Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Brutálisan magas a magyar államadósság!

2011. november 16. - Droli

Azt eddig is tudtuk, hogy magas a magyar államadósság, de hogy ez pontosan mit is jelent, arról valahogy kevés szó esik. Van kedvetek játszani egy kicsit a számokkal?

A magyar államadósság szeptember végén 20625 milliárd forintot tett ki, ami egyben rekord is. Azt szokták mondani, hogy minden egyes magyar állampolgárra 2.000.000 Ft államadósság jut, de ez elavult adatnak tekinthető, mivel egyrészt Magyarország lakosságszáma alighanem már tízmillió alatt van, másrészt meg az államadósság is csak nőtt és nőtt az elmúlt időkben. Az államadósság nagyságát úgy is lehet szemléltetni, hogy az éves GDP százalékában fejezzük ki (82%), és ezzel az adattal nem is állunk olyan rosszul, ha összehasonlítjuk a többi országgal, de most javaslom, hogy ne foglalkozzunk mással, csak magunkkal.

A magyar költségvetés bevételi oldala 2012-ben a tervek szerint 13175 milliárd forint lesz. Fabrikáljunk egy új mutatót, mely nem más, mint az államadósság/állam éves bevétele, ami 20625 milliárd/13175 milliárd Ft, azaz 1,56 év. Mit is jelent ez? Ha ma az összes hitelező azt mondaná a magyar államnak, hogy akkor most fizesd vissza az összes adósságodat (új hitel felvétele, meg mindenfajta trükk nélkül), akkor a magyar állam azt mondaná, hogy ezt jelenleg kb. 1,56 év, azaz olyan 19 hónap alatt tudom megtenni – ekkor jön össze a szükséges bevétel. Persze a helyzet nem ennyire egyszerű, mert egyrészt feltételezzük, hogy az államnak most nincs pénze, meg azt is, hogy a magyar állam kiadási oldala nullára redukálódik, azaz nem fizetnek nyugdíjat, nem finanszírozzák az egészségügyet, oktatást, államapparátust, stb – ez viszont a bevételekre is hatással lenne, pl. ha nem költ a hárommillió nyugdíjas, akkor igencsak megkérdőjeleződik, hogy összejön-e a jövőre tervezett 2,6 milliárdos áfabevétel. Mindenesetre ez a mutató jelzi, hogy a „fizessük vissza az összes adósságot pár éven belül” álláspont mennyire irreális.

De miért is rohannánk az adósság visszafizetésével? Fizessük vissza, amikor kell, lejárat sorrendjében! Ebben az esetben 2012-ben kb. 3200 milliárd, 2013-ban 2835 milliárd, 2014-ben pedig 2936 milliárd forintot kell elkülöníteni erre a célra. De aki azt hiszi, hogy utána eljön a Kánaán, téved: az ezt követő évekre is gyűjtött a kormány (mindegyik) fizetnivalót, évi ezermilliárd feletti értékben, és jelen állás szerint, ha nem veszünk fel több hitelt, akkor 2018 után már fellélegezhetünk, mert onnantól már ezermilliárd alá esnek az ez irányú kötelezettségeink (majdnem, mert 2020-ra már most összeszedtünk 1200 milliárd forintnyi, akkor lejáró adósságot). De van jó hírem is (már látom az olvasó elgyötört arcát, amint visszakérdez: mi az?): a fenti számokban minden benne van, az államkötvényektől a diszkont kincstárjegyeken át az (állami) devizahitelekig.  

