Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Áfacsalt olajat olcsón!

2014. december 19. - Droli

Na ne mondja senki, hogy a NAV nem végzi a dolgát... lebuktatja és megbünteti az áfacsalókat, ezzel is igyekszik maximálni az állam adóbevételeit, és fenntartani a piaci verseny tisztaságát. Vagy mégsem?

Itt van például az étolaj ügye: eddig is nyílt titok volt, hogy szinte az összes bolt polca tele van áfacsalt étolajjal, de a bili igazán az amerikai kitiltások kapcsán borult: bizony, ezt a jelenséget tétlenül nézi az adóhatóság. Persze aztán volt nagy perpatvar, hogy most kinek van igaza, de tény, hogy jó pár étolajmárka fennakadt a listán, mint gyaníthatóan áfacsalt étolaj. Mint pl. a Sunol étolaj.

Azt hinné az ember, hogy ilyen botrány után legalább eltűnnek ezek az étolajok: a NAV lefoglalja őket, agyonbüntetik az áfacsalással kapcsolatba hozható cégeket, befenyítik az ezen élősködni kívánó boltokat - de nem. Jelentem, a Sunol él és virul, és a legkevesebb, hogy továbbra is vígan árulják a láncok - de még hirdetik is, mint pl. a "jó szomszéd" szlogenű, nagyon védeni kívánt nagyon magyar áruházlánc.

Szóval mindenki megnyugodhat, az adócsaló cégek továbbra is zavartalanul folytatják tevékenységüket.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr376997835

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cionista szórólap gúnyolódik Jézus születésén 2014.12.21. 11:41:35

A muszlimok elvágnák a torkát annak, aki vallásalapító prófétájuk, és annak édesanyja kárára eresztene meg egy hasonló poént. A zsidók meg két hétig hörögnének kártérítésért, ha velük szórakozna hasonló stílusban egy magyar valamelyik vallási ünnepük e...

Trackback: Spekuláciusz áldozata lett a Magyar Üzletlánc 2014.12.21. 11:35:24

Akkorát bakizott a CBA stábja, hogy a fal adta a másikat. Félrefordították a német vajas süti nevét, majd jól kiplakátolták mindenhová, hogy ők spekulációs süteményt árulnak :) A vajassütis karvalytőke lefordíthatatlan nevű édességgel próbálja nevetsé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krumpli Bogart 2014.12.19. 15:11:47

Még szép, hogy árulják. Képzeld el, mi lenne, ha egyik napról a másikra, netán épp karácsony előtt, a legnagyobb tüntiszezonban 27%-kal drágulna az alapélelmiszer: cukor, liszt, olaj, tej, "szijártojás".

Ez egy rezsicsökkentés. Érted-e már?

mikimackó 2014.12.19. 16:48:36

@Krumpli Bogart: így aztán nem is csökken a "rezsim" !

toportyánzsóti 2014.12.19. 16:58:59

Kormányban lévőkre komoly országban legfeljebb üres biciklitároló kulcsát bíznák,hihetetlenül analfabéták mindenhez,szép baleset hogy 1 futsal csapat kompletten külügyér lehet félresöpörve a hozzáértőket.Jobboldalra megint 40 év csatorna vár.

anonymand 2014.12.20. 04:13:42

A kedvencek között helyet cserélt a Hócipő a Nívó bloggal.
Élen a Nívó.

"Ki hazudik? Vida vagy Goodfriend? Napokon belül kiderül" - "Szóval mindenki megnyugodhat, az adócsaló cégek továbbra is zavartalanul folytatják tevékenységüket." - 2 hetet sem kellett várni és a Nívó megírta.
Mindenkitől elnézést kérek azon bejegyzésemért, amelyben összevetést mertem tenni a Nívó blog egy kissé régebbi posztjával, az "Érik Magyarország felminősítése" cíművel.
Az is igaz, meg sem fordult a fejemben, hogy maga a posztoló mondja ki a nyilvánvaló igazságot (kicsit sajátos módon, hátha ki lehet menekülni belőle).

Jót nevettünk, ha, ha, ha.

denibá 2014.12.20. 11:21:24

Miért, szerinted mit lehetne tenni ezzel a rengeteg áfa-csalt olajjal? Tűzre dobni? Az csak újabb olaj lenne a tűzre ...

Csaba Szikora 2014.12.20. 11:31:02

Mielőtt a cikket megírtad azt megnézted hogy milyen székhelyű cég a szóban forgó Sunol?Hát persze hogy Amerikai,ja,őket nem szabad bántani.Bocsi.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.12.20. 12:22:22

Az a legjobb, amikor valaki szidja az egész világot korrupció, Amerika, áfacsalás... stb miatt, aztán bemegy a boltba és megveszi azt az étolajat amelyekről mindenfelé azt lehet hallani, hogy áfacsalt. Ugyanezek a parkolóban megveszik a lopott zoknikat meg borotvapengéket....

Sebaj! Mondjon le a kormány, meg az ellenzék, és akkor elindulunk a fejlődés útján.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.12.20. 15:42:15

@ccactus: Ez pont olyan, mint amikor valaki orszag vilag elott hazudozik, aztan felteszi a kerdest, h ki hazudik? :DDD Elobb tukorbe kene nezni.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.12.20. 15:49:09

@Tyson925:

Én arról beszélek, aki bort iszik és vizet prédikál.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.12.21. 00:59:29

@ccactus: Onmagadrol? :DDD
A Nagy Pinokkio, bekerdi, hogy ki hazudik. :DDD

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2014.12.21. 09:39:51

@Csaba Szikora: Az egyáltalán nem zavar, hogy a Sunol olajat a Reja Corporation sro.(Szlovákia) gyártja, s semmi köze Amerikához?

TheRminator 2014.12.21. 09:49:41

Az aldiban is van ilyen olcsó étolaj. Az a neve, hogy Osana. Gyártója az az amerikai Bunge, aki ott sírt, hogy minden olcsó olaj áfacsalt. Most akkor bagoly mondjabverébnek, hogy nagyfejű? Vagy mégsem áfacsalt az olcsó olaj?

Az a gyanús, ami nem gyanús. Az atyaúristen, az se érti! - PJ.

hidroponi 2014.12.21. 09:53:34

nana hogy nem csapott le a nav a sunol-ra..vszimu a hatok egyikenek uzletere..
meg kara szarmazott volna belole vmelyik kormanyparti ujgazdag bunozonek.

vajdasagi 2014.12.21. 09:55:10

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: De mindegy is, hogy köze van-e Amerikához, vagy nincs. A NAV minden erejével szorítsa vissza az ÁFA-csalásokat! Bárki is az elkövető. Ez persze magasabb árakat jelent majd, de nagyon sok előnyt is hoz magával, és azok együttesen több hasznot jelentenek nekünk, mint a magasabb ár okozta kellemetlenség.

Mindenkinek pártállástól függetlenül kötelessége lenne ezt támogatni. Nem is értem, hogy lehet még ezen a témán is acsarkodni. Annyi más téma van, amelyben el tudom képzelni a különböző álláspontokat. De itt egyszerű a képlet: aki csalja az ÁFÁ-t, az a hazánkban élő mindenki mástól lop végső soron, tehát tolvaj. És mi többiek támogassuk a NAV-ot, hogy ezt szorítsa vissza. Sőt: kényszerítsük! Mi a fenét lehet ezen másként gondolni?

martineden 2014.12.21. 10:01:44

@ccactus..Aki megveszi az olcso olajat es a lopott zoknit,az altalaban muszajbol teszi mert raszorul,szemben a tolvaj,korrupt fidesztagokkal akik ebbol is 100 milliardokat szereznek.Ok termeszetesen megveszik a legdragabb olivaolajat is ,Becsben.

Larry Silverstein 2014.12.21. 10:07:31

@vajdasagi: biztos nagy tünti lesz az áremelések érdekében.

vajdasagi 2014.12.21. 10:19:45

@Larry Silverstein: Te is pártcélokat követsz ebben a témában, tehát az én értékítéletem szerint most Te is ártasz a hazának. Vajon megéri ez Neked? Nyugodtan tudsz a tükörbe nézni? Tudod mit jelent az, hogy hazaszeretet? Vagy csak az önző érdeket ismered?

Larry Silverstein 2014.12.21. 10:30:51

@vajdasagi: érdekes, soha nem hallottam hogy a netadó ellen tüntizők önző érdekből ártanak a hazának.

Úgy láccik csak az olaj, cukor és lisztvevők nem szeretik a hazát. Lehet hogy csak a fideszesek veszik ezeket.

Netuddki. 2014.12.21. 10:39:35

@ccactus: "aztán bemegy a boltba és megveszi azt az étolajat amelyekről mindenfelé azt lehet hallani, hogy áfacsalt."

Bazmeg! Rá van írva arra a flakonra, hogy "ÁFAcsalt étolaj"? Na ez az! Ha rá lenne írva én se venném meg. Meg akkor talán még a nav is megtalálná. Van mésem, mert lehet nem is akarja megtalálni a nav az ÁFAcsalt étolajat.

Majd akkor gyertek ilyen kérdésekkel ha:
1. Normális, megfizethető adók lesznek.
2. Lecserélik a korrupt nav-ot és MINDENKItől be is szedik az összes adót, kivétel nincs. Olyan se, hogy kivéve a csuti bírót.
3. Az összes politikus és rokonsága, haveri köre nyilvánosan elszámol a vagyonával. Forintra mit miből vett.

Egyelőre ennyi kezdetnek elég is lenne...

Larry Silverstein 2014.12.21. 10:46:37

@nicktolvajmentesítő_kovi1970: www.napi.hu/ado/ugy_erzi_sok_adot_fizet_most_fog_meglepodni.590565.html

'Magyarországon 2014-ben 48 százalékot kellett befizetni, amivel éppen Niger (47,8 százalék) alatt és Mali (48,3 százalék) felett vagyunk. Az elmúlt években érdemben csökkent itthon az adóterhelés a Világbank adatai szerint, hiszen 2010-ben még 54,6 százalékot kellett a cégeknek befizetniük, nagyjából annyit, amennyit az azt megelőző években.

A régiós országoknál körülnézve jól látszik, hogy nem az adók számát múlik a terhelés nagysága: a 67 adónemmel rendelkező Szerbiában például a magyarnál kisebb, 38,6 százalékos értéket mértek, míg a mindössze 5 adófajtát használó Ukrajnában a magyarnál nagyobb, 52,9 százalékos a terheltség. A többiekkel összehasonlítva annyira nem kedvező a magyar cégek helyzete hiszen számos országban alacsonyabb összterhelést mért a Világbank: a horvátoknál például mindössze 18,8 százalékot, de a bolgároknál is csak 27-et. Előttünk vannak még a szlovének (32 százalék), a lengyelek (38,7 százalék) és a románok (43,2 százalék) is, míg a csehek (48,5 százalék) és a szlovákok (48,6 százalék) éppen csak mögénk kerültek.'

Kevesebb (és kevesebb fajta) adót fizetnek a vállalkozások most, mint 2010-ben. A lakosság nagy részét kitevő alkalmazottak pedig fele annyi SZJA-t fizetnek, mint 2010-ben.

De legalább az államadósság is meredeken emelkedett amikor több adót fizettünk! Hajrá liberális demokraták és független szakértők!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.12.21. 10:48:28

@martineden:

"Aki megveszi az olcso olajat es a lopott zoknit,az altalaban muszajbol teszi mert raszorul,szemben a tolvaj,korrupt fidesztagokkal akik ebbol is 100 milliardokat szereznek."

Vagy pedig azért, mert nyerészkedni akar. Szemet huny a kétes eredet előtt, a száz forint haszon érdekében. De persze olyan is van, akiket te mondasz. Bár a legrászorulóbbak valószínűleg nem autóval járnak bevásárlóközpontokba bevásárolni.

