Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Minimálbérből élni – 2. hét

2012. január 14. - bogancs

Kezdem rögtön az összefoglaló táblával, mert sajnos a héten elég rendesen túlléptem a keretet.

https://m.blog.hu/ni/nivo/tabla2.JPG

Mint látszik az időarányos ~25ezres keretet több mint 8ezer forinttal túlléptem. Ennek legfőbb okai nagyjából megegyeznek a múlt hetivel. Nem kellett volna McDonald’s-ba menni 1050 forintért. Nem fér bele a munkahelyi készétel sem. És az édesség-desszert költéseket is erősen vissza kell fogni, mert a négyünknek 1-1 darab sütemény a cukrászdában összesen 720 Ft-ba került, valamint kifogyott a gyerekek kakaópora (995Ft). Sajnos a minimálbérbe ez sem fér bele még akkor sem, ha tovább fog tartani egy hónapnál.

Rengeteg pénz elmegy tejre, pedig csak a gyerekek isszák, illetve egyszer csináltunk palacsintát, valamint gyümölcsre is sokat költöttünk. Drágák a sajtok is, azért egy 400 Ft-os darabot csak betettünk a kosárba. Amire még figyelni kell, az a különböző péksütemények (kakaós csiga… stb.). Igazából ezek sem érik meg az árát. Vettem egy 5 literes téli szélvédőmosót is 700 forintért, remélhetőleg ez is sokáig elég lesz. Kocsiba egyébként ezen a héten sem ültünk sokat, csak településen belül furikáztunk kicsit. A km számláló 30 km-t haladt, amire kb. 800 forint benzinköltséget számoltam.

Volt egy váratlan kiadás is a héten, a mosógéphez kellett szerelőt hívni. 8ezer forintot kért, úgyhogy éppen belefért az ehavi 10ezer forintos váratlan kiadásokra elkülönített keretbe, a gond viszont az, hogy továbbra sem tökéletes a gép. Lehet, hogy hamarosan újra ki kell majd hívni a szerelőt.

Szóval úgy néz ki, hogy szűkös lesz a hónap második fele, hiszen az egész hónapra tervezett 50ezres keretből már csak 17ezer forint maradt. Esetleg felül kell vizsgálni a megtakarítási célokat, hiszen sok „luxuskiadásom” is volt az elmúlt két hétben. Ezt majd hónap végén összeszámolom, hogy miről kellett volna még lemondanom, hogy a keretben maradhassak.

A részletes költési listát itt találjátok. Aki most kapcsolódott be a minimálbéres posztsorozatba, az alább az ajánlott bejegyzéseknél találja a korábbi írásokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr863544679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.14. 15:09:14

Már bocs, de ez igy hülyeség.

Én nagyon szegény családban nőttem fel, ott anyám nem heti kerettel dolgozott, hanem napi szintre visszaosztva.
Fizetéskor nagybevásárlás (kakaópor, mosópor, cukor, ilyesmik) majd a maradék kosztpénzt felosztotta a hátralévő napokra. 500 Ft-ból a napi kenyeret, tejet és a főznivalót meg kellett oldania 5 főre.
Bakker, egy Mekis zabálás a családnak két napi kajája!
Fater húskonzervet, vagy felvágottat, szalonnát vitt dolgozni, nem "készételt" rendelt...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.14. 15:11:52

Jah, még annyi, hogy 720 forintból házilag lehet csinálni süteményt, és abból nem csak 4 db jön ki...

Joooe 2012.01.14. 15:22:45

Tojás? Ha családi házban laktok miért nincs tyúkotok? :P

Nekem csak két tétel szokatlan: tej-tejtermék szerintem sok, de ha szeretik a gyerekek ki kell gazdálkodni, ez van. A készételt pedig nem kéne beleszámolni, ez minimálbéren nem realitás, ha tényleg minimálbér körül élnél eszedbe nem jutna ilyesmire "szórni" a pénzt :)
A haramdik furcsaság nem egyetlen tétel, hanem (ezt már írtam) az 50e Ft-os "szabadon költhető" keret (de újra leírom mert csak :)) ez túl alacsony, olyan idealizált költségekkel szűkítetted ennyire amik minimálbéres helyzetben nem reálisak, ez középosztálybeli logika alapján gondolná úgy az ember hogy ésszerűek... minmálbérből nem csinál az ember nagy befektetéseket, egy kicsi tartalékképzés a rendkívüli helyzetekre és annyi... Ennél többet akkor tudsz tenni ha fejlődsz a szakmádban vagy helyzkedsz máshova és eléred hogy növekedjen a jövedelmed... akkor már esetleg szóba jöhet nyugdíj/egészségpénztár, gyerekeknek megtakarítás.

daniferi 2012.01.14. 17:11:55

Ha megnézzük az egészséges étkezés is nehezen megoldható. Jó, luxusnak mondják a tejet, a sajtot, a gyümölcsöt is, pedig nem kellene annak lennie. Az (üzemi) készételekhez: én nem eszek minden nap meleg kaját, kevés pénzből nem lehet naponta, a gyárban amúgy sincs lehetőség, de azért heti 1-2x elmegyek ebédezni, ahol alkalmanként 500-700 Ft körül fizetek. Eddig a havi meleg étkezési fele ment el ilyenre, másik fele hentesnél húsra, amiből vasárnap volt rendes kaja. Persze most, hogy ez megszűnik adómentesnek lenni és valószínű, hogy emiatt a munkahely már nem fog adni, kevesebb főtt ételt eszek :)

Az orvos azt mondta, egyek sok salátát, zöldséget, gyümölcsöt, mert a vérképem szerint egészségtelenül étkezem. Néhány napig ment is, aztán elfogyott a pénzem :)

NYJetsTD 2012.01.14. 17:17:49

Addig b@szogattunk a váratlan kiadásokkal, míg gyorsan elrontottad a mosógépet? : )
Csatolnád a szerelés számláját? : )

Hkacsa · http://hkacsa.blog.hu 2012.01.14. 18:02:06

@NYJetsTD: számlát kérni luxus, +27% költség

Joooe 2012.01.14. 18:08:46

@NYJetsTD: Meg a gyerekeket is csatolja, mert mi van ha nincsenek is és csak csalni akar az adókedvezménnyel... (és igazából ő a megszállot tejivó, de nem meri bevallani) :)

@daniferi: Na várj, eddig se volt adómentes a cafeteria nem? Csak a ténylegesen készpénzként elkölthető mennyiség csökkent 18 ezerről 5 ezerre, és a maradékba meg jobban beledumálnak hogy mire költsd. Ami főleg kiskeresetűeknek szívás, hiszen eddig evidens volt hogy a havi nagybevásárlás forrása a kajajegy, főleg mosópor, stb nagy dolgok... Ezek után kénytelen vagy szálláshelyen meg éttermi étkezésre elhasználni? Aki minimálbért keres? Röhej... Persze tudom hogy pont ez lenne a lényege az ilyen jegyes hülyéskedésnek, hogy megmondják mire költheted, és ilyen szempontból akár pozitívum is lehtne a hatékonyság növelése, csak nem igazán értem hogy miért élvez ilyen előnyt pl a vendéglátóipar, hogy a más szolgáltatásoktól/termékektől elvont pénzt rájuk kell költeni (Régi probléma, csak eddig ki lehetett nevetni a buta szándékot mert úgyis elfogadta a tesco/auchan/cba/stb... én már korábban is azt támogattam volna hogy ne menjen pénz a feleslegesen élősködő jegyes cégeknek, legyen x ft adómentesen adható étkezés támogatás, stb címén, pénzben, elvégre úgyis mindenki étkezik, el fogja költeni ételre, a függőknek állami kontroll nélkül is nehéz volna leszokni róla :) Aztán szép lassan,a bérekhez viszonyított természetes elértéktelenedése révén kivezetni az egész jegyrendszert, mert minek? Sajnos ebből csak a feleslegesen élősködő cégek kivágása valósult meg, a "kapsz aprópénz kedvezményt és cserébe megmondjuk mire költsd a pénzed" filozófia maradt)

sárkányfő 2012.01.14. 18:23:43

Hát ez csalódás. Az előző poszt után még úgy tűnt sikerül ráirányítani a figyelmed pár olyan szempontra, ami elkerülte a figyelmedet. Hát nem.

Tojsz te erre magasra. Nem is érdekel téged ez az egész, kamuzol. Még hogy McDonald’s...

is 2012.01.14. 19:05:23

@Hkacsa: bravo. miattad tart itt Magyarország. okosba, ugye?

Joooe 2012.01.14. 19:09:40

@sárkányfő: mesélsz a szempontjaidról? szerintem témába vág, de az előző posztokhoz felhalmozott ezres nagyságrendű hozzászólást nem fogom átnyálazni :)

Joooe 2012.01.14. 19:13:28

@is: különben meg csak 13,5% mert felezni szokás az áfát ha susmus van.

Amúgy meg az kéne mint az olaszoknál, el kell ismerni mi sem vagyunk rendesebbek, szóval: a megrendelő/vásárló is felelős, ha a számlát/blokkot nem kapja meg.
Bár az ellenőrzés kicsit nehézkes lenne, az apeh alkalmaz álcázott mosógépszerelőket és ha nem kérsz tőle számlát megbüntet? :D

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 20:23:33

@sárkányfő:

Nem igazán értelek.

A fix költségeknél felsorolt dolgokon kívül ennyit költöttem a héten. Sem többet, sem kevesebbet.

Ez a poszt erre vállalkozott, hogy ezt bemutassa.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 20:27:43

@NYJetsTD: @Hkacsa:

Kaptunk számlát, ráadásul kérés nélkül. Ilyen is van. :) A hivatalos szakszervíztől volt kint valaki.

Egy rendszeresített számlatömbből töltött ki egy lapot, azt kitépte és ideadta. Mondjuk az igaz, hogy olvashatatlan az egész, épp csak az összeg vehető ki belőle.

Amúgy jó hogy megvan a számla, ugyanis a probléma amiért kihívtuk, már a következő mosásnál újból előjött, igaz kicsit lájtosabban mint korábban.

Lehet, hogy még reklamálnunk kell majd.

napóra43 2012.01.14. 20:38:19

@is: Nem, hanem miattad, és a többi agyament miatt, aki megeszi ezt a demagóg dumát. Számoltad már, hogy mennyit, és hányszor vesznek le a pénzedből, amiért Te dolgoztál?

napóra43 2012.01.14. 20:39:40

@daniferi: ebédeLni, ha már népet akarsz nevelni..

sárkányfő 2012.01.14. 20:42:41

@Joooe:
Pedig szívből javaslom. maga a poszt nem érdekes, sőt, bosszantó, de az alatta lévő kommentfolyam az egyik legértékesebb, amit valaha olvastam.
kellett is nekem egy ilyen jó élmény, mert én amúgy főleg politikai blogokat olvasok, és az alapján rengeteg hülye van az országban, de szerencsére az említett kommetnek közt feltűnően sok értékes okos és eredeti hozzászólás volt.
amúgy a lényeg az, dióhéjban, hogy ennek semmi köze ahhoz amit ígér, a srác jól keres, kiépített egzisztenciája van, ami használ is (lakás, kocsi, stb.), csak kicsit visszafogja/elhalasztja a fogyasztása egy részét. ez komolytalan, ahogy már sokan megírták az előző poszt alatt is. sem a szegénység egzisztenciális, sem a lelki oldalának még a felszínét sem kapargatja. ez egy habkönnyű, és a mekizés alapján továbbra sem komolyan vett játék. mindezzel persze nem is lenne semmi baj, csak, ahogy azt többen is említették, ez a valóban szegény emberek szempontjából esetlegesen bántó is lehet, és nehogy már ez alapján képzelje el egy percig is bárki, milyen szegénynek lenni, hogy milyen egy szegény élete...

na de mindegy, nem ér ez ennyit. messze nem.

@bogancs: ha az előző poszt alatti vagy ezer kommentből nem sikerült leszűrni mi a problémája ezzel egy csomó embernek, akkor hagyjuk.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 20:43:12

@napóra43:

És azt számoltad már, hogy mennyit kapsz a közösből?

És itt ne csak pénzre gondolj, hanem közbiztonságra, egészségügyre, utakra, honvédelemre, közterületi parkokra...stb.

Persze nyilván, ha átlag felett keresel, akkor többet vontak le tőled, mint amennyit kaptál, és fordítva. Ez lenne ugye a társadalmi szolidaritás.

Az lenne a kívánatos állapot, amikor azt neveznék többen demagógnak amit te előadtál.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 20:47:54

@sárkányfő:

Jaj dehogynem sikerült. A fő probléma az volt, hogy azért nem lehet megélni minimálbérből, mert sok a váratlan nagyösszegű kiadás.

És azért hiteltelen az én vállalkozásom, mert ezeket nem veszem figyelembe. Ja meg azért is, mert nekem ott van a biztonsági háló, hogy ha beüt valami akkor van miből kifizetni. Volt aki még azt is hozzátette, hogy csakis akkor lennék "hiteles", ha az összes megtakarításomat, meg a minimálbér feletti jövedelmemet odaadnám a rászorulóknak, és a maradékból próbálnék megélni legalább egy évig.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.14. 20:48:47

@napóra43:

Kis L, ha már leckéztetni akarsz. :)

napóra43 2012.01.14. 20:51:49

@bogancs: Nem Leckéztetni akartam. Ja, tudom, hogy kisell, a nyomaték kedvéért írtam naggyal :)
Ha már egyszer népnevelünk, szemléletet formálunk..

napóra43 2012.01.14. 20:56:18

@bogancs: Ja, és még csak nem is rosszból írtam, mert tulajdonképpen szimpi a kezdeményezés. Na de ebédeZni!? Brr! :)

napóra43 2012.01.14. 21:09:12

@bogancs: És itt ne csak pénzre gondolj, hanem közbiztonságra, egészségügyre, utakra, honvédelemre, közterületi parkokra...stb.
Ezeket komolyan kérdezed!? Szerinted ez az "ezt viszont kapod" oldal egyensúlyban van azzal, amennyit egy átlag dolgozó letesz az asztalra? Meg amit már letett apja, anyja, ésatöbbi, ésatöbbi? Autózz egy kicsit akár egyszámjegyű úton, sétálj sötétben a nyóckerben, Borsodban, Pécsett Szabolcsfalu fölött, és még sorolhatnám. Egészségügy.. hm - folytassam?

Persze nyilván, ha átlag felett keresel, akkor többet vontak le tőled, mint amennyit kaptál, és fordítva. Ez lenne ugye a társadalmi szolidaritás.
Igen. szívesen szolidarítok azzal, aki azért nem dolgozik, mert nem tud. Na de azzal, aki nem is akar?!

Az lenne a kívánatos állapot, amikor azt neveznék többen demagógnak amit te előadtál.
Egyetértünk. Persze akkor, hogyha amit beleöntünk a kalapba, azt elosztanák, és nem ellopnák.

cso zsi 2012.01.14. 21:36:32

Az a tömegközlekedés hol, és milyen járművön ilyen olcsó?

Az autózás költségeinél meg nem csak az aktuális tankolás a mérvadó, hanem a kilométerre eső költség, ami összejön a tankolásból, pályadíjból, biztosításból, és esetleg a parkolásból. Ez járműtől függően 40-60 ft/km, bár most, hogy a pályadíjat "módosították" ez változik az egyhétvégés utazás esetében.

cso zsi 2012.01.14. 21:41:16

@napóra43: "Na de ebédeZni!?"
Neked új, mások használják. Pesten is, vidéken is.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.01.14. 22:28:36

@Joooe: "Bár az ellenőrzés kicsit nehézkes lenne, az apeh alkalmaz álcázott mosógépszerelőket és ha nem kérsz tőle számlát megbüntet? :D"
Ha ketten jönnek ki egy mosógéphez, és az egyik csak támasztja az ajtófélfát, akkor gyanakodhatsz. Hát ha még el kezd beszélgetni veled a jövedelmi viszonyaidról stb... :-DD

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.14. 22:38:14

@vadász2: @Joooe:

Felénk (Pest megye) már pl a boltokban mindig adják a blokkot, mert előfordult már jópárszor, hogy a vevőt a NAVik az üzlet előtt megállitották (kifelé jövet) és kérték TŐLE a blokkot.
Ha nem volt nála, akkor a boltost megbacták.
Mosógépszerelőn még nekem is törnöm kell a fejemet :D

boszyka2011 2012.01.14. 22:49:12

Nem kellett volna McDonald’s-ba menni 1050 forintért. Nem fér bele a munkahelyi készétel sem. És az édesség-desszert költéseket is erősen vissza kell fogni, mert a négyünknek 1-1 darab sütemény a cukrászdában összesen 720 Ft-ba került, ...
Bár igaz nem olvastam a blogodat az elejétöl kezdve,igy azt sem tudom hogy milyen területen dolgozol...a lényeg amiért irok:mi is,és még nagyon sokan,kevés pénzböl élünk.Én is dolgozom,egyedül nevelem gyermekeimet,mi is 4-en vagyunk...stb.
péksüteményre pl,egyáltalán nem költünk,sem más édességre,se készételre...mivel ezekre nem telik.viszont munka után még az idömbe,és energiámba,a családomért..belefér,hogy elkészitsem,a meleg vacsorát,ami talán másnap a munkahelyre is jó,készétel helyett,illetve nem volt nehéz rájönnöm,hogy a házilag készitett édesség,vagy sós sütemény,legyen az puding,vagy akár fahéjas csiga,sajtos rúd,pogácsa,pizza,és egyéb finomság,sokkal olcsóbb,kiadósabb ha én csinálom.ugyanigy a házi tej is olcsóbb,abból is lehet túrót,egyebeket késziteni.lehet idöigényes,de sztem megéri.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.01.14. 23:03:44

OFF:
A mosógéppel (főbérlőé, aki Új Zélandon él) én is megjártam... novemberben elromlott, mivel garanciás volt, szépen felhívtam a telefonos ügyfélszolgálatot, akik nagyon kedvesek voltak, küldtek szerelőt. A szerelő megnézte, mondta, egy alkatrészt meg kell rendelnie hozzá, mihelyt megjön, szereli. Lassan jött meg (majd' egy hónap), addig kézzel mostunk, mondjuk rájöttem, én sokkal jobban mosok, mint a mosógép, igaz, sokkal lassabban is :-)

(Ezt a kézi mosást mindenkinek ajánlom, ha nagyon durván koszos a ruha,annyira, hogy a mosógép nem hozza ki, kézzel alaposan át kell dörzsölni a durvább részeket, jó forró vízben, A+++++-os mosási minőséget ér el vele az ember)

OFF vége.

Hajrá, Bogáncs! :-) kakaós csigát annyira nem nehéz házilag csinálni, csomó pénzt spóroltok vele, és a gyerekek is boldogok lesznek :-) A Meki helyett javaslom a saját készítésű hamburgert, pl. egy sajtburger elkészítése pofonegyszerű (gyerekjáték, akár szó szerint is, a kicsik biztos élveznék).

Horizont 2012.01.15. 00:47:41

Nem igazán sikerül ez a minimálbérből élek dolog. Nagyon értékelem a próbálkozást isten bizony. Aki minimálbérből él annak egy csomó dolog eszébe se jut, mert egyszerűen nincs rá pénz! Biotojás 6 db. 406 ft-ért??? Egy vödör narancs?? Nem tudom érted-e mire hívnám fel a figyelmed minden bántás nélkül. Akinek nagyon, de nagyon kevés a pénze az nagyon céltudatosan kell, hogy vásároljon.Mert egyszerűen nem fér bele semmi olyan ami neked természetes pl. a banán, vagy a pomelo 1 db. 400 ft-ért.
A lényeg ott van, hogy ami neked természetes még így is, hogy milyen célból vásárolsz, az egy minimálbéresnek eszébe se jut(hat) vagy ha igen akkor már el is kergetheti még a gondolatát is.Olcsó,laktatós kaja kell, ami hizlal persze és nem egészséges. És a leértékelt dolgok.

billy reed 2012.01.15. 01:45:01

Ne cseszegessétek a posztírót.
Megpróbál kijönni minimálbérből. Kísérletet tesz rá, annak ellenére, hogy gondolkodásmódja középosztálybeli.
nagyon tanulságos az egész!
De épp ez a lényeg: a végére rájön majd, hogy minimálbér mellett szinte minden luxusnak számít.
Ő legalább megpróbálja, nem csak az észt osztja.

napóra43 2012.01.15. 08:02:09

@cso zsi:
nem új nekem se, csak egyszerűen feláll tőle a szőr a hátamon. Mert ugye az orrukat is turkálják sokan, Pesten is, és vidéken is, de azért még nem kell örüljünk neki.. :)

Horizont 2012.01.15. 08:21:07

@billy reed:
Ez nem észosztás és nem cseszegetés. Azért vagyunk, hogy véleményt cseréljünk! Nem?Ő így látja, te így látod, én így látom.Ennyi.

Kepan 2012.01.15. 08:29:28

@bogancs:
Ha a mosógép már nem garis, akkor a márkaszervízes játék a legdrágább. Jószándékkal mondom, keresned kéne ismerősi körben egy maszek és megbízható szerelőt. Látod, már 8 rúgó elment és még mindig szar valami.

NYJetsTD 2012.01.15. 11:27:07

@billy reed: Miért ne cseszegetnénk? Mindenki ezt teszi. Posztoló is, akár más blogokra átnézve, naná, hogy mi pedig itt. Igaz, tulajdonképpen semmiben nem értünk egyet, de a vitákból mindenki leszűrhet valami tanulságot. Vagy nem. Pszichológus helyett megfelel... : )

@Droli: Ha egyszer elromlik a mosógépünk, neked fogok elsőként szólni. Kézi mosás, minimálbérért, Jets-nél, új poszt születhet...hozhatod bogancsot is, de ne autóval gyertek, mert az tönkre tenné a minimál kísérletét...

