Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Árfolyamrögzítés – Vedd igénybe, te hülye!

2012. szeptember 20. - Nívó blog

Csak be kellene menni a bankba a pénzért, sokan mégsem teszik. Vajon miért?

Szinte minden devizahitelesnek megéri igényelni az árfolyamrögzítést, vagyis hogy a jelenlegi 230 forint körüli piaci árral szemben mindössze 180 forintos árfolyamon törleszthesse svájci frankos hitelét, de valahogy mégsem gyűlik az igénylők száma. Augusztus végéig mindössze a jogosultak 15%-a élt a lehetőséggel.

Elképzelhető, hogy sokan attól tartanak, hogy a végén rosszul járnak majd a rögzítéssel, pedig ez egyáltalán nincs így. Egy konkrét példán keresztül megpróbáljuk elmagyarázni, hogyan működik a devizahitelezés, és milyen segítséget jelenthet az árfolyamrögzítés igénybevétele a devizahitelesnek. A példa kicsit leegyszerűsített, ámde a dolog lényegét hamisítatlanul mutatja be.

Tegyük fel, hogy felvettünk 6 millió forintot svájci frank alapú hitelben 10 évre 150 forintos árfolyamon évi 7%-os kamatra. Kezdeti tartozásunk tehát 6millió forint/150=40ezer svájci frank. A törlesztőrészlet havi 475 frank, tehát felvételkori 150 forintos árfolyamon számolva havi 71 250 forint.

Első és legfontosabb kérdés, amit sokan nem értenek, hogy hogyan jött ki ez a havi törlesztőrészlet? Ha a 71 250 forintos havi törlesztőt tíz éven át fizetem, akkor összesen 8 550 000 forintot fogok visszafizetni, ami majd másfélszerese a felvett összegnek. Miért mondják akkor azt, hogy a kamat csak 7%? A válasz az, hogy a 7% éves kamat, nem pedig a teljes futamidőre szól. Ha én lekötök a bankban tíz évre százezer forintot 6%-ra, akkor a tíz év múlva nem 106ezer forintot fogok kapni, tehát 6%-kal, 6ezer forinttal többet, hanem 160ezer forintot, vagyis 60%-kal többet. A 6% kamatot ugyanis minden évben felszámítják a tőkémre. Ugyanígy van ez hitel esetén is. A 7% hitelkamatot minden évben felszámolják, a még fennálló tartozásomra.

A másik nagyon fontos kérdés, amit sokan rosszul tudnak: Az első időszakban csak kamatot fizetünk-e, vagy a tartozásunk is elkezd fogyni rögtön az első törlesztésnél? A válasz az, hogy a tartozásunk igenis elkezd fogyni már az első törlesztő részlet befizetése után. Hamis szóbeszéd az, hogy az első években csak a kamatot fizeti az ember, a tartozása ugyanúgy megmarad.

Nézzük tehát, hogyan jött ki a havi 475 frankos törlesztő részlet, amelyet 10 éven át fizetve pontosan visszafizetem az összes tartozásomat:

Első év:

A hitel kamata 7%, tehát az első évben a felvett 40 000 frank hitelen 40 000*0,07=2800 frank kamat keletkezik. Az első év törlesztő részletei összesen pedig 475*12 hónap=5700 frank.

Látszik, hogy a 40 000 frank hitelen az első évben 7%, azaz 2800 frank kamat keletkezett, de összesen törlesztettem 5700 frankot, tehát a tartozásom 5700-2800=2900 frankkal csökkent az első évben. Ennyit fizettem ugyanis a banknak a keletkező kamatokon felül. Mindezt persze forintban érzékeli a hitelfelvevő, hiszen ő a havi fix 475 frankos törlesztő részletet forintban fizeti, az aktuális svájci frank árfolyammal felszorozva.

 

Második év:

Nézzük a második évet! A fennálló tartozásom már csak 40 000-2900=37 100 frank. A második évben tehát már csak erre az összegre fogja a bank felszámolni a 7%-os kamatot, ami 37 100*0,07=2600 frank. Az előző évben még a magasabb fennálló tartozásra 2800 frank volt a kamat, látható tehát, hogy az alacsonyabb fennálló tartozás miatt a keletkező és fizetendő hitelkamat kicsit csökkent. A törlesztő részlet viszont továbbra is a hitelfelvételkor megállapított havi 475 frank, tehát a második évben összesen megint csak 475*12=5700 franknak megfelelő forintösszeget törlesztek a bank felé.

Ebből az 5700 frankból 2600 a kamat, a többi (5700-2600=3100 frank) újfent a fennálló tartozásomat csökkenti. Így a második év végén a tartozásom már csak 37 100-3100=34 000 frank. Illetve annak megfelelő forintösszeg az aktuális árfolyammal felszorozva.

Az első évben az éves 5700 frank törlesztőből 2800 frank ment el kamatra és 2900 frankkal csökkent az adósság, a második évben pedig szintén az 5700 frank törlesztőből 2600 ment el kamatra, és 3100 frankkal csökkent az adósság. Látható, hogy az évek múlásával az 5700 frankos éves törlesztőből az évről évre csökkenő tartozásom miatt egyre kisebb a kamatrész (2800 majd 2600), egyre kisebb összegre számolják fel a 7%-os kamatot, és egyre nagyobb a tőkerész (2900 majd 3100), amennyivel csökken a tartozásom. És ez így megy a futamidőből hátralévő további 8 évben is. Egyre kevesebb a felszámított kamat, és egyre nagyobb a tőkerész.

Számszerűen a hátralévő 8 évre svájci frankban:

A 3. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 2380, tőkerész: 3320
A 4. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 2150, tőkerész: 3550
Az 5. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1900, tőkerész: 3800
A 6. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1630, tőkerész: 4070
A 7. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1350, tőkerész: 4350
A 8. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1050, tőkerész: 4650
A 9. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 720, tőkerész: 4980
A 10. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 370, tőkerész: 5330

Látható, hogy évről évre kisebb a kamatrész és nagyobba tőkerész. Így a tizedik év végére, ha valaki összeadja a tőkerészeket pont elfogy az adósságom úgy, hogy én mindvégig havi 475 frankot (illetve annak megfelelő forintot) törlesztettem. A havi törlesztőt tehát a bank úgy számolja ki, hogy azt minden hónapban befizetve a futamidő végére pont elfogyjon a felvett adósság. Kamatrész, és tőkerész. Ezt a két fogalmat érdemes megjegyezni, mert mikor rátérünk az árfolyamrögzítés működésére, ezeknek nagy jelentősége lesz.

 

Mi volt a gond a devizahitellel?

Így működik hát a devizahitel. Ami a gondot okozta egy idő után, hogy a svájci frank árfolyama az egekbe szökött. 150 forint helyett jelenleg 230 forint, ami a havi 475 frankos törlesztőrészletet a kezdetben kiszámolt 475*150=71 250 forintról megemelte 475*230=109 250 forintra, tehát havonta 38ezer forinttal többet kell törlesztenem. Ugyanez a helyzet a fennálló tartozásommal: A második év végére 34 000 frankra csökkenő adósságom forintban még emelkedett is, 34000*230=7 820 000 forintra.

 

Mi történik, ha belépek az árfolyamrögzítésbe?

A megemelkedő tölesztő részlet problémájára dolgozta ki a kormány a bankokkal közösen az árfolyamrögzítés rendszerét, ahol az aktuális svájci frank árfolyamtól függetlenül 180 forintos árfolyamon számolják ki a havi törlesztőt 5 éven át. Tehát a 475 frankos törlesztő részlet forintban mérve 475*230=109 250 forintról 475*180=85 500 Ft-ra csökken, tehát havi 23 750 forinttal kevesebb, mint amennyi piaci árfolyamon lenne.

Az árfolyamrögzítés szabálya az, hogy a 475 frankos törlesztő részlet kamatrészére teljesen elengedik a piaci frankárfolyam és a 180 forintos rögzített árfolyam közötti különbséget, a tőkerészére viszont nem, hanem azt egy gyűjtőhitelszámlán gyűjtik, amit az 5 év árfolyamrögzítés után kell elkezdeni visszafizetni az eredeti hitellel párhuzamosan.

Nézzük a mi példánkon, hogy mennyit nyerünk az árfolyamrögzítéssel! Tegyük fel, hogy a második év végén igényeltük, és 5 évig úgy törlesztünk, és tegyük fel, hogy ebben az 5 évben végig a jelenleg érvényes 230 forintos frankárfolyam várható.

Az árfolyamrögzítés öt éve alatt frankban számolva változatlan összegeket kell fizetni, mint azt már feljebb kiszámoltuk:

A 3. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 2380, tőkerész: 3320
A 4. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 2150, tőkerész: 3550
Az 5. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1900, tőkerész: 3800
A 6. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1630, tőkerész: 4070
A 7. évben: törlesztő részletek: 5700, kamatrész: 1350, tőkerész: 4350

Összesen az öt év alatt 5700*5=28 500 frankot törlesztek, ebből a kamatrész 9410 frank, a tőkerész pedig 19 090 frank. Ha piaci árfolyamon kellett volna törlesztenem, az forintban 28500*230=6 550 000 forint lett volna az öt év alatt. De mivel az árfolyamgátban voltam, így csak 28500*180=5 130 000 forintot fizettem, tehát 1 425 000 forinttal (havi 23 750 forinttal) kevesebbet.

Viszont ennek egy részét, a törlesztő részletek tőkerészének 180 forintot meghaladó részét a gyűjtőhitelszámlán gyűjtötték, így ott összegyűlt az öt év alatt 19090*(230-180)=954 500 forint, amit a devizahitelből hátralévő időszak folyamán vissza kell fizetnem.

Mi a végeredmény? Az öt év alatt elengedtek a törlesztőrészleteimből 1 425 000 forintot, tehát ennyi maradt a pénztárcámban, viszont a gyűjtőszámlán összegyűlt 954 500 forint. Így a valós nyereségem az árfolyamgáttal 1 425 000-954 500=470 500 forint.

 

Tehát az árfolyamrögzítésbe mindenképpen megéri belépni!

Hozzátartozik még a dologhoz, hogy a gyűjtőszámlán gyarapodó összegnek is van hitelkamata, ami az árfolyamrögzítés öt éve során a bankközi kamatlábnak felel meg (jelenleg 6-7% körül mozog), amely kamat a hitelfelvevő gyerekeinek számától függően csökkenthető gyerekenként 1%-kal. Érdemes tehát az árfolyamrögzítéssel nyert havi 23 750 forintunk egy részét megtakarítani, és kamatoztatni, mondjuk lakástakarékban, ahol 10% feletti hozam is elérhető, hogy abból a pénzből majd az öt év után tudjuk törleszteni a gyűjtőhitel miatt megnövekedett törlesztő részleteinket. De a példánkban említett 470 500 Ft mindenképpen tiszta nyereség.

 

Kinek éri meg legjobban az árfolyamrögzítés?

Annak, akinek még sok van hátra devizahitelének futamidejéből. Mint azt fent levezettük, minél több van még hátra a futamidőből, annál magasabb a havi törlesztő részletének kamatrésze, ami után teljesen elengedik az árfolyamkülönbözetet, és kisebb a tőkerésze, amelyet viszont gyűjtenek a gyűjtőszámlahitelen.

 

Ki az, akinek esetleg nem éri meg az árfolyamrögzítés?

Őszintén szólva én nem tudok ilyen esetről. Annyi biztos, hogy az a devizahiteles, akinek már csak 5 év, vagy még kevesebb van hátra devizahitelének futamidejéből, az nem sokat nyer az ügylettel, hiszen ő már nagyrészt a tőkerészt törleszti, aminek az árfolyamkülönbözetét később úgyis meg kell fizetni, és viszonylag kicsi az a kamatrész, amelyre teljesen elengedik az árfolyamkülönbözetet. De azt a kicsit még neki is elengedik, tehát ennyiben ez az emberünk sem veszíthet esetleg csak akkor, ha a gyűjtőszámlán gyűlő hitelének a kamata magasabb, mint az eredeti svájci frankos hitelkamat.

 

Ezek után a Nívó blog minden jogosultnak jó szívvel azt tudja tanácsolni, hogy vegye igénybe az árfolyamrögzítést, vagy legalábbis érdeklődjön a bankjánál, hogy az öt év alatt mennyit engednek el ténylegesen a törlesztőjéből, és ezzel szemben mennyi gyűlik össze a gyűjtőszámlahitelen. Ha a kettő különbsége eléri mondjuk a kétszázezer forintot, akkor vegye igénybe a lehetőséget, mert nem veszíthet vele!

