A várható emberi jogi bírósági per kétesélyes. Az érintettek arra hivatkoznak, hogy diszkrimináció lép fel abban az esetben, ha a munkáltató által befizetett 24%-os nyugdíjjárulék (vagy nyugdíjadó) után az állami rendszerbe visszatérő dolgozók kapnak nyugdíjat, a magán rendszerben maradók viszont nem, ők csak a bérükből levont 10%-ot kapják meg, ami a magánszámlájukon gyarapodik. Azt hiszem, ha ezt az érvet önmagában vizsgáljuk, akkor mindenki egyetért, hogy jogos.
Van azonban egy másik, legalább ilyen fontos alapelv, amely a magánnyugdíjasok számára kedvező ítélettel súlyosan sérülne. Ez pedig a társadalmi szolidaritás. Ha ugyanis a nemzetközi bíróság szerint a magánnyugdíjasoknak mégis jár egy arányosított állami nyugdíj is a magánnyugdíj mellé, akkor létrejön egy kétfokozatú társadalmi szolidaritás. Vannak az állami nyugdíjrendszeresek, akik teljes mellszélességgel szolidaritálnak, és vannak a magánzók, akik csak részben. Nyilvánvaló, hogy amennyiben csak lehetséges, mindenki menekülne a szolidaritási kötelezettség alól, és a társadalom támogatása helyett inkább saját magának tenne félre.
Ez pedig újabb diszkriminációnak vehető, amiből akár újabb per is lehet, ugyanis az állami rendszerben lévőktől elvették az esélyegyenlőséget, az öngondoskodás lehetőségét, hiszen ők már nem léphetnek vissza többé a magánrendszerbe, pedig az átlépők jó része valószínűleg szívesen visszalépne ha megtudná, hogy a magánjáradék mellett még állami nyugdíj is jár. Januárban ugyanis arról kellett nyilatkozni, hogy vagy a tisztán állami, vagy tisztán magánnyugdíjat választja.
Az egyik diszkrimináció megszüntetése így egy másik diszkrimináció előhívásával járna. Ezenkívül a társadalmi szolidaritás, és az esélyegyenlőség elvei is sérülnének. Egy ilyen döntés tehát vitatható állapotokat hozna létre az országban. Számomra erősen kérdéses, hogy az emberi jogi bíróság felvállal-e egy olyan helyzetet, amelynek folyományaként éppen a bíróság döntése nyomán előállt helyzet miatt fordulhatnak majd egyesek újra a bírósághoz.
