Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Én nem védelek meg téged

2016. január 19. - Droli

Szerencsére Orbán világossá tette, hogy nem lesz sorkatonaság, és gondolom, majd négyszemközt helyre teszi Kövért, hogyha a következő ciklusban is szeretne ingyenélő lenni, ne beszéljen hülyeségeket - de látok némi érthetetlen "romantikát" a katonasággal kapcsolatban, amit nem tudok hová tenni.

Szóval: én voltam sorkatona, de van egy rossz hírem: ha háború lesz, én nem védelek meg téged. Nem azért, mert nem akarlak, hanem mert nem tudlak. Figyelj, ha háború lesz és behívnak, én nem fogok elbújni, megyek az elsők között a frontra, ha az kell, megyek a házad elé, megfogom a fegyvert és várom az ellent, hogy megállítsam, de halvány lila gőzöm sincs róla, hogyan csináljam. Hiába voltam sorkatona, fegyvert csak egyszer láttam, amikor meg kellett takarítani. Akkor rövid két percben elmondták, hogyan kell, megpróbáltam leutánozni, aztán már mehettünk is a harcászat szempontjából minden bizonnyal nélkülözhetetlen falevélseprésre - legalábbis én gondolom azt, hogy nélkülözhetetlen, mert mindig azt csináltatták velünk. Szóval a fegyverrel nem tudok mit kezdeni, lőni meg pláne nem tudok, mivel az egyetlen lövészeten - ahol három lövés volt engedélyezve mindenkinek -, éppen alegységügyeletes voltam, így ez is kimaradt az életemből.

Aztán persze "specializálódtam", én híradós lettem; most ne a kereskedelmi tévé híradójára gondolj, hanem arra, hogy én tartom a kapcsolatot a többi egységgel rádión keresztül. Na, azt legalább megtanították rendesen: hogyan kell behangolni, hogyan kell használni, komolyan mondom, annak volt értelme! Csak egy aprócska bökkenő van: az a technika, amit használtunk, már akkor is rendkívül elavult volt. Nem vicc, a rádiót, amin tanultam, láttam a Terror házában, mint kiállítási eszközt. Nem is csoda, böhöm nagy, eléggé problémás behangolni (nem úgy kell, mint az otthoni rádiót), zajos, és valljuk be, nevetséges az okostelefonok korában. 

Szóval mi haszna van belőlem a Magyar Honvédségnek? Ahogy körlettársam találóan megfogalmazta: ha jön az ellenség, mindent megcsinálunk, amit tanítottak: kimegyünk, összeszedjük a faleveleket, felnyaljuk az udvart, kitakarítjuk a laktanyát, rendet rakunk a körletekben, és - ennyi. Ja, én tudok díszelegni is, én nem ájultam el 40 fokban sem, mikor augusztus huszadikán kint díszelegtünk, majd olyan díszlépést vertünk le, hogy nagy tapssal honorálta Szombathely lelkes népe.

Az a baj, hogy szerintem a sorkatonák 99%-a is kb. ennyit tudna tenni. Mi nem tudjuk megvédeni a hazát. És semmi sem garantálja, hogy a jövőben pont ez lenne az a terület, ami normálisan, jól működne, és a jövő sorkatonái valami normálisat is tanulnának. Nem azt mondom, hogy így utólag nem volt jó buli a sorkatonaság, sok jó barátot ismertem meg, jókat lehet sztorizni az ott megéltekből, és a csajok is buktak arra, ha valaki volt katona, de sok értelme nem volt, pont a célját nem érte el. 

Szóval ennyi. Lehetne romantikázni erről, de a valóság az, hogy az egésznek semmi értelme nem volt. 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr658284642

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Egyházaktól mentes államot! 2016.01.21. 09:17:56

Ez a dokumentum a Fidesz 1989-es programjának kivonata: "Az államtól megszabadított egyházakat, egyházaktól mentes államot."

Trackback: Hadkötelezettséget Ellenzők Köre a Facebookon 2016.01.21. 09:15:01

A HEL utódszervezeteként induló Hadkötelezettséget Ellenzők Köre a Facebookon indult el. "A 2012-én hatályba lépő új alkotmány és új honvédelmi törvény értelmében megszűnik a polgári szolgálat lehetősége és igen tág körülmények között megint életbe lé...

Trackback: Hadkötelezettség nem más, mint rabszolgaság 2016.01.21. 09:06:20

Hadkötelezettség mint a modern állami rabszolgaság. Rabszolgák legyünk, vagy szabadok. Ez a kérdés a jövőben, válasszatok! Részlet Farkas Henrik (1942-2005) a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának egykori elnöke, a "Hadkötelezettségről elkötelezetten" ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tobias2 2016.01.19. 17:08:09

Lavina zúdult az Alpokban gyakorlatozó francia katonákra

A baleset Valfréjusnél történt, amikor a kopasz újoncok az őrmester parancsára éppen fogkefével igyekeztek megtisztítani cipőfűzőjüket, ami a sárban kúszatástól összesározódott. A harsány "Vigyázz!", "Pihenj!", "Indúúúlj!" jelszavaktól lezúdult lavina után a kopaszok a cipőfűzőzést követő fókázásra előkészített műanyag felmosóvödrökkel próbálták kiásni társaikat a hó alól. Ötöt közülük halva találtak.

Az öreg bakák a baleset után csak a vállukat vonogatták: "mi mást lehet várni a geci kopaszoktól!"

ursus artos 2016.01.19. 17:29:58

"Az a baj, hogy szerintem a sorkatonák 99%-a is kb. ennyit tudna tenni."
Persze, csak a háború nem úgy tör ki, hogy egyik napról a másikra, hanem előtte van vagy öt év fokozódó feszültség, meg katonai felkészülés, mozgósítás meg ilyenek. Na akkor, úgyis újraképeznek sokkal több szakasz, század, és dandár ökával, meg ilyenekkel. Szóval meg tudsz majd akkor védeni, mert ki leszel képezve... És lesz ott majd egy őrmester, aki a ház előtt mondja, hogy mit csinálj...

manager2008 2016.01.19. 17:53:27

A dolog roppant egyszerű. Ha ügyes vagy te lövöd le az ellenséget, ha nem akkor ő téged. Majd igyekszel, és próbálsz mindent megtanulni gyorsan. Különben eltemetnek.

kormanyrud 2016.01.19. 17:54:01

@ursus artos: Önnek sem sok köze van a hadtudományhoz, ha ekkora blődségeket le tud írni.

Nemrég láttam egy dokumentumfilmben, hogy EGYETLEN Abrams tank napi fenntartási költsége körülbelül 900 dollár... Lehet számolgatni mennyibe is kerül egy hadsereg fenntartása...

kormanyrud 2016.01.19. 17:54:54

@manager2008: Itt már csak egy probléma van: Mivel lövöm le az ellenséget, ha nincs lőszer?

daito 2016.01.19. 18:09:20

@manager2008: pontosan tudod, hogy ennél bonyolultabb még ez a lelövöd az ellenséget dolog is, bonyolultabb, mint az ügyesség.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.19. 18:21:19

@ursus artos: vagy nem lásd délszláv/horvát háború. Kuvait megszállása. Arab tavasz.

Voyager10 2016.01.19. 18:24:36

Rengeteg olyan véleményt olvasok, amely a sorkatonaság mellett tör lándzsát. Értem én, hogy van aki oda van, hogy katona lehessen. De miért akarja mindenki másnak is előírni ezt. Ha annyira izgatja akkor legyen katona! Próbálja ki magát! Lehet, hogy neki ez az élete vágya. De másnak ne írja elő, hogy mi lehet és mi nem!
Én is voltam sorkatona. De mint azt már sok egykori társam kifejtette számos kommentben, egy háborús helyzetben esélytelenek lettünk volna.
Ez nem azt jelenti, hogy nincs szükség hadseregre. De vegyük már figyelembe a realitásokat az ég szerelmére! És ne legyünk 10 millió katonai szakértő országa.
Záró gondolat. Nagyon nem tartom jó ötletnek, hogy a fiaim majdan a jelenlegi vezetésnek katonáskodjanak. Sugárban hányok a gondolattól, hogy akik ezt tették az országgal, még további kötelességeket akarjanak rájuk lőcsölni!

Pan Modry 2016.01.19. 19:06:43

Nekem eleve nonszenz hogy valaki arra kenyszeritsen hogy fel evig olyan munkat vegezzek amihez nincs kedvem.
Az pedig hogy azert fegyvert ragadjak hogy ugyanolyan szerencsetleneket oljek egy haboruban akiknek kb annyi kedve lesz a haborus bohockodashoz mint nekem, tenyleg semmi ertelme.

Ha olyan faszok a vezetoink hogy haboruba sodorjak az orszagot, akkor menjenek ki ok harcolni, mert en magasrol szarok az egeszre.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.19. 19:08:01

@Voyager10: mi Magyarok mindenhez szakétünk. Főleg ha nem a mi dolgunk/nem nekünk fáj a végeredmény/ nincsen igazán beleszólásunk.

ursus artos 2016.01.19. 19:15:20

@kormanyrud: nem hadtudományról írtam, hanem arról, hogy nem az egyik napról a másikra támad meg egy ország egy másikat. Pláne nem egy hadsereg fenntartásáról...
Tanuljon meg olvasni...

