A hollandiai 8-1-es vereség óta mintha a 10 millió futballszakértő és a 0 nulla futballozni tudó országává váltunk volna. Megy a vita, hogy mit kellene másképp csinálni, mit kellene az alapoktól újrakezdeni, kinek kellene lemondani, egyáltalán, ilyen focihoz minek kell stadionokat építenünk, meg állami pénzt áldozni rá? Miért nem tartja el önmagát a labdarúgás piaci alapon?

A futball-szakmai részhez most nem szeretnék hozzászólni, ezt megtettük tegnap, most inkább a labdarúgás mögött álló piaci tendenciáknak nézzünk utána!

Képzeljük el egy pillanatra, hogy a Manchester United egy magyar csapat, Magyarországon játszanának, mondjuk a Ferencvárosban, vagy Debrecenben, vagy Székesfehérváron. Adott lenne tehát a jó foci. És mégis! Vajon elérné ez a jó magyar csapat ugyanazt a bevételt, mint amit Angliában elér? Egészen biztosan nem. Mert ugyanis a verseny terepe ugyanaz, a focipálya, de a piaci vásárlóerő már közel sem ugyanaz. Következésképpen a csapat is gyorsan szétoszlana.

A verseny nemzetközi, a piac hazai.

Avagy kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci. A totál piaci viszonyok között is lehetnek persze meglepetések, mert a labda gömbölyű, de azért hosszú távon mégiscsak az lenne a tendencia, hogy ahol a legjobbak a piaci feltételek, ott lenne nagy foci. Kis ország, mint mi pedig csak akkor rúghatunk labdába egy ilyen terepen az adottságainknál nagyobbat, ha az állam beszáll, ergo javunkra torzítjuk a piaci versenyt. Ezt persze akkor lehet megtenni, ha erre adófizetői (szavazópolgári? - mert ugye a kettő nem tökéletes szinonimája egymásnak) igény mutatkozik, vagyis az emberek igényeinek megfelelően felvesszük a foci támogatását is az állam feladatai közé.

Milyen pénzből költsünk a magyar focira, egyáltalán kell-e nekünk foci? Erről a dilemmáról szól mai online szavazásunk: