Levente egy vidéki "halmozottan hátrányos faluban" élő ötéves kisfiú. Nem éppen sikeres családba született bele: apja alkoholista, dolgozni nem akar (pedig legutóbb munkát is ajánlottak neki, de ő közölte, hogy "nem akar rabszolga lenni"), anyja pedig kínosan ügyel arra, hogy mielőtt a legkisebb gyerek eléri a hároméves kort, már a következővel legyen terhes, nehogy el kelljen menni dolgozni. Ennek megfelelően a család a segély-anyasági-családi pótlék kombóból él, amit persze elvernek piára-cigire-kávéra (segély után megy a habzsi-dőzsi), hogy aztán a hónap második felében átvegye szerepét a majdnem szószerinti éhezés, és a fűnek-fának tartozás. A gyerekek (négyen) persze ki vannak vágva az utcára, nem nevelik őket.
Leventének volt egy nagy vágya: szerette volna megvenni a helyi boltban lévő kis műanyag tűzoltóautót, amit szüleitől sosem kapott meg. Bátyja mondta neki, hogy jön a húsvét, ahol ha szépen mondja a verset, akár pénzt is lehet gyűjteni (hiába, a húsvét már csak ilyen). Ennek megfelelően Levente nagy izgalommal készült a locsolkodásra: megtanult egy szép verset, és mikor a nagy nap elérkezett, szépen meglocsolta a nagymamát, szomszéd Mari nénit, és a másik szomszédot is. Egy ilyen tündér gyereknek nehéz ellenállni, a kisfiú begyűjtött egy csomó piros tojást, csokit, süteményt, meg 3000 forintot. Levente hazament, és büszkén újságolta, mekkora sikere volt.
- És mennyit gyűjtöttél? - kérdezte az apja.
- Háromezer forintot! - mondta a gyerek, akinek persze hatévesen még fogalma sincs a pénz értékéről, de nagymama segített neki megszámolni.
- Adjad csak ide! - ripakodott rá apja; elvette a gyerektől a pénzt, és azonmód ment is vele a kocsmába.
Így hát szegény Leventének továbbra is álom maradt a tűzoltóautó; és habár ő még nem fogja fel, nemcsak az.
