Erzsike szalad kifelé a pénztárból, meglátja az erélyes nagyfőnök:
- Erzsike, hová szalad?
- Főnök úr, én...
- Erzsike, nem látja, hogy mekkora sor van a pultjánál? Ott állnak a vásárlók, és várják, hogy kiszolgálja őket! Tanulja meg, Erzsike, itt az első a vásárló, minden mást megelőz, először vele foglalkozunk, őt szolgáljuk ki, utána jöhet minden más!
- De én...
- Értse meg, Erzsike, nem érdekelnek a kifogásai! Elegem van abból, hogy "de én", meg hogy "az úgy volt", nem érdekel! Itt én vagyok a nagyfőnök, az van, amit én mondok, most maga szépen visszamegy a pultba, és kiszolgálja a vásárlókat! Érti?
- De főnök úr...
- Már megint ez a "de!" Mondja, Erzsike, miért vitatkozik velem? Egyáltalán, ki maga, hogy vitatkozzon velem? Tisztázzuk le: én vagyok a főnök, maga a beosztott, és maga itt, munkaidőben azt csinálja, amit én mondok! Ha azt mondom, hogy bemegy a raktárba rendet rakni, akkor oda megy, ha azt mondom, hogy vigye ki a szemetet, akkor kiviszi, ha meg azt mondom, hogy visszamegy a pultba, és kiszolgálja a vásárlókat, akkor azt teszi! Ha nem tetszik, mehet máshová dolgozni, nem kötelező itt maradni!
- De főnök úr...
- Nézze Erzsike, ezt a témát én most itt befejeztem, és kész! Mint már mondtam, nem érdekelnek a kifogásai, más dolgom is van. mint hogy magával veszekedjek! Tudja, hogy naponta tartom a hátam a nagyfőnökség előtt? Tudja, hogy itt én 50 ember munkájáért felelek, és igenis felelek, mert ha elrontok valamit, akkor ez az 50 ember munkanélküli lesz, és nem tud a családjának kenyeret adni?! Tudja, mennyit dolgozom, azért, hogy ez az áruház működjön, még ebben a nehéz gazdasági helyzetben is? És látja, már legalább öt perce erről beszélgetünk, ahelyett, hogy mindketten a dolgunkat végeznénk! - itt egy kicsit megenyhült a nagyfőnök - Na, mondja, miért rohan maga ennyire, mint akit üldöznek?
- Be akartam nyomni a vészriasztó gombot, mert kigyulladt az áruház!
