Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Mennyibe kerül az államnak a vasárnapi zárva tartás?

2014. november 07. - Droli

Találgatások már voltak, hogy mennyibe kerül ez a KDNP javaslat az országnak (legyenek zárva a boltok vasárnap), most kísérletet teszünk arra, hogy pénzben kifejezzük eme hatás mértékét.

A témáról szóló eddigi posztjaink: 

Engem ne védjen meg a KDNP! - a vasárnapi zárva tartás dolgozói szemmel

Legyen a vasárnap a családé - azaz mi mindent lehetne még betiltani a cél érdekében

Sarcoljuk tovább a hipereket - az élelmiszerlánc-felügyeleti díjnak nagyon káros hatásai lehetnek

Két közvetlen hatást próbálunk meg forintosítani: mennyi áfa-bevételtől esik el az állam a forgalomcsökkenés miatt, valamint mekkora adó- ás járulékbevétel fog hiányozni a közös kasszából a várható elbocsátások miatt. (Aztán lehetne tovább is csűrni-csavarni a dolgokat, pl. az elbocsátások miatt csökken a családok bevétele, ez mekkora fogyasztáskieséssel jár, illetve mennyibe kerül az elbocsátottak állami ellátása, akinek van kedve, majd végigszámolja, de ez már meghaladja egy blogposzt terjedelmét.)

Azt az egyébként nagyon vitatott kérdéskört, hogy a vasárnapi zárva tartás forgalomcsökkenéssel jár, előző posztomban már körbejártuk: nem igaz, hogy a forgalom teljes egészében áttevődik az előző napokra. Röviden azért ejtsünk róla szót: egyrészt elmaradnak az impulzív vásárlások, másrészt fizikai akadályai is vannak, pl. ha szombaton is eszem fagyit és vasárnap is, akkor vasárnapi zárva tartás miatt nem fogok szombaton két fagyit enni; harmadrészt meg a pénteki-szombati megnövekedett tömeg-stressz hatás miatt, valamint az áruházak korlátozott kapacitásai (raktár, pénztár, áruszállítás, stb.) miatt sem lesz lehetséges folyamatosan kiszolgálni a várható tömeget. De erről bővebben lehet olvasni a fent hivatkozott posztban, kár lenne még egyszer elismételni ugyanazt. Ráadásul nincs is élő példánk arra, hogy mekkora lenne ez a kiesés - ugyan most is vannak olyan napok, amikor a boltok zárva tartanak, de ezek legtöbbször nem vasárnapok, ráadásul ilyenkor is ünnep miatt vannak zárva a kereskedelmi egységek, és az ünnepi szezonális termékek torzítják a eladási adatokat (pl. karácsony előtt sok műfenyő fogy, karácsony után meg szinte semmi). Így képtelenek leszünk pontos adatokkal szolgálni, becsült értékkel fogunk dolgozni - viszont a nagyságrend érzékeltetésére jók lesznek az adatok.

Mekkora a vasárnap aránya a heti forgalomban? A Pénzcentrum megszerezte az erről szóló adatokat, és e szerint vasárnap a forgalom 11%-a bonyolódik le. Kettő gond van ezzel az elemzéssel: egyrészt az FMCG, azaz a napi fogyasztási cikk piacot vizsgálja (az élelmiszer-vegyiáru-illatszer rész forgalmát) - magyarul amit megtalálsz mondjuk egy kisboltban vagy Coopban -, és ebben nincsenek benne azon termékek, amikben a nagy hiperek többet tudnak nyújtani, azaz ruházat, aprócikk vagy bazár termékek (barkács-autó-játék, stb.) illetve a háztartási gép-tévé-számítógép termékkör sem. Másrészt máshogy alakul egy kisbolt és egy nagyobb forgalma is: vasárnap inkább hiperben vásárolnak az emberek, ezáltal a vasárnapi forgalom a hiperekben nagyobb súllyal esik latba, mint a kisboltokban. És mivel a KDNP javaslata a hipereket sújtaná, az ő adataikat kell nézni, ami nyilvánvalóan nagyobb, mint 11%, kérdés mennyivel. Most csalok, pontosabban pontosítok, megnézem a mi hiperláncunkban mekkora arányt képvisel a vasárnap, ez olyan 15%, tehát a heti forgalom 15%-a vasárnap bonyolódik le egy hipermarketben.  

Gyötröm tovább a kedves olvasót a módszertanommal, ha még nem fáradt bele (mennyivel egyszerűbb lenne írni egy húszsoros posztot, hogy Orbáááán!, aztán mehetne a címlapra :-): mennyi lehet a bezárással kapcsolatos forgalomkiesés, azaz a forgalom hány %-a nem megy át a megelőző napokra? Itt szerintem használjuk a fenti adatsort, azaz tételezzük fel hogy a vasárnap 15%-os piacrészéből 11% átmegy, mert FMCG termékekből értelemszerűen többet vesz az ember, így elveszik 4% piacrész, azaz ha eddig 100%-nak vettük a hipermarket heti forgalmát, feltételezzük, hogy a vasárnapi zárva tartással az eddigi heti forgalmának csak 96%-át éri el a hiper. (Azt hiszem, elég gáláns voltam a számokkal, mert szerintem ez még kevesebb lenne, hiszen a tömeg miatt nem lenne annyi idő nézelődni, mint vasárnap, azaz a vásárlási idő nem adódna össze.)

Akkor már csak azt kell megnézni, hogy kiket érint hátrányosan a szabályozás: a gond itt is az, hogy egyszerűbb lenne azt megnézni, kit nem, mert szinte minden hipert, szupert, nagyobb szaküzletet, plázát, azaz a Mediamarktól a Praktikeren át a Tescoig mindenkit érint, és ezek összforgalmát (webes értékesítés nélkül kis alapterületű boltjaikat leszámítva) nehéz becsülni. De próbáljuk meg: 2013-ban a kiskereskedelmi összforgalom 7000 milliárd forint volt; ebből a hagyományos hiperek illetve barkácsáruházak árbevétele kb. 2300 milliárd forint, a többi pedig megoszlik a kisebb láncok között, ahol már jóval nehezebb megmondani, melyik boltjuk mekkora részesedéssel bír a forgalomból. Miután a törvény eléggé kizáró, szóval legtöbbjüket bezárná, de hagyna lehetőséget helyi mérlegelésre, és ne felejtsük el a 400 négyzetméteres szabályt sem, ezért legyünk bőkezűek: becsüljünk úgy, hogy azon boltok éves összforgalma, melyet érint a bezárás, 4000 milliárd forint. Ha 96%-os megmaradt forgalommal számolunk, akkor az árbevétel kiesés kb. 160 milliárd forint lesz, ami áfában olyan 35 milliárd forint kiesést jelent az államnak. 

És mennyi embert bocsátanának el? Erre van pontos adat: élelmiszerkereskedelemben 400 négyzetméter feletti üzletben 120.000 ember dolgozik (részmunkaidős is benne van). Bérköltséget - nagyvonalakban - úgy szoktak tervezni, hogy megnézik, hogy adott terület mennyi darab terméket ad el, meghatározzák ennek normáját (pl. hogy a cél az, hogy 120 db termék legyen eladva munkaóránként), és ennek függvényében megadják a szükséges óraszámot. Nekünk egyszerűbb a forgalomalapú megközelítés, ami hasonlóan működik, csak a termékszám helyett forgalmat kell érteni: beszélünk 400 milliárd forint forgalomról és 120.000 dolgozóról, tehát 4% forgalomkiesésnél számolhatunk úgy, hogy élelmiszerkereskedelemben 5000 emberre nem lesz a továbbiakban szükség. És a nem-élelmiszer területen mi várható? Gépjárműkereskedelmet leszámítva ott is dolgozik úgy 240.000 ember, hogy ebből hányan dolgoznak 400 négyzetméternél nagyobb üzletben, nem tudni, de szerintem ott is számolhatunk egy könnyed 5000 fős elbocsátással; így alaphangon tízezer ember válik munkanélkülivé a javaslat következtében. Adó- és járulékkiesésben ez 14,5 milliárd forint kiesést okoz 200.000 Ft-os szuperbruttóval számolva.

Összegezzünk: legalább 35+14,5 milliárd, azaz majdnem 50 milliárd forint bevételkiesést jelent a vasárnapi zárva tartásos ötlet a költségvetésnek. (A KDNP szemszögéből nagyon gálánsan számoltunk, és nem vettünk figyelembe semmilyen közvetett hatást!) Ez nagyon nagy pénz, ebből - figyelj, Viktor - 12 felcsúti stadiont lehetne építeni; kiesésével viszont olyan adót kell találni, mely bepótolja ezt a költségvetésbe ezt az összeget. 

Például két internetadót...

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr726875087

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért tart nyitva vasárnap is a multi? 2014.11.08. 18:45:42

Nem azért, mert szeret minket, és a kedvünkbe akar járni, hanem azért, mert nem akar a fogolydilemma nevű játékban veszíteni. A fogolydilemma nevű játékelméleti kérdés lényege ugyanis, hogy kooperációval közepes mértékben lehet nyerni, míg aki nem műkö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

István Tamasi 2014.11.08. 11:45:16

Nagyon kilóg a lópata a vaaslat alól: PL a CBA-s dolgozók dolgozhatnak vsárnap, az ő esetükben nem fontos, hogy vasárnap a családjukkal, kocsmában, templomban /szabadon választott/ legyenek?
Ellenjavaslatom: Legyenek vasárnap zárva a CBA boltotk és nyitva a hipermarketek!
Nekem teljesen mindegy, mert CBA-ba így se úgy se megyek be már csak azért sem mert sok termék esetében magasabbak az áraik.

pirimogyoró 2014.11.08. 11:53:15

Mindenbe beleütik az orrukat; a gyerekeket lassan már a papok nevelik, na meg a megfélemlített pedagógusok, akiknek meg van szabva, mit szabad mondani és mit nem. (A "mitnem"-nél már repülnek!). A kicsik sem maradhatnak az anyjukkal addig, amíg a család szeretné. Ha akarják, ha nem, mennie kell óvodába. A szülők, jövedelemtől függetlenül tartsák el a gyerekeik mellett a szüleiket is, ha azoknak nincs munkájuk, vagy ne adj Isten rokkantak lesznek, emellett boltba is úgy kell járni, ahogy ez a szemét banda kitalálta.
Itt már rég nem beszélhetünk ésszerűségről, pusztán hatalomgyakorlásról.
Felébred reggel valaki hagymázas álmából és úgy érzi, hogy valamit kapkodva csinálnia kell. Ha épp egy nagy marhaság jut eszébe, akkor azt. Ki merné róla lebeszélni? Aki közel van a mézeskosárkához, előbb törné el a saját kezét, mintsem kirúgassa magát :)

hekhekhekhekkinen 2014.11.08. 11:58:23

@garrett27
Gratulálok, sikerült a létező legrosszabb megoldást választani.
Azt hiszed milyen baromi okos és frappáns vagy, de jobb ha tőlem tudod, pont úgy viselkedsz ahogy azt a kormánypárt lemodellezte.
Kiszámítható vagy. Unalmas.
És nem demokrata.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.08. 15:44:39

"nem igaz, hogy a forgalom teljes egészében áttevődik az előző napokra. Röviden azért ejtsünk róla szót: egyrészt elmaradnak az impulzív vásárlások"

Ez tévedés. Egyrészt az emberek igen jelentős része hónapról hónapra él, vagyis a pénzét mindenképp elkölti: ha nem erre, akkor arra. Másrészt aki nem költi el, az megtakarításba teszi, amiből más számára banki hitel lesz, amit aztán jól elkölt.

Ettől függetlenül maga a vasárnapi tilalom hatalmas marhaság, aljas húzás a haveri láncok helyzetbe hozására stb.

Orbán Mutyin (törölt) 2014.11.08. 15:49:34

A tüntetésen remélem szóba hozzák a csuhás pártot is. Addig is hangoljunk: Semjén TAKARODJ!

ob.szerver 2014.11.08. 16:36:07

Ki a faszt érdekel, hogy mennyibe kerül az államnak, ki a faszt érdekel, hogy hány ember veszíti el a munkáját. Ezek nem szempontok, hogy a CBA piacot szerezzen, növelje a jövedelmezőségét és visszaosszon (pontosabban, még többet osszon visza) a fidesznek. Semmilyen más szempont nem játszik. Csak a szokásos történet a NER-ben: kirabolunk és ellehetetlenítünk piaci szereplőket (lásd még 60-szorosára emelt piacfelügyeleti díj), hogy a sajátjainkat hozzuk helyzetbe. A KDNP csak a rájuk osztott szerepet játssza el, de nem ők írták a forgatókönyvet.

igazi hős 2014.11.08. 16:49:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem olvastad a cikket, vagy nem értetted meg? Egyértelműen írja, hogy a napi cikkek forgalma nem fog változni, mert ha 3 kiló kenyér és 5 liter tej kell egy hétre, akkor annyit fogunk venni, akár megyünk botba vasárnap, akár nem. Ezért nem a teljes 15%-os vasárnapi forgalommal számol, hanem csak egy töredékével.

Netuddki. 2014.11.08. 16:53:43

Ez csak elterelés az ÁFA csalási botrányról. Gumicsont.
Qrvára nem érdekel, hogy vasárnap nyitva van-e valamilyen üzlet. Nagyon ritkán vásárolunk vasárnap, és nem azért mert vasárnap templomba kéne menni.
Majd ezt is megszopja az orbán rezsim mint általában mindent amihez hozzányúl, de majd ezt is kimagyarázzák ahogy szokták. Magyarországnak meg jobb lenne ha elhúznának a retkes picsába a kicsi de nem pártjukkal együtt!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 17:11:09

" pl. ha szombaton is eszem fagyit és vasárnap is, akkor vasárnapi zárva tartás miatt nem fogok szombaton két fagyit enni; "

Tudod, a megvásárolt élelmiszert nem kell ám azonnal elfogyasztani, mint a fagyit. Azt meg lehet venni egy nappal, egy héttel, de akár egy hónappal is előre. Vészhelyzet esetén tessék a fagyasztószekrényt/ládát használni!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 17:13:07

" egyrészt elmaradnak az impulzív vásárlások"

Aminek köszönhetően egyrészt megtakarítanak a vásárlók, másrészt kevesebb lesz a kidobott élelmiszer.

Tudod: több pénz marad az embereknél :)

Mr. Waszabi 2014.11.08. 17:14:02

A Parlamentet kéne bezáratni a hétfőtől péntekig, az ilyen idióta politikusokat meg Döblingben kezeltetni, gumiszobában, élethossziglan. Azzal akár gazdasági fellendülés is jöhetne a nemzet tőlük szenvedő testének. Idióta barmok, nem elég, hogy lopják a nép pénzét, azon élősködnek, még az utolsó fillért is kihúznák a zsebükből. Nem méltó az ember névre az ilyen parazita.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 17:22:05

" harmadrészt meg a pénteki-szombati megnövekedett tömeg-stressz hatás miatt, valamint az áruházak korlátozott kapacitásai (raktár, pénztár, áruszállítás, stb.) miatt sem lesz lehetséges folyamatosan kiszolgálni a várható tömeget"

Butaság. NEM lesz tömeg.

Tegyük fel, 24/7 nyitva tartásnál naponta 100 ember vásárol.

Ha a nyitva tartás 24/6 lesz, akkor a hetedik napról a 100 ember eloszlik a maradék hat nap között. Ez naponta 16,6 plusz vásárlót jelent, és azt is jelenti, hogy a napi forgalom 16,6%-kal növekszik meg.

Ha a 100 vasárnapi vevő nem hat nap között, hanem csak csütörtök, péntek és szombat között oszlik meg, akkor naponta 33 vásárlóval lesz több az üzletben, ami 33%-os forgalomnövekedés.

Ez nem kezelhetetlen tömeg egy hosszú hétvége előtti tömegnyomorhoz, vagy egy karácsony-szilveszter előtti hisztihez képest. Annyit kell tenni, hogy ezen a három napon több kasszást, pultost, polcost kell berendelni.

dr Smittpálelnökúr 2014.11.08. 17:26:41

@polyvinyl: figyelj buzi!
Az a rohadék főnököd épp nem akarja vasárnap bezárni a boltokat! Vigyázz, nem követed a kurzust naprakészen! Nehogy bajod legyen belőle!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 17:30:01

@dr Smittpálelnökúr:

Nem emlékszem, hogy valaha is seggbekúrtalak volna. Szeretnéd?

