Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Minimálbérből fogok élni 2. - Lakáshelyzet

2011. december 18. - bogancs

A múltkori, kissé provokatív stílusú posztban sokaktól megkaptam, hogy mit osztom én az észt, hogy kell minimálbérből megélni. Próbáljam csak ki egy hónapig, hogy milyen az. Ilyen típusú felszólítások sokszor elhangoznak egyébként politikusok irányába is.

Szóval kapva az ötleten, én most elhatároztam, hogy január 1-től kis családommal egy hónapig (vagy ha tart a lendület akkor akár kettőig is) minimálbérből fogunk megélni. Néhány kivétel persze lesz ez alól, de ezek csak olyanok lesznek, amelyek a tényleges gazdálkodási eredményt nem érintik.

A témáról egy posztsorozatot írok, a január 1-ig terjedő időszakban arról írok, hogy hogyan képzelem el mindezt, tervezek egy költségvetést, amit aztán megpróbálok majd betartani. Aki tehát most kapcsolódik be, annak mindenképpen érdemes elolvasnia az előző posztot is, ahol a fix költségeket szedtem össze, saját példám alapján.

A mai téma, hogy két minimálbért kereső szülő két kisgyerekkel milyen lakásban tudja lakhatását megoldani, és honnan teremti elő a rávalót.

Legolcsóbb megoldás a szülőknél való lakás, legalábbis amíg összejön egy kis önerő, mert hát spórolni így a legegyszerűbb. Ha albérletbe költözünk, akkor amellett lakáscélú takarékoskodásra minimálbérből már nemigen telik. Ott van még az újraindított szocpol, ami két gyerek után 2012-ben 1,1 millió forint lesz, ha jól tudom. Ez jól ki tudja egészíteni az önerőt.

Bonyolultabb a helyzet, ha nem olyanok a családi viszonyok, hogy a többgenerációs együttlakás megoldható legyen, vagy esetleg a fiatalok másik településen képzelik el a jövőjüket, iletve a munkájuk oda köti őket. Albérlet ilyen esetben sem javasolt, és kisgyerekekkel nem is egyszerű történet. A főbérlők leginkább problémamentes egyedülállóknak, de legalábbis gyermekteleneknek esetleg diákoknak szeretnek lakást kiadni. A gyerek, főleg ha kettő is van, sokszor kizáró tényező. Lehetőségként megmarad még valamilyen önkormányzati bérlakás, de ezekből általában kevés van, nagy szerencse kell, hogy az ember egy ilyenbe bekerüljön. Felmerülhet még a szocpol+lakáshitel segítségével egy lakásvásárlás, de a mai 10-12 %-os hitelkamatok mellett megfizethetetlen törlesztő részletek jönnek ki.

Szerencsés helyzetben van az, akiket a családjuk támogatni tud valamekkora önerővel. Mondjuk valamilyen korábbi előtakarékoskodásból, esetleg idős családtagoktól származó örökségből.

Összességében azt lehet mondani (és ezzel valószínűleg nem mondok senkinek sem újat), hogy manapság kizárólag saját erőből nagyon nehéz, szinte lehetetlen minimálbérből egzisztenciát teremteni úgy, hogy mellette gyerekeket nevelünk, és a mindennapi megélhetésre is maradjon. A többségnek marad tehát a szülőknél lakás kezdésnek.

Mi lehet a kitörési pont? Csakis az előtakarékoskodás, amit kis összegben már a gyerek születésénél el kell kezdeni. Erről majd a következő posztban.

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr373474431

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Profi túlélőcsomag 2011.12.20. 09:19:39

   Kiszámíthatatlanság ellen Kalmopyrin helyett, Rambó-kés túlélő megoldások az üzletben.

Trackback: Az új alkotmány megzenésítésére 62 milliót költ jövőre a kormány 2011.12.19. 10:34:16

Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott egy, a fiatal kortárs művészek állami támogatásának lehetőségeivel foglalkozó megbeszélésen a svédasztal mellett véletlenül elejtett néhány információt, arról az eddig következetesen tagadott kormányzati tervről, ...

Trackback: Paul Krugman: válság és demokrácia 2011.12.19. 10:09:39

Ideje nevén nevezni a jelenlegi helyzetet: ez válság. Igaz, nem a nagy gazdasági világválság teljes megismétlődése, ám ez sovány vigasz. A munkanélküliség Amerikában és Európában is katasztrofálisan magas, a vezetők és az intézmények egyre inkább hitel...

Trackback: Vásárhely megint szegényeket aláz 2011.12.19. 09:55:44

Lázár János városában úgy osztják a közmunkásoknak az élelmiszersegélyt, mintha karácsonyi ajándékot adnának át. Szerintem pedig ajándékcsomagnak nevezni a rászorulók élelmiszer segélycsomagját nem eufemizmus, hanem pofátlanság.Ajándékcsomagot kaptak a...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2011.12.19. 09:54:52

Nemzetgazdasági miniszterünknek soha nem volt versenyszférás állása, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és tanácsadással. Céget nem vezetett, pénzét sose kockáztatta, hivatalnoki állásokból, tanácsadói és bizot...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2011.12.19. 09:53:57

Mihez ért ez az ember az ELTE ÁJK-n huszonnégy évvel ezelőtt szerzett diplomájával? Nézzük meg az Europass sablonba feltöltött életrajzát! Úgy értem, szép dolog az, ha valaki szervezeteket, kiadókat, szerkesztőségeket alapít, meg kitüntetéseket kap ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. pretender 2011.12.19. 14:02:00

jelenleg - mind a posztok, mind a kommentek nívóját tekintve - ez a blog a magyar net egyik mélypontja. valami olyan mélységes sötétség és szűklátókörűség nyilvánul meg benne, ami őszintén megrémiszt. ezért aztán nem is jövök ide többet.

hümhüm 2011.12.19. 14:03:26

@tourline: Szomorú dolog, ha a gyerek hamarabb megy el, mint a szülő... Bocsánatot kérek tőlük, ha az "1 gyerek" kitétel megbántotta őket. Annyiban viszont tévedtem, hogy a 230000 az nem bruttó, hanem nettó. Alacsony áron bármit el lehet adni... meg kell szabadulniuk a háztól.
Megváltoztak a körülmények, engedelmeskedni kell nekik...

tourline 2011.12.19. 14:04:20

Esküszöm Magyarország több mint fele visszasírja a 70-80-as éveket.

Pinabajusz 2011.12.19. 14:05:15

@Terézágyú: "Ha én most beírom ide, hogy én meg öt nyelven beszélek, és a minimálbér huszonötszörösét viszem haza havonta, akkor én is lenézhetlek téged ilyen stílusban, ahogy te lenézel másokat...?"

Ugyan nem nekem irtad, de tudod, az, hogy latja az ember mennyi ido es szorgalom egy -ket nyugateuropai nyelv megtanulasa kozepfokon, vagy egy kicsit jobban, es mennyi egy diplomat megszerezni -idoben ugyanannyi egy muszaki is, mint egy bolcsesz, igaz valszeg tobbet le kell tenni. Akkor mar hagy nezze le azokat akik sirnak rinak evek ota, de egy budos szalmaszalat nem kepesek arrebb tenni. Es hagy ertekeljem csak azt teljesitmenynek, amit ugy erzem, hogy nem tudok megcsinalni. Ilyen pl. egy egy sportteljesitmeny, kreativ alkotas, vagy eppen fogyatekkal mondjuk egy egyszeru kozeptavfutas.

lavór 2011.12.19. 14:06:58

@tourline:
Azt hiába is teszi. Annak az időszaknak a hibát is kortyolgatjuk. Egyébként az se volt mindenkinek fenékig tejfel.

Buzzword 2011.12.19. 14:07:39

@tourline: Ezen nem kell meglepődni, elég csak megnézni a parlament összetételét. Az argentín paletta ehhez képest Neal Stephenson tollára kívánkozó anarchokapitalizmus.

tourline 2011.12.19. 14:10:13

Szerintem 15 milláért odaadnák, pedig ép ésszel és nem a mostani helyzetben a háromszorosát is megérné.Ez alá menni meg már....necces.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:14:55

@kjapp:
Ha a régi építésű házakat is beleszámolod, akkor bőven 100 négyzetméter alatt van az átlag. Falusi házak többsége 60-80 négyzetméteres.

belekotty 2011.12.19. 14:16:33

@pretender: A soha viszont nem látásra! :-))

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:17:08

@hümhüm:
Nagy házat nagyon alacsony áron lehet csak eladni. Egy 160 négyzetméteres nem szigetelt házat ha annyiért hirdetsz, mint egy 70 négyzetméteres téglaépítésű lakást, akkor sem biztos a siker.

Pinabajusz 2011.12.19. 14:17:27

@Terézágyú: Ha hozzad hasonlo logikaval azt is lehetne mondani, hogy nem kell elmenni minimalberert. Ha senki nem menne el, akkor kenytelenek lennenek a munkaadok tobbet fizetni.

Egyebkent a bejarononknek orankent egy ezrest fizetunk. Termeszetesen feketen. De annyi munkaja van, hogy tobbet nem tud, nem akar vallalni, tehat gyanitom dolgozik napi 8-10 oraban, igy havi 150-200-at osszeszed.

Ja, hogy ez egy bizalmi allas, es budit is kell takaritani...

bohuš 2011.12.19. 14:19:25

@Zabalint:
Nem élek Budapesten, pont mázlista vagyok és 5 perc a munkábajárásom, így én sem költök bérletre. De simán lehetne munkám 3 településsel odébb, akkor kellhetne; hogy a gyerek hová jár, az szintén nem csak kedv kérdése, mert ha helyben nincs iskola, akkor neki is utazni kell. Arra akartam utalni, hogy nem kedv kérdése, hogy utazgatsz-e avagy sem, hanem a körülményeid (lakó- és munkahely, ill. munkahelyek egymástól való távolsága, átérés időszükséglete és a rendelkezésre álló idő egymáshoz való viszonya) szabják meg. Sokszor, ha nincs kocsid, nem tudsz elvállalni egy munkát és bevételtől esel el.
Ha meg mondjuk gyalogolsz egy-egy órát oda-vissza, mert nem költesz járműre, akkor azt pl. a kertben munkálkodástól/egyéb házimunkától veszed el :-)
Egyéb luxuskiadásokról is annyit, hogy pl. az internet-előfizetésem kell a munkámhoz, ami azért a minimálbér sokszorosát hozza. Szóval én egy értelmes befektetésnek érzem.

roby5 · http://indafoto.hu/sleeper3 2011.12.19. 14:19:38

@СubE: Kedves CubE. Gondolom penzugyi szektorban dolgozik es nem tanar vagy egeszsegugyi dolgozo peldaul. Igen, abban a szektorban amelyik gatlastalanul tonkretette a vilagot manipulaciokkal es embersegnek meg csak nyomat sem lehet megtalalni benne, lehet keresni:)
Egy tanar vagy orvos is tanul annyit mint on megsem keres ilyen emlitett 15x-os minimalbernyi osszeget ma Magyarorszagon. En is tanultam, gyogytornasz vagyok, angol nyelven vegeztem kulfoldon egyetemet es szinten tobb nyelven beszelek. Szerencsere munkam is itt van, kulfoldon. Ha magyarorszagon dolgoznek kb ott tartanek mint az egyik jobaraTOM AKINEK 3 EGESZSEGUGGYEL KAPCSOLATOS DIPLOMAJA VAN ES ALIG EL MEG A FIZETESEBOL. tEHAT ITT AZ A KERDES MILYEN IRANYU AZ A KEPZETTSEG. Altalaban a penzugyi szektorban talalhatok ilyen kerkedo, pokhendi emberek mint on. Sajnalatos, hogy a vilag ma ezeknek all es nem azoknak akik a valodi termelest vegzik vagy emberekkel foglalkoznak mint tanarok es egeszsegugyi dolgozok. Ezert tartunk itt tobbek kozott.

bohuš 2011.12.19. 14:21:51

@Zabalint:
...egyébként semmi bajom a gyaloglással, én is jártam gyalog iskolába, munkába úgy is, hogy másfél óra volt erős tempóban. Mert akkoriban még ráértem. Most már sajnos pénzt kell keresnem.

Buzzword 2011.12.19. 14:23:31

@roby5: Mondtam én, hogy ilyen büdös sajtra pillanat alatt rácuppannak az ¡Occupy Democracia No Pasaran! hívők.

És mondja Sajókám, azt tudja, hogy az Irónia nem az az ország, ahol a tollak laknak?

tourline 2011.12.19. 14:26:28

@lavór: Igaz nem éltem felnőttként abban a korszakban így szüleim elbeszéléseire alapozva mondom.
Csak agymenés szinten: Munka volt,stabilan mindenkinek a béréből megélt,tanulhatott,volt egészségügy,lakáskérdés megoldható volt,tervezhettek előre az emberek,politikával ennyit biztos nem foglalkoztak mint most,ha volt is államadósság nagyon nem érezték,Szerintem az elmúlt 10 évben több lett az államadósság mint amit kádárék 40 év alatt egy tizedét se tudtak összehozni, a mezőgazdaság,ipar virágzott (az orosz a szart is megvette,cserélte) a rezsi megfizethető volt, a bűnözés a töredéke volt,vehettél otp-re szekrénysort meg mosógépet fizethető hitelkonstrukcióra,nem kellett rettegni hogy a főnök bal lábbal kelve kirúg egy reggel,még urambocsá évek alatt egy trabi is összejött,épültek a panelok, virágzott az építőipar, a gyereket ingyen vitték táborba,voltak szakkörök ingyen, a kis család pár évente még a balcsira is eljuthatott céges üdülőbe.
Ha nekem ez tetszik akkor most komcsi vagyok???
Biztos loptak, de hogy ezredét se mint most egy politikus az tuti.Nem hallottam Kádár bányákról meg Tokaji Kádár pincészetről, sőt a Pick szegednek se Kádár lett az egyik tulaja, viszont Orbán néven előfordul.
Nem tudom nem éltem abban a korban felnőttként de hogy nem volt annyi ember ekkora szarban mint most az tuti.

Buzzword 2011.12.19. 14:27:07

@Pinabajusz: Természetesen feketén.

No, látom maga a Hülyeség Nagy Mérleghintájának másik fele, aki úgy okoskodik, hogy a szlovák rendszám republikánus (európaiértelembenvett!!!4négy!) állampolgári ellenállás.

Ej-ej, villanymérnöktől jobbat vártam (pinabajusz, ugye)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:27:57

@bohuš:
De egy képzettség nélküli, minimálbéres dolgozónál nem biztos, hogy megérné az időmegtakarítás, hogy nem gyalog megy munkába. Aki meg nem minimálbéres, ott az az "egészséges gyalogolni" akár számszerűsíthető haszonnal is járhat, hiszen ha egészséges, elkerülhetőek vele betegségek jó esetben. Főleg ülő munkánál.

lavór 2011.12.19. 14:31:23

@tourline:

Igen, ezek a megszépült emlékek. Ma meg a protekció, a párttitkár fenekének kinyalása, a hó végén visszavitt üvegek emléke (sajtostésztára tán elég volt), meg ugyanúgy a kilátástalanság, ha nem tolta a szülők, a párt és állami vezetők vagy annak rokonai.. Karibi utazás nuku, Győrnél leszállítottak simán a határőrök a vonatról. a hiánycikkek, csúszópénzek emléke, a gebines adózatlan vendéglátás, a tricotage világa.. :)

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:34:56

@lavór:
Ha a nyugati árubőség és a biztos megélhetés közül kellene választanom, számomra egyértelmű, hogy a második.

lavór 2011.12.19. 14:35:10

@tourline:
Lenyelte a fórrummotor a hosszabb verziót. Tricotage, gebin, pártitkár seggnyalása a SZOT beutalóért, gyakorlatilag elloptak mindent, mindenhol, Balatoni nyaralók 70%-a szerintem kiskatonai segédlettel, maradék (lopott) egyéb forrásból lett építve. Voltak viszont akkor is szegények.
Pont annyi kilátással, mint ma.

tourline 2011.12.19. 14:35:47

@lavór: Ezt most úgy írod mintha ma nem lenne...:) Annyi különbség hogy nem szállítanak le a vonatról Győrnél, meg már az üvegekből is egyre kevesebb visszaváltható...:D meg a párttitkárt polgármesternek hívják.....a sajtostészta meg már zacskóba félkészen is kapható:DD

bohuš 2011.12.19. 14:36:39

@Zabalint:
Egy vidéki, képzettség nélküli, minimálbéres dolgozónál éppen hogy megérné, ha a megtakarított időben növényeket termesztene, csökkentve a kajakiadását.
Egy budapesti, képzettség nélküli, minimálbéres dolgozó ott helyezkedik el, ahol tud, és Budapesten belül nagyon nagyok a távolságok (nem tud pl. Újpalotáról Csepelre gyalogolni.
De tudom, hogy ezt te is tudod, csak direkt értetlenkedsz. :-)

Egyébként ajánlom próbára, hogy egy 8-12 órás raktáros, pénztáros, mosogató, ilyesmi munkát végzőnek ajánld fel személyesen, hogy gyalogoljon még egy órát, mert az egészséges. És majd számolj be a reakcióiról.

lavór 2011.12.19. 14:37:30

@Zabalint:

A lehetőség azért erre ma is adott. A "színvonal" csökkenésével arányosan nőhet rá az esély. Csak az a kérdés, akarunk-e úgy élni...

lavór 2011.12.19. 14:38:24

@tourline:

Na ennyi változott. :D Mondom, az idő megszépíti az emlékeket.

Buzzword 2011.12.19. 14:38:36

@tourline: Figyelj, az életminőséget nem csak materiális szinten lehet mérni. Ezzel most nem azt akarom mondani, hogy a bolsik kiölték a szakralitást, a Hamvas Bélát meg kubikolni zavarták, hanem azt, hogy (előre eltervezett, aljas módon) felnőtt csecsemőket csináltak a magyarokból. A szándékos információhiány, az "ürgeöntés zalában, kisdobosok énekelenek" szintű híradók, a családitűzfészkes panel-falanszterek, a rántotthúsos gasztronómia, az öngondoskodás elfeledtetése, a kreatív energiák módszeres kiírtása talán aljasabb, mint az explicit Recsk/Tiszalök/GULAG.

okoskavagy 2011.12.19. 14:39:07

@lavór: ez nem sokat változott...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:41:14

@bohuš:
Egyrészt én a 25-40 percre írtam, amit írtam, másrészt kiemeltem, hogy ülőmunka. Meg azt sem írtam, hogy bárki megteheti, azt írtam, hogy elég sokan vannak, akiknek gyalog könnyedén megközelíthető a munkahelye.

Amúgy ahhoz képest, hogy azt írtad, nem Budapesten laksz, továbbra is Budapestet állítod szemben egy olyan vidékkel, ahol mindenkinek kertes háza van(=falu).

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:42:38

@lavór:
Milyen lehetőségről beszélsz? Ma senki sem lehet biztos benne, hogy holnapután nem veszíti el az állását.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 14:45:42

@Buzzword:
A butítás ma nagyságrendekkel magasabb szinten ment. Igaz, korlátozva volt, hogy mit, de nagyságrendekkel többen olvastak szépirodalmat, többen jártak színházba, olyan alacsony szellemi szint, mint a Blikk vagy a valóságshowk, celeb hírek, stb. elképzelhetetlen volt. Ellenben volt például sportélet, nem csak a TV-ből nézve.

tede 2011.12.19. 14:47:46

@bohuš: volt egy ismerősöm, aki abban a bankfiókban dolgozott, amelyik a házuk aljában volt. A munkábajárás annyi volt, hogy lement liftel és besétált. Ebédelni mindig hazaugrott.

Ideális volt a hely, csak a fizetés trágya és váltott. Most napi 1 órát BKV-zik, de több pénzért.

lavór 2011.12.19. 14:48:23

@Zabalint:
Lehetőség azért előbb-utóbb adódik.

nicknelkul 2011.12.19. 14:50:40

A tanulás részhez szigorúan:
Én egyetem mellett elmentem dolgozni. Nem szakmába vágóan, recepciósnak, délutáni műszakba. Nem volt könnyű este munka után tanulni meg hétvégi bulik helyett sem, és néhány órára nem tudtam bejárni így nagyobb erőfeszítés volt ezeket megérteni, de tellett lakhatésra, jegyzetre, bérletre, fénymásolásra, téli cipőre és félre is tudtam tenni.
Nem azt akarom mondani, hogy húdefasza vagyok, hanm azt, hogy aki akar tanulni, az áldoz érte. És az általam leírtnál többet is lehet áldozni. Szóval a nem tanulásra nem sok kifogás lehet...

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.19. 14:51:36

@kjapp: A házak és lakások max 10%-a épült az elmúlt 10-15 évben, a többi 90% korábban. A Kádár-kockák jelentős része pedig a 65-85 négyzetméteres tartományba esik.

bohuš 2011.12.19. 14:51:58

@Zabalint:
nem állítom szemBE a vidéket Budapesttel; azt írtam, hogy egy vidékinek megérné azt az időt a (meglévő) kertjében tölteni, ezért nem biztos, hogy a gyaloglás célravezetőbb számára (azt sem írtam, hogy nem célravezetőbb, mert mint feljebb írtam, a körülményei határozzák meg, hogy számára melyik a jobb); másrészről meg egy budapestinek nem biztos, hogy van választása (szintén a körülményei (távolságok, rendelkezésre álló idő) miatt).
Egyébként szívesen eldiskuráltam veled, meg összefoglalom kétpercenként, hogy mit írtam két kommenttel feljebb, de most továbbhajózom a munka vizein, ne vedd sértésnek, ha már nem válaszolok.