@bogancs: Csodálkozol, hogy nem javította meg elsőre? Megmondtad neki, minimálbérből élsz, körbenézett, két szóban helyeselt (aha, persze), jövő héten 16 ezerért jön vissza...
Gondolom, már feltűnt, baromira nem értek egyet posztjaiddal, ezzel sem, de kíváncsiságom nem hagy nyugodni (Freud sosem alszik). Régóta meg akartam kérdezni, mi lesz a konklúzió? Ha sikerül a kísérlet, minden nyomorult minimálbéres szégyellje magát? Ha nem, akkor?

Bloodscalp 2012.01.15. 11:43:05

@bogancs: ? Te komolyan ilyen nehezen fogsz fel dolgokat, nem arról van szó hogy a váratlan kiadások miatt nem lehet megélni minimálbérből, hanem mert simán kevés, te magad is elismerted hogy hirtelen minden drágának tűnik már, rezsi és általában az árakhoz képest-így nézd ezt a minimálbért.

de ha persze mekiztek, meg baszol sütit sütni a kölyköknek minimum vasárnap (ami kitarthat hétfő-keddig)
folyamatosan a szervezőkészségedre hivatkoztál, viszont ez addig terjedt hogy szakszervizt hívtál ha gond volt:) a legdrágább megoldás...-és nem is a legjobb(?)
hát csak hajrá, folytasd ha már belekezdtél...:)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2012.01.15. 11:52:59

@NYJetsTD: Miután a kézi mosásban gyakorlatilag szakemberré váltam, meg fogom kérni az árat, tudod, a szakembert meg kell fizetni :-)

Szerintem a poszt konklúziója az lesz, hogy azért sok dolgon tud spórolni az ember, ha akar. Itt is Bogáncs meglepően őszintén bevallja a mekiket meg a süteményt, lehet, hogy ezen fog múlni. Vagy a nem várt mosógépszerelésen. Ez a blogunk kis valóságshowja, már csak kamera kellene. :-)

Ann1294 2012.01.15. 11:55:24

@bogancs: Az egesz Maslow hibaja. Rosszul rakta ossze a piramist.

Az alapveto szuksegletek (eves-ivas-alvas) utan kellene lennie a csucsnak (onfentartas, celtudatossag) es utanna a munkanak (hogy tudjuk hova haladunk). Ha nincsenek celjaink, nem tudjuk hova haladunk akkor csak tengodunk naprol-napra es jon ami jon.

Minden ev elejen keszitek egy eves tervet, hogy hol tartok, mit akarok eleni es milyen eszkozokkel. Rengeteget segit fejlodni, elore haladni.

Amugy ahogy Komives Kelemen irta, ott van a bukta. Van aki tudatosan keszit nagybevasarlast (alapveto elelmiszerek es tisztitoszerek) es utanna foz abbol ami van es csak a minimumot veszi meg. Ez lenne a kovetendo pelda. Senki nem boritekolja, hogy erre a hetre ennyi van, a kovetkezore annyi. Es pont itt rontjak el sokan. Mert itt videken latom, hogy elso heten (megjott a segely, csaladi stb.) dozsoles, tomott kosar benne alkohol es cigaretta, aztan 1 het mulva segelyert allnak sorba, eheznek a gyerekek, johet az uzsora kamatra. Es a varatlan kiadasokra sem tartalekolnak. Majd az allam segit.

Es nem tudsz segiteni, hogy adsz egy etel csomagot (nekiall es felfal mindent a gyerek vagy a szulo becsereli dohanyra italra a kocsmaban), hiaba adsz ruhat ki se mossa, nem becsuli meg, hiaba adsz edenyt, latod a gyerek masnap mar a fedovel viking harcos es veri szet... oket kellene beiratni alapveto eletvezetesi orara. Hogy megtanuljak amit itt mindenki tud. Minimalbol alapveto elelmiszerre koltunk, fozunk otthon alapanyagokbol kreativan es mindig tartalekolunk egy kicsit a varatlan kiadasra es amit lehet azt elhalasztjuk (pl. nem hivunk szerelot hanem akkor kezzel mosunk amig lesz ra penz es nem uzsorara kerunk kolcson). Es megbecsuljuk ami van, vigyazunk ra, karbantartjuk, gondozzuk.

Ann1294 2012.01.15. 12:09:49

Amikor elkeseredek, mert valamire nem jut, vagy valami nem jon ossze ugy ahogy terveztem... akkor mindig eszembe jut, hogy ne sirjon a szam, nekem van mit enni es hol lakni.

Ez a blog mindig felraz:
nyomorszele.blog.fn.hu/

Meg a minimalber alatt is van elet. Tobb szazezer csalad a letminimum alatt (minimalber alatt) el Magyarorszagon.

Hol kellene elkezdeni valtoztatni? Az oktatasban. Nem kotelezo hittan, hanem eletvezetes, fozes, haztartasi munkara neveles. Mi meg tanultunk technika oran varrni, kotni, szoni. Volt kiskert minden paratlan oran (novenygondozas).

Ann1294 2012.01.15. 12:13:26

@NYJetsTD: /@Droli: ahogy emlitettem szerintem meg ez lesz a konkluzio:
Minimalbol alapveto elelmiszerre koltunk, fozunk otthon alapanyagokbol kreativan es mindig tartalekolunk egy kicsit a varatlan kiadasra es amit lehet azt elhalasztjuk. Tovabba ongondoskodas (megtakaritas a kicsibol is).

Bloodscalp 2012.01.15. 12:42:26

@Droli: nekem úgy tűnik xy pénzügyi céget
-lakáskasszát akarjátok reklámozni, megtakarításról eddig nemigazán beszélhetünk:) aki eddig is min. bérből élt az csak mosolyog azon amit bogi csinál:)

imr3 2012.01.15. 13:37:42

Ez az elmúlt 2 hét köszönőviszonyban sincs a spórolással...
Röhejes, 1 hét alatt 10.000ft sós, édesség és készételre?

Nem tudom, hogy bogáncs most siralmas, vagy nevetséges...

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.01.15. 13:40:35

A lényeg: minimálbérből tényleg csak tengődni lehet hónapról hónapra, és reszketni, nehogy valaki beteg legyen a családban, nehogy valami tönkremenjen. A minimálbéren való létezés kinyírja az embert testileg és lelkileg egyaránt - aztán lehet csodálkozni, hogy miért van több százezer rokkantnyugdíjas Mo.-n. -, tönkreteszi a szociális kapcsolatokat, erősíti a fekete munkát, törvénytelenségek elkövetésére ösztönzi a dolgozó embert - lopás, adóelkerülés, fusi.

Magyarán a rendszerbe eleve bele van kódolva a bűnelkövetés, különben nem lehetne megélni. Ennek pedig megvan az az előnye, hogy bármikor bárkit le lehet csukni...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.15. 14:35:20

Lehet élni minimálbérből, ha képes az ember a krisztusi szegénység aktív gyakorlására. :-)
Egy viszont garantált, hogy a minimálbéresek tömege sose fogja felpörgetni a belső fogyasztást és ezáltal a gazdaságot.
Én már ezen a kísérleten picit sem szívom fel magamat.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.15. 14:53:21

A legolcsóbb süti minden alapanyagával együtt cirka 1500Ft kerül, plusz jó ha van gázpalack is a gáztűzhely mellett. Most már egy palack gáz 5000Ft.
Az a durva, ha minimálbérből élsz, hogy a társasági életed lemegy nulla alá. Nem jársz színházba, moziba, koncertekre. Nem utazol el a baráti rendezvényekre, hiszen nincs pénzed utazásra. Nem veszel új könyveket (pedig jó lenne), nem veszel új ruhát, cipőt, mindent másodkézből veszel meg. Hiába praktikus dolog a levetett ruhák újrahasznosítása, mégis csak ott motoszkál az emberben, hogy "rongyokat" vásárol. A cipőkről nem is szólva. Az étel még hagyján, mert helyi piac esetén viszonylag jól lehet vásárolni. Mi is minden héten eszünk húst. Pl. a pulykanyak kilója 500Ft körül van, és remek leves és rizses hús készíthető belőle. De pl. arra már nincs pénzünk, hogy megjavíttassuk az egyik biciklit. Vagy vegyünk egy újat, mert már a másik nagyon viharvert. Akkor olyan sose volt, szegény család ilyen úrimurit nem ismer, hogy elmenjünk nyaralni. Nincs nyaralás. Soha. Imádkozunk, hogy ne kerüljünk kórházba, mert nem lenne plusz pénzünk (hálapénzes borítékok) a normálisabb szolgáltatás megfizetésére. Autó nincs. Nem is lesz. A családban éppen ezért senkinek sincs jogosítványa. Kezdjük ott, hogy nincs is pénz a tanfolyamra. Nem is lesz minimálbérből. És még egy adat, nincs pénzem lecserélni a tíz éves szemüvegemet. :-o Pedig már kéne egy új.
Szóval a szegénységi küszöbön való éldegélés annyit jelent, hogy röghöz vagy kötve és nem is gondolsz többre a napi megélhetésnél. Ez éppen elég nagy feladat.

Bloodscalp 2012.01.15. 15:08:02

@Gamma Leonis: bogáncs most csak a számokkal törődik:) a kísérletben nem publikál arról, hogy feltehetőleg vidáman élik meg hogy nincs pénzük, de erre nekem nem válaszolt

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.15. 15:16:35

@Bloodscalp: Azt hamar megtanulja az ember, hogy NE gondoljon a holnapra, ha már a napi megélhetését megoldotta, mert különben idegroham kerülgeti. Ne beszélgessen anyagi dolgokról, mert szintén felrobban kétségbeesésében. Nagy ívben kerülje el a tehetősebb ismerőseit, mert szintén idegroham jön rá a másik szánakozással kevert bosszús tekintetétől. (A jobban élők nem bírják a szegények látványát...) Ne hallgassa meg a buszon mások nyavalygását filléres gondjaikról, amik szintén a szemébe dörgölik a maró igazságot, én is egy csóró vagyok. Ha az ember megtanul kicsi pontra fókuszálni, képes ép elmével kibírni a szegénységi küszöböt. Egyéb esetben jön elkerülhetetlenül az alkoholizmus, és egyéb szenvedélybetegségek elhatalmasodása, az agresszió szabadon engedése és a családtagok terrorizálása stb. Szerencsére a mi családunk rutinos szegény, és mi sose bántottuk egymást. Összetartunk. Ritka kivételek vagyunk. :-)

vkaresz6 2012.01.15. 15:26:06

A poszt hitelességével az egyik legnagyobb probléma hogy kizártnak tartom hogy a szerző a gyerekeit a blogja kedvéért elkezdje azzal a párizsival tömni amit eddig a kiskutyának adtak. De ezzel nincs is probléma, meg lehet próbálni egy minimálbéres költségvetést készíteni de akkor már egy éveset amiben van bedöglött autó iskolakezdés ruhák a gyerekeknek karácsony születésnapok névnapok, gyógyszerek, utazások(nagyszülők, rokonok) stb stb stb. Több utánnajárást igényel de hitelesebb lessz. Esetleg érdekes lenne összehasonlítani egy falusi élet költségeivel. De azzal tényleg előfordulhat hogy megsértessz embereket azzal hogy meg akarod mutatni ők csinálják rosszul és még megtakarítani is lehet miközben az első hónap közepén időarányosan már 35%os defficitben vagy és csak befordulsz a mcdonaldsba is. Ennél még a görögök is jobban teljesítenek.XD

szociologus 2012.01.15. 16:19:28

@imr3: Hozzá van szokva, ne bántsd! Ha tényleg ennyiből kellene megélnie, akkor eszébe sem jutna a nasi.

szociologus 2012.01.15. 16:37:22

@vkaresz6: Nem nagyon lenne bedöglött autó, mert nem lenne autó. Gondolj bele abba, hogy az adó, biztosítás, vizsgák, kopó-fogyó alkatrészek (nem elromlott, hanem szükségszerűen öregedő) bőven kitesznek egy havi minimálbért. És még el sem indult.

Farizeus megközelítés az is, hogy a közlekedésnél csak a benzin árát számolja, mintha az autó a semmiből jött volna és örökké tartana. Pedig... Egy sokáig használható használt autó cca. 1 misi, amivel jó esetben még megy 150e. km-ert. Ebben az esetben 7 HUF egy km. 15 ezer után olajcsere, ami ha sk csinálja cca. 15 ezer HUF. Ez + 1 HUF kilométerenként. (Ha nem sk, akkor 2 forint). Ablakmosó, törlő, izzók még egy forint. Vizsga két évente 30e. Ha megy 30e km-ert, ez még egy forint. Ha csak a felét akkor kettő.

Lehetne számolgatni, de felesleges. Van egy kollégám, aki valamikor üzemeltetett autókat. Ha szakszervízbe hordod, akkor szerinte a költség az üzemanyag kétszerese. Ha nem, akkor 1,5. Ebben már minden benne van.

szita szita péntek 2012.01.15. 17:51:12

@szociologus: Én máshogy számolnám a kocsi árát. Nézzük azt, hogy mennyibe kerül, ha be sem indul?
Mondjuk veszek egy használt ótót egy millió Ft-ért. Ezt használom 10 évig, de a végén már olyan sz*rkupac, hogy nincs semekkora értéke. Ez esetben csak maga az autó ára havi 8300 Ft.
A vizsga díja 30 eFt kétévente, akkor ez 1200 Ft/hó.
A gépjárműadó ugye változó lehet, de kb 12 eFt, azaz ismét egy ezres havonta.
A kötelező biztosítás mondjuk kb 20 eFt, ami havonta 1600 Ft.

Mindez összesen: 10.700 Ft, ha az autó meg sem mozdul.

Egen ám, de ha van kocsi, akkor használjuk is hát nem? A műszaki meghibásodást elég nehéz lenne "besaccolni", de azt talán mondhatjuk, hogy két évente veszünk egy futózott gumi garnitúrát. Ez kb 30 eFt, azaz havonta 1200...

Most tartunk kb 13.000 Ft-nál havonta és a kocsi műszaki hibákat nem produkált, nem pakoltunk vele, nem költöttünk garázsra, nem büntettek meg a közlekedésben és ingyen volt a benzin...

szociologus 2012.01.15. 17:55:19

@szita szita péntek: Hát igen, ez életszerűbb számítás jelen esetben, hiszen ha ezeket mind kifizeti, akkor minimálbérből már egy dl benzinre se fussa'. Így nincs sok értelme km-re bontani a költségeket.

szita szita péntek 2012.01.15. 18:02:08

@szita szita péntek: Csak nem bírom ki és tovább számolok! :)
Mondjuk a kocsi tényleg keveset megy: mindössze havi 10 km-t. Egyszerűsítve évente 4.000 km-t. Mondjuk egy swift az istenadta, ezért a fogyasztás (relatíve) alacsony, legyen 6 liter. EZ a mai árakon kb 100 eFt/év, azaz havonta 8400 Ft. Kopik is a kocsi, amit marha nehezen tudok megsaccolni mennyi, de ha éves szinten 30 eFt-ot számolok, akkor szerintem alá lőttem. Ez meg megint kb 2 eFt/hó.

Most akkor ott tartunk, hogy minimális használattal, egy öreg swift havonta kerül 23.400 Ft-ba. Nem nevezném olcsónak...

szita szita péntek 2012.01.15. 18:04:27

@szita szita péntek:
Javítás:
"két évente veszünk egy futózott gumi garnitúrát" - használt garnitúrát
"mindössze havi 10 km-t" - napi

Kepan 2012.01.15. 18:47:16

@szociologus: "15 ezer után olajcsere, ami ha sk csinálja cca. 15 ezer HUF."

Egy mercinél talán. Régi suzukinál nem lehet több 7-8 ezer forint. Nem sk-nál és ismerős szerelőnél egy ezressel több.

Ann1294 2012.01.15. 19:04:20

@Gamma Leonis: "Az a durva, ha minimálbérből élsz, hogy a társasági életed lemegy nulla alá. Nem jársz színházba, moziba, koncertekre. Nem utazol el a baráti rendezvényekre, hiszen nincs pénzed utazásra. Nem veszel új könyveket (pedig jó lenne), nem veszel új ruhát, cipőt, mindent másodkézből veszel meg. Hiába praktikus dolog a levetett ruhák újrahasznosítása, mégis csak ott motoszkál az emberben, hogy "rongyokat" vásárol." --- totalis egyetertek.

Cipobol sem jo a levetett. Azt mashogy tapossak. Nekem pronalis szupporttal kell specialis cipo vagy betet. Ha gyerekkoromban nem a piacrol meg turkalobol kaptam volna a cipot most mar nem lenne gond. Kinai tornacipo. Fusson benne akinek... nem hiaba nem ket filler a futocipo.

Szemuveg 2 evente, valtozik a dioptria, karcolodik (hiaba van rajta vedoreteg).

Fogszabalyzo felnott fejjel, mert szegeny csaladbol szarmazom. Hiaba tamogatta volna a TB, a varosba 2 hetente el kell buszozni (az is penz).

--> ez egeszseg mar kiskoraban is nagyon fontos. Felnott korban mar sok mindent sokkal dragabb orvosolni.

----
Elmentunk tarsasaggal ettermbe, a legolcsobb salatat kivalasztottam, csapviz... erre a vegosszeget leosztottak/fo. Ott kaptam agybajt, hogy ettem 1500Ft ertekben, ehes maradtam es a heti kosztpenzem uszott.

Tovabba amikor kozepiskolas voltam es mondtak osztalypenz, tanarnak ev vegi ajandek (arany medal na persze), osztalykirandulas (volt, hogy nem mehettem, mert nem telt ra), ballagasra ruhat varratni (egyszer volt rajtam!), osztalykepek, ballagasi kep, meghivo... nagyszulok segitettek, mert nem lett volna mibol. Viragom egyedul nekem nem volt, csak az egy szal rozsa. Szegyen.

Ann1294 2012.01.15. 19:07:52

@szita szita péntek: Egyszer kertunk kolcson kocsit. Ejjel leloptak a disztarcsakat rola, masnap reggel amikor vittuk vissza felverodott egy kavics es vegig repedt a szelvedo.

Szegeny embert az ag is...

szociologus 2012.01.15. 19:58:26

@Kepan: Tesco Gazdaságos olaj, szűrő nélkül. Normális olaj, szűrőkkel 10 felett van, munkadíj nélkül.

Sátán meg a Jocó 2012.01.15. 19:59:50

Süss magadnak kenyeret. 1kg teljes kiőrlésű tönkölyliszt 173Ft. A sütés költsége 73Ft.
És nem egy napig tart, míg elfogy elhiheted. Uez a kakaós csigára. Otthon.
Mosószer? mosódió, vagy mosószappan (200Ft) reszelve, meleg vízben lassú tűzön fózve 15-20x vízben. Reggelig állni hagyod, botmixerrel átmész rajta.
200Ft+gáz-ból van 4liter folyékony mosószered. Fehérhez azért adok egy kis fehérítőt (ez lehet hipó, de itt áldozok a luxura, oxigénes fehérítőpor)
Öblítés: 20% ecet 3x-a higítva, bele 20csepp illóolaj (200Ft egy üveg, 7-8 öblítésre elég) Ráadásul a színek is élénkülnek, ecetszag nincs.
Ezek általam használt dolgok, beváltak.

Sátán meg a Jocó 2012.01.15. 20:01:49

Ja, és nem felvágott-termék!! A párizsi érdekes módon annyiba kerül, mint a karaj (ki érti ezt?)
Fokhagymával betűzdel, fűszerez, egészben lesüt, majd (lehetőleg géppel, ha nincs, akkor ügyesen :) vékony szeletekre vág, kölöknek azt ad.

szociologus 2012.01.15. 20:04:27

@Ann1294: Hát igen. Kb. ezek a minimálbéres gondok. Helyesebben nem csak minimálbéres... Én jóval többet keresek, de pl. egy szemüvegcsere 40 e. felett van, az a mi költségvetésünket is megviseli. (Rossz a szemem, a tb csak a hagyományos lencsét fizetné, de az centivel lógna ki a keretből és súlyban sem lenne könnyű. Így zsebből veszem a vékonyítottat és csak reménykedem, hogy legalább a gyerekem ne legyen szemüveges.)

szociologus 2012.01.15. 20:08:11

@Sátán meg a Jocó: Ez jól hangzik! És a párizsival ellentétben tudod, hogy mit eszel és mit eszik a gyerek. Bár a legalább tekerős szeletelőgép alapkövetelmény, mert különben nem tudod miliméteresre szeletelni. De sokkal gusztább és finomabb lehet, mint a párizsi. Zsírban hónapokig eláll gondolom...

szita szita péntek 2012.01.15. 20:46:40

Annyi már itt a házi praktika, hogy csuhaj! Nem mondom, hogy nem jók ezek, de azt igen, hogy van valahol egy ésszerűségi határ! Ahogy nem fogok magamnak cipőt gyártani, csak mert olcsóbb lenne, úgy bizonyos feldolgozottsági szint elérhetősége én azt hiszem a többi terméknél is elvárható lenne. Az alapkérdés, hogy meg lehet-e élni minimálbérből és nem az, hogy a "középkori szintre" visszavett igények mellett ez megoldható-e!

Félreértés ne essék - nem büdös nekem a munka, jómagam is "ügyeskedtem" amikor a szükség megkívánta. Ugyanakkor ez nem lehet cél! Azt hiszem elvárható lenne, hogy ha egy két gyerekes háztartásban van két kereső is, akkor a napi 8 óra munkán túl már ne KELLJEN munkát fektetni a puszta megélhetés biztosításába.

Akkor csináljunk saját felvágottat, ha akarunk ezzel foglalkozni stb.

Megint másképp: Igazából teljesen jövedelem nélkül is meg lehet élni. Kell hozzá egy kis tanya (még csak nem is nagy), ahol szépen eltermesztgeted az élelmiszered. Tartasz csirkét, disznót, akármit. Víz a helyi kútból vödörrel, villany nem kell, fűteni meg a kemencében a kukorica torzsával. Ruházkodás valamelyik segélyszervezettől, közlekedni gyalog, betegség esetén kiböjtölni, vagy belehalni.

Bloodscalp 2012.01.15. 21:02:40

@szita szita péntek: megnézem azt ahogy te csak kukorica torzsával befűtesz akármilyen helységet is:)

szita szita péntek 2012.01.15. 21:07:51

@Bloodscalp: Akkor legyen csutka! :) Nagyanyám még azzal fűtött - működött.

tede 2012.01.15. 21:09:22

Ja, ez valóban nagyon hiteles próba, ha túlléped a keretet, akkor majd megvonod a vállad, hogy ez van, nem sikerült kijönni a minimálbérből. Mi van azokkal, akik nem tudják megvonni a vállukat, hanem mondjuk konrkrétan éheznek pár napot fizetésig, ha nem tudták beosztani a pénzt?

Bloodscalp 2012.01.15. 21:19:17

@szita szita péntek: tökmindegy minek nevezed:) 5 perc alatt leég, és nem is ad meleget, szalonnát sütött a mami a szabadban, vagy mi?
Max gyújtásra használható.

szita szita péntek 2012.01.15. 21:28:35

@Bloodscalp: Attól függ, hogy mennyi van belőle és azt hol égeted el. Tény ami tény: nem is oly rég a téli fűtést még a mezőgazdasági hulladékokból oldották meg - ingyen. Az persze igaz, hogy csak egy helyiséget fűtöttek, de a lényegen ez nem változtat. Ha NAGYON visszavesszük az igényeinket, akkor szinte a semmiből is meg lehet élni.

Más: A közelmúltban papírdobozra volt szükségem. Elmentem hát agy bótba, hogy adjanak már valami üreset, hogy pakolhassak. Ott készséggel megmutatták, hogy hová szokták kitenni az udvarba, illetve felajánlották, hogy vigyem, amikor csak kell. Hozzátették azt is, hogy mostanában nem igen fogok találni, mert a kisnyugdíjasok elhordják fűteni.

cso zsi 2012.01.15. 21:30:04

@szita szita péntek:
Ez egy "megszorult" településről, mai hirdetés.
"elado 8 db 9 hetes 20 -30 kg kőzőti kismalcok
ÜDV: mindenkinek elado 8 db -9 hetes husjelegü kismalac !!! 20 és 30 kg kőzőtiek ár 15 ezer ft Db de ha egyben viszi mind akor 105000 ft ba oda adom a 8 darabot ! várom érdeklődésüket...
Dátum: 2012.01.15
15.000 Ft
Jász-Nagykun-Szolnok megye
Tiszabő"
www.aprohirdetesingyen.hu/sertes/535540/elado-8-db-9-hetes-20-30-kg-kozoti-kismalcok

Mennyit vegyünk a minimálbérből?
Malacok:
www.aprohirdetesingyen.hu/allat-noveny/haszonallat/sertes
Csirkék:
www.aprohirdetesingyen.hu/allat-noveny/haszonallat/baromfi-tyuk-csirke/baromfiudvar--csirke

Kuszal 2012.01.15. 21:30:34

Továbbra sem tartom hitelesnek ezt a "kísérletet". Úgy valóban el lehet élni a minimálbérből, hogy minden adott. Értem ez alatt az autót, lakát, stb. Ha tényleg életszerű akarna lenni a dolog, akkor bizony ezekre is költeni kellene és itt nem az üzemanyag árára gondolok. Hiszen vegyük azt, hogy aki mondjuk most minimálbéres, az korábban is az volt. Tehát amikor kikerült otthonról és elindult az életben a párjával, akkor nem volt semmijük. A lakásra, kocsira, gyerekszülésre, életre, azaz mindenre a MINIMÁLBÉRBŐL kellett félretenni, kigazdálkodni. Ez pedig azt jelenti, hogy minimum egy hitelük kell, hogy legyen, mert azért abban megegyezhetünk, hogy mondjuk 10 év minimálbéres létből venni lakást, autót és két gyereket nevelni nem lehet úgy, hogy nem veszel fel hitelt. Ebből kiindulva pedig nem nehéz a pénzt úgy beosztani, hogy semmi teher nincs a válladon kedves Blogíró. Én is el tudok élni egy hónapot a párommal havi 100.000 forintból, de azért kicsit könnyebb havi 450.000-ből. Még talán "mókás" is lenne egy hónapig extrán spórolni, csak nem vicces. Mégpedig azért, mert a faluban, ahonnan is én is származom, nagyon sok olyan ember van, akinek ez nem csak egy hónapra szól, hanem egy életre. Több régi barátság is azért szakadt meg, mert nem tudtunk már miről beszélni. Én nem tudtam teljes szívvel átélni az Ő helyzetüket, Ők meg nem értették az én életemet. Nekem természetes a külföldi nyaralás, nekik meg a nyári napszám :-(((( Ez a "próba" csak arra szolgál, hogy egy általad felállított hamis elméletet visszaigazolj. Ettől még ez nem fog valósággá válni. De ha igazán próbára akarod tenni magad, akkor adok egy pár címet és cserélhetsz velük egy hónapra. Hidd el, nem nagyon futná gyorskajára, meg, édességekre...

Bloodscalp 2012.01.15. 21:34:04

@szita szita péntek: tűzifára gondoltál?:)
rohadt sok csutkára/torzsára van szükség hogy egy átlag szobát mondjuk legyen 10 nm befütsenek, óránként elmehet mondjuk 1 zsák (mérjük így...) vagy több inkább...

dézsàvü 2012.01.15. 21:36:39

@szita szita péntek: Erről a tanyasi életformáról már volt itt egy párbeszéd korábban. Sokféle vélemény gazdát cserélt, többnyire olyanok írtak, akik még tanyát sem nagyon láttak életükben.

Nem nyújtom, a végkövetkeztetés az volt, csak olyan költözzön tanyára, aki a gazdálkodáson kívül ahhoz is ért, hogy meg tudja védeni a "birtokát" minden eshetőségben.

szita szita péntek 2012.01.15. 21:44:51

@cso zsi: Félek tőle félreértesz. Én azt vallom, hogy minimálbérből nem szabadna, hogy a létfenntartással vívjanak csatát az emberek. A középkori szintű tanyasi életet azért hoztam fel példaként, hogy bemutassam: méltatlan az, hogy a minimálbéresnek magának kell elkészítenie az alapvető fogyasztási cikkeit is.

De azért válaszolok a kérdésedre is! Nem csak a malac ára a befektetés ebben az esetben, de mondjuk a tanya is... Ugyanakkor a szerző abból indul ki, hogy minimálbéresünk per pillanat él valahol. Annak az ingatlannak van értéke. Tanyát meg már lehet olcsón is venni:
www.expressz.hu/ingatlan/mezogazdasag/tanya/hirdetes-29737378/

Ismerősöm (nem a kényszer miatt, hanem mert akart egyet) mostanság vett egy házat 1500 m2 telekkel vízzel, villannyal 800 eFt-ért.

szita szita péntek 2012.01.15. 21:48:47

@dézsàvü: Igaz. Ugyanakkor utánajárással (szerencsével) kiderülhet, hogy vannak biztonságos szegletek még ebben az országban. Jómagam kettőről tudok, de juszt sem fogom leírni, mert nem akarok rontást hozni az ott élőkre.

Ugyanakkor ismétlem: A tanyasi életet nem elérendő és kívánatos célként említettem, hanem a költségoptimalizálás végleteként!

NYJetsTD 2012.01.15. 22:03:15

@Droli: "Miután a kézi mosásban gyakorlatilag szakemberré váltam, meg fogom kérni az árat, tudod, a szakembert meg kell fizetni :-)"

Nekem minden pénzt megér, hogy a nívósok nálam mossanak... Sőt, javaslom alakítsatok egy közös céget, mondjuk legyen a neve Nem csak mosunk a kezünkkel, de bosszantó blogokat is írunk Bt.
A kamerás ötletedet viszont örömmel veszem, akár autóban is, látni akarom amikor bogáncs hazafelé a magánoviból megáll a mekinél, de csak magának vesz egy menüt, gyerekei párás szemekkel nézik, amint minimálbéres szülőjük big mac-kel az arcában elmagyarázza milyen is spórolni... Kusturica remegne a megfilmesítés jogáért...

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.15. 22:43:06

Elfelejtettem írni, hogy minimálbérből nincs étterem, cukrászda, de még egy kávéra sem ülök be sehová sem. Maximum kávéautomatákból veszek poharas kávét. De néha azt is kihagyom, mert sokkalom érte a 60 forintot.
A mekis legolcsóbb hamburger árából tudok venni két olcsó péksüteményt egy sósat és egy édeset. Vagy két kiló krumplit. Vagy egy liter tejet. Vagy egy kiló kenyeret.
Jaj, és az annyira élvezetes, amikor hó végén az utolsó forintokat vadászom össze a zsebekből.

cso zsi 2012.01.15. 23:16:42

@szita szita péntek: Apóséknak van hol, így tartanak csirkét, galambot, hébe-hóba nyulat, kacsát.
Malacka nem buli. A szomszédnak szokott lenni, de lehet, mióta leállt az aktív élettel, ő is mellőzi.

Bloodscalp 2012.01.15. 23:50:07

@szita szita péntek: kár írnod hogy "csak 800e", ugye tudod hogy "miért csak ennyi"?
emlékszem arra is, jó idióta egy írás volt az is:)

második körben leköltöztetném a tesztcsaládod tanyára, hogy ott alkossanak...ha tudnak.

szita szita péntek 2012.01.15. 23:59:32

@Bloodscalp: Személyeskedhetünk napestig, de én a helyedben inkább a szövegértést gyakorolnám.(Ismerősöm egyébként leköltözött és marhára élvezi, de ez csak annyit jelent, hogy így akart élni. Számára ez nem szükség, hanem választás volt.)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.16. 09:15:49

bogancs: respect a kiserletert,
de:
a minimalberbol pont a lenyeget nem fogod tundi reprodukalni: az allando ideget, hogy soha semmire nem eleg a penz.
2 eve beteg lettem, ami ugy nezett ki, hogy fel evig tappenz es vizsgalatok sora, h mi lehet a bajom (a vegen nem jottek ra, annyival zarta le az egeszsegugy a dolgot, h : "tudjuk, hogy beteg, azt is, h nem tudjuk mitol, SZOKJA MEG!"), szoval a fel ev tappenz alatt havi 32-38 ezret kaptam nettoban (havi 15 ezer koruli gyogyszer, plusz folyamatos korhazakba, rendelokbe futkozas), ami konkretan oda vezetett, hogy aram, gaz, viz kikapcs. szerinted az elmult masfel evben sikerult visszakapcsoltatni...?
de ha ilyen nem ut be, akkor is ott van, hogy annyira a hataron egyensulyozol, h barmi aprosag beut, vege a dalnak.
ez elev egy olyan stresszforras ami kikeszit (es ne csodald, h ebben a fazisban beut a pia, cigi stb)

gondolj bele azokba, akik csaladot szeretnenek alapitani.
ha elmesz egy randira, mennyi penz?
(es mellette termeszetesen folyamatosan szegyelld magad, h teljes munkaidoben a letminimumhoz szukseges penzt sem keresed meg, mert a minimalber nettoja boven a ksh szerinti letminimum alatt van)

ezen az eletszinvonalon igazabol az EMBERI LÉT szunik meg, mert ez csak pusztan vegetalas, onnfenntartas - allatnak leves, ennyi,
mert az emberi elet lenyege pont az lenne (szerintem), hogy tobb legyen mint pusztan eszek,szarok,alszok, mint egy allat - ott kellene lennie a kulturanak, muveszeteknek, kikapcsolodasnak, a kenyelemnek, a letbiztonsagbol felepitett almoknak...

Sierrababa 2012.01.16. 13:05:34

Bármit is mondtok, én kíváncsian figyelem a kísérlet alakulását. Ha nem lennék ilyen rettentően lusta, magam is belefognék egy hasonlóba, persze a sajátosságainkat figyelembe véve. Kedves posztoló, akár hiszed, akár nem, a te hatásodra, aktívan elkezdtük nézegetni, hogy "középosztályos" fizetésünk mellett is, hogyan tudnánk megfogni itt-ott a költségeket. Keresgéljük az olcsóbb albérletet, és azt, hogy hogyan tudjuk mindinkább elkerülni, a nálunk alkalmanként fizetendő (így munkábajárás esetén napi 2x-i) autópályadíjat.
Én személy szerint 12 órákat dolgozom időnként (saját vállalkozás átka), és vagyonokat költök a büfés ebédre, vacsira. Egy ideje a vacsorámat otthonról hozom, szendvics formájában, és lám, finomabb, olcsóbb. Szóval...igen, ebből a posztból a minimálbéresek nem valószínű, hogy tanulhatnak bármit, inkább tanítsanak minket, mert sosem tudni, mikor esik ki alólunk a munka, vagy az egészség, és kényszerülünk olyanra, amit sosem kellett megtennünk. Az átlagkeresetesek azonban tanulhatnak belőle. Szerintem. Vagy legalább gondolatébresztőnek jó...hogy igen, egy bedobott mekis ebéd k. sokba kerül ahhoz képest, ha otthon egy főzeléket dobtunk volna össze mondjuk 20 perc alatt.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.16. 13:27:04

@Magdi0106:
Dettó ugyanez.

Mi is elkezdtük visszafogni a kiadásokat, mert rá kellett jönnünk, hogy "szórjuk" a pénzt.
- Én napi szinten megiszok egy másfeles ájszteát 320x30= 10e Ft/hó (van mikor többet is) Helyette vettünk még egy kancsót, és filteres teafőzés...
- Ha megyek valahová vidékre, vagy a nagyfaluba munka miatt (szintén vállalkozó vagyok), akkor nem megyek be benzinkútra/első boltba megvenni a péksüti+féllityós üdcsi+csoki kombót, hanem itthon eszem előtte/utána rendesen.
- Egy kis kifőzdében ebédelek, de a mellé korábban megvett kisüditő (270 Ft) felejtős.
- Eddig minden hónapban vettünk folyóiratokat, egy-egy maradt meg, ezzel is havi 3-4e Ft-ot spórolunk.
- A kocsihasználatot is szeretném lejjebb venni, tavasztól bicikli itt helyben.
- Kutyáknak sikerült egy kitűnő magyar gyártású prémiumtápot találni, ami NEGYEDÁRON van, mint a korábbi. (másfél éve ezt eszik, kitűnő állapotban vannak, gyönyörű a szőrük, stb)
- nagyon szeretünk olvasni, havi 10-20e Ft-ot elvertünk eddig. Most beszerzek egy Kindlet, és e-bookból olcsóbban tudom ugyanazt beszerezni (vagy ingyen).

Rohadt gyorsan rájön az ember, hogy életszinvonal-romlás nélkül is lehet spórolni.

Sierrababa 2012.01.16. 13:41:35

@Kőmíves Kelemen:
Ne is mondd a könyveket, abban mi is nagyfogyasztók vagyunk. Amikor időnként Magyarországon vagyunk, 20-30 ezret lazán elverünk könyvre, mondván "sokáig nem jutunk hozzá". Ugyanez igaz a fodrászra, kozmetikusra (ok, ez csak az én költségem, de ettől még sok), lévén errefelé drágább, és nem jó. Holott...ez sem létszükséglet. Helyi nyelvű könyvekkel már odáig jutottam, hogy CSAK akkor veszek újat, ha a meglévőt elolvastam, ezzel jócskán spórolok, mert portugálul olvasni rettentő lusta vagyok :)
Nálunk macsek van, ő azért nem eszik sokat...
az üdítőkről én is igyekszem leszokni, egész jól állok, inkább egy karton legolcsóbb ásványvíz itt a boltban, az elég egy hétre.
Egyszerűen a normális fizetésűeknek is tudomásul kell vennie, hogy nincsen kőbe vésve, hogy ez mindig így marad. Én ezt vettem le a posztoló írásából, még ha esetleg nem is ez volt az eredeti mondanivalója. Bármennyivel is költ kevesebbet a hó végére a szokásosnál, már nyert, mert hozzácsaphatja a megtakarításához.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.16. 13:49:32

@Magdi0106:
Küldtem üzenetet könyvügyben :)

A macskák nem esznek sokat?!
Nekünk van 3, és csak Whiskast meg másik márkásat zabálják, néha lehet őket pár napig tömni olcsóbbal. Napi másfél doboz konzervkaja...

Én nagyon szegény családban nőttem fel, szóval tudom milyen mindkét oldalon. Szerencsére mi viszonylag jól élünk, de rá kell jönni, hogy pazarlóan. Ezen akarunk változtatni.

Sierrababa 2012.01.16. 15:06:49

@Kőmíves Kelemen: A könyvtippet köszi :)
A macsek nálunk a legolcsóbb szárazkajára bukik, nagyritkán megeszi a konzervet, de tényleg csak úgy nagy kegyesen :)))
Én is szegény családban nőttem fel, ahol nagyon meg kellett nézni, mire költünk. Talán ezért is "szaladt el a ló" kicsit, amikor jól keresőn megengedhettem magamnak éttermi kaját, egy-egy luxus ezt-azt. Igen, most is megengedhetem, de olvasva itt-ott, ezt-azt a jó ég tudja meddig. Tehát magamba szállok, legalább időnként, egy-egy időre és igyekszem visszafogni magam, ahol lehet. Nyilván ésszerűtlen volna egyszerre mindent, és drasztikusan, de valamit.

Sátán meg a Jocó 2012.01.16. 15:26:09

@szita szita péntek: az ésszerűségi határ ott jön be a képbe, hogy ha kiszámolod, hogy mennyiért veszed meg a mosószert, ami összetételében nem igazán különbözik a mosószappanétól, majd leosztod azokkal az órákkal, ami a vacakoláshoz szükséges (jelen esetben 0.5h), akkor egész jó órabér jön ki.
Uez a felvágottra - képzeletben vond le néhány jövőbeni gyógykezelés árát, amit ettől a sok szemét műanyag hulladéktól kapsz.

Hawk74 2012.01.16. 15:29:26

@Gamma Leonis: ott a pont.

A Leonis által leírt dolgokban van a kutyafitty, ezeket kell kibírni, és ezeket nem lehet "kipróbálni" egy-két hónapra...

Respect bogáncsnak, de a Leonis által leírt érzelmeket nem tudja szimulálni...

Ann1294 2012.01.16. 15:41:32

@Magdi0106: "inkább egy karton legolcsóbb ásványvíz itt a boltban, az elég egy hétre."

Ha keretlen tippet adhatok (nem a reklam helye). Mi is asvanyvizeztunk, de a sok palack, haza szallitas, tarolas, szelektivbe cipelni... a viz nem olyan rossz, de szaga volt (klor) meg vizkoves volt minden tole.

Amit vettunk az egy Brita kancso, bele Maxtra betet (a szuro/betet ara 4-es csomagban vasarolva 1200Ft/szuro) ami egy honapra eleg, de mi 6 hetig hasznaljuk. Azota csillog a vizforralo alja es csapvizet iszunk, finomabb a tea, kv(kv fozo se vizkoves). 2 eve hasznaljuk azota nem kellett a gepeket vizkoteleniteni (elotte ecet, vizko oldo havonta) es azota asvanyvizet se vettunk. Ha valahova megyunk kulacs feltolt es kesz. Ezzel is sporolunk.

"Bármennyivel is költ kevesebbet a hó végére a szokásosnál, már nyert, mert hozzácsaphatja a megtakarításához. " -- ez tetszik, jo megfogalmazas.

Ann1294 2012.01.16. 15:56:19

@Sátán meg a Jocó:
Felvagottra annyit, inkabb kevesebb minosegi mint az olcso szemet amiben nem tudni mi van. En imadok fozni, nem pazarlas az ido. Amiota tobbet fozok (hazai koszt rulez) mar TV-re sincs szukseg. Es azota fogy mindenki a csaladban. Lehet megsem genetika?

Mosasra: a draga mosopor alapja is mososzoda es samponin. Mosodio, mososzoda meleg vizben feloldva es egy epeszappan kezi elomosashoz ha nagyon makacs a folt. Egy evi adag 6-7000Ft-bol kijon. Igen, alkalmankent kb. 3-5 perc extra munka van vele, de megeri. Es nem okoz allergiat, ekcemat a csaladban. A vegen mar csak Ariellel tudtunk mosni, mindenkit kiutottek az olcsobb mosoporok es mindenki szteroidos kremeket kapott. Az egeszseg a legfontosabb.

Ann1294 2012.01.16. 16:09:20

@Hawk74: Mi tobbszor lezuhantunk nullara (csaladi szinten) es mindig talpra alltunk mert volt hitunk es tamogato, osszetarto csalad.

Nem feltetlen valik mindenki alkoholistava, adja fel. Ilyenkor jonnek jol a baratok (kiderul ki az igazi barat) es a csaladtagok akik hisznek benned es segitenek akar csak jo szoval vagy egy tal etellel.
Kisebb videki kozosseg osszetartobb. Nem mint a nagyvaros ahol neha a szomszedait se ismeri az ember.

