A szerző (Droli) azt az elmebeteg ötletet találta ki, hogy disszidál - Magyarországra. Az erről szóló élményeit, tapasztalatait egy posztsorozatban írja meg, mindenki nagy örömére.
Mióta „publikáltam” a hazatéréses ötletemet – „online és offline” egyaránt – több véleményt is kaptam. „Meg vagy te őrülve, ebbe akarsz visszajönni?” - íme egy jellemző és jogos reakció, ez a kérdéskör valóban magyarázatra szorul. Az „ifjúkeresztények” nemrég összeszedtek 10+4 pontot, mely a hazatérés mellett érvel, ezeknek kb. felével egyetértek, a másik felével kevésbé, én ezen túllépve, kicsit konkrétabban adnám elő indokaimat. Szóval miért is...?
1, Mennyire vagy „multikulti”? Én a kint töltött majd' 5 év alatt rájöttem, hogy semennyire, úgy néz ki, magyarnak születtem :-) Ez most így elsőre röhejesen hangzik, de melegen ajánlom a kérdéskör tanulmányozását azoknak, akik úgy vágnak bele, hogy „elmegyek, aztán vissza sem nézek!” Vannak, akiknek nem okoz problémát, ha akár évente kell országot váltani, mindenhol remekül érzik magukat, és vannak, akik fél év után mennek is haza, mert nem bírják megszokni az idegen környezetet. Az új környezet megszokását amúgy több tényező is gátolja: a hazaitól eltérő időjárás (eső, kb. 5-15 fok télen-nyáron), az anyanyelv hiánya (magyarul sokkal árnyaltabban-konkrétabban ki tudja magát fejezni az ember, mint idegen nyelven), vagy az eltérő kulturális szokások (ünnepek, kaja, stb.). Én mai napig nem tudom otthon érezni magam Írországban, a sokkal jobb anyagi körülmények ellenére sem, ez van. Hasonló okból nem akarok továbbállni másik országba, nem vagyok már annyira fiatal, másként gondolkodik az ember harminc felett, mint huszonévesen.
2, Olcsón lehet házat venni. A recesszió elég durván érintette a magyar ingatlanpiacot, és ha az ember nem a „felkapott” környékeken keresgél, nagyon jó árakat talál. Mondjuk ki nyíltan: röhejesen olcsóak a magyar használt ingatlanok! Mindehhez hozzájön egy gyenge forintárfolyam, mely mellett egy euró több forintot ér, mint pár éve, és ha az ember csak egy picit is bízik a magyar jövőben, akkor felmerül a kérdés – mikor, ha nem most? Persze ez azoknak szempont, akik eleve úgy tervezték, hogy egyszer majd visszaköltöznek Magyarországra. (Megjegyzés: aki külföldön akar végleg letelepedni, hasonló problémákkal találja magát szemben, mint egy magyar fiatal. Hiába keres mondjuk háromszor annyit, ha az ingatlanárak is háromszorosak, melyre ugyanúgy hitelt kell felvenni, és akkor ugyanúgy lehet izgulni, hogy legyen biztos jövedelem vagy húsz évig, és az adott ország gazdasága is funkcionáljon...)
3, „Te ebbe a kilátástalanságba akarsz visszajönni?” Gyakori kérdés, és erre a válaszom az, hogy „és te tudod, hogy itt milyen kilátások vannak?” A külföldi gazdasági hírek max. „kis színesként” szerepelnek a hírportálokon, és az emberek többsége túllép rajta, el sem olvassa, pedig néha nem ártana! Tudtátok például, hogy az angoloknál csúcson van a munkanélküliség? Vagy hogy az írek egy százaléka kivándorolt tavaly? És nem azért mert megunták a Guinnesst... Bármennyire is hihetetlenül hangzik, a gazdasági világválság azért világválság, mert a világ nagy részét érinti, sajnos az EU-t is. Írországban is nagyon nehéz munkahelyet találni 15%-os munkanélküliség mellett, ráadásul úgy, hogy meg kell küzdeni azzal a problémával, hogy az ember nem ír, és nem anyanyelven beszéli az angolt (mindkettő egyre jobban számít, hiába, most már tud válogatni a munkaadó is). Ha meg van munkája, akkor meg reménykedhet, hogy nem csökkentik a fizetését, nem építik le, esetleg nem zár be a munkahelye – csak az elmúlt héten egy nagyobb és négy kisebb üzlet húzta le a rolót kisvárosunkban.
4, Csökkenő a bérkülönbség. Sokan szidják a kormányt a 16%-os SZJA miatt, és valóban, az adójóváírások kivezetése miatt a keveset keresők rosszabbul jártak, de a „gazdagok” (értsd: akinek bére elérte mondjuk a havi bruttó 800 eurót) jobban! Nem egy fiatal diplomás ment ki, mert hazai vezetői fizetésének többszörösét megkapta mondjuk árufeltöltőként, szállodai dolgozóként vagy akár pizzafutárként – hát, ez a különbség azóta szűkült. Pláne, ha az ember beleszámolja a külföldi lakhatás horribilis összegét (nálam: „nagyon vidéki” kisváros, külön ház, bérleti díj: 600 euró per hó, inkább ne számítsátok át forintra).
Most így hirtelen ezek jutottak eszembe, ha túllépünk a szokásos „család-barátok-túrórudi-lecsó-Balaton-itt élned, halnod kell” szlogeneken. Ha már szívni kell, legalább szívjunk otthon!
Posztsorozatunk eddigi témái: