Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Az írek is elkúrták

2010. október 07. - Droli

Képzeljétek el a következő helyzetet: egy vállalkozónak van egy vendégháza, alkalmazottakkal és sok-sok vendéggel. A vállalkozó, látva a népes vendégsereget, úgy dönt, hogy kibővíti a vendégházat: bankhitelt vesz fel, megcsinálja a bővítést, és a következő évben várja a vendégeket - akik nem jönnek. A következmény: a vállalkozó feléli tartalékait, elbocsátja alkalmazottait, nem tudja fizetni a hitelét, ami bedől, és így gyakorlatilag mindenki rosszul jár. Ez történt nagyban Írországban.

A kelta tigris 2000 után már olyan szinten jól élt, hogy azt mi, magyarok elképzelni sem tudjuk: rengeteg munkalehetőség, magas fizetések, alacsony adók, stabil államháztartás, és nem romló kilátások. A rengeteg “fölös pénz” pedig utat keresett: az írek - szerencsétlenségükre - az ingatlanszektort választották, aminek következtében fellendült az építőipar és a lakásárak is (egy ház átlagosan kb. 300.000 euróba került!). A másik szektor, amit fejlesztettek, az a turizmus és a kereskedelem volt - sorra épültek a bevásárlóközpontok, a hotelek, és nemcsak a nagyvárosokban, hanem a falvakban is!

 

 

Ész nélkül költötték erre a pénzt: 4-5 csillagos hoteleket építettek 500 fős falvakba, a mi 15.000-es kisvárosunkban pedig a meglévő 3, kb. debreceni méretű pláza és bevásárlópark mellé elkezdtek tervezni egy negyediket is, miközben már a meglévőkben sem tudták kiadni az üzlethelységeket (volt, amelyik teljesen üresen állt). De 2007-ben még minden szépnek látszott, azt hitték, hogy 2008-ban is növekedni fog a gazdaság, és nem hitték el, hogy egyszer vége szakad a jólétnek.

2008 március-áprilisában jöttek a fenyegető jelek: az amerikai turisták elmaradtak, és az amerikai vállalatok visszafogták a költekezést, köszönhetően az ottani ingatlanpiaci válságnak. A végső lökést a 2008 szeptember-októberi krach adta meg, ami végleg romba döntötte a külső gazdasági környezetbe vetett hitet: mivel Írország nagyban függ az USA-tól és Nagy Brittanniától, ezáltal itt is ugyanolyan súlyosan éreztette hatását az összeomlás. És itt dőlt be a kelta légvár: senki nem akart ingatlant venni, a turisták elmaradtak, és sorra mentek tönkre a vendéglátóhelyek és a kereskedelmi egységek, a gyárak meg elkezdtek menekülni a magas ír bérköltségek elől.  Innentől már könnyű elképzelni, mi történt: a hiteleket nem tudták fizetni a tönkrement üzleti egységek és a munkájukat vesztett emberek, és előállt ugyanaz a helyzet, ami Amerikában: vagy hagyják csődbe menni a bankokat, és egy új Izlandot csinálnak az országból, vagy konszolidálják, kerül, amibe kerül.

Egy kis kitérő: a portfolio.hu “A kelta tigris kushad” című cikkében hibás következtetésre jutott a szerző azzal, hogy az ír kormány gyorsan és hatékonyan reagált a problémákra. Például:
- A kormány 2009 áprilisában jelentette be az első megszorító csomagot. Ez lehet, hogy a 2008 szeptemberéhez képest gyorsnak tűnik, de mint fent már írtam, Írországban a válság már 2008 tavaszán megkezdődött, és ezzel mindenki tisztában volt (pl. a mi cégünknél is volt erről egy közlemény, persze a cég “megszorításaival” egybekötve). 1 év késést én nem neveznék gyorsank, inkább az írekre jellemző “majdcsak lesz valahogy” hozzáállást mutatja.
- Maga a reagálás, a meghozott döntések is kevésnek bizonyultak. Elég csak ránézni a mai helyzetre (idén a GDP 34%-a lesz az államháztartás hiánya - összehasonlításul: mi magyarok azon “izgulunk”, hogy átlépjük a 3,9-et, vagy sem!) Másrészt elég sok ellentmondásos intézkedést hoztak: az áfát felemelték fél (!)%-kal, hogy év végén visszacsökkentsék ugyanennyivel; az income levy, amit egy “rendkívüli szja-nak” neveznék, meg rettenetesen igazságtalanra sikeredett: a heti bért veszi figyelembe, ezáltal ha valaki egyik héten keres 600 eurót, az összes több héten meg 200 eurót, akkor a 600 eurós jövedelméből levonják a legmagasabb kulcs szerinti adót, függetlenül attól, hogy az egy kiugró hét volt csak. A 10%-os közalkalmazotti bércsökkenéssel meg azt érték el, hogy a közalkalmazottak elképesztően magas fizetése végre elkezdte megközelíteni a versenypiaci átlagot - felülről!
- Az ír kormánynak halvány lila gőze nem volt arról, hogy mennyi pénz is kellene a bankok konszolidálására. Először pár milliárd eurós tételről beszéltek, majd az összeg szép csendben növekedett: idén tavasszal 30 milliárdra, most őszre meg 50 milliárdra! És ezért az elképesztő diletanizmusért nem hullanak fejek, pedig egy fél év alatt 20 milliárd eurót (kb. 5400 milliárd forintot!) tévedni nem kis dolog. Vajon milyen színvonalú munkát végezhettek az oda küldött könyvizsgálók, revizorok kb. másfél év alatt (2009 április-október)?

