Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Milyenek a Fidesz esélyei 2014-ben?

2012. augusztus 19. - Nívó blog

Nem túl jók! A 2010-es választásokon a Fidesz egyeduralkodóvá vált a mérsékelt jobboldalon, és ezt a pozícióját azóta is tartja. Azonban a választások után meghirdetett stratégiában centrális erőként határozta meg magát, a centrum szavazókat viszont láthatóan nem sikerült sokáig soraik között tartaniuk.

Pedig logikus lett volna, hogy a Fidesz egy centrumpárt, két oldalán a két szélsőséget jelentő Jobbikkal és MSZP-vel, csak sajnos egyelőre ezt nem sikerült megvalósítaniuk. Sőt, ki lehet jelenteni: ez a stratégia hibás volt, mégpedig két okból is.

1. hiba: A Fidesz nem számolt az LMP-vel

Az egyik ok, hogy nem számoltak az LMP-vel. A Fidesz által képzelt három osztat helyett ugyanis négy osztat van, ebből kettő a Fidesztől balra. (Jobbik-Fidesz-LMP-MSZP)

A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok alapján az látszik, hogy ha az Mszp és az LMP szavazóinak számát összeadjuk, akkor ez az együttes tábor nagyságban ugyanakkora, egyes mérések szerint már egy kicsit nagyobb is, mint a Fidesz tábora. Mindez pedig kétségessé teszi azt a régóta fennálló állapotot, hogy a Fidesz abszolút esélyese a 2014-es választásoknak.

Megegyezhet egymással az Mszp és az LMP?

Kérdés, hogy össze lehet-e adni ilyen egyszerűen az Mszp-s és az LMP-s szavazatokat? Ehhez ugyanis szükség van arra, hogy az Mszp és az LMP harmonizálja programját, közös egyéni jelölteket, esetleg közös listát állítson, valamint megegyezzenek egy közös miniszterelnök jelöltben, majd pedig ha megszerezték a mandátumok többségét, akkor koalícióban kormányozzanak. Olyan koalícióban, ahol az Mszp dominál. (A közvélemény kutatók szerint az Mszp 16%-on, az LMP pedig 5%-on áll.)

Kísértetiesen hasonlítana ez a hajdani Mszp-Szdsz koalíciókra. Ebből következik, hogy ha az LMP 5%-os támogatottsággal kormányzati pozíciót vállal, azzal saját sírját ássa meg. A kapitány ugyanis a jóval nagyobb Mszp lenne, aki mellett az LMP csak nehezen tudná szándékaikat érvényesíteni.

De ez már egy másik történet. Lényeg, hogy egy esetleges választási szövetségben a népszerűségi adatok alapján eséllyel indulnának együtt. Kérdés, hogy akarja-e ezt az LMP? 2010-ben nem akarta, megváltozott azóta valami?

2. hiba: A Fidesz nem áll centrum pozícióban a Jobbik és az Mszp tábora között

A másik hiba a Fidesz centrális erő stratégiájában, hogy valójában nem is áll a két szélsőségnek nevezett Jobbik és Mszp között. Valójában a Fideszt megkerülve az Mszp és a Jobbik szavazói szépen vándorolgatnak a két ellenzéki párt között. Erős a gyanú, amit több elemzés is boncolgat, és a számok is azt mutatják, hogy a Jobbik szélesebb szavazótábora az Mszp-től pártolt át a radikális párthoz.

part_2006.JPG

Ahogy a fenti táblázat is mutatja (Forrás: OVB), az Mszp 2006 és 2010 között 16%-nyi szavazót vesztett, pont annyit, mint amennyit a Fidesz (+7%) és a Jobbik (+9%) megnyert. Valószínűleg az Mszp-ben csalódott szavazók pártoltak át a Jobbikhoz és a Fideszhez.  A kis pártoknál pedig az Szdsz 4%-ról lenullázott 2010-re, miközben az LMP nulláról 5%-ra erősödött. Emlékezzünk, az Szdsz és az LMP is alapvetően budapesti bázisú párt. Kísérteties hasonlóság.

Tehát ha ezek a korábban az Mszp-től a Jobbikhoz csapódó választók azt látják, hogy két nagy pólus van kialakulóban, a Fidesz, és a Fidesz ellen szövetkezett Mszp-LMP páros, akkor bizony a Fideszt mindenképpen leváltani akaró jobbikos szavazók könnyen visszatáncolhatnak az Mszp-hez, semminthogy a Jobbikra adjanak egy elvesztett szavazatot. Az ugyanis már most látszik, hogy a Jobbik nem fog labdába rúgni 2014-ben. 2010 óta jottányit sem sikerült növelniük táborukat, sőt mostanában belső pártviták okoznak bizonytalanságot. Tiszaújváros, mint jobbikos mintaváros sem szárnyal valami magasan.

E jobbikos szavazatokkal pedig könnyen átfordulhat a mérleg nyelve az ellenzéki szövetség felé, de egyszersmind tovább csökkentené az LMP súlyát egy felálló, Mszp-LMP kormányban.

Van-e a Fidesznek tartaléka?

Fentiek alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz mellett jelenleg kitartó szavazótábor könnyen kevésnek bizonyulhat a 2014-es választások megnyerésére. Ha pedig Orbán Viktor nem akarja azt mondani 2014-ben, hogy sokan voltunk, de már megint nem voltunk elegen, akkor szavazók és szövetségesek után kell néznie, illetve felül kell vizsgálnia a hibás centrális erőtér stratégiáját.

Vissza kell szerezni a 2010 óta elpártolt szavazókat

De mely szavazók jöhetnek szóba? Elsősorban az óriásira duzzadt bizonytalanok tábora, tehát a 2010 óta elvesztett szavazókat, vagy legalább azok egy részét kellene visszaszerezni. Bár az utóbbi időben születtek olyan írások, elemzések, amelyek ebből a Fideszből kiábrándult bizonytalan tömegből egy új pólus kialakulását vizionálták – ilyen például Csigó Péter Milla blogon megjelent posztsorozata - ezek a spekulációk azonban könnyen beláthatóan nem valósak, mint azt már a Nívó blog is kifejtette egy múlt heti írásában. Nincs harmadik pólus! Fidesz, Mszp, Jobbik és LMP van.

part_2010.JPG

Ahogy a fenti ábrán is látszik (Forrás: OVB és 4 nagy közvélemény kutató legfrissebb adatai), 2010 és 2012 között egyetlen jelentősnek mondható választói preferenciaváltozás történt, a Fidesztől elpártolt 14%-nyi szavazó. Ebből a 14%-ből 4% visszatért az Mszp-hez, ahonnan érkeztek, a többi 10% viszont a bizonytalanok táborába került. Feltűnő, hogy a Jobbik, és az LMP egy jottányit sem erősödött, tehát jelenlegi politikájukat a kiábrándult Fidesz szavazók nem tekintik alternatívának a Fidesszel szemben.

A bizonytalanok tábora most jórészt olyanokból áll, akik vagy sosem szoktak szavazni a választásokon - miért pont most tennék -, vagy pedig Fideszből kiábránduló, de más pártot nem találó emberekről van szó. Kérdés, hogy vissza lehet-e csábítani a korábbi Fidesz-szavazókat a párthoz, és hogyan? Valószínűleg nem lesz könnyű. Jelentős gazdasági sikereket kellene végre elérni ehhez, amelyekből érezhető módon lehetne emelni az életszínvonalat. Be kell bizonyítani, hogy működik a Matolcsy-modell, érdemes volt meghúzni a nadrágszíjat a kormányzás elején.