Dreamer_hu 2014.11.08. 17:34:13

Alap problema: a dolgozok ra vannak kenyszeritve, hogy dolgozzon, mert nincs megfizetve.

En olyan helyen dolgoztam ahol meg voltam fizetve es nagyon nem hianyzott a hetvegezes!

Az emberek nagy tobbsege sosem dolgozott uzletben/ugyfelszolgalaton mindenkit beultetnek par hetre hetvegere kozelezoen, aztan kicsit maskent gondolkodna! Ah, fura ez a vilag!

dr Smittpálelnökúr 2014.11.08. 17:37:38

Mi van öcsi, fáj az igazság?
Beletapostam a cuki kis lelkedbe?
Nem, nem dughatsz seggbe, mert én nem vagyok buzi. De lám, te annyira homár vagy, hogy azt sem tudod kinek a seggében jártál.

A kurzus már megvan? Nem zárnak be, tudod?

falomb 2014.11.08. 18:12:59

@polyvinyl: "Ha a 100 vasárnapi vevő nem hat nap között, hanem csak csütörtök, péntek és szombat között oszlik meg"

Ugye te sem gondolod komolyan, hogy egyenlően fog megoszlani? Éppen azért mondják sokan, hogy hétvégén vásárolnak, mert munka után hazaérnek és akkor már este van, hétvégén meg ráérnek. Vagyis a vasárnapi bezárás nagy része szombaton csapódik majd le, akkor tömegnyomor lesz mindenhol.

Krutzifix 2014.11.08. 18:41:48

@polyvinyl: A baj az, hogy a javaslat szerint nem lenne 24/1 nyitva tartás sem, hanem reggel 6-tól este 10-ig lesz, a szombat pedig - ha jól emlékszem - még rövidebb. Akkor most kezdhetsz elölről tömeget és sorban állási időt számolni... ! A Nálad maradó pénzt hová teszed? Megtakarítasz havonta 200 forintot, mert éppen nem értél oda zárásra, és nem tudtad tejre elkölteni. Mikorra lesz mélyhűtő belőle, amiből a vasárnapi jégkrémet kiveszed a gyereknek?

conchita wurst 2014.11.08. 19:10:16

A vasárnapi bezárás

1. egyetlen forint forgalomkiesést
2. egyetlen munkahely megszünését SEM OKOZZA

fagyizhatsz vasárnap, ne mondhasd hogy diktatúra van

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.08. 19:18:24

@igazi hős:

Nem olvastad a kommentemet vagy nem értetted meg? Egyértelműen nem csak a napi cikkekről írtam.

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 19:30:22

@conchita wurst: nagyon tudományos érvelés :)
És nagyon arrogáns :)
Jó, hogy vagy :)
Mert ha nem lennél, ki kéne találni :)

inuitdog 2014.11.08. 19:30:51

Ezüst meg arany vasárnap külön paragrafus lesz a törvényben?
A CBA a második legnagyobb forgalmú lánc itthon, úgy látszik nem elég.
Tudatos vásárló vagyok, nem járok a CBA-ba és nem is fogok, pedig az van a legközelebb.

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 19:32:00

@polyvinyl: Kristálygömböd a lottó számokat is megmondta? Mert a te érvelésed is nagyon tudományos. És Conchitához hasonlóan Te is minden téren szakértő vagy ;-)
Jó, hogy vagy :)
Unalmas lenne nélkületek :)

conchita wurst 2014.11.08. 19:34:36

@Keszthelyi.Aron: még tudományosabbat is tudok

-ugyanezt pofázták ugyanezek amikor nemzeti dohánybótokat nyitottak, hogy jajjmilesz mindenki munkanéküli lesz

- egyrészt nem lett így, másrészt ha így lett volna az sem érdekelne, ezeken a munkahelyeken a kirúgás megváltás

Újjrakezdhetik az életüket a polgári kormánynak köszönhetően, vagy emigrálhatnak a gecibe, Magyarországnak mind2 tiszta haszon.

conchita wurst 2014.11.08. 19:36:50

@Keszthelyi.Aron: nem lesz tömeg sem

-ennek a megoldása a kereskedő gondja, nehogy már orvbánnak kelljen ezt is kitalálni!

-ahol sok mocsok lesz kis helyen oda majd jól nem mennek aztán az agyukhoz kapnak, vagy nem.

én leszarom

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 19:41:32

@conchita wurst: :)
Nagyon tudományos. Ha pofán vered magad egy műanyag üveggel és nem fáj, akkor megismételheted bármivel, mert a pofán verés nem fáj :DDDDDD

Kirúgás = megváltás. Ez jó. Gondolom közmunkásnak, vagy segélyen élőnek lenni jó :)

Melyik Magyarországnak? A tiednek, vagy a valódinak?

Tudod, ezek a mondatok - még ha felhevült lelkiállapotban is veted oda őket, mert fáraszt a szokásos nemzethalál-vízió, ami menetrendszerűen jön, bármit csinál is a kormány vagy a koala kisebbik csökevényes szerve - csak azt érik el, hogy olyanok, akik józanul gondolkodva próbálják felmérni, mi lehet a nettó hatás, zsigerből távolodnak a javaslattól. Szóval meg kell kérdezzem, nem az eredeti Conchita vagy-e? Mert a megnyilvánulásaid lassan több kormánykritikust szülnek, mint a ballib összes vérszegény próbálkozása :DDDD

Mostantól inkább hívd magad Piszkos Frednek :D

Tutanhamon 2014.11.08. 19:43:46

Ez egy álszent, buta, korrupt törvényjavaslat. Nem a költségvetésnek rossz, hanem az embereknek. Alapvetően elhibázott dolog gazdasági szempontból támadni.

conchita wurst 2014.11.08. 19:51:19

@Keszthelyi.Aron: @Tutanhamon:

Szerintem plusz munkahelyeket fog generálni és nyugiságot.

Németországban meg Ausztriában semmi nincs nyitva vasárnap, nem is vót. Nincs is munkanélküli, meg sorokra sem emléxem.

BelAmi 2014.11.08. 19:56:01

@balfaszokkal sáncoló: "A hiperekben jellemzően zömmel élelmiszert vesznek az emberek, amit mindenképpen be kell szerezni."
Ez nem igaz! Nézd meg egyszer a bevásárló kocsik tartamát vasárnaponként! Másrészt mi lesz azokkal az üzletekkel (könyv, cipő, gyógyszertár stb.) és szolgáltatásokkal (bank, mobilszolgáltatók, éttermek, mosoda, kulcsmásolás stb), amelyek a plázákban működnek? Egyáltalán mi lesz a csupa ilyen kis üzleteket magában foglaló bevásárló központokkal?

BelAmi 2014.11.08. 19:57:41

@conchita wurst: "Németországban meg Ausztriában semmi nincs nyitva vasárnap, nem is vót"
Nettó hazugság!

BelAmi 2014.11.08. 20:03:25

@conchita wurst: "ha így lett volna az sem érdekelne, ezeken a munkahelyeken a kirúgás megváltás"
"Újjrakezdhetik az életüket a polgári kormánynak köszönhetően, vagy emigrálhatnak a gecibe, Magyarországnak mind2 tiszta haszon."
E mondataid mindent elárulnak szánalmas szellemi színvonaladról!

conchita wurst 2014.11.08. 20:04:18

Tök jó hogy mindenki vitatkozik rajta de senki sem olvasta el a tv-javaslatot, ami egyébként még 3x megváltozik mire elfogadják.

Várhatóan az elvei az eddigi fidesz gondolkodásmenetet követik: láncok szopnak kisebb üzletek nem szopnak.

Ezt a többség imádni fogja, csak technikai dolgokon bukhat a dolog. Ha az EU mindenhol beleköt abból tudhtjuk majd hogy nagyszerü a törvény.

