Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Orbán és a középosztály

2012. február 07. - bogancs

Jó lenne tudni, hogy mely jövedelmi sávot tekinthetjük alsó-, közép- és felső osztálynak. Ez a kérdés azért lett most érdekes, hiszen a miniszterelnökünk a középosztályt helyezte tegnapi évértékelő beszéde középpontjába, miközben korábban leginkább szegényekre és gazdagokra osztott társadalomban zajlottak a viták.

Próbáljuk az egyes osztályokat most elsősorban jövedelmi helyzet alapján definiálni! A januári posztsorozatomban egy kétgyerekes kétminimálbéres családot próbáltam szimulálni, akiknek a havi nettó jövedelme mindennel együtt 168ezer forint. (Megjegyzem messze nem ez a legalsó jövedelmi szint az országban.) Miután a kísérlet során az jött ki, hogy ebből a pénzből csak igen-igen nehezen lehet kijönni, önálló lakásra és kocsira nemigen futja belőle, holott éppen ez lenne a középosztály egyik jellemzője, én azt mondanám, hogy a középosztálybeli család havi jövedelme az említett nettó 168 ezer forintnál minimum havi nettó 50-60ezerrel magasabb. Ekkora jövedelem minimum kell ahhoz, hogy józan és takarékos életvitel mellett középtávon megteremthető legyen egy önálló egzisztencia. És akkor ez még egy nagyon alsó középosztálynak tekinthető. Az ez alatt kereső családok értelemszerűen tekinthetők alsó osztálynak.

Jó kérdés az, hogy hol húzódik a középosztály felső széle, vagyis hol lenne az a jövedelmi határ, amely felett esetleg be lehetne vezetni úgy egy második jövedelemadó kulcsot, hogy az már ne a középosztályt, hanem a felsőosztályt terhelje. Talán nevezhetjük a középosztály és a felsőosztály határának azt a szintet, amikor a család egy 100-140 nm-es jó minőségű családi házban lakik, két autó áll a ház előtt, évente kétszer telik külföldi nyaralásra, ezen kívül a hosszú hétvégéken belföldi utakra. Márkás ruhákban járhatnak, és érdeklődési körtől függően nem okoz gondot havi néhány alkalom moziban, színházban, vagy éppen étteremben, kiállításon, vagy vidámparkban eltölteni az időt. És mindezen felül még havi 100-200ezer forint megtakarításra is képesek. Ez az összeg elég arra, hogy évtizedek alatt 10-20 millió forintos szabad vagyonuk felhalmozódjon, ugyanakkor kevés a felsőosztály velejárójának tekinthető luxusyacht, luxusnyaraló, helikopter… stb eléréséhez.

A középosztály felső jövedelemhatárát ezek alapján én valahol havi nettó 800-900ezer forintra taksálom. Akinek havonta ennél több becseng, az nyugodtan nevezhető felsőosztálybélinek, megjegyezve, hogy azért még a felsőosztályban is vannak fokozatok. Ehhez a havi nettó 800-900ezerhez az kell, hogy mindkét kereső a családban bruttó 600-800 ezret keressen. Ezt a bérszintet Budapesten egy sokéves tapasztalattal rendelkező diplomás informatikai, mérnöki, vagy marketing, pénzügyi… stb. végzettségű dolgozó ember kis igyekezettel elérheti, de ebbe a bérkategóriába sorolhatók az alsó és alsó-középvezetők is. Például banki fiókvezető, vagy áruházi osztály- és főosztályvezető.

És persze van még egy réteg, aki anyagi lehetőségeit nézve a középosztályhoz sorolható, mégpedig a vállalkozók. Azok a vállalkozók, akik részben a szürkegazdaságban foglalnak helyet, mert mondjuk időnként számla nélkül dolgoznak, vagy éppen zsebbe fizetnek az alkalmazottaiknak. Ugyanígy középosztálybeli színvonalat érhetnek el azok az alkalmazottak, akik bár minimálbéren, vagy ahho viszonylag közel eső bérre vannak bejelentve, de emellett zsebbe is kapnak pénzt munkaadójuktól.

Én ezenkívül a középosztályhoz sorolnám azokat a vidéki gazdálkodókat, akik az EU-s vagy hazai támogatásokra támaszkodva érnek el jó életszínvonalat és/vagy halmoznak fel jelentős értékűnek mondható agrár termelőeszközöket. (Például borászok, biogazdálkodók, sokhektáros termőföldön gazdálkodó gabonatermelők, nagy létszámú állatállománnyal rendelkező állattartók)

A felsorolásból annyi látható, hogy messze nem a középosztály a legnépesebb osztály Magyarországon, de azért nem is elhanyagolható a létszámuk. Az meg, hogy ez az osztály legyen a kormányzati politika első számú preferáltja, szintén jó kérdés. Az kétségtelen, hogy gazdaságilag ez a legaktívabb réteg, tőlük szedhető be potenciálisan a legtöbb adó, ilyen szempontból fejlődésük elősegítése jó döntésnek tűnik.

Kérdés persze, hogy közben mi lesz az alsó osztállyal? Melyik a járható út? Az, hogy előbb felemeljük a középosztályt, aki aztán a hátán felhúzza az alsóbb rétegeket, vagy fordítva. Előbb a középosztály progresszív adóztatásával emeljük fel az alsó rétegeket egy viszonylag magas szintre, és ha ez megvan, csak eztán engedjünk a középosztály adóprésén?

A poszt végére tettem még néhány szavazást, mert kíváncsi vagyok, hogy nagyon mellélőttem-e a középosztály jövedelmi szintjével, vagy mások is nagyjából így látják.

Megj.: Természetesen adott életszínvonal elérése a havi jövedelem mellett függ a lakóhelytől, a családi állapottól és a háztartásban keresők és eltartottak számától éppúgy, mint esetleges egészségügyi problémáktól. Épp ezért nehéz pontos határt szabni, inkább csak sávokat lehet kijelölni, de még azt is nehezen.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr574077214

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: UFO szállt le Magyarországon 2012.02.08. 09:09:29

Persze bennünket, magyarokat ez sem érhet váratlanul, mint ahogy nem is ért. Már órákkal az UFO érkezése előtt tudtunk róla....

Trackback: Évértékelés: Istentől várd az új életet! 2012.02.08. 08:25:06

A Fidesz választási győzelme után Orbán Viktor beszédet intézett az ünneplő tömeghez a Vörösmarty téren. Semjén mester hatalmas keresztvetéssel mutatta ki, hogy a pénzen kívül még ki mindenkinek köszönhetik a győzelmet. (Alázatos, őszinte ember.) Aztán...

Trackback: Évértékelés: Istentől várd az új életet! 2012.02.08. 08:23:35

A Fidesz választási győzelme után Orbán Viktor beszédet intézett az ünneplő tömeghez a Vörösmarty téren. Semjén mester hatalmas keresztvetéssel mutatta ki, hogy a pénzen kívül még ki mindenkinek köszönhetik a győzelmet. (Alázatos, őszinte ember.) Aztán...

Trackback: Évértékelés: Istentől várd az új életet! 2012.02.08. 08:23:14

A Fidesz választási győzelme után Orbán Viktor beszédet intézett az ünneplő tömeghez a Vörösmarty téren. Semjén mester hatalmas keresztvetéssel mutatta ki, hogy a pénzen kívül még ki mindenkinek köszönhetik a győzelmet. (Alázatos, őszinte ember.) Aztán...

Trackback: Évértékelés: Istentől várd az új életet! 2012.02.08. 08:22:56

A Fidesz választási győzelme után Orbán Viktor beszédet intézett az ünneplő tömeghez a Vörösmarty téren. Semjén mester hatalmas keresztvetéssel mutatta ki, hogy a pénzen kívül még ki mindenkinek köszönhetik a győzelmet. (Alázatos, őszinte ember.) Aztán...

Trackback: Orbán és a középosztály 2012.02.08. 00:09:48

Jó lenne tudni, hogy mely jövedelmi sávot tekinthetjük alsó-, közép- és felső osztálynak. Ez a kérdés azért lett most érdekes, hiszen a miniszterelnökünk a középosztályt helyezte tegnapi évértékelő beszéde középpontjába, miközben korábban leginkább sz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

DIldiko 2012.02.08. 14:51:32

@-kraci-: Hát igen, de lehet, hogy azok akik nem dolgoznak, mert nem fűlött hozzá a foguk, lehetőséget kapnának, hogy munkával ugyan, de az eddig bevételük 2-3szorosát érhetik el remélem elgondolkodnának és dolgoznának. De ez egyelőre hiú ábránd. Először annak kellene lehetőséget adni a munkára, aki legalább akar dolgozni. Remélem a gyerekeinknek tényleg jobb életük lesz - bár a szüleim is ezt mondogatták 20-30 éve.

