Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Melyik pártra szavazzunk vasárnap? - A múlt tanulságai

2014. április 01. - Nívó blog

Kétrészes választási elmélkedésünk első részében a rendszerváltás óta eltelt kormányok teljesítményéről emlékezünk tanulságképpen, néhány mondatban.

1990-1994-ig MDF-FKGP-KDNP kormány: A rendszerváltás utáni első kormány, óriási kihívásokkal és örökölt problémákkal.

Eredmények: A demokráciába való átmenet levezénylése, jogi alapok lefektetése. A piacgazdaságba való átmenet levezénylése, piacgazdasági alapok lefektetése

Kudarcok: A gazdaság átalakítása nem a várt, gyorsan felemelkedő úton valósult meg, hanem súlyos visszaesés árán. Világnézeti szempontból is túl gyors volt a váltás 40 év szocializmus után.

A gazdasági bajokon nem sikerült a kormánynak úrrá lennie, ennek ellenére 1994-ben választási költségvetést alkottak, ami tovább rontott a helyzeten, súlyos gazdasági örökséget hátrahagyva.

1994-1998-ig MSZP-SZDSZ kormány: Kétharmados kormánytöbbség, súlyos örökölt gazdasági és pénzügyi problémákkal.

Eredmények: Piacgazdaság építésének, privatizációnak a befejezése, gazdasági stabilizáció, államadósság csökkentés a Bokros-csomagnak és a privatizációs bevételeknek köszönhetően. A ciklus felétől egyensúlyi gazdasági növekedés indult meg.

Kudarcok: A Bokros-csomag újabb súlyos életszínvonal csökkenéshez vezetett.

Az 1997-ben megindult gazdasági növekedés eredményeiből még nem volt elegendő idő érezhető életszínvonal emelésre, az 1998-as választási költségvetés ellenére sem.

1998-2002-ig Fidesz-MDF-FKGP kormány: Egyensúlyi növekedésben lévő gazdaságot és 60% alatti államadósságot örököltek.

Eredmények: Az 1998-as választási költségvetést gyorsan, sikeresen és hatékonyan korrigálták, a ciklus során végig fennmaradt az egyensúlyi és viszonylag gyors GDP növekedés, tovább csökkenő államadósság mellett.

Kudarcok:Nagy kérdés, hogy miért választottak új kormányt az emberek 2002-ben. Legvalószínűbb, hogy a 2002-es választási költségvetés és a még gálánsabb jóléti ígéretek ellenére a baloldali ellenzék tudott még nagyobbakat ígérni.

2002-2010-ig MSZP-SZDSZ kormányok: Egyensúlyi növekedésben lévő gazdaságot, és 50% körüli államadósságot örököltek.

Eredmények: Leginkább az első ciklusból számolhatunk be eredményekről a tovább növekvő gazdaság, és a bevezetett választási jóléti intézkedések következtében. Az első Orbán-kormánnyal közös eredmény az EU-s csatlakozási tárgyalások lefolytatása és a 2004. május 1-i tényleges EU taggá válás.

Kudarcok: A 2002-es választási költségvetést nem korrigálták, épp ellenkezőleg, még nagyobb költekezésbe kezdtek. Ugyanígy a további évek költségvetéseit is súlyos hiányokkal valósították meg. Ennek következtében először lassan, majd egyre gyorsabban növekedni kezdett az államadósság, ami 2008-ban államcsőd közeli helyzethez és IMF programhoz vezetett.

Összességében az első négy éves szocialista kormányzást erőn felüli költekezés jellemezte, ami a 2006-os választások után átváltott folyamatos költségvetési kiigazításokba, amit a válság 2008-as kitörése csak tetézett. A korábbi hitelekből finanszírozott jóléti intézkedéseket jórészt visszavonták, a társadalom eladósodott és az elszegényedés útjára lépett.

2010-2014-ig Fidesz-KDNP kormány: Stagnáló gazdaságot, minden határidőn túljutott túlzottdeficit eljárást és 80% feletti államadósságot, azon belül magas deviza adósságot örökölt, folytatódó világgazdasági problémák közepette.

Eredmények: A kétharmados többség lehetővé tett számos olyan lépés megtételét, amelyeket a korábbi kompromisszum-képtelen parlamenti összetétel mellett nem lehetett meglépni: alkotmányos berendezkedés, nyugdíjrendszer, adórendszer és közteherviselés átalakítása. Fontos eredmény a költségvetés kiegyensúlyozása, a túlzott deficit eljárás alól való kikerülés.

Kudarcok: A ciklus első fele megszorításokkal telt, a gazdasági növekedés beindulása várat magára, a gazdaság csak a kormányzati ciklus legvégére mutat élénkülést, de még mindig a válság előtti szint alatt teljesít. A lanyha gazdasági teljesítmény nem tett lehetővé életszínvonal növelést, sőt jelentős rétegek további elszegényedéséhez vezetett.

2014-től ????: Az új kormány továbbra is magas államadósságot örököl, de immár egyensúlyi költségvetés és élénkülő gazdaság társul mellé. Fő feladat a költségvetési egyensúly megtartása mellett a gazdasági növekedés elősegítése. Kiegyezés a gazdasági szereplőkkel, stabilitás biztosítása a gazdasági környezetben és az adórendszerben, hazai tulajdonú vállalkozások és a a mezőgazdaság fejlesztése, támogatása. Megoldásra vár a devizahitelek végleges rendezése, és a nyugdíjrendszer véglegesítése, átláthatóvá, kiszámíthatóvá tétele. Ugyanehhez elengedhetetlen a demográfiai folyamatok kezelése, illetve az ahhoz való alkalmazkodás.

Távolabbi célok amennyiben a gazdasági teljesítmény lehetővé teszi: Egyféle egészségügyi Marshall program, az egészségügyi infrastruktúra megújítása, egészségügyi pálya vonzóvá tétele. Hasonlóra van szükség az oktatás területén is, bár ott az EU támogatásoknak köszönhetően jelentős fejlesztések valósultak meg az elmúlt 10 évben is, de még mindig bőven van min javítani. Ezek persze távlati célok, mert főként az egészségügybe, de az oktatási rendszerbe is óriási pénzösszegek, beruházások kellenének. A 2014 és 2018 között regnáló kormány ezeket a programokat maximum csak elkezdeni, előkészíteni tudja majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr555889695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2014.04.02. 09:46:09

1. Az államadósság megugrása az 1998-2002-es kormányzás alatt bevezetett államilag támogatott lakáshitellel kezdődött.
2. Az elemzésből kimaradt, hogy 2008-ban beütött a nagy gazdasági világválság.
3. Mutyivezér - igaz nem itthon a birkahíveknek, hanem külföldön - beismerte, hogy 2010-ben már javuló trendekkel vette át a kormányzást.
Viszont hazugság az, hogy csökkentette az államadósságot valamint kamu a rezsicsökkentés is /tessék csak megnézni, hogy mennyibe került 1 köbméter gáz és/vagy 1 kwó áram 2010-ben és mennyibe most a rezsikamuval/.

István Tamasi 2014.04.02. 09:56:08

1. Nagyon halovány az idei gazdasági élénkülés és futóhomokra alapszik mivel a beruházási ráta végtelenül gyászos.
2. Az oktatás- és az egészségüggyel kapcsolatosan miféle "Marshall programról" hadovál az elemzés amikor pont ezekről a területekről vont ki tízmilliárdokat a mutyiqrmány hogy azokat a pénzeket stadionépítésekre pazarolja átlag 50 max 2000 nézőnek.
3. A mutyiqrmány egyik legnagyobb csődje az államadósság: a. A statisztika formális szabályai szerint ugyan nem, de a logika szabályai szerint az elrabolt 3000 milliárd magán nyugdíjösszeggel meg kell növelni az államadósságot ugyanis azt a későbbiekben részletekben nyugdíj formájában vissza kell adni. b. A puityinhitel további 3000 milliárd adósságot jelent. Tehát az államadósság valójában vastagon 90% fölé került.

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 10:04:10

19 % Fidesz
19 % Jobbik
38 % Kormányváltók

Nekem ez jott ki...
( Szerntem a Jobbik nem fog 19 % - ot kapni )
A FIDESZ 4 ÉV ALATT TOBBET ÁRTOTT , MINT AZ OSSZES TOBBI 20 ÉV ALATT !

dr kíváncsivagyok 2014.04.02. 10:05:39

A patás ordogre is , csak ne a Fideszre (és a Jobbikra)!

István Tamasi 2014.04.02. 10:06:25

@dr kíváncsivagyok:
A neonácik csak akkor számíthatnak 2 számjegyű eredményre ha alacsony lesz a részvétel. Magas részvétel esetén épp hogy bekerülnek.

makro67 (törölt) 2014.04.02. 10:06:37

@István Tamasi:

"Az államadósság megugrása az 1998-2002-es kormányzás alatt bevezetett államilag támogatott lakáshitellel kezdődött.+

Nem akarom a fideszt védeni, hiszen pccsékul kormányoztak minden téren. De nem értem, hogy ettől függetlenül miért kell hazudnia?
Az államadósság a rendszerváltás óta 2001-ben volt a legkisebb 53%. Az államadósság növekedése 2002-től indult meg, aminek az ún. "jóléti fordulat" volt a generátora.

Ja, a 2008-as világválság kitörése tényleg kimaradt az elemzésből. De az is kimaradt, hogy a legelsők között voltunk, akiket kiütött a válság, s akik IMF hitelért rohantak. Tudniillik pénzügyi fundamentumaiban addigra már rendkívül legyengült a magyar gazdaság. amiben nem csak a költségvetési deficit, hanem a folyó fiz. mérleg deficit elszaladása is szerepet játszott.

Szóval, a helyzet tömören az, hogy 2002 óta egyik elquró brigád váltja a másikat. S ebben 2014-ben sem lesz változás.

ob.szerver 2014.04.02. 10:09:22

"Ennek következtében először lassan, majd egyre gyorsabban növekedni kezdett az államadósság, ami 2008-ban államcsőd közeli helyzethez és IMF programhoz vezetett."

2002 I negyedéve és 2008 III negyedéve között, tehát az emútnyóc hat és fél éve alatt az államadósság 52-ről 65%-ra emelkedett. 13. havi nyugdíjjal, manyup fizetéssel, évi 1000 milliárd különadók nélkül. Ez nem jó, de ez lenne az államcsőd közeli helyzet? Lófaszt, legfeljebb a fidesz propagandában. A nemzetközi hitelezés megszűnt, ezért kellett az IMF-hez fordulni. Na és? Erre lettek kitalálva, és különben is, ők a mi bankunk.

pneumónia 2014.04.02. 10:16:57

@dr kíváncsivagyok:
A számok jók, csak az első nevet cseréld ki
az útólsóval az fog bekövetkezni.

Én sem megyek, nekem 8.

"Szerntem a Jobbik nem fog 19 % - ot kapni"

De fog, vidéken nagyon sokat fognak használni, meglátod.

Kalmár 2014.04.02. 10:20:37

@ob.szerver: 52-%ról 65%-ra nőt szerinted.

Na és????
Ennyi?

Ez milyen kormányzás?

Soha többé MSZP!

ob.szerver 2014.04.02. 10:23:43

A szavazásról:

Magyarországon már az internet hozzáférés ténye önmagában egyfajta intellektuális és anyagi szegmentálást jelent, amellyel a felhasználók a társadalom első felébe (felső harmadába?) pozicionálják magukat. Minden ilyen szavazást - ameddig nem nem hekkelik - a demokratikus ellenzék simán nyer.

Ha a felmérés során a választópolgárokat a tanulatlanság, műveletlenség, tájékozatlanság, és házipálesz fogyasztás alapján lehetne szegmentálni, a fidesznek csak a jobbik lenne az ellenfele.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 10:23:59

Szavazati arányok:

40-45 % Fidesz
20-25 % ballib
15-20 % Jobbik
6-9 % LMP

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2014.04.02. 10:31:57

A kommenteket látva megnyugodtam: most már tényleg bukik Orbán és a sok narancsdroid, és végre jöhet egy tiszta, friss erő a kormányváltó demokrata összefogók személyében. És újra lesz gőzölgő, meleg vacsora és foszlós kalácsa az asztalokon, újra vidáman csilingelnek a nyerőgépek minden csereháti falucskában, nincs többé megalázó közmunka.

A Jóisten segítse a szolidaritás és a szakértelem diadalútját április 6-án, hogy ne legyen többé félelem és éhezés (kivéve a fidesznyikeket meg a gazdagokat, azok éhezzenek és féljenek csak!).

Életunt Cápa · http://eletuntcapa.blog.hu 2014.04.02. 10:36:33

Az a gond elsősorban az elemzéssel, hogy csak gazdasági szempontokat néz. Jóérzésű ember nem szavaz olyan pártra, aki gyakorolta a hatalmat a rendszerváltás óta.

@maxval a gondolkodó birca:

Szerintem túlbecsülöd a Fideszt és az LMP-t, de majd meglátjuk.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 10:41:35

A papíron kívül és a kormányzati propagandán túl, hol van a valós gazdasági növekedés? és a gazdaság melyik szegmensében? mi az, amit a valós életben érezni lehet? mi a véleménye erről az utca emberének és hogyan élnek Ők ?

ob.szerver 2014.04.02. 10:41:53

@Modor Tibi:

"És újra lesz gőzölgő, meleg vacsora és foszlós kalácsa az asztalokon"

Biztosan lehetne értékelni az iróniádat, ha eközben nem ez lenne a helyzet:

index.hu/belfold/2014/03/30/lesujto_jelentest_irt_a_romak_helyzeterol_az_alapveto_jogok_biztosa/

Ja, és ezt nem egy itt felejtett liberálbolsevik csökevény, hanem a jelenlegi rezsim által kinevezett ombudsman készítette.

Gulyo 2014.04.02. 10:43:35

SIMA Fidesz győzelmet várok ...

Gulyo 2014.04.02. 10:45:48

@Modor Tibi: A kommenteket látva ??? :DDD
Te valahol egy barlangban élsz ?
A Fidesz csont nélkül nyer.
Elképesztő munka folyik a háttérben ...

István Tamasi 2014.04.02. 10:45:52

@makro67:
Amit írtam abban nincs semmi hazugság. A hazugság az, ha eltagadjuk, hogy az első fitymaszqrmány által bvevezetett lakáshitel-kamattámogatás indította be az eladósodást, mert az egyre súlyosabb és súlyosabb terhet rótrt az államkasszára. Ez a teher nyilván nem a bevezetést követő első-második évben vált elviselhetetlenül naggyá, hanem később, a szoclib qrmányok alatt.
Az utolsó mondattal nagyjábból egyet lehet érteniazzal a megjegyzéssel, hogy kormányváltás esetén van némi esély a trend megállítására.

♔batyu♔ 2014.04.02. 10:46:22

Én nem csak gazdasági teljesítményekre, de szemléletre is szavazok.

Itt most van kettő db. balliberális blog, ebből egyik egy olyan kiállításról szól, amely a véleményszabadság mellett áll ki. Ehhez nem lehet hozzászólni, a másik dr Erőss blogja, ez a balliberális szerencselovag valószínűleg csak addig lesz aktív ameddig új szerepében is meg nem bukik.
Itt akkora cenzúra van, hogy értelmetlen ide írni.

Egyértelmű tehát, hogy bárkire érdemes szavazni, kivéve balliberálisok.

István Tamasi 2014.04.02. 10:48:06

@maxval a gondolkodó birca:
Ezekkel a számoikkal kapcsolatban eszembe jutott statisztika tanárom Dr. Párniczky Pál aki azt mondta, hogy egy jó statisztikus olyan eredményt hoz ki amilyet a megrendelője elvár.

_most_ 2014.04.02. 10:48:45

@♔batyu♔: haha, azért van abban irónia, mikor egy közismert náci panaszkodik a cenzúrára :D

♔batyu♔ 2014.04.02. 10:49:01

@István Tamasi: Inkább te vagy fityma, ugyanis az ilyen típusú támogatások egyrészt szociális támogatások, azaz nem kell, hogy teljes egészében vissza jöjjenek, másrészt bőven vissza jönnek arról az oldalról, hogy kisebb a munkanélküliség, hiszen pörög az építőipar.

♔batyu♔ 2014.04.02. 10:50:45

@_most_: Inkább abban van irónia, amikor egy közismerten primitív zsidó nácizza azt, akinek más a véleménye.

Veled szemben nem nehéz nácinak lenni öregem:)

_most_ 2014.04.02. 10:51:58

@♔batyu♔: és jön is a menetrendszerű zsidózás, lehet ez a kuruc.info-n menő, itt csak égeted magad vele :D

♔batyu♔ 2014.04.02. 10:52:28

@Modor Tibi: "tiszta, friss erő..."
Gyurcsány, Bajnai, Kuncze.

Na ezek tényleg tiszta friss erő:))))

♔batyu♔ 2014.04.02. 10:54:16

@_most_: Ennyire ostoba vagy barátom? Én nem azt írtam, hogy minden zsidó primitív, ami tényleg zsidózás lenne, hanem azt, hogy te egy primitív zsidó vagy. Ami nem zsidózás.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.02. 10:56:20

@♔batyu♔: Miért akarsz te mindig mindehol kommentelni? Ezért fizetnek? Visszatértő elem a hozzászólásaidban a mély fájdalom és sértettség, hogy van ahol nem kommentelhetsz. Azt gondolod, hogy a népnek szüksége van arra, hogy az elfogulatlan, komoly véleményedet olvasgassa? Azt hiszed, hogy bárkit érdekel a véleményed, vagy meg tuudsz győzni bármiről?
Tudod, ha nekem lenne blogom, ott is szűrném a kommentlenést. IQ szegény, elfogult, szervilis majmoknak pl esélye sem lenne.

_most_ 2014.04.02. 10:57:43

@♔batyu♔: na, egy kommentben négy zsidózás, nem rossz, lesz több is? :D

abc 2014.04.02. 11:02:26

"Kudarcok:Nagy kérdés, hogy miért választottak új kormányt az emberek 2002-ben. Legvalószínűbb, hogy a 2002-es választási költségvetés és a még gálánsabb jóléti ígéretek ellenére a baloldali ellenzék tudott még nagyobbakat ígérni."

Azért szavaztak a Fidesz ellen, mert akkor is ezt a most is látható, beképzelt, ki ha én nem, senki más nem létezik hozzáállást folytatták mint most is.

Egyébként amit ígértek a szocialisták 2002ben azt be is tartották, pl. az 50% tanári béremelést a 100 napos programban. Ezt sokan elfelejtik, hogy a béka segge alatt lévő fizetéseket felhozták.

Most nem fog nyerni a baloldal, mert töketlen.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:02:56

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Te miért akarsz kommentelni, fizetnek?

A tököm tele van ezekkel az önjelölt ballibsi cenzorokkal. Hetente felbukkan egy ilyen.

Soha nem értettem az ilyet, hogy a faszba érezheti valaki jogosnak azt, hogy rászól a másikra, miközben ő sétálgat, hogy a másik miért sétálgat.

Ezért minden hasonlónak üzenem: A blog gazdájánál jelentsen fel, ne pedig tőlem kérdezgesse mit keresek itt, mert ugyanazt amit ő.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:04:35

@_most_: Te kezdtél el nácizni, van valami problémád?

István Tamasi 2014.04.02. 11:05:36

@♔batyu♔:
1. Én a "fitymasz"-t nem zsidózásnak szántam, hanem éppen hogy a narancsos banda szalonzsidózásának kifigurázásának.
2. A munkanélkülésg gyakorléatilag nem csökkent, hanem nőtt. Visszautalok Párniczkjy professzor mondására: ma úgy "csinálják" a goglalkoztatási- munkanélküliségi számokat, hogy foglalkoztatottnak veszik azt aki az előző hónapban legalább 1 órát dolgozott pénzért és ebbe beleszámítják az alkalmi munklát végzőt, a külföldön dolgozót és a több, mint 200ezer közmunkást akik csak akkor végeznek produktív termelő munkát amikor a fitymaszos polgármester földjére vezénylik őket.
3. Az építőipart sokkal hasznosabban lehetne felpörgetni például lepusztult házak felujításával ami még energiamegtakarítást is eredményezne mint magánstadion építésével közpénzből.

_most_ 2014.04.02. 11:06:52

@♔batyu♔: mondjuk az tényleg rejtély mit keresel itt, hisz nyilvánvalóan nem neked szól az oldal. Vajon miért nem a kedven náci oldaladon fejted ki a véleményed?

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:07:19

@abc: A probléma mindössze az volt, hogy 2002-ben amiket ígértek, nem volt rá forrás. mivel ezt a forrást később sem tudták kitermelni, igen nagy hitelekből kellett fedezni, ezért belebuktak.

Szóval az nem előny, hogy betartották amit ígértek, mert ezzel nagyobb kárt okoztak, mintha hatalomra sem kerültek volna. Nem csak nekünk, maguknak is, mert szerintem 2018-ban sem lesz esélyük.

nyuggernyúzó 2014.04.02. 11:08:14

Születésszám folyamatosan esik, nyuggerek egyre jobban élnek az aktívakhoz és a gyerekekhez képest. Mindegyik kormány "produktuma" 0.
Az országnak van még 2-3 évtizede, utána itt marad egy lumpen-cigány-öreg massza.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:08:56

@_most_: és te mit keresel itt. Frankó zsidó oldalak vannak és mégis itt nácizol. Erre rejszolsz? Persze, elég aberrált dolog, de nyilván szereted.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.02. 11:09:11

@♔batyu♔:

1.: Nem vagyok ballibsi =soha nem is voltam).

2.: Nem vagyok cenzor.

3.: Értetlenül állok a messianisztikus küldetéstudatod előtt. Jössz és mindenáron hinteni akarod mindenhol a bölcs narancs ígét. Mint Jézus, igaz? Csak ott talán komolyabb volt a legitimáció. És ha valahol nem kommentelhetsz, akkor amiatt nyígsz mint a hasfájós kiskutya. Ezért kérdeztem, amit kérdeztem.

_most_ 2014.04.02. 11:11:45

@♔batyu♔: ne, azt hittem az index zsidó oldal :D

Jelentéktelen Hangya 2014.04.02. 11:11:59

@István Tamasi: "A hazugság az, ha eltagadjuk, hogy az első fitymaszqrmány által bvevezetett lakáshitel-kamattámogatás indította be az eladósodást, mert az egyre súlyosabb és súlyosabb terhet rótrt az államkasszára"

Ugyan már eléggé unom, de akkor sokadszorra is leírom: 2002-ben 2007-2008-as EUR-bevezetéssel kalkulált _mindegyik_ kormány (Medgyessy 2003-ban nyilvánosan bejelentette).

A lakáshitel-kamattámogatást egy olyan koncepció mentén vezették be, hogy legkésőbb eddig az időpontig kivezetésre kerül (hiszen a csatlakozás után EUR-alapú hitelezés lett volna). Addig pedig pörgette volna a gazdaságot, hiszen a támogatás simán visszajöhetett volna a gazdasági növekedésből.

Ezt a tervet törte derékba az MSZP-SZDSZ kormány tevékenysége, és - dupla haszon - még rá is lehet fogni a dolgot, mint a Fidesz országrontása. Holott az egész be sem következett volna, ha marad a Fidesz vagy nincs elkúrás.

Remélem, így már világos, valójában miről van szó, és sikerült leszámolni egy újabb mítosszal.

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 11:13:25

@István Tamasi:

Lehet. Mivel pedig nekem nincs megrendelőm, hanem csupán igyekszem eltalálni az eredményt, hihetsz nekem. De pár nap és meglátod.

vészmadár (pica pica) · http://feleslegesszavaink.blog.hu 2014.04.02. 11:13:28

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: én nem, mert ha valaki nagyon minősíthetetlen, egyszerűen fifyelmen kívül kell hagyni (válaszra sem méltatni), és abbahagyja, ezeknek ugyanis a figyelem, a velük való foglalkozás a lételemük. Ha nincs figyelem, érdektelenné válnak.

ld. az erre vonatkozó, tudományos igényű tanulmányt, hehe:

plantsandbeasts.blog.hu/2012/02/25/microtus_agrestis

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:13:29

@Rezsicsökkentő Hapcibenő:
Én állok értetlenül az előtt, hogy te mi a faszt képzelsz. Rászólsz egy másik emberre, mi a lófaszt ír ide???? És hogy mit????

Ha már valakinek nagy a pofája, hogy mennyire liberális, akkor ne cenzúrázza a blogját. Te lehet, hogy nem érted, de a többiek nagyon is értik.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.02. 11:14:47

@Jelentéktelen Hangya: Igen, Te Messiás, így már világos. Köszönjük, hogy 101-edszer is leírtad a narancsos mantrát. Persze, ha 1000-szer leírod, akkor sem lesz igaz. De írogasd csak, addig sem okozol nagyobb kárt.

Jelentéktelen Hangya 2014.04.02. 11:14:53

Ja, és a blogbejegyzésben ez:

"1998-2002-ig Fidesz-MDF-FKGP kormány: Egyensúlyi növekedésben lévő gazdaságot és 60% alatti államadósságot örököltek."

téves információ, 61-62% volt az eladósodottság 1998-ban.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:15:26

@maxval a gondolkodó birca: Azt hittem hétvégén nem fog meglepődni senki, de négis vannak ilyenek.

_most_ 2014.04.02. 11:16:22

A jobbikot Putyin pénzeli, hogy így bomlassza az EU-t, a jobbik nyilvánvalóan orosz érdekeket szolgál, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 11:16:40

@♔batyu♔:
"Egyértelmű tehát, hogy bárkire érdemes szavazni, kivéve balliberálisok"

Ezúton szeretném megkérdezni tőled, hogy tisztában vagy e, a pártod fejlődéstörténetével, az évenkénti arculat és eszmeváltásaival? Arról van e fogalmad, hogy a fidesz 10 éven keresztül volt a LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ tagja... ??? Továbbá, tegyünk említést arról is, hogy a pártodban szereplő tagok és képviselők jelentős része, tagja volt az MSZMP és a 89' előtti eszmerendszer tagszervezeteinek!!! Hogy, ti nemzetvédő hazafiak, a melldöngető 2/3os többséggel SEM voltatok képesek a 24 éve titkolt és elmismásolt ügynöklistát a nyilvánosság elé tárni, hogy nem sikerült egy ügynöktörvényt megalkotni, mert lesöpörtétek az asztalról.
És van pofátok a kereszténység és polgári demokrácia mögé elbújni? miért is vagytok ti különbek bárkinél is?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2014.04.02. 11:17:36

@♔batyu♔:
Hát, hogy a francba nem szólnék már rád. Hülye vagy, és még reklámozod is. Én ezt csak érted teszem, jó honfitársi kötelességből. Ráadásul Viktort is lejáratod itt, nehogy azt gondold, hogy örül neki...

Tehát nem kedveled a liberálisokat, de a cenzúra ellen azzal védekezel, hogy a liberális ne cenzúrázzon? Nagyobb skizofrén vagy, mint gondoltam, pedig nem gondoltalak egy észlénynek eddig sem. És még csúnyán is beszélsz, mint egy bunkó.

Jelentéktelen Hangya 2014.04.02. 11:17:58

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: ja értem, nem lesz igaz, mert Hapcibenő is megmondta. Világos.

Melyik része nem igaz?

1. Medgyessy 2008-as EUR-bevezetést ígért 2003-ban?
2. EUR-bevezetést követően nem lett volna szükség kamattámogatásra?
3. A kamattámogatás gazdasági növekedést indukált a pörgő ingatlanpiacon keresztül?

Vagy érvelni nem tudunk, csak panelokat pufogtatni?

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:21:50

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: Nem, én a cenzúra ellen azzal védekezem, hogy nyilvánosságra hozom azoknak a blogoknak a nevét más blogokon, amely liberálisnak hirdeti magát, de nem lehet hozzászólni, vagy cenzúráznak. Egyébként úgy látom, működik.

Igen, a magadfajta cenzorok nekem nem nagyon tetszenek.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:22:55

@shwarcz bácsi: Ebből miért következik, hogy a pártod?

Bárkire szavazok, aki nemzeti és eredményeket ér el. Akár az MSZP-re is, ha teljesíti ezt a két feltételt.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:23:58

@_most_: Érdekes, az ellen semmi kifogásod, hogy a balliberálisokat pedig Soros pénzeli?

shwarcz bácsi 2014.04.02. 11:29:48

@♔batyu♔: Én tudom, hogy manapság a gerinc az hiánycikk, de azért ne legyünk már ennyire elvtelenek... bárkire szavazok aki nemzeti???

Lovag Mihály 2014.04.02. 11:29:59

@István Tamasi: 2014.04.02. 09:46:09

szerintem azt nézzük meg, h mennyi volt 1 kg kenyér 1995-ben és mennyi most.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 11:32:07

@♔batyu♔: Téged, a tények, mint olyanok egyáltalán nem szoktak érdekelni? Soros annak idején viktorékat is pénzelte, tanítatta... még kövér lacát is. akkor jó volt a bipsi zsózsó, ugye?
szarok vagytok, elvek nélküli gumigerincű hipokriták.

