Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Ki futtatja a KDNP-t?

2012. szeptember 18. - Nívó blog

Kicsit bulvárosan hangozhat a cím, de tényleg nincs ötletem arra, hogy vajon mit keres ez a pártocska a magyar parlamentben. Eleve, ez a párt szinte nem is létezik: rendszeresen a Fidesz viszi be őket az országgyűlésbe, ha egyedül kellene indulnia, gyorsan a történelem süllyesztőjében találná magát, mint pl. az FKGP (emlékeztek, Torgyán). De hogy miért és miért pont őket szemelte ki a Fidesz, számomra ez egy hatalmas kérdőjel.

Pontosabban a miértre talán még tudok magyarázatot: jól jön a Fidesznek még egy frakció, amelyik egyenes adásban nyalja fényesre a nagy vezér valagát, ráadásul extra tagokat delegálhat ide-oda. Igen, ez kétségtelen előny, habár remélem, ennek hatására nem indul meg egy pártosztódás, ahol mindegyik párt gondosan kiszámolt és lemodellezett előrejelzések alapján annyi frakciót hoz létre, amennyi optimális (a közös listának persze van egy olyan hátránya, hogy magasabb a parlamentbe jutási küszöb is). Ez idáig rendben van, de miért pont a KDNP? Semjén és társai nem első alkalommal égetik a Fideszt, legutóbb például a családon belüli erőszak kapcsán sikerült olyan műsort előadniuk, amit azóta is emlegetnek. Szerintem a KDNP jóval több kárt okoz a Fidesznek, mint hasznot.

Nem is írom tovább a posztot, úgysem fogom megtalálni a választ, ezért az olvasókat kérdezem: vajon mi az oka ennek a megfejthetetlen Fidesz-KDNP románcnak?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr924785921

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Csuhások! Térdre, imához! 2012.09.18. 19:24:27

Papot hívott Orbán az országhoz: lelkészéből csinált minisztert. Balog Zoltán betanított esztergályosból lett református lelkész az új nemzeti fejlesztési miniszter, életrajza lentebb olvasható. Hamarosan az első keresztelő is meglesz: a Nemzeti Fejles...

Trackback: Hullanak, mint a legyek a magyar pártok 2012.09.18. 18:29:46

117 pártot fogyasztottunk el az 1990-es országgyűlési választások óta. Közülük csak öt pártnak sikerült a jelöltállítás minden egyes – vagyis összesen hat – országgyűlési választás alkalmával. Kisgazdákat próbált mozgósítani 20 párt, nevébe...

Trackback: Tóta W. - BKV és az egyházi mutyi 2012.09.18. 18:23:42

"Istenek alkonya: A MutyiBirodalom megrendülése." Avagy a kereszténység politikai lobbija és nyomulása mennyibe is kerülhet nekünk? Most a hétvégén két olyan posztot is olvastam és merültem bele ott a társalgásba, amely látszatra teljesen különböző, d...

Trackback: Egyházállami pártmutyi összeesküvés elmélet 2012.09.18. 18:14:31

A magyar lakosság 100%-a ateista, ha ugyanolyan módszerrel képezzük az ateistákat, mint a hívőket. Mert miért is hívők azok együttesen, akik tagadják egymás isteneit, vagy nincsenek is isteneik? Ez egy naprakész, napjainkban is játszódó összeesk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hackbard.celine 2012.09.19. 00:16:03

@Mérges 1234: már az egykulcsos bevezetésekor leírtam, hogy a fidesz-kdnp frakció 264 képviselője a nyertes, ők összességében a ciklus végéig közel 1 milliárd (igen jól olvasod milliárd) Ft-al többet visznek haza.
Szerinted miért nyomkodják olyan lelkesen a gombot?

Mérges 1234 2012.09.19. 00:22:05

@hackbard.celine: Én ezt vágom, csak most élő példtis láthattunk arra, hogyan válik a hazugság, a csúsztatás igazzá.

De kár is a szóért, mert nap mint nap megtapasztalom a droidokon, de tény és való, hogy fogynak, viszont egyre agreszívebbek, gondolom a flusztráltság miatt lehet.

Ezért csak nem lehet két világot fenntartani sokáig.

Bár, Viktor a nagy antikommunista, ki mellet egy rakat komcsi ül a patkóban....

phej... Gusztustalan egy bagás, DE nincs egyelőre jobb.

ap · http://premiumlivesets.hu 2012.09.19. 00:30:16

szimbiózis... kellenek a keresztény szavazók a fidesznek..

Kopasz Szuzukis 2012.09.19. 00:40:36

Alapvetően a keresztény nem lehet demokrata! Azért, mert egy hierarchikus szervezetben a szervezet vezetői dogmák formájában szabályozzák az alárendeltek szellemi életét. Ez tehát sehogyan sem illeszthető be egy demokratikus rendszerbe.
Keresztény értékrend? Mitől másabb, magasabb rendű, mint mondjuk a buddhista értékrend? Amelyik például nyíltan kiáll az élet szentsége mellett. Ellentétben sok keresztény egyházzal, amelyik ölésre buzdít. Szembe állva saját tanaival. Ne ölj! Aztán minden skrupulus nélkül megáldják a katonák fegyvereit, amivel más keresztényeket és nem keresztényeket gyilkolnak.
Itt az alapvető probléma a kereszténynek mondott demokráciával.

hackbard.celine 2012.09.19. 00:42:42

@ap:
A mélyszegénységre válasz az elvallásosítás.
2010-ben a KSH szerint 36% volt a létminimum alatt élők aránya, most 40% feletti.
Mi marad? Csak a hit.
Évezredes hagyomány.

Begemot (törölt) 2012.09.19. 01:24:09

@Kopasz Szuzukis: A keresztény lehet demokrata, nem minden keresztény katolikus, ahol erős központosítás van, de még a katolikusok sem ezt az elvet követik politikai irányultságukban.

A kereszténység semmivel sem magasabb értékrend, mint a buddhista, totál más, össze se lehet hasonlítani.

Mellesleg a buddhistákról elég messzi elképzeléseid lehetnek. Nekem konkrétan dél-kelet ázsiai buddhista ismerőseim barátaim vannak, na náluk elvakultabb vallásosságot egy kereszténynél sem láttam, na jó, talán a fülöp-szigeteki ön-keresztrefeszítőknél. Sőt szerintük minden vallás alacsonyabb rendű, mint a tuti buddhizmus. Ezen kívül húst hússal esznek, néha kis rizzsel.
A Dél-Kelet Ázsiai buddhista országok kőkemény katonai hatalmak a térségben, igen ölik is egymást, mindenféle skrupulus nélkül. És a buddhista szerzetesek a muay thaiosoktól kezdve a katonákon át a gengsztereket is megáldják, imádkoznak értük, ha megfizetik őket.
A keresztények sem különbek persze.
Minden vallás felsőbbrendűnek hiszi magát.
A buddhizmus nem az a Budapest belvárosi teaházakban merengő bölcsészeket tömöríti, akikről te azt hiszed, hogy ők a buddhisták.

Minden vallás békét hirdet, az iszlám is. Papíron, aztán meglincselnének minden ateista fehér embert egy karikatúráért. A buddhizmus is papíron, meg a kereszténység is békés.

Az viszont igaz, hogy a KDNP egy látszat párt, a tagjainak kb semmi köze nincs a kereszténységhez.
Ahogy Orbán is egy ateista, hitehagyott református gyerek, mégis a katolikus miséken mutatkozik.
Ez egyszerűen egy fogás, amivel a templomba járó öreg vidéki néniket akarják megnyerni maguknak.

Ugyanígy a Demokratikus Koalíció is egy senki által be nem szavazott csapat.
Meg anno az SZDSZ is csak felvette a liberális címkét, a valódi liberalizmushoz semmi köze.

dr. Balta$ár 2012.09.19. 01:36:14

a fides kdnp nek kb 800 ezer vidéki nyugger babonás vénylány savazója volt...
ezeknek a pap mongya meg kire KELL szavazzon...
ez a tábor keveset fogyott... kb elfelezte őket az ezeri balta...
a mégjobban zsugorodó fides szavazótáborának így már 50%-a ez a félázsiai massza...

Begemot (törölt) 2012.09.19. 01:47:39

Ja, a KDNP a vallásos köpönyegbe bújva, a FIDESZ a nem létező középosztály, pedagógusok seggét nyalva, polgárság, nagycsaládok kistafírozása, rendteremtés hamis ígéretével, a Jobbik, a zsidó nagymamától származó vadmagyar fiatalok melldöngetésével, az LMP tudom is én milyen liberális, zöld, jogvédős maszlaggal, a DK a felvilágosul, demokráciáért rettegő, Avas lakótelepre beköltöző, éhségsztrájkoló attrakciókkal próbálja a csóró, buta embereket megnyerni. És ehhez mindnek megvan a médiája, szócsöve, támogató celebje, közéleti személyisége (Vágó István, Bolgár György, Kuncze a DK-nak, Bayer Zsolt és a többi Hír és Echo Tv-s a Fidesznek stb.)

