Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Ki tud többet Örményországról?

2012. szeptember 02. - Nívó blog

Bevallom, az elmúlt öt napban nem láttam internetet (ne tessék irigyelni, nem nyaralás, hanem munka), így cseppet lemaradtam a világ történéseiről. Egy hatalmas különbséget azonban felfedeztem: öt nappal ezelőtt szerintem senki sem tudta, hol van Azerbajdzsán és Örményország, most meg a netes társadalom nagyja hirtelen örmény-szakértő lett.

Itt van ennek a baltás emberkének az ügye, akit átadtunk Azerbajdzsánnak; szerintem az emberek 99%-nak halvány lila gőze sincs a nemzetközi jog és a nemzetközi egyezmények ide vonatkozó passzusairól, és egy nemzetközi jog vizsgán akkorát hasalnának, mint a csuda. Félreértés ne essék, én is közéjük-közétek tartozom, és most azért, mert egy-két internetes portál ebből a meglehetősen bonyolult jogszabályrendszerből beidéz két-három mondatot, még továbbra sem érzem magam szakértőnek. Sőt.

Aztán itt van az azeri-örmény konfliktus, melyről ha pár nappal ezelőtt megkérdeznek járókelőket, szerintem 99%-nak halvány lila gőze sem lett volna, miről szól, a maradék 1% meg alighanem az alapján mondott volna véleményt, amit erről olvasott. Csak hát kérdés: ki írta azt a cikket? Egy örmény újságíró egészen más aspektusból mutatná be a konflikust, mint egy azeri, egy magyar újságíró mondanivalóját meg alighanem alapvetően befolyásolja az a cikk, amit ő olvasott. Így kívülről nehéz ítéletet mondani, nem élünk benne, nem tudjuk, mi van ott, nem ismerjük a pontos hátteret, a történelmi-kulturális okokat, ezek nélkül pedig nehéz. Magyarország egyes újságcikkek alapján például olyan államnak tűnik, ahol megszűnt a demokrácia, egy diktátor vezeti a fasiszta népet, és ahol üldözik a cigányságot. Igaz ez? Nem, nyilvánvalóan túlzás, de aki ezeket a cikkeket olvasta, annak Magyarországról ilyen kép él a fejében.

Most persze megy a partalan vita, az állásfoglalás, naná, hogy pártalapon, azaz a fideszesek jellemzően helyeslik a kiadatást, az ellenzékiek meg nem. Pedig ebben az ügyben a (sajátos) magyar politikai kötődés a legkevésbé fontos tényező. Néha olyan érzésem van, hogy itt már lassan egy vakbélműtét is pártalapon fog eldőlni: ha egy jobboldali orvos azt mondja, hogy kell műtét, akkor a baloldaliak ezt ellenezni fogják, illetve fordítva. A szakma meg valahol ott marad a háttérben. Agyrém.

Breaking news: Megvan a hódmezővásárhelyi időközi választás végeredménye! A Nívó blog erről szóló elemzése itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr614747013

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Safarov gyilkosság képregényben? 2012.09.04. 08:02:46

Még a legvadabb álmomban sem gondoltam, hogy ennek a blognak valaha is köze lesz akár a leghalványabban is aktuálpolitikához (tulajdonképpen pont azért is indítottam ebben a témában). De rá kellett döbbennem, hogy a lányok egyik kalandjuk során egy o...

Trackback: Ezalatt a kormány Facebook-oldalán… 2012.09.02. 20:26:39

“Na, leboltoltam az azeri elnökkel. Kiadjuk azt a baltást nekik és cserében betolnak 3 milliárdot nekünk. @Lala, dobj össze valami útfelújításos tendert aztán hadd szóljon!” – olvashatjuk a kormány fake Facebook-oldalán. Simicska Lajo...

Trackback: AXE – Hungarian Edition plakát 2012.09.02. 20:24:45

Még az angyalok is bűnbe esnének Orbán gátlástalan, pofátlan cinizmusát látva… Lehet, hogy az örmények fogják eltakarítani helyettünk ezt a szarkupacot, amit Fidesznek hívunk? * *...

Trackback: Örvényben 2012.09.02. 20:24:45

Eszem megáll, de tényleg: Örményország megszakította a hivatalos kapcsolatokat Magyarországgal... A helyzetért a magyar diplomácia, élén Orbán Viktorral és Martonyi Jánossal, súlyosan felelős. Vagy azért, mert egészen fantasztikusan amatőr volt, vagy ...

Trackback: Örvényben 2012.09.02. 20:24:40

Eszem megáll, de tényleg: Örményország megszakította a hivatalos kapcsolatokat Magyarországgal... A helyzetért a magyar diplomácia, élén Orbán Viktorral és Martonyi Jánossal, súlyosan felelős. Vagy azért, mert egészen fantasztikusan amatőr volt, vagy ...

Trackback: Örvényben 2012.09.02. 20:22:50

Eszem megáll, de tényleg: Örményország megszakította a hivatalos kapcsolatokat Magyarországgal... A helyzetért a magyar diplomácia, élén Orbán Viktorral és Martonyi Jánossal, súlyosan felelős. Vagy azért, mert egészen fantasztikusan amatőr volt, vagy ...

Trackback: Az Alku 2012.09.02. 18:46:08

"Ilham Alijev azeri elnök hosszú idő óta követte a magyar és azeri jogi irodák munkáját, és az ügy lezárásához végül az az egyezmény vezetett, amely Orbán Viktor magyar miniszterelnök azeri látogatásakor született." Kivonat Ali és Ovi tárgyalási je...

Trackback: Emberkereskedelem ára 2012.09.02. 18:45:48

Az F.MPSZ-KDNP kormány az erkölcs és az etikaoktatás csúcspontjait verdesi tetteivel.  Persze ez csak egy szarkasztikus kijelentés. Ezek akarnak a gyerekeinknek bármit is tanítani? Erkölcsöt és etikát? Na ne! Sokan javasolják, hogy a következő hatalom,...

Trackback: Tökös gyerekek 2012.09.02. 18:41:26

Az örményes ügyben mindenki azt találgatja, hogy a magyar kormány elővigyázatlanul vagy szándékosan cselekedett-e. Nyilván az első verzió cseppet sem izgalmas, csak tanulságos. Miközben belecsöppentünk két másik ország konfliktusába. arra is gondoljunk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bakacsin 2012.09.02. 23:32:32

Elkéstem :)

Valami profitjuk nyilván származik belőle. Illetve ezt remélik. Ha nem is közvetlen anyagi.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.02. 23:32:58

@roki:

Angyalka, én egy szóval se mondtam, hogy proli vagyok, én azt látom, hogy te tipikusan úgy viselkedsz, mint aki végre kitört a nélkülözésből, és egyfajta bizarr kompenzációként gyűlölettel tekint az ott maradtakra.

Elég gyakori eset, igen könnyű azonosítani a típusodat.

roki 2012.09.02. 23:33:25

@hackbard.celine:

'mondom én, hogy tudatlan: pajtikám, IMF hitelt az EU jóváhagyása nélkül nem vehet fel egyetlen tagállam se. Az IMF csak a pénzt adja, a feltételeket (Maastrichti kritériumok) meg Magyarország vállalta a 2004-es csatlakozáskor.'

Mondd már meg, hogy a masatrichti kritériumokban hol szerepel, hogy Magyarország nem vethet be multikat sujtó adókat?... mert ezrek eltörlése, valamint újabb formában bevezetéstől elhatárolódás pl. IMF feltétel.

bretman 2012.09.02. 23:34:37

@Imadom a trapistát:

Értem, értem. mellényúltam, nem neked, akartam írni, hanem rokinak.

Imadom a trapistát 2012.09.02. 23:35:14

@roki: @No_Fidesz_No_Problem: @bretman: @hackbard.celine: Igazán nem szeretnék belepofázni a "nagyok" vitájában, de mindannyian hülyeséget beszéltek. :))))

roki 2012.09.02. 23:35:45

@bretman:

Ne csinálj te is úgy, mintha az IMF-EU páros feltételei lényegesen különböznének?

Orbánék eredeti elképzelése az AHT hiány elengedésén keresztül történő gazdaságélénkítés, erre egyként mondtak nemet.

Imadom a trapistát 2012.09.02. 23:35:48

@bretman: Lényegtelen, hogy kinek írod, az a lényeg, hogy mit írsz.

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:37:46

@Imadom a trapistát: ez a felület arra jó, hogy hülyeségeket írjon az ember! és ők élnek is vele!

tundrazuzmo (törölt) 2012.09.02. 23:38:28

Az állami hivatalnokok és vezetők már hoztak ilyen "erkölcsös" döntést a múltban is, amikor tudhatták, hogy mi lesz a következmény, de NEM AKARTÁK TUDNI.

Például több százezer magyar embert összegyűjtöttek, bevagoníroztak, és elküldték őket Auschwitz felé. Talán abban a reményben, hogy egy kis közmunka után visszatérnek? Nem hinném.

Hasonlóan nem akarnak tudni most sem a döntés következményéről, pedig ezt lehetett tudni. ALJAS hivatalnokaink és vezetőink a nemzetközi jogra hivatkozva mossák kezeiket, miután újfent sikerült a gyilkos eszméket (most épp nem náci, hanem muszlim nacionalista indíttatásból öltek) kiszolgálniuk.

hackbard.celine 2012.09.02. 23:38:43

@roki: azok a szocialista, sőt egyenest komenyista ballib osztrákok is hogy nyomorba taszajtják a középosztályt a "teljesítmény" adóztatásával a brutális (ide se merj nézni, mert horror jön!!!) 0-36-43-50% sávos SZJA-jukkal!
Na van még mára valami szokásos kamu propaganda panel?

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.02. 23:38:53

@roki:

"Magyarország nem vethet be multikat sujtó adókat"

*

Multikat sújtó különadók, amiket a multik fizetnek meg a nyereségükből, olyanok nincsenek.

Láttad mostanában a bankszámládat, a telefonszámládat, vagy a közüzemi számláidat?

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:38:53

@roki: azon nem gondolkodtál, hogy nem mindenki máséba van a hiba hanem orbánékba? :)

roki 2012.09.02. 23:39:24

@No_Fidesz_No_Problem:

Lófaszt nem vagy proli, legfeljebb olyan valaki, aki kivakaródzottként jól él abból, hogy politikai szinten képviseli a proli szemléletet és annyit nem lát ki a fejéből, hogy hol a határ, amitől már nem gurul a bicikli.

Imadom a trapistát 2012.09.02. 23:40:12

@Mókusokkaltáncoló:

Hehe! Kellene csinálni nekik egy dühöngőtopikot, hogy ott vívják harcukat az urak! Én a bloggazda helyében ezt ajánlanám fel nekik. Ha meg erre nem hajlandóak, akkor kitiltani őket innen a picsába.

Még azt sem mondhatják, hogy a szólásszabadsághoz való joguk korlátozódna. :))

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.02. 23:40:42

@Mókusokkaltáncoló:

Az nem lehet, hogy Orbánékban van a hiba, mert akkor be kellene ismernie, hogy rossz pártra szavazott, és két éve négy hónapja rossz segget nyal.

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:41:20

@roki: hát ide alacsonyodik le egy ÚR, hogy így beszél hölgyekkel? érdekes az én nagyapám nem ezt tanította!

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:42:46

@Imadom a trapistát: ja csak azt nem értem, miből telik netre ennek a sok lipótról szabadultnak! kár, hogy bezárták! xD

bretman 2012.09.02. 23:42:48

@Imadom a trapistát:

Nem, nem mindegy, hogy kinek írom. Mert egy vita attól lesz vita, hogy egy érvre válaszul jön egy másik érv. Amit te írtál, arra az én válaszom értelmetlen, nyilván ezért ismételted meg szó szerint az előzőt.

Roki viszont azt írta, hogy nem az Orbán-kormány döntése volt a megszorítás, hanem az IMF kényszerítette ki. Az én válaszom arról szólt, hogy ez hülyeség.

És nem, nem mindegy, hogy a kormányunk saját maga látja be, hogy egyensúlyba kell hozni a költségvetést, vagy rákényszerítik. Előző esetben ugyanis van felelős kormányunk, utóbbi esetben nincs.

roki 2012.09.02. 23:43:59

@No_Fidesz_No_Problem:

Persze.
Nem zavar, mert amit így vesznek el, azt elveszik mindenkitől, elveszik az utolsó stricitől is, aki most majd legalább a telefonszámlán keresztül elérhetővé válik adóilag.
Ha tőlük nem vennék el, akkor tőlem vennék el más formában még azt is, amit most velük fizettetnek.... mert csak az igen ostobák gondolják, hogy a szükséges adót nem fogják beszedni.

Mondd csak, te különben adózó polgár lennél, vagy csak amolyan strici, aki szíja a fogát, hogy most őt is megtalálták?

bretman 2012.09.02. 23:45:51

@Imadom a trapistát:

Amúgy, hogy válaszoljak: nem, nem hiszem el. Akkor sem hittem, amikor Szíjjártó Péter 2009-ben elkezdte mondani, hogy a kormányváltással évente 400 milliárdot spórolunk a kamatkiadásokon. Ha most ezt mondják a szocik, akkor nekik sem hiszem el.

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.02. 23:46:16

@roki:

"Mondd csak, te különben adózó polgár lennél, vagy csak amolyan strici, aki szíja a fogát, hogy most őt is megtalálták?"

*

Ez meg miféle kérdés?

Az előbb közölted, hogy proli vagyok ;-)

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:46:56

@roki: na örülj! éljen orbán! minden fasza! mindenki megkapja ami jár neki! az imf és az eu az ördög de orbán hála isten megment minket! ja és egy ÚR vagy! mehetsz is! :)

hackbard.celine 2012.09.02. 23:47:48

@roki: nem a maastrichtiben, de Magyarország is elfogadta, hogy a telekom szektor adóztatása csak akkor lehetséges, ha azt visszaforgatják a fejlesztésére. Kötelezettségszegési eljárás folyamatban.
A különadókon túl sikerült belenyúlni a magántulajdont és a polgári szerződéseket visszamenőlegesen érintő kérdésbe a végtörlesztéssel, 250 Mrd a tét, bírósági eljárás folyamatban. Annyira biztosak voltak benne, hogy nem nyerhetik meg, hogy sunyiban betolták a december végi salátatörvénybe az ebből adódó kormányzati kötelezettség különadók formájában beszedhetőségét. Az AB elkaszálta. Tehát itt egy újabb 250 Mrd-os bukta.
A kereskedelmi láncokat érintő különadókat is vizsgálja az EU, mert irreális, hogy a legnagyobb kisker forgalmat bonyolító CBA-t a franchise jelleg miatt gyakorlatilag kivonták az adó hatálya alól, arányaiban tizedét sem fizeti a külföldi tulajdonú láncoknak.
És még lehetne sorolni, de minek? Számodra a polgári jog, versenyjog alapvető fogalmai gyakorlatilag ismeretlenek, leragadtál ott, hogy "meragonoszmultikhöööörrrrr".

bretman 2012.09.02. 23:50:20

@roki:

"Ne csinálj te is úgy, mintha az IMF-EU páros feltételei lényegesen különböznének?"

