Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

A devizahitelkárosultak károsultjai

2013. augusztus 04. - Droli

Nem tudom, nektek mi jut eszetekbe erről a devizahitel-témakörről, de az én véleményemet talán a neves Index fórumos topikcím fejezné ki igazán: Unom már a devizahitelesek nyivákolását! És az egy dolog, hogy megy a nyivákolás, de a téma egyre jobban zsebbe vág azoknak is, akik nem vettek fel devizahitelt.

A kormány álláspontja egyértelmű: megmentjük a devizahiteleseket akkor is, ha beledöglünk. Szembemennek piaci folyamatoknak, szerződéseknek, sokszor még a józan észnek is, csak azért, hogy megsegítsék azt a réteget, amelyik saját aláírásával szentesítette, hogy egy darabig ama bizonyos nemes testrésznek a rosszabbik oldalára áll. Persze Orbánék sem önzetlenül teszik ezt: mi elintézzük, hogy 180 Ft-on törlessz, de cserében ne feledkezz el arról, hogy jövőre hová tedd az X-et, tudod, F betűvel kezdődik a párt neve, nem, nem asz, hanem idesz jön utána.

Tudjátok, bánná a fene, ha ezt a megmentést nem a nem-devizahitelesek fizetnék meg: azok, akik nem vettek fel hitelt, és még mindig szüleikkel laknak, azok, akik kisebb házat/autót/tévét vettek a szomszédénál, azok, akik inkább bevállalták az albérletet, és még ma is megvető pillantásokkal kell szembesülniük, hogy "nézd, neki még háza sincs, bezzeg a szomszéd Pistikének már saját kecója van" (ilyenkor bezzegpisti nem szegény devizahiteles), ileltve azok, akik olyan lúzerek voltak, hogy forinthitelt vettek fel, és ma is többet fizetnek, mint a devizahitelesek, ráadásul megmentésükre esély sincs. Igen, mi is fizetjük ezt, mert a kormány kiszámíthatatlan ad-hoc ötleteinek negatív hatásait mindenki fizeti. És tényleg nem lehet megmondani, hogy ez a 180 Ft-os ötlet az utolsó lesz-e, vagy lesz egy újabb, ahol persze a kormány és a bank kifizeti a teljes hitelt, ja, a házat tessék nyugodtan megtartani, csak ne tessék elfelejteni jövőre azt a fránya X-et!

Meg lehetne ezt elegánsabban is oldani: felül lehetne vizsgálni a szerződéseket, pl. jogos-e a frankban számolt kezelési költség, a kamatemelések, meg ilyesmi, kétségkívül nem lenne akkora segítség, mint az árfolyamvariálás, de legalább nekünk, nem-devizahiteleseknek kevesebbe kerülne. Mert lehet, hogy sok minden nem jogos a devizahitel-szerződésekben, de az árfolyamon speciel nehéz vitatkozni: akkor annyi volt a frank, most meg ennyi, így jártál, barátom, ezt írtad alá, hogy te ebben törlesztesz. (Ez utóbbi mondatnak különben nagy jelentősége van szerintem, mert lényegében tök mindegy, hogyan szerzi ehhez a bank a forrást, ahhoz az ügyfélnek nem sok köze van.) Ennyi erővel miért ne követelhetnénk mi, nem-devizahitelesek, hogy adjon el nekünk 180 Ft-os árfolyamon frankot a kormány?  

Szeretném jelezni a Fidesznek, hogy mi, devizahitelkárosult-károsultak is sokan vagyunk. Nagyon sokan. És mi is szavazni fogunk. Minket is meg lehetne menteni, de nem kérünk ilyet. Sőt, azt sem mondjuk, hogy ne mentsék meg a devizahitelkárosultakat. Csak annyit kérünk, hogy a devizahitelkárosultak megmentése a lehető legkisebb mértékben érintsen minket hátrányosan. Köszönjük.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr635444395

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elijah_Baley 2013.08.05. 10:48:54

@Kuviklacz: lehet, kevesebb mint egymilló, de ha most van kb 2m mélyszegény, azzal együtt ölég sok, arányaiban...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 10:48:54

@Macropus Rufus: "...HITELKÉPESEK VOLTAK!..."

Óriásit tévedsz barátom, nagy részük már akkor sem volt hitelképes. Mindössze az extrém olcsó törlesztő részletek, és a túlpörgött ingatlanpiac, meg ugye dupla/tripla jelzálog miatt voltak azok.

Itt pedig igenis hibázott a bank, mert több mint a 60%-nak a kapott hitelük felét sem szabad lett volna odaadni, mert valójában HITEL KÉPTELENEK voltak már akkor is, főleg akkor a összegre amit felvettek.

jeriko 2013.08.05. 10:49:23

Engem köszönöm, nem kell megmenteni, főleg nem mások pénzéből!

Viszont, úgy gondolom, joggal várom el az államtól, hogy:
- folytasson olyan gazdaságpolitikát, hogy ne kelljen kétszer akkora kamatot fizetnem a CHF alapú hitelemre mint egy lengyel állampolgárnak.
- folytasson olyan adópolitikát, hogy a bankok ne velem fizetessék meg a rájuk kivetett adókat.
- hozzon olyan szabályokat/törvényeket, hogy a bankok ne rám hárítsák azok adósságát, akik nem fizetik a törlesztőiket.
- ne csináljon olyan akciókat (végtörlesztés) amivel a legtehetősebb rétegeket kivezetik az adósok közül, terheiket a bent maradók között osztva szét.
- folytasson olyan gazdaságpolitikát amivel a gazdasági növekedésünk legalább akkora mint a szomszéd országoké (ha ők tudják, mi miért nem?).

Mert jelenleg ezeket a terheket (évek óta) a devizahitelesek a többiekhez képest többszörösen fizetik meg.

Ezen kívül minden egyes lakáscélú devizahitel mögött legalább egy olyan ingatlan áll, amelyet ezzel a hitellel megvettek, a mostani árnál 10-30%-al magasabban. Úgyhogy akik ennek haszonélvezői voltak (legalább annyian vannak ugye mint a devizahitelesek), csak azután tegyenek megjegyzést a hitelesekre, hogy ezt a plusz nyereséget az államkasszába befizették.

Ezenkívül senkinek ne legyenek illúzió annak tekintetében, hogy a mostani "mentőakció terv" elsősorban a közelgő választások miatt vetődött fel, másodsorban meg azért, hogy előkészítse a terepet egy újabb unortodox gazdaságpolitikai lépéshez, a forint leértékeléséhez (tényleges gazdasági lépések helyett ezzel szeretné a kormány növelni versenyképességünket, ami persze ilyen mértékű devizakitettség esetén gazdasági öngyilkosság lenne - emiatt szükséges a devizahitelek forintosítása).

belekotty 2013.08.05. 10:50:50

@notib: "az egyoldalú szerződés módosítás nonszensz..."
- Ahogy a visszamenőleges törvényalkotás is.

Melampo 2013.08.05. 10:52:11

A devizahitelesek kivétel nélkül, minden általuk elérhető fórumon fennhangon tiltakoznak az ellen, hogy őket a kormány megmentse.
Nem megmentetni akarják magukat-sőt kikérik maguknak, hogy őket megmentsék-,hanem a jogrendszert bírálják és azt követelik, hogy az
igazságszolgáltatás működjön normálisan és ne szolgai módon nyalja a pénzrendszer és a politika seggét.
Kizárólag gerinctelen bértollnokok, szerviens pártbuzi politikusok és csökött és tekervénymentes agyú kommentelők beszélnek mindenütt
folyamatosan a devizahitelesek megmentéséről, ezzel próbálva egymásnak ugrasztani a társadalom különböző csoportjait. Ki érdekből,
ki rosszindulatból, ki pénzért, ki pusztán butaságból teszi. Csoportja válogatja.
Ti melyik csoportba tartoztok?
A devizahitelesek tökéletesen egyetértenek a posztszerzőjével, ők is pontosan azt szeretnék amit a ő itt leírt.
"Meg lehetne ezt elegánsabban is oldani: felül lehetne vizsgálni a szerződéseket, pl. jogos-e a frankban számolt kezelési költség, a kamatemelések, meg ilyesmi, kétségkívül nem lenne akkora segítség, mint az árfolyam variálás, de legalább nekünk, nem-devizahiteleseknek kevesebbe kerülne. Mert lehet, hogy sok minden nem jogos a devizahitel-szerződésekben, de az árfolyamon speciel nehéz vitatkozni: akkor annyi volt a frank, most meg ennyi, így jártál, barátom, ezt írtad alá, hogy te ebben törlesztesz."
Annyi különbséggel, hogy a szerzővel ellentétben nem hülyék és pontosan tudják, hogy a kamatnak van döntő jelentősége a törlesztés folyamán és nem az árfolyamváltozásnak. Korrekt kamatokkal ugyanis a törlesztőrészletük ma kevesebb lenne mint a felvétel időpontjában.

belekotty 2013.08.05. 10:52:22

@Sir Galahad: Akkor 1998-2002-ben miért támogatta az akkori kormány az erős forintot?

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.08.05. 10:53:54

@nu pagagyí: "A előző kormány "bűne" annyi volt, hogy nem tudta végrahajtani a reformjait a felheccelt nép ellenállása miatt, majd jött egy világgazdasági válság, amit sikeresen menedzselt."

Először is melyik előző kormányról beszélünk?
A Bajnai-ról a Gyurcsány-ról, a Medgyessy-ről?

Én MSZP-ről beszéltem. Kompletten.

Azt meg ne mondd már, hogy Gyurcsány Fecóék valódi kormányzást akartak volna, hisz "trükkök százaival" keltették azt a látszatot, hogy kormányoznak. Szóval MSZP:FIDESZ ----> 1:1

belekotty 2013.08.05. 10:54:30

@Melampo: A bankokat kellene megszorongatni, hogy az általuk adott "devizahitel" mögött tényleg volt-e devizafelvételük. Mert ha nem, akkor ugye extra hasznot, árfolyamnyereséget húztak.
Ja hogy akkor az OTP lenne az első aki nagy bajban lenne?

Pan Modry 2013.08.05. 10:56:06

@Melampo:

Ebben egyetertek, amennyiben a kamatot uzletileg nem fair modon szamoljak fel a hiteleseknek, akkor ott a birosagnak kell kozbelepnie. Hogy uzletileg mi fair es mi nem fair arra vannak iranyelvek.

Es, ha esetleg a szerzodes szerint meg is tehetne olyat a bank ami uzletileg nem etikus, akar ott is helye van a birosagnak.

Viszont az arfolyamba nem kell belepiszkalni.

Elijah_Baley 2013.08.05. 10:56:17

@parandroid: nemtod fizetni a szar hiteledet se és még a tévém is kéne? nem vagy te csöppet komcsi, kis barátom?

high up! 2013.08.05. 10:57:18

@Farkas István Gyula:" Ha valaki szerint ez szerencsejáték volt vagy előre látható és nem külső manipuláció áll a háttérben, na az tényleg kapja be"

Jaj, ne utólag sipákolj már világösszesküvést, csak azért mert rosszul spekuláltál.
Egész egyszerűen az történt, hogy a 2008-as pénzügyi válság után a befektetők rohanva számolták fel az összes pozíciójukat, ahol veszteséget sejtettek. Európából az USA cégek vagonokban szállították haza az eredménytartalékaikat, így az a paradoxon esett meg, hogy bár a dollár eredetileg válságvaluta volt, mégis megerősödött az euróval szemben.

Ugyanígy, a befektetők mássik része menekült a CHF-be. Ebből jön a HUF-CHF gyengülés 90%-a.

Kurvára nincs itt semmiféle összeseküvés, csak befektetői reagálások a veszteség csökkentése érdekében.
Azonkívül a devizapiacokon napi 4000 milliárd dollár forog, hát itt a kutyafasza se tudja még egy napra sem manipulálni a világot.

parandroid 2013.08.05. 10:58:07

@közmunkás bérkommentelő: kómám, én nevetve fizetem a hitelem, nem kell, hogy az apukád megmentsen engem. bár a kérdésre nem sikerült válaszolnod, a komcsizásért kapsz egy kisötöst.

Elijah_Baley 2013.08.05. 11:03:59

@parandroid: akkor, gondolom te is "gazdag" vagy.
hol fáj az neked h más milyen bruttóval van bejelentve? beszélj a könyvelőddel, mennyi nettód lenne, ha nem minimálbérre áfásszámlával melóznál okosba :)

Elijah_Baley 2013.08.05. 11:08:36

@parandroid: válaszolok a kérdésedre is, aki most a franchitelét nem tudja fizet de helyette kiköhögöm én, akkor szerinted mennyivel változik az élete ezek után? szignifikánsan megnő a vásárlóereje amivel még több amerikai csokit tud venni az angol boltban amitől mi is történek? azon kívűl h elhízik, cukros lesz oszt a kurvadrága metforminját is fizethetem a továbbiakban :)
nekem meg minusz egy plazma a konyhába.

parandroid 2013.08.05. 11:10:38

nekem nem fáj, hogy ki mennyire van bejelentve, nemtom, ezt hol olvastad. azonban egyike vagyok annak a négy embernek, akik ebben a kurvaországban fillérre befizetik az adójukat (a hasizmomon kívül erre vagyok büszke a nyomorult életemben). úgyhogy nyald ki a seggem, tisztelettel. vagy nem is, inkább válaszoljál már konstruktívan a felvetésemre, ez kivételesen tényleg komolyan érdekel. már ha a közgáz is legalább olyan jól megy, mint a faszkodás.:)

Macropus Rufus 2013.08.05. 11:16:26

@Nikosi:
erről valami doksit pls. Én azon a véleményen vagyok, ha egy bank hitelképesnek minősít valakit, akkor az az is.
De ha tudsz hiteles forrásból olyat, hogy xy a hitelkérelem elbíráslásakor sem volt már hitelképes akkor pl.s linkeld be, mert érdekelne.

parandroid 2013.08.05. 11:16:52

@közmunkás bérkommentelő: illusztrálom egy példával. sándornak havi 132e a törlesztője. napi 34 órát dolgozik, cipősdobozban lakik, havonta egyszer az anyját is eladja, hogy tudja fizetni. hó végén esetleg egy kefir meg pár deka téliszalámis kiflicsücsök. jön az orbánviktor, belenyúl a zsebedbe, és azt mondja: jé, nyugdíjpénz, adjad ide, majd a sándornak adok belőle ingyenmentést. sándor (és többszázezer haverja örül ennek, és az sem érdekli, ha a nyugdíjába került (ami így is, úgy is köddé vált, gondolom, te sem örülsz, hogy a füstbe eregette a tiédet). első útja a tescóba vezet, ahol havonta 135e forinttal járul hozzá a nemzetstratégiailag fontos stadionok felépítéséhez. ami meg csomó munkát ad a maltereseknek is, mellesleg. szóval így gondolom. a gyógyszeripart meg ne keverd ide, különben én se fizetem az algópirinedet meg a tüdőszűrődet többé.

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.08.05. 11:17:17

@parandroid: Akkor rajtunk kívül már csak 2 van? Klubot kellene alapítanunk :-)

Joszip Zsugás Vili (törölt) 2013.08.05. 11:18:54

@Macropus Rufus: Húúúúbazzeg.... emlékszel az Erste Bank reklámra, amikor a jövedelem megemlítésekor a hitelügyintéző a fülére tette a kezét és pappappapppapppaa-ázott? Még reklámozták is, hogy kurvára nem érdekli őket, bazzeg!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.08.05. 11:21:07

@Farkas István Gyula: nagyon jol leirod, a korabbi arfolyamok nem garantalnak semmit, legfeljebb valoszinusitenek, de meg azt sem.

kockaztattal es nem az jott be, amit szerettel volna, de ez a te felelosseged. ha meg inkabb leepitetted a mikrovallalkozasod, ahelyett, hogy eladd a hiteled, akkor ne panaszkodj, hogy nem tudsz vallalkozni - ez egy masik rossz dontes.

Elijah_Baley 2013.08.05. 11:22:47

@parandroid: az egykulcsos és a gazdag szavak egy mondatban említése triggereli :)
oszt abból a havi pártízezerből, hiába rakom félre évek óta, csak nem jön össze az 125-ös béemvé, még a használt se, és enyhén frusztrál ha valaki a gazdagsággal azonosítja a negyedik lapostévét mikor a természetben már nem lelhető fel katódusgár képcsöves készülék.

Farkas István Gyula · www.kisbakterkaraoke-erd.hu 2013.08.05. 11:23:52

@Parmezanidész: Fogalmad nincs semmiről, álomvilágban élsz, de tanácsot tudsz adni. Nem mindenki vállalkozik teljesen optimális körülmények közt. Az én hitelem nem céges hitel volt, munkanélküliség helyett magán kölcsönből indított vállalkozásnál megnézném te ezt hogyan kivitelezed.

parandroid 2013.08.05. 11:29:28

@közmunkás bérkommentelő: most széjjel fogjuk offolni ezt? nekem olyan haverom van, akinek a különbözete többszöröse az én főmelómban kapott fizetésemnek, és még csak nem is a lázár jános. nem mondtam, hogy mindenki "gazdag" (pfejj, lámpavasra velük), aki... csak arra utaltam, hogy ezzel főleg a gazdagék jártak jól, akik majorkán héderezik el, meg befektetik mól-részvénybe, amitől -lássuk be- nem épül új stadion. téged nem akartalak bántani, egyem a frusztrált lelked. (ha akaratom ellenére mégis megmentenek, ígérem, vendégem vagy egy bmw-re ha ez enyhíti a traumát.)

Melampo 2013.08.05. 11:32:16

@belekotty: Az, hogy az átlagpolgár számára nem mindig érthető a fedezet megléte, az nem azt jelenti, hogy nem volt fedezet ezek mögött az ügyletek mögött. A fedezet technikailag megvolt, csak nagyon kockázatos módon biztosították és ennek, a fedezet biztosításának a költségét, az ebből eredő veszteségeiket, a felelőtlen hitelkihelyezés okozta veszteségeiket fizettették meg indokolatlanul, illetve indokolhatatlanul a hitelfelvevővel. Az árfolyamnyereség pedig nem a bankoknál, hanem mindig a refinanszírozónál van, akitől ők a fedezetet kapták. Mivel a külföldi anyabankokkal együtt nézve is szinte egyedül az OTP-nek volt valamelyest pozitív a devizamérlege, nála valóban lecsapódott egy kevés ebből, de a zöme az MNB-ben található mivel ő volt a refinanszírozó. Nem véletlenül titkosították szerintem az MNB éves beszámolóit és mérlegét évekre visszamenően.

parandroid 2013.08.05. 11:33:31

@közmunkás bérkommentelő: (egyébként többek között erre is kíváncsi lennék. mármint hogy a hitelüktől megszabadult devizások vásárlóereje meghaladta volna-e az egykulcsossal hozzád hasonlóan közepesen/alig jól járt polgárokét.)

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 11:33:53

Többen is leírták már, de nem lehet elégszer ismételni.

A kormány nem a deviza adósok kérdésére keresi a megoldást. Más van a háttérben és, jó ha minden deviza adós utánagondol a dolgoknak szépen.

A kormányunknak 2 célja van az egész deviza adós mentéssel.

1. Szavazat maximalizálás. Van ugye egy 300k-s devizahiteles része a társadalomnak, ezek mind választókorúak. Ha csak a harmadukat megnyeri magának, az is választás döntő tényező lehet. 100k szavazat sok mindenről tud dönteni, főleg alacsony részvétel mellett 2014-ben. Na de ami utána jön, az lesz ám az igazi finomság.

2. Ha kivezeti a devizakitettséget a magánszektorból, üzleti szektorból, államit megoldják majd a devizatartalékból. Akkor bizony jöhet a kasza. Szépen el lehet inflálni a forintot a béka feneke alá, ezzel az államadósságot is jól elinflálják és hoppá. Máris kész a győzelmi propaganda, a kormány 1 év alatt 30%-ra csökkentette az államadósságot. Mert ugye mindent a népszerűségért. Az, hogy ez mibe fog fájni nekünk embereknek, eddig sem érdekelte Őket utána sem fogja.

Mert az jó ha mindenki megérti ha itt elszáll a forint 400-500-800/EUR szintre, akkor nyomor lesz a köbön. Nem azon fogsz gondolkodni, hogy miből is fizessem ki a számlákat, meg miből fogok cipőt venni, stb... Hanem azon, hogy lesz -e annyi pénzed amiből fogsz tudni venni egy szelet kenyeret/nap a családodnak.

Ha ez a terv márpedig sajnos ennek látszik nagyon a dolog, akkor itt nyomor lesz de nem kicsi. Nem az európai átlaghoz fog ez a terv közel vinni minket hanem Etiópiához. De persze ezen Ők majd rohadtra kaszálják magukat, aztán akinek nem tetszik annak majd nem adnak az ingyen száraz kenyérből és éhen is dögölhet. Ennyi ez a nagy világmegmentő terve a FIDESZ-nek. Dögöljön éhen mindenki, csak kormányon maradjanak, és tapsikoljanak nekik a kegyelemkenyeres rabszolgák.

Ezért kell megakadályozni, hogy ezek a félnótás hataloméhes narcisztikus bolondok elpusztítsák ezt az országot. Mert a vége totális pusztulás lesz.

Elijah_Baley 2013.08.05. 11:38:11

@parandroid: hát, az élet már csak ilyen, minél gazdagabb/sikeresebb vagy, annál jobb neked.
vígasztaljon az a tudat, h mindenki a pokolra kerül, mert a biblia aszonnya, a földi létben szerzett javak mind hiábavalóság és jézus szerint az üdvözüléshez el kéne osztogassuk a javainkat.

Elijah_Baley 2013.08.05. 11:42:18

@parandroid: gondolom nem, mert a devizahitelesek száma jelentősen nagyobb mint az a -talán százezer munkavállaló- aki érintve van ebben az amúgy nem túl jelentős egykulcsos poénban...

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 11:43:47

@Macropus Rufus:

1. A bank nem nézte a fizetést csak a fedezettet, rengetegen kaptak akkora hitelt ami messze meghaladta a jövedelmük 33%-os részét.

2. A hite-közvetítő irodák azért léteztek, mert megoldotak mindent okosban. A sok hitel értkesítő vállalkozás és vállalkozó másból sem állt, mint nagyiparban hamisított a papírokat a hitelekhez.

Az APEH úgy adott ki jövedelemigazolásokat például 2008/9 előtt, hogy semmit nem vizsgált. Beadtad a papírt elképesztő fizetésről, kértél egy jövedelemigazolást APEH adott egy hivatalosat. Ezután beadtál egy ónrevíziót nullás adóbeválásra. Hopszika, máris nincs adófizetési kötelezettséged, de van egy papírod ami szerint te havi 500k nettóval rendelkezel. Ráadásul ezt egy állami szerv (APEH) igazolta neked, banknál máris hitelképes voltál egy mars járóra is. Na de valójában hitelképes vagy vagy sem?

A kamu munkáltatóikról és társaikról már ne is beszéljünk.

Tehát ha azt nézzük sok nagyon sok adós nem volt hitelképes, még ha látszatra annak is tűnt. Ez a bankok és az állam hanyagsága, hogy ilyenek megtörténhettek.

De mondok én mást is az ingatlanokkal is lehetett ám trükközni nagyobb hitelösszeg elérés érdekében.

Tehát eleve nem voltak rendben a dolgok hitelezés ügyeben, na ezt sem ártana azért kicsit kivizsgálni.

Melampo 2013.08.05. 11:46:51

@Nikosi: Tökéletesen látod a stratégiát, csak egy valamit nem értesz. Mivel a lakosság öt százalékának a kezében van a megtakarítások nyolcvan százaléka az infláció ezt fogja leértékelni. Emelkedő és inflációkövető bérekkel és juttatásokkal az infláció ezekre gyakorolt hatása kompenzálható, a tömeghatást ezzel ki lehet védeni.A cégeknek nincs megtakarítása, a tömegeknek nincs megtakarítása, így a inaktív gazdagok pénzét sikerülne elvenni.

emzéperiksz 2013.08.05. 11:57:03

@Melampo: Miért, aki egy életen át spórolta össze az 1-2 millióját a temetésére és a sírkövére, azt nem fogja érinteni? Az ő pénze nem vész el? Miért gondolod, hogy akinek megtakarítása van az inaktív, és nem érdemelte meg, sőt el kellene venni tőle?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 11:57:31

@Melampo:

"...Emelkedő és inflációkövető bérekkel és juttatásokkal az infláció ezekre gyakorolt hatása kompenzálható, a tömeghatást ezzel ki lehet védeni..."

Te tévedsz óriásit, mert az eredeti terveben szó nincs infláció követő bérekről. Mert akkor semmit nem ér az egész. Ez csak akkor működik, ha a béremelések a jelenlegi szinten maradnak, az infláció meg legalább 2 számjegyű. Azaz mondjuk 25%-os infláció és 5% béremelkedés (bruttó, ami nettó 3%).

Másrészt meg, a következménye az, hogy akik (érsd FIDESZ és közeli társai) előre tudnak a tervről és annak pontos indulásáról, azok rohadtra kaszálják magukat. Olyan mértékben, hogy mindent érted téged, a házadat és az egész tetves kis országot megveszik majd kilóra. Kiírják a határra , hogy magánterület aki nem hajbókol az mehet a 3,14-be innen.

Nem lesz Magyarország, hanem egy hatalmas nagy magánbirtok Európa közepén. Aztán maradhatnak a szolgák a csontért, koncért a többit meg kopasz hátsóféllel majd útra eresztik. Aki meg ezek után sem akar majd kimenni, az nyugodtan bele lehet majd lőni egy árokba és elkaparni talaj javítás céljából a búzatáblába.

Ez a terv, ha nem is Orbán fejében, de a környékén tevékenykedő alakok mint Jancsi bohóc és társai fejében ott van. Aztán ha majd Orbán esetleg útban lesz majd elrakják Őt is ennyi...

dr Smittpálelnökúr 2013.08.05. 12:04:16

Senkit nem kéne megmenteni, ha kedves pártunk és kormányunk, élén a szeretett vezetővel nem bassza szét teljesen a gazdaságot. Nekünk nem volt elég a válság, a kormányváltáskor jött a két faszfej, akik úgy belengették a forintot, hogy az azóta sem ment vissza az akkori árfolyamra.
Aztán jött az unortodoxia, meg szabadságharc, meg hasonló baromságok. Köszönjük viktor, hogy rohadna rád a lakat!

2llkedő 2013.08.05. 12:05:17

@Farkas István Gyula: "Már elnézést, de én konkrétan pont két hónapig fizettem kevesebbet, az egyik hitelre, utána jött a CHF robbanás."

Ez benne volt a pakliban. Lehetett volna az is, hogy nem jön CHF robbanás és végig kevesebbet fizettél volna. Jogosnak tartottad volna-e, hogy a forinthiteleseket mentsük meg?

kalandozomagyar 2013.08.05. 12:05:45

@bankvezér:
"Ez minden,amit előadsz a saját mentségedre? Kevés...kár volt megszólalnod..."

Mentségemre? Mintha lenne bármi is amiért mentegetőznöm kellene. Neked van problémád nem nekem...

nagyfeszültség 2013.08.05. 12:16:49

Végre valaki szót emel a nem konzumidióták nevében is.

DIldiko 2013.08.05. 12:20:41

@Macropus Rufus: A hitelek nagy része azért dőlt be, mert azt hitték, hogy az árfolyam csak úgy változhat, ahogy neki jó. Vagyis annyi hitelt vettek fel amennyinek a törlesztő részletét még éppen hogy ki tudták fizetni és nem annak a felét pl. mert azt még mindig tudnák fizetni. Meg azért is mert sokan elveszítették a munkájukat, esetleg lebetegedtek - amivel akkor nem számoltak még eshetőség szintjén sem. Ehhez jött még az árfolyam és kamatváltozás ami végül betette a kiskaput sokaknak. Elhitték hogy: 3 gyerek, 3 szoba, 4 kerék az JÁR.

almatermelő 2013.08.05. 12:22:38

@Nikosi: logikus, sajnos
Alattvalók vagyunk.

Lencsés István 2013.08.05. 12:25:04

A devizahitelesek megmentése másokat nem érint , pláne nem hátrányosan ....

Pepibubó 2013.08.05. 12:25:52

Nem tudom, nektek mi jut eszetekbe erről a devizahitel-témakörről, de nagyon unom már ezt az átlátszó, primitív uszítást, amivel a kormányellenes média a "minél rosszabb, annál jobb" jegyében igyekszik egymásnak ugrasztani a közvetlenül nem érintetteket a "devizahitel"-nek nevezett csalási konstrukció áldozataival.

A kormány álláspontja egyértelmű: felelős kormányként, jogfolytonosság alapján némi felelősséget érez az előző, a felelőtlen "szocialista" kormányzat cselekedeteiért is.

Az ilyen gonosz blődliknek, mint ez a poszt, persze bérlete van az Index címlapjára, talán foglalkozni se kellene vele már. Azonban megkérdezném a tisztelt szerzőt, hogy az árvízveszélyes helyekre - olcsóbban - építkezők esetében is van e hasonló lelki problémája, amikor az árvízvédelemre költenek milliárdokat "az ő pénzéből"?

Megmentjük az árvízkárosultakat, akkor is, ha beledöglünk. Szokta ezt pedzegetni?
Továbbá az aszály - elspórolt öntözőrendszer (!)-, a belvíz - elspórolt csatornák (!)-, a természeti katasztrófa - olcsóbb építkezés (!), a Hajdúbét szerződött (!) becsapottjainak kifizetett állami százmilliók is mind-mind olyan költségek, amelyekkel a kormány segít a társadalom egyes csoportjain a többiek "kárára". Így működik egy normális társadalom. Ennyire nehéz ezt kommunista aggyal felfogni?

Nem tudom, még hányszor lehet ezt az álszent hazugságot elsütni nálunk egy "egyszerű", illetve sokkal inkább gigantikus, százmilliárdos nagyságrendű banki csalás mentegetésére.

Nem volt deviza, tehát az esetek elsöprő többségében csak a csalási konstrukció névadásáról van szó.

A bank által folyamatosan és ismeretlen változóként megálmodott átváltási-, kockázati-, kamatköltségek mind-mind a fiktív alapokból fölépített légvárak, jogi definícióval a csalás iskolapéldái.