Valójában a Fidesz jelöltjeire sem saját kvalitásaik miatt szavaztak a zemberek, hanem mert ott volt a nevük mellett a Fidesz szó. És ugye a 2010-es választást nem a Fidesz nyerte meg, hanem az MSZP vesztette el nekik irtózatos melléfogásokkal, korrupcióval, önlejáratással.

Begemot (törölt) 2012.09.19. 01:52:20

@hackbard.celine: nem a hitre szavaznak az emberek hiszen akkor a KDNP maga is merne indulni a választásokon

a megoldás az elvándorlás

az elvallásosítás ellen az emberek ellenállnak, legfeljebb látszatból beállnak a sorba, ahogy anno a május elsejei felvonulásokon is tapsoltak minden meggyőződés nélkül
ahogy Orbán is minden vallásos meggyőződés nélkül bólogat az augusztus 20-i misén

minden pártnak megvan az attribútuma, hívószava, jelképei, kabalája, a KDNP-nek éppen a kereszténység... nem is jutnának be egyedül az országgyűlésbe ilyen portfólióval

afazekas 2012.09.19. 02:01:14

Az Szdsz meg az MSZP/DK jobban szúrja a szemem!

TÉNYező 2012.09.19. 02:50:03

Gyermekeim az Úrban!

A KDNP egy olyan értéket képvisel, ami nélkül ma Európában maximum artikulátlanul makognánk, miközben furkósbottal ütnénk egymást a legkisebb nézeteltérések miatt.

Gondolok itt pl. a római jog átmentésére, vagy magára a Krisztusi tanítás közkincsé tételére: igen; a KERESZTÉNYSÉGről beszélünk és annak az intézményéről: az Egyházról.

Lehet persze fikázni őket, hogy pl. milyen ostoba módon kommunikálnak néha, meg talán lábszaguk is van, de a helyzet az, hogy a ballibsik eddig Dopemant tudták alternatívaként elénk állítani, legkisebb közös többszörösükként.

Ami pedig a családon belüli erőszakot illeti: igaza van a KDNP-frakciónak, amikor azt mondja, hogy maga a megnevezés a család intézményét kapcsolja össze az erőszakkal, holott pl. az élettársi, pláne alkalmi kapcsolatokban legalább annyira előfordul az erőszak, mint egy-egy deviáns családban. Azokért az áldozatokért nem kár? Nem hát, hisz a lényeg itt az, hogy a család intézményét romboljuk, rajta keresztül meg a magyarok termékenységét.

Megvan hát az ok, amiért beindult a liberális fika-művek. Nem új, nagyon is régi. Liberális köntösben megy közös értékeink gyalázása, álszent módon emberi tragédiákat felhasználva sötét céljaik eléréséhez.

Amúgy javaslok egy-két Dopeman számot addig is mindenkinek meghallgatni, hogy mit is kell csinálni azokkal a kurva nőkkel..

..kínos.

TÉNYező 2012.09.19. 02:53:39

@dr. Balta$ár: a félázsiai az közelkeleti???? Te miket beszélsz, ember? :-))

felcsutisuttyo 2012.09.19. 04:59:17

Az Orbán dugja a Semjént és így születnek a Fideszesek, mert a KDNP egy csökevénye a Fidesznek. A misebort a Pálfy mindig ellopja és megissza, ezért nagyon haragos pofát vág a Harragh.
A Buga Jakab, Köteles Laci meg a házmester...súrolókefével az orra alatt közlekedik és a kapa mindig kilóg a szájából. Rétvári és a kis takonypóc Gulyás a szippantósok, a szart nyalják a seggekből...Lázár a mosolygó barom ajtónálló, GiroszÁsz a helyi papagáj, Matojcsi, meg az ügyeletes hülye szabadlábon....Navra azt hiszi hogy Ő még valaki, pedig már csak egy bábu a bologatók között...
...lehetne sorolni...de minek, hamarosan úgyis ki lesznek söpörve ha élve maradnak...mert egy örmény terrorista nagy tisztítást fog végezni remélem hamarosan:)

Wagem 2012.09.19. 05:09:32

@felcsutisuttyo: te meg anyádat cumiztatod nagyanyád hátán.Folyik a geci a füléből.
Ha nem,akkor lenyelte.

labrabbit 2012.09.19. 05:46:34

@Azbej Tristan:
A fenébe is, ott ültök 2+ éve és nyomkodjátok a gombot. Az én családom jövedelmét tovább ne növeljétek, mert beledöglünk!

Ha országot akartok vezetni, akkor tessék tanulni! Nem csak egyházatyákat!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2012.09.19. 06:21:43

kdnp =

a) plusz egy szócső a kettős beszédhez
b) többpárti kormányzás látszata
c) plusz egy szavazat a paritásos testületekben
d) szellemi látványpékség a közpénzmaffia megideologizálásához

Niebur 2012.09.19. 06:22:23

Mindig tetszik a 2000 évre hivatkozás. A dinoszauruszok kb. 150 millió évig uralkodtak a földön, gyakorlatilag fejlődés nélkül.
Micsoda távlatok!

Környezettudatos 2012.09.19. 06:38:26

"Nem is írom tovább a posztot, úgysem fogom megtalálni a választ..."

Nos, egyszer hallgassad meg ezt a román rabbit, ezt a tökös lászlót, amikor a szószéken szédelegve a piától kenetteljes hangokkal kísérve feldugja a fejét orbánnak. Valahol itt az összefüggés...meg néhány ingatlan körül. :)

Környezettudatos 2012.09.19. 06:41:08

@felcsutisuttyo: Reméljük a legjobbakat. Gyurcsány megcsinálta a nyugati szinvonalú utcai tüntetéseket rendőr attackkal, viktor meg eléri remélem, hogy egy el al járat landoljon a parlament kupoláján, amikor éppen a fizetésükről szavaznak elfogulatlanul, demokratikusan és szerényen merítve a köz vagyonából.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.09.19. 06:44:52

"Semjén és társai nem első alkalommal égetik a Fideszt, "
Egyáltalán, Lázár után a "Seggfej of the Parlament" versenyben ők foglalnak el egy csomó helyet...
Én sem értem, minek ezek.

felcsutisuttyo 2012.09.19. 06:45:36

én várom, hogy mikor neveznek el a Nemzeti Suttyóról egy utcát....tudom élő emberről nem lehet utcát elnevezni...ezért várom nagyon :D
...talán egy örmény terrorista besegít:DDDDD

felcsutisuttyo 2012.09.19. 06:47:22

@Wegam: mi van? anyád szarni készült és te estél ki belőle....::DD hehe
Állandóan szaros a szád a seggnyalástól....le se tudod törölni, mert nincs idő rá:)))) Lefetyelj csak...arra születtél:)

elwood 2012.09.19. 07:17:39

"vajon mi az oka ennek a megfejthetetlen Fidesz-KDNP románcnak?"

hatalmas propagandagépezet. személyesen is és közvetve is hallottam, hogy megmondják a híveknek hova kell ikszelni. ráadásul olyan embereknek akik amúgy is hiszékenyek.

a dupla iroda, kétszeres bizottsági helyek csak hab a tortán.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.19. 07:31:20

@willdataa:

Klerikalizmus = judeo-kereszténység = ZombiJézus fanok = SátánIstenisták

@unionista: Világosan látod a helyzetet, de ez a terv már régen megbukott. Már csak az jön, hogy átlopni 2 évig amit lehet.

@eloi: Ateista inkább te vagy, hiszen nekem Zeusz jó haverom. Az általános isten létezése is tudományos tény. Nem az a gond, hogy nem lenne Isten, hanem az, hogy túl sokat is teremtett belőlük az emberiség. Tehát az ateizmus egy baromság.

A judeo-kereszténység meg az rögeszmés elmebetegség egyik fajtája csak.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.19. 07:34:05

@Herr SturmLikudnik:

Igen kb ez röviden és az utolsó pénzlenyulási lehetőség az egyik legfontosabb szál:

Herr SturmLikudnik · archiregnum.blog.hu/ 2012.09.19. 06:21:43
kdnp =

a) plusz egy szócső a kettős beszédhez
b) többpárti kormányzás látszata
c) plusz egy szavazat a paritásos testületekben
d) szellemi látványpékség a közpénzmaffia megideologizálásához

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.19. 07:36:20

@Begemot: Pontosan. Kb 8% a valóban katolikus ember hazánkban és ebből max az 1/4-ét 1/3át tudják hülyíteni. tehát a KDNP 2-3%-kos választási eredménnyel kiesne.

SzaGyu 2012.09.19. 07:54:56

KDNP már nagyon rég óta nem létezik.
Csak papírKDNP van, és felveszik a támogatást ezzel is kiegészítve a Fidesz bevételét.
Egyébként meg azért kell még a Fidesznek a papírKDNP, mert így a már csak névben létező párthoz ragaszkodik a papság és az egyház.
Így Orbán commandante befolyással tud lenni a régebben "Csuhások kifele" felkiáltással üldözött papságra.

Röviden ennyi.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.19. 08:18:50

Egyáltalán, mit keresnek a MAGYAR parlamentben a nemzetietlen pártok?

maszop, deka...?

