Lehet, hogy már kicsit elfogott a karácsonyi hangulat, de valahogy nem visz rá a lélek, hogy érdemben foglalkozzak az elmúlt napok politikai-gazdasági történéseivel, mégha mégoly jelentős események is zajlanak éppen.

Valahogy olyan lerágott csont érzése van az embernek. És a nagy(szájú)ak (Vastagbőr, Véleményvezés, Ténytár blog) újra le is ráták rendesen. Legyen szó akár a hétvégi EU csúcsról, vagy akár "Szájernéről" és a Fidesz unortodox gazdaságpolitikájáról, avagy diktatórikus kinevezési gyakorlatáról.

Én inkább azon lovagolnék most egy kicsit, amit gyakran olvasni itt nálunk is a hozzászólások között: "El kell ebből az országból menni, mert nem lesz itt soha semmi. Ebben az országban nem lehet tisztességesen megélni, és ez csak egyre rosszabb lesz"

Kisebb vitába keveredtem az egyik olvasónkkal (hegyilány) a minap, hogy lehet-e ma a magyar jövedelmi viszonyok között takarékoskodni, avagy a magyar átlagfizetés, vagy éppen a minimálbér csak arra elegendő, hogy az ember egyik hónapról a másikra elvegetáljon belőle.

Szerintem lehet félretenni, olvasónk szerint nem.

Nézzük a minimálbért, mint legszélső esetet: 2012-ben úgy néz ki, hogy a bruttó 92 ezer forintos minimálbérből nettó 60.260 forint kerül a borítékba. Ha ezt egy kétgyerekes házaspár mindkét tagja megkapja, plusz jár mellé 20.000 Ft gyermekek után járó adókedvezmény (mert hát ne felejtsük, hogy 2012-ben már a minimálbéres is megbecsült adófizető állampolgár lesz), meg 26.600 forint családi pótlék, akkor a család havi bevétele 167.120 forint.

Kevés ez az összeg? A saját példámból tudok kiindulni. Ha levonom a havi költségvetésünkből az olyan luxuskiadásokat, mint autófenntartás, lakáshitel, BKV bérlet, magánovi, akkor a havi kiadásunk kb. 200 ezer forint körül alakul, miközben szintén két gyereket nevelünk. És ebben a 200 ezer forintban még mindig sok olyan kiadás szerepel, amelyet csak a jelenlegi fogyasztói társadalom normái, az individualista életforma, vagy éppen a hétköznapi élet keretei között elengedhetetlen kiadások okoznak.

Hiszen minek kell az az 50 csatornás kábeltévé, a szélessávú internet, a két mobiltelefon? Miért lakunk olyan egyterű lakásban, ahol a helyiségeket nem lehet szeparáltan fűteni? Miért adunk ki fejenként napi 800-900 forintokat munkahelyi ebédre? Miért hordunk kontaktlencsét szemüveg helyett? Miért járunk márkás új ruhákban használt régiek helyett? Miért használunk dezodorokat? Miért járunk fodrászhoz? Miért vesszük tonnaszám a gyerekeknek a vacak kínai műanyag játékokat? Miért veszünk a boltban szükségtelen élelmiszereket (gyümölcslé, ásványvíz, túrórudi, joghurt, barna-magos kenyér, sajt... stb)? Miért veszünk állandóan szükségtelen háztartási kiegészítő eszközöket (szappantartó, asztalterítő, poháralátét... stb), amelyekből úgyis hulladék lesz néhány hónap/év múlva? Miért veszünk dísztárgyakat (szobanövény, kép a falra, kulcstartó, puccos postaláda, falióra, dísztányér)? És miért vannak olyan álmaink, hogy okostelefon kellene, meg LCD tévé kellene?

És még sorolhatnám a végtelenségig. Le lehetne szorítani ezt a havi 200 ezer forintos kiadást havi 167 ezerre, hogy megéljek a minimálbérből? Simán! Le lehetne szorítani havi 150 ezerre, hogy még havi 17 ezret félre is tudjak tenni? Simán! És akkor még a kertet fel sem ástam, hogy egy kis mellékest szerezzek. Akkor meg miről beszélünk? Meg lehet élni a minimálbérből, vagy sem?

Persze sose kelljen oda jutnunk, de azért ha a szükség úgy hozza, az ember még nagyon sokat le tud adni az életszínvonalából. Persze kérdés, hogy lehet-e fenti kiadásokat az életszínvonal fokmérőjének tekinteni. Ha úgy nézzük, ezek csak a fogyasztói függőség megtestesítői. És ugye kapcsolódik hozzá egy mókuskerék is, hiszen folyamatosan költeni kell rá és mégsem okoz megelégedettségérzést, hiszen mindannyian panaszkodunk, és többre vágyunk. Közben meg a hiánya mennyire tud fájni!

Ja, és a rádióban meg olyanokat hall az ember, hogy az USA-ban a karácsonyi szezon első napján a kiskereskedelmi forgalom elérte a fejenkénti 400 dollárt (~ 100 ezer forintot). És ez csak az első nap. És ez csak egy átlag, csecsemőtől az aggastyánig.

Fura világban élünk na!