Én inkább azt feszegetem, hogy hiteles-e az a felháborodás, aki megveszi és hazaviszi a lopott zoknit, meg a lopott étolajat, aztán háborog, hogy miért engedik ezt...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.12.21. 10:50:01

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

"Bazmeg! Rá van írva arra a flakonra, hogy "ÁFAcsalt étolaj"? Na ez az! "

Hát persze, hogy rá! A csapból is az folyik.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.12.21. 10:58:17

@martineden:

"Aki megveszi az olcso olajat es a lopott zoknit,az altalaban muszajbol teszi mert raszorul"

Ezzel egyébként azt akarod mondani, hogy valójában a rászorulók járnak jól az áfacsalásos étolajjal, hiszen nem kell megfizetniük az áfát? Ennyivel olcsóbban jutnak hozzá az étolajhoz?
A rászoruló nyer, az állam veszít?

"szemben a tolvaj,korrupt fidesztagokkal akik ebbol is 100 milliardokat szereznek.Ok termeszetesen megveszik a legdragabb olivaolajat is ,Becsben."

De akkor hol itt a buli a fideszeseknek?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 11:01:46

Ezek a mindenféle vicces fantázianéven futó étolajok a NYUGATI multi kereskedőláncok saját márkás termékei szoktak lenni.

Tehát megint ki csalja az áfát? Ki támogatja az adócsalást? Nicsak, hát nem megint a nyugati multi?

A fogyasztó meg miért ne venné meg? Neki mindenképpen ki kell csengetni a 27% áfát a kasszánál. Nem a kedves vevőt kellene baszogatni az áfacsalás ügyében, mert nem ő csalja el az áfát, hanem a multi.

Nálunk egyébként ÉVENTE kb. 3 liter étolaj fogy ahhoz, amit nem lehet jó magyar zsírral, vagy jó magyar vajjal megfőzni.

Amióta tudom, hogy a Vénusz olajat gyártó amcsi olajos "Bunge" cég beleártotta a pofáját a magyar belügyekbe, azóta elhatároztam, hogy Vénusz olajat nem fogok többször venni, ez tuti :)

Netuddki. 2014.12.21. 11:14:57

@Larry Silverstein: "Kevesebb (és kevesebb fajta) adót fizetnek a vállalkozások most, mint 2010-ben. A lakosság nagy részét kitevő alkalmazottak pedig fele annyi SZJA-t fizetnek, mint 2010-ben."

Fideszes propaganda. Hazug, tolvaj fideszes!

Netuddki. 2014.12.21. 11:19:03

@polyvinyl: "Tehát megint ki csalja az áfát? Ki támogatja az adócsalást? Nicsak, hát nem megint a nyugati multi?"

Hazug, tolvaj fideszes! Azt próbálod sugallni, hogy a multik csalják az ÁFA-t. Valójában meg a tolvaj kormányod a hunyó. Ha a tolvaj megélhetési politikusbűnözők nem húznának belőle hasznot és nem akarnák, akkor itt nem lenne semmiféle adócsalás...

vajdasagi 2014.12.21. 11:38:46

@Larry Silverstein: Hát ez elég gyenge válasz részedről is.

Az ÁFA-csalás a NAV szégyene, és a mindenkori kormány tehet róla. Az internetadó ellen tüntetni elvi okokból kell, nem a 800 forint miatt. De Neked nincsenek elveid, úgyhogy ezt nem érted. Te csak az önző érdekeid mentén nyilvánulsz meg. Még egyszer kérdezem: nyugodtan nézel a tükörbe?

A netadós tüntetés résztvevőinek jelentős része volt jobboldali, és elég jómódúaknak tűntek. Ez az a réteg, akik mostantól fognak beleszólni a politikába - joggal ijedtetek meg tőlük. Nekünk elveink vannak, és hosszú távú érdekeink. Nem szívleljük, hogy az olyanok mint Te eladják a hazájukat holmi rövid távú hasznokért.

hidroponi 2014.12.21. 11:52:36

@Larry Silverstein: fidiota! vhogy elfeledkeztel a 27%-os AFA-rol...amit az alcsuti disznod emelt meg 25%-rol...

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 11:52:41

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

"Azt próbálod sugallni, hogy a multik csalják az ÁFA-t. "

Miért, ki csalja az áfát, baromarc? Meg ki megy Luxemburgba adót fizetni a magyar vásárlók által összehordott bevétel után, baromfejű?

Az étolaj áfáját se a multi csalja el, hanem a hazai, kézműves olajütő cégek, ugye?

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 11:56:26

@hidroponi:

A multi nem a végfelhasználói 27%-ot csalja el, hanem az értékesítési lánc köztes szereplőinél megjelenő áfát, főként azt, ami a GYÁRTÓ és a tőle vásárló nagykeres között jelenne meg. Csak szólok, hátha eddig nem hallottál róla.

A Bunge-nak meg az az egy baja van, hogy a kereskedő nem vele csalja az áfát, hanem a román meg a szlovák gyártókkal.

Ha vele csalnák az áfát, semmi baja nem lenne az ügymenettel.

Larry Silverstein 2014.12.21. 11:58:08

@hidroponi: nagyon helyesen.

A vállalkozásért és a munkáért kevesebbet, a fogyasztásért többet fizetünk.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 11:59:41

@vajdasagi:

"A netadós tüntetés résztvevőinek jelentős része volt jobboldali, és elég jómódúaknak tűntek. Ez az a réteg, akik mostantól fognak beleszólni a politikába - joggal ijedtetek meg tőlük."

Ők egyszer mentek tüntetni, mielőtt kiderült, hogy kik állnak valójában az emberek hergelése mögött.

Utána már nem mentek ki, így apadt az első, 10 ezres tüntetés néhány ezresre, majd néhány száz fősre.

ogli dzsí 2014.12.21. 12:11:21

1.az államnak bukta ha nem szedi be az áfá-t, rohaggyonmegazorbán
2.a népnek bukta ha beszedia világrekord áfá-t, rohaggyonmegazorbán
3.drága a benzin rohaggyonmegazorbán, olcsó haljonmegaputyincsicska orbán

profilo 2014.12.21. 12:24:55

@nicktolvajmentesítő_kovi1970:

Szóval te megvetted az áfacsalók étolaját.
Semmi gerinc,semmi elvhűség. Aprópénzért eladtad a lelked és oda a hitelességed.
Szégyeld magad.

:)

profilo 2014.12.21. 12:29:22

@ogli dzsí:

Nos ,az ellenzék hosszú évek alatt átbeszélt,megvitatott és kiérlelt kormányváltó programja is csak ennyiből áll.

ogli dzsí 2014.12.21. 12:32:56

@profilo: Ez függetetlen demokrata jogálami pogram, széles körü társadalmi megegyeztetésen alapszik! Eu konform

profilo 2014.12.21. 12:35:57

@ogli dzsí:

Kihagytad,hogy a "külföldi szakértők és mértékadó elemzők által javasolt"...

Gyorgy Nagy 2014.12.21. 12:37:05

Naná hogy megveszem.Ez nem okoz annyi kárt mint GÜLŰ SZEMŰ paraszt volt KISZ titkár hazudós Rogán,Mr 20% Kosa,Rolex király Lázár és a többi feljaoaszkodott urizáló most a hatalomba lévő PARASZT PROLI. !

ARP 2014.12.21. 12:53:54

Hogy áfacsalt-e egy termék vagy nem, rohadtul nem az dönti el hogy ki gyártotta. A Bunge, és a Kaposvári cukorgyár képviselője is nyilatkozott olyat, hogy a saját termékét a boltban olcsóbban látta viszont bruttó áron, mint amennyiért ő eladta nettóban a nagykereskedőnek. Ez pedig úgy történhet meg, hogy valakik a kereskedelmi láncban kétszer (vagy akár háromszor) is áfacsalást követtek el a termékkel. A multik se feltétlen bűnösek, vagy irányítói a hálózatnak (persze lehet), egyszerűen kihasználják az áfacsalt termék árelőnyét, hogy ezáltal csábítsák be a vevőt, gyakorlatilag a multik azon versenyeznek, hogy ki tud minél áfacsaltabb termékekkel akciózni, a másik alá ígérni. Persze fel lehet vetni a túl olcsó terméket megvásárló felelősségét is, de ő nyilván azért veszi meg, mert csak arra futja neki, és örül neki hogy ilyen olcsó.
De akkor ki a felelős?
Ángyán Józsefnek legjelentősebb megállapítása a földmutyi leleplezése kapcsán az volt, hogy a pártok holdudvara jelentős mértékben összefügg, egy összefüggő maffia, más néven gazdasági háttérhálózat működik a háttérben. Horváth András azon vádja, hogy a legnagyobb áfacsalók ügyében a vizsgálatokat felülről leállítják, utal arra hogy ennek a politikát és a hatóságokat behálózó háttérhálózatnak az intézményesített áfacsalás az egyik bevételi forrása, de ezáltal képesek a fogyasztói árak, és az infláció befolyásolására is (így kap értelmet, miért "eltűrt" tevékenység ez a kormány részéről). Ennek a maffiának a további bevételi forrásai:
- jövedéki adó csalás
- járulékcsalások
- állami és uniós támogatási pénzek elosztásánál haverok előnyben részesítése, többszörös túlszámlázások
- önkormányzati és állami közbeszerzések korrupciós ügyei, kenőpénzek, jelentős túlszámlázások.
A maffia által ellopott ezermilliárdok nyilván hiányoznak az állam költségvetéséből, ezt a hiányt a politikai elit az állampolgárok és cégek adóinak gátlástalan emeléséből finanszírozza. Ez versenyhátrányba hozza a magyar cégeket és munkaerőt a külföldivel szemben, és emiatt van a kizsigerelt adófizetőnek csak az olcsóbb, áfacsalt élelmiszerre pénze.
Lehet hogy látszólag az áfacsalt áruk olcsósága pillanatnyi előnyt hoz a szegényebb rétegnek, de alapvetően az áfacsalás, mint a maffia államkifosztó tevékenységének része, okozza és termeli újra a szegénységet, az ország gazdasági lemaradottságát.

vajdasagi 2014.12.21. 13:06:19

@polyvinyl: Tipikus, ahogyan viselkedsz. Először a megszeppenés, hogy "jé, tüntet ellenünk még a jobbodal is". Majd most a reménykedés: "most már nem mennek ki tüntetni, mert megtudták, kik irányjtják a tüntetéseket".

Újra ki fognak menni, mert a Pokorni/Horváth/Chikán/Ángyán vonalat tartják tisztességesnek (Kövért is idesorolhatnám, de ő megosztó azért), és nem a mostani harácsolókat és "urizálókat". Tovaszállt a morális fölény - fertő mindenfelé körülöttetek. Szégyelld magad!

inebhedj - szerintem 2014.12.21. 13:27:51

"Ön is megveszi az áfacsaltnak kikiáltott étolajokat?"

Nem. Sőt a normálisan leadózottat sem.

Ellenben nagyon szívesen, sőt szívesebben vennék áfacsalt mangalica- vagy kacsazsírt, mint rendben adózottat - de sajnos csak igényem van erre, kínálat nincs.

Valami nem kóser ezzel a piaci önszabályozással. :(

ARP 2014.12.21. 13:28:27

@polyvinyl: Na akkor kik állnak valójában az emberek hergelése mögött?
Elsősorban a kormány tagjai, az agyatlan sarcokkal, a túlburjánzó korrupcióval, a dilettáns kormányzással. Ők persze hatalmukat féltve szokás szerint konteót gyártanak a birkáik etetésére, mellyel az új ellenségüket próbálják megbélyegezni, hogy a bukottbaloldal, meg természetesen a CIA szervezkedik, a pénzügyi háttérhatalom akarja megdönteni a "nemzeti" kormányt.
Szóval volt ez a tízezres netadó ellenes tüntetés, (meg a szintén max tízezres korrupció ellenes tüntetések) amiről Földi László fideszmaffiabérenc hírszerzési tiszt nem tudja elképzelni hogy spontán tüntetés lenne, mindenképpen a külföldről finanszírozott akció kell hogy legyen, és minderre ott a kétségtelen bizonyíték: Goodfriend is kint volt a tüntetésen.
Ok, de akkor a kormány által pénzelt CÖF által szervezett százezres (Rákay Philip szerint 2 milliós) békemenet mégúgy sem lehetett spontán megmozdulás, Földi szavaival élve "jól finanszírozott folyamatot láthatunk, amelyben nem voltak spontán elemek.” És Goodfriend a békemeneten is kinn volt.
Mivel a békemeneten tízszer annyian voltak mint a netadós tüntetésen, szóval ez eleve tízszer erősebb bizonyíték, hogy az Orbán-kormány valójában a külföldi érdekeket képvisel, és a CIA mögött álló gazdasági körök magyarországi helytartója.

csak egy néző 2014.12.21. 13:40:53

@Csaba Szikora:
Te nagyon okos. Mielőtt isehánytál, nem ártott volna tájékozódni.
Ja, hogy fidióta vagy, akkor, lehetsz hülye.
"A Tescóban is találtunk feltűnően olcsó olajat – Sunol márkanévvel – 292 forintért. A Tesco saját márkás napraforgóolaja 359 forint. A terméken gyártó nincs feltüntetve, csak az, hogy a származási ország Szerbia. A forgalmazó viszont egy pozsonyi, Gold-Plus Company s.r.o. nevű szlovák cég."
hvg.hu/gazdasag/20140625_Ilyen_olcso_etolaj_a_vilagon_nincs/

tudatosvasarlo.hu/attachment/pres_alatt.pdf

b@szus 2014.12.21. 13:46:40

Megveszem az olcsobbat nem erdekel, hogy kerult a polcra!
Levonjak a berembol az adokat nyugdij tb. Stb. A maradekbol meg adozok meg 27% ot. Megbaszhatjak. Ami olcsobb azt viszem. Amit el tudnak toluk lopni egeszsegukre. Tolunk is "ellop" az allam mindent. Nyilvan ha nem 27% az afa nem olyan erdekes lenyulni.
Gondolm a politika kozeli cegek is mind lecsaljak ezert nincs olyan torveny ami megallitana az afa csalast

csak egy néző 2014.12.21. 13:59:27

És még azt ugatják, hogy mutassanak bizonyítékot a korrupcióra az amcsik, mert azt birta mondani a felcsuti suttyó focista, hogy nálunk "0" tolerancia van. Bármerre nézünk, csak korrupció, hirtelen igazolhatatlan gazdagodás persze most csak a hivőknek, pályázat nélküli bulik, mutyik, bank csődök, ahol persze nem felel a vagyonával a tulajdonos, bank vezér, sőt nem kevés csókos járt jól.
Hányni kell.

ogli dzsí 2014.12.21. 14:17:19

@ARP: gudfrend persze nem volt semmilyen békemeneten

ogli dzsí 2014.12.21. 14:21:40

'A Bunge, és a Kaposvári cukorgyár képviselője is nyilatkozott olyat, hogy a saját termékét a boltban olcsóbban látta viszont bruttó áron, mint amennyiért ő eladta nettóban a nagykereskedőnek. Ez pedig úgy történhet meg, hogy valakik a kereskedelmi láncban kétszer (vagy akár háromszor) is áfacsalást követtek el a termékkel. '

....:))) Ez qrvajó. Remélem elmagyarázod, hogyan lehet a nettó nagyker árnál olcsóbban adni az olajat, és kétszer ÁFÁt csalni rajta, amikor minden termékre egyszer fizetnek ÁFÁt, azt is a vásárló fizeti kizárólag.

eßemfaßom meg áll 2014.12.21. 14:25:03

@ARP: "A multik se feltétlen bűnösek, vagy irányítói a hálózatnak (persze lehet), egyszerűen kihasználják az áfacsalt termék árelőnyét,"

a büncselekményből származó termékkel üzletelés orgazdaság és szintén bűncselekmény.

eßemfaßom meg áll 2014.12.21. 14:32:12

@ogli dzsí:
"Remélem elmagyarázod, hogyan lehet a nettó nagyker árnál olcsóbban adni az olajat, és kétszer ÁFÁt csalni rajta, amikor minden termékre egyszer fizetnek ÁFÁt, azt is a vásárló fizeti kizárólag"

444.hu/2013/11/21/igy-lehet-hatalmasat-csalnia-a-kozerteknek/

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 14:44:45

@vajdasagi:

Híradó, 2014 október vége: TÍZEZREK tüntettek a kormány ellen

Híradó, 2014 november közepe: EZREK tüntettek a kormány ellen

Híradó, 2014 december eleje: SZÁZAK tüntettek a kormány ellen

*

Híradó, 2014 december közepe: Az ellenzéki erők ÖSSZEVONT tüntetésén EZREK tüntettek a kormány ellen

*

Mit nem értesz? Segítek :)

ogli dzsí 2014.12.21. 14:47:14

@eßemfaßom meg áll: Az első bekezdésből kiderül, hogy teljes hülyeséget ír a cikk. Ha a külföldön 100 ft nettóért vett áru magyarországra kerül, az nem bruttó 100 ft lesz, hanem nettó 100 ft. (tehát az baromság hogy 80 ft+áfa lesz attól mert behozták)

A cikk szerint az első cég sokat bukik a cukron. Nem teljesen világos, hol van ebben az üzlet.