Szerinem a lokacio es a szocialis halo is fontos egy ember eleteben. Aki elmarja az embereket maga korul az nagyobbat koppanhat.

A kulcsszo a kozosseg es tenni akaras.
Feledni a pesszimizmust, haladni elore, celokat kituzni, meglatni a szepet, a jot, tanulni a hibakbol es szerenynek maradni.

"You can be rich, with no money to spend.
You can do everthing, when you understand.
You can be mother, when you are a man.
Open up, You know that you can.

Open up the borders and start in your head
Open your mind to thoughts seldom said.
Open your heart, and open your mind.
Open your thoughts and don't stay behind. "

Sierrababa 2012.01.16. 16:22:39

@Ann1294: Nálunk nincs gond a vízzel, de erre egyenlőre még lusta vagyok, hogy hazavigyem a palackot és feltöltsem. Sajna itt a bevásárlóközpontban úgy csinálták meg a csapokat, hogy még véletlenül se fér alá a félliteres palack sem.
Ami a mosóporos témákat illeti...én a legolcsóbb folyékony mosószert használom, semmi gond nincs vele, tán 4 euroból kijön a 40 mosásra való. Öblítőt nem használok, néha ecetet illóolajjal, ha eszembe jut. Mégis tiszta minden ruha :) És senki nem allergiás. Megfelelően mértékkel kell adagolni, akkor kijön mind a ruhából a mosás végére.

Ann1294 2012.01.16. 16:54:38

@Magdi0106: Igen, az oblito is ludas lehet. A vicc, hogy megveszi az ember a reklamozott oblitot, mosoport, sampont, tusfurdot, kremeket... nem is olcson, aztan ezzel mergezi magat.

Azt hiszem a Frei dosszieban volt egy interju egy piperegyarossal es kerdezte tole Frei Tamas melyik a kedvenc termeke, mit hasznal. A valasz: Ezekbol nem hasznalok semmit, mind tele van mereggel! Igen, o tudja mit tesznek bele. Ot csak a profit erdekli, a tobbit elintezi a reklam.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2012.01.16. 17:35:59

@Ann1294: "Elmentunk tarsasaggal ettermbe, a legolcsobb salatat kivalasztottam, csapviz... erre a vegosszeget leosztottak/fo. Ott kaptam agybajt, hogy ettem 1500Ft ertekben, ehes maradtam es a heti kosztpenzem uszott."
Hasonló élményem volt. Baráti társasággal beültem egy étterembe, mert jól esett a találkozás velük és nem akartam idő előtt lelépni, pedig tán jobb lett volna. Mindenki rendelt valamit, én nem. Egy forint sem volt nálam.
Oké, tavaly legyűrtem a szégyenérzetemet, és elfogadtam a baráti segítséget, hogy el tudjak menni egy összejövetelre.
A szegénység hihetetlen mértékben leszűkíti az ember mozgásterét. Ez nagyon nyomasztó. Hiszen társas lények vagyunk. :-((
Értékelem bogáncs vállalkozókedvét, de az élményhez itt kéne ülnie a szegénységi küszöbön. De nem kívánom senkinek sem a lecsúszást. Már így is nagyon zsúfolt a társadalmunk elfekvője. Egyre nagyobb itt a nyomor. :-(( Hamarosan az internetről is le kell mondanom, mert egyre nehezebben tudom kigazdálkodni! Pedig ez az utolsó hely, ahol esélyem van normális közösségi életre.
Hobbi kedvenc már nincs. Neki sem tudtam kigazdálkodni az ellátását. Elajándékoztam.
Fullasztó a keserűség és a kétségbeesés. Pedig mindennap felszívom magamat, hogy magabiztosnak látszódjak a munkakeresés során.

Sierrababa 2012.01.16. 18:06:13

@Ann1294: Igen, a reklám nagy bűnös, még a viszonylag tudatosan élők számára is. Mert valahogy beszivárog a tudatalattiba, hogy legalább egyszer kipróbálja az ember, hogy tényleg jobb-e, finomabb-e, stb. Persze mindig rájön, hogy nem, bár olyan is akad, aki nem jön rá, vagy nem érdekli. Mióta egyáltalán nem nézek tévét, azóta valahogy ebből kevesebb jut. Így "csak" a csomagolás csábít néha bűnre :) A kedvenc nasijaimat pedig egyszerűen elkerülöm a boltban. Nem a pénz miatt, mert telne rá...egyszerűen mert hibbantság befalni egy zacskó chipset.
Egyébként nálunk az vált be viszonylag jól, hogy hetente vásárolunk egy nagyot (kenyér a fagyasztóba, bármi más elvan egy hétig a hűtőben), lista alapján. Ha valami elfogy, pl. joghurt, ilyesmi, hát istenem, eszünk helyette mást, ami éppen van. Így elég jól el tudjuk kerülni, hogy túl sokszor csábulgassunk, ráadásul amikor fura dolgok maradnak hét vége felé, egészen kreatív új kaják születnek :)

Ann1294 2012.01.16. 19:17:55

@Magdi0106: A kenyer a fagyasztoban. Jo, hogy mondod. Hogyan hasznalod utana? Kiolvasztottam, de szivacsos lett. Utana ra kell sutni sutoben? Probaltam szeleteltet fagyasztani, aztan piritoban felmelegiteni, de csak kiszaradt ... mi a titka?

Kenytelen vagyok kilosat venni ar-ertekben, de felet mindig ki kell dobni. Na, ez a pazarlas. Annyi zsemlemorzsa meg egy elet alatt nem fogy el amennyit tudnek belole csinalni.

Ann1294 2012.01.16. 19:20:30

@Gamma Leonis: Ha ragorcsolsz a munkakeresesre azt latjak sajnos, a kiszolgaltatottsagot.
Amikor ugy mentem, hogy minden mindegy akkor megkaptam az ajanlatot.
Konnyu mondani, nagyon nehez megcsinalni. Egy kalappal.

Sierrababa 2012.01.16. 19:42:45

@Ann1294: Szeletelve fagyasztom, és előző este kiveszem a fagyasztóból, mint hogy használnám. Ha mégis későn veszem ki, akkor a mikro kiolvasztó fokozatán olvasztom ki. Nekem még sosem lett ragacsos, bár lehet hogy kenyér válogatja.

Ann1294 2012.01.16. 20:20:26

@Magdi0106: Aha. Elozo este. Mikro nem jatszik, a kenyerpiriton meg nincs defrost fokozat. Bar lehet most az ujon van, megvizualizalom. Szoval tudatosan elore tervezni. Ertem en.

Nalunk is vannak ilyen mi lesz ma a kaja ebbol a 3 hutoben levo alapanyagbol (mit ajanl a Budai?). Mert kajat nem dobunk ki (lehetoleg).

Sierrababa 2012.01.16. 20:26:52

Nálam így születnek a legjobb receptek :) Kelbimbó sajtmártással? :) Eldugott, elfeledett kelbimbó a fagyasztóban, kicsit száraz trapistaféle. Semmi perc alatt kész, és tök finom, azóta sokszor csinálok. Nem mondom, hogy minimálbéres kaja, de finom. Egyébként heti min. egyszer főzeléket főzök, mert azt meg szeretjük. Lencse, mint nem szezonális, de olcsó a nagy kedvenc.

Bloodscalp 2012.01.16. 21:20:49

@szita szita péntek: nem tudom mi személyes van abban, hogy leírtam: nincs hely amit kukoricával befűtesz.

barátodnak volt választása, ő szereti ezt. elég sok embernek nincs, szeretnének jobb-21. századi életmódot viszont.

-munkahely
-csatorna
-net&mobil lefedettség stb...neked lehet természetes, más meg a 20. században rekedt keményen, és nem azért mert élvezi.

szita szita péntek 2012.01.16. 22:33:55

@Bloodscalp: Nem mondtam, hogy a barátom megvonta magától a technika luxusát - nem szorul rá. Mindössze csak azt mondtam, hogy relatíve alacsony áron vett egy egész jó állapotú tanyasi házat.

Azt sem mondtam, hogy a példája követendő minta lenne. Azon viszont élcelődtem, hogy az igényszint csökkentésével kvázi forint nélkül is meg lehet élni. Erre hoztam a tanyasi élet (egyáltalán nem kívánatos) példáját. Többször hangsúlyoztam, hogy nem ennek kell lennie a célnak és méltánytalannak érzem azt, hogy az egyébként kereső embereknek az önellátás irányába kell elmozdulni a puszta megélhetésért, mint ahogyan fentebb olvashatjuk, hogy hogyan készítsünk kenyeret, tisztítsunk vizet, készítsünk öblítőt...

Ehhez képest te leragadtál annál, hogy menjünk tanyára, mint aki csak minden második bekezdést olvassa (érti?). Nem tudom hány éves vagy, de esetleg még a korodat tudom mentségképp elképzeli az értetlenkedésre.

(A kukoricás fűtéssel kapcsolatban meg engedd már meg, hogy jobban higgyek a nagyszüleimnek, mint neked az ismeretlennek, akinek szemmel láthatóan értelmezési nehézségei vannak.)

Sátán meg a Jocó 2012.01.17. 09:43:20

@Ann1294: hát, amit veszel, az nem csoda. Én már évek óta magamnak sütöm, semmi baja, fagyasztás/kiengedés után...
Eleve szeletelve fagyasztom le, előkapom, szinte magától kiolvad pár perc alatt a tányéron, míg elkészül mondjuk a rántotta...

Bloodscalp 2012.01.17. 11:10:01

@szita szita péntek: :) tudatosan el akarsz beszélni a téma mellett, és mást beszélsz amit én:)

nyugodtan másold be ha én olyat mondtam hogy menjünk tanyára:) te lelkendezel hogy milyen olcsó-csak nem akarod beismerni hogy miért-mert semmi nincs ott, technika alapból. ennyi. naná hogy olcsó, egy trabant is az, ha azzal jössz hogy vettél egy kocsit 30e-ért...megmondod a márkáját?:) de van akinek megteszi ugye

annak hiszel akinek akarsz:) bár ha te olyan éltes vagy, lehet megcsalnak az emlékeid öreg:) vagy a mamit:)

esetleg próbáld ki a dolgot, kályhába kukoricát...

Ann1294 2012.01.17. 13:04:45

@Sátán meg a Jocó: nem kotozkodom, erdeklodom. Hol veszel ilyen olcson tonkolylisztet? (Veszprem megye vagy online ha lehetne rendelni segitene a legtobbet)

Az egeszsegboltok dragak, Metrobol vetettem ismerossel, de 350-400Ft volt kiloja a fehernek es a teljes kiorlesunek is. Van egy termelo Tapolcan, de nala is 300Ft felett van kiloja es el kell erte menni.

2/3-osan szoktam keverni peksutikhez, kenyerhez, palacsintahoz stb.
Azt megtanultam egy ismerostol, hogy az olajosmagvakat vagy hagymat elotte mindig piritjuk es ugy izletesebb a vegeredmeny. Siman, kis vajjal, majpastetommal (hazi keszitesu) vagy kis csicseriborsoval (hummusz, hazi) isteni finom. Nem is kell ra felvagott.

A hazit sose kell lefagyasztani, az mindig elfogy, csak a pekasszony lusta es draga a liszt ahol veszem.

Sátán meg a Jocó 2012.01.17. 13:16:27

@Ann1294: hát, sajnos nem tudok segíteni érdemben, mert én Bp-n veszem az Első Pesti Malomboltból... www.boltom.eoldal.hu/

Másrészt ne haragudj (mindenkitől elnézést), rosszul emlékeztem, így legutóbbi bevásárlásom számláját előkerestem Neked, tessék:
10 kg félbarna kenyérliszt (BL-112) 1330,-
10 kg graham-liszt 1330,-
5 kg teljes kiőrlésű rozsliszt 5kg 875,-
5 kg teljes kiőrlésű tönköly 5kg 1420,-
(így a helyes érték 284Ft)

Negyedévente elmegyek oda lisztellátmányért. Szépen mindegyiket mélyhűtőben tartom egy éjszakára, majd jól záródó műanyag bödönökbe teszem (lisztmoly ezen nem megy át, a zsizsiket pedig kinyírja a hideg. Bár, ha megpakolod a csomagtartót, lenn is hagyhatod, amilyen időt ígérnek, kipurcannak :)

Szóval, ha összebeszéltek, megérné feljönni, jobb ötletem, sajnos nincs. Vagy marad Tapolca, illetve talán az alant lévő linkekben találsz valami hasznosat...

Lényeg, hogy beltartalmilag összehasonlíthatatlanul jobb, nem is kell belőle annyi, mint a boltiból, mert ugye eltelít, lévén nem adalékanyagokkal felfújt, tehát itt is bejön az ára.

Ki kell számolni...

hasznos linkek:
www.magyar-termek.eu/
www.termelotol.hu/

Ann1294 2012.01.17. 14:02:52

@Sátán meg a Jocó: Realisabb kep. :)

Amugy nagyon szepen koszonom. Igen, kellene neha egy bevasarlo korut Pestre, de ha hozza adom a benzint, autopalya dijat akkor inkabb marad a helyi kicsit dragabb ami a vegen igy lesz olcsobb.

Valoban jobban eltelit, van benne anyag. Az eltarthatosagi ido egyedul ami necces, de jo 5let ez a "sterilizalas".

Mi nem csak felkaptuk ezt a tonkolylisztet (sokak szerint reformbuzik), hanem van a csaladban beteg akinek nem lehet mast adni es az elettani hatasai jobbak. Vitathatatlanul nem minimalberes penztarcahoz merik, vagy kevesebb minosegibb amit mi is vallunk.

Ann1294 2012.01.17. 14:08:52

Marmint valamibol inkabb kevesebb mennyisegileg de az minosegi legyen.

Amugy a "videkieken" amihez soroljuk magunkat is sokat segitenek az online boltok (internet itt is van, a tanyaknal muholdas es van aram is de tenyleg, nem vagyunk elmaradva, koszonjuk az aggodas) es vannak 990Ft-os szallitasok. Nagy tetelben megeri rendelni.

szita szita péntek 2012.01.17. 14:08:56

@Bloodscalp: Nem kályha, hanem kemence. Nem 100 m2, hanem 3 ha.

"lelkendezel hogy milyen olcsó-csak nem akarod beismerni hogy miért-mert semmi nincs ott, technika alapból. " - No nézzük csak:
- Az utolsó 300 m kivételével aszfalt út.
- 64 m2-es két szobás kockaház, konyha, fürdőszoba, kamra van.
- Víz, villany bevezetve
- Gáz nincs a környéken
- A ház felújítása még elodázható
- Fűtés szenes kályhával
- Közbiztonság tökéletes. Kb 70-80 ember él ott, mindenki ismeri a másikat. Véletlenül nem lehet odatévedni.
- A kert elhanyagolt (volt)
- Garázs nincs, melléképület és ólak vannak.
- A legközelebbi település 5 km.
- Internet am mikro-val elérhető.

Kérlek szépen ez ma Magyarországon 800 eFt. Miről beszélsz?

Ann1294 2012.01.17. 14:27:14

@szita szita péntek: Egy apro komment. Itt a kornyeken nalunk nagyon sok ilyen tanyat felujitottak, mar ranch-nek hivjak oket es 100millio Ft-ert talalnak vevoket.
Teheneszet hozza epitve, szalma tarolo. Igaz 14 hektarnal kezdodnek.
Vannak kisebbek is es aki szeret gazdalkodni, ketkezi munkat vegezni annak tokeletes. Otthonrol dolgozo programozoknak es blogoloknak is ajanlom. :)
Aki bejar a multiba, napi 12-14 orat lenyom munkahelyen, porog es nem tud tarsasag, kavehaz stb. nelkul letezni annak meg nem ajanlom, mert idoigenyes, tul nyugodt. Egy eletforma.

Laktam Pesten is panelban (hat ugy ereztem magam mint csirke a ketrecben), nekem az nem eletforma. Mindenki mas es van aki tud valtozni, adaptalodni, van aki nem.

Valasztas mindig van, csak a kerdes "Are you willing to change, learn, adapt? Are you flexible?" vagy "engem mar itt temetnek el, megszoktam, nekem ez kell, ez jar" stb.

szita szita péntek 2012.01.17. 14:36:39

@Ann1294: Mondjuk ehhez föld nem tartozik, csak az udvar. A házzal együtt kb. 1500 m2. Nem magányos ház, szinte mint egy kis falu. Ja a felsorolásból kimaradt, hogy a közvilágítás igen csekély (de van). Még valami: ez igazából nem mostani ár, hanem olyan 3 éves. Nem hiszem, hogy azóta érdemben változott volna...

szita szita péntek 2012.01.17. 14:40:05

@szita szita péntek: Ja, még valami: Buszközlekedés megoldott, 1 km séta, de gyakorlatilag óránként jár.

szita szita péntek 2012.01.17. 14:43:06

@szita szita péntek: Csak nem bírom abbahagyni! Az eredeti példám éppen hogy a lemondásról szólt, szóval kedves Bloodscalp, ha SEMMI sem lenne elérhető a tanyán, akkor állna a hasonlatom.

Ann1294 2012.01.17. 16:44:22

@szita szita péntek: Ahogy nagyom mondana, irjad csak ki magadbol gyermekem, nehogy szorulasod legyen az idegtol.

Van akinek lemondas egy tanya, degradacio, visszalepes, valakinek a nyugalom megtestesult menyorszaga, rekreacio, feltoltodes.

Sokak szerint hibbant aki foz, mert idoigenyes, pacsmagolas, mosogatni kell utanna, hamar elfogy, nincs eredmenye... vanaki szerint muveszet, megnyugtat, kreativ.

Van aki utalja a csillagos konyhakat, mit baromkodnak 3 falat etelen habos gusztustalan szoszokkal, csak osszekoszoljak a tanyert egy vagyonert, adnanak helyette egy jo adag porkoltot nokedlivel es csalamadeval! Van aki bele halna ha nem lenne fine dining.

Izlesek es pofonok... van akinek tobb pofon kell hozza. :)

Sierrababa 2012.01.17. 16:58:27

@szita szita péntek: Hmm, az idő, pénz, szokták volt mondani nagyjaink, és milyen igaz...ha az embernek naponta igazodnia kell a buszközlekedéshez, plussz hóban-fagyban sétafikálnia naponta kétszer 20 percet, esetleg egy kiadós bevásárlás után (a mosószer nem terem meg a tanyán, de a wc papír, szappan, fogkrém sem)...hááát...nekem nem érné meg, de ízlés dolga. Persze a kényszer nagy úr, de nehéz elhinni, hogy valaki azért vállalja ezt, mert így szereti. Lehet hogy van ilyen, én nem ismerek.

Sierrababa 2012.01.17. 17:05:30

@Ann1294: Ann, de még aki csak szimplán egy bármilyen multiban lenyomja a 10-12 óráját, annak sem opció, hogy előtte-utána utazgasson néhány órácskát. Egyszerűen nem fér bele, mert NEM jut idő a családjára. Csak számolj. 6-kor elindul, hogy 8-ra beérjen, dolgozik, jó esetben 6-ig, hazafelé mondjuk bevásárol, hazaér 9-re. Tegyük fel, van egy férje-felesége, aki ugyanezt teszi. Hétvégén nyomják a kertet, mert ugye nem lehet elhanyagolt...mikor is van idejük egymásra? Ha gyerek van, mikor van idejük rá? Ki hozza-viszi a suliba-ból, ha mondjuk a dőre nagyi nagyvárosi?

Ami a kenyérsütést illeti :) Egy ideig görcsöltem rajta, de rájöttem, hogy sokkal jobb nekem, ha megveszem azt a mennyiséget, ami kettőnknek kell, a boltban, talán drágán, de mindig jól sikerülten. Azt akkor eszem meg, amikor épp éhes vagyok, nem amikor végre megsült :)

Ann1294 2012.01.17. 17:29:55

@Magdi0106: Nehez ossze egyeztetni a munkhelyet, a csaladot es a haztartast. Itt a kertet bele ertem a haztartasba.

Amig kicsik voltunk addig eljatszottunk a kavicsokkal a szoloben, amikor nagyobbak akkor fattyaztunk, kotoztunk amikor felertuk akkor tetjeztunk. Mi gyerekek is be voltunk fogva krumplit kapalni, gazolni, leszedni a gyumolcsot stb. Az en szuleim ugy foglalkoztak velem, hogy kertbe kimentunk, kimentunk a hegyre, foztunk-mosogattunk egyutt. Nem voltam jatszoteren, a levegozes a munka volt szabadban. Telen lehetett fat vagni, diot torni, kukoricat morzsolni, fat behordani, hamuzni, kimenni megetetni es bezarni/kiegendni az allatokat. Amikor telen raertek par orara a szulok egyutt fozni, kezimunkazni, meselni. Felnottem es rengeteget tanultam, megtanultam a hazimunkat es a termeszetet.
Most a gyerek mar feljelentene a szuleit gyermekmunka miatt. :) Tanultam par orat iskola utan, kutya nem kerdezte ki. Tudtam tanulnom kell, vagy csattan a pofon ha rossz jegyet kapok. Azt mondtak ha nem tanulsz, johetsz a szolobe kapalni. Ha nem tanulsz tovabb nem baj, majd dolgozol a foldeken. Rohadtul utaltam, szoval tanultam.

A kert olyan mint a haziallat vagy a gyerek. Foglalkozni kell vele. Annak valo akinek nincs munkaja, van sok szabadideje (meg nincs gyerek, mar befoghato a gyerek, mar kirepult a gyerek) vagy nyugdijas.