rudy68 2016.01.19. 19:16:39

"Az a baj, hogy szerintem a sorkatonák 99%-a is kb. ennyit tudna tenni."
Az a "probléma", hogy a bevonult sorkötelesek 70-80%-a volt a honvédségnél, a fennmaradó százalék pedig éles szolgálatot látott el határőrségnél. Tehát a baj nem a százalékoknál, hanem a tájékozatlansággal keletkezik. A nyulak (honvédek) és a HŐR(csögök) rühellték is egymást kellőképpen, pontosan azért, mert a határőrök éles határőrizeti feladatot láttak el (ha hibáztak mentek a futkosóra vagy éppen hadbíróság elé), míg a honvédségnél egymást szopatták. Mivel a határőrség a BM alá tartozott, a "80-as évek végén (rendszerváltozás ugyebár) a sorköteles határőrök is készültségben álltak, különösen a jól kiképzett tömegoszlató szakaszok....többek között. Néhány hétig senki nem kapott hosszú eltávot, max. félnapos kimaradást, de azt is inkább indokolt esetben.
Mellesleg nem véletlen, hogy a HŐR, az 1 hónapos alapkiképzés után 2 hónapos szakkiképzést kapott, szakmája, tudása, tehetsége szerint. Kutyás, műszaki, lovas, FEP okmánykezelő, mélységi ellenőr, jármű- ésvagy terepkutató stb. stb. stb.
Mennyire volt izgalmas a tiltott határátlépés a '80-as évek végén? Most már nyitottak az akták és a statisztikák, meg lehet lepődni. Az osztrák határon volt ugye jelzőrendszer, ami már akkor is szörnyen elavult volt, így aki ott szolgált, semmivel sem járt jobban. A déli Jugoszláv határon lényegesen a többszöröse volt az akciók száma: bel- és külföldi tolvaj, rabló, gyilkos, csempész, politikai stb. éppúgy próbált ki-be menekülni. Csakhogy akkoriban ez (sem) került a sajtóba, pedig rengeteg eset történt. Ha a határsértőt elkaptad, kitüntetés, jutalomszabi, ha nem, kőkemény bünti, komolyabb esetben hadbíróság. Volt lövöldözés is? Igen, nem sűrűn és nem napi szinten, de bizony záporoztak a figyelmeztető lövések, ezzel nem kellett spórolni.
Hogy jó volt-e 18-19 évesen mindezt átélni? A mai napig sem tudok egyértelműen igent vagy nemet válaszolni. Akkor és ott mi nem szoptunk, nem szopattak, egyszerűen az éles határvédelem mellett ilyen f@szságra se idő, se erő nem maradt. Annyi élményt és tapasztalatot szereztem, hogy egy vaskos kötetet lazán meg lehetne tölteni. A csapattársak... többen a mai napig tartjuk a kapcsolatot, sőt, életre szóló barátságok is kötődtek. Nem csoda, hiszen nemegyszer - szó szerint - egymás életét is védeni kellett, ehhez pedig kőkeményen össze kellett csiszolódnunk. A HŐR századnál zseniális minőségű és mennyiségű volt a kaja, a kantin csurig mindennel, ez is rendben volt. A Dráva partján eltöltött éjszakákat szívesen kihagytam volna, de hát határzáráskor nincs mese, belémnevelték a határ védelmét...attól függetlenül bizony nagyon sokszor be voltam fosva, sőt, kifejezetten féltem. Utóbbi nem szégyen, a török csempészcsoportokkal szemben senki nem volt bátor, egészen addig, amíg nem történt meg a fizikai találkozás...ott elpattant a húr, és nyugodtan állíthatom, a magyar srácok mindig megállták a helyüket!
Tulajdonképpen tehát többnyire "jó" és hasznos volt az 1,5 év, a mai napig megmaradtak az ott tanultak és még mindig csukott szemmel és villámgyorsan összerakom a fegyvereket, de persze nekem most nincs ilyen.
Valamilyen "értelmes" formában hasznos is lehetne mondjuk 1 havi kiképzés, ami nem a menetelésről, hanem valódi gyakorlati képzésről szól, de ebben a felvetett formában nem igazán értelmes.

ursus artos 2016.01.19. 19:18:24

@Mr Eggs: arab tavasz: forradalom, az m eg nem olyan jellegű háború, mint amilyenről szó van.
Kuvait: volt előzménye, azelőtt az iraki hadsereg készültségben volt, tehát, nem csak úgy támadott. Hogy jött a parancs, hogy támadás, egy kicsit meglepődtek, aztán gyorsan felöltöztek, oszt gyerünk...
Délszláv háború: az egy másik eset.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2016.01.19. 19:21:56

@ursus artos: miért a polgárháború esetén nem mozgósítanak?
Egyébként kedvelem amikor ilyen mód zárják le a dolgokat. Az egy másik eset.

csak egy néző 2016.01.19. 19:22:33

Kíváncsi lennék, hogy itt a sok mellét verő nagymagyar 1.5 millió stabil fideszes szekta tagból ki lehetne e állítani egy hadosztályra valót gáz esetén. DDD

Voyager10 2016.01.19. 19:33:33

@Mr Eggs: Igen ez folyamatosan működik. Ezért aztán a szakértelem , már gyanús úri huncutság. Az ország állapotán meg látszik, az amit leírtál. Teljesen inkompetens emberek döntenek felelősség nélkül. A következményeket sem ők viselik. És nem kevesen vannak akiknek ez még tetszik is...

megtorolom 2016.01.19. 19:34:00

Az a helyzet, hogy sokan a saját rövid tapasztalataikból tudnak kiindulni. Ezzel nincs semmi baj. Röviden én is voltam katona, akkor még két évet.(65-67) . Rég volt. Ahol én voltam, ott sok mindenre kiképeztek bennünket, mivel első vonalnak számítottunk. Aki nem tudná, ez azt jelenti, hogy mi felderítünk mindennemű terepen.Majdnem minden fegyvert tudni kellett kezelni. DE! Azóta a világ harcászati jellege teljesen átalakult.Ma már drónok vannak, preciziós rakéták és lényegesen erősen kiképzet egységek. Ha! Itt is szeretnének valami kiképzést megvalósítani, több okból is szinte lehetetlen. Először is nincs megfelelő ember anyag.Hiába hördültök fel, de a most felnövő generáció fizikai és mentális állapota 0. Szinte! Az anyagi vonzata meg olyan terheket jelentene ami az ország helyzetét látva szintén kizáró ok. Így tehát aggodalomra semmi ok, nem kell idegeskedni, mert bennünket pár ISIS harcos két nap alatt lerohanna. De mi jól tudunk alkalmazkodni, mert vallás terén rövid idő alatt megtanulunk szőnyegen imádkozni:)))

Voyager10 2016.01.19. 19:41:26

@csak egy néző: Biztos vagyok benne, hogy nem! A főiskolán ahol végeztem az évfolyam túlnyomó része FIDESZ-es volt. A 120 főből ketten vonultunk be fegyveres szolgálatra. Néhányan bohóckodtak a polgári szolgálattal. Az elsöprő többség meg kummantott, hamis, orvosi igazolásokkal.
De frankón bevezetnék a sorkatonaságot. Persze csak másoknak lennek kötelező. Igazi FIDESZ tempó.

Leylandi 2016.01.19. 19:50:53

@megtorolom: "Ma már drónok vannak, preciziós rakéták és lényegesen erősen kiképzet egységek.
...
Az anyagi vonzata meg olyan terheket jelentene ami az ország helyzetét látva szintén kizáró ok.
...
Így tehát aggodalomra semmi ok, nem kell idegeskedni, mert bennünket pár ISIS harcos két nap alatt lerohanna."

Na, itt valami óriási katyvasz van:-o
Drónok, precíziós rakéták... EMIATT ne is képezzük ki honvédainkat... ÍGY majd az ISIS-katona legyőz.
Marhaság, bocs. Az amerikai (!) hadseregnek vannak korszerű fegyverei, ellenük tényleg nem lehet katonáinkat kiképezni. De könyörgök, tudod, mije van az ISIS-katonának??? (Akivel sokkal nagyobb valószínűséggel keveredünk háborúba, hiszen számosan közülük, mint kiderült, nálunk flangálnak fel-alá, a francia merényletekhez a Keletinél toboroztak végrehajtókat!)
Hát b.szki, PUSKÁJA. Egy darab. Jó eséllyel idősebb, mint ő maga.
Najó, a vezetőjüknek van még egy bádog konzervnyitója is, békebeli...
Hogy ezek ellen fölösleges készülni, MERT a precíziós rakéták blablabla... Maga megőrült???

manager2008 2016.01.19. 19:51:46

@daito: Az apró probléma az hogy általában a volt katonák jó esetben az "egyes harcos" kiképzés elejéig jutottak el maximum. De pld. a szaksz , század, zászlóalj, szintű együttműködésben végrahajtott gyakorlatok (mivel sajnos nem olcsó móka) nem nagyon kerültek gyakorlásra. Így csak egy "puskás ember" a katona, és maximum védelemben tud valamit kezdeni magával. De pld egy városharc, az már elég kemény dió ismeret szinten is. A katonásdinál is a tudás jelenti a túlélés esélyét.

manager2008 2016.01.19. 19:55:48

@Pan Modry: Általában nem kérdezi senki a véleményedet ilyen helyzetben. Önként ritkán mennek az emberek a vágóhídra.

Leylandi 2016.01.19. 19:56:15

@Pan Modry: "Nekem eleve nonszenz hogy valaki arra kenyszeritsen hogy fel evig olyan munkat vegezzek amihez nincs kedvem."

Ezt a picsogást... ráadásul az országhatáron kívülről!
És mi lenne, ha a hómunkásnak se lenne kedve a havat eltakarítani? Ha az orvosnak elmenne a kedve az életmentő műtétedtől, a nővér hagyna besz.arva, mert inkább kártyázni akar, a tanárod unná a tanítást, a péked a kenyérsütést, a hentesed a vagdalást, aszt kollektíve elmennének f.szhimbálni a Balcsira???
Tudod, az ember nem csak azt teszi, amihez kedve van, mert különben nem kapna vissza a többi embertől se semmit. És írhatnád ezt a bugyuta hsz-odat is kőtáblára, másik kődarabbal.
Egoista.

vargánya 2016.01.19. 20:04:10

@Voyager10: "Nagyon nem tartom jó ötletnek, hogy a fiaim majdan a jelenlegi vezetésnek katonáskodjanak. "

Idáig terjed a szellemi horizontod, drága "honfitársam"? 1848-ban azok a fiúk "annak a vezetésnek" katonáskodtak? Nem a hazájukat védték, ahogy az egy férfiembertől elvárható? Neked ez az ország nem a hazád? Ha igen (és férfi vagy) (lehet, hogy csak annak látszol) , kinek kell megvédenie HELYETTED ? Ha meg nem tekinted hazádnak (és nem vállalsz közösséget honfitársaiddal), akkor meg mi a lófaszt keresel ebben az országban?