DIldiko 2012.02.08. 14:54:04

@-kraci-: A telekocsival és a tömegközlekedéssel csak 2 baj van: Vidéken nem nagyon van és nem akkor megy amikor te vagy a szülőd, gyereked beteg és azonnal menni kell az orvoshoz, kórházba!
Gondolom azért a fővárosban kicsit jobb a helyzet közlekedés szempontjából!

Mária 2012.02.08. 14:56:44

@AutosVilli:

"ez a tipikus köcsög szokás,belinkelünk egy angolt szöveget,hogy igazoljam magamat."

Nem én tehetek róla, hogy KÖZÉPOSZTÁLYBELI létedre nem tudsz angolul :)

hackbard.celine 2012.02.08. 15:00:01

@-kraci-: Most nem azért, de nem teljesen jönnek ki a számok
hitel 74000
2 db bérlet 19600
mozi 2500
sport 2000
étterem (havi 1) 3000
borkóstoló 3500
koncert 4000
fodrász 4500
kozmetika 4000
konditerem 7000
felsorolt múzeum, nyaralás 5000

Ez így 129e, úgy hogy nincs benne víz, csatorna, villany, közös költség, szemétszállítás, kommunális/építményadó.
Nincs benne a havi kaja, ami két személyre legalább 50e. Nincs benne ruházkodás, gyógyszer, kondizáshoz táplélék kiegészítők, váratlan kiadások, stb.

Mária 2012.02.08. 15:07:19

@-kraci-:

"A messiásvárás helyett dolgozni is kellene már végre!"

Hol is vannak azok a munkahelyek, ahová be lehet állni dolgozni?

Ja, hogy te a Start programos közmunkára gondoltál. 47.000-ért havonta, hiszen a Mató is megmoondta, hogy annyiból vígan meg lehet élni.

Kicsi szívem: a közmunka NEM munka. A közmunkáért kapott pénz NEM fizetés, hanem segély.

Ha fizetés lenne, akkor nem lenne 40%-kal kevesebb, mint a legalacsonyabb minimálbér, ami rendes munkáért adható.

*

Remélem, az elsők között leszel, a hozzád hasonlókkal együtt, akinek feltörik a lakását és elveszik az értékeit azok, akiknek elege van a nyomorból, a kilátástalanságból, a közmunka ajánlgatásából, meg a cinikus beszólogatásokból, ha végül elpattan az a bizonyos cérna a mérhetetlenül szegény és kiszolgáltatott embereknél.

lavór 2012.02.08. 15:23:57

@hackbard.celine:

Hát egyik hónapban eszik, a másikban meg az általad felsoroltakat csinálja! Érted? :D

@Mária:

És ugye a közmunka nem termel értéket, címkét cseréltek a dolgon, jobban hangzik. De ezzel még nem is lenne baj. A baj az alacsony valódi értéket termelő munkahelyek folyamatos csökkenése, a 40 év feletti korosztály ellehetetlenítése... Na de majd lesz olyan, aki be akarja bizonyítani, hogy bizony abból az 50 ezer forintból akár még félretenni is lehet. És értelmiségiek, ja.

Kivlov 2012.02.08. 16:10:54

@DIldiko:
ki beszélt a dokikról? senki.
sok a közszférai létszám, ez tény.

AutosVilli 2012.02.08. 17:26:57

@Mária: Te még olvasni sem tudsz.

Kiß B. 2012.02.08. 18:55:40

@hackbard.celine: Ketten keresünk, és nincs minden hónapban mindegyik. A kondizáshoz pedig sohasem használtam táplálékkiegészítőt! :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:07:42

@Kőmíves Kelemen:

"Azért kurvajó, hogy a posztoló szemében a vállalkozók kizárólag szürkén/feketén szerzik a jövedelmüket, és kvázi maffiózó az összes..."

Bocs, ha félreérthetően fogalmaztam. Azt akartam írni, hogy nem csak a legálisan középosztály szintű jövedelmet bevalló vállalkozók számítanak bele a középosztályba, tehát akiket a KSH lát, hanem azok a vállalkozók is, akik számla nélkül is dolgoznak, így a legálisan bevallott jövedelmük alacsony ugyan, de a valós jövedelmük eléri a középosztályi szintet.

Tehát nem akartam még csak sugallni sem, hogy "minden vállalkozó maffiózó". Elnézést érte, ha félreérthető voltam és megsértettem bárkit is.

is 2012.02.08. 19:08:05

@AutosVilli: te is a rendőrökkel értesz egyet?:

Két rendőr mellett megáll egy külföldi autó. Az atuós letekeri az ablakot, nem ért magyarul, ezért kérdezi:
- Do you speak English?
- ???
- Sprechen Sie Deutsch?
- ???
- Parlez-vous Francais?
- ???
- Govoritye po ruszki?
- ???
A külföldi dühösen elhajt.
- Te, milyen jó is nyelveket beszélni!
- Ugyan már! Ez a köcsög is négy nyelven beszél, aztán mire megy vele?

ilyenek ezek a köcsög nyelveket beszélők. bezzeg a perfekt magyarok!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:09:16

@mészikevolt:

Lásd az előző kommentemet. Ezek szerint valóban rosszul fogalmaztam, elnézést érte.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:11:24

@Terézágyú:

"Nem is tudtam, hogy a szociológia is élet/valóságidegen tudomány :))))

A közalkalmazott a 100/150e havi nettójával? :))"

Ha ezt a háztartásban mindkét kereső megkapja, akkor kétszer nettó 150e, az már nettó 300e. Éppen tekinthető egy alsó-középosztálynak.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:13:10

@patvaros:

"Megmondta a nagy vezér legfőbb fegyverhordozója,47000 ft -ebből már tisztességesen meg lehet élni.Efölött már jólét van."

Linket légyszi! Különben kénytelen leszek csúsztatással vádolni téged.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:16:00

@Doubledecker:

"Nem jÓk ezek a számok, mert nem a Magyar realitást veszik figyelembe.

Természetesen ezek a jövedelemek Magyarorszáon is elérhetőek csak viszonylag szűk réteg számára.

Így Orbán is csak egy szűk réteggel kivételez....."

Ez kristálytiszta logikával levezetett következtetés volt. Grat! :)

DIldiko 2012.02.08. 19:17:52

@Kivlov: Szerinted az orvos nem közalkalmazott? Mondj olyan kórházat, ahol az összes létszám fel van töltve!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:19:09

@online távmunkás:

"Egy főre eső nettó 130-ról volt szó"

@saci02:

"Semmifele egy fore jutorol szo sincs!!!"

Gyerekek! Mi lenne, ha valaki belinkelné a vonatkozó KSH oldalt! Pikk-pakk el lehetne dönteni ezt a vitát.

Kiß B. 2012.02.08. 19:20:13

@Mária: "Remélem, az elsők között leszel, a hozzád hasonlókkal együtt, akinek feltörik a lakását és elveszik az értékeit azok, akiknek elege van a nyomorból, a kilátástalanságból, a közmunka ajánlgatásából, meg a cinikus beszólogatásokból, ha végül elpattan az a bizonyos cérna a mérhetetlenül szegény és kiszolgáltatott embereknél. "

Köszönöm a jókívánságodat, az átkod jó helyre küldted. Gondolom azért, mert fingod sincs, hogy milyen ha betörnek valakihez. Nekem van, íme a története: rossebezred.blog.hu/2010/01/08/volt_nincs_11

Nagyon fölhúztam magam erre a szemétségre amit leírtál, de lenyelem ami első pillanatban az eszembe jutott. Csupán megerősít abban, hogy dolgozzunk tovább, egy jobb és tisztességesebb társadalomért, ahol nincs helye senkinek, aki kivonja magát a társadalmi szabályok alól! Mindenesetre ha véletlenül nem az általad pátyolgatottaknál pattan előbb el az a bizonyos cérna, hanem azoknál akinek verejtékéből élnek, lehet, hogy fordulok egyet Salgótarján felé is!