Amikor az előző kormányzat közreműködésével kivitelezett, a bankok erőfölényével véghezvitt gigantikus csalásról beszélünk, akkor annak nem "felelőtlen nyújtózkodói", hanem áldozatai vannak, mint bármely más bűncselekménynek. Azzal az óriási különbséggel, hogy egyrészt ebben politikusoknak van felelőssége, természetesen az előző kormánynak és hátterének nagyságrendekkel nagyobb.

Másrészt a pénzügyi vonzat mérete miatt országosan megoldandó, mert a teljes gazdaságot érintő kockázattá vált.

2llkedő 2013.08.05. 12:28:16

@Pepibubó: Volt egy felelősségteljes ellenzékünk is. Hogy-hogy orrba-szájba vették fel a felelős polgármesterek a devizahiteleket?

Pan Modry 2013.08.05. 12:29:26

@Melampo:

Tehat mondjuk az olyanok penzet akarod igy elvenni, akik a gyerekuk tanittatasara teszenk felre, vagy az oregkorukra...

Eleve mi az hogy gazdag? AKinek mondjuk van 20-30 millio forintos megtakaritasa az mar szerinted gazdag lenne?

Melampo 2013.08.05. 12:31:39

@emzéperiksz: Nem gondolom, csak leírtam, hogy szerintem mik a mozgatórugók.
Ezekből az MNB jelentésekből ,meg pont nem tudsz meg semmit. Ha konkrét kérdéseket teszel fel, mint Falus Zsolt, akkor falaknak ütközöl.

2llkedő 2013.08.05. 12:32:21

@Pan Modry: Aki hónapról hónapra él, és sorsolgat a kifizetetlen csekkek közül, annak igen, gazdag. És sajnoz sokan, egyre többen vannak ilyenek.

Pan Modry 2013.08.05. 12:35:36

@félázsiai 2llkedő:

Szerinted, szerintem meg eppen a politikusok hangoljak a csorokat az olyan nem gazdag, de megtakaritassal rendelkezo emberek ellen.

Melampo 2013.08.05. 12:38:46

@Nikosi: A költői túlzásoktól eltekintve nagyjából egyetértünk, de ez eddig is így volt, csak tulajdonoscsere történik.
A leértékeléssel a kizárólag belföldi forrásokkal működő, illetve termelő és külföldön értékesítő kurva jól jár, a külföldi forrásokat, illetve importot használó és kizárólag belföldön értékesítő pedig kurva rosszul. Eleinte. Mert így a nagy tömegeknek akik jellemzően nem exportálnak semmit, viszont fogyasztás közben a megnövekedett exportárakon keresztül fizetik azt a nyereséget amit az exportőrök realizálnak, a vagyona átkerül az előbbiekhez. Ezt kompenzálhatná a dráguló importárunál olcsóbb versenyképesebb helyzetbe került belföldi termelő a belföldi piacon, ha lenne. De nincs, mert már régen tönkretették. Amikor bérrabszolgákká váltak és a fogyasztásuk megszűnése, csökkenése miatt megszűnik a belső piac, megszűnik a fogyasztási adók befizetése és összedől a rendszer.
Addig viszont mindenki boldog lesz.

Melampo 2013.08.05. 12:40:31

@Pan Modry: Én senki pénzét nem akarom elvenni, csak azt írtam le, hogy szerintem a kormány mire készül.

2llkedő 2013.08.05. 12:40:59

@Pan Modry: Hárommillió koldus országa vagyunk.

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 12:50:25

@Pepibubó:
"...Ennyire nehéz ezt kommunista aggyal felfogni?..."

Rosszul mondod, helyesen így szólna:

-Ennyire nehéz ezt NEM kommunista aggyal felfogni?

Mert a kommunizmus volt az a rendszer, ahol a jóságos állam mindenkit megment, megvéd, bármilyen baromságot is csináltál, kivéve ha a kommunizmust vagy azok földi helytartóit kritizálni merészelted. stb...

Sajnos a kapitalizmus arról is szól, hogy döntéseinkért a kockázatot magunk is viseljük.

Másrészt van jó pár "jó" megoldás, persze ezen megoldások mindegyike fájdalmas, van a mi jobban van ami kevésbé, az adós részéről is. De olyan ami az adósnak nem fáj az csak rossz megoldás lehet, mert az másoknak fog nagyon is fájni.

Márpedig a megoldást a bankok és az adósok között kell keresni, és nem kelen másokat, mások pénzét jelenkorit vagy jövőbelit is belevonni a megoldásba.

Az elsétálás joga lenne szerintem a legjobb megoldás, de az is kiváló megoldás lenne ha a kamatokat babrálnák, meg kicsit. De minden más amiben a társadalom többi része ad át pénzt nem jó megoldás. Így is túl sokba van már a nem deviza károsultaknak az eddigi mentőcsomagok és ötletek, nem kellene ezt tovább fokozni.

bankvezér 2013.08.05. 12:56:41

@kalandozomagyar:
Még hazudsz is?? Mi vagy te? Politikus? :((

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 13:02:08

@Melampo:
"...A leértékeléssel a kizárólag belföldi forrásokkal működő..."

- Ilyen nincs, mert az üzemanyag, az energia már rég nem belső forrás. Bármit csinálsz legyen az mezőgazdaság vagy bármi igenis olyan dolgokat használsz, a termeléshez amiért devizában kell fizetned. Egy ekkor kis porba fingó országban, ami ráadásul nyersanyaghiányos nincs kizárólag belföldi.

Tudod amit leírsz működő lehetne egy olyan országban ami zárt és önellátó. De Magyarország nyitott, és szinte semmiben sem tud önellátó lenni. Nincs gáz, nincs olaj, és még sok minden.

Nem költői volt amit leírtam, hanem a rögvalóság ha elég birka lesz a nép és eltűri az "új" rendszer kialakítását.

Másrészt aki megváltásként tekint majd a forint leértékelésére, annak ajánlóm beszélgessen egy kicsit öregebb emberekkel. Nagyszülőkkel például. Milyen is volt itt az élet mikor jött a millpengő és a billpengő. Amikor elindultál a piacra reggel tojást venni annyi pénzzel amiből tegnap még vettél 10-et, de mire kiértél a piacra már csak 1-et kaptál érte. Szép világ volt, tessék szépen utánajárni, aztán elgondolkodni, hogy kell -e ez nekünk.

Etniez 2013.08.05. 13:16:58

@félázsiai 2llkedő: Nem, itt az adóforintok helyes elköltése a téma.

Jakkerné 2013.08.05. 13:26:26

A további kérdés az hogy mikor ébred már fel a csipkerózsika álmából az ország balga népe? Mikor lesz már elegük az embereknek az igazságtalan és pofátlan kizsákmányolásból? Mikor lesznek már tüntetések a mocskos hazugságok miatt? Bezzeg amikor GyuriFeri elkottyantotta magát akkor lebontották fél Budapestet orsósnak meg még a szarát is nagy kanállal habzsolják az agymosottak...

Alonee 2013.08.05. 13:27:32

@káeurópaibankoló: Tartsd meg ezt a lekezelő hangnemet esetleg a családodnak.

Elijah_Baley 2013.08.05. 13:34:26

@Jakkerné: hámer csak orbán tud maga mögé felsorakoztatni embereket. erről szól a politika, nemdebár, az vezérel, akinek a legtöbben hisznek :)

DIldiko 2013.08.05. 13:34:34

@Melampo: Csak ők a pénzüket azonnal kiviszik vagy már eleve is kinn van valamelyik svájci bankban. Így az forintban sokkal többet fog érni és veszteség helyett itthon azonnal nyereségük lesz.

Macropus Rufus 2013.08.05. 13:39:29

@Nikosi:
"A kamu munkáltatóikról és társaikról már ne is beszéljünk. "
itt tuti a hitelfevevő hibázott.
Viszont a többi állítást nehez cáfolni / megerősíteni. Azért nem hinném, hogy a bankok úgy adtak hitelt, hogy annak a 33%-ra nem volt fedezett. :o

Lencsés István 2013.08.05. 13:47:02

@félázsiai 2llkedő: Tanulj meg írni , aztán válaszolok , bár nagyon egyszerű a válasz , csak tájékozódnod kellene ....

2llkedő 2013.08.05. 13:48:50

@Lencsés István:

Pistike!

Mi lenne, ha egyszer válaszolni is képes lennél? Vagy megindokolni azt, amit kijelentesz?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 14:09:23

@Macropus Rufus:

Rosszul írtam vagy félre érteted. Nem fedezettre írtam. Hanem a hitel felvevő fizetése (nettó jövedelem) 33%-át meghaladta a hiteltörlesztő részlet. Mert egy hitel fedezete a jövedelem és a jelzálog együtt normáliséknál. Na ha a 33%-ot meghaladja akkor, az már extrém kockázatos hitelkihelyezés itt hibázott a legnagyobbat az összes bank.

De nézd meg hány mai devizahitelesre igaz az, hogy a hitelfelvételkor több mint 3-or annyit kereset mint a hitel. Hát nem sokat fogsz találni hidd el (ne a kamupapírok alapján a valóságban kellene megnézni). Márpedig aki nem kereset annyit az részemről technikailag hitelképtelen volt. Szerintem aki 33% alatt volt a törlesztő részlettel az még ha nem extrém mértékű a növekedés még ma is képes fog húzva de fizetni. Mint ahogy a fedezettet sem lett volna szabad 70% fölött befogadni a banknak a hitelbe. Én meglátásom szerint maximum 50%-az ami elfogadható kockázatot jelent. (Forgalmi értéket értem 50%-on azaz egy 10 missi házat 5 missibe kellet volna csak befogadni, azaz max 5 millió adni rá és semmi többet, ha több kell még ingatlant kellene bevonni)

De nem vizsgálta a hitelfelvevők jövedelmi helyzetét, sem azt, hogy honnan is van az adott jövedelem. Meg persze ugye a kamu jövedelem igazolások és társaik. Az egész rohadt volt úgy ahogy van, és sajnos ebben komoly része van a hitel felvevőinek is meg persze a bankoknak.

Övék a felelősség és osztozni is kellene benne nekik 50-50%-ban meglátásom szerint. Azok a megoldások jók amik ilyen módon épülnek fel. Lehet fájdalmas kicsit, de ez az egyetlen jó és igazságos megoldás.

Lencsés István 2013.08.05. 14:10:58

@félázsiai 2llkedő: 1 . Nem vagyok " Pistike .... " , azaz tanulj meg olvasni IS . 2 . Válaszoltam , az hogy te ezt nem érted az nem az én bajom .... 3 . Nem kijelentettem , tényt közöltem , van különbség ....

2llkedő 2013.08.05. 14:46:55

@Lencsés István:
"1 . Nem vagyok " Pistike .... "

Akkor nem vagy Lencsés István. Választhatsz!

" Válaszoltam"

???????
"csak tájékozódnod kellene ...."

Ez nem válasz.

2llkedő 2013.08.05. 14:47:28

@Lencsés István: "tényt közöltem"

Dugd fel magadnak a tényedet!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.05. 15:01:23

@közmunkás bérkommentelő: A 2M mélyszegényt hagyják az út szélén (Ózdon lezárták a vízcsapokat, pl.). Azokkpon ugyanis nem segít, hogy Kósa kíváló érfolyamon tudta törleszteni a hitelét, meg Hódmezővésérhely devizahitelét átveszi az állam, nehogy valakinek eszébe jusson firtatni, mire használta azt Lázár. És lehetne folytatni...

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.05. 15:03:21

@Pepibubó: Nem volt deviza? Akkor a huszonszázalékos forintkamatokat fizette a bank és beszedte a tizenszázalékos (vagy kisebb) devizakamatokat, és ebből volt luxusprofitja (aminek a hazavitelével indokolják most a különadót, és hogy be kell szállniuk a devizahitelesmentésbe)? Fogadok, hogy nem is érted, mit kérdezek.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2013.08.05. 15:05:22

@Melampo: Ez azért barokkos túlzás a mai árfolyamok mellett. Meg hát a CDS, meg a frankba menekülés...
Viszont a kamatokat meg kellene piszkálni mindenképpen, sok esetben megoldaná a problémát. Csak épp azokat nem, ahol legnagyobb a baj. Ott bizony kisebb lakásba kellene költözni...

káeurópaibankoló 2013.08.05. 15:36:37

@Nikosi: Az én törlesztőrészletem 70 ezer volt, kevesebb, mint harmada a nettó adózott jövedelmemnek. Most 190 ezer, ebből 70 ezer forint az az összeg, amit a bank egyoldalú kamatemelése miatt kell fizetnem. ha az eredeti kedvezmnyes periódus utáni kamatot fizetném, 120 ezer lenne a törlesztés. Szerinted számít valamit, hogy csak a jövedelmed kevesebb, mint harmada volt a törlesztőrészlet, ha a hitel törlesztőrészlete több mint 2,5 -szeresére növekedett?

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2013.08.05. 15:51:36

@káeurópaibankoló:

A te eseted kirívó ilyen szinten mert azért 2,5 X-re nem ugrottak fel a törlesztők a többségénél. Persze ez attól is függ mikor vetted fel, mert ha a legjobb HUF-CHF időszakba akkor simán elképzelhető. (Ekkor a kamatok is mélyrepülésben voltak)

De mint írtam, a kamatok újraszámítása lehetne egy megoldás és utána azokat úgy mint Lengyelországban a CHF alapkamathoz kötni, mivel az a bázis deviza a hitelben. Így érezhetően esne a törlesztő részlet, közelebb lenne az árváltozás sokkal a devizák közötti ármozgáshoz/különbséghez.
Ezt szerintem a bankok is elviselhetőnek éreznék és alapvetően senkivel szemben nem lenne igazságtalan. Nem hetven lenne a törlesztőd hanem mondjuk 120 körül, de az meg reális a deviza romlása miatt szerintem.

De sajnos a kurmányunk nem egy ilyen kompromisszumos megoldásban töri a fejét.

káeurópaibankoló 2013.08.05. 15:51:43

@high up!: Tehát a LIBOR botrány is csak a brit bankfelügyelet, az FSA halucinációja volt.
"A Libor – London interbank offered rate – a globális nagybani likviditáspiac legfontosabb irányadó kamatlába, amely pénzügyi szolgáltatói adatok szerint évente 360 ezer milliárd dollár összértékű pénzügyi tranzakcióhoz szolgál referenciakamatként. Ez a teljes világgazdaság éves hazai össztermékének (GDP) több mint az ötszöröse."
Szerinted ez nem hatott a deviza és hitelpiacra?

káeurópaibankoló 2013.08.05. 15:52:33

@Nikosi: 2008-ban vettem fel, és gyakorlatilag azóta szívok vele.

