Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Debreceni stadionra bezzeg van pénz!

2011. október 03. - Droli

A fenti mondat garantáltan elhangzik szinte bármelyik, a magyar állam kiadásaival kapcsolatos vitában! Pedig ha már ott tartanánk... de ne szaladjunk ennyire előre.

A debreceni futballcsapat jelenlegi stadionja az Oláh Gábor utcában található, és bizony legendák születtek róla. Mármint arról, hogy mit szóltak a külföldiek, mikor meglátták. Amikor itt játszott a Bordeaux csapata (többek között a világ- és európa bajnok Dugarryval vagy a portugál válogatott csatárával, Pauletával), a meccs előtti edzésen megjegyezték: igen szép edzőpályája van a Debrecennek, de hol van a stadion, ahol majd a mérkőzést tartják? Aztán megtudták, hogy ez az. Nem kell csodálkozni a kérdésen, a franciák minden bizonnyal érdeklődve nézték a festőállványnak kinéző lelátókat (a fél stadion ilyen, ideiglenes lelátónak tűnő acél-fa tákolmány), a parkolóhelyek szinte teljes hiányát, hátha még látták volna, hogyan lehet eljutni a "B"  szektorba! (Kellemes séta egy ösvényen az erdőn keresztül, melynek végén feltűnik egy kis szerszámosbódé - ez a jegypénztár.) Az UEFA illetékese is érdeklődve nézelődött, mikor a debreceni vezetőség ezt a stadiont próbálta nemzetközi mérkőzésre alkalmasnak elfogadtatni, egy ideig ez működött is (erős kompromisszumokkal), mígnem - szintén pletykák szerint - tavaly kijelentette, hogy itt bizony több nemzetközi mérkőzés nem lesz, még selejtező sem! Úgyhogy a "kell-e Debrecenbe új stadion" kérdésre a válasz az, hogy kell. Hogy miből, az más kérdés.

Az új debreceni stadion kérdésköre amúgy sem újkeletű, legalább tíz éves. Ha visszaemlékszünk, kb. 10-15 éve hazánk mindenáron rendezni akart valamit: olimpiát, futball EB-t, és bizony itt a "létesítmények" címszó alatt mindig ott volt az "új debreceni futballaréna", modern stadionnal, néhol futurisztikus kinézettel, több tízezres fedett nézőtérrel. Csakúgy mint nyugaton szokás - ez a kitétel most azért hülyeség, mert nemcsak nyugaton, tessék megnézni keleten milyen stadionok vannak, például a románoknál, és ehhez képest hol vagyunk mi - sehol. Hiába, legóban mindig is jók voltunk, a pályázatok során nagyon szép maketteket mutogattak a mieink, az ellenfeleinknek meg elég volt, ha odaadták a "négyes metró építése" című tanulmányt, és a döntéshozók inkább másnak adták a rendezést - az ukránoknál, ha nem jön össze a szervezés, akkor a szervezőt a maffia legalább kinyírja, míg nálunk kitüntetik. Persze ahogy ment az első Orbán kormány, a kérdés egyre inkább lekerült a napirendről, később Gyurcsány mondta ki, hogy mostanában nem szándékozik stadiont építeni Debrecenbe. De eljött 2009 augusztus 25, Debrecen-Levszki Szófia BL selejtező, melynek végén maga Orbán, Loki sállal a nyakában kijelentette, hogy ha ő lesz a miniszterelnök, akkor Debrecenben stadion fog épülni! (Most ne akadjunk fenn azon a dolgon, hogy Orbán aktuális érdekeknek megfelelően más sálakkal is szokott parádézni: újpesti, fradista, fehérvári; igaz, egyesek inkább mást látnának szívesen a nyakában, és azt is jó szorosan :-)

Innentől kezdve le nem lehetett mosni szegény debreceniekről a stadionügyet: válság van, megszorítások, bezzeg  Debrecenben stadion épül több milliárdból! A cívis polgárok persze visszakérdeztek: hol, ugyan tessék már megmutatni azt a helyet, ahol ez épül, mert ők még egy ásónyomot sem láttak, maximum pár makettet a helyi sajtóban! És valóban, egy érdekes helyzet kezdett kialakulni: Kósa, Debrecen polgármestere minden létező fórumon megígérte, hogy "már folyik az engedélyeztetés, nemsokára megindulnak a munkálatok, és két év múlva már az új stadionban játsza a Loki aktuális mérkőzéseit" - ehhez a debreceniek már hozzászoktak, mint a virágkarneválhoz, az országos közvélemény viszont véresen komolyan vette, mintha nem is politikus szájából hangzott volna el... a legutóbbi ígéret szerint 2014-re lesz kész (választásra), Orbán eredeti ígérete szerint már most is abban kellene játszani, az igazság meg az, hogy a nagyerdei stadion területén (ide akarják építeni) semmi változás nem történt. Nem is fog még egy darabig. A jövő évi költségvetésben persze el van különtve erre a célra 3,75 milliárd forint, amit alighanem első adandó alkalommal zárolni fog a kormány, ha "úgy alakul" (ugyanez történt az idei pénzzel is).

Összefoglalva a dolgot: a debreceni csapatnak nincs új stadionja, még csak nem is épül, de naponta fejükhez vágják, hogy "bezzeg ők!" Úgy járt a Loki, mint Moldova novellájában a kislány, aki egyidős a szabadsággal: egy tévéfelvételen tortát raktak elé, lefilmezték, majd a tortát elvitték (mert "kellék"), úgy, hogy a kislány nem is ehetett belőle; de onnantól akármilyen ünnep volt, a kislánynak nem adtak semmit, mert "láttuk, hogy te már telezabáltad magad a tévében".

Szóval senki ne "jöjjön" a debreceni stadionnal... politikus ígérte, politikus nem tartja be, ahogy megszokhattuk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr13272121

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi lesz a Puskás Stadionnal? 2011.10.03. 18:03:01

Egyetlen fillér sem szerepel a Puskás Stadionnal összefüggésben a 2012-es költségvetésben.

Trackback: Mi lesz a Puskás Stadionnal? 2011.10.03. 18:03:01

Egyetlen fillér sem szerepel a Puskás Stadionnal összefüggésben a 2012-es költségvetésben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jokerpofa 2011.10.03. 20:18:42

lol, ez direkt most jelent meg? mintha az index cikk ellenpólusa lenne. te kis kondás

teslaport (törölt) 2011.10.03. 20:25:00

Pffuj megyek vödörért, feltörtek index címlapra az ízeltlábúak.

iphilosopher 2011.10.03. 20:29:01

egyesek inkább mást látnának szívesen a nyakában, és azt is jó szorosan :-)

ez tetszett :-)

SvenH. (törölt) 2011.10.03. 20:39:42

ott van Budapesten stadion tobb is, van ott rendes nivoju szalloda is, sokkal esszerubb nehany debreceni focistanak feljonnie kétévente egyszer mint felepiteni az n+1 -dik stadiont falun, es lemenni a tobbinek videkre

valahogy ugy altom ha a taxijukat fizet

is 2011.10.03. 20:52:20

tehát Orbán Viktor hazudozott össze-vissza a stadionról, jól értem? meg Kósa Lajos is hazudozik? ne is arra figyeljünk, amit beszélnek? nahát, mik nem vannak! és ilyeneket megválaszt az a hülye magyar választópolgár? 52%? aztán még védi is? nahát, mik vannak!

yoda-jedi 2011.10.03. 21:33:51

Mr 20% építkezik???? a foci fontos... ez lendíti majd a GDP t...

stikasz_1 2011.10.03. 21:42:14

@yoda-jedi: Igen, lendíthetné. Nem itt, nem így, de a sport az nagy üzlet is lehet, tehát önmagában az, hogy ennek normális keretet adunk, nem ördögtől való. Minden egyébtől függetlenül mindenesetre a DVSC-t üzemeltető Rt. nyereséges, adófizető vállalkozás...

WYW 2011.10.03. 21:43:54

Épüljön, de miért az állam ad rá 12 milliárdot?
A Loki (ha nem tévedek) nem állami vagy önkormányzati egyesület. Magán tulajdonú.

SvenH. (törölt) 2011.10.03. 21:53:01

@WYW: megirigyeltek a Portugal stadionokat...
nagy penz van am a stadion fenntartasaban is!!!

most neztem...
Estádio Algarve
30e -s stadion mig a 2 varoska mellette osszesen 60e -s

remelem a sracok nem adjak egy 100e -s stadion ala!!! mi az hogy egy portugal leeloz minket?
javasolnam a 110e -t rogton...
en.wikipedia.org/wiki/List_of_stadiums_by_capacity

Johnfive 2011.10.03. 21:55:44

Én amúgy nem ellenzem a debreceni stadiont:
amint megtermeli a klubb a pénzt tőlem olyat épít, amilyet akar. Akár kettőt is.
Gondolom "a Bordeaux csapata (többek között a világ- és európa bajnok Dugarryval vagy a portugál válogatott csatárával, Pauletával)," is így gondolta...

paraszthajszal 2011.10.03. 22:04:08

@WYW: Alapvetően egyetértenék veled, de van azért két probléma. Hiába "magántulajdon" a DVSC csapata, a csapat ill. stadion sorsa a magyar foci egésze szempontjából is fontos kérdés. A debreceniek az utóbbi 7 év bajnokságaiból 5-öt megnyertek, idén is ők vezetik a tabellát, ergo a nemzetközi színtéren ők képviselik a magyar klubfocit.

Viszont ha saját stadion híján kénytelenek a Népstadionban v. valamely másik budapesti stadionban fogadni az ellenfeleiket [mert a sajátjuk nem felel meg az előírásoknak], akkor a "hazai pálya előnye" nem érvényesülhet, a fanatikus drukkerek egy része nem tud leutazni; a pálya (talaja, méretei) ugyanúgy szokatlan nekik, mint az ellenfélnek.

Márpedig az, hogy a Loki hogy szerepel az európai kupákban (abból is a legfontosabb sorozat, a BL-selejtezőiben) a magyar foci egészének megítélését, presztízsét is befolyásolja; na meg persze azt is, hogy Magyarország összesen hány futballcsapatot, hanyadik selejtezőkörből indíthat a kupákban.

Kérdés, hogy erre mit lehet reagálni? Kényszeríthetné az MLSZ az európai kupákban indulni kívánó csapatokat modernebb stadion építésére: ha a tulajdonos erre költene, akkor jó ideig nem lenne pénze nívós focistákra, így addig is, amíg meg nem épül a stadion, úgy se lennének bajnokok. Sajnos a foci errefelé nem akkora nagy üzlet, hogy a jövendő jegybevételekre alapozva gazdaságos lenne egy ilyen beruházás.

SvenH. (törölt) 2011.10.03. 22:37:39

@paraszthajszal: el kellene dolnie mar melyik lesz az a 2 videki csapat aminek erdemes fennmaradnia a 3 Budapesti mellett...
jo lenne a masiknak Miskolc peldaul, akkor debreken es miskolc koze lehetne rogton a videki stadiont epiteni

pont Nyiregyhazara :)))

Németh András 2011.10.04. 00:05:39

@paraszthajszal: hát bocs, de nekem nem ér 12 milliárdot hogy a debreceni fanatikus drukkereknek ne kelljen pestre utazniuk! Ha külföldi meccsre mennek akkor meg vigyék őket állami busszal vagy mi a szösz?

A klub magán, a bajnokság magán, építsék magántőkéből. Az hogy a magyar foci a nemzetgazdaság húzóágazata nettó faszság. A focira költött egy évi pénzből fél tucatnyi aranyat nyerhetnénk az olimpián a többi sportágban. Annak lenne értéke nem annak hogy volt rá idén is matematikai esély hogy valahol indulhassunk az utolsó helyek egyikéért...

A baj csak hogy amíg a vezér focibuzi addig itt a foci lesz a minden BROÁÁÁÁÁF

SvenH. (törölt) 2011.10.04. 00:31:55

@Németh András:
ad1: ketevente EGYSZER kellene pöstre fölmenniük
ad2: a tucat arany sem er semmit hanem csakis a tomegsport

FSM-hívő 2011.10.04. 00:39:50

Megvolt a 2/3-otok, majd ezzel a 2/3-al ezt is végigveritek a Vikiéken... Vagy mégsem? Kis hülyék.
Jókor jöttetek rá, hogy nem kéne mindent elhinni a seggarc politikusoknak. A 2/3-otokkal, ami valójában kevesebb, mint 33.72%.
Vegyétek már észre, mindegy, hogy pirosak, kékek, zöldek, vagy narancsok, ezek itt szétbasznak mindent, leállítanak minden fejlesztést, megsarcolják UGYANOLYAN eszközökkel a népet, mint az emútt21évben (HUSZONEGY bazmeg, nem NYÓC), csak hogy nekik meg a haverjaiknak meglegyen a tömött pénztárcájuk.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.04. 00:48:04

@SvenH.:
"a tucat arany sem er semmit hanem csakis a tomegsport"

Így van, de mi olyan országban élünk, ahol a sport abban merül ki, hogy ülsz a TV előtt a söröddel, és szurkolsz az élsportolónak, ha pedig győz, akkor baromi büszke vagy, hogy magyar vagy. Eközben te is egészségtelen életmódot élsz, meg az élsportoló is, csak kettő különböző szélsőség.

Az 5 kiemelt csapatsportág utánpótlásának támogatása is ugyanúgy az élsportról szól. Ne mondja senki, hogy mondjuk egy NB1-es kosárlabda klub azért csinál edzéseket a gyerekeknek, hogy azok majd felnőttkorukban sportoljanak. A francokat, az egész arról szól, hogy közülük kerüljenek ki a jövő élsportolói, a maradéknak talán egy töredéke majd összehoz egy csapatot a városi bajnokságra, de a többi elfelejti egy életre a sportot.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.04. 00:49:32

Ja, ehhez még hozzáteszem, hogy az utánpótlásnevelésnek eleve csak az ideálja, hogy legyen majd jövő élsportolója, elsősorban azért van utánpótlás, mert kötelező lennie, a klubok leginkább csak vásárolnák a játékosokat.

Netuddki. 2011.10.04. 00:52:23

Humorherold!
Elég szörnyű, ha egy politikus ilyet ígérget. Csak 12milliárd? Észre sem lehet majd venni ha hiányzik a költségvetésből...

karnak 2011.10.04. 02:39:38

+1 a miert is kellene adopenzbol a lokinak stadion?

- a gazdasagi helyzet is nagyon indokolja h erre menjen piz...
- a magyar fociba meg hat .. Ha jon befekteto akkor van penz, ha nincs akkor csak ha jol megy akkor koltsenek ra, akkor is a varos fizessen ne az allam, elvegre ez varosi csapat ha jol tudom, nem valogatott
- az h a loki nyer es o kepviseli hazankat nem azt jelenti h a loki jo csapat hanem h a tobbi megolyanabb.
- ha huen akarjuk tukrozni az orszag helyzetet akkor a loki fel nem epult de jol megigert uj/jelenlegi szar stadionja ippeg olyan mint a mi kis szep hazank, tokeletesen bemutatja hol tartunk, milyenek vagyunk, ne szepitsuk.

Bruhahahahihihi 2011.10.04. 04:30:28

Na, Na, Álljon meg a szájtépés!!!!!!!! Ki az az emberállat aki azt mondta diplomaták előtt( tehát le se tagadta, mert nem tudta), hogy: " rájöttem, hogy ha valakinek alkalma van megölni a riválisát, ellenfelét, ellenségét akkor az ne habozzon..."---IGEN EZT A NEMZET ROHADÉK SZARJANKÓJA, ORBÁN MONDTA-és hozzátette: Szívesebben látnám Gyurcsányt halva kiterítve látni mint sebesülten"...
Egy ILYEN GYILKOS, BŰNÖZŐ SZÁNDÉKÚ EMBER A MIN. ELNÖK MAGYARORSZÁGON!!!!
Gyurcsány , tegnapi beszédében meg azt mondta: hogy nem a bosszú vezessen bennünket, hogy ezt a krományt és Orbánt leváltsuk--( rajta van a videón)..
Akkor ki az államférfi? A kis suttyó, bunkó felcsúti Nemzeti Szardarab, vagy aki annak idején azt mondta a tömegnek, hogy nem menjenek Orbán háza elé tüntetni, mert ott a családja van, és ne zavarja meg őket....és Orbán mit csinált????--oda küldte Gyurcsány háza elé tüntetni a Répa Robit és a a kuglibábú fejű..Orbán papagájt a szijjÁrtót...
Na?????? Konzekvencia levonás???? Van? vagy csak begyöpösödött Fidesz mérgezésben vagytok még?
Magyarország egyetlen tumor betegsége a beteg rohadt Orbán! Ha az nem születik a Földre , akkor Magyarországon nincs ez a gyűlölet keltés és teljesen már a hangulat és politizálás.

nu pagagyí 2011.10.04. 05:36:30

A debreceniek kérjék a stadiont Kósától. Ha nem futja, kérdezzék meg tőle, mire cseszte el az adójukat és miért adósodott el a város.

waqtiq 2011.10.04. 06:38:53

tébolyogott csuti tahó ámokfutása hazánk történelmének szégyenfoltja
rács mögé vele - az állatkertbe a majmok közé

hörgőszelep (törölt) 2011.10.04. 07:04:57

A románok nem csupán stadionokat építettek! A főútjaik nagy része olyan, hogy nem lehet ráismerni, mert 10 évvel ezelőtt a 30km/óra átlag is sok volt, ha arrefelé autózott az ember. Most a legtöbb főútjuk - a városokon kívül!!- olyan, mintha autópályán menne az ember.Igaz, nekünk meg baró elgogóvadászaink vannak, amiket lehet a levegőben is tankolni.....

Stockton12 2011.10.04. 07:12:38

Úristen...ezek vagyunk mi magyarok? Ezek akiknek a kommentjeit fentebb olvashatjátok? Tisztelet a kivételnek, de egyik-másik kommentelőt igencsak elküldeném melegebb éghajlatra.

A stadionról:
Ki mondta hogy adófizetők pénzéből lesz?
Mint a cikk írta is: 3,5Milliárd lett neki félretéve...a többi lehet akár EU-s pénzből, FIFA-UEFA támogatásból, bármilyen nem magyar pénzből.

Reagálva egy fenti kommentre: Nem azért kéne a Lokinak stadion mert az elmúlt X bajnokságot megnyerte, mert ezen az elven mondhatnánk, hogy a fradi vagy az ute vagy valamelyik az elmúlt 60 évben mennyit megnyert, nekik kéne stadion. Nem ezért kell. Hanem azért, mert az országnak az a fele (már megbocsássatok), de enyhén szólva lelakott. A Duna hatalmas válaszfal az ország két része között és a stadion hozhatna ebbe egy nagyon nagyon hangyányi változást. Nem kell nagy stadion, legyen 10-15ezer férőhelyes, de abból akkor legyen egy normális.

Nekem ez a véleményem...
Ja, és Vidi szurkoló vagyok, felnőtt érett ember, nem ócsárolom a debrecenieket, tisztelem őket mint ellenfeleket....néhányukkal ellentétben.

Peppone Botazzi 2011.10.04. 07:13:10

Pár dolgot azért megvizsgálnék.

- 12 milliárd, de honnan?
- Mennyi az átlagnézőszám? Minek ide 10ezres stadion amikor ezt se töltik meg?
- 1x bejutottak a bl-be ahol bucira sz*patátk őket minden meccsen, a bejutás meg a gyógyágon történt, minden sorsolásnál übermákos ellenfelet kaptak

Namost elhangzott hogy 5 bajnokságot megnyertek. Hát igen, vannak pesti csapatok ahol 20 felett van ez a szám.
Ha itt beletoljuk az állami 10milliárdot mivel zavarjuk el a többi reklamáló csapatot? Ott van a Paks, színmagyar és ő jutott a legmesszebb nemzetközi porondon. Jó mondjuk 100% állami pénzből működnek tény... :D

Én először is megnézném, hogy hány olimpikon felkészülését oldaná meg évekre ez a pénz, akiknek talán még meleg vizük sincs. Hány olimpikont tudnánk kinevelni a következő 2-3 olimpiára.
A Loki meg építsen stadiont akkor ha majd 3-4ezrek kiszorulnak a jelenlegiből egy sima bajnokin és minden évben pesten kell a bl csoportmeccseket játszaniuk. De akkor is maximum 50% állami támogatással.

hörgőszelep (törölt) 2011.10.04. 07:14:07

Írd le ezerszer: ELFOGÓVADÁSZ! (Izvinyitye minyjá!Továriscsi)

Peppone Botazzi 2011.10.04. 07:14:43

@Stockton12: ingatlanmenedzser.hu/hitel_es_befektetes/20110105_debrecen_loki.aspx

"Debrecenben 2012-re új stadiont építenek a 12,5 milliárdos, rekordgyorsasággal megszavazott állami támogatásból."

Alterix 2011.10.04. 07:36:27

@Stockton12: "Ki mondta hogy adófizetők pénzéből lesz?
Mint a cikk írta is: 3,5Milliárd lett neki félretéve...a többi lehet akár EU-s pénzből, FIFA-UEFA támogatásból, bármilyen nem magyar pénzből."

Konkrétan a parlament, a 2/3-os. Egész pontosan 10+2,5 milliárd a fordított adózás miatt.
Hogy Kósa Lajos pár éve miért mondta, hogy 3-4 milliárdból is fel lehet építeni egy stadiont?!
Mert akkor a szocik voltak hatalmon, beérte volna a kevesebbnek is a 4%-val. Most, hogy ők vannak az üstnél nagy kanállal ehet!

FIFA-UEFA, pénzt, ide??? A rekordszámú kapott gólért? A kb. 2 osztálynyi különbségért? A bundabotrányért? A nevezési hibákért?
Max. utánpótlásra adna az UEFA, de tudják, hogy azokat a pénzeket is ezek az emberek kezelnék....

nu pagagyí 2011.10.04. 07:52:05

Itt az ideje, hogy az adófizetők pénzéből feltőkésített nemzeti burzsoázia olyasmire is kölcsön, amiből nincs azzonali haszon. Kérjétek a stadiont Demjéntől, Csányitól, Simicskától, Pintértől.

Kutyuu 2011.10.04. 07:58:00

Én is azt mondom, mi a búbánatos jó nagy f@sznak tolni valag pénzt egy olyan sportba, ami max párezer embert érdekel.
Ha egészen véletlenül bejut valami nemzetközi körbe, jöhetnek mobilstadionok - ha olimpiára 20-30E emberre jók voltak, itt is jó lesz.
oszt ha ott is jól szerepelnek, akkor kapnak sok-sok pénzt (amit nem ver el a klub azonnal), és építenek maguknak egy szép nagy stadiont.

Ha annyira k.vajók, erre akár 1 (max 2) éven belül is sor kerülhet.

puffatag 2011.10.04. 08:36:09

a posta felmondta az allianzzal kötött szerződését, MERT GYANÚSAN OLCSÓ!!!??? az eddigi 600 millió helyett 900 millióért a groupamával szerződött, majd pár nappal később a groupama bejelentette, hogy évi 300 millióval szponzorálja a fradi focicsapatát....

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.04. 08:38:14

Teljesen fordítva ülnek a lovon.

El kell bontani az összes stadiont. A TV-ben is meg lehet nézni a meccset, és még olcsóbban is jön ki. A bontott téglából meg lehet szép akolt építeni a sok birkának.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.04. 08:42:08

Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa.

XlawX 2011.10.04. 08:57:45

@Peppone Botazzi:
Vizsgáljuk már meg mekkora a nézőszám egy MTK, Fradi, vagy éppen Vasas meccsen és mennyi a Loki és a Diósgyőr meccsein... Szerintem elgondolkodtató adatokat kapnánk.
A loki igenis megérdemli a stadiont, ahová nem csak debreceniek járnak, hanem fél Kelet-Magyarország.
Elég nagy szégyen, hogy a nemzetközi kupákban Budapestre kell utaznunk, ha látni akarjuk a csapatunkat.
Az se zavarjon senkit, hogy a BL után az EL főtáblára is felkerült a Debrecen, csak ezt hajlamos mindenki elfelejteni.
Igenis szükség van arra a stadionra. Hogy kell-e ehhez 12.5 Milliárd, na ezen már el lehet vitatkozni.
A Loki tényleg csak öt bajnokságot nyert eddig és valóban vannak pesti (mert csak fővárosi) csapatok, akik 20 fölött nyertek, de nézzük meg azt is, hogy mikor és milyen körülmények között.
Sajnos a magyar sport ott tart még, hogy állami segítség kell egy stadionhoz, de ki hányja mondjuk az újpestiek szemére, hogy bizony ott sem az UTE épített stadiont. Érdekes, hogy erről hajlamos mindenki elfelejtkezni.

Köldökszösz (csodalampa) 2011.10.04. 09:04:17

@XlawX: Azért csak megnyugtató, hogy vannak, akik tudnak ésszel is gondolkodni, nem csak fröcsögnek a semmibe.

Kutyuu 2011.10.04. 11:45:47

@XlawX: Ööö... a Győrnek mennyi közpénz kellett az új stadionjához?
Ja, hogy befektetők építtették, és toltak mellé egy plaza-t is? Kérem, ha akkora népszerűségnek örvend a debreceni/diósgyőri körökben a helyi foci, akkor tessék szerezni egy helyi vállalkozói kört, aki megépítteti, meg kiad mellé loki sört, pólót, ujságot, stb.

Peppone Botazzi 2011.10.04. 12:08:24

@XlawX: És az MTK-nak Fradinak vagy a Vasasnak épít új stadiont az állam?
És nem akarlak bántani, de konkrétan teszek rá, hogy mennyit kell utaznotok, amikor erre 12 millárd állami pénzt vártok. Nem gondolod, hogy vannak ennél nagyobb problémák az országban? Úgyhogy rohadtul nem érdekel sem a BL sem az EL főtábla. 12 milliárd forint egy kisebb megyei jogú város költségvetése ember! Hány teltházas meccs van Debrecenben?

SvenH. (törölt) 2011.10.04. 16:27:15

@Köldökszösz (csodalampa): "Azért csak megnyugtató, hogy vannak, akik tudnak ésszel is gondolkodni, nem csak fröcsögnek a semmibe."
+++
"Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa."

te bezzeg komoly erveket felhoztal kisapam!!!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.10.04. 21:25:35

@XlawX:
A fociban pénz van, legalábbis úgy értem ez globálisan igaz. Ezért a focinak szponzorokból meg kellene oldania a stadionépítést. Az, hogy itthon népszerűtlen a magyar foci, és ezért nincs benne pénz, összefügg a gyenge teljesítménnyel. Viszont itthon sikertelen sportágat miért támogasson az állam?

gabi999 2011.10.04. 22:21:38

@Németh András: Egyet értek véleményeddel . Hozzá téve hogy tömegsportnak kikiáltott valamire tán ne költsünk .Most nem a színvonalárol beszélek , ahhoz nem értek .
Meg azt látja , halja a csemete hogy focistának kell lenni mert akkor sokat keresel.Fény , pompa , csillogás . Ha meg berúgod a gólt , lehetöleg sokat , te vagy az istencsászár . Hát a frászt! Sima állampogár és nem több mint én vagy a szomszéd .Csak valaki be akarta magyarázi hogy " focinemzet "vagyunk .
Még csak arról se hogy megépül állami ( vagy részben állami ) pénzböl.
Inkább 2 indokot említenék ellene .
1. Szabadidő hasznos eltöltésnek számitjátok a focit ?
Gondolom igen .
Én repülőgép modelleket reptetek .( mint szabadidő hasznos eltöltése ) Az se olcsó mulattság elhihetitek . Meg azt is hogy szegény vagyok .De még ez is magánügy . Azt viszont etikátlanság körébe sorolnám , mikor a törött helyett nem tudok venni1 másikat, mert állam bá pénzt akar ( egy újabb adóval , már az x edikkel )hogy legyen fedezet a stadionra.
Én a sajátom teljes költségét fizetem , ti miért nem ?
Tehát ÉN "sponzoráljam " a TI idő töltéseteket ?
És TI mit adtok érte cserébe ? Vagy csak én adjak ?
2. Nem tom hány milliárd , nem is érdekel . De nem lenne jobb helye is ?
én 1,5 ÉVET várok 1 szemmütétre mert nincs pénz, xy Pista bácsi 3 ÉVET 1 csipő protézis mütétre , mert nincs pénz .(Csak piti példák voltak)Bár Pista bácsit meg lehetne kérdezni , mikor fexik 3 éven keresztül , tetszik-é neki a magyar foci , mert azon az áron lett stadion , hogy Ő és sok más ember elvesztegetet pár évet az életéböl . Asszem anyázna .
Ilyenre bezzeg van pénz .
Azt hogy azt az "elmaradott ( és nem sértésnek szántam )országrészt fejleszteni kéne abba igazat adok nektek .

fchris82 2011.10.04. 22:42:19

Nem tudom, ki, mikor volt utoljára kórházban mondjuk. Esetleg MÁV kórház? Látta már vki azt az épületet, kívülről, belülről mostanság? Attól beteg leszel, hogy bemész.

Aki amellett érvel, hogy a Lokinak legyen új stadionja, teljesen igaza van. A maga szemszögéből. Senki nem vitatja el a stadiont, mindenki, ISMÉTLEM, mindenki - tessék visszaolvasni! - egyedül az állami dotálást, főleg ilyen mértékű támogatását, kérdőjelezte meg.

A sport és az oktatás fontos, senki nem vitatja, sőt, szerintem ebben mind egyet értünk. Egyszerűen, jelen helyzetben, egyesek - én is -, azt gondolom, hogy azt a 12 milliárdot hasznosabban ÉS igazságosabban is el lehetne költeni. Hogy miért tartom igazságtalannak? Mert ha annyira jók, akkor ezt, mint ahogy a világ más tájain - vagy ahogy az egyik hozzászólótól megtudtam, ezek szerint Győrben is - megoldották magán pénzből!

Sokan sírnak itt, hogy szar a foci, és AZÉRT, mert nem áldoznak rá eleget. A következtetést azért tartom hibásnak, mert az olyan sportokra sem költenek eleget, mint mondjuk vízilabda, kajak-kenu, úszás. Szerintem nekik is el kellene a több pénz, MÉGIS sikeresek vagyunk benne. A brazilok is a tengerparton focizgattak, Puskásék sem elit stadionokba jártak, megoldották. Félreértés ne essék, a pénz kell, és fontos szerepe van. Viszont annyira szarok és gyengék vagyunk, ami nem magyarázható CSAK az alulfinanszírozottsággal. Nem a pénz hiány a fő probléma, hanem vmi egészen más. Nem tudom mi, de nem a pénz az oka, ez biztos. Akkor se lenne itt sikeres és jó foci, ha egyszer csak kétszer annyi pénz állna a házhoz. Azért, mert látható részeredmény nem pénz kérdése. Ha van jó edző, elhivatott játékosok, meg egy sima placc, akkor megoldják! És persze, ahhoz, hogy a top legyél, már kell a pénz, de mi annyira kurvára el vagyunk maradva az élbolytól, ami elég valószínűvé teszi, nem a pénz hiánya a probléma fő oka.

Lehet, hogy túlmagyarázom, de úgy érzem, kell. Mert bevett dolog mindent a pénzhiányra fogni. És részben ez igaz, mindig igaz, kevés pénzből nem lehet jót csinálni. De azért lehet látni arányokat, hogy a ráfordított összeghez képest is jó-e a teljesítmény, vagy rangon aluli. És szerintem a fociban rangon aluli.

Másrészt, prioritásban - merthogy állítsunk fel ilyeneket -, a Loki stadion építése, állami pénzen, jelenleg, nem éppen "optimális gazdálkodásra vall". Az én szememben.

rámenős 2011.10.05. 05:33:03

Panem et circenes. Kenyeret és cirkuszjátékokat. Ugye ismerős.
Valamint a 4 milliárd helyetti 12-ből Minimum 3-szor többet lehet lopni. Ez is egy fontos szempont.

XlawX 2011.10.05. 08:57:00

@fchris82: Igazad van sok mindenben és köszönöm, hogy Te is igyekeztél tárgyilagos maradni és nem demagóg baromságokat ide írni.
Egyetértek azzal, hogy sok mindenre lehetne okosabban elkölteni azt a pénzt, de most még ott tartunk, hogy pénz sincsen, tehát a cikk írójának igaza van, hogy olyanért támadják a debrecenieket, amit még meg sem kaptak.
Itt azt kell meglátni, hogy ez nem egy vállalkozásnak adott állami dotáció, hanem befektetés a jövőbe. Hogy akarunk így bármilyen EB VB megrendezésére pályázni, ha tényleg csak maketteket mutogatunk? Ez a stadion egy közösségi tér, nem pedig zöld fű és öltöző.
A MOL, ami mint tudjuk jórészt állami tulajdon miért adott a Videotonnak 1 Milliárd Forintos támogatást? A kispesti pályát miért lehetett felújítani? Debrecen miért mindig utolsó a sorban, ha az állam valakinek ad valamit. Sokaknak az fáj, hogy most mi kapunk valamit, amit isten tudja mikor kapunk meg.
Az állam olyan sok baromságra elszórja a pénzt - igen vannak a stadionnál fontosabb dolgok is - de ennek legalább van látszatja és nem csak azé a 3-5-10000 szurkolóé lesz, akik kimennek a meccsre, hanem mindenkié, aki oda beteszi a lábát. Lehet, hogy a válogatott is méltóbb körülmények között fog ott játszani, mint sok más helyen.
Debrecen eddig sport infrastruktúra fejlesztésre nem sok pénzt kapott, most van rá lehetősége, hogy építenek részben állami pénzen egy stadiont, amitől szebb, jobb lesz a város, gazdagabb az ország. Ha nem teremtünk méltó körülményeket, akkor soha nem lesz jobb semmilyen sportág sem, köztük a foci sem.
Tisztelem becsülöm minden sportág versenyzőjét, de azt látni kell, hogy mégis a foci a legnépszerűbb sport ma Magyarországon.

SvenH. (törölt) 2011.10.05. 10:52:05

@XlawX: "Debrecen miért mindig utolsó a sorban, ha az állam valakinek ad valamit."

ennyire hulye szemellenzos nem lehet valaki... Debrecen VASTAGON tul volt tamogatva az elmult 10 evben!!!
lasd pl. a polusvarosokat...
Debrecen polusvaros igen vagy nem?

XlawX 2011.10.05. 12:11:24

@SvenH.: Miről beszélünk? Egyáltalán annak is örülhetünk, hogy az M35 eljön Debrecenig.... Szívesen veszem a nagy állami pénzosztogatás eredményeinek felsorolását Debrecenből. Kíváncsi vagyok rá.

SvenH. (törölt) 2011.10.05. 16:10:49

@XlawX: igen mirol beszelunk???
mennyi tamogatast kapott a IV + XV kerulet az elmult 10 evben???
na sorold fel nosza neki bizonyitsal MOST!!!
180e -s varosreszrol beszelunk!!!

APOSTOL - Szemben az árral. · http://1gondolat.blog.hu 2011.10.13. 19:42:57

Debreceniként is azt képviselem, hogy NE legyen új focistadion vidéken!
Még egy 200000-es város is túl kicsi piac egy új stadionhoz. Főleg ha figyelembe vesszük a magyarok anyagi lehetőségeit.
A fővárosban elég egy korszerű, ahol mindent meg lehet rendezni és kész.

AUTÓPÁLYA és vasút a kulcs.
Köszönhetően az elmúlt 8 évnek az országból bárhonnan könnyedén és hamar el lehet jutni Budapestre.

Egy "új Főnix csarnok" hiányozna csak Debrecenbe.
Sok milliárdos kiadás, kihasználatlanul.
Látványberuházásnak viszont jól jött a Fidesznek.

@XlawX: Kósa-tér, Főnix csarnok, autópálya, sportuszoda, élményfürdő, csatornázás, villamospálya, Kölcsey-központ

Kapásból ennyi jut eszembe.

A balliberális kormányzás alatt is rengeteg pénzt kapott Debrecen.
Ez persze nem akadályozta meg Kósa Lajost hogy az ország egyik legeladósodottabb városává tegye Debrecent...

SvenH. (törölt) 2011.10.13. 22:29:58

@APOSTOL - Szemben az árral.: koszi

en budapestikent azt tennem hozza hogy az igaz Budapestet elkerulo korgyurunek a neve M8, es epitsek meg minel hamarabb, mert annak lenne ertelme

SvenH. (törölt) 2011.10.13. 22:30:32

bocsi..
a Budapestet igazabol elkerulo korgyuru neve M8

XlawX 2011.10.14. 12:15:58

@APOSTOL - Szemben az árral.: Én továbbra is azt mondom, hogy igen, legyen stadion!
Teret már a legutolsó faluban is építenek 90% EU támogatással. A csatornát az ISPA program fizeti, az önkormányzatnak 10% önerőt kell beletennie. A villamospályát szintén EU pénzből építik, újítják fel, nem az állami költségvetésből.
Ebben az országban nincs egy normális stadion, ahová a gyereket is ki lehetne vinni anélkül, hogy baja lenne.
miért baj az ,ha valami megépül? Ha adnak, fogadd el, nem?
Az autópálya ok, tényleg jól használható nem mondom, hogy nem. A vasút viszont katasztrőfa. A XXI. században még mindig majd három óra menetidő Debrecen - Budapest között.
Én nem élezném ki fideszes látványberuházásra a dolgot, mert ebből nem feltétlenül a fidesz profitál, hacsak azt nem hogy felmutatható eredményként lehet rá hivatkozni. Ez a beruházás sok haszonnal jár mindannyiónknak. Lehet vitatkozni az árán, de azon, hogy kell vagy nem, szerintem nem érdemes.
süti beállítások módosítása