Leylandi 2016.01.19. 20:04:34

@manager2008: a kiképzésnek az volt a legnagyobb erénye, hogy az itt-ott jelenlévő díszmajmokat (itt is, tisztelet a kivételnek) megtanította PARANCSRA CSELEKEDNI. Megtanította nekik, mi az a muszáj, hogy nem ugatunk vissza, hanem együtt cselekszünk, hogy nem hozza anyuci reggel ágyba a kakajót, hanem érte kell menni, hogy nemcsak bulika és csajozás van élethosszat, de munka is, hogy nem ők csicskáztatják a napközben keményen dolgozó anyát-apát, hanem a keményebb/öregebb katonák őket, egyáltalán, hogy nem a kis b.zi lelkecskéjük körül fordul körbe a föld. Hogy megtanulták, mi az a KÖTELESSÉG, és nemcsak szórakozás van.
Lőni, ugyan... ha életben akar maradni a kis nyálgép, majd ODAFIGYEL, itt dugom be a lőszert, aarrafele tartom, ezt húzom meg rajta. Olyan szinten, mint egy rohamnál kell, fél óra alatt meg fogja tanulni.
Vagy lelövik, ennyi. De valakinek ki kell hullni az evolúció rostáján is, nem maradhat meg mindenki. Valamire mindenki jó, ha másra nem, elrettentő példának...

ursus artos 2016.01.19. 20:07:11

@Mr Eggs: igen, a délszláv háború egy komplexebb eset.

egysmás 2016.01.19. 20:08:36

@Leylandi: "És mi lenne, ha a hómunkásnak se lenne kedve a havat eltakarítani? Ha az orvosnak elmenne a kedve az életmentő műtétedtől, a nővér hagyna besz.arva, mert inkább kártyázni akar, a tanárod unná a tanítást, a péked a kenyérsütést, a hentesed a vagdalást, aszt kollektíve elmennének f.szhimbálni a Balcsira???"

Próbáld meg, hogy ha nem fizetsz neki érte, meddig csinálja!

megtorolom 2016.01.19. 20:09:22

@Leylandi:
Na és nekünk? Még az sincs.Mármint ahogy írod "öreg" puskája. Nem akarlak elkeseríteni, de nagyon jól fel vannak szerelve modern fegyverekkel is! Nem nagyon vagy felkészült ezekben a témákban. Mivel a blog is feltételezéseket boncolgat és a kommentek is csak ebben a síkban mozoghatnak, így én is csak feltételes módban nyilvánulok meg. Sokszor azonban az élet megviccel bennünket, és olyan dolgok jönnek be, amire gondolni sem tudunk. Azért én is csak azt szeretném, hogy nekünk ne kelljen ilyen dolgokkal szembesülni.

egysmás 2016.01.19. 20:11:01

@vargánya: Ja, volt olyan, hogy a Donn mellé mentek védeni az országot...

jogalany 2016.01.19. 20:13:42

A katonaság pont arról szól, hogy olyant kell csinálni, amihez nincs kedve az embernek. Éjszaka ? na és menni kell. Esik, szakad, menni kell, hideg van, indulni kell nincs mese. Én éjszaka minusz 20 -ban is kiszaladok a kertbe, ha valami miatt ezt gondolom szükségesnek, van kötelesség érzetem, akik nem voltak katonák azok nem nagyon mennek ki, nekik nincs olyan indok, zaj, visítás, kutya, ami megmondja mit kell csinálnia.
Persze nem lesz, mert az nem olcsó, és ma minden a pénzről szól.

manager2008 2016.01.19. 20:15:53

@Leylandi: A kiképzést a lövész alakulatoknál (aki nem speciális fegyvert kezel, meg kiszolgáló egységnél van, járművezető, szakács, stb.) kb.olyan szinten kell hatékonynak elképzelni mint a frnacia idegenlégió (aztismeri mindeki, nemmondok bonyolúltabbat). De az látszik, hogy ha manőverezésre is képes katonákat akar valaki kiképezni, akkor ez a szint kell, és ez sajnos nem kéthónap. Statikus, védelmi, erőd, stb. egyszerűen használhatóegységeket sajnos ezek aprofik ledarálják, ahoyg a tálibokat is Afganisztánban. De ha az egész hadsereget vesszük, akorott márkomple a kérdés, páncéloserőkkel kell együttműködni stb. A hagyományos sorállomány nem jó ilyen dolgokra, óriási lenne a vesztesége. Kvázi Don kanyar 2. Ami egy jólehetőség, és nem is ártana, az a területvédelmi erők (nemzetőrség, nemzeti gárda stb.) kiképzése, amelyek nem mozognak, hanem tényleg a lakóhelytől kis távolságra veszik fel a harcot rövid ideig, majd a profi erők hajtják végre az ellencsapásokat, ők mozognak. - Kell egy pár lövészklub, sörmeccs, fegyverismeret, sport, stb. Másra nem igazán jók, mert a többi dologra képtelenség rövid idő alatt kiképezni őket. Komolyabb helyeken vannak persze harckocsi szimulátorok, és mindenféle számítógépes edző eszközök, kvázi olyan mint a játékok, de hatékonyak.

Leylandi 2016.01.19. 20:17:48

@egysmás: "Próbáld meg, hogy ha nem fizetsz neki érte, meddig csinálja!"

Sok embernek ez hivatása, nemcsak szakmája. És ha csak azért az éhbérért csinálná, amivel a szemét szúrják ki (nővér, közrendőr, tűzoltó, mentős, tanár, stb.), már rég abbahagyta volna. És most nem beszélek a civil szféráról, az önkéntes szociális munkásokról, ételt osztókról, karitatív szervezetekről..
A hülye kapitalizmus sulykolja az emberekbe, hogy mindenért tartsd a markod, számolgasd a djágaszágot, hogy át tudd konvertálni plésztésönre meg ájfonra. Hát nemcsak ennyi az élet. Lelke is van sok embernek, és tudja, mi az, hogy a többi embertársa iránti kötelesség. Pont az ilyen kis csicskának van aztán a legnagyobb po... szája, ha kirabolják, ég a háza, balesetet szenvedett, fáj valamije, hogyhát mértnem rohan mindenki kezét-lábát elhányva, hogy segítsen rajta, védje, mentse meg, és méricskéli, mennyi idő alatt ér ki a mentő, hogy feljelenthesse. Naná, hiszen csak neki tartoznak, ő nem tartozik másnak semmivel.
Ez csak ostoba liberál-anarchista egó.

egysmás 2016.01.19. 20:23:21

@Leylandi: Nyugodtan mondd csak ki, hogy nem akarod kifizetni az árát a dolgoknak!
Potyaleső is lehet az ember, papolva arról, hogy ez annak a hívatása, aki elvégzi neki a dolgot.
Meg lehet rákényszeríteni is embereket valami olyan dologra, amit ő maga nem akar vagy nem tud megoldani.

Olyan fasza dolog az, amikor elvárja az ember, hogy a hentes hívatástudatból adja neki a cuccot, meg a tanár gyerekszeretetből oktasson!

Mármár fideszes-konzervatív hozzáállás.

contractor 2016.01.19. 20:28:18

Én még azért tanultam néhány más dolgot is pl. Kraz-ból lopott benzint eladni a helyieknek, ételkonzervet cserélni földieperre, pornót nézni generátorról hajtott videón és tv-n. Motoralkatrészeket vinni krómoztatni a századparancsnoknak Pestre kedvezményes vonatjeggyel. Csupa hasznos dolog volt ez a szocializmusban.

Leylandi 2016.01.19. 20:29:46

@manager2008: "kb.olyan szinten kell hatékonynak elképzelni mint a frnacia idegenlégió (aztismeri mindeki, nemmondok bonyolúltabbat). De az látszik, hogy ha manőverezésre is képes katonákat akar valaki kiképezni, akkor ez a szint kell, és ez sajnos nem kéthónap"

Ott látom gondolatmenetedben a hibát, hogy te csak profi hadseregről tudod feltételezni, hogy megtámadhat.
Ha KIZÁRÓLAG csak az IDF, a RAF az US Marine Corps vagy a US Army jöhetne ellenünk, igazad lenne,és cseszhetnénk, tényleg.
CSAKHOGY.
Nem azok fognak jönni.

Hanem a beszivárgó paramilitáris illetve szervezetlen csoportok, amilyenek a szerb határon tavaly ősszel is megtámadtak minket. Igen, akik (láthattuk videón!) egy óráig pusztán azért nem tudták betörni az államhatárt jelképező kaput, met b.szki, BEFELE NYÍLOTT NEKIK, NEM KIFELE!!!
Az ilyen prehumán csőcselékhordák ellen meg csak egy dolog kell: az élőerő! Magyarán oda kell állítani minél több egyenruhás embert azzal a paranccsal, hogyha amonnan jön valaki, lefújod gázzal, megkötözöd és felpofozod!
Vegyük már elő a realitást, ne járjunk a fellegekben!!! Ha jön az US ARMY, tényleg dobj el mindent a kezedből, és kiképzés ide vagy oda, FUSS!
De 99, 9999 %, hogy nem az fog jönni!!!

Leylandi 2016.01.19. 20:31:25

@contractor: ételkonzervet nemcsak földieperre lehetett cserélni, bocs! De pálinkára is...

vargánya 2016.01.19. 20:32:55

@egysmás: Tanultál történelmet, gondolom. Az egy másik, másfajta rendszer volt. Mondom rendszer, nem kormány! És egy történelmi kényszerpályán lévő ország kényszerhelyzete. Ezektől eltekintve persze igazad van, de azért az országot tényleg meg kell védenie valakinek, ha támadás éri. Nempedig mindig "ütős" kifogásokat keresve elsunnyogni. Egy férfi nem tesz ilyet.

Leylandi 2016.01.19. 20:33:18

@egysmás: "Nyugodtan mondd csak ki, hogy nem akarod kifizetni az árát a dolgoknak!
Mármár fideszes-konzervatív hozzáállás."

Remek! Gratulálok!
Így kell kiforgatni dolgokat, ha már ész-érveid nincsenek.
Leülhet, egyes. Következőt!

megtorolom 2016.01.19. 20:35:52

@contractor:
DDDDDDD.Hajjaj! és még mi minden:DDD A harckocsiban meg nagyon jól lehetett Csekét hallgatni. Városi étteremben vacsorázni papírok nélkül. Viszont a félmeztelen reggeli tornákat nem igazán kedveltük, főleg télen! A két év alatt még náthás sem voltam. Csak úgy mellesleg.

Visceroid 2016.01.19. 20:36:53

"Persze, csak a háború nem úgy tör ki, hogy egyik napról a másikra, hanem előtte van vagy öt év fokozódó feszültség, meg katonai felkészülés, mozgósítás meg ilyenek. "

Mint Ukrajnában, mi? Novemberben még békés demonstráció, Februárban meg már lövészárkok.

Leylandi 2016.01.19. 20:37:01

@egysmás: "Ja, volt olyan, hogy a Donn mellé mentek védeni az országot..."

A Don mellé azért mentek, mert az akkori érdekszféra azt parancsolta. Pont annyi keresnivalónk volt ott, mint most Afganisztánban. Persze ezt már nem hozod fel, mert az imádott NYUGAT-odat kellene leszólnod.
Történelemből egyes. Meg minden másból is.

Kivancsi 2016.01.19. 20:39:51

muslim arab negro pakik tudnak a fegyerrel bánni azzal nincs gond!
de takaritassal a felmosassal a szolga munkaval mar bajok vannak!

de sebaj a kafirok megcsinaljak erre lettek kiképezve :) :)

Ha mindenki ennyit tud? akkor jok leszunk a muslimok segget takaritani!
idejönnek elfoglaljak laktanyainkat aztan kapjak az ingyen szervizt...

Visceroid 2016.01.19. 20:40:09

"Hanem a beszivárgó paramilitáris illetve szervezetlen csoportok, amilyenek a szerb határon tavaly ősszel is megtámadtak minket. "

Arra meg van pár remek, akár Koszovót is megjárt katonánk, akik már jó párszor lejátszották ezeket a helyzeteket, nem Józsikát kell az íróasztal mellől meg Pistit a szántóföldről odavezényelni, nulla kiképzéssel, mert csak jobban elrontanak mindent.

egysmás 2016.01.19. 20:41:56

@vargánya: Ezen nincs mit szépíteni.
Ugyanazt mondták azok, akik küldték őket, amit te.

egysmás 2016.01.19. 20:45:03

@Leylandi: nem én hoztam fel a hentest, mint példát, már ne is haragudj.

És nem én vagyok az, aki nem akarja kifizetni a biztonságát, hanem te intéztetnéd el ingyen a magyar fiatalokkal, holmi "nemes eszmére" hivatkozva.

egysmás 2016.01.19. 20:48:13

@Leylandi: A Donn mellé azért mentek, mert odaküldték őket.

Németország, pedig a nyugat. Akkor is az volt, meg ma is az.
Oké, hogy Putyin és a szovjet neked jobban tetszik, mint a nyugat, ezen nem is csodálkozom, látva az ingyenélő hozzáállásod.

Leylandi 2016.01.19. 20:51:48

@egysmás: forgathatod-ragozhatod, ahogy akarod, az országok megvédése mindig is a FÉRFIAKBÓL (ha ismered ezt a szót) álló katonaság feladata volt. Akinek ez puszta pénzkérdés, az közölje ezt szeretteivel, anyjával-apjával, aszt dobják neki össze a lóvét. De ne arra, hogy megvédje őket, hanem hogy húzzon el innen!
Persze nem ennek megvitatására vagy itt, csak hogy (most ne boncolgassuk, meggyőződésből vagy fizetségért) egy jót itt is fideszezhess. De rossznak címezted.

Leylandi 2016.01.19. 20:56:15

@egysmás: hú, Cuncimókus, látom, ráizgultál a putyinszidásra, keletezésre, nyugatmajmolásra! Jól fizet, mi? Mert te biztos nem ingyen csinálod:-) Mi az a hitvány fizetség, amiért még a honvédelemből is fideszkérdést kell csinálnod, észérvek nélkül, félremagyarázással, he? Telik belőle párizsira? Na elengedlek, menj, hívd meg a gyerekeket tíz dekára, kis nyalonc:-) Mondd meg nekik, hogy ezt a Leylandi néni küldi:-)

egysmás 2016.01.19. 21:01:35

@Leylandi: ugyan már! Te azt akarod, hogy a hentes a szakmai szeretetből szeletelje neked a húst, a tanár elhívatottságból tanítson, a nővér pedig altruista hajlamai kielégítése végett ápoljon.
A fiatal pedig hazaszeretetből haljon meg érted.

egysmás 2016.01.19. 21:03:06

@Leylandi: A sorkatonai szolgálat és a honvédelmi kérdés nem szinonima.

Akkor sem, ha sok buzi annak próbálja meg beállítani.

manager2008 2016.01.19. 21:11:05

@Leylandi: A "profi" rendőri erőink meg a kerítésnél tűzrakás mellett szárították a zoknijukat, mert nem volt nekik kiadva 10 pár kínai zokni / naponta, mert spórolunk? A szír menekülők lehet hogy évek óta harcoltak, és többet lőttek már egyenként mint nálunk az egész rendőrség összesen / év. Aki ennyit háborúzgat még azon a szinten is mint ami náluk folyik, kiképzettnek számít, az máskérdés hogy csak városi harcban gyakorlott, a műveletekben kevésbé. Az egyébként elég röhejes, látni videón ahogy harckocsikkal próbálják a kormány erők a városokat elfoglalni. De ezt is csak azért csinálják, mert a gyakorlatlan lövész csapataiknak ez nem megy igazán.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.19. 21:20:01

@csak egy néző: igen-igen ikszdé, ikszdé. Ejj be nagyon vicces,

Még milyen nagy szerencse, hogy minket megvédenek az amerikaiak, mert mi magunktól teszünk az egészre.

Én nem vagyok feltétlenül híve a sorozásnak, azt sem értem miért kellene pont most bevezetni, amikor sehol nincs ellenség és béke van a világban pár egymást gyilkoló szektást leszámítva. Akik ellen azonban az is elég lenne, ha a rendőrök kiutasíthatnának bárkit, aki hamis papírokkal jön/átvilágítanák tisztességgel a gyüttmenteket.

Ugyanakkor nem lenne feltétlenül rossz egy svájcihoz hasonló rendszerre vagy még inkább szemléletre való átállás. Kezdetnek a nemzetőrséges ötlet és a gyerekek pár hetes civil védelmi felkészítése is elég lenne.

Végtelenül ostoba az a hozzáállás, hogy mert a szétrothadó szocializmus szintén a másokra hagyatkozó, saját felelősséget, professzionális minőséget nem vállaló beteg szemlélete elbliccelte a "Néphadsereget", akkor az azt jelenti, hogy a sorozás egy bukott modell.

Ausztria, Finnország, az egész második világháború.

És még egy vonzat, amit el szoktak felejteni: Vietnám. Vietnám egy nagyon fontos üzenetet hordoz politikai értelemben a modern világban. Politikailag könnyű drónokkal és fizetett pszichopatákkal gyilkoltatni embereket. De ha a néptől véráldozatot várnak el, ha az emberek a saját bőrükön érzik és látják, hogy mi is a háború, milyen kegyetlen és borzalmas, akkor mindjárt más lesz a dolgok fekvése.

kvadrillio 2016.01.19. 21:22:27

nem kell itten pánikolni ! Orbánt megvédi majd a Mészáros Lőrinc meg a fia !!! Meg ott vannak még a disznók is...ugye...! :O) hááááá...meg, ha nagyon megijedne valakitől, akkor csak fölugrik a kisvasútra...occt uccuneki !!!!!:O) de, ha kritizáljátok, akko még messzebbre is elfut, elzakatol vele !!!!! :O)

kvadrillio 2016.01.19. 21:29:06

...ja...., hogy a HAZÁT KELL MEGVÉDENI ?...HMMM.........HAZA CSAK OTT VAN, AHOL JOG IS VAN ! S, A NÉPNEK NINCS JOGA !!!!! SE HAZÁJA, SE MEGÉLHETÉSI BÉRE, SE VAGYONA, SE FÖLDJE, SE MUNKÁJA, SE KENYERE, SE TÜZELŐJE ! ÉS AKIK EZEKET ELVETTÉK TŐLE, NE VÁRJANAK SEMMIFÉLE VÉDELMET !!!MUNKA NÉLKÜL, LAKÁS NÉLKÜL, JÖVEDELEM NÉLKÜL, ÉLELEM NÉLKÜL, RABSZOLGABÉREN...TARTVA, SENKI NE VÁRJON VÉDELMET TŐLE !

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.19. 21:32:19

@egysmás: de nem is egymás ellentétei.

Főként ha a honvédelmen nem Putyin Grippenekkel történő zaklatását, vagy valami távoli muzulmán törzs zaklatását értjük, hanem az ország védelmét. A polgárok honvédelemre való felkészítése és megfelelő védelmi stratégiák kidolgozása alapvető feladata kellene, hogy legyen minden demokráciának.

Az emberek pedig alapvetően félreértik mi a különbség a honvédelem és a hadsereg között. Nyilvánvalóan, ha drága haditechnikát kell kezelni, ha stratégiailag fontos ütést kell mérni az ellenségre, akkor hivatásos szakemberekre van szükség.

De ha borul a bili akkor fontos, hogy a széles tömegek ne essenek pánikba, legyen meg a terv, az eszköz és a felkészültség a védelem ellátására.

A negyven éves, a hatvan éves is csak akkor tudja majd a szeretett gyermekei, felesége, férje életét védelmezni, ha valaha átesett kiképzésen, jobb esetben rendszeres gyakorlattal megújítva és van kellő felszereltség a népfelkelés ellátására.

Kiépített védművek, vésztartalékok, miegyéb.

Koreában is, ahol rendszeresek a hadi játékok az elborult kommunista maradványállam miatt, sorozással oldják meg a tömeghadsereg feltöltését.

kvadrillio 2016.01.19. 21:34:44

... NA DE ABOLTOKBAN 800 FT-ÉRT MÁR LEHET KAPNI ERNYŐKET, AZOKAT TARTHATJÁK EGYMÁS FEJE FÖLÉ MAJDAN.....OCCT AMI RÁPOTYOG, AZ LEGALÁBB NEM POTYOG A SZEMÜKBE ! :)
ÉS ORBÁN BÜSZKÉN ELMÉLKEDHET AZON ALATTA, HOGY SIKERÜLT MEGVALÓSÍTANI AZ ÁLMAIT....., MINT MINELNÖKNEK...... STADIONOK, KISVASÚT, VAGYON, INGATLANOK,
ÉS CSAKIS A SAJÁT MINELNÖKE VOLT, NEM A NÉP MINELNÖKE, NEM A NÉP ÁLMAIT VALÓSÍTOTTA MEG, CSAKIS A SAJÁTJÁT !!!
A TÖRTÉNELEM LEGROSSZABB MINELNÖKE VOLT EDDIG !!!!!

