"Ki itt reformot akarsz, hagyj fel minden reménnyel!" - akár ez is lehetne a mottója a következő kampánynak. Itt van például a felsőoktatás, ami a mai magyar rendszer problémáinak egyik állatorvosi lova, mivel szépen jelzi azt, hogy mivel találja szemben magát egy kormány, ha változtatni akar.
Lássuk először: mit tudunk a mai felsőoktatásról?
1. A mai magyar felsőoktatás alapvetően rossz szerkezetű, rengeteg használhatatlan diplomát ad ki, amivel a diplomás fiatal nem tud elhelyezkedni.
2. Az elmúlt évtizedben a munkanélküliség csökkentésének egyik bevállt módja volt az, hogy a 18 éves nemzedéket valósággal betolták a felsőoktatási intézményekbe, hogy amíg ott tanulnak, addig se rontsák a munkanélküli statisztikát. Igen, ez jelentős mértékben köszönhető az első Orbán kormánynak.
3. A diploma értéke jelentősen csökkent, a munkaerőpiacon ma már lassan annyit ér, mint régen az érettségi. Ráadásul legendák keringenek a friss diplomások szakképzettségéről, azaz hogy mennyire nem tudják gyakorlatban alkalmazni a megszerzett ismereteket.
4. Tegyük hozzá, hogy a 3-as pont nem feltétlenül az oktatóknak köszönhető: egyrészt az utóbbi időben jelentősen nőtt a felsőoktatási szakok-képzések száma, másrészt itt van az a demográfiai tény, hogy az ország lakossága csökken, és egyre kevesebb gyerek születik. Ennek köszönhetően lassan bárkit felvesznek egyetemre-főiskolára, akkor is, ha tudása nem üti meg az elvárt szintet.
Összefoglalva: a mai felsőoktatási rendszer pazarló, nem hatékony, és feleslegesen von el erőforrásokat. Kell-e például évi 100 filozófust képezni, ha mindössze évi ötre van igény? A filozófus szakma amúgy egy gyönyörű hivatás, és mint tudományág, rengeteget tesz hozzá az ember szellemi-lelki fejlődéséhez, de felveti azt a kérdést, hogy szükséges-e minden egyetemen fenntartani ilyen szakot? Másrészt kérdéses az oktatás színvonala is, hiszen tömegképzésben nyilvánvalóan kevesebb idő jut a tehetséggondozásra, ráadásul a tehetségek motivációja is könnyen elveszhet, hiszen az ő diplomáját egy kalap alá fogják sorolni a sokadik, kevésbé tehetséges diplomájával. A mai rendszer meglehetősen sok sebből vérzik, és kimondhatjuk, hogy változtatni kell!
Persze itt jön be a "hogyan" kérdés: a Fidesz szokás szerint bedobta a legdurvább megoldást, hogy legyen miből engedni, és az emberek később kevésbé érezzék a megszorítást. Hogy a hallgatók mit akarnak, nem igazán tudom, a "volt egy álmom-diploma" felirat meglehetősen ködös, nekem is sok álmom van, szívesen lennék például multimilliomos sztárénekes, csak nincs meg hozzá a tehetségem (bár az idei X-Faktort elnézve... :-). Mindenesetre sorozatban mennek a tüntetések, naná, hogy vizsgaidőszakban, meg a konzultációk sora, ahol a kormány azt nézi, hol tud pénzt kivonni a felsőoktatásból, a hallgatók azt, hogy hogyan lehetne konzerválni a jelenlegi állapotot, a fentebb leírt gondolatsor meg úgy elsikkad, mint minden más szakmai ügyben. Megszoktuk.
Tudjátok, mitől félek? Ha ezt a tárgyalássorozatot bukja a kormány, és végül ebből is "bársonyos reform" lesz, mint Gyurcsánynál - meg lehet nézni, hová vezetett -, akkor lőttek az összes többi reformocskának is. A tabuk döntögetése hatalmas elenállással találkozik, és ha már itt bukik a dolog, mi lesz például egy esetleges nyugdíjreform esetén? Semmi, el sem jutunk odáig, mert már előtte kitör a forradalom, persze közben mindenki elmondja, hogy kiadáscsökkentést vár el a kabinettől, meg reformokat, azzal a kitétellel, hogy őt, az adott személy érdekeit ne sértse, mert akkor az nem reform, hanem csúnya megszorítás. És tök mindegy, ki a miniszterelnök, a saját szavazói fogják felakasztani Orbánt, Bajnait, Bokrost, bárkit.
Volt olyan nyugati sikerország, mely sikertörténete ott kezdődött, hogy az emberek félretették a személyes érdekeiket, és a közösség érdekeit helyezték előtérbe. Nemcsak azt nézték, mi a jó nekik személy szerint, hanem azt is, hogy mi a jó az országnak, mint közösségnek. Nekem például jó, ha az állam ad havi egymillió forintot alanyi jogon, az államnak viszont nem jó, mert el fog adósodni, na és a végén úgyis rajtam csattan az ostor. El kellene jutni egyszer idáig is.