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.09.19. 08:20:01

De a lomposok is gyanúsak.
szadesz mutáció.

tundrazuzmo (törölt) 2012.09.19. 08:21:32

@TÉNYező: "Gondolok itt pl. a római jog átmentésére, vagy magára a Krisztusi tanítás közkincsé tételére: igen; a KERESZTÉNYSÉGről beszélünk és annak az intézményéről: az Egyházról."

Ne hintsd a port, vatikáni!
Mindenki tudja, hogy mit mentett át a katolicizmus a római jogból. Más országok leigázását, és a brutális gyilkolást. Ja igen - és a sok színes szobrot, amit a rómaiak templomaiban találtak, azt átmentette.

A Krisztusi tanítás egyetlen pontját sem sikerült megtartani az elmúlt 1600 évben, amióta a római katolicizmus létezik. Bohócruhás római papokkal bolondítják a népet, színesre pingált, szobrokkal telerakott templomokban, latinul hadoválva hozzá valami teljesen életidegen dolgot. Ilyet Krisztus nem tanított.

lima31 2012.09.19. 08:26:23

@tundrazuzmo:

A római jogról nekem állandóan Lali jut eszembe - a büfés joga - címen:)

Miért nem gátak épültek stadionok helyett? 2012.09.19. 08:28:19

14 éve hajnali 3-kor kelek , pék vagyok . Nagyon "szeretem a munkám", 150 ezret keresek havonta. Sok embernek okozok örömet, boldogságot, jóérzést.
Ki ad nekem ezért plusz milliókat, kormánykitüntetést, médiaszerepléseket?

Örülök és büszke vagyok a magyar olimpiai sikerekre, de hány bőrt húz még le az átmeneti kormány az ünneplésekkel, öntömjénezéssel?

A bajnok vagy helyezett megnyert egy versenyt, hogy ezt olimpiának hívják az egy dolog.
Neki az a munkája, azért fizetik. Miért kell ekkora plusz jövedelmet juttatni nekik és plusz kitüntetéseket adni.

Csak a munkáját végezte, jól!
Sunyi módon utólag határozták meg a jutalmakat.

Miért nem év közben támogatják őket normálisan, illetve nagy részét a tömegsportra, az egészségesebb nemzetre kellene fordítani!

A politika saját fényezésére használja őket, én 1 verseny megnyeréséért nem adnék ennyit.

Profitálhat az erkölcsi sikereiből, de azért abnormálisak az összegek és a péknek is jól jönne.

Ez a komcsi stílus tipikus sportpolitikája.

Szép volt fiúk, lányok, de sok a lóvé érte!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.09.19. 08:28:53

mi az, hogy szinte nem is létezik?
nem létezik és kész.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.09.19. 08:31:49

Világnézeti Érdekvédelem Magyarország közösség
csatlakozzatok!
104 ember kedveli · 4 ember beszél erről

www.facebook.com/vilagnezeti.erdekvedelem

Rólunk
Valódi jogállamot! Elutasítjuk az egyházi államot és a többpárti diktatúrát.
Leírás
Világnézete van helyesen minden magyar állampolgárnak, és nem vallása. Így illene felmérni is. Hazánkban jelenleg elnyomott helyzetben lévő főbb világnézetek embercsoportjai: szabadgondolkodók, racionalisták, naturalisták, szekuláris humanisták, materialisták, darwinisták, agnosztikusok, szkeptikusok, ateisták, hitetlenek. A vallásoknál meg a favorizált judeo-kereszténység alapú vallások és
egyházakon kívül gyakorlatilag minden más vallás és egyház. A magyarság ősi tradicionális természetközpontú vallása még tragikusabb helyzetben van már több mint 1000 éve. Azt gyakorlatilag kiirtották és a történelmi szerepét meghamisították.

Igyekezzünk minden területen megvédeni a valódi értékeinket, a jelenleg államilag favorizált és dotált, a hatalommal összeforrt judeo-kereszténység mohóságával szemben. Továbbá ha már vallás, akkor elsődlegesen nemzeti tradíciónkat ápoljuk és támogassuk.

"Az értelem a hit legnagyobb ellensége"

lima31 2012.09.19. 08:34:59

@Lázár te igazi szarjankó vagy, de szorul a hurok!: A sportolókat felhozni? Mégis minek? jáájj hát nem is erről van szó....

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 08:47:12

@tundrazuzmo: Nem én vagyok a megszólított, de mindig úgy érzem, hogy kötelességem kiállni az Egyház és a kereszténység mellett, amikor az ateista-kommunista eszmékkel együtt elterjedő ostoba, egyoldalú és mocskolódó történelmi értékeléssel találkozom (újra és újra és újra és újra).
Tehát, hogy tisztába tegyük a dolgokat: az Egyháznak van egy isteni és egy emberi része. Az emberi része természeténél fogva tökéletlen és bűnös (amit sohasem tagadott), és követett el káros, sőt szörnyű tetteket a történelem folyamán. Az is tény, hogy az Egyháznak tulajdonított történelmi bűnök 90%-át világi hatalmak követték el, akik vagy rátelepedtek az egyházi szervezetre (pl. inkvizíció), vagy csak önkényesen jártak el a kereszténységre hivatkozva (pl. conquista, vallási színezetű háborúk). Vannak olyan bűnök, amelyek csak és kizárólag az Egyház felelősségének tekinthetők (pl. pedofilbotrányok), de itt is azért érdemes hivatkozni a New York Times felmérését, amely szerint a Katolikus Egyházon belüli szexuális bűncselekményeknek az előfordulása statisztikailag megegyezik bármelyik olyan szervezetével (keresztény, zsidó, bármilyen vallási, világi, általában oktatási! szervezetével) amelyik az ifjúság nevelésével foglalkozik.
Ezzel szemben, aki nem képes felmérni azt, hogy hány milliárd ember életét tette teljesebbé és boldogabbá az Egyház a jószolgálataival, az ne akarjon történelmi témákban állást foglalni, mert egész egyszerűn nem rendelkezik a szükséges szellemi kapacitással. Az, aki nem érzi az eltérő mértéket a Galileo-per és a között, hogy a VI.-XIII. században a szerzetesek gyakorlatilag a teljes ókor után fennmaradt tudományos tudásanyagot megőrizték, az inkább a Barátok Közttel foglalkozzon ne a történelemmel. Aki nem képes felmérni kétezer évnyi szolgálatot a betegápolás, szegények megsegítése, elesettek támogatása, idősek gondozása, oktatás, kutatás, lelki gondozás terén, hanem csak egy kövér püspök primitív gúnyrajza ugrik be neki az egyházról, az foglalkozzon inkább celeb-pletykákkal. Aki nem képes elismerni, és megérteni, hogy mit jelentett a nyugati civilizációnak a szemet-szemért elv uralma helyett a keresztény etika meghonosítása, az menjen el újságírónak az amerikainépszavához, ott még főszerkesztő is lehet belőle.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 08:49:24

@doggfather:
Igazad van nem létezünk... iksz.net/album_pics/large/9884.jpg

Mi mind kitalált szereplők vagyunk, bármi egyezés valódi személyekkel a véletlen műve :)

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.09.19. 08:49:51

@Azbej Tristan: "A KDNP emiatt lehetővé tenné: a gyermekkedvezmény a jövedelemadó mellett a szülők járulékait is csökkenthesse."

Egy apró kérdés: az adójóváírás kivezetését a KDNP is megszavazta?

lima31 2012.09.19. 08:53:32

@Azbej Tristan:

Veled csak annyi a baj, hogy elfelejtetted milyen nyelven is beszéltek amikor is Bábel-nél problémák léptek fel... tudod az összezavarásra gondolok, téged sikerült az már biztos.

Jah igen, akkoriban ott nem magyarul beszéltek, de még a faszi a trükkjeivel akár csak mentálpista sem magyar volt:) Bocsesz.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 08:59:33

@Mérges 1234:

Tisztelt Uram!

Sajnálattal értesítjük, hogy a "Csuhások térdre, imához!" fórummítoszán már rég túlléptünk ugyanis semmilyen parlamenti jegyzőkönyvi utalás nincs arra nézve, hogy ezeke a szavak Orbán Viktor száját elhagyták volna. Mehet a hülye szoci suttogó propagandák szemétdombjára Orbán Viktor "graz-i kezelése", "panelprolizása" mellé.

Jézus (személynév, nagybetü) pedig "csipázta a politikát", amennyiben volt neki társadalmi tanítása, sőt állást foglalt adóügyekben is.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:01:58

@hackbard.celine:

A költségvetés tárgyalását azért csak meg kéne várni, nem? AZ a lényeg, hogy 2013. január 1-től hatályos legyen.

tintamin 2012.09.19. 09:05:28

Kell egy olyan párt, hogy ha meglátják a nevét a vakhívők, akkor nyomják a gombot. A fidesznek a nevébe nem fér bele a kereszténydemokrata, mert több közük van a kommunistákhoz, de ha már így adta a gép, benyelték a kdnp-t, hogy legyen egy névleg hasonszőrű brigád.
Hogy ha valaki nekiáll ész érvekkel vitatkozni, elő tudják húzni az Isten-kártyát is akár.