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.19. 21:34:48

@egysmás: akinek az a fontos, hogy mennyire utálja Putyint az éppenséggel most is mehet a Don mellé megdögleni, a kedves szomszédaink amúgy is előszeretettel küldik a magyarokat maguk helyett golyófogónak.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2016.01.19. 21:37:30

Lószar volt a MN... Egy katonai főiskola őrszázadában, 24/24-es, fegyveres szolgálatot nyomtunk. Alkoholista, tolvaj tisztekkel, akik az egyenruhánkat, felszerelésünket is elcsencselték, akik éles helyzetben elsőként pucoltak volna meg, hagytak volna magunkra bennünket.
Akik 87-ben, egy októberi napon azt találgatták (miután gumibot, bilincs és 3 tár bekészítve fejenként a teljes századnál), hogy ha kivezénylik a századot a Népligetbe, akkor ők hogyan tudnak hátul maradni a mögöttünk lévő géppuskáknál...
Egy olyan területet őriztünk, ami elvileg egy elit intézmény volt. Totál hibásan elhelyezett őrtornyokkal, szakadt, beláthatatlan kerítéssel, lerohadt védelmi-jelző berendezéssel.
Értelmelmetlen utasításokat kiadó, kisebbrendűségi komplexusokkal küzdő, balfasz, komcsi tisztekkel, motiválatlan altisztekkel. Olyan kretén alföldi surmó komancs főtiszttel, aki könnyes szemmel közölte velünk, hogy ő mindenét a PÁRTnak köszönheti, majd ordított velünk, hogy akár a saját anyánkra is lövünk, ha ő úgy parancsolja!
Pár éve ez a tetű a Magyar Nemzetben a honvédelem fontosságáról és a hazafiasságról böfögött, persze büszke komancs múltját nem emlegette.
Már akkor alkoholista, napi szinten balhézó tisztjelöltekkel, akik alig ideggyenge kretének voltak.
Ez volt az utánpótlás.
Olyan tisztekkel, akit én, mint mezei őrvezető "eltanácsoltam" attól, hogy a leszerelésünkre be merjen jönni a laktanyába... és nem is merte odatolni a képét...
Pénzkidobás volt, időrablás, a munkanélküliség eltüntetése. 18 hónap elqrása.
Aki ettől akart ember lenni, nem attól amit otthon kapott meg, az innen sokkal szarabb alakként jött ki! Lett pár spicli, idegbeteg és pár mszmp tag. Tényleg...

kvadrillio 2016.01.19. 21:40:02

PFFFF !!!

ÉS MOST HALLOM A HÍRTV HÍREKBEN, HOGY AZ ISKOLÁKBAN NINCS KRÉTA, JÓFORMÁN SEMMIT SEM TUDNAK VÁSÁROLNI, AMI AZ OKTATÁSHOZ KELLENE A TANÁROKNAK.....
VISZONT A NYAKUKRA ÜLTETTÉK A KLIKK-ET VÉR-PÉNZ-SZÍVÓNAK.....

Mészáros Lőrinc stadiont is építene Eszéken
Origo2016.01.19. 18:5355

Mészáros Lőrinc nagyvállalkozó cége, a Mészáros & Mészáros Kft. megveszi a horvát NK Osijek futballklub többségi tulajdonrészét, és kész új stadiont is építeni a csapatnak.
Erről tudnia kell
Forrás: MTI
Benedekék ellenfele Montenegró lesz az elődöntőben
Fotó: Dudás Szabolcs - Origo
Eltüntetnék szem elől a fekete ruhás ápolónőt
Forrás: AFP
A Real öt gólt szerzett, a Barca ezt is felülmúlta
Újdonság: színezüst emlékérem a Szózat 180. évfordulójának tiszteletére

A felcsúti polgármester vállalkozása kétmillió eurós (630 millió forint) letétet helyezett el, és a futballklub 46,6 százalékát birtokolja majd.

Vállalta továbbá, hogy rendezi a klub átszámítva közel egymilliárd forintos adósságát.

kvadrillio 2016.01.19. 21:43:39

Boli – Ch.T. is, meg hát!...:))))))).....IGEN...IGEN.....A RÉGI JÓ HATALMAS TAPASZTALATTAL RENDELKEZŐ PROFI TISZTEKET KIRÚGTÁK..., MOST VISZONT 18 ÉV UTÁN MÁR A MAIAK MEGTALÁLJÁK A GYILKOST IS !!! :o)))))))))))))))))))))))

jágör68 2016.01.19. 21:47:44

A nukleáris hidegháborúban ennyire szegényes volt a kiképzés- és az elméleti oktatás is?

EMP- ről nem oktattak?
Cs*szheted a modern elektronikát- pont az a régi fél szobányi rádió fog még működni...
Az S7- tel meg Iphone 8- cal pisloghatsz, mint vak a sötét erdőben

kvadrillio 2016.01.19. 21:48:03

viszont sztem egy kiváló harci alakulatot tud Orbán bácsi összeállítani azokból, AKIK A MILLIÓKBA KERÜLŐ VADÁSZATOKON VADDISZNÓKRA, FÁCÁNOKRA LÖVÖLDÖZGETNEK KALÁKÁBAN, KISSÉ PÁLINKÁTÓL KÖDÖSEN, FELTÉVE, HOGY NEM EGYMÁSt LŐNÉK LE harctéren ! :)

jágör68 2016.01.19. 21:54:12

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
"A világban béke van"

Te, szerinted Szíriában a fél NATO meg Oroszország a világbékére gyúrnak?
Ha elfogynak a lepuffantható tenoristák majd mindenki szépen hazamegy??!!

Vagy ez:

riseuptimes.files.wordpress.com/2014/03/russia-wants-war.jpg

Ennyit a "béke van"- hoz...
Olajcsúcs, túlnépesedés mondanak valamit?

kvadrillio 2016.01.19. 22:00:13

tessék a rutinos lövészdandár.....
23 millióért rendelt fácánvadászatot Lázár János
pénzFideszLázár János
Mintegy 23 millió forint értékben rendelt Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár novemberre csehországi fácánvadászatot - derült ki az atlatszo.hu birtokába került szerződésből.

A Konopiště vadászterületen csak fácánból 60 ezer darabot vadásztatnak évente az október közepétől január végéig tartó vadászidény során. Ezekből rendelt meg most a szerződés tanúsága szerint 2500-3000 példányt Lázár János a november eleji hétvégére - írta a portál.

A lelőtt fácánok darabjáért – áfával együtt – 30 eurót kell fizetnie, ha tehát sikerül mind a háromezret leszedni, az 90 ezer euróba (mintegy 27 millió forintba) fog fájni Lázárnak, az előleg mértéke alapján azonban a szerződés ennél szerényebb, 75 ezer eurós (mintegy 23 millió forintos) összegre taksálja a reménybeli vadászzsákmány értékét. A vendégek számáról a szerződés nem tartalmaz információt.

A március 6-án kelt szerződést Lázár mellett Miroslav Jankovsky, a vadásztársaság igazgatója szignálta, akit az Átlátszó az irat valódiságát ellenőrzendő, fel is hívott a megrendelőre hivatkozva, és megkérdezte, megérkezett-e már az első, május végéig esedékes, 30 ezer eurós részlet Lázártól. Jankovsky tudta, hogy melyik szerződésről érdeklődnek, és megígérte, utánanéz az utalás beérkeztének.
A portál emlékeztet: Lázár Jánosról már korábban kiderült hogy szeret vadászni. Donatella Failoni, Oszter Sándor színművész felesége...... :)))

Josagos 2016.01.19. 22:28:35

A magyar hadsereg átlagos teljesítményét - totális elpicsázódás - egy hirtelen behívott óvodás csoport is tudná hozni. Hacsak nem körlettakarítás lenne a harc módja és nyírfaseprű a fegyver.
Se eszköz, se morál, se technika nincs. Sose volt. Egy gripennel nem bír leszállni a parancsnok, mert fék helyett gázt ad :)
Felesleges a sorkatonaság- tehát be fogják vezetni.

Leylandi 2016.01.19. 22:29:16

@manager2008: "A szír menekülők lehet hogy évek óta harcoltak, és többet lőttek már egyenként mint nálunk az egész rendőrség összesen / év. Aki ennyit háborúzgat még azon a szinten is mint ami náluk folyik, kiképzettnek számít"

Szerinted az kiképzett, aki már 3 ezer lőszert elpufogtatott, ebből körbe-körbe lelőtt mintegy 10 hasonszőrű cimboráját, akiknek békeidőben még előre köszönt? Láthatsz videókat, mi megy ott. Nincs frontvonal, csak Ahmed a fedezék fölé tartja az AK-t és valamerre nyomja ki a golót, mint süket a csöngőt. Ezeknek kéne a "Légion étrangère" színvonala? Minek? Nehogymá...
Ezek ellen pont elég, ha az újonc fel képes állni az államhatáron egyenes vonalban, és meg tudja különböztetni a géppuskát a kanálgéptől. Száz jólkiképzett veterán kevés egy 300 kilométeres államhatárt leállni. Oda 30 ezres EMBERANYAG kell. Gyakorlatilag tökmindegy, milyen, csak lásson-halljon, legyen füle, aszt szójjon, ha valami gyün, és/vagy keverjen le neki egy kúúúvanagy maflást.

regmil 2016.01.19. 22:54:10

Szerintem Kövér pontosan tudja, hogy az Orbán-katona pontosan annyit fog érni, mint amennyit a Kádár-katona ért anno (én is az voltam, még mielőtt). Amikor Kövér sorkatonaságot emleget, aligha a haza megvédésére gondol. Gondol arra a sok százezer frusztrált kölyökre, akiket nem kell kerülgetnie az utcán, akik nem kérnek munkanélküli segélyt vagy közmunkát, ellenben a munkahelyüket (már amelyiknek volt) addig is be lehet töltetni mással; akiknek este a körletben kötelezően be lehet nyomni a királyi tévét az ertéel meg urambocsá' hírtévé átévé helyett; akiket meg lehet próbálni rendre és fegyelemre szoktatni (muhaha, ezt ugyancsak volt sorkatonaként teszem hozzá), gondol arra, hogy ezekkel a srácokkal milyen jól lehetne mondjuk kerítést építtetni, ócsóbban, mint a profi kivitelezőkkel. Szerintem ilyesmiket gondol Kövér. De aztán ki tudja, tévedhetek is.

