Manapság nagyon divatba jött Matolcsy ekézése; sokan tartják úgy, hogy az „unortodox gazdaságpolitika” megbukott, a magyar gazdaság csődben, magyarul Matolcsy úgy hülye, ahogy van. Sok igazság van a bírálatokban, de javaslom, vizsgáljuk meg a témát egy kicsit más szemszögből is: valóban minden problémáért Matolcsy a felelős?
Szegény miniszter úr, azért valljuk be, rossz világba született. Egyrészt mikor átvette a gazdaság kormányrúdját, a következőkkel kellett szembesülnie: gazdasági világválság, rengeteg „problémás” devizahiteles, egy meglehetősen szolidan növekvő magyar gazdaság, nagy munkanélküliség, túlköltekező és nem hatékony állam, na meg hatalmas államadósság, megtoldva némi IMF hitellel, melyet még szakértő elődjei vettek fel, de visszafizetését elegánsan az örökösre hagyták. Akárhogy is nézzük, ez nem egy álomkezdés, és szerintem rosszul fogalmazott Kósa annak idején: nem „csontvázak” voltak a szekrényben, hanem inkább időzített bombák, melyekről tudtuk, hogy egyszer robbanni fognak, de reméltük, hogy minél később. Hát nem.
Matolcsyt főleg három dolog miatt szokás szidni: egyrészt az SZJA-kulcs csökkentése, másrészt a magánynyugdíjpénzek államosítása, harmadrészt a reformok elmaradása miatt. Az adócsökkentés mindig üdvözlendő dolog, és itt sem magával a 16%-os kulccsal van a baj, hanem egyrészt azzal, hogy a kieső adóbevételt csak ideiglenesen pótolták (különadók), másrészt meglehetősen egyenletlenre sikerült: aki keveset keres, rosszabbul, aki többet, az meg jobban jár. Lehetne arról vitatkozni, hogy mennyire igazságos ez a rendszer, egyrészt a közteherviselés elvét jobban megvalósítja (hiszen a jövedelméből mindenki fizet adót), viszont a társadalmi szolidaritás elvét csorbítja (mert az új SZJA nem segít a jövedelemkülönbségek simításában). A magánnyugdíjpénzek államosítását is meg lehetett magyarázni: jó lenne csökkenteni az államadósságot és a kamatterheket, bocsi emberek, de meg kell lépnünk (az már más kérdés, hogy milyen egyéb ideológiai magyarázatokat fűztek hozzá a „szőke szépség” vezérletével). Ettől nem lett rosszabb a gazdaságunk. A harmadik dolog, a hatékonyabb állam irányába terelő kiadáscsökkentés (más szóval „reform”) elmaradása már lassan menetrendszerűnek mondható, inkább annyiból fájó, hogy a parlamenti többség (”történelmi kétharmad”) most adott volt hozzá.
Ráadásul kaptunk pár nem várt problémát is, hogy ne legyen ennyire egyszerű a helyzet: egyrészt a görög dráma (mely lassan tragédiába fordul át), melynek hatására bepánikoltak a befektetők, másrészt megkaptuk a válság második felvonását, ahol az államok rájöttek, hogy az első felvonásban megnövelt államadósságokat kezelni is kellene. Bizony, a görög helyzet legalább úgy hat a forint-euró árfolyamra, mint egy Kósa nyilatkozat szorozva Schmitt Pál meg Szijjártó a négyzeten. Másrészt nem biztos, hogy Gyuri belekalkulálta a politikustársai idiotizmusát: nehéz úgy tervezhető költségvetést csinálni, ha az ember mellett Lázár úr minden hónapban megmenti a devizahiteleseket. A nemzetközi pénzpiac épp eléggé be van pörögve a görögök miatt (na meg a spekulánsok is nyerni akarnak), nem éppen most kellene hergelni őket.
És mindezek - pánikoló nemzetközi környezet, realitásoktól elrugaszkodott populista képviselőtársak, na meg Orbán :-) - ellenére a jövő évi GDP arányos hiány a terv szerint 2,5%-os, vagy a kormánypárti elfogultsággal nem vádolható Simor szerint akár 3,6%-os is lehet. Ízlelgessük ezeket az adatokat: 2,5-3,6%-os hiány. Akárhogy is nézzük, ez az elmúlt évek egyik legjobb, ha nem a legjobb teljesítménye lesz, sőt, ezt a hiányadatot jó pár „nyugati” ország is megirigyelhetné. Ezt azért csak összehozza a mi sokat szidott Matolcsynk, a sok viszontagság, bizonytalanság ellenére, összes hülyeségével együtt; és sokszor „unortodox” módon, de azért kézben tartotta az ország költségvetését – és ezt mindenképpen a javára kell írni. És végül is ez a mi Gyurink fő dolga.
(Félreértés ne essék: ez a poszt nem arról szól, hogy Matolcsy a közgazdászok fenoménja, hanem arról, hogy azért nem annyira rossz ő, mint ahogy sokan leírják.)