Kivlov 2014.04.02. 11:35:18

A múlt tanulságai: soha többé mszp...

kigyurt álat 2014.04.02. 11:36:31

Bárkire érdemes szavazni, kivéve az mszp-t és függelékeit.
Itt is elmondom, hogy ez a ballib csoportosulás soha nem lesz képes legyőzni a Fideszt, úgyhogy kedves ballibek, ha le akarjátok őket váltani, akkor lesz rá lehetőség majd a jövőben, de csak akkor, ha az mszp-s, gyucsányos, bajnais banda kiesik a Parlamentből és eltűnik a süllyesztőben. Ekkor fel tud majd emelkedni egy új, hiteles baloldal vagy jobboldal, ami a Fideszt valamikor leválthatja.
Ha most beszavazzátok az mszp-t, akkor nem csak most lesz még 4 év Fidesz, hanem 2018 után is, és még azután is.
Bár ez engem nem zavar, de azért hasznos lenne, ha a jövőben létrejönne egy hiteles ellenzék és kialakulhatna a politikai verseny. A hiteltelen mszp-vel ilyen sose lesz, ha őket támogatjátok, örök vesztesek maradtok.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:38:11

@shwarcz bácsi: Miért, mit nézzek? Ki volt 90 előtt munkásőr? Ki lihegett legjobban Moszkváért? Ki vallja nagyobb baloldalinak/liberálinak magát.

Aki eladósítja az országot annál nem az az elsődleges, hogy baloldali vagy liberális, hanem az, hogy kártékony.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:39:37

@shwarcz bácsi: Most ha elkezdelek én is sértegetni téged te tetű, jön a többi, hogy csúnyán beszélek, így hagylak a faszba.

Patreides · patreides.blog.hu 2014.04.02. 11:41:51

Ez egy szép fideszes elemzés.
A valósághoz is van némi köze, itt-ott.

♔batyu♔ 2014.04.02. 11:42:01

@kigyurt álat: Hiteles baloldal ilyen szimpatizánsokkal lehetetlen.

Ha egy liberális elkezdene hiteles lenni, a szimpatizánsai rúgnák fenékbe azzal a váddal, hogy náci.

kigyurt álat 2014.04.02. 11:51:22

@♔batyu♔: azért remélem, hogy a baloldali szimpatizánsok egy részének is van annyi taktikai érzéke, amivel belátja, hogy igaz, amit fent írtam.
Utánuk persze marad a keménymag, akikről beszélsz, de az már kevesebb, mint 15%. :)

nookedli 2014.04.02. 11:53:42

Én azt a következtetést vonom le ebből, hogy akik ezt az oldalt olvassák, azok a legnagyobb számban baloldaliak, liberálisok. De ezt mindenki tudja.

Tahó Sandokan 2014.04.02. 11:58:55

Igazából azon gondolkodtam el, hogy lehet az a legkevésbé szar scenario, ha a Fityisz most nyer, így a liberális és a szocialista ellenzék talán átesik egy nagyobb megújuláson, ami már rég meg kellett volna, hogy történjen. Bajnai a legvállalhatóbb arc az összefogásban, és mondhatom, hogy ő sem nagyon üti meg a mércét. Az, hogy összeállt Gyurcsány, az LMP gerinctelenebb része, és Fodor "Reneszánsz SZDSZ-e", az bőven elmondja, milyen színvonalú a társaság. Ha ez a politikai paletta megtisztulna, az megérne még 4 év fidesz alatt nyögést talán.

Tahó Sandokan 2014.04.02. 12:10:43

Mellesleg a cikk írója komolyan elfogult a Fidesz teljesítményével kapcsolatban. Az egyetlen valamilyen szinten is progresszív kormányzás a Horn-kormány volt. Az ott leírt kritikák is jogosak, de az volt az egyetlen időszak az elmúlt 24 évben, amikor nem csak ötletszerű barkácsolás ment, hanem stratégiára emlékeztető valami.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 12:12:27

@♔batyu♔: A szar elkenésében már túltesztek a szocikon is. ha kényes a téma, lepattansz ? legyél már férfi, te napi szinten végigsértegeted az internet népét, most meg elkezdesz sírni mint egy kisgyerek akinek elvették a lapátját a homokozóban?
Amiről szó van, azokra nem válaszolsz. A tényekkel vitatkozz ne velem. azokat cáfold meg. az igazi balliberálisok ti vagytok ebben az országban, és nem az mszp. a kormánypropagandán kívül van még mit olvasni.

Benny sk 2014.04.02. 12:17:39

@István Tamasi: az 1. pontot kiegészíteném, nemzet Gyurijának másik „szenzációs” húzásával, a túlzott mértékű (két év alatt megduplázott) minimálbér-emeléssel, ami hazavágta a komplett textilipart és nehéz helyzetbe hozott más szektorokat is (pl élelmiszeripar)

Cormorant 2014.04.02. 12:22:13

@Jelentéktelen Hangya: Nekem más a véleményem a lakáshitel fidesz módon történz bevezetéséről! A fidesz az első győzelmét követően egy hihetetlen mértékű politikai tisztogatást végzett. Ennek alapján NEM volt jogalapja azt gondolni, hogy amennyiben a következő választáson nem győznek, úgy nem söprik ki az ő embereiket ugyanúgy, ahogy a ő a másikét.
Következésképp a fidesz a végletekig felelőtlen és káros hitelpolitikát folytatott, amikor kormányokon átívelő hitelpolitikát vezetett be. Ennek haszonélvezői elsősorban a gazdagok, élősködők, spekulánsok voltak, akik politikai hátszéllel akár több lakást is meg tudtak vásárolni gazdasági előnyszerzés céljából.
Az, hogy mi lett volna, ha a fidesz így, meg a világgazdaság úgy, nem tudjuk meg.
Az viszont bizonyított tény, hogy tisztelt vezetőnk nem azt csinálja, amit mond. Tehát, ha te úgy gonodolod, hogy tisztelt vezetőnk állítása alapjén a lakáshitel program az EUR bevezetésével kivezetésre került volna - nyilván nem igaz. Vagy az EUR-t nem vezette volna be, vagy a lakáshitelt nem vezette volna ki. Tisztelt vezetőnknek ugyanis névjegye a hazugság! Sőt tökélyre fejlesztette a dolgot, ő az egyetlen a világon, aki úgy képes hazudni, hogy meg sem szólal.

NyMark 2014.04.02. 12:27:45

Nem kérdés, hogy a Fidesznek kell nyernie. Elindult végre valami és MSZP-s korszakra nem is akarok többet gondolni. Tilos szavazni a MSZP, és csapatára.Eladják az országot, becsapnak , és megvernek minket.
A Fidesz az elmúlt 4 évben rossz viszonyok, rossz örökölt, és gazdasági helyzetben képes volt nem görög ország szintjén tartani minket, hanem kifizette a hiteleket, és intézkedéseivel javítani tudott a mérlegeken. Persze lehet nem mindenkinek tetszik amit ahogy, de az érdemeket látni kell. És NINCS más olyan erő MA még, amire lehetne jó szível szavazni.
Csak is a fidesz.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 12:29:28

@♔batyu♔: Ezek véletlenül se zavarjanak.. had kérdezzem meg, miért üvöltöd tele az internetet azzal, hogy BALLIBERÁLIS ? Amikor a fidesz és tábora tartoznak ebbe a kategóriába?? Szerinted normális dolog az, hogy aki 89' előtt ügynök volt és mszmp párttag, az ma polgári konzervatív keresztény demokrataként hirdeti az igét?? ez miféle értékrend? hogy van az, hogy 4 évente eszmét váltunk? és ezt be is nyelitek? aki eladósítja az országot? ránéznél a pillanatnyi árfolyamokra? a benzinárára? a boltokban az árakra? megkérdezem, ha már felhoztad az eladósítást mint olyant, hogy a paksi szerződés az mi? ajándék nekünk orosz barátainktól az elvtársiasság jegyében? Tudod, igazából a fidesz mint államhatalom, nem a velük szemben állókat veri át és nézi hülyének. hanem titeket, a holtig kitartó szolgáikat. De szerintem Neked, akinek teljesen tökmindegy ki van hatalmon, csak nemzeti legyen és rászavazol, teljesen felesleges elvekről beszélnem.

Fulek 2014.04.02. 12:30:36

@István Tamasi: ezt a sok hazugságot hol szedted össze?@shwarcz bácsi: ballib a szocik és társai, és ez így is marad...@Cormorant: Pont az volt a baj, hogy nem söpörték ki a szemetet, így a szoci emberek mind bent maradtak... A támogatot lakás hitelek pedig segítettek sokaknak, most a devizahitel miatt ugyan úgy be kellett szállni az államnak..., és hazugságnál ugye arra gondoltál aki azt mondta, hazudtunk reggel és hazudtunk este (Gyurcsány)

panelburzsuj 2014.04.02. 12:30:51

@NyMark:
Na: hitvalló trollal is megáldott bennünket a netevolúció ...

high up! 2014.04.02. 12:31:58

Nagy marha fidióták pár nap múlva tömött Birkamenetben fognak vonulni, hogy megszavazzák azt, amit 2010-ben nagy hévvel leszavaztak. Meg 1990-ben. Meg 1998-ban. Mert annyira lebutított marhák ezek is, hogy önként borítják magukra a kádárizmus-ultraliberalizmus-Oligarhizmus szarkeverékét.

Nagy marha Összefosásiak pár nap múlva kissé foghíjas tömegben fognak vonulni, hogy visszaszavazzák az Elmúttnyócév összes trógerét.

Ezzel megint kijött a matek: a 80%-nyi ÁTLAGHÜLYEMAGYAR megint teljes készültégben áll, hogy a következő ciklusban is konzerválja az ország lerohasztását, illetve az ország TOVÁBBI LESZAKADÁSÁT a világtól. Én mondom, a magyarság egyszerüen egy menthetetlenül IQ-károsult nép, amelyik generációról generációra örökíti a szellemi sötétségét.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 12:36:51

@NyMark: Kérlek fogalmazd már meg pontosan, hogy mi az, ami itt elindult? eladják az országot, becsapnak?? manyup, földpályázatok, trafikügyek közgép, az új alkotmány , a választási rendszer, paks az állandó EU elleni hisztéria .. hogy csak néhányat így hirtelen? hogy az mszp, mit csinált tudjuk, nem kérjük, de milyen erkölcsi alapon mered kijelenteni, hogy ezek jobbak, mint bárki más a politikában?

high up! 2014.04.02. 12:37:41

Tegnapi hír, miszerint a magyar iskolások a szellemi kombinatorikai felmérésben megint a fejlett(ebb) országok hátsó fertályában végeztek.

Ez lesz ám a szebb jövő emberek: egy még butább, még birkább generáció mint a világon semmit el nem ért apjuk, anyjuk, nagyapjuk, nagyanyjuk.

moloy 2014.04.02. 12:43:55

A Fidesz-féle államilag támogatott lakáshitelnél én az építőipari fellendülésen túl a következőt tartottam lényegesnek: (ha nem a legfontosabbnak)
A hitelek felvétele csak számlák alapján történhetett, így az építőipar kezdett világos-szürke irányába elmozdulni. Ennek további következménye a költségvetés ÁFA-bevételeinek növekedése és a számlák alapján nőhettek/nőttek a TB/nyugdíj-bevételek is.
A politikai hiba az volt, hogy a támogatott lakáshitel megszüntetése miatt a nép automatikusan be lett zavarva a málnásba (a deviza-hitelbe).

meggyes alfonz 2014.04.02. 12:44:11

2002-ben azért nem szavaztak az emberek a FIDESZre, mert pont ugyanazt csinálták, mint manapság, csak szerényebben. Hazudtak és loptak. Emlékszik még valaki a Ezüsthajóra és Kaya Ibrahim - Josip Toth-ra?
Továbbá: Befagyasztották a magánnyugdíjpénztár rendszer kiépítését és beindítottak egy lakáshitelezést, ami igazán 2006-2008-ban fájt évi 300 Milliárd Forintba az államnak. Úgy könnyű költekezni, hogy valójában a következő kormányok fizetik az árát.

DIldiko 2014.04.02. 12:46:43

@NyMark: Milyen hitelt fizetett ki? Az alacsony kamatozású IMF hitelt igen, de vett fel helyette magas kamatozású piaci hitelt. De jó az nekünk!
Látszatintézkedésekkel javított a mérlegen, ráadásul úgy, hogy akik keveset kerestek azok még kevesebbet keresnek, de akik többet kaptak eddig azok ezek után százezrekkel többet kapnak. A magánnynugdíj pénzeket befogatta az államadósságba, ami még így se csökkent, de azért a nyakunkba hozott újabb 20-30 évre szóló adósságot a paksi bővítéssel. De persze, ha te ezeknek az intézkedéseknek a nyertese vagy akkor örülsz, ellentétben az ország kb. 60%-ával.
Az országot a fidesz úgy vette át, hogy növekvő pályára állt, ezt maga Orbán Viktor is elismerte! Csak folytatnia kellett volna, amit Bajnai elkezdett és akkor valóban növekvő gazdaság lenne.

NyMark 2014.04.02. 12:47:34

Minden adat és chart felfelé kunkorodik, EU, és egyéb elmézők is elismerik. Kivéve Index.hu
Hitelminősítők felértékelnek, nem pedig le, a Piac látja ezt, épülnek a gyárak, van munka. stb...
A földért tesz EZ a kormány, nem a MSZP, pont az a cél, hogy a mienk maradjon föld, ezért szól róla a bal média. PAKS miért probléma? Gyurcsán 2006-ban lebaszta Orbánt hogy nem közeledik Orosz-okhoz, nem nyit piacokat. Ha nincs Paks akkor nincs olcsó áram, és a 2 blokk időben a végét járja.
Hogy miért jelentem ki, hogy jobb MINT a MSZP? mert látom, érzem, Olvasd el az alábbit.

Tessék hadd ne fogalmazzam át. A Stílus azért ilyen mert egy válasz volt valakinek, aki ezt a stílust használta.
www.facebook.com/mark.nyiri/posts/10202016068819285

sly_p 2014.04.02. 12:51:41

Azért a Pakson hőbörögni szerintem azért kár, mert egyrészt a tárgyalásokat már az előző kormány elkezdte, másrészt akár tetszik, akár nem szükség van rá. Ha nem építik meg, akkor mi lesz, majd csiholunk áramot otthon a szobabiciklin? Esetleg hőerőművel termeljük meg, szennyezve a környezetet, vagy vízierőművet építünk? Esetleg naperőművel vagy szélturbinákkal csesszük szét a látképet, és irtjuk a madarainkat, ráadásul sokkal drágábban, kevésbé hatékony módon?
A másik, hogy - tény, hogy a Fidesz elég ronda dolgokat csinált, és sokmindennel nem értek egyet - mindenki minden blogban azon van, hogy váltsuk le a kormányt, és bárki jobb ezeknél, de b*sszus, ebből a cikkből is egyértelmű, meg konkrétan minden adat azt mutatja, hogy a baloldali pártok 100x rosszabbak, és többet ártottak. Mindenki szidja, hogy milyen rossz állapotok vannak itthon, hogy Szlovákia mennyire elúzott, de már 2010-ben is így volt, és kik irányították a leghosszabb ideig az országot? Az MSZP. Akkor miért őket isteníti mindenki?

_most_ 2014.04.02. 12:53:51

@NyMark: haha, szép is az fideszes álomvilágban élni, kár hogy a valóság eléggé mást mutat. A hitelminősítőknél semmivel se állunk jobban, mint 2010-ben, az államadósság nem csökkent, ha jönne egy újabb válság, megint a csőd szélén állnánk, annyi különbséggel, hogy Orbánék hagynák is csődbe menni az országot, nehogy veszítsenek a népszerűségükből.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 12:59:03

@Fulek: Először olvass, informálódj, utána alkoss véleményt. segítek..
"
Fiatal Demokraták Szövetsége,a magát „liberális, radikális és alternatív” erőként meghatározó generációs szövetség,Hármas önmeghatározása a jogállamiság, a parlamentáris demokrácia, a megvesztegethetetlen politikai stílus és a kulturális sokszínűség szabadságának képviseletét jelentette. 1992-ben felvették a Liberális Internacionáléba. "

unionista (törölt) 2014.04.02. 12:59:46

@Modor Tibi:
te még mindig ezt az álnaiv szöveget nyomod? nem unod?

ursus artos 2014.04.02. 12:59:52

@abc: "pl. az 50% tanári béremelést a 100 napos programban. Ezt sokan elfelejtik, hogy a béka segge alatt lévő fizetéseket felhozták."
Te meg azt felejted el, hogy a1998 és 2002 között is éppen 50%-al emelkedett a tanárok fizetése.
Ezt, miután egy szélső baloldali kollegám kételte, kiszámoltattam vele, úgy, hogy a fizetési átsorolásait vizsgáltuk, de nmke vettük pl. figyelembe a minőségi bérpótlékot és a vezetői pótlékot, mondván az az ő személyes redménye. Tehát csak az alapot néztük. Úgy 50 százalékos eredmény jött ki.

unionista (törölt) 2014.04.02. 13:03:39

@sly_p:
tíz évig biztos nincs szükség rá.

sly_p 2014.04.02. 13:04:53

@unionista: és hány év megépíteni, tesztelni, beüzemelni, javítani a hibákat, belekalkulálni a 3-4 év csúszást ami minden ilyennél benne van a pakliban?

NyMark 2014.04.02. 13:05:44

@_most_: A valóságot írtam, minden pontját. Ahogy én megélem és látom. Van családom, érzem mit nyertem, látom. És tudom mit vesztettem anno MSZP-vel 8 év alatt.

2014.03.28 - Eddigi negatívról stabilra javított a Standard & Poor's
Nem nézed a tényeket, nem olvastad el amit írtam, csak szajkózod amit a index, hvg, nol kiabál.

unionista (törölt) 2014.04.02. 13:06:22

@high up!:
majd leközelebb a nézőpont intézet méri fel, vagy a századvég. vagy személyesen orbán viktor. és akkor jobb lesz az eredmény. mert magyarország jobban teljesít.

mojszipupi 2014.04.02. 13:07:10

Hiba volt a baloldali összefogás, amiből sajnos a legvállalhatóbb arc, Bajnai Gordon jött ki a legrosszabbul. Bajnai és a körülötte lévő fiatal csapat lehetett volna az egyetlen esély a jelenlegi helyzetben h a fidesz nek ne legyen újra 2/3-a.
A maffia mszp sajnos csúnyán bedarálta őket. Bár taktikai húzásnak nem volt rossz a részükről h elkurváskodták az összefogást, majd nagy kegyesen mégis összefogtak. Ekkor már a markukba röhögve, h pontosan bejött a tervük amit elképzeltek. Nem igaz h nem lehet legyőzni a fideszt. Az igaz h amíg a maffia mszp irányít addig biztos nem

shm 2014.04.02. 13:10:46

1) "Az államadósság megugrása az 1998-2002-es kormányzás alatt bevezetett államilag támogatott lakáshitellel kezdődött."

Az államadósság 2002 második felében, a kétszer száznapos 'Jóléti Rendszerváltás' nevű költekezéssel kezdődött, amelynek következtében elszállt az államháztartási egyenleg, és a bizonytalan jövőbe került az eurocsatlakozás. A lakástámogatási rendszer önmagában finanszírozható lett volna, az akkor még reálisnak tűnő euro-bevezetés pedig az állam kamatterheit is eliminálta volna.

2) Nem, nem maradt ki: "Összességében az első négy éves szocialista kormányzást erőn felüli költekezés jellemezte, ami a 2006-os választások után átváltott folyamatos költségvetési kiigazításokba, amit a válság 2008-as kitörése csak tetézte."

3) A rezsicsökkentés hatását értelmetlen a 2010-es bázissal összevetni, az energia világpiaci ára 2009-ben csökkent, '10 után nőtt, a hatás a rezsicsökkentés elmaradásának alternatívájával szemben értelmezhető.

A cikk nagyjából reális képet ad, nagyjából értékelhető teljesítményt az Antall-, a Horn-, és az első Orbán-kormány adott, a Boross-, a Medgyessy-, és a két Gyurcsány-kormány egyaránt minősíthetetlen, a Bajnai-, és a második Orbán-kormányok ereje pedig a 2002-2006 közötti földbefúródás utáni stabilizációra ment el, több-kevesebb sikerrel.

Objektíven nézve Orbán bizonyított, mint 'capitano di bello tempo', de a szarlapátolásban már sokkal kevésbé fényesek a sikerei, abban az aranyérem Horné, a baloldalon Medgyessy egy stabil pályát kúrt el, Gyurcsány kudarcot vallott a korrekcióval, Bajnai viszont levezényelte egy Bokros-szerű stabilizáció elejét.

A választás fő kérdése az, hogy Orbán folytassa-e a túlélésre játszó vergődést, vagy a baloldal próbálkozzon egy újabb életszínvonal-zuhanással járó, de gyorsabb növekedéssel kecsegtető úttal.

NyMark 2014.04.02. 13:12:55

@shm: Ezt elfogadom :) és tőlem kapnak még 4 évet.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 13:18:38

@NyMark: Köpök a narancsos banda felé egyet. Zárt körű "maffia család", ami a saját érdekei alapján nyúlkál bele a haza dolgaiba, gazdaságába, és rohadtul nem érdekli, hogy mi van néhány millió emberrel. Pofázásban profik, de ne azt figyeld, hogy mit mond a felcsúti Napóleon, hanem mit tesz. Az ilyen ellentmondást be is valló ember hamis, és aki hamis, bármi csalárdságra képes. Nem színházban vagyunk, ahol mókás a pojáca előadása, hanem a valóságban. Szélkakasnak bizonyult alakra minek szavazzak? Nem vagyok önsorsrontó. Az mszp szétesett, gyakorlatilag zombi státuszba került. Halottaknak nincs helye az élők közt. Nem érdekelnek. A jobbik a fidesz 2.0, V.G. O.V. köpönyege alól bújt ki. Populista, nacionalista nyomulással a fidesz se tudott elkábítani, a jobbiknak pláne nem megy.
Maradt a nagyobb pártok közül az lmp. Nem azért szavazok rájuk, mert bízok bennük. Egyszerűen megüt a guta, ha újra kétharmada lesz a fidesz-maffiának.
Sokáig kísértett egy tévhit, hogy a politikai "elitnek" (ez nem elit, szedett-vedett banda) nincs hatása az életemre. Közvetlen nincs is, de egyre több közvetett hatást vettem észre, és rájöttem, hogy a mohó bűnözők elől nincs menekvés, és előbb-utóbb lenyúlnak az én társadalmi rétegem szintjére is. Muszáj védekezni a hazug gazemberek ellen, mert ezek büntetés hiányában gátlástalanul szétbarmolják a hazát. Érdekes, hogy őket senki se kontrollálja, holott veszélyesnek bizonyultak és rengeteg kárt okoztak. Miért hisznek nekik mégis oly sokan?! Kár, hogy a magyarok zöme törött gerincű alantas, aki vár a lehulló morzsákra, és önmagát alulbecsülve inkább urat csodál, pedig az úr egy hozzá hasonló proli öltönyben és sok-sok közpénzzel a magánszámláján. Lehet, hogy az ilyen megdicsőült proli a magyar példaképe? Ha így van, semmi sem változik, és kies hazánk teljesen elszakad a valóságtól.

shm 2014.04.02. 13:22:13

@DIldiko:

"Az országot a fidesz úgy vette át, hogy növekvő pályára állt, ezt maga Orbán Viktor is elismerte!"

A 'növekvő pályára állt' valójában nem jelentett többet, minthogy egy nagyon durva zuhanás után Bajnai valamennyire stabilizálta a helyzetet - agödör alján. Öt negyedéven keresztül 2-8%-os recesszió volt, ezt sikerült a kormányzása végére 0.8%-os növekedésre fordítania.

"Csak folytatnia kellett volna, amit Bajnai elkezdett és akkor valóban növekvő gazdaság lenne."

Biztosan nem, hiszen Bajnai idején az államháztartási hiány 4.4% volt, márpedig az Orbán-kormánynak Brüsszel nem adott további haladékot, azt vissza kellet szorítani 3% alá. Az tehát, amit Bajnai csinált, folytathatatlan volt.

Gyorsabb növekedésre a hiány elengedésével lett volna lehetőség, ahhoz viszont az Unió nem járult hozzá.

Orbán választhatta volna még a kiadáscsökkentést (további megszorításokat), az viszont a belső fogyasztás további zuhanásával járt volna, és egyáltalán nem biztos, hogy ezzel együtt nagyobb ütemű növekedést teremtett volna.

De hát a 'mi lett volna' nem csak a fociban érdektelen, a kérdés, hogy mi lesz. a jelenleginél gyorsabb növekedés megszorítások árán lehetséges, az viszont mind egy jobb-, mind egy baloldali kormány helyzetét aláásná. Valójában 2002-04 óta kényszerpályán mozog az ország, ráadásul a korrekcióra csak késve, 2006-tól, akkor is elhibázottan és erőtlenül került sor (elsősorban politikai/választási okokból).

A mozgástér továbbra is meglehetősen csekély, nem gondolom, hogy bármilyen kormány gyökeresen eltérő gazdaságpolitikát tudna folytatni, a populista ígéretek mindkét oldalon megalapozatlanok.

shm 2014.04.02. 13:24:48

@NyMark:

Ízlések és pofonok, a magam részéről például a távolmaradásommal tüntetek, de kiélezettebb helyzetben lehet, hogy hajlanék egy kormánymegtartó szavazatra. Nem elégedettségből, hanem az alternatíva minősége miatt.

Vackori 2014.04.02. 13:25:04

Soha többé baloldalt. Köszi, elég volt.

_most_ 2014.04.02. 13:27:32

@NyMark: ne, eléggé vakon vagy. Még ügye 2011-ben leminősítétte a S&P Magyarországot a bóvli kategóriába, most csak annyi változott, hogy nem tervezik a további leminősítést, csak marad stabilan a bóvli kategóriában az ország, persze a fidesznek már ez is hatalmas siker :D

alapos 2014.04.02. 13:27:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: bárkire csak ne az mszpre. (egyébként a fideszre sem.)

shm 2014.04.02. 13:28:46

@sly_p:

"Esetleg hőerőművel termeljük meg, szennyezve a környezetet, vagy vízierőművet építünk? Esetleg naperőművel vagy szélturbinákkal csesszük szét a látképet, és irtjuk a madarainkat, ráadásul sokkal drágábban, kevésbé hatékony módon?"

Ezek az alternatívák fel sem merülnek, miután egyszerűen nem lenne rájuk pénz (hitel). Paks bővítése mellett leginkább az szól, hogy az oroszok egy olyan finanszírozási struktúrát tettek mellé, aminek nincs versenytársa az alternatívák esetében. Szép gondolat lenne nap-, és szélenergiával kiváltani (még haladónak is nevezhető), de nézzük a realitást: naperőműveket és szélerőműveket nem fog építeni nekünk senki hozomra.

alapos 2014.04.02. 13:29:36

@István Tamasi: gratulálok, te is agymosott vagy. Nézz már utána a neonáci jelentésének te barom!

shwarcz bácsi 2014.04.02. 13:31:28

@NyMark: tisztában vagy a S&P minősítésének a jelentésével? Szíved joga, hogy arra szavazz akire "érzed", csak ezt majd később is vállald fel.

shm 2014.04.02. 13:32:35

@_most_:

" Még ügye 2011-ben leminősítétte a S&P Magyarországot a bóvli kategóriába"

Közvetlen a sub-prime válság előtt pedig teleszórták A+-okkal a Meryll Lynch-et meg a Lehmann Brotherst. Felejtsük már el a hitelminősítőket, gigászi vagyonokat kerestek, akik így tettek.

sly_p 2014.04.02. 13:34:06

@shm: hát már hogyne merültek volna fel. Lépten nyomon ezt látom nagyon "okos" blogokban, és pl. LMP-s kampányokban, hogy ez lenen a nagyon szuper megoldás :)
Kicsit olyan ez az atomtól való félelem, mint aki fél a repüléstől, csúnya halál, tény, de statisztikailag nagyobb az esélye, hogy egy zongora rád esik az egyik ablakból. És a jelenleg ismert technológiák közül ez a legkörnyezetbarátabb megoldás. A naperőművekkel kapcsolatban ezerféle tanulmány született már, hogy milyen hátrányai vannak, szintúgy a szélerőművek, ráadásul egyikre sem hazánk a legjobb terep.

unionista (törölt) 2014.04.02. 13:34:21

@sly_p:
nézd, energiát lehet vásárolni. ez átmeneti időszakban sokkal inkább megtérülő, mint párhuzamos üzemeltetés. ugye azért kell majd dupla hűtést csinálni a dunán, mert egy ideig 6 blokk is üzemelni fog. aztán leáll. de a vízművet még visszabontani még egyszer akkora költség.

arról nem beszélve, hogy ma urán-alapú fissziós erőművet építeni hülyeség. azért, mert ez egy 20. századi technológia, amit fukushima után megépíteni kétszer olyan drága, mint korábban.

persze az is igaz, hogy ha a kárpát-medence természeti erőforrásait és a közvetlen környezetünkben levő régiók fosszilis energiahordozókat mind kihasználnánk, akkor is kellene atomerőmű. csak mondjuk elég lenne 2 blokk. és azokat már 37-ben is elég lenne bezárni. ami azt jelenti, hogy az építkezés akár 30-ban is elkezdődhetne. addig lehetne kisebb helyi erőműveket, illetve az északi és a fekete tenger irányába vezetéket építeni. magenergiát kutatni.

magyarország pont az ellenkezőjét teszi majd. lejárt technológiába öli bele az energetikára szánt összes erőforrást. úgy, hogy ehhez az erőműhöz nincs semmije. fűtőelemet nem tudunk előállítani, se tárolni. nincs hozzá se nyersanyagunk, se szakértelmünk csak üzemeltetéshez. nincs hazai kézben levő high tech iparunk, ami a többlet áramot felvenné. és az erőmű építéshez nincs pénzünk se.

te csak hidd, hogy a bkv-s kocsis istván, lázár jános és németh lászlóné megkötötték az évszázad üzletét. hidd azt, hogy orbán szopatta be putyint és nem fordítva.

ob.szerver 2014.04.02. 13:35:08

@shm:

"Objektíven nézve Orbán bizonyított"

Igen, de mit?

Bizonyos körökben tartja magát a sikeres első Orbán kormányzat mítosza. Egy ciklus alapvetően az eredményes és tartósan ható kormányzati intézkedésektől, reformoktól lesz sikeres. Fel tudnád sorolni azokat, amelyeknek köszönhetően az 1998-2002 közötti időszak sikeres volt, amelyekkel "objektíven nézve, Orbán bizonyított"?

shwarcz bácsi 2014.04.02. 13:37:44

@shm: a realitás az, hogy egyszerűbb az oroszoknak lefeküdni, mint szélerőműveket építeni.
Ugye most arról van szó, hogy egy magát demokratikusnak polgári konzervatívnak hirdető párt, akinek a vezére zsigerből utálja a kommunistákat, ( bár a Ronald Reagan idézetet nem sikerült pontosan elmondania), önhatalmúlag megkötötte minden idők legnagyobb bizniszét, a kommunista putyin vezette oroszországgal ?
Légy nyugodt, az oroszok sem hozomra adták a pénzt, csak ugye nyilván nem viktor fogja kifizetni, hanem a rá szavazók és nem szavazók.
Teszem hozzá, ha ezt annak idején gyurcsány v bajnai köti meg, a fél ország állt volna lángokban. ma pedig a világ legtermészetesebb dolga.

NyMark 2014.04.02. 13:38:12

@Gamma Leonis: Erre nem tudok mit írni mert minden szó csak vádaskodás. Tényeket írjál, amiről lehet vitatkozni. Viszont én nem vagyok fideszes , családos ember vagyok aki látja érzi a dolgokat.
Köszi a színvonalasabb hozzáoszlást a jövőben.

ob.szerver 2014.04.02. 13:42:27

@Gamma Leonis:

"Nem azért szavazok rájuk, mert bízok bennük. Egyszerűen megüt a guta, ha újra kétharmada lesz a fidesz-maffiának."

Pedig az 4% akik rájuk fog szavazni éppen ezt segíti elő. De ha esetleg 5 fölé kerülnek, még akkor is, mert a rájuk adó szavazatok minden bizonnyal több körzetben fogja egyéni mandátumhoz segíteni a fideszest. Mindenki arra szavaz, akire akar, de ha azért szavazol az lmp-re hogy ne legyen 2/3, akkor gondold át még egyszer.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 13:43:21

@NyMark: Ne haragudj de nincs igazad. Gamma Leonis válasza lehet, hogy a maga nemében nyers, de nem sértő és leginkább őszinte. amit leír az a valóság, lehet hogy te mást érzel, de az érzés sem tény ugye...

NyMark 2014.04.02. 13:43:35

@shwarcz bácsi: Van szél Magyarországon?, ami ennyi energiát képes termelni? Nyugati Észak fronton próbálkoztak ezzel mai napig nem térült meg, és rég tönkrement a fele. Még azt is elfogadom, hogy minden beruházásnak meg kell térülni azaz drágább lehet a PAKS-on előállított áram, mint ma, de ne feledd, hogy ez most 60% olcsóbb mint BÁRMI más áram ma magaroszágon, az IMPORT-ról ne is beszéljünk. Szóval a duplája is lehet akkor is olcsóbb.

Gyorgy Nagy 2014.04.02. 13:46:20

Még több fiut akartok látni a Pasa parki nemtudom hàny nègyzetméteres lakásokban és föleg miből?

NyMark 2014.04.02. 13:51:47

@shwarcz bácsi:Annál nagyobb tény nem kell , mint amit érzek, ahogy körbenézek és látom a családom, látom a környezetem., köszi

_most_ 2014.04.02. 13:52:02

@NyMark: nem csak arról van vita, hogy kell-e atomerőmű vagy nem, hanem hogy Orbán önhatalmúlag aláírt egy szerződést az oroszokkal, melynek feltételei máig nem tisztázottak. Titkosak azok a számítások is, amely alapján Orbán meghozta ezt a döntést, mely ügye 10%-al megnöveli az államadósságot, és nincs semmi-féle nyilvános adat arról sem, hogy mégis hogy képzelik a megtérülést, milyen áramárakkal számolnak.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 13:53:07

@NyMark: Van szél Magyarországon. Víz is van. ma olcsóbb. holnap is az lesz ? esetleg ismered a szerződés részleteit, a ránk vonatkozó kötelezettségeket, a pénzügyi elemeket?
Másrészt, egy atomerőmű építése bővítése, nemzetbiztonsági kockázat, ugyanis stratégiai fontosságú létesítményről van szó.
Azt gondolom a minimum elvárható az lett volna, hogy ne az emberek háta mögött, sunyiban hozzanak meg ilyen horderejű döntést. én tudom, hogy a játékgépek esetében be kellett dobni a "nemzetbiztonsági kockázatot" , de hogy egy ilyen volumenű beruházásnál még szakmai vita és társadalmi nyilvánosságra hozatal sem volt, azért az döbbenet.

István Tamasi 2014.04.02. 13:53:17

@alapos:
Alaposan végiggondoltam és pontosan tudom mit jelent a neonáci és hogy ma hazánkban melyik párt a neonáci. Úgy klátom neked a neonácik a szimpatikusak és talán még te is az vagy mert érvek, vita helyett csak káromkodni tudsz.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 13:53:27

@NyMark: Mindig bírtam a "családos ember" kifejezést, ami nem más mint az elit által legkönnyebben kihasználható ember. (A "családos ember" náci is lesz, ha kell, mert ivadékairól és asszonyáról gondoskodnia kell. Nincs más cél, csak a család fenntartása, vagyis a gének megőrzése.)

NyMark 2014.04.02. 13:54:59

@Gamma Leonis: Kritikán aluli vagy. Részemről befejeztem veled a vitát.

shwarcz bácsi 2014.04.02. 13:58:12

@NyMark: csak hogy nem Ti éltek ebben az országban egyedül. sok embernek ment tönkre a családja a vállalkozása és az élete az orbán viktor rendszere miatt. biztos az mszp ideje alatt is, nem vitatom. csak ne akarjuk azt a látszatot kelteni, hogy ezek jobbak. mert nem azok. kérdezd már meg, hogy milyen pénzből ( és minek ) épül, egy 1876 fős településre egy 3500 főt befogadó stadion? soroljam még a többit?

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 13:59:15

@ob.szerver: Ezt nem értem. Miért, hogyan támogatom a fideszes jelöltet az lmp-re szavazással?

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.02. 14:01:28

@NyMark: Mert a Fidesz nem adta el az országot a következő 30 évre az oroszoknak ugye? Most majd nézhetjük ahogy Putyin cár dróton rángatja majd a pincsijét a szája íze szerint. Szép kilátások mondhatom.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 14:02:41

@NyMark: Én még egészen gyöngéd és kedves vagyok a valósághoz mérten. Ismerem az emberi gyöngeséget, hogyan használja ki a hatalom a "nemes érzéseinket" és hogyan tesz minket a haszonállatává. Ne hidd, hogy egyenlő vagy azzal, aki bitorolja a hatalmat. Ne dugd homokba a fejedet, mert védtelen marad a hátsód! :-D

high up! 2014.04.02. 14:04:30

@NyMark:

Mindig úgy van barátom, hogy ebben az országban a leghülyébbek, legosotbábbak azok, akik a legaktívabban védik a trágyát. Mert ezt a lebutított népséget egy-két hamis jelszóval egy életre meg lehet téveszteni. Na ez vagy te is.
A világon nem olvastál még egy sort sem gazdasági meg pénbzügyi szakkönyveket vayg akárcsak egy féloldalnyi elemzést (meg se értenéd, itt kezdődik a végzeted), viszont hiperaktívan fújod fel az aktuális troll vezéred világrengető baromságait.

Erről beszélek, hogy ez a 80%-nyi Átlaghülyemagyar a garancia arra, hogy ez az ország továbbra is csak épül lefele, ráadásul generációról generációra egyre IQ-károsultabbá válik.
S tudod honan indulunk a mai napon? Onnan, hogy az 50 éven felüliek 95%-ban egy TROLLGENERÁCIÓ.
Ez a fertőzés azonban nem szünik meg, hanem elkapja a 40 év alatti generáció is.

FOLYTASSUK!

Sir Galád (már foglalt) 2014.04.02. 14:05:31

"Kétrészes választási elmélkedésünk első részében a rendszerváltás óta eltelt kormányok teljesítményéről emlékezünk tanulságképpen, néhány mondatban."

Ehhez egy mondat is elég. Mindegyik egy 0. Nem lehet rájuk szavazni.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2014.04.02. 14:05:56

@_most_: Az már most megmondta a nagytudású Kisgömböc, hogy 2025-ben 13%-al olcsóbb lesz az áram. De hogy mihez képest és miből arról egy kibaszott szót sem szólt. A sok Fidesz hívő pedig lelkesen bólogat, hogy csökkenni fog a rezsi... :-)

NyMark 2014.04.02. 14:10:08

Érdekes,hogy minden téma átcsap személyeskedésbe ha már nincsenek érvek.
Le lettem Nácizva, hülyézve, ostobázva.
Legyen. ettől én még tudom kire szavazok, mert látom a pozitív dolgokat.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 14:12:31

@high up!: Nem fogja fel, az elméje tökéletesen hárítja a világképével ellentétes gondolatokat. Jól érzi magát, védi békéje kicsiny szigetét. A kognitív disszonancia nála is működik, ahogy mindannyiunknál. Kemény meló újragondolni a régi döntéseinket és rájönni, hogy tévedtünk. Sokan bele se kezdenek és egész életükön át nyögik tévedésük következményeit.

Ramón 2014.04.02. 14:14:52

@high up!: tudod, nekem mindegyikkel tele a tököm, igazából részben beletörődtem, hogy itt még néhány évig/évtizedig változás nem nagyon lesz. Viszont ez a hozzászólás telitalálat. A legszebb, hogy szerencsétlen még ezt a hozzászólásodat sem fogja majd fel, sőt meg sem próbál elgondolkodni rajta, hanem megnéz két görbét, amin az van, hogy felfele mutat, és boldog a napja, mert jobban él.
Igazából már belefáradtam, hogy ilyen vitákban részt vegyek, de olvasni jó őket, főleg, ha látszólag értelmesebben, és nem minden alapot nélkülözve vannak megfogalmazva. De amikor jön ő, érveket kér, és amikor kap, akkor kitér, és folytatja ezt a családja van dumát. És minden ilyen hozzászólásnál egy részem meghal, és gondolkodóba esem, hogy tényleg érdemes-e itt maradni, ahol az ő szavazata ugyanúgy érvényes...

Inkább dolgozom tovább. Ez se egy megváltás, de legalább lefoglal.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 14:15:42

@NyMark: A harmadik birodalom eszményével azonosuló németek a kedvenc példáim az emberi gyöngeségre. Ezért volt zárójelben, mert ez egy példa. Nem írtam, hogy náci vagy.

NyMark 2014.04.02. 14:17:22

@Ramón: Milyen érv az hogy Náci vagy, és ostoba? Ezek nem érvek, hanem személyeskedések. Olvasd el a hozzáoszlásaimat mielőtt degradálsz bárkit.

ob.szerver 2014.04.02. 14:20:54

@Gamma Leonis:

"hogyan támogatom a fideszes jelöltet az lmp-re szavazással?"

1. Az LMP nem jut be.
A szavazataik elvesznek. Mivel az lmp-s szavazó második választása markánsan kormányváltó és nem kormánypárti, a veszteség a kormányváltók vesztesége, a fidesz nyeresége.

2. Az LMP bejut.
Valószínűtlen, de előfordulhat. Egyéni mandátumot nem szereznek, parlamenti részarányuk 2-3% lesz. Az egyéni körzetekben - ráadásul főleg Bp-en ahol az ellenzék esélyes - semlegesíthetik azt a kibaszott nagy fidesz öngólt, hogy egy forduló lesz, így megoszlanak a demokratikus ellenzékkel szembeni szavazatok és nincs lehetőség második fordulós fideszjobbik összeborulásra. Tehát egészen biztosan lesz ilyen az egyéni körzetekben:

demokratikus ellenzék > fidesz

de

kormányváltók - lmp < fidesz

Nincs tehát olyan forgatókönyv, amelyben ne lenne minden lmp-re leadott szavazat Orbán Viktor nyeresége.

Ramón 2014.04.02. 14:21:35

@NyMark: az egyikre Gamma Leonis választ adott, a másik pedig egyenesen következik a hozzászólásaidból. Reagáltak neked elegen, még csak nem is bonyolultan megfogalmazva, de te minden ilyen hozzászólást lepattintottál azzal, hogy vagy nem érv, hanem személyeskedés (pedig nem volt az), vagy ez nincs így, mert te családod van, és látod, hogy nincs így (csodálatos, számokban kifejezhető érv).
Ezek után mit vársz? Minek pazaroljon bárki még rád pluszban az idejéből? high_up! leírta a lényeget, de te ahelyett, hogy átgondolnád, kiragadsz egy szót, és ezen lovagolsz. És pont erről van szó. Van a fejedben a világ talán legbonyolultabb szerkezete, de te nem vagy hajlandó használni. Pedig kéne.

DIldiko 2014.04.02. 14:23:58

@shm: Akkor az egész EU a gödör alján volt. Semmi mást nem kellett volna csinálnia csak az adórendszert meghagyni és nem bevezetni az egykulcsos adót. Az azzal kieső évi 500 milliárd Ft-ot szedi be máshonnan, főleg úgy, hogy azoktól vesz el legtöbbet, akik a módosítással amúgy is rosszul jártak.
Az egykulcsos adó a legigazságtalanabb adórendszer. Ugyanis nálunk a fizetések nem úgy vannak, hogy aki többet dolgozik, hasznosabb munkát végez az többet kap, aki kevésbé hasznos az kevesebbet. A fizetés attól függ milyen rokonaid, barátaid, ismerőseid vannak és így milyen munkát kapsz. Sajnos nagyon sok vezetőnek halvány lila gőze sincs arról, hogy az a cég amelynek az élén ül hogyan működik. Arról meg főleg nincs, hogy hogyan lehetne azt jobbá, gazdaságosabbá tenni, de nem is érdekli őket, mert nekik megvan a nagyon zsíros állásuk.
Orbán a bevételcsökkenést választotta, de mikor rájött, hogy évente mennyit veszít akkor bevételnövelésbe (kb. 20 féle új adó bevezetése) kezdett. Csökkentette a munkanélküliek ellátását, az ellátás idejét, visszavezette a munka világába a rokkantakat, de munka az nincs. Bevezette a közmunkát, aminek a fenntartása, adminisztrálása többe kerül, mint amennyi hasznot hoz és annak aki tényleg dolgozna, de nincs hol megalázó!
Bevétel (ÁFA növekedés) lenne azonnal, ha az átlagembereknek a nettó fizetése jelentősen nőne - hiszen ők azok, akik a fizetésüket az utolsó fillérig elköltik. Emellett lenne kereslet bizonyos termékekre, szolgáltatásokra, ami magával hozná a munkahelyek bővülését is. De amíg 4 millió ember választani kényszerül, hogy eszik, fűt vagy ruházkodik nem lesz bővülés. Mert az a terv, hogy a gazdagok, akik zsebében az SZJA változás miatt több maradt jelentősen bővíteni fogják a gazdaságot, beruháznak, munkahelyet teremtenek megbukott! Ők elviszik a pénzüket az országból. Ugyanis nincs szükségük évente új autóra, havonta nem költenek több százezerrel többet ruhára, élelmiszerre.

DIldiko 2014.04.02. 14:25:59

@sly_p: Pakssal csak az a baj, hogy az ott termelt áram drágább lesz, mint most a világpiaci ár. Érdekes, mikor Gyurcsány nyitott az oroszok felé hazaáruló volt, most Orbán hős lett.

NyMark 2014.04.02. 14:27:19

Ez nem igaz, leírtam egy csomó mindent, miért látom úgy hogy a Fidesz több jó dolgot tett mint a MSZP. 8 év alatt. Sok pontot írtam. Reagálás 1-2 pontra volt amire leírtam a viszont véleményen, amire megkaptam a személyes támadást nem pedig a témára vonatkozót. Ha ez a jó , és ettől TROLL valaki legyen. De fordítva látom. Tudom neked pont ez bizonyítja. Legyen.

Gamma Leonis · http://gombamania.blogspot.com 2014.04.02. 14:30:46

@ob.szerver: Meglepetést fog okozni az lmp. A környezetemben sokan támogatják. Lehet, hogy több lesz neki 5%-nál. ;-)

dr. Kóser Malac™ (a legnagyobb demokrata civil)! 2014.04.02. 14:31:18

@shwarcz bácsi: "Teszem hozzá, ha ezt annak idején gyurcsány v bajnai köti meg, a fél ország állt volna lángokban. ma pedig a világ legtermészetesebb dolga."
Ebből is látszik, hogy a baloldali szavazók birkák. Bármit le lehet tolni a torkukon, legfeljebb bégetnek a blogokon... :)

Lovag Mihály 2014.04.02. 14:33:52

@DIldiko: 2014.04.02. 14:23:58

ez volt az eddigi legbutább, leglogikátlanabb érvelés az egykulcsos ellen, amit olvastam. ráadásul nem igaz.

ob.szerver 2014.04.02. 14:35:47

@Ramón:
@Gamma Leonis:

Nem akarok beleszólni, de nem kéne @NyMark:-ot basztatni.

Borzasztó amiket mond meg leírt a FB-on, de ő így érzi. Meggyőzhetetlen, beyond repair, de hát ez van. Nem trollkodik, nem hazudozik (úgy gondolom, hogy szándékosan nem), nem mocskolódik. Neki ez a véleménye. Nincs ezzel semmi gond.

Ramón 2014.04.02. 14:37:09

@NyMark: sok pontot? Visszaolvastam. Volt egy facebookos valamid, meg a Standard & Poor's. A többi üres puffogtatás, mint az MSZP hazudott, meg lopott, most meg gyárak épülnek, meg családod van, és látod, hogy jobb. Ezek aztán marhára kézzelfogható dolgok.
Viszont ide figyelj, de fogadjunk, hogy az MSZP idejében is épültek gyárak, sőt le merem fogadni, hogy a Fidesz is lop, meg hazudik, és biztosan találok olyan családot, aki úgy gondolja, hogy 2010-ben a választás előtt jobb volt neki, mint most.
Érvelni akarj, akkor érvelj normálisan, de ne ilyen megfoghatatlan dolgokkal, mert ezek nem érvek, hanem semmik. Ezek mondatok, amik az általad elképzelt szivárványos világot vetítik olvasható formába.

Nem fogod megérteni, ugye? Nem, én sem hiszem...

Ramón 2014.04.02. 14:38:48

@ob.szerver: igazad van, csak az ember munka közben elveszti a fonalat, és akkor jön ez.

DIldiko 2014.04.02. 14:40:24

@Lovag Mihály: Miért nem igaz? Mondj egy olyan zsíros állást, ahol nem valakinek a valakije vagy pártkatona ül!
Még egy egyszerű takarítónői álláshoz se lehet erre jutni, ha nem vagy valaki valakije, sőt még közmunkát se kapsz!

Lovag Mihály 2014.04.02. 14:55:35

@DIldiko: 2014.04.02. 14:40:24

én az érvelésre gondoltam: azért nem jó az egykulcsos mert csak ismeretséggel lehet jó munkát kapni. tapasztalatom szerint már az sem állja meg a helyét, h csak ismeretség útján lehet jó munkát kapni, vannak olyan beosztások, ahol ez igaz, de az eddig is így volt (főleg a politika terén, de ez érthető, nem tudom melyik MSZP-s politikus fogadna fel gyakornoknak, titkárnak egy Jobbikost pl).

Globetrotter2014 2014.04.02. 15:03:30

Korrekt összefoglaló. ÉN mintha valami 10%-os hiányra emlékeztem volna 98ból.

Érdekes ezekre a választásokra visszagondolni és hogy miként látta az ember a dolgok kellős közepén.

"miért választottak új kormányt az emberek 2002-ben?"
Szerintem sok bizonytalan szavazót tántorított el a túlzott beavatkozás, és akár tetszik akár nem a túlzott magyarkodás sok magyarnak igenis kultúridegen. Van ahol a néptánc 100 éve sem volt hagyomány. Persze 2002-2008 között erősen megemelték az emberek ingerküszöbét...

Amadeus62 2014.04.02. 15:09:10

@ZF2:

"és akár tetszik akár nem a túlzott magyarkodás sok magyarnak igenis kultúridegen."

Ne haragudj de ez olyan beszólás volt mint ha valaki azt mondaná, hogy Budapesten azért ér el mindig gyengébb eredményt a fityesz mert kevesebb arányban élnek ott hagyománytisztelő emberek mint Bács-Kiskunban!

Amadeus62 2014.04.02. 15:14:07

@maxval a gondolkodó birca:

Lesz írásod ami a fideszt fogja támadni?

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 15:14:41

@Gamma Leonis:

Mert a ballib agytröszt ezt mondta. Ezt megkérdőjelezni meg azt jelenti: fideszes bérkommentelő vagy, vagy - rosszabb esetben - fasiszta-antiszemita gazember.

Eleve nem lehet demokráciának azt a rendszert nevezni, ahol nem a ballibek nyernek!

Ezek alapvető dolgok, magold be őket!

:-)

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 15:16:41

@Amadeus62:

Minek támadjam őket? Fel se merült, hogy rájuk szavazzak. Pár pozitív lépés nem elég ahhoz, hogy egy pártra szavazzak.

Nem célom hamis ide is, oda is ütések osztogatása.

Amikor szóba került, elmondtam a Fidesz hülyeségeit.

Globetrotter2014 2014.04.02. 15:17:08

@Amadeus62: nézd, Budapesten 60 éve sem néptáncot táncoltak. A "boldog békebeléi idők vagy a II VH közötti időkben sem. A 50es években is Luise Armstrong volt menő.

Mi az a hagyomány? Kinek a hagyománya?

Mert közben ha visszaemlékezel, ebben a 98 körüli időkben kezdett el brutálisan megújulni Budapest, sok új vársorész, rengeteg felújítás a belkerületekben, a Budapestet ma meghatárózó díszkivilágítás ekkortájt alakult ki, és nagyjából a Fidesz kormány idejére tehető.

Mégis gyengén szerepeltek sok kerületben, még ott is ahol sok volt a felújítás.

Amadeus62 2014.04.02. 15:18:27

@ZF2:

Biztos a sok liberális kozmopolita miatt ér el gyengébb eredményt a fityesz mint vidéken, nem?

Amadeus62 2014.04.02. 15:18:59

@maxval a gondolkodó birca:

Mi az ami miatt NEM rájuk szavazol? Tényleg érdekel.

DIldiko 2014.04.02. 15:19:29

@Lovag Mihály: Hát attól függ. Én mindig mondom a két fiamnak, hogy egyik jobbra, a másik balra lépjen be egy pártba, aztán majd egymásnak jó zsíros állásokat biztosítsanak. A megélhetésük megoldott lesz, még az dédunokáiknak is.

DIldiko 2014.04.02. 15:22:24

@DIldiko: Viccet félretéve mindig cégvezető aki bármilyen oknál fogva is az lett a saját emberit veszi fel a jó állásokra, míg a melósoknak max. minimálbért ad, de mostanában már az is divat, hogy bejelenti igényét közmunkásra. Így megoldja a munkaerőt és szinte pénzébe se kerül.

Amadeus62 2014.04.02. 15:24:16

@ZF2:

Mert vannak olyan hülye fideszesek, akik mindig "hülye pestieznek", hogy mennyi liberális él ott, bezzeg a polgári vidéken...

maxval a gondolkodó birca · http://maxval.co.nr 2014.04.02. 15:42:30

@Amadeus62:

A fő okok, ami miatt nem szavazok a Fideszre:
- utálom ezt az ájtatos orbános népvezéri stílust,
- adók emelése az adók csökkentése helyett,
- nacionalista szövegelés,
- álkeresztény hülyeségek, melyek miatt nekem kereszténykény szégyellnem kell magamat,
- jelképes politizálás valódi tettek helyett (pl. feleslegesen új alkotmány, mely 95 %-ban egyezik a régivel).

Minden nem jelenti, hogy ne ismerném el pozitív lépéseiket, mint pl. egykulcsos adó, parlament létszámának csökkentése, állampolgárság megadása, keleti nyitás.

BKV reszelő 2014.04.02. 15:45:06

Orbán szólt lázárnak, hogy kéne valami nívós írás az elmúlt négy év vélt teljesítményéről és lázár titket kért fel, mert így nívós is miközben nem az, mert nem volt a lopáson kívül teljesítmény? :D

BKV reszelő 2014.04.02. 15:46:44

@Amadeus62: A polgári vidéken analfabéta alkoholisták élnek, zömük jobbikos kis suttyó. :) Csak tudom, 14 éve költöztem közéjük, két év alatt kiismertem őket.

Gyorgy Nagy 2014.04.02. 15:47:35

Szavazni szavazni ! És RÉSEN LENNI ! Mind ahogy a cserkészek mondták.LÉGY RÉSEN, mert nehogy csalàsal gyözenek ha már mindent MEGVÀLTOZTATTAK az emberek megkérdezése nélkül .

Balt 2014.04.02. 15:47:51

@István Tamasi:

1. 8 éve volt a korrekcióra az akkori (és jelen) ellenzéknek, ez jött ki belőle...
2. Nem maradt ki.
3. A súlyos 2009-es recesszió után.

Tudom, rossz hír, de:
www.portfolio.hu/gazdasag/megerkezett_a_legszebb_londoni_prognozis_magyarorszagrol.3.197353.html

Balt 2014.04.02. 15:51:19

@Modor Tibi: :))) Erről poszt kellene, de blogketreces, mert amúgy sajna nem olvasom.

Balt 2014.04.02. 15:55:56

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: "IQ szegény, elfogult, szervilis majmoknak pl esélye sem lenne."

Na, ezért felesleges egy betűt is írnod. :)

Balt 2014.04.02. 15:57:14

@abc: "Most nem fog nyerni a baloldal, mert töketlen."

Ez a "bal"oldal később sem, Fletó maga a személyes garancia erre.

Balt 2014.04.02. 16:04:24

@Rezsicsökkentő Hapcibenő: "IQ szegény, elfogult, szervilis majmoknak pl esélye sem lenne."

Melyikben ismersz magadra? En bloc?

Narancskommunista (törölt) 2014.04.02. 16:04:29

Annyira bírom az ilyen objektivitás látszatát keltő cikkeket, ahol aztán a cikkíró kedvenceinél még a kontra is valójában vélt pozitívumokat taglal, a másik oldalnál még a pro is negatívumokat.

Balt 2014.04.02. 16:06:22

@shwarcz bácsi: A kérdést közelítsük meg innen:
velemenyvezer.444.hu/2013/10/24/kik-is-azok-a-kommunistak

(Elég maliciózus cikk, de ebbe alighanem beletrafált.)

Globetrotter2014 2014.04.02. 16:40:27

@Amadeus62: hát ha valami akkor a vidékre nem merném mondani hogy "polgári". Ez valami valóságtorzulás lehet...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 16:45:53

"Legvalószínűbb, hogy a 2002-es választási költségvetés és a még gálánsabb jóléti ígéretek ellenére a baloldali ellenzék tudott még nagyobbakat ígérni."

A francokat. Akkor még sugárban hánytak az emberek az árokásástól, az arroganciától. A vidék-főváros ellentét mesterséges gerjesztésétől.

♔batyu♔ 2014.04.02. 16:52:09

Ballibsik, szerintem hallgassatok az értelemre.

Mi jobb? Gyurcsány, Bajnai, komcsik, libsik, vagy pedig a fellendülés? Az, hogy lesz munkátok, külföldre pedig max. nyaralni mentek?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 16:56:55

"Stagnáló gazdaságot, minden határidőn túljutott túlzottdeficit eljárást és 80% feletti államadósságot,"

Bajnaitól alacsony költségvetési hiányt vettek át.

Amit hirtelen egykulcsosítottak, és az összes szar, ami ezután jött ennek a baklövésnek a következménye. Mivel a régió többi országának nem volt ilyen barom miniszterelnöke, ők jobban teljesítettek, mint mi.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 16:58:53

@♔batyu♔: "Ballibsik, szerintem hallgassatok az értelemre."

A telibekúrt anyádat becézgesd ballibsiknek te agyhalott fasz.

angyalföldi partizán 2014.04.02. 16:59:56

az összefo..nem, a kormányvál...,hát a faszom tudja most hogy hívjákra fogok szavazni.nekem szimpi a Feri meg az Ati,meg mindenki a baloldalon,de én teljesen hülye vagyok és papírom is van róla.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:01:32

Az objektivitás látszata a blog összefoglalója a ciklusokról.

♔batyu♔ 2014.04.02. 17:03:40

Most már nem csak az elvtársat nem vállalják, a ballibsit sem.

BKV reszelő 2014.04.02. 17:11:28

@♔batyu♔: Te meg a telibe kúrt cigány kurva anyádat nem vállalod. :D 1-1

Parajpuding 2014.04.02. 17:11:33

A nem szavazás és minden, nem a kormányváltókra leadott szavazat a fidesznek jó. Ezért lett így kitalálva a választási rendszer. Talán a jobbikos szavazatok némileg a kivétel, mert azok egyúttal a fidesz ellen is dolgoznak (ugyanis a legtöbb jobbikos a fidesztől pártolt át). Baloldali szavazóból ritkán lesz szélsőjobbos náci.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:11:37

@Balt: "(Elég maliciózus cikk, de ebbe alighanem beletrafált.)"

Szerintem meg egy baromi nagy faszság.

Egy mondatban összetudom foglalni, hogy miért komcsizik a jobboldal.

