Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Ne bántsátok Matolcsy nyugdíjrendszerét!

2010. november 25. - Droli

Tényleg ne! Nekem ez az új nyugdíjrendszer nagyon tetszik. Nem, hülye leszek visszalépni az államiba, inkább “társadalmon kívüli” leszek, ahogy Matolcsy megfogalmazta, egy fekete bárány. Megtartom magamnak a 10%-ot, befektetem, és majd abból tengetem nyugdíjas éveimet - ha megélem.

Számoljunk csak egy kicsit! Az állami nyugdíjrendszer olyan, mint a kutya vacsorája - a befizetésektől és a mindenkori kormány jóindulatától függ, mennyi nyugdíjat kap az ember, és elnézve Magyarország demográfiai folyamatait, nem vagyok olyan biztos abban, hogy én 34 év múlva kapok. De ez csak egy dolog.

Számoljunk tovább! 34 évem van a nyugdíjig, alapesetben ha minden hónapban félreteszek húszezer forintot, és pusztán az inflációval megegyező hozamot érek el, tehát tartom a reálértékét, akkor ez azt jelenti, hogy nyugdíjba vonulásom után 17 évig élvezhetem az életet havi negyvenezer forintból.

Azt feltételeztem, hogy a jelenlegi átlagjövedelmet (kb. bruttó 200.000 Ft) keresem egész életemben, és ennek 10%-át (kb. a munkavállalói nyugdíjjárulék) teszem a saját nyugdíjalapomba. Ja, és van már pénzem a magánnyugdíjpénztárban, azt most nem is számoltam...

Ez az alapeset. Ha infláció feletti (reál)hozamot sikerül elérnem, akkor már pluszban vagyok. Infláció feletti hozamot elérni nem olyan nehéz, jelenleg az összes banknak van olyan betétje, mely meghaladja ezt. De vehetek állampapírt is, ha olyan kedvem van, esetleg befektetési jegyet, vagy berakhatom a pénzt egy magánnyugdíjpénztárba. Sőt, megjátszhatom ezek kombinációját is, hogy terítsem a kockázatot. Ha meg a keresetem több, mint az átlagkereset, akkor tovább nő az a fenti, első hallásra nem túl szívderítő, mai negyvenezer forintnak megfelelő nyugdíj. A kamatos kamatot nem is számoltam... Így a nyugdíjam a saját ügyességemtől (meg fegyelmemtől, hogy ne használjam el a pénzt másra) függ.

Magamban meg valahogy jobban bízom, mint az államban. Én nem fogom lenyúlni a saját vagyonomat, nem fogom felesleges dolgokra költeni, sok tisztviselőt fenntartani belőle, nem fogom egy hirtelen ötlettől vezérelve odaadni a nyugdíjasoknak választás előtt. Az én nyugdíjam nem a jövő politikusaitól, demográfiai viszonyaitól fog függeni, hanem magamtól. 
Az állam így sem panaszkodhat, a munkáltatói nyugdíjjárulék továbbra is hozzá megy; ennek nem örülök, de kénytelen vagyok betudni annak, hogy ez az ára a jelenlegi felosztó-kirovó rendszer fenntartásának, magyarul hogy a mostani nyugdíjasok kapjanak nyugdíjat. Ez egy olyan örökség, amit még cipelni kell egy darabig.

És a legjobbat nem is mondtam még: nyugdíjkorhatár? Kit érdekel? Ha esetleg jobban sikerülnek a terveim, és gyorsabban gyűlik a pénzem, egyszerűen elmegyek hamarabb nyugdíjba, és tojok én a kormányra! Hiába, nincs is jobb a szabadságnál, főleg ha nemcsak szóban van meg, hanem valamennyire pénzügyileg is!
 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr812471314

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kormányzati K.O. 2010.11.26. 10:29:30

jósló mese Atyafiak, nagy össznépi felhördülés kísérte a narancssárgában szorítóba lépett kormányzati játékos legutolsó moudulatát! Több kellemetlen szurkálása volt már Matoljki és csapata taktikájának, még a tisztánlátását is megzavarta a Magyar Nép S...

Trackback: Hódolat kultúránk Semmelweis Ignácának, a BRFK névtelen zsenijének az eltelt 30 nap minden sikeréhez! 2010.11.26. 08:46:51

Anyukák, nagymamák és közkonyhák, nem kell rettegni többé! Magyar kormány rendőröket a kulturális életbe/kulturpolitikába/stratégiai tervezésbe és kivitelezésbe, valamint minden irodalmi szervezet élére! Könyváruházak rendőr-felolvasóesteket szervezzet...

Trackback: Magánnyugdíj - kicsit savanyú, de a miénk? 2010.11.26. 00:32:16

A nap kedvenc témája Matolcsy bejelentése a nyugdíjrendszer átalakításáról. Mindenkinek leesett az álla: lehet-e ilyet csinálni? Mint látjuk lehet. Reggel első dolgom volt, hogy a KTI kávézójában leültem és végigolvastam a Magyar Nemzet és a Népszabads...

Trackback: Pályázat 2010.11.25. 20:17:35

A Képzelt Riport blog ezennel pályázatot hirdet. A pályázat célja olyan rövid, legfeljebb 100 soros lírai művek létrehozása (a műfaj szabadon választott), melyek témája a magánnyugdíj-pénztári vagyon államosítása. A pályaműveket kommentben kérjük b...

Trackback: Te mondd, hogy rablótámadás, a te hangod mélyebb! 2010.11.25. 20:16:59

Stúdiónk mai vendége Matt Kirby, akit hallgatóink a Bűnvadászok című filmből ismerhetnek.   KR: Mr. Kirby, mi a véleménye arról, hogy a magyar kormány a magánnyugdíj-pénztárak tagjait vissza akarja kényszeríteni az állami rendszerbe, ezáltal...

Trackback: A megértés szonettje 2010.11.25. 19:13:14

Nézd a fidesznyik, a Kasszaürítő, Hogy' vigyorog bele most a pofádba!Múltnak a szelleme: égen a felhő!Jól jövedelmez a bor, meg a bánya.Új arany alkony: az állami csecsről,Csak nyalogatnia kell az öregnek,Ízleni fog neki! -döntenek erről,Tapsol a ...

Trackback: A Fidesz csinált az MSZP-nek egy sikeres rendezvényt? 2010.11.25. 17:57:58

A duplán tökönszúrás tankönyvi példája, amit a Fidesz tegnap bejelentett. Azon már nem lepődök meg, hogy gyomorforgatóan cinikusak, frankón úgy gondolják, az, hogy baromira nyertek, az azt jelenti, bármit lenyel nekik az egyszerű honpolgár. Felállított...

Trackback: Hezitátorok 2010.11.25. 16:55:15

Az új undokok mintha új stílust hoztak volna. Még mindig mindent a népért, és már a nép által is: nemzeti együttműködés, kétharmados bátor alkotmánymódosítások, az emberek emberének kinevezése, a nép jussának visszavétele a közszolgáktól. Min...

Trackback: El a kezekkel a nyugdíjamtól! 2010.11.25. 16:31:09

Kezdjük azzal, hogy kinek is jó a magánnyugdíjpénztár? A tisztességeseknek, akik rendesen fizetik a jövedelmük után a járulékokat.Akik feketén dolgoznak, vagy minimálbérre vannak bejelentve persze, hogy prüszkölnek. Ez utóbbi két csoportba nagyjából 1,...

Trackback: Mik vagytok tik? 2010.11.25. 15:49:17

képmeseAtyafiak,miután kinyilatkozott Matoljki uraság, ma a magánnyugdíjpénztáraknak, arroganciája és vele együtt rabló kormánytársaival immáron Olympos-i magasságokra hatolt. Parancsoljatok:Szavazzatok, tojás vagy figyelem?

Trackback: A Fidesz mindent elkúrt már. A következő lépés? 2010.11.25. 15:45:40

Az a helyzet, hogy csönd lett itt egy kicsit az elmúlt időszakban, mert belefáradtunk a számolásba. Ami eddig volt, egy-egy rossz mondat Semjén Zsolttól mi ahhoz képest, ami ma történt? Semmi, légypiszok, nem igaz?Ma végérvényesen elvették a jövőnket. ...

Trackback: Orbánékat már a saját ígéreteik sem érdeklik? 2010.11.25. 15:10:33

"Ha egy kormánynak az a feladata, hogy megmentse az emberek nyugdíját, nem a blogolók véleményével kell számolnia" – jelentette ki Szijjártó a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában, miután felolvastak neki néhány címet a blogokbó...

Trackback: Magyarországon az amstetteni rém szelleme 2010.11.25. 15:00:31

Bizony nem engednek felnőni, nem engedik el soha a kezünket, mert ha elengedik, akkor elkezdünk önállóvá válni, felnövünk és nem hagyjuk magunkat irányítani. Magyarul burokban nevelnek minket mint a rossz szülők. Csak az a baj, hogy az állam jelenle...

Trackback: Az út a Fidesz-kormány bukásához 2010.11.25. 14:44:54

Mifelénk a lopás nem bocsánatos bűn. Még a közösből sem, hát még a középosztály szűkös vagyonkájából: a Fidesz éppen saját leghűségesebb törzsszavazóit kopasztja és bélyegzi meg. Gyurcsány Ferenc az őszödi beszéd napvilágra kerülésének napján megbuko...

Trackback: A nagy hátraarc 2010.11.25. 14:44:32

 Egy régi emlék idéződött fel bennem. Egy-két évvel a rendszerváltás előtt történt, még boldog általános iskolás koromban, hogy az iskola közölte a szülőkkel és persze velünk is, hogy mostantól nem kötelező úttörőnek lenni, nem kell nyakkendőt hor...

Trackback: A jó erkölcsű államosítás 2010.11.25. 12:33:34

A magán-nyugdíjpénztárak államosításáról minapi Matolcsy Vátesz György bejelentését már sokan kommentálták, de ennek a kommunikációjáról és jövőbeni hatásairól én is megemlékezek pár gondolatban.Az első kommunikációs gyöngyszem, hogy „nyugdíjment...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szerjóska 2010.11.25. 22:08:34

@KovA: nem kalkulálsz azzal, h mire a járandóságokat ki kell fizetni, az aktív dolgozókat angol lepkevadászok fogják gyűjtögetni, annyira kevesen lesznek. amúgy ja, elbaszott egy konstrukció volt ez is, de az államcsőd elkerüléséért áldozatokat kell hozni. egyébként az állam a manyupokkal jobban jár, arra vesz fel hitelt (h fedezze a kieső 25%-os darabot ami a 10%-os járulékok összessége), hogy kiegészítse X időpontban a nyugdíjakat, viszont így nem kell Y időpontban kifizetnie a 25%-okat, és mivel a demográfiai robbanás mese habbal a világ ezen tájékán, simán megérheti nekik/nekünk, az államnak. mivel ugye kifizetéskor több a nyugger, mint befizetéskor, állandóan (ha csak orbán meg gyurka körbe nem bassza az összes hölgyet az országban, aztán betiltja az abortuszt). persze ha banánköztársasággá degradáljuk magunkat közben, és csak csillió százalékra kapunk hitelt a piactól, akkor persze már csak akkor áll a dolog, ha a posztomat nyitó, túlzó példa valóban fenn fog állni.

de fenn fog, a demográfiai csapdából egy ilyen borúlátó, búvalbaszott (keep crying), elcseszett alkoholista-öngyilkos nép (alkoholban vezetünk, öngyilkosságban dobogósak vagyunk @ eu), mint a miénk sosem fog kikeveredni.