Racionális húzás nekik, szar nekünk.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:06:33

@saravad:

Családi adókedvezmény, minimálbér-elemés, 16%-os adókulcs(a hátrányosan érintetteknek kötelező bérkompenzáció), társasági adókedvezmény, szocpol!, 2013-tól munkát terhelő járulékok csökkentése, 28e munkanélküli segély helyett 47e közmunkabér, megszorítások 100%-os lakosságra terhelése helyett válságadók, és mindez gazdasági pénzügyi válság idején.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:07:39

@auth.gabor:

Igen, mint ahogy a következőket is:

"Családi adókedvezmény, minimálbér-elemés, 16%-os adókulcs(a hátrányosan érintetteknek kötelező bérkompenzáció), társasági adókedvezmény, szocpol!, 2013-tól munkát terhelő járulékok csökkentése, 28e munkanélküli segély helyett 47e közmunkabér, megszorítások 100%-os lakosságra terhelése helyett válságadók..."

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.09.19. 09:07:46

@Azbej Tristan: "Biztosan több köze van a KDNP-nek kereszténységhez, mint a "demokratikus" baloldalnak a baloldalisághoz. "
"liberáltrollblogok "

Ez a sok gyűlölet, hogy fér össze a kereszténységgel?

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:09:13

@lima31:

...szerintem fésüld ki, hogy mit szeretnél modnani, gyere vissza és fuss neki megint, mert ez értelmezhetetlen.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.09.19. 09:10:18

@Azbej Tristan: Hány imát kell mormolni ennyi hazugság után?
Látom sikeresen teljesítettél a Szíjjártó akadémián...

tintamin 2012.09.19. 09:12:28

@Azbej Tristan: Aki pedig nem látja, hogy a mindenkori egyházi vezetés hogyan dörgölőzik a mindenkori hatalomhoz, és csak a kivételesen szerény, és visszahúzódó-önfeláldozó hívőkkel példálózik, akik miatt esetleg rokonszenvesnek tűnhet még az egyház, és aki statisztikára hivatkozik, amikor pedofíliáról van szó, az... na az mit csináljon?..

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:13:23

@Tyson925:

Simán. A bűnt (és a hülyeséget) gyűlöljük, a bűnös emberhez (vagy hülyéhez) pedig embertársi szeretettel fordulunk. Ez jézusi tanítás.

Mellesleg a keresztéyndemokrata eszménykép nem a szeplőtelen szentfazék embert jelenti, hanem azt, hogy valaki aki egyetért a keresztény társadalmi tanítással (társadalmi szolidarítás, igazságosság, egyén, élet, munka tiszetelete). Ateista ember csont nélkül lehet kereszténydemokrata, ami egyébként pont igaz az Európai Parlament legnagyobb farkcióját adó kereszténydemokraták hjelentős részére is.

lima31 2012.09.19. 09:13:34

@Azbej Tristan:

Számodra értelmezhetetlen, így pontosabb.

A keresztény-demokrata-nép-(párt) - na ez értelmezhetetlen.

lima31 2012.09.19. 09:15:43

@Azbej Tristan:

A kereszténység sosem volt demokratikus közösség, de mindegy... a francos kétezer évedre emlkezz már vissza normálisan...

lima31 2012.09.19. 09:19:23

Sámánizmus :) adios

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:19:40

@Tyson925:

Kérem a tényanyagot, hogy miben hazudtam, különben ez a megjegyzés csak egy köpet a monitoron.

Egyébként szeretnék egy olyan világban élni, ahol legalább annyi tisztelet van az emberek között, hogy ha nem értünk egyet, akkor előbb tételezünk fel egymásról tévedést, mint hazugságot. Láthatólag más a beállítottságunk, de én is azt szeretném, hogy ennek az országnak és mindannyiunknak jobb legyen. Ez legyen a közös kiindulási alap.

tundrazuzmo (törölt) 2012.09.19. 09:21:32

@Azbej Tristan: Mégis te vagy a megszólított. Az isteni és emberi résszel kapcsolatos porhintéssel nem magyarázod meg azt, hogy miért kellett a bibliai modellel homlokegyenest szembe menő egyházat kialakítani.

Nem emberi gyarlóság a római szobrok meghonosítása, majd a szentostya imádása, hanem hivatalos tanítás. Amely KIMAGYARÁZZA, hogy tárgyak előtt hajbókoltok. Nem emberi gyarlóság a Biblia indexre tétele, Isten valódi szavának kicserélése emberi rendelésekre, hanem történelmi tény. Nem emberi gyarlóság a Vatikán "állam(?!)" számtalan pénzügyi visszaélése, hanem tény.

A bibliai tanítás sohasem engedte különválasztani az egyházi szervezetet az erkölcsös életviteltől. Ha ezt állítod, akkor eretnekséget tanítasz, a katolikusokhoz hasonlóan.

Jézus mondta (ha ez a név még jelent valamit jószolgálatokban, betegápolásban és tudásáthagyományozásban megfáradt lelkednek), hogy "Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?"

Sikerült megnyernetek az egész világot a betegápolás, szegények megsegítése, elesettek támogatása, idősek gondozása, oktatás, kutatás, lelki gondozás terén, de elveszett a valódi kereszténység, amely Krisztus követését jelenti.

Számold meg a híveket a templomban (ne karácsonykor és húsvétkor), és vond le a szomorú következtetést: az emberek nagy részét nem érdekli Krisztus, sem a tanítása, sem az életvitele.

És a papokat sem érdekli, csak az, hogy a népszámláláson minél többen vallják magukat katolikusnak, hogy minél több állami pénzt szakíthassanak.

Fúj.

pajzsgenerátor 2012.09.19. 09:23:43

az, hogy ez a párt szinte nem is létezik nem igaz. létezik. ott vannak a parlamentben. látom. "ha egyedül kéne indulnia..." de nem kell. demokratikus? hát ez már izgalmasabb. mindenesetre nem titkolták, hogy aki a fideszre szavaz, az rájuk is szavaz.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:25:42

@lima31:

Ha az Egyház belső szerveződésére gondolsz, akkor mi a fészkes fittyfenéért kellene demokratikus közösségnek kell lennie?

Ha pedig az Egyháznak a jelenlegi demokratikus állami berendezkedéshez való viszonyára utalsz, akkor pedig szerinted mennyiben nem támogatja azt?

na__most__akkor 2012.09.19. 09:27:22

"Szádbafingok" nevű (és mentalitású) írta:

"Persze vaskos trágárkodással, más emberek értékrendjére fittyet hányva feltűnősködni, na az belefér az értékrendjébe!"

Hát izé, hogyismongyamhogymitismongyak...
itten a tartalom és forma egysége, vagy ellentmondása, vagy mi...

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:27:32

@lima31:

Ne terelj, hanem térjünk vissza rá, hogy mi volt ez a hadoválás a Bibliáról, Jézusról meg a magyar nyelvről? :)

Mérges 1234 2012.09.19. 09:31:23

@Azbej Tristan:

Kedves uram, a térdre csuhások valóban nem bizonyítható, tgalán el sem hangzott.

A panelprolizást, viszont nyilvánosan követte el.

De nem Viktor itt a lényeg.

A lényeg inkább abban van, hogy a mostani kormányok által folytatott politikából, is hiányzik az erkölcs, és a keresztény szellemiség, persze így volt ez az MSZP idejében is ez nem vitás.

De térjünk vissza kicsit arra, hogy mi józ is tettek eddig az országgal a kereszténydemokraták????

Ha jól sejtem még a fajd kilövést sem sikerült elérniük, vagy tévedek????

Gazz 2012.09.19. 09:32:33

Megélhetési politikusok.
Kb. annyira alternatíva a fideszen belül, mint annó a hazafias népfront a szocializmusban. Nem lennék meglepve, ha jelentős átfedés lenne a tagokban.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:35:38

@tundrazuzmo:

Hitkérdésekről írsz, hitvitába pedig nem megyek bele. Egyrészt azért, mert a hitbeli meggyőződésem nem fórumvita tárgya, másrészt meg az azért a vallásosságnak és hitkérdéseknek csak nagyon érintőlegesen van köze a keresztyéndemokrata politikai nézetekhez.

Lásd. még: nivo.blog.hu/2012/09/18/ki_dugja_a_kdnp-t/fullcommentlist/1#c17842511

unionista (törölt) 2012.09.19. 09:36:52

@Mérges 1234:
a párt élén a fővadász úr egyszer majdnem lelőtt egy oroszlánt. az nemzeti hőstett volt. vagy nem? amúgy meg egy ostoba pénz és hatalomhajhász társaság. abból is a legundorítóbb. amelyik a pápaság több ezer éves szilárd erkölcsére hivatkozik. ami elemi történelmi ismeretekkel cáfolható.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.09.19. 09:37:03

@Azbej Tristan: "Simán. A bűnt (és a hülyeséget) gyűlöljük, a bűnös emberhez (vagy hülyéhez) pedig embertársi szeretettel fordulunk. Ez jézusi tanítás."

"bocsáss meg az ellened vétkezőknek"

EZ Jézus tanítása!

