Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Mégis jó ez a Fidesz-kormány!

2011. május 31. - bogancs

Most mondja azt valaki, hogy nem az! Valójában nem is értem azt a sok acsarkodót, akik itt a neten olvashatók.

De akkor nézzünk egy mérleget az elmúlt egy évről:

Negatívumok:

1. Magánnyugdíj rendszer átalakítása. Ez egyértelmű negatívum, ha az egyének szempontjából nézzük, hiszen teljesen világos, hogy akár az állami, akár a magánnyugdíjat választotta valaki, így is, úgy is rosszabbul járt a vegyes rendszerhez képest. Valójában én azt nem értem, aki ezen meglepődött. Gyakorlatilag a csapból is az folyik évek óta, hogy a mai fiatal generációnak már nem lesz nyugdíja, mert felborul az aktívak és az inaktívak aránya. Gyakorlatilag nem történt más az átalakítással, mint igazodás a realitásokhoz.

2. Adójóváírás kivezetése az SZJA rendszerből. Ez egy teljesen egyértelmű adóemelés az alacsony jövedelműek számára. Gyakorlatilag egyetlen menekülési lehetőség ennek elkerülésére a gyermekvállalás. Két gyerekkel családi szinten havi bruttó 158 ezer forintig, három gyermek mellett havi bruttó 492 ezer forintig adómentes a család jövedelme. Persze ez nem vigasz az 50-es korosztálynak, ahol a gyerekek már kirepültek, és a gyermekteleneknek sem.

3. Munka világában várható szigorítások. Itt még egyelőre jórészt csak tervezetekről van szó, de a várható irány egyértelmű: Ne az állam tartsa el segélyekkel és (korengedményes/rokkant)nyugdíjakkal azokat, akik egyébként képesek lennének önmagukról gondoskodni, mert egészségi állapotuk és koruk alapján munkaképesnek tekinthetők. Ez nyilván megint nagyon fáj annak akit érint, de közvetve másoknak is, hiszen majd mindenkinek a családjában előfordul valakinél ez az élethelyzet.

Itt általában a tűzoltót szokták példaként említeni, aki hova ugráljon még a tűzbe őszülő fejjel, meg egyébként is hosszú évek óta kockáztatta az életét rendkívül aránytalanul kevés fizetésért, megérdemli a korai nyugdíjat, hogy aztán még amellett egy kis mellékest tudjon keresni magának. Nehéz is ezzel vitatkozni. De nézzünk csak egy másik példát: Egy ismerősöm 56 éves és még 8 éve van a nyugdíjig, pedig 18 éves kora óta dolgozik szakmájában, eleinte állami vállalatnál, majd a rendszerváltás után a magánszektorban. Egy másik ismerősöm 57 éves, szintén 18 éves kora óta dolgozik ugyanabban a szakmában egy állami vállalatnál, két éve nyugdíjban van, korengedményes nyugdíjjal. Hogy is van ez? Oké, hogy az adott cégnél a kollektív szerződés szabályozza, hogy x évente y év korengedményes nyugdíjazásra jogosult mindenki, de azért ordító kontraszt van a két pálya között. És miért is? Gyakorlatilag ugyanazt csinálták egész életükben, mégis az egyikük 55 évesen, a másikuk meg csak 64 évesen mehet nyugdíjba.

És én itt be is fejeztem a negatívumok listáját. Lehet, hogy kihagytam valamit, például az új alkotmányt, vagy a médiatörvényt, esetleg a kettős állampolgárságot, de ezek mind olyan gumicsontok, amin rengeteget lehet rágódni világnézeti alapon, de valójában SENKI anyagi helyzetét nem befolyásolják érdemben. Nem is csoda, hogy egy szűk ellenzéki hangadó rétegen túl a kutyát nem érdekelték. Arról nem is beszélve, hogy ezek megítélése rendkívül ellentmondásos. Valaki negatívumként ítéli meg, valaki üdvözli, de véleményem szerint a többség számára semleges döntések.

És akkor nézzük a pozitívumokat, szintén egy rövid listában:

1. Gyermekvállalás támogatása és családcentrikusság. Egyértelmű pozitívum. Aki gyermeket vállal annak azért, aki meg nem, annak meg közvetve azért mert ha tényleg növekedne a gyermekszám, akkor növekszik azon potenciális járulékfizetők száma, akik majd a mi nyugdíjunkat biztosítják.

2. Szociális háló átalakítása. Persze minden átalakítás azzal jár, hogy egyesek rosszabbul járnak, de azért ha a globál képet nézzük, akkor mi történt: Ha valaki három hónap elteltével nem talál munkát, nagyobb eséllyel kap közmunkát, ami persze nem egy nagy összeg, de mégiscsak ad valamekkora anyagi biztonságot. A napokban bejelentett lakáshiteleseknek nyújtandó védő mechanizmusok is növelik az ember biztonságérzetét. A 180 forintos árfolyamgáttal 15-20%-kal csökkennek a havi törlesztők. Nagy könnyebbség ez százezreknek. Persze a fanyalgók itt is mondják, hogy csak a problémák elodázásáról van szó, de azért mégiscsak van négy évük a lakáshiteleseknek, hogy ráncba szedjék anyagi helyzetüket. Ezalatt ki tudja, lehet, hogy a svájci frank is visszagyengül valamelyest. Ha meg nem, akkor még mindig ki lehet dolgozni egy következő programot.

3. Államháztartási reformok elindítása, államadósság csökkentése. Persze ez a legvitatottabb pont. Abban talán a nagy többség egyetért, hogy az államháztartás hiányát és az államadósság szintjét alacsonyan kell tartani, az eszközökben azonban már nagy viták vannak. Az azonban egyértelmű, hogy ha tényleg sikerül fenntartható pénzügyi egyensúlyt teremteni (akár a Széll Kálmán-csomaggal, akár mással) az minden állampolgárnak jó. Nyilván sokan lesznek, akiket a reformok eleinte negatívan érintenek, de azután akiknek sikerül alkalmazkodniuk az új helyzethez, azok utólag nem fognak majd panaszkodni.

És akkor ami még hátravan a szimpla anyagiakon és világnézeti dolgokon túl és a jövőben kezdeni kellene valamit: egészségügy javítása, tömegközlekedés javítása, közbiztonság javítása, oktatási rendszer javítása.

Egészségügy. Itt egyértelműen pénzre lenne szükség, ami ugye jelenleg nincs. Túl kellene már haladni azon, hogy ha az ember egy kórházba, vagy orvosi rendelőbe belép, akkor a ’60-as években érzi magát. Másik dolog pedig az egészségügyi dolgozók bérének emelése. Ehhez szintén pénz kell. És van még egy harmadik dolog, ami nem pénzkérdés, de mégis alapvetően az első két pont megoldása oldhatná meg ezt is: a szervezeti kultúra változása. Valami Vészhelyzet, vagy Klinika színvonalra legalább.

Tömegközlekedés. Szintén ’60-as évek fíling. Friss hír, hogy csökkentik az M1-M7 bevezető szakaszának áteresztő kapacitását az Erzsébet-híd felé buszsáv kialakítása miatt. HELYES! Tegyék ezt, minden más vonalon is. A belváros nem arra való, hogy azon ingázók tömegesen áthaladjanak, vagy parkoljanak. Tereljünk át minél több embert tömegközlekedésre, kerékpárra, stb. DE! Pont ezekkel az alternatívákkal van a baj. Még éppen csak május van, de a metrón és az elővárosi vonatokon már most meg lehet fulladni a hőségtől. A tömegről nem is beszélve, szerintem a reggeli és esti órákban kapacitásai határán működik a fővárosi tömegközlekedés. Legfontosabb lépésként biztosítani kellene, hogy a tömegközlekedési eszközökön ne legyen több 25-26 foknál. Ez persze pénzbe kerül, de szerintem hamarabb megtérülne, mint mondjuk a 4-es metró. Második lépésként a késéseket kellene kiküszöbölni, de legalábbis jelentősen csökkenteni. Igazából nem tudom, hogy technológiai, emberi, szervezési, vagy más okai vannak a késéseknek-kimaradásoknak, de bosszantó, hogy minimum kéthetente becsúszik egy minimum félórás késés az elővárosi vonatközlekedésben. Egy szakértő talán elmondja ezt nekem hozzászólásban, hogy mi hiányzik a rendszerből.

Közbiztonság. No ez az a probléma, aminek megoldása legkevésbé pénzkérdés. Amíg nem hagyhatom lelakatolatlanul a városban a biciklimet, mint Hollandiában, vagy nem hagyhatom kerítés nélkül a házamat, mint Ausztriában, addig egymillió rendőr is kevés lenne. Kulturális kérdés ez, esetleg vallási? Nem tudom. NE LOPJ! Ez lenne a lényeg. Generációknak kell még kihalniuk, és felnőniük, hogy ebben valamilyen lassú változás bekövetkezzen.

Oktatás. No ez az a terület, ahol én nem igazán látok óriási problémákat. Leszámítva a ’60-as évek fílinget, de itt még ezt is betudhatjuk patinának. Szerintem akinek jó esze van, az akár most, akár 10, 20 vagy 40 évvel ezelőtt kitanulhatta az őt érdeklő tudományok minden csínnyát-bínját, amivel aztán sokra vihette az életben. Talán egy dolgon lehetne még mindig javítani, az esélyegyenlőségen. Bár szerintem itt is jelentős előrelépést jelentett annó a diákhitel bevezetése és a tandíj eltörlése.

No! Kb. így látom én. Mondom, itt most a világnézeti dolgokat és az elveken való rugózást félretettem, és pusztán praktikussági szempontból vizsgáltam az ország helyzetét. Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy hosszú távon nem költhet az ország többet, mint amennyit megtermel, félretesszük világnézeteinket, magyarul túl tudunk lépni azon, hogy a Fidesz elvette a nyugdíjunkat és pusztán praktikussági szemszögből vizsgálódunk, akkor szerintem nehéz más következtetésre jutni.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr322947456

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alakul... 2011.06.02. 09:24:29

Tavaly novemberben összeállítottam egy listát azokról az intézkedésekről, amelyek valóban kétharmados döntést igényelnek, fontosak lennének, mégse hallani semmit róluk.  A lista utolsó pontja a képviselői költségtérítés jelenlegi állapotáról szólt...

Trackback: Egy évvel a fülkeforradalom után I. 2011.06.01. 23:36:33

Alig hisszük, de egy teljes év telt el a II. Orbán-kormány ciklusából. Mindnyájan túléltük, a kormány éppúgy, mint a polgárok, de mégis hogyan? Az ősz haj…

Trackback: Egy évvel a fülkeforradalom után II. – ami kevésbé volt rózsás 2011.06.01. 23:36:24

Elemzésünk első részében bemutattuk azt a 10 intézkedést illetve tervet, amelyeket a II. Orbán-kormány első évének legpozitívabb, leginkább előremutató ré…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Borenbukk 2011.06.02. 08:02:53

@szgy: Gezu ugyanazokkal a szimpla hazugsagokkal hazal meg mindig nyugdijugyben. Maig nem mondta meg, hogyha egy jarulek utan jogosultsag keletkezik(mer' ugye attol jarulek), akkor a nyugdij jarulek munkaltatoi resze utan, hogyhogy nem a munkaltato szerzett eddig nyugdij jogosultsagot? Nem veletlenul kellett atnevezni hozzajarulasra.

Bergeroth 2011.06.02. 08:03:00

@bogancs:
Nézd, ha te jelenleg meg vagy elégedve azzal, ami jelenleg zajlik az országban, akkor csak sajnálni tudlak. Komolyan.
Elhiszem, hogy a fidesznek nem érdeke az, hogy rendbe tegye az országot (mert ha az lenne, akkor látnánk erre utaló lépéseket), de az, hogy ennyire nyíltan, pofátlanul és arrogáns módon belemásznak az emberek arcába és elveszik amit érnek (elsősorban a jogaidat, másodsorban a pénzedet, harmadsorban a lehetőségeidet), az mindennek a teteje. Tetszik vagy sem, de utoljára a kádár-rendszer volt az, ahol így mentek a dolgok. orbán le sem tagadhatná ebbéli mentalitását.

qwasder 2011.06.02. 08:05:29

Mégis, ez csak egy kormányfan blogja....
Biztos nyert az ügyön, nem kicsit. Nagyon!

Borenbukk 2011.06.02. 08:07:38

@különvélemény: Ja kis hulyem! Az IMF ruhelli, hogy nem tud minket kirabolni 3-4 szazalekos kamattal, de mi kijatszottuk oket, es vettunk fel 7%-ra.