Roan 2014.11.08. 20:06:02

@balfaszokkal sáncoló: Annyira nem magas az élelmiszer aránya: értékét tekintve 50% az FMCG (egy Tescóban a bébiosztálytól a sörig terjedő rész, ebben benne van a vegyi-kozmetika, háztartási papíráru), a frissáru kb. 15%, a maradék non-food (a Tesco bejáratánál a DVD-től az autós cuccokig). Ez utóbbit jellemzően hétvégén vásárolják, mivel alaposabb döntést igényel. Így a Media Markt, Ikea és társai még furcsább helyzetbe kerülhetnek.

Tutanhamon 2014.11.08. 20:06:23

@conchita wurst: Hülyeségből hülyeségbe jutni, szép levezetés, értékelem. ;)

Látod, sajnos nem mindenki érti az iróniát, még többet fogsz kapni

inuitdog 2014.11.08. 20:06:24

Törvényjavaslatom a KDNP számára, hogy ne essenek ki eredeti szerepükből. Legyen vasárnapi nyitva tartás, de a számla végösszegét 15%-al megfejelve mindenki adakozzon az Ökumenikus Szeretetszolgálatnak. Álszentek.

conchita wurst 2014.11.08. 20:17:02

Meg a láncokat sem kell félteni, ha bezárják iket vasárnap, majd kiszállítják a cuccot haza. Azt mindenki örül.

cenzuratroll bosszanto 2014.11.08. 20:26:13

@polyvinyl:

"Tegyük fel, 24/7 nyitva tartásnál naponta 100 ember vásárol. "

Agyatlan ortyinista barom. Majd ha leérettségizel, valami csoda folytán elmész dolgozni, esetleg elköltözöl otthonról és nem anyucin élősködsz, egyből rájössz, ennyi vásárló percek alatt pörög le a multiknál a hétvégi bevásárlásnál.

P.Freddy 2014.11.08. 20:31:56

@conchita wurst:

"...még 3x megváltozik mire elfogadják."

Pont erről van szó, ez is csak egy gatyábafingós erőlködés az elterelésre, minthogy:

- a kormány vezető tisztségviselői korruptak, korrumpáltak, hivatali hatalommal visszaéltek,
- a kormány egyik minisztere kefélni ment Londonba Demcsák Zsuzsával,
- konkrét bűncselekmények maradtak !!! vizsgálat nélkül !!!, miközben Simon Gábort egy MNO cikk alapján azonnal Fideszes-szarral kente be PoltPot Péter, aki most már azt hazudja, hogy újságcikkek alapján nem szokott vizsgálatot indítani. Persze, Fideszes bűnözők ellen nem is, csak mindenki más ellen, aki nem Fideszes, akkor is, ha ártatlan.

Szóval, kedves Fidesz-köcsög-csőcselék, nézzetek magatokba, de csak óvatosa, mert totál össze fogjátok hányni magatokat attól, amit látni fogtok. Például L. Simon okádékára, hogy a Posta bizots elkeverte "Lázár János tanítványa Korrupt Vida" levelét a kormányhoz, hát erre azt lehet mondani, hogy Broááááááááááááááááffffff...!!!!!

cenzuratroll bosszanto 2014.11.08. 20:32:07

Arra gondolt már valaki, hogy a "vasárnapi bevásárlást helyezd át péntek, szombatra" mantrát zsolozsmázó agyatlan ortyinista tömeg mit fog szólni, amikor a közigazgatásban bevezetik a fél 8 - fél 6 közötti munkaidőt? Van már olyan ahol decemberig előírták, bevezetés folyamatban. Aki ott dolgozik az biztos kurvára fog örülni, hogy hét közben ideje nem lesz bevásárolni, hét végén meg hely nem lesz, ahol bevásárolhat.

cenzuratroll bosszanto 2014.11.08. 20:33:36

Ne feledjük a való világ mostani téziseit:

fidesz = lopás
fidesz = csalás
fidesz = hazugság
fidesz = korrupció
fidesz = adócsalás
fidesz = az emberiség szemete

zobod 2014.11.08. 20:39:39

@Keszthelyi.Aron: Nem féltem a láncokat, a KDNP javaslat csak a nyitvatartási időt érinti... ettől még a legfontosabb előnyök, a boltok termékkínálata hogy egy helyen lehet venni egy csomó mindent, az autóval történő jó megközelíthetősége, a parkolóhelyek belvárosi boltokhoz képest nagy száma továbbra is marad ugyanaz mint eddig. A láncok árpolitika, reklám téren alighanem tudnak majd úgy korrigálni, hogy jelentős árbevétel csökkenés nélkül kijöjjenek ebből a helyzetből. Az meg, hogy tiltakoznak... persze hogy tiltakoznak, az emberek ilyenek, ha van egy rendszer ami kiépült és működik, ha létrejön valami status quo amit egyszer csak megváltoztatnak, akkor tiltakoznak érintettek.

Ami a vasárnapi nyitvatartási idő kérdéskörnél sokkal érdekesebb, hogy miért túrta elő KDNP a süllyesztőből ezt a javaslatot? Miből gondolták, hogy most elérkezett végre az idő, vissza lehet állítani a kiskereskedelmi láncoknál a bibliai munkaidőkeretet (H-SZ meló V pihenés)...

conchita wurst 2014.11.08. 20:39:58

@P.Freddy: miért lenne demcsák megkefélése büncselekmény?

mármint ha lenne rá bizonyíték?

conchita wurst 2014.11.08. 20:41:03

@cenzuratroll bosszanto: ja éhen fognak dögölni, ez az orbán célja.

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 20:46:40

@zobod: Nem féltek én senkit :)
De nem szeretem, amikor farizeusok meg akarják szabni nekem, hogyan viselkedjek. Nem örülök, hogy egy szóra sem érdemes féregnyúlvány kitalálja, hogy mostantól ne itt, vagy ott vásároljak, ne ekkor, vagy akkor.
Ugyanez lenne a véleményem, ha a magánszférám más részébe szólnának bele.

Mert ez bizony arról szól, hogy nekem kell idomulnom. Nem érdekel - mert nem érdekelhet -, hogy nem nekem szánják. De engem érint. És - ellentétben az itt blogoló néppel - én nem értem, mi a jó nekem ebben. Vagy azoknak, akiket még szintén érint.

Bár a fenti kollégák némelyike már bújtatva kimondta - megteszik, mert megtehetik, és lexarják, hogy ez sokaknak rossz.

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 20:50:20

@conchita wurst: plusz munkahelyeket??? Lesz több családtag, aki dolgozhat vasárnap? A CBA-sokat majd örökbe fogadják a Lázár testvérek, vagy mi? Mondjuk eddig is zsebpénzt kaptak :D

Amúgy a Tesco amúgy is megy haza (nem csak innen persze).

De fejlődsz! Azt mondtad: "szerintem". Ez tetszik. Lehet, hogy igazad lesz. Igazából remélem, mert közös érdekünk, hogy több embernek legyen munkája - és természetesen rendes munkája, nem közmunka.

P.Freddy 2014.11.08. 20:56:10

@conchita wurst:

"miért lenne demcsák megkefélése büncselekmény?"

Igazad van, pontatlanul fogalmaztam:

"a kormány egyik minisztere KÖZPÉNZEN kefélni ment Londonba Demcsák Zsuzsával"

Hiába fizette vissza, attól még a tolvajlás megtörtént. Nézd meg, Zuschlag is visszafizette, mégis megérdemelten 8 évet ült, ugyanúgy, ahogy Lázár János, Rogán Antal, vagy Szijjártó Péter is BŐVEN megérdemelné.

Csakhogy nálunk Orbán Viktor haverja, a köcsög Főügyész-csicska a korrupt, tolvaj, adócsaló BŰNÖZŐKET védi, akiknek adóznunk kellene - de BŰNÖZŐKNEK NEM ADÓZUNK!!!

conchita wurst 2014.11.08. 20:58:46

@P.Freddy: 'ahogy Lázár János, Rogán Antal, vagy Szijjártó Péter is BŐVEN megérdemelné.'

-lehet, de nincs ellenük bcs. alapos gyanúja.

'Csakhogy nálunk Orbán Viktor haverja, a köcsög Főügyész-csicska a korrupt, tolvaj, adócsaló BŰNÖZŐKET védi'

-semmi akadálya, hogy a te haverod legyen a főügyész, ha meg tudod választatni.

conchita wurst 2014.11.08. 21:05:46

@Keszthelyi.Aron: A Tesco hazamegy de átveszi majd más az üzleteiket.