Emmett Brown 2014.12.21. 14:53:20

@ogli dzsí: lol, ha nem érted akkor nem kell nagyhangon hirdetni a véleményedet. Olvasd el szépen a fiktív számlás részt, meg az eltűnő himihumi kft-s sztorit.

ogli dzsí 2014.12.21. 14:56:12

@Emmett Brown: Óvodás szintü hazugsággal indít a cikk, miszerint a nettó 100ért külföldön vett áru Magyarországra kerülve bruttó 100 lesz.

Csak hát nem így müködik.

2014.12.21. 14:59:13

@TheRminator: Ugye az megvan, hogy nem az étolaj, cukor, liszt és a többi GYÁRTÓJA csal az ÁFÁ-val, hanem a termékekkel KERESKEDŐ cégek?

ogli dzsí 2014.12.21. 15:02:56

A valóságban a dolog így müködik: ''Az EUs ÁFA csaláshoz kell több cég.
Az "exportőr" magyar cég megveszi a terméket, kifizeti az ÁFA-t annak, akitől vette a terméket, majd exportálja egy közeli EU-s országba. Az ÁFA-t visszaigényli a NAV-tól és vissza is kapja. Eddig nem történt adócsalás.
A baráti EU országban levő "EUs" cég importálja a terméket, ÁFA nélkül, majd szintén ÁFA nélkül exportálja az "importőr" Magyar cégnek. Itt sem történt adócsalás.
A "fuvarozó" cég, ami célszerűen nem Magyar, kiviszi az országból a terméket, majd vissza is hozza. A fuvarozó cégnek "barátinak" kell lennie, hogy ne jelentse fel az adócsalókat a rendőrségen.
Az "importőr" Magyar cég ÁFA nélkül kapja már meg a terméket, amit ÁFA-val terhelten elad Magyarországon, majd elfelejti befizetni a kapott ÁFA-t a költségvetésbe. Ezen nyer 27% ÁFA-t. Ami nagy tételben nagyon sok pénz. Ezt elég sokáig tudja csinálni, mert Magyarországon nincsen tételes számlaellenőrzés, ami azonnal (max 1 hónap) lebuktatná.''

A reimportált árunál (ami nem kell hogy a valóságban is mozogjon az országok között) lehet csalni ezerrel, ez ellen a jelenlegi EU szabályozás miatt nehéz fellépni.

Boka1 2014.12.21. 15:09:22

Ezért nem szabad üldözni az adócsalást. A csempészés bűncselekményt úgy szüntette meg a fejlett vilag, hogy eltörölte a határokat. Ha nincs sok és magas adó, akkor nem kell elcsalni. Igaz, hogy akkor nem kellene ennyi orvos, tanár, hivatalnok meg vasutas. Persze legszebb magyar szó az ingyen....

profilo 2014.12.21. 15:13:27

@eßemfaßom meg áll:

De úgye az Horváth úrnak (és neked) is megvan,hogy nem csak "így" lehet valami sokkal,de sokkal olcsóbb az áruházláncoknál,
Mert ha nem,akkor ő is csak egy Vida,csak nagyobb pofája van és együgyűségét még propagálja is...

dr Smittpálelnökúr 2014.12.21. 15:13:36

Majd akkor nem fogom magamtól megvenni az olcsó olajat, ha személyesen dobhatom ki a hivatalából vida ildikót.

ogli dzsí 2014.12.21. 15:13:40

@Boka1: fordított ÁFÁval az ilyen csalás visszaszorítható, de EU szabályokba ütközik a bevezetése.

Ha az importőr cégnek mindenképpen ÁFÁt kellene fizetnie belföldön az áru után, amit aztán később visszaigényelhetne (ha az áru már forgalomba került), akkor nem lehetne csinálni.

dr Smittpálelnökúr 2014.12.21. 15:18:53

@ogli dzsí: a baj ott van, hogy ha nem vagy csókos a nav-nál, akkor szaros 1 milliós visszaigénylés miatt nagyítóval nézik a seggeden a szőrt, mielőtt utalnák a visszaigényelt áfát.
Ellenben, ha csókos vagy, akkor százmilliókat utalnak vissza, minden különös vizsgálat nélkül.

Emmett Brown 2014.12.21. 15:23:41

@ogli dzsí: akár így is mehetne, de ebben a módszerben nincs olyan elem, ami árcsökkentő hatású.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 15:31:31

@Wendriner Piroska sakál és balerina:

A gyártó is kereskedik, bogárka :)

ELADJA a terméket, amit gyártott, és ÁFÁ-s számlát állít ki róla, ami után az ÁFÁ-t be kellene fizetnie. Csakhogy amikor éppen ÁFÁ-t csal a gyártó, akkor ezt pont nem teszi.

martineden 2014.12.21. 15:50:15

@ccactus:,, De akkor hol itt a buli a fideszeseknek?"......te kis naiv,vajon mert nem ellenorzi a NAV ezeket a cegeket?Tord a fejed kis butus,vagy inkabb hulye.

Emmett Brown 2014.12.21. 15:53:43

@polyvinyl: szerinted milyen kereskedő venne számla nélkül bruttó áron a gyártótól bármit is?

martineden 2014.12.21. 15:54:35

@ccactus: ,,Vagy pedig azért, mert nyerészkedni akar. Szemet huny a kétes eredet előtt, a száz forint haszon érdekében",,,muhaha,hulyegyerek,ha valaki evvel a kemeny szaz forinttal nyereszkedik,mit csinal szerinted a korrupt,tolvaj, fideszcsurhe az ilyen-olyan uton megszerzett ezer milliardokkal?szerinted .?

martineden 2014.12.21. 16:00:12

@polyvinyl: ,,Tehát megint ki csalja az áfát? Ki támogatja az adócsalást? Nicsak, hát nem megint a nyugati multi?,,...mi is van a cikkben,hulye fideszes,nem valami hiperszuper magyar lanc,aki reklamozza?Talan csak nem a CBA?