káeurópaibankoló 2013.08.05. 16:01:09

@Nikosi: Ez így van, újra kellene számolni a kamatokat. Nem véletlen az MNB is megállapította tanulmányában, hogy csak Magyarországon nem süllyedtek vissza a kamatok a válság előtti szintekre.
Másrészt meg az újra számolás esetén a bankoknak egy csomó pénzt jóvá kellene írniuk az ügyfelek számláján. Na, ez az amihez nem fűlik foguk. Ha belegondolsz, csak nálam havi 70 ezer forint a jogosulatlan kamatbeszedés. Ebben nincs benne az, hogy a CHF kamata még 2%-kal kevesebb is, mint amikor felvettem a hitelt, azaz még kevesebbnek kellene lennie a hitelkamatnak. Szerinted milyen összeget kellene a banknak jóváírnia a számlámon az elszámolás után. Persze, hogy minden eszközzel azon vannak, hogy a jogorvoslat el legyen mismásolva.
Ezért dühítő a mentés, mert kipéciznek egy réteget, "megmentik", a többi meg fizessen még többet, menjen a híd alá. Holott hitel típustól függetlenül a bankok kamatképzési politikáját kellene erősen megvizsgálni. Nem mentés, hanem jogorvoslat kell. Csak lehet többe kerülne, mint egy mentés. A kormány meg csak szavazatokat akar szerezni, nem jogot szolgáltatni. Mi lenne akkor az elmúlt években kilakoltatott szerencsétlenek kártalanításával, az előző végtörlesztőkkel, árfolyamgátasokkal. Szóval megy itt a mismás, mert a kormány is lepaktált a bankokkal nem egyszer, ahelyett, hogy mindjárt az elején fogyasztóvédelmi pert indítottak volna, és rendet tettek volna.

P99 2013.08.05. 18:20:47

Gondolom a 6% eü hozzajarulasbol fogjak majd kifizetni a kormany reszet a devizahitelesek megsegitesebol.Baromi jo,hogy a magyar betetesekkel fizettetik ki a bankok kapzsisagat,a hitelfelvevok felelotlenseget,es a mindenkori kormanyok hozza nem erteset..Nevetseges!! Raadasul a devizahitel szerzodesek alapbol nem ervenyesek,ezt mar tizszer elmagyarazta Rona professzor,csak oda kellene ra figyelni!

2013.08.05. 18:35:32

@emzéperiksz: "Annyira értelmetlen ez a saját ingatlanhoz való ragaszkodás, annyi mindenki ráfázik."

Tévedés. Ez a 21. századi baromságok legnagyobbika, hogy gyökértelen, mobilizálható kozmopolitát csináljanak mindenkiből, akiknek ismeretlen fogalom a haza, akik képesek átköltözni a világ másik felére, -otthagyva akár a családot is- csakmert ott 10 euróval többet fognak keresni. Magyarországon az öröklakás, saját ingatlan időtlen idők óta megszokott, és teljesen normális dolog, bár az utóbbi időben feltűnt, nagy a törekvés, hogy elvessék a gondolatmagvakat a kivagyi suttyók fejében, akik szerint jobb albérletről albérletre csövezni, és cigányéletet élni... Nem kéne nyugatmajmolást annyira szorgalmasan űzni, hogy az otthont feladjuk, szaros köteg bankóért, amin lényegében hitvány múló örömöket, és haszontalan faszságokat lehet vásárolni.

Melampo 2013.08.05. 19:33:18

@Jankove:
A saját ingatlan nagyon veszélyes. Akinek saját ingatlana van az később esetleg önállóan képes lesz még valamilyen gazdasági tevékenységet is folytatni.
Ha már idáig fajul a helyzet és nem lesz többé kiszolgáltatott nincstelen rabszolga, akkor az ilyen esetleg bele is akar majd szólni a saját sorsának az irányításába elkezd majd egy működőképes társadalmi, politikai modellt szervezni és még esetleg si8kerül is neki.
Ez beláthatatlan következményekkel járna.
A saját lakás az egyik legrosszabb befektetés.
Ha valaki más fektet ugyanabba az ingatlanba ugyanúgy kölcsönből amit nekem azután bérbe ad és még haszna is van a bérbeadáson az neki jó üzlet. Ha ezt én teszem meg ugyanúgy és még a bérbeadó által remélt haszonra sem kell költenem az nekem nem jó üzlet.
Értitek, nem?

Melampo 2013.08.05. 19:38:21

@Kuviklacz: Nem hiszem, hogy olyan nagy túlzás lenne. Az átlag hitel 5.500 000,-Ft volt és 15 év körüli futamidő. Azt mindenki elfelejti, hogy nem csak lakáshitelek voltak és az egyéb hitelek kamata nem volt olyan alacsony. A mai kamatokkal, 3-4% számolva simán lehet, hogy ugyanannyi, vagy még kevesebb lenne.

Prof. Dr. Sün (törölt) 2013.08.05. 21:15:09

@Melampo: Rohadt vicces :)
Errefelé az a szokás, hogy emberek egy élethosszra teszik magukat önként! röghöz kötött adósrabszolgává, hogy majd egyszer legyen egy luk, ami a nevükön legyen. Aztán ha a falu végén megszűnik a TSZ, akkor mindenki bámul a nagy semmibe, hogy nincs munka, de a bukó üzletéből nem bír kiszállni, ezért szarért-húgyért is hajlandó közmunkában dolgozni az urak szőlőjében. Klasszikus észak-balkáni életkép, de hát az életképtelenek max csak arra jók, hogy kihasználják őket :)

ElPadre 2013.08.06. 07:45:24

és az megvan, hogy átütemezés?

nem megmenteni kell a devizahiteleseket. hanem átütemezni a hitelüket olyan havi törlesztőrészletre, amit ki is tudnak fizetni.

és erre a legtöbb bank hajlandó, ha normálisan fizetted a hiteledet. mert nekik sem az az érdekük, hogy bedőljön a hitel, akármennyire is erre paráznak rá sokan. egy pangó ingatlanpiacon pl. mégis mennyire akarják rátenni a kezüket a hiteles ingatlanra? nekik az pestis, bőven áron alul tudnának csak szabadulni tőle. autóról meg ne is beszéljünk, abban a pillanatban, hogy a kocsi kigördült a szalonból, már elvesztette az értéknek a felét... nekik sokkal jobb az, hogy tudják, még X hónapig fogsz Y forintot fizetni. ezért is volt baromság az árfolyamgát, mert az csak elodázza a problémát.

úgyhogy ha a kormány segíteni akar a hiteleseken -- legyen az deviza- vagy forint- --, akkor presszionálja a bankokat arra, hogy tegyék lehetővé az átütemezést a lehető legtöbb esetben. és igen, vizsgálják felül a szerződéseket, mert a bankok tényleg szerettek minden szart, veszteséget a hiteles nyakába varrni, és ez így nem korrekt, viseljék együtt a felelősséget.

viszont az én adómból, az én pénzemből ne "mentsenek ki" olyanokat, akik nem gondolták végig, hogy mit tudnak, és mit nem. ők most is élvezik a hitelből vett dolgot -- lakást, autót, plazmatévét, estébé --, fizetni meg basznak. úgyhogy fizessenek is, annyit, amennyit meg tudnak engedni maguknak. ha ehhez az kell, hogy a bank világítsa át a pénzügyeiket, legyen. ha ehhez az kell, hogy a kormány morduljon a bankokra, legyen.

de: NEM. MENTÜNK. KI. HITELESEKET. max segítünk nekik, hogy tudják fizetni a hitelt. ennyi.

Lencsés István 2013.08.06. 10:26:58

@félázsiai 2llkedő: Ha idézel , pontosan tedd , köszönöm szépen . :) Hogyne lennék Lencsés István mikor ez a nevem ? :D Szerencsétlen . :D Az hogy téged nem elégít ki a válasz , az nem az én problémám .... Igen , amikor a ténnyel nem tudsz mit kezdeni , akkor jön a személyeskedés , de te szegény még azt sem tudod hogy azt név nélkül nem lehet . Na mindegy . Ha nem tanulsz meg olvasni , írni , idézni , akkor ma ezen blogbejegyzésnél utoljára reagáltam rád .

