A kormány elsődleges célja az államadósság csökkentése, és e célból minden eszközt bevetnek; legutóbb egy államadósságcsökkentő alapot nyitottak, ahová bárki befizethet. Ennek kapcsán már írtam egy szösszenetet, hogy milyen egyéb módokon lehetne pénzt szerezni, de a legjobb ötletemet kihagytam: jelenjen meg az államadósság egy termékként a boltban!
Igen, termékként, mint a cukor, a liszt vagy a madáreledel. Az államadósságnak lenne doboza, arra rá lenne írva az eddigi összes államadósság (21200 milliárd forint jelen állás szerint), és hogy ebből mennyit képvisel ez a doboz. Ugyanis az államadósságot több címletben meg lehetne vásárolni: például 100, 500, 1000 vagy 10.000 forintos címletekben, és ez alapján mindenki összerakhatná, hogy mennyivel száll be pontosan. A pénztárnál kifizetné mindezt, az államadósság egy hányadát képviselő dobozt hazavihetné, és ott azt csinál vele, amit akar – kiadhatja a kutyának, játszhat vele a gyerek, eltüzelheti, telesírhatja könnyeivel, stb. A polgári körökben (tényleg, vannak még polgári körök?) például versenyt csinálnának belőle, „ki tud több államadósságot gyűjteni”, büszke háztulajdonosok a főhelyre tennék a családi ereklyék mellé, hogy „igen, megcsináltuk!”, esetleg a parlamenti képviselőjelöltek a kampány során ezt használnák fel a díszlet részeként, bizonyítva, hogy ők már eddig is sokat tettek a hazáért. És mi is lehet annál szebb, mint mikor szent karácsony éjjelén a gyerek izgatottan kibontja ajándékát, és felkiált: „anyu, egy darabka államadósság, köszönöm!”
Sőt, egy ilyen módszerrel akár személyre is lehetne szabni az államadósságot. Már látom a marketingesek seregét, ahogy pozicionálják a terméket, például a kisnyugdíjasoknak szánt terméket el lehetne nevezni „államadósság-farhátnak”, a tiniknek szánt dobozt pedig viccesen óvszeres doboznak lehetne álcázni, persze ráírva, hogy „AZ ellen ez sem véd!”. (Rossz nyelvek még ráírnák, hogy „ebből sem lesz semmi”, de gyorsan vessük el az ilyen negatív gondolatokat.)
Persze a fenti, mondhatnám idilli képbe gyorsan belerondítana a mai valóság. Először csak kisebb botrányok lennének, pl. kiderülne, hogy az államadósság doboz átvette a Nokiadoboz szerepét - elvégre a templomi perselyben lévő pénz eredetét is ritkán kérdőjelezik meg -, majd jönnének a nagyobb ügyek. Egy újság például kiderítené, hogy az államadósságdobozokat egy olyan közbeszerzési pályázaton szerezték be, ahol két feltétel volt: 1. a legolcsóbb árajánlat nyer, 2. az a pályázó hirdethető ki győztesnek, amelyiknek a neve „L”-lel kezdődik, és „ázár és fia, és még benne van a teljes Fidesz vezérkar Kft”-vel végződik. Egy tanulmány kimutatná, hogy egymillió forint államadósság előállítása kétmillió forintba kerül az államnak – nem kéne, hogy annyiba kerüljön, de így sikerült közbeszerezni -, ezért alapjaiban megkérdőjelezhető az akció sikeressége. A vég ott jönne el, amikor fontos állami tisztségek betöltéséhez a jelölt köteles lenne minél több államadósságdobozt bemutatni, és bizony itt politikusaink, magas helyen lévő tisztségviselőink a szokott módszerhez folyamodnának – ellopnák az államadósságdobozokat a boltok polcairól! Ezek után nem lenne meglepő, hogy bár papíron már a teljes magyar államadósságot megvásárolta-kifizette a lakosság, hazánk államadóssága mégis meredeken emelkedik, és már meghaladja az éves GDP 200 százalékát.
És ez így van jól; hazánk már annyi mindent eladott: gyárakat, üzemeket, jövőt; legalább egy dolog maradna meg nekünk: az államadósságunk.