De az IMF beleugatott volna, hogy iranyitsuk a gazdasagunkat? Bele, mert aza a dolga, hogy olcso kolcsont adjon a hulyeknek, a tuleleshez, aztan addig szoritsa a tokuket, mig ismet onellatokka vallnak.

dbeata 2011.06.02. 08:07:45

@tcom: Leszel a szóvivőm? Kb egyetértek mindennel, amit írsz. Köszi.
Amúgy a posztolóhoz: mennyit fizettek ezért a cikkért neked? De most komolyan kérdem. Próbálgatja a kormány, hogy mennyire lehet elfeledtetni a zemberekkel a gazságokat, amiket igazságokként vertek át rajtunk? A kommentekből ítélve, még egy kicsit több időnek kell eltelnie, hogy jótékony homályba merüljenek az intézkedéseik és azok emléke. Úgyhogy még egy kicsit gyúrjál, vagy nézz körül és kezdj el gondolkozni, mi is történik kishazánkban.
Ja igen. A korengedményes nyugdíjakról néhány szösszenet.
A tanfolyamon ahová járok, tanít egy ex katonatiszt, vagy mi, aki azzal kérkedett (vagyis hát fontosnak tartotta elmondani), hogy ő már nyugdíjas (kb 38-43 év között lehet). Én nem kérdeztem, hogy lőttek-e rá Afganisztánban, de azért elég érdekes, hogy egy ereje teljében lévő ember már nyugdíjban van.
Van még egy ismerősöm, áttételesen, aki karbantartóként ment nyugdíjba a rendőröktől (szándékosan nem adok több infót), és puskát csak a lőgyakorlaton látott, most nyugdíjból visszafoglalkoztatják, és még némi kenőpénzt is zsebre tesz a megbízásokért.

Az a léhűtő társaságot, ami a katonaságoknál össze tud gyűlni, arról könyvet kéne írni. Férjem anekdotázik néha a katonaidőkról, hogy síneket(!) pakoltattak velük teljesen értelmetlenül, csak gyakorlásiból (ott roppant meg a dereka), a feljebbvalók hogy hordták el az építőanyagtól kezdve mindent haza magukhoz, hogy használták a kiskatonákat ezt meg azt (saját dolgaikat) megjavítani, stb. stb. Hogy mit akartam kihozni ebből? Nem sajnálom a rendvédelmiseknek ezen ágát, akiket itt most bemutattam. Ugyanakkor differenciálni kellene, hogy aki tényleg a tűzközelben van, az valamiképpen honorálva legyen, mert eljön az a nap, hogy senki nem akar majd tüzet oltani, mert nem hülye.

Kivlov 2011.06.02. 08:09:47

A negatívumnak feltüntetett 2es, 3as épphogy pozitívum.
Még az ingyenes utazgatást kéne megszüntetni…

szgy 2011.06.02. 08:11:38

ha már a nyugdíj szóbakerült, nem tudom igaz-e amit hallottam: az új alkotmányban tényleg nincs benne a nyugdíjra való jogosultság?

Hypofx 2011.06.02. 08:11:56

Hatm egeszsegere a blog ironak, szive joga, de szerintem ez a kormany van olyan szar mint az elozo sot ez meg cinikusabb pokhendibb. A szandek persze ertrem en, de hat az eszkozok a modszer a hangvetel ez itt a baj nem a szandek.

De kb ez a blog is mutatja mint a tv ben ha a Hir tv re kapcsolok NE ADJ ISTEN, akkor egy tejjel meyyel folyo kanananban lakom ahol mindenki boldog, es tekintetevel a nagy vezirt koveti.

Ha atkapcsolok NE ADJ ISTEN az atv re ott meg a sertodott ovisok sajat magukkal remiszgetik az embereket gondolok itt a DIKTAtuRa JON VISSZA cimszoval.

Aztan ha ezek utan meg nem hanyok attol amit ma Magyarorszgon politikanak es politikusnak hivnak akkor mar csak egy kis ECHO TV kell es melle egy kis barikad.hu es kurucz kell es akkor a teljes sotetseg jott el.

Arrol hogy ma a politikai elit egy nagy nulla, tolvajok, haszonlesok, csalok, hazugok, ez nem ujdonsag minding ez volt, akinek hatalma van az vissza is el vele.

Sajnalom az orszagot, de a nep azt kapja amit megerdemel mindegyik kormanyt "MI" akartuk.

Kniight 2011.06.02. 08:12:07

@dimitrij:
" melyik befektetői csoport volt a legnagyobb vásárlója a magyar állampapíroknak? csak nem a nyugdíjpénzárak? hiszen a törvény erre kötelezte őket... ... és most mi lesz?"

Akkor fordítsuk meg ezt! Eredetileg ugye a befolyó nyugdíjjárulékból fizették ki az aktuális nyugdíjasokat. Ennek egy jó részét, több mint a felét vették el, és adták a nyugdíjpénztáraknak. Persze a nyugdíjat ugyanúgy folyósítani kell, tehát vegyünk fel hitelt állami szinten. Fantasztikus konstrukció, oddadjuk a pénz valakinek, aztán hitelként tőle elkérjük. A manyupok meg duplán kaszálna, anélkül, hogy az ujjukat megmozdíttották volna. Magyarország hitelállománya meg csak nől. Az otp mint zzeniális manyup 8 éven keresztül nem tudott egy olyan normáli összesítést adni, hogy mennyi volt a befizetés és ebből mennyi a tőke. Egyszerűen szartak a kliensek fejére.
Jelen pillanatban sem tudja senki, hogy kinek mennyi pénze van megtakarítva, pedig fél év telt el a lezárás megkezdése óta.

okostojgli (törölt) 2011.06.02. 08:16:48

"Gyakorlatilag nem történt más az átalakítással, mint igazodás a realitásokhoz."

Hülye. Nem, hüje.

szgy 2011.06.02. 08:21:44

@Kniight: 2011. május 31.-i árfolyamok szerint zárták az egyenlegeket. (egy hónapon belül küldik az egyenleget - nem OTP) addig jó hogy nem tudják, állandóan változnak az árfolyamok.

egyébként ha a teljes nyugdíjamat a pénztár kapná annak is működnie kellene egy kis átmeneti idő után, hiszen azt úgyis nekem kellene kifizetniük - kivéve ha meghalok és bent marad az államnál.

qwasder 2011.06.02. 08:23:59

@szgy: Az van benne, hogy az állam törekszik rá. meg az van benne, hogy a gyerekek kötelessége a szülők ellátása, ha az szükséges.

dimitrij 2011.06.02. 08:24:18

@Kniight: már az eleje sem igaz, hosszú ideje nem fedezi a nyugdíjárulék a nyugdíjkiadásokat, azokat más költségvetési forrásból teszik hozzá. ennek az egyébként súlyosbodó problémának a megoldása lett volna a második és harmadik pillér...

nem állami pénz, hanem a munkáltató által megfizetett járulék került továbbutalásra, hiány azért van, mert a kiadásokat nem fedezik a bevételek. ennek az okát kellene észrevenni, kezelni, az segítene a problémán, mert ez csak rontott a helyzeten. :(

egyébként forintra tudom, hogy mennyi pénzem van a nyugdíjpénztári számláimon, bármikor meg tudom nézni az interneten.

$pi$ 2011.06.02. 08:28:52

@Borenbukk: És melyek azok az országok egészen pontosan, amelyeknek az IMF addig szorongatta a tökét, amíg fel nem lendült a gazdaságuk? ;)

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.06.02. 08:31:44

Jó lehet neked ha így látod. vannak tények, amit valóban túlreagál a sajtó és a közvélemény. De azért nem ennyire szép ám a helyzet....

Amit az oktatásról írsz - feltéve, hogy nem provokációnak szánod ezt az egészet - az nagy tudatlanságra utal.

dbeata 2011.06.02. 08:34:40

@Hypofx: Legjobb barátnőm élettársát megbíztuk egy munkával. Közben beszédbe elegyedve politikáztunk egy kicsit, és szomorúan vettem tudomásul, hogy mé', te nem kaparnád magadnak ki a gesztenyét.. hozzászólásával megtestesíti azokat, akikről beszélsz. Igen, sajnos ez van. Sok ilyen ember van, akinek csak arra kell a befolyás, hogy üzérkedjen vele. Az, hogy tenne valamit a hazáért, hja kérem, attól messze vagyunk.

l3v1 2011.06.02. 08:42:45

"Friss hír, hogy csökkentik az M1-M7 bevezető szakaszának áteresztő kapacitását az Erzsébet-híd felé buszsáv kialakítása miatt. HELYES! Tegyék ezt, minden más vonalon is."

Fenébe is, pedig szinte már egyet akartam érteni mindennel amit írtál :) Sajnos ez nem megy. Persze, hogy lokálpatrióta budapestiként vesszenek a vidékiek és az elővárosiak és a BP-vonzáskörzetiek, de azért nem úgy van az.

Én évek óta napi szinten járok be BP-re XI. kerbe dolgozni távolsági busszal. Néha (havi 2-3 alkalom) kocsival. Ha lenne a város határában nagy ingyenes P+R parkolási lehetőség, abból több pozitívum is származna, kocsival járnék, ott raknám le, onnan bebuszoznék a városba, sokan tennék még ezt, és csökkenne némileg a bejövő reggeli forgalom.

A gond az, hogy _nincs_ ilyen megoldás sehol, és nem lehet egyik oldalt megváltoztatni (szűkítem a bejövő forgalmi sávokat) a másik oldal nélkül (nem adok alternatívát a bejáróknak a távolabbi parkolásra és onnan bejárásra).

Különben pedig a sávszűkítés a távolsági buszokkal bejárókat legalább annyira szopatja, mint a kocsival járókat, mert a buszok ugyanúgy bent állnak a dugóban reggelente, és az utóbbi években ez egyre rosszabb lett. Évi többszázezer forintot kiadva bérletre (plusz autó-tulajdonosként még többet befizetve a kasszába), az ember igenis elvárná, hogy jobbak legyenek a körülmények és ne rosszabbak.

Értelmesebb helyeken sávbővítések vannak ha nagy a dugó, nem szűkítés, és P+R építés _mielőtt_ csökkentem a városba-jutási lehetőségeket.

Azt nem mondja nekem senki, hogy nincs pénz, mert a bérlet és jegy bevételek brutálisak, az autósoktól beszedett sarcok szintén brutálisak, a gond ott van, hogy barmok rendelkeznek a pénzek fölött, akik nem látnak messzebb az orruknál.

A Budapest a budapestieké életérzésről pedig csak annyit: a mocskos f**t, azt.

l3v1 2011.06.02. 08:47:09

@Kniight: "Jelen pillanatban sem tudja senki, hogy kinek mennyi pénze van megtakarítva, pedig fél év telt el a lezárás megkezdése óta. "

Ez hülyeség, nem igaz. El tudom képzelni, hogy van olyan manyup, aki nem mondta meg - végülis MO-n vagyunk vagy mi -, de nem kell általánosítani.

laci_52 2011.06.02. 09:00:25

Tárgyilagos, jó írás a Fidesz-kormány egyéves működéséről. Valóban nem minden lépésükkel lehet egyetérteni, de ők legalább dolgoztak, érdemi intézkedéseket hoztak, nem úgy, mint a Gyurcsány, aki az öszödi beszédben be is ismerte, hogy nem csináltak semmit. A kormány azért nem jó, de jobb, mint a szociké volt, persze a Gyurcsány-kormányt nehéz alulmúlni. Bajnai is csak a tűzoltást tudta megcsinálni, hogy ne omoljon össze az ország.

gorcsev54 2011.06.02. 09:05:35

bogancs: Hirtelenjében csak a kedvezményes nyugdíjhoz szólok hozzá(sajnos engem nem érint)de tudomásom szerint egy apró tényről mindenki megfeledkezik mégpedig azok a munkáltatók ahol lehetőség van rá (ill. eddig törvény szabályozta) 13% plusz járulékot fizettek a munkavállalójuk után vagy egy összegben kifizették a járulékot.

reccs 2011.06.02. 09:07:44

Igen, ez a szokásos alacsony nívó.
1500 forintos kategória, mint a márc. 15-én tapsoló srácok.

UTakeMe 2011.06.02. 09:08:37

Én egyetértek a poszt lényegével. AZ intézkedések szükségességét nem vonom kétségbe, és hiszek benne, hogy ettől hosszú távon mindenkinek jobb lesz. Amióta az eszemet tudom, először érzem úgy, hogy Magyarországon jó élni, és egyre jobb lesz. Lehet, hogy önámítás, de még mindig jobb nekem, mint azoknak a szomorú emberkéknek, akik mindig mindenben csak a negatívumot látják.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.06.02. 09:12:14

Lázár, Semjén, Orbán, Szijj ártó!!

