A szerző (Droli) azt az elmebeteg ötletet találta ki, hogy emigrál - Magyarországra. Az erről szóló élményeit, tapasztalatait egy posztsorozatban írja meg, mindenki nagy örömére. (Ezt azzal egészíteném ki, hogy úgy másfél hete már múltidőben értendő az emigrál ige :-)

Azt szokták mondani, hogy mi, magyarok, még mindig a szocializmusban élünk, gondolkodásmódban legalábbis, az meg külön pech, hogy "fizikailag" éppen kapitalizmus van. Ez a kettősség elég sok helyen tetten érhető, a magyar politikai kormányzattól továbbra is sokat várnak az emberek: adjon a zállam munkát, kenyeret, jólétet és cirkuszt - kár, hogy ebből csak a cirkusz van meg, az sem egészen úgy, ahogy szeretnénk. Vegyétek ki az okostelefon fülhallgatóját a fületekből, és hallgassátok, miről beszélgetnek a zemberek a buszon: a zOrbán nem ad munkát, a zOrbán nem ad kenyeret, a zOrbán felelős azért, mert nincs jólét, mindenért a zOrbán. (A zOrbánt amúgy be lehet helyettesíteni bármelyik volt magyar miniszterelnökkel.)

Például az "állam nem ad munkát" mondatban tökéletesen tetten érhető az átkos gondolkodásmódja. Rossz hírem van: nem Orbán fog munkát adni! Illetve ad, közmunkának álcázott valamit, de akkor már régen rossz! A MUNKÁT többféleképpen meg lehet szerezni, például az ember jelentkezik valamelyik vállalathoz vagy vállalkozáshoz, "feketézik", esetleg saját maga vállalkozik (elnézve a NAV-ot, ez szigorúan ellenjavalt), de értelmezhetjük a munkát tágabb értelemben is: kitűnő idő van, fel lehet ásni a kertet (igazság szerint ősszel a legjobb, de még most sem késő), vagy keresni valami alkalmi tevékenységet. (Apropó: hogyan lehet az, hogy egyik kisvárosunk szegény részében, amelyikben elég sok munkanélküli van, egyedül én ástam a kertet? Már sejtem előre a választ: "nem éri meg". Tessék megmondani: otthon ülni és várni a huszonkettőezres jövedelempótlót megéri? Vagy minimálbéren napi 12 órát dolgozni megéri?) A fentiekből is látszik, a munka bármilyen formája - még a munkakeresés is - aktivitást vár el a polgároktól. Ezzel szemben a mérhetetlen passzivitást tapasztalom mindenhol: majd a zÁllam ad munkát, majdcsak lesz valahogy. Gondolom, mindenki érzi, miről karattyolok itt.

Persze ne legyünk álszentek, az államnak igenis komoly szerepe van a gazdasági folyamatokban, mivel a kereteket a jogszabályok biztosítják. Magas adókulcsokkal, értelmetlen bürokráciával gond nélkül el lehet érni, hogy az utolsó munkaadó is sírva meneküljön el az országból, és ebben mi, magyarok különösen jók vagyunk. A fentebb említett passzivitásnak, a "sültgalambvárásnak" ugyanis ára van: ha nem akarjuk, hogy ezek az emberek éhen haljanak, valami jövedelmet kell biztosítani nekik. Igen, abból, ami az államhoz befolyik, tehát az adóból, amit emiatt nem lehet csökkenteni. A kör bezárult, de ez már egy másik téma. Különösen felhívnám a figyelmet a "keret" szócskára! Az állam jogalkotásának két szélsőértékét a következőképpen lehetne egyszerűen jellemezni: 1. az állam azt írja le a törvényekben, mit lehet; 2. az állam azt írja le a törvényekben, mit NEM lehet. Gondolom, mindenkinek a 2. variáció a szimpatikusabb, elméletben legalábbis biztosan.

De akkor miért nem használjuk ennek előnyeit? Bogáncs kolléga nemrég nagyon érdekes "népszavazást" készített a témáról, melynek válaszai néhol számomra értelmezhetetlenek. Itt van például a "munkahelyi szabadsága mekkora része felett szeretne rendelkezni?" kérdés. A jelenlegi szabályozás szerint a "munkáltató évente hét munkanap szabadságot – a munkaviszony első három hónapját kivéve – legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles
kiadni." Igen ám, de ettől a munkavállaló javára nyugodtan el lehet térni! Lehetséges-e az, hogy a munkavállaló szabadsága 2/3-a felett rendelkezzen, ahogy az LMP-s népszavazás kéri? Simán, normális munkahelyen, némi megkötéssel persze, de menni fog, hogy a munkavállaló előzetes egyeztetés után úgy menjen szabira, ahogy akar! Lehetséges-e hogy a munkavállaló akarata 100%-ban teljesüljön? Akár működhet is, feltéve ha a munkavállaló nem olyan időpontban akar szabadságra menni, amikor a cégnek nagy szüksége van rá. A kérdésre adott jogalkotói válasz tehát meglehetősen puha, tulajdonképpen annyit mond, hogy "gyerekek, úgy állapodtok meg, ahogy akartok, csak azt vegyétek figyelembe, hogy a munkavállaló azért legalább 7 napot válasszon!" . Akinek meg olyan munkáltatója van, aki csak a minimális 7 napot engedi a dolgozójának - hát, ott nem biztos, hogy Orbán a legnagyobb szemét.

Persze itt feltenném a kérdést: miért nem használjuk ezeket a megengedéseket? Megspórolnánk vele egy csomó felesleges kört! És már hallom a kifogásokat: mert nehéz munkát kapni, mert nehéz munkát megtartani, mert a gazdasági helyzet, meg a többi... hát, igen, ha magunk érdekeit sem képviseljük, akkor ne csodálkozzunk, ha a munkáltatók még jobban vissza fognak élni (lásd még: törvényes munkaidő be nem tartása, kifizetetlen túlórák, éhbérek, stb.). Hát igen, az LMP eme népszavazásos kérdésétől nem azt várjuk, hogy a szabadságunk 2/3-ával rendelkezzünk, mert erre most is megvan a lehetőség, hanem azt, hogy az állam álljon ki - helyettünk. Aztán meg majd arra panaszkodunk, hogy az állam mennyire leszabályozza életünket, pedig itt a demokrácia meg a szabadság. 

Ez az, amit nagyon megtanultam a külföldön eltöltött négy és fél év alatt: tegyél nagy ívben az államra! Az állam keretet ad, jogszabályokat, amit természetesen illik betartani, de nagyrészt az egyén felelős a saját sorsáért. Felesleges az államra várni, hogy majd Orbán miatt jobb lesz itt akármi is, hamarabb kint leszel a szarból, ha te, saját magad teszel ezért, például képzed magad, valami mellékes jövedelemtermelő tevékenység után nézel, vagy egyszerűen csak kiállsz magadért. Azt hiszem, ezt a kapitalista szemléletet nagyon gyorsan el kellene sajátítanunk, ha érvényesülni akarunk a kapitalista világban. Vagy csináljuk vissza a szocializmust. De a kettő együtt nem megy.