DIldiko 2012.02.08. 19:22:34

@bogancs: Én 90, a férjem 100E a 2 gyerekre a családi pótlék 26600 Ft. Összesen 216E Ft négy főre! Hol van itt akár a létminimum is? Mindketten 23 éves munkaviszonnyal rendelkezünk, én 10 éve dolgozom ezen a munkahelyen, ő 16 éve fegyveres testületi dolgozó!
És örüljünk, hogy kompenzálták a bérünket, ráadásul évek óta ugyanannyit keresünk, az árak azóta kb. a duplájára nőttek!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:24:27

@blah:

"Azzal tudnék vitatkozni, hogy ez a középosztály mennyire számos, mert amit a posztoló leírt, abba a kategóriába nem sokan tartoznak, főleg vidéken nem."

Én olyankor szoktam csodálkozni, hogy mennyi "gazdag" ember van, amikor sétálgatok az utcákon a szebbnél szebb házak között.

Persze az összes házhoz képest viszonylag kicsi a számuk, de azért jó sok szép nagy ház van. Vidéken is. (Persze nem Tiszabőn, meg ilyen helyeken ez igaz.)

DIldiko 2012.02.08. 19:24:55

@bogancs: Lehet, hogy a bérek a magyar realitás, de az árak ugyanolyanok vagy még magasabbak, mint a sokat emlegetett nyugaton! A fizetésünk reálértéke a béke feneke alatt.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:28:44

@DIldiko:

Nem vonom ezt kétségbe, és sajnálatos, hogy így van.

Ugyanakkor tévedésbe vihet, ha az ember a saját példáját általánosítva akar következtetéseket levonni a jelenlegi helyzetről.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:30:43

@online távmunkás:

Ja ok! Látom később linkelted. :)

hvg.hu/itthon/20111211_ksh_2010_jovedelmi_adatok

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:33:26

@Kalmár:

"egy csődbe vitt országban másfél év után már a bűnösök kérik számon, hogy hol vannak az eredmények"

Ezt kiraktam mottóba jobb fölülre! Köszike érte!

DIldiko 2012.02.08. 19:39:09

@bogancs: Nem általánosítottam, sőt a mi lakóhelyünkön még elég jól keresünk - nem minimálbér és mindketten dolgozunk. Nógrád megye ezen részén nagyon kevés család mondhatja el magáról, hogy évek óta folyamatosan dolgozik, be van jelentve és nem minimálbért keres.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:40:02

@nadiposzata:

"nem tartozik ide, de gonodoltam érdekel, a minimálbéres Actimeledhez: noitestkultura.com/2011/10/10/egeszseges-de-csak-a-reklam-szerint/"

Köszi! Az a vicc, hogy már többször olvastam ezt, vagy valami hasonlót, de a fránya reklámok miatt mindig elfelejtem, és könnyen újra meg újra elhiszem, hogy az extra egészséges. :(

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 19:41:53

@DIldiko:

És a legnagyobb gond pont az ebben, hogy nem is látom a lehetséges kibontakozás útját. Még középtávon sem, bármely gazdaságpolitika és felzárkóztatási programok mellett sem.

ARTista 2012.02.08. 19:53:56

Kicsi szívem, Mária! "a közmunka NEM munka. A közmunkáért kapott pénz NEM fizetés, hanem segély." A közmunka munka. Benne van a nevében. A munka emberi méltóságot ad annak, aki tudja mi az. Én dolgoztam rohadt kevés pénzért, miközben főiskolára jártam. A fizikai munka nem volt büdös. 5-6 év alatt a legszarabb melótól eljutottam oda, hogy most egy irodában dolgozom, viszonylag jó körülmények között. Mert TETTEM ÉRTE. Nem döglöttem otthon várva a segélyt, miközben sorra potyogtatom magamból a purdékat.
Kracinak igaza van, fogalmad sincs, hogy milyen, amikor betörnek hozzád és elveszik az értékeidet, feltúrják még a fehérneműs fiókodat is. Én tudom. Nem kívánom senkinek. Csak az olyan rosszindulatú, átkozódó férgeknek, mint amilyen te vagy!

Mária 2012.02.08. 19:59:09

@-kraci-:

"Nagyon fölhúztam magam erre a szemétségre amit leírtál, de lenyelem ami első pillanatban az eszembe jutott."

Eszem azt a harmatos lelkedet.

ARTista 2012.02.08. 20:00:52

@Mária: Ez egy nagyon konstruktív hozzászólás volt...

DIldiko 2012.02.08. 20:02:52

@bogancs: No ez a legnagyobb baj! Ha végre valaki észrevenné a pislákoló fényt az alagút végén, akkor talán lassan meg lehetne tenni az első lépést a gazdasági fellendülés felé!
De addig, míg megosztottak vagyunk, örülünk a másik kárának ez soha nem fog bekövetkezni!

Mária 2012.02.08. 20:03:16

@ARTista:

OK.

Magyarázd meg azt is, miért jár a közmunkáért 40%-kal kevesebb pénz, mint ha ugyanazt a munkát ugyanaz az ember bejelentett állásban csinálná?

Az idióta Vezéred tegnap erre is megadta a szokásos pökhendi, arrogáns válaszát.

Ha követed a munkásságát, csak el tudod ismételni utána, kicsicsicska :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 20:06:09

@xcrow:

"Én nem sorolom a felső osztályba semmiképp pl a tegnapi Balatonba szakadt Hummeres szerencsétleneket sem, pedig a te osztályozásod alapján nagyon is azok lennének."

Hát hová sorolnád?

Mária 2012.02.08. 20:07:00

@ARTista:

"A fizikai munka nem volt büdös. 5-6 év alatt a legszarabb melótól eljutottam oda, hogy most egy irodában dolgozom, viszonylag jó körülmények között. Mert TETTEM ÉRTE."

Nem lehet mindenki potyaleső irodista. Valakinek termelnie is kell, nem igaz?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 20:07:56

@Mária:

"Az idióta Vezéred tegnap erre is megadta a szokásos pökhendi, arrogáns válaszát."

Mert ennyire futja. Erre gondolsz?

hackbard.celine 2012.02.08. 20:08:26

@bogancs: hímeztesd mottóként rá a pólódra székely rovásírással, még jobb lesz.
A csődbe vitt ország GDP-je 2002 és 2008 között 64,5 Mrd USD-ról 155 Mrd USD-ra emelkedett. Ez ám a csőd.
Közben csak a fidesz lakáshitel kamattámogatási rendszere 2002 és 2007 között 1500 Mrd Ft többlet államadósságot generált, pedig (az Állami Számvevőszék szerint) semmilyen gazdaságélénkítő hatása nem volt. Tavaly még mindig 120 Mrd ment el erre.
A fidesz ellenzékből megszavazta Medgyessi száz napos programját vagy sem? Akkor felelős érte?

Kiß B. 2012.02.08. 20:10:38

@Mária: Tényleg kár volt felhúznom magam rajtad. Átkozódsz, cinikuskodsz, kicsicsicskázol mindenkit, akinek eltér a véleménye a tiédtől. Embernek is, vitapartnernek is kevés vagy és ahogy nézem női méltóságból sem sok szorult beléd! Eszed a haramtos lelkemet? Lehet, hogy felétek ez a stílus, de én igyekszem magam normális emberekkel körülvenni.

Ha már a bejelentett állásoknál tartunk. Egy "online marketing tanácsadó" hogy adózik? Azt már meg sem kérdezem, hogy ültél e valaha szlovák rendszámú autóba, vagy költségeltél e kamu számlát. Talán majd lesz aki utánanéz...De látom a soros ösztöndíj megvolt. Gratulálok! pf...

Mária 2012.02.08. 20:11:39

@bogancs:

Respect :)

Kár, hogy segítettél, artipista nem tudta volna :)

Mária 2012.02.08. 20:14:28

@-kraci-:

Ez az, husika :)

Ha a logikus érveléshez hülye vagy, az előre gyártott fideszes közhelyekből meg már kifogytál, kezdj személyeskedni, az a tutibiztos :)

Mária 2012.02.08. 20:16:40

@-kraci-:

"De látom a soros ösztöndíj megvolt. Gratulálok! pf..."

Irigy kutya :)

Megvolt, kétszer is :)

Kiß B. 2012.02.08. 20:18:12

@Mária: Olvass vissza ki kezdett el személyeskedni, ha elfelejtetted volna. Én csak tartom magam a mondáshoz, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten!
Továbbá várom a válaszokat a fenti kérdéseimre!

hackbard.celine 2012.02.08. 20:20:21

@bogancs: "nem is látom a lehetséges kibontakozás útját"
1. lépés: szembenézés a valósággal
2. lépés: egyeztetés és konszenzus keresés a meghatározó gazdasági szereplőkkel
3. lépés: fantaszták helyett a reálgazdaságban valós tapasztalattal rendelkezők helyzetbe hozása (ez nem fog menni, normális manager nem áll be az ideológia mögé)
a 0. lépés volna a politikai haszonleséstől elvonatkoztatás (hatalom maximalizálása a gazdaságban, azaz állami és EU pénzek lenyúlása érdekében)
Mivel a klientúra nem erre lett felépítve, bukó a következő 4-6 év.

Mária 2012.02.08. 20:22:45

@-kraci-:

"Továbbá várom a válaszokat a fenti kérdéseimre!"

Neked Napóleon-komplexusod van :D

ARTista 2012.02.08. 20:23:17

Mária, úgy látom rádférne egy kiadós dugás, mert nagyon frusztrált vagy. De ne mássz rám, mert nem pista vagyok. Meg volt a soros ösztöndíj 2x, de olvasni nem tanultál meg...

Mária 2012.02.08. 20:28:53

@ARTista:

"Mária, úgy látom rádférne egy kiadós dugás,"

Ne is álmodj róla, hogy ebben bármilyen icipici kis szerepet kaphatsz :)

ARTista 2012.02.08. 20:31:26

@Mária: Marcsika! Nő vagyok és heteroszexuális. Nem kellesz. :)

Mária 2012.02.08. 20:39:14

@ARTista:

Hmmm. Ebben az esetben igen gyakran a fejedhez vághatják, hogy egy b.atlan p.a vagy :)

Az egyszerű emberek nem kreatívak a sértegetésben. Azt adják tovább, amit ők maguk szoktak kapni a szájkaraték alatt. Azért jöttél a b.atlansággal, amikor bántani akartál, mert NEKED ezt szokták odavágni, ha bántani akarnak.

Eltaláltam?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 20:44:44

@Zabalint:

"az állami szférán kívül szinte csak a multik fizetnek ki legálisan normális béreket."

Az előbb jól megkaptam, hogy miért írom azt minden vállalkozóra, hogy maffiózó csaló. :)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 20:51:01

@hackbard.celine:

"A csődbe vitt ország GDP-je 2002 és 2008 között 64,5 Mrd USD-ról 155 Mrd USD-ra emelkedett. Ez ám a csőd.
Közben csak a fidesz lakáshitel kamattámogatási rendszere 2002 és 2007 között 1500 Mrd Ft többlet államadósságot generált, pedig (az Állami Számvevőszék szerint) semmilyen gazdaságélénkítő hatása nem volt. Tavaly még mindig 120 Mrd ment el erre.
A fidesz ellenzékből megszavazta Medgyessi száz napos programját vagy sem? Akkor felelős érte?"

Összefoglallak: Az Mszp alatt szárnyalt a gazdaság, ám a fidesz lakástámogatási rendszere csak vitte a pénzt. Ez utóbbi felelős a csődközeli helyzetért, és a Medgyessi 100 napos programjáért is 51-49 %-ban felelős az Mszp és a fidesz.

Még rövidebben: Minden jó az Mszp kormányoknak köszönhető, és minden rossz a fidesznek. Függetlenül attól, hogy mikor ki volt éppen kormányon.

Ezzel csak egyetérteni tudok. Ki is raknám mottóba, csak egy kicsit még rövidebbre kellene fogalmazni.

ARTista 2012.02.08. 20:51:18

@Mária: Kedves Mari, köszönöm kérdésed, van, aki rendszeresen kezeli a szexuális életemet, ahogy ez egy normális házasságban szokás. De, ha az álpszichológiai maszlagodból indulok ki, "Azt adják tovább, amit ők maguk szoktak kapni" akkor téged k.rvára ver a sors! :D
Kellemes masztizást éjszakára!

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 20:55:27

@kovi1970:

"Annak meg számolj szépen utána, hogy bruttó 600-800 ezer esetén mennyi a munkáltató összes költsége. Aztán álmodozz! Ja, a fideszesek nem tudnak számolni. Hát evvan..."

+28,5%-ot hozzá kell még adni, hogy megkapd a munkáltató költségét: 771-1028 ezer forint.

Hát tudni kell hozzá valamit az biztos, aki havonta ennyi értéket megtermel.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 20:59:43

@kovi1970:

"Mióta dolgozom kb. a renccerváltás óta, töméntelen adót befizettem."

Előbb meg azt írtad, hogy örülnél családi szinten a havi 800-900 ezer forint felének.

Most akkor mennyi adót is fizettél a rendszerváltás óta?

Így első blikkre azt mondom, hogy én az elmúlt 4-5 évben több adót fizettem be. Nem mintha az lenne a helyzet, hogy aki több adót fizetett be, annak több joga van számon kérni bármit is.

Sőt! Épp ellenkezőleg. A szemét burzsujnak kussolnia kell.

lavór 2012.02.08. 21:00:17

@bogancs:

"
Hát tudni kell hozzá valamit az biztos, aki havonta ennyi értéket megtermel."

Egy kicsit többet is, hogy a cég is keressen rajta vastagon. :)

Mária 2012.02.08. 21:01:57

@ARTista:

"van, aki rendszeresen kezeli a szexuális életemet, ahogy ez egy normális házasságban szokás."

Ne haragudj, de ezt nem kérdezte itt senki :D

Persze ha kérdezés nélkül is közhírré akarod tenni a hálószobatitkaidat, csak rajta :D

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 21:02:58

@Pohos:

"A kereskedelemben osztályvezető vagy főosztályvezető nem keres 600-800e forint brutót."

Az osztályvezető nem. De a főosztályvezető igen. Legalábbis Budapesten és környékén egészen biztosan.

"Biztos van olyan banki fiókvezető aki 3 milliót keres, de ne mondjuk azt, hogy mindegyik és ez az általános."

Magyarországon egészen biztosan nem keres egyik bankfiókvezető sem 3 milliót. De még a felét-harmadát sem szerintem.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 21:05:05

@Crescence:

"Remélem, hogy a választáson (már ha lesz), csak az orbáni "középosztály" fog a fideszre szavazni. Vagy akkor is lesznek olyan naiv lelkek, akikkel a szavazat leadása után fel lehet törölni a padlót?"

Tudsz jobbat?

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 21:08:37

@Tíz:59:

"lenyúlta az ötleted kedves NÍVÓ."

Nem vagyok irigy típus. Az ilyesmi abszolút nem zavar.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.08. 21:11:33

@bogarász:

Jó összegzés! Olvasd el ezt is, hogy kell minimálbérből élni:

modoros.blog.hu/2012/02/01/minimalberbol_elni_tiborek_kiserlete

:-)))

hackbard.celine 2012.02.08. 21:20:35

@bogancs: mi a problémád? Csak binárisan tudsz értékelni egy felvetést?
Jó kontra rossz: fidesz kontra rest of the world?
Egy globális összehasonlításra lehetőséget adó tényadatot hoztam fel érvként. A 64,5 Mrd USD-ról 155 Mrd USD-ra GDP emelkedés az globálisan sem egy rossz eredmény.
Próbálj már meg kilépni a klisékből!
Viszonylag kevés kommentelő maradt, aki érdemben próbál válaszolni neked, szó nincs a szocik éltetéséről, te ragadtál bele egy "elmúttnyócév" zsákutcába, vedd már észre, hogy lassan két éve a fidesz kormányoz. És az eredmény a triplabóvli.

zebu_ba 2012.02.09. 08:53:49

@AutosVilli: Én ezt írtam:
"Szerintem a középosztályt nem jövedelem, hanem kulturális igény, iskolázottság, fogyasztás, tulajdoni helyzet alapján kellene meghatározni és nem jövedelem szerint."

Kulturális _igényt_ írtam, és nem azt, hogy effektíve mennyit tud erre költeni. Ezt nyilván nehéz mérni, de a "csomagban" bizony benne van.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 09:23:42

@bogancs:
Olyan vállalkozó elég kevés van, aki magas bért tud vagy akar magának fizetni. Kisvállalkozók közül csak orvosok, fogorvosok ilyenek, egy kisboltos például nem is tudna se legálisan, se illegálisan sokat keresni. Tehát nem állítom én sem, hogy minden vállalkozó csaló, de elenyésző azoknak az aránya, akik saját vállalkozásból és fehéren sokat keresnek. Multi középvezetőből például több nagyságrenddel több van.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 09:34:26

@ARTista:
Csakhogy nem az az összefüggés, hogy fizikai munkát végeztél keményen, ezért eljutottál oda, hogy irodai munkát végezz, hanem az, hogy emellett tanultál és úgy jutottál el oda. Tehát a tehetséggel és intelligenciával megáldott átlag alatti magyar hiába végez 40-50 éven át fizikai munkát, akkor sem jut előrébb. De nem is kell, hiszen azt a munkát is valakinek meg kell csinálnia. A gond ott kezdődik, hogy még minimálbér esetén is hiányt fog szenvedni az alapszükségleteiben, nem hogy közmunkánál. A közmunka munka, azzal egyetértek, de hogy megélni nem lehet belőle, az biztos.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 09:41:28

@zebu_ba:
Hozzád a kérdésem a következő:
Sopronban volt egy csóró öregasszony, aki egy közeli faluból járt be, és a taligájával mindenféle hulladékot gyűjtött, ebből élt. Emellett rendszeresen járt a színházba, minden darabot megnézett, arra nem sajnálta a pénzt. Akkor ő középosztálybeli?