Szóval előre az államadósság csökkentésének útján, ki tart velem? Lássuk a „hogyan” kérdést, azaz hogyan tudnánk visszafizetni az államadósságot refinanszírozás nélkül, azaz pusztán saját erőből? Jövőre 3200 milliárd forint kell erre a célra, ezt adóemelésből vagy a kiadások lefaragásából lehetne előteremteni, csúnya szóval bizony megszorítás kell. Ráadásul nem is akármilyen: a költségvetés kiadási oldalának (13917 milliárd forint) 23%-át kellene megfogni, azaz minden negyedik forintot! Honnan tudunk elvenni? Felejtsük el az „ingyenes” egészségügyet, ami 1357 milliárd forintba kerül jövőre! Mivel ez nem elég, szüntessük meg az ingyenes oktatást (1348 milliárd forint), ez összeadva már 2700 milliárd, ez az, alakul, a maradék 500-at vegyük el a közbiztonságtól, és meg is vagyunk! Igaz, ha valaki beteg lesz, hát az úgy járt, ha megtámadnak az utcán, nem lesz kit hívni, és a gyerek sem jár iskolába, de ennyi áldozatot igazán megtehetünk az államadósság csökkentéséért! Vagy mégsem? Pumpáljuk inkább a bevételi oldalt: a 27%-os áfa 2600 milliárd bevételt hoz, növeljük duplájára (54%-os áfa, ez igen!), és máris meglesz a másik 2600 milliárd forintunk. Most már csak a régi kétkulcsos adót kell visszahozni, és össze is szedtük a 3200 milliárd forintos többletbevételt! Persze most látom, hogy sokan ingatják a fejüket: ez nem ilyen egyszerű, itt minden összefügg mindennel, kérem, ha nem adunk pénzt a rendőrnek, az nem vásárol és nem fizet adót, és máris csökken a bevételi oldal is, másrészt meg ha duplájára emeljük az áfát, az áfabevétel nem duplázódik automatikusan, mert egyrészt az emberek nem vásárolnak annyit, másrészt megnő a feketegazdaság is – de ezen most nagyvonalúan lépjünk túl :-)

A probléma ott van, hogy ezzel is csak a jövő évet oldottuk meg, a továbbiakat nem, ott is hasonló megszorításra lenne szükség, és ez így menne 7 szűk esztendőn keresztül. Ki a franc akarja ezt? Senki, ugye? Hát, akkor nem marad más mint az eddigi szüttyögős tempó, szépen refinanszírozgatjuk a hitelünket, azaz új hitellel fizetjük vissza a régi hitelt. Ez van, skacok, eddig is így csináltuk, míg van, aki ezt finanszírozza, nincs baj. Csak egy aprócska gond van: a kamat, ami éves szinten 1100 milliárd forintot tesz ki. Igen, a pénzügyminiszter, mikor készíti a költségvetést, szépen megtervezi a bevételi oldalt (13175 milliárd Ft), majd a kiadási oldalhoz odaírja, hogy 1100 milliárd forint kamat, azaz a múltbéli hitelek ára, amihez neki nincs sok köze, mégis elődjei nagyvonalúan ráhagytak. 1100 milliárd sok mindenre elég lenne: pl. 80%-kal többet lehetne fordítani az egészségügyre (ennyi pénzből modernizálni lehetne mindent), duplájára emelhetnénk a családtámogatásokat, vagy ha adócsökkentést szeretnénk, az sem akadály:   5%-ra csökkenthetnénk az SZJA-t! De ez mind csak szép álom, az a kamat bizony ott figyel minden évben, és csak reménykedhetünk, hogy nem nő jelentősen! És hogy még jobban elborzasszak mindenkit – már akit eddig nem sikerült – ha a kormány által „megvédett” magánnyugdíjvagyont mondjuk 2700 milliárd forintnak vesszük, és ezt teljesen az államadósságra fordítjuk, akkor láthatjuk, ez arra elég, hogy két és fél évig (kb. a választásokig) fizessük belőle a kamatokat, de arra már nem elég, hogy kifizessük a jövő évi lejáró adósságunkat (3200 milliárd forint). Igen, jól értettétek. több millió ember többéves megtakarítása kevés ahhoz, hogy a jövő évben lejáró államadósságot kifizessék! És hol van még a többi év!

Itt tartunk. Írhatnék még nagyon érdekes adatokat, pl. a kamatokból évente két négyes metrót építhetnénk, korrupciós felárral együtt, de minek. Mindenki láthatja: valamit nagyon elkúrtunk az elmúlt pár évtizedben.

(Az adatok az akk.hu-ról és a kozoskassza.hu-ról származnak)

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr203387659

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az állam adóssága és az NGM hazugsága 2011.11.17. 17:55:57

Ma már hivatalosan is tudjuk, amit egy hónapja megírtunk, hogy történelmi csúcs közelébe került az államadósságunk. A november 16-ai MNB jelentés szerint, a szeptember végi adat a GDP 82,0 százaléka - egyetlen negyedév alatt, 76,7 százalékról...

Trackback: Egy bóvli ország 2011.11.17. 17:18:55

Orbán távozásával nem csak a gazdaságpolitika bukna, de bukna a Fidesz által sulykolt politika is, hogy egyedül is képesek vagyunk nagyok lenni. Márpedig egy ilyen lemondás a teljes kudarc beismerése lenne, és az könnyen a Fidesz és Orbán Viktor végét ...