Mutyuru 2010.11.25. 22:10:59

Ma konkretan azon gondolkodtam felhivom a MNYP ugyfelszolgalatat es megkerdezem oket nincsen valamilyen kezdemenyezes folyamatban. Szivesen felajanlanam a befizetett osszegem 10%-t szivlapat vasarlasra, hogy pofan lehessen verni vele a kormany tagjait. Valamint az osszes lopos szemetet!
Komolyra forditva a szot:
Most adok halat az egnek, hogy masfel evvel ezelott lehetosegem volt kijonni Nemetorszagba - ha lehet keruljuk a hazaarulo es hasonlo magasroptu hozzaszolasokat. Az otthoni helyzet teljesen ledobbent, mert nem gondoltam volna, hogy ilyen huzassal akarnak bevetelhez jutni.
Meg kibirok harom es fel evet aztan innen kapom a nyugdijam egy reszet, valamint 5 ev utan lehetosegem van sajat megtakaritast nyitni. Aki azzal ervel, hogy az elet draga idekinn (szolgaltatasok tobbe kerulnek, viszont a minosege jobb) annak nincsen igaza. A budapesti atlagos arakhoz kepest kb. 5-10% lehet az elteres es nem mindig pluszba. Erdekes modon teljesen ingyen hasznalom a banki szolgaltatasokat - utalasok, penzfelvet, hitelkartya -, mert a bank az oda utalt fizetesek, penzek forgatasabol fedezi a sajat mukodesi koltseget es meg sorolhatnam, persze nem csupa kolbaszbol van a kerites idekinn sem.
A "melyen tisztelt kormanyunknak" lehetne ez egy kovetendo ut. Nem szegyen masolni, ha nincsenek sajat gondolatai az embernek. Inkabb az ilyen intezkedesek sorolhatoak a szegyenteljes kategoriaba.

vernal 2010.11.25. 22:17:45

Készítettem egy kalkulátort, amivel kiszámítható, menny pénz halmozódik fel az évek során a kötelező nyugdíjpénztárban.
Minden mutató (infláció, reálbér emelkedése, hozam, bruttó bér, stb.) állítható.
Kérem ha valaki talál benne számítási vagy képlethibát, jelezze felém.
data.hu/get/3222535/MNYP_tokekalkulator.xls

szeged.liberty 2010.11.25. 22:22:28

@papamaci1:
a válságot a II. vh kitörése, az hadiipar megrendelése, a munkanélküliség megszűnése és vagy 50 millió ember halála oldotta meg. nem szeretnék töri órát tartani, de olvass utána, hogy seggre ült pl az Usa a 30-as évek második felében, amikor az eladósodott állam húzta vissza a magához térő gazdaságot.

ojcabojca 2010.11.25. 22:24:34

@floorwalker: Mekkora fizetésnél mondhatjuk a családi vacsoraasztalnál, hogy maradunk a saját számlánk megtartása mellett hontalanok? Kiszámolta ezt valaki?

ojcabojca 2010.11.25. 22:31:46

@tlvajferi: te kis pöxcs! Nem kellene mindenáron sok kiadással járó antiszociális adópolitikát folytatnotok csak azért mert 8 évig mindössze ennyi jutott eszetekbe a sok NEM NEM SOHA mellett és most bizonyítani akartok.

Az szerinted választás, hogy a 23 év alatt az államnak befizetett nem kevés járulékomat - mint hontalan - nem kapom meg, ha nem hiszek a nagy vezírnek?

A 8 évben TE is benne voltál!

SINtelen 2010.11.25. 22:31:52

Roppant egyszerű az egész, ezt neonkommunista rezsimet (Zsidesz éra) összefogva fel kell koncolni, csak egy a baj ezzel a MAGYAR birka nép kell neki egy juhász aki vigyázz rá és vezeti. Nos a barmoknak üzenem nesztek parasztok ez kellett nektek megkaptátok. Én húzom a belem el ebből a szarkupacból, még jó ,hogy sose tartottam magam magyarnak, utáltam mindig itt élni hiába vagyok születésileg magyar és magyar ősökkel rendelkező sose fogom szeretni az országot a népet birka társadalmát. Egyszerűen rühellek ebben a kelet európai vákuumban élni.

Mutyuru 2010.11.25. 22:37:31

Jezusom, nehogy mar a '30as evekbe repuljunk vissza!!! Mintha onnan eredne az orszag mostani problemaja?! Meg peldanak felemlegetni sem erdemes.
A teny a "tokeletesen sikerult rendszervaltas" ota - persze nehanyan szepen hasznot huztak belole - nem sikerul ezt az orszagot rendbe tenni. Mindenhol a simlizes, a csusztatas es a korrupcio megy, ezert tartunk itt ahol tartunk. Minden orszagba vannak problemak, de sehol nem merik megcsinalni, amit itt tesz az aktualis kormany.

frontember876 2010.11.25. 22:39:25

papamaci1 2010.11.25. 16:54:28
Tetszettek volna tiltakozni az MSZP kormányoknál a totális eladósodás miatt!!

nem akarok bántónak tűnni, de miért nem mész a kurva anyádba ezzel a dumával? Nincs meg, hogy lejárt ennek a lószarnak a szavatossági ideje? Te tényleg ennyire agyalágyult vagy? Még most is tapsolnál? Nincs meg, hogy elvesznek mindent, amit akarnak? Fizetéseket, cégeket, magántulajdont, ami csak megtetszik? Nincs meg, hogy semmi koncepció sincs ebben az egészben?

nincs vele gondom, hogy ezekre szavaztál baszdmeg, de tényleg ennyire nehéz belátni, hogy faszt tettek a te szádba is?

gondolkodj már baszod.

ojcabojca 2010.11.25. 22:39:30

@Mutyuru: Mert a jó izlés visszatartja őket

guys 2010.11.25. 22:39:59

alkotmányos diktatúra, arcal a múltba
ennél még az előzők is jobbak voltak

ZéBé 2010.11.25. 22:40:57

@floorwalker: A 40e jelenértéken és jövőértéken is csak az éhhalálra lesz elég neki.

Mutyuru 2010.11.25. 22:43:31

SINtelen: Latod te barom, errol beszelsz. Te szinten egy nagy birka vagy! Ha lelepsz az orszagbol es barhova mennel, nehogy elaruld a nemzetiseged! Mondd inkabb, hogy roman vagy rontva az o hirnevuket ne a magyaroket!
Csak egyet elarulok neked haver: ilyen felfogassal barhova mennel teged se vesznek majd xarnak sem!

Mutyuru 2010.11.25. 22:48:39

@ojcabojca: Igazad van, a franciak 2 ev nyugdij korhatar emelese miatt kimentek az utcara es elfoglaltak/eltorlaszoltak az olajfinomitokat es a fontosabb ellato utakat.

ojcabojca 2010.11.25. 23:01:01

@Mutyuru: Ott legalább volt egy felelős, vezető politikus, aki kiállt és elmondta a népnek a frankót. Nem a jobbkezét küldte maga helyett és nem egy balfasz írta alá a törvényt. Ja és ott működnek az alkotmányos fékek is. Franciák... miről beszélsz?

ojcabojca 2010.11.25. 23:17:56

A bölcs vezető szereti a "legkisebb királyfi" szerepet.

Elérhette volna a deficit csökkentését úgy is, hogy zsebkendőjét gyűrögetve kiáll a népe elé és szépen kölcsönkéri a pénzét.

Nagy kamatot ne várjunk, de visszaadja, amint tudja. Aki közben feladja, annak természetesen az öröklési joga (úgy értem egy összegben és azonnal)érvényes marad.

Elmondhatta volna, hogy ő személy szerint is támogatta a mnyp-t, de a hibáit is látja. Mire a pénzt visszaadja kész terve lesz a hibák orvoslására.

Ehelyett egy bukott politikust küldött, ehelyett minden pénzügyi szakembert lealázott, ehelyett hontalanná tenné azokat, akik ellenállnak, ehelyett magánszámlát hazudik, az öröklés és kártalanítás részleteiről inkább ne is beszéljünk. Ehelyett leállítaná még a szolgálati időmet is, elvenné az eddig befizetett állami nyugdíjamat is. Ehelyett félrebeszél, félreinformál.

Pedig kölcsönadtam volna!

No ezért ne emlegessünk erkölcsöt. A nagy vezér erkölcse pontosan olyan, mint az én választási lehetőségem.

Mutyuru 2010.11.25. 23:18:46

@ojcabojca: Ugy erzem egy kicsit felreertetted, amit irtam. Epp arrol beszelek, hogy ott mukodnek a dolgok. Nem ugy, mint itthon.

ojcabojca 2010.11.25. 23:21:35

@Mutyuru: Bocs. Egy napja nem vagyok magamnál.

mentanyuszi 2010.11.25. 23:25:27

drágáim! Hogy van az, hogy az utóbbi napok híreinek viharában mindenki elfelejtette, hogy a mai magyar elvonások rákfenéje az, hogy nagyon kevesen fizetnek(ünk)rendes mértékű adót, járulékot, és viszont nagyon sokan semmit sem, csak kivesznek a kalapból, mert "jár" nekik. Gondoljátok, hogy ha szülünk még pár gyereket, akkor ebben lesz bármi változás? Ha minden aktív korú fizetne, legalább valamennyi adót/járulékot, vélhetően most is előbbre lennénk. De nyilván egyszerűbb volt lenyúlni az én pénzem, ez kéznél volt. Már megint...