Neked konkrétan semmi közöd a kereszténységhez!

Kotkodus 2012.09.19. 09:37:38

@Mérges 1234: "Megint egy mocskos csúsztatás, ne feledjük a Vatga volt a főbunkó a legútóbbi ügyben is, nem is a KDNP."

lehet, hogy mikola szingli-hordázásáról volt szó...

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:39:41

@Tyson925:

Ugyanazt írtuk le, más megfogalmazásban de ne zavarjon. :)

Vesd össze:

"a bűnös emberhez (vagy hülyéhez) pedig embertársi szeretettel fordulunk"

és

"bocsáss meg az ellened vétkezőknek"

unionista (törölt) 2012.09.19. 09:40:08

@Gazz:
valóban van egy csoport. a papa népfront pártitkár volt, mama pedagógus a gyerekek mentek volna a káderképzőbe. de aztán közbe jött a rendszerváltás ezek a családok hirtelen nagyon keresztények lettek. de a hazafias népfrontban gondolkodás azért, megmaradt.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.09.19. 09:49:00

@Azbej Tristan: "Kérem a tényanyagot, hogy miben hazudtam, különben ez a megjegyzés csak egy köpet a monitoron."

Szállj le a magas lóról, mert baromi nagyott lehet ám onnan koppani, ahol képzeled magad.

Hogy miben hazudtál? MINDENBEN!
Mennyivel nőtt a nettó minimálbér? Mennyivel nőtt a minimálbér vásárlóértéke?
16%-s adó ha olyan fasza, miért kellett kötelező bérkompenzáció? Ha gondolod tudok mutatni e-mailt az NGM-től, ahol kerek perec leírták, hogy így jártam nekem nem jár bérkompenzáció. Az emberek nagy többsége bukott a 16%-s adón, és bonyolult is. Szocpol mellé 1 bank ad hitelt. Hol verseny? Válságadók? Mennyi az infláció kiscsillag? Egész európában a legmagsabb. Ne az emberek fizessék meg, ugye.
Kaktusszal nagy haverok lennétek, ő is pont úgy hazudik mint te.
És a végső kérdés: ha minden olyan fasza miért vagyunk recesszióban, miért élünk szarabbul mint 2010-ben?

Szal, hány imát kell elmormolni ennyi hazugságért?

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 09:53:44

@Mérges 1234:

"De térjünk vissza kicsit arra, hogy mi józ is tettek eddig az országgal a kereszténydemokraták????"

Ne várj tőlem egy kommunikációs anyagot, helyette pár KDNP-s szalagcím csak a nyári uborkaszezonból(!):

----
Rétvári: javul a jogalkotás kiszámíthatósága és követhetősége
A társadalmi szolidaritás újszerű európai formája az Erzsébet-program
11,7 milliárd a megváltozott munkaképességűek foglakoztatására
Soltész Miklós: az időseket és fiatalokat egyaránt támogatja a kormány az Erzsébet-táborokkal
Másfél milliárd forintra pályázhatnak a roma nőket foglalkoztató intézmények
Bölcsődét avatott fel Soltész Miklós Biatorbágyon
Fejlesztések a debreceni javítóintézetben
Az állampolgársági kérelmek száma elérte a 300 ezret
Kisebbségi jogsegély szolgálat a külhoni magyarok jogvédelméért
Átadták a Szent Anna Katolikus Óvoda új épületét Budapesten
A KDNP javaslatai a kormányzati ciklus második felére
Százezer családnak jelentene segítséget a KDNP javaslata
Pályázatokkal segítenék a kutatómunkát
Családvédő javaslatokat tesz a KDNP
IKSZ: Munkajogi ismeretek pályakezdőknek!
IKSZ: bővül a Gyere haza! program
----

Te mit tettél a közjó érdekében mostanában?

Mérges 1234 2012.09.19. 09:56:10

@Tyson925:

És kicsit kiegészíteném, mert megvan az új mantra, állítólag a világ és Európa a hibás.

A nagyon gyűlölt északi szomszédunknál 2.7%-os lesz a gazdasági nővekedés idén, pedig nincs tűndérmeséjük és Matolcsyjuk.

Hogy is volt, megkapaszkoás, elrugaszkodás, felemelkedés...

Mi lett a valóság?????

Szar van a palacsintában, amit már nem lehet sokáig takargatni. Persze nem akarjuk vissza a baloldalt, sokkal inkább egy valódi őszinte és normális jobboldalt akarnánk.

Na a fidesz ont nem ilyen....

unionista (törölt) 2012.09.19. 09:59:01

@Azbej Tristan:
nem tudok jobbat mondani: induljatok el a választásokon. és majd meglátjátok, hogy hány alacsony keresetű gyermekét nevelő család fog rátok szavazni. képmutatásból nincs hiány.

a szociális demagógia sem jó dolog. de amikor azt mondjátok, hogy a kormány az alacsony keresetűeket segíti, akkor az tényleg a vicc kategóriájába esik. ezért gyűlölnek benneteket a jobboldali választók is. ezért van az, hogy a kdnp két kormánypolitikusa (semjén és hoffmann) gyakorlatilag közutálatnak örvend. nem azért, mert innen, vagy onnan elvesznek. mert ez ebben a helyzetben talán még törvényszerű is. hanem az, hogy ezt végtelen álszent, és képmutató módon teszitek. de mindjárt többezer éves erkölcsiség birtokában nyilatkozol. úgy, hogy lehetsz 20-30 éves. gyereked nincs. valószínűleg egy kutyád se. sohasem volt valódi munkahelyed. a politikán kívül valószínűleg nem foglalkoztál semmivel se. vagyis nem értesz semmihez. és erre azt mondod, hogy a többezer éves erkölcsöt birtoklod.

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 10:01:35

@Tyson925:

Ha mellébeszélsz, akkor nem tudunk vitázni.
Melyik állításom az amelyik tényszerüleg nem igaz? Idézetet kérek.

...tulajdonképpen ne is fáradj vele, mert ez innentől már csak vagdalkozás meg vitapozíció keresés. Inkább valami hasznos munkát végzek.

Mérges 1234 2012.09.19. 10:08:12

@Azbej Tristan:

" javul a jogalkotás kiszámíthatósága és követhetősége" :D :D :D

Blikk szintű kommunikációs marhaságok.

Viktor is azt állítja magáról megmenti az országot.

Én meg azt mondom én vagyok Jézus..... :D

Azbej Tristan · http://kerdem.blog.hu/ 2012.09.19. 10:14:47

@unionista:

Helyesbesítések, (nem ironikusan értett) tisztelettel:

A Kormány sosem titkolta azt, hogy elsősorban a középosztály és a KKV-k megerősítése a célja, mert okozhat olyan gazdasági konjunktúrát, amelyik után az alacsony-keresetüek helyzetét is jobbá teszi. Ez hagyományos konzervatív hozzállás, ami lehet téves vagy lehet a helyes út, de a jószándék és a logikai megalapozottsága megvan.

Ez nem zárja ki az olyan intézkedéseket, mint a KDNP-s javaslat a családi adókedvezmény kiterjesztésére, amelyik de facto az alacsony keresetű családokat segíti.

Nem idegenkedem a személyeskedéstől, ezért írok saját néven, és ezért nem zavar pl. az sem, hogy kint van a fizetésem is az interneten.

Valóban harmincas vagyok. Családom, gyerekem van. Kutyám valóban nincs. Természettudományos végzettségem van, "valódi munkahelyem" volt is és van is: dolgoztam az akadémiai szektorban, a versenyszférában és a civil szektorban is. Két éve valóban a politikai és közszférában dolgozom, a végzettségemnek megfelelő szakmai területen és büszke is vagyok erre. Az én személyes erkölcsiségemre sohasem hivatkoztam, hanem arra, hogy a kereszténydemokrata világnézet a kétezer éves keresztény filozófia társadalmi tanításán alapszik. Teljesen más tészta.

Dr.Zemberevő 2012.09.19. 10:15:29

Feltörték a honlapot?
Vagy nem fér oda a szerző a fenséges ánuszhoz a KDNP-sek miatt?

Бабаяга 2012.09.19. 10:22:14

Már százszor megírtam: A fityisz sehol sem lenne a KDNP embléma nélkül. Munkám miatt csak olyanokkal találkozom, akik ezekre szavaztak. A legtöbben azt mondják, hogy fúj fityisz, ők mindig is a kereszténydemokratákra szavaztak. Nem véletlenül paktáltak össze oviék velük, amikor ippeg érték el a parlamenti küszöböt. A kérdés az (persze merőben költői), hogy miként lehetséges, hogy semmilyen belső megvilágosodás nincs abban a csak nevében keresztény gyülevészben, ami világosság tenné, hogy baromira kihasználja őket a vezír.