Szar alak vagy és annak is látszol!

A vidéken lakó fideszes nagypapát meglátogatják szoci unokái. A
reggelinél a nagypapa azt mondja, hogy aki nem reggelizik, az kap
500,- Ft-ot. Hát a gyerekek a zsebpénz reményében nem reggeliznek és
meg is kapják az 500,- Ft-ot. Ebédnél a nagypapa megint megszólal, és
közli, hogy aki nem ebédel, az kap 500,- Ft-ot. Az unokák ugyan már
éhesek, de gondolják, csak kibírjuk ezért a zsebpénzért vacsoráig! A
vacsora-asztalhoz aztán már kopogó szemekkel érkeznek, mire a nagypapa
megint megszólal és közli, hogy aki vacsorázni akar, az előbb
visszaadja az 1000,- Ft-ot.

genyamagyar 2011.06.02. 09:21:43

@UTakeMe: "Lehet, hogy önámítás, de még mindig jobb nekem, mint azoknak a szomorú emberkéknek, akik mindig mindenben csak a negatívumot látják."

mos, akkor sorolj jó dolgokat a Gyurcsány éráról. Nehogy csak mindig a negatívumokat lásd!

hááááát 2011.06.02. 09:23:07

@orient: Már megbocsás, de a szoci megpróbálta véghez vinni, de a nagy vezír folyamatosan oltotta a népet, hogy ez nem jó.Népszavazás, tüntetés, stb.
Erre ugyan ezt meglépik, csak elötte felszámolják azokat a jogi rendszereket, amivel szívatták az elöző kabinetet.

Szóval nyugodtan kimehetnének az emberek és megkérdezhetnék.-Ki is kúrta el az útóbbi 4 évet?

Most kiderült ők sem tudnak jobbat, mint megszorítani és 4 évet nem az ország boldogulására forditottak, hanem a biztos választási győzelemre.

pulcsi 2011.06.02. 09:33:08

Az 571 dolgozót érintő lépés az első kör, ősszel még négyszáz fő leépítését tervezik.
Na munkateremtés :)
1 millió munkahelyet teremtek ezt mondta Orbán választások előtt , mi ez Harry Potter

UTakeMe 2011.06.02. 09:37:21

@genyamagyar: A Gyurcsány éra alatt jártam egyetemre, mellette dolgoztam, rengeteg embert ismertem meg. Számomra nagyszerű évek voltak, jól éreztem magam. Azért nem vagyok negatív, mert a saját boldogságomat nem az aktuális közhangulat befolyásolja, ha így lenne, lehetne itt akármilyen kormány, akkor is nyomorultul érezném magam, mert itt mindig a negatív hang a leghangosabb. Tehát a Gyurcsány éráról annyit, hogy én személy szerint akkor is jól éreztem magam, és most is. Az a különbség, hogy míg akkor csak az én életem pályáját láttam felfelé ívelőnek, most már a hazámét is annak látom.

Tower13 2011.06.02. 09:38:12

Kezdem akkor az elején.
Nyugdíj. Nem reform, hanem sima sikkasztás történt zsarolással. Ugyanis ha egy vállalat utánam fizet nyugdíjjárulékot, akkor azt nem használhatná fel másra, és olyan nincs, hogy ha nem nekem fizetsz, akkor a befizetett összegnek búcsút mondhatsz. Ugyanis az is az én fizetésemet terheli. Ahogy olyan sincs, hogy már rég nyilatkozni kellett, majd újra és újra megváltoztatják a határidőt, hogy mikorra kell fizetni. Sikkasztás része pedig még bizonyítást sem igényel, mivel bevalottan a kizsarolt összeg igen kevés része, kevesebb mint negyede folyt be a tb-nyugdíjkasszába. A többit különböző dolgokra elköltötte. Igazodás a realitásokhoz? A realitás az az, hogy kevés a normális nyugdíj, (ahogy a fizetés is) mert valahogy a befizetett összegek eltüntek, és a jelen levonásokból kell fedezni őket. Összességében közel 40-50 év munkaviszony után az embernek a megkeresett összeg 30%-a az ami befizetésre került nyugdíjpénzként. MElyre csak infláció plusz 1,5% os kamatos kamattal számolva beláthatjuk, hogy igen magas összeg kéne, hogy legyen mindenki számláján. Nincs. Valamire a mindenkori kormányok elköltötték. Tehát a tolvaj politikusaink miatt (mult, jelen, jövő), a realitás az, hogy nincs pénz.

Adójóváírás kivezetése. Magyarul aki szegény az mostmár legyen szives dögöljön már meg mert "annyit is ér". A szuperbruttó persze lassabban kerül kivezetésre. Igaz a szuperbruttó eleve nem volt érthető fogalom, mert ismét egy csalárd jellegű dolog. (ez nem köthető a fideszhez, mielőtt valaki habzani kezdene). Idetartozik az államilag követelt béremelés is, mert amit állambácsi el@ott, azt fizesse meg más.

Megint a nyugdíjjal és az ilyesmivel vagyunk elfoglalva a munka világában. Sajnos ez nevetséges. 3700 ezer ember dolgozik. 6 millió aktív korúból. 1700 ezer az aki nem tanul, nincs gyesen. Ebből levonom a korengedményeseket és a "rokkant" nyugdíjasokat. marad 1100 ezer akiről jó lenne tudni mit csinál egyáltalán. (persze a szám nagyobb, mert sok egyetemista dolgozik a suli mellett). A szigorításokkal igazából nem is ez a legnagyobb visszásság. Ez csak azt mutatja, még mindig nem tudjuk megfogni a lényeget. Munkahelyteremtés. Na itt van a legnagyobb gondd ezzel az egésszel. Simán bérkomandó helyett, a túlórapénzek elvétele helyett, a kötelező munkaidő továbbemelése helyett, annyit kéne tenni, hogy bankok, multik, kis és közepesvállalkozásoknál razziaszerűen meg megnézni mennyi a dolgoztatott óraszám. Is a heti 40 óránál több nem lehet, vagy igenis a túlórapénzt tessék kifizetni, minden esetben, ügyeletért is, hiszen a munkán kívül mást olyankos sem tehet a szerencsétlen. Mivel a túlórapénz magasabb, így magasabb járulékot is vonz magával, így olcsóbb felvenni pluszmunkaerőt. Csökken a munkanélküli létszám, nő a járulékot fizető, vásárolni képes ember. Hopp. Sapnyol viasz? Nem, nyugaton pár helyen már bevezették.

pozitívumok listája:
1.pont He? Másodrendű állampolgárrá akarnak tenni, ha nincs gyerekem, mert Orbán közölte, megváltoztatja hozzáálásunkat, és jövőre megszavazzuk, hogy a gyerek után legyen plusz szavazat. Nem a jövő nemzedéke fizeti az én nyugdíjamat, hanem én. Csak nem kéne másra elkölteni. Azaz elsikkasztani. A pufferbe eltett 250 milliárd forint, az évente 300 milliárd elsikkasztott sztráda, és vasútpénz, az állami, vagy félállami cégek vezetőinek ultramag fizetése után maradna elég pénz. (értsd, a BKV vezetőjének fizetését éves szinten 18 millióval csökkentették, de a 150% jutalmat nem vették el. Látva a BKV-t mire a jutalom???)

2. Szociális hálóba nem tartozik bele, hogy igyekszünk tönkretenni pénzintézeteket, az ott dolgozók lehetséges fizetésemeléseit megszüntetjük, további kirúgásokat eredményezünk. De ezt tesszük, mert valaki magaskockázatra vett fel hitelt, hogy alacsony a kamat és csak az árfolyamkockázat van. Igen Árfolyamkockázat, ami ránknézve mindig is szar volt. Aki ezt nem fogja fel az hülye. (akár még pontos jével is az) Tehát kockáztatott és rajtavesztett. Most mások kárán mentjük őket. Pl olyanok kárán akik bankban dolgoznak, állítólagosan jó fizetésért, napi 12-14 órát, és igen gyakran heti 6 napban. Túlórapénz nem ismert fogalom, ahogy az ügyeletért sem jár semmi. (én már nem dolgozom ott. minek. élni is kell, legalábbis néha látni, a napot is, nem csak üvegen keresztül.) Igen elodázása a problémának, de nem kell másik programot kidolgozni. Lásd fentebb. Túlórapénzek kifizetése, 5 évre visszamenőleg, mert ugye törvényileg kötelező lett volna. És hirtelen aki most nem dolgozik, az is szép summához jutna nagyrészt.

Tömegközlekedés. Na abból aztán van nekünk... Legalábbis tömeg az van. Nem is a használt, ősi ikaruszokkal van baj, bár hangosak. Koszosak. De! Nem késnének ennyit, ha időben indulnának, nem késnének, ha a sok marha nem állna a kereszteződésben, nem álna az úton, mert "csak" beszaladt valamiért. Sőt. Ez a pár dolog teljesül, már nem is késnek. Ahhoz, hogy az autókat kiszorítsák, két dolog kéne. De az a kiszorítosdíval egyszerre, vagy még inkább előbb. Elegendő tömegközlekedési jármű, a bevásárlási lehetőségek figyelembevételével, úgy, hogy ne eszelős büdös masszává alakuljon az utazó közösség, hanem kultúráltan lehessen utazni. Aki nem jogosult az utazásra, öltözéke, viselkedése vagy a díj meg nem fizetése miatt, az ne legyen fenn a buszon, villamoson, metrón, akármin.

Államadósság csökkentése. Lenne rá pár módszer. Ezt választották. Igaz olyan ember teszi aki bevallottan nem tud számolni. "Megnyugtató" Egyébb iránt érdekességként közlöm, hogy az államadósság valós értéke még eddig csak nőtt. Hiába a keddi Orbánbeszéd. Bár pár hibás szófordulaton kívül, és egyértelmű, a politikához szükséges hazugságokon kívül, ami kötelező sajnos, mondott pár érdekes és értelmes dolgot is. Na ez már ritkább.
De az államadósságot csökkenteni úgy is kéne (persze csak a fairplay nevében), hogy akik 5-9 szeres összegekre kötöttek utópályaépítés és vasútfelújításra szerződést, ott mehet a teljes vagyonelkobzás. A korrupcós ügyekben dettó.
Közbiztonság.? Vagy valami olyasmi. Nos a Ne lopj jól hangzik. Kezdhetnénk fentről. De az már látszik hogy ott nem változott semmi. A véletlen több támogatás és jutattaások mellett érdekesek a közbeszerzési ügyek is. Roppant érdekesek már most is, de olyan szabályozás készül, ahol több visszaélés lehet majd. (persze reménykedünk) Több kamera kell, az ombutszmann meg ki van rúgva. Akinek nincs mit rejtegetnie az utcai tevékenységéből azt nem is zavarja, akinek meg van annak meg joga nincs ellenezni már. Ettől nem csökken rögtön, de így gyorsan el lehet kapni a tettest, bizonyíték a felvétel. Aztán 5 év kényszermunka. Azaz dolgozik a ruhájáért, a betevőért. Azokat a munkákat, amit mások már nem végeznének el. Ez némileg visszatartó erő. Plusz, nincs TV videó, meg ilyesmi. Közös teremben lehet Tv azt ennyi a börtönökben. Nem szálloda. Nem szanatórium. (tudom, nem minden börtönben van ilyesmi, de sajna van ahol igen. pedig egy helyen sem kéne)

A reformok nem csak eleinte érintenek rosszul sokakat, hanem véglegesen. Nem fognak jól járni, mert látva pár további tervezetet, nem látunk szebb jövőt. Lehetne, de nem. A posztolónak van abban igaza, hogy néhány intézkedés alapjaiban látjuk a jobbítás szándékát, vagy annak látszatát. Látjuk, hogy van néhány értelmes ötlet. A gond ott van, hogy ego, hatalomvágy miatt mindig belekerül olyan is ami ront rajta, sőt nem egy helyen olyan is, ami az ellenkezőjét éri el.
Mert lehet nyújtani a munkaéveket a rendőrnél, a tűzoltónál, de sajnos értelmesen nem. A rendőrnél csak akkor ha sokkal jobb fizetést adnának nekik, és válaszolna valaki arra a kérdésre, hogy utánuk akkor miért fizettek évtizedeken át 13% al több nyugdíjjárulékot. De a tűzoltónál már gond van. Hiába fizetünk többet, akkor sem tudunk velük mit tenni. Ennyi nem kell az irodába, és mivel eddig is csak áldozatokat hoztak, tanultak, gyakorlatoztak, erkölcsileg, morálisan, nem védhető, hogy képezzék át magukat még valaminek, mert van még 20 évük a nyugdíjig. (bár szerintem csak 10)

histar007 2011.06.02. 09:52:14

A kérdés most a buszsáv. Legújabban az M1-M7 bevezetőn.
Nálunk miért nem lehet ezt dinamikusan szabályozni? Mondjuk legyen buszsáv a reggel meg a délutáni csúcsban, amikor a sok utazó ezt megköveteli. És mondjuk ne legyen hétvégén, mert akkor amúgy is kisebb a forgalom. Akkor többen jönnek autóval a telekről (akiknek 3 sávos autópálya épült), és valószínűleg vasárnap délután 5kor kevesen rohannak dolgozni. Valahogy rugalmasabban kellene. És a különböző hivataloknak nem egymásra mutogatni.

