Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Az Indexnek nem hír Farkas ötlete

2011. május 26. - Droli

Tegnap a legtöbb helyen vezető hír volt Farkas Flórián azon ötlete, mely szerint alanyi jogon lakáshoz juthatnának azon roma családok, ahol legalább egy szülő dolgozik, és a gyerek iskolába jár. A hírt persze azóta finomították, a kormány tán' nem is tudott róla, Farkas egyelőre kitart; a nyilatkozatnak valószínűleg meglehetősen terjedelmes utóélete lesz, és erről minden bizonnyal értesülni fog a híreket valamilyen szinten követő állampolgár.

 

De nem az Indexről. Az Index „romastratégiája” amúgy is meglehetősen érdekes: „bizonyos híreket, ami kellemetlen a téma szempontjából, elhallgatunk, néha adunk egy helyszíni riportot, illetve blogketrecbe teszünk a történeteket egyoldalúan bemutató, kommentelhetetlen blogokat, és ezzel is sokat teszünk a romák hazai integrációjáért” – gondolhatják ők. Remek példa volt erre Farkas Flórián nyilatkozata: míg szinte az összes hírügynökség vagy portál lehozta a nyilatkozatot, addig az Index hallgatott, mint a sír, és a főcímlapon a rengeteg életbe vágó hír mellett nem juttattak helyet ennek a csekélységnek. Sőt, az Index saját keresője valamint a Google szerint is egy sort sem írtak az ügyről (ez utóbbi állítást remélem, megcáfolják a kommentelők, de bevallom, én eddig nem találtam semmit, még a Belföld rovatban sem). Mi oka lehetett ennek? „Kereskedelmi” szempontból nagyon rossz döntést hoztak, mivel az Origo cikke szinte rögtön a legolvasottabbak közé küzdötte fel magát. Esetleg úgy gondolta az Index, hogy amiről ők nem írnak, az nincs? Elég nevetséges gondolkodásmód ez a „webkettes” világban, nem is tudom, hogyan jöhet ez szóba. Vagy úgy vélték, hogy ez egy jelentéktelen hír, szót sem érdemel – miközben pont az Index képes bármilyen hülyeségből címlapot csinálni? Komolyan mondom, érthetetlen, és a hazai újságírás egyik legnagyobb szégyene, amit az Index tegnap csinált.

 

(Persze a szexbotrányba keveredett magyar diplomatáról volt főcímlapos hír (nagyon helyesen), amit egy olyan képpel illusztráltak, amelyen éppen, khm, a dolog közepében voltak. Mármint a címlapon is ott volt a kép.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr582933861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2011.06.07. 20:52:46

Talán az lehet a magyarázat, hogy az ötlet hülyeségnek nem elég vicces, komoly ötletnek meg túl nagy hülyeség.

Én sem tenném bele a lapomba, ha újságszerkesztő lennék.

Sztrapacska 2011.06.10. 09:15:32

Hmmm... érdekes meglátás. Ha felfedezem a cikket, elolvasom. De csak mert akkora baromság, és annyira esélytelen a megvalósulása, hogy az mindent elmond Flóriánról.

Én csak azt a kérdést tenném föl, hogy miért épp az Indexet baxtatod egy ilyen cikk le nem hozása miatt?
A tv híradók túlnyomó része pl. elég visszafogottan tudósít mostanában minden olyan ügyről, ami nem kedves a kormánynak. Legutóbbi bohócos jelenetnél hiába néztem az RTL esti híradóját, egy szó sem volt róla... Szerintem kicsit fontosabb hír, mint hogy Flórinak milyen rémálmai vannak...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.06.10. 17:54:13

Azért ez az amúgy tényleg nagyon buta ötlet elég nagyot szólt aznap... pont azért csodálkoztam, hogy az Index egy kishírben sem emlékezett meg róla. Annyit azért megérdemelt volna ez a világhírű "romastratégia.

Komolyan mondom, nem értem. Sokszor olyan hülyeségekkel zsúfolják tele a címlapot, hogy ihaj.
süti beállítások módosítása