Voyager10 2016.01.19. 23:18:15

@vargánya: Szóval te is egy ilyen seggarcú, turbómagyar örömkatona vagy? Aki úgy gondolja, hogy neki joga és kötelessége eldönteni

Voyager10 2016.01.19. 23:18:15

@vargánya: Szóval te is egy ilyen seggarcú, turbómagyar örömkatona vagy? Aki úgy gondolja, hogy neki joga és kötelessége eldönteni

Voyager10 2016.01.19. 23:18:16

@vargánya: Szóval te is egy ilyen seggarcú, turbómagyar örömkatona vagy? Aki úgy gondolja, hogy neki joga és kötelessége eldönteni

Voyager10 2016.01.19. 23:21:51

@vargánya: Szóval te is egy ilyen seggarcú, turbómagyar, örömkatona vagy? Aki úgy gondolja, hogy neki joga és kötelessége eldönteni, hogy ki magyar és ki nem? Meg ki a férfi és ki nem? Meg, hogy kinek van joga itt élni és kinek nem?
Rossz hírem van kispajtás: semmi jogod hozzá. Amúgy meg kinek akarod bizonygatni a férfiasságodat? Nekem nem kell. Nem vonzódom a férfiakhoz...

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.20. 01:08:34

@jágör68: Az, hogy Szíriában pár idióta egymást lövi nem jelent nekünk fenyegetést.

A túlnépesedés sem, mert tőlünk földrajzilag jól, elkülöníthető, elzárt régiókban történik.

Nekünk csak a Földközi tengert és Európa határait kell megvédenünk. Ha ez megtörtént, majd az arabok és afrikaiak rendezik a saját ügyeiket, ez ránk kicsit sem tartozik. Nem mi kértük őket, hogy népesedjenek túl vagy hogy lőjék egymást halomra. A mi kedvünkért nem is fogják abbahagyni.

Ha megindulnának sokmilliónyian is, a puszta embertömeg nem jelent semmit modern kori harcászatban Hellészpontosz-Boszporusznál vagy a Gibraltárnál, felszereltségük pedig nincs, politikailag nem rendezettek a hódításhoz.

Azonkívül az atomfegyverek korában van egy maximuma annak, hogy mennyire érdemes valakinek globális méretekben aggressziót elkövetnie.

Az egyetlen rossz megoldás, ami Európa vesztét okozhatja, az pontosan amit most csinálunk, hogy nem tekintjük őket szuverén, egyenrangú országoknak és az embereket felnőtt, felelős embereknek, akik felelősek a sorsukért. Az egyetlen rossz álláspont ez a végtelen gőg és arrogancia, amellyel Európát a világ megmentőjévé akarják emelni a dolog lehetetlensége ellenére is és mindenáron internalizálni akarják más emberek ügyes-bajos dolgait.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.20. 01:19:45

@Voyager10: nem is írt ilyet.

Ha valaki amikor veszélyben a haza és emberek halnak meg úgy dönt, hogy ő nem szolgál, mint honvéd és dezertál, mint a kedves szír "menekültek", akkor ő maga kiiratkozikabból a csoportból és úgy általában a becsületes, tisztességre méltó emberek közül is.

Azért álljon már meg a menet egy pillanatra. Lehet, hogy a magyar politikus gazember meg így meg úgy, de Magyarország már jó pár generáció óta egy békés európai enmzet és most sem hódító háborúra vagy lágerszolgálatra, hanem honvédelemre soroznának embereket, vagy mint kiderült még azt sem.

Ha valaki akármilyen ideológia miatt megtagadja a HON VÉDELMÉT. És nem valami extrém dologról beszéljünk, mint politikusok kimenekítése, hanem az ország, a nők és gyerekek, a lakosság és üzemek védelme az áruló. Árulója mindazoknak akik meghalnak, akiket megerőszakolnak mert ő nem volt ott és nem volt férfi. Nem ok nélkül létezik a férfiasság, nem ok nélkül viselkednek így az emberek, nem ok nélkül programozta így az evolúció a férfiak agyát.

A férfi feladata a nő és a gyerekek védelme. A családjáé, a törzséé, a népéé, a nemzetéé. Aki nem védelmezi meg a rábízottakat az igenis dezertőr, áruló és a leghitványabb alak.

swfla 2016.01.20. 03:34:52

@ursus artos: lehet, hogy ot ev feszultsegnovekedes megelozne a haborut (bar ez a jugoknal se volt 5) de ha egy orszagot bekeidoben nem tud ez a rakas idiota* elkormanyozni, akkor megis honnan a pek f@szarol veszed, hogy majd a harcaszathoz erteni fognak?!?

* a rakas idiota ELVILEG a 1989 utani sopredeket jelenti felekezeti hovatartozas nelkul, de alaposan vegiggondolva eleg sokaig kell visszamenni a tortenelmunkben, hogy talaljunk akarcsak egyetlen politikai vezetot is, akinek halvany fogalma volt arrol, hogy hogyan is kene intezni ezt a haborusdiskodast.

klacus 2016.01.20. 05:24:08

Az alapképzés, maximum a rendfenntartás támogatására elég, ha egy valódi konfliktus lenne, akkor a különböző "önkéntes" milicista egységek gyakorolnák azt, amit most a rendőrségnek kellene ellátni. Valószínűleg védeni kellene a készleteket a fosztogatóktól, utakat csomópontokat ellenőrizni., stb. Mivel én reguláris ellenséget, pont most nem látok, ezért valószínűleg egy aszimmetrikus háborús helyzetre való készülődésben élünk. A beszivárgó egységek valószínűleg már a kapun belül vannak, és toboroznak... Persze ez szerintem inkább a németek és a svédek gondja, abban pillanatban kezdődik a tánc, ha elkezdik tömegesen kinyomni a nem kívánt elemeket. Annyi eszük talán volt, hogy nem tartanak kritikusan nagy tömeget egy helyen, és blokkolják, vagy legalább figyelik a kommunikációt, bár nem hinném, hogy annyi arab nyelvtudással rendelkező titkosszolga lenne bármely szervnél, ami ezt tudja kezelni.

bukszindeksz 2016.01.20. 06:13:48

@vargánya: azokat a fiúkat besorozták, menniük kellett.
Te olyan igazi díszmagyar lehetsz, minden este 3 sör a tv előtt, stb...

ponindex 2016.01.20. 06:50:24

@Leylandi: "Szerinted az kiképzett, aki már 3 ezer lőszert elpufogtatott ... ... Nincs frontvonal, csak Ahmed a fedezék fölé tartja az AK-t és valamerre nyomja ki a golót, mint süket a csöngőt. Ezeknek kéne a "Légion étrangère" színvonala? Minek? Nehogymá..."

Nem kiképzett, csak mondjuk nem esik hanyatt a fegyver elsütésétől, nem dobja el ijedten, amikor nagyobbat szól, mint azt a Call of Duty-ban megszokta, és tudja, hogy a valóságban nincs életerő-kijelző meg magától gyógyuló sebesülés... Esetleg nem hányja el magát egy vérző ember vagy halott láttán. A ma hadrafogható korosztályból ki tudja ezt?

Voyager10 2016.01.20. 07:42:11

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Hány nem hódító háborúban vettek részt a sorállományú, magyar honvédek az elmúlt 150 évben? Az 1849-es harcoktól eltekintve egyben sem! "Védték a hont" 7000 km-re a magyar határtól a Szovjetúnióban a II. VH-ban, "védték a hont" az olasz Alpokban az I VH-ban A KUK valamennyi hódító és csak nagyhatalmi érdekeket szolgáló háborújában a magyar honvédek voltak a gyalogáldozat. És most itt van ez a rezsim, amelyik a Horthy rendszer feltámasztásán ügyködik. Hát nem! Nem fogok mellettük fegyvert soha.
Az országot senki nem akarja megtámadni. Mindenki magasról szarik ránk. Aki teheti menekül innen.
Én is veszem a kalapom. Te, meg csak "védd a hazát" ha akarod. Nekem elegem van ebből a néphülyítésből!
(Nem muszáj válaszolnod.)

Veder1 2016.01.20. 08:19:06

"a magam részérõl inkább a seggem félteném,
hiszen a lelkem, köszöni szépen, jól van"

Egyébként mindeninek ajánlanék egy airsoftos gyakorlatot kipróbálásra, akkor talán felfogná, hogy kb. fél másodperc alatt lehet tök véletlenül valakiből hulla, anélkül hogy akár észre venné hogy honnan jön az áldás. A háború rulett, amibe mindenki úgy vág bele, hogy majd ő robbantja a bankot. Hát nem...

szvsz 2016.01.20. 08:47:43

"és valljuk be, nevetséges az okostelefonok korában."
Akkor nevetnél igazán, amikor elövennék a TH-ból a böhöm nagy, elavult gépet, mert az akkor is működne amikor a sok okostelefon mögötti MSS-t, ATCA-t és bázisállomást lekapcsolnák.

vargánya 2016.01.20. 09:21:00

@egysmás: "A fiatal pedig hazaszeretetből haljon meg érted."

Meg érted is, te idióta! Vagy a hazaszeretettel van gondod? Akkor ez neked nem a hazád! Hogy is mondta Petőfi?: "Sehonnai bitang ember, ... Kinek drágább rongy élete, mint a haza becsülete ..."
Mekkora naív lúzerek voltak azok a spártaiak is, mind a 300 Leonidasszal az élen! Meghalni a hazáért? Na nee mááá!
Pesti zsidó gyerekekkel voltam együtt katona. Náluk tapasztaltam ezt a fajta mentalitást. ...

Leylandi 2016.01.20. 10:17:28

@bukszindeksz: "szánalmas ..."

Gratulálok ehhez a kimunkált, gondosan cizellált érvrendszerhez, trollocska!
Mivan, Picibuci, ma ezt adta ki a gazdád, hogy csak csahints, vagy már alapból alacsony az órajel a processzorban? Tudom, nem tehetsz róla, hogy megszülettél...

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2016.01.20. 10:23:23

@Voyager10: épp ezért van némi különbség aközött, hogy valaki tényleg az országot védené vagy éppen valami kapzsi bankárt vagy vérgőzös politikust szolgálna akinek nagyon feszül a zacskója, hogy Putyint/Iránt/éppen akit jól megszívasson.

Persze az ember veheti a kalapját, és mehet máshova, mint kozmopolita. Ez természetes. Az is természetes és szerintem fontos, hogy az ilyen emberek védelmet se élvezzenek. Alapvető, hogy össze kell kötni az áldozatot a biztonsággal, különösen mivel

@Vödör: a háború a legtöbb ember számára tényleg egy rulettjáték és bárki bármikor meghalhat.

Ezért is nem érzek semmilyen rokonszenvet a menekülő szírek és sok más ember iránt, hanem a gyomrom felfordul a gusztustalan parazitáktól, akik nyugodtan letudják a saját fajtájuk és népük szenvedését. A hazátlan legyen mindenütt csak hazátlan és az is igaz, hogy az ilyenekért senkinek nincs kedve még a felesleges húsz forintjától sem megválnia, nemhogy az életétől.

bukszindeksz 2016.01.20. 10:25:04

@Leylandi: elolvastam az első hozzászólásaid egyikét a sorkatonaság dicsőítéséről és ez az egy szó jutott eszembe. Most akkor bennem van a hiba vagy a mondandódban?

monddazigazatmar 2016.01.20. 10:55:03

"Hiába voltam sorkatona, fegyvert csak egyszer láttam, amikor meg kellett takarítani. "
Na ne hazudj már! Vagy a közelébe nem voltál, vagy nem egyszer láttál. Még a rigóknak is volt lövészet.

Egyébként, ki a képzettebb? Aki egyszer használt valamit, vagy aki egyszer sem?

monddazigazatmar 2016.01.20. 11:08:30

@Voyager10: Tehát baj esetén veszed a kalapod?
Ok. Anyádat melyikünk védje meg?
A hugod megerőszakolását megnézed a CNN-en?

Leylandi 2016.01.20. 11:12:53

@monddazigazatmar: mért nézné meg? Nem perverz ő, csak hitvány emberileg. El tudja fogadni, hogy az anyját/húgát nem védi meg, csak szembesülni nem szeretne vele...

Leylandi 2016.01.20. 11:15:51

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: "A férfi feladata a nő és a gyerekek védelme. A családjáé, a törzséé, a népéé, a nemzetéé."

+1 lájk.

bukszindeksz 2016.01.20. 12:39:54

@Leylandi: igen troll vagyok. Olyan troll, aki 18 hónapot töltött el alkoholista tisztek "irányítása" alatt egy olyan semmire sem jó kirakat hadseregben, amilyet te most visszasírsz. Akinek hiányzik, mehet önkéntes alapon, de kötelezni rá bárkit, nos az nem vezet sehova. A te értékrendszered szerint aki ezt nem akarja, hazaáruló, aki szóvá teszi, az meg troll. Akkor troll vagyok. Te meg "fotelmagyar". Békélj meg a gondolattal.

rámenős 2016.01.20. 17:29:03

Ne haragudjatok, hogy nem bírtam végigolvasni ezt a sok marhaságot, amiben mindenkinek van egy kis igazsága.
Nem voltam katona. 6 Hepetítísz. / A " szívatásokról " nem tudok nyilatkozni. Azt hiszem sok sorkatonánál többet voltam lövészeten, köszönhetően unokabátyámnak. Épen ezért elmondom ideális elképzelésemet erről.
Szerintem egy 3 hónapos kiképzésen mindenkinek át kellene esnie, aki erre alkalmas. Ez beszámíthatna a későbbi életrajzában " jópontnak ". Aki nem az KRIPLI. Nem alkalmas semmire. Nem tudom, hogy most mi a helyzet Svájcban, de a tartalékosnak ott volt a hátizsákja a garázsban.
A kiképzést természetesen nem 3 db lőszerrel gondoltam, hanem értelmes tananyaggal. / Gerilla harc, túlélés, elsősegély, eszközök használata, stb. / Van rá példa ezer. Akár elő lehetne venni a régi cserkész újságokat is.
Aki cikizi a védelem oktatását az megérdemelné, hogy a saját kárán tanulja meg a szükségességét. Így, hogy mindig van pár hülye aki kikaparja nekik a gesztenyét. Nyugodtan hátradőlhet a fotelban és írhatja az elítélő marhaságait.
Ma Magyarország védtelen a legkisebb agresszió ellen is. Az a pár Grippen csak arra volt jó, hogy páran megtömhessék a zsebüket. A tankjainkat eladták, a fegyvereket úgy szintén. A laktanyák romosak. És itt arról szövegelünk, hogy kell e sorkatonaság?

egysmás 2016.01.20. 18:58:57

@vargánya: hajlamos vagy elfelejteni, hogy Petőfi MEGHALT, és te a TÚLÉLŐK leszármazottja vagy.

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Tudod, hogy a besenyők elől menekülve jöttek át a Vereckei hágón a magyarok?

@rámenős: "Nem voltam katona." de másnak azért előírnád...
Asszem ez az, ami _tényleg_ szánalmas.

Voyager10 2016.01.20. 19:40:32

@monddazigazatmar: Nem értem, hogy jön a sorkatonaság intézménye a rég halott anyámhoz vagy a képzeletbeli húgom megerőszakolásához. Amikor sorkatona voltam a gépjármű technikai telephely őrzése és a kapu nyitása zárása volt a feladatom. Akkor már volt menyasszonyom. Mivel a telephely betonját söpörtem éppen. Az erőszakolta volna meg aki akarta. Mivel ahelyett, hogy vele lettem volna 8 általánost végzett észkombájnok parancsaira ugrálta,m.
Magyarázd el nekem, hogy jön ez ahhoz amiről beszélsz.
Amúgy ha ennyire katona akarsz lenni, ki akadályoz meg benne. Budán az Alkotás utcában van egy toborzó központ. Egy nyomtatványt kell kitölteni. Ha van beosztás már jelentkezhetsz is rá. Feddhetetlenségit kell kiváltanod. Utána egy kétnapos pszichológiai és orvosi alkalmassági a Petőfi laktanyában és már vonulhatsz is...
De miért akarod másoknak mindenáron előírni ezt?

Voyager10 2016.01.20. 19:48:01

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:
1. Ha az adómat befizettem, akkor normálisan működő országban igenis jár a védelem.
2. Magyarország nem normálisan működő ország.
3. Mivel ilyenek a lakói nem mint Te nem érdekel, hogy mi lesz veletek
@Vödör: Te meg nem azért gyűlölöd a menekülteket, hanem mert gyűlölni jó érzés. Ugyanazokat az endorfinnak nevezett vegyületeket szabadítja fel az agyban amelyek többek között a szexuális örömöt is okozzák. Gyűlöld csak tovább őket vagy keress egy nőt! ;-)

vargánya 2016.01.20. 20:23:07

@bukszindeksz: Ha a '48-as honvédere gondolsz, nos akkor nem volt sorozás. Toborzás folyt, melynek sikerét a jobbágyfelszabadítás végigvitele, ill. szabadság frissen megélt élménye biztosította. De '56-ban sem kellett biztatni a pesti srácokat, fegyverrel védjék a hazájukat. Nekik még helyén volt a szivük. Mint ahogy azoknak az angol fiataloknak is, akik (1982-ben a falklandi háború idején!) a kérdésre, hogy készek lennének-e meghalni a hazájukért, ha a helyzet úgy kívánja, 80%-ban (!!) IGENNEL válaszoltak. Bár, lehet, hogy ott is változnak az idők, de még mindig azt érzem, hogy ott létezik egészséges nemzeti öntudat. Mert mondjuk ki, erről van szó! Vannak akiknél az egyéni érdek, önzés, "szabadság" (liberálisok!) fontosabb, mint az a közösség (nemzet, társadalom, ...) amelynek egyébként élvezik az előnyeit, szolgáltatásait, ha kell a védelmét. A puszta létüket, kultúrájukat ... .

bukszindeksz 2016.01.20. 20:39:22

@vargánya: Elsősorban határozd meg magadnak, mi a HAZA? Jelenleg az történik, hogy aki bekajál minden marhaságot, amit Kövér Laci meg körülötte lévő szuper keresztények kitalálnak, az szereti a hazát a többi meg hazaáruló. Nekem a HAZA a kert kapuig terjed, ha azon akar bejönni valaki az engedélyem nélkül, azt saját hatáskörben szájba verem. Ami a kapun túl van, azzal üzleti kapcsolatban állok: adót fizetek és cserébe elvárom, hogy rend legyen, de ehhez ne használják fel a gyerekeimet az akaratuk ellenére. A sorkatonaság a mai viszonyok között egyetlen dologra lenne jó: megtömni a Mészáros Lőrincek zsebeit: laktanya építés, ruházat és élelmiszer ellátás, folytassam? Ne vegyél rá mérget, hogy nem pont emiatt került elő ez a marhaság éppen most. Elfogy lassan a szétosztanivaló...

rámenős 2016.01.20. 20:48:14

@egysmás: Tényleg szánalmas.
A tárgyi tévedéseiden túli kinyilatkoztatásaid szerint nem érted amit írtam. ezt úgy látszik nehéz neked megemésztened.
Hidd el nem bújtam ki a katonaság alól. Pechemre ez után a betegség után 3 évig nem hívnak be senkit. Viszont láttam, hogy ezek a béna szívatós bunkó parasztok, hogy megváltoztatták a fiaimat. Érettebbek, férfiasabbak lettek. Megismerték a bajtársiasság fogalmát.
Képzeld el azt az extrém helyzetet amikor az ilyen paprikajancsiknak mint te, fegyvert adnak a kezükbe és beleverik az agyadba a parancs fogalmát.
Arról nem nyitok vitát, hogy a parancs jó-e vagy sem. Ez az általad választott vezetőkön múlik.

egysmás 2016.01.20. 20:55:50

@rámenős: én voltam katona.
Te pedig egy betegség mögé bújva kikerülted azt.
És most azt magyarázod _nekem_, aki volt katona, hogy milyen fasza is ez az egész.

A katonai vezetőket mellesleg nem választod.
Azokat lelőni lehet, ha nem tetszenek, nem pedig leváltani.

rámenős 2016.01.20. 20:57:47

@Voyager10: Megértem az aggályaidat. Az is elgondolkoztató, amit a kötelezettségről írsz.
Csak valahogy azt nehéz elfogadnom, hogy nincsenek kötelezettségei is egy embernek. Igaz, hogy ma ez egy nagyon divatos és önző hozzáállás.
Szerinted mi egy emberi lény legfontosabb kötelezettsége a köz iránt. Adófizetés, munka, törvények betartása?

rámenős 2016.01.20. 21:03:12

@egysmás: Nem bújtam mögé.
Látom még mindig nehéz felfognod. Nem azt magyarázom, hogy milyen jó ez az egész amiben részt vettél. Voyagernek írtam az érveket a kötelezettségekről. Ha tudod mi az.
Nem arról vitatkozom, hogy a régi szükségsorkatonaság jó volt.e.

egysmás 2016.01.20. 21:29:48

@rámenős: Azok nem érvek, hanem egzecíroztatási ürügyek.