Mutyuru 2010.11.25. 23:31:45

@ojcabojca: Ugyan semmi okod ra!
Tudod en azon akadtam fenn, amikor legutobb pl parlamenti kozvetitest neztem olyan foghijas volt a kormanyparti oldal, hogy az ellenzek felszolalasahoz be kellett hivni egy embert - Matolcsyt sikerult -, mert nem lett volna, aki reagal.
Persze csak neztem, mint hal a szatyorba, amikor meghallottam a sallangokkal teletuzdelt valaszat. Minden konkretumot,peldat nelkulozott es nagy vonalakban beszelt az egykulcsos rendszer elonyeirol. Beszelt? Jo vicc! Haromszor monndta el ugyanazt csak maskeppen.
Es most o az, aki ki all a nagy nyilvanossag ele es ultimatumot ad!
En sok mindenhez nem ertek - ezzel tisztaba vagyok - es nem frocsogni jottem ide, azonban tulzasok nelkul allitom: Jon meg kutyara der...:P

Mutyuru 2010.11.25. 23:35:30

@mentanyuszi: mentanyul, igen ebben igazad van reszben, hiszen a fekete boru barataink mar rajta vannak a demografiai probleman es az ugy nevezett robbanas mar csak ido kerdese. :)
Hiszen ok fogjak eltartani a magyarokat illetve a Magyarorszag teruleten elo nepeket kb. 100 ev mulva. :D

Sas882 · http://raktarbazis.blog.hu/ 2010.11.25. 23:35:33

Mint minden, kicsit túl van lihegve a történet, olyan pénzekről folyik itt az észosztás, ami csak elméletben létezik, az egyén fizeti/vonják/utalják, akár éveken át is, használják a pénzét, s közben megy a parasztvakitás, hogy ennyi meg ennyi van a számláján, s ő ezt el is hiszi, azt persze nem, hogy a Sas882&co. magánnyugdijpénztár rt a pénzét el is bukhatja, esetleg Dominikán fekteti be vagy egyéb igazán közkedvelt dolgot művel a pénzével.
Azt kell látni, hogy ez az egész rendszer teljessen bizonytalan, az eddig években akárki volt hatalmon b@szott hozzányulni, megreformálni, s például az egész nyugdijkifizetést az ÁFÁ-ból megfinanszírozni, ami ugye nem egy grál lovag megoldás, de szerintem még mindig ez lenne a legjobb.

Ami meg az államadósságot illeti, azt meg le kell szarni, nem fizetünk és kész
nincs ebben semmi rendkivüli.
De amig ilyen senkiháziak vannak hatalmon, mint az elmúlt években, ilyen normális megoldásokra nincs esély, csak a szar tologatására.

Indriq 2010.11.25. 23:46:55

És az hogy tetszik, hogy a sunyi Orbán kussol? A hős nemzetvezetőnk... És a zemberek embere is lapít a fűben....

Amúgy az SZJ csökkentés 16%-ra milyen jó lehet, azzal, hogy most már +24%-ot tesznek rá? Cserébe nem kell TB-t fizetnünk, és így a kormány teljesen hasraütéssel állapíthatja meg a nyugdíjat.

Na ennek fényében magyarázza meg nekem valamelyik fityesz droid, miért jó ez!
És ha még a MNYP nyugdíjbavonuláskor a reálértéket vissza tudja adni, akkoris elmondhatom, hogy arra SZÁMÍTHATOK, míg ebben a csúcsszuper államiban a mindenkori kormány jóindulatára vagyok utalva....

mentanyuszi 2010.11.25. 23:51:00

@Sas882: igen, igazad van, a magánnyugdíjpénztár sem fenékig tejfel. Ha már hivatalosan is utálnunk kell őket, de van egy halvány esély nem belépni az államiba, akkor adják meg a lehetőséget mindenkinek, hogy azt a 10 %-ot maga forgassa - amint a poszt mondja. Mármint az is, aki egyébként a teljesen fehér fizujával egyébként is szívóágon van... És akkor legalább tudom, ki miatt rágom szuvas fogaimmal a küszöböt. De hogy azoknak a minimálnyugdíjasoknak, akik aktív éveikben felélték a lóvét, kell folyton emelni a nyugdíját, nehogy lemaradjon drága kormányzó pártunk (mindig az aktuális) pár 10-100ezer szavazatról...ezt már unom kicsikét.

ökörpöröly 2010.11.26. 00:05:05

@Sas882: Seggfej!
1. A magánnyugdíj pénztárakban meg van a pénz, befektetési eszközök formájában, ellenben az állami nyugdíjrendszerrel, ahol 750 milliárdos luk van.
2. A cigány Szaddam kedvence, Matolcsycska mameluk bejelentette, hogy az ellopott 2700 millirádból 750 milliárd megy a nyugdíjpénztári lyuk befoltozására, 1900 milliárd pedig adósságcsökkentésre. Azaz, eddig volt fedezet, most meg lesz egy akár több évtized után lejáró ígérvény, ami mögött nem állnak pénzügyi eszközök.
3. Ilyen baszott, szar, tolvaj rendszer adja a nyugati nyugdíjasok nyugdíjának nagy részét, akik Kaliforniában, Miamiban, esetleg az Alpok lepukkant kisvárosaiban tengetik életüket. Ellentétben az állami nyugdíjt kapó magyar nyugdíjasokkal, akik a hónap végén nem tudnak megvenni már 2 db kiflit se!
4. A világválság ellenére -a cigány Szaddam minisztériumának jelentése szerint is- infláció feletti reálhozamot biztosítottak eddig is. Van olyan nyugdíj pénztár -OTP-, ahol 40%-os hozamot értek 2009. január 1. és 2010. január 1. között.
5. A nyugdíjpénztárak vagyona a pénztári tagok összességének tulajdona, nem történik más, mint majd egy millió ember magánvagyonát ellopják egy ígérvény fejében. Ugyanígy ellophatják a jó édes kurva anyád fizetését vagy nyugdíját is, mert kell hiteltörlesztésre.
6. Államadósság nem fizetése egyenlő azzal, hogy Magyarország végképp kiírja magát Európából, azaz Banglades szintjére süllyedünk. Elhiszem, hogy ez a büdös, tetves, anyabaszó, proli fajtádnak nem nagy visszalépés lenne, de valakik nem szeretnének úgy élni.

Mutyuru 2010.11.26. 00:09:14

@Sas882: Reszben igazad van, mert egyetertenek abba, hogy az adossagot addig nem kellene fizetni, mig talpra nem allunk. Nevetseges a teljes allami bevetelnek az 50%-a (lehet tobb) csak az hitelek kamataira megy el. Kilapatolt penz az ablakon.
A masik dolog egy kicsit necces: szereinted tul lihegett, szerintem csak felkapott hir, mert uj, erkolcstelen lepes es azt veszik el, amit eddig az emberek magukenak hittek. Kenyszeritenek kivetel nelkul mindenkit egy olyan redszerbe, amibe semmi nincsen megalapozva, kidolgozva. Csak egy kerdes feled: mielott MNYP tag lettel barki is az orrod ala dugta a papirt, hogy baratom te ezert dolgozol es ezt fizetted eddig be...nekem senki nem tette meg. Mellesleg a szamladon mozgo osszegnek van rizikoja, megis van ra nemi allami garancia jelenleg. Ha a te erveleseden haladok tovabb, miszerint ez az osszeg kezzel foghatatlan...hm...ha jol gondolom a jelenleg a gazdasagba forgo penzek 90%-a csak elektornikus formaba van jelen es soha nem olt "valosagot". Akkor ezekszerint nem letezik? Meglatasom szerint - nem a legjobb a jelenlegi rendszer es lehet rajta fogast talalni -, viszont amit most a kormany muvel azonkivul, hogy verlazito meg bizonytalan is. Ha lenyuljak a nep penzet majd szep nyomtalanul elparolog esetleg nemi kimutatas lesz, hogy kicsi ide vagy oda jutott. Nem lehet majd nyomonkovetni, mert eltuntetik! Majd a nyugdij elott az allambacsi szepen szettarja a karjat: jah kerem en fizetnek, de nincsen mibol!
Szoval, ha megis van a riziko, azonban igy legalabb ralatasom van a "leendo nyugdijamra". Nyugaton mindenhol arra torekednek, hogy ne az allam feladata legyen - vagy csak kisegito szerepe legyen - a nyugdijasok eltartasaban.
Az AFA megoldasi javaslattal remelem csak vicceltel! Ennyi erovel akar 50%-s afa kulccsal dolgozhatnanak.

saetta26 2010.11.26. 00:14:24

@papamaci1:
Nagy világgazdasági válságnak az állami beavatkozás vetett véget?

Az állam és a HÁBORÚ - merthogy ugye nem csak az USA-t kell nézni, meg nem csak azt hogy utak épültek... hanem tankok, harci repülők stb... aztán jött a rombolás...

Ja azt is érdemes megnézni, hogy hova vezetett az USA-ban a nagy autópályaépítés - a világ legdrágább és legnehezebben kiváltható közlekedési rendszere alakult ki... És egy iparág, aminek a csődje aztán visszaütött...

Nem az állam ellen beszélek, csak - mint általában - árnyalom a képet...
----
Amúgy az állam ellenzőinek meg ajánlom figyelmébe, hogy a túlfogyasztás eredményezte mostani válság, tulajdonképpen egy bankrendszerbeli jelzálog és bóvliinstrumentum válság (volt és lesz), amit (világgazdasági szinten) elsősorban nem az állami túlköltekezés váltott ki, hanem a mohóság és pont az állami kontroll hiánya... (CHF hitel itthon, ismerős?) Aztán az államok becsődölnek attól, hogy megmentették a privát bankokat... (pl. Írország)

Mutyuru 2010.11.26. 00:17:28

@ökörpöröly: te Okor, oszinten szolva nagyon kemenyen utod a vasat. Latom te vagy az egyik itt, akit legjobban felbaszott a hir! Azert ne kapj idegbajt es vard meg dec.15ot, mert addig meg sok dolog valtozhat. :)

mentanyuszi 2010.11.26. 00:21:56

@Mutyuru: és látom, vannak optimisták is... de tényleg, nektek nem jutott eszetekbe a párhuzam XX. sz-i történelemmel? Mikor van az a pont, amikor tényleg csomagolni kell, és menni amíg még lehet?

saetta26 2010.11.26. 00:27:20

@dancegirl26:
Szia!

Máshova menni.
Jó lenne. Csak ilyenkor a többség a NY-EU-i országokra gondol... Ott is a felső közép városrészre, vagy az alsó közép vidékre...
- Szóval pl. East London hogy tetszene? Wembley? Kelet-Berlin lakótelepei? Marseille nyomornegyedei?

India úgy általában? Ghana?

Ja és Amerika is "megtelt"...
----
Azt hiszem tegnapi hír amúgy, hogy az Egyesült Királyság 22000 fő/évre korlátozta a bevándorlást (EU-n kívülről). Gondolom, ha jobban elfajul, akkor az EU-n belüliekre is kiterjesztik majd...
Az meg mai, hogy ezentúl nem GDP-t számolnak, mert az "torzít"... hm... ott se minden megy flottul...
-----
Amúgy igazad van, egy csomóan másolják a hozzászólásaikat, még olyanok is , akik viszonylag értelmeseket írnak...

Üdv:

S.

