Igen is, meg nem is. Egyrészt ha valaki versenyképes tudást, jó állást és magas fizetést szeretne, az nem elégedhet meg egy középiskolával, másrészt az egyetemisták saját bőrükön tapasztalják, hogy bizony „diplomával a zsebben” sem könnyű elhelyezkedni.
A jelenlegi rendszer szerintem igazságtalan. Miközben a felsőoktatásból valamilyen okból kimaradók már 18 éves koruktól húzhatják az igát és fizethetik az adót heti 40+ órában, évi 20 nap szabadsággal, addig a bejutóknak gyakorlatilag meghosszabbodik 3-5 évvel a gyermekkora. Heti 25-35 tanórájuk van, de egy vérbeli egyetemista ennek jó, ha a felére jár be. Esténként buli a koleszben, és általánosan elterjedten három, három és fél napos hétvégéken lehet kipihenni a hétköznapok fáradalmait, nyári szünettel megspékelve. Bizony, az ingázó hallgatókra és oktatókra tekintettel hétfő délelőtt és pénteken nem nagyon szoktak órák lenni. „Életem öt legszebb éve volt az egyetem!” – Mondják sokan, és nem is véletlenül.
Ja és persze mindezen felül még havi ösztöndíj, valamint kedvezményes kamatozású és törlesztőrészletű diákhitel is jár. Az utazási- és egyéb kedvezményekről nem is beszélve.
A rendszer tehát méltán tűnik pocsékolónak, igazságtalannak és túlzottan bőkezűnek a kimaradók szemszögéből nézve. És mindez még akkor is igaz, ha elfogadjuk, hogy minden tananyag becsületes bebiflázásához és a kitűnő eredményhez bizony az összes szabad percére szüksége van a szorgalmas és lelkiismeretes diáknak. Persze a többség nem ilyen. A hallgatók egy része már menet közben eldönti, hogy mely tantárgyak érdeklik, mire szeretne szakosodni, és csak azokat tanulja meg tökéletesen. A többi tantárgyból puskázik, más jegyzetéből és más által kidolgozott tételekből tanulja meg elégséges (2-es) szintre a tananyagot. És valójában ez a jó stratégia, hiszen mindenre úgysem lesz szüksége majd a későbbi munkájában.
És mégis, a kiterjedt, minél nagyobb létszámú felsőoktatásra szerintem feltétlenül szükség van. Egyrészt még mindig megéri megszerezni az egyre kevesebbet érő diplomát, másrészt a felsőoktatási rendszerben a fiatalok bekerülnek egy olyan tudományos-szellemi körbe, amely alapvetően befolyásolja a jó irányban a világról alkotott képüket és gondolkodásmódjukat, későbbi lehetőségeiket az életben. A legalapvetőbb elméleti háttéren túl a legtöbb egyetemi kar nem ad a diákoknak a munka világában közvetlenül használható szaktudást. Ad viszont egy kiváló alkalmazkodási és tanulási képességet, amely segítségével későbbi munkája során könnyebben elsajátíthatja majd a munkavégzéshez szükséges dolgokat.
Túl sokat költünk felsőoktatásra? Csökkenteni kellene az erre fordított kiadásokat? Meglehet. De nem azért, mert ott nagy lazaság van, és semmi értelmes nem zajlik, mert ezen nem érdemes, sőt hiba lenne változtatni. Személyes tapasztalatom, hogy az egész egyetemet végigbulizott, ugyanakkor önmagukat átgondoltan és célirányosan képző egyetemi társaimból milyen sikeres emberek lettek, miközben olyan is gyakran előfordul, hogy valaki a szorgalmasan végigtanult egyetemi évek és jó tanulmányi eredmények ellenére is csak keresgéli a helyét a munka világában.
Félreértés ne essék, nem arról van szó, hogy az egyetemeken például itt a Blikkben megjelent szenzációhajhász cikknek megfelelően zajlik az élet, és feleslegesen, minden haszon nélkül, a társadalmon élősködve töltik el diákéveiket a kiválasztottak. Egyszerűen csak arról van szó, hogy a tágan értelmezett felsőoktatási képzés nem csak a szigorúan vett tananyag megtanulásából áll, hanem bizony a haverokkal egy-két sör mellett folytatott parázs közéleti és tudományos vitákról, világszemléletek ütköztetéséről, az ország és a világ nagy problémáinak megoldási lehetőségeiről.
Mérsékelt érdeklődéssel ugyan, de azért valamennyira követtem az elmúlt hónapokban a médiában csak szenzációhajhász módon Pokorni Zoltán-Hoffmann Rózsa vitának titulált cikkeket. Csak remélni tudom, hogy tényleg olyan emberek nyúlnak a most előttünk álló reformfolyamat alatt az oktatási rendszerhez, akik valóban behatóan ismerik annak világát.