Mert műveletlen és ostoba faszok, és fapinák adják a bázisuk magját. Lásd, a birkamenet szintjét! Valójában nem is jobboldaliak ezek.

♔batyu♔ 2014.04.02. 17:14:12

@BKV reszelő: Éppen ezért nem vállaltam a tiédet.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:14:37

@♔batyu♔: "A te anyádat ballibsi."

Mondom, a telibekúrt anyádat ballibsizzed te agyhalott fasz!

ParaZita2 2014.04.02. 17:15:03

Melyik pártra szavazzunk?
Hát az elveidnek megfelelően.
Ha elvtelen lennél, akkor fej-vagy-írás, és kész.
(ha szent meggyőződésed az, hogy végtelen sok csápú pióca állam-uralomban érzed jól magad, akkor Fity vagy Jobb, ha úgy gondolod, porhintések és mellébeszélések is közel állnak hozzád, akkor KorVált-brancs. De ne feledd, aki hatalmat akar, az valójában a közpénzeket akarja lenyúlni.
Ennek ellenkezőjéről még senki nem tett tanúbizonyságot.
Találkoztál már becsületes nepperrel? Találkoztál már gerinces, önzetlen és közügyekért felelősséget érző ügyvéddel? Találkoztál már olyan miniszterrel, aki ismeri a szó etimológiáját?
Nem szavazunk, VÁLASZTUNK!

♔batyu♔ 2014.04.02. 17:16:14

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: A jobboldal azért komcsizik, mert a balliben komcsik vannak. De miért vagy ezen kiakadva? Demokratáknak csak ti nevezitek magatokat nem vetted észre?

A többiek Lendvait és a többit még a TV-ből ismerik, az MSZMP akárhányadik kongresszusáról.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:19:35

@♔batyu♔: "Most már nem csak az elvtársat nem vállalják, a ballibsit sem."

Te szenilis szerencsétlen világmajma. Te agyhúgyköves fasztarisznya. Nálam nagyobb antikommunistát nehezen találsz. Ezért is sírom könnyesre magam a félhülye fajtádon. Ömlik belőletek a szélsőbalos retorika, de ti komcsiztok.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 17:21:09

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Mennyi is volt az az alacsony költségvetési hiány Bajnainál? Mennyi volt tavaly a hiány?

@♔batyu♔: A felsorolt ballibsiknek a rténelem tosüllyesztőjében a helye, de a "fellendülés" helyett írd melléjük kedvenc politikusod nevét is...

@Amadeus62: Melyik fideszes parlamenti képviselőnek nincs 12. kerületi ingatlanja? Az a vicc, hogy egész Budapesten a rózsadombi volt MSZMP-s nagykutyák lakta városrészekben szerepel legjobban a Fidesz. Vajon miért rejtegetik még mindig az ügynököket?

@shwarcz bácsi: Utálta a kommunistákat 89-ben, amikor megkötött egyezséget felrúgva úgy tett, mintha az ő beszédének hatására történt volna bármi, nem a korábbi tárgyalások hatására... Ugyanígy utálta a keresztényeket is (térdre csuhások), aztán rájött, hogy az SZDSZ ifjúsági tagozatánál kifizetődőbb az MDF helyére lépni és régi sz...

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:23:15

@ParaZita2: "Melyik pártra szavazzunk?
Hát az elveidnek megfelelően."

Na ez a baj. Az ország azért tart itt, ahol most, mert a legtöbb ember félhülye rajongó, aki szerelmes a kiválasztott pártjába.

Talán a racionalitás talaján kellene mozogni.

♔batyu♔ 2014.04.02. 17:25:09

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: A komcsi az komcsi és punktum. Ha te antikommunista vagy, akkor mit problémázol?

Amikor azt kiabálják, hogy hülyék sorakozó, odamész kikérni magadnak?

Gyorgy Nagy 2014.04.02. 17:37:37

Miért foglalkoztok batyuval? Az apja masziv pàrtag volt! Ő meg egy TÖMÖR CSONTFEJÚ PRIMITIV FASZ !

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:38:27

@Online Távmunkás: "Mennyi is volt az az alacsony költségvetési hiány Bajnainál? Mennyi volt tavaly a hiány?"

Ezzel a visszakérdezéssel nem tudsz engem sarokba szorítani.

Főleg, hogy akkor a Bajnait a jelenlegi kabinet tagjai brutális megszorítónak nevezték. Az elmúlt négy év az eltékozolt idő. Az egész kormányzás eredménye egy stagnáló, leszakadó ország, ami uram-bátyám dzsentry-mutyi világot épít.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:45:14

@♔batyu♔: "A komcsi az komcsi és punktum. Ha te antikommunista vagy, akkor mit problémázol?

Amikor azt kiabálják, hogy hülyék sorakozó, odamész kikérni magadnak?"

Na látod, ezért vagy te agyhúgyköves fasztarisznya, mert lekomcsizod azokat, akik nem azok.

Például az MSZP, E2014-PM szavazóit.

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2014.04.02. 17:55:10

@Gyorgy Nagy: Biztos forrásból van ez az info, hogy a Batyu faterja egy igazi véresszájú kommunista hazaáruló volt?

Akkor már érthető, hogy mire föl ez a nagy komcsizás a részéről. Alaposan bemagolt sunyi terelés, ami félig genetikailag örökölt, félig a szennyben szocializálódott erkölcsi avulás természetessége.

kosztarovics bácsi 2014.04.02. 17:59:03

Édes drága libsi-bibsi-bolsi barátaim!Pofára fogtok esni vasárnap.Ugye utána eltűntök végre a büdös francba?

ParaZita2 2014.04.02. 18:00:39

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang:
"... a racionalitás talaján kellene mozogni. "
Tökéletesen igazad van, de ez igen sok magyarnak nem fog menni.
Az ésszerűség azt diktálná -vélelmezem-, hogy sokkal kisebb államra van szükségünk, s ebben az irányban semmiféle szándékot nem sikerült felfedeznem. Tehát, félő, továbbra is vegetálás lehet a legjobb kimenet is.
Radikális (igéretű) választási lehetőség nem látszik.
(a jobbik is csak a húsos fazékhoz húz) Mint mondtam, csak törvényessé tenni a közpénz-lenyúlást, a népet tovább birkásítani, s növelni a "kisgömböcöt", ez a meghatározóan jellemző és felismerhető politikai szándék. Szomorú. Igazi, nemes "államférfi(nő)" nem látható (legalábbis sokaknak nem).

ParaZita2 2014.04.02. 18:01:56

@kosztarovics bácsi: :) Hát te öcsém, ki vagy?
A bolsi mit jelent? (mármint magyarul?)

King Arthur 2014.04.02. 18:05:54

@NyMark:

Bruttó államadósság:
MSZP egyenleg 8 év alatt:
2002-ben 9200 Mrd Ft-n volt
2010 május 19330 Mrd Ft (EUR/HUF=~265!!!)
mínusz MNB devizatartalék növekmény (10Mrd Eur->31Mrd Eur) 20MrdEur=kb.6000Mrd Ft
Ez összesn 4000Mrd Forint 8 év alatt!!!!!

FIDESZ egyenlege 4év! alatt:
2010 május 19330 Mrd Ft
2014 január 22800 Mrd Ft (EUR/HUF= ~310!!!!!!!!)
plusz MANYUP 3000 Mrd Ft
plusz Paks2 még 3000Mrd Ft
plusz a mostani 670Mrd Ft
Ez kb. 6-7000MrdFt 4 év alatt plusz Paks, amit már jövőre törleszteni kell!

Ki adósította el jobban az országot?

A GDP alakulása:
MSZP: 2002-2010 között kb. 17%-s volt a növekedés 8 év alatt (2010 évi növekedést már a FIDESZhez számoltam! 2008-2009-ben közben világgazdasági válság volt!)
FIDESZ: 2010-2013 között 3%

Melyik időszakban teljesített jobban Magyarország?

NyMark 2014.04.02. 18:12:07

@King Arthur: A Fidesz időszakban , eddig mindig. :)

NyMark 2014.04.02. 18:14:07

@King Arthur: Tudom, náci vagyok és ostoba.

NyMark 2014.04.02. 18:15:37

@NyMark: Ja és Troll, de ettől még jó irányba mennek most a dolgok, és én erre fogok menni.

NyMark 2014.04.02. 18:16:54

Hvg voks monitor is megmondta, meg is lepődtem, hogy nem a MSZP-t hozta ki a provokatív, kérdéseivel.
Többet nem írok :), még válaszok sem kellenek... innen.....

BKV reszelő 2014.04.02. 18:17:48

@♔batyu♔: Hát...tőled ez is valami...ezt hozta össze a cigány asszony és a falu.

ParaZita2 2014.04.02. 18:19:42

@King Arthur: AZ emberek nem látják. Mellesleg a FIDESZ igazat mond, MO tényleg jobban teljesít, csak azt nem teszik hozzá, hogy MO az (szerintük) FIDESZ, más nincs.
(korábban kijelenthető volt: egy MO van, úgy hívják Budapest, a vidék csak valami kis kolonc. Most azt lehet mondani, egy MO van, a FIDESZ és körei, mindenki más csak kolonc, elhanyagolható.) Sajnos az emberek többsége agymosott birka, nem értően lát/olvas.
CSAK A FIDESZ-t NE! Ha netán ismét ők, akkor vízumot fogok kérni tőlük, hogy MO-on maradhassak, magyarként.

King Arthur 2014.04.02. 19:41:07

@NyMark: Tudom, náci vagyok és ostoba.

Semmi ilyesmit nem mondtam. Nem szoktam embereket minősíteni, mindenkit minősítenek a szavai, a leírt mondatai.
Én szeretek a tények mentén beszélgetni, vitatkozni. Sőt nyitott vagyok az új ismeretekre, infókra is, adott esetben meggyőzhető vagyok. De ezért el is várom, hogy aki gazdasági téren a Fidesz mellett érvel az számokkal is támassza azokat alá.
Az MSZP valóban elcseszte az "elmúlt 8 évet", főleg a végét, de a Fidesz összességében a 2/3 birtokában még ezt is alulmúlta! Nincs növekedés, és több hitelt vettek fel, mint a szocik 8 év alatt. Erre utaltam az adatokkal.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.04.02. 20:04:10

@King Arthur:

"Az MSZP valóban elcseszte az "elmúlt 8 évet", főleg a végét"

Szerintem inkább az elejét. Lásd poszt.

NyMark 2014.04.02. 20:07:56

@King Arthur: Bocsi, és valóban nem is neked szólt a "minősítés"-ek jelző, hanem a másnak, a blognak. A Ezekkel a számokkal meg nem tudok vitatkozni mert nincs Forrássom sem az ellenőrzésre sem az ellenkezőjére.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.04.02. 23:24:38

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Mindegy, hogy minek nevezik egymást és egymás cselekedeteit a politikusok.
Nem az elmúlt 4 év, hanem az elmúlt 12-13 év volt eltékozolt idő, ezért szakadt le az ország.

DIldiko 2014.04.03. 08:03:59

@NyMark: Természetesen vannak olyanok, akiknek jó irányba mennek a dolgok. Azoknak, akik közel vannak a tűzhöz, vagyis max.a legfelső 5-8%-nak. Azok persze, hogy örülnek az egésznek. A maradékból kb. 20% az akinek talán egy kicsit jobb lett vagy nem lett rosszabb. A 52-55% pedig lényegesen rosszabbul él. De ők azok akiket meg lehet vezetni, félemlíteni és a széthúzás is nagyon jól működik.
Az ország jobban teljesít: Ma már nem 3 millió koldus országa vagyunk, hanem 4 millióé.
4 millióan élnek a létminimum alatt, pedig ezen embereknek legalább a háromnegyede dolgozik, hiszen a munkanélküliség kevesebb, mint 10%. Akkor hogy is van ez?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.03. 09:02:05

@Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang: Ott a pont!

@♔batyu♔: Én is a te anyádra szavazok te elvtelen hazaáruló szarházi féreg!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2014.04.03. 09:05:54

@King Arthur: Láttam pár összehasonlítást de ez a legdurvább!
Köszönöm.
Vagy nem?:((
Nagyon durva.

Joooe 2014.04.03. 11:31:47

@King Arthur: próbáld újra a számítást úgy, hogy gdp arányosan számolsz, hiszen úgy jelent is valamit, és nem adsz hozzá fiktív összegeket (paks még sehol, manyupot sem világos miért kéne egy az egyben az államadóssághoz adni, a 670 meg gőzöm sincs mi)
Akkor máris látszani fog: korábbi 8 év brutális emelkedés
utóbbi 4 év max stagnálás, esetleg kisebb csökkenés

DIldiko 2014.04.03. 14:57:11

@Joooe: Paks már van - aláírták a szerződést, tehát felvettük a hitelt. A manyup pénzeket hitelt visszafizetésre fordítottuk - azt mondták legalábbis. Vagy eltűntek a süllyesztőben.

Joooe 2014.04.03. 17:44:53

@DIldiko: paksi hitelt úgy törlesztjük, hogy közben az adósságszabály marad, tehát nem növelheti az államadósságot, ez csak úgy lehet, hogy kifutó hitelek helyett lép be. Tehát 2010-2014 közé beszámítani hiba, 2014-után meg meglátjuk, hogy mennyivel lassítja az adósságcsökkenését.
A manyup pénzekből pedig 1700 milliárd a hitel nullázás.

DIldiko 2014.04.03. 17:51:15

@Joooe: Hol van az 1700 milliárd?
Paksot nem 2010-2014-be kell számolni, hanem a 2014-ben felvett hitelhez. Érdekes módon nem nyilvános a szerződés? Miért? Talán van benne valami csavar, ami nem lenne jó, ha a választás előtt kiderülne?
Engem még nagyon zavart pl. az IMF hitel visszafizetése és helyette a piaci, jóval magasabb kamatozású hitel felvétele is. Én biztos nem cserélném az olcsó hitelem drágábbra.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.04.03. 19:47:23

@DIldiko:

"Engem még nagyon zavart pl. az IMF hitel visszafizetése és helyette a piaci, jóval magasabb kamatozású hitel felvétele is. Én biztos nem cserélném az olcsó hitelem drágábbra."

Ne higgy el mindent elsőre!
A valóságban:
"A kamatkiadások 2014. február végéig 288,4 milliárd forintot tettek ki, 48,5 milliárd forinttal kevesebbet, mint az előző év megfelelő időszakában"

hvg.hu/gazdasag/20140320_A_kormany_ezt_varta_4833_milliard_forint

Joooe 2014.04.04. 06:58:45

@DIldiko: "Hol van az 1700 milliárd? "
Ott ahol volt: sehol. Sosem létezett, csak papíron, és mi adófizetők fizettük a kamatait. (Igaz, legalább országon belül maradt) Azzal, hogy papíron visszakerült az államhoz, lenullázódott és évi 150 milliárd Ft-ot spórolt az adófizetőknek.