Mutyuru 2010.11.26. 00:27:53

@saetta26: szerintem idonkent elkerulhetetlen az allami beavatkozas egy-egy valsag eseten - merteketol fugg. Ha a FED annak idejen nem nyul melyen a zsebebe es huzza ki az amcsi bankokat a xarbol, akkor most sokkal nagyobb bajok lennenek. Boven eleg volt, amikor a Lehmann hagytak bebukni, mert a tozsden beletelt vagy jopar honapba - cirka felevbe - mire valaki normalisan feltudta venni a szerepuket.
Viszont nem mindegy az allami beavatkozas merteke ennek a hibas kepe az irorszagi eset.
Egyebkent a 30as evekbeli Nemetorszagot a haborura valo felkeszules vezette ki a valsagbol, hiszen a haboru mindig gazdasagi fellendulessel jar. Az mar mas teszta, hogy utana milyen karokat okozott es szukseges helyre allitani.

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.11.26. 00:32:22

1. Azon manyup támogatók, akiknek a cigányozás egy érv, többet ártanak az általuk támogatott ügynek, mint amennyit használnak. Primitív, jobbikos tempó.
2. Az egyszeri, nagyarányú adócsökkentés jelen helyzetben Orbánék szerint -1% szja +24% nyugdíjadó = 23% adónövekedés az ellenkezők számára. Demagógia, tudom, de érdekes ezt tapasztalni az öszödi beszéd legnagyobb kritikusától, az embertől, aki soha nem hazudott.
3. A manyupok ellen felhozott kritikák egyike sem magyarázza meg, hogy miért lesz jobb az állami rendszerben és miért elfogadható a fidesz által választott módszer.
4. Pina

Mutyuru 2010.11.26. 00:34:22

@mentanyuszi: Talan van olyan pont, aminek az eljovetele meghozza es a nepesseg elvandorol, hiszen Gyurcsany elvtars is megmondta anno: akinek nem tetszenek az intezkedesek elmehet, elhagyhatja az orszagot es dolgozhat kulfoldon! Megjegyzem ez eleg kemeny beszolasnak tartottam akkor.
Abban igazad van, hogy optimista vagyok. Azonban, ahogy olvasom a kommenteket nekem sok emberhez kepest sokkal kevesebb lehet a majdan bekovetkezo vesztesegem, mint sok ide kommentelonek.

Mutyuru 2010.11.26. 00:41:02

@saetta26: Ennyire ne lasd negativan a dolgokat. Ha valaki ki akar menni kulfoldre igy teljesen elveszed a kedvet. Nem azt mondom, hogy mindenhol kolbaszbol van a kerites es minden szuper, de megtalalhatod a szamitasodat mind nyugaton, az amcsiknal vagy keleten Szingapur es ha eleg bator vagy az izraeli tersegben.
NB: kifejezettem jot tett neki a verfrissites, mert belterjes lett az egesz sziget, hiszen eleg ha vegig nezel az angolokon. Kinezetre es fejbe minden masodiknak baja van. Mivel mar besokaltak vagy csak latszolag kezdik elerni a kivant letszamot, ezert korlatoznak. Nemetorszagba jovore jar le a munkavallasi engedely kenyszere a kelet fele...elvileg, szerintem ezt meg kibovitik. Hogy miert: a 700e fos Frankfurtnak a 60%-a nemet, a tobbi mind kulfoldi. Egy allasnal, ami kicsit kotodik a penzugyi szektorhoz mar nem a nemet a preferalt nyelv, hanem az angol.

mentanyuszi 2010.11.26. 00:48:13

@Mutyuru: igen, abban igazad van, hogy mindennel meg lehet barátkozni/alkudni - kivéve a fentebb említett valóban extrém párhuzamomat -, csak minden ilyen piszkos politikusi trükk bedobásakor rájövök, hogy mennyire belefáradtam abba, hogy minden évben kb még 5 évre prognosztizálják a Kánaán tuti eljövetelét...hány éve már?! És most is a konkrét manyupos ötleten túl sokkal jobban zavar, hogy SEMMI de semmi biztos pont nincs. Alkotmány? mit nekünk! Törvényi szabályozás? Ki mer már ilyenekben bízni? Attól félek, hogy az én fantáziám szegényes ahhoz, ami még itt ránk vár...

Sas882 · http://raktarbazis.blog.hu/ 2010.11.26. 01:03:04

ökör:
te igazi vadbarom vagy, ha van véleményed miért nem adod elő kicsit szalonképessebben, ezt tanitják liberális köcsögöknél?
volt pár évetek regnálni, az eredménye megvan, gz!
Az adósságot meg fizettesd ki az elvtársaiddal vagy marhára indokold meg mire ment el pénz, hogy tudjam, miért kell fizetnem, előre is köszi.

Mutyuru:
oda kell eljutni, hogy a jelenlegi rendszer, akár állami, akár vegyes bukásra van itélve, ha
a nyugdijjakat és az eü ellátást az aktiv dolgozóktól elvont pénzekből kell finanszírozni, ez teljessen hibás elképzelés, talán a teljes foglalkoztatást hirdető félkommunista rendszerben volt alapja, a jelenlegiben nincs.
Egyrészt a foglalkoztatotság nincs a toppon, s nem is lesz, amig a munkáltatókat ilyen terhek - adók, járulékok és egyéb marhaságok - terhelik a dolgozók után, másrészt a mindenkori aktiv rétegtől elvont pénzekből finanszirozni az előző generációt, minden tisztelet mellett is - számomra - nem igazán elfogadható.

Szó nincs 50% Áfáról, ha van lehetőséged, nézz meg egy költségvetési kimutatást, hogy a bevételi oldalon mekkora összeg szerepel, mint ÁFA, s a kiadási oldalon mint nyugdijfizetés.
Ha ebből finanszirozod, akkor szinte mindenki részt vesz a nyugdijjasok pénzének előteremtésében - igen, maga a nyugdijjas is, de a semmitevő kancigány is - nemcsak a társadalom azon rétege, akik bejelentett munkahelyen dolgoznak.

Azt kell belátni, hogy csakis akkor fogunk kilábalni szarból, ha az embereknek lesz pénzük fogyasztani, szolgáltatásokat igénybe venni, ha csak lehúzod őket, abból csak bukás lehet, akár rövidtávon is.

onmagam 2010.11.26. 01:06:12

..., ha meg később jön össze a pénz, akkor később megyek nyugdíjba.Ugye?

Különben meg ha maradok is MNYP-ban, miért is ne kaphatnék a 24% után is pénzt 34 év múlva?
34 év nagy idő, addig még akár az is megeshet, hogy lesz egy normális kormányunk!
Lényeg, hogy nem a mostani kormány dönti el, hogy mennyi lesz a nyugdíjam, ez csak zsarol.

Én is persze gyüjtögetek magamnak, de inkább külföldön, vagy a vánkos alatt, úgy érzem most ott nagyobb biztonságban van mint a magyar bankokban :(

ikaljan · http://ikaljan.blog.hu 2010.11.26. 07:10:55

Most annak ellenére, hogy nagy vonalakban egyetértek az írással, azért megmosolyogtató, amint a reálértéken 40 000 Ft (ami lehet akár 60, de ha nagyon ügyes vagy, 80e Ft is) nyugdíj perspektívája milyen földöntúli örömmel és megelégedéssel tölti el a szerzőt.

Hiába no... nem csak kenyérrel él az ember :-)

sprenczl 2010.11.26. 07:26:40

Sikeres MNYP tag valahol? Hmm?

orient 2010.11.26. 07:37:54

kérdés. Ha nem lépek vissza az államiba akkor nem is kell a járulékot fizetni, teát ahogy emlitetted csak megtarthatom a lóvét?

2010.11.26. 07:46:16

@fátum: ugy mennek át hosszú tömött sorban mint a birkák, majd meg látod 99,9%ban

Karcsika_Szemüveges 2010.11.26. 07:59:31

Senkit nem köteleznek, hogy lépjen vissza a MANYUP-ból. Ott lehet maradni!!!

(De, lehetne úgy is, hogy jövőhónaptól az állam kiszáll teljesen a nyugdíjügyből és fizethetik a MANYUP-ok a nyugdíjasokat, de mindenkit ám. Viszont, ha csődbe mennek, akkor ne az államtól, hanem a MANYUP-ok mostani haszonélvezőitől vegyék el a hatóságok amijük csak van és vigye őket életfogytigos kényszermunkára.)

Vegyétek már észre, hogy a MANYUP mostani haszonélvezői, azaz a MANYUP-ok kezelőinek lobbihangulata izzítja a parazsat. Vége szakadna a jólétüknek meg a dőzsölésüknek. Naná, hogy lázadnak. Nem a leendő nyugdíjasaikat féltik a MANYUP kezelői, hanem a saját fejősteheneiket, amikből éjjel-nappal szivattyúzzák a lét. Orbánék húzásának egyetlen vesztesei a mostani MANYUP kezelők lennének, akik most nagylábon élik a mindennapjaikat. Na ezeket a csapokat kell elzárni, de hírtelen!!! És ez az össze leendő nyugdíjas érdekében történik. A MANYUP-ok pénzét csak így védheti meg az állam. (Ha egyáltalán meg van még a lé. Mert könnyen meglehet, hogy már csak egy halom értéktelen papírt tudnak majd felmutatni egyes MANYUP kezelők!!!)

Szűcslaci 2010.11.26. 08:10:56

Kinek megmosolyogtató ezen írás - számomra elszomorító. Kicsit olyan, mint a 22-es csapdájában a Lappage csirízágyú. Tehát mégis igaz, egyesek kiírják magukat a társadalomból. Nem holmi fikció - itt a bizonyíték. Tessék, tégy terveid szerint - de akkor ne akarj közvilágításban, közbiztonságban, de még csak semmi egyébben sem részesülni! Építs magadnak utakat, üzleteket, gyárakat, kórházat, egyebet! Mert ez mind-mind azért létezik, mert mások fizetnek különféle adókat, járulékokat. Az senkinek sem szúrta a szemét, hogy törvény kötelezett minket arra, hogy magánkézben levő, magánzsebet tömő vállalkozásoknak fizessünk be komoly összegeket, melyek úgy játszottak ezzel a pénzzel, mint még a sajátjukkal sem lehet: ha dagadt a summa, vetettek belőle koncot, ha apadt, akkor csak nekik jutott zsír. Na, az én szememben ez a kommunista tempó. Amiről te beszélsz, az kicsiben a családban is megvalósítható: hagyjad éhenhalni a nagyszüleidet, legyen mindenkinek privát kasszája és szarjál a másikra nagy ívben.

Szűcslaci 2010.11.26. 08:12:12

@rigevidon:
Az elvakult fideszútálattól nem látják a lényeget úgysem.

Giraffa 2010.11.26. 08:27:27

Aki még mindig hisz az állami gondoskodásban annak lelke rajta.

Lehet, hogy a poszt írója által leírt 40.000 Ft havi nyugdíj kevésnek tűnik 35 év múlva, DE mi garantálja, hogy egy tollvonással az állami nyugdíjat megszüntessék/értékét 90%-kal csökkentsék?

A járulékot úgyis átnevezik adóvá, így nem köteles érte bármit is szolgáltatni az állam.

Véleményem szerint az állami nyugdíjrendszert kellene teljesen felszámolni. Az első világháború előtt nem volt általános állami nyugdíj, mindenki a saját megtakarításaiból ÉS a gyerekei által nyújtott támogatásból élt meg.

Ha belegondolunk, akkor az állami nyugdíj megszüntetése az előbbi ok miatt demográfia alakulására is pozitív hatással lenne.

meru 2010.11.26. 08:35:07

@Szűcslaci@rigevidon:: A gondolkodásod a Fidesz paranoid gondolkodásmódja. Amikor a focipályán az Áder felrúgott, miután kicseleztem, azt mondta, hogy én mentem neki a lábának. Igazolva látod, hogy az, aki a Fidesz fenyegetés hatására (kiírja magát a társadalomból), úgy dönt, hogy nem hajlandó autonómiáját feladni, az lám kiírja magát a társadalomból. Ez butaság, logikai nonszensz. Ezen kívül Te nem hallottál még az öngondoskodásról, vagy ha hallottál is, fogalmad nincs róla, hogy az mi.

Szűcslaci 2010.11.26. 08:41:43

@Giraffa: Badar. Tehát az adóért nem kapsz semmit?? Élesszemű vagy, jó meglátásaid vannak. Másik felvetésed a nyugdíj előtti időszakról: bizonyos családmodell ezt lehetővé teszi - többnyire 8-10 gyerek, számtalan unoka, családi gazdálkodás esetén. Aki nem ilyen családban élt, annak maradt az egyházi kegyelemkenyér, vagy a koldulás, vagy az éhenhalás.
Szüntessünk meg minden, ami az általad említett időszakban még nem volt - először is az orvosi és kórházi ellátást, a tömegközlekedést, az úthálózatot....téged Geréb mama segített a világra?

Szűcslaci 2010.11.26. 08:43:14

@meru: Te meg nyilván nem hallottál a társadalmi felelősségvállalásról, a szolidaritásról, az együttérzésről, vagy akár csak az államszerkezetről.

bierkamp 2010.11.26. 08:44:12

EZ YÓÓÓ:D

Lehet, hogy Gyurcsány helyett (mellett) Orbán is ülni fog majd?

Jogilag a mnyp pénz a user tulajdona. Ezt elvenni sikkasztás. Nem tudom mi jár 3 milliónyi rendbeli sikkasztásért bűnszövetkezetben (Selmeczi szenátornő, Matolcsy, stb.) de milyen show lenne ha a két faszi (GYF+OV) egy cellában lenne. Mit összeveszekednének, hogy ki legyen a lány.

bierkamp 2010.11.26. 08:45:06

Matolcsy...siess már...egyik szemed itt... a másik ott :DDDDD

Mutyuru 2010.11.26. 08:54:43

@Szűcslaci: es rigevidon:
Nem kell felree es belemagyarazni a dologbe, hogy kinek milyen a hozzaallasa a fideszhez vagy mas partokhoz!
A kormany jelenlegi intezkedese korul folyik a vita illetve ennek eszeru megkerdoljelezeserol. Biztos vannak itt "fideszesek vagy mszp vagy mas partiak", akik pozitivan vagy epp negativan fejtik ki a velemenyuket.
Reszemrol csak sajnalni tudom, ha bevettetek a kormany demagog szoveget es abban remenykedtek, hogy az allam fog majdan eltartani benneteket. Az MNYP-bol atszivattyuzott penz mar el van koltve. Olvassatok egy kicsit! Szerintetek ezekutan honnan fog a kormanyunk vagy melyik kormany fog osszevadaszni ekkora osszeget ujbol? Ha megprobaljak, akkor is ujabb sarcok, adok, megszoritasokkal erheti el. Es ezt ki fogja megfizetni?! Nyilvan az aktualis dolgozo reteg.
Igen ott lehet maradni az MNYP-be! Rigevidon, te nem latod a fatol az erdot! Olvassd el milyen feltetelekkel maradsz tag es hova es mit kell fizetned. Teljesen ellehetenitlenek arra kenyszeritve az emberek nagy reszet, hogy lepjen vissza az allamiba.
Sajnos a cikket azert nem tudok egyeterteni, mert a lakossag nagyobbik resze a minimum alatt tengeti az eletet. Havi 50-80e-bol nem lehet felretenni, fizesd a rezsit, az esetleg felvett A vagy B hiteled a banknak, tartsd el a csaladod es biztosits neki egzisztenciat! En csak azt latom, amibe en nottem fel a Dunantulon, de akkor nezzetek meg sok embert az Alfoldon, hogy mikeppen elnek.
Ezek az emberek nehogy felrerakni nem tudnak, de ho vegen mar a szuleiktol, barataiktol kernek kolcson. Csak sajnos a legtobb itt meg hozzaszolni sem tud a temahoz, mivel nem telik nekik olyan luxusra, mint az Internet.
Szoval a kormanyoknak (nemcsak a jelenleginek) vegre ezen kellene elgondolkozni es hozni intezkedeseket. Kotelezove tenni a munkat aszocialis ellatasban reszesuloknek, aki alkalmas ra - legyen az illeto akar roma, akar magyar vagy netan mas szarmazasu ingyenelo. Talan akkor nem 3 milla emberen kellene elverni minden port, hanem 4 esetleg 5-on.
A masik problema, hogy az orszagba senki nem szeret fizetni jaruleko, adot. Ez nem a magas mivoltanak tudhato be, hanem mert tobb evtized alatt beleivodott a nemzetbe, hogy mindeki sajat zsebre dolgozzon es lofaxt az allamnak. Egy kulcsos adorendszer...bah Orbanek azt hiszek, akkor mindenki onkent, boldogan es dalolva fizet majd? Ez egy szep alom.
Meg egy gondolat: le kellene vetkozni ezt a szethuzast, butasagot (foleg nagy tomegben), kozombosseget es ezt a szomszed tehene is dogoljon meg, ha az enyem mar kinyult stilust. Igy tenyleg nem lesz elore! Viszont mindez nem fog menni 1-2 ev alatt, szoval kitartas szinten szukseges.

meru 2010.11.26. 08:55:48

@Szűcslaci: talán többet is gyakorlom a mindennapi munkám során az együttérzést, szolidaritást. Te összemosod e fogalmakat az egyformasággal, a nyájjal.

Kósza 2010.11.26. 09:11:15

Tőzsde - 400 pont, EURHUF 280,...
szép volt fiúk

igényes 2010.11.26. 09:12:09

Az alábbi hír érdekes, valószínűleg persze, hogy leáll, mint mindig. Esetleg rosszul fogalmaztak, lehet, hogy tényleg az ünnepek alatt nem lesz közlekedés?

Szerintem, biztosan nem így lesz! Lesz közlekedés 25-én és 26-án. 24-én 16:00-tól nem lesz éjfélig, na és?

Egy örző védő cég felkeresi majd a szakszervezeteket. Védeni fogja.

A Népszabadság szerint könnyen lehet, hogy karácsonykor leáll a tömegközlekedés Budapesten. A BKV dolgozói ugyanis a sztrájktól se riadnak vissza, ha a társaság adós marad éves bérük maradványrészének kifizetésével.

igényes 2010.11.26. 09:19:10

Lenne egy tökös újságíró, leutazna Kolontárra, Devecserre és készítene 5-5 emberrel egy interjút, majd felkeresné a két polgármestert. Megkérdezné a polgármesterektől, elégedettek-e, és mennyi pénz áramlott hozzájuk, esetleg bemutatnák-e az utalásokat.

Voltak-e náluk igen kigyúrt kopasz legények?

Érdekes lenne a válasz.

hááááát 2010.11.26. 09:40:45

Talán próbáljuk meg a kommentek mellett ezt is:
-"Szilágyi után még egy fiatal nő beszélt, elmondta, hogy jó lenne, ha egy tartósabb civil kezdeményezés bontakozna ki a mostani megmozdulásból, ezért december 12-én újabb tüntetést tartanak a Kossuth téren."

Kiváncsi vagyok hányan gondolják komolyan és fagyoskodnak együtt egy ilyen ügyért.

csincsilla72 2010.11.26. 09:42:12

@Szűcslaci: valószínűleg az ideológiai továbbképzésen elfelejtették elmagyarázni, hogy a közvilágítás, a közbiztonság a befizetett adófointjainkból van fenntartva. Ergo nem írom ki magam semmiféle társadalomból, ha megmaradok MNYP tagnak, csak éppen biztosítom, hogy ne haljak éhen 30 év múlva. Mert a jelenlegi demográfiai mutatók alapján az állam kegyelemkenyérrevalót fog tudni fizetni. De bízzatok nyugodtan az állami nyugdíjatokban. 20-30 év múlva ugyan hol lesz Viktor vagy Matolcsy, hogy garantálja nektek ezt a pénzt? Pláne, mivel a járulékot épp most nevezik át adóra (ami ugye semmiféle visszafizetésre nem kötelez...). Tessék már gondolkodni.

Valerya 2010.11.26. 09:46:20

@Mutyuru:
több mindennel egyetértek...viszont az Alföldön élek és nekem azért - főleg a net birtoklásával kapcsolatban - egy kicsit mások a tapasztalataim.
De ez nem annyira lényeges.Viszont komolyan azt gondolom, hogy a magyar ember "majd eldöntik a fejem felett" hozzáállásából egyértelműen lehet látni a következményeket a nyugdíjak körüli vitákban is. Nem képes összefogni, kiállni, valódi szervezettséggel (itt nem a szélsőjobbos tüntetésre gondolok, meg a lázításra), hanem valódi civil kurázsit értenék ezalatt..
Nemrég hallottam a hírt, hogy - ha jól emlékezem Hevesben? - egy-két orvost górcső alá vettek mer - minő skandalum! - egészséges embereket pénzért próbáltak rokkantosítani..A kormány el is rendelte az országos vizsgálatot..Ha ezt komolyan gondolnák - és a rokonok sem maradnak ki belőle - szép dolgok fognak kiderülni... Na csak ennyit a járulékokról, az alóla kibújni igyekvő magatartásról adófizetői morálról

Mutyuru 2010.11.26. 09:48:16

@igényes: Leallna a kozlekedes, klafa, mindenki elovehetne a kocsit, meg a hetvegi spajzrablok es a vnapi vezetok is.
BKV pedig elmehet a francba! Nem az allami penzekre kellene apellalni, hanem gatyaba razni magat es adossag eseten visszatartani az aranytalanul magas, jogtalan kifizeteseket! Akkor nem lennenek ilyen helyzetbe.

igényes 2010.11.26. 09:56:54

A Jobbik helyében én feltennék három kérdést a FIDESZ felé!

1. Obán, Kövér Matolcsy, Varga, Schmitt urak, van-e birtokukban opciós szerződés?
2. Obán, Kövér Matolcsy, Varga, Schmitt urak, van-e külföldön vezetett számlájuk, ennek értéke?
3. Obán, Kövér Matolcsy, Varga, Schmitt urak, van-e részük off shore cégben?

AndOr01 2010.11.26. 09:59:15

"Számoljunk tovább! 34 évem van a nyugdíjig, alapesetben ha minden hónapban félreteszek húszezer forintot, és pusztán az inflációval megegyező hozamot érek el, tehát tartom a reálértékét, akkor ez azt jelenti, hogy nyugdíjba vonulásom után 17 évig élvezhetem az életet havi negyvenezer forintból."

Ez röhelyes! :D Ekkora baromságot már régen olvastam.

1. A "pénzedet" nem fektetetd be sehova, mert azt mások teszik helyetted.

2. Ne számolj, az infláció megtérülésével, mert egyelőre azt sem tudták megoldani, hogy legalább a nettó befizetett összeged meglegyen a számlán, akkora volt a "működési költség".

3. Nem tudom, hogy hol szeretnél 40.000 forintból élni. Legfeljebb az utcán, mert ez a rezsire se lesz elég. Az utcán meg kétlem, hogy nyugdíjasként kihúzod 17 évig. (Tényleg! Gyógyszerre mennyit számoltál?)

Egyesek olyan kurv@okosak ebben az országban. Amíg szakértők garmadája próbálja megmenteni az országot, addig nem szégyellik a szarrágó pofájukat és azt az elméleti pénzt kérik számon, melyet sose láttak, sose volt az övék, sose költhették semmire,csak egy papírra nyomtatott számsor volt és az is egyre csak fogyott, mert folyamatosan lopták működési költség címén.

Hát tulajdonképpen, ha rosszat akarnék Neked, akkor azt kívánnám, hogy csináld úgy, ahogy mondod. (Bár szerintem csak másokat szeretnél erre rávenni.) De én nem kívánok Neked olyan rosszat, hogy ezt a hülyeséget megvalósítsd. Én legalább felfogom, hogy miről beszélsz.

Szűcslaci 2010.11.26. 10:02:19

Én úgy gondolom, hogy a MANYUP pénztárak éppúgy ellopják (ellopták) a pénzemet, mint bármelyik másik jóbarát-maffia. Önkéntes pénztárak ezután is lesznek, meg bakok is - tehát mindenki takarékoskodhat önszántából, önkontóra a jövőben is. Tessék aranyat vásárolni. Vállalkozást indítani, részvényeket venni, vagy ingatlanba fektetni. Bérházat üzemeltetni, hotelt nyitni. Ez mind, megannyi lehetőség a nyugdíj kiváltására.

Kivlov 2010.11.26. 10:08:46

Meg kéne szüntetni a nyugdíjat!
Aki tesz félre magának az majd kap, valami önkéntes féléből, aki nem tesz azt eltartják az utódai vagy éhenhal.
Plusz a tényleges magatehetetleneknek (vakok, bénák stb.) levonnának vagy 5-10%-ot a bérből és kész. A többi maradna a dolgozó zsebében, aztán eldöntené, mihez kezd vele…

Mutyuru 2010.11.26. 10:12:54

@AndOr01: Nem kotekedes a celom, de velemenyed szerint az orszagba folyo jelenlegi intezkedesek a megmentesrol szolnak? Akar az elmult 20 evet nezve a rendszervaltas ota.
Sajnos azt kell mondjam en ezt nem erzekeltem:
- keves az aktiv dolgozo
- kormany (mindig az aktualis) lop, csal hazudik es a zsebet tomi
- raadasul a mandatumanak elso kb 2 eve azzal megy el, hogy felszamolja az elodje minden intezkedeset
- csak vetik ki az ujabb kozterheket, amit az a keves aktiv munkavallalora terhelnek
- ha vmilyen intezkedest hoznak, az is csak parasztvakitas, tobb sebbol verzik es messzirol buzlik
- ugy es olyan szabalyokat hoznak, ami szamukra jo, megszaporitva a kiskapukat
- akin szamon lehetne kerni a lenyult penzeket azt futni hagyjak, mert magaval ranthat barkit a felsokorbol - ha megis vhogy felmerulne a gyanu, akkor azt a megfelelo helyen nyomast gyakorolva eltusoljak
...es meg sorolhatnam.
Kerdesem hozzad: te elegedett vagy ezzel? te onkent es dalolva visszalepnel egy olyan allami rendszerbe, aminek tul sok valosag alapja nincsen, kidolgozatlan es emiatt hibas kategoriaba sorolhato?

tlvajferi 2010.11.26. 10:14:36

@ojcabojca: én megpróbáltam civilizáltan írni, csak közszereplőket minősítek tolvajnak, gaezmebernek, országrablónak és hazaárulónak

úgyhogy ha ez nem egy pénzelt blog lenne, téged le kellett volna tiltani...

arról, hogy hontalan vagy, saját magad tehetsz, ugyanis hogyha 23 év alaltt nem tudtad megszerezni az állampolgárásgot, egész biztos nem érzed hazádnak Magyarországot!

fogadd meg gyurcsány haverod tanácsát:
"el is lehet innen menni..."

Kivlov 2010.11.26. 10:15:54

Amúgy meg azt nem értem a sírókon, hogy mi lenne ha nem is lett volna manyup rendszer???
Tolnád a közös kalapba a lét, ahogy ’90es évek elején, meg majd ezután is kész…
Kényszerrel léptettek be a manyupba, kényszerrel léptetnek ki. Ennyi.

R.Ivan · http://www.rettegettivan.co.cc/ 2010.11.26. 10:16:41

A poszthoz csak annyit, hogy tessék már kicsit olvasgatni pl. az Argentin esetet, hogyan kell kinullázni egy országot. 34 év mulva mai értkéken kb 15-20 ezret fognak adni nyugdijra, tehát az eszmefuttatés még jó is lehetne, viszont következő lépcsőben el fogják inflálni a forintot, más lehetőség már nincs elkerülni az összeomlást. Nah és utána lesz a totális csőd anarchiával...Az olvasás hasznos dolog, sajna nem mi vagyunk az elsők, és nem is az utolsók.

Mutyuru 2010.11.26. 10:17:05

@Kivlov: vazze, ezt te sem gondolod komolyan, ugye? Ezzel a 'had hulljon a fergese felfogassal' nagyon rossz uton haladsz sajnos.
Te is kerulhetsz meg utcara es akkor majd ez a sors var rad! Ne feledd! Soha nem tudod mikor kerulsz be a godorbe, ahonnan nem mindig van kiut...
Egy javaslat ezt a felfogasodat nyilt helyen es arccal ne vallald fel, mert ott helyben meglincselnek!

tlvajferi 2010.11.26. 10:19:42

@Melee: én sem találom helyesnek

ugyanis a magánnyugdípénztárakba kifizetett összegre mindenkori kormányok jó magas kamattal (ebebna simor féle MNB is segített) őrült kölcsönöket vettek fel

ezek kamatait visszamenőleg 10 évre ki kellene fizetettni a magánnyugdíjpénztári tagokkal, és csak azután válasszanak, hogy visszatérnek-e az államiba, vagy maradnának tovább magánok...

az mnyp tagok egy kicsit túl sok juttaásban részesültek a köz pénzéből és még így sem voltak megelégedve...

Kivlov 2010.11.26. 10:23:55

@Mutyuru:
Hagyjad már.
Látod hova jutott ez az ország 20 év alatt ezekkel a szép szavakkal, mint: szolidaritás, jogállam, demokáré és társai? Ide a pöcegödör szélére.
Elértük, hogy van lassan 1 misi kisebbségi, aki soha életében nem dolgozott és nem is fog, az utódaival együtt. A saját nevüket leírni sem tudja legtöbbjük.
Elértük, hogy 40 felett az emberek egyetlen célja, hogy valahogy nyugdíjba könyörögjék magukat, aztán majd mellette még feketéznek valamit.
Elértük, hogy a képzett, állami pénzen kitanított fiatalok (ha van eszük is, nem csak kamudiplomájuk), itthagyják az országot. Teljes joggal nem kérnek az itthoni éhbérből, a horroradókból és a 0 színvonalú állami szolgáltatásokból.
EÜ, közbiztonság és társait inkább tovább nem sorolom.

Lószart sem érünk a sok idióta jogvédő dumával meg egyebekkel.

Mutyuru 2010.11.26. 10:25:12

@Szűcslaci: CSak annyit fuznek hozza, hogy nem mindenkinek van hozza anyagi fedezete, hogy ezt vagy barmi mas altalad irt dologba fogjon. Pl: kicsit nezz utana mennyibe kerul egy vallalkozas elinditasa es probald meg mondjuk egy havi 80e Ft-os keresetbol.
Itt pedig megnezheted az arany aktualis arat - rohadt magas:
goldprice.org/gold-price-euros.html
Talan neked megvan a lehetoseged ezek barmelyikenek a megvalositasara, akkor hajra es tenyleg sok sikert kivanok hozza - komolyan es onzes nelkul.

Mutyuru 2010.11.26. 10:29:44

@Kivlov: Persze, hogy nem erunk semmit a dumaval es a demagog szovegekkel.
Barmilyen furcsa lehet szamodra egyeertek azzal, amit leirtal, viszont epp ebbol kell kilabalni. Ugy gondolom nem az lenne a helyes ut, amit korabban irtal. Gondolom a feszultseg szolt beloled.

Kivlov 2010.11.26. 10:37:23

@Mutyuru:
Akár az is egyfajta helyes út lehetne. Legalábbis a mostaninál jobb.
Annak kéne végre véget vetni, hogy a hozzáadott értéket a jelenben nem produkáló csoportoknak osztogatunk.
Minden egyes kormány első dolga a nyugdíjemelés, meg a segélyesek, inaktívak seggének nyalása.
És csodálkoznak, hogy nem akarnak az emberek (legálisan) dolgozni.

attbar 2010.11.26. 10:40:04

@inebhedj:
Én ugyanezt a kérdéssort kicsit más szögből nézem:

"minek kellett az adócsökkentés, te nagyon okos?"