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr664789192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spongya.bob 2012.09.25. 03:39:45

rikitiki 2012.09.24. 16:34:31

A poszt szeretné felhívni a figyelmet. Biztos van olyan hiteles, akinek nem éri meg vagy pedig olyan akinek kevés (pl. 10-20 ezer Ft) 5 év után a teljes nyeresége és nem fog az árfolyamgáttal sz@rakodni.

"Úgy kérdezlek, mint aki szerint 15% tudna vele élni előnyösen csak, de ezzel szemben kitartasz amellett a poszt mellett, ami szerint MINDENKI vegye fel, és HÜLYE aki nem teszi."

A poszt azt elemzi, hogy PÉNZÜGYILEG KINEK ÉRI MEG. Erre a válaszom nekem is ez: A TÖBBSÉGNEK AZ ÁRFOLYAMGÁT MEGÉRI, JÓL JÁR VELE. NEM CSAK EGY SZŰK RÉTEG, HANEM A TÖBBSÉG.

(A 15-20%-ot felejtsd el, mert nem érted amit írtam, nem ide illő kérdést tettél fel és amúgy is túlmutat a cikk témáján....érezetem, hogy baj lesz belőle:))))
Ez olyan, mintha megkérdeznéd, hogy hány ember jár jól azzal, ha nyer a lottón. Pénzügyileg: 100%. Viszont több mint 50% statisztikailag megőrül, eladósodik, öngyilkos lesz, elválik, alkoholista vagy drogos vagy szerencsejátékos lesz. Szóval olyan 20-30%, tehát a kissebbség jár jól vele végül. Tehát a kérdésed "...végül hányan járnak jól vele?" nem illik ide. A cikk kizárólag pénzügyi matekkel foglalkozik, maradjunk itt.)

"Olyan, mint a végtörlesztés, az tud élni vele, aki a legkevésbé szorul rá."

- Nem. A végtörlesztés valóban csak a gazdagoknak volt jó ill. akinek megérte, hogy eladja a lakását és végtörleszt. Az árfolyamgát valóban a többségnek jó.

"Abban viszont kibékíthetetlen ellentétben állunk, hogy szerinted aki nem tesz félre, a kiindulástól közel megduplázódott törlesztőrészlete mellett, ha az a törlesztőrészlet 20-30%-kal lecsökken, az hülye."

- Úgy látom, hogy mivel fogalmad nincs a bankügyletekről és a pénzügyi logikáról ezért össze-vissza kevered a dolgokat: számolsz aztán meg idehozol társadalmi meg szociális problémákat. (Erre adtam választ a 20%-al de nem értetted.)
Utoljára leírom az EGZAKT válaszomat, kérlek ne keverj bele pénzügytől eltérő ügyeket, maradjunk a számoknál.

Ki jár jobban az árfolyamgáttal?
Válasz: A TÖBBSÉG BIZTOSAN.

Hogyan lehet PONTOSAN megtudni, hogy kinek éri meg az árfolyamgát?
Válasz: árfolyamgát kalkulátor (link fent) vagy banki ügyintéző.

Hogyan lehet LEGEGYSZERŰBBEN profitálni az árfolyamgátból?
Válasz: Az árfolyamgát miatt kevesebb lesz a törlesztőrészlet 5 évig. Az így kapott különbözetet (eredeti törlesztő mínusz kevesebb törlesztő) félre kell tenni minden hónapban 5 évig és lekötni kamatozni. Ebből 5 év után kifizetni a gyűjtőszámla összegét és a maradék A NYERESÉG.

Nem érdekel, hogy ki él létminimum alatt, nem érdekel, hogy kinek hány gyereke van, nem érdekel a fél évvel ezelőtti végtörlesztés, nem érdekel ki hülye a hitelügyletekhez vagy hülye ahhoz, hogy ne igya el a pénzét. Nem tartozik ide.

A poszt egzakt kérdést tesz fel, egzakt választ ad. Én is.

spongya.bob 2012.09.25. 03:57:06

@bankvezér:

Rád is ugyanaz igaz, mint rikitiki kollágára: túlbonyolítod a dolgot és nem érted a válaszomat.

"Mert a devizahitel lebontva az egyén szintjére, bizony jó döntés volt. A deviza árfolyama ugyan emelkedett, cserébe viszont a kamata csökkent."

- Ez értelmetlen amit ideírtál. A forinthitel felvételével szemben érte meg felvenni devizahitelt (árfolyam emelkedik, viszont csökkent a kamat...WTF???)

"A probléma ott van, hogy 2008 végén, a Gyurcsány kormány idején a bankok átváltották a devizahiteleket forinthitelekre, az adósok tudta, és jóváhagyása nélkül!!!!Na most, a forinthitel törlesztő részlete legalább kétszerese a devizahitelének!!!! Ez itt a baj !!! A kormány elvette a devizát és az MNB-ben tartja. Ez képezi most az MNB devizatartalékát."

- A forinthitel valóban magas, de Gyurcsány kormány, meg MNB, meg elvették a devizát?????

Ajjaj, nem ugyanazon a meccsen vagyunk.
Ettől még lehet igazad.

anonymand 2012.09.25. 05:29:20

@spongya.bob:

Tisztelt spongya.bob!

Elnézésedet kérem, hogy megszólítalak.
A matek valóban egzakt tudomány, a számok a papíron vagy a képernyőn tényleg nem hazudnak. Igazad van abban is, hogy akkor amikor az árfolyamgát igénybevételéről (vitáztok)vitázunk, akkor "Nem érdekel, hogy ki él létminimum alatt, nem érdekel, hogy kinek hány gyereke van, nem érdekel a fél évvel ezelőtti végtörlesztés, nem érdekel ki hülye a hitelügyletekhez vagy hülye ahhoz, hogy ne igya el a pénzét. Nem tartozik ide."
Ugyanakkor nem igaz az, hogy csak a számok, a papíron, illetve általad közölt levezetés számít csak.
Nem igaz az, hogy nem kell kockázatokkal számolni, de legfőképpen nem igaz amit írtál: " Az árfolyamgát miatt kevesebb lesz a törlesztőrészlet 5 évig. Az így kapott különbözetet (eredeti törlesztő mínusz kevesebb törlesztő) félre kell tenni minden hónapban 5 évig és lekötni kamatozni. Ebből 5 év után kifizetni a gyűjtőszámla összegét és a maradék A NYERESÉG."
"A NYERESÉG" csak papíron létezik ugyanis.
Azt gondolom, hogy már eddig is elég parttalan volt a vita, ezért egy, a posztoló példájához hasonló számsor bemutatásával igyekszem bemutatni, hogy miért más a véleményem.

10 évre felvett hitel, második év végén árfolyamgát.
Tőketartozás devizában az árfolyamrögzítés kezdetén: 40 000 svájci frank
Hátralévő futamidő (hónap): 96
Jelenlegi törlesztőrészlet: 130 884
Törlesztőrészlet az árfolyamrögzítés ideje alatt: 98 163
Különbség: 32 721
Törlesztőrészlet az árfolyamrögzítés után: 180 773
Különbség az eredeti és megnövelt között: 52 889
Gyüjtőszámlán felhalmozott tartozás az árfolyamrögzítés után: 1 592 355
A bankba tett különbözet: 1 963 260
A különbség a gyűjtőszámlán felhalmozott és a bankban levő összeg között: 370 905
Szerinted ez a 307 905 Ft. "A NYERESÉG"
Ott tévedsz azonban, hogy a megnövekedett törlesztőrészlet (180 773) azt jelenti, hogy A NYERESÉG 7, azaz hét havi befizetésre elég (7*52 889), viszont van még hátra a futamidőből 36 hónap.
Ez csak a papír, illetve a kalkulátor(pénzcentrum), tisztán egzakt matekja.
Semmi szociális hablaty, semmi (árfolyam)kockázat.
Tiszta matek.
Most akkor miből inna el mit az adós?..

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: erre volt a letaglózó válasz a poszt írójától, hogy "de csak 3 évig!"...

Azért tőled sem volt rossz: "Hehe. Ugye nem képzeled, hogy kiselőadást fogok neked tartani mondjuk az alábbi témákból:
- nettó jelenérték számítás
- jövőbeni pénzáramok tervezése
- a kamatok és árfolyamok jövőbeni hatása a törlesztőrészletekre
- deviza és kamathatáridős ügyletek bevonása és továbbgörgetése fedezési céllal
- ingatlanpiacok elemzése valamint összevetése pénzügyi instrumentumok teljesítményével historikus elemzés formájában"
Sőt!
Szuper volt. Egyből kellet volna csak előadást tartanod, egyet megmagyarázni, hogy a hátramaradó futamidő megnövekedett törlesztőrészletét miből fizeti majd az adós?
Erről az egyről feledkeztél meg ugyanis...

igazi hős 2012.09.25. 08:32:47

@anonymand: Szerintem spongya.bob úgy számolt, hogy az 5 év + 1. napon a felhalmozott pénzből kifizeted a forintszámlán összegyűlt hiteledet és még e felett is marad. Nem tudom, hogy ezt megengedi-e a törvény. Csodálkoznék rajta.
De még így sem olyan rossz a helyzet: ha van 1 millióm a bankban és 1 millió hitelem, akkor azonos kamatok mellett egyszerre fogy el a hitelem és a bankbetétem, nem kell semmit betennem a hitelbe. Ez nyilván nem fog teljesülni egyrészt a kamatadó, másrészt a hitel és betéti kamatok különbsége miatt, de egy szolid különbség még "belefér" ebbe a +20% tőkébe. A pontos érték jelenleg kiszámíthatatlan (még becsülni sem érdemes), annyi biztos, hogy kevesebb mint a példabeli 370 ezer Ft, de egy rövid, 3 éves távon szinte biztosan pozitív.

bankvezér 2012.09.25. 10:21:55

@spongya.bob:
Te a biliben kotorászva próbálod kiválogatni az ehető részeket.
Én nem válogatok, hanem az egészet kiöntöm.

rikitiki 2012.09.25. 11:10:27

@spongya.bob:

Azt látom, hogy nem értitek az alapproblémát, amit szóvá teszek. Miért lovagolok szociális kérdéseken? Mert PÉNZÜGYILEG annak éri meg, aki félre tudja tenni amit megnyer. HA félreteszi, akkor megéri neki. Aki nem teszi félre, annak NEM éri meg, mert a plusz hitelre fizetett kamat többet visz, mint amit a törlesztőn megnyert.

A piacon jelenleg a betét és hitel közti kamatmarzs 3!!! %

"A poszt azt elemzi, hogy PÉNZÜGYILEG KINEK ÉRI MEG. Erre a válaszom nekem is ez: A TÖBBSÉGNEK AZ ÁRFOLYAMGÁT MEGÉRI, JÓL JÁR VELE. NEM CSAK EGY SZŰK RÉTEG, HANEM A TÖBBSÉG."

NEM IGAZ.

Anonymand példája:
<Gyüjtőszámlán felhalmozott tartozás az árfolyamrögzítés után: 1 592 355
A bankba tett különbözet: 1 963 260
A különbség a gyűjtőszámlán felhalmozott és a bankban levő összeg között: 370 905
Szerinted ez a 307 905 Ft. "A NYERESÉG">

Ez akkor igaz, HA a bankba tetted a különbözetet.
Ugyanis ha nem , akkor a gyűjtőszámlára kifizetett kamat a hátralévő 36 hónap alatt 636.000 Ft.

ÖSSZESSÉGÉBEN, ha nem tetted bankba a pénzed, akkor -330.000Ft az eredményed.

Mi az, hogy MINDENKINEK megéri? Mi az, hogy a TÖBBSÉGNEK megéri?
Annak éri meg, aki BETESZI a bankba!

Az meg szerintetek is 15-20%.

Ezért mondom, hogy annak segít, aki eleve jobb helyzetben van, úgy mint az árfolyamgátnál.
Az jár jól vele összességében, aki beteszi a pénzét a bankba, aki nem, az többet fizet kamatra, mint amit megnyert a törlesztőn.

Ekkor még semmilyen más kockázattal, és semmilyen más költséggel nem számoltunk.

MATEMATIKAILAG annak éri meg, aki a törlesztő nyereségét beteszi a bankba, és 6% hozamot biztosít vele. Aki nem tud hozamot felmutatni az összességében veszít.
Felőlem az okosok kiszámolhatják a break-even pontot is, hogy pontosan mekkora hozam kell, hogy egálban legyél. Saccra 3% körül.

Annak éri meg, aki legalább 3%-os hozamot TUD elérni a megnyert összegen. Aki ennyit nem tud, annak nem fogja megérni.

Ennek eldöntésében pedig sarkalatos hogy mégis mennyien tudnának ilyen hozamot elérni. Mert ezen múlik, hogy kinek éri meg, és kinek nem, MATEMATIKAILAG.

Minden más egyébként jogos kockázat, plusz költség előtt.

rikitiki 2012.09.25. 11:19:52

@rikitiki: Anonymand példájában a break-even pontosan 4.4%. Amennyiben a teljes összeget bankba tetted, ekkora éves hozamot kell rajta felmutatnod a hátralévő 36 hónap alatt, hogy nullszaldós legyél. Ez alatti hozammal VESZÍTESZ, e feletti hozammal NYERSZ. Költségekkel nem számoltam, pedig biztosan tud valamit a bank felmutatni majd.

A sok okos pénzügyestől hiányolom, hogy bármit is kiszámoltak volna. Én nem olvastam egyetlen szakkönyvet sem, de mégis meg tudom mondani, pontosan milyen feltételekkel éri meg az árfolyamgát.

Ha ideírjátok, hogy mindenkinek, meg a többségnek megéri, hozzatok számokat.
Számok nélkül nem hiszem el, mert amit én számolok, az alapján nem jön ki, amit írtok.

igazi hős 2012.09.25. 11:41:37

@rikitiki: Abban a példában feltételezések vannak, ezért nincs biztos pont, ahonnan megéri. Egy abszurd eset, hogy 2017-ig alacsony lesz a jegybanki, majd mikor a halmozott különbözetet forint alapon törleszteni kell, akkor felugrik és nagyon csúnyán járnak az árfolyamgátasok. Összeesküvés hívőknek remek alap...

spongya.bob 2012.09.25. 11:48:35

@rikitiki:

Igazi hős kommenttárs látjátok érti.

Maradjunk Anomymand példájánál, bekopizom a lényeget ide:

Jelenlegi törlesztőrészlet: 130 884
Törlesztőrészlet az árfolyamrögzítés ideje alatt: 98 163
Különbség: 32 721
Törlesztőrészlet az árfolyamrögzítés után: 180 773
Különbség az eredeti és megnövelt között: 52 889
Gyüjtőszámlán felhalmozott tartozás az árfolyamrögzítés után: 1 592 355
A bankba tett különbözet: 1 963 260
A különbség a gyűjtőszámlán felhalmozott és a bankban levő összeg között: 370 905
Szerinted ez a 307 905 Ft. "A NYERESÉG"

- Tehát ha lejár az 5 év, akkor a megtakarított 1.963.260 Ft összegből a 1.592.355 Ft gyűjtőszámla tartozásodat ELŐTÖRLESZTED EGYBE. Marad tisztán 370.905 Ft összeged, ez a nyereséged.
Ezután megy tovább a hiteled normál kondíciók szerint.

Azt is írod, hogy MI VAN HA VALAKI NEM TUDJA MEGTAKARÍTANI A HAVI KÜLÖNBÖZETET?
- Válasz: Akkor nem köt árfolyamgát szerződést és MINDENKÉPPEN befizeti a banknak az összeget. A fenti példánál maradva: inkább fizet a banknak 130.884 Ft összeget még 5 évig KÖTELEZŐ JELLEGGEL, ahelyett, hogy 98.186 Ft összeget fizetne és 32.721 Ft összeget félretenne havonta. Ha valakinek nincs elég elszántsága hogy NE KÖLTSE EL a 32.721 Ft összeget, akkor ne kössön árfolyamgát szerződést, HAGYJA SZÉPEN A BANKNÁL és fizesse be a 130.884 Ft összeget havonta.

spongya.bob 2012.09.25. 12:01:35

@rikitiki:

Nincs break-even point.
Ha simán ha felszorzod a havi 32.721 Ft összeget akkor már pluszban vagy.
32.721 Ft x 60 hónap = 1.963.260 Ft

TEHÁT HA BANKBA TESZED MINDEN HÓNAPBAN, AKKOR MÉG TÖBB PÉNZED MARAD A KAMATOS KAMATOZÁSÚ BEFEKTETÉS MIATT!

rikitiki 2012.09.25. 12:13:18

@igazi hős: A gyűjtőszámla hitelen lévő összeg az árfolyamrögzítés ideje alatt BUBOR, az árfolyamrögzítés után piaci forinthitel kamattal kamatozik.

spongya.bob 2012.09.25. 12:18:24

@rikitiki:

Kíváncsiságból kiszámoltam Anonymand példáján, hogy mennyi pénzed lesz, ha minden hónapban lekötöd a megtakarított pénzt kamattal együtt 5 évig.

Havi megtakarítás: 32.721 Ft
Kamat: évi 4%
5 év után a pénzed havi tőkésítéssel: 2.169.368 Ft

Tehát ha kifizeted a gyűjtőszámla összegét, 1.592.355 Ft-ot akkor 577.013 Ft a NYERESÉGED.

igazi hős 2012.09.25. 12:32:50

@rikitiki: Mindkettő erősen korrelál az alapkamattal, ha az alacsony, akkor a BUBOR is alacsony, ha magas, akkor a piaci kamat is magas.

igazi hős 2012.09.25. 12:35:32

@spongya.bob: "Tehát ha kifizeted a gyűjtőszámla összegét" Biztos vagy benne, ha ki lehet fizetni csak a forintos részt és nem csak az egész hitellel együtt lehet lezárni? Utóbbi esetben erősen bukik a nyereség egy része.

rikitiki 2012.09.25. 12:36:37

@spongya.bob:
"Azt is írod, hogy MI VAN HA VALAKI NEM TUDJA MEGTAKARÍTANI A HAVI KÜLÖNBÖZETET?
- Válasz: Akkor nem köt árfolyamgát szerződést"

Ezt hiányolom végig. Ezt mondanod nem egyenlő azzal, hogy mindenkinek megéri, vagy a többségnek megéri.

Ráadásul szerinted ilyen az emberek 85%-a.

Van egy súlyos feltétele annak, hogy megérje az árfolyamgát - félre kell tenned, amit a törlesztőn megnyersz.
Ezen ugrotok át mindig, én meg ezen akadok fenn mindig.

ÉN úgy ajánlom bárkinek is az árfolyamgátat, ha tisztában van vele, hogy csak és kizárólag akkor éri meg, ha valóban félreteszi a különbözetet.

Szerinted ez az emberek 15%-a.

Bár matematikailag mindenkinek megvan a lehetősége hogy jól éljen a lehetőséggel, de a szükséges feltétel miatt ez az emberek kisebb részére lesz igaz.
Én nem tudok eltekinteni a szociális tényezőktől, ha a nyereség/veszteség kérdését az határozza meg.

A lottó ötössel matematikailag mindenki nyer. Semmilyen feltétel nincs.

Itt csak és kizárólag az nyer, aki félreteszi a különbözetet. Szó sincs arról, hogy mindenki nyer, hogy a többség nyer, mert a többség nem tudja félretenni, vagy körülményei miatt, vagy mentalitása miatt, ez mindegy a kérdés szempontjából.

Általában azért hoztam fel a hitelfelvételt, mint példát, mert kinek éri meg bármilyen? Aki befekteti, és nagyobb hozamot mutat fel, mint a kamat.
Matematikailag erre mindenkinek van lehetősége. Aki viszont feléli a hitelt, az veszít rajta.

Ajánlasz mindenkinek hitelt?

Folyamatosan azt hangsúlyozod, hogy mindenkinek megéri MATEMATIKAILAG, és mindenki jól jár vele.

De - zárójelesen - csak előkerül, hogy aki nem teszi félre az nem fog jól járni vele, és szerinted ilyen az emberek 85%-a.

Részemről lezártam, nem tudok a mondanivalóm lényegéhez többet hozzátenni.

Én azt hangsúlyozom, hogy nem éri meg mindenkinek, csak annak, aki félreteszi az összeget.

A poszt azt hangsúlyozza, és ehhez csatlakoztok sokan, hogy matematikailag mindenkinek megéri, és nem is tud a posztíró olyan esetről, amikor nem éri meg.

Frászt, matematikailag is csak akkor éri meg, ha félreteszed. Ha nem teszed félre, akkor nem éri meg.

Továbbra is mosóporreklámot folytattok, ajánljátok mindenkinek, bármikor, minden nehéz helyzetben lévő hitelesnek, nem veszíthet vele, miközben eleve nehéz helyzetben van, és az apróbetűs részről nincsen szó - ha NEM teszi félre, akkor rosszul fog járni.

Az apróbetűs részről pedig úgy feledkeztek el mindig, hogy szerintetek az emberek 85%-a ilyen, de ez mégsem érdekes, mert matematikailag akkor is megéri neki.

Uff.

rikitiki 2012.09.25. 12:44:35

@spongya.bob: Igazad van. Ha közben is lekötöd az a betéten további nyereséget jelent - az én értelmezésemben már benne volt a kamat, ezt nem ellenőriztem.
Amennyiben lehet előtörleszteni csak a gyűjtőszámla hitelt (nem tudom) akkor érdemes előtörleszteni a fix időszak végén, és nem vesztesz a betét/hitel kamatmarzson.

Ilyen feltételek mellett nem lesz break-even, mindig nyersz.

A lényegi ellenvetésemen nem változtat - ha félreteszed a pénzt. Ha nem teszed félre, akkor összességében nem nyersz, sőt rosszabbul jársz.

Lásd előző hozzászólásom.

rikitiki 2012.09.25. 12:47:46

@igazi hős: Én csak a jelenlegi kamatmarzsot vettem figyelembe. Változatlan alapkamatot feltételeztem a számításomban.

igazi hős 2012.09.25. 13:02:27

@rikitiki: Hát ez az, amit nem tudunk előre. Én '99-ben vettem fel lakáshitelt, aminek jegybanki +1% volt a kamatozása. Szépen megrajzoltam az általam reálisan kívánt görbét, aztán 2003-tól elég csúnyán eltért a kettő. Szerencsére a végén már kevés tőke kamatozott 10% felett, de nem jó érzés dupla annyi kamatot fizetni, mint amennyit korábban gondolt az ember.

spongya.bob 2012.09.25. 13:11:46

@rikitiki:

Nem számoltam végig a különböző forgatókönyveket. Viszont valóban az éri meg a legjobban, ha félreteszed és előtörlesztesz.
Ha valaki hülye hozzá, hogy az ajándékba NÁLA HAGYOTT PÉNZT ne költse el....azzal nem lehet mit csinálni, adja a banknak.

"De - zárójelesen - csak előkerül, hogy aki nem teszi félre az nem fog jól járni vele, és szerinted ilyen az emberek 85%-a."
- Ez privát vélemény, NEM MATEMATIKA. Fogalmazzunk úgy, hogy az átlag magyar állampolgárnak lövése sincs a pénzügyekhez és UTÁL megtakarítani. DE EZ PRIVÁT VÉLEMÉNY.

És megint itt a JÓL JÁR VELE DOLOG.
Hát az a helyzet, hogy amint leírtuk neked, a devizahiteles elkölt 1,9 millió forintot 5 év alatt (nominális értéken !!!) és csak 1,5 millió után fizeti a kamatokat 5 év múlva (gyűjtőszámla). Sőt, ha a pénz időértékét beleszámolom, akkor 2,1 milliót költ el és 1,5 milió után fizeti a kamatot. Tehát 600 ezer forinttal többet költ mint tehetné, amit AZ ÁLLAM ÉS BANK FINANSZÍROZ HELYETTE. Tehát PÉNZÜGYI SZEMPONTBÓL akkor is jól jár, csak körülményesebb kimutatni. (És nincs is kedvem senkit győzködni, hogy menjen be a bankba talált pénzért.)

De mint mondtam: aki nem érti a pénzügyeket és nem érti mi történik (fogyasztás vagy megtakarítás értékelése) az nem fogja fel mi történik.

Ami a 85%-ot illeti:
Igazság szerint ki tudnám neked mutatni azt is, hogy ha ELKÖLTÖD A ÖSSZES PÉNZT, amit havonta spórolsz, akkor is jobban jársz pénzügytani szempontból....de mivel ez komplexebb, több változóval kell számolni és a költések hasznossága sokkal szubjektívebb tényező, mint a pénzösszeg kimutatása, ezért nincs hozzá kedvem.

