Tulajdonképpen mindenki tisztában van azzal, hogy mit kellene tenni a gazdaság fellendítéséért. Mégsem tesszük. Miért?
Olvasom Bajnai és Oszkó írását, mi lehetne a megoldás. Okos, megfontolt írások, látszik, hogy értelmes emberek, van abban ráció, amit mondanak. Aztán visszaemlékszem a „regnálásukra”: végrehajtották az IMF programot, pár milliárd euróhitellel megtámogatva, de azon túl semmi komolyabb dologba nem mertek belenyúlni, csak abba, ami már végképp tarthatatlan volt (például tizenharmadik havi nyugdíj). Pedig ott volt a kezükben a kormányrúd, a hatalom, mi kellett volna még?
Olvasom Orbán beiktatási beszédét. Okos, értelmes beszéd, Viktorunk látja a problémákat, le kell faragni az állam kiadásait, ezzel párhuzamosan adót kell csökkenteni, meg egyszerűsíteni a bürokráciát, és máris jóval előrébb vagyunk. Aztán visszaemlékszem – pontosabban nem is kell visszaemlékezni, benne vagyunk – mit csinál mostanában szeretett vezérünk, és látom, hogy az egészből szinte semmi nem valósult meg: az állam továbbra is pénzbeszedő szerepben tetszeleg, miközben a kiadási oldal lényegében változatlan, pár „reformocska” történt maximum. Ez elég kevés egy „kétharmadtól”.
Olvasom, olvasom, olvasom... bárki írását olvasom, ugyanazt mondják, mint Viktor anno, vagy Bajnai most: az államháztartás reformjára óriási szükség lenne, mert amit ma az állam csinál, az nem fenntartható. Nem működik az a rendszer, hogy az állam lépten-nyomon agyonadóztatja a gazdasági szereplőket, de közben magán nem hajlandó spórolni. Igaz? Igaz. De könyörgöm, akkor miért nem így cselekszik a mindenkori kormány? Miért van az, hogy hatalmon kívül, ellenzékben, szakértőként mindenki jól látja a problémákat és megoldásokat, de mikor a kormányrúd közelébe kerül, valósággal meghülyül, és az ellenkezőjét teszi? Ennyire erősek lennének bizonyos lobbik, ennyire ki kellene szolgálni a holdudvart? Vagy ennyire kapzsik vagyunk mi, emberek, hogy ha odakerülünk (politikusnak), saját boldogulásunkat nézzük, az ország meg le van szarva?
Persze minket, a „népet” sem kell félteni, mi is „igyekszünk”. Medgyessy száznapos programja után az MSZP óriásit tarolt az önkormányzati választásokon, Orbán meg puszta demagógiával lazán hozta a kétharmadot. Aki esetleg bele merne vágni egy nagyobb reformba, elsöpörné a népharag, legkésőbb a következő választáson, mert hozzászoktunk a „jóhoz”. Mert ugyebár ami engem nem érint, az reform, ami meg igen, az megszorítás – miközben ugyanarról a dologról beszélünk. Így nehéz lesz.
Tessék megnézni, mi van a fejlett nyugaton: az egészségügy nem ingyenes, és sokszor nem is magas színvonalú, az oktatás pláne, nem segélyeznek alanyi jogon mindenkit, és kevésbé szórják el a pénzt mindenfajta állami beruházásra (ami Magyarországon kb. a korrupciót is jelenti egyben). Cserében kapnak egy élhetőbb adórendszert és egy élhetőbb országot. Valamit valamiért. Jó lenne nekünk is eldönteni, mit akarunk.