Én az SZJA csökkenés haszonélvezője vagyok, ennek ellenére sokadmagammal nem értek egyet vele. Egyrészt mert túl nagy árat fizetünk érte, másrészt pont azt a réteget súlytja a legjobban akinek eddig is fájt, az áátlagkeresetűeket. És a gyerekvállalás pl bruttó 1 milla fizetésnél nem egzisztenciális kérdés, arról nem beszélve, hogy ugye te sem gondolod, hogy a jóval átlagkereset felettiek gyermekvállalása fogja megoldani a demográfiai problémákat. Ugyanis ez a réteg sokkal kisebb mint az átlagkeresők, akiket mégjobban súlyt az új SZJA törvény.

- tandíj bevezetés?

Ezt én sem értem, ha csak arra nem céloz az illető hogy csökken az államilag finanszírozott helyek száma.

- vizitdíj ? 300 ruppó

A vizitdíj eltörlése után az orvoslátogatások száma 22%-al nőtt. Ez szerinted nem jár többletköltséggel? :) Ez egy jelképes korlátozó tétel volt, mert aki beteg az kifizet 300Ft-ot, aki viszont hobbiból jár orvoshoz az nem.

- korrupció elleni harc?

Egyetértek, ez sosem fog változni.

- kevesebb önkormányzat?

"Ez konkrétan hülyeség (populizmus, ha úgy tetszik), és az önkormányzatok számának csökkentése költségnövekedéshez, és színvonalcsökkenéshez vezet." Ez még akár igaz is lehet, nekem a túlzott jogkörükkel és azzal van a bajom hogy ragaszkodnak elvi hülyeségekhez. Pl három szomszédos 1000 fős falu fenntart 3 kisiskolát, mert verik a mellüket. Ha ebből kettőt bezárnának és a megtakarított pénzt ráköltenék a működőre és vennének egy iskolabuszt, sokkal jobb és színvonalasabb körülmények között tanulhatnának a gyerekek. És ez hosszú távon hatékonyabb és gazdaságosabb.

- ingatlanadó(100 millió érték felett)

Én nem bántanám azokat akik megkeresték rá a pénzt, vagy örököltek stb. Én azt vizsgálnám hogy a pénzt honnan szerezték rá...

Mutyuru 2010.11.26. 10:45:38

@Kivlov: Helyes ut? Talan, bar az n izlesemnek tulsagosan radikalis. Bar szerintem napokig mehetne az oda-vissza errol a temarol es esetlegesen mindket oldalon lenne igazsag.
Megkerdeznem a moderatorokat, hogy a kommenteket lementve elkuldenek-e a kormanynak. Talan ihletet merithetnenek belole...:) Azert szurni kellene, mert van itt par elvakult gondolkodo - jo befogom a pofam, mert en szinten az lehetek masok szemebe. :P
Valamiert az az erzesem, aki oda "fel" kerul elfelejti honnan jott es mivel tartozik a megvalasztoinak. :S

ayatollah 2010.11.26. 10:45:40

Nem kell bántani Matolcsyt, de a megtakarításainkat ki kell vinni külföldre! A mai "nyugdíjmentő" csomag után holnap jön a bankszámla és értékpapírmentő, holnapután az ingatlanmentő csomag. Csak az a lényeg, hogy egy jó múltú stabil jogállam legyen. Innen a vagyont akinek van egy kicsi, ki KELL vinni.

Kivlov 2010.11.26. 10:48:51

@Mutyuru:
radikális? az a lényeg. maszatolással meg szép szavakkal oda jutottunk, amit fentebb írtam...

springbok 2010.11.26. 11:00:37

En 2002 ota nem vagyok "itthon" . A magannyugdijpenztar evente kuldi az egyenlegemet az addigi befizetesekrol. 2002-ben mikor elmentem, volt rajta 248e FT. Mara ebbol csinaltak nekem 260e FT-ot.
Ha valami, akkor EZ nevetseges. Ilyen MNYP-ba - teljesen jogosan - senkit ne kotelezzenek, hogy berakja a penzet. Ebbol kiindulva az alapelv jogos. Allam kezeli avagy csinald magad.

Ouroboros 2010.11.26. 11:11:04

Ezek szerint nem vagyok egyedül az elhatározásommal, hogy megmaradok a magánnyugdíjpénztári rendszerben.

Nem látom át, hogy jól járok-e, vagy rosszul. A jelenlegi számok alapján nagyon rosszul. De nem ez a lényeg.

Ocsmány, gátlástalan, lázárjánosi módon zsarolnak.

És nem a zsarolás ténye a döntő, hanem hogy megelőlegezik nekem a szemét, részvétlen, önző hontalan címet, ha nem lépek át. Miközben a közterhekből a vállalásom ugyanakkora lesz, mint az állami rendszerbe átlépőnek, csak én deklaráltan nem részesedhetek belőle. A nyugdíjadó (már észbe kaptak, át is nevezték) ugyanis diszkriminatív: mindenkitől levonják, de azok kizáratnak a juttatásokból, akik egy törvényes, de a kormánynak nem tetsző opció mellett döntenek.

A kérdés, hogy hajlandó vagyok-e engedni a zsarolásnak, ha a kényszerítő erő csupán anyagi jellegű? Szerencsétlenebb korokban egyes emberek a megveretést, megkínzatást, a halált is kockáztatták személyes integritásukért. Én most legyek gyáva a nyugdíjamat kockáztatni?

Szóval nem látok más döntést a magam számára, ha valaha tükörbe akarok még nézni. Ugyanakkor jó lenne, ha ez nem valami egyedi akció lenne, hanem lenne valami visszhangja, üzenete. Jó lenne, ha lenne civil kurázsi, jó lenne, ha a gátlástalanság, a pőre akarnokság ilyen szélsőséges megnyilvánulására már tudna a társadalom egy számottevő része nemet mondani.

Ezért figyelek errefelé is, van-e valamiféle kezdeményezés.

Giraffa 2010.11.26. 11:21:52

@Szűcslaci: az adóért nem kapsz semmi GARANTÁLTAT. :)

Az eü. járulékért "garantált" ellátás, meg olyan is, amilyen.

Mutyuru 2010.11.26. 11:25:11

@Kivlov: Igen radikalis! A te altalad leirt intezkedes(ek) sajnos rohadt sok embert erintenek es meg inkabb nyomorba taszitja oket! Ha ezt bevezetnek, akkor nem beszelhetnenk tovabb demokratikus allamrol. Ennyi erovel visszaterhetunk az 50 evvel ezelotti nagy sikeru Kadar rendszerhez.
Nem szep szavakkal torteno maszatolasrol irok. Hanem eszervekkel megindokolt intezkedesekrol, amelyek meghoznak a megfelelo hatasukat kb. 5-10 ev alatt. Ugy gondolom ennyi kell, hogy a megfelelo, kiforrott szabalyok alkalmazasaval gatyaba lehessen razni az orszagot. miert gondolom igy:
www.newsweek.com/2010/08/15/interactive-infographic-of-the-worlds-best-countries.html
Ezen a linken meg lehet nezni melyik orszagba milyen az elet. Vedd alapul a nemeteket, naluk sem 2-3 evvel ezelott hozott szabalyozasok miatt tartanak ezen a szinten.

Szűcslaci 2010.11.26. 11:28:27

Na, még egyszer:
Adva van van egy közösség, mondjuk 200 ember, ők alkotják a példa szerinti társadalmat. Szokásos nyűgök - szegények, betegségek, rossz közállapotok. Hatalomra kerül Erős Benedek és megszervezi az államot: Mindenki bedobja a megtermelt javának a 10 %-át kitevő petákot egy hordóba és majd ebből fedezik a következő költségeket: börtönt építenek azoknak, aki veszélyeztetik a többiek testi épségét és fizetik a foglárt. Köveket hozatnak a település sáros útjait kijavítandó és fizetnek belőle valakit, aki csak ezzel foglalkozik. Új és nagy kunyhót emelnek a sámánnak és hozatnak neki messze földről hatékonyabb kecskeszarvat, miegyebet a kuruzsláshoz - és fizetik a sámánt.A többit ellopják.
Később, Abszolút Lipót hatalomra kerülésekor a sarcot 35%-ra emelik, de bevezetik, hogy az időseket ezután ne verjék agyon bunkóval, hanem vessenek azoknak is néhány petákot - valamint fizessenek valakinek, aki odafigyel rájuk. Továbbá fáklyával kivilágíttatja esténként a falut. Gyaloghintó-járatot indít a szomszédos településre, a járat költségét kompenzálja a hordóból, így az utazóknak csak a felét kell fizetni az útiköltségnek. Bukása után jövel Kolompos Tihamér, aki felemeli a befizetendő petákok mértékét 55%-ra, egyúttal törvénybe iktatja, hogy az öregeknek járó petákokat eztán egy másik hordóba, nevezetesen Balambér barátja hordójába kell bedobni, a sámán kunyhóját Elemér barátja veszi meg összesen 6 petákért sámánostul, kecskeszarvastul - ezért a sámánra eső petákok immár Elemér hordójába kerülnek. És még számos hordó kerekedik. Az újabb főnökváltás idején Szottyos Vazul kerül az élre, aki kitalálja, hogy ismét legyen egy nagy, közös hordó, akinek meg arra van ingere, az azután is táplálja csak Elemért, meg Balambért - akik időközben szép kövérre híztak a biztos és kötelező juttatásokból. S akkor néhány falubéli tüntetni kezd Elemér Éss Balambér, meg a többi hasonszőrű mellett....Hát, tudjátok, szarok én Elemérre.

Mutyuru 2010.11.26. 11:28:31

@Ouroboros: nem vagy egyedul az elhatarozasoddal - egyelore legalabbis. Vard meg a dec.15-t, amikorra is igertek a teljesen kidolgozott, megszavazott rendszert.
Ha a kormany keresztul tolja ezt a "javaslatat", akkor vess szamot azzal mennyire maradtal egyedul vagy sem.
Legjobb addig is nyomon kovetni az esemenyeket es tajokozodni szereny velemenyem szerint.

Kivlov 2010.11.26. 11:30:30

@Mutyuru:
észérvek. oké.
milyen alapon köteleznek engem adót fizetni azon emberek segélyére, akik soha semmit nem tesznek a közösbe, mert nem akarnak. és még cserébe kiröhögnek és meglopnak? nem akarom ezeket a férgeket eltartani. ez egy észérv. ha meg elkezd "megéhetési bűnözni" (ez a kifejezés nem létezik, el kell törölni), nyilvánosan fel kell akasztani.
nyuggerek észérv: "nincs ingyen ebéd!" ingyenes utazgatást azonnal eltörölni. kamurokikat felülvizsgálni. korkedvezményes nyugdíjbamenetelt megszigorítani.
racionális alapú döntések kellenek, nem érzelmi, meg "szolidáris" sz*rakodások.
MÁV-BKV és társaik esetét inkább nem is részletezem.

illetve ott kéne kezdeni, hogy ha befolyik a ktgvetésbe X Ft egy évben, akkor X Ft-ot kéne onnan kiosztani és nem X+Y -t...