A bürokrácia kimaradt. Hogy át kell szervezni az önkormányzatokat. Kerület kontra főváros: évtizedes probléma, minden a másik hibája. Olyan sincs, hogy az agglomeráció sem érdekes, mert az másik település. Sokan laknak ott, ő dolguk hogy miért.

Hypofx 2011.06.02. 09:55:23

Nem felmentes nem enyhito korulmeny de akinek megadatik a lehetoseg hogy lopjon AZ VALOSZINU FOG IS!!! Almabol se kellett volna enni ott volt az egesz eden kert de hat nem tudtuk megallni.....

A baj az amikor a nep azt hiszi a politikus kulonb es azert lop mert rosszabb dehogyis a politikusaink huen jellemzik ami otthon megy. Az ugyeskedes a masok ignoralasa, a leszarok mindnekit csak nekem legyen jo, es feltekenyseg es szomorusag orszaga lettunk ahol mindenki kiskiraly.

Mr. Waszabi 2011.06.02. 10:08:12

@$pi$: halálosan nyugodt vagyok, ne értem aggódj. Újat? Viccelsz? 1999-ben Orbán a roosevelti New Deal programot kopírozta ide. Azt akkor üdvözöltem, s be is jött, mivel az eredeti is bejött. De most sem újat találtak ki sajnos, hanem most is kopíroznak , csak most a hitleri német és a sztalini szovjet modellt ugyanabból a korból, a 30-as évekből. Ez alapján könnyen eldöntheted, menniyre lesz ez sikeres - semennyire.
Felforgatták az egész jogrendszert, holott csak a ptk-hoz kellett volna hozzányúlni: belevésni a tisztességtelen haszonszerzés sarok számait. Ha a méjkrém áfájáról lehetett teteles szavazást tartani 10 éve, akkor ez se jelenthet jogi problémát, nem de?
A világon mindenütt, mindig a legjobb üzlet volt az állami megrendelés. Mert kisebb a kockázata. Magyarországon a vállalkozók többsége erre gyúr, hajlamos érte korrumpálni is. Ahelyett, hogy a piacon innoválna mindenki hasznára. De biztos üzlet lenne 25%os haszonkulcs mellett is, nem szükségszerű a 100 vagy 1000 %-os. Tehát lehet vinnyogni, hogy az imf meg a külföldiek a rohadt tolvajok, de sajnos nem így van. Nekem van igazam, nem jól gazdálkodik a pénzel az állam és e tekintetben mindegy, hogy hitelről vagy adópénzről van-e szó. A pénz az pénz.
A privatizációban - az eredeti tőkefelhalmozás időszakában, a 90es évek közepén - minden párt tagjai és holdudvara résztvett, így a FIDESZ is. Tehát ezt nem kéne piszkálni. Már 98-ban is megvoltak az erőviszonyok, nincs számottevően kevesebb erős jobboldali vállalkozás, mint baloldali. Ennél sajnosabb, hogy az állami megrendeléseken keresztül történő pénzkisíbolást a FIDESZ honosította meg 98 és 2002 között. A szociknak elég volt az olajszőkítés. Tehát nem tudom mire ez a nagy hazudozás kormányunk szentségéről, holott semmi nem áll távolabb a valóságtól.
Ha nem lát tisztán az ember, akkor jó döntéseket sem tud hozni, pl hogy kinek mit ne higgyen el. Az, hogy valaki nem tud a helyes úton járni, mert lusta vagy mohó, türelmetlen, nos, nem jelenti azt, hogy az út nem jó, vagy a cél , amit azon el lehet érni. Az csak a vándor mentalitását mutatja, hogy mire nem hajlandó a cél érdekében. Ez a nagy népnemzeti hirig csak egy orbitális átbaszás, aminek még mélyebb gazdasági és társadalmi válság lesz az eredménye 2014-re.
Félreértés ne essék, nem én fogok sírni 2013-ban, hogy jajj, nem ilyen lovat akartunk. Azok fognak, akik elhitték az olcsó hazugságokat és csalódnak benne. De lefogadom, hogy akkor sem az lesz a konklúziójuk, hogy nem szabad elhinni az ilyesmit, hanem mindenki más hibás lesz az egy Orbánon kívül. Már ősz óta ez a duma megy, előre védik magukat. Ezzel a szemlélettel soha ,sehova nem jutott ez az ország és most sem fog.
Móricz a Rokonokat bőven a kommunizmus előtt írta, még is pontosan tükrözi a mai állapotokat. Látnok volt? Lóf...szt. Már akkor is ettől rothadt ez a nemzet, erről van szó. Szóval nincs új a nap alatt, nem hogy Orbán gazdasági zseni lenne.
Imádom, hogy naponta hallom a munka szót egy olyan ember szájából, aki sosem dolgozott, még a saját szakmájában sem. Gyakorlatiasan szemlélve, annak lehet hinni, aki csinálja is azt, amiről beszél és letett valamit az asztalra, múlt időben. Ők egyelőre a mi pénzünkkel, életünkkel játszanak immár 20 éve, és nemmellesleg a mi énzükön éltek mindvégig, most is. Mi valószínűbb? Hogy hazudik e jó és könnyű élet megtartásáért, leszarván a mi jövőnket, vagy igazt mond? Mit látsz az elmúlt intézkedésekből erre nézve?
Nem született még ország a földön, amely elszigetelvén magát sokra vitte volna. Különösen nem ilyen átlagos adottságú ország esetében.
Az államnak nincs tőkéje és nem tud annyit rabolni semmilyen extraadóval, hogy feltőkésedjen és helyettesítse a piaci alapon működő gazdaságot. Ez már Kádárénak se sikerült, láttuk, éltünk benne, tapasztaltuk, miért nem. Akkor most ki a hülye? Aki bedugja a fejét a homokba és onnan mormolja, hogy a király nem meztelen, csak újfajta ruha van rajta?

ruszkaszov 2011.06.02. 10:09:13

@különvélemény: Toljuk a bankokra teljes egészében persze. Azért lehet az embereket is okolni, mert a bank kínál valamit, amit az egyén attól még elutasíthat, vagy elfogadhat, és nagyon úgy néz ki, hogy sokan rosszul ítélték meg a helyzetüket. A bank meg visszaélt a helyzetével, ez tény és való.

A kamat és a kezelési költség teljesen más kérdés. A kamatot jogosan növelték, inkább a kezelési költségnél vannak problémák. Persze az sem túl fair, hogy nem csökkentették a kamatokat, amikor már lehetett volna.

Mr. Waszabi 2011.06.02. 10:15:05

Aki elveszik a részletekben, az általában nem oldja meg a problémát. 1-es, leülhet. Ez akkor is így van, ha egy ügyeletes politikus szándékosan írányítja az áldozatok figyelmét a részletekre, hisz pont azért teszi, hogy ne lehessen átlátni, hogy miben mesterkedik. Ilyen becsületes nemzeti magyar Orbán és csapata.

$pi$ 2011.06.02. 10:17:25

@ruszkaszov: Miért jogos a kamat növelése, nem értem. A forint alapkamata csökkent, a svájci frank alapkamata csökkent, erre a magyar bank a svájci frank alapú forintos kölcsön kamatát növelte. Miért volt ez "jogos".

Karachar Nevian (törölt) 2011.06.02. 10:21:43

Én nagyjából egyet tudok érteni a cikkel.
Elvették a nyugdíjamat, csökkentik a szabadságokat, a munkanélküli segélyt, a táppénzt, de ha cserébe fenntarthatóvá válik az gazdaság, azt mondom úr vagyok, vigyék.

OV nem biztos h jót tesz, sztem ő sem teljesen biztos benne. Mindazonáltal amit tesz legalább egy irányt mutat... Nem bátorít a svindlizésre mint minden eddigi rezsim(szőkíts olajat, csalj áfát, vegyél fel állami pénzeket hamis jogcímeken, menj rokkantnak, használj SVK rendszámot...), hanem arculvágja az ilyen szándékú embereket(visszamenőlegesen).
A módszer vitetható, de a szándék és a cél kicsit sem.
Nem tudom hogy még egy Gyurcsány kormányt túlélt volna-e ez a'qurva' ország, de azt tudom hogy ők is ebbe a svindlizős csoportba tartoztak és ennek a világnak vége. A görögök is ezt tették, sokáig nem fogunk róluk jó híreket kapni.

Mindemellett egy dolog nagyon nem tetszik OV ténykedésében.
Ez pedig ez a turulmadaras-vallásos-szentkoronás-széllkálmános csomagolás.
Meglehet ez csak ízlés kérdése, de ahogy látom inkább csak komolytalanná tesz mindent. A külföld hamar rájön hogy csak egy középázsiai jellegű diktátor, aki kreál az imádott népe alá egy dicsőséges múltat...

Steve 2011.06.02. 10:21:47

Sajnálom, de szinte semmivel nem tudok egyetérteni amit írtál:

MNYP: Milyen megoldást is jelent, különösen a probléma megoldásához, hogy elvették a hosszútávú nyugdíjmegtakarításaink jelentős részét? Különösen, mivel egyébként még nem is nyugdíjkassza feltöltésére használják? Miért is jó, hogy a nyugdíjmegtakarítások jelentős része megy be a nagy állami levelsbe?

Adóváltozások: Engem egyébként pozitívan érint az egyenlege, de mi is a ráció mögötte, hogy miközben arra akarjuk rávenni a keveset keresőket hogy a legális munkát válasszák még növeljük is az adóterhelésüket?!

Várható szigorításokkal kapcsolatban talán megengedőbb vagyok Nálad. Várjuk meg mi lesz...

"Pozitívumok: Családtámogatás:
Komolyan gondolod, hogy az állami nyugdíjrendszer 30-50 év múlva működőképes lesz akár csak részben is ennek az intézkedésnek a hatására? Csak fejben gondolj utána, hogy ha akár 10%-kal nő a gyerekvállalási kedv a mostanihoz képest akkor hogy fog kinézni az állami nyugdíjredszer. És akkor azt hiszem nagyon nagyvonalú voltam.

Szociális háló átalakítása: Megint a mértékekre hívnám fel a figyelmedet:
Mennyivel nő annak az esélye hogy valaki közmunkát kap a jelenlegi intézkedések alapján? Ezzel szemben mekkora a vesztesek száma és a veszteség mértéke? A mesterséges deviza árfolyamokkal kapcsolatban pedig, azt érted ugye, hogy itt arról van szó, hogy rájöttünk hogy nem szabad
a hitelekre szoruló embereket engedni devizára spekulálni, úgyhogy most megoldásként azt ajánljuk fel, hogy spekuláljanak MEGINT devizára, HÁTHA annyit esik a CHF a következő 3 évben, hogy ellensúlyozza, hogy addig ezekkel az emberekkel implicite újabb devizahitelt vetettünk fel, hiszen az árfolyamkülönbözetre kapnak most HITELT.

Reformok: Itt és a későbbiekben is az a baj, hogy egyszerűen az intézkedések elemzése nélkül nagy általánosságban kiindulásnak elfogadod a kormány prognózisát a saját intézkedéseinek az eredményeiről. Ez így csak annyit jelent, hogy a kormány egyetért a saját iintézkedéseivel, ami nem túl komoly meggyőző erővel bír. ;-)

regress 2011.06.02. 10:22:18

@UTakeMe: nagyon szar lehet már a szemed,menj el orvoshoz

Kivlov 2011.06.02. 10:29:08

@Steve:
"Adóváltozások: Engem egyébként pozitívan érint az egyenlege, de mi is a ráció mögötte, hogy miközben arra akarjuk rávenni a keveset keresőket hogy a legális munkát válasszák még növeljük is az adóterhelésüket?!"

az a ráció, hogy szélesítsük az adózók körét. ne csak kb 2 millió ember fizessen SZJA-t!

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.06.02. 10:34:09

Érdekes az is, ami nincs benne a blogbejegyzésben. A pártfinanszírozásról már 20 éve csak a nagy kuss van.

sárkányfő 2011.06.02. 10:38:42

A Magyar Köztársaság nettó államadóssága a GDP arányában 52,8%. Miután kifizették a MOL 508 milliárdját, ez fel fog menni 54,6%-ra.

Ha a szavakban első számú háborús ellenség likvidálására költenék az elrabolt manyup-kasszát is, az egészet, akkor lemehetne a nettó államadósság 43%-a.

Ha nem vernének el 4 év alatt 2000 milliárdot a tehetősek adócsökkentésére, akkor további 7,1%-nyi összeget takaríthatnánk meg, amit ha mind az államadósság likvidálása nevű akcióra költenénk, akkor a nettó adósság 43-ról lemenne 36%-ra.

Vicces ahogy Orbán hülyíti a népet az adósság-hazugságával, de én nem veszem be.

Steve 2011.06.02. 10:45:34

@Kivlov: Eddig OK, csakhogy a szélesítésnek csak akkor lenne értelme ha a feketegazdaság fehérítésből származna. Ennek az intézkedésnek mi is a hatása? Az alacsony jövedelműeket sarcoljuk meg a gazdaság szempontjából fillérekre és toljuk ezzel a feketegazdaság felé, ahelyett, hogy a feketegazdaságot fehérítenénk!!

Kivlov 2011.06.02. 10:47:19

@Steve:
teljesen mind1, mennyit keres: egy bizonyos részt csengessen be mindenki. ez a lényeg!

diesel12 2011.06.02. 10:47:40

Ami az erdekukben all azt nem feszegetik ok sem. Amugy miert nem tesznek az ellen, hogy ne minimalberen legyen bejelentve a fel orszag es a tobbit zsebbe kapja? Ezzel vajon mennyi penzt tudnanak megsporolni? Teny, hogy van sok jo dolog amit szeretnenek, de az eszkozeik azok erdekesek.
Mi lesz 3 ev mulva a devizahitelesekkel? Ez milyen megoldas? Ez ki szerint pozitiv? A frank arfolyamaban remenykednek? Vagy az mar nem erdekli oket mi lesz 3 ev mulva mert esetleg nem ok fognak kormanyozni? Vagy mi ennek a celja? Ne athidalo megoldast adjanak ami kesobb halmozott terheket fog jelenteni mert azzal csak tetezik a problemakat. A korengedmenyes nyugdijjal egyet is ertek meg nem is. JObban kell szabalyozni, nem kell feltetlenul nagyon koran, de visszamenoleg intezkedni - vagy probalkozni vele - az azert eleg szar ugy. Ha ez ennyire rossz akkor miert nem probaltak meg tiz eve? Vagy akkor meg belefert? VAgy nem lattak elore? Amugy meg mikeppen kereshet egy kepviselo 600ezer ftot ha egy kezdo orvos 83ezret keres??? Mirol beszelnek? Mifele hitelessegrol? Ok kepviselok -kozosen az osszes parte - okoztak ezt a tragyadombot ami jelenleg Magyarorszag, es most mason akarjak kisporolni? Szanalmas az osszes.
Nos, az pedig, hogy a hozzaallas negativ az szerintem termeszetes, SAJNOS. Mi az ami pozitivat sugall, azon kivul, hogy most mas part kormanyoz? Mi jobb? En nem vagyok ellenuk habar utalom mar az osszes politikust, hiszen Orban is tobbet hazudott mint pislogott - csakugy mint a tobbi tarsa parton kivul es azon belul is - de nincs hiteluk. Nem erdekel ha a beszedeit szaz magyar zaszlo elott mondja es az sem ha hangzatos terv-elnevezeseket talal ki. Csinaljanak valamit ami pozitiv es akkor majd pozitiv lesz a hozzaallas.

vuvuvu2 2011.06.02. 10:47:56

A posztoló honnan veszi azt a baromságot, hogy Hollandiában nem kell lelakatolni a biciklit? Konkrétan: Hollandiában a bűntények között a leggyakoribb a biciklilopás. Nincs olyan holland ismerősöm (van egy pár) akinek a bringáját nem lopták még el.

Jónéhány hollandnak 2 bringája van: a menő bringát otthon tartja, és csak kirándulásokra, túrákra, hétvégén stb. használja, a másikat pedig a napi közlekedéshez. Ez utóbbit olcsón veszi használt bringakereskedésben (kb. 50 euróért).

különvélemény 2011.06.02. 10:50:27

@Borenbukk: "Ja kis hulyem! ...
Bele, mert aza a dolga, hogy olcso kolcsont adjon a hulyeknek, a tuleleshez, aztan addig szoritsa a tokuket, mig ismet onellatokka vallnak.

Ezt mtanítják az oviban? És elhitted?
"Önellátókká" bakker, globalizmusról nem meséltek az oviban?

Lacdelo 2011.06.02. 10:52:42

Nem ertem miert nem lehet Euro alapu hitelt felvenni mindenkinek aki akar, hiszen annak messze nincs olyan kockazata, mint a Frank alapu hitelnek volt?

Raadasul ha bevezetnenk az eurot akkor nem kell a hitelunket atkonvertalni Ft-rol. Habar a Fidesz be se akarja vezetni az eurot.

Mar sose leszunk igazi szerves tagja Europanak? Ha a Fideszen mulik mi meg evtizedek mulva is a periferian fogunk vergodni, mig a kornyekbeli orszagok mar reg tul leptek rajtunk. De legalabb meg lesz az onallosagunk, hiszen ahogy EU elnokhoz meltoan OV mondja "Ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga".

Eleg mar ebbol az onfeju,nacionalista, kokardas, nepnemzeti, sovinizmusbol!

Habar ezt mondja szavakban a tetteivel a globalis nagytoke bearamlasat segiti elo a munkatorvenykonyv fellazitasaval. Kiszolgaltatott munkavallalok=tobb munkahely. A Fidesz szavazoknak elobb-utobb tudathasadasa lesz es megzavarodnak hiszen egyszerre kell tapsolni a nacionalista szolamoknak es eltetni a globalis toket kiszolgalo gazdasagi atalakitasokat.

Egyik se baj szerintem, hogy nacionalistak vagy szabad kapitalistak,hiszen joguk van onallo politikat folytatni.

Ha nacionalistak akarnak lenni, akkor viszont ne szolgaljak ki a nemzetkozi nagytoket ilyen sunyi modon.

Ha szabad kapitalistak, akkor meg ne legyenek ennyire nacionalistak, a ketto nem fer ossze.

Ezzel a nacionalista mellveregetessel viszont ugyesen kiszolgaljak a globalis toket es a valasztokat is megtevesztik sunyi modra. A sok birka meg beveszi.

Habar lehet hogy nekik van igazuk, nem erett meg a magyar nep, hogy a politikusok felnotkent kezeljenek minket es vilagosan elmagyarazzak mit miert csinalnak? Ha tudnank az igazsagot akkor nem tudnank megemeszteni?

Lacdelo 2011.06.02. 10:53:22

Nem ertem miert nem lehet Euro alapu hitelt felvenni mindenkinek aki akar, hiszen annak messze nincs olyan kockazata, mint a Frank alapu hitelnek volt?

Raadasul ha bevezetnenk az eurot akkor nem kell a hitelunket atkonvertalni Ft-rol. Habar a Fidesz be se akarja vezetni az eurot.

Mar sose leszunk igazi szerves tagja Europanak? Ha a Fideszen mulik mi meg evtizedek mulva is a periferian fogunk vergodni, mig a kornyekbeli orszagok mar reg tul leptek rajtunk. De legalabb meg lesz az onallosagunk, hiszen ahogy EU elnokhoz meltoan OV mondja "Ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga".

Eleg mar ebbol az onfeju,nacionalista, kokardas, nepnemzeti, sovinizmusbol!

Habar ezt mondja szavakban a tetteivel a globalis nagytoke bearamlasat segiti elo a munkatorvenykonyv fellazitasaval. Kiszolgaltatott munkavallalok=tobb munkahely. A Fidesz szavazoknak elobb-utobb tudathasadasa lesz es megzavarodnak hiszen egyszerre kell tapsolni a nacionalista szolamoknak es eltetni a globalis toket kiszolgalo gazdasagi atalakitasokat.

Egyik se baj szerintem, hogy nacionalistak vagy szabad kapitalistak,hiszen joguk van onallo politikat folytatni.

Ha nacionalistak akarnak lenni, akkor viszont ne szolgaljak ki a nemzetkozi nagytoket ilyen sunyi modon.

Ha szabad kapitalistak, akkor meg ne legyenek ennyire nacionalistak, a ketto nem fer ossze.

Ezzel a nacionalista mellveregetessel viszont ugyesen kiszolgaljak a globalis toket es a valasztokat is megtevesztik sunyi modra. A sok birka meg beveszi.

Habar lehet hogy nekik van igazuk, nem erett meg a magyar nep, hogy a politikusok felnotkent kezeljenek minket es vilagosan elmagyarazzak mit miert csinalnak? Ha tudnank az igazsagot akkor nem tudnank megemeszteni?

Steve 2011.06.02. 10:54:21

Kivlov:
Szerintem meg az a lényeg, hogy ez gazdaságilag nem segít, miközben az alacsony keresetű embereknek pedig nagy terhet jelent, és növeli a feketegazdaságot. Nem hat sem a gazdasági felemelkedés, sem a tisztulás sem az igazságosság irányába.

EXO 2011.06.02. 10:56:18

@sárkányfő:
en.wikipedia.org/wiki/List_of_sovereign_states_by_public_debt
Államadósságok a GDP százalékában
A forrásod eléggé szar, mivel ezt a listát a CIA World Factbook és az Eurostat alapján állítják össze.
www.imf.org/external/datamapper/index.php
Ez pedig az IMF Data mapper.
Világosan követhető rajta, kik juttaták ilyen helyzetbe az országot

Kivlov 2011.06.02. 11:00:52

@Steve:
tetszettek volna bért emelni...

különvélemény 2011.06.02. 11:00:57

@Lacdelo: "Nem ertem miert nem lehet Euro alapu hitelt felvenni mindenkinek aki akar, hiszen annak messze nincs olyan kockazata, mint a Frank alapu hitelnek volt?"

220-as árfolyamnál szerintem chf alapúnak sincs kockázata.
Egyszerűen akkor kell a devizásat felvenni, amikor csúcson van a deviza.
és átolvasni az összes apró betűset, hogy a bank mikor mit emelhet.

blah 2011.06.02. 11:01:45

A kommenteket olvasva úgy látom már ízekre lett szedve ez a realitást nélkülöző írás, de egy dologhoz még hozzászólnék. A devizahiteles mihez fog kezdeni amitől több pénze lesz? Új szakmát tanul? Másod vagy harmadállást vállal? Beindít még egy vállalkozást? Kivel fog üzletet kötni amikor az emberek nagyrészének kevesebb a pénze? Látta e valaki annak a jelét, hogy ez a kormány ért a gazdaságpolitikához? De most komolyan, milyen intézkedést hoztak amitől a magyar gazdaság fejlődni fog? És itt most elérkeztünk az államadósság kérdéséhez is. Mitől fog csökkeni amikor anyagilag ellehetetlenítik az embereket a megszorításokkal? Ezzel együtt nem fog véletlenül az adóbevétel is csökkenni? A posztírón is az a hozzáállás látszik mint a kormány gazdasági „stratégiáján”, majd lesz valami...

Steve 2011.06.02. 11:04:54

@Kivlov: Ezt végképp nem értem... Ezt kinek címzed? A mostani kormánynak? Az előző kormányak? Esetleg nekem? Kormány minimálbért tud emelni. Bért a munkáltató emel. Minimálbér emelése pedig konkrétan azt jelenti, hogy legálisan nem adhatsz kevesebbet a munkaerőnek. Ha így neked nem éri meg, akkor rúgd ki a munkaerőt, legyen inkább munkanélküli vagy foglalkoztasd feketén.

sárkányfő 2011.06.02. 11:05:01

@EXO:
kezdjük az alapoknál:

1. Egyáltalán elolvastad-e amit írtam?
2. Ha igen, sikerült-e értelmezni?
3. Ha igen, érted-e mi a különbség a nettó és bruttó államadósság között?

És végezetül mit cáfol az általad belinkelt oldal akár a nettó államadósság mértékén, akár azon, hogy hogy lehetne azt radikálisan és gyorsan csökkenteni?

Joooe 2011.06.02. 11:09:50

1. A magánnyugdíjrendszer átalakítása egyértelműen pozitívum az adófizetők szempontjából: évi 500+ milliárd Ft folyó költségmegtakarítás (az egyszeri, államhoz visszakerülő felhalmozásokon kívül). Megszűnt az átállás állami finanszírozása, az államiról magánra váltás költségét csak az állja, aki ezt választja. Megszünt az ingyenpénz illúziója, azaz hogy a nyugdíjasok ellátását szolgáló nyugdíjjárulékból el lehet venni, félre lehet belőle tenni, úgy hogy közben a nyugdíjakat is kifizetjük. Mivel utóbbi nem választható, az előbbi sem. Ha valaki saját megtakarítást akar, az tegye saját zsebből _miután_ az állami nyugdíjjárulékot befizette, vagy ha nem akarja az egész járulékot befizetni az ezzel okozott eladósodást (hiszen közben szülei, nagyszülei generációja kapja a nyugdíjat) majd kompenzálja azzal hogy ő nem kap majd állami nyugdíjat.

Az adófizetéstől függetlenül az egyén szempontjából sem egyértelmű előny a vegyes rendszer, nem tudjuk mi lesz 30-50 év múlva a világban, lehet hogy pénzpiacok borulnak be teljesen, lehet hogy államok. (Bár a több lábon állás mindig előnyösebbnek látszik, de erre továbbra is van lehetőség, csak nem az állam költségén)

2. Az adójóváírás rossz, ezen nem változtat az a szerencsétlen és elkerülhetetlen tény, hogy az adózók körének szélesítésével pont azok járnak rosszul (tegyük hozzá, csak pár ezer Ft-ról van szó) akiknek amúgy is kevés van. Lehet hogy pillanatnyilag kár az a 3ezer Ft, de középtávon minden dolgozónak előnye származhat a rendszer kiegyensúlyozottabb működéséből, gazdasági élénkülésből.

EXO 2011.06.02. 11:17:27

@sárkányfő: Az IMF a bruttó államadósság és a költségvetési deficit alapján fingatja a kormány, és az után fizetünk kamatot, úgyhogy abban, hogy milyen lépésekre kényszerült a kormány, abba elégé az van benne, hogy az előző kormány milyen helyzetet hagyott itt,

A magánnyugdíjat azét kényszerült az állam visszavenni, mert éves szinten gdp arányosan 1,4%-al meglökte a deficitet, ugyanis a nyugdíjjárulékok negyedét a pénztáraknak utalték, amik még évekig nem fizettek volna jelentős arányban nyugdíjakat.
Viszont az államnak az aktuális nyugdíjasokat az államkasszából fizetnie kellett, így ez az effektús az elmúlt kb 13 évebn nagyjábol 1,4*13 tehát kb extra 20% GDP arányos államadósságot okozott.
Ha az állam nem szerzi meg a pénztárak összegét, és az IMF diktátumnka megfellően betartjuk a 3% éves hiányt akkor Orbánéknak semmilyen mozgástere nem maradt volna a gazdaság beinndítására és az államadósság konszolidálására.
Amúgy Orbánék kérték, hogy elszámolhassák ezt a hatást a deficitnél, és akkor tudták vólna finanszíroznia programjaikat,
de az IMF ezt nem engedte.

Miután Orbának megszünteték a rendszet, azIMF-nek hirtelen fontossá vált a haverok biznisze, és a Lengyeleknek ezt már engedték, ahol így a deficit 4,2-ről 2,8 %-ra csökkent gdp arányosan

EXO 2011.06.02. 11:23:00

@blah: Ha azt az emberek anyagi ellehetetlenítésének fogod fel, hogy a segélyt maximalizálják a minimálbér alatti összegben, és a gyermekvállalást ösztönzik az adósrendszerben, ami az ország hosszú távú érdekeit szolgálja,
akkor a társadalmi igasságosság és az ország hossútávú érdekei tekintetében probléma van az informáltságoddal.

Amúgy azt én is várom, hogy végre melyik kormány megy utána az adócsalóknak

Borenbukk 2011.06.02. 11:29:11

@Joooe: "Megszünt az ingyenpénz illúziója, azaz hogy a nyugdíjasok ellátását szolgáló nyugdíjjárulékból el lehet venni, félre lehet belőle tenni, úgy hogy közben a nyugdíjakat is kifizetjük."

Helyesebben a nyugdijakat nem csak kifizetjuk, de lenduletesen emeljuk is, mert az szavazatot hoz. Masreszt ez nem ingyenpenz, meg csak nem is annak az illuzioja. Ez egy tudatos takarekoskodas, a matematika kerlelhetetlensegevel kozelito nehezebb idokre.

Masreszt nem a magannyugdij rendszer vezet az eladosodashoz, vagy csak annyira, mint az oktatas, vagy az egeszsegugy.
Erdekes adat a nyugdijrol, ha mar szuleinket, es nagyszuleinket emlegetted, a befizetett jarulekok pillanatnyilag fedezik az oregsegi nyugdijat.

Kivlov 2011.06.02. 11:29:52

@Steve:
A cégeknek, meg azoknak akik jönnek ezzel az „új adórendszer a szegények ellen van” dumával.

Egyik haver melóhelyén 3 éve nem volt béremelés. Egyszer adócsökkentésre fogták, egyszer válságra, egyszer nemtudommire. Holott a tulaj havonta utazik Angliába meccset nézni, meg évente 3-4szer 2 hetes távol-keleti nyaralásokra!
De +10E bruttót nem tud kitermelni. A nagy lóf*szt.

Steve 2011.06.02. 11:32:45

@EXO: Az tényleg hiba volt, hogy nem engedték a nyugdíjpénztárokat beszámítani (bár az hogy melyik álláspont a következetes eléggé vitatható).
Amit leírsz az alapján viszont egyértelműnek tűnik, hogy hol van a probléma, és az inkonzisztencia is.

Valódi különbség két rendszer között ott van, hogy az állami rendszer folyó befizetésekből finanszírozza a nyugdíjat a pénztári (legyen magán vagy állami) pedig befektetésekből. Épp ezért fenntarthatatlan az előző hosszú távon ha csökken a befizetők száma, míg a másik számára ez sokkal kevésbé és csak áttételesen szempont (áttételesen úgy, hogy nyilván fogyatkozó népesség mellett nehéz növekedést fenntartani).
Annak nyilván van rövidtávon áldozata, hogy áttérjünk a hosszú távon fenntartható pénztári rendszerre. Most ennek az áldozat vállalását mondja fel a kormány visszamenőleg is és rövidtávon eredményként mutatja fel hogy a már megtermelt vagyont ami az új fenntartható rendszere alapja lehetne elkölti nagyrészt nem is nyugdíjra.

2011.06.02. 11:34:54

@tcom:

Egyébként fog kapni nyugdíjat.
Aki pedig húszon évesen maradt az mnyp-ben annak szempontjából gyakorlatilag lényegtelen, hogy a jelenlegi kormány milyen intézkedéseket hoz és dádázik, mondván fizessenek utánad járulékot, de nem kapsz nyugíjat az államtól,mert ez a terv.
2050-re, mikor ő nyugdíjba megy ez nem számít semmit.

Steve 2011.06.02. 11:35:07

@Kivlov: És most a kormány rendbehozta ezt az áldatlan állapotot azáltal, hogy a haverod már a korábbinál is kevesebb pénzt visz haza, és ennek Te tapsolsz.

sárkányfő 2011.06.02. 11:38:53

@EXO:
Köszönöm a válaszod, bár eléggé kitérős, blablás volt, de az csak lejött belőle, amit kérdeztem: hogy nem tudod, mi a különbség a nettó és bruttó államadósság között.
Elmondom: a bruttó a névleges, a nettó meg annyi, amennyivel ténylegesen tartozol, ha levonod belőle azt a pénzt, ami megvan, amivel bármikor tudnál törleszteni.

Másképp fogalmazva, a bruttó államadósság bármikor levihető a nettó szintjére, ha megvan rá a döntés, az akarat. Ha tehát valaki nem adósság-törlesztése fordítja a pénzét, akkor hiába mondja zat, hogy számára az első számú közellenség az adósság, a tettei elárulják, hogy hazudik.

Orbánnal pont ez van. Hülyíti a népet a nagy adóssággal, de ha komolyan zavarná, akkor radikálisan csökkenthetné, ahogy le is írtam.

A többi meg szintén butaság, hiszen miközben megy a sok hazugság, Orbán adót csökkentett a 300e ft felett keresőknek, meg társasági adó-csökkentés, meg MOl, meg stb. Szóval szó sincs arról, hogy nincs pénz, csak Orbán egyszerűen a tehetősek felé csoportosítja át. Csak ez az szja-csökkentés önmagában évi 500 milliárd ft, 4 év alatt 2000 milliárd.

Kivlov 2011.06.02. 11:41:16

@Steve:
tapsolok annak, hogy végre nem csak én fogok adózni ebben a tetves országban.
és végre azért mert tanultam, képeztem magam, van egy épkézláb melóm, épkézláb fizetéssel, nem kell 3 Ft-ból kettőt odaadnom az államnak!

Steve 2011.06.02. 11:53:06

Kivlov: De könyörgöm, Neked nem arra van szükséged, hogy havi 100 ezer bruttót kereső kereső adjon a közösbe 16 ezret ha pedig nem tudja a családját eltartani 1 84 ezres keresetéből akkor inkább feketézzen a munkanélküli segélye melett, hanem hogy azok akik millás fizetésből nem adóznak fizessenek be 160.000-et (illetve még többet). Ezen az alapon bevezethetnék a fejadót is, akkor aztán tényleg mindenkit megadóztathatnának a csecsemőtől az aggastyánig!

2011.06.02. 11:55:17

@EXO:

"A magánnyugdíjat azét kényszerült az állam visszavenni, mert éves szinten gdp arányosan 1,4%-al meglökte a deficitet"

Elhitted? Csak mert ez nem igaz! Ez a tétel nem más, mint az ország úgy 13.000 mrd Ft -os költségvetésének kiadási oldalán szereplő kb. 4%-os rész.

A kérdés, hogy megéri e ezt a 4% a kiadási oldalon bevállalni cserébe azért, hogy a későbbiekben váltsunk mnyp-re.
A válasz erre egyértelmű igen, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ezzel SENKI NEM FOGLAKOZOTT. Ha pedig ez így van akkor politikai döntés született és nem gazdasági!!

Hallottál erről szakmai vitát, számokat érveléseket? Nem, max annyit, hogy Matolcsy és az asszony nincsenek egy véleményen... :-)

Maradt tehát az indoklás, hogy ez bizony költségvetési hiányt generál.
De leginkább persze nem ez, hanem az, hogy ezzel elvonjuk a pénzt a beruházásoktól.

No de, milyen beruházásoktól. És akkor elkezdhetnénk vizsgálni, az állam mire szórja a pénzt?

Az állami beruházásokon mennyit lehetne spórolni (ugyan olyan pozitív hatások mellett), ha nem lenne ocsmányul korrupt ez az ország?

Minél nagyobb az állami forrás oldal, annál nagyobb a korrupt és értelmetlenül elfolyó pénz! Ez tiszta sor, remélem neked is?

A manyup pénz nem ilyen volt. És ezt sikerült visszaszívni a költségvetésbe sajnos....úgy hogy még az egyébként pocsék állami nyugdíjrendszerbe konzerváltuk magunkat.

szgy 2011.06.02. 11:56:47

@Borenbukk: nekem az "jött le" hogy azért nevezik át a járulékot mert egyébként nem tudják büntetni az MNYP-ben (vagyis az utódban) maradókat azzal hogy a befizetéseik után nem kapnak semmit. mert a járulék után van kötelezettség az adó után nincs. így lett a nyugdíjjárulékból nyugdíjadó.

2011.06.02. 12:00:50

@sárkányfő:

És azt is tegyük hozzá, hogy a manyup pénzek is gyakorlatilag csak a bruttó adósságot növelték.
Hiszen az manyupokban felhalmozódó vagyont (vagy csak egy részét!!!)természetesen a későbbiekben is visszaveheti az állam, ha már minden köztél szakad.

Erre ezt most úgy léptük meg, mintha már valóban az összes ház égne. Persze ezen el lehetett volna vitatkozni anno, hogy így van-e.
Csakhogy a laza 500 mrd-os MOL üzlet után ez triviálisan nincs így!

szgy 2011.06.02. 12:01:19

@MikeBoy: "Hallottál erről szakmai vitát, számokat érveléseket?"

Persze. O.V. megmondta hogy tűzzel-vassal (vagymi) teljesíteni fogják a hiánycélt.

szgy 2011.06.02. 12:08:04

@fovarosi.blog.hu: pártfinanszírozásról azt hallottam hogy a választások után a válságadók bejelentésekor a szolidaritás és egyéb blabla jegyében lecsökkentették a felére a pártpénzeket. utána néhány hónappal ezt az egyet visszavonták, a többi válságadó megmaradt.