Trackback: 300 felett: átértékeled a világot? 2011.11.17. 09:43:48

317 forint - a héten már ilyen magasságban szárnyalt az euró árfolyama a magyar fizetőeszközzel szemben. Ami azt jelzi, hogy nagy baj van. S nem csak azért, mert a "nemzetközi piacok nem szeretik a magyar kormány unortodox gazdaságpolitikáját"...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.11.16. 20:23:01

"évente két négyes metrót építhetnénk, korrupciós felárral együtt, de minek."
Hát hogy Budapest legyen Kelet-Európa Párizsa. Esetleg egy-egy közbeiktatott felcsúti vagy debreceni állomással ;-D

De komolyra fordítva:
"A probléma ott van, hogy ezzel is csak a jövő évet oldottuk meg,"
illetve a probléma ott van, hogy ezzel még a jövő évet sem oldottuk meg, ugyanis mivel folyamatosan deficittel küzdünk két választás van: vagy az visszafizetésre elkülönített 3200 mrd mellé veszünk fel további hiteleket a folyóköltségek finanszírozására (pfújolás a jobb szélen), vagy a 3200 mrd-os elkülönítés (lásd még: megszorítás, sarc, reform, a szerk.) mellett további kiadásmegtakarítást (költséglefaragást) kell eszközölni, hogy a 3200 mrdos elvonáson felül is egyensúlyban maradjon a költségvetés (taps a Világbank padsoraiból)

dézsàvü 2011.11.16. 20:31:33

Elborzasztó ez a cikk! pedig sok igazság van benne. Mostmár abban kell(ene) reménykednünk, hogy valaki elengedi az államnak is a 250.- Ft/EUR-on való törlesztést a 312.-Ft helyett.

Egyébként "kicsiben" is rém igazságtalannak tartom, hogy a lakásra devizahitelt felvevők piaci ár helyett 180.-Ft/CHF ill. 250.-Ft/EUR áron "végtörleszthetnek". (Természetesen a mások kárára.) Akkor mindenkinek meg kellene engedni, hogy pl. 180.- Ft-on most CHF-et vásároljon, mondjuk 10 millió forintig.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.11.16. 20:52:50

Nekem is lenne egy viszonylag szoftos javaslatom: Egyensúlyba kellene hozni a költségvetést, magyarl a kiadása legyen pont ugyanannyi, mint a bevétele.

Így is elkezdhetne csökkenni az adósság, hiszen egyrészt új hitelekre legalább nem lenne szükségünk, a régiek pedig megmaradnának ugyan, de szép lassan el kezdene inflálódni. Ami idén 20.625 milliárd forint, az jövőre is annyi lenne, de az infláció miatt már csak 19.800 milliárd forintot érne. Ha emellé még akármennyi pozitív gazdasági növekedés is jöne, akkor az a GDP arányos államadósságot is csökkentené.

Ily módon is le lehetne tudni a teljes adósságot tíz éven belül.

Jövőre 600 milliárd körülire tervezik a hiányt. Ennyit megfogni már nem lenne annyira nehéz, vagyis 13.917 milliárd Ft helyett 13.175 milliárd forint kiadás kellene csak, vagyis 5,3%-kal kevesebb.

Ezt mondjuk meg lehetne osztani úgy, hogy 2% adóemelés (mondjuk +1% áfa, +1% SZJA), és általános 3,3%-os kiadáscsökkentés (-3,3% nyugdíj, -3,3% közalkalmazotti fizetés... stb)

Az eddigieken felül már nem is lenne olyan nagy kunszt.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.11.16. 21:33:51

@bogancs: 1 . "a régiek pedig megmaradnának ugyan, de szép lassan el kezdene inflálódni. Ami idén 20.625 milliárd forint, az jövőre is annyi lenne, de az infláció miatt már csak 19.800 milliárd forintot érne."

Már ha minden adósságot forintban számolunk, ellenben valutában fizethetnénk vissza. De szerintem ez elenyésző, ellenben a fordítottja jellemzőbb.

2. "Jövőre 600 milliárd körülire tervezik a hiányt. Ennyit megfogni már nem lenne annyira nehéz,"
Már ha sikerült egyáltalán tartani...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.11.16. 21:38:46

@vadász2:

Az 1-es pontodat nem nagyon értem.

A 2-es meg kormányzati eltökéltség kérdése. Ebben pedig nincs hiány szerintem.

márta)) 2011.11.16. 23:54:05

valamit nagyon elkúrtunk az elmúlt pár évtizedben."

Úgy bizony) Csak az a baj, hogy nem elkúrtunk, hanem elkúrták az illetékesek,")
A probléma a gyökereknél keresendő, vissza kellene menni (legalább)egészen a rendszerváltásig, amikor megkezdődött az ország kiárusitása" a vidék szétverése. Mikor "talajt" kapott a munkanélküliség, stb. a sorozatos problémák, melyet a mindenkori kormányok szépen tologattak magunk előtt.
A hatalom"? megtartása érdekében pedig nem hozták meg a "szükséges intézkedéseket, nem lépték meg az esetleges szükséges reformokat.) A többségi kormány politikája, hozott döntései pedig már csak egy hatalmas hab a tortán. Egy teljesen elhibázott gazdaságpolitika, a kapkodva meghozott, elhibázott döntések sorozata.

márta)) 2011.11.16. 23:56:08

Bocsánat! Azért meg kell hagyni, hogy ebben az elhibázott döntéshalmazban, ennek eredményeként vannak azért nagy nyertesek, és a társadalom egy hatalmas csoportja pedig a nagy vesztes.
Ez a baj.

rámenős 2011.11.17. 07:01:12

@bogancs: Nekem is lenne egy demagóg javaslatom. Minden minimálbér feletti jövedelmet be kell fizetni adóba 10 éven keresztül. Na ez, hogy tetszik?

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2011.11.17. 07:20:36

@rámenős: Az nem jó! Ezzel az összes minimálbéres vállalkozó jól járna! Valami olyan kéne ami végre nem a dolgozó népet, hanem a feketézőket sújtja.

@bogancs: Te meg én forintban számoljuk az adósságot, de minden adósságot forintban vettünk fel, és forintban kell visszafizetnünk?

Joooe 2011.11.17. 09:01:29

Segítsetek már ezt értelmezni, mert nem értem:

A központi költségvetés kiadásai:
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qse007c.html

A központi költségvetés bevételei:
portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xstadat/xstadat_eves/i_qse006c.html?233

A táblázat szerint az összes kiadás kb. 9%-kal magasabb mint az összes bevétel, a költségvetési hiány mégsem ennyi volt egy évben sem.

Igazából azt kerestem volna hogy néz ki az államháztartás egyenlege adósságszolgálat nélkül, de még azzal együtt se értem egyelőre :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.11.17. 09:25:48

@bogancs:
Jól közelíted meg a dolgot, de a lényeg nem az elinfláláson van, mert azt nem lehet nem Ft adósságnál, hanem a gazdasági növekedésen. Ha egyensúlyban lenne a költségvetés, tehát 0% lenne a hiány, akkor előbb-utóbb kimásznánk az adósságcsapdából, csak az a baj 0% körüli hiányra még nem volt példa nálunk...

Joooe 2011.11.17. 09:54:32

Itt egy másik felemelő adat, ne csak az államadóssággal szadizzuk magunkat:
index.hu/gazdasag/magyar/2011/11/17/szaz_emberbol_51_adozik/

Szúrófény 2011.11.23. 14:41:26

Nyomorunk döntő oka az államadósság

Marx: a tőke felhalmozási folyamata:

Az államadósság az eredeti tőkefelhalmozás egyik legerőteljesebb emeltyűjévé válik. A terméketlen pénzt nemzőerővel ruházza fel, és így tőkévé változtatja anélkül, hogy ezért ipari, sőt még uzsora befektetéstől is elválaszthatatlan veszélynek kellene kitennie magát. Az állam hitelezői a valóságban semmit sem adnak, mert a kölcsönadott összeget könnyen átruházható állami adósságkötvénnyé változtatják,kormányzat és a nemzet között közvetítőt játszó pénzemberek rögtönzött gazdagságától,— valamint az adóbérlők, kereskedők, magán gyárosok meggazdagodásától is, akiknek minden államkölcsön egy-egy darabja égből hullott tőkét jelent —, az államadósság lendítette fel e részvénytársaságokat, a legkülönbözőbb fajtájú átruházható értékpapírokkal való kereskedést, az ázsióüzletet, egyszóval: a tőzsdejátékot, és a modern bankuralmat. melyek a kezükben továbbra is úgy működnek, mintha ugyanannyi készpénz volnának. De ha eltekintünk is a semmittevő járadékosok így teremtett osztályától, s a
Minthogy az államadósság fedezetét az állami bevételek alkotják, amelyeknek fedezniük kell az évi kamat- stb. fizetéseket, a modern adórendszer a nemzetközi kölcsönök rendszerének szükségszerű kiegészítője lett. A kölcsönök lehetővé teszik a kormány számára, hogy rendkívüli kiadásokat fedezhessen anélkül, hogy ezt az adófizető azonnal megérezné, de később mégis adóemelést tesz szükségessé. Másrészt az egymást követő adósságok felhalmozódása által előidézett adóemelés arra kényszeríti a kormányt, hogy az új rendkívüli kiadásoknál mindig újabb kölcsönöket vegyen fel! A modern adórendszer, amelynek tengelyét a legszükségesebb létfenntartási eszközökre kivetett adók, (tehát ezek megdrágítása) alkotják. (és mert ezt mindnyájan „fizetni kényszerül, aki él!) ezért magában hordozza az automatikus fokozódás csiráját (a kölcsönfelvevés kényszerének!) a túladóztatás nem rendkívüli jelenség, hanem ellenkezőleg alapelv! Ezért Hollandiában, ahol ez a rendszer először honosodott meg, de Witt a nagy hazafi Maximáiban úgy ünnepelte, minta legjobb rendszert arra, hogy a bérmunkásokat alázatossá, mérsékletessé, szorgalmassá és munkával túlterheltté tegyék.

Nincs új a nap alatt! A magyar „komédia” a régi, csak a szereplők, és a szereposztás változik! Szemelvény: Szekfű Gyula: Három nemzedék című könyvéből.

Feltűnés és botrányból ritkán következett tisztulás. A közvélemény éber kritikusainak, mikor a korrupció eseteit szellőztették, nem az erkölcsi tisztulás, hanem a kormány lejáratása, s általában 1867 kompromittálása volt a céljuk. A közjogi megoszlás oly férges gyümölcsöket termett, minők Széchenyi legkeserűbb sötéten látását is igazolták. A hatalom birtokában ülő párt kénytelen erkölcsi színvonalát tudatosan leszállítani, szemet hunyni tagjainak erkölcsileg meg nem engedhető gazdagodása, anyagi manipulációi előtt viszont a hatalom birtokából kizárt ellenzéknek minden eszköz jó, hogy ellenfelének morális betegségét minél élesebb formában, a túlzó gyűlölet minél kiáltóbb színeiben vigye a közönség elé s így a kiegyezésre (ma a szocialistákra) minél halálosabb csapásokat mérjen. A korrupciónak ellenzéki kritikája a legjobb akarattal sem nevezhető erkölcsinek. Az ellenzék a kormánytól kiinduló anyagi korrupció ellensúlyozására érzelmi és értelmi korrupciót fejleszt ki, főleg a hírlapirodalom segélyével. Gyűlölködő természetük szabadjára engedve valóságos orgiáit rendezte a sajtószabadságnak, a fórum embervadászatok színhelyévé tétetett, sorsukat a legjobbak sem kerülhették, ki és jellemző a közhangulat félrevezethetőségére az a tény, hogy a színmagyar vidékek lakossága kőzáporral fogadja a vonatot, melyen Klapka Györgyöt sejtik
A nemzet immár nem két pártra, de két ellenséges táborra szakadt, melyekben a tétlen gyűlölködés volt a napi munka, míg a polgári kötelesség, vele az állampolgári szolidaritás érzése, mely az abszolutizmus idején megvolt, ismét meglazult.
Politikusi hagyományaink: a pápai követ 1526 májusában „mindinkább meggyőződöm róla, hogy az ország helyzete reménytelen.
Ez az ország nem képes megvédeni magát, mert kormányzatában nincsenek becsületes emberek”.

Gábor Megjelent a Kapu folyó iratban is!

laci0011 2011.11.27. 21:02:41

Bár nem valószínű hogy lenne értelme,de meg lehetne próbálni,nem adni fizetést a politikusainknak mindaddíg amíg negatív a produkciójuk.Nem kéne megélhetést biztosítani olyanoknak akik vagy lustaságból vagy hozzánemértésből adódóan csak lefelé vezetnek minket...

laci0011 2011.11.27. 21:04:41

@Joooe: Ezt a külföld sem érti,lehet hogy ezé vagyunk bóvlik.
süti beállítások módosítása