A szerző (Droli) azt az elmebeteg ötletet találta ki, hogy disszidál - Magyarországra. Az erről szóló élményeit, tapasztalatait egy posztsorozatban írja meg, mindenki nagy örömére.
„Úgy itt hagyom ezt az országot, vissza sem nézek!” - manapság elég gyakran lehet ezt a mondatot hallani. Hiába, úgy tűnik, mi, magyarok is eljutottunk oda, ahová a lengyelek vagy a románok régebben: ki kell használni az EU-t, és el kell menni olyan helyre, ahol az ember magasabb fizetésért, jobb körülmények között élheti az életét, és ha ez a hely nem Magyarország, akkor ez van. Miután én a dolognak ezen a részén már túl vagyok, hadd segítsek pár őszinte tanáccsal annak, aki még csak gondolkodik ebben. A poszt elsősorban annak szól, akinek nincsenek ismerősei kint, akik „fizikai” segítséget tudnak nyújtani (értsd: szállást adnak, betesznek munkahelyre, stb.), vagy nem olyan szakmája van, hogy a külföldi cégek már Magyarországról is csábítgatják. Mire vigyázzunk?
Jó nyelvtudás nélkül soha! Nyelvtudás nélkül annyi esélyünk van külföldön, mint egy magyarul nem tudó afgán menekültnek egy magyar áruházban állásinterjún. Aki nem hiszi, holnap kösse be a száját, fogja be a fülét, és úgy menjen dolgozni, esetleg állásinterjúra, aztán próbáljon meg boldogulni. Nagy élmény lesz... Aki meg abban bízik, hogy „majd elmutogatják”, az is nagyot téved: ez nem bábszínház. Persze, külföldön is lehet nyelvet tanulni, sőt, ott lehet csak igazán, de a kint tartózkodás cseppet drága.
Elegendő pénz nélkül soha! Mennyi pénz kell a kezdéshez? A repülőjegyen túl a munkakeresési időszakot és az első fizetésig tartó időszakot is fedezni kell. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez mekkora időt jelent, de alaphangon minimum egy hónapot. A lakhatás nyugaton nagyon drága, aki pedig a magyar életszínvonalát is tartani akarja, kösse fel a gatyát ... Írországban ezek az adatok: szobabérlet 250-400 euró/hó, albérlet: 500-1200 euró, plusz foglaló, egy ágy a négyágyas hostelszobában 12-20 euró/éj. Magyarországon 300.000 forint nagy pénz, külföldön 1000 euró annyira nem.
Szerintem 1500-2000 euró/fő alatt óriási felelőtlenség nekivágni!
Tessék alaposan tájékozódni! Ma már bármi elérhető a neten, tessék utánanézni a célországnak! Pl. tudtátok, hogy az angoloknál és az íreknél csúcson van a munkanélküliség? Van, aki nem tudja, és itt csodálkozik, hogy „jé!”. Ettől persze ki lehet jönni, lehet munkát is találni, de én a jelen helyzetben inkább más országot keresnék. Az írek mostanában Ausztráliát, Új Zélandot és Kanadát preferálják; tavaly amúgy az ír lakosság egy százaléka vándorolt ki, nem jókedvből. A tájékozódást nemcsak országszinten javaslom, hanem részletekbe menően: milyen konkrét álláshirdetések vannak a szakmában, mennyi egy albérlet, milyen az árszínvonal, hol, mit kell intézni, hol talál az ember szállást az elején, hogy juthatunk el oda a reptérről, ez utóbbiakat akár konkrétan, ütemtervszerűen felvázolva is!
Biztos, hogy vissza sem nézel? Hatalmas hiba, ha az ember feléget mindent maga mögött, mivel korántsem biztos, hogy bejön a külföldi kaland. Az még hagyján, ha nem találsz munkát, és pénzed elfogytával „hazakullogsz”, de még ha nagyon jó munkát találsz, akkor sem biztos, hogy maradsz. Láttam egy ilyen esetet: a férjnek nagyon jó szakmája volt, könnyen, még Magyarországról szerzett jól fizető munkát, a cég segített az albérletben is, és még a bútorokat is kihozatták. Aztán azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban mennek haza, a vége felé már majdnem minden hétvégét Magyarországon töltöttek, majd kb. egy év után haza is költöztek. Hiába az álommunka, hiába, az álomkörülmények, nem bírták megszokni a kinti életet.
Tudod, mit takar egy takarítás, mosogatás? „Még akár takarítani is elmegyek!”- ezt nemcsak takarítónők mondják, hanem olyan emberek is, akiknek otthon kényelmes irodai állásuk van. Ilyenkor szívesen visszakérdeznék: tudod te, hogy milyen egy takarító munka külföldön? Elárulom: jellemzően minimálbéres és részmunkaidős, és többek között azt jelenti, hogy a gusztustalanul összeszart vécét is ki kell takarítani. Tessék csak megkérdezni egy magyar hotelban dolgozót, mit is takar valójában egy ilyen munka, bizony, nem annyit, hogy fütyörészve porszívózok! Az, meg hogy egy tapasztalt vendéglátós hány másodperc alatt szúrja ki, hogy életedben nem csináltad ezt „nagyüzemben”, szerintem nem kell tippelgetni. De ugyanez áll a pincérkedésre, mosogatásra, vagy éppen a kasszázásra is. Ezekre az állásokra is sok jelentkező van, mióta jelentősen megnőtt a munkanélküliség, és sok helyre helyi referenciát is kérnek – de ez országspecifikus, tessék tájékozódni!
Rosszabbul élsz, mint otthon? Benne van a pakliban; főleg Londonból hallok olyan történeteket, hogy egy házat többen bérelnek, és onnan járnak be dolgozni minimálbéres munkákra. Nem tudom, minimálbérből félre lehet-e ott tenni, pláne a londoni albérletárak mellett, azt sem, milyen életszínvonalat lehet ebből biztosítani – erről remélem majd valaki ír a hozzászólásokban-, de elgondolkodtató, hogy sokan lenézik azt az embert, aki Budapesten szobát bérel, és valami nem túl jól fizető állást tölt be, míg londoni „kollégáját” irigylik. (Az is szép dolog, hogy sokan lenézik a magyar takarítót, áruházi kasszást, „droidnak” nevezik őket, nem becsülik a munkájukat, aztán meg fél karjukat odaadnák, ha mosogatói állást kapnának nyugaton. De ez egy másik téma.)
Mikor először kiérkezel, olyan, mintha megszületnél. Ezt szerintem sokan átélték, velem együtt: leszáll a repülő, elhagyod a repülőteret, és megkérdezed: akkor most hová? Majd rájössz: tulajdonképpen teljesen mindegy, de valamit intézned kell, akármennyire is fura az idegen környezet, meg hogy mindenki idegenül beszél. Nem mehetsz haza a mamához, gyorsan szállást kell találnod, meg munkát, mert különben elfogy a pénzed, és intézned kell a hivatalos dolgokat is, mert senki nem intézi el helyetted, ráadásul ezt is „külföldiül”. Ismerősök sehol, barátok sehol, csak magadra számíthatsz. Amíg az ember nem talál munkát, rendkívül stresszes időszakot él át, és kénytelen hazai életszínvonalának töredékét „élvezni”, hogy minél tovább kitartson a pénz. A többség már itt feladja amúgy, mert nem bírja az ezzel járó stresszt. Hasonló okból nem javaslom, hogy gyerekes családok együtt jöjjenek ki: először jöjjön az egyik szülő, keressen munkát, teremtse meg az alapvető életfeltételeket (lakhatás, állandó jövedelem, stb.), és csak utána, a „készbe” jöjjön a másik szülő a gyerekekkel!
Az elején nagyon agilisnak és bátornak kell lenned. Különösen azokra igaz, akik nem szellemi munkát keresnek, mint például a pincérkedés, mosogatás, áruházi eladó, kasszás. (Egyszer láttam egy olyan nem reprezentatív felmérést, mely szerint a külföldi magyarok 75%-a kereskedelemben vagy vendéglátásban dolgozik – a forrásom már nincs meg, és ez a 75% minden bizonnyal túlzó, de nem annyira.) Az ilyen állásoknak utána kell menni, mert ritkán hirdetik a neten – figyelni kell a kirakatokat, ki van-e írva, hogy „staff wanted”, be kell menni a hotelba vagy az áruház vevőszolgálatára, ahol oda kell adni az önéletrajzot, sokszor be kell járni a várost, és szó szerint szórni az önéletrajzokat. Nincs olyan, hogy „nem megyek be”, meg hogy „nem állok be oda, mert olyan ciki” - aki így áll hozzá, nem is kap munkát! Ne feledd, a célország munkaadóinak halvány lila gőze sincs arról, hogy te ott vagy, hacsak ezt nem jelzed nekik – sok-sok elküldött-szétszórt önéletrajzzal.
Így hirtelen ennyi, nem árt a fentieket átgondolni, mielőtt valaki belevág a nagy kalandba.
A posztsorozat eddigi bejegyzései:
Kedvenc ingatlanhirdetés: ház mamával eladó