Ha te vagy másik egymillió nem érti...hát nem kell mindenkit megmenteni önmagától, főleg azokat nem, akik nem engedik.

bankvezér 2012.09.25. 14:03:04

Akik itt most ezen a szaron vitatkoztok, szálljatok már magatokba!!!
Remélem fiúk, hogy a ti adótokból és a szüleitek nyugdíjából "segíti meg" a kormány a devizaadósokat az árfolyamgáttal. Mert ez valójában egy minimális kártérítés a két tolvaj (bankok+Fidesz-kormány) részéről a megkárosított adósok részére.
Akinek nincs devizahitele, az azt kéri és követeli a FASZFEJ Fidesz-kormánytól, hogy az adósokat ne segítse meg, a hitellel nem rendelkezők pénzéből, hanem szolgáltasson nekik jogot, az igazságszolgáltatás keretében! De legalább ne akadályozza, ne befolyásolja az igazságszolgáltatás munkáját!
Remélem belebukik ebbe az aljas mocskos csalásba ez a faszfej társaság! Ez esetben a következő választás után káosz várható.

Veder1 2012.09.25. 14:43:12

Érdekes, hogy nálad a kamat-rész kisebb a tőke-résznél már az első évben is, a valóságban ez ellenkező. Most vagy te nem veszel figyelembe valamit (mondjuk költség), vagy a bankok hamisítják meg a számításaikat.

Egyébként ha már elérte az 50-50%-os arányt a tőke/kamat kb. nullára lehet kijönni a dologból. Egy előnye viszont van, hogy ha a 275-ös HUF árfolyamotv átlépi a CHF, az e fölötti rész az állambácsi átvállalja. Tehát egyfajta biztonsági hálót képezhet. Persze ezt is megváltoztathatják, de placebonak addig is megteszi.

igazi hős 2012.09.25. 14:57:00

@Vödör: Ezt számold át újra: a kamat- és tőketörlesztés aránya a futamidőtől és a kamattól függ. Egy 5 éves 7%-os hitel első részletében 71% a tőke rész, egy 20 éves 7%-os első részletében 25%.

Veder1 2012.09.25. 15:24:09

Bocs, úgy értettem, hogy a hitelek nagy részét 15+ évre vették fel, így az első jó pár évben, a példával ellentétben, magasabb a kamat törlesztés, mint a tőke. Nekik segithet az árfolyamgát.

De 15 éves hitelnél már majdnem egál, hiszen már legalább négy éve fizeti, így a tőketörlesztése meghaladja az elengedett kamatot, ezért az elengedett rész kisebb lesz, mint a gyűjtőszámlán levő, amit kb. kompenzálhat a félretett pénz betéti kamata.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.25. 20:55:13

@anonymand:

"Különbség az eredeti és megnövelt között: 52 889
Gyüjtőszámlán felhalmozott tartozás az árfolyamrögzítés után: 1 592 355
A bankba tett különbözet: 1 963 260
A különbség a gyűjtőszámlán felhalmozott és a bankban levő összeg között: 370 905
Szerinted ez a 307 905 Ft. "A NYERESÉG"
Ott tévedsz azonban, hogy a megnövekedett törlesztőrészlet (180 773) azt jelenti, hogy A NYERESÉG 7, azaz hét havi befizetésre elég (7*52 889), viszont van még hátra a futamidőből 36 hónap."

És mi a helyzet a bankba tett különbözet 370905Ft-on túli részével? Elvitte a kiscica? :) Mert ha nem, akkor az is elég további 30 havi befizetésre.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.25. 22:09:35

@spongya.bob:

"Ez olyan, mintha megkérdeznéd, hogy hány ember jár jól azzal, ha nyer a lottón."

Ez nagyon találó volt!

anonymand 2012.09.26. 03:59:16

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Igazad van, tévedtem. Ebben.
Ám nem tévedtem abban, hogy az élet nem egy papírlapon zajlik, az egzakt számok világában.
Nem tévedtem abban, hogy akinek most gondjai vannak a törlesztő befizetésével, vagy nem tudja félretenni a teljes összegét a törlesztőrészlet különbözetének (már borul is a szép papírforma), vagy nagy nehézségek árán ugyan befizeti a teljes összeget a bankba, ám pillanatnyi élethelyzet mit sem változik. És akkor finoman fogalmaztam.
A papírral ellentétben a való világban az infláció pont a napi megélhetést, a létfenntartást teszi egyre nehezebbé (mint erre korábban példát hoztam), és ezért igaz az, hogy csak "lauf" amit esetleg jelent az adósok túlnyomó többségének az általatok olyannyira propagált árfolyamgát. Azok, akik most a befizetés vagy késedelmes fizetés határán állnak, mit tehetnek, milyen megoldást válasszanak? A 90 napon túl nem fizetők száma növekszik. Akik ebben a helyzetben (épp a határon lavíroznak) az árfolyamgátat igénybe veszik, az oly csábító nyereség reményében sem képesek megtakarítani a különbözetet, és holnap még annyira sem.

Tisztelettel:
anonymand

rikitiki 2012.09.26. 09:42:29

@ccactus: A lottónál nem feltétel, hogy előtte 5 évig félretegyél havonta.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.26. 20:41:05

@anonymand:

"Igazad van, tévedtem. Ebben.
Ám nem tévedtem abban, hogy.."

A nagy gond az, kedves Anonymand, hogy bizony azokban is tévedtél. Csak azokat még nem láttad be. Én meg meguntam a győzködésedet. Leírtam érveimet, és téged nem győzött meg. Remélem, hogy másokat meg igen.

Mindenesetre lelked rajta, ha valakit sikerült lebeszélned róla, hogy igénybe vegye az árfolyamgátat.

anonymand 2012.09.26. 21:43:24

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Lelkem rajta, a Tied meg az indexen.
1:1

Tisztelettel:
anonymand

bankvezér 2012.09.27. 19:53:20

@ccactus:
Milyen érdeked fűződik neked ahhoz, hogy rossz tanácsot adjál a már amúgy is becsapott adósoknak???
1. Minden devizaadósnak jelentős túlfizetése van. 2. Ráadásul árfolyamgát nélkül is csökkennie kell a törlesztő részletnek.
3. És egyébként aki belép az árfolyamgátba, az veszélyezteti a perelési lehetőségét.

bankvezér 2012.09.27. 20:53:44

@ccactus: Esetleg válaszolhatnál a kérdésemre. :)
Milyen érdeked fűződik neked ahhoz, hogy rossz tanácsot adjál a már amúgy is becsapott adósoknak???

bankvezér 2012.09.27. 21:04:48

@ccactus:
Régebben droli is írogatott ide. Most mi van vele?
Itt hagyta a szellemi csökötteket a fenébe? :DDD

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.27. 21:18:32

@bankvezér:

A te álláspontodnak nem látom realitását. De persze lehet, hogy tévedek, majd térjünk vissza rá, ha sorozatban jönnek a győztes perek. :) Vagy legalább egy! :))

anonymand 2012.09.27. 21:25:02

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Már megbocsáss, hogy becézni merészeltem, idézem teljes címét:
"Nívó makrogazdasági index"
2012.02.18. 01:25 bogancs
Az jogosított fel, hogy a linkben is hasonlóan szerepelt:
nivo.blog.hu/2012/02/18/nivo_index

Apropó!
Újabb születésnapon vagyunk túl, Isten éltesse (8 napig lehet büntetlenül köszönteni) a kisdedet!
Hogy rohan az idő! Már nyolc hónapos múlt, a kimúlt...

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: remélem nem sokat tévedtem, legalább is nem annyit, mint szoktam...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.27. 22:42:13

@anonymand:

Amúgy, a nívó index is frissítve van augusztusig, tudod! És a legfrissebb építőipari +7,6%-os növekedés még nincs is benne. :)

anonymand 2012.09.28. 05:06:12

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Ugye Te sem gondolod komolyan amit leírtál?
"Amúgy, a nívó index is frissítve van augusztusig, tudod! És a legfrissebb építőipari +7,6%-os növekedés még nincs is benne. :)"
Tudod a tisztességtelenségnek is van határa.
Szerintem.
Te minden igyekezettel azon vagy, hogy rácáfolj.

"Ezt kikerülendő, kísérletet teszek arra, hogy havi rendszerességgel összeszedem a különböző makrogazdasági adatokat, és abból valamifajta indexet képzek, így próbálván objektív képet kapni az aktuális gazdasági helyzetről, illetve az előző időszakokhoz képesti eltérésről, tehát arról, hogy jó, vagy rossz irányba haladnak-e a dolgok." - ha egy csajnak ilyen a havi rendszeresség, az már klinikai eset.
"Épp ezért én itt mindenki számára átlátható és követhető, ellenőrizhető módon képezem meg ezt az indexet." - Átlátható.
Követhető.
Ellenőrizhető.
vs
"2011.11 -1465
2011.12 -1540
2012.01 -2555
2012.02 -2581
2012.03 -2739
2012.04 -2282
2012.05 -2203
2012.06 -2154
2012.07 -2120
2012.08 -2084" - "Itt-ott módosult a viszonyítási alap, és a pontérzékenység. Az új módszertant majd leírom."
Itt-ott.
Módosult a viszonyítási alap.
Majd.

"A későbbiekben aztán a lefixált paraméterek alapján minden hónapban közzéteszem az index alakulását egy kis elemzéssel körítve." - teljesül ez is, mint az egymillió új munkahely.

"Én a poszt szerzőjének azt a szándékát látom, hogy segítséget kíván nyújtani az átlag olvasónak, hogy könnyebben eligazodjon, és ne kelljen magának összehordani a legfontosabb adatokat. Helyes!" - írtam én, a balga.
anonymand 2012.02.18. 07:29:29 - Joooe-nak.
Most ugyan mit írjak Neked?

"Amúgy, a nívó index is frissítve van augusztusig, tudod! És a legfrissebb építőipari +7,6%-os növekedés még nincs is benne. :)" - azt, hogy a fogyasztás meg 2%-al csökkent?
Vagy esetleg, hogy a beruházások...
Átlátható, követhető, ellenőrizhető.

Azért érdekes beleolvasni a 191 bejegyzésbe (kivéve az enyémeket), hogy milyen vágyakozásokat generáltál.
Mint választások előtt az elszámoltatás ígérete.

Oszt idelöksz egy számsort, hogy toljam fel magamnak.
Átláthatatlan, magyarázatlan, követhetetlen, ellenőrizhetetlen.
De döngeted a melled: "Amúgy, a nívó index is frissítve van augusztusig, tudod!"
Ez a nívó?
Idáig süllyedni?
Mentél volna tengeralattjáró-kapitánynak.
Az minél mélyebbre süllyed, annál jobban megbecsülik...

Tisztelettel:
anonymand

Ps.: remélem nem hiányzik, hogy számtalan menet közben tett ígéretedet nem idéztem ismét...

bankvezér 2012.09.28. 09:43:20

@ccactus:
A Kúria még csak most méltóztatott egységes irányelveket meghirdetni a devizahitelek ügyében.
Majd most már sorozatban indulnak a perek. És itt ezer milliárdos tételekben fognak a bankok kártérítést fizetni. Remélem megérted a dolog súlyosságát, a kártérítés nagyságára tekintettel. :)))

bankvezér 2012.09.28. 09:44:54

@anonymand:
"Mentél volna tengeralattjáró-kapitánynak.
Az minél mélyebbre süllyed, annál jobban megbecsülik..."

Hadd tegyem rá szőrös mancsomat, erre a remek beszólásra. :)))

anonymand 2012.09.28. 16:18:45

@bankvezér:

Tisztelt bankvezér!

Használd egészséggel!

Tisztelettel:
anonymand

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.28. 16:50:24

@anonymand:

Tényleg! @bankvezér: álláspontjáról mi a véleményed?

anonymand 2012.09.28. 19:36:08

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

"Tényleg! @bankvezér: álláspontjáról mi a véleményed?" - sejtheted.
Ő ugyebár azt állítja, hogy perek tömegével vissza lehet szerezni a pénzeket.
Ha jól sejtem erről szól a kérdés.
Mivel pénzügyi témában, bankjogban nem vagyok járatos, gyakorolt szakmámtól messze esik, ezért kialakított véleményem csak és kizárólag az ez ügyekben olvasottak alapján, illetve saját banki tapasztalataim alapján kerül megfogalmazásra.
Azt nyilván Te is olvastad, hogy egy devizahiteles jogerősen pert nyert, majd a Kúria is foglakozott a dologgal.
Már ez is jelzi, hogy olyan nagyon nem lehetnek rendben a banki törvények és nem biztos, hogy a bankok viselkedése tisztességes. Ez szerintem jogszabályi hiányosságokra, hibákra vezethető vissza.
Hogy egy devizahiteles milyen eséllyel szállhat perbe?
50-50% az esély a nyerésre és a vesztésre is.
A fizetési nehézségekkel küzdőknek az esélye pedig konvergál a nullához. Nekik nincs pénzük ügyvédre sem, nemhogy jó ügyvédre. Aztán ott az időtényező. Ha végül Strasbourg-ig kell menni, már az unokáik is nyugdíjasok lesznek, mire ítélet születik.
Én nem tudnám jó szívvel javasolni, hogy menjenek perre, erre akkor lenne jó esélyük, ha precedensjog lenne, és azonos tartalmú beadványoknak, az első nyert per után, csak azonos kimenetele lehetne.