Fidesz – LMP koalíció?

A másik lehetőség a Fidesz számára a szövetségi politikájának a felülvizsgálata. A jelenlegi 2/3-ados kormányzás lehetővé tette az erőpolitizálást, ami az LMP-t a korábban a Fidesztől és Mszp-től egyenlő távolságról értelemszerűen az Mszp-hez lökte közelebb. De ettől még nem törvényszerű egy Mszp-LMP frigy. Kívánatos lenne, ha a Fidesz engedne bizonyos elveiből, ha a szükség úgy hozná. Főként szimbolikus ügyekre gondoljunk, olyanokra amit a választók döntő többségét hidegen hagyják, de az LMP-nek és az LMP szavazóinak nagyon fontosak. Ilyenek egyes szimbolikusnak mondható kérdések a demokratikus garanciákról, a médiaszabályozás, vagy az igazságszolgáltatás rendszerének felülvizsgálatáról, vagy esetleg alkotmánymódosító kompromiszumokat is lehetne kötni. Hangsúlyosabbá tehetné a Fidesz a környezetvédelmi programját is, ami az LMP-nek szintén kedves lehetne, nem mellesleg az ország is jól járna vele.

Ráadásul egy Fidesz-LMP felállás egy olyan új formáció lenne, amilyen még nem volt, ellentétben egy Mszp-Szdsz koalícióra emlékeztető Mszp-LMP házasság.

Összességében elmondható, hogy ha az LMP úgymond demokratizálná a Fideszt, és számos LMP-s programpont beépülhetne az új kormányprogramba, kidomboríthatná ott ökopárt jellegét, akkor az egy nagyon kívánatos és nyerő felállás lehetne a jövőre nézve.

Sajnos az elmúlt két év nem éppen erről a közeledésről szólt. A Fidesz eddig nem érezte szükségét egy ilyen szövetségnek, az LMP pedig inkább balra kezdett el húzni. Ennek legeklatánsabb jele a munka világával kapcsolatos szerencsétlen, mondhatni demagógiába hajló népszavazási kezdeményezés volt. A Nívó blognak sikerült bebizonyítania azonban, hogy ez egy zsákutca, mert demagóg programnál mindig akad még demagógabb. Az LMP népszavazásra szánt témáiról blogunkon online szavazást rendeztünk, ahol 16 ezer szavazat alapján az jött ki, hogy az LMP javaslatainál nemcsak a még annál is demagógabb javaslatokra, hanem a Fidesz által alkalmazott jelenlegi gyakorlatra is több szavazat érkezett.

A Fidesz-LMP lehetséges jövőbeli szövetségének realitását mutatja azonban, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag csak az LMP-t tekinti szalonképesnek a jelenlegi országgyűlésben. Parlamenti közvetítéseket nézve egyértelműen megállapítható, hogy míg a kormányfő - a centrális erőtér stratégiáját követve - az Mszp-s politikusokhoz rendre fölényesen és lekezelően viszonyul, a Jobbikosokat meg tulajdonképpen hülyéknek és butáknak tartja, addig az LMP-s interpelláló képviselőkhöz a legnagyobb tisztelettel áll hozzá. Olybá tűnik, hogy bár az LMP keményen bírálja a kormányt, a Fidesz ennek ellenére sem akarja túl messzire eltaszítani magától a pártot.

Ráadásul előbb-utóbb az LMP-nek is felül kell vizsgálnia saját stratégiáját. A politikai baloldalt láthatóan nem sikerült elfoglalniuk, azt továbbra is az Mszp uralja. A kormány elleni korrupciós vádak sem hoztak áttörést, mint ahogy a demokráciáért aggódás sem hoz a jelenlegi LMP-seken kívül több szavazót lázba. Összességében a párt támogatottsága ugyanott áll, mint 2010-ben. Baloldali támogatókat nem sikerült szerezniük, esetleg megpróbálhatnának jobbról gyűjtögetni, mondjuk úgy, hogy a Fideszhez közeledve a kormánypártból kiábrándult, de még mindig Fideszhez húzó centrumpárti szavazókra hajt rá oly módon, hogy nem a Fidesz leváltását szorgalmazná, hanem vele koalícióban a hibák kijavítására törekedne az alapvető irány megtartása mellett. Ezek a szavazók ugyanis olyanok, akik láthatóan nem vevők a baloldali politikára, ellenben szimpatikus lehet nekik egy jobbközépen álló, egy esetleges Fidesz koalícióban a demokratikus garanciákért harcoló, markánsan környezetvédő, szalonképes stílusú és hiteles zöld párt.

Nos? Nagyon elvetemült ötlet egy Fidesz-LMP koalíció? Mint tudjuk, a politikában soha nincs olyan, hogy soha.

Mai szavazásaink ezeket a kérdéseket járják körbe:

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr694719583

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.19. 16:43:14

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről 4. A 2010-es választás ...

Trackback: 120 ok, ami miatt nem szavaznék a Fideszre 2012.08.19. 16:43:13

Bűnlajstrom 2010 áprilisától 2012 augusztus elejéig. Ha kihagytam valamit, írd meg kommentben! * 1. A Kubatov-lista 2. Pintér Sándor belügyminiszteri kinevezése 3. Kósa és Szíjjártó nyilatkozatai az ország csődközeli helyzetéről 4. A 2010-es választás ...

Trackback: Focistának nem kellett Orbán, ezért lett joghallgató 2012.08.19. 16:41:49

Se a magyar, se a történelem, se a matek, se a fizika nem ment neki, így nem csak bölcsésznek, tudósnak se volt jó – árulta el a Policitynek adott interjújában a miniszterelnök. Bár gőze nem volt, mit csinál egy jogász – ezt is ő mondta ...

Trackback: Egyikre sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.19. 15:25:51

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Trackback: Egyikre sem. Legyen az is egy érvényes szavazat! 2012.08.19. 15:25:47

Mik is a legnagyobb és alapvető fő gondok hazánkban? Már régebben felsoroltam és most a szavazási feliratkozás mizéria miatt talán elgondolkoznak rajta egyesek. Mert nem csak én, hanem egyre többen ebben, vagy hasonló változásokban látják a kiút egyik ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.08.19. 22:09:10

@vantaan:

"de Orbánt nem jelenti fel pl a Püspökladány-Szajol vasúti Simicska +28 milliárd miatt vagy a NFA ténykedése miatt."

Jelentsd fel te!

Krisz11 2012.08.19. 22:15:33

@vantaan: És az MSZP-t is a fidesz találta ki. Világosan látszik abból is ahogy nemrég egy mszp-s képviselő a nagykoalíció lehetőségét latolgatta.

durcás 2012.08.19. 22:17:43

@Nyekenyóka.: Én úgy gondolom, Erdély nem fog sokat hozni. Messze nem olyan szimpi a Fidesz, mint sokan azt elhiszik....

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.08.19. 22:19:41

@durcás:

Persze, hogy nem. Maguk Bajnaiék mutatták ki, hogy a határon túliak súlyuknál fogva max. 1-2 mandátum sorsát tudják befolyásolni.

vantaan 2012.08.19. 22:20:36

@ccactus: Miért is jelentsem fel?
Én Gy. F.-et sem jelentettem volna fel Sukoró miatt!
... az LMP ezek szerint csak politikai haszonszerzés miatt jelentette fel Gy. F.-et együttműködve a Fidesszel!
S kinek volt haszna Sukoróból? A Fidesznek a 2010-es választásokon.
Tehát az LMP és Schiffer ténykedése a Fidesz érdeke. Az LMP a Fidesz trójai falova a liberális oldalon s ha azon fog múlni Orbán hatalomba maradása 2014-ben hogy együtt működnek-e a színfalak előtt is akkor együtt fognak működni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.19. 22:21:55

fidesz LMP koalíció= LMP halála.a fidesz bedarálná.leszalámizná őket is.
A maszop mellett inkább szóhoz jutnának.
De ki nem szarja le a maszopot.
A fidesz meg mehetne a süllyesztőbe a maszop után.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 22:23:07

@durcás:
Olvastad már az erdely.ma erdélyi kommentelőit? Jobban oda vannak a fideszért mint a mandineren meg az mno-n.
Lehet nem annyira mérvadó, de azért mégis...sokkal fideszbarátabbak mint itt bármilyen blog/fórum/hírlap.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.08.19. 22:24:20

@vantaan:

Hű! Te aztán látsz a pályán, öregem!

vantaan 2012.08.19. 22:30:12

@Krisz11: nem a Fidesz találta ki, de az MSZP-ben most is ott vannak azok az emberek akik együtt tudnak és akarnak is működni a Fidesz háttér embereivel! (Simicskával, Csányival, Parraggal, Demjánnal ) Ez különben ez az együttműködési akarat meg van a Fidesznél is mert így nem lesznek veszélyben azok az "eredmények" amit a Fidesszel elértek! pl. Az 1 kulcsos adó évi 500 milliárd ezeknek s nem akarnának lemondani róla egy kormányváltás esetén sem! Egy Csányi vagy a papok zsebe soha sincs tele!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 22:30:55

@vantaan:

Mivan? He?
A fidesz millió fényévvel előbb fog a Jobbikkal koalába lépni mint az lmp-vel, ezt csak a hülye nem látja. Sokkal közelebb vannak egymáshoz. Az már más kérdés, hogy a Jobbik nem biztos, hogy belemegy...nehogy úgy járjon mint a kisgazdák.

Imadom a trapistát 2012.08.19. 22:33:41

Azt hiszem, a kommenteket nagyjából idáig volt értelme olvasni.

outisz 2012.08.19. 22:35:42

ez itt most sci-fi. annak ugyan nem rossz, de akkor is sci-fi.

rohadjmegARCgeci 2012.08.19. 22:40:14

A fidesz esélyei a nulla és egy között mozognak,sajnos ebből 100%-s jobbik győzelem szagol ki.
barikad.hu/ciganyok_tamadtak_rendorokre_es_gardistakra_cegleden-20120819

Baines 2012.08.19. 22:48:04

@Nyekenyóka.: A Fidesz most nyírja ki a Jobbikot Tiszavasváriban. Kár, hogy nem nagyon lehet olvasni azokról a nemtelen módszerekről, melyeket ott (is) alkalmaz a hatalom kizárólagos megszerzéséért...

vantaan 2012.08.19. 22:48:29

@Dr. Furia: A Jobbik a 10%-ot nem fogja elérni! A Jobbik szétverése 2 hónap alatt véghez vihető. a Szegedi ügy megmutatta. S a Fidesz szét is veri a választások előtt 2-3 hónappal!

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 22:51:39

@Baines:
De ettől az a jobbikos ott Vasváriban nem fog a Fideszre szavazni, nem? vagy mi az, hogy "szétverik a Jobbikot?"

Baines 2012.08.19. 22:56:42

@Nyekenyóka.: Tökéletes Jobbik ellenes propaganda ment 2 éven keresztül. A helyiek már arról beszélnek, hogy mégis érdemesebb lenne a Fideszre szavazni, mert akkor jobb lenne a városnak. Nem Jobbikos és Fideszes szavazók vannak, hanem ottani polgárok, akik azt mérlegelik, hogy ki hozhat több támogatást a városnak...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 22:58:17

@Baines:
Mondjuk az sem mindegy, hogy önkoris, vagy ogy. választás. Nagyon sok ember szavaz máshogy a két választásokon. Nagyon sok.

vantaan 2012.08.19. 23:01:11

@Nyekenyóka.: dehogy is nem!!! Sőt még visz magával 2 másikat is!

1997-ben még fennen hirdette a Fidesz a klérus ellenességet! Az akkori KDNP egy ateista pártnak tartotta a Fideszt!
1998 telén már gyűjtötték a kopogtató cédulákat, a KDNP-és gyalog elment a falu református papjához hogy segítsen be neki. A református pap 1998 márciusában azt mondja nem a KDNP-re hanem a Fideszre kell szavazni és a kopogtató cédulát is annak gyűjti a hívektől.
S láss csodát a Fidesz megvilágosodott s kereszténnyé lett ...... a keresztény szavazók nem a KDNP-re szavaztak hanem a volt ateista Fideszre! Hmmm

rohadjmegARCgeci 2012.08.19. 23:01:46

@vantaan: Kizárt,mert egész vidék a jobbikra fog szavazni,emiatt;
barikad.hu/ciganyok_tamadtak_rendorokre_es_gardistakra_cegleden-20120819

ki szeret így élni?
szerintem senki.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 23:06:17

@vantaan:
Háát én már ott vagyok, hogy nem szavazok senkire sem. Hiába csalódtam piszok nagyot a fideszben ebben a 2 évben, de másik párt sem nyert meg. Szomorú, hogy idáig jutott egy párt, amire 2002 óta szavaztam (akkor szavazhattam először) és bíztam is benne (Fidesz). Értem én, hogy elmúlt 8 év, meg "így vették át az országot..." de akkor is...ez egy szánalom.

hackbard.celine 2012.08.19. 23:12:04

@ccactus: és valaki látta már az új választási törvényt? És azt a verziót ami alapján 2014-ben szavazni fogunk?
Senki?
Nahát, milyen érdekes?
Az persze nem kétséges, hogy a szavazatmaximalizáló praktikák irányítják, de várjuk csak ki a végét, lehet belőle nagyon csúnya választási vereség is a fidesznek, ha elmérik a *valós* támogatottságot. Nagyonis benne van a pakliban.

Baines 2012.08.19. 23:18:22

@Nyekenyóka.: Szavazni kell! Lesznek más pártok is addigra. :) Példának okáért 2010-ben nem sok kellett, hogy bekerüljön a civilmozgalom.hu/ és biztos lesz más is 2014-re...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 23:20:44

@Baines:
Azonban a jelenlegi brigád sajnos nem ér meg annyit, hogy felemeljem a valagam és elmenjek még regisztrálni is ((te jóisten még ez is...))

