Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Döbbenetes hiányadatok!

2010. november 02. - Droli

Matolcsy szombaton bemutatta a költségvetési törvényjavaslatát, amiben én két számra figyeltem fel igazán: az egyik az, hogy 2011-ben 900 milliárd forint hiányzik a Nyugdíjbiztosítási Alapból, a másik meg hogy 725 milliárd forint az Egészségbiztosítási Alapból. A nyugdíjakra amúgy 3000 milliárdot költünk. Ezt az irdatlan pénzt (1625 milliárd Ft) a magyar állam természetesen pótolja a költségvetésből, más forrásokból. Összehasonlításképpen: a magyar GDP jövőre úgy 27000 milliárd Ft lesz (optimista becslés), tehát e két alap hiánya a GDP 6%-át teszi ki.

Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a magyar állampolgárok és cégek által befizetett TB járulékok nem fedezik az ország ilyen jellegű kiadásait. Durvábban fogalmazva a rendszer nem fenntartható, deficites, és sürgősen ki kellene találni valamit a probléma megoldására, különben előbb-utóbb beledöglik az ország. Felvázolok pár lehetőséget (nagyvonalúan számolva):


- lehet csökkenteni a nyugdíjakat úgy 30%-kal, az egészségügyet pedig át lehet állítani fizetősre - a következmény: nyomor;
- lehet emelni a TB járulékokat (munkáltatói, munkavállalói) 10%-kal, pontosabban 10 százalékponttal - következmény: így is nagyon sok, a cégek nehezen tudják kigazdálkodni, elbocsátások, áremelések, stb.;
- maradunk a jelenlegi rendszerben, a kormány majd betömködi a hiányt más forrásból, pl. hitelt vesz fel rá, más forrásokból csoportosít ide pénzeket, stb. - következmény: a probléma a jövőben is fenn fog állni, de cserében jó sok adósságunk is lesz.
- Orbáni megoldás: jelentősen növelni kell az adó- (és járulék)fizetők számát, ő egymillió munkahelyet ígért, sajnos én nem hiszem, hogy ennek van realitása.

A kormány úgy propagálja a jövő évi költségvetést, hogy soha nem látott adócsökkentést hajt végre, összességében úgy 500 milliárd forint értékben. Ha az állam nem csökkentene adót, hanem megtartaná ezt az 500 milliárd forintot, akkor ez a nyugdíjkassza hiányának picivel több, mint felét fedezné. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne legyen adócsökkentés - az adócsökkentésnek már nagyon ideje volt szerintem -, hanem azt, hogy viszonylagosan milyen “piti” dolgokról megy a vita (bankadó, multiadó, ezek egy-két százmilliárdos nagyságrendek), miközben az igazi bomba a szociális ellátórendszerben van elrejte, mely a magas járulékok mellett is képes másfélezer-milliárd forint feletti hiányt kitermelni.

Az látható, hogy lépni kell, a szociális ellátórendszerek gyökeres reformjára van szükség, amihez azonban soha nincs meg a politikai akarat (érthető, négyévenként választások vannak). Ehhez még Gyurcsány sokat emlegetett “népszavazásos” 30 milliárdos vizitdíja is édeskevés lenne. Sokan emlegetik a “nyugati példát”, azaz a rászorulók ingyen vehetik igénybe az egészségügyi ellátásokat, a “gazdagabbak” fizetnek érte, míg a nyugdíj több forrásból is jön - alacsony, létminimumot garantáló állami nyugdíj és saját befizetéseken alapuló magánynyugdíj - azonban őket ki kell, hogy ábrándítsam: az ilyen módon működő egészségügy még a magyarnál is sokkal gyatrább, szerényebb módon működik (kivéve, aki meg tudja fizetni az illető), a nyugdíj kapcsán meg ugyanúgy gondolkodnak az emberek, mint hazánkban - míg fiatalok, kit érdekel, idősebben meg elkezdődik a kapkodás, hogy “jajj, miből élünk meg időskorunkban”. Na meg kérdés, az egészségügy kapcsán hol húznák meg a rászoruló-nem rászoruló határt (hazánkban az adórendszer szerint az átlagjövedelmet kereső már gazdagnak számít), meg hogy mennyire erkölcsös az a dolog, hogy aki nem dolgozik, ingyen kapja az ellátásokat (mert rászoruló), aki meg dolgozik, és fizeti a járulékokat, fizethet külön az ellátásokért is (mert “gazdag"). Ennek ellenére ez a rendszer kétségkívül működik - de gyenge színvonalon. Na nem mintha a miénk olyan magas színvonalon működne. 