Karcolt lendület 2012.09.19. 10:27:30

A rengeteg baromságon kívül, amit itt összehordtok, a következő a valóság:

A KDNP az 1990-es választáson 6,46%-ot, 1994-ben pedig 7,03%-ot ért el. Egy önálló arculattal rendelkező keresztény-szocialista párt ezt most is lazán hozná: ilyen jobbszél fele tendáló, de a Jobbiknál és a Fidesz jobbszélénél (volt MIÉP ill. Kisgazdák) békésebb politikai eszmerendszerre van ekkora igény. Ezt jól látja Orbán és jól látják a Fideszről jobban leválni akaró KDNP-sek is. Az elsőnek ezért tartja maga mellett őket, a szakadár KDNP-seknek pedig nincs elég erejük, hogy borítsák a rendszert, időnként helyi szinten összeugranak a Fideszesekkel.

Bár elég outsider vagyok, jelenleg sem a Fidesz, sem a KDNP nem érdekel különösebben, azért sokkal jobb lenne, ha leválnának a Fideszről - egyrészt nem kellene ezt a hülye mantrát hallgatni, hogy 0%-os párt, mert messze nem annyi, a KDNP-szavazóknak nem kellene a fideszes cinizmusért tartani a hátukat, míg a fideszeseknek a KDNP-s vaskalaposságért.

laci0011 2012.09.19. 10:29:51

@Azbej Tristan: Ennek a nemzetidegen jogászkormánynak vagy nettó hazugság minden szava,vagy kettős beszéd.Neked már az is eredmény,ha 1 olyan elbaltázást félig sem hoznak helyre,amire már fel lett hívva a figyelme matolcsynak kb 1 éve!Olyan családoktól vettek el pénzt,nem keveset,akiknél rendszeresen ÉHEZNEK a gyermekek!Pedofil,gyűlölködésre buzdító díszkeresztények ne élősködjenek közpénzünkön!

tcsan34 (törölt) 2012.09.19. 10:30:35

KDNP? Rémlik valami MDNP, azokkal együtt szűntek meg, vagy még előbb?

Karcolt lendület 2012.09.19. 10:33:39

@Azbej Tristan:
"A Kormány sosem titkolta azt, hogy elsősorban a középosztály és a KKV-k megerősítése a célja, mert okozhat olyan gazdasági konjunktúrát, amelyik után az alacsony-keresetüek helyzetét is jobbá teszi."

Kár, hogy hülyék hozzá, hogy az ehhez a célhoz vezető eszközrendszert megtalálják, inkább csak beszélnek róla, miközben rengeteg kontraproduktív intézkedéssel megakadályozzák, hogy ez így tényleg megtörténjen.

petimegmondja 2012.09.19. 10:34:21

Kedves Posztíró,

Ha belegondolsz, hogy a legdurvább (többnyire soha meg nem valósuló) hülyeségeket kikkel dobatja be Viktor a közbeszédbe, akkor rájössz, hogy mire kell a bizottsági helyek mellett a FIDESZ-nek a KDNP.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.09.19. 10:35:28

@Azbej Tristan: "Az alacsonyabb keresetű, gyermeket nevelő munkavállalók havi keresetének 15-20 százalékos emelése érhető el azokkal a – KDNP elképzeléseire épülő és a szaktárca által is vizsgált – javaslatokkal, amelyek kiterjesztenék a járulékokra a családi adókedvezményt."

"A családi adókedvezmény kiszélesítésének határt szab a költségvetés teherbíró képessége - írja parlamenti képviselői kérdésre válaszolva Matolcsy György. Ráadásul a kedvezmény járulékokra való kiterjesztése súlyos problémákat vethet fel, hiszen a járulékok befizetése alapozza meg a nyugdíjra, egészségbiztosítási ellátásra szóló jogosultságot"

Hopp...

"Inkább valami hasznos munkát végzek."

Mondd, mennyit ad a KDNP egy kommentért?

laci0011 2012.09.19. 10:40:00

@Karcolt lendület: Ez a kormány mindenhez hülye,csak hagyni kell hagy kamuzzanak,ahogy múlik az idő,úgy derül ki hogy csak a haverok meg a foci ami fontos nekik.Aki hű hozzájuk annak életfogytig járnak kiemelt juttatások,állami pénzek,még ha köztörvényes bűnöző akkor is!

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.09.19. 12:00:51

@Azbej Tristan: "Igen, mint ahogy a következőket is:"

Tehát sikerült megszavazni a vallásilag szegénységet (nem a családokat!) felkaroló pártnak egy kimondottan szegényeket és alacsony fizetésűeket sújtó adórendszert? És erre még büszke is vagy... nem semmi.

Nézzük sorra:
* "Családi adókedvezmény," -- sokat nem segít azokon, akiknek még nincs vagy már nincs adózási szempontból három gyereke, mert kevesebb pénzt visznek haza, ajánlom tanulmányozásra: wiki.javaforum.hu/pages/viewpage.action?pageId=12157245

* "minimálbér-elemés," -- amelynek a hatásai most látszanak, ugyanis erőteljesen csökkent a reálgazdaságban a munkahelyek száma

* "16%-os adókulcs(a hátrányosan érintetteknek kötelező bérkompenzáció)," -- köszönik szépen, de jövőre ilyen nem lesz, tehát jövőre még többen vehetnek búcsút a munkahelyüktől, ugyanis a cégeknek már nincs miből kompenzálni, az állam pedig nem fog kompenzálni

* "társasági adókedvezmény," -- ez nagyon sokat segített a szegényeken

* "szocpol!, 2013-tól munkát terhelő járulékok csökkentése" -- tehát három év alatt sikerült rájönni, hogy nem volt jó a megszavazott adórendszer, amely eltörölte a szocpolt és az alacsony keresetűeknél a munkát terhelő járulékokat visszanyeste (adójóváírás, különféle kártyák)?

* "28e munkanélküli segély helyett 47e közmunkabér" -- aminek a felét fizetik, mert elenyésző számban van 8 órás közmunka, 4 órás a jellemző, hogy a szerencsétlen munkanélküli nehogy munkát tudjon keresni, de legalább megélni se lehet belőle. Esetleg a táppénz jelentős csökkenését is ide érthetjük? Vagy a munkanélküli járadék jelentős csökkentését?

* "megszorítások 100%-os lakosságra terhelése helyett válságadók..." -- ez pedig a nap vicce

Hatástanulmányok egyébként voltak ezekről a fentiekről? Vagy ad-hoc sikerült megszavazni?

auth.gabor · http://wiki.javaforum.hu/display/~auth.gabor 2012.09.19. 12:04:14

@tundrazuzmo: "És a papokat sem érdekli, csak az, hogy a népszámláláson minél többen vallják magukat katolikusnak, hogy minél több állami pénzt szakíthassanak."

Ebben szeretném látni a németországi modellt. Ott nincs állami támogatás, ellenben van egyházi adó. Aki vallásosnak mondja magát, attól az adott egyház felé adót vonnak a fizetéséből.

komplikato 2012.09.19. 12:06:22

@Azbej Tristan: "Családi adókedvezmény, minimálbér-elemés, 16%-os adókulcs"

Ja, hogy emiatt esett a lakosság jelentős részének a fizetése az smafu?

" 28e munkanélküli segély helyett 47e közmunkabér,"

Már te is hazudsz mint Matolcsy? Bakker az a 47.000 az 60.800 volt előtte! Aljas közmunkások azért perelik államot, hogy állítsák vissza, nem gyanús?

"... megszorítások 100%-os lakosságra terhelése helyett válságadók, ..."

Ja persze, mint a csekkadó, a telekomadó és a bankadó, mi? Mindet MI fizetjük

komplikato 2012.09.19. 12:10:25

@Azbej Tristan: "A Kormány sosem titkolta azt, hogy elsősorban a középosztály és a KKV-k megerősítése a célja, ..."

Hát eddig nem úgy néz ki, mármint sem a szándék, sem annak sikerének még látszatja sincs.

@Karcolt lendület: Ehhez képest a legvéresszájúbb megszólamlásokat pont humán ügyekben tőlük idézgetik, jelenleg pl. a családon belüli erőszak témában kiadót nyilatkozatok TOP10 legtapblóbb beszólásainak nagy részét ők adták össze.

komplikato 2012.09.19. 12:14:17

@Karcolt lendület: És akkor az olyan finomságokról nem beszéltünk, mint amikor a képviselői juttatások csökkentése felmerült és egy KDNP-s arc sírta tele a sajtót, hogy rongyos 750.000-ből nem jön ki csóri képviselő (na jah még 660.000-es utazási költségtérítéssel sem, mi?), szóval miért bántják őket?

Annyira kivágta a biztosítékot, hogy még a Puzsér videóblogján is született rá egy "ezt nem teszitek ki az ablakba" válasz.

eloi 2012.09.19. 19:31:10

@IGe: " Ateista inkább te vagy, hiszen nekem Zeusz jó haverom. Az általános isten létezése is tudományos tény. Nem az a gond, hogy nem lenne Isten, hanem az, hogy túl sokat is teremtett belőlük az emberiség. Tehát az ateizmus egy baromság.
A judeo-kereszténység meg az rögeszmés elmebetegség egyik fajtája csak. "

IGe!
Az un. "általános istent" te találtad ki magadnak, és erre nagyon büszke vagy. Azt mondod, tudományos tény, de az oldaladon nem vezeted le, hogyan is jutottál a tudomány szigorú módszertanát betartva, erre a következtetésre???
Szóval fantáziáltál róla, és kiötlötted!
A Te "tudományos általános istened" nem több, mint pl. George Lucas ötlete arról, hogy réges-régen valahol a Galaxisban volt egy Yavin nevű bolygó és annak holdján éltek az evokok.