A kisebb boltokat és lázárékat pedig kutya kötelessége segíteni a kormánynak. Ők is támogatják a kampányt.

Sokféleképpen lehet több munkahely. A hipereknek marad az onlány+kiszállítás vasárnapra, amihez szintén emberek kellenek. A bankadós fiókbezárások is egy rakás munkahelyet generáltak, meg a trafiktv. is, holott mindig megszólaltak a csibék minden változás előtt.

Bármit csinál a fidesz, mindenképpen nő a foglalkoztatottság: már majdnem elérte azt a szintet ahogy a kasszát a szociknak adták 2002ben, pedig 12%-os munkanélküliség volt a csúcs.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 21:07:17

@cenzuratroll bosszanto:

A közigazgatásban pénteken már most is csak KETTŐIG dolgoznak. Ebben nyilván nem lesz változás. Úgyhogy 2 óra 5 perckor lehet rohanni a teszkóba.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 21:11:03

@cenzuratroll bosszanto:

Te mekkora barom vagy :)

Rajtad kívül mindenki érti ám, hogy a 100-as szám az arányok egyszerű átlátásához volt példa :)

Tudtam, hogy egyszerű vagy, de azt nem gondoltam volna, hogy még egy amőba is okosabb nálad :)

P.Freddy 2014.11.08. 21:11:20

@conchita wurst:

"lehet, de nincs ellenük bcs. alapos gyanúja."

Simon ellen se volt, csak egy újságcikk, meg a hörgő-okádó Fidesz-szavazók béltartalma szájon előre kiokádva, oszt ennyiért már vitték is rabláncon, KÖZPÉNZEN, KÖTÉVÉN, hogy a segghülye Fidesz-szavazók nyála csoroghasson a Péniszre és minél többen menjenek szavazni a Falloszra.

"-semmi akadálya, hogy a te haverod legyen a főügyész, ha meg tudod választatni. "

Sajnos nem lenne hozzá pofám, akkor se, ha egymillió idióta barom a seggemet nyalná azért, hogy szájbakúrjamőket ilyen bűnözők, mint poltpéter hivatalba emelésével.

Egészen egyszerű emberként se vinne rá a lelkiismeret, hogy aljas, mocskos, ocsmány saját érdekből tönkrebasszak egy országot, mint Orbán Viktor tette. Akinek pedig politikusként még nagyobb volt a felelőssége.

De mindegy, mostmár elbszta, Orbán VIktor olyan utat választott, ahonnan nincs visszaút, a történelem szemétdombja, az árulók, nemzetvesztők arcképcsarnoka. Egy rohadék mai jumurdzsák.

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 21:16:50

@conchita wurst: reméljük :)
De nyugtával dicsérd a napot - vagy legalább kopogd le ;-)

P.Freddy 2014.11.08. 21:16:51

@conchita wurst:

"Bármit csinál a fidesz, mindenképpen nő a foglalkoztatottság:"

Tudod hogy nőtt? Az öcsémet tavaly kéthavonta határozott idejű szerződéssel alkalmazták. Tavaly ezt hatszr játszották el, el is árulta neki a munkaügyes, hogy ez azért van, mert így HATSZOR tudják lejelenteni ugyanazt az EGY embert.

Ti meg, Fideszbirkák, ezt beszopjátok, és nyálcsorogva rohantok szavazni... :)))

conchita wurst 2014.11.08. 21:21:43

@P.Freddy: 'Simon ellen se volt, csak egy újságcikk, meg a hörgő-okádó Fidesz-szavazók béltartalma szájon előre kiokádva'

- és az útlevél? és az ausztriai nyomozás? az smafu?

Úgy gondolod hogy Orbánnak már reszeltek? Szerintem a legrosszabb esetben közt. elnök lesz 2018 után, horthy-szerü jogkörrel.

conchita wurst 2014.11.08. 21:22:39

@Keszthelyi.Aron: Szorgos népünk győzni fog, meglátod!

conchita wurst 2014.11.08. 21:24:53

@P.Freddy: 'Tudod hogy nőtt? Az öcsémet tavaly kéthavonta határozott idejű szerződéssel alkalmazták. Tavaly ezt hatszr játszották el, el is árulta neki a munkaügyes, hogy ez azért van, mert így HATSZOR tudják lejelenteni ugyanazt az EGY embert.'

El is hinném, hogy a munkaügyes mondta neki, ha nem olvastam volna már ugyanezt a baromságot sok kormányfika blogban.

A prosztó valóság az hogy 2004 óta az egész unióban ugyanúgy számolják ki a foglalkoztatottságot és a munkanélküliséget.

Keszthelyi.Aron 2014.11.08. 21:25:25

@conchita wurst: @P.Freddy: Srácok, az az érzésem, hogy alternatív valóságokban éltek... Van egyáltalán közös nevező? Komoly kérdés. Legalább egy? Mondjuk hogy mennyi kétszer kettő?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.08. 21:25:53

@balfaszokkal sáncoló:

"A poszt arról szólt hogy nemzetgazdasági szinten okozna kiesést a vasárnapi nyitvatartás. Miért is, ha megveszi az illető máshol, vagy máskor?"

Az, akit kirúgnak, a munkanélküli segélyből kevesebbet tud vásárolni, mint a munkabéréből. Ez már önmagában kiesés.

conchita wurst 2014.11.08. 21:30:08

@Keszthelyi.Aron: Semmi szükség közös nevezőre.

Freddy különben is csak tréfál.

zobod 2014.11.08. 21:40:23

@Keszthelyi.Aron: értem én, de egy közösségben élve mindig feladsz valamit, hogy aztán a közösség adta lehetőségeket is kihasználhassad. Engem nem is tesco, meg a vevők érdekelnek, hanem hogy akik kedvéért állítólag az egész lenne, azok mit gondolnak erről. A vasárnap a boltban lézengő dolgozók, illetve az a kör, akiknek ezzel elvileg segíteni akarnak (kisboltok), ők hogyan látják. Ha számukra ez előnyös megoldás, akkor nem hiszem hogy olyan nagy áldozat lenne részünkről, vásárlók részéről lemondani a vasárnapi nagybevásárlás lehetőségéről. Nem mondom, hogy nem lemondás, csak azt mondom, hogyha több tízezer ember hétvégéje múlik csupán annyin, hogy átrendezem a vásárlási szokásaim, akkor rajtam nem fog múlni.

P.Freddy 2014.11.08. 21:45:16

@Keszthelyi.Aron:

"...mennyi kétszer kettő?"

Az attól függ! Ha gyurcsány azt mondja hogy négy, akkor polgári kört kell összehívni, ahová a vidéki bácsik a legjobb vasalt öltönyükben és nyakkendőben fényesre vikszolva elmennek, és le kell rezsicsökkenteni azt a rohadt gyurcsány-négyet! Nemsokára megérkezik Kövér László a rezsicsökkentés-megvédő-polgárikör-ünnepélyre, és majd ő megmondja az igazat!!!

Az az egy biztos, hogy nem annyi, amennyit gyurcsány mond, mert nem az igazság számít, hanem Kövér László, és Szeretünk Viktorka, és csakaFidesz!!! És nem is igaz hogy lopott Rogán, mert neki az jár!!! Az csak a rohadt Gyurcsányra igaz hogy lopott, mert ha Rogán lopott is, neki sokkal több joga van lopni, és különben is nehogymár Amerika belepofázzon, hogy lopunk bazmeg! Amerika takarodjon, Magyarország szuvenír ország, és itt minden rendes Fideszes annyit lophat, amennyit akar, mert kétharmaddal mi eztet megszavaztuk!!!

Coki, Amerika!!! Bayer Zsótinak pedig mégegy BMW X6-ost közpénzből, hadd tolja ki aszemét a rohadt amcsiknak!!!

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 21:53:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Az, akit kirúgnak, a munkanélküli segélyből kevesebbet tud vásárolni, mint a munkabéréből. Ez már önmagában kiesés."

1. Ha ugyanannyi ember ugyanannyi ALKALOMMAL (például: minden héten egyszer) megy ugyanabba a boltba, akkor ugyanannyi ember kell a kiszolgálásához.

2. Ha ugyanaz az embertömeg, amelyik eddig 7 nap alatt fordult meg egy boltban, ezután 6 nap alatt fog megfordulni, akkor egy-egy napon TÖBB alkalmazott kell, hogy simán menjen a kiszolgálás.

Hogy jön ide a kirúgás?

conchita wurst 2014.11.08. 22:01:36

Demszkyről még nem emlékeztem meg ma.

Pedig szimbolikus alakja a judeobolsevik városvezetésnek. Ha még pár évig garázdálkodik, Baltimore lett volna Budapestből is: www.youtube.com/watch?v=TraSFcARVwM

P.Freddy 2014.11.08. 22:07:24

@conchita wurst:

Ugyan-ugyan. Orbán Viktortól és a Fidesztől csak a vakszerencse mentette meg eddig Budapestet, hgy nem pusztultak el emberek tucatjai a Fidesz-vágóhíd, szarrá rohasztott M3-as Metróban.

Mert kell a közpénz a hódmezővásárhelyi villamosra, meg Lázár Jani londoni keféléseire.

A felcsúti stadion meg máris szétrohadt, arra majd felújítási közpénz kell, de kurvasok - vagy inkább úgy járhat, mint Ceaucesvu szarrá porladt stadionja a saját falujában. A gazdája - dettó.

polyvinyl · http://beszelomajom.blog.hu 2014.11.08. 22:09:48

@zobod:

" Ha számukra ez előnyös megoldás, akkor nem hiszem hogy olyan nagy áldozat lenne részünkről, vásárlók részéről lemondani a vasárnapi nagybevásárlás lehetőségéről. "

A vasárnapi nagybevásárlás egyébként is rétegprobléma, főként a fővárosi középréteg problémája. A nyígás ugyanis amiatt megy, hogy nem lehet majd "élményvásárolni" - vagyis elütni az időt úgy, hogy a bevásárlás mellett szórakozás is van.

Vidéken az emberek nem "élményvásárolnak", egy bizonyos lélekszámú vonzáskörzet alatt nincsenek ugyanis a fővárosi mintára épített plázák - hiszen nincs kereslet, ami ésszerű idő alatt, ésszerű költséggel odajutva el tudná tartani. Rááadásul a vidéki lakosság KOMOLY hányada egyáltalán nem jut el nem hogy Lidl-be, Auchanba, Aldi-ba, de tőle még egy prosztó Tesco is messze van.

Teljes lefedettsége, viszonylag nagy eladótérrel és választékkal rendelkező üzletekből az országban a CBA mellett a Spar-nak, a Penny-nek és a Tesco-nak van. A vidéki emberek nagy bánatára viszont ezekben nincs se multiplex mozi, se kínai étterem, se gyorskajás multi, se amerikai kávézó.

Úgyhogy szerintem a vidék, ami a teljes lakosság 80%-a, kábé leszarja, hogy vasárnaponként a Tesco nyitva lesz-e, vagy be lesz zárva, mert a vidéki ember vasárnap NEM vásárol. A számára elérhetetlen távolságban lévő, az országban csak néhány helyen jelen lévő egyéb láncok vasárnapi nyitva tartását meg pláne leszarja.

A multik vidéki, 400 nm-nél nagyobb, de viszonylag kisebb alapterületű üzleteiben dolgozó alkalmazottaknak viszont egyáltalán nem mindegy, hogy vasárnap anya bent unja halálra magát a tök üresen kongó hodályban, vagy otthon lehet a családjával.

Measurer 2014.11.08. 22:39:10

A szupermarketek tervezett karácsonyi nyitvatartásával elégedett vagyok:
www.berlin.de/special/shopping/sonntag/supermaerkte/
Igazságosabb lenne azonban, ha a kisebb üzletekben továbbra is csak az utasellátási és a napi élelmet lehetne beszerezni:
www.bild.de/regional/berlin/kaiser/unsere-oeffnungszeiten-wrden-immer-absurder-36247218.bild.html

Blogger Géza 2014.11.08. 22:58:11

Hát én továbbra sem vagyok meggyőzve arról, hogyha vasárnap zárva lesz a bolt, akkor a szükséges árukat nem veszik majd meg máskor. De ha mégis ez lesz, és növekszik a megtakarítási ráta, az kifejezetten örömteli lesz.

Munkaerő ügyben pedig mindenki, aki munkaerőt keres, érzi, hogy évek óta egyre szűkül a kínálat, ha az eladók egy része valami hasznosabbat fog csinálni ezek után, az se lesz rossz. Ha a lakosság ellátását kevesebb emberel, hatékonyabban is meg lehet oldani, akkor oldják meg úgy.

P.Freddy 2014.11.08. 23:02:36

@polyvinyl:

Most akkor szerinted érdemes ezt a kérdés kommunista diktátum módján rendezni, ahogy az állatkínzó/irtó Semjén, lovasvitéz csótány mikropártja ugatja, vagy nem lenne-e egyszerűbb a kapitalista piaci önszabályozásra bízni, és aki akar dolgozni és keresni vasárnap, azt békén hagyni ebben a lehetőségében??? Aki meg nem akar, az otthon maradhatna, és nem lenne a töküresen kongó hodályban?

Vagy: ha töküresen kong a hodály, akkor nem érdemesebb-e a hodály kongását az üzemeltető gazdasági érdekeire bízni, és majd nyilván bezárja, ha üresen kong???

MIafaszért akar beleugatni a Fidesz-KDNP abba, amibe Rákosiék is beleugattak? Szellemi örökség? Ökörség..:)

Blogger Géza 2014.11.08. 23:03:10

@P.Freddy: Komoly családi terheltségre utal, ha ezek után azt hiszitek, hogy az öcséd meghatszorozódott bárhol is. :)

P.Freddy 2014.11.08. 23:07:16

@Blogger Géza:

Mindegy, a piaci folyamatokba történő kommunista beleugatás egyszer már elég rosszul sült el a történelem folyamán. Nem értem, minek erőlteti ez mégegyszer ugyanaz a kommunista csótányokat felvonultató párt (Fidesz, Kövér elvtárs MSZMP KB Bizalmi stb.,), akik negyven évig szopatták ugyanezzel a kommunista tempóval a népet.

(Pédául ha jól tudom, már megint békekölcsönt akarnak ráerőszakolni a magyarokra, mint ahogy tették ezt akkor, amikor még Rákosi is fideszes volt és még élt.)

Blogger Géza 2014.11.08. 23:15:28

@cenzuratroll bosszanto: Ki mondta, hogy fél 6 után nem lesz nyitva bolt? Ki mondta, hogy szombaton nem lesz nyitva bolt? Ki mondta, hogy vasárnap nem lesznek nyitva kisboltok saját elhatározásukból? Te ennyire buta vagy?

Blogger Géza 2014.11.08. 23:19:00

@P.Freddy: Mi az a MSZMP KB Bizalmi?? :D (Csak hogy ne halj meg hülyén. Kövér társadalomkutató volt, és mint ilyen ezt akkor csak olyan intézményben gyakorolhatta, amely a pártállamban speciel az állampárt alá volt rendelve, és ott kötelező volt a formális párttagság. Akár a rendőröknél. Na bumm.)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.08. 23:29:53

@polyvinyl:

" a vidék, ami a teljes lakosság 80%-a, kábé leszarja, hogy vasárnaponként a Tesco nyitva lesz-e, vagy be lesz zárva, mert a vidéki ember vasárnap NEM vásárol"

Láttál te már vidéki embert, vagy csak a romkocsmában hallottad, hogy létezik ilyen állatfajta is? Meg fogsz lepődni, de a vidéki ember vasárnap IS vásárol. Én vidéken lakom, egy 1500 lelkes faluban. Vasárnap mindhárom élelmiszerbolt nyitva van, igaz, csak délig, és egyik sem kong az ürességtől - különben nem tartanának nyitva.

"1. Ha ugyanannyi ember ugyanannyi ALKALOMMAL (például: minden héten egyszer) megy ugyanabba a boltba, akkor ugyanannyi ember kell a kiszolgálásához."

Mihez képest ugyanannyi?