Ann1294 2012.01.17. 17:36:53

@Ann1294: Mi koltoztunk a csaladdal a munka utan, hogy ne kelljen bejarni. Ezert lettunk varosi aszfaltosok egy idore, de maradt a hegy ahol volt szolo, zoldseg-gyumolcs. Oda lehetett kijarni es minden 7veget ott tolteni.

Azert nem csak munka volt. Volt szuret gulyasfozessel (kalakaban meghivtal rokonokat, szomszedokat es te is mentel hozzajuk cserebe segiteni), szalonna sutes... olyan jokat ettunk fenn a hegyen este munka utan, egyutt a csalad, rokonok, szomszedok.
Lehetett a hegyen a szomszed telkek gyerekeivel jatszani is, de segiteni is kellett a szuloknek. Videken a gyerek ha mar befoghato dolgozik. Nem volt PlayStation meg net az igaz... :)

Ann1294 2012.01.17. 17:42:30

@Magdi0106: "Ki hozza-viszi a suliba-ból, ha mondjuk a dőre nagyi nagyvárosi?" En gyalogoltam oviba meg iskolaba. A faluban nem kell vinni a gyereket, hozza csapodik a szomszed nagyobb gyerekekhez es elgyalogol. Az iskola elotti atjaron figyel a tanar.

Van a gyereknek kulcsa stb. Videken jobb am a kozbiztonsag. Az osszes falusi banya meg riadolanckent mukodott. Tudta anyam ha iskola utan csavarogtam es nem egybol haza mentem. :)

cso zsi 2012.01.17. 19:51:18

@Ann1294: Gyalogoltál. Mikoriban? Tudod, hogy manapság nem biztos, hogy a településen van ovi, vagy iskola?
A kamaszok többsége meg a közeli-távoli nagyobb településre jártak középiskolába 40 éve is.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 20:58:04

@NYJetsTD:

"jövő héten 16 ezerért jön vissza.."

Reméljük, nem. Végül is megvan a számla, ha kiderül, hogy nem az volt a baja, megcsinálja.

Sierrababa 2012.01.17. 21:05:41

@Ann1294: anno én is gyalogoltam az oviba és egyedül buszoztam a suliba. DE egy tanyától tuti, hogy min. 5 km-re van a bármilyen oktatási intézmény, tehát...a gyaloglás kiesik, és esélyesen a buszozás is...Szerintem nem lehet összehasonlítani a mai világot a mi iskolás korunkkal. Nekünk is volt kertünk, ahová kihurcoltak (megjegyzem tizenéves koromtól komoly gondjaim vannak a derekamnak, ami valószínűleg erre vezethető vissza). Nyilván a házimunkába is be kellett szállni, ez talán megmaradt a mai gyerkőcöknél is, mert hol máshol tanulnák meg, mint otthon...Ebből a szempontból a városban egyszerűbb az élet, jobb esély van normális távolságban munkát, iskolát találni. Szerintem...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:07:57

@Bloodscalp:

"a kísérletben nem publikál arról, hogy feltehetőleg vidáman élik meg hogy nincs pénzük, de erre nekem nem válaszolt"

Hát van ennél nagyobb buli is, mit ne mondjak..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:11:44

@Magdi0106:

"a te hatásodra, aktívan elkezdtük nézegetni, hogy "középosztályos" fizetésünk mellett is, hogyan tudnánk megfogni itt-ott a költségeket. "

Örülök! Egyébként most, hogy vettem a fáradtságot összeírni, számomra is meglepetés, hogy mire mennyit költünk. Az ember sokszor nincs is tisztában azzal, hogy mire folyik el a pénz, és egy-egy "rossz szokás" elhagyásával mennyit lehetne spórolni úgy, hogy az valójában nem is jár lemondással.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:17:14

@vkaresz6:

"Több utánnajárást igényel de hitelesebb lessz. Esetleg érdekes lenne összehasonlítani egy falusi élet költségeivel."

Hajrá! Írhatsz te is egy ilyet! Fikázni mindig sokkal könnyebb, mint csinálni.

"De azzal tényleg előfordulhat hogy megsértessz embereket azzal hogy meg akarod mutatni ők csinálják rosszul és még megtakarítani is lehet miközben az első hónap közepén időarányosan már 35%os defficitben vagy és csak befordulsz a mcdonaldsba is. "

Már többször leírtam, nem célom megsérteni másokat, pláne nem kioktatni.

Max a huhogókat, akik kerek perec kijelentik, hogy márpedig minimálbérből nem lehet megélni, csak állat módjára. Szerintem pont ez a sértő azokra nézve, akik egyébként azon küzdenek, hogy legyen.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:18:11

@szociologus:

"Hozzá van szokva, ne bántsd! Ha tényleg ennyiből kellene megélnie, akkor eszébe sem jutna a nasi."

És akkor még ugye a dohányosokról nem is beszéltünk...

Bloodscalp 2012.01.17. 21:19:50

@szita szita péntek: másról mint te, mint mondtam elbeszélünk egymás mellett, és te tudatosan teszed:) költözz oda ha akarsz

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:22:10

@szociologus:

"Egy sokáig használható használt autó cca. 1 misi, amivel jó esetben még megy 150e. km-ert. Ebben az esetben 7 HUF egy km. 15 ezer után olajcsere, ami ha sk csinálja cca. 15 ezer HUF. "

150ezer km?? Viccelsz? Ahhoz benzin is kellene ám. Az autót csak arra szabad használni, ha valamire nagyon kell. Pl. gyereket ügyletre kell vinni, meg hasonlók.

Egyébként pedig lezsírozva álljon a ház előtt.

Olajcsere 15ezerért? Autófüggő. Nálam max 9-10ezer mindennel együtt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:34:29

@szita szita péntek:

"Most akkor ott tartunk, hogy minimális használattal, egy öreg swift havonta kerül 23.400 Ft-ba."

Nyilván az autó minimálbérből luxus. Az a minimálbéres, aki autó takar fenntartani más területen nem tud annyit fogyasztani, mint akinek nincs. Ez egyéni preferencia kérdése.

A havi 23.400-zal szerintem azért kicsit vastagon fogott a ceruzád.

Az én kalkulációm egy swiftre:
Műszaki, kétévente 24ezer ~2ezer/hó
Biztosítás évi 12ezer ~1ezer/hó
olajcsere, kétévente 12ezer ~500/hó
Gépjárműadó évi 12ezer ~1ezer/hó
Egyéb szervíz évente 24ezer ~2ezer/hó
nyári gumi 8évente 48ezer ~500/hó
Téli gumi luxus, szüleink is megvoltak nélküle.

Ez összesen havi 7ezer/hó+benzin

És ott van még az értékcsökkenés, amit megint nagyon nehéz belőni. Az én szüleim két Trabanttal összesen 35 évet lehúztak.. Kár, hogy már nem gyártják. :( Mint ahogy a régi swiftért is kár.

Az új nem ér semmit. Drága, sokkal kisebb mint a régi, többet fogyaszt és a szervízköltsége is több.

De például megjelennek időnként cikkek Indiáról, hogy a Tata milyen autókat gyárt oda. Kíváncsi vagyok, hogy az ottaniak mekkora jövedelemből gazdálkodják ki.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:37:59

@Sátán meg a Jocó:

"Ja, és nem felvágott-termék!! A párizsi érdekes módon annyiba kerül, mint a karaj (ki érti ezt?)"

Hmm! Tényleg, basszus! Színhús, vs. párizsi..

Sok olyan döntési helyzet van, amit ha így gondolnánk végig, egész másokat vásárolnánk.

Amibe én bele szoktam gondolni: A büfében fél literes kóla 270Ft. A Tescoban meg a 2L-es olcsóbb...

(Persze legjobb, ha nem is veszünk egyáltalán)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:51:39

@szita szita péntek:

"Félreértés ne essék - nem büdös nekem a munka, jómagam is "ügyeskedtem" amikor a szükség megkívánta. Ugyanakkor ez nem lehet cél! Azt hiszem elvárható lenne, hogy ha egy két gyerekes háztartásban van két kereső is, akkor a napi 8 óra munkán túl már ne KELLJEN munkát fektetni a puszta megélhetés biztosításába."

Nem értek egyet, ez egy nagyon rossz megközelítés. Írták itt már néhányan, hogy vállalkozóként akár napi 12 órát is dolgoznak. Hogy miért? Mert több munka=több pénz. Az, hogy főzöl magadnak esténként, és nem pizzát rendelsz, vagy gyümölcsfákat nevelsz, amiből befőtted lesz télire ugyanolyan hasznos dolog, mintha valaki másnak dolgozol pénzért.

Szerintem meg az nem lehet cél, hogy megkeresem napi 8 órában az x összeget, aztán hátradőlök és élek belőle, amíg a jó állás tart. Aztán meg ha beüt valami, akkor sírok, hogy be vagyok ragadva a fix költségekbe, meg fillér tartalékom sincs, meg különben is nem értek semmihez, nem tudok főzni... stb.

Aki iparkodik a minimálbér mellett, az többre viszi, mint aki a minimálbér kétszereséből és és kölcsönre megveszi az lcd tv-t, meg rendeli a kaját... stb.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:54:18

@szita szita péntek:

"fűteni meg a kemencében a kukorica torzsával"

Ezzel a módszerrel max. a 2nm-es fürdőszobát tudod befűteni arra a 20 percre, amíg használod...

Vagy a hálószobát, hogy ne fagypont legyen odabenn, hanem mondjuk +6-8 fok. (Plusz vastag kacsatoll dunna. Jó is az. :))

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:56:43

@tede:

"Ja, ez valóban nagyon hiteles próba, ha túlléped a keretet, akkor majd megvonod a vállad, hogy ez van, nem sikerült kijönni a minimálbérből. Mi van azokkal, akik nem tudják megvonni a vállukat, hanem mondjuk konrkrétan éheznek pár napot fizetésig, ha nem tudták beosztani a pénzt?"

Arra törekszem, hogy kijöjjek a keretből, vagy legalábbis tudjam az okokat, hogy miért nem sikerült, és mit kell még elhagyjak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 21:59:42

@szita szita péntek:

"Az persze igaz, hogy csak egy helyiséget fűtöttek, de a lényegen ez nem változtat. Ha NAGYON visszavesszük az igényeinket, akkor szinte a semmiből is meg lehet élni."

És persze tegyük hozzá, hogy régen lehetett egy helyiséget fűteni. Ma már a lakások többsége olyan, hogy az egészet, de legalábbis a nagy részét fűteni kell. Ezért is magas a gázszámla.

Az a vicc, hogy a nagymamám házában én is el tudnék lakni úgy minden további nélkül, hogy csak egy helyiséget fűtök, plusz a fürdőszobát estére.

Nálunk meg ezt nem tudom megcsinálni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:06:49

@Kuszal:

"Ez pedig azt jelenti, hogy minimum egy hitelük kell, hogy legyen, mert azért abban megegyezhetünk, hogy mondjuk 10 év minimálbéres létből venni lakást, autót és két gyereket nevelni nem lehet úgy, hogy nem veszel fel hitelt. "

Nem egyezhetünk meg!! Tegyük fel, felvetted a hitelt (mellesleg kíváncsi vagyok, hogy minimálbér után milyen hitelt kapsz, és mennyit?) Utána hogy a túróba élsz meg úgy, hogy még a hiteltörlesztőt is ki kell gazdálkodnod, ha előtte anélkül sem tudtál kijönni.

Igenis meg kell oldani máshogy! Két minimálbér két gyerek mellett havi 168 ezret jelent. Szülőknél maradsz lakni, költesz havi 68-at, félreteszel havi 100-at. Mindenkinel nehéz lesz, meg szűkös, de fél év alatt összegyűlik egy használt suzukira, 3-4 év alatt meg egy 40 nm-es lakásra, esetleg falun egy kisebb házra. Persze sok kitartás kell hozzá, az biztos.

Sok embert ismerek, aki eltervezett ilyesmit, aztán még évek múlva is a szülőknél laknak négyen egy szobában, mert nem gyűlik a pénzük. Persze okostelefonjuk van mindkettőjüknek, új ruhákba járnak, és plazmát néznek..

Így is lehet. Pedig minimálbérnél többet keresnek.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:09:33

@Kuszal:

"Ez a "próba" csak arra szolgál, hogy egy általad felállított hamis elméletet visszaigazolj. Ettől még ez nem fog valósággá válni."

No de mi az a hamis elmélet amit én fölállítottam?? Az elmélet éppen most íródik. A "próba" (ahogy te nevezed) írja.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:15:16

@ejszarny:

"mert az emberi elet lenyege pont az lenne (szerintem), hogy tobb legyen mint pusztan eszek,szarok,alszok, mint egy allat - ott kellene lennie a kulturanak, muveszeteknek, kikapcsolodasnak, a kenyelemnek, a letbiztonsagbol felepitett almoknak..."

Egyetértek. Kihagytad a tanulást. Továbbra is azt mondom, hogy első egy jó szakma megszerzése. Ha nekem már nem megy, akkor a gyereknek. Az is az élet értelme lehet, hogy nekem csak ennyi jutott, de legalább a gyerekemnek már legyen egy fokkal jobb. Az unokámnak meg még jobb. Meg egy összetartó, egymást támogató családot kovácsolni. Aztán esetleg a fiatalok majd tudnak támogatni öregkoromban.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:20:57

@ejszarny:

"gondolj bele azokba, akik csaladot szeretnenek alapitani.
ha elmesz egy randira, mennyi penz?"

Ezt egy gyökereit, családi hagyományait elvesztő ember mondhatja csak komolyan.

Ja és persze a civilizációs ártalom, a természettől való elszakadás és a reklámok hatása.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:23:22

@Ann1294:

"A kulcsszo a kozosseg es tenni akaras.
Feledni a pesszimizmust, haladni elore, celokat kituzni, meglatni a szepet, a jot, tanulni a hibakbol es szerenynek maradni."

Szívemből szóltál! :) És kitartónak lenni! Küzdeni, nem feladni soha.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:24:32

@bogancs: a tanulast mar nem is mondom, idejottem 8 eve a munkahelyemre, azert mert megigertek h tamogatjak a foiskolat, csak elotte vegezzek el egy tanfolyamot, amire ok koteleznek... elvegeztem, aztan odaalltam, h akkor beszeljuk meg a foiskolat, annyit mondtak h valami 1-2 napos vagy hetvegi tanfolyamban gondolkodjak... (egy kiemelten kozhasznu szervezetnel dolgozom)

vicc ez az egesz.
az elmult 22 evben minden politikus sirankozott, h fogy a magyar, sajnos az alapveto matekot mindegyik balfasz kihagyta:
- tamogatjuk a 2 vagy tobb gyereket stb, igen!
arra a sok barom bezzeg nem jott ra, h ahhoz h 2 vagy 3 ygereked legyen az kell, hogy
- ne dogolj ehen amig meg egyedul vagy
- meg tudd teremteni a gyermekvallas felteteleit
mert ugy h en egy honapban 2 hetet koplalok, ugy sztem felelos ember egyszeruen nem vallal gyereket, pont azert mert szereti a gyerekeket.

Ann1294 2012.01.17. 22:27:11

@cso zsi: Szerencsere itt volt iskola es mai napig van is. Mar a kozeli varosbol is buszoznak ide, mert kevesebb fo, kedves tanarok. 120 fo volt az iskola (8 osztaly), elso es masodik osztaly felvaltva delelott-delutan. Utaltam delutan iskolaba jarni. A harmadik osztaly egy szolgalati lakasban, mert nem volt eleg tanterem. A torna terem helyett a focipalya, udvar, aula. Mellette volt az ovi, harom csoport egybevonva. De jo volt. Csaladias. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:28:47

@Magdi0106:

"Szeletelve fagyasztom, és előző este kiveszem a fagyasztóból, mint hogy használnám. Ha mégis későn veszem ki, akkor a mikro kiolvasztó fokozatán olvasztom ki."

Nem tudom, hogy ezen lehet-e érzékelhető mértékben spórolni. A fagyasztó meg a mikró is áramot fogyaszt. Én nem kenyérrel tömném teli a fagyasztómat, hanem mondjuk fagyasztható idénytermékekkek (borsó, egres, sóska, eper, málna... stb.) ami a kertben megterem.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:30:41

@bogancs: nem ertek egyet.
nalam egy randi ha volt penzem, akkor sem a penzrol szolt (tobbre becsulom a setat pl egy mozinal, mert ott a masikra figyelek nem egy filmre stb), de en akkor vagyok nyugodt, ha egy setara is ugy hivok el valakit, ha mondjuk tudom, h ha megszomjazunk akkor beulhetunk valahova stb. erted?
egyszeruen nekem egy ilyen eshetoseg hozzatartozik...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:32:59

@ejszarny:

"mert ugy h en egy honapban 2 hetet koplalok, ugy sztem felelos ember egyszeruen nem vallal gyereket, pont azert mert szereti a gyerekeket."

Saját tapasztalat, hogy az ember sokkal kreatívabb, találékonyabb, kitartóbb és céltudatosabb lesz, ha gyereke van. Egy csomó olyan dolgot el tudunk érni/intézni, amire korábban azt hittük, hogy soha nem lennénk rá képesek.

Abban egyetértek, hogy sokan azért nem vállalnak gyereket, mert úgy gondolják mint te. Ugyanakkor az is igaz, hogy ha mindenki úgy gondolna, akkor még sokkal kevesebb gyerek születne.

Sierrababa 2012.01.17. 22:33:50

@bogancs: Bogancs, nem olvasol figyelmesen :) A fagyasztott kenyér onnan jött, hogy nálunk az egy jól bevált módszer a túlköltekezés ellen, hogy heti egyszer bevásárolunk, a többi napon bolt közelébe se megyünk. Így a kenyér egy hét revaló, a fagyasztóban landol. Valaki kérdezte milyen módszerrel, erre jött, hogy szeletben, úgy a világon semmi baja nem lesz :)
Ami az idénygyümit illeti...fagyasztva többnyire egyik sem az igazi. Azt kell enni, ami éppen van és csók. Nálunk most van a narancs szezon, fillérekért árulják a körtét is, úgyhogy hetek óta azon élek. Egy kiló narancs olcsóbb, mint egy kiló kenyér :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:34:47

@ejszarny:

"de en akkor vagyok nyugodt, ha egy setara is ugy hivok el valakit, ha mondjuk tudom, h ha megszomjazunk akkor beulhetunk valahova stb. erted?
egyszeruen nekem egy ilyen eshetoseg hozzatartozik..."

Magad csapod be vele, meg a választottadat, ha a randin másnak akarsz látszani, mint ami vagy. Eből nem lesz sem bensőséges viszony, sem tartós kapcsolat.

Ann1294 2012.01.17. 22:35:11

@bogancs: Par szeletrol van csak szo vesztartaleknak. Hasznos. Allitolag az a legjobb a hagyasztonak ha tele van.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:37:07

@Magdi0106:

Persze, nyilván mindenki megtalálja azt a spórolási módszert, ami neki beválik. Csak nekem kicsit fura volt ez. :)

Amúgy egyetértek, ha bemegyek a kisboltba azzal, hogy csak egy kenyeret veszek, valahogy mindig minimum 6-800 forint lesz a számla vége. Főleg, ha gyerekkel megyek. :)

Azok a fránya boltosok tudják, hogy hová kell tenni a kinder tojást..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:38:00

@Ann1294:

Hát a miénk csurig van mindig, az biztos. :) Csak tudnám mivel.. :-))

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:40:37

@bogancs: nezd, 2 gyermekotthonban is dolgoztam(es hivatasnak ereztem nem munkanak), en nem vallalok gyereket ugy a vilagba, hogy a minimumut sem avgyok kepes biztositani neki...
igen, lehet talalekonynak lenni, lehet masod, harmadallast vallalni, de oszinten, a mostani havi 240 ora melle meg bevallok 2 allast, akkor mennyit leszek a gyerekkel es milyen allapotban?
es aztan mit tudok nyujtani neki?
15 evente egy nyaralast? masok levetett gonceit? a nyomort?
es igen, tudom, h rengeted dolgo van, ami nem a penzen mulik, DE vannak dolgok amik igenis azon, ha felreteszed a demagogiat.
es nem ertek egyet azzal, h mindenaron kell gyerek, gyereket igenis felelosseggel kell szerintem vallalni, azzal a tudattal, h kepes vagyok megadni neki amire szuksege van az egeszseges fejlodesehez:
- egeszseges, valtozatos taplalkozast
- biztositani a tanulast
- nyugodt kornyezetet
- szulot, aki nem 3 allasbol hullafaradtan esik haza, hanem kepes vele foglalkozni, jatszani, odafigyelni
stb

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:44:24

@bogancs: nem akarok masnak latszani, sztem nem erted mirol beszelek :)
ez nem a masik felrevezeteserol szol, hanem magamrol, en megkovetelek magamtol egy minimumot, amit ha nem erek el, akkor nem erzem alkalmasnak magamat valamire.
nyugodtan rohogj ki, de van olyan godor, ahol egyszeruen nem randizom, mert en sem latom a jovot, mit mondhatnek hat masnak?
es sztem ez kurvara tiszta es oszinte es vannak akik pont ezt ertekelik.

Ann1294 2012.01.17. 22:45:12

@ejszarny: Tudod, szerintem nagyon becsulendo aki elore gondolkodik, tervez.

Csak azt tudnam, hogy mikent csinaljak azok akik nyomorognak es oda szuletik a sokadik gyerek es majd csak lesz valahogy. Hogyan tudjak ezt lelkiismeret furdalas nelkul megtenni?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:46:25

@ejszarny:

1 gyerek után ha dolgozol, jár 12e családi pótlék+10e adókedvezmény, az havi 22ezer.

2 gyerek után jár havi 27e csp +20e adókedvezmény, az havi 47ezer. Azért ez jócskán javít a havi családi költségvetésen. Persze a gyerekek is pénzbe kerülnek, de akkor is könnyebbség ez az összeg.

Ezt csak azért mondom, hogy ha gyerekvállaláson gondolkodsz, akor ne csak a jelenlegi jövedemedből indulj ki, hanem még kapsz is mellé.

Ráadásul ha minden igaz újraindul a szocpol is, tehát a lakhatás is könnyebbé válhat.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:47:45

@ejszarny:

Így van. Akkor valóban kicsit félreértettelek. ;)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:49:42

@Ann1294: lelkiismeret ott van, ahol lelek is...
az elmult 15 evbol asszem kb. 13at dolgoztam suliban, gyermekotthonokban, hajlektalanellatasban, hidd el, elgondolkodtatja az embert...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:52:10

@Ann1294:

"Csak azt tudnam, hogy mikent csinaljak azok akik nyomorognak es oda szuletik a sokadik gyerek es majd csak lesz valahogy. Hogyan tudjak ezt lelkiismeret furdalas nelkul megtenni?"

Az ilyet én sem értem. Aki segélyből él és családi pótlékból amögött tényleg semmiféle kilátás nincs, és a gyerek is rossz mintát lát.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 22:53:01

@ejszarny:

"az elmult 15 evbol asszem kb. 13at dolgoztam suliban, gyermekotthonokban, hajlektalanellatasban, hidd el, elgondolkodtatja az embert..."

Azért ez nem ugyanaz szerintem, mint minimálbérből élni.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:54:30

@bogancs: en nem hiszek az allamnak, folyamatosan bizonyitja, h nem megbizhato, h soha nem lehetek benne biztos holnap mi lesz...
amikor vettem egy v6os autot(nem hitelbol es nem dragan), 2 allasom volt es 230 ft votl a benzin :D
ki a franc gondolta azt elore, hogy a benzin 420 ft lesz, a fizetesem pedig evrol evre kevesebb? (nem csak ertekeben, szamszeruen is, vicc ez...)
ma havi 70-80 oraval tobbet vagyok a munkahelyemen mint 8 evvel ezelott es kevesebb a fizetesem.
most oszinten, ebben a helyzetben csaladalapitason kellene gondolkoznom?
az helyes volna?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 22:58:32

@bogancs: perpill nem minimalberbol elek.
a havi 240 oramra kapok netto nyolvanparezret. kurvara nem jovok ki belole.
biztosan ki lehetne hozni valahogy, mittomen ehetnek mindennap sajat lisztbol sutott kenyeret zsirral, de egyszeruen leszarom, nekem ebbol egy eletre elegem lett. inkabb eszem egy honapban 10x normalis, emberi etelt es utana koplalok napokat vagy heteket, mint 60x ugyanazt a szart.
szopas, ha ugy avgy csoro, h belul egyszeruen alkalmatlan vagy a csorosagra :)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:02:08

@bogancs:
""az elmult 15 evbol asszem kb. 13at dolgoztam suliban, gyermekotthonokban, hajlektalanellatasban, hidd el, elgondolkodtatja az embert..."

Azért ez nem ugyanaz szerintem, mint minimálbérből élni."
ezt konretan Ann1294-nek irtam valaszkent arra amit irt.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:03:31

@bogancs: "Az ilyet én sem értem. Aki segélyből él és családi pótlékból amögött tényleg semmiféle kilátás nincs, és a gyerek is rossz mintát lát."
nalunk konkretan szerintem senki sem tudja h fel ev mulva lesz-e a munkaja, pont ezt (is) probaltam elmagyarazni.
siman kerulhetek 1-2 even belul a munkanelkuli segelyesek koze ha igy megy tovabb...

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:08:49

egyebkent ezt a gyermek- es csaladkerdest en jelenleg uyg erzem, hogy enenk akkor van az ideje, amikor eljutok odaig, hoyg rendben van a sajat eletem, hogy en erzem ugy, hogy rendben van, es ehhez nem papir es ceruza kell fillerre kiszamoljam, hoyg most akkro ki fogok jonni majd, hanem az, hogy en erezzem uyg, h megvalositottam a terveimet, tudok garantalni egy anyagi es erzelmi biztonsagot, levedlettem az elmult evekben felhalmozott stresszt.
addig, amig a sajat eletemrol azt erzem, hoyg nincs rendben, addig szerintem nem hogy gyereket nem szabad vallalni, igazabol egy komoly kapcsolatba sem szabadna belemenni.
hogy a faszba vallalhatna barki is felelosseget mas eletekert,a mig a sajatjaert sem tud?

Sierrababa 2012.01.17. 23:09:39

@Ann1294: Én is ezt kérdezem, ahányszor egy nyomorgó család x. gyerekét csinálja...tudomásul kell venni, hogy a gyerekvállalás "luxus". Igen, van néhány nevetséges támogatás, de ez korántsem fedezi az ő eltartásának a költségeit, beleértve egy tisztességes oktatást, lakhatást, megfelelő mennyiségű és minőségű foglalkozást vele. Mi most tervezgetjük, egy elég alapos pénzügyi tervet készítettünk, s utána döntöttünk úgy, igen, jöhet. Aki ezt nem teszi meg, felelőtlen, nagyon felelőtlen. Persze, számítsa bele az ember, ha akarja, amit jelenleg adnak. De ez az összeg ADHATÓ...és lehet hogy holnap úgy döntenek, hogy NEM adják. Én ezzel nem számolnék.

Ann1294 2012.01.17. 23:14:24

Igazatok van, amit muvelnek kiszamithatatlanna teszi a jovot. Erre semmit nem lehet tervezni...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:21:15

@ejszarny:

"en nem hiszek az allamnak, folyamatosan bizonyitja, h nem megbizhato"

Ezt vesd össze azzal, hogy pont azt kifogásolja az EU és az IMF, amiért a kormány 2/3-ados törvénybe akarja önteni a gyereknevelés költségeinek elismerését az adórendszerben..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:23:34

@ejszarny:

"nalunk konkretan szerintem senki sem tudja h fel ev mulva lesz-e a munkaja"

Ezzel szerintem a többség így van. Sajnos véget ért a szocializmus..

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:25:31

@bogancs: mennyire hiteles ez attol a kormanytol aki visszamenoleges torvenyeket hoz, osszevissza vagdalkozik, ehh sorolhatnam... szamoltad hanyszor modosult az alkotmany meg hatalyba lepese elott?
nekem tavaly is kevesebb lett a fizum, pedig a viktor szemelyesen garantalta, h nem fog, mert kell h emeljen a munkaltato... hat nem emelt. :D

amugy a stabilitasi torvennyel az eu-nak nagyobb baja ennel a gyermeknevelesinel az, h az egykulcsost is belevettek, ami jol lathatoan kurvara nem jott be, es egyszeruen enm engedhetjuk meg magunknak...

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:27:25

@bogancs:
""nalunk konkretan szerintem senki sem tudja h fel ev mulva lesz-e a munkaja"

Ezzel szerintem a többség így van. Sajnos véget ért a szocializmus.."
latod?
ehhez kepest hol van az, amit fixkent felsoroltal, ha megvan a gyerek?

es tenyleg ne ertsd felre, szeretnek gyereket (majd ha meglesz az a no is, akivel el tudom kepzelni), nagyon is szeretnek, de egyszeruen a vazolt helyzetben nem szabad.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:29:27

illetve bocsanat, ugy fogalmaznek, h sok even at nagyon szerettem volna gyereket, most igazabol nem tudom elkepzelni. de ettol a tobbi amit leirtam ervenyes marad...

Kuszal 2012.01.17. 23:29:45

@bogancs: "Igenis meg kell oldani máshogy! Két minimálbér két gyerek mellett havi 168 ezret jelent. Szülőknél maradsz lakni, költesz havi 68-at, félreteszel havi 100-at. Mindenkinel nehéz lesz, meg szűkös, de fél év alatt összegyűlik egy használt suzukira, 3-4 év alatt meg egy 40 nm-es lakásra, esetleg falun egy kisebb házra. Persze sok kitartás kell hozzá, az biztos." Azzal azért vitatkoznék, hogy "nehéz" lesz, mert szerintem ez nem nehéz lesz, hanem embertelen. Az ilyen élet nagyon de nagyon távol áll attól amit életnek nevezhetünk. Persze lehet élni így is, de az tényleg csak vegetálás. Egy ilyen együttélés kikészítene mindenkit. Szülőt, nagyszülőt és talán még a két gyereket is. Hidd el, hogy ha tele a has, meg van félretett pénz a bankszámlán takaróban egy évre, akkor az ember hajlamos az egyébként szörnyű dolgokat is szebben látni. Mert most én is úgy gondolom, hogy ha beütne valami, elveszteném a lakást, kocsit és csak a minimálbér maradna, akkor mi is összeköltöznénk a szüleimmel és előrről kezdenénk. De ez csak gondolat szintjén lehetséges/megoldás, mert együtt élni másvalakikkel, az bizony felőrli az ember idegeit és életkedvét.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:36:40

@bogancs:
"Sok embert ismerek, aki eltervezett ilyesmit, aztán még évek múlva is a szülőknél laknak négyen egy szobában, mert nem gyűlik a pénzük. Persze okostelefonjuk van mindkettőjüknek, új ruhákba járnak, és plazmát néznek.."

en meg olyat ismerek, aki mint a barom gurcolt, elere allitott minden garast, takarekoskodott, aztan vegre megvette a hazat es kozben az egesz elete uyg ment le, hogy kozben nem is elt, mert dolgozott es sporolt. aztan most ott van otvenvalahany evesen es kurvara szeretne megint 25 lenni es elni...

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:37:44

@ejszarny: bocs, lemaradt a vege:
talan nem feltetlenul tudjuk (es nem si feltetlenul kell tudnunk), hogy masnak mi a jo az eletben.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:42:36

@Kuszal:

"Azzal azért vitatkoznék, hogy "nehéz" lesz, mert szerintem ez nem nehéz lesz, hanem embertelen."

Néhány évet ki lehet bírni. Az én szüleim is a nagyszülőknél kezdtek, sőt én is oda születtem, mégsem úgy emlékszik arra az időre a család, mint egy embertelen időszakra.

Sok jó ember kis helyen is elfér. Persze ma a szélsőséges individualizmus korát éljük..

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:44:57

@ejszarny:

"nekem tavaly is kevesebb lett a fizum, pedig a viktor szemelyesen garantalta, h nem fog, mert kell h emeljen a munkaltato... hat nem emelt. "

Minket meg pont a gyerekek léte mentett meg attól, hogy csökkenjen a pénzünk. Sőt! Még nőtt is. Nem is beszélve a szocpol és a 3 évig tartó gyes visszaállításáról.

Szóval szerintem mindennel vádolható a kormány, csak azzal nem, hogy gyerek vagy családellenes lenne.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:45:28

@bogancs: felmerult bennem a kerdes, hogy te honnan tudod, h a masik ember szuleivel milyen egyutt elni? :)
tok jo, h a te szuleid tudtak jol egyutt elni a szuleikkel, de szerinted minden ember ilyen?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:46:45

@ejszarny:

"mennyire hiteles ez attol a kormanytol aki visszamenoleges torvenyeket hoz"

Mondj már nekem egyetlen visszamenőleges intézkedést, ami a kisembereket sújtotta!

Ha jól emlékszem ezek célja a pofátlan BKV-s végkielégítések visszavétele és hasonlók volt a célja.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:47:42

@bogancs: megismetelnem az elobbi levezetest:
- egyedullalo emberek
- kapcsolat, hazassag
- feltetelek megteremtese
- 1 gyerek
- 2 gyerek

namost, ha az elso 3-4-et nem tamogatjak, akkor hirtelen a semmibol lesz 2 ygereked es adokedvezmenyed?
ez csak nekem fura?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:48:53

@bogancs: vegtorlesztes eleg lesz?
visszamenolegesen modositottak vele polgari szerzodeseket.
kik szivtak vele?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:51:22

@ejszarny:

"felmerult bennem a kerdes, hogy te honnan tudod, h a masik ember szuleivel milyen egyutt elni? :)
tok jo, h a te szuleid tudtak jol egyutt elni a szuleikkel, de szerinted minden ember ilyen?"

Jó kérdés. Csak magamból tudok kiindulni, illetve azokból a mintákból, amiket a családban láttam.

Nyilván nem ilyen minden ember, de az már nem a minimálbér hibája. Az ember akkor ugráljon, ha van miből.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:54:41

@ejszarny:

"vegtorlesztes eleg lesz?
visszamenolegesen modositottak vele polgari szerzodeseket.
kik szivtak vele?"

Nem mintha végtörlesztés nélkül olyan rózsás lett volna a helyzet.
Áprilistól ott a rögzített árfolyamon történő hiteltörlesztés lehetősége. 180 forintos frankon törleszthetsz 5 évig úgy, hogy csak a különbözet töredéke halmozódik közben fel.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.17. 23:57:02

@ejszarny:

"- egyedullalo emberek
- kapcsolat, hazassag
- feltetelek megteremtese
- 1 gyerek
- 2 gyerek

namost, ha az elso 3-4-et nem tamogatjak, akkor hirtelen a semmibol lesz 2 ygereked es adokedvezmenyed?
ez csak nekem fura?"

Én legalábbis nem látok benne furát. Nehogy már előre családi pótlékot kapj?!

Amúgy a szocpolban a 2 gyereket elég a következő 8 évre bevállalni.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.17. 23:58:02

@bogancs: az a baj, h szerintem ti nagyon nem vesztek eszre dolgokat.
ez nem feltetlenula ti hibatok, egyszeruen az ember sok dolgot nem tudatosit, ha nem el benne.
(szerintem ezzel nincs is alapvetoen problema arra (is) valok az ilyen beszelgetesek, hogy kolcsonosen tagitsuk egymas latokoret)

mondok peldat, mondjuk jol keresel es azt olvasod, h az atlagkereset magyarorszagon mondjuk 220 ezer ft.
siman el tudod kepzelni, hiszen te is jol keresel.
mi igazabol nezunk kimeredt szemekkel es agyalunk, hogy hogy a faszba lehet ez, ha ebben az orszagban tobb mint 4 millio ember a letminimum kornyeken avyg alatta el. erted ezt?
iszonyat nagy lett a szakadek, és nem érzed, nem is érezheted, hiszen ez enm tudatosul ugy, ha nem elsz, nem dolgozol ebben.

olyan ez, mint amit az elobb a szulokrol irtal, neked termeszetes (es ez jo dolog, neked), hogy siman lehet elni meg 4-5--10 evet szulokkel, de van akinek ez nem opcio, mert naluk nem azoka korulmenyek.

erted mire akarok kilyukadni?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:00:15

@bogancs: ""vegtorlesztes eleg lesz?
visszamenolegesen modositottak vele polgari szerzodeseket.
kik szivtak vele?"

Nem mintha végtörlesztés nélkül olyan rózsás lett volna a helyzet.
Áprilistól ott a rögzített árfolyamon történő hiteltörlesztés lehetősége. 180 forintos frankon törleszthetsz 5 évig úgy, hogy csak a különbözet töredéke halmozódik közben fel."

de ez is visszamenoleges, latod?

NEM ezekkel a feltetelekkel vettek fel a hitelt annak idejen.

(es arrol enm is beszelek, h aki forinthitelt vett fel, nem devizat, az VEGIG tobbet fizetett, sokkal jobban rabaszott, csak ez senkit sem erdekel es romlo forinttal megjobban megszivatjak oket, szoval akkor hogy is van ez?)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:03:11

@bogancs: "Én legalábbis nem látok benne furát. Nehogy már előre családi pótlékot kapj?!

Amúgy a szocpolban a 2 gyereket elég a következő 8 évre bevállalni."

en nem csaladi potlekot akarok elore :)
kiszamithato, tisztesseges felteteleket akarok.
tisztesseges munkaert annyi fizetest, ami lehetoseget ad EMBERI eletre, nem allando nyomorgasra.
ezt ertem az alatt, h tamogassak az embert.
es tudod, az a legdurvabb az egeszben, hogy nem a mutyizas, a lopas, az atbaszas orszaga lennenk, ez ekkora koltsegvetesbol is mehetne.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:06:02

@bogancs:
"Nyilván nem ilyen minden ember, de az már nem a minimálbér hibája. Az ember akkor ugráljon, ha van miből."
gondolod, h nincs osszefugges pl akozott, h a tisztessegesen, becsuletesen dolgozva nyomorognod kell mondjuk 30 evet es akozott h esetleg egy stresszes ember leszel akivel nem lehet egyutt elni?

persze nem mindenki iylen, csak szinten egy pelda.
szamtalan dolog hat az emberre, amik nem feltetlenul latszanak azonnal.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:07:28

@bogancs: "Jó kérdés. Csak magamból tudok kiindulni, illetve azokból a mintákból, amiket a családban láttam."
akkor viszont szerintem be kell latni, hoyg ezek a kovetkeztetesek, ezek a mintak nem alkalmazhatok a vilag osszes tobbi emberere...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 00:17:48

@ejszarny:

"iszonyat nagy lett a szakadek, és nem érzed, nem is érezheted, hiszen ez enm tudatosul ugy, ha nem elsz, nem dolgozol ebben."

Én ezt értem, és érzékelem is, csak azt nem tudom, hogy mi ennek az oka?

Én tehetek róla? Vagy bárki más? Ki tehet róla? És miért engem kell visszahúzni kétkulcsos 40%-os szja-val azért, hogy mások, idegenek helyzetét kicsit javítsák belőle?

Persze az állami szféra az más helyzet, szerintem is lehetetlen helyzet, hogy egy BKV-s vezető milliókat vegyen fél néhány hónap munka után, vagy egy napi 8 órában semmit nem csináló minisztériumi bürokrata háromszoros pénzt vegyen fel, mint egy napi 16 órázó kezdő orvos. Ugyanakkor ez utóbbit el lehetne rendezni házon belül is.

"az a legdurvabb az egeszben, hogy nem a mutyizas, a lopas, az atbaszas orszaga lennenk, ez ekkora koltsegvetesbol is mehetne"

Ez viszont kurvára nem igaz. Az a nagy átbaszás, és demagógia, aki ezt elhiteti az emberekkel. Egész egyszerűen más a nagyságrendje az elmutyizott pénzeknek és annak az összegnek, ami arra kellene, hogy a milliónyi szegényt valamennyire is felemeljük.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 00:18:54

@ejszarny:

"akkor viszont szerintem be kell latni, hoyg ezek a kovetkeztetesek, ezek a mintak nem alkalmazhatok a vilag osszes tobbi emberere..."

Pedig működőképes. Kérdés, hogy mi az alternatíva?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 00:21:42

@ejszarny:

"akkor viszont szerintem be kell latni, hoyg ezek a kovetkeztetesek, ezek a mintak nem alkalmazhatok a vilag osszes tobbi emberere..."

Szerintem a probléma a szélsőséges individualizmus, ami nagyon elterjedt ma az országban.

Csak nézd meg: A korábbi minimálbéres posztokban is az volt a fő vád többektől, hogy azért nem lehet megélni a minimálbérből, mert vegyem azt a tipikus embert, aki családjától messze elszakadva, nincstelenül elmegy Budapestre minimálbéren dolgozni, és ot albérletet vesz ki, amit fizetni kell.

Hát persze, hogy így nehéz, sőt lehetetlen! Tök egyedül mindent rögtön azonnal.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:26:51

@bogancs:
""az a legdurvabb az egeszben, hogy nem a mutyizas, a lopas, az atbaszas orszaga lennenk, ez ekkora koltsegvetesbol is mehetne"

Ez viszont kurvára nem igaz. Az a nagy átbaszás, és demagógia, aki ezt elhiteti az emberekkel. Egész egyszerűen más a nagyságrendje az elmutyizott pénzeknek és annak az összegnek, ami arra kellene, hogy a milliónyi szegényt valamennyire is felemeljük."

en a sjat varosomban is ezt latom.
megepitenek egy ugylezarast, rendesen, beton, szegelyko, minden faszom ami kell. 2 honap mulva elbontjak, egyiranyusitjak az utcat.

utat epitenek, 1-2 honapon belul felszedik a felet, persze ugy foltozzak, h soha nem elsz tobbet jo, evente 3x kell javitani.
ezeket emberek elrendelik, penzt fizetnek ki.
felelosok vannak, akik szamonkerhetnek a torvenyt, mert arra is van, h h kell helyreallitani ha felszeded az utat. gondolod nincs osszefugges akozott, h a ceg aki a javitast vegzi nem teszi bele az anyagot de megis atveszik tole a lathatoan szar munkat?

egy felelosseggel NEM rendelkezo beosztasban levo koztisztviselo is 3x annyit keres mint egy orvos, hogyan? miert?

egy palyazat mukodesi koltsegei annyiba kerulnek mint a kioszttott tamogatas? hova megy aza penz? miert fele megy arra a celra?

vagy viccesebb dolgok, buktunk also hangon is 150 milliardot a mol reszvenyekkel, szamold ki legyszi, ahny minimalberes kaphatna abbol 2x annyi fizut egy even at?

hogy a faszomba kerulhet egy sima izzocsere tizezrekbe a mavnal?
hany egot cserelnek ki egy evben?
mennyi penz baszodik el igy?

hogy a afszba dragabb nalunk az autopalya mint mashol?

hogy a faszba lehet egy vonalfelujitas dragabb mint egy zsiruj TGV vasut?

es meddig tudnam meg ezeket sorolni...
hidd el, kurva nagy penzek usznak el.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:28:59

@bogancs:
""akkor viszont szerintem be kell latni, hoyg ezek a kovetkeztetesek, ezek a mintak nem alkalmazhatok a vilag osszes tobbi emberere..."