Lucas gondolati világában ők igaziak, igaziak Lucas fejében. Ahogy a Te fejedben is működő ötletnek tűnik az "általános isten".

Általános Isten nincs. A Te kreálmányod.
Bárki, aki hisz Istenben, KONKRÉT Istenben hisz! Pontosan el tudja mondani, kicsoda, milyen az Isten, akiben hisz.
Általános Isten már csak azért sem létezhet, amiért nem létezhet általános IGe sem! IGe egy konkrét, valós személy. Nem lehet általános, ha egyszer valóban létezik, és pontosan olyan, amilyen! És a pontosan olyan, amilyen, független attól, hogy mások - emberek - hogyan képzelik Őt el!
Mert igazad van abban, hogy Istent egyébként számos módon képzelik el, látják, fedezik fel az emberek. Kik jobban, kik kevésbé, kik többet tudnak róla, kik kevesebbet. Ezért van számtalan vallás. Ám ezek csak variációk. Különböző elgondolások arról az egy és valós és személyként létező Istenről, aki a róla szóló elképzelésektől függetlenül, olyan, amilyen. Valós és tudattal rendelkező valaki.
Isten tehát pontosan valamilyen.
Az Istenről való elgondolások meg nagyon sokfélék.
Egy valós, öntudattal rendelkező személy, nem lehet általános!
Talán megértesz ebből valamit.

Ha baj van az alapokkal, és nem világos, hogy miért gondoljuk Istenről, hogy élő, létező, öntudattal rendelkező személy, akkor nem fogod érteni. De ebben a blogban ezt a hiányt pótolni, nyilván nem tudjuk.

Mivel Isten nem létezése nem bizonyított (sőt!), ezért az a kérdés sem eldöntött tudományosan, hogy azért hisznek az emberek a történelem kezdetétől fogva egy (valamilyen) teremtőben, felsőbb értelemben, felsőbb lényben, mert "nagyon félősek voltak és teremtettek maguknak egy felső védelmezőt" (gyakori ateista elképzelés + sok verziója), vagy, azért, mert felismerték a szükségszerű létezését magának a világnak a megismerésével, tanulmányozásával? (És mert az élő személy Isten maga is kommunikált az emberekkel. Tehát tudomásunkra is hozta, ha nem lenne világos a teremtett világ hallatlan összetettségéből pl., hogy magától nem keletkezik ilyesmi?! De ez egy másik lépcsőfok.)

A sok létező vallás/hit tehát minden erőltetés nélkül magyarázható azzal, hogy a népek rájöttek Isten létezésére, felismerték azt, és próbálták Őt elképzelni. Így lett Zeusz haverod is, meg sok-sok más elképzelés, más neveken, és így lett a judeo-keresztény Istenről való tudás is. Ki több, ki kevesebb jó információra, valós "mozaikdarabra" támaszkodva, ki több, ki kevesebb saját fantáziával egészítve ki a képet Istenről.
Az öntudattal rendelkező, személyként létező Istent nem cáfolja, hogy az emberek különböző módon, akár nagyon eltérően képzelik el Őt! Ez tehát nem lehet érv sem amellett, hogy nincs Isten, sem egy "általános isten" mellett!
Ilyen, hogy általános isten nem létezik. Csak te találtad ki.
Isten vagy élő, személy, és így létező valóság, és akkor, mivel konkrét személy, nem lehet általános, vagy nem létező.
A kérdés tehát csak az, hogy van-e Isten vagy nincs?! Az nem kérdés, hogy van-e "általános isten"? Mi az? Mire válasz? Te kreáltad.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.19. 20:52:26

@nyubocs: @unionista: @hackbard.celine:

Hát nem tudom. Én előfordulok olykor-olykor templomban, de politikáról még sosem volt szó.

Sokkal inkább a vallásos életvezetésről. Szeressük a párunkat, legyünk türelmesek ha valami konfliktushelyzet van, néha gondoljunk istenre is ebben a rohanó világban, mit érzékel a kisgyermek istenből, meg ilyenek.

Esetleg mindezek a témák egy-egy példabeszéden, újszövetségi részleten keresztül. Mit csinált Jézus, vagy valamelyik másik bibliai szereplő ilyen meg olyan helyzetben, és milyen aktuális ez a mai világban is.

Ilyen típusú beszédek vannak a templomokban. Az ember néha elmegy, áthatja az a nyugalom ami ott van, majd mise végén felszabadultan kijön a templomból, és még órákig (jobb misék esetén napokig) a hatása alatt van.

Nekem ez az egyház. Persze nincsenek olyan általános tapasztalataim a témában, mint nektek, mert még csak három vagy négy templomban hallgattam misét életem során.

labrabbit 2012.09.20. 08:01:31

@Azbej Tristan:
Nem szégyelled magad?

- Családi adókedvezmény - most akartok kármenteni (rosszul), mert a többség nem tud élni vele.
- minimálbér-elemés: a bruttó emelkedett = munkaterhek nőttek, a nettó minimálbér kb 300 Ft-al, 6% infláció mellett! Erre vagy büszke?
- 16%-os adókulcs - kösz. Előtte 17 volt, de megemeltétek a tb járulékot (vizitdíj helyett), tehát 0, + az adójóváírás kivezetése: -.
- (a hátrányosan érintetteknek kötelező bérkompenzáció) miért is érintette az adózók 70%-át hátrányosan? A bérkompenzációval a gazdaság szereplőire lőcsöltétek a saját hibáitokat.
- társasági adókedvezmény, szocpol! (nocsak, ez új találmány?),
- 2013-tól munkát terhelő járulékok csökkentése: majd meglátjuk. Ezzel is mindenki jól jár, mint az egykulcsossal via Matolcsy?
- 28e munkanélküli segély helyett 47e közmunkabér: a közmunkások előtte minimálbért kaptak. Etikából egyes.
További véleményem a témában: instantviz.blogger.hu/2012/02/18/a-negyvenhetezerrol-es-az-alattomos-paradigma-valtasrol
- megszorítások 100%-os lakosságra terhelése helyett válságadók: a gazdaság szereplői szimbiózisban élnek, több kárt csináltatok mint hasznot. Kevesebb több lett volna.
- és mindez gazdasági pénzügyi válság idején: dö krájzisz iz óver.

ayatollah 2012.09.20. 16:36:19

Erdő Péterék sokat tettek Orbán sikeréért, ezért a fiókpártjukat be kellett vinni a parlamentbe. Ugyanígy volt '94-ben az SZDSZ-szel.

Kopjáss 2012.09.21. 21:29:57

Nem olvastam végig minden hozzászólást, de azt hiszem mások is keresgéltek errefelé:
A Fidesz és a katolikus egyház közti paktum része, hogy a papok pártját beviszik és bent tartják a nagypolitikában.
Gáz a helyzet, egyre távolabbinak tűnik állam és egyház különválása.

ottomoll 2012.09.22. 15:47:04

@ayatollah: Erdő Péter? Nem ő az, aki szegény hülye Medgyessy szerint "új szeleket hordoz magában"?

