Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Külföldön szeretnél élni?

2012. január 18. - Droli

A szerző (Droli) azt az elmebeteg ötletet találta ki, hogy disszidál - Magyarországra. Az erről szóló élményeit, tapasztalatait egy posztsorozatban írja meg, mindenki nagy örömére.

„Úgy itt hagyom ezt az országot, vissza sem nézek!” - manapság elég gyakran lehet ezt a mondatot hallani. Hiába, úgy tűnik, mi, magyarok is eljutottunk oda, ahová a lengyelek vagy a románok régebben: ki kell használni az EU-t, és el kell menni olyan helyre, ahol az ember magasabb fizetésért, jobb körülmények között élheti az életét, és ha ez a hely nem Magyarország, akkor ez van. Miután én a dolognak ezen a részén már túl vagyok, hadd segítsek pár őszinte tanáccsal annak, aki még csak gondolkodik ebben. A poszt elsősorban annak szól, akinek nincsenek ismerősei kint, akik „fizikai” segítséget tudnak nyújtani (értsd: szállást adnak, betesznek munkahelyre, stb.), vagy nem olyan szakmája van, hogy a külföldi cégek már Magyarországról is csábítgatják. Mire vigyázzunk?



Jó nyelvtudás nélkül soha! Nyelvtudás nélkül annyi esélyünk van külföldön, mint egy magyarul nem tudó afgán menekültnek egy magyar áruházban állásinterjún. Aki nem hiszi, holnap kösse be a száját, fogja be a fülét, és úgy menjen dolgozni, esetleg állásinterjúra, aztán próbáljon meg boldogulni. Nagy élmény lesz... Aki meg abban bízik, hogy „majd elmutogatják”, az is nagyot téved: ez nem bábszínház. Persze, külföldön is lehet nyelvet tanulni, sőt, ott lehet csak igazán, de a kint tartózkodás cseppet drága.

Elegendő pénz nélkül soha! Mennyi pénz kell a kezdéshez? A repülőjegyen túl a munkakeresési időszakot és az első fizetésig tartó időszakot is fedezni kell. Nagyon nehéz megmondani, hogy ez mekkora időt jelent, de alaphangon minimum egy hónapot. A lakhatás nyugaton nagyon drága,  aki pedig a magyar életszínvonalát is tartani akarja, kösse fel a gatyát ... Írországban ezek az adatok: szobabérlet 250-400 euró/hó, albérlet: 500-1200 euró, plusz foglaló, egy ágy a négyágyas hostelszobában 12-20 euró/éj. Magyarországon 300.000 forint nagy pénz, külföldön 1000 euró annyira nem. 
Szerintem 1500-2000 euró/fő alatt óriási felelőtlenség nekivágni!

Tessék alaposan tájékozódni! Ma már bármi elérhető a neten, tessék utánanézni a célországnak! Pl. tudtátok, hogy az angoloknál és az íreknél csúcson van a munkanélküliség? Van, aki nem tudja, és itt csodálkozik, hogy „jé!”. Ettől persze ki lehet jönni, lehet munkát is találni, de én a jelen helyzetben inkább más országot keresnék. Az írek mostanában Ausztráliát, Új Zélandot és Kanadát preferálják; tavaly amúgy az ír lakosság egy százaléka vándorolt ki, nem jókedvből. A tájékozódást nemcsak országszinten javaslom, hanem részletekbe menően: milyen konkrét álláshirdetések vannak a szakmában, mennyi egy albérlet, milyen az árszínvonal, hol, mit kell intézni, hol talál az ember szállást az elején, hogy juthatunk el oda a reptérről, ez utóbbiakat akár konkrétan, ütemtervszerűen felvázolva is!

Biztos, hogy vissza sem nézel? Hatalmas hiba, ha az ember feléget mindent maga mögött, mivel korántsem biztos, hogy bejön a külföldi kaland. Az még hagyján, ha nem találsz munkát, és pénzed elfogytával „hazakullogsz”, de még ha nagyon jó munkát találsz, akkor sem biztos, hogy maradsz. Láttam egy ilyen esetet: a férjnek nagyon jó szakmája volt, könnyen, még Magyarországról szerzett jól fizető munkát, a cég segített az albérletben is, és még a bútorokat is kihozatták. Aztán azt vettem észre, hogy egyre gyakrabban mennek haza, a vége felé már majdnem minden hétvégét Magyarországon töltöttek, majd kb. egy év után haza is költöztek. Hiába az álommunka, hiába, az álomkörülmények, nem bírták megszokni a kinti életet.

Tudod, mit takar egy takarítás, mosogatás? „Még akár takarítani is elmegyek!”- ezt nemcsak takarítónők mondják, hanem olyan emberek is, akiknek otthon kényelmes irodai állásuk van. Ilyenkor szívesen visszakérdeznék: tudod te, hogy milyen egy takarító munka külföldön? Elárulom: jellemzően minimálbéres és részmunkaidős, és többek között azt jelenti, hogy a gusztustalanul összeszart vécét is ki kell takarítani. Tessék csak megkérdezni egy magyar hotelban dolgozót, mit is takar valójában egy ilyen munka, bizony, nem annyit, hogy fütyörészve porszívózok! Az, meg hogy egy tapasztalt vendéglátós hány másodperc alatt szúrja ki, hogy életedben nem csináltad ezt „nagyüzemben”, szerintem nem kell tippelgetni. De ugyanez áll a pincérkedésre, mosogatásra, vagy éppen a kasszázásra is. Ezekre az állásokra is sok jelentkező van, mióta jelentősen megnőtt a munkanélküliség, és sok helyre helyi referenciát is kérnek – de ez országspecifikus, tessék tájékozódni!

Rosszabbul élsz, mint otthon?
Benne van a pakliban; főleg Londonból hallok olyan történeteket, hogy egy házat többen bérelnek, és onnan járnak be dolgozni minimálbéres munkákra. Nem tudom, minimálbérből félre lehet-e ott tenni, pláne a londoni albérletárak mellett, azt sem, milyen életszínvonalat lehet ebből biztosítani – erről remélem majd valaki ír a hozzászólásokban-, de elgondolkodtató, hogy sokan lenézik azt az embert, aki Budapesten szobát bérel, és valami nem túl jól fizető állást tölt be, míg londoni „kollégáját” irigylik. (Az is szép dolog, hogy sokan lenézik a magyar takarítót, áruházi kasszást, „droidnak” nevezik őket, nem becsülik a munkájukat, aztán meg fél karjukat odaadnák, ha mosogatói állást kapnának nyugaton. De ez egy másik téma.)

Mikor először kiérkezel, olyan, mintha megszületnél. Ezt szerintem sokan átélték, velem együtt: leszáll a repülő, elhagyod a repülőteret, és megkérdezed: akkor most hová? Majd rájössz: tulajdonképpen teljesen mindegy, de valamit intézned kell, akármennyire is fura az idegen környezet, meg hogy mindenki idegenül beszél. Nem mehetsz haza a mamához, gyorsan szállást kell találnod, meg munkát, mert különben elfogy a pénzed, és intézned kell a hivatalos dolgokat is, mert senki nem intézi el helyetted, ráadásul ezt is „külföldiül”. Ismerősök sehol, barátok sehol, csak magadra számíthatsz. Amíg az ember nem talál munkát, rendkívül stresszes időszakot él át, és kénytelen hazai életszínvonalának töredékét „élvezni”, hogy minél tovább kitartson a pénz. A többség már itt feladja amúgy, mert nem bírja az ezzel járó stresszt. Hasonló okból nem javaslom, hogy gyerekes családok együtt jöjjenek ki: először jöjjön az egyik szülő, keressen munkát, teremtse meg az alapvető életfeltételeket (lakhatás, állandó jövedelem, stb.), és csak utána, a „készbe” jöjjön a másik szülő a gyerekekkel!

Az elején nagyon agilisnak és bátornak kell lenned. Különösen azokra igaz, akik nem szellemi munkát keresnek, mint például a pincérkedés, mosogatás, áruházi eladó, kasszás. (Egyszer láttam egy olyan nem reprezentatív felmérést, mely szerint a külföldi magyarok 75%-a kereskedelemben vagy vendéglátásban dolgozik – a forrásom már nincs meg, és ez a 75% minden bizonnyal túlzó, de nem annyira.) Az ilyen állásoknak utána kell menni, mert ritkán hirdetik a neten – figyelni kell a kirakatokat, ki van-e írva, hogy „staff wanted”, be kell menni a hotelba vagy az áruház vevőszolgálatára, ahol oda kell adni az önéletrajzot, sokszor be kell járni a várost, és szó szerint szórni az önéletrajzokat. Nincs olyan, hogy „nem megyek be”, meg hogy „nem állok be oda, mert olyan ciki” - aki így áll hozzá, nem is kap munkát! Ne feledd, a célország munkaadóinak halvány lila gőze sincs arról, hogy te ott vagy, hacsak ezt nem jelzed nekik – sok-sok elküldött-szétszórt önéletrajzzal.

Így hirtelen ennyi, nem árt a fentieket átgondolni, mielőtt valaki belevág a nagy kalandba.

A posztsorozat eddigi bejegyzései:

Kedvenc ingatlanhirdetés: ház mamával eladó

"Te ebbe a kilátástalanságba akarsz visszajönni?

Érdekes álláshirdetés 1.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr163572190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.18. 11:01:27

- aki jól megél itthon, és nincs perfekt nyelvtudása, az csak olyan munkát kap nyugaton, ami "alacsonyabb rendű" mint az itthoni.
Ez sokakat kikészit idegileg, hiszen "kulimunkát" végez nagyjából ugyanazért a pénzért, amiért itthon "szakmunkát" végzett

- aki itthon sem él jól meg, az az itthoni "kulimunka" fizetésének többszörösét keresheti meg odakint ugyanazzal, HA van hozzá legalább közepes nyelvtudása
Az más kérdés, hogy abból a keresetből csak jól tud élni, nyomorgás nélkül félrerakni-hazaküldeni abból sem tud

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.18. 11:10:34

Az írást annyiban nem értem, hogy ha én külföldre mennék dolgozni, nem ott helyben keresnék munkát, hanem már jóval előtte, ott csak akkor kellene keresnem, ha a lezsírozottnak tűnő meló hirtelen mégse jönne össze.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.18. 11:16:31

Ok, nyilván a mosogatást nem lehet előre lezsírozni, viszont ki az a hülye, aki mosogatni egy relatív távoli országba, hogy 250-400 euróért mosogasson, holott Bécsben is hasonló fizetésért lehet mosogatni, 40-50 ezerből meg lakást lehet bérelni a határ szélén, a vonatbérlet sem annyira drága dolog.

Ann1294 2012.01.18. 12:31:15

@Zabalint: Eleg beleolvasni kulfoldi forumokba es lathato, hogy eleg sokan kimennek akar penz nelkul (sokan ragadtak reptereken is), nulla nyelvtudassal vagy keves nyelvtudassal... majd csak lesz valahogy, talalok az elejen valami egyszeru melot felkialtassal.

Ez amugy mukodott ugy 2004-2008 kozott siman, aki kiment par napon belul volt munkaja, elmutogattak neki mit csinaljon, nem is kellett sok tudas. Mosogatas, szobalany, pizzafutar. Epitkezesek, szakik. Am sok homok lefolyt az oran es mar ezen orszagokban is magas a munkanelkuliseg, minimum a nyelvtudas, mar a "benszulottek" is bevallaljak az alacsonyabb munkakat es kezdik kicsit utalni a kulfoldi "majmokat" akiknek mindent mutogatni kell.

Amugy nem csodalom, hogy elvesztik a turelmuket a kulfoldiek es a bevandorlok ellen fordulnak. Bemesz egy aruhazba, megkerdezed a pakolot/feltoltot merre van a tonkolyliszt mondjuk es bamul bamban. Etteremben megkerdezel valamit az etelrol es nem tud beszamolot adni, ajanlani dolgokat mert nem beszeli jol a nyelvet. Megkered a takaritot ne torolje le a monitort vizes ruhaval mert eltorod a kezet, de csak megteszi, es bologat, hogy "yes, yes".

Lehetoseg meg Nemetorszagban van, de nem kuli munkara, arra ott vannak a torokok. Szakmunkasokat keresnek nyelvtudassal, gyakorlattal. Lasszoval fogjak oket.

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.01.18. 12:54:55

Van pár eset, amikor érdemes nyelvtudás nélkül: ha van hova menni / kalandvágyó vagy / nyelvet akarsz tanulni akárhol is.

Érdemes még, ha valaki orvos vagy informatikus, tehát ottani viszonylatban is jobb életszínvonalat tud teremteni, mint itthon (ez amúgy ritka).

Vagy persze összeszorított foggal minden centet, pennyt félretenni és kibírni aszkétaként azt a pár évet, hogy itthon tudásban és anyagiakban megerősödve jobban tudjunk érvényesülni.

Gyerekkel, családdal azért már bajos kimenni és hazajönni is....

Mihaja414 2012.01.18. 13:42:48

az Egyesult Kiralysagban a minimum oraber: £6.08 ha 21 feletti vagy.
Ez egy heten £243.02
Ebbol kell allni a lakbert, a kozlekedest, ill. az egyeb kiadasokat.

Sokfajta lakast/szobat lehet talalni, vegyuk mondjuk egy heti £150-be kerulot, akkor heti £93.2 marad. ez negy hettel szamolva £372.8

Ebbol mondjuk csak buszberlettel szamolva (£72.20) marad £300.6, jelenlegi arfolyamon 110,568.44 HUF
Ez soknak hangozhat, de ha normalis eletkorulmenyeket szeretnel, akkor mar nem annira az...
Pl. a hus elegge dragan van merve :)

Sajat peldat sajnos nem tudok hozni, mert nem minimalberert dolgozok itt kint.

karosszékely 2012.01.18. 13:53:05

@Zabalint: Azért mennek távolabb (Angliába, Írországba), mert manapság többen tudnak angolul, mint németül. Vagy legalábbis azt hiszik, hogy tudnak. Aztán persze a helyszínen kiderül, hogy nem is.

Nekem is van ismerősöm, aki kiment Angliába takarítani/szobalánynak, vidéki kis szállodába. Itthon volt egy (magyar viszonylatban) jól fizető, irodai munkája, szeretett bulizni, ment is minden hétvégén, mondhatni jól élt. Kint meg 10-12 órákat kell dolgoznia, beosztás szerint gyakran hétvégén is, és el lehet képzelni, mennyi bulilehetőség van egy vidéki angol kisvárosban/faluban. De azért görcsösen akarja mutatni hazafelé, hogy milyen jól érzi ott magát.

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2012.01.18. 13:55:09

@Mihaja414: azert azt tegyuk hozza, hogy, adot is kell fizetni a heti bevetel utan, tehat az a 243 hetente inkabb 215, felteve ha dolgozik 40 orat a delikvens, ami szinten nem garantalt. Egyebkent vicc ahogy a sok luzer irja, hogy nem angolul, de majd a haverja segit. Ebredjetek fel, ha nincs penzed, es nem beszeled a nyelvet, maradj otthon, mert csak pattanas leszel vki seggen.

Tigrincs82 2012.01.18. 14:02:15

Én Dublinban élek egy ideje már. Sima árufeltöltő vagyok, és teljesen jól elvagyunk. Párom supervisor. 1.8as autót tartok fent,neki külön van egy 1.4-ese. Az ősszel a Karib-tengeren voltunk. És még félretenni is tudunk. Otthon kérdezd már meg az árufeltöltő-kisfőnök párost, hogy van e 2 autójuk, nyaralnak e 2 hetet a Karib tengeren? Egyedül az albérlet drága. a rezsi egy apartmanban negyede az otthoni összegeknek. Vadiúj kb 50nm es apartman-ban lakunk É-Dublinban. Legutóbb júliusban végeztem egy kis összehasonlítást. Az étolaj, liszt, cukor olcsóbb volt itt Írországban mint otthon. A hús (csirke) csak kicsit drágább. Az üzemanyag 20 forinttal drágább literenként mint otthon... Szóval én nem sietek haza. Mostmár naponta vannak olyan hírek az országról, amik megerősítenek abban, hogy nem kell visszatérnem Magyarországra. Persze, aki most keres itt melót annak nagyon nehéz, de nem lehetetlen. A jó munkaerőt akármilyen nemzetiségű, megbecsülik. Persze tudom, hogy vannak kivételek...

Ann1294 2012.01.18. 14:08:22

@Tigrincs82: Tedd hozza a nyelvtudasod is a tortenethez. Milyen szinten kell beszelni angolul?

Styxx 2012.01.18. 14:12:27

@Modor Tibi:
Gyerekkel, családdal csak extrém esetben, polgárháború stb. Nem hiába, a klasszikus bevándorló országokban (Ausztrália, Új-Zéland) pontozzák életkor alapján a migránsokat. Minél idősebb,annál nehezebb.

Még Izraelbe se valami egyszerű Alijával a zsidóknak visszatelepülni, ugyan kapnak valami minimál zsét, de abból éppen, hogy csak megélsz. Izraelről amúgy meg azt mondják, ha nem vagy legalább magas-középosztály szinten lóvés, szar ország, csalóka az, hogy turistaként fasza még nem jelenti azt, hogy élhető is, és nem is a robbantgatásokkal van gond, mert az csupán látványos, de kicsi a valószínűsége, hogy felrobbant egy merénylő. Koszos, sok az arab és főleg az orosz meg a csóró zsidó. Nem egy Manhattan vagy Rózsadomb, de még hatker se.

Mihaja414 2012.01.18. 14:13:08

@Col_Napalm:
Valoszinuleg igazad van, az adozasi ugyekhez a cegnel ahol dolgozom, van szakerto :) En meg nem tul sokat torodom vele magamtol, ha nem muszaj :)

Mihaja414 2012.01.18. 14:14:54

@Ann1294:
Ha arufeltoltokent akarsz dolgozni, valahol a kozepfok szintje alatt mar eleg (eleg sokszor hallok az ASDA-ban indiai dolgozokat "angolul" beszelni, rosszabb mint az enyem, marpedig en soha nem tanultam iskolaban angolt...)

Ann1294 2012.01.18. 14:28:21

@Mihaja414: De legalabb beszeled. Ez a fontos. Ezt kell latnia mindenkinek, hogy kell hozza egy also-kozepfok. Aki tudja a nyelvet azt nem lehet atvagni, el tudja intezni a hivatalos ugyeket es egesz elheto munkakat kap.

A fentebb belinkelt angliai blogban volt egy jo megallapitas -->"Nekem az a szemelyes tapasztalatom, h arányaiban itt annyi penzt kapsz mint otthon: magyarul ha otthon csak minimálbért tudtál osszekaparni akkor valoszinuleg itt sem leszel halálra fizetve, de pl ha otthon magas fizud volt (pl nettó 200k HUF/hó) akkor itt is jobban megleszel."

Tigrincs82 2012.01.18. 14:29:12

@Ann1294: Én már akkor sem beszéltem rosszul amikor kijöttem több mint 3 éve. Azóta csak jobb lett. Én nyelvtudás nélkül neki sem indultam volna. Azt merem mondani, hogy folyékonyan beszélek angolul, de nem tökéletesen.
@Mihaja414: Írországban annál a német bolthálózatnál ahol én dolgozom, ez nem igaz... Itt jól kell beszélni angolul. Belehallgattam interjúba nem régen. A manager 2szer feltette ugyanazt a kérdést más szóhasználattal, és az alany nem tudott rá válaszolni, úgyhogy be is fejezték az interjút.

Mihaja414 2012.01.18. 14:34:20

@Tigrincs82: Lehet, hogy az ASDA azert tud ilyen olcso lenni, mert nem torodnek olyan aprosagokkal, mint a nyelvertes :P

A teljes igazsaghoz azert hozzatennem, hogy (lehet csak szerencsevel) de engem felvettek dolgozni olyan nyelvtudassal, amire a kozepszintu nyelvvizsgan siman kirohognenek (nagy szokincs, eleg keves nyelvtan). Es nem arufeltoltonek, hanem szoftverfejlesztonek. Bar elismerem, ahhoz inkabb a programozasi nyelv(ek)ben kell fluent-nek lenni.

Azt is hozzatennem, hogy az ember angolja szerintem igen sokat fejlodik egy-ket honap alatt is (itt muszaj megszolalni angolul)

Tigrincs82 2012.01.18. 14:41:43

@Mihaja414: Ehhez az is kell, hogy nem magyarok között dolgozz :) Egy boltban azért nem árt az angol. Ügyfelekkel, kasszában, stb... Programozóként, azért egyszerűbb...

Ann1294 2012.01.18. 14:43:44

@Tigrincs82: Bocs, rossz fele valaszoltam, nem figyeltem ki valaszolt.

Csak ra akartam mutatni, hogy a jo munkahoz kell jo angol tudas es szoragalom.

Nem, nincs gondom a nyelvvel, angolul dolgozom napi szinten, a magyart csak a csaladtagokkal hasznalom, szoval nem kell aggodni, nem vagok neki a vilagnak nyelvtudas nelkul.

Most nemetul tanulok, mert oda keszulok, de egy interjun sem tudok atmenni a jelenlegi tudasommal, keves. Masfel evet adtam magamnak. A szakmai reszt tudom, csak a mondatoktat nem tudom osszerakni (nyelvtan) es a mindennapi nemetem egy katasztrofa. Az angol naluk masodik nyelvnek alap de edeskeves...

captain u.J.Black 2012.01.18. 14:49:34

Magyarországon 300.000 forint nagy pénz, külföldön 1000 euró annyira nem...? Nekem mindig az az erzesem amikor hazalatogatok, hogy ez pont forditva van. Nemetorszagban elek 6 eve es meggyözödesem, hogy minden teren Magyarorszag nagysagrendekkel dragabb orszag.

carbissian 2012.01.18. 15:01:29

Erdekes volt olvasni a posztot,mintha az ot evvel ezelotti onmagamat latnam,hallanam! En Angliat valasztottam a nyelv miatt,azt hittem tudok angolul (kozepfokuval jottem ki),aztan amikor az otthonrol lefixalt munkanal kiderult hogy kamu az egesz,es csak a lovera jatszottak a "jonevu magyar allaskozvetito cegnel" akkor rajottem hogy a kozepfok eleg takaritashoz eleg. most mar sokkal jobban mennek a dolgok,az angolom is sokat fejlodott,es sokkal jobban megfizetnek es megbecsulnek mint otthon.

Ann1294 2012.01.18. 15:32:17

@captain u.J.Black: Ugy nem nagy penz, hogy indulasnak nem nagy (minimum) ugy is ha csak szobat berelsz, hanem lakast, lerakni a kauciot, telefonalgatni, netkavezoba menni... Mire lesz munkad pik-pak eltunik, elfolyik a kezedbol. Ha meg videkre mesz es auto is kell akkor ennek tobbszorose kell indulasnak.

Gondolj bele. Leszall a repulo. Nalad van 20 (Ryanair 15kg) kilo holmi, iratok, csak a legszuksegesebbek.
Kell taxi vagy busz repterrol be a varosba, kell szallas (2 havi dij 1+1 a kaucio), elelem, agynemu (paplan, parna, huzat vagy egy halozsak), tisztasagi felszereles (nem ezzel nehezited a borondot), tanyer-pohar-kes-villa-kanal, WC papir, papirzsepi, papucs, feltoltos telefon es ratolteni, tomegkozlekedesre berlet, feltoltos internet stick, feltolteni ra penzt... es ez egy nap. Nem fer bele minden a borondbe, probald csak ki.

Es ki tudja mire lesz munkad, addig ki kell tartani.

ZmanUK 2012.01.18. 15:32:51

Teljesen jo iras, realisztikusan bemutatja hogy mire figyeljen az ember.

Az en tapasztalatom hogy a "kivandorlok" java resze hatalmas almokkal a fejeben erkezik, es a racionalitast tavolrol sem ismerik.

A legtobben felulnek az innen-onnan hallott dolgoknak ahelyett hogy maguk is utanna neznenek, gondolnanak.

A legdurvabb amikor ezt olvasom: "mindent megcsinalnek, angolul nem beszelek" :)

Tokeletes parositas :))))) Ezek az emberek nem gondolnak bele hogy megis mennyi az eselye igy allast kapniuk?

bazd meg 2012.01.18. 15:42:03

Amikor kimesz kulfoldre melozni, eszreveszed hogy a bilibe log a fejed. Kiderul hogy nem is olyan idiota a kulfoldi es az okos magyar rajon hogy felrevezettek otthon. Ha otthon nem jott ossze cirka 30 evig ( a szuleidnek sem )akkor meg is hogy gondolhat valaki arra hogy majd kint megcsinalja egy par ev alatt ??? Idiotak a magyarok ;^)

bazd meg 2012.01.18. 15:45:19

Meg jo hogy van internet mostanaban, elgondolkodom azon micsoda sotetseg volt otthon meg a 2000-evek elejen es elotte, mondjuk nem csodalkozom rajta.

ZmanUK 2012.01.18. 15:50:00

@bazd meg: En megcsinaltam, ugy hogy otthon nem jott ossze :)))

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.01.18. 15:58:32

Én anno pénteken néztem egy álláshirdetést, vasárnap már leszálltam Londonban, hétfőn kezdtem.

Kuli meló és túlórával kicsivel többet kerestem mint 1000 font. A szállás 60 £ volt hetente.
Az eredeti cél az volt, hogy feltornázzam az angolomat közepes szarból elfogadhatóra. De! Ha csak magyarokkal vagy körülvéve napi 12 órában, annak nem sok értelme van.
Ennyit megkerestem itthon is, úgyhogy irány haza.
Kanadát még kipróbálom pár év múlva.

bazd meg 2012.01.18. 15:58:33

Drukkolok is mert magyar vagy, csak az otthoni mentalitast nem birom. Mindent fikazunk aztan lemasoljuk, persze rosszul, stb, stb. Megolnenk egymast egy pohar vizben, ki a tokom tanitotta ezt a magyarokkal ??? Azt kene a vizbefolytani ;^)

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2012.01.18. 16:42:11

Az a baj, a mostanában érkezőkkel, hogy elvárják a segítésget egy állás/lakás kapcsán. Állást lehet szerezni, segítséggel, de aztán hamar kiderül ( általában ), hogy bizony büdös a munka, nem értik amit kell, hiába van középfokú nyelvvizsga ha valójában nincs mögötte semmi, dolgozni kell hétvégén ( úristen ), meg eleinte bizony szart kell pucolni. Nincs egyből ingyen ájfón szerződéssel, új kecó, 50 megás net, BMW, "oszt csak mosogatni kell", az aljáról indulsz itt, és dolgozni kell, tanulni, nyelvet, szakmát, hogy vidd valamire. Tény, hogy aki odateszi magát, jut is valamerre, de aki kijön, hogy majd a haverok, meg minek angol, a gyárban nem kell, azok mennek haza sirni, hogy szar itt, szar a kaja, meg bunkók az angolok. Én jártam már úgy, hogy 2 újonnan érkezővel vettem ki egy lakást, persze a nevemre került minden, kecó, tv, net, előfizetések, én intéztem mindent, de a jószivem, főiskolai csoporttársak, csak nem szívom meg, az egyik 2 hét a másik két hónap múlva hagyott ott egy 3 szobás lakásban, az összes szerződéssel a nyakamban. Tudom, én vagyok a fasz, de a jövőben megválogatom, kinek nyújtok segítséget.

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2012.01.18. 16:45:20

@bazd meg: én is megcsináltam :) ettől eltekintve, igazad van.

Yumurdzsak 2012.01.18. 17:03:35

@captain u.J.Black: persze, mivel német fizetésed van. de pesten iszol 70 centből egy sört, berlinben min. 2 euró. lakás berlinben min 280 euró, Bépesten meg 100 ejró. de persze te arányaiban többet keresel. nade mondjuk a német aldi tényleg olcsóbb mint a magyar (nominálisan)

Ann1294 2012.01.18. 17:04:40

@Col_Napalm: Egyetertek, de lehet sokan nem. Ismeros mondta, hogy naluk keresnek karosszeria munkara kollegat, alap angol es szorgalom kell. Annak adjam csak meg az elerhetoseget aki tenyleg ert hozza es komolyan dolgozna. Szethintettem ismerosi korben. Telefon: hallottam lenne munka, uszomester vagyok, de tudok kalapalni, beajanlasz? Na persze. En voltam a bunko. Kovetkezo telefon: Es hol van helyileg. Oda o hogyan jar be nincs kocsija mit kepzelek en, hogy o ott elvallal munkat?! Hat itt es en voltam a hibas. Kovetkezo telefon: Engem erdekel, de eljonnel velem az interjura forditani, mert nem beszelek angolul. Angol kell. Minek kellene, dolgozni akarok nem beszelgetni. ????? Szoval itt mondtam mindenkinek, hogy sajnos megsincs munka. En nem ajanlok be senkit sehova.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 17:20:52

2007-ben azon gondolkodtunk: hová is menjünk, Spanyolországba vagy Bulgáriába? Azért csak ez a 2 opció volt, mert Magyarországon kívül ez az a 2 EU-ország, melynek nyelvét mindketten ismerjük.

Végül Bulgáriába mentünk, mert az olcsóbb.

bazd meg 2012.01.18. 17:27:35

En amikor kijottem 1999-ben tobb nacio ( nem magyarok ) mondtak hogy az elso 5 ev a legnehezebb, ha kemenyen melozol viheted valamire es lam tenyleg ot ev szopas utan megvettem a hazamat plusz kamionozok, szoval kemenyen emberek ja es becsuletesen. A magyar okossagokat itt mar kiszartak evtizedekkel ezelott;^)

Jaffar 2012.01.18. 18:44:45

Na akkor hozzászólok én is :)

Engem a szelerem vitt ki, bár nem angliába, hanem a szomszédos Ausztriába. Itt annyival rosszabb a dolog, hogy az angol nem elég, ide német kell, szal baszhattam az angol tudásomat :S
Egy szobában kezdtük, a folyaósón volt a közös konyha meg a WC, tusoló. Ez volt 2003-ban. Tavaly jutottunk el odáig, hogy végre egy vadiúj!!! Genossenschaftba (hosszútávú bérleti szerzödés egy lakásra) költözhettünk. 8-9 évig tartott, amíg szó szerint talpra álltunk és mondhatni mostanra már "normális" életet élünk. Mostanra értük el azt, hogy nem néznek külföldinek minket, söt.......
A megbecsülés hamar megvan, de ha feljhebb akarsz kerülni egy "szakmunkásnál", akkor bizony sokat kell tenni érte. Van ismerösöm pl. aki programozó és pikk-pakk kijött és azonnal volt melója, ráadásul nagyságrendekkel többet keres, mint én, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy odahaza is böven 700 felett volt a bruttója. Na ö a kivétel kivételje.
Erre ne alapozzon senki. Ha valaki itthon minimálbérböl él, akkor valszeg kint sem fog jobb életszínvonalon élni. Valszeg többet fog keresni, de az mind elmegy, méghozzá úgy, hogy észre sem fogja venni. Odahaza sokan elfelejtik, hogy a saját tulajdonú lakás, bármekkora is, azt jelenti, hogy GAZDAG VAGY!
Ettöl függetlenül mindenkinek azt tanácsolom, hogy menjen, mielöbb és minél többen, mert ez mindenkinek az érdeke. Akkor is, ha csak egy fél évet bír ki, de legalább lát valami mást, jobbat/rosszabbat. Akármikor hazalátogatok, szörnyülködve látom, hogy egy szaros élelmiszerüzletben biztonsági örök vannak. Szégyen. S mielött valaki betámadna, nem, nem csak a cigányok miatt vannak ott!!!!!!!!!!!!!!
Arról nem is beszélve, amikor az otthoniak jönnek, hogy ök milyen sokat dolgznak és milyen kevés lóvét kapnak érte...............pffffff
Aha, persze. Azt ti csak hiszitek (tisztelet a kivételnek)!

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2012.01.18. 19:14:34

Sajnos nem mindenkinek jön be a dolog. Kijönnek, dolgoznak, de közben megy a fika, hogy szar a kaja, bunkó velük mindenki. Képtelenek bármit elintézni, mindig segiteni kell, ha az ember meg azt mondja, hogy bocs, most nem akarok 50 percig a te nevedben a netszolgáltatóddal vitatkozni, akkor meg te vagy a paraszt. Olyannal is találkoztam, sajnos, hogy idejött a pénteken, ismerősök közé, saját szobát kapott, internettel, mosógép a lakásban, ( ezek az elején luxusnak számítanak ) hétfőre reggelre állásinterjú, amiből szerda reggeli kezdés lett, és hazament egy hét múlva, hogy ebben az országban nincs lehetőség. Most otthon betanított munkás 70 ezerért. Kell némi tökösség, az angol tudás, és induló tőke mellé, hogy idegen földön is megállja a helyét a pályázó. Tudom, hogy otthon szar, tapasztalom, amikor hazamegyek, hogy bmeg, mi ez itt, de aki otthon balfasz, az itt is az lesz. Persze azért is majd más lesz a hibás.

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2012.01.18. 19:25:30

Én személy szerint biztatok mindenkit, hogy vágjon bele, ha a posztban leírtaknak jár el. El kell fogadni, hogy lehetsz otthon akárki, dolgozhatsz te valami multinál, 6 mobiltelefonnal, meg céges autóval, ha úgy döntesz, hogy külföldön próbálkozol, az aljáról indulsz. Ugyanúgy, mint egy pakisztáni, lengyel, vagy feka. A kérdés, hogy feljebb jutsz-e, rajtad múlik. A kelet európaiakat megbecsülik, mert tudnak dolgozni. Aki viszont idejön arcoskodni, hogy nehogymá ezt csináljam, baszdmeg, pesten mercivel jártam, itt meg buszozzak, az jobb ha otthon marad. Én szivesen válaszolok olyan kérdésekre, amik az Egyesült Királyságra vonatkoznak, a mindennapi életről, ügyintézésről ilyesmiről, és biztatok mindenkit, hogy próbálkozzon, de előtte alaposan gondolja végig, mert felborul az ember élete alaposan.

kacsalekvár 2012.01.18. 19:46:18

Sokat töprengek én is a témán, bár pénzileg most nem állok úgy, hogy megejthetnék egy ilyen kiruccanást. Elsősorban Anglia foglalkoztat.

Itthon is van melóm, a nagy magyar átlaghoz képest még "jól" is keresek. Viszont nem szeretnék mindent és mindenkit itt hagyni egy kis kalandért. Nulláról kezdhetném azt, amit idehaza évek alatt kialakítottam. Anyagilag lehet, hogy jobban jönnék ki a dologból, de "életileg" biztosan nem.

Jól érzem magam a családommal, barátaimmal. Alkalmazottként egyszerűbb a dolgom, nem kell mélyen beleásnom magam a cég mindennapjaiba. Vasárnaponként szarok a GDP-re, megyek világot látni a barátaimmal és ehhez minimális pénzek kellenek. (Bringa vagy gyalogtúrák...)

Élni tudni kell. Elődeink is jól megvoltak vagyonok nélkül, valahogy nekünk is sikerülni fog.

Kepan 2012.01.18. 20:09:23

@kacsalekvár:
Ezzel én is így vagyok. Még ha nem is kéne szakmailag nulláról kezdeni, és relatíve jó fizut kapnék, az élet ettől még megváltozik. Közeli barát/rokon híján szembesül(het)nék a magány igazi fogalmával, erre pedig nem vágyom. Mindenesetre ritka külföldi útjaim során igyekszem nem szégyenbe hozni az országot, hogy ha netán vannak is fenntartásaik velünk szemben, tudjanak felhozni ellenpéldát is, amikor söröznek. :)

kacsalekvár 2012.01.18. 20:23:35

@Kepan: Nekem magyar "imidzs" építés szempontból egyszerűbb a dolgom, mert házhoz jöttek az alanyok. Angol barátaink fél évig hazánkban dolgoznak, pihenésképp megmutatjuk nekik mi is az igazi vendégszeretet. Lassan már minden hungarikumot kipróbáltak, és alig akaródzik visszamenni nekik arra a sápadt szigetre. :)

Még fogok írni az országról alkotott véleményükről, mert nagyon sok tekintetben bizony sokkal jobb helyzetben vagyunk náluk.

venator 2012.01.18. 20:53:01

Dánia dettó, a válság előtt bőven elég volt az angol, azóta már a dán is kevés. Nem szívesen vesznek fel külföldit, megvannak nélkülünk is. Van bevándorlójuk épp elég, azokat is rühellik.

Persze orvos vagy képzett munkaerő jöhet, mert abból hiány van, de kulimunkára nem szabad ide jönni hiába jó a pénz.

Gyakran látom, hogy fiatalok kijönnek szerencsét próbálni, majd a Facebook-on keresnek munkát és albérletet, de azonnal különben elfogy a pénzük és haza kell menniük. Így tényleg nem éri meg kijönni.

A mai eszemmel én sem jöttem volna ki, de azért nem bántam meg. Viszont elég is volt négy év, plusz az apró.

snoopy333 2012.01.18. 20:58:56

Sok mindenben igazatok van...DE az biztos, hogy nem mindegy hol és milyen körülmények között "kaparod a szart"... Nem mindegy, hogy kint mkülföldön már reggel NEM megy el az életkedved egy barom közértes eladótól, aki egy rohadt "Jónapotot" nem bír odaböfögni neked, nemhogy egy apró mosolyt, hogy nem köt beléd tíz percen belül min. két ember, mert a világfájdalmát és gyűlöletét az épp arra járó első emberen tölti ki. Vannak még országok, ahol tudnak boldogok lenni, függetlenül az anyagi helyzetüktől, és a másokkal való bánásmódjuk nem az adott helyzetükön múlik! De ez nem Magyarország! Otthon mindenki rosszindulatú, irigy, folyton elégedetlen, sosem lesz elég semmi, foylton mogorvák és kötekedőek, anyáznak, ha nem haladsz az úton, anyáznak, ha gyorsan mész.. Egyszerűen a magyar nép már reménytelenül depressziós és esélytelennek látszik, hogy csak úgy boldog tudjon lenni. Hogy meg tudja látni a rosszban is a jót, a másik emberben a jót! (tisztelet a nagyon ritka kivételnek) Sajnos ez tény.. sehol sincs kolbászból a kerítés, De a boldogság megtalálásához a pénzen kívül még rengeteg sok dolog kell!!!

snoopy333 2012.01.18. 21:00:42

Szóval nem biztos, hogy csak a pénz a motiváció abban, ha valaki lelép otthonról...

venator 2012.01.18. 21:45:05

@snoopy333: "Otthon mindenki rosszindulatú, irigy, folyton elégedetlen, sosem lesz elég semmi, foylton mogorvák és kötekedőek, anyáznak, ha nem haladsz az úton, anyáznak, ha gyorsan mész.. "

Mennyire igazad van és ez mégis mennyire tud hiányozni néha. :))

Col_Napalm · http://www.justlooking.blog.hu 2012.01.18. 21:52:07

A kedvencem, mikor hazamegyek, belefutok néhány ismerősbe, akik csak annyit tudnak rólam, hogy pár éve már nem otthon esz a fene, és kérdezik, mintegy mellékesen, hogy gyűlik már a pénz? Látszik rajtuk, hogy bizony szeretnék ha szálkás lenne a hintalovam háta. Eleinte még szabadkoztam, hogy azért nincs kolbászból a kerítés, stb, de mostmár csak annyit mondok, hogy bizony, tele vagyunk, mint a délibusz, ha nagyon kell hazudok egy pofátlan összeget is. Látni azokat az arcokat, na ehhez is kevés a mastercard :)
Szeretem Magyarországot, ott van sok barátom, sok olyan hely amihez emlékek fűznek, szeretek túrázni a Mátrában, lazulni a Balatonon, borozni Egerben, DE, ott élni, köszönöm nem.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.01.18. 22:02:00

Én az ezredforduló után léptem le pár évre. 6 év kolbászolás után hazatértem, mert a londoni cég egy budapesti melót csinált, azt gyúrtam napi szinten két évig.
Aztán bekötötték a fejemet, meg elegem is lett a sok utazásos életmódból, letelepedtünk egy kisvárosban.

Érdekes módon egyébként közben meg az ismerőseim 90%-a külföldre ment dolgozni/élni, nem kevesen az én példámat látva. Van akinek bejött, van akinek kevésbé...
De ez mind a válság előtt volt, most már nagyon meg kell gondolni a dolgot, mert sokkal nehezebb elhelyezkedni a hiányszakmákon kivül, és már nem elég habogni angolul.

snoopy333 2012.01.18. 22:20:05

@venator: inkább a család és a barátok... nem?:)

venator 2012.01.18. 22:32:22

@snoopy333: Persze, de ezt nem is irtam annyira alap. ;-)

OrangeOrder · http://orangeorder.blog.hu 2012.01.18. 23:09:45

@Jaffar: a UK-ban is mindenhol vannak biztonsági őrök. Akkor oda ne menj.

@snoopy333: te nagyon hülye vagy, és nagyon szerencsétlen életed lehetett itthon, amitől menekülnöd kellett... sajnállak.

bazd meg 2012.01.19. 03:09:06

OrangeOrder te egy nagy luzer lehetsz, massz at a szomszed faluba hatha latsz uj dolgot is ;^)

captain u.J.Black 2012.01.19. 13:26:06

eletem legjobb döntese volt, hogy elmentem. Soha nem bantam meg.

snoopy333 2012.01.19. 15:18:50

@OrangeOrder: Nem hiszem, hogy hülye lennék, inkább jellemző, hogy éltem otthon egy ÁTLAGOS dolgos életet, és LÁTOM a dolgokat... A tény tény... Aki tud elmenekül otthonról.. nem hiába...

venator 2012.01.20. 12:18:57

@snoopy333: Az a baj, hogy sokan akkor is elmenekülnek, amikor nem kellene, mert nincs elég infójuk, aztán jön a kegyetlen pofára esés és egy fillér nélküli hazamenetel. Persze ezekről nem olvasunk, mert ki írná meg, hogy megszívta?

Ráadásul ahogy látom, azért jócskán készülnek haza is emberek. Mi is hazamegyünk, Droli is készül, ez mindjárt kettő. :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.20. 13:44:53

@snoopy333:
Szvsz veled van leginkább a baj, hogy így általánosítasz Magyarországra.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.01.20. 13:47:12

@snoopy333:
"De a boldogság megtalálásához a pénzen kívül még rengeteg sok dolog kell!!! "

Én például ezért nem költöznék Angliába soha, mert én az angol mentalitást nem tudom elviselni.

snoopy333 2012.01.20. 21:36:31

@Zabalint: nem hinném! Szeretem Magyarországot, és rohadtul sajnálom, hogy ellehetetlenítik az életet otthon!! Szerinted normális dolgok folynak otthon? Mindenki lehúz mindenkit??? Te jól érzed így magad otthon???Ezt a jövőt kívánod a gyerekeidnek???
Rengeteget lehet tanulni más népektől, hogy hogyan lehet jól élni illetve ezerszer jobban, minden szempontból! Tőlünk max a gulyásleves receptjét lehet megtanulni, nem pedig a boldogulás receptjét!

ZmanUK 2012.01.23. 16:05:45

@Zabalint: Milyen angol mentalitast? Szerintem az angoloktol sok mindent tanulhatnank ami pozitiv. Persze rengeteg dolog van amiben masok mint mi, hiaba, mas nemzet, viszont nem kotelezo azt kovetni ami nem tetszik.

Nekem eletem dontese volt hogy eljottem es nem bantam meg, es nem hiszem hogy valaha is visszamegyek Magyarorszagra. Tulsagosan beepultem mar ide ...

ZmanUK 2012.01.24. 21:54:29

Gyűjtögetésbe kezdtem, akinek van kedve kommenteljen:

prayforsuccess.blog.hu/2012/01/24/370th_mit_dolgoztok_firsth

Kíváncsi vagyok mióta vagytok kint és mit dolgoztok

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 21:02:11

@Zabalint: nagyon sokan vannak ilyen hülyék. mert azok a kényszerképzeteik vannak, amiket fent droli összegzett: hogy nem baj, hogy egy szót nem tudnak az adott ország nyelvén, hogy á, tud ő mosogatni (és ha nem beszéli a nyelvet, hogy érti meg, hogy mit kell csinálni, mikor kell jönni, mikor van szabadnap, stb. stb?)

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 21:05:53

@Mihaja414: ráadásul, amit írsz, az 40 órára vonatkozik, és bruttó. az ilyen takarításos munkák meg részállások, vagy casualek, és még ugye ebből jön adó, meg NI. úgyhogy még kevesebb lesz.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 21:10:34

@carbissian: akkor az az "otthon lefixált munka" nem volt otthon lefixált munka. de szerződést gondolom nem írtál alá, és nem volt interjú az angol cég fejeseivel. én úgy jöttem ilyenre, hogy ez mind megvolt, és láss csodát, nem volt átverés...

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 21:17:02

@snoopy333: csak szólok, hogy pl. Angliában nem hogy az eladók, de még a saját kollégáim se szoktak hangosan köszönni. szembejön, épp csak mosolyog egyet, jelezve, hogy látott, és megismert. hang nem jön ki a torkán.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 21:18:19

@venator: én is szívesen mennék, de egyelőre nem aktuális. még olyan két évet adok magamnak.

venator 2012.02.02. 21:49:50

@A Tyne folyó déli partja: Mi is csak erőlködünk, aztán lehet, hogy nekünk is rá kell húzni.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.02. 22:42:42

@venator: itt most nálunk leépítések vannak, plusz új lakást is kell néznem, elvileg pont jó alkalom lenne, gyakorlatilag mégse, mert engem nem építenek le, és egy tanfolyam köt még két évig a munkahelyhez. (persze, nem igazán akarom, hogy leépítsenek, nem kapnék elég pénzt, és még nincs annyi talonban, amennyi szükséges lenne). de ha mégis elküldenek, megyek haza...de marha rosszkor jött ez, hogy most kell új lakást néznem, mikor lehet, hogy ha most nem is, jövőre építenek le...meg ugye, az új lakáshoz is pénz kell, úgyhogy nagyon nem jó most, hogy így jött össze. mindegy, majd lesz valami.

venator 2012.02.03. 19:28:12

@A Tyne folyó déli partja: Mi úgy terveztük, hogy karácsonyra hazamegyünk, majd meglátjuk. Amikor menni kellett volna, akkor maradtunk, így most várnunk kell egy kicsit megint. Egy költözés itt is eléggé össze tudja zavarni a költségvetést, ezzel együtt mi épp most béreltünk egy kisebb, olcsóbb lakást. A hónap végén költözünk.

A Tyne folyó déli partja 2012.02.03. 19:45:21

@venator: nekem bontják a lakásomat, a környéket, így költözni kell. sajnos nincs annyi tartalékom, hogy elég legyen egy otthoni lakásra, plusz még vésztartalék is legyen (pedig a jelenlegi lakás eladásából, plusz a tartalékokból majdnem van egy lakásra való), a szülői házba viszont tuti nem költözök...így most új lakás lesz, és kb. két év múlva megpróbálom el vagy kiadni, remélhetőleg addigra tudok annyit összehozni, hogy tudjak otthon venni egy lakást, és még félretett pénzem is legyen, míg találok munkát.
süti beállítások módosítása