2llkedő 2013.08.06. 17:13:30

@Lencsés István:
Aranyos kis Trollocska, Lencsés Pistike!

A jó pap is holtig tanul - tartja a mondás. Célszerű lenne kezedbe venni a legújabb Magyar helyesírás szabályai könyvecskét és tanulmányozni azt, hogy ne irkáljál hülyeségeket.

A tényekkel tudok mit kezdeni, ha volnának. A hited az nem tény. Amit Orbán Viktor mond, az se tény, legfeljebb hazugság.

Rám pedig ne is reagálj, legfeljebb arra, amit írok. De arra reagálj, ne pedig trollkodjál.

Köszönöm!

rámenős 2013.08.07. 05:53:14

Na Droli.Visszatértem a Nívóra. Kell egy kis bosszankodás.
Kérdésem, hogy fizetnek az emberek megosztásáért?
Nagyon hangzatos az álláspontod, de hamis.
A probléma ott van, hogy egy folyamat vége felé vagyunk és most kapkodunk. Nem szabadott volna idáig fajulni a dolgoknak egy normális vezetés esetén.
Egyébként most az egyszer igazat adok hangzatos mitugrászunknak, hogy akkor nem sipákoltak a bankok amikor talicskával vitték ki a pénzt az országból.
Hogy ne velünk fizettessék meg mások könnyelműségét. Ez mutatja a demagógiádat. Miért kellene fizetnünk? Nem volt elég eddig?
Talán magyarázza meg már valaki, hogy miért kell állandóan megmenteni a bankokat? Hova tűnik el a pénz? Miért csak az adósság marad meg?
Na üdv mindenkinek.

zonadeserta 2013.08.13. 01:13:16

@Dr. Sün:
Bezony!
Mennyivel klasszabb lenne közgizdaságilag,ha tulajdonlás helyett évtizedekig lakbért fizettek volna!Most nem idegeskednének a tulajdonuk értékcsökkenéséért,mivel nem lenne semmi tulajdonuk,hiába fizették ki évtizedeken át akár a lakás árát..

graphite 2018.07.14. 13:58:51

Kedves cikkiró, írjál a horvátoknak is, ott pont most mondták ki ezekről a hitelekről, hogy semmisek.

anonymand 2018.08.20. 05:04:05

@graphite:

Hős Robin módjára, bátran elmenekültek.
Olyan sokszor sikerült győzniük, gondolom.

anonymand 2018.08.20. 05:18:08

@droli

Ölég régen volt hogy gondolataidat megosztottad velünk.
Azóta történt egy s más.
Én meg elméláztam szavaidon.

"A kormány álláspontja egyértelmű: megmentjük a devizahiteleseket akkor is, ha beledöglünk." - a kormány nem mentette meg őket, ez ugye egyértelmű.
Elég, ha a napi 10-12 kilakoltatásra gondolsz.
És nem "döglöttél bele".
Legalábbis remélem, hogy nem emiatt tűntél el.

"Meg lehetne ezt elegánsabban is oldani: felül lehetne vizsgálni a szerződéseket, pl. jogos-e a frankban számolt kezelési költség, a kamatemelések, meg ilyesmi, kétségkívül nem lenne akkora segítség, mint az árfolyamvariálás, de legalább nekünk, nem-devizahiteleseknek kevesebbe kerülne." - igen, nagyon jól láttad egy részét.
Vannak országok, ahol ezt a problémát valóban "elegánsabban" oldották meg.
Illetve valóban megoldották.
Elegánsabban.
És egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a nem-devizahitelesek kárára.

"Mert lehet, hogy sok minden nem jogos a devizahitel-szerződésekben, de az árfolyamon speciel nehéz vitatkozni: akkor annyi volt a frank, most meg ennyi, így jártál, barátom, ezt írtad alá, hogy te ebben törlesztesz. (Ez utóbbi mondatnak különben nagy jelentősége van szerintem, mert lényegében tök mindegy, hogyan szerzi ehhez a bank a forrást, ahhoz az ügyfélnek nem sok köze van.)" - ezen csacskaságon is lehetne meditálni, csak már minek?

anonymand 2018.08.22. 05:41:06

@graphite:

Némi félreértés lehet.
A cikk szerzője (droli, ccactus alias Isten tudja hány nick-név még) menekült el roppant bátran.
Gondolom nehéz szembesülni valamikori szavaikkal.

graphite 2018.08.22. 20:48:04

@anonymand: így már érthető. Lassan a pocakos megmentő is elmenekülhetne, jó lenne egy ici-pici jogállamiság Magyarországon.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2018.08.23. 00:50:33

@graphite:

Szia! Egyetértünk, bár lehet, hogy devizahitelesként csak az elfogultság mondatja velem...

anonymand 2018.08.23. 03:18:37

@ccactus:

Légy üdvözülve!
Feltámadtál?

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2018.08.25. 20:10:32

@anonymand: "hogy devizahitelesként csak az elfogultság mondatja velem..."
Nos, ugy latszik kaktusz elvtarsrol kiderult mekkora penzugyi szakerto...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2018.08.25. 20:11:20

@anonymand: 444.hu/2018/08/13/neutrollizalas-az-orosz-fegyver-minden-ellenzeki-mozgalom-letoresere

Mindig is erdekelt kaktusz motivacioja. Most mar azt hiszem ertem. Foleg, h miert oroszbarat.

anonymand 2018.08.26. 03:18:53

@Tyson925:

Érdekelni engem is érdekel, megérteni soha nem értettem meg, s azt hiszem, nem is fogom.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2018.09.01. 20:59:17

@Tyson925: @anonymand:

A motívációmra vagytok kíváncsiak? Egy időben érdekelt a blogírás, hát blogot írtam engem érdeklő témákról. Ennyi és nem több. Ti is próbálkoztatok egy időben blogírással, tudjátok, miről szól ez.

anonymand 2018.09.04. 04:16:06

@ccactus:

Ez hihetőnek tűnik.
Még számomra is.
Érdekes azonban, hogy míg korábban oly sok téma érdekelt titeket (Droli, ccactus, stb.), az érdeklődésetek egyszerre szűnt meg.
Minden témában.
Már nem érdekel titeket a foci.
Ami ugye úgy lesz jó, ha dől bele a pénz.
És valóban:
"Eddig mindössze 2 döntetlenre futotta a Puskás erejéből: 21 megszerezhető pontból 2-t sikerült begyűjteniük."
444.hu/2018/09/01/egyetlen-nyeretlen-csapat-maradt-az-nb1-ben-a-felcsut

Már nem érdekel titeket a versenyképesség:
Messze a 2006-os szinthez képest.
Is.
gvi.hu/grafikon/33/magyarorszag_helyezeseinek_valtozasa_a_wef_versenykepessegi_rangsoraiban

Csak kiragadott példák.
Hiszen jól látható, már semmi nem érdekel titeket.
CEU sem, migráció sem, az éppen aktualitást nyert kilakoltatások, a korrupció, egészségügy, stb.
Semmi.

Mondom, hihetőnek tűnik.
De nem az.
Mert, hogy egyik pillanatról a másikra szűnjön meg mindannyiótok érdeklődése...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2018.09.04. 20:21:42

@anonymand:

A közélet természetesen érdekel továbbra is, a napi politikai csatározásokba belemenő blogolás már kevésbé. Minden véget ér egyszer..
De ha nem hiszitek, maradnak az összeesküvés elméletek. Oroszbarát kém vagyok, meg ilyenek. :)

anonymand 2018.09.05. 08:48:03

@ccactus:

Én is oroszbarát vagyok.
Pedig a szaküzletben, ahol 47 különböző fajta vodkát lehetett kapni, csak egy pár félét volt módom megkóstolni.
Anno Szibériában, kényszermunka után.
süti beállítások módosítása