VT Man 2014.12.21. 16:03:43

Ez olyan, mint amikor bemész a boltba és megveszed az iPhone-t, pedig ezzel gyerekmunkát támogatsz.

martineden 2014.12.21. 16:08:23

@ARP: Tokeletes helyzet leiras.

martineden 2014.12.21. 16:27:50

@ogli dzsí: ,,Ez qrvajó. Remélem elmagyarázod, hogyan lehet a nettó nagyker árnál olcsóbban adni az olajat, és kétszer ÁFÁt csalni rajta, amikor minden termékre egyszer fizetnek ÁFÁt, azt is a vásárló fizeti kizárólag."...a netto nagyke arnal nem lehet olcsobban adni ,az hulyeseg,ha csak nem lopott aru,DE te sem vagy am langelme fidesztroll,ugyanis ahany kezen avagy kereskedon atmegy az aru ,annyiszor fizetnek utana afat.Leirom,neked,hogy erts,bar nem nezem ki beloled ,hogy akaraod ezt..Termelo elad 100,ft+afa az 127,elso kereskedeo veszi ennyiert,az AFAT KI KELL FIZETNIE,RAJTA VAN A SZAMLAN.,ezutan eladja 2,szamu kereskedonek netto 110 FT +afa ekkior a hozzaadott ertek utani Afat azaz 2,7 ft.ot be kell fiuzetnie az allamnak es igy megy ez tovabb ahany kezen atmegy.Termeszetesen a belfoldi gyartonak termelonek is be kell fizetni e a 100 ft.ra rakodo 27 ft afat mert magkapta a vevotol.A csalas ott kezdodeik ,hogy kulfoldi gyartototl veszi az elso szamu kereskedo es ebben az esetben nem kell az eladonal Afat fizetni,itthon meg egyszeruen nem fizeti be.Ezt nezik el egyesekenek,masoknak meg nem,erted?

vajdasagi 2014.12.21. 16:42:32

@polyvinyl: Én folyamatosan azt mondom: szégyelld magad, és azt kérdezem, hogyan tudsz a tükörbe nézni. Te pedig azt kérdezed, mit lehet ezen nem érteni, mármint a tüntetésen részt vevők számán.

Hát nem tudom: a kérdésed ellenére is azt hiszem, hogy szégyelld magad. Mostanára már szinte nem maradt hívő. Már csak haszonélvező maradt. Pfuj...

Larry Silverstein 2014.12.21. 16:44:25

@martineden: 'Ezt nezik el egyesekenek,masoknak meg nem,erted?'

Erre azért van vmi bizonyíték esetleg?

zeniot 2014.12.21. 17:02:52

Nem kell különösebb bizonyíték.
A madaras tescóban jelenleg 157 ft a cukor kilója.
Szerinted ezt elő lehetett állítani ennyiből?
Számoljunk vissza.
Vonjuk le belőle az ÁFÁ-t,az áruház hasznát,a szállítás,raktározás költségét.
Jóval 100 forint alatt járunk.
Ennyiből nyilvánvalóan nem lehet legyártani gazdaságosan 1 kiló cukrot.

Larry Silverstein 2014.12.21. 17:05:20

@zeniot: És ez amit leírsz mire bizonyíték?

'Ezt nezik el egyesekenek,masoknak meg nem,erted?'

erre gondolom nem

Emmett Brown 2014.12.21. 17:10:20

@Larry Silverstein: arra bizonyíték, hogy a jelenség egyértelműen létezik. és mivel még nem sikerült megszüntetni, ezért vagy alkalmatlanok akik ezzel foglalkoznak, vagy egyáltalán nem foglalkoznak a témával.

Larry Silverstein 2014.12.21. 17:13:30

@Emmett Brown: A jelenség létezik csak nem erről volt szó.

rezícökkentész 2014.12.21. 17:17:18

mocskos áfacsaló ballibsi atlantista csürhe ellopják az áfát bezzeg a rezsicsökentés az jó nekik is mi a cba nem csal így az hazai cég az nem csak kusoljatok rohatt ballibsik el lesz verve az áfacsaló valagatok komcsik

Folytatjuk!!!!

rezícökkentész 2014.12.21. 17:20:32

@ARP: nincs ilyen ballibsi atlantista cégek csalnak áfát intzémnyesen ebbe nincs benne az állam Orbán Viktor Úr bejelentetetete hogy zéró tólerancia van a korupcióval mellett!!!!!!!!
már megint a férrebeszélés rohatt libsibolsi szokás!!!!

Emmett Brown 2014.12.21. 17:21:33

@Larry Silverstein: a kinek nézik el dolog az baromság szerintem, mert nem politikai alapon van kivételezés (ha van), hanem valószínűleg vaskos pénzekért cserében megy okosba az ügyintézés.

igazi hős 2014.12.21. 17:24:41

@Larry Silverstein: "Kevesebb (és kevesebb fajta) adót fizetnek a vállalkozások most, mint 2010-ben. A lakosság nagy részét kitevő alkalmazottak pedig fele annyi SZJA-t fizetnek, mint 2010-ben."
1. Az adók száma jócskán nőtt 2010 óta.
2. A teljes adóterhelés jócskán nőtt 2010 óta, annak ellenére, hogy az SZJA terhelés valóban csökkent a jól keresők számára.
3. Az alacsony keresetűek SZJA-ja jelentősen nőtt.
4. Az alkalmazottak a lakosság 30%-a, ezt tekintheted nagy résznek, de a azok száma minimális, akik valóban fele annyi adót fizetnek, mint az egykulcsos adó bevezetése előtt.
5. A legfelső jövedelmi tizedben megfeleződött az SZJA befizetés, jellemzően ők nem alkalmazottak.
Köszönjük, Emese.

Larry Silverstein 2014.12.21. 17:28:01

@Emmett Brown: Igy van. Csak hát a blogokban mindig politikai gumicsontnak használják.

Csak megbecsülni lehet mekkora kárt okoz ez a fajta ÁFAcsalás, és hol áll Magyarország akár a korábbi időszakhoz, akár a többi tagországhoz képest. A magyar törvényhozás nem fogja megoldani a határokon átnyúló ÁFA csaló hálózatok ügyét.