Baines 2012.08.19. 23:24:18

@Nyekenyóka.: Nem a jelenlegi brigádokért szavazol, hanem magadért. Ez (is) lenne a demokrácia, amit éppen szétverni készül a szeretett vezér. Ha nem mész el szavazni, akkor téged már le is darált...

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 23:32:46

@Nyekenyóka.:
Bár nem is baj talán, hátha akkor már valamivel jobban fognak ennél a gyalázatnál kormányozni...pl. kidobják Matolcsyt meg Navracsicsot.

Baines 2012.08.19. 23:33:42

@Nyekenyóka.: Fenét! A kérdés csupán annyi, hogy te ehhez mennyiben járulsz hozzá...

hackbard.celine 2012.08.19. 23:35:50

@Nyekenyóka.: te szavaztál rájuk, legközelebb kétszer meggondolod a biankó szerződés aláírását

Baines 2012.08.19. 23:36:08

@Nyekenyóka.: "Bár nem is baj talán, hátha akkor már valamivel jobban fognak ennél a gyalázatnál kormányozni...pl. kidobják Matolcsyt meg Navracsicsot."
Szólhattál volna, hogy HÍVŐ vagy, akkor nem próbálok ÉSZÉRVEKET felhozni... :)

dzsugasvili 2012.08.19. 23:42:18

@hackbard.celine: Hát ez a csúnya vereség nagyon valószínű, valóban :-D Ezzel max. néhány fanatikus LMP-s meg esetleg szoci csitítgathatja csak magát.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.19. 23:43:27

@hackbard.celine:
De akkor kire szavazzak? Más párt nincs, amelyikre szívesen adnám a voksomat. Azt pedig, hogy "kisebbik rossz..." demagógnak tartom. Az országnak JÓ párt kell, nem kisebbik rossz, na ilyen nincs, ezért lehet hogy inkább kirándulni megyek aznap :)
Amúgy meg senki nem számított rá, hogy ezt fogja csinálni a fidesz még mielőtt nekem esnél, hogy hülye vagyok, hogy rájuk szavaztam.
A szocikat mindenképp le kellett váltani !

hackbard.celine 2012.08.19. 23:52:13

@dzsugasvili: 2002-ben már egyszer csúnyán megégette magát a fidesz, 2006-ban Orbán saját maga helyett még más minielnököt is jelölt. Szóval nincs az beleírva a törikönyvekbe hogy mostantól csakafidesz, a történelem mást mond.
Persze csalárd és hazug (demagóg, pupulista, stb) kommunikációval átmenetileg át lehet venni a hatalmat, de annál nagyobb lesz a bukás, minél nagyobb a mellény. Az elmúlt 100 év ezt bizonyította.

hackbard.celine 2012.08.19. 23:58:43

@Nyekenyóka.: a saját értékeidre szavazz, vagy a közvetlen környezetedet és családodat érintő kérdésekre. Meg a jövőjükre.
Van közel nyugdíjas korú apád és anyád? Mit vettek el tőlük? Van bölcsis gyereked? Mit vettek el tőlük? Van ovis korú gyereked? Mit vettek el tőlük? Van iskolás gyereked? Mit vettek el tőlük? Van középiskolás gyereked? Mit vettek el tőlük? Van fősulis/egyetemista gyereked? Mit vettek el tőlük?
Ilyen egyszerű kérdésekre is tudsz válaszolni.
Nem ezt ígérték? Nahát?
Valaki meg tudja mutatni a fidesz 2010-es választási programját? Senki?
Nem is értem a csalódást.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.08.20. 00:01:11

Szóval remélem kurva rosszak az esélyeik.
eltakarodhatnának végre!
Na jóéjt!

komplikato 2012.08.20. 00:34:53

@еndikе: Szolgálati közlemény: Menjél vissza Dead Cyborg Ep2-t heggeszteni. :P

komplikato 2012.08.20. 00:36:34

@hackbard.celine: Egyik mocsok megélhetési párt sem képviseli az érdekeinket, még amelyik azt kamuzza sem.

komplikato 2012.08.20. 00:38:08

@hackbard.celine: Ha annyira jön be az új szavazómóka nekik mint az unortodox gazdasági lépéseik, akkor nagy szarban vannak ...

Brix 2012.08.20. 02:33:26

Az ország trendszerű lejtmenetben van, munka sehol, az élelmiszer árak robbanás előtt. Még csak ezután jön a feketeleves Orbánéknak. Lehet hogy szűken megtartják még a hatalmukat 2014-ben, viszont a következő időszak 2014-2018 között, az maga lesz a pokol nekik, olyan mértékű népszerűség-vesztésen fognak keresztülmenni. A "Mocskos Orbán", " Orbán takarodj" már most több ezer ember skandálta, a legnagyobb fideszes városban, ahol a kormány milliárdokkal támogatja a stadion építést és a focit. Az előzetes regisztráció is azért kellett nekik, mert rettegnek hogy előbújnak a " panelprolik " és hazavágják Orbánt, mint 2002-ben. Akkor meg mehet Grazba újra gyógykezeltetni magát...

Az igazi sztrovacsek 2012.08.20. 07:55:06

"Ebből következik, hogy ha az LMP 5%-os támogatottsággal kormányzati pozíciót vállal, azzal saját sírját ássa meg. A kapitány ugyanis a jóval nagyobb Mszp lenne, aki mellett az LMP csak nehezen tudná szándékaikat érvényesíteni."

Vajon miből gondolja a cikk szertője, hogy ez nem lenne igaz egy FIDESZ-LMP koalíció esetén is?
Mert ezt a lehetőséget nem vázolja fel, pedig
szerintem ez lenne a legvalószínűbb, ha az LMP elfogadná ezt a "házasságot".
Ugyan úgy leszalámizná őket a FIDESZ, mint tette a kisgazdákkal, MDF-el, MIÉP-el.

Mailer Daemon 2012.08.20. 08:00:49

"A kapitány ugyanis a jóval nagyobb Mszp lenne, aki mellett az LMP csak nehezen tudná szándékaikat érvényesíteni."
Téves, lásd a blogposztban is említett MSZP-SZDSZ esetet, ahol az SZDSZ nélkül az MSZPnek nem volt többsége. Ott is "szépen" tudta az SZDSZ érvényesíteni érdekeit - sajnos.

"Az LMP népszavazásra szánt témáiról blogunkon online szavazást rendeztünk, ahol 16 ezer szavazat alapján az jött ki, hogy az LMP javaslatainál nemcsak a még annál is demagógabb javaslatokra, hanem a Fidesz által alkalmazott jelenlegi gyakorlatra is több szavazat érkezett."
Ez így igaz is, ám ha pl. a Vincenten tették volna fel a kérdést, akkor meg pont fordítva lett volna. Más blog, más olvasótábor, más eredmény.

Az LMP meg nem akar együttműködni senkivel, mermilyenkirályhanemműködünkegyütt. Legalábbis, amíg nem jönnek rá, hogy egyedül nem lesz hatalmuk.

2012.08.20. 08:13:01

Hogy milyenek a fidesz esélyei?
Szinte alig van esély, hogy megmaradjanak 2014 után.
Ha ez bekövetkezik--mert szerintem be fog--a sok
képviselő ur-úrhölgy kösse fel a gatyát- bugyit, mert elszámoltatás lesz, nem is kicsi!

Majd miután a fidesz szétrobban--mert minden amit hatalommal, seggnyalókkal tartanak össze, az szétesik, azután jön a belső harc és jön a köpködés, a másik viselt dolgainak kiteregetése--ki hol, mennyit lopott, csalt.

Szétesik, mert nincs tovább nyalási jutalom, nincs munka nélkül felvehető havi milliós apanázs és a legfőbb hogy nincs majd aki megvédhetné őket a pórnép haragjától. Na akkor jön el az igazi demokrácia.Egy- két pofán verés, egy-két kemény hátba veregetés karóval majd megoldja minden megélhetési, tolvaj, hazug és képmutató megélhetési politikus nyelvét.
Utána pedig jöjjön az ellopott vagyonok elkobzása és a börtönkoszt megismertetése a "titánokkal".
De ezeknek a napi kenyér és a viz is luxus fejadag lesz.
Adja Isten hogy bekövetkezzen! Legalább a politikai elit megretten és félni fog. Mert amig szinte minden párt, pártvezető, hű talpas, családtag, barát, barátnő ugy lop ahogy akar, addig itt nem lesz rend!
Végre példát kell statuálni egyszer és mindenkorra!

Amatőr 2012.08.20. 08:18:25

@Brix: Melyik az az egy párt?

vantaan 2012.08.20. 08:19:33

@Mailer Daemon: "Az LMP meg nem akar együttműködni senkivel, mermilyenkirályhanemműködünkegyütt. Legalábbis, amíg nem jönnek rá, hogy egyedül nem lesz hatalmuk."
De másnak sem!!!! S ez kinek is az érdeke????

Az LMP egy választási TROLL! A Fidesz amúgy már többször próbálkozott ezzel. Lásd a Szűrös Mátyás Új Baloldala vagy most a Szily féle Szociális Unió.
...vagy a szakszervezeti oldalon Gaskó és Palkovics Gittegylete.
Igaz az LMP eddig a legsikeresebb kreálmánya.

Az LMP inkább látszik a Fidesz marionett bábjának mint valós alternatívát adó tömörülésnek.

Amatőr 2012.08.20. 08:29:42

@ccactus: A liberalizmust oly mértékben amortizálta a szadesz, hogy az lmp csak mikropárt marad. A bejutási küszöbön hol innen, hol túl. De ez még mindig jobb nekik, mint beolvadni és eltűnni egy nagyobb párt bendőjében.

Amatőr 2012.08.20. 08:36:43

@Nyekenyóka.: A fidesz, mszp, stb rablóbandák megfékezésére a legalkalmasabb egy radikális párt, mely örök fenyegetést jelent az u.n. demokratkus berendezkedésre.
Ha azt akarod, hogy a portádat a kutya megvédje, akkor válassz harapósat.

Amatőr 2012.08.20. 08:39:22

@Dr. Furia: De ehhez szükséges az EU és az IMF folyamatos "támogatása" is. Bár az is lehet, hogy ott is leesik a tantusz.

Amatőr 2012.08.20. 08:42:52

@Nyekenyóka.: A párt szétverhető, de a mag már el van vetve. Annyi az esély a kiirtására, mint a parlagfű ellen. A természet már csak ilyen.

jazzcool 2012.08.20. 08:55:55

a Fidesz esélyei a töketlen, a hihetetlenül önző, összefogásra képtelennek látszó ellenzéken múlik.

kisvagány 2012.08.20. 09:16:38

Konkrétan hányingerem van az összes politikustól, pártállásától függetlenül. Mindnek börtönben lenne a helye amiért "kivégzik" ezt az országot és a benne lakó emberek. Valószínűleg akkor megyek legközelebb szavazni, amikor fegyverrel kényszerítenek rá. Ha így haladunk lehet nemsokára...

kisvagány 2012.08.20. 09:18:51

Jav.: "...embereket."

laci0011 2012.08.20. 09:26:36

@wmiki: Tény az,hogy viktorbán lezáratta a lakhelye környékét,unja a csápolókat,biztos...

Amatőr 2012.08.20. 09:33:57

@jazzcool: Az ellenzék összefogása, úgy mint koalíció,az a dekralált elvek feladás és a választók becsapása. Kishazánkban az ilyen próbálkozások ezidáig lesújtó eredménnyel jártak.Szerencsére. A történelem szemétdombjára kerültek a kisgazdák, az mdf, a szadesz, hogy a maradékról már ne is beszéljünk.

Nívó blog 2012.08.20. 09:57:52

@Alkibiádész77:

Köszönöm, tényleg érdekes.

Ami miatt kételkedem:

"a szavazóbázis fő jellemzői (fiatal, budapesti, magasan kvalifikált, jól kereső szavazók)
...
Noha az LMP retorikájában gyakran elutasítja a liberalizmust, a szavazóik határozottan felvállalják azt: a szavazótábor fele vallotta magát liberálisnak a liberális-konzervatív skálán, ráadásul a legtöbbeket ez az identitás jellemzi legjobban.
...
A szavazótábor értékvizsgálata azt is megmutatta, hogy...Gazdasági kérdésekben viszont egyértelműen távol állnak a liberalizmustól: határozott baloldali álláspontot képviselnek a társadalmi egyenlőség vagy más gazdaságpolitikai kérdések tekintetében."

Tehát többségében jól kereső liberális pestiekről van szó, akik elutasítják a liberális gazdaságpolitikát és társadalmi egyenlőséget követelnek.

Valahogy olyan keszekusza ez nekem.

Továbbá a felmérés azt mérte, hogy az Szdsz 2006-os tábora milyen arányban van jelen az LMP táborában. Ugyanakkor a többéves távlatba visszatekintő felméréseknek a legritkább esetben sikerül reprodukálniuk egy korábbi választás eredményét. HA tehát 2012-ben végeznek egy felmérést arról, hogy ki hogyan szavazott 2006-ban, elég cifra eredményre jutnánk. Ez is kételkedésre ad okot, mint ahogy ez a mondat is:

"júniusra a Fidesz és az MSZP teljes népességben mért támogatottsága kiegyenlítődött"

Én egyelőre csak olyan kutatásokat láttam, amelyek azt mondják, hogy azért távol még az Mszp a Fidesztől. Max az Mszp+Lmp együtt éri el a Fidesz támogatottságát.

Arbet 2012.08.20. 10:16:36

Legyen Fidesz + MSZP + LMP + Jobbik + DKP + Milla + MDF + SZDSZ + 4K nagykoalíció, nevezzük át MSZMP-re helyezzük át a parlament székhelyét Mozambikba és végre induljunk el európai úton a felemelkedés felé.

Ezekkel a csaló hazug tolvajokkal csak egy cigánynemzedék maradunk.

laci_52 2012.08.20. 10:40:36

"A Fidesz nem számolt az LMP-vel"

Nem is kell számolnia vele, mert nem jelentős erő, ki is eshet a parlamentből '14-ben.

"Az ugyanis már most látszik, hogy a Jobbik nem fog labdába rúgni 2014-ben"

Ez nagy tévedés, az egyre romló gazdasági helyzet a Jobbiknak kedvez, a Fideszből kiábrándulók inkább őket fogják választani, nem az MSZP-t.
Ezért a Jobbik még erősödhet is.

A Fidesz esélyei jók '14-re, mert nem fog létrejönni ütőképes ellenzéki szövetség.

Nívó blog 2012.08.20. 10:57:50

@laci_52: Józan paraszti ésszel belegondolva én is erre tippelnék, de a közvéleménykutatási adatok nem azt mutatják, hogy a romló gazdasági helyzet kedvezne a Jobbiknak. Két év telt el a választások óta, és a Jobbik ugyanott áll, mint 2010-ben. A Fidesz sok szavazót vesztett, ezek java a bizonytalanok táborába került. Erősödni egyedül az Mszp tudott, egyelőre csak minimális mértékben.

Valószínűleg a Jobbik széles körben elutasított ideológiája miatt nem tud jelentősebb szavazótömeg hozzájuk vándorolni.

Amatőr 2012.08.20. 11:16:50

@Nívó blog: ""Valószínűleg a Jobbik széles körben elutasított ideológiája miatt nem tud jelentősebb szavazótömeg hozzájuk vándorolni. ""

Szerintem nem. A valódi ok inkább az lehet, hogy manapság még nem comme il faut a jobbikra szavazni.
Tetszik, nem tetszik; a cigány kártya dzsóker. Mindent üt és ezt csak a vak nem látja, vagy nem akarják látni.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 11:23:37

@Amatőr:
Amíg a pestiek nem vevők a Jobbikra, addig nem fog nyerni.
Gondoljatok bele: Magyarország az egyetlen ország Európában, ahol egy szélsőségesnek titulált párt nagyon gyenge a fővárosban, a legnagyobb, legurbánusabb városban. Máshol nem így van:
Bécsben erősebb az FPÖ mint a vidéki osztrák településeken
Párizsban szintén erős a széljobb
Londonban szintúgy
Koppenhágában is
Helsiniki, stb...

Csak a mi fővárosunk ennyire széljobb ellenes.

Mi lehet ennek az oka?

Véleményem szerint a még mindig kevés bevándorló.

Nívó blog 2012.08.20. 11:24:09

@Amatőr: A kisebbségprobléma valós, de mivel kevesen vannak (kb. a lakosság 6%-a), keveseket érint közvetlenül. Még kevesebbeknek kardinális a kérdés annyira, hogy csak ezért a Jobbikra szavazzanak, félretéve minden egyéb averzióikat a párttal szemben. Ezen a vonalon már viszonylag kicsik a tartalékok. Mindenki tudja, hogy a Jobbik cigányellenes párt. Akinek ez fontos, az már megtalálta őket.

Imadom a trapistát 2012.08.20. 11:29:32

@Nívó blog:

Ráadásul ebből a 6%-ból is sokan kiesnek, mert vannak színtiszta cigányfalvak, például Tiszabő. Ők ugye megintcsak viszonylag kevés jobbikszavazót generálnak, mert nem sok vizet zavarnak.

Amatőr 2012.08.20. 11:40:26

@Nyekenyóka.: ""Amíg a pestiek nem vevők a Jobbikra, addig nem fog nyerni.""

A pestiek is egyre többen vevők. Persze nem a hűvösvölgyiek, vagy a rózsadombiak elsősorban.

""Bécsben erősebb az FPÖ mint a vidéki osztrák településeken""

Talán azért, mert a bevándorlók nem a falvakban élnek, míg a cigányproblémák elsődleges színtere nálunk a vidék.

Amatőr 2012.08.20. 11:47:01

@Nívó blog: """ A kisebbségprobléma valós, de mivel kevesen vannak (kb. a lakosság 6%-a), keveseket érint közvetlenül""

Ha egy falu életét akárcsak egyetlen cigány család
mérgezi is, azt az egész lakosság szenvedi. És ha a közrendet a regnáló hatalom képtelen fenntartani, akkor nekik a többi csak "rizsa". Aztán lehet siratni a demokráciát.

Imadom a trapistát 2012.08.20. 11:51:50

@Amatőr:

Ha egy faluban van egy felforgató család, azért nem fog valaki pártszimpátiát váltani. Verébre nem ágyúval lövünk.

Amatőr 2012.08.20. 11:57:26

@Imadom a trapistát: Lelked rajta. Van tapasztalatod?

komplikato 2012.08.20. 11:59:11

@Amatőr: Mi köze a demokráciának ahhoz, hogy gyenge, alul szervezett, leépített, pénz és felszerelés nélküli rendőrség egy halom döglött lepkét sem ér? Ha megváltoztatnánk másra a rendszert és/vagy új kormány lenne, de nem csinálnának a fentit "kis" problémával semmit, szerinted mi változna meg?

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 12:07:12

Tényleg, összegyűlt a cirka elegendő 820000 Nemzeti konzultáció? 1 hete 700 ezer volt.

Amatőr 2012.08.20. 12:15:36

@komplikato: "" Mi köze a demokráciának ahhoz, hogy ..."

Jó lenne már végre tudomásul venni, hogy az átlagember mindig és mindenhol csak legalább élni szeretne. Tehát RENDRE, NYUGALOMRA, LÉTBIZTONSÁGRA vágyik elsősorban és nem a gazdagságra. Ha ez megvan, akkor a többség tojik arra, hogy az elit miként játszadozik a sajátjával és a tettestársáéval.
De ha a fentiek nincsenek demokratikus úton, akkor jönnek a radikális megoldások. És akkor lehet sírni-ríni és a fogakat vicsorgatni.

Persze az, akinek anyagi helyzete megengedi, hogy nyugalomban, biztonságban és rendezett körülmények között éljen, az ezt nehezebben érti és fogadja el.

Amatőr 2012.08.20. 12:22:31

@Imadom a trapistát: Idős vidéki rokonaim csendes beletörődéssel mondták, hogy már nem gondozzák a földjüket. Minek. Soha nem kellett bekeríteni, hisz rossz szándékkal senki nem közelítette. Régebben. Mostanság meg már féléretten ellopnak mindent. Ez van. Találd ki, hogy kitől várnak segítséget?
És én nekik hiszek. Mert ők élnek ott.

komplikato 2012.08.20. 12:25:08

@Amatőr: Ha itt nyomokban volna demokrácia, fel sem merülhetne van vagy nincs "cigánybűnözés", mert rendesen mindenki megkapná mindentől független büntetését. De ennek ellenkezőjére heti szinten van példa, mikor valaki enyhe vagy semmi büntit kap olyanért amiért 10-20 év járna, míg mások kis stikliért kapnak 8-12 évet ...

Amatőr 2012.08.20. 12:56:50

@komplikato: Vegytiszta demokrácia nem létezik. Sehol.
A jogszolgáltatásunk pedig olyan, mint a közélet egyéb területei.
Egyébként a sitt igen drága; úgy tudom, hogy egy nap 4-5 ezer forint. De nincs se hely, se pénz.És találunk rá mentséget is. Megélhetési bűnözés. Ezért aztán szabadon bűnöz a rengeteg akasztófavirág. Ez olyan magyar demokrácia. Olyan jelzős szerkezetű. Mint a "népi".
Hölgyeim, Uraim, langyos a sör....

komplikato 2012.08.20. 13:01:59

@Amatőr: Arra akartam utalni, hogy a demokrácia főbb müködtető erői olyanok mint az immunrendszer. Ha a gyereket óvod fűtől, fától, akkor 7 éves korára nem alakul ki az immunrendszere és szívni fog. Nálunk meg túl kímélő üzemmódban történtek a dolgok, nem alakultak ki a demokrácia belső kontrollját adó civil kezdeményezések ... és aztán nézünk ki fejünkből, hogy a politikai "elitünk" mit rittyentett ide demokrácia jelzővel?
Vegytiszta demokrácia tényleg nincs, de ami hülyeségeket hazai arcoktól összeolvasni lehet arról miért NEM JÓ a demokrácia ... pláne mert nálunk még ki sem tudott alakulni, az bicskanyitogatóan szemellenzős, tényeknek fittyet-hányó, nem kicsit beteg összeesküvés elméletes baromság.

Krisz11 2012.08.20. 13:02:32

@Nívó blog:
A Jobbik nem cigányellenes, hanem a Magyarok érdekeit képviseli, demonstrál/felemeli a szavát a Magyarok biztonságáért. És ez legtöbbször ott sérül ahol vegyesen élnek.
Az az állítólagos 6% tényleg van 10% is.
De ami a lényeg, Szabolcsban vagy Borsodban a szülések több mint fele azt mondják már most sem magyar. Magyarán szólva, a helyzet csak sokkal de sokkal rosszabb lesz még.
Személyes véleményem szerin egyszer csak a párizsi vagy londoni zavargásokhoz hasonlóan fog ez a probléma fellángolni, vagyis hirtelen egyszerre számos községben, városban, faluban, és akkor nem lesz annyi rendőr, hogy a polgárháborút megállítsa. Talán majd ha a katonaságot is bevetik.
Inkább arra kell számítani ahogy Dél-Afrikában élnek a fehérek. Elkülönülten, védve a határokat, meg lőgyakorlatra járnak még a nők is.
Máshogy ez nem fog megoldódni.

Amatőr 2012.08.20. 13:09:08

@komplikato: Csak a szemednek higgy és ha nyakatekert, hajánál fogva előrángatott érveket citálnak eléd tényként, akkor röhögd ki.
Hajlamosak vagyunk szégyenleni a saját álláspontunkat, mert a standard szerint esetleg illetlen.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 13:12:59

@Krisz11:

Mi a Fidesz álláspontja a cigánykérdéssel kapcsolatban? Mert én azt veszem észre, hogy egyre jobban a szocikhoz tolódik. Egyrészt emiatt is csalódtam a Fideszben a gazdasági ügyek mellett.
Miért nem lép fel radikálisabban? Fél az úniótól?
Ugyan miért félne? Semmi közük hozzá, hogy mi hogy oldjuk meg ezt, amennyiben humánus keretek között zajlik.
Korábban írta valaki, hogy a Fidesz a Jobbikot ki akarja csinálni. Ha ez igaz, és a Fidesz sem lép fel a bűnözéssel kapcsolatban radikálisabban azt nagyon megfogják keserülni. Ha nem 2 év múlva, majd 2018-ban.
A demagóg hazugságot, miszerint a "zunijó nem engedi, hogy fellépjünk jobban, erőteljesebben..." mindenki hagyja abba.

komplikato 2012.08.20. 13:17:18

@Krisz11: "A Jobbik nem cigányellenes, hanem a Magyarok érdekeit képviseli"
Míg az elsőnek pár százszor adták jelét, addig utóbbira kevés példa volt, sajnos ... ellenben egyre többször fekszenek le a kormánypártnak vagy dolgoznak "véletlenül" alá.

"De ami a lényeg, Szabolcsban vagy Borsodban a szülések több mint fele azt mondják már most sem magyar. "

Simán elhiszem, hogy igaz Csak éppen nyilván nincs ilyen statisztika, ezért légből kapott, még ha igaz is. Egyébként idén májusban először az USA-ban nem a fehér rassz volt már a szülészeten a menő.

"Máshogy ez nem fog megoldódni." - Esetleg működő állam, működő végrehajtás és rendőrség? Minden különösebb háborús marhaság helyett? Jó persze, inkább vegyek lottószelvényt ...

komplikato 2012.08.20. 13:20:25

@Nyekenyóka.: A Jobbik felszalámizása majdnem biztos hosszútávú taktika, mindenki mást is így vágtak haza, nem? Egyesek szerint a jelenlegi "leépülés" már ennek a jele.

Az uniónak sok rossz tulajdonsága van, de kétlem, hogy a szabályai szerint (amik tagként a miénk is) ne lehetne demokratikus és humánus keretek között rendezni az ügyet. Csak könnyebb mindent rájuk kenni. Ez olyan mint amikor csak papíron hozzáértő "IT szakember" vagy rendszergizda minden problémára az "indítsd újra a gépet" választ tudja adni ... akkor tudod, hogy lövése sincs.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 13:23:09

@komplikato:

Én először is bevezetnék egy olyan törvényt, hogy 4 gyerek felett semmilyen segély, csp, támogatás ne legyen. Tehát akinek van pl. 8 gyereke, az csak 4 gyerekig kapjon támogatást. Akinek meg nem elég 4 gyerek, az vagy segélyekből akar élni, vagy kurva gazdag, hogy ennyit be mer vállalni. De egy normális értékrendű párnak legyen elég max. 3-4 gyerek.

Imadom a trapistát 2012.08.20. 13:26:07

@Nyekenyóka.:

"De egy normális értékrendű párnak legyen elég max. 3-4 gyerek."

Félelmetes amiket írsz! Jó, hogy nem "végső megoldást" szorgalmazol.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 13:28:25

@Imadom a trapistát:
Akkor áruld már el, hogy szüntetnéd meg azt a jelenséget, hogy ne azért szüljön valaki egy tucat puját, mert segélyekből akarja eltartani, mert ugyanis ez sajnos létező jelenség.

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 13:30:08

@Nyekenyóka.:

Van akinek 8 gyereke van azt sír, hogy nem tudja eltartani, hát az ilyen ne sírjon. Minek neki ennyi, ha nincs fedezetje?

Imadom a trapistát 2012.08.20. 13:33:04

@Nyekenyóka.:

Létezik a másik véglet is. Valaki 40 éves koráig sem vállal gyereket - pedig már a bőre alatt is pénz van - arra hivatkozva, hogy nem bírná eltartani.

Te ezt a jelenséget hogy szüntetnéd meg? Szerintem sokkal fontosabb, mert ezek a meg nem születő gyerekek termelnék ki a nyugdíjunkat. Nyugdíjért meg ugye a gyermektelen is tartja a markát.

Vagy esetleg azt is büntessük, aki kettőnél kevesebb gyereket vállal, meg azt is aki háromnál többet? :)))

Nyekenyóka · http://www.hir24.hu/elet-stilus/2014/02/19/itt-a-bizonyitek-a-netes-trollok-pszichopatak/ 2012.08.20. 13:34:59

@Imadom a trapistát:
Az a cigánygyerek aki a putriban él nem fog neked semmit sem kitermelni, én az ilyenekről beszélek :)

És kikre jellemző a 4-6+ gyerek? Na kikre? :)

Imadom a trapistát 2012.08.20. 13:47:40

@Nyekenyóka.:

Igen, de létezik a másik véglet is. Valaki 40 éves koráig sem vállal gyereket - pedig már a bőre alatt is pénz van - arra hivatkozva, hogy nem bírná eltartani.