ARTista 2012.02.09. 10:20:23

@Zabalint: Persze, hogy kevés a pénz, amit a közmunkáért fizetnek. De meghatározták, hogy "az egy hónapra vetített heti és napi nettó bértétel nem lehet kevesebb a foglalkoztatást helyettesítő támogatás összegénél". Az már emberi méltóság kérdése, hogy otthon fekszik valaki és várja a segélyt, amit a te és az én adómból fizetnek neki vagy elmegy és megdolgozik azért a lóvéért vagy egy hangyányival többért. Magamból kiindulva, egyszerűen szarul érzem magam, ha úgy adódik, hogy nincs mit csinálnom. Nem tudok tétlenül ülni a seggemen.

zebu_ba 2012.02.09. 10:48:52

@Zabalint: Nem ismerem a hölgyet, de akár még az is lehetett. Ez egy sokkal összetettebb kérdés. Az a probléma, hogy a mi posztkádárista országunkban nehezen értelmezhetőek ezek a dolgok. Mert mihez képest közép. Kádár alatt a vagyoni/jövedelmi különbségek viszonylag kicsik voltak, így az országos átlaghoz képest széles volt a középréteg, de csóró és gazdag se sok volt, aki meg igen, az is relatíve. Szinte mindenki, akinek igénye volt, kulturálódhatott, nyaralhatott a Balatonnál néha, járathatta a gyerekét szakkörre az iskolában. Aki gazdagabb volt, az se járhatott fizetős egyetemre, ugyanabba a művházba járhatott, ugyanúgy csak a Balatonra mehetett nyaralni és nem a Maldív-szigetekre. A rendszerváltás után aztán szétnyílt a jövedelmi/vagyoni olló, az igények viszont azoknál is megmaradtak, akik vagyonilag, jövedelmileg lejjebb csúsztak (persze mihez képest). Ugyanakkor nyugati normák szerint még mindig nagyon kicsi ám a különbség a magyar csóró és a magyar "gazdag" között. Ami Magyarországon luxus és kőgazdagság egyesek szerint, az nyugatabbra gyaran még a középosztályba is nehezen férne be.

Ilyen körülmények között a korábbi többkulcsos büntetőadó igencsak improduktív volt, nem csoda, hogy a mi térségünkben nem egy ország tért át egykulcsos SZJA-ra vagy legalábbis gondolkodott el rajta. Én egy külföldi tulajdonú cégnek dolgoztam Magyarországon. A külföldi tulajdonos bekérte tőlem a bérköltségeket, és egyszerűen nem fogta fel, hogy X Ft cégköltség ellenére, miért csak X/3 Ft a dolgozó nettója. Mondtam neki, hogy mert hát a dolgozó jól beleesett a legfelső adósávba. 'He? Nem banktulajdonos az illető, csak egy ügyfélszolgálatos. Miért fizetjük túl?' volt a reakciója, holott erről szó sem volt, csak épp a kollegának szükséges volt egy kis plusz pénzre, ezért rengeteg túlórát vállalt, és véletlenül átlépett egy adósávot. A sávok ugyanis Bajnai előtt roppant szűkösek voltak, nem csoda, hogy aki tehette, minimálbérezett, zsebre dolgozott stb. Egy hazug, igazságtalan SZJA-rendszer volt, még a szocializmus végnapjaiból, aholis az állami (még nem nagyon volt más) béreket jól felbruttósították, hogy úgy nézzen ki, mintha az állami cégtől kapott fizetésből adót is fizetne a polgár. És ezt a durva, semmire sem jó adózást szépen ráhúzták a privát gazdaságra, ahol totál működésképtelen.

A progresszív rendszer jól tud működni olyan országokban, ahol a gazdagok valóban gazdagok. De ott, ahol egy akármilyen lakás éppenhogy kigazdálkodott rezsije és egy sokéves autó fenntartása már mocsok gazdagság, ott soha nem működik jól.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 10:59:20

@zebu_ba:
Hülyeség, a többsávos adózás nem komcsi sajátosság, Nyugat-Európában is rengeteg példa van rá.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 11:00:56

@ARTista:
"Magamból kiindulva, egyszerűen szarul érzem magam, ha úgy adódik, hogy nincs mit csinálnom. Nem tudok tétlenül ülni a seggemen. "

Elég sokan vannak ebben az országban, akik nem önszántukból vannak így, nem minden munkanélküli lusta.

zebu_ba 2012.02.09. 11:09:02

@Zabalint: Olvasol is vagy csak írsz?

Ezt írtam: "A progresszív rendszer jól tud működni olyan országokban, ahol a gazdagok valóban gazdagok."

A progresszív adózás nem feltétlenül hülyeség (bár én nem vagyok híve), de nem véletlen, hogy itt a "posztkommunista blokkban" sok országban eldobták vagy legalábbis elgondolkodtak már rajta.

encir 2012.02.09. 11:11:28

@Kőmíves Kelemen: Azért kurvajó, hogy a posztoló szemében a vállalkozók kizárólag szürkén/feketén szerzik a jövedelmüket, és kvázi maffiózó az összes...
Majd amikor nem csak a 40% marad a vállalkozó zsebében adózás után, akkor lesz becsületes adózás.

Tehát "majd akkor" és nem most.
Tehát mégiscsak maffiózó (és nem kvázi!) a vállalkozók többsége?

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 11:22:18

@zebu_ba:
Szvsz pont fordítva van, mert Nyugat-Európában az alsó osztálynak nincsen gondja az alapszükségletekkel, nálunk igen. Tehát ott sokkal kevesebb szociális problémát okozna az egykulcsos adózás, mint nálunk.

Mellesleg az olló nálunk sokkal nagyobb eleve, mint tőlünk nyugatabbra.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 11:24:47

@zebu_ba:
Tehát az egész összevetésed hülyeség. Mert persze, hogy a hazai felső osztály, az bizonyos szempontból csóróbb, mint ott a középosztály, ahogy az ottani fizikai munkások meg többet keresnek, mint nálunk a középosztálybeli értelmiségiek. De ez minden szinten megvan. Amiről te beszélsz, az egy dél-amerikai társadalmat hozna létre, hiszen minden réteg jóval csóróbb nálunk, mint nyugatra, te mégis egy tehetős réteget hoznál létre, a csórók rovására.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 11:26:52

Persze van egy olyan elv is, hogy az pörgeti fel a gazdaságot, ha van egy tehetős réteg, aki luxuscikket vásárol. Ez ma már nem igaz, mert a legnagyobb pénz a tömegcikkekben van, és azoknak a gyártása a gazdaságosabb(amiből sokat gyártanak, annak olcsóbb a gyártása). Tehát amire szükség lenne, az egy nagy létszámú alsó-közép réteg, ez nincs ma Magyarországon.

nadiposzata 2012.02.09. 11:33:45

@bogancs: nekünk nincs TVnk. Így könnyű. Ha kaukázusi kefírt veszel, akkor ugyanaz.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 11:34:21

@zebu_ba:
Tehát adott a helyzet, nálunk minden réteg csóróbb, mint tőlünk nyugatabbra ugyanaz a réteg. Nálunk emiatt az alsó osztály gyakorlatilag éhezik. Erre az ottani többkulcsos adó helyett csináljunk egykulcsost, hogy a közép és felső osztály közelítse meg jobban az ottani közép és felső osztályt(elmondom: nem fog sikerülni), cserébe az alsó osztály még jobban éhezzen. Mondhatni, értelmes...

Emellett pedig ott a törekvés, hogy az öngondoskodást kerüljük, mindenki függjön az államtól. Ez sokkal inkább kádárizmus, de azt észre sem veszed.

ARTista 2012.02.09. 14:17:55

@Zabalint: Ezt nem is állítottam. Nem akartam általánosítani.

zebu_ba 2012.02.09. 15:00:42

@Zabalint: Ugyanmár. Nálunk húszonévig progresszív adózás volt. Jól működött? Nem. Iszonyú keskeny, mesterséges sávokat húzkodtak nagy lépcsőfokokkal, hogy már az alapvető vegetációnál picikét is magasabb szinten a fizetés harmadát le lehessen nyúlni és újraelosztani. Ennek hatására aztán kialakult a minimálbéres foglalkoztatás kultúrája, a kényszervállalkozói beszámlázgatós módszer, a házi Bt-k, Kft-k országa, a megélhetési adócsalás, egy kedvezményekkel és jóváírásokkal túlkomplikált, átláthatatlan jövedelamadó-rendszer Háború és Béke vastagságú adóívvel, aminek kitöltéséhez Mari néninek is könyvelőt kell fogadnia. Továbbá kialakult az adókedvezménnyel adható élelmiszerjegyek, üdülési csekkek és hasonló értékcikkek önkiszolgáló étteremről elnevezett (cafeteria) rendszernek titulált bisznisze, mert ha már fizetésként nem adható, akkor kapja meg a dolgozó a tejjegyet, aminek a beváltása macerás, lehetet szépen sorbabnállni, míg leszámolgatták a kuponokat, ráadásul még jó biznisz is egyeseknek. Ráadásul állambácsi így szabályozhatja, hogy azt a pár ezer forintot mire fordíthatod, merthogy ő úgyis jobban tudja, mire van a dolgozónak szüksége, mint önmaga.

A rendszer húsz év alatt végig sz@r volt, de érdemben nem változott, legfeljebb a sávokat toligálták icipicit. Persze, az egykulcsos adóval is vannak gondok, de jobb rendszernek gondolom, aminek hatása persze nem egy még szinte le sem zárt adóév után fog érvényesülni, főleg abban a gazdasági helyzetben, amiben vagyunk.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.09. 15:41:03

@zebu_ba:
Amiket felsoroltál, azoknak csak igen kis része a sávos adózás, ráadásul maga a sávos adózás nem is bonyolult önmagában, nem attól olyan vastag az adóbevallás. Nem a progresszív adózás működött rosszul, hanem a rendszer egésze, amelynek ez egyetlen eleme volt. Mellesleg az először lakáshitel támogatásként bevezetett adókedvezmények rendszere legalább annyira bonyolította az egészet. Ha már egyszerűsítés, például a munkáltatói és munkavállalói járulékok összevonása többet segítene.

Pohos 2012.02.09. 18:22:30

@bogancs:

Mivel általánosítás volt, hogy osztályvezető és főosztályvezető keres akár 800ezret. Igen van olyan főosztályvezető aki annyit keres a főváros környéki áruházakban, de ez nem általános. De mivel te is általánosítottál ezért jogos az én megállapításom, hogy ha van egy banki fiókvezető aki bruttó 3 millát keres akkor az összes.

Arra is kíváncsi lennék, hogy egy családban mekkora a valószínűsége, hogy mind a két felnőtt középfelső vagy felsővezető. Mivel kizáró ok, hogy a konkurenciánál dolgozzon a házastárs és ugyanazon cégen belül is elég nehéz ezt kivitelezni. Nem lehetetlen, de ritka. Ha alsóközépvezető akkor a bruttó 300 a reális, ami messze áll a havi nettó 600-800 ezerhez.

DIldiko 2012.02.09. 19:35:00

@zebu_ba: Az egykulcsos adóval csak az a baj, hogy megszüntették az adójóváírást. Ha ez megmaradt volna, kb. 200-300E Ft-ig fokozatosan csökkenve nem lenne ekkora bérfeszültség és nem kellett volna kommandó, hogy a dolgozó nettója ne csökkenjen.

zebu_ba 2012.02.09. 19:57:28

@DIldiko: Az adójóváírás ellentmond az egykulcsosság elvének, mint ahogy amúgy az is, hogy egy sávig bruttóból, onnan szuperbruttóból számolnak stb. A bérekre is igaz valamelyest, hogy követik (nem azonnal) a kereslet-kínálat, az árviszonyok változásait. Persze soha nem azonnal. Másrészt a probléma az időzítéssel van, ezt a béremelést a munkáltatóknak úgy kell(ene) végrehajtaniuk, hogy a cégek maguk is rossz bőrben vannak, piacokat vesztenek, így munkaerőfronton is általában leépítenek mintsem fejlesztenének, egyéb költségeik pedig nemhogy csökkennének, hanem ellenkezőleg, amire még az állam is rájátszik a cégekre kivetendő extra sarcokkal és egyéb előírásokkal. Közben pedig hála a 27% áfának és egyéb gyönyöröknek ugyanannyi nettó jövedelem esetén is bukta lenne a dolgozónál, hát még így.

Az időzítés és a környezet nagyon rossz, de szerintem a helyzet majd megoldódik valahogy, a piac pedig elrendezi az ügyet. Viszont az egykulcsos SZJA-t nem kéne temetni, főleg, hogy még be se vezették...

DIldiko 2012.02.10. 08:00:22

@zebu_ba: A bérek, ha csökkennek azonnal csökken a kereslet, hiszen nincs miből vásárolni. A bérek, ha növekednek az nem azonnal növeli a keresletet, hiszen sokan eddig is adósságban voltak, azok elkezdenek törleszteni vagy kifizetik a hátralékukat. A bérnövekedés, ha legalább 5-10%-s csak kb. 1-2 év múlva jelent keresletnövekedést, főleg az alacsonyabb keresetűeknél. A magas keresetűeknél a látványos bérnövekedés vagy magasabb megtakarításokat eredményez, vagy a keresletnövekedés nem az országban történik - külföldi vásárlás, nyaralás formájában költik el a bérnövekedést.
Inkább maradt volna az adórendszer addig, amíg a gazdaság nem kezd lábra állni látványosan, akkor már a cégek maguktól is emeltek volna, nem kerültek volna kilátástalan helyzetbe. Hiszen mi értelme az adójóváírás megszüntetésének, ha kompenzálni kell és a kompenzáció egy részét az állam vállalja át - egyik zsebből a másikba teszi a pénzt, a kis keresetű emberek meg mindenképpen rosszul járnak, hiszen a cégre eső kompenzációt vagy megkapják, vagy nem, esetleg ahhoz, hogy meg tudják oldani a béremelést leépítés vagy 4-6 órás munkaviszonyra csökken a munkaidejük.
Mire a helyzet megoldóik sokan fogják elveszíteni lakásukat, állásukat, maradnak el a közműszolgáltatóknál a fizetéssel és esetleg megfagynak, őket már nem igazán fogja izgatni, hogy 3-4-5 vagy akár 10 év múlva majd a gazdaság kezd talpra állni. A béka feneke alatt lévő cégeket nem kellett volna ilyen drasztikus béremelésre kötelezni, főleg nem úgy, hogy az emberek nem keresnek jobban. Inkább újra vissza kellene tenni egy második kulcsot kb. 800E Ft/hó bruttó jövedelemnél, így nem a rosszul kereső, szegényeknek kellene fizetniük a gazdagok új autó vásárlásait vagy külföldi nyaralásait - mert szerintem most ez történik. Egy év alatt nem lett több munkahely - legalábbis valódi nem - közmunkában lehet, hogy többeket foglalkoztatnak, de ez egyedül az adatok kozmetikázására jó! Tehát amit vártak, hogy a gazdagok majd fellendítik a fogyasztást és munkahelyeket teremtenek nem jött be! Ha valaki 50E Ft/fő-ből él és hirtelen ez havonta 10E Ft-al növekszik az azonnal fellendítette volna a fogyasztást, hiszen nem hetente 1x vett volna húst, hanem esetleg 2x, ne adj isten kifizette volna a gáz vagy villany hátralékát, ami az áfa miatt bevételt hozott volna a költségvetésbe is!

zebu_ba 2012.02.10. 10:11:29

@DIldiko: Nagyon sokban igazat adok neked, néhány dologban talán mások a preferenciáink, de ez nem baj. A progresszív, sőt, a regresszív adó is védhető modell, működhet akár jól is, bár szerintem idehaza nem működik/nem működött jól sohasem. Én alapvetően az egykulcsos adó híve vagyok régóta.

Hozzászólásodban egy dolog van, ami nagyon nem tetszik. Ez pedig az, hogy folyamatosan "gazdagokat" emlegetsz. Ráadásul definiálod is az (általad vélt) gazdagságot: bruttó 800 ezer forint/hónap jövedelem. Valószínűleg a környezetedben azt látod, hogy ez sok, látsz családmodelleket magad előtt, látsz házakat, autókat. Nem tudom, a családotokban mennyi a havi nettó jövedelem, és ebből mennyi kell a létfenntartáshoz. Nem is érdekes most, ez mindenkinek a magánügye.

De azt írod, 800 ezer forint bruttó, meg "gazdagok". Sajnos ez a 800k HUF bruttó mai hazai viszonyok között tényleg kimagasló egy fő által elérhet /személyi/ jövedelem (bár az, hogy ebből hány embert tart el, az szóba se kerül). A nettober.com számológépe szerint a mostani, a gazdagoknak olyan hűdekedvező sarcok mellett ez 498 ezer forint nettót jelent, ami a munkáltatójának 1,028,000 forintjába kerül. Vagyis több, mint a felét az állam így is lenyúlja annak a pénznek, amit a cég kínkeservvel kifizet a szakembere után ami után persze még szedi a 27% áfát, kommunális adót, jövedéki adót meg még vagy ezerféle egyéb sarcot. Szerintem vérlázító lehúzás. Persze 500 ezer nettó hazai viszonylatban nem kevés (pont azért, mert a munkáltatónak ez 1 milkába kerülne, amit kéne tudni termelni valamiből). Tény, hogy sajnos sokan vannak, akiknek ennél jóval kevesebb jut, még a fele, harmada sem. De a gazdagságtól azért nagyon messze van a nettó 800 is, nemhogy a 498 ezer, amit nettóban kap belőle. A gazdagság nem itt kezdődik. És a gazdagság még csak nem is attól függ, hogy egy adott évben, sőt, hónapban hogyan keres valaki. Volt év (ráadásul töredékév), amikor a munkáltatóm által az én foglalkoztatásom céljából kifizetett pénz kétharmadát lenyúlta az állam, mert épp volt egy jól fizető /alkalmi/ állásom, miközben amúgy a családom szó szerint éhezett és mind mostanáig nyögött hiteleket voltunk kénytelenek felvenni, hogy a gyerekeknek tudjunk adni reggelit és kifizessük a villanyszámlát. Az előző évben kb. nulla jövedelmünk volt betegség és munkhely elvesztése miatt, de a közvélekedés szerint gazdag burzsuj voltam, magas fizetéssel, aminek jó kétharmadát köteles voltam befizetni, hogy állambácsi olyan hatékonyan költse el, mint...
A gazdagság számomra nem az, hogy valaki ki tudja fizetni a rezsijét és be tudja fizetni a gyereknek a menzát az iskolában, vagy hogy tud tankolni havonta egyszer, bár kétségtelen, hogy Magyarországon ez már tényleg sokak számára olyan luxusként hat, hogy követelné, az ilyen burzsuj legyen kedves nem 50, hanem legalábbis 200% sarcot fizetni.

Hangsúlyozom: nem azzal van a gondom, hogy 800 ezer forint más adósávot használnál vagy adójóváírást adnál valamekkora jövedelemig. A problémám csak a "gazdag" szóval van. Mert az nem értelmezhető kategória havi jövedelem vonatkozásában. "Átlagosnál magasabb jövedelem adózzom magasabb kulccsal" az korrekt (bár én nem támogatom), de a "fizessenek a gazdagok" hozzáállás azonnal kicsapja nálam a biztosítékot. Bocs.

Ann1294 2012.02.10. 10:37:18

@DIldiko: Egyetertek. Kell egy masodik kulcs ami a joleti reteget sarcolja. Brutto 800eFt/ho ahogy ajanlottad teljesen realis.

Az adomentesseget en adokedvezmenyekkel oldanam meg. Pl. aki alberletben lakik es igazolja hivatalos szerzodessel (adoszamok, cimek, nevek feltuntetve - igy a kiado fel is leadozza legalabb, kifeheredik a lakaskiadas) az megkapja a havi kiadasi dij 10%-at adokedvezmenynek es igy tovabb, hasonlo modszerekkel. Nyugat-Europaban vannak ilyenek. El lehet szamolni munkaba jarast, alberletet, szolgaltasokat (szemetszallitas), eu-i kiadasokat (fogaszat, orvosok) es igy mindenki szamlat ker mindenrol, hiszen az utan igenyel vissza adot. Sok kicsi sokra megy. Sokkal jobb az adozasi fegyelem.

Ann1294 2012.02.10. 10:44:51

@zebu_ba: Igazad van, nem gazdag, meg az en joleti reteg elnevezesem is tulzo. Kozepreteg. A gazdag nalam millios netto. Nekik egy ujabb adolepcsot ajanlok, de nem magas lepcsok. Aranyos pl. 16-20-32%.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.10. 11:53:57

@zebu_ba:
Azért 500 nettóból nagyságrendekkel több szolgáltatást(pl. vendéglátás) vehetsz igénybe itthon, mint egy holland középosztálybeli ott. Ezt is vedd figyelembe. Anno mikor hollandok nyaraltak mellettünk, mesélték, hogy otthon még életükben nem voltak étteremben(nyilván nem menüst értettek ez alatt), mert lehet, hogy a magyar átlaghoz képest 5-ször annyit kerestek, de az éttermek meg 10-szer drágábbak.

Tehát nem kéne egy az egyben összevetni a nyugati bérekkel, mert az árak is másak. Nyilván az élelmiszer, műszaki cikk ott olcsóbb, de a szolgáltatások, közművek, albérleti díjak ott jóval magasabbak.

Persze igazad van, és 500 nettó az nem a gazdagság, de itthon bőven felső-középosztály kategória.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2012.02.10. 13:30:54

@Ann1294:
Ha 10% adókedvezményt kapnék albérletre, akkor még mindig nem érné meg, hogy elérjem, a bérbeadó jelentse be.

Ann1294 2012.02.10. 15:36:11

@Zabalint: Erdekes kerdes, mert Nemetorszagban, Irorszagban, Angliaban (csak ezen orszagokban eltem, tehat ezt tudom) mindent elszamol a munkavallalo, meg ha 1% azt is. Itt 20Euro, ott 50 Euro, itt 2%, ott 5%, amott 10%. Evi 400-800Eurot igenyel mindenki vissza ilyen alapon es becsuletesen kitolti.

Ha nem jelentene be a foberlo akkor nem kapnek adoszamot, a bank nem adna szamlat, a jogositvanyban is benne van a cim, az osszes hivatal keri az alberleti szerzodest, ez olyan mint lakcimkartya otthon. Rajta van az adoszam, a tulaj telefonszama es az adobevallasba be kell irni mi az ember cime, ki a lakas tulaja, mi az adoszama.

Tudom ez mas Magyarorszagon, mert ott be tud az ember jelentkezni szulokhoz es lehet alberletben valahol mashoz, de mint bevandorlo ez nem lehetseges, valahol lakni kell.

Tovabba jarnak adorevizorok es becsongetnek, ellenorzik a hazakat ki lakik ott. Ha nincs szerzedes akkor nem lakhatsz ott, tulajt eloveszik es csunyan meguti a bokajat a birosagon. Mas ha a tulaj is ott lakik, de az max. a babysitter eseteben van.

DIldiko 2012.02.10. 18:38:41

@zebu_ba: Pontosan azért írtam 800E Ft-ot, mint következő szja határ, mert ebből kb. 500E a nettó. Ezek az emberek, akik ennyit keresnek 1 max. 2 gyereket nevelnek vagy még egyáltalán nincs gyerekük. Ha a másik fél ennek csak a felét keresi meg, az jól él, főleg, hogy vannak olyanok akik havonta 28E Ft-ból kénytelenek élni. Magyar viszonylatban ez igen is kiemelkedő jövedelem, nem sokan kapnak ennyit, talán a lakosság 10%a. Az aki az átlag kb. 3-4szeresét keresi az szerintem gazdag, még akkor is ha nyugaton ennek a többszörösét keresik/kereshetik ugyanezzel a munkával.
Elhiszem, hogy aki ennyit keres az nem számítja magát a gazdagok közé, de az egyszerű embernek ő bizony piszok gazdag, megteheti mindazt amiről ő csak álmodik, vagy álmodni se mer!
Amúgy én az egyéb jövedelemre pl. osztalék min. 30% SZJA-t vetnék ki.
Addig míg, minden vállalkozó minimálbérre van bejelentve, ez után fizet járulékot, adót, ill. a dolgozók legalább 20%a feketén dolgozik nem lesz rend, nem lesz fellendülés. Ahhoz, hogy ez ne így legyen talán a járulékokat kellene csökkenteni.

zebu_ba 2012.02.10. 19:15:06

@DIldiko: Jajjjjjj, ez fáj. Miért is kéne legalább 30% SZJA az osztalékra? Szerintem te egy másik bolygón élsz. Nem költözött el még elég vállalkozó/vállakozás Szlovákiába, Ciprusra, Angliába és/vagy a Maldív-szigetekre?

DIldiko 2012.02.11. 11:14:10

@zebu_ba: Hogy miért? Mert ahhoz, hogy osztalékot kapjon valaki azért valamennyi tőke kell. osztalékot az kap, aki egy nyereséges vállaltban, cégben résztulajdonos - az igazi vagyonok itt vannak, az igazi nagy bevételek pedig ebből vannak és nem a fizetésből. Sok vállalkozó a saját cégében minimálbérre jelenti be magát, majd a nyereséget vagy annak egy részét osztalék címén felveszi. A dogozók meg tényleg minimálbért vagy még annyit se kapnak.

DIldiko 2012.02.11. 11:20:14

@zebu_ba: Ha a vállalkozók elköltöztek Ciprusra, Szlovákiába stb. akkor ott vegyék igénybe az egészségügyet, oktatást és a többi szolgáltatást is. A vagyoni helyzetük egyáltalán nem azt mutatja, hogy mennyit keresnek, adóztassák meg őket rendesen! Miért a kisemberektől vesznek mindig el?! Mert mi az utolsó fillért is bevalljuk levonják a fizetésünkből, esélyünk sincs adót csalni? Nem csináltatunk semmit feketén, hiszen lassan a rezsire és kenyérre sincs pénzünk? Még ebből is el akarnak venni, mert kell a szegény vállalat tulajdonosoknak, aki a cégeket kivitték az adóparadicsomokba nehogy éhen haljanak? Esetleg valami csoda folytán nem tudnának hetekre nyaralni menni, kikapcsolódni, hiszen olyan megterhelésben van részük egész évben, hogy ez nekik JÁR! nekünk meg kenyér se?

AutosVilli 2012.02.12. 07:45:52

@-kraci-: Eléggé csúsztatod a számokat, pl
ezt te írtad: " Sajnos a mi családi jövedelmünk itt éppen kapcolja a posztíró által alsó határként megjelölt kétszázezres határt, ráadásul ennek fele hitel, mégis iskolázt....."
ez felül üti ez az írásod: "Nos a feleségemmel együtt ketten kapunk készhez nettó 200 ezer forintot, a hitelem 74 ezer forint, az öss...."
Itt bejön a képbe +26% ami jelen esetben 26ezerforintot jelöl.Akkor mégse a fele megy el hitelre hanem csak 75% a.Nagyon nem mindegy.
bor fesztivál.Ha Budapesten laksz,vakon mennyi az úti költsége egy Villányi borfesztiválnak? mondjuk 2 fővel számolva?(vagy ezt is a budai burzsoák rendezik?)
A nyaralás meg az átlag számára pihenés,nem pedig az hogy lemegyünk valahova és 2Ft -on is rágódunk hogy elköltsük,a másik,hogy ha nyaralni megyek,akkor ne keljen már főzni valakinek,mert akkor otthon is sátrat verhetek a kertben,maximum a táj más.
Nincs gyereked!!!!!
56e Ft rezsi bérlettel. Muhahaha.
tehát ha leszedjük a bérletet majd egy 20-as. víz,villany,fütés, szemétdíj,kaja,pia kijön 36e Ft ból.(Kínába,vagy Afganisztánban mindenképpen de itt sehogy sem,)
Nincs fűtés a lakásban?
Szerintem te csak szeretnél így élni,vagy van valami egyéb jövedelmed a 200Felett mondjuk 100e Ft valahonnan bekerül a képbe.
De ha tényleg így élsz akkor felelőtlen vagy,mert nincs tartalékod, előbb utóbb, elromlik valami a házban,"mosógép,hűtő,porszívó,"mi lessz ha gyereket akar a nejed?Mi lessz a valamelyikőtök kiesik a munkából huzamosabb ideig,(nem kívánom)apu-anyu támogat ideig óráig,aztán egyre csak lefelé csúszol.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.14. 21:23:37

@Pohos:

"általánosítás volt, hogy osztályvezető és főosztályvezető keres akár 800ezret."

Szerintem az akár szó pont arra utal, hogy nem általánosítás, hanem kereshet akár annyit is. Ez a mondat az én nyelvérzékem szerint inkább egy maximumértékként jelöli meg a 800ezret, és nem átlagként.

Pohos 2012.02.17. 10:14:22

@bogancs:
Bocs, hogy eddig nem válaszoltam de nem értem rá.

Nincs igazad, mivel egy osztályvezető nem keres ennyit, akár kereshetne, de nem keres. Akár egy takarító is kereshetne, de nem fog és senki nem is hiszi el, viszont a blogból az derül ki, hogy egy multinál dolgozó osztályvezetőknél benne van a lehetőség, hogy ennyit keres. Ez pedig hülyeség, jelenleg nem keres egyetlen egy osztályvezető sem ennyit, ugyancsak nem keres egy bankfiókvezető sem több millió felett.

Ezzel csak azt lehet elérni, hogy mindenki azt hiszi, hogy mennyire jó dolga van egy osztályvezetőnek. Pedig ha jobban megnézzük, kiderül, hogy van olyan hónap, hogy a minimálbért szintjét üti meg. A fizetési papíron több szerepel tény és való, viszont nem napi 8 órát dolgozik, hanem nagyságrendekkel többet. A különböző pótlékok, mint délutáni, vasárnapi stb. mind a vakok javára megy. Nem mondom, hogy sajnálni kell, de ne úgy állítsuk be őket mint akik degeszre keresik magukat. Az átlag a bruttó 300ezret sem keresi meg, igen van aki többet van aki kevesebbet. Szóval még a 600ezer is egy álom nekik.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.17. 21:30:49

@Pohos:

Ma láttam a híradóban egy osztályvezetőt nyilatkozni. Belőle nem néztem ki 150-et sem.

Maradjunk annyiban, hogy szakmától függően egy osztályvezető kereshet akár 150ezret is, de akár 1 milliót is. Hogy az átlag több-e, vagy kevesebb, mint 300ezer, arról nem tudok felelősen nyilatkozni, de még tippelni sem.

Pohos 2012.02.18. 09:14:39

@bogancs:
Sajnos nem láttam a nyilatkozatot. Az átlag tényleg olyan 300ezer. Budapest és környékén esetleg több vidéken pedig inkább kevesebb, de ez függ az egyéntől is, de túl nagy szórás nincs egy-egy áruházon belül hisz nagy bérfeszültséget okoz. Illetve áruházak között sem, mivel rendszeresen dörgölik az osztályvezető orra alá a különböző eredményeket és aki nem hülye az látja és ki tudja számolni megközelítőleg a másik kolléga bérét anélkül, hogy megkérdezné.

Miről szólt a nyilatkozat ha még emlékszel rá??

bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.02.18. 13:12:23

@Pohos:

Valami közterület fenntartó volt. A hóhelyzettel kapcsolatban nyilatkozott.

Egyébként az Auchannál konkrétan tudom, hogy van olyan "mester" árufeltöltő (azt hiszem ez a legmagasabb titulus ott), aki többet keres mint a pályakezdő 21 éves "junior" osztályvezetője..

(Persze ez egy sarkos példa, csak mint érdekességet említettem meg.)

A szocdem 2012.03.09. 11:15:05

Az itt vázolt 8-900 ezer forintos jövedelmű "középosztály" uniós szinten csak proli. A családi jövedelmek ott ennél jóval magasabbak miközben a tej a kenyér ugyan annyiba kerül mint itt, a benzin, a hús, és sok más egyéb jóval olcsóbb...

Summa summárum: itt a rabszolgafelszabadításkor kitalált ingyenmukásprogram él és virul - nincs, és soha nem is lesz középosztály addig, amíg minden évben 22 milliárd dollárt lopnak el a munkaerőbázistól - termékbeépítve.
Orbán egy szónok. Fogalma sincs miket hord össze. Nem véletlen hogy az EU már unja ezeket a rizsákat, konkrét gazdaságpolitikai lépéseket akar kikényszeríteni pl a megvonásokkal is.
Aztán - ha működteti végre valamelyik kormány a gazdaságot - lehet beszélni a fejlődő közép és felső osztályról. MA csak tolvaj gazemberekből lett milliárdosok, és szegény, becsületes de rabszolgává tett csórók laknak ebben az országban.
süti beállítások módosítása