Közvetlenül annyi köze van ehhez a magyar kormánynak, hogy 27% ÁFA elcsalásával többet lehet keresni, mint 20%-kal.

igazi hős 2014.12.21. 17:35:07

@polyvinyl: Te vagy nagyon ostoba vagy, vagy nagyon átlátszóan hazudsz (persze ez esetben is ostoba vagy). Én mint vásárló papíron kiviszem az országból az étolajat (cukrot, bármi mást), majd kamu papírokkal eladom egy nagyon hazai áruházláncnak, akivel persze kénytelen vagyok osztozni a hasznon hiszen ők sem hülyék és tudják, hogy mi mennyibe kerül (ahol én tudok 300-ért venni, ott ők még nagyobb tételben tudnának 280-ért), de van az a haszon, amiért szemet hunynak az alacsony ár felett. Ennyi a buli. Mi köze van ehhez az előállítónak? Semmi.
Persze marad az a kérdés, hogy miért az egyik és nem a másik olajjal csinálják. De ez is egyszerű: van egy olajat 5 áruházlánc is árul, akkor elég feltűnő lenne, hogy az egyikben 15%-kal olcsóbb, mint a többiben.

2014.12.21. 17:35:15

@polyvinyl: ha az adócsalás ez a híres magyar belűgy, akkor én meg csakazértis Vénuszt fogok venni. "Egyre szimpatikusabb ez a Mátyás"

Emmett Brown 2014.12.21. 17:38:07

@Larry Silverstein: nem is feltétlenül a törvényhozásnak kell megoldania, simán utána lehetne menni a gyanúsan olcsó cuccokat importáló cégnek, és a kapcsolati hálójukban kutakodni. már ha lenne rá elhatározás. ha nonstop menne a baszogatás (szigorúan adókockázati jelleggel, nem csak úgy a móka kedvéért), akkor annak lehetne némi elrettentő ereje például.

Larry Silverstein 2014.12.21. 17:43:41

@Emmett Brown: Hát én nagyon gyakran lépek át Komáromnál, éjjel-nappal kint vannak a NAVosok, rendőrök (a szlovákokéi is), és minden kamiont, minden fuvarozónak látszót kiszednek, míg engem mint személykocsist évek óta nem állítottak meg.

Ez csak kb. az utóbbi 2 évben van így.

csak egy néző 2014.12.21. 17:45:52

@rezícökkentész:

Bravó te baromarcú. Vajon miért érzed szükségét, hogy bebizonyítsd, hogy mekkora egy barom, seggnyaló vagy?
Egyébként "iritykedik" rátok a nyári villám.
"bejelentetetete, tólerancia, korupcióval"
Lehet, hogy jobb lett volna befejezni a "nyóc" általánost, te idióta.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 17:52:16

@vajdasagi:

"Én folyamatosan azt mondom: szégyelld magad, és azt kérdezem, hogyan tudsz a tükörbe nézni. "

Elég nyomorult életed lehet, ha folyamatosan azon rugózol, hogy mi a véleménye egy számodra teljesen ismeretlen embernek :D

Emmett Brown 2014.12.21. 17:54:13

@Larry Silverstein: a fizikai mozgás igazából lényegtelen, ha jól le van papírozva, akkor nem lehet a helyszínen nagyon belekötni. a kamu számlákat kell megtalálni. Elég megnézni, hogy egy két importőr cégnek van-e olyan partnere aki csak addig létezett amíg egy számlát kiállított, és utána felszívódott. ha pedig van, akkor utána az adott céget lehetne alaposabban megnézni.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.12.21. 17:56:03

@fagyospityóka:

"ha az adócsalás ez a híres magyar belűgy, akkor én meg csakazértis Vénuszt fogok venni. "

Felőlem akár fürödhetsz is benne, ha az jó neked :)

vajdasagi 2014.12.21. 18:17:05

@polyvinyl: Kerülöd az egyenes beszédet, terelsz, mert becstelen vagy. Ilyen egyszerű ez.

Larry Silverstein 2014.12.21. 19:22:23

@Emmett Brown: Tekintve, hogy az öreg Larry sokféle nemzetközi buliban benne van (olajban pont nem), tájékoztatok mindenkit hogy az akciós Vitae 'd Oro napraforgó olaj a prágai spojovací melletti Kauflandban mostan 21,90 CK. Ezt kb. 11gyel kell szorozni.

Most akkor ez a prágai olaj is látott már pár adócsalást? Vagy mennyi az annyi amennyi alatt gyanús?

ARP 2014.12.21. 19:59:29

@Larry Silverstein: Horváth András is felhívta a figyelmet számos interjújában, hogy nem csak a hazai cégekre jellemző az áfacsalás, a szlovák és román cégek ugyanazzal a módszerrel csalnak. Itt egy hivatkozás pl. a cukorról:
www.parameter.sk/rovat/belfold/2013/11/28/az-adocsaloknak-koszonhetjuk-az-olcso-cukrot

Larry Silverstein 2014.12.21. 20:08:31

@ARP: mondjátok meg ennek az Andrásnak hogy a csehek is benne vannak

vajdasagi 2014.12.21. 20:58:43

@Larry Silverstein: Ez miért érdekelne minket, vagy Horváth Andrást. Nekünk az a dolgunk, hogy Magyarországon ilyen ne legyen. Csak hát ezt a NAV kéne hogy elérje - na ez itt a gond. Pedig valószínűleg képesek lennének rá, csak hát ugye a maffia meg az állam együttműködése... Ezt viszont nem kell Horváth Andrásnak elmondanunk, hiszen ő tudja ezt igen jól.

De én vagyok a hülye, hogy ilyen polykkal, meg Larry-kkel egyáltalán szóbaállok. Jobb helyeket az ilyeneket néma undorral szóra sem méltatják.
süti beállítások módosítása