"2. Ha ugyanaz az embertömeg, amelyik eddig 7 nap alatt fordult meg egy boltban, ezután 6 nap alatt fog megfordulni, akkor egy-egy napon TÖBB alkalmazott kell, hogy simán menjen a kiszolgálás."

Általános iskolai számtanfeladat szerint biztos igazad van: "Egy pékségben a vásárlók naponta 1000 darab kenyeret vesznek, ehhez 2 pékre van szükség. Hány pékre van szükség akkor, ha a vevők naponta 1100 kenyeret vásárolnak? Válasz: 2.2 pékre." :D

A valóságban a napi forgalom 10%-os emelkedését bőven képes kiszolgálni napi ugyanannyi árufeltöltő, vagyis egyhetedüket ki lehet rúgni a vasárnapi zárva tartás miatt. Ugyanez érvényes pl. a biztonsági őrökre is. A hentes- vagy sajtpultba sem fognak több embert felvenni, viszont a vasárnap miatt kirúghatják a részmunkaidős kismamát. Egyedül pénztárosból kell több a nyitva tartási napokra, tehát őket talán nem rúgják ki, ha az összforgalom nem csökken.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.09. 00:02:27

@balfaszokkal sáncoló:

"Ha nincs jelentős forgalomcsökkenés, miért kellene kevesebb munkaerő?"

Fentebb leírtam.

"De még ha el is fogadnám az állításodat, akit elbocsátanak találhat máshol munkát."

Persze, köztudott, hogy az országban hatalmas a kereslet az alacsony képzettségű munkaerő iránt.

Elmagyaráznád, miképp generál egy megszünt munkahely máshol új munkahelyeket? A kisbolt nem fog a meglévő 3 mellé egy negyedik alkalmazottat felvenni 5-10% forgalomnövekedés miatt - eddig sem a forgalom, hanem a nyitva tartási idő miatt kellett három. A CBA sem, mert a forgalma csak vasárnap fog nőni, azt meg kiszolgálja a meglévő létszámmal, max. kevesebb olyan időszak lesz, amikor nem áll sor a pénztárnál.

Ha meg a betöltetlen munkahely már korábban is megvolt, akkor azt korábban be is tölthették. Azt sem hinném, hogy a kirúgott teszkós árufeltöltő alkalmas lesz kórházi szakorvosnak vagy ápolónőnek, esetleg IT-szakembernek.

pirimogyoró 2014.11.09. 00:12:13

@Mr. Waszabi: Teljes mértékig egyetértek. Ráadásul még szemét, cinikus nyilatkozatokat adnak, sőt, az újságírókkal úgy bánnak, mint a kutyákkal, nem válaszolnak, vagy beszólogatnak nekik. Szörnyen undorítóak. Lázárnak valahol tanítani kellene a mosolyát..., abban minden benne van.

pirimogyoró 2014.11.09. 00:14:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Annyira világosan leírtad, hogy remélhetőleg azok is megértik, akik csak vaktában lövöldöznek :)

P.Freddy 2014.11.09. 00:22:27

@Blogger Géza:

"Kövér társadalomkutató volt"

Most meg ömlik a szájából a szar. Milyen társadalomkutató az ilyen? Hol tanult, kitől tanult, miből tanult? Mihez ért, a szájból fosáson kívül?

Csak azért teszem fel ezeket a kérdéseket, mert tipikusan MSZMP KB Bizalmi csótányokra illő, soha meg nem válaszolható (mert nincs válasz) kérdések ezek.

Mint Deutsch Tamás "5 milliárdot Rozsdás Stadionbeléptetőkre Elkúró" Tomika, akinek miniszternek kellett lennie ahhoz, hogy levizsgázzon bármiből is.

Mihez ért az ilyen Fideszcsótány?? Mire képes a szarfosáson kívül?? Mit tud a reggeltől-estig hazudozáson kívül csinálni?? Képes az ilyen görény egy gyeptéglát megkülönböztetni a levelibékától?????

Ugye hogy nem. De ugathat mint a vett malac (emléksuel, mint Orbán Viktor amikor visítozva rohangált a nagyvilágba hogy vegyék el a pénz Magyarországtól), fidesz-birkák beszopjátok, oszt jónapot.

zobod 2014.11.09. 00:25:48

@P.Freddy: a világon mindenhol beleavatkoznak a kormányok a piaci folyamatokba, és politikai céljaiknak rendelik alá a gazdaságot. Minden piacon, munkaerőpiactól kezdve a tőkepiacokig, cégfelvásárlásokig így van. Nem biztos, hogy ez így jó, viszont nem magyar specialitás, kár éppen ezen kommunistázni.

Ami fontos, hogy a támogatni kívánt csoportok - bolti dolgozók és a kisboltok - mit szólnak a javaslathoz. Egy szóval sem mondta Semjén, hogy a vásárlók kényelme érdekében, vagy az FMCG láncok kedvében akarnák korlátozni a vasárnapi nyitva tartást.

@Kovacs Nocraft Jozsefne: aha, tíz éve a KÁP kapcsán is kiszámoltak több százezer román munkavállalót a "szakértők". Ami az elbocsátást illeti, tipikusan kizsigerelt, túlóráztatott gárda van az üzletekben, nem fognak leépíteni, mert a hitelboom kipukkanását követően, a gazdasági válság idején az már megtörtént. Mostanra már nem nagyon van kit leépíteni. A túlórák fognak csökkenni, és a vasárnapi pótlék persze nem lesz.

P.Freddy 2014.11.09. 00:40:36

@zobod:

"kár éppen ezen kommunistázni"

Dehogy kár. Nézd meg a főputyinista Fideszt, gyakorlatilag ömlik a szájukból a szar, amikor kommunistáznak (HAHAHA) pont ők, akik a legdisznóbb kommunista parasztok, például L. Simon, aki kinézetre sincs távol a trágyaszaros diznóktól, olyan kommunista módon mocskol be telibe-hagyigyabe a fideszesek pofájába, hogy azt beszopni is művészet - tudod, amikor a postán elkallódott a korrupt Lázár-Vida levele, ezért nem tudott róla Lázár Miniszter Hazudós Úr.

aki mást mond az hazudik (törölt) 2014.11.09. 01:00:03

A KDNP egy kepmutato kis torpepart, mint az SZDSZ volt. Nekik zsiros fizetesbol annyira telt, hogu kinyitottak a Bibliat es kiemeltek egy teljesen eletidegen.otletet belole.
Miert nem foglaljak torvenybe azt is, hogy halallal kell sujtani mindenkit, aki a hetedik napon dolgozik?
Klerikalfasiszta orultseg!
Erdekes modon a CBA dolgozoknak nem tilos a vasarnapi munkavegzes. Kepmutato faszok!
Az elbocsatott tizezernyi multi dolgozo meg ozonlik majd halatelt szivvel a templomokba meg focimeccsre. Ahogy azt keresztenyfasisztaink elkepzelik.

Szerintem ilyen vasarnapi nyitvatartos dolgokba ne szoljon be egy torpepart. Ha meg szabalyoznak, az legyen kovetkezetes, legyen zarva a CBA is a gecibe.
Amugy a nemet es az osztrak is utalja a vasarnapi zarva tartast, csak adottnak veszik, mert regi a szabaly. At is jarnak bevasarolni az osztrakok vasarnap tomegesen magyarorszagi hipermarketekbe, tehat ahol lehet, ott kijatsszak.
Az ilyen kerdeseket a piacnak kell szabalyozni, nem az allamnak. A kormany mondjuk megemelhetne a hetvegi berpotlekot, ha tenyleg erdekelne az emberek jolete. Ja, az a keresztenyfundamentalistakat sose erdekelte...

P.Freddy 2014.11.09. 01:39:51

@balfaszokkal sáncoló:

"Ez inkább csak üresfenyegetés "

De könyörgöm, MIAFASZ ÉRTELME VAN ennek az egész, KényszerDemokrataNéphülyítőPicsapárt által kiokádott állatságnak??? Azon kívül, hogy agyhalott, Orbán-Semjén-imádó birkaparasztok erre verjék a farkukat? Semjénnek a fürjek legyilkolása közben más nem jutott eszébe, például lehúzhatta volna a sliccét pisilés előtt?? Vagy lelőtt három madarat, oszt maradt benne még geciség, ezért elhatároztas, hogy ezt a frusztráltságot kihozza a Fidesz-szavazókból is?

