Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Ki hazudik? Vida vagy Goodfriend? Napokon belül kiderül

2014. december 08. - Nívó blog

Valóban érdekes fordulat készülődik a NAV korrupciós botrány ügyében.

Úgy tűnik Orbán Viktor rövidre zárta a dolgot, és az igazság napokon belül ki fog derülni a következő logika mentén:

Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen. Van két ember, aki egymásnak ellentmondót állít egy nagyon súlyos ügyben. André Goodfriend azt állítja, hogy Vida Ildikó a NAV elnöke konkrét korrupciós ügyben érintett, amelyben perdöntő bizonyítékai is vannak, amelyek alapján Vidát kitiltották az USÁ-ból. Vida Ildikó ezt tagadja. Nyilvánvaló, hogy Vagy Goodfriend, vagy Vida nem mond igazat. Miután Goodfriend lépett fel kijelentésével vádlóan, ezért Orbán Vida Ildikót arra utasítja, hogy indítson bírósági pert hamis vád ügyében André Goodfriend ellen. Innentől a következő kimenetelek lehetségesek:

andre_goodfreind_vida_ildiko.png

1. Vida Ildikó nem perli be Goodfriendet. Erre két indoka lehet:

1.1. Azért, mert fél, hogy a bírósági eljárásban, vagy más úton Goodfriend előáll a perdöntő bizonyítékokkal. Ebben az esetben egyértelmű, hogy Vida bűnös.

1.2. Azért nem perel, mert Goodfriend diplomáciai mentességet élvez (Ismerjük ezt a Halálos fegyver 3-ból), így úgysem idézhető a bíróság elé. Ez az indok sem állja meg a helyét, hiszen pert indítani nem kerül sokba, így tehát visszajutunk az 1.1. ponthoz, tehát Vida bűnös.

2. Vida Ildikó beperli Goodfriendet. Ekkor ismét két lehetséges kimenet állhat elő:

2.1. André Goodfriend lemond a diplomáciai mentességéről, megkezdődik a jogi eljárás, amely eldönti, hogy kinek van igaza. Ez lenne a legtisztább út, kimenetele egyelőre nem megjósolható a rendelkezésre álló információk alapján. Azonban feltételezhető, hogy ezt a forgatókönyvet csak akkor választja Goodfriend, ha valóban perdöntő bizonyítékok vannak a kezében, máskülönben miért is vállalna egy bírósági eljárást, amely aztán bizonyítékok híján elítéli hamis vádaskodásért?

2.2. André Goodfriend diplomáciai mentességére hivatkozva nem áll a bíróság elé. Ebben az esetben a per meghiúsul, a bíróság nem tudja megállapítani a tényállást. Itt a kérés az, hogy milyen indokok késztethetik arra André Goodfriendet, hogy nem áll bele a perbe? Itt is több lehetőség adódik:

2.2.1. Azért, mert valójában nincsenek perdöntő bizonyítékok a kezében, tehát hazudott amikor megvádolta Vida Ildikót.

2.2.2. Azért, mert vannak ugyan perdöntő bizonyítékok a kezében, de azt az amerikai törvények értelmében nem hozhatja nyilvánosságra. Nem vagyok jogász, de ez az indok számomra nem elfogadható, hiszen amennyiben lemondana diplomáciai mentességéről, amiben semmi nem akadályozhatja meg, onnantól egy magyar bírósági eljárás során a magyar törvények szerint kell eljárnia, amely alapján feltárhatná a bíróság előtt a bizonyítékait, amely alapján a bíróság dönthetne a tényállásról. Innentől tehát a 2.1. ponthoz jutunk. Látszik tehát, hogy Goodfriend maximum elbújni tud a diplomáciai mentesség mögé ebben az ügyben. Ha pedig ezt teszi, annak nyilvánvalóan az az oka, hogy elkerülje a bírósági eljárást, amely megállapíthatná a valódi tényállást. Ergo André Goodfriend ebben az esetben akadályozná a tisztánlátást, aminek nyilvánvalóan oka van. Visszajutunk a 2.2.1. ponthoz.

E logika mentén összefoglalóan az alábbi feltételezésekkel élhetünk:

1. Ha Vida Ildikó nem perel, akkor bűnös.

2. Ha Vida Ildikó perel, de André Goodfriend a diplomáciai mentességére hivatkozik, akkor Vida Ildikó nem bűnös.

3. Ha Vida Ildikó perel, és André Goodfriend lemond a diplomáciai mentességéről, és vállalja az eljárást, akkor Vida Ildikó valószínűleg bűnös.

Kihagytam valamit? Azt hiszem nem. De majd az olvasók úgyis megírják, ha mégis.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket, amelyek a fentiek alapján egészen biztosan bekövetkeznek, és így pont kerül az ügy végére. 

És ön szerint mi fog történni?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr726968369

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Ezt üzeni Andre Goodfriend a magyaroknak 2014.12.09. 00:14:31

Diplomáciai mentessége mögé bújva hazudozik, rágalmaz és mutogatja felfelé tartott középső ujját kifelé az USA budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Kapjátok be, csicskák! A törvényeiteket meg feldughatjátok a s*ggetekbe a Bécsi Egyezménnyel...

Trackback: Csak így tovább, fiúk! Csókpuszi: Lenin elvtárs 2014.12.09. 00:12:30

Nyugatról hergelik, módszerük a hazudozás, céljuk az erőszakkal történő kormányra jutás. A magyar baloldal ugyanabból a kottából játszik, mint a leninista bolsevikok 1917-ben, amikor német titkosszolgálati segítséggel először az orosz cárt, majd a legi...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.12.08. 21:51:40

Es akkor nagy hazudozo, elkezdte azt amit jo elore megjosoltunk: elkezdjuk szepen tamadni nyugati szovetsegeseinket. Kaktusz, neked semmi sem tul draga, igaz?

kekex 2014.12.08. 22:12:15

Nem ártott volna egy kissé alaposabban utána nézni a tényeknek, mielőtt hülye kérdéseket tesznek fel. Az ügyvivő nem "mondhat le" a saját mentességéről, mivel azzal a küldő állam rendelkezik.
Egyébként pedig "Jóbarát" és nem hülye, hogy a fidesz-barát nagyonfüggetlen magyar bíróság elé álljon, még ha rajta is múlna a "lemondás" Amerikában meg olyan nyilvánosságot kapnának a bizonyítékok, hogy a fal adná a másikat!

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.12.08. 22:48:08

@kekex: es ha a 2. pont megvalosul, akkor szegeny kormanyt megtamadtak, juj-juj meg kell vedeni, indulhat is a bekemenet! Mar csak az a kerdesem, h vajh akkor az osszes szovetsegunket fel kell mondjuk az USA-val? Olyan kivancsi vagyok...

Pintér Miklós 2014.12.08. 22:48:22

Nem fog beleallni a perbe Goodfriend, mert az nem esik egybe az amerikai politika alapvonalaval.

Maximalisan es megfontoltan visszautasitanak minden talalgatast es a legteljesebben elzarkoznak(megprobalnak) a beavatkozasnak meg a latszatatol is. Ebbe ez nem fer bele.

Maganvelemenyem: a sas amugy sem vadaszik legyekre..... ha belemenne a jatekba, probaperek tucatjainak nezne elebe.
Ez egy kommunikacios fogas a fidesztol ismet, miutan Goodfriend nem megy el a birosagra, a kettes ponttal fognak magyarazkodni. ("Vida ezert nem bunos") Ez bele is illik a fidesz harcos kommunikacios strategiajaba, nem jott ki a hora pofozkodni tehat hazudik.

Orban Viktor megnyilvanulasa meg teljesen alpari es szalonkeptelen. ("legyen ferfi" - na elmesz te a jo edes....)

halaloszto 2014.12.08. 23:42:52

Arrol van itten nagyba szo, hogy a kormanynak nem a sajtoban meg a birosagon kellene ezt az amerikaiakkal megbeszelni, hanem diplomaciai uton.

Ket lehetoseg van:
1. valójában van diplomáciai egyeztetés, csak megy a nagy színjáték a plebsznek. tán már ki is adták az amerikaiak a részleteket, és nagyban megy a bizonyítékok eltüntetése.

2. tényleg csak a sajtó útján kóstolgatják egymást. ami azt jelenti, hogy a magyar diplomácia és külügy megsemmisült, a nullával egyenlő. nem jó hír, de nem hihetetlen.

nápolyi maszti 2014.12.08. 23:44:02

Micsoda elmebeteg elvárás: egy amerikai diplomata "mondjon le" a mentességéről, és vonuljon magyar bíróság elé. Ez még viccnek is rossz, vagy poszt szerzőjének vagy annak, akitől idézett, elgurult a gyógyszere.

JMC 2014.12.08. 23:54:39

Ugyan egy kicsit off, de diplomáciai mentesség a Halálos fegyver 2-ben volt, nem a 3-ban.

vasútlhíd 2014.12.09. 00:05:28

hehehe.. ócska fogás. Nyalván h az amcsi diplomácia nem fogja engedni h Goodfriend perbe bocsátkozzon. A nyájat meg lehet etetni /sze h az amcsik +hátráltak.
Vida Ildikót + szépen bekészítik áldozatnak. Az usákok nem beszélnek a levegőbe. Tuti van felvételük.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.12.09. 00:06:26

Valamikor azt írták róla: nagy formátumú.
Ma azt mondanám: égő.
Drága Hofi. Nagyon hiányzol!

BelAmi 2014.12.09. 01:02:11

@halaloszto: Teljes mértékben egyetértek. Egy dolgot azért nem értek. A nagykövetek (diplomaták) a küldő országot képviselik, közvetlenül a külügyminisztériumaik utasításai alapján járnak el, sohasem saját akaratuk szerint. Ezért szerintem a per alanyai csakis az őket delegáló állam lehetne. Kezdettől fogva abszurdnak tartottam és tartom ma is az amerikai ügyvivő vegzálását, ő ugyanis - kétség kívül felkészült és karizmatikus - de mégis csak egy, a State Departement (és általa az USA kormányának) álláspontját közvetítő és utasításait következetesen végrehajtó alkalmazott ("katona"). Ebből fakadóan minden őt ért kritika, inzultus, támadás címzetje maga az Egyesült Államok kormánya. Számomra felfoghatalan, hogy ezzel a magyar miniszterelnök és a felelős(?) magyar politikusok nincsenek tisztában!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 01:08:03

"Azért, mert vannak ugyan perdöntő bizonyítékok a kezében, de azt az amerikai törvények értelmében nem hozhatja nyilvánosságra."

Ha a küldő ország HOZZÁJÁRUL, hogy a diplomata lemondjon a mentességéről, akkor azzal ahhoz is hozzájárul, hogy előadja a bizonyítékait.

Nem szabad elfelejteni, hogy ebben a kérdésben Goodfriend csak egy BÁB, és azt fogja tenni, amit otthonról mondanak neki, mivel nem mehet szembe azoknak az akaratával, akik ideküldték őt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 01:18:08

1. Ha Vida Ildikó nem perel, akkor bűnös.

2. Ha Vida Ildikó perel, de André Goodfriend a diplomáciai mentességére hivatkozik, akkor Vida Ildikó nem bűnös.

3. Ha Vida Ildikó perel, és André Goodfriend lemond a diplomáciai mentességéről, és vállalja az eljárást, akkor Vida Ildikó valószínűleg bűnös.

--

4. Ha Vida Ildikó nem perel, akkor lehet, hogy nem bűnös, de magyar oldalról rávették valamivel, hogy vigye el a balhét.

5. Ha Vida Ildikó nem perel, akkor lehet, hogy nem bűnös, de amerikai oldalról rávették valamivel, hogy vigye el a balhét.

6. Ha Vida Ildikó perel, de André Goodfriend a diplomáciai mentességére hivatkozik, akkor Vida Ildikó lehet, hogy bűnös, de Amerikának PILLANATNYILAG nem éri meg a bilit borítani.

7. Ha Vida Ildikó perel, de André Goodfriend a diplomáciai mentességére hivatkozik, akkor Vida Ildikó lehet, hogy bűnös, de Amerikának nem éri meg a bilit borítani, mert ők sem ártatlanok az ügyben.

8. Ha Vida Ildikó perel, és André Goodfriend lemond a diplomáciai mentességéről, és vállalja az eljárást, és kiderül, hogy VIda ártatlan, Goodfriendet meg elmeszelik, akkor lehet, hogy az USA beáldozza LÁTSZÓLAG Goodfriendet. Ezek után hazahívja, és kiküldi máshová, hogy ott csinálja ugyanazt, mint amit eddig itt.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 01:22:54

@Pintér Miklós:

"miutan Goodfriend nem megy el a birosagra, a kettes ponttal fognak magyarazkodni. ("Vida ezert nem bunos") Ez bele is illik a fidesz harcos kommunikacios strategiajaba, nem jott ki a hora pofozkodni tehat hazudik."

Ha Goodfriend nem vállalja a pert, azzal a Fidesznek tesz szívességet :)

-

"Orban Viktor megnyilvanulasa meg teljesen alpari es szalonkeptelen. ("legyen ferfi" - na elmesz te a jo edes....)"

Orbán pontosan azt mondta, amit az átlagember gondol Goodfriend viselkedéséről.

roka 2014.12.09. 02:41:53

@halaloszto:
Végre jó lenne ezt bíróság előtt megbeszélni!
Egy Magyar Független Bíróság és egy Magyar Független Ügyészség előtt a Magyar Kormánnyal és tagjaival!
Az USA nélkül!!!

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2014.12.09. 04:29:31

Komolyan mondom, ez az Orbán beszólás "legyen férfi" nagyjából a sittes utcai csikósnindzsák színvonala, már csak az hiányzik, hogy a kamerába mutassa az öklét "ÜSS!" tetkóval...

Goodfriend egy diplomata, nem magánember. Nyilván elég komoly szabályok kötik abban, mit tehet és mit nem, ami meglehetősen különbözik egy magánemberre vonatkozó szabályoktól.

Teljesen nyilvánvalóan egy besértődött, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő autokrata vezető önérzeteskedő-macsóskodó kompenzációs kísérletéről van szó, ami pontosan beleillik abba az önkritikáját és valóságérzékét totálisan elvesztett, "majd én megmutatom" hozzáállásban, ami annyira jellemzi őt. Lásd annak idején koki és saller.
Ugyanez az alpári, primitív, kakaskodó stílus.

MACISAJT 2014.12.09. 05:15:27

Idézet az 1961-ben kötött bécsi egyezményből, ami a diplomáciáról szól:

41. Cikk

1. Kiváltságainak és mentességeinek sérelme nélkül kötelessége e kiváltságokban és mentességekben részesülő minden személynek, hogy tiszteletben tartsa a fogadó állam törvényeit és más jogszabályait. Ugyancsak kötelessége, hogy tartózkodjék a fogadó állam belügyeibe való beavatkozástól.

2. A fogadó állammal intézendő minden hivatalos ügyet, amellyel a küldő állam a képviseletet megbízta, a fogadó állam külügyminisztériumával, vagy a közös megállapodással kijelölt más minisztériummal vagy annak útján kell intézni."

a keresztényeket bántani tilos 2014.12.09. 05:32:53

"Nem vagyok jogász, de ez az indok számomra nem elfogadható"
Én sem vagyok jogász, de mi a fasz köze van egy diplomáciai ügyvivőnek ahhoz, hogy egy nemzetközileg elismert bűnöző van az adóhatóság élén?

"A magyar hatóságok forduljanak hivatalos jogsegélykérelemmel az Egyesült Államokhoz. A magyar ügyészség korábban már kért információkat az amerikaiaktól a kitiltások hátteréről, de akkor meg is jegyezték, hogy nem hivatalos jogsegélykérelemmel fordultak az amerikaiakhoz. Ha jogsegélykérelmet küldtek volna, akkor az államközi egyezmények alapján több érdemi információt lennének kötelesek kiadni az amerikaiak, és valószínűbb lenne, hogy a magyar hatóságok érdemi választ kapnak a kérdéseikre. Egy ellenzéki képviselő az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának első, kitiltási botránnyal kapcsolatos ülésén meg is kérdezte a kormányt képviselő politikusokat, küldtek-e hivatalos jogsegélyt az amerikaiaknak, de nem érkezett válasz."

maxval bircaman felelős szerkesztő · http://bircahang.org 2014.12.09. 05:46:37

Egy diplomata nem mondhat le a mentességéről. Azaz az egész abszurd.

igazi Ténytár 2014.12.09. 06:02:11

@ Kérdez vissza Orbán. Azt valóban megteheti Goodfriend, hogy elbújik a diplomáciai mentesség mögé, de majd ők felszólítják, hogy ne tegye: Álljon ki, legyen férfi!

Mondj az a beszari aki VITAZNI NEM EMRT KIALLNI FERFI MODJRA az USA-ban egyetemistak ele?!
____

varanus.blog.hu/2014/07/24/orban_nem_vitazik_es_kesz

____

igazi Ténytár 2014.12.09. 06:05:52

@Daily Shark: "Teljesen nyilvánvalóan egy besértődött, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő autokrata vezető önérzeteskedő-macsóskodó kompenzációs kísérletéről van szó"

Pontosan ! Párhónapja gyáva senkiházi módjára megfutamodott amerikai egyetemisták elől!!

_____
Lemondták Orbán washingtoni programját
index.hu/belfold/2014/07/24/lemondtak_orban_washingtoni_programjat/

2014.07.24. 08:48

A Népszabadság amerikai forrásokra hivatkozva azt írja, hogy lemondták Orbán Viktor washingtoni útját, így októberben csak New Yorkba és Los Angelesbe utazik.

A lap szerint a hűvös viszony miatt Orbánt a Fehér Házban valószínűleg nem fogadták volna, és a külügyminisztériumban is csak helyettes államtitkári szinten, de a Georgetown Egyetemen tervezett előadása is kudarca fulladt.

Az október 20-ra tervezett előadásra ugyanis az egyetem feltételül szabta, hogy utána NYILVÁNOS VITAT tartsanak, ez azonban nem felelt meg a magyar félnek.
_____

Megfontolt 2 2014.12.09. 06:11:14

Az amcsi ügyvivőt mozgató , háttérben megbújó érdekcsoport tarsolyában még temérdek olyan lejárató sőt kormányt is megbuktatni képes működési terv létezhet ,amiket alkalomadtán felhasználhat . A időhúzásukkal az összes magyar megrágalmazott teljes ellehetetlenítése a cél ,amihez a gerjesztett közhangulat van segítségükre , ez tükröződik az egyes megvezethető kommentelők megnyílvánulásaiból .
Pillanatok allatt lehetne ellenkező esetben ezt az ügyet tisztázni, a konkrét személyek megvádolásának a tárgyszerű ismertetésével ,feljelentéssel , Sőt már régen túl is lehetnénk mindezen ha októberben válszt adtak volna a Magyar Legfelsőbb Ügyész ,ezirányú levelére az amcsi külügyből!
Nagyon úgy néz ki hogy semmi bizonyítékuk nincs ,különben közzétennék mivel nagyon """baráti viszonyban vagyunk""", a bártját az ember meg nem tönkre tenni akarja !
Vagy a tenegerentúlon már más módi járja ?

igazi Ténytár 2014.12.09. 06:11:28

@ "Kihagytam valamit? Azt hiszem nem. De majd az olvasók úgyis megírják, ha mégis."

Igen! VIDA AZ USA-BAN PEREL !

Ahol az USA kormány a szigorúan csakis a bíró elé tárhatja a bizonyítékokat! Goodfriednek pedig nincs mentesség joga ott.

Ez utóbbit közvetve ugye meg a polgári oldal is kérte! Nem meglepo modon EGYIK fideszes sem vallalta!

nol.hu/belfold/new-york-i-vacsoraval-oldanak-meg-a-kitiltas-rejtelyet-1493489

Minden probléma megoldva, mindenki boldog. ;-))

igazi Ténytár 2014.12.09. 06:13:24

@Megfontolt 2: "A időhúzásukkal az összes magyar megrágalmazott teljes ellehetetlenítése a cél ,"

MIERT NEM mentek el a New Yorki vacsorara?! Ja, hogy gyavan nem mertek mert "artatlanok!"

_____
"A Polgári Platform mély megdöbbenéssel értesült arról, hogy több ismert közéleti szereplőt, köztük az adóhivatal elnökét és a miniszterelnök tanácsadóját korrupció vádja érte, ráadásul olyan körülmények között, hogy nehezen tudják megvédeni magukat. Mi nevezett személyekről semmi ilyesmit föl nem tételeznénk" - olvasható a szervezet közleményében. A Polgári Platform ezért meghívja ezeket az embereket, "mint komoly, állami üzletembereket, közszolgákat és politikusokat az Egyesült Államokba egy vacsorára", lehetőséget adva ezzel arra, hogy tisztázzák magukat.

A vacsorát New York-ban, a Magyar Házba, esetleg a magyar ENSZ-képviseletre, vagy annak környékére szerveznék december 5-re. "Az érintett közszereplőkkel a Polgári Platform az időpont véglegesítése érdekében, a média segítségét is kérve, további egyeztetésbe kezd. Bízunk abban, hogy ezzel a lépéssel segítjük az ügy tisztázását, a beutazási tilalomról szóló magyarellenes rémhírek csattanós cáfolatát" - írják.
_____

Lajos Csánó 2014.12.09. 06:17:36

@polyvinyl: Elmondták,kérjen vízumot,máris megtudhat mindent amire kíváncsi!

s.g.l. 2014.12.09. 06:17:52

Nincs a kérdések közt a valódi megoldás: Goodfriendet nem perelheti, mert USA állam alkalmazozzta, ezért USA államot kell perelni!

A többi kamu terelés, OV is hülye a szakmájához, sűrűn bizonyxítja a Parlamentben.

Ha elüt egy BKV villamos nem a villamos vezetőt kell perelnem, hanem a tulajdonost, azaz a BKV-t!
stb. millió példa!!!!

lavór 2014.12.09. 06:19:30

Szerintem Vida így is, úgy is repül. Majd szép sorjában a listán lévő többi személy. Az új lista már készül. A legvégén Orbán repül ha minden jól megy, jövő év vége felé.

2014.12.09. 06:46:43

"Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen"
ilyet írni nagyon gáz
pl.. " ne mi nyerjük a legtöbbet "

gigabursch 2014.12.09. 06:49:21

@MACISAJT:
Végre egy hasznos hsz. Köszönöm.

amúgy meg.:
Szóval legyen per, RosszEmber meg hagyja abba a süketelést.
Miattam Vidát röptethetik, nem sajnálom.

spinat 2014.12.09. 06:55:29

az esetleges bizonyítékok az amerikai állam tulajdonában vannak, AG a bíróságon nem tudna mit bemutatni.

na__most__akkor 2014.12.09. 07:05:27

Ennyi magyar (fajmagyar...) magyar ékezetek nélkül!

Kapjatok a fejetekhez, faszikáim. Amit ÍGY írtok, az minősíti nemcsak a ti magyarságotokat, de ezt az egész kibaszott internet környezetet.
Nekem nincs blogom (nem is lesz), de szó nélkül kimoderálnék minden ékezet nélküli kommentet.

na__most__akkor 2014.12.09. 07:08:33

Amerikában is megvannak a seggfejek, akik "for" helyett azt írják, hogy "4", a "you" az nekik "u", a "to" pedig "2".

OTT, ezeket is kiutálják.

lófüle elemér 2014.12.09. 07:14:55

vida lemond.
orbán röhög a markában, mert habzó szájjal höröghet a lopott milliárdjai alól, hogy ő bezzeg azonnal bárhol, bármit, bármikor a korrupció ellen.
A birkák tovább bégetnek, és növesztik a szőrüket, hogy legyen mit ellopni a vezérnek és kedves maffiájának.

Mindeközben lassan napi rendszerességgel borul meg egy fideszes mocsok az eltitkolt több tíz millás vagyonával, a birkák meg azon nyáladzanak, hogy vezérük milyen tökös gyerek.

Barmok.

vasútlhíd 2014.12.09. 07:18:48

@na__most__akkor: ezexerint te 1 njelvtannáci vagy?!

forgalomkorlatozas · http://forgalomkorlatozas.blog.hu/ 2014.12.09. 07:20:56

Szerintem Orbán úgy tudja, hogy Goodfriendet az új nagykövet kinevezésével visszahívják, és ezért -szinte biztosra menve- olyan játékot játszik, hogy később majd azt mondhassa, hogy "lám, megmondtam, hogy gyáva"

vasútlhíd 2014.12.09. 07:24:09

@roka: "Egy Magyar Független Bíróság és egy Magyar Független Ügyészség előtt a "
Hehehe.. ez a hét vicce, :-))

prolee 2014.12.09. 07:26:50

Goodfriend sosem állított olyat, hogy neki, személyesen bizonyítékai lennének Vida Ildikó ellen, vagy hogy ő maga meg lenne győződve arról, hogy Vida bűncselekményt követett el.

vasútlhíd 2014.12.09. 07:27:08

@polyvinyl: Olyan hülye vagy. Goodfriend nem vállalhat semmiféle pert, mert ő nem jogalanya a pernek. Olyan mintha ügyvédet próbálnál perelni aki egy perben teríti az érveit.
Magánemberként nincsenek bizonyítékai. De sebaj birka, csak bégessél! :-))

nu pagagyí 2014.12.09. 07:40:02

A korrupciós gyanút a rendőrségnek és az ügyészségnek kellene vizsgálnia. Pont az a baja az amerikaiaknak, hogy a hatalom különböző szintű képviselőinek disznóságai mentességet élveznek ebben az országban. Ők gyanú miatt tiltották ki a meg nem nevezett embereket, csak azokat, akik kárt okoznak nekik. Ha a magyar hatóságokat érdekli az ok, kezdjen el nyomozni, hivatalos úton megkaphatják kikről van szó és miért.

Nem Vida Ildikóval van tehát csak baj. A rendszer korruptsága miatt tiltottak ki embereket, mert nem bíznak abban, hogy a magyar hatóságok bármiféle nyomozásba kezdenének, akármilyen gyanú esetén is. Maffia államként kezelik az országot, sajnos joggal. A hatalmat egy politikai és gazdasági maffia gyakorolja, amelyik üzemszerűen tünteti el a közpénzeket, nem tiszteli mások magántulajdonát, zsarol és megfélemlít.

Sir Galahad 2014.12.09. 07:43:48

Azt gondolom, ez a perlésre való felszólítás kommunikációs tűzijáték, elterelő hadművelet csupán, ami az időhúzást és a ködösítést szolgálja. Ugyanakkor működhet, mert szerintem az átlagemberek többsége - most nem az elkötelezett ellenzéki vagy kormánypárti szavazókra gondolok, ők már kialakították a maguk véleményét - kb. azt gondolja, hogy tényleg jó lenne tisztázni az ügyet. És innentől Orbán mondhatja, hogy kérem szépen, nem rajtunk múlt....

na__most__akkor 2014.12.09. 07:48:54

@napelemügynök: ezexerint te 1 njelvtannáci vagy?!

Nem.

Csak magyar.

CSAK. Érted?

nu pagagyí 2014.12.09. 07:52:47

@polyvinyl: Vida Ildikónak itt nem osztottak lapot. Az ő korrupcióját nem saját magának kell cáfolnia, mert még arra jut, hogy nem korrupt. Egy normális államban van az ilyesmire hatóság, amelyik nem a bejelentőt zaklatja, hanem utána néz a bejelentésnek. Ott vannak például Horváth iratai, amit sikeresen ellopott az ügyészség, hogy utána ne csináljon semmit.

odamondó 2014.12.09. 07:54:13

Ha goodfriend lemondhatna és nem tenné ezt meg szerintem ebből messze nem az következik, hogy vida nem bűnös. Tehát a 2-es következtetés nem állja meg a helyét.

Mészáros Laci 2014.12.09. 07:55:15

ööö, szerintem kihagytad a történet egy rétegét: Orbán úgy akarja leváltani Vida Ildikót, hogy ne kelljen érintkeznie a részletekkel.

Egyébként néhány magyar politikus akkora lendülettel megy a falnak, hogy már-már megsajnálom őket, amikor Goodfriend laza pökhendiséggek twitter üzenetben küld két linket az USA és Magyarország közötti jogsegély-megállapodásról.

kék madár 2014.12.09. 07:55:16

ezt a postot valami 5 eves irta? Egy diplomatat nem azert kuldenek ide, hogy helyi kiskiralyokkal pereskedjen. Nem erted, hogy csak egy kepviselo, aki azt nyilatkozza amivel megbizzak? Semmilyen jogi felelossege nincs az ugyben, ez kb olyan mintha a tv bemondot itelnek el, ha rossz idot josol.

gigabursch 2014.12.09. 07:55:46

@Megfontolt 2:
Miként minden más demokratikus állammal szemben,
Az egész NSA tevékenysége erről szól.
Minden baráti államot megfigyelni, hogy folyton zsarolhatók legyenek.
Mégha az érintett egyén Angela Merkel vagy épp Gordon Brown.

(Egyébként épp ezért nem kerék az AEÁ-ból)

Mészáros Laci 2014.12.09. 07:58:20

@kék madár:

Nem ötéves :) csak annyira elárasztja a sajtót a Goodfriend-et démonizáló kormánypropaganda, hogy könnyen a hatása alá kerül az emberfia. Valójában *ez* az árulkodó jel: ha annyira kurva biztos lenne az igazában a magyar kormány, az USA kormányához fordulna a részletek kapcsán.

De nem: csak a postást ekézik, a hazai híveknek talán ez is elég, a külföld felé pedig nem jár akkora diplomáciai költségekkel.

Mészáros Laci 2014.12.09. 08:02:08

@gigabursch:

Ja, gondolod az oroszok vagy a kinézerek tapintatosabbak? Lószart.

Csak az NSA egyszerű (jól) fizetett alkalmazottakkal dolgozik, akik elmehetnek nyaralni is, az orosz és kínai titkosszolgálatnál dolgozókkal sosem fogsz találkozni. Belebotlasz néhány újságcikkbe, hogy az IP webkamerák adatforgalmának figyelésekor kiderült: snapshotokat küldenek kínai IP címekre, a gyártó persze hárít, véletlenül benne maradt teszt funkció. No persze :) de a következő verzió ügyesebb. Te pedig elégedetten körbeveszed magad kínai routerekkel, kínai mobiltelefonokkal és azt hiszed, az NSA hallgat le.

Mészáros Laci 2014.12.09. 08:03:36

@MACISAJT:

fordítva vetted fel a szemüveget Msajt :)

prolee 2014.12.09. 08:03:47

@Megfontolt 2: Valóban sok bizonyíték lehet az USA tarsoyban, ezért kell minden meglőtt pártkatona ügyét a végsőkig felszínen tartani és elhúzni.
Amint Vida kivérzett, jön a következő ügy, azt is elhúzzák, addig mindenki, aki még homályban lehet, retteg a bankszámlája esetleges zárolása miatt.....
Így lehet tönkre vágni a Fideszcsürhét.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.09. 08:08:12

Miért kéne Goodfriendet beperelni??????????????????

Nem ő tiltotta ki vidát. Tessék az amcsi kormányt beperelni.

nu pagagyí 2014.12.09. 08:10:36

Van nagyobb bajunk is egy harmadrangú korrupt tisztviselőnél. Vida csak csak a hatalmi maffia egyik pofozó embere.

A rendszerszintű korrupció az úgy működik, hogy egyetlen cégre írnak ki milliárdos bevételt biztosító pályázatot, amihez a bevételt törvénnyel biztosítják, mint a kötelező "számla auditálás" esetében. Az is ügyes, ahogy előírták minden cégnek, hogy kötelezően befizessen egy "fokozott biztonságú aláíró csomagra", amit összesen két magáncég (Netlock, Microsec) tud produkálni, gondolom mindkettőben ott ül már valamelyik hatalom közeli oligarcha vagy megbízottja. Aztán az így szerzett pénzek egy része hizlalja a politikai hatalmat képviselők villáit. A politikai és gazdasági maffia akadálytalan együttműködése jellemzi az országot, az egyik törvényt hoz, a másik kasszíroz, aztán elosztják a zsetont.

Chayenne 2014.12.09. 08:20:56

Ezek itt csak bábok. Vida is Goodfriend is. Egyébként a cikkíró jól látja, én is erre jutottam kb, mindenesetre a következő napok valóban érdekesek lesznek. Nekem azért van egy 4. verzióm is, hogy Vida lemond, nem perel és csak az állását bukja. Ha perel, és veszít akkor meg börtön vár rá. Tehát nem fog perelni ez 100% ! Le fog mondani és per nélkül azzal fognak tetszelegni, hogy a szemét usa kicsinált egy ártatlan embert!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 08:22:23

@Megfontolt 2: Hogy te milyen hülye vagy... Az megvan, hogy a kitiltások tényét egy FIDESZ-közeli lap hozta nyilvánosságra? Faszkalap.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 08:22:55

Hej, pedig már azt hittem, hogy meg is szűnt ez a blog.... (

SMFB 2014.12.09. 08:34:12

1. az emlegetett bizonyítékok forrása (értsd megszerzésének módja) lehet kényelmetlen az USA számára, ezért nem akcióznak direktebb módon. Lásd még Merkel telefonja...

2. kb. egy éve nem tudjuk, hogy mi történik a zöld dosszié tartalmával. Ellenben egy év alatt
- elég sok mindent ki lehet vasalni
- néhány ügy pedig már szépen el is évülhetett

SMFB 2014.12.09. 08:40:05

Szóval mindkét fél érdekelt lehet az időhúzásban. Tényleg jó kifejezés a chicken game a helyzet leírására.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.12.09. 08:46:17

Eheti FIDESZ kommunikénket olvasták. Ezzel szemben a valóság:

"Az amerikai ügyvivő szűkszavúan válaszolt Orbán Viktor miniszerelnök parlamentben elmondott beszédére. Goodfriend annyit írt a Twitteren, hogy Magyarország és a Egyesült államok között nagyszerű a jogi együttműködés és linkelt is a posztjához két dokumentumot. (...) Goodfriend posztja valószínűleg egy jelzés arra vonatkozóan, hogy a magyar hatóságok forduljanak hivatalos jogsegélykérelemmel az Egyesült Államokhoz. A magyar ügyészség korábban már kért információkat az amerikaiaktól a kitiltások hátteréről, de akkor meg is jegyezték, hogy nem hivatalos jogsegélykérelemmel fordultak az amerikaiakhoz. Ha jogsegélykérelmet küldtek volna, akkor az államközi egyezmények alapján több érdemi információt lennének kötelesek kiadni az amerikaiak, és valószínűbb lenne, hogy a magyar hatóságok érdemi választ kapnak a kérdéseikre."

444.hu/2014/12/08/goodfriend-valaszolt-orbannak-az-usa-es-magyarorszag-kozott-nagyszeru-a-jogi-egyuttmukodes/

citrix 2014.12.09. 08:50:03

Szeretném ha végre a kedves (nemzet)vezető viselkedne úgy mint egy férfi és álljon ki a nyilvánosság elé. Jöjjön ki az utcára, sétáljon a tek nélkül hiszen őt úgy szereti a kétharmad. Végre legyen férfi és ne egy ártány Mészáros&Mészáros vadiúj disznóóljában.

Netuddki. 2014.12.09. 08:50:16

"Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen."

Ez a hét vicce, pedig még csak kedd van. Talán alávethetné magát és "kis" családját egy igazi, nyilvános vagyonosodási vizsgálatnak.

"André Goodfriend azt állítja"

Balfaszok! Mikor fogjátok fel, hogy Goodfriend nem állít semmit. Ő csak a hangszóró, ezért beperelni is teljesen értelmetlen. Főleg, hogy államközi egyezmények szerint a magyar államnak minden lehetősége meg lenne a dolgok tisztázására. Vajon mi a faszért nem tisztázta idáig az orbán rezsim? Miért húzták idáig az időt? Vagy annyira balfaszok, hogy nem ismerik milyen lehetőségeik vannak? Ez is elképzelhető "ezekről" de ezt erősen kétlem, nagyon jól tudják "ezek" mit miért tesznek. Majd a bíróság előtt is ezt kell figyelembe venni...

sga 2014.12.09. 08:52:19

Totál hülyeséget írsz. Orbán ultimátima egy szar kísérlet arra, hogy elkenje az ügyet, és az amerikaiakra tolja. Pontosan tudja, hogy a) Goodfriend nem perelhető b) nem fog lemondani a diplomáciai mentességéről, hiszen pont hogy diplomataként és nem magánemberként tevékenykedik c) A kitiltás okát egy vízum igényléssel simán kiadnák, de ez ugye valamiért nem akaródzik.
Vida (és Orbán) nyilván tisztában van a kitiltás okaival, vagy legalábbis azzal a néhany üggyel amelyek között ott van a konkrét ok. Ne legyünk naivak, tutira mennek. Csak olyan lépéseket tesznek, hogy ne kelljen kiteregetni a szennyest, és az USA se teregesse ki még véletlenül se.

igazi hős 2014.12.09. 08:52:43

"Úgy tűnik Orbán Viktor rövidre zárta a dolgot, és az igazság napokon belül ki fog derülni" Igen ez jellemző Polt Péter főügyészsége alatt, különösen a Fideszt érintő gazdasági ügyekre.
Az a legszebb, hogy a nyilvánvalót kihagytad a lehetőségek közül: jogsegély keretében USA bíróság elé vinni az ügyet. Ja, hogy ott nem Fidesz megbízottak vannak?!? Hát ezért marad a masaztolás.
Jelen helyzetben az egyetlen kérdés, hogy miről akarják Orbán nyilatkozatokkal (lásd tegnapi a csökkenő szegénységről), idióta törvényjavaslatokkal (vasárnapi zárvatatás és drogteszt) és minden eszközzel elterelni a figyelmet. Töröcskei "elvesztett" tízmilliárdjairól? A frissen államosított, de már magyar vevőt váró bankokról? Vagy egy még nagyobb lopásról, amiről nem is tudunk?

gigabursch 2014.12.09. 08:57:02

@Mészáros Laci:
Nem veszem magam körbe velük, nem is hallgatnak le.
Sőt, még az akksit is ki tudom venni.
Persze ez ilyenkor szintén gyanús, de szerencsére az ország területén elég sok a térerő mentes hely (pl. a pincémben), szóval még a védekezés sem olyan bonyolult.

Ellenben az AEÁ állandó üzemi szintű szarkavarása UNDORÍTÓ.

gigabursch 2014.12.09. 09:00:23

@Chayenne:
Ez pont olyan, mint az egykori RÁdióvezető nőnk hisztije az előkerült 6-os karton miatt.
Évekig hőbörgött a per miatt, de sose perelt. Vajon miért? hmmm

2014.12.09. 09:03:54

@polyvinyl: "Orban Viktor megnyilvanulasa meg teljesen alpari es szalonkeptelen. ("legyen ferfi" - na elmesz te a jo edes....)"

Orbán pontosan azt mondta, amit az átlagember gondol Goodfriend viselkedéséről."

Hiszen pont alátámasztod az állítást: O.V.megnyilvánulása nem politikusi, nemzetközi diplomáciában ugyanis többet várunk el, mint egy kocsmai beszélgetés nívója.

Egyébként, miért menne el a perre Goodfriend???

A bizonyítékokkal, ha vannak, nem ő rendelkezik. Nem hozhatja nyilvánosságra.
Ti fideszbirkák mind olyan ostobák vagytok...

2014.12.09. 09:05:47

Hülye egy cikk. A tények makacs dolgok, de nyilván figyelmen kívül hagyhatók.
Hogyan bizonyítson Goodfriend a bíróság előtt, ha a bizonyítékokkal nem ő, hanem az USA rendelkezik?????

Mészáros Laci 2014.12.09. 09:09:52

@gigabursch:

"Ellenben az AEÁ állandó üzemi szintű szarkavarása UNDORÍTÓ. "

Mert azt látod. A kínaiakat és oroszokat nem.

A lehallgatás... nem választhatod meg. Akkor tudod elkerülni, ha remeteként élsz valahol a Börzsöny oldalában.

gigabursch 2014.12.09. 09:12:27

@Miazmás:
Így könnyebb hogy USA?
hmmm....
(amúgy én rendszeresen megnézem a számomra ismeretlen rövidítések esetén az roviditesek-hu -t)
:-)

óðinn 2014.12.09. 09:13:36

"2. Vida Ildikó beperli Goodfriendet."
A bíróság kitűzi a pert 2015 szeptemberére, mert korábbra nincs kapacitása. Néhány nap, ugye?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 09:13:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szerintem ostoba te vagy. Goodfrend állított valamit magyar tisztségviselőkről, Orbán pedig azt mondta neki amit te vagy más is mondana, bizonyítsa be állítását a bíróság előtt.

Demokráciában ugyanis ez az eljárás. Téged is megillet, de Vidát is.

Az itt kurvára nem fontos, hogy Goodfrend mit csinál, a lényeg az, hogy Vida mit csinál, azaz igazáért perre megy e. Mert ha nem, akkor Goddfrendnek van igaza, ha viszont igen, de az USA "hibájából" nem bizonyítható Goodfrend vádja, akkor Goodfrend feldughatja a vádakat magának.

Képtelen vagy felfogni, hogy az emberi jogok általánosabbak mint az USA érdekei, Orbánéknak amúgy is a magyar érdekek mellett kell kiállnia. De azért másokat ostobázol.

Vajon te mit szólnál, ha az orosz nagykövet állítaná azt, hogy te sikasztasz, viszont nem védhetnéd meg magad, mert sajnálattal közölné, hogy bizonyítékot nem szolgáltathat ki. Ez neked elfogadható?

gigabursch 2014.12.09. 09:14:23

@Mészáros Laci:
Lehet, hogy semmivel sincs kevesebb rálátásom, mint a többiére.
De tudod ez olyan, hogy kinek a pap, kinek a papné, kinek meg lánya...

Netuddki. 2014.12.09. 09:17:01

@Mészáros Laci: Lehallgatás? Nem kell olyat csinálni amit később szégyellenél ha nyilvánosságra kerül.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 09:18:29

@sga: Mivel az USA állított valamit, neki kell azt bizonyítania. Ez az összes jogállamban alapvető. Orbán miért tolja rá a felelősséget az USA-ra? Az USA állít valamit és Orbán bizonyítsa be, hogy nem igaz? Vagy hogy?

Ha jogos lenne amit te állítasz, holnap hatszázan jelentének fel, hogy elloptad az autójukat.

Mészáros Laci 2014.12.09. 09:21:38

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Nem a szégyellésről van szó, hanem (például) üzleti tervekről, technológiafejlesztésről. Amikor négy év kutatómunkája és sok próbálkozás után kihoz egy cég egy új terméket, majd a kinézerek féláron gyártják - nekik nem kellett költeniük a fejlesztésre.

tarackos 2014.12.09. 09:21:43

Miért maradtak ki a Jóbarát ajánlotta lehetőségek?

1) Vida vízumot igényel és akkor majd tájékoztatják miért utasították ki.

2) Hivatalosan igénybevenni a jogsegélyszolgálatot.

"Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen."

Aham, biztos azért lett Lajosból az aki mer' Vitya zéróra tolerálta...

Netuddki. 2014.12.09. 09:22:34

@♔bаtyu♔: Muhaha!

Szóval kiadták a fidesz székházban az új feladatokat. Ezt a bullshitet kell nyomatnotok?

Minden gondolkodni képes embernek ebből az jön le, hogy:
A vidaildi lebukott, ami roppant kínos az orbán rezsimnek. Persze, hogy az mert egy velejéig korrupt tolvaj banda. Húzzák az időt, terelnek, maszatolnak amíg ki nem találják a számukra legjobb megoldást. Ami ezek szerint az, hogy úgy rúgják ki a vidát, hogy még véletlenül se kerüljön szóba a lényeg. Az, hogy közben itt hülyének nézik a zállampolgárt? Ez a legkevesebb orbánlandon, ezt speciel még élvezik is...

Mészáros Laci 2014.12.09. 09:22:55

@♔bаtyu♔:

Az USA nem állított semmit, amíg a magyar kormány nem kezdett ugrálni a sztorin,
Magánlevélben közölték hat darab magánszeméllyel, hogy nem utazhatnak az USA-ba. Pont.
Ki vert ebből habot?

Mészáros Laci 2014.12.09. 09:23:50

@gigabursch:

Jó, akkor maradjunk ennyiben :) van aki jobban érzi magát a kinézerek vagy oroszok felségterületén.

sga 2014.12.09. 09:29:13

@♔bаtyu♔: Ez nagyon jó propaganda szöveg, de sajnos nem igaz:
1. Az USA nem hozta volna nyilvánosságra az ügyet, ha a Századvág (bocs, a Napi Gazdaság) nem kezdi el irtózatosan ostoba módon teregetni. Magyarul itt nem az USA állított valamit, hanem a Századvég. Az USA csak cáfolt.
2. Megmondták mi a jogi eljárás, ha Vida meg akarja tudni, hogy mivel vádolják: vízumot kell igényelni, nem pedig perelni. Még egyszer megismétlem: ha Orbán tényleg kíváncsi lenne arra, hogy mit követett el Vida, akkor vízum igénylésre utasította volna, nem arra, hogy pereskedjen. De mivel pontosan tudja, nyilván nem ez a cél.
Ilyen egyszerű.

Az autós hasonlatot nem kommentálom. Egyszerűen nem üti meg a mércét.

igazi Ténytár 2014.12.09. 09:29:30

@igazi hős: "Az a legszebb, hogy a nyilvánvalót kihagytad a lehetőségek közül: jogsegély keretében USA bíróság elé vinni az ügyet. "

Ezt írtam én is mar fentebb! Ahhoz is gyáva szarok a Fideszesek hogy a Polgári (!) meghívásra vacsorázni menjenek oda!

Ott a bírónak kiadják a bizonyítékot. Ott nincs Goodfrendnak mentelmi joga (mondjuk baromság az egész hogy őt mivel perelne, de tessek ott lehet) Ja, hogy azt Vida nem akarja...

seahawks 2014.12.09. 09:29:48

ezzel ússza meg vida a korrupciós ügyet. nem fog perelni, orbán felmenti és vége. ügyes!

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 09:30:35

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ezek amit írtam általános dolgok, ha Orbánt behelyettesíted Gyurcsánnyal, vagy más kedvenceddel, Vidát pedig az ő NAV elnökére ugyanúgy igaz.

Csak te ostoba vagy elvtárs és képtelen vagy felfogni.

csak egy néző 2014.12.09. 09:33:04

Azért, ha Vida NAVasszony olyan nagyon tuti lenne az ártatlanságában, szerintem bárki akit így meggyanúsítanak, biztos, hogy szerezne 17$-t, hogy kérjen egy vizumot és akkor feketén fehéren kiderülne az ártatlansága és, akkor, akár amerikai ügyvédi megbízással lehetne beperelni Goofriendet az USA-ban és itthon nyílvánossá tenni az elutasítás indokát. De mi is van olyankor, ha nem annyira biztos a saját ártatlanságában??
Az pedig, hogy az ország felcsuti suttyója, képes ilyen perrel fenyegetőzésre biztatni Vidát, az is magáért beszél és Ildikó helyében már szedném össza a személyes motyómat.

Netuddki. 2014.12.09. 09:34:54

@Mészáros Laci: Muhaha! Nagyon jól tudták a tetvek, hogy ki fog derülni. Ezért is hozatták nyilvánosságra a századvéggel. Meg azért is, hogy azért a sok közpénzért amit odaöntenek eléjük csináljanak is valamit végre a századvégesek...

igazi Ténytár 2014.12.09. 09:35:35

@♔bаtyu♔: Ne jatszd mar a hulyet!

1, Kérhet vízumot és kiderül neki az elutasító indoklásból

2, Perelheti az USA-ban a kormányt es Goodfrendet is ha akarja. Ott meg a bírónak ki kell adni a bizonyítékot. Sot meg nyerhet is az USA kormány ellen mint nem egyszer történt. (Amerikás Orbán hívő 56-os magyarok vígan összedobják neki az ügyvédi költséget az se gond. )

3, De akar mehet vacsorazni is New Yorkba a tobbi fideszessel ha artatlan.

Erdekesen pont e 3 dolgot nem teszi a Fidesz!

Netuddki. 2014.12.09. 09:35:53

@♔bаtyu♔: A gyurcsány a te kedvenced barom fidesztroll, te emlegeted állandóan. Nem is tudom mivel terelnétek ha a gyurcsány nem lenne. Muhaha!

gigabursch 2014.12.09. 09:39:15

@csak egy néző:
Feltételezem elutasítás esetén van helye jogorvoslatnak.
Jól gondolom? Mindenféle vízum ügyben nem vagyok totál büfé.

igazi Ténytár 2014.12.09. 09:41:10

@csak egy néző: Apropó 56-os Orban hívő amerikás magyarok!

Azok miért kussolnak az USA-ban? Hiszen tudjuk milyen spicli banda, akik rohantak az Egyetemekre (!) es máshova feljelenteni szocikat, Gordont stb !

Most valahogy lapulnak feljelenteni az USA kormányt, stb szegény ártatlan Vida es társai ügyében.

A New Yorki vacsora meghívás is hogy eltűnt miután a fideszesek gyávák voltak elfogni!
Ki erti ezt?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 09:43:02

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: Ebben elég jól benne volt amit írtam, hogy takarodj a gecibe elvtárs, csak te nem értetted. Remélem, most már igen.

igazi Ténytár 2014.12.09. 09:44:36

@ HOL VAGYTOK HŐS AMERIKÁS SPICLI MAGYAROK ILYENKOR?

Miért nem jelentitek fel a hazug Orbán puccsoló USA kormányt mint szoktatok tenni másokkal Orbán védelmében?!

Be vagytok tojva?

___________
www.galamuscsoport.hu/tartalom/cikk/118230

Az „amerikai magyar lobbi” feljelenti a munkahelyén Charles Gatit (meg Bajnait és Simonyit)

Lipták Béla, a magyar jobboldal elkötelezett híve, az úgynevezett amerikai magyar lobbi vezetője levelet intézett Charles Gati munkahelyi vezetőjéhez, illetve saját szervezetének mintegy 1200-1300 tagjához. A két levelet betűhíven közöljük.
____________

gigabursch 2014.12.09. 09:46:50

@Miazmás:
Nane...
:-)

Tudod úgy van ez, hogy nem szeretem a PRC, UK, USA és egyéb rövidítéseket, s ha lehet használom a magyar megfelelőjét vagy a teljes nevet.
Bár az NB (Nagy-Britannia) baromi hülyén hangzik, s a visszagondolása eléggé értelmetlen, de az AEÁ viszont egyértelmű.
Meg a másik, hogy nekem az USA az usa és nem júeszéj (lyúeszély), ami persze legalább annyira helytelen, de aki hamarabb tanult informatikát, mint angolt, annak van egy-két "érdekesség" a tarsolyában.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 09:51:31

@egy igazi Ténytár: Miért perelné az USA-ban? Ha téged valaki megvádol nem neked kell bizonyítania, hanem neki. Te ALPERES vagy, a bizonyítékok nem a te kezedben vannak, hanem a FELPERES kezében. Goodfrend ráadásul nem perelte be Vidát, csupán állított róla valamit és állítását nem a bírósággal, hanem a médiával közölte.

Vidának egy magyar bíróságon kell simán becsületsértési pert indítania és Goodfrendnek ott kell a bizonyítékokat előtárnia, azaz állítását bizonyítania. Ha nem tudja, vagy nem akarja hát így járt, azonban a magyar bíróság kimondhatja Vida jó hírének megsértését.

Szerintem te játszod a hülyét, mert én nem hiszem el, hogy te ennyire ostoba lennél. Ez egy sima becsületsértési ügy, 12 belőle egy tucat, csak éppen itt nevesebbek a szereplők.

bekerült 2014.12.09. 09:52:38

Hát !

Kihagytál egy halom dolgot a blogodból !

Az amerikai diplomata nem azt teszi, amit ő akar, ő a küldő országot képviseli és így azt KELL tennie, amit elvárnak tőle.
Már az eddigi megszólalásait is ennek a tükrében illene figyelembe venni.
Ilyen poszton már nem hablatyolnak meggondolatlanul.

Az igazság kiderítésére elég sok mód lenne, de valahogy ez a blogírónak nem jutott eszébe.
Mondjuk kérhetne Vida vízumot és amit erre kap, azt nyilvánosságra hozná, azután kalap kabát.
A többit nem sorolom, mert ennyi is elég.

Valahogy nem akaródzik a FIDESZNEK az a megoldási forma, ami kézenfekvő és inkább arra megy, ami elkeni a valóságot.
Mit kell itt huzakodni ?
Pláne arról, amit már ők is tudnak, csak nem tárják elénk.

Hát az van, hogy idő kell ahhoz, hogy az egészet le tudják nyeletni velünk.
Orbán majd végül meneszti Vidát, nagy felháborodva és mindenki meg fog nyugodni és dicsérni fogja Orbánt, hogy milyen karakán srác is a vezér !

Tisztára hülyének néznek ezek mindenkit, miközben elfogadják azt a költségvetést, ami jól be fog tenni nekünk !
Ezt a Vidát ki kellett volna találni.
Ráadásul, ha még igaz is, hogy Vida vastagon benne van a buliban, akkor meg megette a fene az egészet.
Menjenek a picsába !

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 09:57:59

Amúgy a hozzászólások kiválóan mutatják, amikor a ballibsik a gyakorlatban találkoznak a jogállam alkotórészeivel. Pld. azzal, hogy a vádakat a vádlónak és nem a megvádoltnak kell bizonyítania és ha erre nem képes, viszont vádjait nyilvánosságra hozta, akkor az rágalmazás, a sértett elégtételre tarthat igényt.

Itt orbánoznak egyes ostoba ballibsik, pedig ez egy alapvető jogállami tétel, amikor a ballibsik elmennek tüntetni a demokráciáért, többek között ezért a tételért is kiállnak.

anarch 2014.12.09. 10:03:58

Szerintem túl fekete-fehéren gondolkozol. Annyi más lehetőség van, nem is kell olyan nagyon régmúltra gondolni. Pl. perel... de a "postán el is tűnhetnek a levelek". Vagy perel... de elfelejtenek szólni erről az érintetteknek időben. Perel... de tök másért. Stb.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:04:42

@bekerült: A magyar jogrendszert kurvára nem érdekli, hogy Goodfrend mit tehet és nem tehet meg, mivelhogy a magyar állampolgárok érdekét képviseli. Ahogy az USA jogrendszere az USA állampolgárok érdekeit.

Mivel Goodfrend állított valamit, amit ő nem képes bizonyítani, Vidának max. annyi "dolga" van, hogy feljelentse becsületsértésért. MAGYAR és nem amerikai bíróságon. Goodfrendnek kell "megoldania", nem Vidának a vádakat. (Amikor az USA zsidóinak egy része beperelte a a MÁV-ot, akkor nem "csak" a médiának állította a vádakat, hanem valóban be is perelte egy USA bíróságon a MÁV-ot, hiszen az USA törvényei sem fogadják el azt, hogy valaki a médiában jelentsen fel másokat).

A fidesznek ehhez pedig nem sok köze van azon kívül, hogy az USA egy fidesz kormányt szeretne lehetetlenné tenni.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 10:07:10

@♔bаtyu♔: Amúgy a hozzád hasonló hívők meg kiválóan mutatják a rendszer butító hatását.

1. Senki nem vádolt senkit semmivel.

Időrendi sorrendben:

1. Az Egyesült Államok írt egy levelet Vida Ildikónak, hogy kitiltotta őt a területéről.
2. A FIDESZ-közeli Századvég tulajdonában álló Napi Gazdaság nyilvánosságra hozta, hogy több, kormányzati tisztviselőt kitiltottak az Egyesült Államokból korrupcióban való érintettség miatt.
3. Ment a találgatás, valahol felmerült Vida Ildikó neve.
4. Vida először hallgatott, majd MAGA ISMERTE EL, hogy ő az egyik.
5. Orbánék eddig semmit nem tettek, csak próbálják elkenni a szart.
6. Goodfriend azt mondja, hogy Vidát korrupcióban TARTJÁK érintettnek.

Felhívom a figyelmedet a 2. és a 4. pontra!

Fogod?

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 10:13:42

@♔bаtyu♔: Amúgy a fideszes hívőkre általában jellemző, hogy vagy nem értik meg a dolgokat, vagy szándékosan, terelésből teszik a hülyét:

"Összekeverhette a Hír TV Nagy Emíliát, a közfelháborodás napja elnevezésű rendezvényen felszólaló tanárnőt névrokonával, ezért ment egy stáb a pedagógus munkahelyére, egy iskolába forgatni, és faggatta állítólagos csalási ügyéről a diákjai előtt."

"Rogán Antal a magyar ellenzéktől az EU-n át André Goodfriend amerikai nagykövetségi ügyvivőig mindenkit kiosztott, hogy miért nem tiltakoznak az amerikai internetadó ellen, ha a magyar tervezet ellen felemelték a hangjukat, vagy részt vettek a tiltakozásokon. Csakhogy az USA épp most önti gránitszilárdságú, örökké szóló törvénybe a netadó tilalmát. Sem Obama, sem ellenfelei nem akarnak internetadót."

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:15:03

@Miazmás: Ez nem hiedelem hanem jogállam kérdése te ostoba, az összes jogállamban így van, nem pedig én hiszem.

Orbánéknak az égvilágon semmiféle dolga nincs. Goodfriend állított valamit a magyar médiában, amit láthatóan nem képes bizonyítani. Tökmindegy, hogy miért nem képes, a magyar bíróságoknak konkrétum kell, de az amerikainak is.

A többi pontot is feldughatod magadnak, jogállamban nincs olyan bíróság amely ne röhögne ki vele. Magyar bíróság előtt az nem bizonyíték, hogy kitiltották az USA területéről. Szép is lenne.

Goodfrien tökmindegy mit állít, bizonyító erejű módon kizárólag a bíróság állíthat valamit.

B+, hogy a faszban álltok ti ki a jogállamért, ha ezt az alapvető tételt megkérdőjelezitek? Ilyen alapon eljárást lehetne indítani Gyurcsány vagy Schiffer ellen, elég ehhez az is, ha Putyinék kitiltják az országuk területéről.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:16:34

@Miazmás: Te normális vagy b+? Nem azért beszélgetek veled, hogy az összes fidesszel kapcsolatos problémádat rám nyomd. Keress b+, egy pszichológust, vagy egy másik blogot.

Egyébként is a jobbikra szavaztam:)))))))

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 10:16:38

@♔bаtyu♔: Senki nem jelentett fel a médiában senkit. VIDA MAGA ISMERTE EL A SAJTÓBAN, HOGY Ő AZ EGYIK KITILTOTT. ELŐZŐLEG A FIDESZ-KÖZELI SZÁZADVÉG TULAJDONÁBAN ÁLLÓ NAPI GAZDASÁG ÍRTA MEG (KI TUDJA, MILYEN INFORMÁCIÓK ALAPJÁN), HOGY 6 MAGYART KITILTOTTAK.

ÉRTETLEN FIDESZES FASZKALAP!

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 10:17:53

@♔bаtyu♔: Az egy fokkal rosszabb. Csak a tényeket nem érted és kezd fogyni a türelmem. Nem nekem kell orvoshoz mennem, hanem annak, aki a Jobbikra vagy a FIDESZ-re szavazott ÉS szavazna ma is.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:24:02

@Miazmás: Ne kínlódjál már b+, rossz nézni.

Van vád? Nincs. Az, hogy Goodfrend elmesél valamit a médiának Vidáról még akkor sem vád, ha e mellett ki is tiltja Vidát.

Jogállam b+, mit gondolsz miért nem szavazok soha ballibsi pártra. Mert kb. úgy értelmezik a jogállamot ahogy te is. Ez már 2006. október 23-a után is jól látszott. "Ki tudja milyen információk alapján" még le is írod b+, de azért Vida bizonyítson. Inkább te menj orvoshoz.

jo.e 2014.12.09. 10:27:35

Kizárólag az okfejtésedre reagálva: azért a 3. pontod elég különös. Ha esetleg már ott lesznek a bíróságon, csak várjuk már meg az ítéletet, nem?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.09. 10:30:31

V.I. nem fog perelni, amivel egyértelműen bebizonyosodik, hogy bűnös.

...Ám nem fogják lecsukni. (Szerintem)

Rob67 2014.12.09. 10:35:50

Jobarat hazudhat. Amerikai, diplomata. Megvan hozza a kepzettsege es joga is :)
Vida Elvtarsno azonban nem. A NAV elnoke ne hazudjon.

Marty Mcfly 2014.12.09. 10:36:08

@na__most__akkor:
Hallottal mar arrol, h szleng?
Es arrol, h ekezet nelkuli billentyuzet?
Te nem magyar vagy bazze, hanem csak egy faszfej. CSAK.

Miazmás · http://miazmas.blog.hu 2014.12.09. 10:39:19

@♔bаtyu♔: Látom, elgurult a gyógyszered. :)

Eddig végig azt mondtad, hogy Goodfriend vádol. Most meg azt írod, hogy nincs vád. Hol írtam, hogy Vida bizonyítson? Az információk származása meg pont arra vonatkozott, hogy FIDESZ-közeli lap hozta le, egyébként is a Magyar Nemzet szokott mindenféle helyről adatokat kapni.....
Milyen 2006? Hogy jön ez ide? Már megint? Ja, az, amikor békés tüntetők autókat meg tv székházat gyújtogattak, kövekkel támadtak rendőrökre, Orbán meg annak ellenére az Astoria-hoz szervezte a hívőket, hogy többször szóltak neki, hogy ne tegye mert veszélyes?
Értem. Látom nem megy az írott szöveg értelmezése. Ez van.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:39:54

@jo.e: Ezek pontosan azt a mentalitást képviselik, amivel Orbánékat vádolják. Lazán elítélnének egy embert csak azért mert egy külföldi hatalom azt mondja, hogy bűnös.

Ráadásul ami gáz, hogy nem is értik mi ezzel a probléma. Miközben naponta tüntetnek épp az ilyenek ellen.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:45:09

@Miazmás: Mert ostoba vagy és nem érted a különbséget.

Goodfriend vádol, de jogilag nem értelmezhetően nincs vád.

Te nem a liberálisok jogi szakértője vagy?

Igen. látom 2006-ot sem értetted, akkor hogy a faszban értenéd ezt.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:45:48

@♔bаtyu♔: jav: Jogilag értelmezhetően.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:50:41

@Nyekenyóka: Ez pontosan így van. Ha Vida nem perli be Goodfriendet becsületsértésért valószínű elkövette azt amivel Goodfriend vádolja. Ugyanis nem tudhatja, hogy Goodfriend tudja e bizonyítani, vagy nem tudja.

Orbán nem véletlenül ígérte meg neki, hogy ekkor kirúgja.

Azzal együtt jogilag csak akkor lesz bűnös, ha Goodfriend vagy valaki más valóban fel is jelenti és a bizonyítékok alapján el is ítélik.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 10:54:21

@Miazmás: Tudod kettőnk között az a különbség, hogy amikor a jobbso média felkapja, hogy valamelyik ballibsi politikus lopott, sikkasztott, én akkor is azt mondom, hogy ez smafu.

Majd ha a bíróság is ezt mondja, akkor valóban így van.

És mielőtt orbánoznál írom, hogy ez a jól felfogott érdekem miatt van, a jogállam ugyanis nekem előnyös.

sga 2014.12.09. 10:54:59

@♔bаtyu♔: Na ezt olvasd el Te kis buta, és utána beszéljük meg, hogy ki kit vádol.:
444.hu/2014/12/09/hatalmas-bloff-hogy-orban-goodfriend-bepereleset-koveteli-vidatol/

De azért vigyázz, mert tények vannak benne, meg ilyen jogi bla-bla (a Te Univerzumodban biztosan nem a zemberek érdeke). Szóval csak óvatosan, mert még megzavarja a tisztán látásod. Különben is ez egy ilyen ballibsi szennylap. FERTŐZŐ!!!

dogbakszi 2014.12.09. 10:59:17

@♔bаtyu♔:
"Amúgy a hozzászólások kiválóan mutatják, amikor a ballibsik a gyakorlatban találkoznak a jogállam alkotórészeivel. Pld. azzal, hogy a vádakat a vádlónak és nem a megvádoltnak kell bizonyítania és ha erre nem képes, viszont vádjait nyilvánosságra hozta, akkor az rágalmazás, a sértett elégtételre tarthat igényt."
- Ha valaki nincs tisztában a diplomáciai védettség intézményével, akkor inkább ne szóljon hozzá az ilyen témához! Ha pedig tisztában van vele, akkor pedig nem kéne hüleségeket írnia!
Ha Vida ildikó azt tapasztalja, hogy őt kitiltották az USA-ból, akkor két dolgot tehet.
1. Nem akarja megtudni, hogy miért tiltották ki, s akkor éli tovább az életét, s csak bizakodhat, hogy erről a tényről csak Ő és az USA nagykövetség tud, s más nem. (Ez az ami nem jött be, hisz a Napi Gazdaság című, már jó ideje Fideszes lap öngólt rúgott hisz a piszkálódásával bukott ki az ügy.
2. Ha meg akarja tudni, hogy miért is tiltották ki, s akkor elmegy az USA nagykövetségre és vízumot kér, s akkor az USA törvényei szerint, (ami alapján a kitiltást is elrendelték) megadják, hogy miért tiltották ki. Ha nem tetszik neki ez, akkor pedig az USA bíróságai előtt perelheti az USA államigazgatását, hogy érvényre juttassa igazságát.

Ha a kormányzat kiváncsi arra, hogy miért tiltották ki Vidát, akkor neki is két lehetősége van erre.
Az egyik, hogy miután Vida megkérte a vízumot és a kitiltással kapcsolatosan megkapta az indoklást, akkor azt elkéri Vidától.
Nyomozást kezd az üggyel kapcsolatosan, s ha elakad (mert Goodfriend úr azért elmondta, hogy a bizonyítékokkal a kormányunk is rendelkezik), jogsegélyt kérhet (Mert mint a mai nap megtudhattuk (hvg.hu/itthon/20141208_goodfriend_tett_egy_halk_ajanlatot_orban), hogy ugyan Keresztes szóvivő úr azt állította, hogy megkérték már régebben jogsegély keretében, de a mai nappal már tudjuk, hogy ez is annyi igazságtartalommal bír, mint Polt úr abbéli kijelentése, hogy már nyomoznak
Ha pedig erre a lépéssorozatra nem hajlandó se Vida, sem pedig a kormány, akkor hiába erölködnek azzal, hogy majd pert akasztanak az ügyvivő nyakába, az ügyvivőt, ha nem akarják, hogy beleszóljon a dolgaikba, akkor ki tudják utasítani (Persona non grata), bár ez még keményebb külpolitikai konfliktust vázol, s aki mondjuk Mr. Goodfriend után jönne, ugyanott folytatná, mint elődje, vagyis a Orbán nem érne el vele semmit, de igazán kontraproduktív lenne.

Szúnyog 2014.12.09. 10:59:54

Ha jól értem, az ember teljesen tehetetlen a Jóbarát félék vádja esetén..

2014.12.09. 11:00:44

A fiúk loptak, Vida sokat tud, nem fog lemondani, megy a maszatolás tovább.
Az ügyvivő pedig kiröhögi ezt a sok marhát, aki azt hiszi hogy ő találta fel a spanyolviaszt.
És mi fog változni ? Hadat fog üzenni a drogos Tompika , az alkoholista Máté gyerek és a zsivány kürtöskalács Tóni Amerikának ? Viktor a CÖF-öt fogja hadrendbe állitani ? Röhejes !!

Ennyi hülye és barom politikus nincs a világon összesen mint amennyi itt nálunk található.
Mert ezeknek sem tisztessége, sem gerince sem pedig becsülete nincs. Csak lopnak, csalnak és hazudnak. Mert csak ehhez értenek a büdös patkányok,! A munka az büdös nekik , hogy rohadjanak meg mind egytől egyig..

Szúnyog 2014.12.09. 11:01:38

@dogbakszi: nem. A vízum megtagadás indoklása nyilván ismét egy általános megjegyzés lenne. Miként a magyar kormánynak átadott "bizonyíték" sem terjed túl egy fikablog írásán.

ép-ész 2014.12.09. 11:08:37

Itt mindenki téveszmék áldozata. Nem Goodfriend tiltotta ki az USÁ ból, hanem az amerikai külügyminisztérium. Vida Ildikó miért nem mer vízumot kérni az USÁ ba? Azonnal kiderülne, hogy mi az igazság.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:23:32

@dogbakszi: Miért kellene elmennie az USA követségre?

Feljelenti itt Goodfriendet becsületsértésért. Ha Goodfriend a vádjait nem képes bizonyítani, akkor Vida kártérítésre tart igényt.

És az itt lényegtelen, hogy nem tudja bizonyítani, vagy nem akarja.

A kormányzat magasról szarja le (nagyon helyesen) Goodfriend vádjait, hiszen egy jogállamban a bírósági végzés az, ami alapján a kormányzat léphet. Az más tészta, hogy Orbán közvetett bizonyítékok alapján kirúghatja Vidát. Márpedig ha Vida az ő becsületét érintő ügyre nem reagál becsületsértési perrel, akkor a gyanú ott van.

Szép is lenne, ha egy idegen hatalom szemezgetne az állami funkcik között, melyik tetszik neki, melyik nem, na melyikkel is tudunk nyomást gyakorolni az ország kormányára?

A diplomácia mentesség itt lényegtelen, a magyar állam a magyar állampolgárok érdekeit képviseli, ergo nem fogja azt figyelembe venni, hogy az idegen hatalom képviselője miért nem képes bizonyítékokat prezentálni. Ez az USA magánügye. Ha fontos neki, akkor előtárja a bizonyítékokat, ha nem akkor pedig nem. A bíróság ezt magasról szarja le, hiszen jogállamban nem hozhat ítéletet bizonyíték nélkül. Ráadásul a bizonyítéknak meg is kell állnia.

Amúgy ha Vida valóban bűnös lenne, Goodfriend szépen átadta volna a bizonyítékokat valami ballibsinek, az pedig szépen felnyomja Vidát, a vád pedig ez alapján meg is áll. Ezért én személy szerint nem is igazán hiszek Vida bűnösségében.

Vidának nem is a saját igazát kell bizonyítania, ezt nem is tudná megtenni, hiszen Goodfriend vagy valaki más nem perelte be. Vidának egy sima becsületsértési pert kell indítania.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:25:29

@ép-ész: Te hogy gondolod ezt? Putyin kitiltja Schiffert azzal, hogy korrupt. Schiffer vízumot kér, mire Putyinék nem adják meg neki.

Akkor Schiffer bűnös?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:28:22

"Hétfőn a miniszterelnök közölte az Országgyűlésben, hogy elvárja, hogy Vida Ildikó haladéktalanul indítson pert a diplomata ellen, aki azt állította, hogy korrupciót követett el. A külügyminiszter egyébként az M1 Ma reggel című műsorában hangsúlyozta, hogy van lehetőség arra, hogy André Goodfriend diplomáciai mentességéről lemondva a magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait."

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:30:54

Kiemelem:
"A külügyminiszter egyébként az M1 Ma reggel című műsorában hangsúlyozta, hogy van lehetőség arra, hogy André Goodfriend diplomáciai mentességéről lemondva a magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait."

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:32:58

"Több mint 100 millió dollárnyi adó elcsalásával vádolják a Deutsche Bankot az amerikai szövetségi hatóságok, és beperelték hétfőn New York város manhattani törvényszékén."

Ugye fogjátok. BEPERELTÉK. Nem kitiltották a bankvezetőket, hanem beperelték a bankot.

Per nélkül ugyanis az USA-ban sem áll meg vád.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:35:31

Itt egy korrupciós gyanús ügy ballibsik.

Orbán kedvence:

nemzeti.net/l.php?u=2657903

gaszton42 2014.12.09. 11:39:46

lehet már írták korábban de a diplomáciai mentességgel való játék a Halálos fegyver második részében volt nem a harmadikban...

profilo 2014.12.09. 11:44:07

Kimaradt a leszarjuk opció,ami valljuk meg a legjobb lett volna,mert egy hosszabb kussolós időszak után ki a faszt érdekelt volna az,hogy ezt a buta Vidát kitiltották-e valahonnan vagy sem.
Főleg úgy,hogy a skandallum és az ezt követő médiafigyelem berobbanásáig 10 magyarból 9 azt sem tudta,hogy ki ez Vida Ildikó,mit csinál,kivel hál és honnan lop.
Sokszor a kevesebb több...

KUHULIN 2014.12.09. 11:44:16

@ép-ész: Hehe. Pont feletted van a válasz.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 11:50:44

@profilo: A tervek szerint valahogy úgy kellett volna ennek alakulnia, hogy Goodfriend vádjaira a több százezres tömeg az utcára vonul, pár provokátor a tömegbe lő, a parlamentbe fegyveres csoport hatol be, akik hatására az országgyűlés elzavarja Orbánt. A vigarosan szegényedő ország pedig óriási IMF hitelt kap.

Persze mindenki az EU és az USA is így csinál, mintha minden a legtörvényesebben következett volna be.

Nem ez történt, sőt egyenlőre úgy tűnik Goodfriend és az USA, továbbá az itteni ballibsi pártok jöttek ki rosszul.

almodhi 2014.12.09. 11:53:23

"Kihagytam valamit?"

1. A "hamis vád" fogalmának megértését
2. A "diplomáciai mentesség" fogalmának megértését
3. Azt, hogy Goodfriend, soha egy büdös szót sem állított Vida Ildikóról...

csak egy néző 2014.12.09. 11:54:22

@egy igazi Ténytár:
Be vannak szarva piszkosul, mert nem tudják, hogy mennyi bizonyítékuk van az amcsiknak, a kis felcsuti gumicsizmás, jogász(?) meg adja a hülye ötleteit, persze szigorúan egyes szám első személyben. A Goodrfeend, ahogy elegáns módon tereli be őket a f...sz erdőbe tátott szájjal, az magáért beszél.

2014.12.09. 11:57:20

@♔bаtyu♔:
Csupán egyetlen kérdés: mi a per tárgya? Oké, Vida bepereli Goodfriendet. A bíró meg elhajtja, ahogy téged kellett volna.
Vidát nem Goodfriend tiltotta ki, hanem az USA. Ez nem polgári peres ügy, hanem diplomáciai.
A német bank pere meg azért irreleváns, mert az gazdasági tevékenységet (pénzügyi) folytatott az USA-ban, tehát érvényes rá az USA jogrendje.
Ráadásul nem perelheti Goodfriendet személyiségi jogok megsértéséért sem, mert nem Goodfriend szivárogtatott ki, hanem a Magyar Nemzet!

Batyu, te csak teher vagy az emberiség hátán.

dogbakszi 2014.12.09. 11:58:22

@Szúnyog:
"A vízum megtagadás indoklása nyilván ismét egy általános megjegyzés lenne. Miként a magyar kormánynak átadott "bizonyíték" sem terjed túl egy fikablog írásán."
Nyilván, ha Vida csak általánosságot tartalmazó szöveget kap, akkor perelhet, de csak az illetékességi területen, vagyis Amerikában! Ez benne volt a 2. verziójában! :-)

2014.12.09. 12:00:34

@♔bаtyu♔: És az mire érv, hogy belinkelsz egy cikket arról, hogy O.V. kedvenc cigány-zsidó szabadonfutója jelentős pénzekből gazdálkodik és nem ellenőrzi a NAV soha?

2014.12.09. 12:02:21

@♔bаtyu♔: Örülök, hogy megerősíted, hogy a FIDESZ és a KDNP ballibsi párt.

2014.12.09. 12:04:49

@♔bаtyu♔: "A külügyminiszter egyébként az M1 Ma reggel című műsorában hangsúlyozta, hogy van lehetőség arra, hogy André Goodfriend diplomáciai mentességéről lemondva a magyar bíróság előtt tárja fel bizonyítékait."

Ez csak azt mutatja, hogy a külügyminiszterünk egy hülye.
Goodfriendnek nincsenek bizonyítékai, amivel előállhatna. Ugyanis Goodfriend nem tiltotta ki Vidát sehonnan, sőt, kedvesen meghívta egy kávéra.

Miért nem egyenesen Obamát pereli???

Már értem, miért zárták be az OPNI-t. Az egész országban eluralkodott a kór....

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:05:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: Arra, hogy a valós korrupciós ügyek mellett simán elmentek.

2014.12.09. 12:06:14

@Szúnyog: Nincs szó rágalmazásról. Goodfriend semmit nem mondott. Ez nem személyes ügy, itt az USA tiltott ki, az USA-nak vannak (vagy nincsenek) bizonyítékai.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:06:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na hogyne, a külügyminiszter a hülye. Ezt egyébként nyilván az is jól jelzi, hogy nem te vagy a tanácsadója.

2014.12.09. 12:07:39

@♔bаtyu♔: Szerinted most a Vida kontra Goodfriend ügyről beszélgetünk, vagy a korrupcióról? Ne terelj, az olyan fidesz szokás...

2014.12.09. 12:07:55

Fideszbérencek! Ha nem értitek a világ működését kérjetek tolmácsot!

2014.12.09. 12:09:18

@♔bаtyu♔: Ha azt nem látja át, ami a dolga lenne, hogy diplomáciai és nem magánügyes eljárás lenne az egész, hogy épp neki kéne eljárni az USA-val szemben, akkor igen, hülye. de te se lehetsz büszke szervilis viselkedésedre.

2014.12.09. 12:12:29

@Szúnyog: Szerintem Orbán most ágyaz meg Vida kirúgásának. Eddig nem volt meg az indok, ha kirúgja, elismeri, hogy az USA-nak vannak érdemi bizonyítékai. Így beáldozza Vidát, hisz pótolható paraszt a sakkjátszmában, és ő kerül ki idehaza a sok fideszbirka szemében győztesen az ügyből.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:12:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: Szervillis te vagy, ugyanis én a jól felfogott érdekeimet tartom szem előtt, egy ballibsi esetében is én a ballibsi MELLETT lennék.

Te pedig az USA érdekeket a magadé elé helyezed. Most gondolj bele te vagy Vida és ilyen helyzet előtt állsz.

2014.12.09. 12:12:38

@♔bаtyu♔: Ostobák a szüleid voltak, amikor nem használtak gumit. De visszatérve rád, ha már megmaradtál, nem kell tőlem kérned, elég ha bármely okosabbat megkérdezed. Persze akkor nem lennél fideszes.

2014.12.09. 12:14:38

@♔bаtyu♔: Igen, kedves hátizsák! Tőle is lehet kérned. Többször leírtam, de nem fogod fel, mert nem rendelkezel megfelelő szellemi nívóval. Vida nem tud feljelentést tenni.Mi a feljelentés tárgya? Mit állított Goodfriend, mint magánember? Mint hivatali vezető?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:15:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: Valahol kezdem érteni miért vagytok ti lassan 10 év elteltével is a kukában.

Orbán épp annak köszönheti hatalmát, hogy az emberek jórésze nem birka. Birkák akkor lennének, ha azokra a ballibsikre szavaznának, akik szerint az IMF hitel jó dolog, mert olcsó, az USA érdekek pedig előrébb vannak a jogállam értékeinél.

Azaz mint nálad birka.

2014.12.09. 12:16:19

@♔bаtyu♔: Hülyegyerek, miért helyezném az USA érdekeit bármi elé? Csak azt magyarázom neked, te agyalágyult, hogy amit a főnökeid állítanak, az bullshit. Te meg bezabálod, mert a fidesz érdekeit mindenek elé helyezed.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:17:48

@roli101: Lennék olyan ostoba ballibsi mint te? Normális vagy b+? Ami pedig a te szüleidet illeti, nem hiszem, hogy nem bánja az apád, hogy annak idején nem a punci mellé élvezett.
Ostoba is lett, pénzbe is került.

2014.12.09. 12:17:59

@♔bаtyu♔: A kukában van mindenki, aki nem O.V. közvetlen környezetében van. Tudod, ha Vida tényleg fogadott el pénzt , akkor azt a te zsebedből lopta....

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:18:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te hülye vagy? Semmit nem jelent az, hogy te mit állítasz.

2014.12.09. 12:18:57

@♔bаtyu♔: Mi az, hogy ballibsi? Mindenki, aki nem Orbánista? Mert ugye néha még a fideszen belül is vannak ellentétek...

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:19:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az ügy szempontjából kurvára nem az a lényeges, hogy Vida korrupt e.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:20:04

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ballibsi. Mi a gond? Már szégyenled?

Szúnyog 2014.12.09. 12:21:43

@Könnyen elkaptuk, uram!: szerinted az úgy rendben van, hogy egy diplomata hakniz a sajtóban, neten, tüntetéseken, időnként elejti, hogy ez-az konkrétan korrupt?
Persze a kérdés költői, azok egyike vagy, akinél némely fóbia mindent felülír.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:22:46

@Szúnyog: Szerinte rendben van. Ahogy pld. az index szerint is.

Miközben nem is értik, miért vannak kedvenceik a kukában.

flamer 2014.12.09. 12:22:49

A magyar ügyészséget egyébként nem pont azért tartjuk, hogy az ilyen ügyeket felderítse?

Meg ha a norvég civilekre rá lehetett küldeni a KEHI-t meg a rendőrséget, akkor a NAV-ra miért nem lehet? Miért kell itt nyilvánvalóan nem működő mutatványokat kitalálni?
Ja, azért, nehogy kiderüljön a valóság, amit OV is nagyon jól ismer (túl jól - belülről). Zéró tolerancia, lófaszt.

2014.12.09. 12:22:53

@♔bаtyu♔: De, valamit jelent... tudod, a tények makacs dolgok.
Mondjuk ha pert indítasz a NAV ellen, akkor sem az adóellenőrt nevezed meg. Kéremszépen, tisztelt bíróság, engem ez a Kovács József túlbüntetett!
Ha a gyorshajtás ellen nyújtasz be kifogást, akkor sem nevezed meg a rendőrt, hogy Kovács III. József rosszhíredet keltette.

Ianas 2014.12.09. 12:23:17

Szerző: kihagytad azt, hogy:

3. Hülyeségeket beszélek, fogalmam sincs Goodfriend szerepéről és jogi státusaról.

Ez a lemondás a dipl. mentességről a fikusz legújabb agybomlása. Goodfriend az USA-t képviseli itt, ráadásul közvetetten, hiszen nem nagykövet. Ő nem személyesen, hanem az USA nevében nyilatkozik. Nem magánemberként.

A mentességről viszont csak magánemberként mondhatna le, az USA nevében nem. Nem képviselhetné az amerikai álláspontot, valószínűleg megvonnák tőle a jogosultságokat, hogy hozzáférjen az esetleges bizonyítékokhoz, ha EGYÁLTALÁN van hozzáférése.

Magasabb nívót kívánok.

2014.12.09. 12:24:28

@♔bаtyu♔: Zsidó vagy, hogy kérdésre kérdéssel válaszolsz? Determináld, mi az a ballibsi, mert így nem tudom, miről beszélsz. Mondjuk egyébként sem...

2014.12.09. 12:27:47

@Szúnyog: szerinted az úgy rendben van, hogy egy diplomata hakniz a sajtóban, neten, tüntetéseken, időnként elejti, hogy ez-az konkrétan korrupt?"
Válasszuk ketté a dolgokat:
Itt most a Vida-Goodfriend ügyről beszélgetünk. Konkrétan arról a szellemi deficitről, hogy Goodfriendet lehet perelni magyar bíróságon.
Konkrétan az ügyet (Vida és társai) nem Goodfriend "ejtette el", hanem a Magyar Nemzet.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:27:54

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ne kínlódjál már, Goodfriend megpróbált valamit, amihez a ballibsi média asszisztált, de nem jött össze.

Ilyen alapon ha Orbánnak nem tetszik az osztrák kormány, elég lenne közölni, hogy korrupció miatt kitiltott pár embert. Mégis mit vársz, Orbán rúgja ki Vidát, mert Goodfriendék őt is kitiltották?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:29:05

@Könnyen elkaptuk, uram!: Végül is mi a fasz közöd van hozzá, hogy kérdésre kérdéssel válaszolok. Ne válaszolj és kész. Jó hogy nem majd úgy írok, ahogy te szeretnéd.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:30:04

@Ianas: Te mit várnál el Orbántól, mit kellett volna csinálnia?

2014.12.09. 12:31:32

@♔bаtyu♔: Orbán épp annak köszönheti hatalmát, hogy az emberek jórésze nem birka."
nem hát! Intelligens, okos, jól képzett. Ezért van tisztában az olyan kérdésekkel, mint jogrend, nemzetközi jogrend, politika, geopolitika....
Ezért hiszi el, hogy Magyarország függetlenségét az garantálja, ha az oroszokkal bratyizunk, hogy Magyarország gazdaságilag függetlenné válhat, hogy Magyarország a világ irányításában szerepet vállalhat.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:32:01

@flamer: A "Norvég civilek" működése nem felelt meg a magyar jogszabályoknak.

Vida esetében az USA közölte, hogy korrupció miatt kitiltott x embert. Most ezzel Orbánék mit csináljanak?

2014.12.09. 12:32:17

@♔bаtyu♔: Orbán ki fogja rúgni Vidát.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:32:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: Mindenkivel bratyizni kell, egyébként az USA-val is. Persze akivel lehet, mert ezzel járunk a legjobban.

Szerintem.

Szúnyog 2014.12.09. 12:33:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: nem érted te ezt, de nagyon nem. Szerinted az a normális, hogy ilyen-olyan sejtetéssel ki lehet pöckölni valakit. Hol a határ? És mégis mit lehet tenni ez ellen?

2014.12.09. 12:34:03

@♔bаtyu♔: Pedig egy párbeszédnek fontos eleme, hogy kérdésekre válaszol a másik fél. Különösen, ha olyan dolgot kell tisztázni, mint egy fogalom, ami a beszélgetés tárgya. különben nem tudom, mit válaszoljak rá. Kiszeraméra?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:34:20

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na most ha Orbán ki fogja rúgni Vidát, Vida valóban elkövette azt amivel az USA vádolja.

2014.12.09. 12:38:31

@♔bаtyu♔: Pedig az előbb ismerted be, hogy ballibsi vagy.
Idézem: "Nem ez történt, sőt egyenlőre úgy tűnik Goodfriend és az USA, továbbá az itteni ballibsi pártok jöttek ki rosszul. "
Ha figyelnéd a híreket, látnád, hogy csak a fidesz jön ki ebből rosszul. Ergo a fidesz és te ballibsik vagytok.

2014.12.09. 12:39:18

@♔bаtyu♔: Jelenleg az folyik, hogy Orbánt befenyítette az USA. Kapott egy lehetőséget, hogy tegye rendbe a dolgait, és hogy ne legyen belföldön elkönyvelendő presztízsvesztesége, úgy rúgja ki Vidát, hogy az az ő döntésének látszon. Ha simán elzavarta volna, akkor elismeri az USA vádjait, ha diplomáciai csetepatéba keveredik, akkor az USA bedarálja(egyébként volt némi kezdeményezés ebben az ügyben, valószínűleg elmondták neki, hogy vannak konkrétumok, ezért arra nem nyomul tovább), de Vidát sem hagyhatja a helyén, mert akkor az ügy továbbra is elhúzódik.
Le kell zárni, mert gyűlik a tüske a köröm alatt.
Érdekes mód a fideszt nem érdekli a többi kitiltás ügye, csak Vidáé!!!

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:39:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Elemezzük ezt az oroszokkal való bratyizást. Az orosz piac egyik legnagyobb felvevője a német gazdaság termékeinek.

Azt nem kell ecsetelnem, hogy a mi gazdaságunk mennyire függ a némettől. Sőt az egész térség gazdasága.

Tehát most nem a mi közvetlen orosz érdekeltségünkről beszélek, energia, turizmus, élelmiszer, gépipar, hanem a kitettségünkről.

Gondolom, most már leesett, hogy ha valakik rendesen taccsra tudnak tenni bennünket, akkor azok az oroszok. És az orosz jobban bírja a nehézségeket mint te.

István Tamasi 2014.12.09. 12:39:44

Kb 3 hónapig tartott amíg a Lendvai utcában kiötlötték ezt a terelős megoldást. Vida itthon perel, de Goodfriendet otthonról nem mentik fel a diplomáciai védelem alól. Ezzel a narancsmaffia diadalittasan ajvékolhatja, hogy nincs állami/NAV/ korrupció. Vidát.-t vaskos végkielégítéssel menesztik azaz egyedül vele vitetik el a balhét /és ezzel egyúttal üt egyet Simicskán is a mutyivezér/ és a narancsos bértollnokok ezerrel ordibálják, hogy az ügy lezárva, a korrupció folyhat tovább.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 12:40:19

Mennyi ostoba, hülye, megvezetett ember van a bal oldalon :)

Konkrétan LINKELHETŐ állításokat, eseményeket is képesek LETAGADNI, ha ellentmond annak, mint amit a legutolsó brosurában leküldtek nekik fentről :)

Nem lehetne ezeket összeterelni, és valahol az egyik óceán közepén egy szigetre kirakni, hogy ott játsszanak 1984-et?

2014.12.09. 12:40:30

@♔bаtyu♔: Te nem figyelsz, vagy debil vagy? Orbán azzal az indokkal rúgja ki Vidát, hogy nem indít pert. Holott tudja jól, hogy nincs realitása....

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:41:03

@roli101: Takarodjál már b+, ki a képből. Te ennyire nem érzed, ha elküldenek a picsába? Ok, viszonylag udvariasan tettem, persze a te stílusodban, de akkor is.

Szúnyog 2014.12.09. 12:41:06

@roli101: mint egy faék, olyan vagy.

dogbakszi 2014.12.09. 12:41:53

@♔bаtyu♔:
" Miért kellene elmennie az USA követségre?

Feljelenti itt Goodfriendet becsületsértésért. Ha Goodfriend a vádjait nem képes bizonyítani, akkor Vida kártérítésre tart igényt. "
- Írtam, hogy ha valaki nem tud semmit a diplomáciai védettségről, vagy nem akar tudni, akkor ne írjon semmit, mert csak okoskodásnak látszik!

" A kormányzat magasról szarja le (nagyon helyesen) Goodfriend vádjait, hiszen egy jogállamban a bírósági végzés az, ami alapján a kormányzat léphet."
- A kormányzatnak nem igaz, hogy nem lett volna dolga a korábbi jelzésekkel, hisz egy jogállamban ha valaki jelzi, hogy itt ÁFA csalások történnek, akkor a jelzett ügyben a megadott adatok alapján már rég rabszíjon lehetett volna vezetni az elkövetők nagy részét. De erre mind ügyészségi, mind pedig kormányzati akarat kellett volna. Na ez hiányzott!
Hisz már a fecnik előtti figyelemfelkeltés után lépnie kellett volna mindenkinek.

Hiába szeretne Vida becsületsértési ügyben perelni, ha a pert itt nem lehet lefolytatni, s akkor sem Mr. Goodfriend a perelhető, hanem az Ameroikai állam. A helyszín pedig ugyancsak Amerika...

" A diplomácia mentesség itt lényegtelen, a magyar állam a magyar állampolgárok érdekeit képviseli, ergo nem fogja azt figyelembe venni, hogy az idegen hatalom képviselője miért nem képes bizonyítékokat prezentálni."
- Az hogy valaki nem érti, hogy a diplomáciai védelem miről szól, még nem jelenti, hogy a kormány tojhat a diplomáciai védettségre. Az, hogy a kormány "a magyar állampolgárok érdekeit képviseli" (amit ebben az esetben kétlek), nem azt jelenti, hogy magyarország törvényei vonatkoznának a nagykövetségi emberekre. A kormánynak, mint írtam, ha nem akar megtudni semmit a történtekről, vagy úgy akar tenni, hogy itt ne derüljenek ki olyan dolgok, mely érinthet fentebb álló politikusokat, akkor csak egy lehetősége van, ez pedig a kiutasítás.
Vidának pedig ha személyiségi jogaiban sértették, az Amerikai állam ellen az USA-ban indíthat pert.

Amúgy ha Vida valóban bűnös lenne, Goodfriend szépen átadta volna a bizonyítékokat valami ballibsinek, az pedig szépen felnyomja Vidát, a vád pedig ez alapján meg is áll."
- Érdekes a jogfelfogása! Egy amerikai nagyköveti munkatársnak (ügyvezető), ha otthon is tilos harmadik fél számára kiadnia ilyen esetben adatokat, akkor miből gondolja, hogy hajlandó lenne ezt a tilalmat áthágni hogy "valami ballibsinek" kiadjon mégis információt?
Ön pontosan a kormány, az ügyészség és a többi állami hivatal eljárási metódusát (pl. a HírTV és a MN féle) akarja ráhúzni Mr. Goodfriendre,, mintha ez lenne a normális eljárási mód? Nagyon érdekes álláspont, hogy a harmadik félnek kiadhatatlan infókat mégis kiszivárogtatni harmadik félnek feltételezést valaki megteszi. :-)

"Vidának egy sima becsületsértési pert kell indítania."
Ezt első lépésben utasítaná vissza a bíróság, vagyis nem fogadná be.
De ez a perelje be duma Orbántól jól hangzik, de az olyan, mint a Viagra Light. B@szni nem lehet vele, de a strandon nagyon jól mutat.

BelAmi 2014.12.09. 12:42:45

Szijjártó Péter azt mondta, ha egy magyar nagykövet nyíltan, nyilvánosan súlyos gyanúba keverné, fogalmazna meg súlyos vádat fogadó államának egy kormányzati tisztségviselőjével szemben,arra biztatná, hogy lemondva a diplomáciai mentességről, a fogadó ország szervei, bíróságai előtt bizonyítsa be igazát.

Ekkora ökröt! A magyar, ahogy a világon az összes - így az amerikai - nagykövet (illetve bármely diplomata) mindenkor az őt delegáló ország (konkrétan a külügyminisztériumának) utasításait hajtja végre, sohasem a saját véleményét közvetíti. Ezt még egy zöldfülű, botcsinálta külügyminiszternek is illene tudnia. De láthatóan ő - mint mindig - az imádott főnökének akar szolgalelkűen megfelelni, mondjon azbármilyen baromságot.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 12:42:59

@István Tamasi:

"Vida itthon perel, de Goodfriendet otthonról nem mentik fel a diplomáciai védelem alól."

Hát mentsék fel.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:43:21

@Könnyen elkaptuk, uram!: Na ez a kettőnk közötti különbség. Én nem ismerem el az USA-nak azt a jogát, hogy Orbánékat befenyítse. Azt sem, hogy valami ballibsi miniszterelnököt befenyítsen, mert a magyar miniszterelnök MAGYAR érdekeket képviseljen és ne USA érdekeket.

Az egészben egyébként ez a lényeg, nem pedig az, hogy VIda korrupt e vagy sem.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:45:42

@dogbakszi: Nézd, valahogy ezt az ügyet meg kell oldani. Azért te sem gondolod komolyan azt, hogy orbán az USA ötletei alapján embereket rúgjon ki.

Vagy igen?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:48:07

@polyvinyl: Szerintem itt már az a "gond", hogy rossz irányba ment el az egész. Legalábbis USA és ballibsi szemszögből.

A nép egyszerűen nem reagált az USA által kezdeményezett "dologra", Orbánék most már uralják a helyzetet.

Ez a Goodfriend szépen elmegy, az új USA nagykövet jön és mindkét állam gazdagabb lesz egy tapasztalattal, főleg az USA.

2014.12.09. 12:48:31

@♔bаtyu♔: Az orosz épp egy olyan gazdasági válságban van, mint ezelőtt tizenöt évvel.
Mondd, miért is jó, hogy kiosztunk néhány kokit, aztán kapunk egy kurvanagy pofont? Miért is nyilatkozza Orbán, hogy a német a legnagyobb partnerünk, és eszünk ágában sincs elhagyni az EU-t, ha korábban mást mondott?
Miért építünk Paksot politikai döntés alapján? Láttál már megtérülési tanulmányt?

És még annyit: szemben a te állításoddal, nem mondtam soha, hogy Vida bűnös. Nem állítottam, hogy az USA-nak vannak bizonyítékai. Azt sem, hogy az orosz piac számunkra elvetendő, kerülendő. Ezt valamikor egy Orbán Viktor nevű libsi mondta....
Amit állítottam, az az, hogy Vida ügye nem magánügy, hanem politikai. tehát nem magáneljárásban kéne Vidának feljelentgetni. Ráadásul a Vida ügy többekről szól. Az ő esetükben nincsenek aggályai Orbánnak? Ők tényleg jogosan vannak kitiltva az USA-ból???

2014.12.09. 12:48:50

@Szúnyog: Inkább faék, mint Orbán seggnyaló. De te tudatosan választod az utóbbit, ezért nem is kell magyarázkodnod, jól érzed magad ott, senki se hibáztat érte.

lobaszopiatej 2014.12.09. 12:49:26

@♔bаtyu♔: ""Takarodjál már b+, ki a képből."

Nem lehetne innét kizárni innét a batyu nevű a felhasználót?
Nem érvel csak offol és trágárkodik, nem látom tőle a valós érveket.

dogbakszi 2014.12.09. 12:50:26

@Szúnyog:
Egyrészt nem "itt rágalmazásról lenne szó.", hanem maximum feltételezett rágalmazási ügyről.
Bár hogy Mr. Goodfriend és az USA miről tud, arról se Vidának, sem pedig a kormányzatnak halovány hupililája nincs. Ha pedig tényleg "itt rágalmazásról lenne szó.", ahhooz Vidának már rég meg kellett volna kérnie a vízumot, hogy ismertessék vele a részletes tényállást, és csak ezután indíthatna az Amerikai Állam ellen pert. Azt hiszem elégszer lett leírva, csak fel kell fogni...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 12:51:05

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Itt most a Vida-Goodfriend ügyről beszélgetünk. Konkrétan arról a szellemi deficitről, hogy Goodfriendet lehet perelni magyar bíróságon."

Persze hogy lehet Goodfriendet perelni a magyar bíróságon.

Tegyük fel, Goodfriend egy fogadáson drogot tesz a pezsgőspoharadba, majd a ruhatárban részegen seggbekúr téged.

Mit csinálsz?

Bepereled?

Vagy elbújsz sírni egy sarokba azzal, hogy az USA diplomatákat a fogadó országban nem lehet beperelni?

2014.12.09. 12:52:33

@polyvinyl: Miért mentenék fel? Akkor mi történne, ha felmentenék? Elmegy a bíróságra, és? Azt nyilatkozza, hogy ez USA államérdek, nem nyilatkozhat magánemberként. Ha valakinek kérdése van, tessék megkeresni az USA külügyminisztériumát...
Ugye, nem gondolod, hogy a román állam perbe foghatja a magyar külképviselet diplomatáit, mert Orbán nyilatkozott a határon túli magyarokról????

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:52:45

@lobaszopiatej: Miért, akinek ezt írtam annál látod b+? Olvasd már el az Ő érveit.

Én csak visszatükrözöm "vitapartnereim" stílusát. Ebben mi neked a gondod?

2014.12.09. 12:53:02

@♔bаtyu♔: Én takarodjak, mert te mondod? Nem veszed észre, hogy itt mindenki vagy rajtad röhög, vagy téged küld el melegebb éghajlatra. A hozzád hasonló debilek teszik elviselhetővé a napokat, jókat nevetek rajtad a többiekkel együtt. Pedig csúnya dolog nevetni az értelmi fogyatékosokon, de veled kivételt teszek.:) Erőlködj még, had röhögjek még jobban.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 12:54:50

@dogbakszi:

"Vidának már rég meg kellett volna kérnie a vízumot, hogy ismertessék vele a részletes tényállást,"

Az usa NEM KÖTELES megindokolni, hogy miért tagadja meg valakitől a belépést az országba.

NEM köteles.

Vágod?

dogbakszi 2014.12.09. 12:55:03

@♔bаtyu♔:
"Azért te sem gondolod komolyan azt, hogy orbán az USA ötletei alapján embereket rúgjon ki."
- Senki se mondta, hogy vizsgálat nélkül, bűncselekmény hiányában valakit mégis kirúgjon Orbán, bár a feltett kérdésből az a kérdés merülhet fel, hogy van eset, hogy akár így is tenne?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:55:06

@Könnyen elkaptuk, uram!: Te valamit nagyon félreértesz. Goodfriend nem csak nyilatkozott, hanem lépéseket is tett.

Hasonló román-magyar esetben a románok nyilván megtennék az ellenlépéseket és nyilván jogosan.

2014.12.09. 12:57:25

@polyvinyl: Nos, te tényleg hülye vagy. Bűncselekmény: BTK
A Vida kitiltása : USA belügy.
Egyébként nem, nincs joga a magyar hatóságoknak eljárni más ország diplomatáival szemben.
Ezt jelenti a diplomáciai mentesség.
Mondjuk nem ártana legalább minimálisan tisztában lenned dolgokkal. Agyhalott.
Ha drogot tesznek a poharadba és seggbekúrnak, nem mehetsz a bíróságra feljelentést tenni. A rendőrségre mehetsz. Akkor nekik kell eljárást kezdeményezni....
Ezért beszél a sok hülye ballibsi arról, hogy Vida miért nem tett feljelentést az ÜGYÉSZSÉGEN????

Tudod, aki eljárhat, nyomozást indíthat....

Legalább annak nézz utána, mi a polgári és büntetőügy között a különbség.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:57:27

@dogbakszi: Ok, de te mit vársz el Orbántól, mit tegyen? Megtette amit lehet, közölte Vidával, hogy kirúgja, ha nem perli be Goodfriendet.

Most az itt tökmindegy, hogy nem tudja beperelni. Akkor a bíróság szépen kimondja, hogy sajnos nem lehet beperelni és ennyi. Erről nyilván Vida már nem tehet.

dogbakszi 2014.12.09. 12:58:03

@polyvinyl:
"Az usa NEM KÖTELES megindokolni, hogy miért tagadja meg valakitől a belépést az országba."
- De ha nem indokol, akkor perelhet a kuncsaft, természetesen az USA bíróságán és az USA államot perelheti, s akkor már köteles indokolni. Ott ez a törvény!

2014.12.09. 12:58:08

@♔bаtyu♔: Milyen lépéseket tett Goodfriend Vidával szemben?????

Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot 2014.12.09. 12:58:59

@batyu: Milyen lépéseket tett azon kívül, hogy tett pár lépést az Andrássy úton?

:-D

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 12:59:42

@Könnyen elkaptuk, uram!: Vida az USA-val szemben egyvalamiért léphetne fel, a kitiltása elleni perrel, nyilván az USA-ban egy USA bíróságon.

De neki itteni pozíciója megtartása érdekében nem erre a perre van szüksége.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:00:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Megtiltotta az USA-ba való belépést.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:02:25

@Nem taggyűlés volt: Szerintem az is hatalmas blöff az USA-tól, hogy Vida korrupt. Csak az nem jött be.

Orbáné viszont szerintem bejött.

Tehetséges ugandai buzi 2014.12.09. 13:02:35

@♔bаtyu♔: Az is elég szégyen egy állítólag jogvégzett miniszterelnöktől, hogy habár tudja/tudnia kéne, hogy nincs semmi értelme a beperlésnek, mégis erre bíztatja Ídit.

(Más kérdés, hogy ha valóban tudja, de mégis erre bíztatja, akkor meg miért játsza ezt a színjátékot tízmillió magyar előtt?)

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 13:03:39

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Ha valakinek kérdése van, tessék megkeresni az USA külügyminisztériumát..."

Te tényleg nem tudod azt, hogy ez már megtörtént?

A magyar legfőbb ügyész hivatalosan megkereste az USA legfőbb ügyészét, és kérte, hogy adják ki a Vida korrupciós érintettségét bizonyító dokumentumokat. Az USA legfőbb ügyésze - valami Holder - NEM adta ki.

Innentől miről beszélünk? Miért küldözget linkeket a Goodfriend?

Az USA legfőbb ügyésze a magyar fél HIVATALOS kérésére se NEM adott át olyan dokumentumokat a magyar legfőbb ügyész késérére, amelyek alapján a magyar legfőbb ügyész elindíthatta volna a nyomozást.

Számodra is elérhető az összes infó a neten.

Nem kellene kizárólag az USA érdekeit védő befolyásos körök pénzéből szponzorált, az USA érdekeket szolgáló balliberális hírportálokról "tájékozódni".

Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot 2014.12.09. 13:04:42

@♔bаtyu♔: Nem személyesen Goodfriend tiltotta ki, hanem az USA Külügyminisztériuma! Goodfriend ezt a dolgot csak mint hírvivő, úgy közölte!

:-D

dogbakszi 2014.12.09. 13:08:49

@♔bаtyu♔:
"Ok, de te mit vársz el Orbántól, mit tegyen? Megtette amit lehet,"
- Biztos benne, hogy MINDENT megtett, amit tehetne?
Szvsz a vizsgálatok ágán semmit az égadta világon nem tett, nem tetetett. Nem kirúgni, csak ideiglenesen egy keményebb átvizsgálás idejéig fel kellett volna függesztenie a munkavégzés alól Vidát, és a többi főbb munkatársait, s külső szervezet bevonásával kellett volna átvilágítania a NAV-ot, s ha az átvilágítás negatív eredménnyel záródott, csak akkor nyugodhatott volna meg.
...bár Orbán nyogodt, mert a ki nem vizsgált ügyek nem üthetnek vissza rá, s a Viagra Light szövegeivel el tud ideig-óráig kábítani embereket....
- Igaz, az is feltünő, hogy pl Orbán, aki jogi doktor, hogy-hogy ezt a perelje be dumát nyomja, mikor a jogi egyetemen már tanítják a diplomáciai védettség jogintézményét, Ha Ő nem tudja, akkor mit várunk mástól, aki nem is doktorált, csak az Ő dumáit nyomja?

2014.12.09. 13:08:59

@polyvinyl: Te tényleg hülye vagy, vagy megjátszod magad?
A Vida kontra Goodfriend perről volt szó. Goodfriend nem jogosult kiadni USA információkat, akkor sem, ha azt már megtagadta a főnöke. Azért tessék perelni Holdert!
PVC agyad van?

2014.12.09. 13:11:01

@Tehetséges ugandai buzi: Azért, hogy minimális presztízsveszteséggel lezárhassa a témát. Legalábbis a hívek előtt. És látod, a barmok védik, foggal -körömmel.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:13:47

@Könnyen elkaptuk, uram!: konkrétan megvádolta csalással, korrupcióval! Ezt kell Vida perelje, nem a kitiltást! Az előbbi rágalmazás, az utóbbi az USA belügye (Azt enged be, tilt ki akit akar). .Nagyon szeretitek keverni a szezont a fazonnal ebben az esetben is.

2014.12.09. 13:14:00

@♔bаtyu♔: Ki tiltotta meg a belépést????

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:14:32

@Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot: Gondoltam, ezt nem bontom ki így, hiszen mindenki vágja.

Ezek szerint te nem.

2014.12.09. 13:14:37

@bölcsbagoly: Nem ő, hanem a Magyar Nemzet.

sas70 2014.12.09. 13:16:15

Kihagytál pár dolgot, mert azért ez a történet ennél színesebb. És pár dologban kicsit naiv vagy.
Goodfriend nem azt mondta, hogy Vida bűnös. Diplomataként nagyon jól tudja mit mondjon, mondhat és mit nem. Azt mondta nem azért tiltottak ki embereket az USA-ból mert nem tettek meg bizonyos intézkedéseket, hanem azért, mert közreműködői voltak. Nem akarok nagyon nyelvészkedni, de a megfogalmazás is többesélyes, hogy ne lehessen belekötni. Közreműködni aktívan és passzívan is lehet.
Azt is mondta, hogy vannak lehetőségek a bizonyítékok átadására a magyar hatóságok részére. Konkrét büntető ügyekben kiadnák a bizonyítékokat. Tehát ha bűncselekmény gyanúja miatt, nyomozást kezdenek, akkor kérhetik a bizonyítékok kiadását.
Aztán van egy másik aspektus is.
Honnan van az amerikaiknak bizonyítéka, vagy honnan lehet?
Talán, titkosszolgálati módszerekkel jutottak hozzá. Akkor pedig vagy egy személyt építettek be, szerveztek be, vagy elektronikus felderítést alkalmaztak. Pl. telefon lehallgatás, akár hackelhettek is. Bármelyik történt, a bizonyítékokból valószínűleg lehet rá következtetni. Ebben az esetben vagy a személy bukik, vagy a módszer, de mindenképp vége ennek a csatornának, legalább is igen jó esély van rá. Tehát csak akkor buktatják ezt a dolgot önszántukból, ha van rá alapos ok. Mondjuk egy hivatalos bűnügyi megkeresés az ügyészségtől. Addig meg bolondok lennének kijátszani a kártyájukat. Aduval csak akkor ütünk, ha a legnagyobb nyereséget érjük el, vagy így lesz a legkisebb a veszteségünk, ha már a kártyás hasonlattal éltem.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:16:53

@dogbakszi: de bizonyx pont arról van szó, hogy Mr. Jóbarát megvádolta Vidát és a NAV-o t csalással. EZ vagy igaz, de akkor bizonyitsa, vagy nem, akkor meg rágalmazás.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:17:17

@Könnyen elkaptuk, uram!: Tudod azok a "barmok" nem szeretik, ha egy idegen állam avatkozik be Mo. belügyeibe.

Csak a magadfajta hiszi azt, hogy ez egy sima korrupciós ügy. Bár szerintem te sem hiszed, legalábbis én nem nézem ki belőled, hogy te ennyire ostoba lennél.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:18:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: ne hazudj, olvasd el jóbarátod nyilatkozatait!

2014.12.09. 13:18:11

@bölcsbagoly: Te sem vagy átlagos. A Magyar Nemzet megszellőztette, hogy az usákok kitiltottak többeket.
Erre a magyar fél megkereste az usák hatóságokat, hogy nanemánemá!
Az usákok meg kiadtak egy informális jelentést, amit Orbán fikázott, de valamiért mégis komolyan vett. Na azért nem annyira, hogy vizsgálatot indítson, csak kicsit púposkodjon.
Goodfriendet megkérdezték, hogy namizu? Erre elmondta, amire az usa feljogosította. Ő, személyében rágalmazott volna?

Bizonyíték? Linkeld már be, légyszi.

csak egy néző 2014.12.09. 13:19:10

@polyvinyl:
Látod hülye pvc komám, megint sikerült hülyét csinálni magadból.
""Vidának már rég meg kellett volna kérnie a vízumot, hogy ismertessék vele a részletes tényállást,"

Az usa NEM KÖTELES megindokolni, hogy miért tagadja meg valakitől a belépést az országba.

NEM köteles.

Ennek azért nézz utána, mert az elő perctől kezdve megmondták, ha kér vizumot, akkor közlik vele a tényállást és megtudhatja az igazi okát.
Mit is mondott a NAVasszony és a Futó bolond ügyvédje a tv-ben,?
Azt mondta nagy mellénnyel, hogy akkor megfogja kérni a vizumot és majd minden kiderül.
Vajon miért nem került eddig sor erre a vizumkérelemre, te nagyon okos pvc?

sas70 2014.12.09. 13:19:12

@dogbakszi: Mert ő már perelt aminek a nemtaggyűlési, nemjegyzőkönyvek lettek az eredményei! Igaz, nem is ők nyerték a legtöbbet!

2014.12.09. 13:19:25

@♔bаtyu♔: Nem avatkoztak be belügyekbe. Elkerülhette a figyelmedet, hogy az USA területére nem engedik be őket, Magyarországot elhagyhatják. Istenem, miért vannak ilyen teremtményeid?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:19:37

@sas70: Az USA-nak amúgy ez azért nem jött be, mert a magyarok többsége azt gondolja, ha ezekről így megállapították, hogy korruptak, hol a faszban voltak ezek az ameriakiak Gyurcsányék idejében.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:20:34

@sas70: csak hogy nincs adu, csak blöff! Az egész Horváth üres zöld dossziéján alapszik, meg a vizsgált cégeik siránkozásán.

sas70 2014.12.09. 13:22:53

@bölcsbagoly: Na ebben azért ne legyél annyira biztos, amikor még Merkelt is lehallgatták!

2014.12.09. 13:23:00

@♔bаtyu♔: Mégegyszer: most, itt, ezen a fórumon arról beszélgetünk, hogy Orbán nyilatkozata, amennyiben kirúgja a NAV vezetőjét, ha nem perel, mennyire értelmes?
Arról nem volt szó, hogy mondjuk ennek milyen gazdasági hatásai lehetnek.
Ha a kitiltási botrány lenne a téma, akkor nem csak Vidával foglalkoznánk....vannak még mások is. Velük miért nem ilyen kemény Orbán?

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:23:30

Kérdem én, mitől vannak Mo-nak ennyire hazaáruló állampolgárai, akik idegenek pártját fogják mindenkor és minden adandó alkalommal? Labanc tenyészet? Vagy csak frusztrált niemandok őrjöngése az elvesztett konc miatt?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:23:33

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ezek szerint te tényleg ilyen ostoba vagy. Az USA nyomást gyakorolt az Orbán kormányra, ami (idáig) nem jött be. Az USA magasról szarik egy külföldi állam korrupciójára, ha az ottani kormány maximálisan USA érdekek szerint jár el.

Azt hittem, te is ezt gondolod.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:24:41

@sas70: ha valakik sárosak lennének a kormányoldalon már rég előjött volna a farbával Hillary és bandája!

2014.12.09. 13:24:44

@bölcsbagoly: Ha a Horvát üres dossziékkal virgonckodna, már rég elgázolta volna egy osztrák nyugdíjas. Valószínű, hogy azok valami nagyon biztos helyen vannak.

a nagy hohoohooo 2014.12.09. 13:26:11

Azért az nagyon égő hogy egy jogot végzett neofasiszta diktátor ekkora tudatlanságról tesz bizonyságot a parlamentben.Kárba veszett minden forint amit a taníttatására költöttünk.
Az ügyintéző,teszi a dolgát mit kormánya elvár tőle nincs döntési joga akkor mi ez a felzúdulás egy alkalmazott felé,nem rágalmazott,vádolt közölt nem tetsző dolgot mi egyeseket nagyon érzékenyen érintett,a hiszti helyett miért nincs érdemi vizsgálat,ez a csont már a kutyának sem kell.
Elég furmányos módját találta ki a Századvég agytrösztje Vida Ildikó leváltására.
Így Orbán strómanját Vida Ildit nem korrupció ,hanem azért amiért nem perelte be André -Jóbarát-Goodfriend ügyvivőt meneszti majd Orbán ,korrupció pedig továbbra nincs!
Orbán a saját FideSS híveinek szánta mondanivalóját, ami üres pufogtatás volt és jogi nonszensz .Micsoda hülye ötlet azt mondani egy diplomatának, hogy férfi módra álljon ki és vállalja , amit mondott. Ez nem a felcsúti búcsú, vagy a falusi kocsma, ahol a nézeteltérést férfi mód kiállással intézik el.Újabb bizonyítványt állított ki magáról.Várhatjuk az USA elleni függetlenségi harc következő fejezetét. Nevetséges lenne, de sajnos véresen komoly.
Az a helyzet, hogy az USA-ban nem érvényes Orbán elcsalt kétharmada. Belekellene nézni abba fecnibe, és átolvasni a zölddossziét. Akkor véget lehetne vetni ennek a huzavonának, persze, ha lefolytatnák a vizsgálatot is.Még akkor is hacsak gyanú merül föl. Magától egy csaló sem szokott jelentkezni.

sas70 2014.12.09. 13:26:39

@♔bаtyu♔: Szerinted akkor nem gyűjtöttek anyagokat? Dehogynem. Csak akkor sok tekintetben más volt a helyzet.

2014.12.09. 13:27:19

@♔bаtyu♔: Az USA nem grál lovag. De utoljára: Most nem arról beszélgetünk. Azt kell higyjem, azért terelsz, mert vereséget szenvedtél. Érveid híján már csak terelsz.
Konkrétan a Vida feljelenti a magyar bíróságon Goodfriendet, vagy Orbán kirúgja a téma. Tudsz erre koncentrálni?

Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot 2014.12.09. 13:27:38

@♔bаtyu♔: De bakker, ha te is pontosan látod, hogy nem Goodfriend tiltotta ki Ildit, hanem az USA Külügyminisztériuma - akkor tulajdonkképen miről is vitázol? Akkor te is pontosan érted, hogy nincs értelme Goodfriendet beperelnI!

:-D

Szúnyog 2014.12.09. 13:28:35

@Könnyen elkaptuk, uram!: nagy fasz vagy te öregem. Most még azzal is előjössz, hogy azt a nyomorult juhászt meggyilkolták? Ezt eddig még a legvéresebb fikabloggerek sem szedték elő.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:28:46

@Könnyen elkaptuk, uram!: Orbán az USA érdekeit egyértelműen a magyar után helyezi, hiszen ha nem tenné, belebukna. Vida annyiban érdekli, hogy mint ürügy előjött és a közvélemény hatására kezelnie kell ezt a részt. Nyilván magasról szarja le, hogy név nélkül még kiket tiltottak ki, hiszen ha foglalkozna vele, akkor az összes állam elkezdené kitiltani azokat a magyarokat, akik kitiltásával a magyar politikát a szájuk íze szerint alakíthatnák.

Majd ha az USA megnevezi még kiket tiltott ki, nyilván fog azokkal is foglalkozni.

Az USA pedig ki fogja szivárogtatni, nem hiszem, hogy belenyugodnak a sikertelenségbe. Bár az is lehet, hogy ott a józanabb hangok kerülnek előtérben és megértik, hogy Orbántól kérni lehet, amit vagy teljesít vagy nem, de nyomást nem lehet rá gyakorolni.

a nagy hohoohooo 2014.12.09. 13:28:53

bölcsbagoly

Goodfriend már elmondta korábban, hogy több korrupciógyanús ügy a sajtó nyilvánossága előtt zajlott, mint például a trafikozás, ott van az "iratanyag" az interneten. Ezekről megtudtak annyit így is, hogy korrupciós ügyeknek tűntek, és e szerint döntöttek. Ezek a kívülről jött figurák a saját kifejezéseiket használják, nem lehet mindent azzal megmagyarázni, hogy Polt nem indított vizsgálatot. Főleg azért, mert ezek a kívülállók azt is tudomásul vették, hogy a magyar állam minden szintje a kormány(párt) játéktere, az ő embereik ülnek mindenhol, Vida is az, és Polt is.
Ez ennek a rendszernek a problémája, hogy ha egyik elemére árnyék vetődik, akkor mindegyikre, az egészre.

Segítek 2: Ha az adóhatóság nem nyomoz ki nyilvánvaló adócsalásokat, akkor annak felelőse a hatóság elnöke. Pláne ha a bajra még fel is hívták a figyelmét. Az ilyen magas pozíciókért járó magas fizetség a magas felelősségszintért jár, illene vállalni akár neki, akár az ő feletteseinek. Kár izmozni azon, hogy nincs bizonyíték Vida ellen, mert ilyet nem is fog mutatni senki, és nem is kell. Amikor pl. egy vasúti baleset miatt lemond a MÁV vezére meg a közlekedési miniszter, nem azért teszik, mert ők kezelték rosszul a váltót, és emiatt vádat emelnek ellenük. Lemondásuk alapulhat az erkölcs, a bizalom, a felelősség mint érték iránti alázaton, feletteseik nyomásán, vagy hogy megszabaduljanak a rájuk zúduló indulattól, vagy ha másért nem, mert így szokás.

Egyáltalán a jogászkodásért is kár. Nem vagyok benne biztos, hogy ezek a korábban kommunikációnak minősített panelek még működnek. Olyan sokat mondtuk már a baloldali dumákról, hogy már nem jönnek be, itt is hasonló alakulgat,kár lenne elővenni saját csubakka-módszerét, hogy ügyfele a cselekmény előtt "ismeretlen eredetű fehér port/cukorkát" fogyasztott, annak hatása alatt állt.

Itt leginkább Vida vagy a gazdája döntése segíthetne. Na meg Fricz Tamás, aki a
"következmények nélküli ország" minősítést megalkotta. Semmi új, csak elő kell vennie e minősítés egykori hátterét és magyarázatát, aztán utat mutathat vele nemzetünknek, meg a Békemenetnek.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:29:45

@Könnyen elkaptuk, uram!: mese, mese, meskete! Mert Horváth nem kószál éjjel , felismerhetőségi mellény nélkül egy országút közepén, létrával a hátán. Így el sem ütheti semmi!
Ha egy szarvas ment volna neki, akkor is Orbánék lennének a hibásak? .

Szúnyog 2014.12.09. 13:30:22

A sok okostojás elmondhatná már, hogy mit kell, mit lehet tenni akkor, ha valakit sejtelmesen megvádolnak, bizonyítékot nem adnak, bíróságra nem kényszeríthetők. Tehát mit lehet ilyenkor csinálni?

sas70 2014.12.09. 13:30:26

@bölcsbagoly: Te hihetsz ebben, csak a politika és a diplomácia általában nem hit kérdése, a racionális szempontokból.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:30:29

@Aki a kis kezecskéivel tapicskolja a pofókot: Jól van leülhetsz. Nyilvánvaló, hogy Goodfriend itt az USA, nem kell ezt külön megmagyarázni. Legalábbis az okosabbjának. Márpedig amint látod, én csak azokkal vitatkozom itt.

vernarancs 2014.12.09. 13:31:13

Nem fog perelni, inkabb eltunik a balfeken, mert csunyan pofara esne. Masreszt a sas nem kapkod legy utan, Goodfriend az USA-t kepviseli es nem fog belemenni egy ilyen piti szar alak vergodesebe. Vida es bandaja nem szivesen latott vendeg az USA-ban, ezt kozoltek es ennyi. Nincs bizoyitasi kenyszer vagy barmi hasonlo, egy orszag akkor tagadja meg a belepest amikor akarja.

2014.12.09. 13:32:07

@♔bаtyu♔: Ja, kedves agyament barom! Gyurcsányék idejében voltak korrupciós perek. Sőt, azt kell mondanom, azok az ügyek, amelyeket as fidesz még ma sem zárt le, a Gyurcsány-Bajnai érában kezdődött....

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:33:18

@Szúnyog: Az a gond, hogy egyik sem mondja el, bár jogállamról alkotott elképzelésükben ez simán belefér. Aztán majd mennek tüntetni a jogállamért és az idegen (orosz) befolyás ellen.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:33:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kedves agyament barom. Gondolod, hogy az összes ezzel napvilágra is került?

2014.12.09. 13:35:17

@bölcsbagoly: Látom, szellemi képességeid limitáltak. Egy plasztikus példát nem tényként kell kezelni. Tudod, az "Ég a napmelegtől a kopár szik sarja" nem azt jelenti, hogy a napsugárzásban kigyulladt a tarló és lángokban áll.

Szerintem te éjszakai bagoly lehetsz. Uhu. mert igen nagy a sötétség...

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:35:45

@a nagy hohoohooo: a probléma csak az, hogy Jóbaráotd azn elklenzék marhaságait szjakózza és veszi készpénznek!
1. nincs trafikmutyi. 40.000 dohányboltból maradt 4.000, az kapta aki teljesitette a feltételeket. Bizonyitsátők , hogy kizárólag fidesz szimpatizánsok kaptak.
2. Nincs földmutyi. 600 régi bérlő által művelt földet 6000 új bérlő kapta. Azok akik állattartást is vállaltak. Helyi és környékbeli gazdálkodók. Bizonyitsátok, hogy ezek mind fidesz szimpatizánsok.
Hol volt az USA nagykövetsége Hunvald, Verók, Mo lnár, Weiszt, Hagyó és társaik mutyijainál? Kit tiltottak akkor ki?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:35:47

@vernarancs: Ez pontosan így van. Azonban válaszul Mo. is kitilthat korrupt amerikaikat. Elhiheted, azok is vannak.

2014.12.09. 13:36:44

@♔bаtyu♔: Nem. De a Gyurcsány nem kezdte el elsumákolni a dolgokat az Usa-val szemben. A saját ügyében sem tudtátok elmeszelni, pedig el kellett volna. Pót peti csak pótolja a főügyészt...

J.László 2014.12.09. 13:37:00

Hiába kérem. A liberális demokraták atomtudósok, ha kell, jogászok, ha kell.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:37:10

@bölcsbagoly: Hol volt az autópályák, MÁV Cargo, 4-es metró esetében. Csak pár kiragadott példa.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:37:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: kezeltesd magad a társaiddal együtt, ha már az OPNI-ba nem mehetsz vissza!

2014.12.09. 13:38:01

@bölcsbagoly: Húúúú húúúú de nagyon hülye vagy!!! Micsoda érv, hogy Hunvald ügyében nem tiltották ki az ügyészt, aki eljárt?????

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:39:18

@♔bаtyu♔: a rengeteg PPP konstrukciónál.....áh, felesleges, demagóg papagájokkal szóbaállni.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:40:37

@Könnyen elkaptuk, uram!: Teljesen egyetértek. Akit nem ítélnek el, az nem bűnös.

Mindig is azt állítottam, hogy a Fidesz kormánnyal nem tűnt el a balkán, legfeljebb már nem annyira durva. Pld. egy tüntin már nem támad rá a rendőrség a résztvevőkre és amikor a résztvevők később védekeznek, azt nem állítják be úgy, hogy ezért támadták meg őket az elején a rendőrök.

A korrupciót nagyon komoly problémának tartom, de nem gondolom, hogy ezt épp a ballibsi pártok képesek megoldani.

vernarancs 2014.12.09. 13:40:48

@♔bаtyu♔: vannak, persze. tiltsak is ki oket, biztos pereskedni fognak :)

dr Smittpálelnökúr 2014.12.09. 13:41:18

@polyvinyl: Nem volt hivatalos megkeresés, csak egy kérés.

Tudod, csak egy fecnit küldtek nekik.

Tessék használni a jogsegélyt, az pont erre van.

Persze ehhez, ki kéne húzni a fejed orbán seggéből.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:41:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: miért Hunvaldot, Hagyót, s meg a többit kitiltották? Demszkájt kitiltották , mikozben mindenki tudta hogy mi folyik Bp-en? Miért az ügyészt kellett volna kitiltani,te vadbarom?

dr Smittpálelnökúr 2014.12.09. 13:42:03

@J.László: Bezzeg te nem pofázol bele mindenbe, seggfej?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:43:01

@J.László: Igen, itt mindenféle szakma előfordul a legmagasabb szinten. Persze egyik sem fizikai, dehogy is.

Épp gondoltam arra, hogy komolyabb orvosi problémákat vetek fel, megoldhatatlanokat, de szerintem az sem lenne itt gond.

2014.12.09. 13:44:18

@bölcsbagoly: Gált többek között minősített csalás, vesztegetés, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt mondta ki bűnösnek az elsőfokú bíróság, Hunvaldot, aki az ügy másodrendű vádlottja, hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt."
Hunvaldot elmeszelték. Nem, nem csalásért....ellene eljárás indult, vesztegetés sem lett megállapítva. Mi indult Vida ellen magyar hatóság részéről?
Szívesen visszamennék az OPNI-ba, végre megállapíthatnám a gyógyszerezésedet, mert úgy tűnik, nem szeded.

dr Smittpálelnökúr 2014.12.09. 13:44:18

@bölcsbagoly: A műkörmös, mint helyi gazdálkodó? Mészáros Lőrinc, mint helyi gazdálkodó?

A trafikmutyira milyen bizonyíték kell még, ha az nem elég, hogy egy fideszes borította a bilit? Az sem elég, hogy egyetlen nap alatt bírálták el a pályázatokat?
Húgyagyú vagy.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:44:59

@dr Smittpálelnökúr: neked meg a ballibsikéből és azamcsi bandáéból! TE idióta, ezen az alapon bárkit be lehet feketiteni, akit le akarnak váltatni, meghurcoltatni. Szerintetek az ártatlanságot kell bizonyitani perekkel?

2014.12.09. 13:46:34

@bölcsbagoly: Honnan rtudod, ki volt kitiltva az usa-ból és mikor? De kérnélek, ragaszkodjunjk az adott esethez. kÜLönben kénytelen vagyok feltételezni, hogy elismerve vereségedet, próbálsz terelni.
Tehát Vida nem fog feljelentést tenni, és O.V. kirúgja... megnyugszik a beteg....

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 13:46:52

@vernarancs: Lehet, hogy az a cél, hogy Orbánt mégjobban Putyin felé tolják. Azzal persze nem számoltak, hogy a közhangulat ennek hatására inkább USA ellenes.

2014.12.09. 13:47:56

@bölcsbagoly: Figyelj, az USA azt enged be az országába, akit akar. Veled is megeshet, hogy egyszerű turistaként visszafordítanak a határról, hiába van érvényes vízumod....

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:49:48

@Könnyen elkaptuk, uram!: te marha, a műkörmös ezüst kalászos gazda oklevéllel büszkélkedhet! Azért lett műkörmös, mert az elvtársaid nem bólintottak rá a pályázatára, hogy megélhessen a tudásából..
Érdekes, hogy a Hadházi elvtársad hol is kötött ki a hazugságaival? Az ilyen reményeikben csalódott karrieristák lehazudják a csillagot is az égről. Lásd Kész elvtársadat is Veszprémben.

2014.12.09. 13:50:03

@bölcsbagoly: Te vadbarom, azon már elgondolkoztál, hogy az usákok évekkel ezelőtt kérték a magyar kormányt a tájékoztatásról? Se eljárás , se tájékozatás. Hunvaldék ügyében eljárás kezdődött....

J.László 2014.12.09. 13:52:46

@♔bаtyu♔:
Hamar le szokott esni az álarc. Jönnek folyton a fékekkel, ellensúlyokkal, hatalmi ágak, meg így meg úgy. Aztán fingik egyet az amerikai követ és el is van felejtve az ártatlanság vélelme meg a többi szócséplés:)

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:55:01

@Könnyen elkaptuk, uram!: okoska, volt tiz éves vizumom is az USA-ban, ahol számios esetben hosszabb ideig is tartózkodtam, s voltak a családtagjaim is. Érdekes módon egyiküket meg a fiát nem engedték be. Szimpla villanyszerelőként! ( a feleségét viszont igen!).
Mikor étrtitek meg végre, hogy nem az a vita tárgya, hogy joga van e az USA-nak kitiltani valakit a területéről, ha em az, hogy ezt olyan gyanura alapozzák, amit nem tudnak semmivel sem bizonyitani! Az hogy Vida és társai nem mennek az USA-ba le van szarva. DE itthon teszik tönkre őket alap nélkül! Ez bűnténynek számit erre fele, mivel ez már belügy. A miénk s nem az USA-é!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 13:57:36

@dr Smittpálelnökúr:

"Nem volt hivatalos megkeresés, csak egy kérés."

Hivatalos megkeresés volt, gyökér! Csak nem képzeled baromarc, hogy a magyar legfőbb ügyész "privátban" levelezget az amerikai legfőbb ügyésszel?

-

"Tessék használni a jogsegélyt, az pont erre van."

Ha nem lennél akkora istenverte gyökér, minta mekkora vagy, akkor még te is tudnád, hogy a Goodfriend által ajánlgatott "jogsegélyt" csak MÁR FOLYAMATBAN LÉVŐ büntetőügyek nyomozati szakaszában lehet igénybe venni.

Gondolom, arról sincs fingod se, hogy nyomozást indítani meg nem a médiaban összehordott RÁGALMAK alapján szoktak, hanem úgy, hogy valaki bemegy a rendőrségre, viszi a bizonyítékait, vagy a gyanúját alátámasztó információkat, és és FELJELENTÉST tesz.

Tett valaki FELJELENTÉST amiatt, mert úgy véli, hogy a Vida korrupciós ügybe keveredett?

Tett? Nem tett?

Ha nem tett senki feljelentést, akkor ugye nyomozás se indult, és akkor a "jogsegélyt" se lehet kérni, te istenverte, büdös proli gyökér.

bölcsbagoly 2014.12.09. 13:57:55

@Könnyen elkaptuk, uram!: aha, s miért is lenen kötelessége őket bármiről is tájákoztatni és elvárásaikat teljesiteni? Az alatvalójk vagyunk? Tájékoztattak e minket a világválságot kiváltó bankárok és hitelminősitők ügyeiről?

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 14:03:34

@J.László: Igen, de szerencsére már ötödik éve tét nélkül beszélgetünk és van egy gyanúm, 2018 után is ez lesz a helyzet. Sok ballibsi nem is érzi, mennyire elavult. Persze sok a tudatlan is, pld. azt hiszi azért olcsóbb a szlovák tej, mert a szlovákok olyan okosak, a magyar gazdák olyan hülyék, miközben ott virít az Index címlapján, hogy milliárdos ÁFA csalás a szlovák tejnél.

Az ember beleborzong, hogy ezek mögött egy hasonló szellemiségű kormány is van.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 14:05:38

@bölcsbagoly: Pontosan így van, az USA törvényei szerint nem kell megindokolniuk a kitiltást.

Ezek amúgy azért küzdenek, mert a dolog Orbánékat érinti, ha kedvenceiket érintené, nem lenne itt semmi gond, az USA szemét és kész.

Nem is érzik mi ebben a gáz. Szerencsére persze nem is fontos ez.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 14:07:38

"Az EU és Oroszország közötti szankcióháború egyre inkább anekdotaháborúvá változik az Európai Unió csinovnyikainak előre-hátra táncától. Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök, McCain amerikai szenátor személyes fenyegetésére reagálva kis idővel ezelőtt leállította országának részvételét a Déli Áramlat gázvezeték építésének bolgár szakaszán. Tegnapi kijelentése szerint azonban már újra megerősítette, hogy a vezetéknek Bulgária területén kell áthaladnia, mert ez nemzeti érdek.
Forrás: https://kuruc.info/r/4/136838/"

dogbakszi 2014.12.09. 14:09:10

@bölcsbagoly:
"Mr. Jóbarát megvádolta Vidát és a NAV-o t csalással. EZ vagy igaz, de akkor bizonyitsa, vagy nem, akkor meg rágalmazás."
1. A NAV-ot nem vádolta meg csalással, vagy ha tud olyan helyet, ahol ezt közölték, akkor kérem, hogy adja meg. (Ez olyan duma, mint a magyar kormányt azonosítani a magyar néppel, vagy magyarországgal, hisz ha a kormány hazudik, vagy a kormány csal, attól a nép nem feltétlenül hazudik, vagy csal)
2. És a dolog, hogy igaz-e vagy nem az állítás, az csak akor derül ki, ha Vida, vagy a másik öt "névtelen kitiltott" vízumot kér, s ott számára elmondják, hogy miért tiltották ki pontosan.

J.László 2014.12.09. 14:13:38

@♔bаtyu♔:
Nem is azért, hanem azért, mert a szlovák tehén alpesi(!!!) legelőkön legel, a magyar tehén meg nyakig szaros. Tegnap olvastam egy szakértő hozzászólásban:)

Szúnyog 2014.12.09. 14:17:13

@J.László: az ember könnyen meggyőződhet az ilyen fórumokon arról az igazságról, hogy az általános és egyenlő választójog nem biztos, hogy a legjobb megoldás.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:21:56

hogy ki hazudik? Orbán hazudik, és hacsak a kedves posztíró nem rendkívül naív, akkor ő is.

bölcsbagoly 2014.12.09. 14:25:08

@dogbakszi:
1. de bizony a NAV-ot, mert ha a vezetőségéből 6 személyt meggyanusitanak, akkor az egész szervezet az kell legyen! Szerinted csak Hagyó volt korrupt, a FÖK-ban s nem maga az egész ÖK Demszkájostól?
2. mese habbal, semmi sem kötelezi az USA-t, hogy bizonyitékokkal alá támassza a vádjait.
DE miért terelsz? Nem a kitiltást vitatjuk,. hanem Mr. Jóbarát gyanusitásait, amelyek bizonyitékok nélkül rágalmazásnak tekinthetőek.S ez neki sem megengedhető, ahogy McCain-nak sem.

bölcsbagoly 2014.12.09. 14:26:46

@Jean Sol Partre: ja, ti meg az USA kormánya meg soha sem hazudott! TE tényleg hülye vagy, vagy minket nézel annak?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 14:28:22

@Jean Sol Partre:

"hogy ki hazudik? Orbán hazudik, és hacsak a kedves posztíró nem rendkívül naív, akkor ő is"

Te hazudsz.

A véretekben van a hazudozás, hazugságok nélkül még egyetlen választást se voltatok képesek megnyerni.

Sorry, hogy ezek után még hazugságok árán se juthattok kormányra SOHA többé.

♔bаtyu♔ 2014.12.09. 14:28:40

@bölcsbagoly: Végül is ezek kénytelenek a korrupcióról vitatkozni, hiszen az USA beavatkozásról vitatkozni ugye gáz.

Pedig az USA célja ez volt, nyilván az ostobább ballibsik sem hiszik azt, hogy az USA szívjóságból figyeli az egyes országok hivatalnokait, mintegy ügyelve a rendre, törvényességre.

shakespeare 2014.12.09. 14:29:55

kiderül, hogy Vida bűnös, csak kiderülhet, hogy az USA még inkább az.
PL a NAV-nál a cisco router tartalmaz néhány plusz alkatrészt és Snowden is tud róla.

www.informationweek.com/government/cybersecurity/cisco-ceo-us-should-reform-surveillance-rules/d/d-id/1252774

J.László 2014.12.09. 14:30:38

Az USA egy nagy kamu alapján indított háborút 2003-ban. Az a 9/11 is bűzlik egy kicsit. Miért kéne egy szavukat is elhinnünk? Pláne, ha ez a hernyóképű Badfriend mondja. Jellemző rátok libsik.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:30:43

@bölcsbagoly: de, az usa kormánya is hazudott már. De ezzel nem cáfoltad meg, hogy Orbán hazudik.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 14:32:21

@dogbakszi:

"És a dolog, hogy igaz-e vagy nem az állítás, az csak akor derül ki, ha Vida, vagy a másik öt "névtelen kitiltott" vízumot kér, s ott számára elmondják, hogy miért tiltották ki pontosan."

Ezt a fasságot honnan veszed, te ökör, hogy akit kitiltanak, annak ha megkérdezi, akkor megmondják, hogy miért tiltották ki?

Nézzél már szét az USA magyar nyelvű online vízumintézési kisokosában, bazdmeg!

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:32:36

@polyvinyl: nem tudom, kivel küzdesz ilyen elkeseredetten, de biztosan nem velem, mert én soha nem indultam választáson és kormányra sem szeretnék kerülni. Ráadásul csak egy vagyok, nem több.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:35:08

@bölcsbagoly: azt ugye sejted, hogy Goodfriend nem a saját véleményét mondja? Ha a kitiltásokat nem vitatod, akkor nincs min vitatkozni, ő csak azt mondja el, az országa mivel indokolja azokat.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 14:36:39

@dogbakszi:

"A NAV-ot nem vádolta meg csalással, vagy ha tud olyan helyet, ahol ezt közölték, akkor kérem, hogy adja meg."

Itt:

Goodfriend: "Tudunk a NAV-on belüli csalásokról" - HVG.hu

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 14:42:33

@Jean Sol Partre:

"@bölcsbagoly: azt ugye sejted, hogy Goodfriend nem a saját véleményét mondja? "

Azt ugye tudod, hogy VÉLEMÉNYE valakinek csakis MAGÁNEMBERI minőségben lehet?

Az országoknak, államoknak, kormányoknak, stb. nincs, és nem is lehet "véleménye". Ezek a politikai szervezetek alapból KÖTELESEK a más országokkal, államokkal, kormányokkal szemben megfogalmazott állításaikat bizonyítékokkal is alátámasztani, ha ehhez a másik fél ragaszkodik.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:47:55

@polyvinyl: " Ezek a politikai szervezetek alapból KÖTELESEK a más országokkal, államokkal, kormányokkal szemben megfogalmazott állításaikat bizonyítékokkal is alátámasztani, ha ehhez a másik fél ragaszkodik. - See more at: http://nivo.blog.hu/2014/12/08/ki_hazudik_vida_vagy_goodfriend#c25347155"

Erre valami konkrétabbat légyszi, milyen szabály vagy törvény vagy megállapodás írja ezt elő?

És amúgy meg miért lenne szükség rá? Van nekünk rendőrségünk, titkosszolgálatunk, dolgozhatnak ők is, nem? Felhívom a figyelmed, hogy az egész ügyet nem Goodfriend, nem az USA, hanem egy kormánypárti újság hozta nyilvánosságra. Azóta se kérdezte meg őket a kutya se, mit tudnak még, és honnan. Szerinted miért?

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2014.12.09. 14:48:34

"Azért, mert vannak ugyan perdöntő bizonyítékok a kezében, de azt az amerikai törvények értelmében nem hozhatja nyilvánosságra. . "amennyiben lemondana diplomáciai mentességéről, amiben semmi nem akadályozhatja meg, onnantól egy magyar bírósági eljárás során a magyar törvények szerint kell eljárnia, "

Biztos szerepelt már a kommentek között, de ez egyszerűen nincs így. Az hogy adott esetben külföldi joghatóságnak veti alá magát nem jelenti azt, hogy az USA törvényei nem vonatkoznak rá és simán megsértheti őket. Különösen problémás, ha szolgálati titkot hoz nyilvánosságra. Ha ő ezt információt szolgálati titokként kapta és nyilvánosságra hozza a munkáltató utasítása ellenére, akkor a "Nivó" blog ad neki majd állást?

Az egy nagyon ügyes trükk, hogy felállítunk egy olyan helyzetet, aminek logikailag nem lehet megfelelni (ha Goodfriend nem hozzá nyilvánosságra, amit hivatalból nem szabad, akkor Vida ártatlan) és aztán azt mondjuk, hogy nicsak, nekünk volt igazunk. Ilyen erővel be lehet dobni Goodfriendet a vízbe és meg lehet nézni, hogy megfullad-e, és ha nem, akkor elégetjük, mert boszorkány.

Abban egyetértek, hogy ők pont ugyanezt csinálják Vidával. Mivel nem nyilvános a bizonyiték, ezért bemondásra kell elhinni vagy elutasítani a vádat (ez nem jogi kérdés, itt csak a politikai/morális megítélésről van szó, jogi értelemben ártatlan Vida, amíg bíróságon nem bizonyítják be az ellenkezőjét).

Ezért nem marad más a nyilvánosság számára, mint a hitelesség kérdése. Az Orbán kormánynak egész pontosan nulla a hitelessége, mert folyamatosan és kimutathatóan hazudnak. E tekintetben Goodfriend sokkal jobb lapokkal indul, mert az amerikai külüggyel előfordul, hogy igazat mondanak, még akkor is, ha ott sem ritka az ellenkezője. Ez van. Itt valamelyik fél nagyon jól blöfföl. Viszont aki a blogger állogikájával próbálja ezt a helyzetet értelmezni, az csak rálicitál a Fidesz blöffre, nem ad hozzá érdemben a - jelenlegi információkkal megfejthetetlen - dilemma megfejtéséhez.

bölcsbagoly 2014.12.09. 14:53:46

@Jean Sol Partre: kötve hiszem, hogy egy külügyi ügyvivőnek szolgálati kötelessége lenne twitterezni, ellenzéki tüntetésekre járni, az ellenzékkel magánlakásokon találkozgatni, stb. A törvényeikre hivatjkozva elutasithatja a kitiltás magyarázatát, de ki a fene kérte rá, hogy korrupció gyanúkról dumáljon a NAV esetében? Konkrétan Vida esetében is.

bölcsbagoly 2014.12.09. 14:57:29

@ulloiut: persze, az USA hitelessége meg a csillagokig ér! TE normálisnak tartod magad?

2014.12.09. 14:57:45

@polyvinyl: Mert ez műanyag!
Orbán megfenyegette Vidát: ha nem perel, akkor kirúgja és vizsgálatokkal kell szembenéznie. Namost ez azt jelenti, hogy mégiscsak van mit vizsgálni? Freudnak volt igaza...

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:57:57

@bölcsbagoly: már miért ne lenne akár kötelessége is? Neki az a feladata, hogy minél több dologról tudjon ami az országban történik, tájékozott legyen, ezért küldte őt ide Amerika.

Ki a fene kérte? Hát baszki többek között te, és a kormány meg a fidesz, egyfolytában azt kérik, mondjon valamit. Ha mindent nem is mondhat el, pár rávezető információt azért elmondott, most akkor ez a baj? Döntsétek már el mit akartok, hallgasson, vagy beszéljen?

Jean Sol Partre 2014.12.09. 14:59:35

@bölcsbagoly: szerinted te elolvastad és megértetted amit írt?

2014.12.09. 15:00:03

@ulloiut: Vagy arról van szó, hogy az USA a bizonyítékait már rég Orbán tudtára hozta, de nem gondolja, hogy egy idegen ország belügyeibe ilyen direktben beavatkozzon. Nem indíthat korrupciós pert, ugyanis nem az ő területén történt a cselekmény.

J.László 2014.12.09. 15:02:09

Mondom én: minden liberális demokrata született jogász (már amikor nem atomtudós):D

2014.12.09. 15:05:23

@bölcsbagoly:
Már egyértelmű, hogy van ügy. Biztos, hogy Vida bűnös. Orbán Viktor mondta, tehát igaz.
Különben miért fenyegetné Vidát azzal, hogy vizsgálatot indít? Ha Vida tiszta, örömmel áll elébe, ez nem fenyegetés. Orbán nem fenyegetőzne, ha nem volna tisztában a dolgokkal, különben beégeti magát. Vagy mégis?
Egyébként milyen eljárás az, hogy Orbán megfenyegeti egyik beosztottját, hogy kivizsgáltatja eddigi tevékenységét, ha nem tesz feljelentést?
Nem azt vizsgáltatja, hogy tényleg korrupt volt-e, hanem fegyverként használja, hogy zsarolja Vidát! Ciki!

J.László 2014.12.09. 15:06:06

@ulloiut:
Ha az USA hitelessége oly nagy, akkor vajon miért kell tankcsapdákkal védenie a világ összes országában a követségeit? A SZÖVETSÉGES fővárosokat is beleértve.

2014.12.09. 15:06:22

@J.László: Nem. Ezt csak te látod így, mert arról a szintről mindenki atomtudós jogásznak tűnik, ahol te vagy. W miki.

2014.12.09. 15:09:42

@bölcsbagoly: aha, s miért is lenen kötelessége őket bármiről is tájákoztatni és elvárásaikat teljesiteni? Az alatvalójk vagyunk? Tájékoztattak e minket a világválságot kiváltó bankárok és hitelminősitők ügyeiről? "

Már miért kéne? Tudomásul kell venni, hogy kitiltottak néhány vezető tisztségviselőt, és annyi. Oszt jónapot, ahogy a klasszikusok....Nem ők puposkodnak, hanem Orbán. Ja, nem . Mostmár komolyan veszi az usákok vádaskodását. Hisz Vidát kényszeríti, mutasson valamit.

csak egy néző 2014.12.09. 15:11:02

@J.László:
Húú vazze, te ugye sötétben is látsz?

Jean Sol Partre 2014.12.09. 15:12:05

@J.László: szerinted Orbánnak minek a sok testőr, ha olyan nagyon hiteles? Még a saját utcájában is!

2014.12.09. 15:13:01

@bölcsbagoly: Nem tartja magát normálisnak, de attól még te hülye vagy. Nem lesz attól igaza Vidának, Orbánnak, hogy az USA keveri világszerte a szart.

J.László 2014.12.09. 15:14:01

Az amcsi külügy egy bolsi bagázs. Roosevelt óta az. De lehet, hogy Wilson óta.

ulloiut · http://orulunkvincent.blog.hu/ 2014.12.09. 15:14:06

@bölcsbagoly:

Szerinted ezt írtam: " persze, az USA hitelessége meg a csillagokig ér! "

Ehhez képest konkrétan ezt írtam: "mert az amerikai külüggyel előfordul, hogy igazat mondanak, még akkor is, ha ott sem ritka az ellenkezője. "

Tényleg annyira analfabéta vagy hogy szerinted a kettő ugyanazt jelenti? Nem tehetek róla, hogy a haverjaid annyit hazudnak, hogy hozzájuk képest még az amerikai külügy is hitelesebb.

@Könnyen elkaptuk, uram!: Elképzelhető. Én annyit akartam mondani, hogy a nyilvánosan rendelkezésre álló információkkal nem lehet a 2.2.2-es forgatókönyv szerint puszta logika alapján megítélni, hogy ki mond igazat.

Az a manipulatív ebben a bejegyzésben, hogy azt sugallja, hogy egy bizonyos forgatókönyv szerint kiderülhet az igazság, mert csak Goodfriend döntésén múlik, miközben az utóbbi hazugság, jobb esetben súlyos tévedés. Az adott forgatókönyv mellett még mindig elképzelhető, hogy a vád hamis vagy igaz. Információ nélkül csak a szubjektív benyomás marad.

J.László 2014.12.09. 15:14:40

@Jean Sol Partre:
Hogy jön ide Orbán? Az USA hitelességéről elmélkedtem volt.

2014.12.09. 15:17:00

@bölcsbagoly: Azért az is ciki, hogy Orbán kijelenti, kirúgja Vidát, majd még vizsgálatot is indít.... normális helyeken a vizsgálat eredménye alapján hoznak döntést. KOncepciós per? Nem. Sima zsarolás... Vidának mennie kell. Ezért simán lemond, amit O.V. elfogad, így nincs szükség a további herce-hurcára.

2014.12.09. 15:19:26

@ulloiut: Ezért nem értem, hogy miért várt éveket Orbán, hogy vizsgálattal fenyegesse meg Vidát. Felvállalt egy olyan konfrontációt, amire semmi szükség nem lett volna. Ha a nyáron kinevezi Vidát a miniszterelnökség adóügyi szaktanácsadójává, nioncs ügy. Ja, van. Mert ez nem csak Vidáról szól.

a nagy hohoohooo 2014.12.09. 15:19:51

@bölcsbagoly:
Nagyon futvaszärik már a NOKIA ügy ,amiről kiderült ,hogy nem is volt igaz,hamisították ,hamis ,,kényszertanúvallomásokat csikartak ki
Az ügyészség úgy emelt vádat Hagyó Miklós ellen, hogy a vád kizárólag Balogh Zsolt ellentmondásokkal teli vallomásán alapult, ezen kívül semmilyen más bizonyítékkal nem támasztották alá,de a FideSS érdeke ,hogy a rájuk fröccsent hazugság sarát a gyűlöletkeltő lejárató kampány fog folytatódni és nem tudható a bíróság európai jogállamhoz méltó módon, higgadtan, kizárólag a tények alapján fog e dönteni.
A bíróságokat már régóta a FideSS vezérli.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 15:20:12

@J.László: hasonlatról hallottál már? gondolkodj picit

2014.12.09. 15:20:19

@J.László: Még szerencse, hogy te tisztán látsz.

2014.12.09. 15:21:39

@Jean Sol Partre: Hagyd. Bizonyos szellemi szint alatt nem tudnak különbséget tenni valóság és elvonatkoztatás között. Ezért a szatíra számukra nem vicces, a hasonlat valóság.

J.László 2014.12.09. 15:22:55

@Jean Sol Partre:
Hát, ha az amerikaiak tankcsapdáiról is Orbán jut az eszedbe, akkor talán aggodalomra adhat
okot az állapotod:)

Jean Sol Partre 2014.12.09. 15:28:10

@J.László: szerinted az USA nem hiteles, ezért kell ennyire védenie magát. Szerinted Orbán nagyon hiteles, de ő is nagyon védi magát. Nem látsz valami ellentmondást?

J.László 2014.12.09. 15:32:54

@Jean Sol Partre:
Nem emlékszem rá, hogy "nagyon hiteles"-nek neveztem volna Orbánt. De kopizd ide, ha mégis.
Az USA hitelességéről bátorkodtam elmélkedni.

Khal Drogo 2014.12.09. 15:39:01

www.diplomacia.hu/fileDb/VRXGXV/dipkepviseloki.pdf

Csak az USA mondhat le Goodfried mentességéről. Goodfried nem.
Jogilag értelmezhetetlen az amit a miniszterelnök és csatolmányai mondtak.
Nincs ilyen opció.

Ennek megfelelően Goodfried nem fog lemondani a mentességéről, mivel nem tud róla lemondani.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2014.12.09. 15:50:32

@Khal Drogo:

És arra tudsz válaszolni, hogy a magyar fél miért csak Goodfreindet támadja, de az amerikai külügyet, és az ottaniakat nem? Ez olyan mintha a a postás lenne a hibás mindenért. Nonszensz.

turista a saját országában 2014.12.09. 15:55:34

Elmondom kiscsillag, mit kellene tennie Vidának, ha tényleg kíváncsi rá, mi a kitiltásának oka:

Ahogy Goodfriend a minap ajánlotta neki, folyamodjon vízumhoz, s akkor az amerikai hatóságok az elutasítást indokló hivatalos iratban már közlik vele, mi áll a háttérben. Aztán ezt Vida vagy nyilvánosságra hozza vagy sem.

Amúgy nincs kétségem afelől, hogy a NAV elnöke nagyon is sejtheti, sőt akár pontosan tisztában is lehet azzal, milyen konkrét ügy v. ügyek miatt kapott piros lapot az USÁ-tól.

turista a saját országában 2014.12.09. 15:58:27

@Nyekenyóka: No igen. Nem a bp.i nagykövetség hozta meg a kitiltásról szóló határozatot, hanem az illetékes amerikai szerv.

azatya 2014.12.09. 16:02:03

Sotetseg....

Szerencsetlen barmok! Nem Goodfriend tiltotta ki azt a taknyot! Es ebbol adodoan GF nem is rendelkezhet bizonyitekokkal.
Es az a szerencsetlen maga ismerte el a kitiltasat, Goodfriend nem nevezte meg soha.
Vegyetek mar eszre, hogy ez pont ugyanaz, mint a Nokias doboz! Konc, nektek!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 16:12:17

@turista a saját országában:

"Elmondom kiscsillag, mit kellene tennie Vidának, ha tényleg kíváncsi rá, mi a kitiltásának oka:"

Titeket baltával szaporítanak, te gyökérkefe, hogy ennyien vagytok, és mind egyforma buta?

Az usa NEM mondja meg, hogy miért tiltott ki valakit, akkor se, ha a kitiltott maga kérdezi meg, mert NEM köteles megmondani az okát.

Ez valami járvány nálatok baloldalon, hogy még a Google-hoz is hülyék vagytok?

Khal Drogo 2014.12.09. 16:13:19

@Tudományos libsizmus: Ja hogy elírtam a nevét a fikcónak :)

Khal Drogo 2014.12.09. 16:14:26

@Nyekenyóka: Ezekre a kérdésekre a miniszterelnök úr vagy a Kinizsi FC csatárcsillaga tudna választ adni. Én nem.

turista a saját országában 2014.12.09. 16:19:39

@polyvinyl: "Az usa NEM mondja meg, hogy miért tiltott ki valakit, akkor se, ha a kitiltott maga kérdezi meg, mert NEM köteles megmondani az okát. "

Nem tudom, hogy köteles-e vagy nem, de megindoklohatja. Egy próbát megér. Az amerikai ügyvivő, mint hivatalos személy elmondta, mit kellene tennie Vidának. Én meg neki hiszek, te szopósmalac baromállat, úgyhogy vegyél vissza,

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 16:21:50

@azatya:

"Szerencsetlen barmok! Nem Goodfriend tiltotta ki azt a taknyot! Es ebbol adodoan GF nem is rendelkezhet bizonyitekokkal."

Most már elég legyen, a fene azt a buta proli fajtátokat!

Amelyik még a saját szennyportáljait se olvassa!

Itt nézzé széjjel:

Goodfriend: "Tudunk a NAV-on belüli csalásokról" - HVG.hu

Ha ez a baromfejű TUD BÁRMILYEN bűncselekményről, akkor:

- VAGY bújjon el a mentelmi joga mögé, és fogja be az ótvaros pofáját

- VAGY a kormánya mondjon le a Goodfriend úr joghatóság alóli mentességéről, a Goodfriend úr meg ballagjon el a legközelebbi kapitányságra, vagy akár magához a legfőbb ügyészhez, oszt tegyen feljelentést a tudomására jutott búncselekményről

-

Az nem megy jogállamban, hogy feljelentést nem teszek, bár TEHETNÉK, mert a lehetőségem megvan rá, ahelyett a mentelmi jogom kiváltsága mögé bújva hazudozok, meg keverem a szart, a fogadó ország belügyeibe avatkozva!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 16:24:38

@turista a saját országában:

"Nem tudom, hogy köteles-e vagy nem, de megindoklohatja. "

Nem tudod?

Akkor keressé rá!

És akkor majd megtudod!

turista a saját országában 2014.12.09. 16:26:35

@polyvinyl: Te biztoS jobban tudod, te szarosszájú, orbánszopó riherongy!

azatya 2014.12.09. 16:26:50

@polyvinyl:

Az az alapveto dolog nincs meg, hogy nem o tilt ki? O csak a szocso.
A hivatkozott cikket ismerem. Ott sem azt mindja, hogy Vida Ildiko csalt.
Es az allitas nem a sajatja.
Min ahogy Szijkeszito sem a sajat szoveget tolja, hanem amit mondanak neki. Igy ez a perelje be Goodfriendet dolog siman az ilyen egyszeru lelkek megtevesztesere valo....

csak egy néző 2014.12.09. 16:27:23

@polyvinyl:
Te idiota elmeosztálybeli spermamaradék pvc

Látod hülye pvc komám, megint sikerült bebizonÍtanoe, hogy mekkora barom vagy.

Az usa NEM KÖTELES megindokolni, hogy miért tagadja meg valakitől a belépést az országba.

NEM köteles.

Te idióta, már az elő perctől kezdve megmondták, ha kér vizumot, akkor közlik vele a tényállást és megtudhatja az igazi okát, mert igenis, akkor kötelesek kiadni, ellenkező esetben már perelhetőek is.
Mit is mondott a NAVasszony és a Futó bolond ügyvédje a tv-ben,?
Azt mondta nagy mellénnyel, hogy akkor megfogja kérni a vizumot és majd minden kiderül.
Vajon miért nem került eddig sor erre a vizumkérelemre, te nagyon barom pvc?

Jean Sol Partre 2014.12.09. 16:29:27

@J.László: ja, ha te csak az USA-t szidod, akkor nincs vitánk

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 16:32:28

@turista a saját országában:

"Az amerikai ügyvivő, mint hivatalos személy elmondta, mit kellene tennie Vidának. Én meg neki hiszek, te szopósmalac baromállat, úgyhogy vegyél vissza,"

A Vidának NEM az a baja, hogy nem mehet be az usába, te szerencsétlen! A fasz se vágyik oda.

A Vidának az a baja, hogy egy senkiházi külföldi diplomata megrágalmazta őt a saját hazájában!

De ugyanez a senkiházi külföldi diplomata SE bizonyítani nem akarja, amiket mondott, SE bejelentést nem akar tenni az ÁLLÍTÓLAG a tudomására jutott dolgokról, mert azt SE akarja, hogy nyomozás induljon.

Úgyhogy a senkiházi külföldi diplomata elbújt inkább a mentelmi joga mögé, és onann kavarja a hígfost, amit a húgyagyú, logikus gondolkodásra KÉPTELEN baloldali aktivista csürhe kétpofára töm magába.

csak egy néző 2014.12.09. 16:35:47

@polyvinyl:
Vazzze te olyan sötét bunkó vagy, hogy hozzád képest még a negró is világítótorony.

turista a saját országában 2014.12.09. 16:36:31

@polyvinyl: Te bűzlő állat, tényleg nem érti az a szaros fajtád, hogy nem Goodfriend-nek van joga indokolni, nyilatkozni??? Tényleg ilyen ilyen hülye vagy bazdmeg?! Ezt az amerikai kormányzat, ill. az illetékes hatóság teheti meg. A bp.-i követség csak közvetítő, ha valaki vízumért folyamodik hozzájuk, és látják, benne van a rendszerben, rajta a tiltottak listáján, az ignore tényét közölhetik vele. Ki vagy tiltva, kész. Indoklásért tessék Washingtonhoz fáradni. Aztán azt vagy kap, vagy nem.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 16:47:45

@csak egy néző:

"Vazzze te olyan sötét bunkó vagy, hogy hozzád képest még a negró is világítótorony."

Te meg bekaphatod, proli. Nekem nagy faszom van, neked meg nagy pofád. Nem lesz semmi baj.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 16:49:16

@polyvinyl: "Az nem megy jogállamban, hogy feljelentést nem teszek, bár TEHETNÉK, mert a lehetőségem megvan rá, ahelyett a mentelmi jogom kiváltsága mögé bújva hazudozok, meg keverem a szart, a fogadó ország belügyeibe avatkozva! "

1. már miért ne menne? egy másik ország, mi közük a mi korrupciónkhoz? ha neked harapós a kutyád, nem én fogom megnevelni, csak szólok neked, hogy harap, nem?

2. mivel tudnád alátámasztani, hogy hazudoznak?

Jean Sol Partre 2014.12.09. 16:51:46

@polyvinyl: a "senkiházi külföldi diplomata" maga az amerikai kormány, illetve annak a hangja. Nyilván nem olvastad a hírekben amikor maga Obama (tudod, most ő az elnök odaát) fejezte ki aggodalmát a magyar kormány miatt.

bekerült 2014.12.09. 16:57:05

@♔bаtyu♔:
Ha, már a magyar jogrendszerre hivatkozol, akkor arról se feledkezz el, hogy az ügyészségnek és a hivatalos ellenőrző szerveknek, már a gyanú esetén is el KELL rendelni a vizsgálatot !

Nem csak a feljelentésre, hanem bármilyen gyanú esetén !!!!

Meg is tették ezt már számtalan esetben és rabláncon vezetgettek már egy pár embert, akikről kiderült, hogy ártatlanok, legalábbis a mai napig nem tudták elítélni őket !
Igen, pl. Hunvaldra is gondolok, meg a többire.

A NOKIÁS dobozról is kiderült, hogy egy nagy hazugság volt az egész !

Erre itt van egy nagyságrendekkel fontosabb gyanú és lapítanak, ferdítenek és el próbálják kenni a saját felelősségüket !

Egy sor marha, meg neki áll mosdatni ezeket a barmokat .

Mire ?

A magyar jogrendszerre itt nem lehet hivatkozni, de még arra se, hogy mondjon le a diplomáciai védettségéről.
Először is, hiába mond le a védettségről, mint amerikai állampolgárra továbbra is érvényes lesz, hogy nem mondhat semmit.
Arról az alaphelyzetről már nem is szólva, hogy ezt csak engedéllyel tehetné meg, mert ő a személyében az amerikai kormányt képviseli.
Amit mond, azt az amerikai kormány nevében mondja !
Az az amerikai kormány hivatalos álláspontja.
Ő nem egy szenátor, hanem egy hivatalnok, aki nem a saját véleményét hangoztatja !
Egy szenátor azt mond amit akar, mint nálunk egy országgyűlési képviselő, de egy hivatalnok ezt már nem teheti meg, mint ahogy a magyar kormány képviselői se beszélhetnek össze vissza.
Azt, ugyanis szintén, a kormány álláspontjának fogják tekinteni.

A másik igen nagy félreértés a részetekről, hogy Goodfrend nem jelentett senkit föl a médiában, ezt csak a FIDESZ tekinti így, mivel nekik ez felel meg.

Ebben az esetben pedig a Napi Gazdaság terítette ki a lapokat.
Az ügyészség és a többi felelős, mint pl. Varga Mihály, miért nem teljesítette a kötelességét ?
A beosztottjáról van szó !
Meg a miniszterelnök kinevezettjéről !
Sőt a magyar kormányhivatalok becsületéről !

Ráadásul ekkor még hol van Goodfrend ?
Ő csak reagált az újság dolgaira és megmagyarázta a dolgokat.
Pl. azt, hogy nem csupán felelős Vida a korrupciókért, hanem részese is.
Naná, majd kimarad a buliból, hogy neki ne jusson semmi !

Nem vádaskodott, hanem jelezett dolgokat, hogy mi, miért van !
Nem ő tehet azért ami történt, ő csak egy közvetítő ebben a szerencsétlen helyzetben.
Megmutatja azt ami látszik !
Mint egy tükör !
Nem rá illene haragudni, hanem erre a mocsadék bagázsra, akik teljesen nevetségessé tesznek bennünket !

Goodfrend nem jelentett fel senkit a médiában, ezt csak a FIDESZ igyekszik így beállítani, még csak nem is vádaskodott, hanem egy magyarázatot adott arra, hogy mi történt !
Erre nem az a válasz, hogy akkor majd jól bepereljük őt, hanem előbb takarítunk és megnézzük, hogy sáros e valaki nálunk.
Ekkor már a vizsgálat okán, lehet kérni HIVATALOSAN a bizonyítékokat, amit meg is kapnának, ha akarnák !

Mondjuk takarítani takarítanak, de csak a nyomeltüntetésig tudnak eljutni.
Csak az a baj, hogy nem tudják, hogy milyen nyomot kéne eltüntetni és hogy mi van a tarsolyban az amiknál.
Mert, ha tudnák, akkor az eltüntetése is könnyebb lenne ezeknek a dokumentumoknak.
Mondjuk elveszne a postán amikor azt megküldik az ügyészségnek, vagy a bíróságnak !
Vagy már hamvában eltüntetnék, hogy nyoma se legyen.

Erre megy a játék és ezért nem indítanak hivatalos vizsgálatot se, mert akkor annak nyomának is kellene lennie, ami csak növelné az eltűnésre váró dokumentumok számát.

A FIDESZNEK ehhez annyi köze van, hogy az ő strómanjai vannak benne a buliban !
Személyesen Orbán Viktor kinevezettje Vida Ildikó és Varga Mihály beosztottja !
Innen nézve pedig a FIDESZ nevű párt vezetője is nyakig benne van a buliban a többi svihákkal együtt !

Érdekes, hogy Gyurcsány esetében minden MSZP-s szart rá tudtatok kenni, de persze ez a FIDESZ esetében nem lehetséges.
Az emlékeink még elég frissek és Polt Petikének se nagyon akaródzik tenni a dolgát !

Értem én, csak én meg úgy látom, hogy ez így nem helyes.

_most_ 2014.12.09. 17:06:29

szerintem senki se vitatja, hogy a fidesz nyakig korrupt, csak elég a közismert mutyikra gondolni, amiket mindenki ismer, voltak bizonyítékok, mégse történt semmilyen vizsgálat ezen ügyekben. Rogán is ritka gusztustalan egy ember, folyton másokat vádol korrupcióval, miközben nyakig ül az ingatlanmutyiban, amiért ügye mszp-seket simán letartóztattak, de hát a fideszesekre más törvények vonatkoznak :D Meg azt állítja, hogy a NAV szerint teljesen rendben van, hogy Rogán többet költ mint amennyit keres, ezek után nevetséges azt állítani, hogy az amerikaiak járatják le az adóhatóságot, megtették már azt a korrupt fideszesek.

rikitiki 2014.12.09. 17:10:32

@Tyson925: mi mást is tenne, bár a színvonalat kifogásolom, ilyen fokban téves, hazug állításokkal teli posztot idenyomni.

esik a nívó, na...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:10:33

@turista a saját országában:

"nem Goodfriend-nek van joga indokolni, nyilatkozni??? Tényleg ilyen ilyen hülye vagy bazdmeg?! Ezt az amerikai kormányzat, ill. az illetékes hatóság teheti meg. A bp.-i követség csak közvetítő, ha valaki vízumért folyamodik hozzájuk, "

NEM a vízumról van szó.

Arról van szó, hogy Goodfriend a SAJÁT SZÁJÁVAL rágalmazta meg bűncselekmények elkövetésével a Vidát is, meg a NAV-ot is.

Nem az usa szájával, hanem a SAJÁT szájával.

dr kíváncsivagyok 2014.12.09. 17:21:08

Már a felvetések is tele vannak hazugságokkal !
1.) Nem Goodfriend,..hanem az USA tiltott ki 6 magas rangú koztisztviselot az államokból !
2.) Goodfriend soha egy szóval sem mondta ki , hogy Vida Ildikó akármit is tett volna !
3.) Ki sem ejtette a nevét és nem is utalt a személyére !
4.) Goodfriend nem mondhat le a diplomáciai mentességrol , ezt csak az USA kulugyminiszteriuma teheti meg !
5.) Orvbán nem zárt rovidre semmit sem,..menekul a patkány a sullyedo hajóról...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:21:15

@Jean Sol Partre:

"csak szólok neked, hogy harap, nem?"

Hát nem éppen :)

Nem terjesztheted rólam azt, hogy az én kutyám embereket harap meg, ha nem tudod mellé tenni, hogy BIZONYÍTHATÓAN megharapott már embereket, és nemárulod el, hogy te magad kikről tudsz, akiket TÉNYLEG megharapott, és te erre alapoztad a kijelentésedet.

Goodfriend hazugságaival pont ez a baj.

Azt állítja, hogy Vida "harapós" - vagyis szokott kenőpénzért ügyeket elsimítani, de nem nevezi meg, hogy az ő tudomása szerint a Vida kiket "harapott meg" - vagyis, hogy KONKRÉTAN, és bizonyíthatóan kinek és mit intézett el.

dr kíváncsivagyok 2014.12.09. 17:25:00

@polyvinyl:
"Arról van szó, hogy Goodfriend a SAJÁT SZÁJÁVAL rágalmazta meg bűncselekmények elkövetésével a Vidát is, meg a NAV-ot is."

Te faszkalap,...Goodfriend nem a magánvéleményét mondta el , HANEM AMIRE UTASÍTOTTA az USA kulugye...
Vide nevét ki sem ejtette a száján,..és nem is írta korul , nem is utalt rá,..ezt már a kormánykozeli sajtó tette meg !

5perc 2014.12.09. 17:25:49

Súlyos Vidák ezek a NAV ellen.
Kit pereljek? Selmeczit vagy Orbánt, ha bírósági döntést akarok a nyugdíjvagyon "eltőzsdézéséről"? Vajon felhasználnák a mentességüket és elszámoltathatatlanságukat a bíróságon? Ha igen, akkor bűnösök?

dr kíváncsivagyok 2014.12.09. 17:26:20

@polyvinyl:
"Goodfriend hazugságaival pont ez a baj."

Nem volt ezt korai kijelenteni , Rogán elvtárs ?

Jean Sol Partre 2014.12.09. 17:29:36

@polyvinyl: ha először neked szólok, hogy harap a kutyád, de te nem teszel semmit, miért ne figyelmeztethetnék bárkit, hogy vigyázzon? De nem is ez történt, én csak nem engedem be a kutyád az udvaromba. Erre te ország világ előtt nyilatkozol, hogy én valami bosszú miatt nme engedem be (lásd újságcikk). Hogy megvédjem magam, muszáj megmondanom, hogy szerintem harapós. Innen meg a te dolgod, mit teszel, én csak továbbra sem engedem be. Aztán ha tovább kérdezgetsz (úgyfent nyilvánosság előtt) akkor talán mondok még pár dolgot, de nem vagyok köteles (főleg, ha van valami szabályom is erre) mindent elmondani.

Egy dologra persze nem válaszoltál azóta sem, honnan veszed, hogy hazugság?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:30:16

@dr kíváncsivagyok:

"Goodfriend soha egy szóval sem mondta ki , hogy Vida Ildikó akármit is tett volna !"

:)

Akkor ezt ki mondta, szerinted:

"Vida Ildikót nem azért tiltották ki Amerikából, mert nem vizsgált ki korrupciós ügyeket, hanem azért mert maga is érintett konkrét bűncselekményekben - nyilatkozta André Goodfriend a Heti Válasznak"

Forrás: youtube, atvzrt channel

www.youtube.com/watch?v=KL39ZsBQosI

Nagyon úgy néz ki, hogy nem csak Goodfriend haverotok, de az ATV is be lesz perelve :)

Jean Sol Partre 2014.12.09. 17:34:06

@polyvinyl: sőt, az Antenna Hungária is!

bekerült 2014.12.09. 17:34:32

Ezt idehozom, hogy olvassátok :

"Ha arról van szó, hogy az amerikai politikusok félreértik a számukra egyértelműnek tűnő tendenciákat, akkor tévedésükkel őket kéne szembesíteni, nem pedig a magyar közvéleményt. Gondoljunk bele milyen diadal lenne, ha Szijjártó miniszter úr kimenne elbeszélgetni McCain-nel és meggyőzné arról, hogy Magyarországon minden rendben van. Nem szeretném azt a vitatott álláspontot megfogalmazni, hogy a kormány tehet róla amiért ilyen kép alakult ki hazánkról, de az szerintem biztos, hogy tehet ellene.

Mégsem a vitát megoldó konstruktív javaslatok kerülnek napirendre a kormánypárti sajtó részéről, hanem hazánk áldozati szerepben való feltüntetése. Felelős újságírók vagy politológusok részéről egy olyan félelemkeltő narratívát építeni, hogy az USA – egyik legfontosabb szövetségesünk – bármilyen módon megtámadott volna minket rendkívül káros. Mert rövidtávon hiába járhatnak jól egyes politikai szereplők egy ilyen hangulatkeltéssel, hosszú távon ezzel Magyarország szövetségi rendszerét mérgezik. Az pedig biztos, hogy egy ellenségképekkel teli nemzet csak elszigetelődni képes a globalizált világban...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:35:07

@dr kíváncsivagyok:

"Te faszkalap,...Goodfriend nem a magánvéleményét mondta el , HANEM AMIRE UTASÍTOTTA az USA kulugye..."

Az USA külügye a sokat emlegetett "Bécsi Konvenció" szerint NEM utasíthatja arra a diplomatáját, hogy megsértse a fogadó ország törvényeit.

Az USA külügye arra SEM utasíthatja a sokat emlegetett "Bécsi Konvenció" szerint a diplomatáját, hogy beavatkozzon a fogadó ország belügyeibe.

Itt találod a Bécsi Egyezmény szövegét:

net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=96500022.TVR

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:39:18

@5perc:

"Kit pereljek? Selmeczit vagy Orbánt, ha bírósági döntést akarok a nyugdíjvagyon "eltőzsdézéséről"? "

Senkit. A kérdés már megjárta Brüsszelt, és az EU nem találta az EU-s törvényekkel ellentétesnek a manyup államosítást.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:45:11

@bekerült:

"Nem szeretném azt a vitatott álláspontot megfogalmazni, hogy a kormány tehet róla amiért ilyen kép alakult ki hazánkról,"

Milyen kép?

Amilyen képet nyugaton festenek rólunk, az köszönő viszonyban sincs a magyar valósággal.

A magyar érdekek HATÁROZOTT védelme sérti az érdekeiket, azért mocskolódnak, és azért próbálják akár puccs, vagy véres polgárháború útján is eltávolítani a magyar érdekeket védő kormányt.

bölcsbagoly 2014.12.09. 17:45:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: mit nem értesz ezen? Egyszerüen utasitotta hogy pereljen! Ezzel elvágta a gordiuszi csomót. Nem állitott semmit Vidáról, csak azt kérte hogy tisztázza magát. ha másként nem megy, akkor per útján. TE mit csináltál volna a helyében?

bekerült 2014.12.09. 17:48:23

@polyvinyl:
El vagy te tájolva !
Nem kicsit, hanem nagyon !

"Vida Ildikót nem azért tiltották ki Amerikából, mert nem vizsgált ki korrupciós ügyeket, hanem azért mert maga is érintett konkrét bűncselekményekben - nyilatkozta André Goodfriend a Heti Válasznak"

Ez a nyilatkozat nem egy vádaskodás, hanem egy magyarázat arra, amit kérdeztek tőle !
Arra magyarázat, hogy miért lett kitiltva !
Érthető ?

Nem vádolja semmiféle bűncselekménnyel, mert nincs szó konkrét ügyről !
Azt mondja amiről a kitiltás szól és kérdésre válaszol.

Ja, hogy felmerül a gyanú !
Amit ugye Vida már saját maga hozott nyilvánosságra azzal, hogy beismerte, hogy ő az egyik érintett.
Ebben az esetben is csak arról van szó, hogy ezt a gyanút Goodfriend megerősítette.
Azaz igazat adott Vidának !

A magyar hivatalos szervek pedig már a gyanú alapján kötelesek vizsgálatot lefolytatni, pláne egy ilyen fontos hivatal esetében !
Hol történt ez meg ?
Mit takargatnak ?

Tegyék a dolgukat, ne falazzanak !

A kitiltás konkrét ügyét majd csak akkor ismerhetik meg az érintettek, ha be akarnak utazni az országba. A magyar hivatalos szervek pedig csak akkor, hogy vizsgálatot indítanak és a jogsegély egyezmény keretében, kérik a bizonyítékokat.
Mi pedig még akkor se biztos !

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:49:27

@Jean Sol Partre:

"ha először neked szólok, hogy harap a kutyád, de te nem teszel semmit, miért ne figyelmeztethetnék bárkit, hogy vigyázzon?"

Honnan tudod, hogy harap a kutyám, ha se téged nem harapott meg, se olyan embert nem tudsz megnevezni, akit megharapott?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:52:46

@bekerült:

Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy te is Izraelből kapod a pénzt a trollkodásért, mint azok az egyetemisták, akikről itt írnak?

www.bbc.com/news/blogs-news-from-elsewhere-23695896

$pi$ 2014.12.09. 17:53:52

@polyvinyl: Nem beszélve arról, hogy ha valaki elkezd figyelmeztetgetni embereket, hogy xy mondjuk lop vagy nemi erőszakokat követ el. Kutyát nem lehet rágalmazni, de embert bizony lehet.

vasútlhíd 2014.12.09. 17:55:18

@polyvinyl: ..ásít.. amíg Goodfriend az USA nagyköveccség ügyvivője, addig nincs saját szája.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 17:58:32

@napelemügynök:

"amíg Goodfriend az USA nagyköveccség ügyvivője, addig nincs saját szája."

Ez nem igaz :)

Olvasgass Bécsi Egyezményt te is:

net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=96500022.TVR

bekerült 2014.12.09. 17:59:21

@polyvinyl:

A magyar valóságról úgy látszik, hogy neked nincs egy halvány gőzöd se !

Nyomod itt a FIDESZ mantrát, és ezzel is igazolod azt amit állítanak rólunk mások.

Egy beképzelt, elvakult, ..... stb. akarnok vagy a megbízóiddal együtt, akik marhára szeretnének kibújni a felelősség alól és végezni tovább a kisded játékaikat.
Ezt az országgal megtehetik, de a világgal már nem megy.

Nem mindenki veszi be ugyanis a maszlagot, hiába is erőlködtök !
Még itthon se !

Jean Sol Partre 2014.12.09. 18:00:39

@polyvinyl: ha én csak azt mondom neked, harapós a kutyád, de nem akarom megmondani, honnan tudom (csak annyit, hogy hiteles információm van róla), akkor te nem foglalkozol ezzel? Csak ha minden kétséget kizáró bizonyítékokat mutatok neked?

bölcsbagoly 2014.12.09. 18:06:43

@Jean Sol Partre: te marha, de az én kutyám, csak tudom róla, hogy megharapott -e már valakit vagy sem! Te csak állitod, anélkül hogy egy megharapottat is tudnál konkrétan emliteni!

Toportyán Zsóti 2014.12.09. 18:12:22

Aki nem támogatja a vagyonosodást, az a szegényedést támogatja.
Aki nem támogatja a drogtesztet, az a drogot támogatja.
Aki nem támogatja a buzilobbi korlátozását, az a nemi betegségek terjedését támogatja.
Aki nem támogatja az áldozatot hibáztató felvilágosító videókat, az a nemi erőszakot támogatja.
Aki nem támogatja Orbán Viktort, az Gyurcsány Ferencet támogatja.
Aki nem támogatja a vasárnapi zárva tartást, az Gyurcsány Ferencet ÉS a Sátánt támogatja.

toportyánzsóti 2014.12.09. 18:14:04

Vida és társai rendesen a csuti orálmuzsikra öntötték a szaros éjjeliedényt,USA csendben intézte volna a dolgot...

lombozódó 2014.12.09. 18:16:05

Elég primitív írás :-)

bekerült 2014.12.09. 18:18:39

@polyvinyl:

Ez a bécsi egyezmény idevágó része , már ami a felelősségre vonásét illeti :

"31. Cikk

1. A diplomáciai képviselő mentes a fogadó állam büntető joghatósága alól. A diplomáciai képviselő a fogadó állam polgári és államigazgatási joghatósága alól is mentes, kivéve:
a) a fogadó állam területén fekvő, magántulajdonban álló ingatlanra vonatkozó dologi jogi pert, hacsak a diplomáciai képviselő az ingatlant nem a küldő állam javára, a képviselet céljára tartja birtokában;
b) az olyan hagyatéki eljárással kapcsolatos pert, amelyben a diplomáciai képviselő magánszemélyként, mint végrendeleti végrehajtó, hagyatéki gondnok, örökös vagy hagyományos és nem a küldő állam képviselőjeként szerepel;
c) az olyan pert, amely a diplomáciai képviselő által a fogadó államban, hivatalos tevékenysége körén kívül folytatott bármilyen szabadfoglalkozással vagy kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos.
2. A diplomáciai képviselő nem köteles tanúvallomást tenni.
3. A diplomáciai képviselővel szemben semmiféle végrehajtási intézkedést nem lehet tenni, kivéve a jelen cikk 1. bekezdésének a)-c) pontjában említett eseteket, amennyiben a végrehajtás személye és lakása sérthetetlenségének csorbítása nélkül foganatosítható.
4. A diplomáciai képviselő mentessége a fogadó állam joghatóságától nem vonja ki őt a küldő állam joghatósága alól.
32. Cikk

1. A küldő állam lemondhat a diplomáciai képviselő és a 37. Cikk alapján mentességet élvező személy joghatóság alóli mentességéről.
2. A lemondásnak mindig kifejezettnek kell lennie.
3. Ha a diplomáciai képviselő vagy a 37. Cikk szerint joghatóság alóli mentességet élvező személy eljárást indít, akkor nem hivatkozhat többé a joghatóság alóli mentességre az alapkeresettel közvetlenül összefüggő viszontkereset tekintetében.
4. A polgári és államigazgatási joghatóság alóli mentességről való lemondást nem lehet úgy tekinteni, hogy az magában foglalja az ítélet végrehajtása alóli mentességről való lemondást is, ehhez külön lemondás szükséges. "

Az pedig nem is lehet vita tárgya, hogy kormányhivatalnok mindig a saját kormánya álláspontját köteles képviselni és ezt mindenki így is értelmezi !
Mint ahogy a Vida Ildikó is ezt teszi és így a kormánya nevében tevékenykedett, amikor a gyanúba belekeverte magát !

Ez a szörnyű, ha nem érzékelnéd !
Besározza az országot !
Azok is, akik védik !

A többi csak rizsa !

bekerült 2014.12.09. 18:26:07

@polyvinyl:

Lehet itt mindenre poénkodni és vagdalkozni, de minek ?

Az elvakultságot lassan felváltja majd a kétségbeesés, mert tapasztalni fogod, hogy az elferdítésekkel nem mentek semmire !

Az is biztos, hogy szép lassan kiderül minden és ez nem nektek lesz jó.
A hazug ember és a sánta kutya esete áll fenn.
Kár az erőlködésért !

Ja, ha fizetnek érte, akkor érthető !

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 19:21:54

@bekerült:

Rossz szöveget kopiztál, cica :)

Ez a lényeg:

-----

A KÜLDŐ ÁLLAM LEMONDHAT A DIPLOMATA MENTESSÉGÉRŐL:

32. Cikk

1. A küldő állam lemondhat a diplomáciai képviselő és a 37. Cikk alapján mentességet élvező személy joghatóság alóli mentességéről.

-----

A MENTESSÉG CSAK A HIVATALI KÖTELESSÉGÉT ÉRINTŐ TÉNYKEDÉSRE VONATKOZIK

38. Cikk

1. Az a diplomáciai képviselő, aki állampolgára a fogadó államnak, vagy állandóan a fogadó államban lakik, csak a hivatali kötelességeinek teljesítése során kifejtett ténykedése tekintetében részesül a joghatóság alóli mentességben és sérthetetlenségben, hacsak a fogadó állam nem biztosít számára ezen túlmenő kiváltságokat és mentességeket.

-----

TISZTELETBEN KELL TARTANIA A FOGADÓ ÁLLAM TÖRVÉNYEIT

41. Cikk

1. Kiváltságainak és mentességeinek sérelme nélkül kötelessége e kiváltságokban és mentességekben részesülő minden személynek, hogy tiszteletben tartsa a fogadó állam törvényeit és más jogszabályait. Ugyancsak kötelessége, hogy tartózkodjék a fogadó állam belügyeibe való beavatkozástól.

MINDEN HIVATALOS ÜGYET A KÜLÜGYMINISZTÉRUMMAL KELL INTÉZNI (Nem a médiában, nem FB-on, nem Twitteren)

2. A fogadó állammal intézendő minden hivatalos ügyet, amellyel a küldő állam a képviseletet megbízta, a fogadó állam külügyminisztériumával, vagy a közös megállapodással kijelölt más minisztériummal vagy annak útján kell intézni.

-----

Köszönöd, hogy segítettem!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.09. 19:26:50

@bekerült:

"Az elvakultságot lassan felváltja majd a kétségbeesés, mert tapasztalni fogod, hogy az elferdítésekkel nem mentek semmire !"

Már most teljesen kétségbe vagyok esve :)

Híradó, 2014. október vége: "TÖBB TÍZEZREN TÜNTETTEK A KOSUTH TÉREN"

Híradó, 2014. november közepe: "TÖBBEZREN TÜNTETTEK A KOSUTH TÉREN"

Híradó, 2014. december eleje: "TÖBBSZÁZAN TÜNTETTEK A KOSSUTH TÉREN"

---

Csak így tovább, gyerekek :)

martineden 2014.12.09. 20:29:52

,,Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen."........Muhaha, gondoljunk csak a Gripenekre. Akkor jottek ra a fiuk ,hogy nem kell apropenzert dolgozni es azota tokelyre fejlesztettek a dolgot.Korrupcio az egyenlo a fidesszel es nem szabad elfelejteni,hogy fejetol buzlik a hal.

Jean Sol Partre 2014.12.09. 23:24:51

@bölcsbagoly: "te marha, de az én kutyám, csak tudom róla, hogy megharapott -e már valakit vagy sem!"

Pontosan. És ha te tudod, hogy nem harapott meg senkit, akkor amikor szólok neked, te szépen megbeszéled velem ezt a dolgot, tisztázzuk kettesben és kész. Viszont ha tdod, hogy már harapott, neadjisten te uszítottad rá valakire, akkor mit csinálsz te ostoba papagáj? Íratsz egy sértődős visszavágós engem támadó cikket az újságodban, közhírré téve a szégyened és a butaságod, csak mert te az erőben és a támadásban bízol.

csak egy néző 2014.12.09. 23:30:21

@polyvinyl:
"Nekem nagy faszom van,"
Akkor hurrá, elér a saját pofádig és lecidázhatod magad, barom.

Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.10. 00:29:03

@polyvinyl:
"Az országoknak, államoknak, kormányoknak, stb. nincs, és nem is lehet "véleménye"."

Ez nagyon igaz.
Mivel többes számban vannak, valóban nem lehet véleménye, csak véleményÜK.

igazi Ténytár 2014.12.10. 04:07:08

@ ENNYIT az egészről! MOCSKOS FIDESZES, SZÁZADVÉGES hazugság volt!

Heti Válaszos Stumpf persze kussol az ügyről, nem senkiházi netkukacozik stb..

_______
index.hu/kulfold/2014/12/09/rogan_es_a_magyar_jobboldal_teljesen_felreerti_az_usa-ban_senki_nem_akar_netadot_bevezetni/

Az Index parlamenti tudósítása szerint a következő hangzott el Rogán Antaltól, aki egy álhírre alapozva az internetadó elleni tüntetések során igazából semmilyen szerepet nem játszó ellenzéki pártoktól az EU-n át amerikai nagykövetségi ügyvivőig mindenkibe belerúgott: „Obama is kiterjesztené a távközlési adót, és megadóztatná az internetes szolgáltatókat – mondja Rogán Antal, és azt kérdezi: az ellenzéki pártok vajon az USA ellen is fognak tüntetni, és az Európai Bizottság is el fogja-e ítélni a lépést? Mert ha nem, akkor egyértelművé válik, hogy a netadó elleni tiltakozás csak egy Magyarország elleni burkolt támadás, amit már láthattunk a szovjetektől is (»láttunk már ilyet, egy másik nagyhatalom részéről«), akik előbb írták meg az ítéletet és csak utána a vádat.″

Nem bevezetik, hanem pont megtiltják

Internetadót azonban az USA-ban senki nem kezdeményezett, Obama elnök különösen nem. Internetadót egyedül Magyarországon akartak, mégpedig a Fidesz-kormány.
_______

bekerült 2014.12.10. 12:50:32

@polyvinyl:

Bunkókám !
Ideje lenne már, ha a lényegről beszélnél !

Egy a lényeg, hogy senki, érted, senki nem sértett meg semmit azzal, hogy elmondta Goofriend azt, hogy Vida miért lett kitiltva.
Neki egyébként sincs ehhez sok köze, ő csak a kormánya döntését mondta el.
Nem Goodfriendre kell tehát haragudnotok és perbe fognotok, hanem az Amerikai kormányt !
Mert az állítja azt amit !

Ebből következik, hogy az, hogy a küldő állam lemondhat valamiről, az még nem azt jelenti, hogy kötelező is lemondania, mint ahogy azt ti is állítjátok, vagy gondoljátok.
Jól nézne ki, ha az amerikai kormány intézkedései miatt, a diplomatáit sorban engedné beperelni. Mellesleg a magyar kormányfőt és politikusait az EU már ezerszer beperelhette volna a hülye vádaskodásai miatt, ha a ti elképzeléseiteket követnék !

Hál istennek nem ennyire bugyuták !

Igen a mentesség csak a hivatali ténykedésre vonatkozik.
És ?
Szerinted mi volt az ami nem arra vonatkozott volna ?
Az, hogy közölte, hogy korrupciós érintettsége miatt lett kitiltva Vida ?
Ez miért nem hivatali kötelessége neki ?
Pláne, ha már kérdezik erről ?

Ja, hogy ezt ti vádaskodásnak tekintitek, mégpedig személyesen Goodfriend részéről .
Legyen ez a ti bajotok !
Ezt soha semmilyen bíróság nem ismerné el, az biztos .
Erről ti is meg vagytok győződve, csak kötitek az ebet a karóhoz, hogy az időt húzzátok és ne kelljen vizsgálatot indítani ez ügyben.
Folyik a víz gereblyézése és a látszatkeltés, mondvacsinált ürüggyel.

Mi az a magyar törvénysértés amit Goodfriend elkövetett ?
Nem vádaskodott és semmi konkrét dolgot nem közölt, csak tájékoztatott, miután Vida elmondta, hogy ő is érintett. Azt is közölte, hogy a teljes igazságot , hogy lehetne megtudni, csak ez valahogy nem fekszik a magyarok vezérének.
Szeretnétek az egészet a Goodfriend nyakába varrni, amiért Vida méltóztatott korruptnak lenni, jó magyar szokás szerint, olyan ez mint az, amikor a taggyűlés vagy nem taggyűlés volt ugye. !

Persze, hogy minden hivatalos ügyet a külügyminisztériumba KELL intézni, még azt is, ha a kérdésre egy interjú keretében, újságírói kérdésre kell válaszolni !

Mond, ti tényleg hülyének néztek mindenkit ?
Orbán nagykövetei akkor miért pofáznak és írnak más országokban, magyarázva a kormány lépéseit az ottani külügyminisztérium engedélye és cenzúrája nélkül ?

Mert ez, ott, természetes, míg a ti fejetekben ez felháborító !
Meg egy nagy lótuszfaktusz nektek !

Köszönöm, hogy bebizonyítod minden leírt soroddal, hogy mennyire elvakult részrehajlók tudtok lenni, miközben az orrotokig se tudtok látni !

István Tamasi 2014.12.10. 12:53:26

@polyvinyl:
Szándékosan nem akarja érteni? Ezt az itthon perelje Vida Goodfreindet pontosan azért találták ki a Lendvai utcában, mert tudják, hogy ez nem megy és így akarják elterelni a figyelmet az intézményesített korrupciórólés adócsalásról.

bekerült 2014.12.10. 12:55:44

@polyvinyl:

Nyugi, csak várd ki a végét és majd akkor járjon a szátok !

Majd akkor is nyíljon ki a csipád, ha majd a számonkérés jön és felelni kell az ilyen és hasonló beképzelt majmoknak is a sok hazugságaiért !

Lehet, hogy ma még csak pár százan tüntetnek, miközben a döntő többség retteg és nem mer kiállni, félti a megélhetését.
El fog jönni az az idő, amikor már csalással se tudtok majd választást nyerni és mehettek a lecsóba !

Minden akarnok semmirekellő gárdának ez a vége !
Jobb, ha nem felejted el !

bekerült 2014.12.10. 17:06:56

Idehozom, mert idevaló :

"András Lakatos
· december 6. ·

IMÁDOM, AHOGY ANDRÉ GOODFRIEND NAPONTA FELMOSSA ORBÁNÉKKAL PADLÓT...
NAGYON TETSZIK, HOGY NAPONTA ALÁZZA A ROMOKBAN HEVERŐ FIDESZ PROPAGANDÁT, TÁJÉKOZTATÁST…
EGYETLEN EMBER ELÉG VOLT AHHOZ, HOGY MOSOLYOGVA ZÚZZA SZÉT A HAMIS RENDSZER MINDEN MEGNYILVÁNULÁSÁT…
MONDHATNÁM ÚGY IS, HOGY NEVETVE CSINÁL HÜLYÉT ORSZÁG-VILÁG ELŐTT ORBÁNBÓL, ÉS AZ ŐT KISZOLGÁLÓKBÓL…
LÁM, EGYETLEN KIS EMBER ELÉG AHHOZ, HOGY HAMISKÁS MOSOLLYAL, A SARKÁBÓL FORDÍTSON KI EGY VELEJÉIG ZÜLLÖTT RENDSZERT…MEGREPESSZE A BOMBABIZTOSNAK ÉPÍTETT ERŐDRENDSZER FALAIT…
ÉS TESZI EZT ANGYALI MOSOLLYAL A SZEMÉBEN. A GYŐZELEM BIZTOS TUDATÁBAN."

igazi Ténytár 2014.12.12. 04:45:47

@
_____________
index.hu/belfold/2014/12/11/vida_ildiko_ragalmazasert_feljelenti_andre_goodfriendet/

2014.12.11. 10:24

Csütörtök délelőtt Vida Ildikó feljelentette André Goodfriendet – mondta az Indexnek Futó Barnabás, Vida Ildikó ügyvédje. A NAV elnöke nagy nyilvánosság előtt elkövetett, jelentős sérelmet okozó rágalmazás miatt tett feljelentést az amerikai ügyvivő ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen.

Futó azt mondta, egy másik eljárást is elindítottak. A Fővárosi Törvényszékhez jó hírnév megsértése miatt juttattak el keresetlevelet, amiben ötmilliós sérelemdíjat jelöltek meg. Futó Barnabás jelezte, hogy az amerikai ügyvivő Heti Válasznak adott interjúja alapján léptek.
__________

igazi Ténytár 2014.12.12. 04:48:09

@ Ehhez meg mar pofa kell! Pont a legnagyobb karaktergyilkosom (felejtsuk is el Gyurcsanyt, de amit a diakokkal es a tuntetokkel tettek a HirTV-ben...Pinter meg kussol)

_________
http://vs.hu/gazdasag/osszes/pinter-sandor-figyelmeztette-goodfriendet-1211#!s1

Az Igazságügyi Palota dísztermében tartott eseményen Pintér ugyan nem mondta ki Goodfriend nevét, de egyértelműen neki üzent, amikor azt mondta: nemcsak a korrupció, de az azzal való vádaskodás is károkat okozhat államnak, szervezeteknek és egyéneknek is. Vigyázni kell a karaktergyilkossággal, különösen, ha nemzetközi együttműködés keretében próbálkoznak ezzel – tette hozzá a belügyminiszter.

________

igazi Ténytár 2014.12.12. 04:56:01

@ "Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen."

ENNYIT ARRÓL MI VÁRHATÓ a Magyar (I)GAZSÁGSZOLGÁLTATÁSTÓL!