Tisztelettel:
anonymand

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.28. 19:40:09

@anonymand:

Én a nyerési esélyt 5% alá taksálom. De majd meglátjuk, ha érkeznek az ítéletek. Viszont az biztos, hogy eközben lemaradnak az árfolyamgátról.

Persze tudom, hogy szerinted ez úgyis csak inkább előny a többség számára. :)

Akkor meg már próba szerencse alapon lehetne akár perelni is annak, aki 50% nyerési esélyt lát.

anonymand 2012.09.28. 19:44:33

@ccactus:

Tisztelt ccactus!

Feldobok tízszer egymás után egy kétforintost. Hétszer írás, kétszer fej az eredmény.
Mennyi az esélye, hogy az utolsó dobásra fej lesz az eredmény?

Tisztelettel:
anonymand

rikitiki 2012.09.28. 21:26:24

@ccactus: Adott esetben per esetén pl. leginkább 3 témában, a devizában történő költségelszámolás, középárfolyamtól eltérő árfolyamok alkalmazása, nem átlátható kamatmódosítások esetleges ügyfélre nézve kedvező döntés esetén anyagilag igen komoly tételek lehetnek. Amiről az árfolyamgáttal lemond.

Legalább ilyen érdekes kérdés a "kamatkockázat" amit anonymandon kívül más nem nagyon feszegetett.
A fix időszak után semmilyen előírás nincs a bank által számított hitelre:

"Egyik olvasónk megosztotta velünk a bankjától az árfolyamgátra adott ajánlatát. Eszerint az adósnak a rögzítés időszaka alatt a havi törlesztőrészlete 57 ezer forint, a védernyő ötéves időszaka után azonban több mint 90 ezer forintot kell majd fizetnie. A semmilyen kalkuláció alapján sem érthető tehernövekedés oka, hogy a bank a gyűjtőhitelre majdnem 15 százalékos (!) kamatot állított be. "
"Akadnak viszont pénzintézetek, amelyek visszafogottabbak ezen a téren. A CIB a lakáshiteleknél 11,35 százalékos, a szabad felhasználású kölcsönnél pedig 12,35 százalékos kamatot alkalmaz. A K&H már most közzétette, hogy a háromhavi Buborhoz képest 4,2-5,2 százalékpontos felárat számít majd fel (ez kamatként most szinte hajszálra megegyezik a CIB-es számokkal). Ezzel azonban nagyjából be is fejeződik azoknak a bankoknak a sora, amelyeknél az árfolyamgátra jelentkező adósok még a szerződés megkötése előtt tájékozódhatnak a várható terhekről.

Az Erste és az OTP (az előbbi példában egyébként éppen ők szerepelnek) külön kondíciót hirdetnek majd a gyűjtőhiteleseknek."

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.29. 17:06:12

@rikitiki:

"A fix időszak után semmilyen előírás nincs a bank által számított hitelre:"

De igen, van. A bank aktuális hirdetményének megfelelő forint-lakáshitel kondíciói érvényesek a gyűjtőhitelre az öt év letelte után.

rikitiki 2012.09.29. 18:04:22

@ccactus: Egyrészt, ezt magam is írtam, mely szerint a törvény valami ehhez hasonlót fogalmaz meg. A gyakorlatban viszont nem teljesen biztos, hogy így néz ki, mint az idézett szövegem is sugallja.

Megnéztem az Erste hirdetményét az árfolyamrögzítésre vonatkozóan.

"10. (...) A rögzített árfolyam alkalmazási időszakát követően a
gyűjtőszámlahitel futamidejének végéig a Bank Hirdetményében a gyűjtőszámlahitelre
vonatkozóan (Gyűjtőszámlahitel II. konstrukció elnevezéssel) piaci kamatot állapít meg."

Ez alapján nem fog mindenképpen az egyéb forinthitelek kamataihoz "ragaszkodni" mert más konstrukció. Majd kiderül a gyakorlat mit hoz.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.09.29. 18:45:19

@rikitiki:

Szerintem ez pont azt jelenti, hogy a piaci forinthitel kamatláb lesz az érvényes, a konstrukció neve pedig Gyűjtőszámlahitel II.

Nzoltan 2012.09.29. 21:43:09

Biztos van benne valami susmus, mert a bankok nem mennek bele a hitel forintosításába napi árfolyamon. Szóval valamiért a bankoknak így sokkal jobb. És azt se felejtsük el, hogy nagyon sok hitel kamatát az égbeküldték, pedig a CDS korántsem akkora mint egy évvel ezelőtt. Most sok hiteles úgy járt, hogy ugyanakkora vagy nagyobb törlesztőt penget havonta, mint mielőtt beléptek volna az árfolyamrögzítésbe.
Saját példa. Árfolyam rögzítés előtti idők: 190 frank havonta, árfolyamrögzítés után pedig 235 frank (én nem léptem még be).

Tehát Rögzítési időszak kezdete előtt:
190CHF*230=43700 Ft

Rögzítési időszak kezdete után:
235CHF*230=54050 Ft

Mivel a hitel Unitlinked és ha mondjuk belépek a rögzítésbe:
235CHF*180=42300 Ft

Köszönöm az AXÁnak! :-P Tehát én kb ugyannanyit fizetek, közben az árfolyamkülönbség egy részét pluszban megkapja a bank az államtól és a CDS is több száz ponttal lejjebb van mint egy évvel ezelőtt. Hát hülye lenne a bank nem tukmálni az adósra az újabb átbaszást.

A dúrva az, hogy nem csak a hiteleseket szopatja a bank, hanem a többi adófizetőt is mert az államon keresztül extrasápot szed be tőlük is.

Nzoltan 2012.09.29. 21:44:55

És azt elfelejtettem írni, hogy a forint jelzáloghitelem kamata és a frankhitel kamata között kb fél százalék a különbség. Mind a kettő 11 százalék fölött tanyázik.

Nzoltan 2012.09.29. 21:47:36

És még egy szépség: Sokan basztatják az egyszerű embert, hogy milyen hülye, hogy devizahitelt vett fel. Pedig a hiteltenácsadók is legalább akkora hülyék. Pont egy ilyentől vásároltam a jelenlegi házamat, mert bebukta a devizahitelt. :-D

bankvezér 2012.09.29. 22:28:05

@Nzoltan:
Te vagy az én emberem !
Amit Te írsz, az a való élet, a többiek itt csak szarakodnak.

Axás 2012.11.24. 20:02:20

Én azt nem értem és segítsetek egy kicsit,hogy mikor a bankba voltam a rögzítést kérni azonnal felajánlották,hogy "csak most csak nekem,teljesen ingyen"annuitásossá alakítják a szerződésem tőke-halasztottról.A UL biztosításom úgy se termel annyit ami jó nekem,holott azt se mondtam mennyit teszek bele évente.Most meg mindenhol a megmaradt pénzt akarják lakástakarékba tetetni,vagy befektetni.Nekem ez nagyon gyanús.Mielőbb írjatok,mert a határidőm dec.10,mielőtt visszafordíthatatlanul elcseszem az utolsó megmaradt megtakarításunkat.

Axás 2012.11.24. 20:15:43

@rikitiki: Tudod mikor a kezedben van az okirat tervezet,valahogy tényleg olyan számok vannak benne pontosan leírva amire azt mondták nem lehet tudni mennyi?A gyűjtőszámla futamidejét se tudták megmondani,mert azt majd a bank határozza meg.A véleményem az,hogy ha maximumot nézünk a futamidőm vége,tehát:kb.3000 forint öt évig=180000 a gyűjtőszámlán,utána 9 év kb.3500-ról indulva=378000Ft.Tényleg csak paraszt módon számolva,de nem is tudom...

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.11.30. 19:16:07

@Axás:

Szerintem ne alakítsd át annuitásossá! Lépj be az árfolyamgátba, ezzel lecsökken a havi törlesztőd. Azzal, hogy tőke halasztottban vagy, duplán jól jársz, mert tőkét még nem törlesztesz, így a gyűjtőszámlahiteled nem gyűlik, mert oda csak a törlesztő tőkerészének 180 Ft feletti része kerül, a kamatok 180 Ft feletti részét elengedik.

A UL biztosításodat pedig használd előtörlesztésre lejáratkor. Esetleg megteheted, hogy abból a pénzből, vagy egy részéből, amit megtakarítasz a lecsökkent törlesztőd miatt, azt beteszed egy lakástakarékba, a legrövidebb futamidejűbe. Ennek 10% felett van az éves hozama, és a futamidő végén (4 év 4 hónap) ezt is a hiteled előtörlesztésére használod. Ez, és az UL biztosításod, plusz az, hogy nem gyűlik a gyűjtőszámlahiteled, lehetővé teszi azt, hogy az árfolyamrögzítés vége után is kellemes törlesztőrészleteid legyenek.

(Ez csak tipp, de szerintem az árfolyamrögzítést meg fogják majd hosszabbítani 2017 utánra is, ha Orbánék maradnak kormányon 2014 után. Ha belegondolsz 2018 tavaszán választások lesznek, ezért nem hinném, hogy a kormány 2017 nyarán szeretné, ha megugrana az emberek devizahitel törlesztője. Szerintem arra fog ez kifutni, hogy a 180 Ft-os árfolyamgátat is véglegessé teszik a bankadóhoz hasonlóan. A gyűjtőszámlahiteleket meg majd részben vagy egészben átvállalja a végén az állam.)

Axás 2012.12.05. 19:21:22

@ccactus: Jó lenne ha a tipped bejönne,de gondolj bele:a frank növekvő tendenciájával 5 év múlva talán négyszáz fölött lesz az árfolyam/mert tényleg mitől is csökkenne számottevően/,akkor az azt jelentené.hogy a kormány közel ugyanolyan hitelt törlesztene mint én,na de miből,és legfőképp minek???Voltunk a közjegyzőnél,kérdeztem tőle egy pár dolgot,és meg kell,hogy mondjam bánom az egészet.Tényleg csak időhúzás,és arról szól,hogy a jövőben lesz egy hiteled,nem tudod mekkora,milyen THM,nem fizetheted ki hamarabb,hogy ne bukj sokat,a forint instabilitásáról nem beszélve...láttuk már 25%felett,és bármit megtehetnek,kétharmaduk van.Ez az egész tényleg csak a bankoknak jó.Van benne egy Állami kezességvállalás,kérdem én minek?A bank nem kockáztat semmivel se többet,mint most ha lefoglalja a házat.Csak azt biztosította magának,hogy addig őrizzük az állagát,amíg feltornázzák megint az ingatlan árakat.Az Állam miből gondolta,hogy be fogja tudni hajtani rajtunk,ha hajléktalanok leszünk még kb.10millió banki tartozással?Szóval a döntési kényszer után higgadt fejjel átgondolva ez csak újabb "Állami Bankmentés"a mi pénzünkön.Megint eladtak minket a bankoknak,de most már megvették az Államunkat is kilóra.Bocsi hátradőlve ingyen megkapták.All In.
Magán vélemény:akinek még nem késő meneküljön,és ne írja alá a"ragasztós légypapírt"

Axás 2012.12.05. 19:35:16

@bankvezér: Egyet kell értsek vele.Pontosan ebbe fog belebukni a kormány 2017 telére,utána elszabadulnak a dolgok.De bárcsak tévednék...

bankvezér 2012.12.05. 20:40:27

@Axás:
Mit mondhatok?
Csak az a biztos, ami már megtörtént.
Aljas dolgok történnek a háttérben. Biztosan tudod, hogy mit nyilatkozott pár napja Róna Péter..
Meglátjuk mi lesz..