Te ezt a jelenséget hogy szüntetnéd meg? Szerintem sokkal fontosabb, mert EZEK a meg nem születő gyerekek termelnék ki a nyugdíjunkat. Nyugdíjért meg ugye a gyermektelen is tartja a markát.

Vagy esetleg azt is büntessük, aki kettőnél kevesebb gyereket vállal, meg azt is aki háromnál többet? :)))

Krisz11 2012.08.20. 16:41:42

@Imadom a trapistát:
"Ne légy nevetséges!"
Nyomós érv...

Alkibiádész77 2012.08.20. 16:52:45

@Nívó blog:
"Tehát többségében jól kereső liberális pestiekről van szó, akik elutasítják a liberális gazdaságpolitikát és társadalmi egyenlőséget követelnek."
Először is, sztem egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy egy jól kereső liberális egy szociálisan érzékeny politikát támogat. Egyrészt azért nem zárható ki, hogy köztük is vannak idealista gondolkodásúak (vagy tényleg mindenki kizárólag csak a saját érdekeit nézi, amikor szavaz? Jórészt tán igen, de nem mindenki), másrészt pedig világosan láthatja azt is, hogy ami rövid távon jó neki (mondjuk az egykulcsos adó vagy a közszféra leépítése), az hosszú távon sem az országnak sem pedig neki nem jó. Hiába keres ugyanis most többet, ha a saját cégének (legyen szó akár saját tulajdonú cégről, akár olyan cégről, amely magas bérért alkalmazza) ez nem lesz jó, mert az egykulcsos adó okozta reálbér-csökkenés miatt kisebb lesz a kereslet a cég termékeire vagy mert a közszféra leépítése analfabétákat és rokkantakat hagy maga után, és ezekből kell majd az új munkavállalókat toborozni.
Tehát hosszú távon a jó módú pesti, liberális a saját érdekeit is nézi, ha a társadalmi különbségek csökkentésére szavaz - és még az is lehet, hogy tisztában van a közjó fogalmával, a társadalom valódi érdekével is.
Másrészt: ha nemcsak azt a rövid bekezdést olvasod el, hanem a belinkelt szövegbe linkelt részletesebb elemzést is, akkor abból kiderül, hogy az, hogy a párt szavazótáborának jellemzője, hogy liberális, jómódú, budapesti és diplomás", az marhára nem azt jelenti, hogy ezek a jellemzők minden LMP-szavazóra vagy akár csak a többségükre is igaz, csak azt, hogy ezek a szavazói csoportok felülreprezentáltak az LMP- szavazótáborában a teljes népességhez képest.
Az LMP-szavazók 35%-a budapesti - de 65%-a vidéki - nélkülük az LMP nem lenne a parlamentben, bármennyire is népszerű Budapesten.
Az LMP-szavazók 25%-a diplomás - de 75%-a nem diplomás - nélkülük az LMP teljesen jelentéktelen lenne.
Az LMP szavazók 25%-a a jól kereső - de 75%-a nem, sőt, ha a Jobbikról szóló részt is megnézed kiderül, hogy 15%-uk konkrétan munkanélküli, tehát az LMP ebben a csoportban is felülreprezentált.
Ahol az LMP mélyen alulreprezentált, az elsősorban a nyugdíjasok rétege, amely hatalmas és a választásokon általában aktív tömeget képez. Velük az LMP tényleg nem tud mit kezdeni.
mindebből sztem két dolog következik:
1. a szavazótábor baloldali karakterét a rosszul kereső, nem diplomás LMP-sek is adhatják
2. az idő az LMP-nek dolgozik hosszú távon - a mostani nyugdíjasok lassan kihalnak, és helyükbe újabb generációk lépnek, akiknél se a szociknak, se a Fidesznek nem sok esélye van. Értük a Jobbik és az LMP fog megküzdeni, de ha az LMP akár a szocikkal, akár a Fidesszel lép koalícióra, akkor tutira elbukja ezt a meccset.... És ha 14-ben még nem is, de 18-ban jön a Jobbik!
Szóval az LMP-nek igazából nem 14-re, hanem 18-ra kell gyúrnia.

Krisz11 2012.08.20. 17:00:35

@komplikato:
Hrp4!
"Míg az elsőnek pár százszor adták jelét, addig utóbbira kevés példa volt, sajnos"
Nem mindig nyilvánvaló a különbség. Azonban amikor az ember számtalan esetben látja a kettős mérce megnyilvánulását (pl: a rendőrség mindig nagy erőkkel vonul a cigányság védelmére, az ő magyar ellenes támadásaiknál sosem feltételezi a bíróság a rasszista indítékot, amit a magyarnak nem szabad azt amit neki szabad), az ellen fel kell lépni.
És akkor még nem is beszéltem a pozitív diszkriminációról - pl a nekik ingyen adott lakások.
Én meg most gürcölök éppen 8. éve hogy lakást vehessek, adót fizetek, stb.
Na ez a vérlázító, és ezért kell fellépni a Magyarok érdekében és a minket ért számtalan diszkrimináció ellen. Ez nem cigányellenesség, csak ránk is vonatkozzanak egyenlő feltételek.

szoja122 2012.08.21. 08:13:53

"Összességében elmondható, hogy ha az LMP úgymond demokratizálná a Fideszt, és számos LMP-s programpont beépülhetne az új kormányprogramba, kidomboríthatná ott ökopárt jellegét, akkor az egy nagyon kívánatos és nyerő felállás lehetne a jövőre nézve."

Ez csak egy dologban hibádzik, de abban alaposan.

Az esetleges Fidesz-LMP koalíció amennyit hozna a vámon, legalább annyit veszítene a réven.
A Fidesz szélsőségesei átpártolnának a jobbikhoz, mert nem tudnák elviselni az LMP-t.
Másrészt a Fidesz eddigi politikája is inkább (sőt jórészt) a szélsőjobb felé történő kacsingatásokból állt.

Úgyhogy ez az alternatíva halott.

szoja122 2012.08.21. 08:18:35

A legvalószínűbb az, hogy nem fognak szövetségek kialakulni, a Fidesszel szemben (életképes minden bizonnyal nem).

Külön indulva a Fidesz a választások után, ha nem nyer kormányzati többséget, koalícióra fog lépni a Jobbikkal.

Sajnos ez a legvalószínűbb.

Pillanatnyilag ennyi látható.

ayatollah 2012.08.21. 09:04:26

Magyarországon van egy csomó értelmes ember. Miért pont ezek közül a nyomorékok közül kelljen kiválasztani a vezetőinket?

Leszerepeltek, vonuljanak vissza mind.

Amatőr 2012.08.21. 16:13:14

@ayatollah: ""Leszerepeltek, vonuljanak vissza mind.
""

Ez sajna nem lehet, mert - mint azt tudvalevő - a sz@r mindig a víz tetején úszik.

Amatőr 2012.08.21. 16:14:15

@ayatollah: Ja, és mi szegény ország vagyunk és csak egy csőcselékre telik.

ayatollah 2012.08.23. 05:09:26

@Amatőr: hja követ fejteni kiválóak lennének :)
süti beállítások módosítása