________HA az erintett ellenzeki

Répássy példát is hozott a hatékony korrupcióellenes fellépésre. Simon Gáborra utalva – neve kimondása nélkül – azt mondta: az, hogy egy parlamenti párt elnökhelyettesét HIÁNYOS VAGYONNYILATKOZATA NYOMÁN TARTOZTATTÁK LE, jelzi az eredményes fellépést.

http://vs.hu/gazdasag/osszes/pinter-sandor-figyelmeztette-goodfriendet-1211#!s1
_____________

HA az érintett Orban barátja, kormánypárti

Mészáros Lőrinc egymilliárdot felejtett el beírni a vagyonnyilatkozatába.
Az RTL Klub híradója szerint 1 milliárd 27 millió forintot felejtett el beleírni a vagyonnyilatkozatába Mészáros Lőrinc Fidesz-közeli vállalkozó, és ezt a felcsúti polgármester ma saját maga közölte velük telefonon.

index.hu/gazdasag/2014/12/10/meszaros_lorinc_egymilliardot_felejtett_el_beirni_a_vagyonnyilatkozataba/
______________

anonymand 2014.12.18. 13:39:28

:))))
"Ki hazudik? Vida vagy Goodfriend? Napokon belül kiderül" - kísértetiesen emlékeztet a cím egy régebbire.
"Érik Magyarország felminősítése"
Azt persze nem gondolom, hogy ez a "ki hazudik" is olyan soká elhúzódik, mint felminősítésünk.
Meg azt is gondolom még, hogy sokak számára teljesen nyilvánvaló, hogy ki hazudik.

Ezer szerencsém, hogy a poszt írója nem olvassa kommentjeimet. :)))

"Úgy tűnik Orbán Viktor rövidre zárta a dolgot,"... - a poszt szerzője, fogalmazzunk finoman, téved.
Bonsai Duce (bár jogi egyetemre járt) olyasmit erőltet, ami csak időhúzásra alkalmas. Semmi esetre sem a dolgok "rövidre zárása". Persze ezt nyilván jól tudja a kedves szerző is.
..."és az igazság napokon belül ki fog derülni a következő logika mentén". - (tudatosan) rosszul megválasztott kiindulási alap, idióta végkövetkeztetés.

"Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen." - pávatánc (egy elhízott pulyka előadásában). "Most is azt mondom külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek: amit csinálok"
Ha az elsőnek idézett mondatból egy szó is igaz lenne, akkor okt. 16.-a óta lehetett volna már "csinálni" egyet, s mást.

"André Goodfriend azt állítja, hogy Vida Ildikó a NAV elnöke konkrét korrupciós ügyben érintett, amelyben perdöntő bizonyítékai is vannak, amelyek alapján Vidát kitiltották az USÁ-ból. Vida Ildikó ezt tagadja. Nyilvánvaló, hogy Vagy Goodfriend, vagy Vida nem mond igazat." - némileg lebutítva, homályosítva, de annyi igaz, hogy az egyiknek lehet csak igaza.

"Miután Goodfriend lépett fel kijelentésével vádlóan, ezért Orbán Vida Ildikót arra utasítja, hogy indítson bírósági pert hamis vád ügyében André Goodfriend ellen." - mivel a nemzetközi jogban nálam járatosabb jogászok már régen, közérthető szavakkal elmagyarázták, hogy ez jogi képtelenség, innentől kezdve a "kimenetelek" latolgatásának nincs értelme.

"Kihagytam valamit? Azt hiszem nem." - óh, igen!
Sőt!!!
A lényeget hagytad ki kedves posztoló.
De nem is az olvasók korrekt tájékoztatása volt a cél (szerintem), csak egy ujjgyakorlat.
Szokott mód, szokott cél, szokott elhallgatás, szokott csúsztatás.
Jaj! Majdnem kifelejtettem.
A megszokott nyelvészkedés, csak most karácsonyi csomagolásban.

Mennyit köll még aludni, hogy a poszt szerzője is belássa, Máriaoszágamutyisztán vezetői hazudnak?

anonymand 2014.12.19. 02:51:48

@Megfontolt 2: @polyvinyl: @bölcsbagoly: @♔bаtyu♔: @ccactus: @bogancs:

Szóval az volt, hogy a sifferandrás tájékoztatási kérelmére Goodfriend aszonta:

"Amennyiben a birtokukban levő információ áttekintését követően a magyar kormány arra a következtetésre jut, hogy bűncselekmény kivizsgálására sort kell keríteni, és ehhez a vízumügyletekkel kapcsolatosan konkrét információt igényel, az információt a kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződés keretén belül kikérheti."
Teccikéteni, ugye?
varanus.blog.hu/2014/12/18/goodfriend_orban_legyen_vegre_ferfi

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.19. 10:28:58

@anonymand:

"Amennyiben a birtokukban levő információ áttekintését követően a magyar kormány arra a következtetésre jut, hogy "

Na és arra a következtetésre jutott, bogaram?

NEM jutott arra a következtetésre :D

A magyar kormány arra a következtetésre jutott, hogy majd akkor indít nyomozást, ha valaki fogja a bizopnyítékait, bemegy vele az ügyészségre, és feljelentést tesz.

Tett valaki feljelentést? Nem tett.

Akkor miről beszélünk?

bölcsbagoly 2014.12.19. 10:29:25

@anonymand: aha, értem! tehát, ha a kormány vizsgálódik és úgy találja, hogy nem történt büncselekmény,akkor marad az amerikai rágalom, mert nem adnak felvilágositást! Ha meg találnak , akkor adnak, de minek? Ügyes! A rágalmazás magasiskolája. vagyios ha én megrágalmazlak nagy nyilvánosság előtt pedofiliával , de a byomozás nem állapit meg ilyesmit,akkor is rajtad marad a sár!

bölcsbagoly 2014.12.19. 10:32:41

@polyvinyl: erzekkel a tuskókkal ezért lehetetlen bármilyen érdemi vitát lefolytatni, mert eleve prekoncepcióval állnak hozzá és abból nem engednek semilyen érvek/tények hatására sem! Bigott demagógok.

csak egy néző 2014.12.19. 12:37:36

@bölcsbagoly: @polyvinyl:
Idióták, vergődtők itt, mint hal a szatyorban ezzel a bizonyítékosdival, egyértelmű, hogy nem nagyon akarja ez a bagázs, hogy ne adj Isten bármi is kiderüljön. Így lehet etetni a hozzátok hasonló idiótákat, hogy megtámadtak minket, hadműveleti terület lettünk és lehet tovább harcolni, meg megvédeni a magyar embereket, és tovább rágni a gumicsontot.
Hajrá, szopogassátok továbbra is egymásét, szegény megtámadott magyarok.

bölcsbagoly 2014.12.19. 13:00:21

@csak egy néző: hazaáruló ballibsi trollokkal nem társalgok. mars a francba a társaiddal együtt...

csak egy néző 2014.12.19. 13:10:36

@bölcsbagoly:
Waoooh, most mi lesz velem, hogy élem túl, hogy nem áll velem szóba egy mellveregető, igazi, csak magát mélymagyarnak képzelő barom?
Hajrá idióták.

anonymand 2014.12.19. 13:23:24

@polyvinyl:

Na és arra a következtetésre jutott, bogaram?

NEM jutott arra a következtetésre :D

"A magyar kormány arra a következtetésre jutott, hogy majd akkor indít nyomozást, ha valaki fogja a bizopnyítékait, bemegy vele az ügyészségre, és feljelentést tesz." - a magyar kormány helytelenül következtetett, helytelen döntést hozott.
Persze, ez is csak egy vélemény.
"Tett valaki feljelentést? Nem tett." - ez a hivatkozási alap kicsit sántít.
Egyrészt az amerikai cég már több mint 3 éve tett, s nem történt semmi.
Másrészt Horváth tett, több mint egy éve, s nem történt semmi (Bocsi! Történt. Ellene indult eljárás, rögvest.)

"Akkor miről beszélünk?" - semmi másról, mint arról, hogy a"zéró tolarenciát" hirdető miniszterelnök semmit nem tesz, hogy Polt kamu információkérő leveleket (megismételt, nem a jogsegély tárgykörébe tartozó kérését) küldözget.
Arról beszélünk, hogy egyre inkább úgy tűnik, vannak akiknek nem érdeke a helyzet tisztázása, arról, hogy vannak akik ezt elfogadhatónak tartják.

anonymand 2014.12.19. 13:42:49

@bölcsbagoly:

"aha, értem!" - dehogy érted! Ezt a következő soraid bizonyítják:
"tehát, ha a kormány vizsgálódik és úgy találja, hogy nem történt büncselekmény,akkor marad az amerikai rágalom, mert nem adnak felvilágositást!" - ezt nem ártana újra fogalmaznod, hogy legalább az anyanyelvi szinten beszélők is megértsék.
Részleteiben:
""tehát, ha a kormány vizsgálódik és úgy találja, hogy nem történt büncselekmény,"... - akkor ki lehet állni a világ elé, és földbe döngölni a vádaskodó USA-t.
Ez ilyen egyszerű.
..."akkor marad az amerikai rágalom,"... - akkor bebizonyosodik, hogy a korrupcióval gyanúsítás "rágalom". Pont.
..." mert nem adnak felvilágositást!" - ki nem adott kinek, mit?

"Ha meg találnak , akkor adnak, de minek?" - ha találnak, akkor ugye azzal kezded, hogy visszavonod azt, hogy rágalom.
Ez a minimum.
"Ha meg találnak , akkor adnak, de minek?" - hogy segítsék (a jogsegélyszolgálat keretei között) a tények lehető leggyorsabb, legteljesebb körű feltárását.
"Ügyes!" - igen.

"A rágalmazás magasiskolája. vagyios ha én megrágalmazlak nagy nyilvánosság előtt pedofiliával , de a byomozás nem állapit meg ilyesmit,akkor is rajtad marad a sár!" - engem, hidd el, nem érdekel, hogy te pedofil vagy(-e).
Ne akard magad egy szintre emelni egy állami hatósággal, az adóhatósággal.
Nem ők rágalmaztak (de ezt már annyian megírták), hanem a Századvég netes újságja "szellőztetett", Vida nyilatkozott érintettségről, stb.

Egy dolgot ajánlok becses figyelmedbe.
Az "álamelnök" plágiummal kapcsolatos vitáit.
Kérlek, gondold meg, hogy ott is mennyire nem figyeltetek arra, hogy mik a tények, hogy mennyire védhetetlen ügyért küzdötök.
Mutass (idézz) egy olyan hozzászólásodat (vagy batyuét, polyvinylét, stb.), aki egy hét, két hét, egy hónap, 6 hónap, stb. után elfogadta volna bármelyikünk racionális érveit.
Prognosztizálok: nem fogy ilyent találni. Sem sajátot, sem harcostársadét.
Emlékezz!

anonymand 2014.12.19. 13:45:05

@bölcsbagoly:

Elnézést, javítok.
A mondat helyesen:
Prognosztizálok: nem fogsz ilyent találni.

bölcsbagoly 2014.12.19. 14:03:20

@anonymand: melyik anyanyelven beszélők?
- már eddig is kiálltak és földbedöngölték, csak éppen ti nem fogadjátok el elvből, hogy nem történt büncselekmény!
- milyen konkrét felvilágositást adtaka többszöri kérésre is a kedvenceid?
- ha a hazai hatóságok találnának - konkrét feljelentésre! - akkor az amerikai felvilágositás eső után köpönyeg.
- persze, miután Jóbarátod már szórta az uinfót a médiában.
- SP ügye is a karaktergyilkosság klasszikus esete! Hazug állitások alapján.
- mire lehetne rábólintani ha hazudtok/feiidtettek/rágalmaztok reggel este meg közte?

Krumpli Bogart 2014.12.19. 15:18:59

@bölcsbagoly: Ne hülyéskedj!Nem lehet Vida által indított perrel tisztázni.
Nem Vidát kellett volna utasítani, hogy pereljen, hanem a bűnügyi hatóságokat, hogy indítsák meg a nyomozást és kérjenek jogsegély keretében bizonyítékokat, illetve vizsgálják meg a már rendelkezésre álló bizonyítékokat.
EZT tettem volna Orbán helyében. Na, ezt gondosan elkerülik. :)))))

bölcsbagoly 2014.12.19. 16:19:15

@Krumpli Bogart: okoska, mit nyomozzanak? Minden nyomozásnak van oka, indoka, tárgya. Vida esetében mi lenne az? Hogy ő a NAV főnöke? Milyen bizonyitékokat vizsgáljanak, amiketit az USA nem adott át? Ti alapból vagytok ennyire korlátoltak?

anonymand 2014.12.19. 17:05:57

@bölcsbagoly:

Vagy el sem olvastad, vagy nem érted, amit a varanus blogról idéztem.
Hírértéke ugyan nincs, de egy mondatban ilyen szépen összefoglalva még és sem olvastam.
Segítek:
"Amennyiben a birtokukban levő információ áttekintését követően a magyar kormány arra a következtetésre jut, hogy bűncselekmény kivizsgálására sort kell keríteni, és ehhez a vízumügyletekkel kapcsolatosan konkrét információt igényel, az információt a kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződés keretén belül kikérheti."
Az első (külügy észére történő) információadás időpontja: 2014. szept. 16.
Remélem eddig tudtad követni.
Ha nem, akkor ebben is segítek: a "birtokukban lévő információ"=hogy az adatok olyanok, hogy a korrupció (alapos) gyanúja megáll, hiszen ezen indokkal tiltották ki az érintetteket.
Folytatom a segítséget: ..."bűncselekmény kivizsgálására sort kell keríteni"... - nézzétek meg (b+), oszt rendeljetek már el egy vizsgálatot!
Még segítség: ..."és ehhez a vízumügyletekkel kapcsolatosan konkrét információt igényel, az információt a kölcsönös jogi segítségnyújtási szerződés keretén belül kikérheti." - tehát, az eljárás megindulása után (mondom: után!) lehet a jogsegély keretén belül a részletesebb információt (gondolom több fecnit :))) kérni.
Poltnak és az ügyészségnek ehhez ugyi nem fűlik a foga, hisz eljárást nem indítottak, nem kezdeményeztek.
Pedig lehetőségük van rá:
"16. § (1) Az ügyész köteles biztosítani
a) minden, a hivatali tevékenysége során tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését; továbbá
....
(2) A bűnözés elleni küzdelem érdekében az ügyész összehangolt intézkedéseket kezdeményezhet a nyomozó hatóságoknál, illetve más érdekelt szerveknél."
Forrás:
2011. évi CLXIII. törvény az ügyészségről
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100163.TV
Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy a jogszabályok szerint a bizonyítékok felkutatása, begyűjtése, beszerzése a (nyomozó) hatóságok feladata.
Azt is mellékesen jegyzem meg, hogy az ügyészség maga is nyomozhat (akár nyílt, akár titkos eszközökkel). De ez már csak hab a tortára.

anonymand 2014.12.19. 17:07:57

@bölcsbagoly:

Nem éppen bölcs bagoly mondja verébnek:
" Milyen bizonyitékokat vizsgáljanak, amiketit az USA nem adott át? Ti alapból vagytok ennyire korlátoltak?"
Azt már kezdem látni, hogy jártál te a jogi egyetemre (moslékért a malacoknak).

anonymand 2014.12.19. 17:20:41

@bölcsbagoly:

Áldott jó szívem nem engedi, hogy további segítséget ne nyújtsak:
2013. évi CLXV. törvény a panaszokról és a közérdekű bejelentésekről

Ajánlom becses figyelmedbe, különös tekintettel arra, hogy
- ki tehet
- mi a követendő eljárás
- milyen a bizonyítási kényszer (még mielőtt kezdenéd előlről, Goodfriend az első alkalommal átadta (az átadhatót) a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub illetékesének)

anonymand 2014.12.19. 17:34:22

@bölcsbagoly:

Az "álamelnököt" igaztalanul fosztották meg doktori címétől?
"Ezt követően egy nappal, március 29-én a Semmelweis Egyetem doktori tanácsának elsöprő többsége döntést hozott, hogy kezdeményezik a doktori cím visszavonását, amellyel az egyetem szenátusa még aznap délután szintén elsöprő többséggel megfosztotta Schmitt Pált a doktori címétől." - "hazug állítások alapján"???
Kikényszeríted az emberből, hogy személyeskedjen, minősítsen.
Ne tedd ezt!

Jó, persze tudom, Gyurcsány kottájából...

anonymand 2014.12.19. 20:02:08

@bölcsbagoly:

Van egy rossz hírem számodra.
Az "Egyenes beszéd" című műsorban (nem kell Daedalont bevenned, nem Kálmán Olga volt a kérdező) a kormány államtitkárával folyt a beszély az uniós pénzek körüli korrupció gyanújáról.
És az államtitkár ilyeneket mondott:
- hírek jutottak a kormányzathoz
- újsághírekből értesültek
És mit tettek?
A kormány egy vizsgálatot indított (csak emlékeztetlek nem így a NAV esetében).
A vizsgálat eredményeképpen felmerült a gyanú (mondom a gyanú, hogy...), ezért feljelentést tettek.
Hogy miért?
Hogy a rendőrség a rendelkezésére álló eszközökkel és lehetőségekkel bizonyítékokat próbáljon gyűjteni (pro, vagy kontra).
Szóval verébre ágyúval, a bálna ellen pedig még horgászbottal sem, 0,2 damillal és horoggal sem.
Értem a logikádat.
Állítólag minden őrültnek van...

bölcsbagoly 2014.12.19. 20:41:46

@anonymand: nekeverd a szezont a fazonnal. A NA esetében konkrét probléma volt az Ökotárs pályázatainak az átvizsgálása. A NAV-nál hogyan akarnál korrupciót vizsgálni, mikor a millió ügy közül egyikre vonatkozólag sincs konkrét hivatkozás?

csak egy néző 2014.12.19. 20:54:11

@anonymand:
Csodálom a kitartásod, könnyebb egy majmot megtanítani beszélni, mint ezt a @bölcsbagoly: nevű, magát mindenkinél okosabbnak, magyarabbnak tartó idiótát, bármiről is meggyőzni.

anonymand 2014.12.19. 21:04:28

@bölcsbagoly:

"A NAV-nál hogyan akarnál korrupciót vizsgálni, mikor a millió ügy közül egyikre vonatkozólag sincs konkrét hivatkozás?"
Leírom még egyszer, csak most kicsit lassabban, hogy megértsd.
Amikor az ügyvivő a külügyben járt és megtette a bejelentését, akkor átadta a kitiltottakkal kapcsolatos olyan bizonyítékokat, aminek alapján a vizsgálat elrendelése lett volna a szükséges és normál eljárás.
Ez nem történt meg, + azóta sem semmi.
Csak kiabáljátok körbe a nagyvilágba a baromságokat.
Gondolom a hatályos jogszabályok is megfeküdték a gyomrodat, a szemináriumon néked nem ezt mondták.
Egyébiránt nem csak az Öveges programmal kapcsolatban született feljelentés, hanem a Hadházi bejelentés "ezerügyes" dolgában is.

anonymand 2014.12.19. 21:07:28

@csak egy néző:

Dum spiro spero.
Elöl a lepényhal...
Stb.

anonymand 2015.01.07. 20:31:24

Kedves posztoló, Vátesz elvtárs!

"Napokon belül kiderül" - holnap jeles nap lesz, egy hónapos évfordulója jóslatodnak.
Lehetne-e esetleg egy pontosabb meghatározást arra, hogy mikor is?
Vagy úgy járunk, mint az "Érik Magyarország felminősítése" című jóslatoddal?
Várom bárki megtisztelő válaszát.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2015.01.21. 18:58:58

Fejlemény az ügyben: "Az Egyesült Államok nem vonja vissza André Goodfriend, ideiglenes amerikai ügyvivő diplomáciai mentességét."
index.hu/belfold/2015/01/21/ma_veget_ertek_goodfriend_almatlan_ejszakai/

Pedig mekkora skandallum lett volna, ha Goodfriend szépen előáll a perdöntő bizonyítékokkal a bíróságon azzal a felütéssel, hogy kérem szépen, miféle rágalmazás?!? Tessék, itt vannak a tények!

anonymand 2015.01.21. 19:32:39

Ja kérem!
Ha valaki fordítva ült fel a lóra, nehéz annak arról leszállni.
Érthető.
A napok meg csak múlnak, múlnak...

anonymand 2015.01.21. 19:36:31

@anonymand:

Bocsi, a lényeg kimaradt, javítom:
Ha valaki fordítva ült fel a lóra, nehéz annak arról menet közben leszállni.

Elnézést kérek (csak attól aki elolvassa és nem szűr)! :)

anonymand 2015.02.07. 11:44:53

@ccactus:

Nagy nap lesz holnap.
Nem mintha beigazolódna jóslatod, viszont két hónapos jubileum, az lesz.

anonymand 2015.02.08. 04:21:35

Ma kiderül, hogy két teljes hónap várakozás után kikerülhet-é a pezsgő a hűtőből, hogy felbontódjon.
Izgulok...

anonymand 2015.02.08. 19:05:56

Kéthónapos jubileum ide, vagy oda, ma már nem bontunk pezsgőt. :((

anonymand 2015.03.07. 05:48:22

"Ki hazudik? Vida vagy Goodfriend? Napokon belül kiderül" - holnap lesz harmadik hónapja, hogy a poszt megjelent.
A poszt szerzőjének nem világos, és három hónap elteltével sem lett világosabb, hogy ki hazudott, hazudik folyvást.
Hazudott és hazudik: Vida, Polt, valamint a kormányapparátus bármely tagja, akik ez ügyben eddig megszólaltak.
Nehány a hazudságok közül:
"Polt Péter legfőbb ügyész már október 27-én jogsegélykérelemmel fordult a magyarok ellen elrendelt amerikai beutazási tilalom miatt az amerikai igazságügyi miniszterhez egy 2008-as egyezmény alapján - mondta el az M1 Híradónak a Legfőbb Ügyészség szóvivője hétfőn."
Forrás: MTI | 2014. 12. 08. 22:01:05
"Polt Péter - mivel nem folyamatban lévő büntetőügyről van szó - azt kérte az Egyesült Államoktól, hogy jogsegély formájában szolgáltasson adatokat Magyarországnak."
Forrás: hvg.hu 2014. december 08., hétfő, 22:04

Ember legyen a talpán, aki ebből ki tudja hámozni, hogy: mi van???
"Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre (LÜ) M. André Goodfriend ideiglenes ügyvivő Polt Péter legfőbb ügyész október 27-ei megkeresésére írt válaszlevele - közölte az LÜ. Ezt megelőzően bűnügyi jogsegélyt kért egy folyamatban lévő büntető ügyben az ügyészség az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumától. Október 27-én Polt egy képviselő kérdésére adott írásbeli válaszából még az derült ki, hogy nincs ügy, illetve azt hangsúlyozták, hogy a Holder és Goodfriend számára küldött megkeresés nem azonos a bűnügyi jogsegély egyezmény szerinti jogsegély-kérelemmel.
Az Amerikai Egyesült Államok által elrendelt beutazási tilalommal kapcsolatban Polt Péter legfőbb ügyész - az USA és Magyarország a két kormány között a bűncselekmények megelőzése és az ellenük való küzdelem terén folytatott együttműködés fokozásáról szóló Budapesten 2008. október 1-jén aláírt megállapodás 11. cikke alapján - 2014. október 27-én megkereste Eric H. Holder urat, az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi miniszterét, egyben legfőbb ügyészét - írja közleményében az LÜ. A jogsegélyi megkeresésben a magyar legfőbb ügyész az érintett üggyel kapcsolatos minden olyan adat átadását kérte, amelyet a vonatkozó jogszabályok lehetővé tesznek."
www.napi.hu/magyar_gazdasag/lepett_az_ugyeszseg_az_amerikai_kitiltasi_ugyben.590907.html?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201503

Polt az impotencia etalonja korrupcióügyben:
"Polt: Nem lehetséges jogsegélykérés

A sajtóban megjelent hírek alapján az ügyészség az elmúlt időszakban széleskörű iratvizsgálatot folytatott. Azt állapították meg, hogy nincs olyan folyamatban lévő vagy befejezett büntetőügy, amellyel azonosítani lehetne a kitiltáshoz vezető eseteket.

A magyar kormány és az USA kormánya között a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről szóló törvény alapján az Egyesült Államoktól bűnügyi jogsegély csak már folyamatban lévő konkrét büntetőügyben kérhető, a tényállás, a rendelkezésre álló és a jogsegély révén beszerezni kért bizonyítékok részletes ismertetéséről.

A fentiek alapján az ügyészségen nincs olyan konkrét bűnügy, tényállás, rendelkezésre álló, illetve megjelölhető bizonyíték, amely a jogsegélykérelmet lehetővé tenné. Ez utóbbi adatok hiányában pedig új nyomozás sem rendelhető el." - nincs ügy, mert nincs bizonyíték, amit csak akkor adhatnának át, ha lenne ügy, de nincs ügy...
Pedig lehetne:
A félreértések elkerülése érdekében másolom ide a hatályos törvény megfelelő részét:

„III. FEJEZET

AZ ÜGYÉSZSÉG BÜNTETŐJOGI TEVÉKENYSÉGE

16. § (1) Az ügyész köteles biztosítani
a) minden, a hivatali tevékenysége során tudomására jutott bűncselekmény következetes üldözését; továbbá
b) hogy senkit törvényellenesen ne vonjanak büntetőjogi felelősségre, ne fosszanak meg személyi szabadságától, senkit törvénytelen jogfosztás, korlátozás vagy zaklatás ne érjen.
(2) A bűnözés elleni küzdelem érdekében az ügyész összehangolt intézkedéseket kezdeményezhet a nyomozó hatóságoknál, illetve más érdekelt szerveknél.” - vagyis lehetne ügy, és akkor jöhetne a jogsegélyszolgálat, de inkább nincs ügy, mert nincs bizonyíték, amit csak akkor adhatnának át, ha lenne ügy, de nincs ügy...

Bárki, aki azt állította, hogy Polt a jogsegélyszolgálatot igénybe véve kérte az adatokat az USA szerveitől, hazudik.
Csak ez a poszt szerzőjének azóta sem tűnt fel.
A hatályos törvény megfelelő része:

„4. Cikk: A jogsegély iránti kérelmek formája és tartalma

2. A kérelemnek a következőket kell tartalmaznia:

a) annak a hatóságnak a megnevezését, amely azt a nyomozást, ügyészi vagy bírósági eljárást folytatja, amellyel kapcsolatban a jogsegélyt kérik;” - remélem, hogy mindenki számára világos, eljárás hiányában a jogsegélyszolgálat nem vehető igénybe. Forrás: 1997. évi LX. törvény, a Magyar Köztársaság Kormánya és az Amerikai Egyesült államok Kormánya között a kölcsönös bűnügyi jogsegélyről.

Oszt még mindig kérdés, hogy ki hazudott, ki hazudik?
Nekem az sem kérdés, hogy ki fog hazudni...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2016.06.07. 17:04:13

@anonymand: "Mégsem igaz, hogy a kitiltási botrány csak egyetlen kívülálló, senkihez nem köthető simlis vállalkozó hazugsága miatt robbant ki. A bíróság most lesöpörve az ügyészség álláspontját, elsőfokú ítéletében kimondta, a vádlott csak közvetítő és bűnsegéd volt a történetben, és egy valódi 2 milliárdos korrupciós ajánlatot közvetített. De hogy kinek az ajánlatát, nem lehet tudni."

Vegulis eldolni latszik, h ki hazudott...

"Orbán zéró toleranciával viseltet a korrupció ellen."
Ezen mekkorat rohogtem... nivo blog, az....

anonymand 2016.06.07. 17:40:59

@Tyson925:

"Ki hazudik? Vida vagy Goodfriend? Napokon belül kiderül" - holnap lesz tizenkilencedik hónapja, hogy a poszt megjelent.
És már be is vált a posztoló jóslata.
Ilyen jövőbelátó képességgel (más ügyekben is bizonyítottak már), méltatlanokra pazarolják az energiájukat (bár az utóbbi időben megszűnt az esztelen tékozlás).
A dolgok jelen állása szerint (és az én akkori véleményem szerint ... is) Vida a kevésbé igazmondó.
Cirka 580 napon belül kiderült.
süti beállítások módosítása