Fórum - Vitassuk meg!

Nívó

Nívó

Jó precedens született

2011. március 21. - bogancs

Mégis lehet áramot vezetni egy telken belüli kerítésbe a termény megvédése céljából. Akár ilyen olvasata is lehet a tegnapi bírói ítéletnek a kesznyéteni gazda ügyében.

Nagyon helyes! Már az elsőfokú ítélet után is kinyílt a bicska a zsebemben, amikor is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az idős bácsit, de végül a józan ész felülkerekedett, miszerint nem lehet bűncselekménynek tekinteni azt, ha valaki jogos tulajdonát védi, és még táblával is figyelmezteti a tolvajt a lopás veszélyeire.

A megrovással, mint végső ítélettel is egyetértek. Arra azért vigyázni kell, hogy lehetőleg ne végződjön halállal egy lopási kísérlet, de ha mégis így történik, akkor az egyedül a tolvaj felelőssége és kész.

https://m.blog.hu/ni/nivo/betoro.jpg Valójában sosem értettem egyet azzal, hogy mindig csak arányos módon lehet védekezni. Tegyük fel, hogy betör hozzám éjszaka két marcona álarcos ember. Nincs lehetőségem mérlegelni, hogy vajon egy felszólítás is elég arra, hogy távozásra késztessem őket, vagy képesek akár erőszakra, sőt akár gyilkosságra is céljuk elérése érdekében. Megtörtént már ez utóbbi eset nem is egyszer, jól tudjuk.

Mit tegyek? A meglepetés erejével (mert csak így van esélyem ellenük) rájuk támadjak a sodrófával, akár halálos erejű ütéssel, vagy először csak álljak eléjük és szólítsam fel őket távozásra. Ez utóbbi esetben elpuskázom a lehetőséget a sikeres önvédelemre arra az esetre, ha mégsem kotródnának el a szép szóra. Vagy esetleg fogjam menekülőre a saját házamból, hadd raboljanak kedvükre, mert nincs jogom védekezni ellenük?

És ha van három kisunokám, meg egy idős-beteg családtag, akikkel lehetetlen csak úgy hipp-hopp kiosonni az éjszaka közepén a szakadó esőben?

Egy szó mint száz, én maximálisan támogatom a megszületett ítéletet. Sőt továbbmennék: Igenis legyen jogom elsőre fejbelőni a magántulajdonomat egyértelműen veszélyeztető illegális behatolókat, ha úgy érzem, hogy ez az egyetlen biztos módja testi épségem vagy tulajdonom megvédésének.

Ez egyértelmű üzenet lehet a betörők felé. Persze kérdés, hogy mire vezetne ez? Leállnának a bűnözéssel, vagy ők is eleve mindenre felkészülve, kommandós módszerekkel támadnának?

A bejegyzés trackback címe:

https://nivo.blog.hu/api/trackback/id/tr82760679

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ILLED 2011.03.23. 00:20:17

Az arányossághoz hozzátartozik az is, hogy milyen esélye van az embernek a védekezésre, így pl. egy nagydarab marcona embert egy törékeny nő simán agyon is lőhet, ha jogosan arra következtet, hogy a testi épségére tör. De egy nagydarab marcona ember nem ragadhat kést egy kisfiúval szemben, ha az úgy tart feléje, hogy azzal fenyegeti: betöri az orrát. Ugyanígy akkor sem védekezhet az ember élet kioltására alkalmas eszközzel, ha a vagyonvédelem során nincs abban a helyzetben, hogy felmérje az arányosságot: azaz nem vezethet áramot a kerítésbe. Arról nem is beszélve, hogy a Gézuka is berúghatja a labdát a kerítésen, és bemászhat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.23. 01:00:27

@ILLED: Gezukanak meg kell tannulni, hogy a labdaert be kell csengetni
es ha nincs otthon senkii, akkor varni kell..
aram helyett zart udvarban igen kemeny kutyakat ugy tudom nem tilos tartani lanc nelkul sem.....
pl.

algi 2011.03.23. 01:05:06

@szaktatar: Nem, ha percre pontosan tudta volna, akkor vasvillával állt volna ott.

@hagyma: Igen, nos, nemrég láttam egy krimiepizódot, amiben ugyanez volt a hozzáállása egy baltimore-i fekete bűnözőnek. Az istenért se lett volna hajlandó értesíteni a hatóságokat, mindenképpen sajátkezűleg akarta elintézni. (Tudom, hogy a bácsi értesítette a hatóságokat, de nem róla van szó, hanem rólad, aki lesben áll, hogy lelőjön valakit.)

Egyébként éppen ezért vannak törvények. Sokan gondolják és/vagy érzik úgy pl., hogy a vérbosszú jogos. De mégsem törvényes. A törvények kellemetlenek. Nem mindig vágnak egybe az igazságérzetünkkel, de a betartásuk életeket menthet.

,,i, 2011.03.23. 01:28:34

@algi: mi vagy te, egy kibaszott kocka?

krimikből vagy tájékozott és fosod a baromságot a gyilkos bácsiról aki vasvillával támad a békés rablókra (akik persze nem vernék agyon csak úgy játszásiból ahogy szokták a nénikkel bácsikkal, nem ölik meg mint a dopeman nagyszüleit, a villanyórás nénit és másokat)

hagynunk kell hogy kitelepítsenek minket, mert joguk van ehhez is :)

"A borsod megyei Arlón egy magyar asszonyt a cigányok "kitelepítettek” a saját házából. Először "csak” téglákkal dobálták be az ablakokat, majd ezt megismételték. Később módszeresen kifosztották az asszonyt és elhordták az építőanyagokat is. Ajtókat, ablakokat, falakat romboltak le a cigányok, a rendőrség természetesen tehetetlen. A hölgy, miután felgyújtották a házát, végleg kiköltözött."