Érdekes az írek reagálása is: az újságok az 50 milliárd bejelentése után sírköves címlappal jelentek meg, és közölték, hogy az ír gazdaság meghalt, valamint a “nagy kedvenc”, Sean FitzPatrick (Anglo IrishBank volt elnöke) “csesztetésével" voltak elfoglalva, mintha ő lenne a felelős mindenért. Pedig nem a fenti úriember bírálta el kedvezően az elmebeteg fejlesztési ötleteket, és eleve, nem a fenti úriember ötlete volt az, hogy minden kis faluba hoteleket meg bevásárlóközpontokat kell építeni - hanem az ír nép igen jól fizetett, öltönyös-kosztumös fiaié, lányaié. Az önvizsgálat azonban teljesen elmaradt, találtak egy bűnbakot (akit amúgy rendőrök őriznek a házában, hogy meg ne támadják), és itt le is tudták a “miért omlott össze az ír gazdaság” kérdést.

Most az ír kormány az adók és szolgáltatások árának emelését tervezi (ezt jelentették be múlt héten), de erről semmi konkrétumot nem mondanak, illetve ellentmondásosan nyilatkoznak (lásd a társasági adó esetét: először kijelentették, hogy nem emelik, most meg már pedzegetik, hogy “de, lehet”). A jövő évi büdzsét novemberben tárgyalják (habár vészhelyzet van, ismét nem sietik el a dolgokat), addig meg az amúgy is nyugtalan piac találgathat, hogy mi vár rá jövőre, mert jelenleg még csak nagyon halványan dereng valami. És könnyen lehet, hogy ha nem jó döntéseket hoznak, a mintaállam Írország visszasüllyed Nyugat-Európa legszegényebb országai közé. 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr472345097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

daniferi 2010.10.07. 08:59:54

Az a baj, számomra megfoghatatlan az "államháztartási hiány" kifejezés. Ugye azt jelenti, több a kiadás, mint a bevétel. Ezt, mint magánszemély nem igazán érzékelem, mert nálam nincs olyan, hogy elköltök olyan pénzt, ami nincs, tehát legfeljebb nullára jövök ki.

Igaz, megtakarításom sincs, legfeljebb annyi, ami egy-egy váratlan csekkre vagy gyógyszerre el is megy :)

Pénzkereskedő · http://www.nedolgozz.hu 2010.10.07. 09:43:30

@daniferi: Nem baj az, sokan örülnének, ha ugyanezt elmondhatnák magukról. A sok megszorult hiteles pont ezt csinálta: elköltött olyan pénzt, ami nincs.

Az ír példa pedig azt mutatja, hogy ez nemcsak magánszemélyek, hanem nemzetgazdaságok szintjén is megbosszulja magát előbb, vagy utóbb.

vsztk9111 2010.10.07. 10:33:34

@daniferi: Valóban, a legtöbb magánszemély pontosan tudja mit jelent az, hogy államháztartási hiány: lakáshitel, autóhitel, áruhitel, hitelből nyaralás stb. Ezért van ennyire a barna lében a mi kis országunk is, mert nálunk is nem csak az állam költ sokkal többet a bevételinél (ami az előállított érték függvénye,), hanem a lakosság is.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2010.10.07. 22:02:47

@daniferi:

De bizony, neked is lehet költségvetési hiányod. A hiány mindig egy bizonyos időszakra értelmezhető (például egy hónap), amikor is a bevételeidet meghaladják a kiadásaid. Ha egyik hónapban veszel egy TV-t, akkor abban a hónapban többet költöttél, mint amennyit kerestél. A hiányt fedezheted hitelfelvétellel, valamilyen vagyontárgyad eladásával, vagy korábbi metakarításod elköltésével.

Ez pont így van az államnál is, csak a számok nagyobbak. :)

piroskadar (törölt) 2010.11.18. 15:00:17

Ez a sztori valahogy emlékeztet a hazai helyzetre (észnélküli hitelezés/hitelfelvétel, késői korm. reagálás, kaotikus kommunikáció, bűnbakkeresés, hovatovább, extraadók ...!) :)
süti beállítások módosítása