csabee.m 2012.09.22. 22:09:25

Ssszóval:
Még az 1990-es évek végén történt, hogy megkapta Karol Woytilától (egyesek szerint II. János Pál néven az egész kereszténység feje volt pápaként, amit keresztényként sem ismerek el) reformátusnak tartott politikusunk a Nagy Szent Gergely -rendjel első fokozatú plecsnijét kapta a katolikus hit védelméért (igen, Vekker Viktorról van szó, ébresztő magyarok!). Ettől kezdve az Orbán családban csak római katolikus keresztség lehetett csak. Előtte volt egy metodista (Iványi Gábort próbálta akkor befolyása alá vonni), egy evangélikus, egy református gyerekkeresztség.
(A plecsni átadásakor Tömjén Zsolti is kapott ugyanebből egy negyedik fokozatút -1999).
Orbán pásztorbotot kapott a magyar katolicizmus egyik erős emberétől: Balás Béla megyéspüspöktől.
Semjén tagja a Jeruzsálemi Szent Sír Lovagrendnek, lelki kötődése van az Opus Dei-vel, a katolikus titkos szervezettel, amelynek alkotmánya célként jelöli meg a politikai és titkosszolgálati kulcspozíciók megszerzését.
Giczy György, a KDNP egykori vezetője már 1997 előtt a FIDESZ-t tette felelőssé a KDNP szétveréséért. Ugyanő járt úgy egykori grundos ismerősével, egy protestáns teológus, akadémiai doktorral, hogy az megkérdezte tőle:
"-Gyuri! Tudod mi a három baj a KDNP-vel?
- ?
- 1.Nem keresztény, 2. nem demokrata 3. nem néppárt. "
Véleményem szerint, ami ma M.o.-on folyik, az európai ,sőt geopolitikai kérdés előpróbája is.
Az a klerikalizált, központosított vezetés, amit meg akarnak valósítani és egyre inkább az állam és az egyház teljes egybeolvasztásával, a más nézetű felekezetek kizárásával (Egyházi törvény) igazán annak a római diktatúrának felel meg, amelyik egyenlőre még nem tudta elérni az EU Alkotmányában a keresztény gyökerekre való utalást.
Ezt jelzik a megújított, és egyre nagyobb jogokat biztosító vatikáni megállapodások, az ú.n."Ökumené"-ben való részvételt elutasítókkal szembeni apró szankciók,stb.
Az egyetemes római egyház törekvése már az 1900-as évek elejétől (Actio Catolica- Katolikus Akció)a következő: közvetlen befolyása ellentételezéseként a katolikus egyház juttassa embereit civil szervezeteken keresztül a hatalom legfelsőbb köreibe, így érvényesítse akaratát. (Lásd: médiaoktatás egyetemi szinten: Pázmány P. Kat.Egyetem; egyre több jogász a Pázmányon végez azok közül akik jelen vannak a közéletben, sőt az Ombudsmani Hivatalban is; hírverés a katolikus segélyszervezeteknek, miközben más világszervezetek még hazánkban is náluk jóval nagyobb segítséget nyújtottak (pld. a hazai és kárpátaljai árvíznél az ADRA Hungary), de a külföldre juttatott adományoknál is hasonló a helyzet.
Ugrin Emese, a KDNP egykori főtitkára szerint eleve nem akartak kötődni a klérushoz, a párt alakulásakor. Ehhez képest ma más a helyzet.
"A KDNP az egyház lándzsájának a hegye."(Erdő Péter)
A szabad vasárnapról szóló tervezetek (sőt: a vasárnapi templomba járás erősítését célzó politikusi megnyilatkozások!) mind- mind egy totalitárius egyházi állam képét vetítik előre, ahol a más vallásúaknak, a más napon ünneplőknek, vagy ateistaként egyet nem értőknek kirekesztettség lehet osztályrészük.
Mivel a római klérus célja az egységes vallási kötöttségű Európa, az egész Európai Unió ötlete már azon az elven indult el, hogy a gazdaság után a vallási különbségek is megszűnjenek (na, meg persze az ateista alkotmány Franciaországban). A két ötletfelvető gazdasági vezéralak (francia és német) valamiben biztos egyezett: mindketten mélyen hittek az újrakatolicizált Európában!
Az EU zászlójának tervezője mélyen vallásos misztikus Mária-hívőként tervezte az Unió zászlóját: a kék Szűz Mária színe a kaotikus liturgiában, a tizenkét csillag pedig utal a Jelenések könyve 12. fejezetében szereplő, napba öltözött asszonyra, akinek fején tizenkét csillagból álló korona van. A római kaotikus felfogás szerint ez az asszony Szűz Mária.
Valójában kevesen látják, hogy egy mai rendszerű Európa a világuralomra törekvő Vatikán számára elfogadhatatlan! Ne feledjük Róma értékrendjébe belefér az hogy kiáll az emberi jogokért ott, ahol még nincs hatalmon...
De egy mai, M.o.-on levő kialakult oligarchiai struktúra számára is elfogadhatatlan egy olyan Unió, amely (még!) hangsúlyozza a demokráciát, az emberi jogokat, hiszen ezek a hangok megakadályozzák (vagy csupán lassítják)a magyar társadalom teljes szétszakítását: felső és alsó osztályokra, régiesen: nemesekre és jobbágyokra.

ottomoll 2012.09.23. 13:11:31

@csabee.m: Te emeletes állatkert ! :))))

csabee.m 2012.09.23. 17:09:44

@ottomoll: Sorry ,de igaz, ehhez csupán ismerni kellene a vatikáni geopolitikát és az egyháztörténelemet, valamint a katolikus egyház önazonosítását.
A világpolitika bonyolultabb, mint sokan hiszik ,és az emberi lélek feletti teljes uralom a végcél mind az USA-ban mind a Vatikánban.

ottomoll 2012.09.24. 18:56:13

@csabee.m: Jó, ne haragudj a minősítésért, visszavonom. De azért mégis csak vadak amiket írtál.

csabee.m 2012.09.24. 22:04:50

@ottomoll: Amit a Vezérről és Tömjén Zsoltról írtam, azok a meztelen tények, egy részük a Magyar Narancs 2006.08.24-i számában is olvasható.12-14.oldalak, "Ki a kereszténydemokratább?2 c. cikk)
A Giczy Györggyel folytatott beszélgetést egykori grundtársa mondta el, egyháztörténeti előadáson tanáromként, zárt körben, ott voltam.
Az Ombudsmani Hivatalban (is) személyesen beszélgettem a legkülönbözőbb területek jogászaival, a "pázmányosok" (akkor még csak ketten,2003 körül) ki voltak akadva rajtam, hogy hogyan merem azt mondani: "Amennyiben az akármilyen egyház köznevelési feladatot lát el, akkor a tanár állami pénzből fizethető, de a hitoktatók teljes mértékben csupán saját felekezetük céljaira hajtanak, az ilyen tevékenység támogatása (a hitoktatók fizetésének 50%-át az állam állja!)bűn az állam részéről, hiszen a "szabad államban szabad vallás(gyakorlás)" elve ellenében történik, mivel M.o.-on a római kat., az evangélikus,a református és az izraelita felekezetek hitoktatása elismert iskolai szinten (kivéve egy-két más felekezet által működtetett saját iskolát!), de ha hitoktatást mondanak, szinte csak a róm.kat. jut bárki eszébe.
Az EU zászló tervezőjének történetét személyes (magyar ismerőse) mondta el néhány éve, mikor a Sziget Feszt.-on a Lelki Betérő Mentálhigiénés sátor önkénteseként beszélgettem vele, velünk szemben pedig az Uniót népszerűsítő csapat volt.
Ugyanez érvényes az Unió megalapításának gondolatával kapcsolatos megjegyzésre is.
Ami pedig a r.kat. egyház törekvéseit illeti, csak ismerni kell a történelmüket, olvasni egy-két mai enciklikát, vagy éppen a "Dies Domini" vagy a "Sancta Unam" kezdetűt a közelmúltból, Keresni annak a hátterét, hogy miért is volt veszélyes a Vatikán számára, hogy I.János Pál le akarta "fejezni" a Szentszék pénzmosó, fegyverüzletelő püspök-bíborosi csapatát (33 napig volt csak pápa, váratlanul meghalt azt megelőző éjszakán , amikor el akarta távolítani azokat a felelős hivatalokból, közvetlen utóda - II. János Pál - pedig a Vatikán "miniszterelnökévé" tette a leginkább felelős embert!); elfogulatlanul lehessen beszélgetni egykori papokkal szeminarista és szolgálati korszakaikról,stb., stb.
De hadd idézzek egy olyan könyvből, amelyik előre mutat: "A római egyház ma egy makulátlan arcot mutat a világnak, és mentegeti iszonyú kegyetlenkedéseit. Keresztény köntöst öltött magára, de nem változott meg. A pápaság a letűnt korszakokban vallott elvei mellett ma is kitart. A legsötétebb időkben kigondolt tanításait ma is vallja. Senki ne hagyja magát megtéveszteni!...
Politikájához tartozik, hogy olyan jelleget ölt, amellyel elérheti célját...
Még azok közül is sokan, akik kifogásolják a katolicizmust, veszélytelennek látják hatalmát és befolyását. Azt hangoztatják, hogy a középkor szellemi és erkölcsi sötétsége kedvezett dogmái, babonái és elnyomása terjedésének, de korunk kultúrája, a nagyobb tudás és a növekvő szabadság meggátolja a türelmetlenség és a zsarnokság feléledését. Annak puszta gondolatát is nevetségesnek tartják, hogy ilyen állapotok létezhetnek ebben a felvilágosult korban...
Ha a protestáns világ nem figyel erre, akkor fogja megtudni, mi Róma valódi célja,amikor már túl késő kimenekülni hálójából. Róma csendben nő hatalommá. Tanításai éreztetik befolyásukat a törvényhozó termekben, az egyházakban és az emberi szívekben. Titokban már építi büszke és masszív tornyait, amelyekben korábbi üldözéseit megismétli. Lopva és alig észrevehetően növeli erejét, hogy készenlétben legyen, amikor ütésre emelheti kezét. Előnyhöz akar jutni, és ez már sikerült is neki. Nemsokára érezni és látni fogjuk, mi Róma igazi szándéka..." (E.G. White:A nagy küzdelem c. könyv,A pápaság célkitűzései c. fejezetéből- első kiadása:1 8 8 8 !!)
Ugyanott ír az USA-ban egyre jobban veszélybe kerülő lelkiismereti szabadságról is, ami ma már nem csupán vízió, hanem egyre fenyegetőbb valóság. Mert egyre fokozódóbb, globálisabb méretekben történnek a dolgok, legyen szó bármiről.
Tudod, lehet hogy vadnak tűnik. De ez már nem is állatkert, hanem dzsungelharc amiben mindannyian élünk. És a dzsungelben bármikor meglepetés érhet, ha nem figyelsz!
süti beállítások módosítása