Mindenesetre ahogy az elején írtam, valamit lépni kellene, de erre nincsen meg a politikai akarat. Egyáltalán: mi lenne a megoldás?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr542410004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Athlay 2010.11.02. 09:23:51

A megoldás az államcsőd lesz, ami Orbánék kompetenciáit elnézve pár éven belül tutira bekövetkezik. Akkor aztán nem 30%os nyugdíjcsökkentés lesz, de nyugdíj se lesz, mert nem fogják tudni miből fizetni.

lajafix 2010.11.02. 10:45:38

Athlay!

Az államcsőd 2008 októberében bekövetkezett. Ideje lenne ezt észrevenni.

cikkíró! Megoldás: bevezetni a zárt kasszát. Persze ez állítólag nyomort hozna, de lassan azt is be kellene vezetni, hogy nyugdíjat 65 év alattinak ne fizessünk.

ősirománszokás 2010.11.02. 11:08:51

A megoldás egyszerű, nem kéne több nyugdíjat kifizetni mint amennyire keretünk van; a korhatár is nagyon szép de a valóságban átlag 53-4 évesen mennek emberek nyugdíjba; aki 150-250e nyugdíjat kap az soha nem termelte meg erre a keretet ezt is át lehetne gondolni, főleg hogy mellette még számos kedvezmény is jár. Az eügyi rendszer kapcsán, meg talán nem kéne 200 rosszul felszerelt kórház, hanem kéne 50, jól szervezett és jól felszerelt. Fizetni meg most is fizetünk csak az orvosnak zsebbe. Nem kéne azon gondolkodni hogy kitaláljuk a spanyolviaszt. Körül kell nézni hogy hol működnek ezek a rendszerek, és átvenni a használható elemeket.

is 2010.11.02. 13:32:58

@lajafix: az allamcsod de facto bekovetkezett, de de jure nem. amit Athlay irt az a de jure allamcsod. erre csak azert van most esely, mert most kidobtuk a vedohalot (IMF) az ablakon, tehat ha kell, mar nincs. 2008-ban ez a vedohalo megfogott minket, es nem latni, hogy biztosan nem lesz ra szuksegunk. a nyugdijakat ismet a GDP-novekedes es inflacio merteke felett kivanja emelni a kormany, de a nyugdijkorhatart meg csak veletlenul sem emelne...

Lemmiwinks 2010.11.02. 14:36:56

A nyugdijkassza hiánya már legalább 2006 óta igy van, de a TB mintha többször is egyensúlyban lett volna, itt számomra meglepő ez a 600 mrdos deficit.

Lemmiwinks 2010.11.02. 14:45:37

Hm, de most látom csak, hogy az EÜ pénztár is 600 mrdos deficitet mutat 2010ben is.
Összesitve 1400 mrd a hiány ez évben is.

Lemmiwinks 2010.11.02. 14:48:45

@is: Az IMFhez vissza lehet szaladni bármikor. Ebből a tekintetből nincs különösebb jelentősége annak, hogy van e szerződésünk velük vagy nincs.

kovacsguszti68 2010.11.03. 10:38:03

Meglepve olvasom a szerző meglepődését...
A rendszerváltás óta tudni lehetett, hogy a nyugdíjkassza defficites, és az egészségpénztári befizetések sem fedezik az egészségügy működését. Az 1997. évi nyugdíjreform célja éppen az volt, hogy hosszabb távon mérsékelje az állam szerepvállalását, tehát lehetőség szerint minimalizálja az állam veszteségét. Ennek a vegyes rendszernek az előnyei azonban nem egyik napról a másikra jelentkeznek, hanem hosszabb távon (25-30 év múlva, ennek az időtartamnak kb. a feléhez közelítünk most). Emellett azt is figyelembe kellett venni, hogy a demográfiai viszonyok is jelentős változáson mennek keresztül: az egészségügy fejlődése jelentős mértékben hozzájárul a népesség születéskor várható átlag-életkorának növekedéséhez. Ezzel párhuzamosan azonban a keresőképes életkor határa is módosulhat. Ezt (hazánkban is) felismerve születtek jogszabályok a nyugdíj korhatár emelésére, amely szerintem még mindig nem tükrözi a nyugdíjkasszák szempontjából kívánatos erdményt. Az a tény, hogy az elkövetkezendő évtizedben egyre növekvő számú nyugdíjas tábort a csökkenő számú keresőképesek táborának kell eltartania, tovább fogja tágítani az ollót a nyugdíjkassza hiány terén. További intézkedések szükségesek tehát, amelyek megállítják-mérséklik ezt a folyamatot. Ilyen lehet pl. a korengedményes nyugdíjra jogosultak körének szűkítése, illetve egyes munkaköröknél ennek eltörlése, a rokkantsági nyugdíjak mégszigorúbb felülvizsgálata (jelenleg - emlékeim szerint - mintegy 800.000 rokkantnyugdíjast tart el az ország). Ha figyelembe vesszük, hogy a rokkantnyugdíjasok és a korengedménnyel nyugdíjba vonultak nagy része a nyugdíjas évek alatt is dolgozik (és sokan feketén!!!), azt hiszem, hogy ez a szigorítás indokolt lehet.
A jelenlegi kormány szándéka, hogy hosszú távon az eltartók körét próbálja növelni (gyerekvállalás támogatása) ugyancsak örvendetes. Azonban azt látni kell, hogy a mostani támogatás hatására csak mintegy - átlag - 20-21 év múlva jelennek meg a keresőképes munkavállalók a rendszerben, addig viszont hatalmas kiadást jelent mind egyéni, mind állami oldalról a rendszer beindítása, illetve életben tartása.
A magánnyugdíjak tervezett államosítása már egy elindult kedvező folyamatot lehetetlenítene el rövid távú érdekek miatt. Ezért támadják sokan ezt a lépést, hiszen a mostani rendszer előnyei - államháztartási szempontból - 10-15 év múlva már megmutatkoznának. A magam részéről inkább mégjobban támogatnám azokat, akik az öngodoskodást választják, hiszen ezzel hosszabb távon tehermentesítik az államot a kiadásoktól. Az igazán ideális helyzet az lenne, ha teljesen eltörölnék az állami nyugdíjat, bevezetnék a teljes öngondoskodást, csak egy kb. 5%-os befizetésre köteleznék a keresőkorú állampolgárokat a szociális jellegű nyugdíjak fedezetéhez (pl. rokkantnyugdíjasok).

Ami az egészségügyet illeti: hihetetlen mennyiségű gyógyszert fogyasztunk, hihetetlenül egészségtelen életmódot folytatunk, keveset sportolunk, sokat ülünk számítógép előtt (többek között én is) és még lehetne sorolni... eEiatt az egészségügyben a nyugati országokhoz képest sokkal több ellátásra szoruló beteg jelenik meg. Az orvosok pedig sokszor indokolatlanul is felírnak gyógyszereket (nagyanyám egyik szekrényén múltkor mintegy 30 különböző féle gyógyszert számoltam össze, és ennek feléből több dobozzal is volt) Nagy az állami támogatás a gyógyszerek egy részén, és sokszor indokolatlanul hosszú a kórházi ápolás ideje is. Emellett - jó magyar betegségként - sok az indokolatlan táppénzek száma, illetve hosszú az időtartama, amely időszak alatt a táppénzen lévő után nem kell járulékot fizetni. (ez különösen az elmúlt két évre igaz: hány ember ment el táppénzre, amikor megtudta, hogy ki akarják rúgni???)

Szigorítani kellene itt is a szabályokon, és - sajnos - el kellene gondolkozni azon, hogy tényleg meg kellett-e vétózni a vizitdíjat (jelentősen csökkent a rendelők leterheltsége a vizitdíj ideje alatt...) Emellett még több vizsgálatot fizetőssé kellene tenni (örvendetes a kormány kezdeményezése, hogy a kábszereseken és az alkoholistákon elvégzett vérvétel, vizeletvizsgálat díját pozitív minta esetén kifizettetik a pácienssel). Tudom, hogy ezek népszerűtlen intézkedések, de enélkül nem fog működni a rendszer.

kovacsguszti68 2010.11.03. 10:39:57

@Lemmiwinks: egészen más visszaszaladni az IMF-hez úgy, hogy előtte seggbe rúgtuk őket, mint ha most normálisan leülnénk velük tárgyalni egy készenléti hitelkeretről...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.11.03. 10:54:32

@kovacsguszti68: ami a megdöbbenést illeti: olyan ez, mint a magyar foci - az ember minden évben várja a csodát, de aztán minden évben megdöbbenünk az eredményeken :-)

kovacsguszti68 2010.11.03. 11:36:01

@Droli: na igen... azt hiszem, nekünk már csak ez marad: várni a csodára...
süti beállítások módosítása