Idióta, lovasbarom, állatkínzó köcsögparaszt. Takarodjon a kurvannyába inkább az ilyen hazaáruló tetű.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.09. 10:31:00

@zobod:

" A túlórák fognak csökkenni, és a vasárnapi pótlék persze nem lesz."

Tegyük fel, hogy igazad van. Akkor is csökken az illetők jövedelme, s ezzel a vásárlóereje. S persze az életszínvonaluk.

@balfaszokkal sáncoló:

"miért vársz jelentős forgalomcsökkenést a vasárnapi zárvatartás miatt."

Ezt nem én írtam.

"Épülnek újabb vásárlóegységek is az országban, amelyek képesek felszívni őket."

A kisebb üzletek magasabb árszínvonalat jelentenek. Aztán meg elég nagy bátorság kell új üzleteket nyitni, amikor pártunk és kormányunk ill. a szeretett vezér bármikor úgy dönthet, hogy mostantól 400m2 helyett mondjuk 200 m2 fölött kell vasárnap zárva tartani.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2014.11.09. 11:33:29

@balfaszokkal sáncoló: "Ha igaz lenne a cikkben sugallt 15 %-os vasárnapi látogatottság. az azt jelentené,hogy nagyobb forgalom lenne ilyenkor egy hétköznapnál. Tudom,hogy csak személyes tapasztalat, de ha elvetődök néha vasárnap egy hipermarketbe,én nem ezt tapasztalom."

Figyelj, ez a 15% nem saját tapasztalat, meg nem ilyen-olyan csillagjóslásból jött ki, hanem egyik legnagyobb hiperláncunk tényadata. Sőt, egyes turisztikai helyen vagy útvonalon fekvő áruházban még nagyobb lehet ez az arány.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.09. 15:53:55

@balfaszokkal sáncoló:

"Bemásolnád nekem is hogy miért?"

Én is leírtam, más is leírta. Nem vagyok a titkárod, olvass utána.

"Lényegtelen hogy milyen arszínvonalú üzletek száma bővül, szükségük lesz új alkalmazottakra"

Nem lényegtelen. Ha drága üzeletek száma bővül, akkor az hiába lesz, mert az emberek nem oda fognak járni bevásárolni.

"Kispesten épül egy új nagy alapterületű Lidl tetőparkolóval."

Nagy alapterületű? Akkor az is zárva lesz vasárnap. :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2014.11.09. 16:54:57

Arról, hogy miért csökken a hiperek forgalma a vasárnapi zárva tartással, a következő poszt második felében találtok magyarázatot:
nivo.blog.hu/2014/11/01/engem_ne_vedjen_meg_a_kdnp

Az ok amúgy nagyon összetett, és igazán akkor látnátok, ha bejönnétek árut tölteni egy szombati napon. Tömegben nehezebb tölteni - nem lehet a békát keresztülhúzni a vásárlón. Tömegben nehezebb vásárolni a stressz miatt. A megnövekedett forgalmat nehezen bírnák el a raktárak és a logisztika (fizikailag kapacitásproblémák vannak).

Ráadásul egy dologgal senki nem számolt eddig (én sem): mi lesz hétfőn? Megmondom én: olyan üresek lesznek a hiperek áruilag, olyan sok lesz a hiány, hogy az is forgalomcsökkenéssel jár.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.09. 17:26:21

@Droli:

Jogos, köszönet a tájékoztatásért.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.09. 17:50:07

@Droli:

Kérdés: nem lehet megcsinálni, hogy vasárnap nem nyit ki az áruház, de a dolgozók feltöltik a polcokat? Hiszen a törvény csak a nyitva tartást fogja tiltani, a munkavégzést nem - legalábbis az eddigi infók szerint.

Ezzel pofán lehetne csapni Semjén elvtársat, persze a következő lépés úgyis az lenne, hogy betiltanák az árufeltöltést is. De ha ez sem segít, akkor törvény írná elő az áruház földig rombolását.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2014.11.09. 20:50:26

@balfaszokkal sáncoló:

Igen, a hiperbe, a hét egyéb napjain. A drága boltban max. a paprikát veszem meg, ha épp kifogyott és kell a vasárnapi ebédhez. De az is lehet, hogy mást főzök, de nem ott veszem meg.

"Németországban és Ausztriában is meg tudják oldani, hogy a hét hat napján ne legyenek ellátási problémák a szabad vasárnap miatt."

Ott nem is annyit túlórázik az egyszeri dolgozó, mint nálunk. Így inkább marad ideje hét közben bevásárolni.

Roan 2014.11.10. 10:20:33

@balfaszokkal sáncoló: mint ahogy a poszt is említi, az impulzív termékek forgalma várhatóan csökkeni fog. Sőt, a vásárlás nagy része nem tervezett, hanem a boltban dől el, tehát emiatt is várható a forgalmi csökkenés. (kevesebb vásárlási alkalom = kevesebb nem tervezett vásárlás). Ez a pénz nyilván nem tűnik el a rendszerből, de kereskedelemben, amit most amúgy is még egy külön adóval fognak sújtani, komoly átrendeződés várható, elbocsátásokkal, kevesebb műzsakpótlékkal, stb. A magas bevonódású termékek esetén - jellemzően a non-food, ami nagy értékű, ritkán vesszük, több ember döntését igényli (pl. bútor) - vásárlása általában több időt igényel, olykor több személy jelenlétét. Ez pedig jellemzően inkább hétvégére esik. Ha az egyik nap ebből eltűnik, a fent említettek halmozódnak, ami nem szerencsés sem a boltnak, sem a vásárlóknak.

kifordított nagyanyó 2014.11.19. 09:41:48

@Blogger Géza: húzd már ki a fejed vikiék seggéből!

tass-tass 2014.11.21. 01:01:11

"A Tesco kommunikációs igazgatója elmondta, a Coca-Cola által felkínált árat az áruházlánc nem tudta elfogadni. Az áron kívül más feltételekről is tárgyaltak, például a termékek promóciójáról, elhelyezéséről. Azzal, hogy az áruházlánc a promóciós termékek közé tesz egyes termékeket, elősegíti, hogy több fogyjon belőlük, ezért cserébe különböző kedvezményeket szokás adni"

index.hu/gazdasag/magyar/coketes01016/

Ha Tesco a világ egyik legnagyobb üdítőgyárát cseszegeti az árképzéssel és a polcról levétellel zsarolja a céget, akkor mit csinálhat kisebb beszállítók esetén?

Persze a kormány jelenlegi intézkedései is hasonló színvonalon vannak.

Megérdemlik egymást.

Roan 2014.11.24. 13:05:22

@balfaszokkal sáncoló: Nem a növekvő forgalom, ha kevesebb vásárlási alkalom okozza a csökkenő impulzvásárlások számát. Természetesen növelheti az ott eltöltött idő, de ha egy hónapban 6× mész vásárolni, nagyobb az esélye az impulzív vásárlásnak, mintha 4× mennél, de akkor többet költve.

eszim 2014.12.05. 22:42:17

@balfaszokkal sáncoló: veszek naponta egy kiflit vagy veszek két naponta 2 kiflit, ua. a forgalom mégis akár fele annyi az eladó!

eßemfaßom meg áll 2014.12.06. 11:26:52

Jó dolog elméletben elemezni mi lenne ha, de egyszerübb lenne megnézni mi a valóság az évente többször előferdülő többnapos ünnepek esetén amikor a Szent Hipermarket egy napig zárva tart.

Előző 1-2 napban tömegek árasztják el, mindenki annyit vásárol mintha egy hétig nem vehetne friss párizsit és mellédob egy akciós ledtv-t vagy tabletet is a kosárba, 2x annyi pénztáros tolja az ipart, osztályonként nem csak 1 árufeltöltő szaladgál.

Kb ez lesz minden péntek délután és szombaton ha vasárnap zárva lesznek.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2014.12.06. 18:30:12

@eßemfaßom meg áll: Megnéztem. Benne dolgozom.

Az ünnepi zárvatartásnak meg semmi köze a vasárnapi zárvatartáshoz. Ünnepek előtt jelentős súlyt képvisel az ünnephez kapcsolódó szezonális termékek forgalma.
süti beállítások módosítása