Mármint mitől különböznének? A kérdésem továbbra is az: az IMF-EU melyik gazdasági követelését fogadtuk el eddig, és mit kaptunk érte cserébe? (és nem összekeverni az EU politikai feltételeivel, amiért cserébe azt kaptuk, hogy nem indítottak eljárást ellenünk).

roki 2012.09.02. 23:51:25

@hackbard.celine:

Ausztriában van miből, ellenben Magyarországon olyan alacsonyak a középosztály jövedelmei, hogy Ausztriában egyenest segélyeznék őket, hogy a társadalom érdekében teljesítőknek kijáró emberhez méltó életet finaszírozni tudják belőle.

A magyarországi ballib gondolkodás pedig még tovább nyúzná ezt az önreprodukcióra lassan képtelen réteget, mert csak azt tartja szem előtt, hogy kellenek a források aszegénytenyésztő hobbijukra.

Alapigazság pedig, hogy az alultáplált tehénnek előbb-utóbb elapad a teje .... és akkor tényleg éhendöglik a felszaporított kiccsalád.

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:52:24

bár nevéhez nem hű! roki állta a pofonokat... gyerünk roki kelj fel! egy ÚR aki POLGÁR nem adja fel! orbánért!

hackbard.celine 2012.09.02. 23:56:23

@bretman: a legszebb, hogy a 2013-as költségvetésbe a munkahelyvédelmi tervbe belevették forrásként az IMF megállapodás következtében felszabaduló 100 Mrd kamatkiadás csökkenést.
Fingból rózsaszín légvárat építeni azért komoly teljesítmény, ez már gyakorlatilag sci-fi, de ha a matolcsysta feritél felhővárosában megint lefagyasztják Han Solot, nagyon morcos leszek. :))

roki 2012.09.02. 23:57:04

@bretman:

'és nem összekeverni az EU politikai feltételeivel, amiért cserébe azt kaptuk, hogy nem indítottak eljárást ellenünk).'

Hazúg dolog ezzel érvelni, mert hiszen alapvetően politikai követelés mind az IMF, mind az EU feltételrendszere még akkor is, ha gazdasági formába öntik.Nem mellékesen ugyanaz a preferenciaszemlélet húzódik meg mindkettő mögött, ami után nincs miről beszélni indítványozó terén.

shwarcz bácsi 2012.09.02. 23:57:31

@roki: azt bábozd el, hol van a növekedés,
amiről ódákat zengenek...

Mókusokkaltáncoló 2012.09.02. 23:59:07

@roki: nem indulsz választásokon!? én biztos rád szavazok! rég láttam ilyen értelmes, jó gondolkozású, jó világképpel megáldott urat! gondolatmeneted briliáns, ötleteid eredetiek, a közgázhoz látom értesz! ilyen tettre kész polgárok kénének orbán mellé, mint te és drága nemzetünk jövője felragyogna!

No_Fidesz_No_Problem 2012.09.02. 23:59:18

@roki:

"még tovább nyúzná ezt az önreprodukcióra lassan képtelen réteget"

*

A te fajtádat egyáltalán nem kellene szaporítani, mert antiszociális vagy.

Ne válaszolj, megyek aludni.

hackbard.celine 2012.09.03. 00:01:37

@roki: okés, tehát kiderült, hogy a közgazdaságtan mellett a szociológiához sincs semmi affinitásod. 4 millióan élnek ma a létminimum alatt, ez a szám Orbánék regnálása alatt ugrott meg. A leszakadó néprétegek (pedagógusok, orvosok, ápolók) szenvedő alanyai a reálkeresetek csökkenésének.
Közben a fidesz parlamenti képviselői összesen 1 Mrd-al többet visznek haza a ciklus végéig a számukra kedvező egykulcsos nettó bér emelkedés következtében.
Amíg politikus percemberke, a tanár egy életre nevel és ad indíttatást, az orvos meg naponta életekért felel.
Napi demagógia kommentemet olvashattad, de még ennek is nagyságrendekkel több a valóságtartalma, mint a marhaságaidnak, szerintem ezen a ponton be is fejeztem a veled folytatott parttalan kommunikációt.

roki 2012.09.03. 00:05:17

@hackbard.celine:

No és a többi szektor?
Azokat hol tiltják a maaastrichti kritériumok, hogy az IMF feltételei között azok alapján szerepel a különadók visszavonása és más formában bevezetése?

Mert ugyew a telekomszektor esetében legfeljebb visszaperlik az államtól és megkapják idővel, ha jogosnak ítélik.

babraba 2012.09.03. 00:09:53

@roki: ja... kamatostul... amit, egy új adó formájában fognak tőlem, adófizetőtől beszedni! Remélem, te többet fogsz fizetni nálam! Gratulálok, nagy ötlet volt! Bár, tényleg az volt, hiszen a visszafizetendő adó+kamat+bünti kifizetésének terhe, már egy másik kormányt fog érinteni. Ennyit a te nemzeti kormányodról! Érted??? nem más nemzetet, csak másik kormányt!!! bár, te úgysem érted

Mókusokkaltáncoló 2012.09.03. 00:09:59

@roki: jaj URAM nem unod még? vagy van egy bizonyos komment mennyiség amit ki kell adnod mert nem lesz fizu? azzal a vakkal van a legnagyobb baj aki nem is akar látni! ezen gondolkodj el az este, miután mindenkit lenyomtál és álomba ringattál hülyeségeiddel! imftől és rokitól mentes jó éjszakát mindenkinek!

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2012.09.03. 00:11:51

Nos, nemzetközi jogilag pusztán az a kérdés, köteles volt-e a kormány kiadni az embert vagy sem. És nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy tudjuk: nyilvánvalóan nem volt köteles. Ha ugyanis az lett volna, akkor a legelső közleményben erre hivatkoztak volna. Ez tehát a kormány elvi döntése volt.

Amúgy szerintem rengetegen tisztában vannak az örmény-azeri konfliktussal, sőt, gondolom, rajtam kívül olyanok is sokan vannak, akik a kérdéses gyilkosságra is jól emlékeznek.

roki 2012.09.03. 00:14:50

@hackbard.celine:

'Közben a fidesz parlamenti képviselői összesen 1 Mrd-al többet visznek haza a ciklus végéig a számukra kedvező egykulcsos nettó bér emelkedés következtében.'

Olcsó demagógia, oszd már vissza a tanároknak és az egészségügybe. Mennyi béremelést kapnának?
Tízfillért?

És ezért szűnjön meg az egykulcsos adó,

Tudod mit tesz erre számtalan ember,
Kimenti a jövedelmét olyan helyre, ahol 19% a cégadó és nincs még oszatlékadó sem.
Ha azt hiszed jobban jársz a több kulcsossal tévedsz. A társadalomban jövedelmet termelők látóköre szélesedik, lehetőségeik bővülnek. Ma már adóoptimalizálásban egy kőműves is képes azt megtenni, amit öt-hat éve még csak egy komolyabb vállalkozó.

Élettelen demagógiában utaztok, nem mellékesen ritka kártékony ötlet a több kulcsos adó, következtében a munkahelyeket hozó cégek messze elkerülnek bennünket, ugyanis megdrágítja a munkaerőt, kizsigerelt, motiválhatatlan emberekkel nem szeretnek dolgoztatni, ide se hozzák a termelést.

roki 2012.09.03. 00:17:49

@babraba:

Mit nem értesz azon, hogy a társadalomnak van egy olyan széles szegmense, akinél jelentős, általában feketén szerzett jövedelmek keletkeznek, de nem lehet elérni őket a hagyományos módokon.

Aki feketén szerez jövedelmet az többnyire sokat telefonál, a pénzt pedig mozgatja.

marcus addicus 2012.09.03. 00:18:18

Vacsiztam, kb. fél óráig néztem egy szar amcsi vígjátékot.

Itt viszont folyamatosan röhögök :DDD

bretman 2012.09.03. 00:20:27

@roki:

Hagyd már ezt az ostoba brossúra szöveget.

Válaszolj inkább a kérdésre: milyen követelést teljesítettünk, és mit kaptunk érte?

shwarcz bácsi 2012.09.03. 00:21:10

@Mj: Önmagában megdöbbentő az a helyzet, hogy egy feltételezett kölcsönért cserébe ( a feltételeket és az árazását senki nem ismeri ) egy ilyen szintre letud a politika alacsonyodni.

persze lehet, hogy ez egy új pénzkereseti forma amit kitaláltak, hogy jó pénzért kiengedjük más országok nálunk raboskodó állampolgárait.
ki tudja?

ez a hülyités, ami itt megy, hogy nem tudtuk, hogy ez lesz, meg átvertek minket, meg nekünk adtak egy igérvényt, és mi is meglepődtünk...
na ez a gáz.
ez a hülyének nézés magasfoka.
pitiáner.

shwarcz bácsi 2012.09.03. 00:22:56

@roki: gondolom itt elsősorban a politikusokra gondolsz.

bretman 2012.09.03. 00:25:04

@roki:

"ritka kártékony ötlet a több kulcsos adó, következtében a munkahelyeket hozó cégek messze elkerülnek bennünket, ugyanis megdrágítja a munkaerőt, kizsigerelt, motiválhatatlan emberekkel nem szeretnek dolgoztatni, ide se hozzák a termelést."

Hát hiszen a munkások bére hagyományosan a magasabb adókulcsokba tartozik, ugye? És most akkor kedvezni kell a multiknak vagy jól meg kell őket különadóztatni? Vagy a különadók miatt nem vonulnak ki, csak az szja miatt, amin egyébként semmit sem nyertek?

Érted te azt, amit írsz? Legalább a jó fejezetet találd meg a brossúrában!

bretman 2012.09.03. 00:29:40

@shwarcz bácsi:

Ráadásul azt a kölcsönt ezek után jó eséllyel nem tudjuk felvenni.

Amúgy is, miről lenne szó? 2-3 milliárd dollár hitelről, piaci áron (nagyjából 7 százalékon). Az IMF-től 20 milliárdot kérünk 4,5 százalékon.

Persze lehetne kérni olcsóbban is, ezt akartuk Kínától és a szaúdiaktól is, de akkor nekik is lettek/lesznek feltételeik, amik jóval vállalhatatlanabbak, mint az IMF feltételei. A kínai és a szaúdi hitel ezért nem jött össze.

shwarcz bácsi 2012.09.03. 00:34:21

@bretman: be van dobva valami a köztudatba. de, pontos részleteket, számokat, és ugye a feltételeket senki sem ismeri.
aki meg igen, az jobban teszi ha hallgat.

roki 2012.09.03. 00:35:33

Bizony, elég sok olyan munkahelyet fel tudok sorolni, ahol a bér már elérné a magasabb kulcsot.. pl. autógyárak, de jónéhány kutatóközpontban sem alacsony bérűek az alkalmazottak.

Ezeket inkább vonzzani kellene az alacsony közterhekkel, nem máshová riasztani őket a környéken.

>> És most akkor kedvezni kell a multiknak vagy jól meg kell őket különadóztatni?

Ezt az álnaiv kérdést....

A termelő multiknak kedvezni kell, mert munkahelyeket, tudást hoznak ide.

Vanank akiket lehet adóztatni, mert akkor sem mennének el innen, ha bottal kergetnénk őket, hiszen a pozícióik és a vastag profit még adóztatás mellett is megéri nekik.

hackbard.celine 2012.09.03. 00:49:19

@shwarcz bácsi: mindenki ismeri az IMF hitel feltételeit: az országkvóta erejéig 2,7% az éves kamat, felette 200 bázisponttal +1%, ami ezen felül van az pedig újabb 1%.
A legutóbbi IMF hitelfelvételnél az országkvóta 1,04 Mrd SRD volt, ezt a fidesz kormány egy döntéssel pár hónapja 2 Mrd SDR-re emelte, tehát közel megduplázta.
Lefordítva kamattáblázatra:
Korábban:
1 Mrd SDR 2,7%
1-3 Mrd SDR 3,7%
3+ Mrd SDR 4,7%
Jelenleg:
2 Mrd SDR 2,7%
2-6 Mrd SDR 3,7%
6+ Mrd SDR 4,7%
Magyarán még olcsóbban juthatnánk több hitelhez, a piaci árazáshoz képest akár harmad áron.
És mivel Magyarország jelenleg is részese egy IMF programnak, nincs befizetési kötelezettsége a részvények arányában.
A feltételeket továbbra sem az IMF "diktálja", hanem az EU ragaszkodik a csatlakozási szerződésben foglaltak és vonatkozó nemzeti vállalások betartásához.

roki 2012.09.03. 01:00:30

@hackbard.celine:

Hol szerepel a csatlakozási szerződésben, hogy nem adóztathatjuk a multikat különadóval?
Hol van benne például a magáncsőd intézményének kötelező bevezetése, vagy a közlekedési vállalatok átszervezése, tehát tarifaemelés???

Hol szerepel a csatlakozási szerződésben a szociális juttatások rendszerének átszervezése, azaz nagyobb források biztosítása, ami éppen az egyensúlytalanság felé mutat és nem egyensúlyjavító lépés lenne??

Ha nem szerepel, akkor milyen alapon csavargatja a karunkat az IMF ezekkel a feltételekkel?

bretman 2012.09.03. 01:16:32

@roki:

Az autógyárakban az átlagnál magasabbak a fizetések, de a döntő többség az alsó kulcsban van. A kutatóközpontokat meg engedelmedddel viccnek tekintem. A magyar GDP hány százalékát adják és hányan dolgoznak itt?

"A termelő multiknak kedvezni kell, mert munkahelyeket, tudást hoznak ide."

Nem azoknak kéne elsősorban kedvezni, akik a legtöbb embernek adnak munkát (és akiknek kivonulása, leépítése a legnagyobb munkanélküliség-növekedést okozná)?

"Vanank akiket lehet adóztatni, mert akkor sem mennének el innen, ha bottal kergetnénk őket, hiszen a pozícióik és a vastag profit még adóztatás mellett is megéri nekik."

Ahhoz képest, amennyit kommunistázol, elég durva komcsi dumát nyomsz.

bretman 2012.09.03. 01:20:32

@roki:

"Hol szerepel a csatlakozási szerződésben, hogy nem adóztathatjuk a multikat különadóval?"

Nem a csatlakozási szerződésben szerepel, hanem az uniós versenyjogban. A csatlakozással pedig vállaltuk ennek betartását.

Például azt, hogy ágazatspecifikus különadót kizárólag az ágazat fejlesztésével kapcsolatos költségekre lehet kivetni.

roki 2012.09.03. 01:37:23

@bretman:

A letelepítendő kapacitások szempontjából messze nem vicc a magasan képzett munkaerőre támaszkodó munkahely, mert ugyanis pont magasan képzett munkaerőből körvonalazódik hiány nyugaton is... és nem a krumpliszedőket keresik ott sem.

A gazdaság élénkítő hatású adóztatási szemlélet talán az egyik olyan pont az IMF követelései közül, amire Orbánék könnyűszerrel rábólintanak, mert lényegében azonosak az elképzelések.
(Másik az utazási kedvezmények drasztikus megkurtítása.)

>>Ahhoz képest, amennyit kommunistázol, elég durva komcsi dumát nyomsz.

Semmi komcsi nincsen benne.
Mindenki tisztában van azzal, hogy a gazdsaságunk nem véletlen van mélyrepülésben, az eladósodás során fogyasztásra költött hatalmas summákon keletkezett profit bizony némileg felelőssé is teszi azokat az iparágakat, akik ezt a folyamatot gondolom dagadó zsebeiket simogatva az öröm-meglepetéstől tágra nyílt szemmel csak bámulták és semmi politikai lépést nem tettek előmozdítása érdekében.

Rosszabb helyeken, rosszabb időkben lincselések, akasztások is befigyelhettek volna. Az adó egy méltányos elintézési mód a felelősség érvényesítésére.

roki 2012.09.03. 01:38:47

@bretman:

>>Nem a csatlakozási szerződésben szerepel, hanem az uniós versenyjogban. A csatlakozással pedig vállaltuk ennek betartását.

Hol szerepel ebben a magáncsőd intézményének kötelezettsége, vagy az, hogy szűkebb kör felé, nagyobb összegben kell szoctranszfert áramoltatni????

bretman 2012.09.03. 01:55:45

"Mindenki tisztában van azzal, hogy a gazdsaságunk nem véletlen van mélyrepülésben, az eladósodás során fogyasztásra költött hatalmas summákon keletkezett profit bizony némileg felelőssé is teszi azokat az iparágakat, akik ezt a folyamatot gondolom dagadó zsebeiket simogatva az öröm-meglepetéstől tágra nyílt szemmel csak bámulták és semmi politikai lépést nem tettek előmozdítása érdekében."

Bocs, de ez a mondat tartalmilag és nyelvtanilag is blőd (gyakran fordul elő, ha valaki frázisokat szór egymás után, gondolkodás nélkül, ahogy te teszed). Gondolom a végének úgy kéne hangzania: "semmi politikai lépést nem tettek a folyamat ellen", nem pedig az "előmozdítása érdekében" Vagy pedig kimaradt a mondatból, hogy minek az előmozdítása érdekében kellett volna politikai lépéseket tenni, mert így éppen az eladósodás növelésére tett lépéseket követeled azoktól, akiket felelősnek tartasz érte.

Ebben az esetben már csak az a kérdés, hogy milyen politikai lépéseket tehet egy bank vagy egy fogyasztásra termelő cég? Politikai lépéseket a kormánynak kell tennie, a versenyszférában pedig üzleti döntéseket kell hozni. Megint: politikai lépéseket várni a piactól komcsi gondolkodás.

2004 körül a kormánynak be kellett volna tiltania (vagy a PSZÁF segítségével el kellett volna lehetetlenítenie a devizahitelezést). Mivel nem tették, senki nem várhatja a bankoktól, hogy ne szálljanak be a versenybe, egy olyan piacon, ahol több, mint tíz versenytárs van.

hackbard.celine 2012.09.03. 01:58:40

Csak hogy ne a parttalan tereléssel legyen vége a napnak, visszatérnék a poszt eredeti témájához, mert méltatlanul háttérbe szorult:
A blog szokás szerint hülyének tetteti magát, mint mindig, amikor kiderül az orbáni kézivezérléses dilettáns káderpolitika következő kudarca. SchP, Matolcsy esetében is így volt.
Legfőbb pártkülügyérnek Szijjártó Pétert nevezte ki Orbán. Péterünk - állítása ellenére - igenis pénzt kuncsorogni ment ki és egyúttal egyezkedett a Safarov kiengedéséért felelős kormányzati tisztviselővel (aki szerint deklaráltan azért hozták létre a bp-i követséget, hogy kiszabadítsák a hős hazafit) :
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=182985
"Az államtitkár tárgyal majd az azeri Állami Értékpapír Felügyelet igazgatójával és Ilham Aliyev államfő kül- és biztonságpolitikai főtanácsadójával is."
Nem igaz az az állítás, hogy a kormányzat nem tudott arról, hogy Safarovra szabadság vár.
Számtalanszor, legutóbb pl. nyílt levélben fordultak a magyar kormányhoz és a hatóságokhoz:
www.panorama.am/en/comments/2012/08/27/safarov/
Idézem:
"We believe it is our duty to address the Hungarian public and government agencies with an appeal to prevent the extradition of Safarov to Azerbaijan, where no further punishment is certainly expected, but freedom, honor and even greater glorification await him."
Ezek után aki továbbra is azt állítja, hogy a kormányt teljesen váratlanul és előre nem látható módon átverték, annak a kognitív képességei erősen korlátozottak és legfeljebb csak sajnálatot érdemel.

bretman 2012.09.03. 02:14:55

@roki:

Mondd, te nem tudsz olvasni, vagy csak ilyen primitíven csúsztatsz?

Akárhány kérdőjelet hánysz oda, én nem írtam olyat, hogy az uniós versenyjogban szerepel a magáncsőd és "Szűkebb kör felé nagyobb összegben szoctranszfert áramoltatni". A multik különadójának tilalma szerepel benne, és jól láthatóan erre válaszoltam.

"Szűkebb kör felé nagyobb összegben szoctranszfert" pedig nem az EU akar áramoltatni, és pláne nem az IMF, hanem a kormány, például akkor, amikor Orbán Viktor a nyugdíjasok jólétét a demokrácia lapakérdésének nevezi. Az IMF hagyományosan hevesen ellenzi a "szoctranszfereket". Azt hiszem itt valamit nagyon összekevertél.

Ami a magáncsődöt illeti: nem tudom, hogy az IMF ragaszkodik-e hozzá (szerintem nem), de az biztos, hogy az EU nem. Bármennyire is próbálod egybemosni, mi két szervezettel tárgyalunk, akiknek a feltételei részben különböznek. Például az IMF leszarja a nemzeti bank elnökének fizetését, az az EU topicja. Arról nem is beszélve, hogy az általad előbb hevesen megrendszabályozni akart bankok piszkosul hadonásznak a magáncsőd ellen (mert csökkentené a fizetési fegyelmet).

bretman 2012.09.03. 02:25:13

@hackbard.celine:

Azért csúszott el a vita máshova, mert a poszt valójában nem mond semmit. Illetve azt mondja: túl keveset tudunk Örményországról és Azerbajdzsánról, ezért nem is mondhatunk róla véleményt.

Ez nyilvánvaló marhaság. A filmrendezéshez sem értünk, mégis mondhatunk róla véleményt (lásd még futball, főzés, kórházak).

És valóban: szerintem is nyilvánvaló terelés. Annyit viszonylag hamar meg lehet tudni, hogy van két gyakorlatilag hadiállapotban lévő ország, az egyiknek a katonája nálunk alattomos és könyörtelen módon megölte a másik katonáját, aki egyébként a mi vendégünk volt. Ez szimpla gyilkosság, a kollégiumban semmilyen harci cselekmény nem zajlott. Ezt a köztörvényes bűnözőt hazájában nemzeti hősnek tekintik, hiszen "minden örmény ellenség". És mi kiadtuk nekik, pedig többen előre szóltak, hogy baj lesz belőle. Lehet ezt pragmatizmussal és üzleti haszonnal magyarázni, de akkor is meg lehet vizsgálni a kár és haszon oldalt. Például: felvehetjük-e mi ezek után azt a 3 milliárd hitelt? És ha igen, tényleg olyan baromi szükségünk van-e rá, ha az IMF-től 20 miliiárdot kaphatunk olcsóbban? (és lám, feltételeik az azerieknek is vannak, tartok tőle nem ez volt az egyetlen)

Ennél csak bonyolultabb ügyekről születnek posztok.

Na, jó éjszakát, ma még dolgozni is kell.

bretman 2012.09.03. 02:26:30

@bretman:

lapakérdés=alapkérdés

Kék az ég 2012.09.03. 04:24:06

Ez nivo?!

Meselj már hány magyar TUDAJA HOL VAN TAMPA? Aztan világhir eppen a magyar sajtoban is.

Na mondd tudod miert?

Pipas 2012.09.03. 06:47:19

@No_Fidesz_No_Problem:
"A polgár tudja, hogy a társadalom bármely szintjén álló ember munkájára szükség van, és kijár neki a megbecsülés és a tisztes munkabér. "

Mária, rosszul látod. Amiket írtál, azokat a proletárok szokták emlegetni. A polgár nem foglalkozik olyanokkal, hogy 'tisztes munkabér' meg 'társadalom bármely szintjén'. Ezeket az ideológiailag képzett, megbízható kommunisták szájából hallod.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 07:21:24

@Mj:

Sajnos van rosszabb is: amikor humán területű emberek nem tudnak humán témákról.

Ez egy kb. 10-15 éves gyűjtés a Pázmány jogi karára felvételizőkkel folytatott felvételi beszélgetésekből.

*

- Mivel ért véget az I. világháború?

- A Varsói Szerződéssel.

*

- Mit tud az 1054-es egyházszakadásról?

- Az 1054-es egyházszakadás előtt volt az avignoni-római kettős pápaság, utána lett az avignoni-római-moszkvai hármas pápaság.

*

- Mit tud Széchenyiről?

- Fő műve a Tőke.

*

- Kik voltak a honoratiorok?

- Honoráriumért dolgozó parasztok.

*

- Mikor tört ki az 1848-as forradalom?

- Február 1-jén.

*

- Ki kötötte a Bethlen-Peyer-paktumot?

- Az SZDSZ és az MDF.

*

- Mondjon magyar kormányzókat!

- Göncz Árpád, Fráter György.

*

- Ki volt Szent Imre nevelője?

- Várszegi Asztrik.

*

- Mikor alapították a Szovjetuniót?

- XVII. század?

- Nem. Mikor szűnt meg?

- 1450-es, 1460-as évek.

- Nem jó. Azt mondja meg, mely országok tartoztak hozzá!

- Az északiak!

- Például?

- Norvégia!

*

- Mit tud a pápáról?

- A pápa református vallású.

*

- Kik a vatikáni svájci gárdisták?

- A Vatikán hadserege, papokból és bíborosokból áll.

*

- Mely országokban élnek többségében ortodox keresztények?

- Nem tudom.

- Gondoljon keletre!

- Ja igen, Japánban és Indiában.

*

- Mit tud a keleti kereszténységről?

- A keleti kereszténység vezetője a tibeti láma.

*

- Mondjon párat a Tízparancsolatból!

- Felebarátod feleségét szeresd!

*

- Mondjon magyar szenteket!

- Szűz Mária.

*

- Mondjon nemzetközi szervezeteket!

- Pl. a volt Szovjetúnió, s a tűzoltóság.

*

- Foglalja össze a keresztény tanítás lényegét!

- Hát, ezt így Anschluss nem tudnám megmondani.

*

- Ki volt az első pápa?

- VII. Gergely.

*

- Ki volt Luther Márton?

- Luther Márton templomi könyvnyomtatással foglalkozott, és egyet-kettőt ki is szögezett a templomkapura.

*

- Mi a feminizmus?

- A feminizmus azt jelenti, hogy a nők el vannak nyomva a férfiak alatt.

*

- Mi az eutanázia?

- Az eutanázia például azt jelenti, hogy ha valakinek az anyósa lélegeztetőgépen van, s kikapcsolja a lélegeztetőgépet.

*

- Mit takar az RMDSZ rövidítés?

- Az RMDSZ egy román alapítvány, a kuratórium elnöke Tőkés László.

*

- Ki jelenleg a köztársasági elnök?

- Nem tudom, mert szerintem alkalmatlan.

*

- Ki jelenleg a köztársasági elnök?

- Nem tudom.

- Segítek… Gondoljon egy madárra!

- Ja, igen. Sas József.

*

- Ki a Munkáspárt elnöke?

- Csurka István.

*

- Ki volt kormányon 1994-1998 között?

- A MIÉP és az MSZMP.

*

- Milyen jogi pályákat ismer?

- Van a jogász, az ügyvéd és a védőbíró.

*

- Soroljon fel alkotmányos szabadságjogokat!

- Két szabadságjogot ismerek: a vallásit és a szexuálisat.

*

- Mi az Alkotmány?

- Az Alkotmány egy intézmény, szervei: az Alkotmánybíróság, a zászló, s a címer.

*

- Mi az Alkotmánybíróság szerepe?

- Az Alkotmánybíróság létrehozza az Alkotmányt és belefoglalja az alkotmányos jogokat.

*

- Melyek Svájc hivatalos nyelvei?

- Az egyik a svéd, mert Svájc Svédországgal határos.

*

- Sorolja fel Magyarország szomszédait!

- Magyarország szomszédai: északon Románia és Szlovénia, Kárpátalja Csehországban és Koszovó délen.

*

- Hol van Bős és Nagymaros?

- A Tiszán.

- Hol?

- Elnézést, a Maroson!

*

- Bős-Nagymarosról mi jut eszébe?

- A víziorgona.

*

- Mit tud mondani Szent Istvánról?

- Szent István kért egy koronát, majd megfogalmazta a szatmári tizenkét pontot.

*

- Hogyan ért véget a Rákóczi-szabadságharc?

- Károlyi Mihály Világosnál letette a fegyvert.

*

- Ki volt Szent István felesége?

- Bajor Gizi.

*

- Ki volt Rákosi Mátyás?

- Személyikultusz-miniszter a Kiegyezés után.

*

- Mi a Szentháromság?

- Jézus Krisztus, Mária Magdaléna és a galambjuk.

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.09.03. 07:49:56

@Mj: Köszönöm neked, hogy ide írtál trolltengerben úszó néhány értelmes kommentet ;-)

Droli, vagy Bogacs - ezt e cikket el nem tudom dönteni, melyiktek írta - csak a ti (és Török Gábor!) fejetekben él ez ügyben a pártszimpátián alapuló megosztottság, szerintem az emberek 70%-a mélységesen elítéli a kiadatást pártszimpátiától függetlenül. Csak épp két nap után a trollok is megkapták az utasítást a pártközpontból.

collateral collector (törölt) 2012.09.03. 08:11:15

Na, van már valami kézzelfogható eredmény? Még mindig nem utalták a lóvét az azeriek?

Még mindig erőlködnek a rajongók, hogy mosdassák viktort?

laci0011 2012.09.03. 08:15:10

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ez most komoly?Elképedtem,pedig gépészként végeztem.

roki 2012.09.03. 08:35:18

@bretman:

'Ami a magáncsődöt illeti: nem tudom, hogy az IMF ragaszkodik-e hozzá (szerintem nem), de az biztos, hogy az EU nem. '

Az IMF feltételei között szerepel, tehát nem állíthatod azt, hogy az IMF-nek nincs is feltétele, feltételt csupán az EU szab és azok teljesítése után egy automatizmus lenne az IMF hitel.

Azt sem sikerült bizonyítanod, hogy az EU feltételei csak csupán a csatlakozási szerződésből fakadó automatizmusok lennének, nem pedig olyan utasítások, amit a brüsszeli központ sajátos politikai okokból szeretne Magyarországgal elfogadtatni.
Nagyon úgy tűnik, hogy a brüsszeli központ illegitim gazdaságpolitikai kormányzást szeretne folytatni annak érdekében, hogy a közjóról alkotott balliberális irányból megközelített elképzelések ne csorbulhassanak Magyarországon.

Ki hatalmazta őket erre fel?
Mert semmi ezirányú demokratikus felhatalnmazással nem rendelkezik a brüsszeli csinyovnyikság....pláne nem az IMF.

Roy 2012.09.03. 08:37:16

@libbancs: Te meg költözz Azerbajdzsánba. Oda való vagy. Különben majd itt is megtapasztalhatod az ottani viszonyokat nemsokára.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 08:41:12

@laci0011:

Komoly. Annak idején a Pázmány diáklapjában jelent meg.

Roy 2012.09.03. 08:41:36

@Gondolkodni Próbáló Birca: Ez óriási. Sajnos jellemző is, és szomorú is.
Ez csak romlani fog.

roki 2012.09.03. 08:43:08

@vadász2:

Már pedig pártszimpátia alapján megosztott szinte minden kérdésben a magyar közvélemény, így fordulhat elő az a nevetséges helyzet is, hogy éppen olyan szavazói blokk követeli az IMF feltételeinek teljesítését, akiken majd a következtében foganatosított megszorítások leginkább érvényesülni fognak.;))

roki 2012.09.03. 08:47:13

@Roy:

Kétirányú a folyamat, mert szélesedik az iskolapadból kikerülnek az a köre is, akik az átlagosnál szerteágazóbb ismeretekkel, megalapozottabb tudással rendelkeznek.
Jól láthatóan válik ketté a két hozzáállás a tudás megszerzéséhez.

Belagezapista (törölt) 2012.09.03. 14:05:07

"öt nappal ezelőtt szerintem senki sem tudta, hol van Azerbajdzsán és Örményország, most meg a netes társadalom nagyja hirtelen örmény-szakértő lett."

Nem mindenki földrajzi analfabéta, mint a posztíró. Mivel hétvégén egyáltalán nem olvastam sajtót, ezért csak ma hallottam a balhéról, és arra is emlékszek, amikor anno hír volt az azeri elítélése.

Ami az örményeket illeti, ott járt magyaroktól hallottam, hogy kimondottan szeretik a magyarokat, lehet ez most el fog múlni, de azért bízok benne, hogy mégsem.

Belagezapista (törölt) 2012.09.03. 14:08:09

A következő vicc jut eszembe a Kaukázusról:

Elmegy egy újságíró Örményországba, ahol azt látja, hogy minden férfi kopasz, de mosolyognak. Megkérdezi egyiküket:
- Miért kopaszok mind?
- Hát mert nem sikerült teljesíteni Sztálin elvtárs gyapjú előállítási terveit, így az összes férfi haját levágatta.
- Jó, de akkor meg miért mosolyognak ennyire?
- Mert a grúzok meg a tojás tervszámokat nem teljesítették...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 15:03:05

@shwarcz bácsi:

Igazából már túl van tárgyalva.:-/ 3 napja másról se kommentálok.

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Azért ebből jónéhány vagy vicces beszólás - Szent István felesége valóban Bajor Gizi lenne becézve, Bősről meg bármire lehet asszociálni:) -, vagy erősen gyanús. De ha levonom őket, a maradék akkor is szánalmas marad. Vajon hányat vettek föl, és hányan végezték el legalább cum laudéval? (Van egy pár Pázmány jogot végzett, vagy még odajáró ismerősöm, kíváncsi vagyok, hogy mit szólnak.)

@vadász2:

Én köszönöm az észrevételt, bár, utólag visszaolvasva ezt a hihetetlen nívótlan baromságot, ami itt folyt, szerintem kidobott idő volt.:-/

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 15:35:32

@Mj:

Nem hiszem, hogy az átlag pázmányos hallgató eltérne más egyetemek hallgatóitól műveltségben.

Ki hogy végzett, ez csak a szaktudást mutatja, nem az általános műveltséget. Egy totális bunkó is lehet nagyszerű jogász.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 15:40:02

@Belagezapista:

Megkérdezik a jereváni rádiót:
- Fel lehet-e építeni a kommunizmust Örményországban?
A rádió válaszol:
- Lehet, de inkább Grúziában tessék építeni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 15:40:20

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Ezt én nem nem hiszem, hanem nem tudom. Érdekes lenne egy felmérés etéren.

Csakhogy itt voltak szakmai kérdések is - pl. alkotmánybíróság -, ami miatt még pikánsabb a dolog.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 15:42:10

@Mj:

"Én szóltam, hogy jobboldali vagyok, a napokban pedig éppen elég helyen fejtettem ki a meglehetősen lesújtó véleményemet.:P De úgy látszik, azzal senki sem foglalkozik, ami/aki kilóg a jól bevált sémából."

Ezt nem lehet. Válassz magadnak egy skatulyát és élj a szabályai szerint. Különben megzavarod a kommentelőket! :-)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 15:43:24

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Erről jut eszembe.:)

Megkérdezik a jereváni rádiót:
-Melyek voltak a szocialista mezõgazdaság útjában álló legfõbb akadályok?
A jereváni rádió válaszol:
-A tudósok szerint 4 ilyen akadály létezett: a tavasz, a nyár, az õsz és a tél.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 15:44:31

@Mj:

Hát igen, vicces, hogy valaki jogi szakra megy, s nem tudja, hogy mi az AB. Kb. mintha teológiára jelentkezne és nem tudná melyik az Újszövetség első könyve.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 15:48:45

@Mj:

Hát ilyen vicc nagyon sok van. A kedvenceim az orosz viccek, a legjobb politikai viccek oroszak.

*

- Miért elfogadhatatlan a kommunisták számára a Biblia tanítása?

- Mert a Biblia azt tanítja, hogy először volt káosz, majd ebből az isteni terv segítségével rend lett. A kommunisták viszont tudják a gyakorlatból, hogy először szokott lenni terv, s aztán jön a káosz.

*

Megkérdezik a jereváni rádiót:

- Lesz-e háború?

- Háború az nem lesz, de olyan békeharc lesz, hogy kő kövön nem marad.

*

Egy kérdés, melyre a jereváni rádió nem tudott választ adni:

- Ha az egész világon győz a szocializmust, honnan fog a Szovjetúnió búzát vásárolni?

*

Megkérdezik a jereváni rádiót:

- Meg lehet-e élni egy szovjet átlagfizetésből?

- Nem tudjuk, nem próbáltuk.

*

Egy amerikai hallgató betelefonál a jereváni rádióba és megkérdezi:

- Mennyi egy szovjet mérnök havi átlagfizetése?

A rádió sokáig nem mond semmit, majd indulatosan visszaválaszol:

- Maguknál meg verik a négereket!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 15:50:23

@Gondolkodni Próbáló Birca:

Egy pszichológiai vizsgálat szerint elvakult párthívők agya dopaminnal jutalmazta az alanyt, ha az illető elengedte a füle mellett a pártját negatív színben feltüntető tényeket.:) Úgyhogy dehogy zavarok én, nem foglalkoznak velem, és ettől még jobban is érzik magukat.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 16:04:32

@Gondolkodni Próbáló Birca:

És ami kevésbé vicces: levelezőn simán elvégzik, aztán elmehetnek bíráskodni.

Na ja, van belőlük bőven klasszikus.:)

Megkérdezik a jereváni rádiót:
-Igaz-e a hír, hogy Brezsnyev elvtárs minden létezõ kitüntetést kikövetelt magának?
A jereváni rádió válaszol:
-A hír hazug és nagyon rosszindulatú. Köztudott ugyanis, hogy a "Hős anya" és a "Kiváló Áruk Fóruma" díjat Brezsnyev elvtárs eddig még nem kapta meg, de reméljük, hogy akiket illet, azok most hallják és értik ezt az adást.

Megkérdezik a jereváni rádiót:
-Mi a különbség az Üllői út és Gagarin között?
A jereváni rádió válaszol:
Semmi, mind a kettõt az oroszok lőtték ki.

Megkérdezik a jereváni rádiót:
-Mit tud az csinálni egy társadalomban, aki nem tud sem írni, sem olvasni?
A jereváni rádió válaszol:
-Az majd diktál.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.03. 18:25:56

@laci0011:

Három birca legel a mezőn.

Az egyik azt mondja: bee.
A második azt mondja: bee.
A harmadik azt mondja: beeeeee.

Erre az első birca pisztolyt ragad és lelövi a harmadik bircát.

A második birca megkérdezi:
- Ezt miért csináltad?
Mire az első birca válaszol:
- Túl sokat tudott.

laci0011 2012.09.03. 18:27:34

@Gondolkodni Próbáló Birca: Remélem az első birca nem talál meg...

laci0011 2012.09.03. 18:28:58

@Mj: Küldhetnél erről 1 linket,TE TÜNDÉRKE.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.03. 18:35:40

@laci0011:

Passz, valahol az Indexen olvastam. Ha olyannyira érdekel, majd úgyis kikeresed, én most nem fogom toszkánai útvonaltervezések helyett guglizásba ölni az időmet, ne haragudj.
De miért lettem én nagybetűs tündérke, hm? Valami nem tetszik, amit passzív agresszióval kívánsz megoldani?;-)

laci0011 2012.09.03. 18:43:37

Előre is köszönöm,pozitív akart lenni a kiemelés,ha félreérthető volt,bocsánatot kérek.Tetszenek a kommentjeid.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.09.03. 19:52:00

Szerintem ez egy elég szánalmasra sikeredett bejegyzés, ennél komolyabbat vártam volna Tőletek.

1) Hivatkoztok arra, hogy a Zemberek nem értenek a nemzetközi joghoz. Sajna ez nevetséges "érv", az egyetlen releváns kérdés az, hogy van-e olyan nemzetközi jogi szabály, amely szerint Magyarországnak kötelező volt kiadni Safarovot. Ha nem (és ugye nem akarjátok az ellenkezőjét állítani...), akkor itt született egy szuverén magyar döntés, amit teljes joggal itélhet meg a közvélemény.

2) Hivatkoztok arra, hogy a Zemberek nem ismerik az örmény-azeri konfliktus hátterét. Ugyan szerintem az általatok írt arányok túlzóak, erről a konfliktusról sokat írt az elmúlt évizedekben a sajtó, kizárt, hogy a Zemberek 1%-a emlékszik rá csak, de ez megint csak mellébeszélés. Az egyetlen, amit tudnunk kell, az az, hogy ki Safarov és mit csinált. (Ezt pedig megintcsak lehet tudni, én speciel még emlékszem is arra, amikor az eset történt, elég sokat írtak róla a sajtóban. De ha valaki nem emlékszik, az elolvashatja most.) Ezután tök mindegy, mit tudunk vagy gondolunk arról, hogy ki a jófiú az azeri-örmény konfliktusban általában, mert az tuti, hogy egy baltás gyilkos konkrétan nem lehet az.

Szóval hiába próbáljátok úgy beállítani a dolgot, mintha Ti lennétek a reális, nem pártalapon gondolkodó bloggerek, pont beálltok az egyik táborba.

Amit lehet, de akkor ne csináljatok úgy, mintha mégse...

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.09.04. 20:03:08

@Mj: @Gondolkodni Próbáló Birca: feljavítottátok@Belagezapista:

Én pedig köszönöm, hogy itt a végére a viccekkel felhúztátok a kommentek színvonalát.

Egy vicc tőlem is:
Svájc, az Egyesült Államok, és a Szovjetunió vezetői utaznak egy repülőn. Egyszer csak a svájci kinyúl az ablakon és megjegyzi:
-Most Svájc felett repülünk.
-Honnan tudod? - kérdi a másik kettő meglepetten
-Érzem az Alpok havas csúcsait a kezemmel.
Repülnek tovább, most az amerikai nyúl ki az ablakon:
-Most az Egyesült Államok felett repülünk.
-Honnan tudod?
-A felhőkarcolók megkarcolták a tenyerem.
Repülnek tovább, végül az orosz is kidugja a kezét.
-Most a Szovjetunió felett repülünk.
-Honnan tudod?
-Ellopták az órámat.

Tündérkének kellemes toszkánai őszölést!

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.04. 20:44:52

@vadász2:

Nixon a SZU-ba utazik. Brezsnyev megmutatja neki a legújabb szovjet találmányt, egy telefont, mellyel a pokollal lehet kapcsolatba lépni. Nixon nem hiszi először, de aztán kipróbálja, beszél egy ördöggel, majd a beszélgetés után a készülék kiírja "beszélgetés díja: 87 kopejka".

Amikor hazaér Nixon Washingtonba, azonnal összehívja a Nemzetbiztonsági Bizottságot és ismerteti velük a tényt, hogy az oroszok megelőztek Amerikát, mert kifejlesztették a pokollal kapcsolatot tartó telefont.

A CIA elnöke közbeszól:
- Ön téved, elnök úr, mi már 30 éve kifejlesztettük ugyanezt, tehát az oroszok nem előztek meg minket, legyen nyugodt!

Nixon megörül a hírnek és kéri, hogy mutassák be neki az amerikai pokoltelefont.

Hozzák. Nixon kipróbálja, beszél egy ördöggel, majd a beszélgetés után a készülék kiírja "beszélgetés díja: 895 dollár".

Nixon megdöbben:
- Dehát miért ilyen drága a mi készülékünk? Ott 1 rubelt sem érte el a költség, pedig ugyanannyi ideig beszéltem, mint most?
- Elnök úr - magyarázza neki a CIA elnöke -, az ott helyi beszélgetésnek számít, ezért olyan olcsó.

maxval, a gondolkodni próbáló birca · http://maxval.co.nr 2012.09.04. 20:49:57

@vadász2:

Ennek a viccnek az orosz eredetije egy kicsit más.

Saljapin, a világhírű orosz operaénekes, aki 1917-ben Amerikába emigrált, hazatér Moszkvába egy fellépés kedvéért. Saljapin amikor kiép a repülőtérről, döbbenten veszi észre a leromlott viszonyokat. Döbbenetében leteszi maga mellé két bőröndjét, majd két kezét a levegőbe emeli és felkiált:
- Oroszország, nem ismerlek meg!
Majd pár másodperc múlva megnyugszik, lenyúl a bőröndökért, de azoknak már csak hűlt helye van. Ekkor Saljapin ismét megszólal:
- Oroszország, most már megismerlek!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2012.09.05. 18:42:17

@laci0011:

Oké, én kérek elnézést, csak valahogy a tündérke jelzőt nem érzem magaménak.:)

@vadász2:

Köszönöm, bár inkább maradjunk a nickemnél.:)

vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2012.09.06. 19:26:55

@Mj: Visszavonom.
Mj tündértelenítve. ;-)
süti beállítások módosítása