Buzzword 2011.12.19. 14:54:53

@Zabalint: Nézd, most van alternatíva, akkor nem volt. A magamfajta konzik általában nem szeretik a pluralizmust, de elismerem, ilyen színvonal mellett inkább áldás, mint átok.
Kismillió program közül lehet válogatni, nem kötelező azt nézni, hogyan hányik a sok Untermensch a tévében. Aki azt választja, lelke rajta. Én ismertem olyan autószerelőt, akivel a lamarcki és darwini evolúcióról beszélgettünk, amíg a kollégája a kocsimat birizgálta, szóval a lehetőség megvan mindenkinek.
Az igény, na az kevésbé.

bohuš 2011.12.19. 14:55:17

@tede:
köszi, megnyugtattál, hogy van, aki érti, hogy jövedelem= bevétel - munkához kapcsolódó kiadás (időben és pénzben) (vagyis nagyobb bevételhez érdemes többet ráfordítani).

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 15:00:15

@Buzzword:
Igen, a választás jó dolog. Kb. úgy képzelem, hogy ha 1-től 10-ig nézem a színvonalat, 1 a legmocskosabb szar, 10-es pedig a magas kultúra, akkor a szocializmusban csak az 5-öst lehetett választani, ma lehet a 10-est is, de a többség az 1-est fogja választani. Jó, persze ez nem ilyen egyszerű, mert a szocializmus az 5-ös színvonalúból is csak egyet engedett, holott ennél sokkal szerteágazóbb a kultúra.

Buzzword 2011.12.19. 15:05:15

@Zabalint: Demokráciában az oktatás az egyetlen eszköz arra, hogy a legalja seggfejek kivételével mindenkit legalább ötös szintre hozzunk.
Sajnos Magyarországon pont az oktatás a leginkább kontraszelektált, negligált terület. Libsi, konzi, szoci egyre megy, tesz rá magasról az összes.

Ann1294 2011.12.19. 15:05:56

@Buzzword: "A szándékos információhiány, az "ürgeöntés zalában, kisdobosok énekelenek" szintű híradók, a családitűzfészkes panel-falanszterek, a rántotthúsos gasztronómia, az öngondoskodás elfeledtetése, a kreatív energiák módszeres kiírtása talán aljasabb, mint az explicit Recsk/Tiszalök/GULAG." Ezt nagyon jol megfogalmaztad. Az emberek elvesztettek az onallosagukat, nem hiszik el, hogy van dontesi joguk es sulya a dontesuk kovetkezmenyenek.
Mindent mondjon meg mas (a vezetoink), mindent adjon meg mas (az allam) es ez az ember "a vezer", akit lehet szidni mindenert.
Az orszag/allam egy gazdasagi kozosseg. Miert nem kozgazdaszok vezetik? Miert politikusok?

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.19. 15:06:34

@tourline: Amit írsz, az a hétköznapi emberek szemszögéből igaz lehet, azonban kimarad, hogy honnan volt rá pénz és miért omlott össze a kommunizmus.

A mai államadósság jelentős részét Kádáréktól örököltük, ami azóta komolyan kamatozott is. Ennek csak egyenes folytatása volt az utóbbi években tapasztalt eladósodás, hiszen folyamatosan többet költött az állam, mint amennyi bevétele volt és ez igaz volt a legtöbb háztartásra is.

Jelenleg nagyjából 2 évnyi állami bevételnek felel meg az államadósság (GDP 80%-a). Az unió azt várja el, hogy a bevételeknél legfeljebb 7-8%-kal költsön többet a kormány (maastrichti kritérium, GDP 3%-a) és már ehhez is folyamatos megszorítások kellenek...

Ann1294 2011.12.19. 15:12:04

@bohuš: igazad van. Egy minimal beres munka amiert pl. Pestre alberletbe kell koltozni, ott a magas rezsit fizetni nem eri meg, mert honap vegen ugyanugy nullara futok. Esetleg agyberlet, munkasszallo, haza utazas ktg-e. Ha meg igy sem eri meg akkor inkabb lenn maradok videken munka nelkul, segitek a csaladnak, szomszedoknak apro munkak, termelek a kertben, tartok allatokat es eladom/elcserelem a tojast, termenyt, stb. a piacon, elmegyek beresnek egy-ket napra, elmegyek hazakhoz fat vagna, stb. attol fugg mi a szakmam. Egy villany szerelo, festo, burkolo... ha jo a szakmajaban nehogy ne talajon valamit. Nem kell penzert. Lehet egy uveg mezert, egy vodor festekert... videken ez jobban megy.

Buzzword 2011.12.19. 15:13:22

@Ann1294: A politika szerintem (na jó, a politológusok szerint) minimum két dimenziós fogalom.
Egyrészt, mint x tengely, kell egy rakás technokrata, akik logarléccel, zsebszámológéppel, CUDA klaszterrel kiszámolják, merre mászik a béka a létrán (gy.k: mit csinál holnap a tőzsde?)
Másrészt kellenek idealisták (y tengely), akiknek szép fehér a fogsoruk, megpuszilják a választási kampányban a csecsemőket, és nézetvilágtól függően elmondják, miért helyes a drogliberalizáció/miért helytelen, vagy miért rossz az abortusz/miért szükséges rossz, miért jobb a kereszténység mint az ateizmus/ miért gonoszak a papok.
Ha az egyik belekotnyeleskedik a másik melójába, abból Magyarország lesz.

penelope garcia 2011.12.19. 15:17:08

"én most elhatároztam, hogy január 1-től kis családommal egy hónapig (vagy ha tart a lendület akkor akár kettőig is) minimálbérből fogunk megélni"

Orbán Viktorhoz van netán szerencsénk?
Ő is pont így értelmezi a demokráciát: mások bőrére hoz döntéseket.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 15:17:26

@online távmunkás:
A hitelfelvétel a 70-es években kezdődött, mert akkor volt az olajválság, a magyar ipar meg rendkívül energiapazarló volt. De az elmúlt 20 évben 10-szeresére nőtt az államadósság, mindezt úgy, hogy a szocialista ipar privatizálva lett. Ez sokkal rosszabb teljesítmény, mint amit a Kádár rendszer tudott.

phaszfej 2011.12.19. 15:28:16

Senki sem tiltotta meg nektek, bugris parasztok, egykori cselédek rabszolga leszármazottai, hogy egyetértsetek egymás között és ha kell, fegyverrel elzavarjátok életetetek megrontóit. Ti ezt a nyomorúságot élvezitek, nem tudtok nélküle élni. Gyermekek vagytok, akik még a saját igazukért is képtelen kiállni. Csak akkor ne hisztizzetek, mert szétcsapok köztetek. Ríni a kölkök meg az aszzonyok szoktak. de ha ilyen nagy a pofátok, vegyetek kézbe géppityut és nosza. De még ehhez is gyávák vagytok. Európaverő őseitek forognak a sírjukban, hogy ilyen csenevész, nyeszlett utódaik lettek.

T-5 2011.12.19. 15:39:57

Okos ember akkor költözik el anyutól, amikor van neki pénze. Amíg meg nincs, addig nem megy sehová. Ha meg hitelből, bank pénzéből vesz lakást, akkor meg ne sírjon, ha a banknak kell a pénz, amit odaadott...

Kerek négyszög 2011.12.19. 15:42:22

@tourline: Én éltem a Kádár rendszerben. Nagyon hamis ez a Kádár nosztalgia, hidd el ez csak így távolról olyan szép. Sokan nem is emlékeznek rá, milyen alacsony életszínvonalon éltek akkoriban. (Persze alacsony igények társultak hozzá). Ha csak én visszagondolok, milyen hihetetlen egyszerű és pórias tárgyak között éltünk, vagy az akkori Budapest elképesztően szürke valóságát is felidézhetem. Egy mai 20 év körüli ember sírógörcsöt kapna, ha hirtelen visszakerülne abba a világba. Ma az átlagéletszínvonal minimum a duplája, de ezt ugye így megszokva már nem is olyan feltünő. Emlékszem a balatoni nyaralások alatt milyen csorgó nyállal néztük az itt nyaraló (szegényebb réteg) nyugati autóit. Ma ugyan azt a kategóriát a legtöbben már birtokolják. És akkor is volt szegénység. A nagyszülőkkel együtt egy szobába szorulva komplett családok éltek. A fűtés igaz nem volt drága az olajkályhában. Sok lakás épült már a 80 -as években, volt hús az asztalon az igaz. De mindez már hitelből ment. 89 -ben már 20 milliárd dolláros dósság volt. Ja, és igen, ez nem tűnik olyan soknak. De ha az akkori GDP - hez mérjük (a mai kb. fele volt) már rettenetes összeg.

Egyetlen pozitívumot tudok a Kádár korszakkal kapcsolatban. A társadolom, az emberek egymáshoz való viszonya olyan mérhetetlenül egészségesebb volt, ami a mai viszonyokból visszatekintve szinte elképesztő... Mint egy fantasztikus film...

Ann1294 2011.12.19. 15:44:26

@Buzzword: az a gond en csak az idealistakat latom. Az x tengely tagja meg feladja, mind elhuz kulfoldre, mert nem bir az y-onokkal. Nem csodalom.

Az orszag legnagyobb baja, hogy nem lehet elore terveznil. Nem tudni mit hoz a holnap. Soha nem hittem volna, hogy valamit lehet egy tollvonassal visszamenoleg (!) megvaltoztatni. Szinten, hogy lehet penzeket einstandolni, hogy a bankokkal lehet buntetlenul packazni ... egy csomo altalam megdonthetetlen elmeletet elinteztek a politikusok, csak kapkodom a fejemet. Szerintem a regi rendszerben egy dolog azert jo volt, az allandosag, kiszamithatosag. Hogy a gyufa ara ra volt nyomtatva a dobozra, nem kellett akcios ujsagot bongeszni, ezer helyre szaladgalni a boltokba (sarki kisbolt csak es a valasztek az volt, hogy van vagy nincs eppen a polcon), a kamat allando volt es volt munka. Megvolt a keresztje, a nepbutitas, a kockasitas, igen, sok hitelt felvettek... de nezzuk mar meg mi folyik most. Most meg van valasztasi szabadsagom es mehetek kulfoldre ha nem tetszik a rendszer. Nem igaz, hogy aki kulfoldre megy hazaarulozzak. Miert legyen martir? Nem latjak, hogy ez pont a lazadas/tiltakozas?

Kerek négyszög 2011.12.19. 15:45:21

@T-5: "Ha meg hitelből, bank pénzéből vesz lakást, akkor meg ne sírjon, ha a banknak kell a pénz, amit odaadott... "

Mivel a bank a betétesek pénzét adja oda, még szép ha vissza is akarja kérni. Nekem is van bankbetétem, és pontosan tudom, hogy azt nem egy safe-ben pihentetik, hanem ki van adva hitelbe. Még szép hogy vigyáz a bank a pénzemre.

Kerek négyszög 2011.12.19. 15:47:20

@Ann1294: "ezer helyre szaladgalni a boltokba..."

Hát én inkább szaladgálni szeretek az árubőség közepette...

phaszfej 2011.12.19. 15:48:55

@Kóser Malac: Kiérdemelted a kínhalált.

tede 2011.12.19. 15:49:08

@légycsapó: Az akkor 20 milliárd dollár adósság az 1990-es 33milliárd GDP-nek 60% volt. Tehát ha nem q..k el utána, akkor tarthattuk volna azt a százalékot. Arról nem is beszélve, hogy a szoci termelőegységek leépítese mindenképpen hatékonyságot javított volna. Lassan, de biztosan.

Ezzel szemben ma már 80%-on áll az adósság ráta.

Arról nem is beszélve, hogy akkor még voltak eladható állami vagyonok. Kívánatos és kevésbé kívánatos cégek, területek, de voltak.

Egy a lényeg, az adósság lendületesen nőtt.

A másik, hogy valaki egyszer már kiszámolta, hogy az adósságot már 1,5x visszafizettük kamatok formájában, de a tőke, a tartozás csak nő, soha nem csökken.

Kerek négyszög 2011.12.19. 15:54:58

@tede: Hát a szoc. termelőegységek rendesen le lettek építve (el lettek privatizálva). Nem sok maradt, az nem is ér semmit.

fda 2011.12.19. 15:55:37

@nova76: Hozzászólásod alapján te azonban nem lehetsz egy zseni, hiszen nem értetted meg a mondanivalómat. Pedig tök egyszerűen fogalmaztam...

valerio 2011.12.19. 16:03:08

A post írója közönséges provokatőr.

NoOne 2011.12.19. 16:06:33

@online távmunkás:
Csak morgok egy kicsit, hogy az akkori államhitelek jó részét a Szovjetúniónak vettük fel, mert Angolát meg Kubát, egyes arab országokat stb. finanszírozni kellett, és a "boldog barakkon" kívül másnak nem igen adtak már kölcsönt kívülről. Amúgy meg ha emlékszel, 89-ben Grósz simán a szemünkbe mondta a TV-ben, hogy a kölcsönöket "Önök" (mármint mi) fogják visszafizetni. Aztán a 90-es évek elején a felét elengedték volna, de nem éltünk vele, és ha a megszorításokat nézem, már kb. háromszor visszafizettünk mindent.
Én nem azt az időszakot kívánom vissza, mindössze bosszús vagyok, hogy hogy még hülyébbnek néznek bennünket, mint akkor. Más oldalról meg az az öröm ér, hogy megkérdezik, hogy miért nem megyek/megyünk az utcára, mint pl. a franciák. Jelzem azért, mert a nagy többésgnek nincs semmi tartaléka, még egy hónapra való sem, ha elveszíti az állását. Tehát az a tömeg, aki változtatna, egyelőre túlélésre kénytelen játszani, még egy darabig. Amúgy gyanítom ez a XXI. századi adósrabszolgaságban tartás tudatos. :/

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.19. 16:07:29

@tede:
Csak privatizációból ki kellett volna tudni fizetni azt az adósságot...

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.19. 16:10:15

A Kedves Vezető Orbán bóvli Viktor és Kim Dzsongil egyszerre a Felsőbbrendű Ember, a Bölcs Vezető, a Főparancsnok, a Nép Atyja, a Nemzet Sorsa, Szeretett Apa, Szeretett és Tisztelt Tábornok, a Szocializmus Napkorongja, a XXI. század vezetője, a Mennyből Alászálló Nagyszerű Ember, Sebezhetetlen és Mindig Győzedelmes Tábornok, Megmentő és végül a Forradalmi Testvéri Szeretet Legmagasabb Megtestesülése.

Ann1294 2011.12.19. 16:18:16

@légycsapó: Ma sem azert szaladgalok a boltokba mert nincs valasztek, hanem mert az egyik boltban ez az olcsobb, a masikban meg eppen az akcios... mennyi idot es energiat elvesz, hogy az akcios minosegi termekeket levadasszam.

Neha nem is eri meg elutazni a masik aruhazba, benzin vagy tomegkozlekedes+ido... ami penz.

Ann1294 2011.12.19. 16:20:57

A fix, kiszamithato arakat szeretem. Ennyibe kerul es kesz. Ha le tudjak akciozni, akkor azon pofatlanul nagy hasznot szakit valaki. Azt nem szeretem.

Ann1294 2011.12.19. 16:25:12

@NoOne: "Amúgy gyanítom ez a XXI. századi adósrabszolgaságban tartás tudatos. :/ "
Cegeknel gyakori, hogy azert nem vesznek fel valakit, mert nincs gyereke es/vagy hitele. Persze nem szabalyos rakerdezni egyikre se, de van aki valaszol a kerdesre. Es hogy miert nem?

Mert akinek nincs kenyszere, barmikor tud valtani (nem vonjak a hitelt es konnyen mozdul gyerekek nelkul/flexibilis) az nem jo munkaero, mert nem lebeg felette a kard, hogy nem engedheti meg maganak, hogy munkahelyet valtson es nem hagyja magat kihasznalni.

palóc_betyár 2011.12.19. 16:30:54

az egész blog csak felesleges szószaporítas!
én meg eldöntöm hogy az erlélyen fogok zöldséget termeszteni, ha meg nem sikerül a kisérlet hát bocsi.....

a kedves blogger örüljön hogy van pénz magánovira meg ilyesmi luxus dolgokra...
netapasztald meg soha hogy én hogy élek!!!

bevételheti 65-70 órás munkával: 280-300 e ft

48m2 lakás törlesztés:140-150 e ft
gáz:18-20 e ft
villany:5 e ft
víz:10-12 e ft
közös költség:7 e ft
kötelező lakás biztositás:3 e ft
internet: 5 e ft
telefon: 10-11 e ft

ez az alap és ehhez jönnek az iskolás gyerek dolgai.....

ezért fogok megdögleni 45 éves koromra
(most 33 vagyok)

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2011.12.19. 16:35:57

@Blokkolnám:
Gratula annak aki meg tud élni, 2felnőtt és egy gyereknél:

áram: 2500Ft helyett 8000 (villanybojler..)
víz: 2500Ft (3000Ft de 3 főre és még nincs csatorna, akkor 8000 lenne)
gáz: 3000Ft (9000Ft mert 80nm és kisgyerek)
közösktg: 2000Ft (nincs)
életbiztosítás: 30000Ft
hitel: 45000Ft

azaz 302.550Ft
Ebből a burzsuj életbiztosítását a szülőknek elhagyhatnánk, de akkor ugye ki neveli fel a gyereket (nem mintha 2Mft pótolna egy szülőt..) szóval a villanybojleron lehetne spórolni kb. 50%-ot egy kb. 150e beruházás árán (3,5év megtérülés). A gázon egy korszerűbb cirkóval lehetne fogni, kb. 20%-ot 300eFtért azaz 10 év felett lenne a megtérülés...

palóc_betyár 2011.12.19. 16:44:08

2008 ban amikor lakáshitelt vettünk fel aggódó kérdésemre azt a választ kaptam a hiteltanácsadótól hogy: " max 10-20% kilengés lehet a chf árfolyamnál ennél több nem lehet akkor már a forint is bedől, ettől nem kell félni"

tourline 2011.12.19. 17:04:36

Én kibékülnék a 60% GDP államadóssággal és még sokan mások is. Szoc-ban ennyi volt de úgy hogy közben azért építettek egy országot pár millió lakást,gyárat,fenntartottak egy bazi nagy pénznyelő hadsereget.....volt iskolatej,uzsonna is, és tényleg nem kellett fizetni semmit a tanulásért, az emberek megkapták a bérüket,sőt emelkedett is.
Most egy kibaszott metrót nem tudnak megépíteni lassan 10 éve saját forrásból.Eladtak mindent,elment az ára mégis csak a lófasz füstöl és az emberek egyre szarabbul élnek.
A 20 milliárd dollár államadósságból meg csináltak 12.000 milliárd eurót.....

lavór 2011.12.19. 17:10:07

@tourline:
"A 20 milliárd dollár államadósságból meg csináltak 12.000 milliárd eurót....."

Az is valami. :) Tanult, képzett értelmiségi politikusgárdánk. Egy fityinget nem ért a taníttatásuk. :D

tourline 2011.12.19. 17:26:10

@lavór: De azt a 20 milliárdot szerintem ha akarták volna bármikor kifizetik, csak valószínű jobb kamatot alkudott ki a rohadék Kádár mint az ISTENKIRÁLY ORBÁN VIKTOR és nem érte volna meg visszafizetni egyben.
Nem mondom, biztosan nem volt mindenkinek babazsúr az a korszak, de hogy nem volt ennyi éhező, nélkülöző, vegetáló ember az biztos. 1 rendőr rendet tudott tartani egy 3000 lakosú faluban ahol élt 600 cigány, a tanárokat nem rúgták seggbe órán a diákok,volt piaca a magyar áruknak,még a kis falvakban is meg lehetett élni mert a TSZ-ben volt munka + háztáji...nem tudom lehet hülye vagyok de én bevállalnám.

lavór 2011.12.19. 17:34:10

@tourline:

Azért annak a "rendnek" volt előzménye. Amiről te írsz, az már az enyhülés korszaka, a "vidám barakk". Előtte azért sok rossz, nagyon rossz dolog történt: pl: kulákság... de hagyjuk, elmúlt.
Munka most is lehetne, sőt ny-európai létbiztonság, nem keverendő a jövedelmekkel, csak pont azok rontották el, kik váltottak. Mint az oviban, mikor kimegy az óvónéni és kijelöl egy lurkót mind közül felelősnek. Azonnal parancsolni akar, hatalmát mindenáron megőrizni. Az egész ország egy nagy óvoda szintjén működik, működne. De azért olyan nagy baj nincs. A plázák még nyitva, a szállodák dugig ünnepekre, úgyhogy még várunk egy picit a "forradalomra" :)

lavór 2011.12.19. 17:37:27

@tourline:

Ja, tanár már nincs. Pedagógus van. Különbség nem csak elnevezésben van, tanított még tanár is...

nova76 2011.12.19. 18:09:35

@fda: Pedig azt hittem magyarul írtad. Vagy nem azt írtad hogy Te spórolnál minden áron? Csak kérdem én hogy milyen áron, ha a gyereked éhezik vagy fázik? Könnyű anyuci által osztogatott zsebpénzből félretenni, én is félretettem mind amit kaptam. De mit teszel félre, ha van 100Ft bevételed és ahhoz hogy ne halj éhen 110Ft kell? És nem tudsz több munkát vállalni, mert nincs. Örülj ha egy van és örülj ha az legalább 8 órás.
Persze van akinek jobban megy, mint ahogy a postot írónak is. Nekem is. És mivel ennyire nem érted a helyzetet, gondolom neked is.

belekotyogok 2011.12.19. 18:28:55

@Terézágyú: Igen, sőt, ha majd nagyon fázik a gyerek, akkor meggyújtanak még egy gyertyát. Bár ez már dőzsölés....

belekotyogok 2011.12.19. 19:02:54

@T-5: értem, de akkor ugye majd nem sír senki, hogy fogy a magyar? mert amíg anyunál-apunál lakik a család, kétszobás átlaglakás, két felnőtt gyerekkel számolva, addig nagyon csajozni/pasizni se lehet (merhogy nincs hol) és ebből biza nem lesz gyerek.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.19. 23:29:04

@Zabalint: Az inflációt is vedd figyelembe, ne csak a hitel forintosított méretét nézd.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.19. 23:33:15

@NoOne: A volt a rendszerváltás legnagyobb hibája, hogy nem kértük az államadósság egy részének elengedését. A mostanra minket bőven lehagyó volt szocialista országok éltek a lehetőséggel, náluk most ezért sokkal kisebb az államadósság.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.12.19. 23:55:02

@T-5: Egyet felejtesz el. Mi van, ha anyuka vidéken, munka ott nincs, ergó muszáj költözni ,ha az ember előre akar lépni?

@palóc_betyár: Remélem a tanácsadót jól elpacskolják. Már 2008 környékén is voltak igen nagy devizakilengések, iyet szembe hazudni, hogy 10-20% , nonszensz. Elég volt csak a fontra vagy a dollárra nézni, mekkkorákat ki tud lengeni.

tourline 2011.12.20. 06:18:12

Ahogy elnézem a tisztelt magyar kormány nem kis ámokfutással lépésenként kiírja magyarországot az EU-ból. Kíváncsi vagyok mi lesz azzal a külföldön élő párszázezer magyarral akiknek 1 nap alatt kell majd szembesülniük azzal a ténnyel hogy már nem uniósok....mert valami hasonló szaga van a dolognak. Érdekes lesz hogy egy perc alatt elvesztik a munkájukat, és a jogot a vízummentes tartózkodásra....
hmmmmmm.

lavór 2011.12.20. 07:38:35

@tildy:):

Biztos alul képzett lehetett az a banki ügyintéző, azóta a helyzet csak javult. Vagy nem. :D Palira kell venni az ügyfelet, pláne, ha az hagyja is magát.

cso zsi 2011.12.20. 08:34:31

@légycsapó: "Egy mai 20 év körüli ember sírógörcsöt kapna, ha hirtelen visszakerülne abba a világba. Ma az átlagéletszínvonal minimum a duplája, de ezt ugye így megszokva már nem is olyan feltünő. Emlékszem a balatoni nyaralások alatt milyen csorgó nyállal néztük az itt nyaraló (szegényebb réteg) nyugati autóit. Ma ugyan azt a kategóriát a legtöbben már birtokolják. És akkor is volt szegénység. A nagyszülőkkel együtt egy szobába szorulva komplett családok éltek. A fűtés igaz nem volt drága az olajkályhában."

Ehhez képest apám, akinek sem tanult szakmája, sem (akkor még) elvégzett érettségije nem volt, segédmunkáshelyettesként bele tudott vágni egy kétszobás lakás megvételébe, ami a 60-as évek elején épült.
Pár évre rá televíziókészülékünk is volt, ebből kifolyólag mi lehettünk a "gazdagok", akihez a szomszédok átjártak tévézni.
Ipari tanuló koromban (1975) csodálkoztam rá, hogy a Dohány utca környékén lakó osztálytársaméknak akkora lakása van, amiben a mienk (68nm) "lötyög", és komoly bújócskát, vagy futóversenyt lehetett volna tartani a lakáson belül. Mindenesetre egy cseh, vagy NDK gyártású autóversenypályából 4-5 készletet össze lehetett rakni, és mégsem volt útban senkinek.
Másoknak persze volt társbérlete egy-egy ilyen hodály megosztása után, de nyomorgás akkor sem volt.
Ezen osztálytársamék később kül(kert)városi családi házba költöztek, közepes rangú katonai fizetés mellett. Autójuk is volt, egy Zaporozsec. Nem volt szabad jobbat venniük, pláne nyugati márkát. De megtehették volna.

Nagyon szegény ismerős messzi vidéken nem rendelkezett saját házzal, így albérletben lakott egy hosszú vályogból épült parasztház egyik felében. Volt a nagyszoba, a "tisztaszoba", egy akkora spájz, mint a pesti lakásunkban az előszoba, és a szobánk méretű konyha. Ott 5-6 gyerek született a háború környékén, mind melósként vitte valamire, plusz családi ház is épült. A legfiatalabb testvér már "csak" egy háromszobás panelt birtokol.

Láttam az általad említett "nyomorgást" is, egy népcsoportnál. Nem csak 40 éve, hanem az utóbbi 10-ben is.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.20. 08:41:36

@online távmunkás:
Igen, igazad van. Csakhogy az igazság az, hogy a GDP 60%-a volt az államadósság rendszerváltáskor, most 83%. Ez nem tűnik ránézésre nagy különbségnek, azonban van pár tényező, amit érdemes hozzátenni. Egyrészt akkor még szinte minden az állam kezében volt, és értékesítés előtt állt. Ma már nincs mit értékesíteni. Abból lehetett volna visszafizetni az államadósságot, de nem sikerült. Másrészt rendszerváltáskor, mivel még a szocialista gazdaság volt, ezért a GDP nagy részét is az állam termelte, így nem csak az adóbevételek jelentették az állam bevételeit(igen, veszteségesek voltak az állami vállalatok, bár nem mind, de a GDP arányos államadósság nem csak a központi költségvetés adóssága). Tehát a GDP arányos államadósság lehet, hogy 60/83-ada volt a mostaninak, de az állami bevétel arányos államadósság jó ha fele volt a mostaninak, ha az állami vagyonhoz viszonyítunk, akkor meg jelentéktelen volt, most viszont jelentős. Harmadrészt akkor azon a szinten egy jóval drágább és komolyabb hadsereget tartottunk fel, ami most nincs, mert a NATO elnézi nekünk, hogy leszarjuk az egészet.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.20. 08:53:08

@cso zsi:
Az én anyai nagyszüleimnek semmije sem lett volna, ha nem az a rendszer van, hanem a mostani, és se apámnak, se anyámnak esélye nem lett volna egyetemre mennie, az anyagi helyzet miatt. Jó szöveg a nyomorgás, de a gyakorlatban a lakosság 70%-ának csökkent az életszínvonala, 30%-nak meg nőtt mára. Egyébként én biztosan rosszabbul élnék abban a rendszerben, mint most.

Ellenben persze, ki lehet hozni, hogy akkor sokkal rosszabb volt, csakhogy a fizetések reálértéke nagyon nem minden. Ugyanis becsléseim szerint akkor a munkáért kapott tényleges érték jó ha 1/3-ada lehetett a fizetés, a többi kedvezményes lakáshitelben, önköltség alatti utazási lehetőségekben, sportolási lehetőségekben, kulturális programokban, gyerekek táboroztatásában, stb. realizálódott, felül a ma is megszokott állami szolgáltatásokon.

NoOne 2011.12.20. 08:53:22

@Ann1294: T'om, a környezetemben annyi itt a közgazdász és a humán erőforrás szakember "mint a nyű". Oktató is, gyakorló szakember is, meg akik most tanulják...
Én ugyan más területen dolgozom, de hoztam már zavarba néhányukat "kedves kis" kérdésekkel.

NoOne 2011.12.20. 09:06:40

@lavór: Szerencsére nem. Ha hiszed, ha nem, rengeteg "holdkóros" tanár van, pedagógus is, andragógus is, a közoktatásban, a felsőoktatásban, és az iskolarendszeren kívül egyaránt. Van is eredménye, ha a diákjaikat nézed, de a sokakkal sajnos valóban vannak gondok.

NoOne 2011.12.20. 09:24:13

@tildy:): Utálom a tőzsdét. Mégpedig azért, mert azoknak a pénzembereknek ad lehetőséget gazdasági, pénzügyi és közvetve politikai befolyásolásra, akik az igazán nagy vagyonokat birtokolják, vagy felügyeletet azok felett. Csak hogy kicsiben példálózzak, lenne néhány szigorú kérdésem Csányi úr felé is, bár ő még csak kis hal, de alighanem Mr. Soros is kínosan érezné magát, ha tényleg őszintén kellene felelnie néhány kérdésre.

Joooe 2011.12.20. 10:54:21

Nem megoldhatatlan.
Vidéki városokban simán lehet rendes lakást kapni 5 milla körül, kisebb településeken 3-4 milla fullos családi ház még viszonylag cigánymentes területeken is (ami ugye az árat jelentősen befolyásoló tényező)- ott viszont a munkalehetőség elég korlátozott. (Itt nyilván nem a bp környéki pucc településekről beszélek, hiszen minimálbéresekről van szó)
Ha van szocpol, minimális saját megtak, olyan 3,5 millió hitelfelvétel reális.
Az 15 évre kb 35e törlesztőrészlet, kigazdálkodható.
Ahol meg drágábbak az olcsó lakások is(főváros), ott a bérek is jóval magasabbak.

Megint csak ott tartunk, hogy erősen kompromisszumokat kell kötni, de össze lehet hozni.

Joooe 2011.12.20. 10:59:18

@NoOne: A tőzsdét én is betiltanám. Meg a bankokat is :) A pénzügyi tevékenység legyen nonprofit állami monopólium, akinek tőke kell kaphat pénzt mérsékelt kamatra a betétesektől oszt ennyi, nem kéne folyamatosan a befektetők manővereivel kavarni a szart. Nem érvényesülhetne érdemként pusztán az hogy valaki ügyesen/szerencsésen játszik a pénzével... szerintem úgy is működne a világ sőt...

Persze a pénz jóval nagyobb hatalom mint bármely állam kormánya, így ez sosem fog megvalósulni.

- a radikálisabb énem hallottátok :) -

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.12.20. 11:57:17

@Zabalint: "GDP arányos államadósság nem csak a központi költségvetés adóssága"

Ez így van és ezért is növekedett meg az államadósság. Én arra tippelnék, hogy a központi költségvetés része nem emelkedett jelentősen, viszont a többi igen.

Már a 60% feletti adósság is csak kivételes esetekben fenntartható. Csak akkor megy, ha jó adósnak számít az állam és alacsony kamatok mellett kap hitelt. A korábbi 10%-os átlag nem számít annak, ezért is növekedett folyamatosan az államadósság.

A hadsereg fenntartására költött pénzt vitatom. Egy sorköteles ellátása nem sokbe került, főleg a "hatalmas" lőszeradagok mellett... Manapság a költséges rész ugyanúgy megvan: óriási tiszti és főként tábornoki kar, az egyik legnagyobb létszámú minisztériumi szervezettel. A Gripenek sem olcsóak...

tourline 2011.12.20. 12:49:47

Kádárék 20 milliárd dolláros államadóssága lófasz ahhoz képest ami most van, és azt is vegyük figyelembe hogy az unioba lépés óta hány ezermilliárdot tolt magyarországra az EU fejlesztési pénzt (ami nem hitel)
ezek 40 év múlva már tizezercsilliárd dollárnál fognak tartani.
Nem magasztalni akarom az elmúlt rendszert de szemlátomást jobban gazdálkodtak.

Ann1294 2011.12.20. 13:58:23

@tourline: "Kíváncsi vagyok mi lesz azzal a külföldön élő párszázezer magyarral akiknek 1 nap alatt kell majd szembesülniük azzal a ténnyel hogy már nem uniósok...."

Megakadt a cornflakes a torkomon. En ilyenre meg nem is gondoltam. Surgosen javitanom kell a nemet tudasom es atkoltozni, tovabba megkerni az allampolgarsagot.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.20. 18:00:03

@Joooe:
"Vidéki városokban simán lehet rendes lakást kapni 5 milla körül"

Amely városokat nagyjából ismerek:
Sopronban 5 milláért semmit. Panel garzon olyan 7 millától(válság előtt 10) Jereván lakótelepen.
Győrben 5 milláért semmit.
Veszprémben 6,5 millától Haszkovó lakótelepen panel garzon.
Pécsen olyan 6,5 millától normális helyen panel garzon, talán Meszesen 5 milláért valami lyuk, balhézós cigányokkal körbevéve.
Komlón 5 milláért 2 szobás panellakás, de lásd, mint Pécs-Meszes, plusz munkahely legközelebb talán Pécsen, de ott is nehezen.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.20. 18:03:38

@Joooe:
"(Itt nyilván nem a bp környéki pucc településekről beszélek, hiszen minimálbéresekről van szó)"

Képzettség nélkül minimálbéres melót olyan falvak környékén, ahol 3-4 millió a családi ház, nem lehet találni. Gyakorlatilag Budapesten, valamint 6-8 vidéki városban vannak jó esélyei egy ilyen embernek, és ezeken a helyeken számolhatsz 7 millával alsó hangon egy kis lakásért.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.20. 18:05:39

@Joooe:
"(Itt nyilván nem a bp környéki pucc településekről beszélek, hiszen minimálbéresekről van szó)"

Képzettség nélkül minimálbéres melót olyan falvak környékén, ahol 3-4 millió a családi ház, nem lehet találni. Gyakorlatilag Budapesten, valamint 6-8 vidéki városban vannak jó esélyei egy ilyen embernek, és ezeken a helyeken számolhatsz 7 millával alsó hangon egy kis lakásért.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2011.12.20. 18:10:45

@online távmunkás:
Szvsz 60%-os eladósodottsággal semmi probléma nem lenne, ha az belföldi lenne, és Ft-ban lenne mind. Vannak országok, ahol 100% fölött sem súlyos probléma emiatt és az alacsony kamatok miatt.

Arányaiban most költségesebb a hadsereg, de akkor összesen többe került. Akkor kicsivel többe került egy a mainál sokszor erősebb hadsereg.

Venyigeszu 2011.12.20. 22:24:11

"hogy január 1-től kis családommal egy hónapig (vagy ha tart a lendület akkor akár kettőig is) minimálbérből fogunk megélni. Néhány kivétel persze lesz ez alól, de ezek csak olyanok lesznek, amelyek a tényleges gazdálkodási eredményt nem érintik. "

.
Áruld már el, milyenek azok a kiadások, amelyek a "tényleges gazdálkodást nem érintik"!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.12.22. 11:19:40

" amit kis összegben már a gyerek születésénél el kell kezdeni. Erről majd a következő posztban."

:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

Gyerek mellett szerinted 60-70 ezerből mennyit lehet félretenni? :D

DIldiko 2012.01.08. 19:23:08

@hümhüm: Nagyon szeretné a barátnőm eladni a házát - Kemence, egy szép kis falu! Csak annyiért adná, amennyi a hitel rajta - szerencséjére már kevesebb, mint a ház értéke - de nem kell senkinek már évek óta. Pedig nagyon szívesen eladná - megveszed, ha mindent el lehet adni?
süti beállítások módosítása