Pedig működőképes. Kérdés, hogy mi az alternatíva?"

basszus, ne viccelj mar, h nem erted.
nalatok az volt, a ti csaladotokban.
durva peldat mondok,
borsodi, 40 eve munaknelkuli, alkoholista, agressziv apukad lenne, aki a szemed lattara verte egesz eleteben anyadat, odamennel 2 ygerekkel 5 evre lakni?
naugye, hogy nem.
nem hiszem el, hoyg nem erted.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:32:05

@bogancs: "Csak nézd meg: A korábbi minimálbéres posztokban is az volt a fő vád többektől, hogy azért nem lehet megélni a minimálbérből, mert vegyem azt a tipikus embert, aki családjától messze elszakadva, nincstelenül elmegy Budapestre minimálbéren dolgozni, és ot albérletet vesz ki, amit fizetni kell.

Hát persze, hogy így nehéz, sőt lehetetlen! Tök egyedül mindent rögtön azonnal."

ember, tenyleg gondold vegig,
van aki tenyleg egyedul van, igazibol, pl. nem elnek a szulei.
van akinek elnek, de nem tudjak tamogatni, nekik sincs.
van akikkel kijonnenek, de ok is akkora helyen elnek, h nem fer be meg egy agy.
vannak szulei, van hely is, de kurvara nincs munka a kicsi falujukban.
most komolyan, 20 mp alatt tudok legalabb 5 peldat, es te elkepzelni sem tudod h akar egy iylen is letezhet?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 00:41:15

@bogancs: ""iszonyat nagy lett a szakadek, és nem érzed, nem is érezheted, hiszen ez enm tudatosul ugy, ha nem elsz, nem dolgozol ebben."

Én ezt értem, és érzékelem is, csak azt nem tudom, hogy mi ennek az oka?

Én tehetek róla? Vagy bárki más? Ki tehet róla? És miért engem kell visszahúzni kétkulcsos 40%-os szja-val azért, hogy mások, idegenek helyzetét kicsit javítsák belőle?"

kezdesnek ki kellene egyenliteni a kulonbsegeket az allami szferan belul, ott ahol az allam megteheti.
neked nem fura, hoyg aki szimplan adminisztral egy ablak mogott a hivatalban az 3-4x annyit keres, mint az aki a szarbol veszi ki az embert az ejszaka kozepen? (ezt ertsd szo szerint)

es lehet, h te nem erted, de a savos adozas igazabol ebben segitett picit.

ertsd meg, ha mindenki elmenne a picsaba a szarul fizeto munkajat otthagyva akar nyugatra, akar mas munkakorbe az orszagon belul, akkor nem vinnek el a hazad elol a szemetet, nem tanitana senki sem a ygereked az iskolaban, nem szolgalna ki senki a boltban, nem latna el orvos ha beteg vagy, nem tudnal semmit megvenni, mert senki sem dolgozna a ygarakban, nem lenne mit enned mert nem lenne aki muvelje a foldet.
probald meg legyszives megerteni, mielott valaszolnal.
a tarsadalom oylan, mint egy okoszisztema (igazabol az is), ha barmelyik elemet kiveszed, akkor nem fog mukodni, az egesz osszeomlik.

ha 4 millio ember ehendoglik, avgy annyira beteg lesz, h nem fog tudni dolgozni, baszhatod azt a penzt ami megmarad az egykulcsos adodbol, mert nem lesz mire, hol, kinel elkoltened.

masok az adottsagok, emberileg, kepessegek teren is, csaladi hatterben is, nem avgyunk egyformak, nem tanulhat mindenki.
de mindenkire szukseg vana rendszer mukodesehez, arra is aki szarabbul keres.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 21:50:52

@ejszarny:

"es meddig tudnam meg ezeket sorolni...
hidd el, kurva nagy penzek usznak el."

Mennyit is soroltál fel eddig? Mondom, nem az a nagyságrend, még ha mindenben tökéletesen igazad van is.

Ugyanakkor nézük meg, mennyi mindent megfogott már a kormány:

Magánnyugdíj; Eddig évente ide utalt az állam 360 milliárdot, aminek a pénztárak levonták saját működésre az 5%-át. Ez évi 18 milliárd Ft!!!

Vagy ott vannak az étkezési utalványok. A Sodexho, meg a többi franci a cég évi 10 milliárdos nyereséget ért el a forgalmazásukon. Nem is beszélve a soha be nem váltott utalványok értékét. Ezt is visszavette most az állam saját hatáskörbe.

Ez csak két példa. De hozhatnám a végtörlesztést is, amit te az előbb negatívumként említettél. Hány milliárd forintot is nyertek az érintettek?

És ugyanígy a rögzített árú törlesztőnél is sokat nyer a maradék devizahiteles. Az árfolyamkülönbözet nagy részét ugyanis átvállalták a bankok és az állam.

A (dolgozó) gyerekesek járnak a legjobban. Plusz szabadság az apáknak, adókedvezmény, szocpol és kamattámogatott hitel visszahozása, 3 éves GYED visszahozása...

Ja, és a különadók! Melyik ágazatokat is sújtják? Nem az autógyárakat, amelyek pikk-pakk továbbállhatnának, hanem azokat, amelyeknek a lakosság az ügyfeleik (bank, biztosító, távközlés, energia, kiskereskedelem) Tehát ha ők úgy döntenek az adó miatt, hogy elmennek, akkor a piacukat is elvesztik. Profi nem? :)

Ezek mind-mind pozitívumok a szememben, még akkor is, ha mindegyik intézkedésnek van hátránya is. Mert az előnyük ugyanis nagyobb!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 21:52:46

@ejszarny:

"basszus, ne viccelj mar, h nem erted.
nalatok az volt, a ti csaladotokban.
durva peldat mondok,
borsodi, 40 eve munaknelkuli, alkoholista..."

Értem én tökéletesen. Ugyanakkor mégis azt mondom, hogy még jelenleg is nem a te példád a tipikus, hanem az enyém.

Amit te emlegetsz, az a hátrányos helyzetűek. Rajtuk külön programokkal kellene segíteni. (Szerintem)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 21:54:55

@ejszarny:

"ember, tenyleg gondold vegig,
van aki tenyleg egyedul van, igazibol, pl. nem elnek a szulei.
van akinek elnek, de nem tudjak tamogatni, nekik sincs.
van aki..."

Persze, sokminden féle keresztje van sok embernek. Ezek nyilvánvalóan nehezebbé teszik az életet az optimálishoz képest. Minimálbéres és minimálbéres között is nagy különbség lehet. Életszínvonalban is, és kulturális vagy családi háttérben is.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 21:58:25

@ejszarny:

"kezdesnek ki kellene egyenliteni a kulonbsegeket az allami szferan belul, ott ahol az allam megteheti.
neked nem fura, hoyg aki szimplan adminisztral egy ablak mogott a hivatalban az 3-4x annyit keres, mint az aki a szarbol veszi ki az embert az ejszaka kozepen?"

Ki kellene egyenlíteni, tökéletesen egyetértek. Ugyanakkor ez a "szimplán adminisztrál" dolog sem úgy működik ám, ahogy te elképzeled, hogy 8 óra láblógatás. Itt is van nagyon sokféle eset, és bizony nagyon sok ideget meg lehet enni a monitor mögött is.

Főleg, ha például folyamatosan azt hallják, hogy amit ők csinálnak az felesleges láblógatás, le kellene építeni, bérét csökkenteni... stb.

Erre is ugyanolyan nehéz építeni. Pedig közben ha nincs aki adminisztráljon, akkor lehet, hogy hamarabb összeomlik a rendszer, mintha nincs aki beteget ellásson.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 22:03:43

@bogancs: "Ki kellene egyenlíteni, tökéletesen egyetértek. Ugyanakkor ez a "szimplán adminisztrál" dolog sem úgy működik ám, ahogy te elképzeled, hogy 8 óra láblógatás. Itt is van nagyon sokféle eset, és bizony nagyon sok ideget meg lehet enni a monitor mögött is.

Főleg, ha például folyamatosan azt hallják, hogy amit ők csinálnak az felesleges láblógatás, le kellene építeni, bérét csökkenteni... stb.

Erre is ugyanolyan nehéz építeni. Pedig közben ha nincs aki adminisztráljon, akkor lehet, hogy hamarabb összeomlik a rendszer, mintha nincs aki beteget ellásson."

nem azt mondom en, h az egyik tobber er, mint a masik, pont azt, hogy mindegyik fontos eleme a rendszernek.
azzal sincs bajom, ha tesznek kulonbsegeket.
de az, hogy a ketto kozott az elteres az legyen, hogy az egyik ehendoglik, a masik pedig havonta 3-4 napot tolt wellnesshotelben, az azert kurvara nem megy.
es tudod, konkretan azzal h kozelebb hozzak ezeket a bereket egymashoz, az rendszeren beluli atmozgatas lenne, nem kerulne tobbe. szoval megegyszer mondom, nem azt mondom h most a masik nyomorogjon, hanem azt, h a kettot lehet ugy kozeliteni h kulonbseg is maradjon, jolet is legyen, de megszunjon a nyomor is.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 22:08:35

@bogancs: tudod ezeknek a hozadekat nem veszed figyelembe:
- a kutya nem akar itt igy befektetni (- munkahely - penz - fejlesztesek)
- nezd meg a dollar vagy az euro arfolyamat, nem par szazalek az elteres az elmult ket evben, volt 35%is, szted ez egy olyan magyar ceget ami mondjuk a termekehez importal cuccokat, az hogy erinti? 35%ot bukik az arfolyamon, mikor volt max 10% haszna, szted mi lezs az ilyen ceggel?
segitek, ugy baszodik csodbe mint a villam. a dolgozoi meg mennek segelyre.
es ezek az ilyenek kovetkezmenyei.
ahogy az is, hogy 420ft a benzin.
ember, a fizetesem a 2 evvel ezelottihez kepest -18 ezer ft, kozben a benzin 235ft-rol 420 ft lett, csak ezt az utolso mondatot gondold at kerlek kb. 50x.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 22:13:38

@bogancs: "Persze, sokminden féle keresztje van sok embernek. Ezek nyilvánvalóan nehezebbé teszik az életet az optimálishoz képest. Minimálbéres és minimálbéres között is nagy különbség lehet. Életszínvonalban is, és kulturális vagy családi háttérben is."
es mar bocsanat, de egy teljes munkaidoben (sokszor a masfel-ketszereseben) becsulettel, tisztessegesen dolgozo ember nehogymar masok tamogatasara szoruljon!
hat ez eleve abszurdum,nem erzed?
szivem szerint, tartanek egy egy hetes sztrajkot amiben mindenki reszt vesz, aki netto 140 alatt keres.
kurva sokan radobbenenek abban az egy hetben, hogy kicsit mashogy mukodik a vilag, mint ahogy a joletbol elkepzelte.

en irtam az elejen is, hogy tisztelet a kiserletedert, de soha, soha ne gondold azt, h ennyibol akar csak a realitashoz kozelito kepet is kapsz errol a helyzetrol.
soha nem fogod tudni elkepzelni mit el meg minden percben az, aki mogott senki sincs, es hiaba dolgozik, ennyire becsulik.
es ez neked jo, ezert legyel halas a szuleidnek, csaladodnak.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 22:22:25

@bogancs: "Mennyit is soroltál fel eddig? Mondom, nem az a nagyságrend, még ha mindenben tökéletesen igazad van is. "
kb. 10 masodperc alatt, gondolkodas nelkul ennyit. ugy h engem ez igazabol nem erdekel, nem ilyen beallitottsagu vagyok.
nah, akkor szerinted, ha tetelesen vegigmennel mindenen, akkor mennyi lenne?

hidd el, lenne itt szufficites koltsegvetes ugy, hogy semmi a feladatok kozul nem lenne elhanyagolva.

egy utepites vagy utjavitas nyilvan nem allamhaztartashoz merheto nagysagrend, de az OSSZES utepites mar az, es mindig ez megy.
es ugyanigy mindenen tovabb.

tudod, idejon a nemet es nez kurvanagyot, te, gazdagabbak vagytok, mint mi... nektek van penzetek ujrafelszedni egy honappal atadas utan az utat a vizvezetekfektetes miatt, mi kenytelenek vagyunk elotte egyeztetni es
az utepites elott megcsinalni. ti utat epitetek 2-3 evre? nekunk muszaj h legalabb 20at kibirjon... nektek a 30 hazas faluban is van iskola? nekunk ossze kell vonni korzeteket, mert csak ugy gazdasagos...

erted ezeket?
fel tudod fogni, ezek OSSZESEN miylen nagysagrendek?

ember, az adod fele a faszsagokra megy el es teged ez nem zavar?

persze, 1-2 milliard nem az a kurva nagy szam neked, de minden szinten ez megy, az hanyszor egy milliard?

kerdezz meg barkit, tenyleg barkit, mik azok, amikrol tudja, h ott pazarlas, nem hatekony felhasznalas, korrupcio van.
hidd el, kurvara meg fog valtozni a vilagkeped.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 22:32:27

@bogancs: "Főleg, ha például folyamatosan azt hallják, hogy amit ők csinálnak az felesleges láblógatás, le kellene építeni, bérét csökkenteni... stb."
es ez jelentos reszben igy is van.
ez a 21. szazad, a burokracia legalabb 30%-a egyszeruen felesleges lablogato.
es ez kurvaregota igy van. annak idejen ugy gondoltam, h felesleges faszsagok helyett, inkabb elmegyek egy iskolaba dolgozni ezert polgari szolgalatra jelentkeztem. ez ugy ment h kellett kerelmet irni pm hivatalba, aztan ha leokeztak, elkezdhetted. SEHOVA nem vettek fel elotte konkretan azert, mert folyamatban volt a dolog, barmikor behivhattak vagy polgarira kuldhettek. beadtam a kerelmet, semmi. 1 honap utan elkezdtem irkalni, h legyen szivesek, dontsenek mar valamit, mert nem tudok addig elhelyezkedni, semmi. ez 3 honapig ment, aztan bementem, kivertem a balhet es kiderult, h annyi a dolog h egyik elment szabadsagra, masik nem vette at cuccait, harmadik leszarta stb stb
konkretan balhe utan kb 2 perc alatt "elintezodott" az amit elotte, mindennel egyutt kozel 6 honapig hiaba probaltam hivatalosan elintezni.
gondolj bele, ha nincs mogotted egy csalad, ahol lakhatsz, kajalhatsz, furodhetsz akkor mi a fasz van abban a 6 honapban?

legyen akkor tobbtizezer felesleges aktatologatonk, ha megengedhetjuk magunknak. szerintem jelenleg nem engedhetjuk meg, szoval legyunk hatekonyak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 22:37:04

@ejszarny:

"szted ez egy olyan magyar ceget ami mondjuk a termekehez importal cuccokat, az hogy erinti? 35%ot bukik az arfolyamon, mikor volt max 10% haszna, szted mi lezs az ilyen ceggel?
segitek, ugy baszodik csodbe mint a villam. a dolgozoi meg mennek segelyre."

Már megint egyoldalúan vizsgálod a dolgokat. Nyilván egy olyan cég, amely abból élt, hogy importcuccokat hozott be, hogy azt itthon eladja, az most szarul áll. Ellenben pont a magyar gyártású hasonló termék meg versenyképesebbé válik. Ne adj' isten az előbb említett import kiváltására még akár többlettermelése is lehet, munkahely... stb.

Egy stabil árfolyam nem is lenne gond, akár 230 akár 300 az euró, mert ahhoz lehet alkalmazkodni. A gond akkor van, ha az árfolyam szélsőségesen ingadozik.

"a fizetesem a 2 evvel ezelottihez kepest -18 ezer ft, kozben a benzin 235ft-rol 420 ft lett "

Nincs mese, szét kellene nézned más lehetőségek felé. Segíts magadon, isten is megsegít! Kár várni a sültgalambra, avagy az államra. Nekem is csökkent a fizetésem, és reagáltam rá. Átálltam arra, hogy BKV helyett gyalog járok munkára. Rögtön ott van havi 9800 Ft a zsebben. Csak egy kis szervezés kérdése volt. Korábban elképzelhetetlennek tartottam, de aztán rájöttem, hogy ki lehet bírni azt a napi 2x25 perc gyaloglást. Még az egészségemnek is jó lehet. (ez persze egy konkrét példa a saját életemből, és még 5-6 hasonlót fel tudnék sorolni kapásból) Az elmúlt évek bizonytalansága ráébresztett arra, hogy nagyon kiszolgáltatott vagyok, és sok gondolkodással átszerveztem úgy a dolgokat, hogy alig kellett lemondanom valamiről, a jövedelmem is kevesebb, égis több marad meg hó végén, mint azelőtt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 22:47:10

@ejszarny:

"szivem szerint, tartanek egy egy hetes sztrajkot amiben mindenki reszt vesz, aki netto 140 alatt keres.
kurva sokan radobbenenek abban az egy hetben, hogy kicsit mashogy mukodik a vilag, mint ahogy a joletbol elkepzelte."

Csak vigyázz! Ott a sok munkanélküli, vagy bevándorló, aki feleannyiért megcsinálná és még örülne is neki.

Azért is kevés egyes szakmákban a bér, mert a szükséges tudást könnyű elsajátítani, így a munkaerő könnyen helyettesíthető.

A másik véglet mag mondjuk egy forma1-es pilóta, vagy élfocista, avagy bankvezér, Apple-vezér. Olyan dolgot tudnak, amit csak nagyon kevesen a világon, épp ezért nagyon sokat ér, szélsőségesen magas fizetéssel. Ez a piacgazdaság. Amit te pedzegetsz, a bérek kiegyenlítéséről, az valahol a szó jó értelmében vett kommunizmusra hajaz.

Jó középút a piacgazdaság, de egyféle fizetési plafonnal (közszférában) és minimálbérrel az alsó társadalmi rétegekben. De hogy ez a minimálbér legyen 140ezer Ft, háát. A 93ezret is nehezen fogja kinyögni sok cég. 140ezernél meg tuti sok lenne a bedőlés, és így munkanélküliség, segély..., amiket az előbb felvázoltál.

Nehéz ügy ez sajnos.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 22:53:36

@ejszarny:

"egy utepites vagy utjavitas nyilvan nem allamhaztartashoz merheto nagysagrend, de az OSSZES utepites mar az, es mindig ez megy."

Csakhogy jelenleg éppen sehol sincs útépítés, mégis szarban vagyunk.

"hidd el, lenne itt szufficites koltsegvetes ugy, hogy semmi a feladatok kozul nem lenne elhanyagolva."

Ezt már milliószor elhittük. De tudod mit? Benned megbízok. Indulj el a választásokon, és megválasztunk miniszterelnöknek. Te biztos meg tudnád csinálni. :)))

(Félre ne érts, nem piszkálódni akarok, csupán azt érzékeltetni, hogy könnyű ilyeneket mondani, viszont megcsinálni annál nehezebb. Pedig nekem milliárdos fizetést is megérne az az ember, aki ezt végre tudná hajtani.)
Másrészt sok beruházáshoz EU társfinanszírozás társul. Ettől persze még elfolyik a pénz, de az már nem a saját pénzünk.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 22:56:33

@ejszarny:

"kerdezz meg barkit, tenyleg barkit, mik azok, amikrol tudja, h ott pazarlas, nem hatekony felhasznalas, korrupcio van.
hidd el, kurvara meg fog valtozni a vilagkeped."

Az a vicces, hogy a más tevékenységében egészen biztosan mindenki talál pazarlást.

De amikor arról van szó, hogy hogy tud kijönni egy minimálbéres család havi 168ezerből, akkor meg vérig van sértve mindenki. Pedig mennyi hülyeséget csinál az ember a saját kárára is.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 23:06:29

@ejszarny:

"legyen akkor tobbtizezer felesleges aktatologatonk, ha megengedhetjuk magunknak. szerintem jelenleg nem engedhetjuk meg, szoval legyunk hatekonyak."

Ez a kulcsszó, legyünk hatékonyak.

De mondok egy ellenpéldát. Néhány éve Németországban voltunk, betértünk egy Aldiba vásárolni. A pénztárnál felpakoltunk a szalagra, szépen csoportosítva az árukat, hogy ki mit kap majd otthon ajándékba az utazásról. Gondoltuk, majd szépen ahogy lehúzza az árukat, beletesszük a megfelelő szatyrokba, hogy ne keveredjen össze. (Magyar tempó) Hát nem. A pénztáros hölgy olyan gyorsan dolgozott, hogy kábé 5 másodperc alatt lehúzta azt a 15 dolgot amit vettünk, és ott álltunk állunk leszakadva az első szatyorral a kézben. A pénztáros meg türelmetlenkedve kérte a pénzt... Ellenben Magyarországon sokszor megalszik a tej a pénztáros szájában, arról nem is beszélve, hogy fél óra, ha a pénztárszalagot ki kell cserélni. Kb három pénztáros tudja megoldani együttes erővel a feladatot.

Azért ez is kifejezhető fizetéskülönbségben.

De ugyanez a helyzet az útépítéssel is. Ketten dolgoznak, 25-en meg támasztják a lapátot. Ezeket a dolgokat is észreveszed ugye?

Nem mondom, hogy nincs igazad azokban amiket leírtál, és nagy a bürokrácia (én is megküzdöttem már velük párszor), csak vedd észre, hogy az éremnek több oldala van.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.18. 23:14:42

hagyjuk, latom, h vannak dolgok amiket nem fogsz megerteni amig nem tapasztalod.
de ah egyszer sikerul letesztelned egyedul minimalberbol egy evet, megegyszer: egyedul, akkor utana szivesen megvitatom a tapasztalataidat veled.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.18. 23:23:56

@ejszarny:

Hidd el, hogy értem! Csak nem látom olyan egyszerűnek a dolog megoldását, mint ahogy leírod.

A minimálbéres nem azért keres keveset, mert korruptak az útépítők, meg nagy a bürokrácia... stb.

Kérlek, hogy te is próbáld megérteni amit én mondok.

Egyszerűen nem lehet a sültgalambra vagy az államra várni, tenni kell a jobb életért. Tanulni például. És ezt nem csak úgy lehet, hogy beül az ember az iskolapadba.

Persze vannak szép számmal kivételek, például a kórházi nővérek fizetését szerintem is azonnal duplázni kellene.

Moan 2012.01.19. 09:08:15

Na nem olvastam eddig a második hetet, de az elsőt igen.
Ami nekem szembeötlő a vásárlási listában azok maguk a megvásárolt termékek.
Én...mondjuk sokszor voltam már olyan helyzetben amikor igen komolyan spórolnom kellett ez annyira bennem maradt, hogy azért mindig tudom nagyjából mi és hol az
olcsó és hol lehet spórolni. :)
Most ugyan csak átfutottam a listát de tuti tudnék spórolni.
Tele van olyan tételekkel, amit olcsóbban is meg lehet venni. Na meg persze olyanokkal is ami felesleges. :)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.19. 11:17:29

@bogancs: ha mindenki megfogadna a tanacsod es tanulna, majd munkat valtana, ugyanaz lenne amit 2 napja felvazoltam: osszeomlana a rendszer mert kurva sok dolgot mar senki nem csinalna.

ebbol latszik h nem erted, ezert mondtam, h hagyjuk.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.19. 19:40:15

@ejszarny:

Nem azzal van a gond, hogy nem értem, mert ÉRTEM, hanem arról, hogy ezt nem fogadom el. Minden ember munkája helyettesíthető (sajnos). De minél specializáltabb tudással rendelkezik, annál nehezebben, ezért az ilyeneket jobban megfizetik. (Ez persze nem a közszférára vonarkozik, mert ott más rutinok vannak, hanem az üzleti életre.)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.19. 19:45:46

@bogancs: az allamnak a kozszferahoz van koze, iylen szempontbol a privat szektorhoz nincs.
tehat nyilvanvaloan nem arra mondtam.

amugy a sajat szavaidat cafolod.
azt allitod, h mindenki helyettesitheto ezekben a munkakorokben, ugyanakkor azt is h mindenki tegyen magaert es tanuljon es valtson.

nem latod h ez igy keptelenseg?
ha mindenki tanulna es valtana ki helyettesitene? hiszen mki mozdulna innen...
tenyleg hagyjuk, nem szeretek falra hanyt borso jelleggel vitatkozni, nem latom ertelmet.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.19. 19:50:28

@ejszarny:

Ember! Gondolkodj már egy kicsit globálisan! Az is helyettesít valakit, aki kimegy mosogatni meg wc-t pucolni Angliába, mert a helyiek már az aljamunkára nem kaphatók.

Ugyanez Németországban. Az aljamunkáa bejöttek a törökök.

Igenis ez van. Tanulni, feljebblépni. És ez jó is, hogy így van.

Tudod, ahogy mondani szokták: a bankban ha elmegy a vezérigazgató, felvesznek egy portást.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.19. 19:51:50

@ejszarny:

"tenyleg hagyjuk, nem szeretek falra hanyt borso jelleggel vitatkozni, nem latom ertelmet."

Ez ám a vitakultúra. Inkább elvonulsz, minthogy kicsit is próbálj meghallgatni más érveket, esetleg befogadni azokat.

Hát hagyjuk, ha úgy gondolod.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2012.01.19. 20:04:40

@bogancs: ember, ha elmagyarazok valamit 10x de a masik ugyanazt hajtogatja folyamatosan, akkor kurvara nem latom ertelmet tovabbi orakat elbaszni ra. ennyi.
azert meg hadd ne szegyelljem magam, h egy teljesen felesleges vitara nem fogok elbaszni tovabbi 10 orat.
marpedig ha valaki a sajat kijelenteseit sem kepes ertelmezni, azzal szerintem kurvara felesleges vitatkozni.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.19. 20:10:18

@ejszarny:

Hányszor írjam még le, hogy értem amit írsz, csak nem értek vele egyet! Próbálok érvelni, hogy miért nem, de nem vagy rá hajlandó reagálni.

Akkor legyen ennyi.

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.01.19. 20:34:19

@bogancs:
"Sok jó ember kis helyen is elfér. Persze ma a szélsőséges individualizmus korát éljük.. "
vs.
"Én tehetek róla? Vagy bárki más? Ki tehet róla? És miért engem kell visszahúzni kétkulcsos 40%-os szja-val azért, hogy mások, idegenek helyzetét kicsit javítsák belőle?"

khmmm - pöti ellentmondás

És még egy dolog: a szüleid is így kezdték, igen, de a rendszer akkori működéséből adódóan biztosak lehettek benne, hogy csak pár évet kell kibírni (és közben minyima 2 gyerek szülessen), mert lesz lakás, az állásukat senki nem akarta elvenni. A létbiztonságuk adott volt. Azért az nagyon-nagyon más életminőség (az más kérdés, hogy mindőnk tudja, ez a rendszer mennyire fenntartható hosszútávon).

A gyes-t hagyd a fa*ba, az a munkanélküliségi adatok szépítésére szolgál (ahogy anno).
Fel kéne fogni, hogy az ember olyan időben nem szaporodik, amikor a saját léte is bizonytalan. Tisztára olyan, mint a természetben :) Háború után meg azért születtek gyerekek, mert hittek és bíztak a jövőben (érdemes erről pár konzum-kutatást elolvasni).

Pártunk és kormányunk azonban nem tesz ki magáért, sajnos. És sok-sok kommented orbitális demagógia. Értem én, hogy ezzel könnyebb hallás és felfogási küszöböt lépni, de talán moderáltabban nyomhatnád.

[Én azt támogatnám elsősorban, aki akar. Fejlődni, tanulni, bármit. Mert abban van potencia. Aki ül a babérjain, abból sosem lesz semmi, csak élősködő marad. Tudom, ezt megtalálni rohadt nehéz. - ó, szent együgyűség!]

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.19. 20:46:47

@Zsit (nyau és rémizé):

"khmmm - pöti ellentmondás"

Én nem látok ellentmondást. Nem a kommunizmusra gondoltam, hanem a családi-baráti-szomszédi kockázatközösségre.

"A gyes-t hagyd a fa*ba, az a munkanélküliségi adatok szépítésére szolgál (ahogy anno)."

Marhára nem értek egyet. Azért nem mindegy, hogy két évig kapod a havi 86e GYED-et, utána még egy évig a 25e gyest, vagy pedig ahogy Bajnaiék akarták 1 évig jár a GYED, és még egy évig a gyes. Tehát gyakorlatilag 1 év után nem járt volna semmi. Egy 2 éves gyereket be lehet adni bölcsibe, hogy az anyuka vissza tudjon menni dolgozni, de egy 1 évest, szerintem kegyetlenség. (Persze vannak sokan, akik úgy szülnek, hogy menekül a munkahelyéről, és fingja nincs, hogy hová tudna majd visszamenni, ez igaz. De ez nem a gyes hibája szerintem.)

"Fel kéne fogni, hogy az ember olyan időben nem szaporodik, amikor a saját léte is bizonytalan."

Legalábbis a fehér magyar ember. Így gondoltad?

"És sok-sok kommented orbitális demagógia."

Ez olyan EP-s beszólás volt. Majd ha konkrétumot hozol, azzal tudok vitatkozni.

"Én azt támogatnám elsősorban, aki akar. Fejlődni, tanulni, bármit. Mert abban van potencia. Aki ül a babérjain, abból sosem lesz semmi, csak élősködő marad."

Az első mondattal tökéletesen egyetértek! Akár még úgy is, hogy én már így jártam, de a gyerekemet nyomom a tanulás útján.

A második mondat azonban érdekes. Ha úgy érted, hogy ül a babérjain, hogy már elért valamit az életben, és nem akar tovább kapaszkodni, csak azt megtartani, az szerintem nem kritizálható. Nem nőhet minden fa az égig.

Ha viszont úgy gondolod, hogy egy lúzer, aki csak segélyeken él és nem hajlandó tenni magáért, azt nem nevezném babérjain ülésnek. Vannak erre jobb kifejezések is szép magyar nyelvünkben. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.19. 20:49:09

@Zsit (nyau és rémizé):

"A gyes-t hagyd a fa*ba, az a munkanélküliségi adatok szépítésére szolgál
...
Fel kéne fogni, hogy az ember olyan időben nem szaporodik, amikor a saját léte is bizonytalan."

Jobban belegondolva ebben is lehet találni ellentmondást, ha az ember nagyon keres..

Zsit (nyau és rémizé) · http://ittanyugatihatarszelen.blog.hu 2012.01.19. 21:08:29

@bogancs:
a sok kis intim kockázatközösség összege az a szíp nagy ország, amiben élsz/élek.
Ehhez képest - bár értem, mit akarsz mondani - cudar dolog azt mondani, hogy miért épp tőlem a 40%.

re: szaporodás. Nem, általában él a "szabály". a magyar szaporodástalanság egy kiváló tünete ennek. A jóléti szaporodástalanság más tészta, de idehaza jólétről értekezni elég bicskanyitogató dolog lenne (miközben magam is irtózom a szélsőséges dolgoktól, tehát "felesleges" támogatásokat _nem akarok_ az adómból fizetni)

re: gyes-gyed.
nem értünk egyet, nem lenne annak a kisklambónak semmi baja, ha anyu részmunkaidőzne, ő meg 1 évesen gyermekintézményesül. Nézd meg, mi lett belőlünk, pedig alanyilag nyomták a szüleink a 3éves gyest. Nem lettünk jobbak, mitn ahol a szülők elmentek dolgozni
(nem érzem az ellentmondást, egy mn-i adatsoron 10-20ezer is jelentősen rontana, és sajna, mhelyteremtésben nem állunk jól - mi lenne, ha az 50-80ezer anya is rászabadulna egyszerre a munkaerőpiacra; ezt csúsztatva kell csinálni, a Bajnai nem csinálta ezt rosszul, és ne keress nagyon, a végén még elfárad a Zagyad :D)

re: demagógia
annyi időm nincs, hogy összeszedjem neked, ne hari - de többen rámutattak (majd ha szabin leszek egyszer-valaha, talán rád is szánok ennyi időt)

re: akarat
nézd, ha valaki a megtartásért küzd, az is akar valamit.
De aki azt mondja, hogy majcsak lesz valahogy (közben láblógatva orgenyál, mer mér nincs ez-az-amaz), na attól ideglelést és agyhúgykövet kapok és akár bántalmaznám is (not!)
Ül a seggén? vagy mi?

Na, ennyit ide belőlem mára (ez is sok, tudom) :), jóccak!

Pohos 2012.01.20. 09:48:51

Tisztelt Blogíró!

A minibálbéres időszak után, egy összehasonlítást szeretnék kérni amennyiben megoldható. Illetve egy játékot a jövőre vonatkozóan. Az szeretném megtudni, hogy a hűtő feltöltöttsége a "hónap" első napján és a hónap utolsó napján megegyezik-e. Amennyiben csökkenés tapasztalható mekkora további kiadás lenne havonta, ha azt szeretnénk hogy a hűtő szekrény/kamra készletei ne legyenek kiürülve. Értelem szerűen bizonyos tételek elhagyhatóak pl.: olíva olaj, kaviár, lazac, olasz pesto-k stb. tehát azok a termékek ami egy minimálbérből élő nem fog vásárolni. Viszont a hús, alapvető élelmiszerek, zöldség, különböző konzerv és mirelit alapanyagok visszavásárlása "kötelező".

A következő háztartási kellékekre is kíváncsi lennék zoknik, alsó és felsőruházat. Mennyi lehet ezen termékek minimális havi kiadása?

Következő termékcsoportról is szeretnék egy átlagos havi költség tervezetet kérni. A különböző higiéniai eszközök szappan, mosogató szer, sampon, fogkrém és fogkefe. Illetve a női rész (tampon vagy betét) és a nem kívánt gyermekáldás elkerülés érdekében a védekezés költségei is.

Nem kérnék ezekről részletes összegzést csak egy reális életszerű átlagot ha lehetséges.

A játék pedig a következő lenne. Az egy hónap után, a normál életbe visszatérve egy olyan listát kellene írni ami azon plusz kiadásokat tartalmaz az év végéig amivel a minimálbéres is találkozik, neki is kiadást jelent. És ezt az év végén egy összesítésben elemezni, ha lehetséges.

Remélem ezek megoldhatóak

Köszönöm

szita szita péntek 2012.01.20. 15:47:28

@bogancs: Nem, nem fogott vastagon. Minden forintot megindokoltam. A te kalkulációdból kihagytad a kocsi értékvesztését és a napi 10 km-re eső üzemanyag költséget. Így tényleg olcsóbb, az igaz... Ilyen alapon kihagyhatod a kötelező bizt. befizetését is, ha már úgysem mész vele...

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.20. 22:04:57

@Zsit (nyau és rémizé):

"nem lenne annak a kisklambónak semmi baja, ha anyu részmunkaidőzne, ő meg 1 évesen gyermekintézményesül."

Csupán azt felejtették ki Bajnaiék az intézkedéssorozatból, hogy a gyed elvétele mellett támogassák az anyukák részmunkaidős visszatérését a munkába, esetleg bővítsék a bölcsődei férőhelyeket..

Így még akár egyet is értenék veled, de alapból azt gondolom, hogy egy 1 éves kisklambónak az anyja mellett van a legjobb helye.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.20. 22:09:51

@Pohos:

Ha te kiszámolod és megírod, akkor nagyon szívesen helyt adok egy ilyen számításnak itt a blogon egy külön posztban.

Még annyit megjegyeznék, hogy az általad felsorolt elemekből több is megtalálható a költési listában. Olyan mennyiségben, amely jóval túlmutat az egy hónapon.

Az általad "luxusnak" titulált dolgokból is vásároltam már, az is ott van a költési listákban.

A ruházkodásról, illetve hogy hogyan lehet legolcsóbban megoldani már sok szó esett a korábbi kommentekben.

Pohos 2012.01.20. 22:37:05

@bogancs:

Ha gondolod persze, tényleg nem kötözködésként írtam, csak azért, hogy egy kicsit árnyaljam ezt az egy hónapot. Sajnos mindent nem tudtam visszaolvasni így biztos, hogy kimaradt egy két dolog. Azt is gondoltam, hogy a 8 tekercs wc papír nem fog elfogyni a jövőhét végére. Azért gondoltam arra, hogy ha a hónap végén benézel a hűtőbe, fagyóba akkor látod azokat az alapvető élelmiszerek hiányát vagy nem lesz, ezt nem tudhatom. Ezt jó közelítéssel meg tudod saccolni, hogy összegben mennyi. A nem várt kiadások is ilyenek, vagy lesz vagy nem lesz.

Ruházkodás, lakásfenntartás és még egy csomó minden amiről én is elfelejtkeztem. Az év végén át lehet gondolni, hogy ezek az apró dolgok mennyire befolyásolták volna ha tényleg a minimálbérből kellett volna az évet megélni.

Mivel nem ismerlek és nem tudom hol élsz, nem ismerem a család életritmusát, a környéken fellelhető boltokat mestereket, hivatalokat ezért ez elég torz lenne az én számításom a tiedhez képest. Rövid példa, mondjuk földhivatalba kell menni szerintem 2db buszjeggyel megoldod, nekem is 2db csak nekem darabja annyi mint neked.

De ha gondolod kiegészíthetem a saját számításaimmal.

Pohos 2012.01.20. 22:50:59

@bogancs:

Illetve az "alja" munkát is illene megfizetni. Elég nagy probléma lenne, ha ezeket a munkánkat senki nem végezni. Nem kicsi, hanem nagyon nagy probléma. Koszosak a vonatok, a közvécék, mi lenne ha tényleg senki nem takarítaná. Mint kisgyerekes szülő hol tenné tisztába a kicsit, ha szükség lenne rá. Ne gondoljuk, hogy lenne tisztább környék és koszosabb, Hamilton sem vinné el a szemetét a vattaúj sportkocsival a szemét telepre valahol félúton kidobná, de nem vinné el.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.21. 08:42:07

@Pohos:

Érdemes lenne átlátogatnod ide:

nivo.blog.hu/2011/11/10/mig_orban_a_miniszterelnok_magyarorszag_nem_lesz_bovli#c15581313

Épp azt feszegetik, hogy a közmunkáknak mint aljamunkáknak semmi értelme, még a munkaügyi statisztikákba sem kellene belevenni, mert alacsony a hozzáadott érték, meg a GDP-hez való hozzájárulás.

Tudom, te nem a közmunkáról beszélsz, de az, hogy valaki kitakarítja a vonaton a wc-t, semmivel sem tartalmaz több hozzáadott értéket, mint ha a közmunkás rendbe teszi a közteret.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.21. 08:44:20

@Pohos:

"Ha gondolod persze, tényleg nem kötözködésként írtam, csak azért, hogy egy kicsit árnyaljam ezt az egy hónapot. "

Nem vettem kötözködésnek, köszönöm, ha hozzá tudsz járulni a témához és örömmel veszem, illetve adom közre. Aztán majd együtt megvitatjuk itt a számokat, min lehet fogni, mi az ami kevés.

Nekem sajnos ennyi a kapacitásom, a havi számlák összeszedése, feldolgozása sem kis munka ám. Azonban tanulságos, ha másnak nem is, nekem mindenképpen.

Pohos 2012.01.21. 09:11:05

@bogancs:
Akkor csináljuk úgy, hogy amint kész van az egy hónap, át dobod priviben az egész számla kupacot én hozzáteszem a saját verziómat véleményt írok hozzá és visszadobom neked. Nem tudom, hogy akkor mennyi időm lesz, de szakítok rá ezt megígérhetem.

Pohos 2012.01.21. 09:17:42

@bogancs:
Még nem sikerült elolvasnom, de nem sokára :)

Annyit tennék hozzá, hogy mint minden munka ami tényleges munka és nem csak egy kép annak van értelme. A közmunkának is van, viszont azt vettem észre, hogy a közmunka hatékonysága a versenyszférához képest max. 10%. Ami valljuk be borzalmasan alacsony. Nem mondom, hogy ezeket ki kellene adni, mert akkor megint menne a mutyi. Azt kellene elérni, hogy fogja fel a társadalom, hogy ez nem csak az egyén hanem az egész társadalom érdeke lenne, hogy ezeket a munkánkat normálisan és normális tempóban elvégezni. Más lenne az ország megítélése a világ szemében egy idő után több turista jönne, több pénz folyna be az országba.
Csak egy képet szeretnék hozzátűzni és aki azt mondja, hogy az alja munkát bárki el tudja végezni, akkor ő mondja meg, hogy ő mennyiért vállalná el.
www.life.hu/legykepben/napfotoja/20101124-szemettemetove-valtozott-napoly.html

komplikato 2012.01.21. 22:37:30

"Nem is beszélve a szocpol és a 3 évig tartó gyes visszaállításáról."

Ezt a hatalmas nagy sikert éppen most húzták le a klotyón a GYES visszanyesésével. Szóval igen szép látszatintézkedés volt, nem annyira szép következménnyel. :(

komplikato 2012.01.21. 22:41:21

@Zsit (nyau és rémizé): " nem lenne annak a kisklambónak semmi baja, ha anyu részmunkaidőzne, ő meg 1 évesen gyermekintézményesül."

Tehát a jó kis magyar fizuból, pláne részmunkaidősből, anyu majd bérel Baby Sittert igaz? Vagy a NEM LÉTEZŐ óvodai helyekre gondoltál???

komplikato 2012.01.21. 23:20:57

@Kompli: Bölcsődei helyekre gondoltam. Nem mint ha óvodai volna. Csak aki nem talál bölcsit a gyereknek, az maradhat otthon plusz egy évet.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.21. 23:23:38

@Kompli:

Óvoda azért van szerintem elég. Bölcsőde viszont tényleg botrányosan kevés van.

szita szita péntek 2012.01.22. 20:32:43

@bogancs: Igaz, tényleg van elég férőhely... Az más kérdés, hogy pld itt, ahol én élek, az egy gyerekre jutó négyzetméterek száma kb. harmada a minimálisan előírtnak. Ja és a minimálisan előírt létszámnál kevesebb gondozót fizetnek. Pedig kevés itt a gyerek, csak ugye az óvodabezárás több volt, mint a csökkenés... Szerencsére én pld. találtam magán ovit.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.22. 21:23:19

@szita szita péntek:

Ez is igaz sajnos. Nálunk is a gyerekek ketten használnak egy-egy kisszekrényt, amit annó egy gyerekre terveztek.

szita szita péntek 2012.01.23. 08:48:52

Várom már a 3. hét tapasztalatait, hogy megint jól megmondhassa a sok nagyonokos, hogy a pizza luxus. - De komolyra fordítva: Hol marad már?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.23. 22:37:55

@szita szita péntek:

Köszi az érdeklődést! Nagy volt a pörgés a héten (tüntetés meg ilyesmi).

Sajnos nem volt elég időm megírni azt is. Terveim szerint kicsit csúszva, szerdán jelenik meg a cikk.
süti beállítások módosítása