Mutyuru 2010.11.26. 12:02:46

@Kivlov:
Adot fizetni kell, ez allampolgari kotelesseged es sok mindent ebbol tartanak fenn.
Nem a fizetessel van itt a legnagyobb problema, hanem ahogyan megfogalmaztad az idiota elosztasokkal, valamint a bevetelek irdatlan merteku ellopasaval es mert nem nezik mi lesz ennek a kovetkezmenye 10 ev mulva.
"Ingyenelok": mint irtam egy korabbi kommentembe, kemeny kriteriumokhoz kotnem a szoc.segely kifizeteset - mint az egyik magyar telepulesen meg kell dolgozzanak erte es ez nem alkotmany ellenes - lazonghatna a sok eloskodo, de kenytelen-keletlen elmenne dolgozni elobb-utobb, mikor mar felkopott az alla lassan.
nyugdijasok: gyogyszertamogatasra szukseg van, mert leeht akarmekkora a nyugdijad/fizetesed az adott gyogyszereknek - nagyanyam 8 fajtat kell szedjen - a teljes arat a budos eletbe nem tudod kifizetni. Ingyenes ebed, utazas csak azoknak jarjon, akik tenylegesen raszorultak.
A MAV es a BKV pedig kenytelen lenne eltartani magat, mert semmi tokeinjekciot nem folyositanek nekik, sem a MALEV-nak.:P
Szval ennyit az erzelmeskedesrol!

Kivlov 2010.11.26. 12:12:33

@Mutyuru:
de részben az "idióta elosztások" miatt nem fizetnek sokan adót, akik fizethetnének (kamu minimálbéreznek.) joggal mondják, hogy mit kapok az adómért: sz*r utakat, eüt, segélyezett c-ket stb. igazuk van!
plsu azért mert ha dolgozol és nem feketézel, nagyon kevés munkakörben tudsz tisztességes színvonalon élni. és nem rendszeres riói nyaralásra gondolok.
joggal bosszantja az embert, hogy a bérköltségének 60%-át elviszi az állam a sok naplopó meg a szavazatvásárlások miatt.

Kismacska (BELLA) 2010.11.26. 12:23:43

@King Size Lobster:

ott a pont, erre én ezt tudom mondani viszont:

3 millió potenciális szavazatot nyer az a párt, amelyik megígéri a visszaadást.

VISZONT tudjátok, mi lenne??? A megtakarításainkat MOST 3 év alatt elverik és a következő kormány egyszerűen NEM TEHETI MAJD MEG, hogy visszaadja SAJNOS!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

És annyira okosak, komolyan. Azzal magyarázzák, hogy az előző kormány xarban hagyta őket. Miközben bizonyíthatóan egy fenntartható költségvetést kaptak fenntartható konvergencia programmal, amit a többi fejlett állam szaksajtója és szakembere is dicsért!

Ez az egész azért tényleges lopás, mert maguknak akarják ellopni a pénzünket.

Mondjuk még mindig maguk mellé tudnának azzal állítani, hogy x év alatt fokozatosan adják vissza a pénzem. Viszont aztán a degenerált hülye honfitársaim biztos beszopnának valamit Viktortól és kezdődne az egész előlről... :(((((((((((((((((

Kismacska (BELLA) 2010.11.26. 12:30:36

@enik: más is ezt csinálja, mit mondjunk a teljes cigány népeségről? Majdnem mind 0 befizető.

Ne legyünk álszentek, ez a srác viszont valszeg itt fogja elkölteni a pénzét, ebből meg lesz egy halom adóbevétel (ÁFA).

Az meg csak a másik oldal, hogy ha gyarapodni akarsz, más választást nem hagynak, csak az ügyeskedést... :((((

csincsilla72 2010.11.26. 13:17:28

@Szűcslaci:

Akkor ezt cifrázzuk még a te nyelveden, hogy megrétsd.:
Szottyos Vazul nagy közös hordójából addig tudsz bármit is kihalászni, amíg abba dobálnak is valamit. De ők egyre kevesebben lesznek. Annál többen azok, akik már csak kérnek. Aztán egy szép napon arra eszmélünk, hogy már csak Elemér és Balambér tud adni. És akkor lehet sírni, és szarni Elemérre. És lehet szépen éhendögleni. Vagy agyonverni az öregeket. Igény szerint.

Mutyuru 2010.11.26. 14:03:43

@Kivlov: Nezd en szinten latom ezeket, mert a magyar valosagba elek.
Valtozas kell, viszont nem totalis megvonasokrol beszelek. Az aktualis rendszert felul kell vizsgalni, mert minden burokratikus ut olyan lassu es bonyolult, hogy az elkepeszto. Es ebbe beletartoznak az ugy nevezett "idiota elosztasok". Szar ut, eu... a kormany kozvetve tehet ezeknek a korrupciojarol a nem megfelelo kezelesek miatt. Viszont a nep nagyreszenek a gondolkodas modjaban kellene bekovetkezzen a valtozas, hogy mikeppen velemenyem szerint azt nem irnam le ujbol, mert mar ket korabbi hozzaszolasom huen tukrozi ezt. Akkor nem lenne korrupt eu, xar utak - mert ugye, amit lehet kisporolnak es ellopnak belole, majd nekik all feljebb, ha a vallalt garanciat ervenyesiteni akarja az allam a hanyagult elvegzett munka miatt.
Oszinten szolva mar problema, ahogyan a tendereket kiirjak, mert hiaba adtad a legjobb ajanlatot, ha a zsebbe nem csusztattal semmit. Szoval visszakanyarodtunk az allami szfera korrupciojahoz.
Ezt a vitat lehetne ragozni tovabb, azonban semmi ertelme. Te maskeppen latod es en megint mas oldalrol szemlelem a dolgot. A kerdes mennyire tudunk engedni a masik javara az egyuttmukodes erdekebe. Na ez az, ami hianyzik a hatalmon levo - aktualis - kormanybol, hiszen csak a teljes hatalommal elegednek meg es kigyot, bekat kiabalnak az ellenzekre. Ugyan ezt lattuk, amikor az ellenzek volt kormanyon!
Ezt egyszer vegre felre kell tenni, mert maskeppen nem jutunk ki ebbol a godorbol.

Mutyuru 2010.11.26. 14:17:37

egy reszrol kivancsi volnek a velemenyetekre:
Szerintetek mi tortenne abban az esetben, ha az eddig az adossagok kamataira koltott allami vagyont - kivetelesen nem ellopna a kormany - a gazdasagba fektetne es nem fizetne a nemzetkozi bankoknak? (lehet, hogy irdatlan nagy baromsag a kerdes es nem lehurrogo valaszokat kernek!)

Szűcslaci 2010.11.26. 14:38:57

@csincsilla72: Akkor sem tömöm Elemér és Balambér zsebét! Ez az én önérzetem. Inkább adok a közösbe, inkább húzzanak hasznot abból a hasonnevű kisebbségiek - oda majd teszünk filtert, remélem. De előbb említett konjuktúra-urak vesszenek már éhen, kérem szépen!

csincsilla72 2010.11.26. 18:08:54

@Szűcslaci: Értem. Igazad van, kapja meg az önérzeted, ami jár neki. Büszkén sokkal jobb éhenhalni.
Viktornak könnyű a dolga. Pénzügyi analfabétáknak bármi megmagyarázható.

Laci Today Magazin · http://www.lacitoday.blog.hu 2010.11.26. 22:04:08

Most mit aggódtok a nyugdíj miatt? Mire oda kerülünk, úgyis megszavazzák -kell majd hozzá megint alkotmánymódosítás, de belefér- hogy hatvanévesen lőjnek fejbe minket. Így megszűnik a nyugdíjprobléma, buszon nem kell átadn9 a helyet az öregeknek, és egy csomó beteggel kevesebb lesz - javul a kórházhelyzet is.

Komolyra fordítva pedig, érdeklődöm a Bölcs Kétharmadtól, hogy:
-Nna????

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.11.30. 11:01:29

@ojcabojca: egy kommenttel válaszolnék

"belekotty 2010.11.30. 07:48:31
A röfikből is látszik, a fiatalok felfogták, a legjobb a minimálbér, lopni, csalni az adót ahol lehet és maguknak takarékoskodni. Na most ez nagyon be fog baszni az államkasszának. Az idióta Matolcsy meg sem érti, hogy most egy egész országot vesznek rá az adócsalásra."

velemenyvezer.blog.hu/2010/11/29/mnyp_menni_vagy_maradni

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2010.11.30. 11:33:02

@ZéBé: a nagyszüleim sem kapnak/kaptak sokkal többet. Jó esetben nyugdíjasan márnincsen hiteled (hopp, az elmúlt évek árfolyamai után ez is változhat...), szal feltételezve egy fedelet és nulla tartozást, valamint rendezett családi szálakat, éhenhalni nem fog. Persze valószínúleg színházba járni, könyveket venni vagy utazgatni sem, csak vegetálni.

Egyértelműen a hoasszabb távú koncepciók hiányoznak. Hatástanulmáynok után népszavazásokat tartanék és ilyen kérdésekben, mint privatizáció, állami vagyon; nyugdíj évtizedekre szólóna bebetonoznám az irányelveket. Meggyőződésem, hogy ezek az örökös variálások, költségvetési adhoc ötletelések és a korrupció löki az országot vissza újra meg újra egy kényszerpályára. Viszont rendkívül fontos lenne, pont az itt is felbukkanó szín alapú pártoskodás kiküszöbölése miatt is, hogy abszolút többséggel döntsünk. Mert a kétharmad valójában csak egy harmad. O.V. ugye csak kinyögte, amitől egyébként politológus is óvták, miszerint aki otthon maradt, az tkp támogatta őket. Akár pökhendiségből vágta ezt oda, akár butaságból, józan ésszel felfogható, hogy ez a politika kudarca (lsd legújabb közvéleménykutatások). A választók felét arra sem tudták rávenni, hogy kimozduljon otthonról és döntsön akár a legkisebb rossz elve alapján. Nekem hiányzik egy ennyire átfogó, fontos kérdésekben társadalmat is megkérdező szelet a mai magyar demokráciából.
Az pedig a Fideszről állít ki szegénységi bizonyítványt, ahogyan ezeket a dolgokat intézi. Lusta, hanyag módon, időt nem szánva nyomatják a saját ötleteiket, amiket képtelenek egy szervezett koncepcióként bemutatni akár előttünk, akár az EU előtt. Ez az , ami bosszantó, mert a hatalmat megkapták, az elveket, szép szavakat dobálják, alkotmány, nemzet, változás, miközben a történelmünk leggusztustalanabb módszereivel és húzásaival operálnak. Asztalra csapás, mutogatás, mézesmadzag után lejmolás, házasság utánl kiábrándulás.
süti beállítások módosítása