A régi katonaság ugyan nem volt jó, de ha a mai garnitúra akarja megvalósítani, az még rosszabb lesz, mint ami volt akkoriban, mert ma már nincs olyan ember, aki legalább állt volna olyan mellett, aki hallott arról, hogy hogyan kell hadsereget csinálni.
Vagy, ha van is, tutira nem haverja senkinek, vagy ha mégis, akkor sem kapja meg a forrásokat, mert, ha sikerül megcsinálni valami működő dolgot, azzal veszélyeztetné a dilettánsok pozícióját.

rámenős 2016.01.21. 05:07:17

@egysmás: Sajnálom, hogy így látod.
A mai garnitúráról írottakkal tökéletesen egyetértek. Ezért nem támogatnám a visszaállítását. Ennek ellenére fenntartom, hogy egy jól működő szervezetre / még kötelezően is / szükség lenne.
Már csak azért is, hogy a jövő generációjában is tudatosítsák a kötelességeket és az összetartozást, bajtársiasságot.
A valláson kívül itt lenne a legnagyobb lehetőség a hazafias nevelésre. Tudom, ma mindegyik elavult fogalom.
Különösen a dilettánsokról írtakkal értek egyet.

HEL Blog · http://he-liga.blog.hu 2016.01.21. 09:08:26

Hadkötelezettség nem más, mint rabszolgaság

Hadkötelezettség mint a modern állami rabszolgaság. Rabszolgák legyünk, vagy szabadok. Ez a kérdés a jövőben, válasszatok! Részlet Farkas Henrik (1942-2005) a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának egykori elnöke, a "Hadkötelezettségről elkötelezetten" előadásából. 2000 április 14

A kötelező katonai szolgálat az emberi jogok széles skálájának folyamatos és súlyos megsértésével jár. Szinte nincs olyan emberi jog, ami ne sérülne. Az emberi jogoknak ilyen mértékű, tömegekre kiterjedő megsértése a modern polgári államokban az élet egyetlen más területén sem képzelhető el. Radikálisan fogalmazva: a hadkötelezettség a modern állami rabszolgaság intézménye. Ezt a radikális megfogalmazást sokan durvának tartják, elutasítják. Ám ha belegondolunk, hogy ez az intézmény az állampolgár életének szinte minden részletét szigorúan szabályozza, előírja, hogy mit és mikor egyen, hogyan öltözködjön, kinek és hogyan köszönjön, kinek engedelmeskedjen, kivel és hol lakjon egy szobában, és olyan esküre kötelezi, amelyben még a saját életének feláldozását is vállalja - nos, akkor nem tagadható, hogy a rabszolgasággal való analógiának van alapja.

Nem véletlen, hogy olyan sok kiemelkedő értelmiségi ellenzi a hadkötelezettséget. Azzal, hogy az egyéniségükre büszke, az egyenruhától egyébként is irtózó személyeket a hadseregbe bevonultattak és ott megaláztak, a sorkatonaság intézménye számos esküdt ellenséget szerzett magának.

he-liga.blog.hu/2016/01/21/hadkotelezettseg_nem_mas_mint_rabszolgasag

Voyager10 2016.01.21. 20:11:35

@rámenős: Szerintem az egyénnek kimondott kötelezettsége a köz iránt. Mert a "köz" igen hálátlan. ajánlom figyelmedbe Az ember tragédiájában az Athéni színt. Egy kölcsönös érdekközösség van. És ha egészséges, jól működő társadalom van akkor a közös érdekek mentén segítik egymást az emberek. Pl. régen falun. Kigyulladt a szomszéd csűr. Az emberek vödörláncot alkottak, hogy eloltsák. Itt a közös érdek az volt, hogy megakadályozzák a tűz továbbterjedését illetve hasonló helyzetben mindenki joggal reménykedhetett a többiek segítségében. Háború esetén önkéntesen csatlakoztak a véderőhöz, megint a közös érdek. És egy önkéntes haderő mindig motiváltabb mint a kényszersorozott...
Ezért nem értem ezt a feneketlen gyűlöletet amelyik itt némely kommüntelőből előfröcsög, ha azt mondom, hogy én nem támogatom ezt az intézményt. Amúgy számos (egyházi és polgári) önkéntes szolgálatot teljesítettem és egyébként sorkatona is voltam. Ezért is kikérem magamnak amikor árulónak, meg gyávának neveznek olyanok akik esetleg nem is voltak katonák soha.
Mindezt azért mert nem vagyok hajlandó a fiaimat kiszolgáltatni a jelenlegi rezsim kénye kedvének...

rámenős 2016.01.21. 20:42:15

@HEL Blog: Ajaj. Már megint az a fránya liberalizmus. Szabadságjogok korlátozása. Jujjuj.
Nem is szabad korlátozni téged. Majd 50-60 év múlva az ilyenek, mint te fognak leghangosabban üvölteni a szőnyegen Mekka felé fordulva. Mindezt az egyéni szabadságodnak a legteljesebb átélésével.
Remélem a Kölni fiatalok a te feleséged seggét , mellét is fogdossák majd, az egyéni szabadságjogok kiélésével.
Nehogy már fegyvert vegyél a kezedbe. Majd megteszi más, te meg írogathatod a hülyeségeidet.
Tapasztaltam, hogy benneteket még dinamittal sem lehet kirobbantani ebből az állapotból, nem hogy észérvekkel..

rámenős 2016.01.21. 20:54:36

@Voyager10: Igazad van.
Nagyon jó szót használtál a leírására. Kényszersorozás. A Habsburg időszak ugrik be, amikor erőszakkal vonszolták külföldre fiainkat.
Remélem tudod, hogy én nem erről beszéltem. Egy kötelességre világítottam rá, amihez nem árt némi képzettség. Erre lenne kötelezhető minden egészséges állampolgár, hogy ne birka módra menjen a vágóhídra. Legalább egy kis esélye legyen a túlélésre.
Most ne beszéljünk a lehetetlenről. Ma Magyarországon megvalósítani egy ilyen utópisztikus tervet. Pedig mennyit lehetne lopni ebből a büdzséből is. Na ne keltsük fel a figyelmet erre, mert valakinek megjön az étvágya, amitől mentsen meg bennünket a Jó Isten.

Voyager10 2016.01.22. 00:22:49

@rámenős: Nem véletlenül használtam ezt a szót. Ugyanis a (kényszer)sorozás intézménye éppen a KUK-ból maradt fent hazánkban. 1920 után egy pár évig (hivatalosan ) nem soroztak mert a Trianoni szerződés megtiltotta. Azóta egésze 2004-ig folyamatosan.
Szerintem amire Te gondolsz az önkéntes alapon is megvalósítható lenne például az amerikai nemzeti gárda mintájára. Az más kérdés, hogy - mint Montecuccoli mondta - a hadviseléshez három dolog kell pénz, pénz és pénz. Ez az ami Magyarországon nem áll rendelkezésre. És erre nem létezik olcsó alternatíva.
De amikor az ország más nagy rendszerei (oktatás, egészségügy, rendvédelem) is romokban hevernek , akkor ennek - szerintem - nincs akkora jelentősége.
Ez olyan lenne, mint ha a rákbeteg embernek nem tudunk kezelést biztosítani, mert sem orvos sem felszerelés, sem gyógyszer nincs de megkapná a legmodernebb harcászati golyóálló mellényt és lézer irányzékos fegyvereket,, kevlar sisakot és tízezer lőszert, hogy egy esetleges támadásnál ne legyen védtelen...

rámenős 2016.01.22. 05:24:11

@Voyager10: Jól látod a problémát.
Tisztán elvi szinten a kötelezőségről.
Az önkéntességet a profi hadseregnél tudom elképzelni. A kötelezőséget, pedig minden egészséges fiatalnál. gondolom érzed a kettő közötti különbséget időben, pénzben, tematikában.
A lényege a nevelés lenne és némi tudás.
Azt nem tudom, hogyan érték el, de Svájcban a szállásadóm büszkén mutatta a menetfelszerelését, hogy ő tartalékos katona. Bármikor behívhatják. Mi meg akkor röhögtünk rajta.
Na ez a különbség a két katonaság között amiről én beszélek.

Veder1 2016.01.22. 07:13:21

@Voyager10: arra azert kivancsi lennek, hogy ezt mire irtad. De tenyleg, van erre valami logikus magyarazatod?

közösperonos átszállás 2016.01.23. 11:26:24

@Leylandi: "a francia merényletekhez a Keletinél toboroztak végrehajtókat"

Ezt ne hagyjuk azért így a levegőben, erre az állításra konkrétan Lázár János szava az egyetlen forrás, így egy kicsit, nos, kevésbé független az elvárhatónál.

Voyager10 2016.01.23. 19:51:43

@Vödör:
"@Vödör: a háború a legtöbb ember számára tényleg egy rulettjáték és bárki bármikor meghalhat.

Ezért is nem érzek semmilyen rokonszenvet a menekülő szírek és sok más ember iránt, hanem a gyomrom felfordul a gusztustalan parazitáktól, akik nyugodtan letudják a saját fajtájuk és népük szenvedését. A hazátlan legyen mindenütt csak hazátlan és az is igaz, hogy az ilyenekért senkinek nincs kedve még a felesleges húsz forintjától sem megválnia, nemhogy az életétől"

Erre reagáltam.

anonymand 2016.01.26. 06:36:03

@közösperonos átszállás:

"Ezt ne hagyjuk azért így a levegőben, erre az állításra konkrétan Lázár János szava az egyetlen forrás, így egy kicsit, nos, kevésbé független az elvárhatónál." - a birkák etetésére való maszlag.
Mint a későbbi titkosszolgálati jelentésekből kiviláglik, egy fickó egy alakalommal 2, azaz két órát tartózkodott a Keleti pályaudvarnál "toborozni"(sic!),, egy másik alkalommal pedig majd egy napot Budapesten.
(véleményem szerint valakivel, valakikkel találkozni kívánt. Sógor, koma, ipam, napam, netán egy másik, útlevéllel utazgató terroristajelölt).
süti beállítások módosítása