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2012.12.05. 20:49:56

@Axás:

"gondolj bele:a frank növekvő tendenciájával 5 év múlva talán négyszáz fölött lesz az árfolyam/mert tényleg mitől is csökkenne számottevően/"

zsiday.hu/blog/gyeng%C3%BClhet-e-sv%C3%A1jci-frank

Ha tényleg úgy lenne ahogy írod, vagyis tényleg 400 Ft lesz a svájci frank, annál többet nyersz az árfolyamrögzítéses időszakban. Nem mindegy, hogy addig is 400 Ft-jával fizeted a törlesztődet, vagy 180-nal. És ne feledd, öt évig a törlesztőd kamatrészének árfolyamkülönbözetét ténylegesen elengedik, és csak kis rész gyűlik a gyűjtőszámlán.

Magánvélemény: Ha 2017-ben csakugyan 400 Ft lenne a svájci frank, akkor valószínűleg azt ismételten kezelni kell. Akár az árfolyamgát idejének meghosszabbításával, akár máshogy.

Persze a döntés a tiéd. Ha addig is úgy gondolod, hogy inkább bevállalod a mindenkori árfolyamnon való törlesztést és az árfolyamkockázatot a következő 5 évben, és úgy érzed, hogy akár 400 Ft-os frankárfolyam mellett is biztosan tudsz törleszteni, akkor nem feltétlenül kell belépned.

Képzeletműhely 2013.01.04. 23:42:24

Két baromi nagy gond van ezzel a devizahitellel. Az egyik, hogy megint ki a fene kérte, hogy az ormány megint piszkáljon bele a népek dolgába. A másik, hogy miért nézik az embert megint hülyének?
Az emberek magánhitelt vettek fel magáncélra és szeretnék tudták jól, hogy nem ajándékot kaptak, hanem hitelt, amit vissza kell fizetniük kamatostul.
Az ember nem hülye, hogy azt hiszi, a kamat az egész futamidőre x%. Tudja jól, hogy a kamat az egy évre van meghatározva. Valamint tudja jól, hogy kamattal kell kifizetnie a hitelt. Még azt is tudja nagyon jól, hogy a felvett hitelének kb a dupláját kell visszafizetnie. Sőt, még azt is, hogy nyugaton a nálunk 5-6x több fizetésből élő átlagembereknek ennél jóval kevesebbek kell csak. Az ember nem hülye, csak próbál élni. Szeretne egy lakást, meg családod és hitelt vesz fel, hogy legyen hol laknia. Persze, biztos vehetne önerőből is valamit, de akinek ma van 20-25 évesen 7-8 millió a zsebében, annak vagy apuci tette azt oda vagy nem átlagmunkából él.
Szóval az ember felvette a hitelt és hajlandó azt normális keretek között visszafizetni. Viszont nem normális körülmények között már becsapottnak érzi magát. És jogosan.
A fenti példában levezetett hitel nagyon szép kép, csak sajnos nem igaz. Sajnos ma ott tartunk, hogy aki 5 éve 55.000 svájci frankot vett fel 35 évre, ami akkor 8,5 millió ft-ot jelentett, az mára közel 5 milliót fizetett vissza, de még mindig 53.000 svájci frank a tartozása, a törlesztője 45-ről 100-ra ment fel, ami több, mint a duplája és ha jelenlegi árfolyamon marad még 30 évig a frank, akkor még kb 35 misit fizet vissza.
Tudom, 35 év az nagyon hosszú idő, de a legtöbben nem 10 évre vettek fel hitelt, hanem ilyen beláthatatlan időre sajnos.
És hogy ennek mi az oka?
Hát az, hogy a kedves bank azt ajánlotta, hogy ezt vegye fel. Mert hogy ez neki nagyon-nagyon meg fogja érni. Csak azt nem mondta a kedves bank, hogy nem az ügyfélnek, hanem saját magának.
Szóval ha egy országban az normális, hogy 35 évre veszel fel 8,5 misit és 5 év múlva úgy látod, hogy még 35-öt fogsz visszafizetni, akkor az normális? Milliárdok mentek el holmi el sem készült négyes metróra, de ehhez képest potom kis 8,5 millió ft miatt emberek életét kell tönkretenni 30-40 évekre. Ez normális?
És akkor erre jön a megváltás, az árfolyamgát.
Kinek? Minek? Ez nem segítség.
Ez megint két szereplőnek jó. A banknak, mert a drága kormányunk megint közpénzeket játszhat át a bankok kezébe azzal, hogy átvállalja a 180 feletti részt. A kormánynak pedig azért, mert ezzel összeugrasztja a polgárait, akik egymást marva nem érnek rá összefogni és kiállni az érdekeikért a kormánnyal szemben.
Ez az egész semmi másra sem jó.
Én, mint devizahiteles mondom, hogy ha 120 évre kitolják is az árfolyamgátat, akkor sem fogom igénybe venni és akit csak lehet rábeszélek, hogy tartson velem.
Megyünk a bíróságra és normális visszafizetési feltételeket kérünk. Egy állampolgártársamtól sem várom el, hogy a tőle beszedett adókból az én devizahitelemet fizesse ki. Nem kértük ezt a kormánytól sem. Milyen jogon teszi ezt? A bíróság majd eldönti. Talán még ott lehet valami normálisra számítani.
Talán ott nem néznek majd hülyének!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.05. 21:08:05

@Recsneleg:

"Én, mint devizahiteles mondom, hogy ha 120 évre kitolják is az árfolyamgátat, akkor sem fogom igénybe venni és akit csak lehet rábeszélek, hogy tartson velem.
Megyünk a bíróságra és normális visszafizetési feltételeket kérünk."

Ez nagyszerű, csak az a kérdésem, hogy mikor mész már a bíróságra? 2008-ban szállt el a svájci frank árfolyam, lassan már öt éve. Mire vársz még? Meddig akarsz még szívni?

Képzeletműhely 2013.01.05. 21:26:56

@ccactus:
"Ez nagyszerű, csak az a kérdésem, hogy mikor mész már a bíróságra?"

Már bíróságon van az ügyem. A BAÉSZ-nál a papírjaim, akik eljárnak sok-sok devizahiteles ügyében.
Már kapott a bank egy levelet, hogy per nélkül egyezkedjen velem, de nem válaszoltak rá 30 nap alatt, így az ügyem már a bíróságon.
Sajnos egyedül hiába mentem volna bíróságra. Pár éve próbálkoztam ügyvédeknél, de kiröhögtek, hogy mit akarok én...
Mostanra jött el az idő, hogy végre tehetünk valamit és végre van egy szervezet, ahol csoportosulhatunk a cél érdekében és ahol neves ügyvédek dolgoznak mellettünk.
Szóval ne izgulj, már több ezer szerződés van a bíróságokon. Csak sajnos a tv-be ezeket nem mondják be.
Ajánlom figyelmedbe Kásler Árpád oldalát: kaslerarpad.hu/

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.05. 22:08:26

@Recsneleg:

Én drukkolok neked. Amúgy mi a per tárgya?

Nekem egyébként az árfolyamgát is bejött. Beléptem rögtön júliusban, amint lehetett, azóta 6-szor törlesztettem, összesen kb 150 ezerrel kellett kevesebbet törlesztenem, a gyűjtőszámla hitelen pedig mindössze 35 ezer gyűlt eddig össze.

Képzeletműhely 2013.01.05. 22:58:25

A per tárgya az, hogy vételi árfolyamon adták a pénzt és eladásin fizettetik vissza, így a szerződés semmis, mert így nem számít kölcsönnek.
Remélem, hogy sikerülni fog.

Az árfolyamgáttal még az a baj, hogy aláíratnak az emberrel egy szerződésmódosítást, amiben elismered a meglévő tartozásod és azzal már lehet, hogy nem tudnak mit kezdeni a bíróságon. Én meg nem akarom aláríni, hogy 14 millióval tartozom kamatok nélkül, mikor 8,5-et vettem fel és már kifizettem több milliót.
Én megértelek, hogy beléptél, csak én nem tudnék a lelkiismeretemmel elszámolni, hogy mások befizetett adóját nyúlom le vele igazából.
Meg ha már pereskedek, pláne nem módosítgatok szerződést.
Na meg persze bízom benne, hogy 1-2 év alatt lesz ebből a pereskedésből valami.
Egy nő most nyert az OTP-vel szemben. Valami olyasmi volt, hogy 12-t vett fel és már 17-et fizetett vissza, úgyhogy a banknak vissza kell adnia 5-öt és felejtsék el egymást. Ilyesmi eredmény nekem is jó volna.

rikitiki 2013.01.06. 19:15:59

@Recsneleg: Értem, de akkor is az árfolyamgát éri meg neked, hiszen még a hülyének is megéri az árfolyamgát.

Ccactus már összesen 150 ezret nyert vele, te meg jössz néhány tíz millióval...

Ne félj, ccactus majd el tud számolni a lelkiismeretével, ha kiderül hogy tömegesen nyerik a pereket a bankok ellen, millió forintos nagyságrendben, kivéve azok, akiket ő rábeszélt az árfolyamgátra a Nívó.blogon.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.06. 19:29:46

@rikitiki:

Majd azzal számolj el, hogy a nyugdíjasok nyugdíját csökkentenéd, hogy neked több pénzed legyen.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.06. 19:31:27

@rikitiki:

Úgyhogy ne trollkodj itt, ha megkérhetlek! Fentebb már kiderült, hogy annyit értesz a témához, mint tyúk az ábécéhez! Nehogy azt hidd, hogy eltelt néhány hét, és el van felejtve neked minden!

rikitiki 2013.01.06. 20:26:35

@ccactus: Én felhívtam a figyelmedet, hogy létezik jogi kockázat - lemondasz a későbbi per lehetőségéről a bankkal szemben. Nem vetted figyelembe, nyomtad tovább a szöveget mint egy rossz ügynök, a hülyének is megéri, mindenki nyer, senki nem veszíthet.

Most azonnal itt vagy, és személyeskedsz, jössz a hazugságaiddal. Ne tereljél. Vállald a felelősséget azért amit nagy nyilvánosság előtt leírsz.

A banki hitelügynökök boldog-boldogtalant rábeszéltek a hitelre. Te meg boldog-boldogtalant rábeszéltél az árfolyamgátra. Nagy nyilvánosság előtt, a blogodon, amit bárki olvashat.

Nagy magabiztossággal, minden ellenvéleményt, kockázatot fölényesen lesöpörve.

Ne lepődj meg, ha hasonló lesz a megítélésed, mint a hitelügynököknek.

Én nem trollkodok. Te hazudsz, már többször átrágtuk magunkat a témán és még sajnos nem sikerült semmivel alátámasztanod a személyeskedő rágalmaidat, de ez mindegy is, lassan megszokom tőled :) Nem rólam van szó, nem én kampányoltam a blogomon az árfolyamrögzítés mellett, hanem te.

Azért azt kíváncsian várom, hogy bemutasd hol derült ki, hogy annyit értek a témához mint tyúk az ábécéhez :)
Idézz valamit.

Vagy még inkább nyugodj le, magadat hoztad kellemetlen helyzetbe a túlzott magabiztosság és egó gyakran vezet ide, de ezért ne engem hibáztass.

A továbbiakban javaslom a higgadt, érveken alapuló, személyeskedést mellőző hozzászólásokat neked, ahogy az egy "igaz demokratához" illik. Még akkor is, ha egy rossz porszívóügynök, aki rossz terméket ajánl...

Talán most majd reagálsz érdemben a jogi kockázatokra.
Az árfolyamgáttal elismered a tartozásod jogosságát és lemondasz a jogorvoslati lehetőségről, de legalábbis megnehezíted.

Több ezer per van folyamatban, a Kúria állásfoglalása után még néhány ezerre lehet számítani.

De én csak egy tyúk vagyok, te meg az ábécétanár...

Azért próbálj kultúrált keretek között maradni, és a témánál maradni, ha már te hoztad fel a témát akkor ne offolj, és ne trollkodj :)

Képzeletműhely 2013.01.06. 20:36:06

@rikitiki: @ccactus:
Jajj-jajj emberek!
Ne veszekedjetek! Látjátok, ez az egész árfolyamgátas sztori már el is érte a célját. Mivel foglalkoztok? Veszekedtek és egymást győzköditek a saját igazatokról. Ne csináljátok! Ne dőljetek be ennek! Ne hagyjátok magatokat! Ne vitázzatok, hanem fogjatok össze, nézzetek együtt a kulisszák mögé és figyeljetek egymásra kicsit.
Sajnos, ebben az országban minden intézkedést azért hoznak, hogy összeugrasszák az embereket.
De ne hagyjuk magunkat jó? Össze kell fogni és együtt kimászni a kelepcéből. Aki már esetleg aláírta az árfolyamgátat és kiderül, hogy nem kellett volna, valahogy majd azokon is segítünk.
Egy a lényeg. Hogy együtt menjünk az úton a célért és ne egymás ellen.
Együtt erősek vagyunk! Vegyétek észre, hogy direkt ugrasztanak össze minket, hogy gyengék maradjunk. Ne hagyjuk! Fel a fejjel!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.07. 20:55:25

@Recsneleg:

Ezt nagyon szépen írtad, köszönök!

@rikitiki: Rikitiki! Én hajlandó vagyok megbékélni veled! Azt mondom, kezdjünk tiszta lappal. Vállvetve támogassuk egymást annak érdekében, hogy jobb legyen ez az ország, és jobb legyen benne élni mindenkinek. Vitassuk meg értelmesen, igaz magyar emberként, visszafogottan az elénk kerülő vitatott kérdéseket.

Mit szólsz? Szent a béke?

rikitiki 2013.01.08. 00:02:07

@ccactus: "Vitassuk meg értelmesen, igaz magyar emberként, visszafogottan az elénk kerülő vitatott kérdéseket. "

Vitatnám, de ugye az ellenérveket megfontolás nélkül söpröd félre, ha pedig kezded kapisgálni, hogy esetleg tévedhettél is, akkor durva személyeskedő ellentámadásba mész át. Nem először.

Nem rajtam múlik az értelmes vita.

Szent a béke, ha
a) elnézést kérsz, amiért ócska hazugságokkal tereled a vitát ismételten.
b) idézed, ahol én a magam számára több pénzt szeretnék a nyugdíjasok rovására.

Akkor kezdhetünk tiszta lappal.

Egyebekben pedig, ha nagy nyilvánosság előtt buzdítasz egy pénzügyi termék igénybevételére, mindenkinek válogatás nélkül ajánlva azt, akkor vállald a felelősséget.
Ha bejön, akkor fasza csávó vagy, és áldassék a neved. Ha nem jön be, akkor meg...más lesz a megítélésed.

Leírtam, hogy én is jónak tartom az árfolyamgátat, de egyáltalán nem mindenkinek, és nem elhallgatva, bagatellizálva a kockázatokat.

Másrészt, soha nem ajánlanék válogatás nélkül ezreknek egy blogon, ráadásul névtelenül, semmit.

Még friss levegőt sem.

A megfontoltságot vitatom részedről a poszttal kapcsolatban, a jószándékot egyáltalán nem.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.08. 22:13:36

@rikitiki:

"Szent a béke, ha
a) elnézést kérsz, amiért ócska hazugságokkal tereled a vitát ismételten."

Bocsánat! Bár megjegyzem, mikor megírok egy témáról egy posztot, utána általában nem az a célom, hogy a kommentekben meg eltereljem a témát, hanem pont az, hogy vitassuk meg. Csak olvasd vissza.

"b) idézed, ahol én a magam számára több pénzt szeretnék a nyugdíjasok rovására."

Ezt már lejátszottuk szerintem, sarokba is szorítottalak minden szálon, ha gondolod idézheted, de inkább bocsánatot kérek ezért is.

"A megfontoltságot vitatom részedről a poszttal kapcsolatban, a jószándékot egyáltalán nem."

Ott van a posztban a levezetés. Osztottam-szoroztam, félreértéseket eloszlattam, példákon keresztül átszámoltam, nem találtam olyan esetet, olyan kockázati elemet, amelyet végigszámolva az jött volna ki, hogy valaki rosszul járna az árfolyamgáttal.

Nem gondolom, hogy nem voltam megfontolt. Szerintem sokkal inkább felelőtlenség abban a hitben ringatni embereket, hogy majd a bíróság úgy dönt, hogy nem ér a nevem, nem devizahitel a devizahitel. De ha mégis így történne, akkor sem járhatnak rosszul azok, akik árfolyamgátba léptek. Mert a hiedelmekkel ellentétben nem kell benne elismerni semmit. Attól, hogy árfolyamgátban vagyok, és a törlesztőm egy részét átvállalja a bank és az állam, attól az én hitelem ugyanolyan hitel mint azé, aki nem lépett be az árfolyamgátba. Az eredeti hitelszerződésen nem módosítottunk semmit.

rikitiki 2013.01.09. 00:31:24

Szerintem meg nem játszottuk le, sarokba sem szorítottál, még arra sem tudtál választ adni, hogy én pl. nyugdíjas vagyok, vagy sem. Akkor mégis mire alapozod az állításod, ha semmit nem tudsz?
Ennyit erről a marhaságodról és annak valóságtartalmáról.

Álbocsánatot meg ne kérj, támaszd alá bármivel, hogy én magamnak szeretnék több pénzt a nyugdíjasok rovására. Ennyi. A sarokbaszorításba oltott bocsánatkérés során eddig nem sikerült eljutnod. Egyéb esetben sajnos fenntartom a véleményem, hogy egy hazug szar vagy, aki ha kellemetlen a vita, személyeskedni kezd érvek helyett.
Miért is estél nekem pl. ebben a témában pontosan?

---

Jogi kérdésekben nem vagyok járatos, de több fórumon felmerült, hogy gondot okozhat az eredeti szerződés megtámadásában az árfolyamgát. Ha lehetetlenné nem is teszi, de megnehezítheti.

Léhmann György ügyvéd szerint "Aki azonban az árfolyamgátat választja – figyelmeztet –, az módosítja a szerződést és ezáltal a Polgári Törvénykönyv alapján lemond a megtámadás jogáról.
... A Polgári Törvénykönyv 236. §-ban benne van, hogy aki a szerződést megerősíti, a megtámadás jogáról lemond."

(Az árfolyamgát jellemzői között szerepel, hogy a szerződésmódosításért a bank díjat nem számolhat fel.)

Én nem tudom a jogi kavarásba hogyan illeszkedik az árfolyamgát.
Te igen?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.09. 19:51:36

@rikitiki:

Majd ha békét kötöttünk, folytatjuk!

Itt a kezem, nem disznóláb! Nem jó dolog a haragtartás! :)

rikitiki 2013.01.14. 01:32:12

@ccactus: Hát ugye a haragot te tartottad, de örülnék ha meg tudnánk haladni azt a nívót, ahol a másik szavaiba próbálunk erőlködve belehazudni valamit. Ráadásul mesterségesen egymás ellen játszva társadalmi csoportokat sugallván, hogy amennyivel több/kevesebb az aktívaknak, annyival több/kevesebb a nyugdíjasoknak.

Ennél kicsivel azért bonyolultabban, és kevesebb személyeskedéssel/hazugsággal a jövőben, ha kérhetem.

Folytassa Ccactus!

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.15. 23:07:37

@rikitiki:

"Ráadásul mesterségesen egymás ellen játszva társadalmi csoportokat sugallván, hogy amennyivel több/kevesebb az aktívaknak, annyival több/kevesebb a nyugdíjasoknak."

Pedig ez így van! Ebben semmi sugallat nincs, ez nyilvánvalóság, határozott állítás. Az állam nem teremti a javakat, csupán csak újraelosztja. Az aktívaktól az inaktívak felé. A piaci szektortól az állami szektor felé. A gyermektelenektől a gyermekesek felé... stb.

"Ennél kicsivel azért bonyolultabban, és kevesebb személyeskedéssel/hazugsággal a jövőben, ha kérhetem."

Részemről rendben! Hasonlóakat kérnék én is tőled.

rikitiki 2013.01.15. 23:13:37

Akkor meg tudod-e mondani, hogy az aktívaktól származó adó- és járulékbevételek az államháztartás bevételeinek hány százalékát adják, a nyugdíjkiadások a kiadások hány százalékát adják?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.15. 23:24:42

@rikitiki:

A járulékbevétel 100%-ban az aktívaktól származik. Az SZJA bevétel is. A harmadik nagy államháztartási bevételi tétel az áfa már bonyolultabb, mert hiszen a nyugdíjas is fizet áfát, igaz a nyugdíjat meg a járulékból fizetik, amit 100%-ban az aktívak fizetnek. Ez a három adótétel lefedi az államháztartás bevételeinek a 70-80%-át.

A nyugdíjkiadások meg ezen belül a árulékbevételekkel vethetők össze. Úgy 25-30%.

Miért kérdezed?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.15. 23:37:49

@rikitiki:

Az államháztartás kiadásainak pedig kisebbik fele a jövedelem újraelosztásra megy el (nyugdíj, családi pótlék, GYED-GYES, szociális segélyek,... stb), tehát csak azért szedi be az állam egyesektől, hogy odaadja másoknak.

A kiadások nagyobbik fele pedig az állami feladatok ellátására megy el: honvédelem, egészségügy, oktatás, önkormányzatok, tömegközlekedés, államigazgatás, közbiztonság... stb. Ezek a tételek persze tartalmaznak aktívakat is (közalkalmazottak, köztisztviselők), akiktől adókat, járulékokat vonnak, tehát ezen kiadás egy jó nagy része egyben bevétel is az államkasszának. Ha pedig ezt nettósítjuk, akkor már könnyen lehet, hogy az állami jövedelem újraelosztó funkció hangsúlyosabb, mint az állami feladatok ellátására költött nettó összeg.

Hogy még bonyolítsam, a nyugdíjakra, segélyekre, családi pótlékokra költött pénz egy része is visszacsorog az áfán, jövedéki adón keresztül az államkasszába, tehát itt is a kiadás egy része egyúttal bevétellé válik. Ha ezt is nettósítjuk, akkor megint billenhet a mérleg nyelve.

rikitiki 2013.01.17. 20:56:05

@ccactus: Aha.
Akkor mire alapozva állítod, hogy a nyugdíjasok többletjuttatása, az szükségszerűen az aktívak megszorítása és fordítva?

Miért szükségszerű?
Ha a bevételek 80%-áért "felelnek" az aktívak,a kiadások 20%-ért a nyugdíjasok?

Kicsit leegyszerűsítetted, hogy én magamnak a nyugdíjasok rovására szeretnék több pénzt.
Kihagytad, hogy továbbá a családosok családi pótlékjára, az egészségügy, oktatás, rendőrség pénzére, munkanélküliek segélyére, újszülöttek babakötvényére is fáj a fogam szemét aktívként.

Véletlenül sem a Simicskának lopott 100 milliárdok, korrupciós milliárdok, politikusi végkielégítések, üres stadionok, MÁV/BKV pénztemetők, hülyeségekre szétszórt pénzeire fáj a fogam. Mert hát ilyen szemét aktív vagyok én.

(Egyébként rohadtul ellenzem a Fidesz féle, szegényeket sújtó egykulcsos adót is, pedig én is aktív vagyok, meg te is aktív vagy, mégse vagyunk egyformák - nem az egy kulccsal van bajom, nem is az adócsökkentéssel, hanem hogy elég magasra van belőve a szint, az alatt meg adócsökkentésről nem lehet beszélni)

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.17. 21:11:02

@rikitiki:

"Akkor mire alapozva állítod, hogy a nyugdíjasok többletjuttatása, az szükségszerűen az aktívak megszorítása és fordítva?"

Felosztó kirovó nyugdíjrendszerünk van. Az aktívaktól beszedik a nyugdíjjárulékot, és kifizetik azt a nyugdíjasoknak. Abban igazad van, hogy hosszú éveken át a nyugdíjkasszának hiánya volt, így az aktívaktól beszedett járulékbevételek felett is kaptak juttatást a nyugdíjasok.

"Kicsit leegyszerűsítetted, hogy én magamnak a nyugdíjasok rovására szeretnék több pénzt.
...
Véletlenül sem a Simicskának lopott 100 milliárdok..."

Más szemében a szálkát, magadéban a gerendát sem? Tudunk így értelmesen vitatkozni? Mi az, hogy Simicskának lopott 100 milliárdok?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.17. 21:21:47

@rikitiki:

"nem az egy kulccsal van bajom, nem is az adócsökkentéssel, hanem hogy elég magasra van belőve a szint, az alatt meg adócsökkentésről nem lehet beszélni"

2010-ben a minimálbér 600 Ft SZJA-t adózott havonta. Ezt nehéz csökkenteni. Tehát ha a 2010-es állapotot vesszük státusz quo-nak, amikor is a 70000 Ft-os minimálbér után 600 Ft szjat kellett fizetnie, 328ezer bruttó fölött meg 1500 forintonként kellett 600 Ft szja-t fizetni, akkor beláthatod, hogy az szja-t nehéz volt elsősorban a kisjövedelműek számára csökkenteni.

Egyébként akármelyik adót csökkenti az állam, legyen az áfa, járulék, jövedéki adó, szja, kamatadó, súlyadó, bármi, az a magasabb jövedelműeknek jobban kedvez. Egész egyszerűen azért, mert ők sokkal több adót fizetnek.

Ráadásul az adócsökkentésnek általában nem is az a célja, hogy abból a kisjövedelműek nagyobb fogyasztását finanszírozzák, hanem hogy több pénz maradjon a gazdaságban megtakarításra és így a bankrendszeren keresztül hitelre, beruházásra.

rikitiki 2013.01.17. 22:06:21

@ccactus: Ez ismét egy lényegi válasz volt, köszönöm :)

rikitiki 2013.01.17. 22:09:09

@ccactus: Leegyszerűsítem, hátha tudsz egyszer egyszerű választ adni.
Lehet-e úgy növelni a kiadások 20%-át kitevő nyugdíjkiadásokat (a másik 80%-ot szabadon módosíthatod), hogy az ne igényeljen bevételnövelést (aktívak megszorítását)?

rikitiki 2013.01.17. 22:10:58

@ccactus: A gerendát nem értem. Arra akarsz utalni, hogy közpénzt lopok? Azt hittem személyeskedésmentes vitát szeretnél, sokáig nem tartott.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.22. 21:06:05

@rikitiki:

"Ez ismét egy lényegi válasz volt, köszönöm :)"

Azt hittem, egyértelmű. Nyugdíjat a nyugdíjjárulékból fizetünk. Persze lehet másból is, csak azt nem nyugdíjrendszernek hívják.

"Lehet-e úgy növelni a kiadások 20%-át kitevő nyugdíjkiadásokat (a másik 80%-ot szabadon módosíthatod), hogy az ne igényeljen bevételnövelést (aktívak megszorítását)?"

Persze, hogy lehet. Csak ez unortodox lenne. ;) Nyugdíjat nyugdíjjárulékból kell fizetni.

"A gerendát nem értem. Arra akarsz utalni, hogy közpénzt lopok? Azt hittem személyeskedésmentes vitát szeretnél, sokáig nem tartott."

Arra gondoltam, hogy miközben engem pontatlan fogalmazással, csúsztatással vádolsz, például amiatt, hogy azt írtam, hogy mindenkinek megéri az árfolyamgát, közben meg te olyan típusú megfogalmazásokat engedsz meg magadnak tényként kezelve, hogy Simicskának lopott 100 milliárdok. Más szemében a szálkát, magadéban a gerendát sem? Tudunk így értelmesen vitatkozni? Mi az, hogy Simicskának lopott 100 milliárdok?

rikitiki 2013.01.23. 02:02:10

@ccactus: A Simicskának lopott milliárdok terén rád bíznám az öt perces kutatómunkát, de inkább örülök, hogy van még ember Magyarországon, akit nem zavar a pártfinanszírozás okán intézményesített korrupció. Gondolom a szocialisták idejéről is hasonlóan vélekedsz, gratulálok álnaivitásodhoz. A számaimat pedig nyugodtan pontosíthatod :)

Amennyiben pedig lehet nyugdíjemelést, vagy értékmegőrzést pl. kiadások átalakításával finanszírozni az aktívak terheinek növelése helyett (hogy további lehetőségeket ne említsünk), beláthattad te is, hogy az aktív vs. nyugdíjas kötelező szembeállításod, és a "sarokba szorítás" nem feltétlenül áll erős lábakon.

Mindenkinek megéri az árfolyamgát?
Ha nem, akkor pontatlanul fogalmaztál.

Én pedig mást engedhetek meg magamnak, mint te, mert én egy névtelen hozzászóló vagyok, míg te egy névtelen blogger, aki blogot ír. Nem vagyunk ugyanabban a helyzetben.

Egyébként javaslom az új blogbejegyzésed témájának a Simicskát ért alaptalan vádaskodások tisztázását, a Schmitt poszt után ez következhet a sorban. Tartva a nívót.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.24. 22:36:23

@rikitiki:

"örülök, hogy van még ember Magyarországon, akit nem zavar a pártfinanszírozás okán intézményesített korrupció"

Engem nagyon zavar! Mint ahogy az ügynöklisták ügyében történő folytatódó húzódozás is.

"Mindenkinek megéri az árfolyamgát?
Ha nem, akkor pontatlanul fogalmaztál."

Meggyőződésem, hogy mindenkinek megéri. Hoztál kockázatokat, de számokkal levezetni nem tudtad, hogy a kockázat bekövetkezte esetén tényleg rosszabbul járna valaki, vagy csak kevésbé jól, mint ahogy én számoltam.

"Én pedig mást engedhetek meg magamnak, mint te, mert én egy névtelen hozzászóló vagyok, míg te egy névtelen blogger, aki blogot ír. Nem vagyunk ugyanabban a helyzetben."

Ez igaz. Mindenki azt ír itt, amit csak akar. Teljes nálunk a szólásszabadság. De ha meg akarunk vitatni egy témát, akkor annak csak úgy van értelme, ha mindketten ugyanazt engedjük meg magunknak. Tehát ha csak hőzöngeni akarsz, akkor azt írsz le amit akarsz, de ha eszmét cserélni, akkor ugyanazon normákat kell betartani mindkettőnknek. Az úgy nem megy egy vitában, hogy ha én pontatlanul fogalmazok, akkor ledöngölsz a sárga földig, te meg közben 100 milliárdos lopásokkal dobálózol, meg azzal, hogy pontosíthatom nyugodtan a számaidat, mert te többet engedhetsz meg magadnak.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.24. 22:39:47

@rikitiki:

"Egyébként javaslom az új blogbejegyzésed témájának a Simicskát ért alaptalan vádaskodások tisztázását, a Schmitt poszt után ez következhet a sorban. Tartva a nívót."

Az ilyen csipkelődések leperegnek rólam. Inkább csak csodálkozom, mert azt hittem, hogy kibékültünk a múltkor? Miért kellett ez most?

rikitiki 2013.01.24. 22:59:50

@ccactus: Nem azért "döngöllek a sárga földig" mert pontatlanul fogalmazol, hanem mert képtelen vagy elismerni.
Ritkán találni valakit, aki az eszmecsere során ennyire képtelen belátni, még azt is, hogy esetlen pontatlan volt, nemhogy akár tévedhet is adott esetben :)

Aki nem képes belátni, ha valamiben esetleg téved, azzal milyen eszmecserét lehet folytatni?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.01.27. 13:27:34

@rikitiki:

"Aki nem képes belátni, ha valamiben esetleg téved, azzal milyen eszmecserét lehet folytatni?"

Elképzelhető, hogy tévedek, igen. Csak ezt be kellene bizonyítanod. Számokkal levezetve, ahogy a posztban is, hogy milyen kockázati elemek bekövetkezte esetén mennyivel jár valaki rosszul. Na ezt nem tudtad megvenni.

Érzésekkel érvelsz konkrét számok ellen. Lehet így vitatkozni?

miltii01 2013.03.08. 17:52:42

1.
A magyar bankok által "kivetett" kamatot valaki végre hasonlítsa már össze a svájci jegybanki alapkamattal ! A svájci jegybanki kamat gyakorlatilag 0, magyar bankok által felszámolt kamat "uzsora" ! Ha valamit egy adott ország valutájában számol el valaki, akkor az rendelkezzen már annak minden tulajdonságával is ! Az adós mindent fizet, magyar kamatot + árfolyamkülönbséget, ez tisztességtelen, ez nem hitelszerződés, ez csalás !

2.Nem mindenkinek svájci frank törlesztője van, hanem pl. japán jen amelynél már hónapokkal ezelőtt látható volt, hogy gyengülni fog. Már ebben a pillanatban is a 2,5 Ft-os "árfolyamgát" alatt vagyunk (valuta eladási árfolyamon) Hónapokkal ezelőtt tanácsoltam ismerősömnek, hogy ezt várjuk ki. EUR/JPY napi chart alapján további jen gyengülésre "játszanék", akár 2 Ft alá is mehetne az ázsiai fizetőeszköz. Bár igaz amilyen politikát most az MNB és a kormány, megerősítve Matolcsyval folytat - ha hirtelen megfordulna a tőzsdei emelkedés - nagy baj történhet a forinttal, mert az euró mozgásától kezd elszakadni a hazai fizetőeszköz.

3. Sokan nem akarják módosítani az árfolyamgát miatt a szerződésüket, mert akkor a módosításnál el kellene ismerniük a deviza tartozást ! Reménykednek, hogy vagy semmisnek mondják ki a régi szerződésüket, vagy történik ezzel kapcsolatban számukra valami pozitív változás, nem beszélve azokról akik ezt nem tudják igénybe venni, mert 90 napnál több az elmaradásuk.

4. Egyébként a banki kamatok is csökkenek a kamatcsökkentések miatt, a megtakarított pénzre egyre kevesebbet fizetnek a bankok.

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.03.22. 17:55:48

@miltii01:

"1. A magyar bankok által "kivetett" kamatot valaki végre hasonlítsa már össze a svájci jegybanki alapkamattal ! A svájci jegybanki kamat gyakorlatilag 0, magyar bankok által felszámolt kamat "uzsora" !"

Miért? A magyar alapkamat és a forinthitel kamatok között nincs meg ugyanez a különbözet?

2. Kis spekuláns! :))

"3. Sokan nem akarják módosítani az árfolyamgát miatt a szerződésüket, mert akkor a módosításnál el kellene ismerniük a deviza tartozást ! Reménykednek, hogy vagy semmisnek mondják ki a régi szerződésüket, vagy történik ezzel kapcsolatban számukra valami pozitív változás, nem beszélve azokról akik ezt nem tudják igénybe venni, mert 90 napnál több az elmaradásuk."

A remény hal meg utoljára, de addig is kár szívatnia magát bárkinek is. Ha újabb, az árfolyamgátnál kedvezőbb mentőcsomag jön, abban úgyis részt vehetnek azok is, akik beléptek. (Lásd az árfolyamgát1-ből is átléphetett mindenki az árfolyamgát2-be.)

Destroyah2 2013.04.04. 12:41:44

"Miért? A magyar alapkamat és a forinthitel kamatok között nincs meg ugyanez a különbözet?"

úgy véled az arány ugyanaz a forintnál is?

ccactus · http://nivo.blog.hu/ 2013.04.04. 21:48:34

@Destroyah2:

Arányt itt nem tudok értelmezni, de a magyar és a svájci alapkamat közötti különbség nagyjából ugyanakkora, mint a forint- és a chf lakáshitel kamata közötti különbség.

anonymand 2015.05.13. 11:18:20

@ccactus:

vs.hu/gazdasag/osszes/nehez-valasztas-elott-az-arfolyamgatas-hitelesek-0329

"Ennek köszönhetően az árfolyamgát lejárata után az 55 ezer forintos havi törlesztőnk hirtelen 76 ezer forintra ugrik, ami 38 százalékos emelkedést jelent."
www.penzcentrum.hu/hitel/megszolalt_az_erste_ezert_nohet_meg_a_tartozas_az_elszamolas_utan.1044737.html

"A devizahiteles elszámoló levelek sok adósnak csalódást okoztak, mivel alig csökkent a törlesztőrészletük, sőt, még a tőketartozásunk is magasabb, mint az annak idején felvett hitel összege. Elmagyarázzuk, hogyan lehet magasabb a tartozás, mint a futamidő elején és, mi a helyzet a bankok tisztességtelenül felszámolt összegeivel."
www.penzcentrum.hu/hitel/szivrohamot_kapnak_a_devizahitelesek_igy_nohet_a_tartozas.1044719.html

"Vizsgálódik a Magyar Nemzeti Bank (MNB), miután olyan információkat kapott, hogy egyes hitelintézetek vagy pénzügyi vállalkozások az elszámolás és forintosítás során több árfolyamgátas ügyfelük esetében megemelték a törlesztőrészleteket."
Forrás: vg.hu

"Az elszámolás és a forintosítás az árfolyamgátrendszerbe belépett devizahitelesekre is vonatkozik. Az árfolyamgátasoknak érdemes megfontolniuk, maradnak-e a törlesztőrészlet rögzítésénél, kockáztatva, hogy a gyűjtőszámlahitel lejárta után megugorhat a havi törlesztésük, vagy inkább vállalják a magasabb törlesztőrészletet."
Forrás: vs.hu

"Árfolyamrögzítés – Vedd igénybe, te hülye!"
Ja!
És érik Máriaországamutyisztán felminősítése...
süti beállítások módosítása