Joooe 2014.04.04. 07:17:09

@DIldiko: "A 52-55% pedig lényegesen rosszabbul él."
Most a konkrét számtól kímélj meg hogy jött ki, biztos mondták a klubrádióba' :)
De az, hogy ilyen jóléti hiányosságok vannak, az kinek a hibája? Örökölt a fidesz cseszett nagy államadósságot, romokban heverő gazdaságot és társadalmat (40-50 éves nyugdíjasok, uborkás kerítésen átpattanó rokkantak), tarthatatlan államháztartást, megfejelve egy újabb válsághullámmal. Ilyen körülmények közök csettintésre jólétet várni hülyeség, természetes, hogy összességében nehezebb az országnak (tehát nehezebb az állampolgároknak, a te lózungodat újrahasznosítva: rosszabbul élnek) gazdasági válság idején hitelt törleszteni nem túl kellemes, bezzeg amikor bőven forog a pénz még hitelt is felvenni annak megvan a feelingje, ezek szerint szerinted az utóbbi a helyes irányítás...

DIldiko 2014.04.04. 07:24:42

@Joooe: Mennyi lesz a plusz kiadás pár év múlva. Már 2015-ben kezdtek volna nyugdíjba menni azok, akiknek magánnyugdíjpénztári tagságuk volt. A nyugdíjukra kevesebbet kellett volna költeni az államnak. De így most a teljes nyugdíjat az államnak kell adni. A kiadás sokkal több lesz, de a bevétel kevesebb. Ugyanis a gazdaság nem működik, max. vegetál. De ha elmennek a dolgozni és normálisan élni vágyó fiatalok és nem itt fognak dolgozni, adózni, gyereket szülni, nevelni nem lesz bevétel. Agyonadóztathatják azt a pár millió embert, aki itt marad akkor se tudják majd kifizetni a nyugdíjakat. pont ezért alakították meg a pénztárakat, mert a korfa állás miatt ez már előre látható volt 20 éve is. pedig akkor még nem látszódott a világválság, nem látszódott a gazdaságunk visszaesése és a fiatalok elvándorlási szándéka sem.

Joooe 2014.04.04. 07:37:27

@DIldiko: "A kiadás sokkal több lesz, de a bevétel kevesebb."
Na itt az óriási tévedésed. A manyupra átállás úgy működik, hogy először a bevétel lesz kevesebb, és majd csak valamikor a távoli jövőben lesz kevesebb a kiadás. Nincs az a várva várt haszon amit a te illúziód szerint csak ki kell várni és majd ez a türelmünk jutalma... csak azt adja vissza a jövőben, amit már a jelenben elvesz. Az a megtérülés amit attól vársz, hogy majd "2015" után kevesebb nyugdíjat kell fizetni azonnal megtérült amikor megszűnt a manyup. A nem veszettünk semmit, csak korábban megkaptuk. Az állam pont ugyanannyira jár jól ha 100% járulékból 100% nyugdíjat, mint ha 70% járulékból 70%-ot. Az igazi szopás az átállási szakasz, ami addig volt amíg a fidesz be nem szüntette: ilyenkor 70% járulékból fizetne az állam 100% járulékot, de mivel nem tud, pluszban sarcolja az adófizetőket. A demográfiát meg ne keverjük ide, sokkal hosszabb vita.
(2015-ben meg nem lettek volna jelentős számban manyup nyugdíjasok, sokkal elhúzódóbb dolog ez)
" De ha elmennek a dolgozni és normálisan élni vágyó fiatalok és nem itt fognak dolgozni, adózni, gyereket szülni, nevelni nem lesz bevétel."
Szerintem hülyeség, ha az ország nehezen élehetőségének problémáját úgy akarod megoldani, hogy sarcoljunk ki még több pénzt az emberektől, hogy a maynupokat fenntarthassuk.

DIldiko 2014.04.04. 07:38:15

@Joooe: 40-50 éves nyugdíjasok - amikor ezek a főleg fegyvere testületi dolgozók nyugdíjasok lettek, nem maguk kérték a nyugdíjazásukat, hanem nyugdíjba KÜLDTÉK őket. Ekkor a munkáltató egy összegben befizette a hivatalos nyugdíjkorhatárig várható járulékot a kasszába. Vagyis nekik a 60 éves korukig a nyugdíjjárulék előre ki lett fizetve.
Az uborkáskerítésen átugrók most is rokkantak, sőt mindegyik fogyatékos is, mert így több kedvezményt kapnak. Sokan az iskolapadból szülnek, majd mikor már nem tudnak többet szülni akkor rokkantak lesznek - belerokkannak a sok szülésbe és gyereknevelésbe. A férfiak is azonnal rokkantak lesznek, ők a tanulásba rokkannak bele. Tőlük nem vették el a rokkantnyugdíjat! Elvették viszont a daganatos betegek tömegeitől - elég sokan bele is haltak abba, hogy gyógyultnak nyilvánították őket.
Felénk az emberek kb. 80%-a él sokkal rosszabbul! Sokakat elküldtek a munkahelyükről, nincs csak közmunka, de az se sokaknak. Egy 6 órás takarítónői állásra legalább 10 ember jelentkezett, köztük több érettségizett, sőt egy diplomás is volt.
Örököltek egy nagy adósságot, amit még nagyobbá tettek, úgy, hogy közben eltűnt 3000 milliárd forint és felvették a paksi hitelt is, amit úgy írtak alá, hogy senki nem tudott róla. Az oroszok árulták el a múlt héten - teljesen felesleges cirkuszt csináltak a parlamentbe a vitáról. Nem csak az egyszerű embereket, de még a parlamenti képviselőket is hülyének nézték. Ráadásul titkos a szerződés. Remélem, az oroszok ezt is elárulják.
Tudod nem lenne baj, ha mindenki rosszabbul élne. De jó páran piszkosul meggazdagodtak a semmiből. Aki eddig keveset keresett, még kevesebbet keres, aki eddig jobban keresett még jobban keres. Miközben a 4 millió koldus országa lettünk. A 4 évvel ezelőttihez képest kb. dupla annyi ember él a létminimum alatt. A felső tízezernek a vagyona meg legalább megötszöröződött. Jövedelem átcsoportosítás történt a szegényektől a gazdagokhoz. Pedig egy normális társadalom ennek pont az ellenkezőjét teszi, főleg válság idején.

DIldiko 2014.04.04. 07:43:48

@Joooe: A bevétel kevesebb volt kb. 15 évig. Jövőre kezdődött volna az, hogy a kiadás is kevesebb lesz.
A bevétel meg egyre kevesebb lesz, mert nincs munka. A közmunka nem termel hasznot - a fenntartása többe kerül, mint ha rendes munkavállaló lenne a közmunkás, legalább minimálbérrel - igaz akkor egy pár munkahely megszűnne, mert nem lenne szükség a közmunkások nyilvántartására.
Az állam nem jár jobban, mert egyre kevesebben dolgoznak és nem lesz miből fizetni a nyugdíjakat. Sőt már nincs is jogom arra, hogy nyugdíjat kapjak. Ugyanis nem nyugdíjjárulékot fizetek, hanem adót - amit bármire fordíthatnak és nem képez jogalapot a nyugdíjra.
Az emberek azért mennek el, mert itthon nincs lehetőségük a normális életre. Ha lenne, és tisztességes munkáért tisztességes bért kapnának nem mennének el. Havi 10-20-50 ezer Ft-ért nem hagynák itt a családjukat, rokonokat, barátokat. Főleg akkor nem, ha azt látnák, hogy talán tényleg egyre jobb lesz. De most ennek az ellenkezője látható csak. Aki nem valakinek a valakije annak esélye sincs normális állást találni.

Joooe 2014.04.04. 08:21:09

@DIldiko: "A bevétel kevesebb volt kb. 15 évig. Jövőre kezdődött volna az, hogy a kiadás is kevesebb lesz."
Több évtizedes átmenettel.
Ehelyett már tavalyelőtt egycsapásra egyensúlyba került a rendszer.

"A bevétel meg egyre kevesebb lesz, mert nincs munka. [...] Az emberek azért mennek el, mert itthon nincs lehetőségük a normális életre. Ha lenne, és tisztességes munkáért tisztességes bért kapnának nem mennének el."
És ugye felfogod hogy ezekre a problémákra nem a manyup a megoldás? Sőt, a társadalomra rótt plusz teherrel ezek megoldásának hátráltatója.

"nem maguk kérték a nyugdíjazásukat, hanem nyugdíjba KÜLDTÉK őket."
Igen persze :D Mondjuk úgy, küldették magukat.

"Ekkor a munkáltató egy összegben befizette a hivatalos nyugdíjkorhatárig várható járulékot a kasszába"
Egyrészt nem a kieső nyugdíjjárulékot ÉS a nekik kifizetett nyugdíjat fizette be, csak az előbbit, másrészt meg ki is fizette be? Ja hogy az adófizetők, tehát pl te, én, meg az aki 60 évesen még nem mehet nyugdíjba.

Iszonyúan erőltetett életszerűtlen érveket hozol, ez azért van, mert amit védeni akarsz is erőltetett és életszerűtlen, az hogy védeni akarod nem is érvelés következménye, hanem érzelmi, politikai vagy anyagi indíttatásból már előre megvan az ítélet, és keresed hozzá az indoklást, csak sosem fogod tudni észérvekkel megindokolni, hogy miért a 60 éves, fizikailag, lelkileg megterhelő munkát végző adófizető fizesse a 45 éves, egészséges ember nyugdíját.

"De jó páran piszkosul meggazdagodtak a semmiből."
A politika már csak ilyen, a fidesz előtt is ilyen volt. Tényleg nem jó hogy ilyen, de ne kezdjem most el sorolni az mszp-s mutyikat... ez alapján nem lehet a fidesz leváltását követelni, mert aki leválthatná, az se jobb.

DIldiko 2014.04.04. 11:07:59

@Joooe: "Igen persze :D Mondjuk úgy, küldették magukat." Nem küldették. Kaptak lehetőséget: vagy kirúgják őket és munkanélkülik lesznek vagy nyugdíj. Te melyiket választottad volna?
Az, hogy egyik zsebből a másikba tettek pénz nem számít, főleg nem ők tehetnek róla. A lényeg, hogy a költségvetésbe hirtelen belekerült több milliárd nyugdíjjárulék.
Szóval a közalkalmazottak senkik, ingyenélők? Tehetnek ők arról, hogy a törvények ilyenek? Ők hozták? El tudsz képzelni egy 60 éves börtönőrt a 20 éves kigyúrt rabok között vagy tűzoltót menetfelszerelésben a tizedikre szaladni? Sőt én ácsot vagy kőművest se tudok elképzelni. A törvényeket olyanok hozzák, akiknek fogalmuk sincs az emberekről, teherbírásukról. Aki egész életében dolgozik az bizony 65 évesen már örül, hogy egyedül el tudja látni magát és nem szorul segítségre. A politikában nagyon sokan meggazdagodtak, de talán soha nem ennyien és nem ennyire. Ma semmi nem számít, csak valaki valakije legyél. Mindenhol voltak mutyik, de nem ennyire pofátlanok.
Miért baj az, hogy több évtizedes átmenet lett volna az egyensúlyhoz? Most több százéves lesz, vagy soha nem lesz egyensúly. A világon mindenhol azt mondják, hogy az állami nyugdíj kevés lesz - ezt hozza magával a gazdasági, informatikai, ipari fejlődés. Aki teheti takarékoskodik. Csak itt nem lehet, mert nincs rá anyagi fedezet. Minden második család el van adósodva a lakáshitele miatt. Ők örülnek, hogy ha nem viszi a bank a fejük fölül a házukat. A másik fele szinte hónapról-hónapra él. Miből takarékoskodjanak hát?

paprika. 2014.04.04. 15:26:52

sajnos itt americaban most nincs valasztas
otthonra meg nem szavazok minek
egyekent arra szavaznek amelyik csökkenti a joghurt afa-jat

most jo ido van
se hideg se tul meleg
leguritok harom joghurtot is
most akcios volt a boltban vettem is ot kartonnal

kelly is issza pedig nem szereti
emlekszem mikor megismertem undorodott tole
elrontottam biztos

eloszor az elso kocsimban itattam le
egy 59-es eldorado volt
200-ert vettem tartozas fejeben meg odafent texasban
akkor eppen epitkezesen nyomtam utana jott a pizzas
6$ oraber nekem ez is megteszi
odahaza a csepelben feleert esztergaltam szoval boven OK ez most
nem vagyom mar sokra csak a napi joghurt meglegyen

Zsolt Zsolti BAZ 2014.04.05. 09:23:46

Mindenki figyelmet felhívnám, hogy az FKgP egy szélhámos banda !!!!!!!
Hitelből csinálnak lakossági fórumot es persze a magyar szokás szerint nem fizetik ki. Ezek akarnak itt rendet tenni ???????

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.04.05. 09:27:59

@Zsolt Zsolti BAZ:

Ez nagy csalódás, mert jó lenne egy, a gazdák és a vidék érdekeit első helyen képviselő párt a parlamentben! Tudsz esetleg valami hírforrást, linket adni erre? Köszi.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2014.04.05. 23:03:51

Csak tudnám miért van az, hogy a pártpreferenciákat firtató online felméréseket valahogy mindig meghekkelik valahogy ráérő baloldali informatikai vénájú honfitársaink. Százával érkeznek szavazatok a baloldali közös listára oldalletöltések nélkül...

Meghekkelés előtt valahol 27%-on állt a Fidesz és 28%-on a baloldal. Azóta valós szavazat nem nagyon érkezik, csak futószalagon a baloldalra...

Ez van! :(

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.04.06. 10:27:30

@ccactus: Akartam is írni, hogy elég naív dolog ez a szavazósdi, ugyanis úgyis manipulálni fogják. De vicces, h milyen lassan reagálnak :-DDD

" ráérő baloldali informatikai vénájú honfitársaink."

hát, én kötve hiszem, hogy bármi informatikai vénájuk lenne, és gondolom fizetésért baloldaliak...

Joooe 2014.04.06. 11:36:06

@ccactus: remélem a végeredmény azért nem az lesz :)

Amúgy meg CAPTCHA-s szavazás kéne. Azt csak droidsággal lehet hekkelni... akkor is lenne többszörözött szavazat, de talán kevesebb.

@Tyson925: nem hiszem, hogy bárki fizetne ezért, akkora jelentőssége nincs, ezek lelkesedésből hülyék szvsz

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2014.04.06. 12:20:29

@Joooe: Minden ilyen szavazást megvan bundázva. A módszer mindig ugyanaz: napokkal később kezdenek "dolgozni". SZVSZ van a kampánystábban egy tag aki ezért felelős, de persze segg hülye az egészhez. Mire eljut hozzá egy-egy ilyen szavazás addig órák/napok telnek el, ő aztán kiadja a "parancsot" és manipulálják a szavazást, mikor már szinte senki nem olvassa az adott cikket.
Az egészről süt a hozzánemértés, olyan magyarosan elfuserált és baloldalian gyenge...
süti beállítások módosítása