2011.06.02. 12:19:23

@szgy:

"Persze. O.V. megmondta hogy tűzzel-vassal (vagymi) teljesíteni fogják a hiánycélt. "

Úgy látszik a MOL tranzakció kapcsán a tűz és vas kihűlt...

zombika 2011.06.02. 12:28:59

@$pi$: Vizitdij, tandij pl...

I-brahi 2011.06.02. 12:32:42

Az írás hiánypótló, mert nem nyal be kritika nélkül a kormánynak, ugyanakkor nem csak anyázza a kormányt, hanem valóban végigvesz számtalan intézkedést, és megpróbálja azokat objektíven megítélni. Bár a végső konklúzióban nem értek egyet vele (sőt, számtalan intézkedést másképp ítélek meg, mint a bloggazda), szívesen leülnék egyszer beszélgetni a szerzővel. Ha olvassa, örülnék, ha írna egy mailt a hermanngy@gmail.com címre :)

blah 2011.06.02. 12:34:57

@EXO: Na nézzük. A segélyt miből fizetik? Terem? Vagy a dolgozó emberektől egyre emelkedő adók formájában beszedett pénzből? Attól meg, hogy több lesz a gyerek nem lesz megoldva semmi. Max több lesz az éhező. A gazdaságpolitikával alapvetően az a baj, hogy a megszorításra építkezik. Jöhetsz itt ilyen olyan családi adókedvezmények emlegetésével de az egyéb területen kivetett extraadókat az emberekkel fizettetik meg...

$pi$ 2011.06.02. 13:10:35

@zombika: Mire is volt ez válasz? Nemért...

Yasashi Tanuki 2011.06.02. 14:34:15

Az EÜ probléma kezelése pofonegyszerű, csak el kell felejtenia paradigmát amit a versengő pártok az elmúlt 20 évben a fejekbe tápláltak, hogy minden ingyen jár. A szocializmusban sem járt ingyenes orvosi ellátás alanyi jogon az állampolgároknak, csakis valamilyen szerzett jogon. Ezt a szabályozást kell visszahozni, aki fizet TB-t annak járjon a támogatás, aki nem az pedig fizessen érte. Szintén jó megoldás ahogy az a fejlett országokban van, hogy a biztosítás az ellátás egy részét fedezi, a másik felét a helyszínen kp-ban vagy külön biztosítással lehet rendezni. Erre fel szoktak hördülni a gyurcsány hívei, hogy leszavazták a vizitdíjat - nos valóban, de a vizitdíjért nem járt semmilyen plusz szolgáltatás, ráadásul az inaktívak, akik miatt finanszírozhatatlan az EÜ rendszer nem fizették.

EXO 2011.06.02. 14:34:18

@sárkányfő: A netto adósság szemléletet itt ezért nem lehet rövid idő alatt megvalósítani, mert a magánnyugdjakból visszaszedett pénz nagyrésze részvénypakkok formájában van, amit ha rövid idő alatt próbálnának értékesíteni, akkor az méjbe lökné a részvényárfolyamokat, ekkora pakkot úgy leeht értékre váltani, hogy évek alatt értékesítik, amit úgy is terveznek, különben komoly vesztségeket könyvelnének el. Emellet a visszavett állampapír formájú megtakrításokat megsemmsítik, amivel a az államodsságot gdp arányosan 10%-al fogják csökkeneteni, egy a költségvetés számára elviselhetőbb szintre.

EXO 2011.06.02. 14:39:56

Én mondjuk azt venném legszívesebben, ha valamilyen kormány végre utána menne az adócsaloknak, akik miatt a becsületesekből minden évben százmilliárdokkal többet kell kipréselni, mint amúgy kellene.
De kár hogy 2002-ben a legelső intézkedések között volt az adórendőrség megszűntetése...

2011.06.02. 14:45:22

@EXO:

"De kár hogy 2002-ben a legelső intézkedések között volt az adórendőrség megszűntetése... "

Azt a rohadt balliberális kormány mindenit....
Bezzeg Simicska Lajos az összeset elkapta volna! :DDDDD

Yasashi Tanuki 2011.06.02. 14:47:57

@Kieseritzky: "Magyarországon a népességcsökkenés és elöregedés katasztrófája fenyeget."

A népességcsökkenés nem lenen egy óriási probléma, hiszen egy ritkásan lakott területen is lehet jól élni. A gond, hogy abban a szegmensben születik a sok gyerek ahol nem szokás dolgozni és adót fizetni. A Fidesz intézkedéseinek jelentős része a Jobbik nyomására került be a csomagba, hogy a segélyért stratégiai gyerekeket szülő réteget kordában tartsa. Persze ezzel együtt is akkor a már a probléma, hogy évtizedek kérdése, hogy az ország keleti részében többségbe kerüljenek a cigányok. Ezeken a tendenciákon csak az összeomló közszolgáltatások változtathatnak. Ha nem lesz segélyezés és TB ellátás mert bedől a rendszer akkor talán csökken a szaporodási kedv is.

2011.06.02. 15:05:18

@Joooe:

"Megszűnt az átállás állami finanszírozása, az államiról magánra váltás költségét csak az állja, aki ezt választja."

Mindenki ezt választaná, ha az összes nyugdíj jellegű levonás, járulék, adó stb. magánba menne. És ez lenne az üdvözítő. Csak éppen ezt a reformot nem sikerült folytatni, ami alapvető hiba.

Sajnos az a rossz hír, hogy vagy csökkenni fognak a nyugdíjak közép és hosszútávon (hogy a visszalépők hogyan fogják érezni magukat azt még megnézem) vagy a nyugdíj szegmens hatalmas deficitet fog generálni, ami ugye elviekben is kizárt pl. egy teljes mnyp rendszerben ahova tartani kellett volna.

Ezt a pénzpiaci dolgot meg hanyagolni kellene végre, mert értelmetlen...

Joooe 2011.06.02. 15:47:44

@MikeBoy: "Mindenki ezt választaná, ha az összes nyugdíj jellegű levonás, járulék, adó stb. magánba menne. És ez lenne az üdvözítő. Csak éppen ezt a reformot nem sikerült folytatni, ami alapvető hiba."
Komolytalan :) És akkor éhen halnak a nyugdíjasok vagy 50%-ra emeljük az szja-t? Én egyik verzióból sem kérnék. Mert ugye azért van a járulék hogy azt nekik kifizessék.
Pont ezért nem ésszerű gazdaságilag a magánnyugdíjra váltás, mert megfeledkezik arról hogy a megörökölt költséget fizetni kell.

Jelenleg a nyugdíjrendszer problémája nem az, hogy magán vagy állami, hanem az hogy bár 6,4 millió aktív korú és 1,4 millió nyugdíjas korú ember van, mégis 3,7 millió aktív tart el 3 millió nyugdíjast. Ha ezen az arányon sikerül korrigálni akkor minden rendben van.

De szerintem erről vitáztunk már máshol, ne erőltessük, csak megjegyeztem azt a tényt hogy adófizetőként mekkora óriási megtakarítás a manyupok állami finanszírozásának leállítása.

2011.06.02. 16:12:10

@Joooe:

Sajnos az állami nyugdíj deficites lesz mindig vagy teljesen igazságtalan.

Ha a mindenkori befizetések fordítjuk a mindenkori nyugdíjakra akkor igazságtalan.

Ha pedig azt feltételezzük, hogy a befizetéseket a nyugdíjasoknak visszafizethetjük, akkor deficites lesz, mert ha hosszútávon nem is lenne az, akkor is a "recessziós" időkben fellépő hiányt a "konjunktúrakor" fellépő többlet nem pótolhatja, mert a fránya költségvetésben a nyugdíj szegmenst nem kezelik külön. Az mnyp rendszerében ez nem állhat elő.

És pontosan ezért nem fogadható el a hiányt generáló mnyp indoklása.

Már írtam, ez nem hiány, hanem a kiadási oldala a büdzsének.
Ráadásul egy olyan kiadási oldal, amelyet később bármikor visszaszedhet az állam ha baj van. Nos ezt meg is tette, csakhogy nem volt baj és máris látszanak a negatívumai.

Magad is láthatod, hogy a MOL csomagot úgy vettük meg 500 mrd Ft-ért, mintha a csapból is pénz folyna. Holott ez nem így van. És nem hallottam azt az érvet, hogy hát ez itt most mennyire növeli az államadósságot, pedig növeli keményen és itt ez (a fő ellenség ugye) nem volt szempont.

Azt hiszed a jelenlegi adórendszer tartható? Ne legyen igazam, de kizártnak tartom. Amint a manyup pénz elfogy fogunk még sírni rendesen, hacsak nem jön valami csodás fellendülés, de az meg nem látszik miért jönne.

Két három év múlva okosabbak leszünk, de a fő probléma megmarad.

Jelenleg az állam erőből, leszegett fejjel vonja magához a forrásokat és költi el, ami alapvetően káros.
Mert nem csinálhatja jól amit csinál!

Joooe 2011.06.02. 16:28:44

@MikeBoy: "Ha a mindenkori befizetések fordítjuk a mindenkori nyugdíjakra akkor igazságtalan."
Nem feltétlen, sőt én előnyének is tekintem azt a társadalmi realitást, hogy a nyugdíjasok jövedelme az aktívak jövedelmével szoros összefüggésben van. A nyugdíjasokon múlik valamennyire, hogy az őket eltartók milyen országot örökölnek, és az is hogy a pillanatnyi politika milyen irányba viszi, hiszen nekik is szavazati joguk van, így szerintem igazságos hogy (akárcsak az aktívaknak) az ország pillanatnyi helyzetétől függ az életszínvonaluk.
(Természetesen a járulékszintnek a pillanatnyi demográfiai viszonyokat követnie kell, de mint azt már írtam a rendszerben lévő potyautasok sokkal nagyobb problémát jelentenek mint a demográfiai változások)

Nem igazságtalanabb ez mint adózni, ott is csak laza összefüggés van a befizetett pénz és a kapott állami szolgáltatások értéke között.

Nevezzük hiánynak, kiadási oldalnak, mindegy, a lényeg, hogy iszonyú sok pénz és én nem érzem úgy hogy megérné, ezért nem szeretnék adófizetőként részt venni ebben.

A MOL ügyhöz nem értek, szerintem szívesebben költötte volna a kormány azt a pénzt saját népszerűsítésére szolgáló alibi intézkedésekre, ha nem lenne fontos a dolog, lehet olyan nemzetbiztonsági háttere van amit még jó sokáig nem tudhatunk meg.

2011.06.02. 16:37:51

@Joooe:

Azért azt én elég irreálisnak látom, hogy "A" nemzedék fizet mint a katonatiszt és magas színvonalon tartja a nyugdíjakat, aztán amikor az utána jövő "B" nemzedék ezt nem bírja a nyugdíjak reálértéken csökkennek akkor ezt azzal magyarázzuk, hogy "A" nemzedéknek ebben jelentős része van.
Szóval én azt nem állítom, hogy ezt a rendszert nem lehet működtetni, csak éppen igazságtalan lesz.

De a nagyobb baj még mindig az, hogy ez sem áll fenn! Egyszerűen a pénz befolyik a nagy közösbe és kész.

Blogger Géza 2011.06.02. 20:06:17

@szgy: "ha a törvény azt mondja hogy az enyém akkor az az enyém, NEM másé, akárhogy is kombinálnak."

Hát ja, most meg azt mondja a törvény, amit mond, szóval akkor azzal vitatkozz. Tudod, törvényeknél is mindig az utolsó számít.

"mellékesen az én munkaadóm (aki NEM az állam) fizette egy nemzetközi biztosítónak"

Mellékesen ezt azért volt köteles tenni, mert az állam önként lemondott a neki járó járulék egy részéről azért, hogy később majd kevesebbet fizessen neked, és erre az átutalásra törvényben kötelezte a munkáltatódat. Csupáncsak ennyi köze van az államnak a nyugdíjrendszerhez. De mivel most már úgy dönt, hogy mégsem akar neked kevesebbet fizetni, ha visszalépsz, ezért logikusan vissza kell csinálni a fedezet elvonását is, amivel ezeket a pénzeket kivonták a valódi nyugdíjrendszerből.

Blogger Géza 2011.06.02. 20:13:39

@MikeBoy: "Jelenleg az állam erőből, leszegett fejjel vonja magához a forrásokat és költi el, ami alapvetően káros."

Na most ha végiggondolod, eddig az állampolgárok kvázi közvetve (manyupokon keresztül) tulajdonolták a MOL egy részét, most viszont közvetlenül az államon át, akinek majd nyugdíjat kell biztosítania nekik. És ez miért is rosszabb? Azon kívül hogy így nem lehet ellopni, elsikkasztania részvényeket vagy a hozamukat?

"És nem hallottam azt az érvet, hogy hát ez itt most mennyire növeli az államadósságot,"

Ez azért van, mert nem növeli. Az adósság hitelfelvétellel keletkezett, most csak az eszközökben történt átrendeződés (számlapénz helyett fialó vagyon), kvázi az állami nyugdíjpillér megerősítése. A jövőbeni nyugdíjaknak pont az ilyen vagyonelemek hozama lehet majd az egyik forrása.

Blogger Géza 2011.06.02. 20:17:53

@Jolie1: Ez nekem nem magas, csak egyszerűen nem így van. Fogd fel, emészd meg. Soha nem is volt így, mikor bevezették a 2. pillért, akkor sem volt róla soha szó, hogy a munkáltató által fizetett járulékból egy fillér is pl. a manyupokhoz áramolna.

2011.06.02. 20:51:40

@Blogger Géza:

Na most ha végiggondolod, eddig az állampolgárok kvázi közvetve (manyupokon keresztül) tulajdonolták a MOL egy részét, most viszont közvetlenül az államon át, akinek majd nyugdíjat kell biztosítania nekik. És ez miért is rosszabb?

NINCS ÖSSZEFÜGGÉS!

"Ez azért van, mert nem növeli."

NÖVELI! A semmiből nem lesz pénz az átcsoportosítással államadósságot is lehetett volna csökkenteni 500 mrd Ft-vel, ha nem vesszük meg a MOL részt.
Ez játék a számokkal, de a tény tény marad.

"kvázi az állami nyugdíjpillér megerősítése."

Az állami nyugdíjpillért nem lehet megerősíteni.
Nincs vagyona és nem is lesz soha.
Az állami nyugdíj az nem pillér, hanem egy elosztási elv. Jelenleg nem működik értelmesen, mivel ez csak akkor működne (ugye igazságtalanul), ha a befolyt nyugdíj jellegű forrás lenne szétosztva a nyugdíjasok között, de ez nincs így.

Blogger Géza 2011.06.02. 21:18:14

@MikeBoy:

"NINCS ÖSSZEFÜGGÉS!"

Attól, hogy te nem látod, még nyilvánvalóan van. :) Ha nem történik meg a nyugdíjrendszer reformja, nem hiszem, hogy ezt megengedhette volna magának a kormány.

"Az állami nyugdíjpillért nem lehet megerősíteni.
Nincs vagyona és nem is lesz soha"

Te olyan vagy mint az egyszeri ember, aki megáll a zsiráf előtt, és azt mondja, hogy ilyen állat meg nincs is. :)

Pedig egyszerűen végiggondolható, hogy a jövőbeni kifizetéseknek két forrása lehet: a (széles értelemben vett) adóztatás, illetve a hozamot biztosító vagyon. Ha nem akarunk túl adóztatott országot, nem baj, ha van egy kis fialó vagyon pl. pont a nyugdíjak fedezetére.

Pont erről szólt a 2. pillér (manyup) is amúgy, csak az egy szerencsétlen kvázi állami - kvázi magán - kvázi intézményi öszvér volt, mindenből a hátrányokat ötvözte.

2011.06.02. 21:39:53

@Blogger Géza:

"nem hiszem, hogy ezt megengedhette volna magának a kormány."

Nyilván hallottad már, hogy a Bajnai kormány idején már megvolt ez a forrás.
Mivel ők is megpróbálták megvenni.
Tehát gondold át ezt még egyszer.
NINCS ÖSSZEFÜGGÉS!

"Te olyan vagy mint az egyszeri ember, aki megáll a zsiráf előtt, és azt mondja, hogy ilyen állat meg nincs is. :)"

Az ilyen zöldségekétől sosem lesz igazad azt ugye tudod remélem.

"Pedig egyszerűen végiggondolható,...... "

Ez a rész pedig KŐ HÜLYESÉG.
Ha bármi ilyen terv lenne, akkor hallottunk volna erről. Linkelj erre egy forrást nekem.
Persze nem fogsz, hisz az állam ÉRTÉKESTI a mnyp vagyont, ez már ki lett mondva (emlékezz lassan kell eladni, nehogy rossz áron kelljen el), tehát az nem fog fialni semmit.

De egyébként is amit írsz erről már ott bukik, hogy a nyugdíjrendszer nincs leválasztva az állami büdzséből, érted ezt?

Ez azt jelenti, hogy ha a nyugdíj források egy adott évben többletet termelnének, akkor az nem jelentene megtakartatást későbbi nyugdíjakra, hanem befolyna a büdzsébe és eltűnne más szegmensekben.

Plusz azt jelenti, hogy most is vannak az államnak fialó eszközei. Megtehetné, hogy a Szerencse Játék Zrt. MVM (Paks, MAVIR) és egyéb nyereséges cégekről azt mondja, hogy mostantól ezek a nyugdíjaknak fialnak, ahogy ezt értelmetlenül vízionáltad. De erről szó sincs és soha nem is lesz és nem is volt. Ezek is egyszerűen a büdzsé beviteli oldalát erősítik semmi több.

Az állami nyugdíjrendszer nem több annál amit íertam. Ezért hívják felosztó-kirovó elvű rendszernek.
Igazságtalan, gazdaságtalan, a tisztán manyuphoz képest egy nulla.

Ha még mindig nem sikerül ezt látnod, akkor nem tudok rajtad segíteni és végeztem!!!

Blogger Géza 2011.06.02. 22:08:45

@MikeBoy: "Mivel ők is megpróbálták megvenni."

No igen, ez a különbség, nem próbálkozni kell, hanem cselekedni. Ezt már Yoda is megmondta. :)

Arról meg nem tehetek, hogy a te képzelt világodban a részvények (akár MOL, akár mások a manyupokból) nem fialnak semmit, és ezért nem lehetnek részben forrásai a nyugdíjkifizetéseknek. Csak azt nem tudom, hogy akkor minék volt egyáltalán manyup, benne pl. MOL részvényekkel. Akkor az egész egy átverés volt? :)

2011.06.02. 22:34:09

@Blogger Géza:

Maradj magadnak mostantól please, mert menthetetlen vagy.
;-)
Az a tipikus fazon aki más irányba tereli a beszélgetést, mikor érv nélkül marad....

Ezt hívjuk "reménytelen esetnek"!
Bye, bye!

u.i.
Bajnai azért nem tudta megvenni a MOL-t, mert OV (Orbán Viktor) nemet mondott rá. Hogy aztán ugyan azért most jóval többet fizessen
Vajon erre az öreg Yoda mit mondana??

Soha viszlát Reménytelen Géza!

Blogger Géza 2011.06.02. 22:44:30

@MikeBoy: "Bajnai azért nem tudta megvenni a MOL-t, mert OV (Orbán Viktor) nemet mondott rá. Hogy aztán ugyan azért most jóval többet fizessen
Vajon erre az öreg Yoda mit mondana??"

Azt, hogy ha Bajnai ilyet mondott volna, akkor hazudott volna. Mondjuk Bajnai nem is mondott ilyet, mert annyira képtelenség, azért ilyen baromsággal nem járatná le magát, ennél azért tényleg elegánsabb. Egy ilyen döntéshez nem kell ugyanis kétharmad. Valójában az IMF-en bukott el a dolog.

Joooe 2011.06.03. 08:32:18

@MikeBoy: irreálisnak tartom hogy még ennél is rosszabb legyen az állam helyzete. Ötöde a gdp/fő a fejlettebb államokénak, virágzik a korrupció, élősködés. Most vagyunk szarban. De mindig olyan körülmények között kell élnünk, dolgoznunk, adóznunk amit a környezet lehetővé tesz... gyerekként, diákként, dolgozóként, szülőként, stb... miért pont nyugdíjasként lenne ez másként? (Mert ha még nem kerülne semmibe és garantált lenne hogy jobb, de rohadt sokba kerül és nem garantált hogy jobb)

Kicsit olyannak érzem ezt a magánnyugdíj helyzetet mint amikor él egymás mellett két család az egyiknek ('A' család - magyarország) 100e Ft az össz havi jövedelme, nagy hitel van a házán, alig bír megélni, keresi a forrásokat hogyan tudná szigetelni a házát, jobb képzettséget, több bevételt szerezni. Mellette él másik ('B' - nyugat eu) család, nekik 500e Ft a havi jövedelmük, kisebb a hitelük, kényelmesen megélnek.
És akkor az első család elhatározza hogy elkezd gyűjteni egy bmw-re, mert a régi, egyébként működőképes lada már kicsit nehezen indul meg itt-ott rohad. Kis költséggel, saját munkával ugyan karbantartható és funkcionálisan teljesen megfelelő lenne a lada is, de érzik az idők szavát, váltani kell.
'B' család is elgondolkodik, ezen, de ők nem szórják ennyire a pénzt, úgy gondolják nem éri meg más forrástól kocsira elvonni, rendszeres karbantartással teljesen megfelel a meglévő opel.
Közben 'B' családfő bíztatja 'A'-t hogy mennyivel jobb lesz a bmw-és és hogy ami nem bmw az gyakorlatilag nem is autó, mert látja hogy ezt a terhet úgysem bírják és neki jó hogy közel van valaki aki kevés pénzért lenyírja a füvét vagy felássa a kertjét.
Egy idő után, mikor már nem bírja a hiteleit és már tankolni is alig van pénze, 'A' család besokall, kiveszi a bmw-re félrerakott pénzt, törleszti belőle a hitelei egy részét (így nem csak azzal takarít meg hogy amit eddig félrerakott másra költheti, de a törlesztője is kevesebb), szigeteli a házát, rendbe rakja a kocsit, és mondja az asszonynak hogy ő is vállalhatna munkát. Sok ésszerűsítő intézkedés áll még előtte míg elkezdheti utolérni a szomszédot, kérdés, hogy végig tudja-e csinálni, de a bmw-fund felrugása egy nagy ugrás a helyes irányba. Persze a gyerekek, akik még nem érzik a pénzügyi gondokat duzzognak kicsit mert jobban szerettek volna bmw-t mint ladát, ők a családfőt hibáztatják hogy nem tudta ezt megoldani, de talán előbb-utóbb ők is rájönnek.

Szép tanmese volt ez így péntek reggelre, nem? :))

Mol kérdésről meg csak adósság szempontból tudok bármit mondani, szerintem mivel a megvett rész állami tulajdon lesz így a tényleges államadósság nem nő, olyan mint amikor van betéted is meg hiteled is a bankban. Ha nem fontos hgoy állami tulajdonban legyen bármikor pénzzé tehető, ha fontos akkor meg nincs baj azzal hogy oda visszakerült :)

lajafix 2011.06.03. 09:33:10

@MikeBoy: 'Bajnai azért nem tudta megvenni a MOL-t, mert OV (Orbán Viktor) nemet mondott rá.'

Micsoda? OV volt Bajnai főnöke vagy hogy?

Joooe 2011.06.03. 10:19:18

@lajafix: Ejnye, hát nem ismered a ballib axiómákat?
1. Orbán Viktor minden rossz forrása
Ebből következően:
2. Ha Orbán Viktor kormányzása alatt valami jó történik az azért van mert előtte egy nem ennyire ördögi kormány azt előkészítette/megalapozta
3. Ha Orbán Viktor nincs kormányon és mégis valami rossz történik az azért van mert Orbán Viktor ellenzékből is többet tud ártani mint amit bárki kormányon tenni tud.
4. Az, hogy bár az emúlt 60 évből 52-ben az msz(m)p kormányzott és mégis európa segglyuka vagyunk szintén Orbán Viktor hibája, mert meghamisítja a történelmet és a fasizmussal nosztalgiázik.

Blogger Géza 2011.06.03. 17:19:31

@MikeBoy: "Igazságtalan, gazdaságtalan, a tisztán manyuphoz képest egy nulla."

Ehhez képest a világon szinte mindenhol ez működik, immár évtizedek óta. És ez legalább nem ad lehetőséget ilyen manipulációkra:

"- Indokolatlanul drágán vásárolt négy magánnyugdíjpénztár részvényeket a tagok pénzéből. Ezt állapította meg a Pénzügyi Felügyelet vizsgálta. Ez akár milliárdos többletkiadást is jelenthetett a tagok számára+

"Azt lehetett megállapítani, hogy valóban 4 pénztár esetében nem is kis pénztár esetében meg lehetett állapítani, hogy indokolatlan többletköltségek terhelték a tagokat. A befektetéseknél olyan befektetési, vagyonkezelési költségeket fizettek ki a pénztárak a saját alapkezelőiknek, mert azok olyan befektetéseket eszközöltek, amelyek nem lettek volna indokoltak."

premier.mtv.hu/Hirek/2011/06/03/09/Megkezdodott_a_magannyugdijpenztarak_vagyonanak_atutalasa.aspx
süti beállítások módosítása