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=FfokqzIpTeE

a videoban benne van, hogy az APJÁT IS OTT VERTÉK AGYON TÖBB TÍZ ÉVE! (5.perc) te szemét állat, te gyilkosvédő idióta

algi 2011.03.23. 01:49:58

Egyébként marha kíváncsi vagyok, hogyha egy uborkatolvaj megérdemli, hogy törvénytelen eszközökkel megöljék, vajon mit érdemel az, aki autókat gyújtogat, meg molotovkoktélt hajigál a rendőrökre?

@,,i,: Faszokhoz nem szóltam.

kén-e egy nick? 2011.03.23. 01:57:09

@PeterPan:
Amerikában nincs krokodil.
Alligátor van.

@phaszfej:
Tudod, a felsoroltak közül egyedül a cigányok lopnak életvitelszerűen.
Egyébként meg költözz cigánylakta vidékre, szerintem 1 év alatt gyökeresen megváltozik a nézőpontod.

Jó példa rá Wahorn András (A.E. Bizottság). Valaha liberális ember volt, pár év Mezőszemerén, és már gyűlöli a cigányokat, mert tőle is elloptak mindent.

De a hozzád hasonló parasztoknak semmi sem drága, mert nem tőled lopják el az egész éves munkád gyümölcsét a semmittevők.

algi 2011.03.23. 02:09:54

@kén-e egy nick?: Jó, tegyük fel, hogy van egy olyan világ, ahol a cigányok 100%-a lop, a fehérek 0%-a lop, a lopások 100%-át cigányok követik el fehérek ellen. Mi a megoldás? Mi következik ebből?

Ne csak érveljetek amellett, hogy a cigányok ilyenek vagy olyanok, vonjátok is le a következtetést, áruljátok is el, hogy miért érveltek! Mi a teendő? Mi a cél? Hogyan szoríthatjuk vissza a cigánybűnözést? Hogyan fogjuk megszüntetni ezt a szörnyűséget? Mit csináljunk?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2011.03.23. 02:15:42

@algi: sosem allnek lesben, foleg hogy lelojjek valakit
mibol szeded ezt a baromsagot
amugyis bekes es nyugodt kornyeken lakom
fegyverem van, de ez maganugy
arra utaltam, ha tudomasom lenne rola, hogy valaki be akar torni es meg akar tamadni engem es a csaladomat, fokozottan figyelnek a rendorseg ertesitese mellett
ha ennek ellenere berugna az ajtot, ha nincs mas mod, nana; hogy lelonem
nem majd megvarom meg elvagja a nejem torkaty
a torvenyeket tisztelem es betartom
verbosszut nem allok
de az otthonomat es a csaladomat megvedem, ha szukseges
fegyverrel is
ha csak az uborkamat lopnak, ami nincs, nem lone, de felszolitanam tavozasra
es ha ez hatastalan, megismetelnem fegyverrel a kezemben a rendorseg felhivasa mellett

pruntyike 2011.03.23. 03:57:37

A törvényekről:
Van egy törvény, hogy a Balatonnak a parton körbejárhatónak kell lennie. Próbáld meg körbejárni a Balatont a parton...

pruntyike 2011.03.23. 04:04:31

Közismert (és megtörtént) eset: A Dukla hágó emlékműje, egy szovjet harckocsi. 3 cigány kétnapi kézi munkával, lefűrészelte a csövét, majd a 200 kilós páncélcsövet a járhatalan úton 5 km-re szállították. Összesen 3 napi megfeszített munka, az eredmény: alig 3000 ft-nak megfelelő összeg a hulladékgyűjtőnél. Ha elmennek dolgozni, ilyen erőfeszítéssel akár 20 ezer forintot is kereshettek volna. Ja kérem, de akkor hol marad a lopás "öröme"?

Mr Neanderthal 2011.03.23. 05:41:26

a törvényben az eredetileg a logika, hogy ne vezessen az erőszak eszkalálódásához; ha a bűnöző tudja hogy fegyvered van, fegyverrel fog hozzad menni és kapásból le fog lőni a kis családoddal együtt. Lasd pl Del-afrikai Köztársaság....amúgy jogosak a kérdések

atila68 (törölt) 2011.03.23. 06:00:26

Félmillió megélhetési szavazó megélhetését ellehetetleníteni?

atila68 (törölt) 2011.03.23. 06:03:04

Még egy apróság. Magyarországon nem precedens jogalkalmazás van. Az egy másik ország.

Reggie 2011.03.23. 06:58:23

@fejo: Gyilkossagot azert joval kevesebb bunozo lenne hajlando bevallalni, mert bar egyszerunek tunik, azert nem konnyu raszanni magad. Viszont ez a reteg aki megtenne ugyan ugy johet lofegyverrel, attol fuggetlenul, hogy tiltott a lofegyverbirtoklas, mert ugye oket nem nagyon izgatja a torveny, ebbol eredoen egy torvenytisztelo polgar mindig hatranyban lesz hozzajuk kepest.

Viszont a maganterulet/tulajdon fegyverrel torteno megvedese ellen szol, hogyha el akarom rakni Jancsi haveromat mert rajottem, hogy meghuzta a felesegem Marist, akkor siman athivom egyik este, es lelovom azzal az indokkal, hogy betoronek neztem. Szerintem kb. ez lehet a valos indok, amiert nem teszik lehetove.

Roy 2011.03.23. 07:26:13

@phaszfej: Látszik Te sem ott laksz ahol a kissebbség él.
Nem a kerítésbe vezette az áamot, hanem egy belső rendszert épített ki a kerítéstől elérhetetlen távolságra, és ezt ki is táblázta. Úgy tudom ki is lett a rendszer próbálva, és csak csípett az áram, nem rázott komolyan. Az itélet kihírdetésekkor az is kiderült, hogy az időjárás közrejátszott a halálos áramütésben. Pont akkor esett az eső, és így következett be a halálos áramütés. A figyelmeztető táblákat is ellopták. Előttte is próbálkozott más lehetőségekkel ami hatástalannak bizonyult. Az előzőleg kiépített villanypásztor akkumlátorát is ellopták.
Te mit csináltál volna, ha minden amit megtermeltél ellopnák?
Könnyű úgy itélkezni, hogy Téged nem ért ilyen atrocitás.
Mit tennél, ha egy betörő bemenne a lakásodba, és volna mód megvédeni magad,és caládod életét? Nem tennéd meg, hanem odaadnál mindened, még az éltedet is?
Elég furcsa a hozzáállásod.
Ettől kezdve azt hiszem teljesen fölösleges minden vita.
A bíróság most az egyszer viszonylag megfelelő itéletet hozott. Szerintem a felmentés lett volna csak ennél jobb.

kasu 2011.03.23. 07:28:41

@Reggie: Ez a szerető meggyilkolás elég erőltetett. Erre nem hoznak se törvényt, se ítéleti precedenst...
Sokkal egyszerűbb. A magántulajdon védelme, ami többnyire mindenhol szent. Aki bemegy a más tulajdonába és földjére, az számoljon a seggbelövéssel. Ennek van visszatartó ereje, ha ezt tudja mindenki. A másik pedig, hogy a konkrét esetben az állam nem volt képes megvédeni az állampolgára kicsike uborkáját, krumpliját stb. tehát maga volt kénytelen. Mert nálunk eddig a rohadt tolvajnak emberi jogai voltak, egy teljesen felfordult világ jött létre. A demokráciában addig tart a joga mindenkinek, amíg másokét nem sérti. Nem kell simogatni a tolvajt, a gyilkost. A "megélhetési bűnözés" paradox és ostoba kifejezése meg csak egyes fejekben született meg, sok más baromsággal együtt, és biztosak lehetünk abban, ezeknek az embereknek soha nem hordták el a terményét, állami autóval furikáznak és nem rabolnak a lakásukból, nem fenyegetik őket nap mint nap, mint ahogy jópár vidéken ez megesik...

okostojgli (törölt) 2011.03.23. 07:41:34

@hagyma: "hanem szet tarja a kezet"

Ez az. Pedig két hét alatt rendet vágott Pintér. Ezek szerint csak állítóag.

különvélemény 2011.03.23. 07:42:47

@manager2008:
Túl sok hollywoodi filmet láttál.
Ez nem úgy megy, hogy 8-an lőnek 007-re automata fegyverekkel és elhibázzák.

Pár méterről egy emberalakot még egy vak is eltalál a hang alapján.

okostojgli (törölt) 2011.03.23. 07:43:08

@velorex-vezető:
nekem nincs hányingerem a nevemtől.
nem vagyunk egyformák.

okostojgli (törölt) 2011.03.23. 07:55:58

@Senkifia:
Nem ismerem az árfolyamokat ilyen részletesen, nyilván tényeket írsz. Viszont abban biztos vagyok, hogy ha valakinek van sok-sok eurója és eldöntheti, hogy abból forintot vesz majd átváltja CHF-re vagy az euróból közvetlenül CHF-t vesz akkor úgy fog dönteni, hogy jobban járjon. Vagyis nem mi határozzuk meg a CHF-HUF és külön az EUR-HUF árfolyamot hanem a CHF-EUR árfolyamokból lesz a forinté is. Tehát a trükkök százai nem erre vonatkoztam, szerintem, hanem inkább a manyup meg az autópályaépítések ne a költségvetésben szerepeljenek. És ez nem pártspecifikus.

Másik, hogy a "legatyásodott" alatt azt érted, hogy a hiteleket 13. havira költöttük, akkor egyet tudunk érteni. Kérdés, hogy van-e valaki Bokroson aki fel meri vállalni, hogy hiba volt a 13. havi.

13öreg 2011.03.23. 07:57:34

Bogáncs!
Elrabolta egy cigány gyerek a megtakarított pénzemet (MANYUP)! Lőjek? Vagy tűrjek és várjam meg amíg a házamat is elviszi, mert a törvény szerint ezt is megteheti!

okostojgli (törölt) 2011.03.23. 08:02:24

@SerialKillah:
aki nem rossz szándékkal közeledik sem biztos, hogy a kaput fogja használni és nem kell tudjon az áramról.

Megvan, hogy miért és hova szerelik mostanában a behajtani tilos táblás tenyereket?

velorex-vezető 2011.03.23. 08:03:53

@bogancs: Azt elhiszem. Ha valakit elgázolok a velorexemmel, annak annyi.

Mc69 2011.03.23. 08:09:49

Éjszaka, szakadó esőbe, az tényleg durva.

KovA 2011.03.23. 08:18:07

Egyetértek a felmentő ítélettel, csak azzal nem hogy ilyen sokáig tartott a hercehurca - az önmagában is büntetés.

Ennek ellenére a védelem módszere, nem egészen van rendben - az nem volna jó, ha mindenféle köz- ön- és életveszélyes házi barkácsolású műszaki megoldással védekeznek az emberek.

Pontosabban az ilyen védelmekkel szemben volna néhány elvárás - pl. hogy a területre bemerészkedőnek nyilvánvaló legyen, hogy tilosban jár, akkor is ha analfabéta - s gyermeknek mondjuk 12 év alatt lehetetlen legyen a bejutás.

Vannak veszélyes területek pl. villamos hálózatok áttransformáló telepei - nemcsak tábla van kitéve, de olyan a kerítés is, hogy oda tudatla gyerek be nem jut, egyébként pedig úgy kell nevelni, ahogy valaki mondta - ismerje hogy veszélyes ami tilos.

Nem ismerem az idevonatkozó előírásokat - de nekem a minimum a 2 méter magas fölül szögesdróttal is védett kerítés - ahová tehát felkészülés és rongálás nélkül úgy spontán (gyerekötlettől) indíttatva nem lehet bejutni.
Na amögött jöhet a villany. De azért ez sem egészen jó, mert bizony könnyen lehet önveszélyes is. El lehet felejteni a kikapcsolását, jön a kis unoka valaki tévedésből bekapcsolhatja amikor nem kellene stb. Sokmindenre gondolni és figyelni kell(ene).

Azok a felvetések is helyesek, hogy egy önvédelem arányossága nem jelentheti azt, hogy pl. akár egy mezőőr eldobja a puskát, ha a tolvajoknak csak botjuk van. Igen sok álszent, naiv és hozzá nemértő ítélet született efféle helyzetekről.

A puska pl. fizikai fölény és aki igazságában van attól nem lehet elvárni, hogy fizikai fölényét feladja.

Ha agyonlő egy fegyvertelent ilyen helyzetben, akkor a mérvadó számomra az, hogy szemből-e vagy háttal illetve milyen távolságból.
Mert az rendben van hogy feleslegesen ne lője agyon - de egy bizonyos távolságon belül és szemből akár a puska is arányos önvédelem még fegyvertelenekkel szemben is.

Azt a tanácsot lehet adni a gazembereknek, hogy ha puskát fognak rájuk, csak a hátát mutassa a puskás embernek.

Az idióta naiv álszentül széplélek ítélkezési gyakorlat az szokott lenni, hogy annak a pártjára áll aki pórul jár - és a másikat meg mindenféle aljas indulattal megmagyarázza és meghurcolja.

Így végül az futamodik meg aki igazában van - egyik oldalról a bűnöző szorítja, a másik oldalról a törvény fenyegeti.

Pediglen az adódó kiélezett helyzetekben ős-ösztön törvények érvényesülnek.
Akit megtámadnak más tudatállapotba kerül - önhibáján kívül - józan mérlegelési lehetősége a támadónak/bűnelkövetőnek van amikor eldönti hogy gazemberségbe kezd - ha aztán (akár mindkét félnek) váratlanul egymással szembe kerülnek - az ösztönök felülkerekedhetnek.
Senki nem tudja kimérni grammra, hogy hova, mivel mekkorát üt vág vagy szúr, ásóval, konyhakéssel, vagy feszítővassal.
Ezt hívják úgy, hogy harci láz - csak az ismeri, aki került úgy szembe mással, hogy saját élete-épsége volt veszélyeztetve.
Leginkább a félelemből-dühbe átmenettel lehet jellemezni. Nem akaratlagos, automatikus - valami egyszerűen átveszi az irányítást - a helyzet feltör egy pecsétet - s az illető sem ismer utólag magára.
Magát a helyzetet kell elkerülni - ezért vannak írott és íratlan szabályok, szokások - hogy senkit ne hozzunk olyan helyzetbe.
Mert olyan ez mint a ló - szeretett gazdáját is agyonrúgja, ha óvatlan.

Ha belépsz az istállóba, szólitsd a lovat - ne menj addig oda míg rád nem néz, de alapvetően igyekezz házulról nem rúgástávolságba kerülni.

És alighanem ebből ered a köszöntés szokása is - ha kölcsönhatásközelbe kerülsz - kezdj kommunikációt legalább egy jó napot-tal - különösen ha más területén vagy. Közterületen pedig a mozgásodból viselkedésedből legyen egyértelmű a békés szándékod - ne bámulj senki szemébe, tarts a helyzetnek megfelelő távolságot - ha túl közel kell kerülnöd - kezdj kommunikációt köszöntés, engedély kérése, hogy leülj valaki mellé.

Nos ezek a hétköznapi dolgok mind innen erednek - elejét venni, hogy valaki megijedjen, hogy ne legyen feszegetve se az a bizonyos pecsét.
Ha valakihez váratlanul közel kerülsz, megijeszted - az veszélyes rád is.

Martian (törölt) 2011.03.23. 08:38:37

@algi: "hogyha egy uborkatolvaj megérdemli, hogy törvénytelen eszközökkel megöljék"

Uborkatolvaj technikailag öngyilkosságot követett el, mintha felmászott volna a villanyoszlopra, nagyfeszültségű vezetéket fogdosni. A figyelmeztetés ott volt, az már csak hab a tortán, hogy magánterületen.

KovA 2011.03.23. 08:40:37

@kasu:
"A magántulajdon védelme, ami többnyire mindenhol szent. Aki bemegy a más tulajdonába és földjére, az számoljon a seggbelövéssel. "

Azért számomra ez se egészen egyértelmű.
Nekem a magántulajdon nem annyira szent, és függ attól hogy mekkora az a magántulajdon és éppen mit csinál ott aki arra jár. Minél nagyobb az a magántulajdon annál kevésbbé szent.

De hogy tisztába tegyem a dolgot mire is akarok kilyukadni : az embernek lehet (jelenleg) magántulajdona egy baromi nagy szántóföld, vagy erdő.
Nam volna jó, ha seggbe lehetne lőni azt, aki az erdőben gombászik. Se azt aki netalán ölnyi rőzsét gyűjt.
Ha fát vág, vagy hurkot vet az már más kérdés.
Az se volna jó, ha valakinek meg kellene kerülni egy nagy összefüggő szántóföldet csak azért mert a nagybirtokos tulajnak nem teccik, ha a szintén magántulajdonú földúton vág át.
Más tészta ha letapossa a vetést, netán dinnyét lop.
A magántulajdon nem jelentheti mindenkinek az automatikus kirekesztését a magántulajdonnak deklarált dolog bármilyen jellegű igénybevételéből - ezt tisztába kellene tenni a fejekben - mert az utóbbi időben nagyon elszabadult a pokol e téren.
A vadember jogán - meg kell engedni neki - ahogy a vadkacsának sem tilthatod, hogy a tavadban fürödjön.
Addig lehet a tó tiéd, amíg a fürdés jogát meghagyod neki.

Egy másik dolog az ember szűkebb saját személyes területe... lakása, háza, kertecskéje.
Az elég kicsi ahhoz, hogy senkifiának ne lehessen útjában illetve senki semmire onnan igényt ne tarthasson, keresnivalója ott ne legyen.
És annak sérelme személyes fenyegetettség érzését válthassa ki...
Ha idegent látsz gombászni az erdődben, vagy átvágni a földutadon a meződön az más, mintha a kertedben találkozol vele.

KovA 2011.03.23. 08:42:04

@Martian: Kérdés, hogy olvasta-e - de úgy tudom bevallotta.
Az viszont nem kérdés, hogy tudatában kellett lennie, hogy tilosban jár.

mrteacher 2011.03.23. 08:42:39

Ha ezen ítélet után kissé merészebben gondolkodok, akkor a "magán" nyugdíjpénztári (A nevében benne van, hogy magán. Tehát elvileg az enyém. Magántulajdon!) befizetések elvétele is büntethető lenne egy kis áramütéssel. A biztonság kedvéért 380 V-ot a kerítésbe, és nekiugrasztani a kedves fideszes "magán"tulajdon rablókat! :)

Muad\\\'Dib 2011.03.23. 08:44:28

@KovA:
"...Nam volna jó, ha seggbe lehetne lőni azt, aki az erdőben gombászik. Se azt aki netalán ölnyi rőzsét gyűjt..."
Ezt országa válogatja, hogy kezelik. Az USA bizonyos államaiban, ha ki van táblázva, hogy magántulajdon, bizony a tulaj egy jókora puskával a kezében felkérhet a távozásra, ha pedig nem teszel neki eleget, akár seggbe is durranthat, és még lehet jobban jársz, mintha rád hívja a seriffet, mert akkor fizethetsz évekig, már ha be nem visznek...
Nem mondom, hogy ez a legjobb gyakorlat, valahol a magyar "semmit nem tehetek", és az amerikai "mindenki magára vessen, aki belépett" között lenne az ideális helyzet.

Polemius 2011.03.23. 08:48:44

"legyen jogom elsőre fejbelőni a magántulajdonomat egyértelműen veszélyeztető illegális behatolókat"

Rossz hírem van, ugyanis az új alkotmányban ezt egyértelműen kizárják. Nem védheted meg magad, sem a tulajdonodat erővel, sőt semmilyen bűncselekményt nem akadályozhatsz meg így, hacsak nem vagy állami szerv:

"Az Alkotmány és a jogszabályok érvényre juttatása érdekében kényszer alkalmazására kizárólag az állami szervek jogosultak."

Magyarul, ha ki akarnak rabolni, csak szép szóval próbálhatsz a lelkére hatni.

KovA 2011.03.23. 09:00:25

"Az USA bizonyos államaiban, ha ki van táblázva, hogy magántulajdon, bizony a tulaj egy jókora puskával a kezében felkérhet a távozásra, ha pedig nem teszel neki eleget, akár seggbe is durranthat,"

Ezt attól függetlenül nem tartom jónak, hogy az USA-ban így van.
Esetleg a körbekerített korlátos méretű kertecskédben.

Beefboneknock (törölt) 2011.03.23. 09:00:58

@Tíz:59: te ostoba fasz, a politikusok hónapokkal a "válság" előtt tudták mi a szitu , sőt még a "kirobbanásakor" is a fideszt szapulták , hogy pánikot kelt. Ebből semmit nem mondtak az átlag embernek aki lehet , hogy nem veszi fel a hitelt ha minden info a rendelkezésére áll. Jelenleg kb. a lakáshitelek 20%-a dől be.
Te liberális hulladék. Takarodnál vissza.

Beefboneknock (törölt) 2011.03.23. 09:01:45

élmény olvasni a sok balos libsi, politikus, lmp-s, egyetemista, ingyenélő jogvédő fasz hozzászólásait akik soha az életben nem a munkájukkal szerezték meg a MAGÁNTULAJDONUKAT,

KovA 2011.03.23. 09:03:58

@Polemius:
Hát sajnos akkor ezt ki kell majd játszani.
A behatolót sajnálatos baleset fogja érni, avagy jogos önvédelem következtében halálozik el.

JT164STL 2011.03.23. 09:05:20

@Polemius: Az "alkotmányt" szídni majd ráér akkor is amikor hatályba lép, addig még sok minden változhat.

Amúgy meg nemigen tudnék még 1 témát mondani amiben ekkora az egyetértés a zemberek körében, igenis kell, hogy jogot adjanak a magántulajdon megvédésére! Az ahhoz való jog amit én termelek meg magamnak, az én lakásom, otthonom biztonsága előrébb való a jogsértők életénél. És egyáltalán nem szükséges mindenkit rövid csövű sörétessel ellátni, számos nem halálos eszköz létezik ön és birtokvédelemre, pl. TASER sokkolók, szerelt gumi- lőszeres fegyverek, csak engedélyezni kellene ezek birtoklását és használatát!

Aki meg az unokát félti, persze igaza van, de egy nagypapa sajnos még több tucat hibát követhet el ami az életébe kerülhet: rosszul köti meg a kutyát, nem zárja el a permetezőszert, zárlatos hosszabbítót használ a fűnyíróhoz, nem takaríttatja ki a kéményt és CO mérgezést okoz stb. stb. Ja és persze ha a felébredő unoka által megijesztett norvég betörő bácsi először szúr aztán kérdez??? Nincs más lehetőség, védekezni kell!

Polemius 2011.03.23. 09:13:53

@KovA: Baleset az más. :)
De ha ezt így elfogadja, az kizárja a jogos önvédelmet is. Vagyis ha erővel véded meg az életed, azért elítélhetnek majd. De legalább az életed megmarad.

@JT164STL:
Szomorú, de ma sem sokkolót, sem gumilövedékes fegyvert nem lehet önvédelmi célból tartani.

Valójában a hatalom mindennél jobban irtózik attól, hogy az emberek kezében bármi is legyen ami a saját érdekének védelmét szolgálja. Legyen az akár jog (lásd az alkotmánytervezetet), akár eszköz (pl. sokkoló).

hambig 2011.03.23. 09:15:34

A bíró indoklása:
1. vádlott célja nem más életének a kioltása volt, a saját kertjét védte.
2. a vádlott saját javait akarta védeni, amikor kutyákat vásárolt, de azokat megmérgezték.
3. ezután szögesdróttal erősítette meg kertje kerítését, de azon is átmásztak.
4. mikor a kerítésen belül lévő konyhakertjét dróttal vette körül, és abba áramot vezetett, ellopták az áramot biztosító akkumulátorát.
5. után vezette a 220 voltos, 50 amperes áramot a drótba, ezt közhírré tette a településen, és figyelmeztető táblákat is elhelyezett.
6. ezeket a figyelmeztető táblákat is ellopták.
7. Szoboszlai Barna korábban többször kért segítséget a sorozatos lopások miatt a körzeti megbízottól. (3 falura jutott 1 körzeti megbízott.)
8. szorgalmazta éjszakai őrség megszervezését, de a hatóságoktól nem kapott segítséget.
9. a sértettek véletlenül nem érhettek hozzá a vezetékhez, azt megelőzően a szomszédos telkek két kerítésén és a vádlott szögesdróttal megerősített kerítésén is át kellett mászniuk.
10. a jogtalanság talaján álló sértettek maguk késztették a vádlottat arra, hogy olyan eszközt alkalmazzon, mely alkalmas tulajdona megvédésére.

hambig 2011.03.23. 09:17:01

Nagyon helyes ítélet, csak így tovább.
Vége a libsi rémálomnak, merjünk kiállni magunkért.

Polemius 2011.03.23. 09:20:55

@hambig: Kiállhatsz majd, csak mást nem tehetsz. A jelek szerint az eddigi jogaidat, lehetőségeidet is elveszik.

JT164STL 2011.03.23. 09:21:00

@Polemius: de ha lenne valami népi összefogás ezen eszközök engedélyezése iránt és ezzel népszerűségre tehetne szert a hatalom, akkor talán... nemá hogy sokkolóval rohannák meg legközelebb a parlamentet a forradalmárok!

Jó mindjárt magamhoz térek, a paprika spré is azér lett közvesz. eszköz mert a rendőrlovak ellen is be lehet vetni.

KovA 2011.03.23. 09:23:57

@Beefboneknock:
Addig amíg a saját munkáddal szerzett magántulajdonodról van szó OK - de a más munkájával neked szerzett korlátlan magántulajdonlás az én bögyömnek már sok...

Nem mindegy, hogy valaki a kertedben sétál, vagy az erdődben netán gombászik.

Az egyik közveltlen élettér sérelme,
a másik sérelmezése provokatív kicsinyesség.

És a személyi szükségletet meghaladó magántulajdonhoz való jog igazságossága ugyancsak megkérdőjelezhető, ha nincs közösség számára is haszna - ha pedig van - akkor az a szempont a védelmekor - nem a kicsinyes önkény.

Az erdőből ne lopjanak fát, de viseld el, hogy gombásznak benne.

kasu 2011.03.23. 09:25:29

@KovA: Nincs különbség, a magántulajdon szent. Nincs rőzsegyűjtés. Nyilván nem lőnek mindenkit agyon, aki a szántóra vagy vki erdőjébe téved. De nagyon keresik az emberek, hogy NE menjenek más földjére.
Németo.ban a rendőrt kihívják, ha a háza előtt áll valaki, és a rendőr megkéri távozzon, menjen el onnan. Lehet agyalni, ez ésszerű-e és egyáltalán, de ez van. Horvátországban is képes a tulaj megmondani, hogy a háza előtti füge az övé, ne szedd le.
Az USA-ban simán lelőnek, de legalábbis bízhatsz benne, hogy puskával a kézben jön ki a tulaj, ha bemerészkedsz vagy csak betévedsz a földjére, nem is beszélve a kertjéről, és a házáról. Szerintem ez így van jól, nálunk nem volt jól eddig, hogy a tolvajt, ha bezártad a garázsba/pajtába a rend őrei téged vontak felelősségre, hogy a szabad mozgásában mint emberi joga!!! korlátozni merészelted. Agyrém.
De vettem az adást a vadkacsákról és a lightos megközelítésed, te emberbarát és normális vagy, nem csinálsz nagy feneket a dolognak. Persze vszleg nem tapasztaltad a lopás, betörés, megrövidítés, a személyes fenyegetettség érzését. Talán nem is hallottál a saját házában 200 forintért megkínzott öregről, akinek aztán elvágták a nyakát. Mert ezek nagyon megváltoztatják az ember hozzáállását.

Muad\\\'Dib 2011.03.23. 09:27:29

@KovA:
Azért ez a hozzáállás is veszélyes vizekre vezet, amiről te beszélsz. Mert teszem azt, az óriási földedről nehogy már gondot jelentsen neked, ha valaki elvisz egy kiló terményt. De majd amikor már 500-an csinálják ezt, akkor fennakadna a szemed az okozott káron. Tehát csínján kell bánni ezzel az engedékenységgel, mert nehéz meghúzni azt a bizonyos határvonalat, az pedig nem vezet jóra. Ha gombászni akarsz valakinek a magántulajdonán, akkor sétálj el hozzá és kérj engedélyt, ez a minimum...

szekertabor · provo.blog.hu 2011.03.23. 09:43:26

Na most alapvetően egyetértek a poszt mondanivalójával. De a jogrendben igenis lennie kell hierarchiának. Vagyis a tulajdonhoz való jog alacsonyabb rendű, mint az élethez való jog. Nem lenne szerencsés, ha bárki fejbe lőhetné a tolvajt, mert nem arányos a két dolog. A konkrét esetben azért nem tartom bűnösnek az uborkáit védő öregurat, mert
- nem volt szándékában embert ölni, és a tőle elvárható gondossággal ezt igyekezett is elkerülni,
- a baleset bekövetkeztekor jelen sem volt, azt nem állt módjában megakadályozni.
Hogy ebben az esetben kizárólag a tolvajok voltak felelősek a bekövetkezett balesetért, azt a következő analógiával tudnám szemléltetni:
Ha valaki mezítláb felmászik egy magasfeszültségű távvezeték tartóoszlopára, amin ugye ott a figyelmeztető tábla, és a tetején állva ráhugyoz a fázisvezetékre, majd ennek következtében szénné ég, lecsukhatják-e gondatlanságból elkövetett emberölésért az elektromos művek vezetőjét? Ugye nem.

KovA 2011.03.23. 09:43:46

@kasu: "Nincs különbség, a magántulajdon szent."

:-) Ez így dívik manapság és így elég egyszerű neked. Csakhogy az élet ennél bonyolultabb.

Nem a magántulajdon szent, hanem az emberek élete szent.
Beleértve az élni hagyásukat is.

Gondolva a saját és utódaid biztonságára, ne korlátozd, nyomd el, rekeszd ki másokat a magántulajdonlásoddal az erőforrásokból és az élettérből, mert magad ellen provokálod - ha föllázadnak elveszik a magántulajdonodat - és hogy probléma ne legyen veled az írmagodat is kiirtják.

A magántulajdonodnak szolgálni kell a közösséget, mert ha túlságosan útjában leszel vele - szarni fog az "magántulajdon szentsége bölcsességedre" és elsöpör.

Addig lehetsz földnagybirtokos, amíg elég munkát és kenyeret adsz vele a földteleneknek. Ha körbekeríted, hogy az mind a te golfpályád, mert neked úgy tetszik mondván a magántulajdon szent (ergo a közösség szüksége szempontjából nem elég hatékony) nagy bajba kerülhetsz.

qwertzu 2011.03.23. 09:51:19

@KovA: Igazi kommunista szemlélet. Tegyük fel van egy gazdag paraszt 200 hektár gyümölcsössel, nagyobbrészt exportra termel. Ez elég sok embernek ad munkát, és a te szavaiddal élve: "a más munkájával neked szerzett korlátlan magántulajdonlás" a saját gyümölcsei felett. Ha elkezdik lopni a megtermelt gyümölcsöt, ami ellen jelenleg Magyarországon semmit nem lehet tenni, akkor a paraszt eljut oda, hogy kivágatja a gyümölcsfákat, vesz egy traktort meg egy kombájnt és búzát kezd termelni. Tehát az élet védelme miatt vesztünk egy rakat munkahelyet, és kereskedelmi többlet.
És jelenleg ez folyik vidéken. Sok helyen már azért nem termelnek kukoricát, mert úgyis ellopják a termést, és átállnak kalászos növényekre. A mezőgazdasági termelés egyre külterjesebb lesz a lopások miatt, egyre kevesebb munkahelyet biztosít,pedig ez megelőzhető lenne, ha a paraszt vagy csősz seggbelőhetné az illegális behatolókat.

KovA 2011.03.23. 09:54:44

@Muad\\\'Dib:
Igen, de kellő bölcsességgel (helyes szempontválasztással) feloldható az ellentmondás.
Mert a buta jog szerint ha egynek megengedem, hogy elvigyen 1kg terményt akkor a másik 500 kirekesztésre hivatkozhat, ha neki nem.

Egy-kettő miatt saját megfontolásom okán nem óbégatok - a több már probléma amit meg kell oldanom.

Kinek engedem és kinek nem - mint tulajdonosnak jogom eldönteni.

A másik hogy itt terményről (a termelés céljáról) van szó és nem arról, hogy valaki átvág a földutamon.

Gazdasági szempontból pedig mint erőforrásbirtokosnak - kötelességem arról gondoskodni, hogy elegendő vásárlóerőt bocsássak ki, hogy terményem megvehető legyen - ne túl sokan szoruljanak lopásra vagy jogos lázadásra.
A neoliberalizmus a korlátlan birtoklásnak és korlátlan harácsolásnak csinált ideológiai alapot - s mert az ember hajlamos ezt magáévá tenni - előbb-utóbb muszáj lesz közösségileg szabályozni és korlátozni.
Ez igen fájdalmas - ha nem véres felismerés lesz - mire érvényesül.
De elkerülhetetlen.

KovA 2011.03.23. 09:57:09

@qwertzu: Ebben is van igazság - de lásd eggyel fentebb - közösségileg élhetőnek kell lenni a gazdaságnak - és ez nem arrafelé tart.

labi 2011.03.23. 10:10:02

Nincs semmi baj azzal, hogy a liberálisok nem akarják megvédeni magukat akkor sem ha erre lehetőség lesz, számukra nem lesz kötelező.

Ha jobban engedné a törvény a magántulajdon védelmét és én kiírnám az ajtóra, hogy fegyverrel védett terület, a liberális szomszédom meg azt hogy ő büszke fegyverellenes és neki a tolvaj élete is szent, akkor nem kétséges, hogy nekem nem is kellene fegyvert használnom. :) (gyk a tolvaj se hülye, a kisebb ellenállás felé mozdul el)

Volt is egy ilyen kép, társasházban két egyforma ajtó egymás mellett,az egyiken egy fegyverellenességet hírdető plakát, a másikon egy szarrá lőtt lőlap. Alatta a kérdés: "Te hová törnél be?"

JT164STL 2011.03.23. 10:24:42

@labi: Nekem is tetszene, ideális megoldás :) Ha valakinek a tolvaj élete szent akkor ne lője le, hanem segítsen neki összeszedni az almát majd az autójával segítsen elszállítani haza a kis családjának, esetleg csomagoljon neki egy üveg tokajit a lurkóknak meg egy kis sütit. 1 hét se telne bele és nem lenne se alma, se autó, de talán még a házát is elhordanák téglánként.

kasu 2011.03.23. 10:31:30

@KovA: Nagyon romantikus vagy. A történelem nem ezt tanítja, amit te tartasz erről. Legutóbb, tudod: a szocializmus is megbukott. Mert álnokság a közösség nevében gyűlölni és elsöpörni a tulajdonost.
A bácsi nem tehetett arról, hogy államunk nem tud mit kezdeni a cigánykérdéssel. Nem tud nekik munkát adni és ők meg nem is akarnak dolgozni, mert soha nem is dolgoztak, kivéve a zenészek és a kézművesek.(Persze a spanyolok pl. megoldották.) A Bácsinak, neki a saját uborkája fájt. Amiért dolgozott. Elsöpörheti a "közösség", mert ragaszkodott a saját földje terményéhez? Amit előhoztál, a korai szocializmus, proletárdiktatúra.
Látogass egyes bp-i kerületbe, meglátod hogy körbe van kerítve és miként őrzik, meg se állhatsz, se kocsival, se gyalog, apukám, elhajtanak. Képmutató bölcselkedés ez a "közösségi elsöprés", meg kinek mihez van joga, ha az övé. Mondhatnám a nyilas/fasiszta eszméket is, egy tőről fakad, elvenni, akinek van, a közösségnek kell. Na ja.
Részemről vége, olvass jó (pl.történelem) könyveket és feledd el a magántulajdon elleni "romantikát":-)) Erős állam, erős és gazdag, gazdagodó társadalom, az egyéni felemelkedés lehetőségével, a magántulajdon védelmével. A Bácsiban volt vér és megtette, amit tennie kellett. Nevetséges, amit írsz, hogy "ne korlátozd, nyomd el, rekeszd ki másokat a magántulajdonlásoddal az erőforrásokból és az élettérből" stb.

Tíz:59 2011.03.23. 10:31:58

@Beefboneknock: Szerintem te vagy az ostoba,mert maximum a bakok tudták,hogy szar van a palacsintába,és gyorsan kihelyezték a pénzeiket a világban mindenhova ingatlanba,menteni ami menthető.(ezért dobálták a hitelt mindenkinek.) Választaniuk kellett,vagy 0.-a pénzük lesz, vagy a 75%-a megmarad.Na ezért. Senkit nem ütöttek vertek hogy hitelt vegyen fel.
Annyira azért nem vagyok "libsi" hogy ne akarjam megvédeni a magántulajdonomat.De előtte tájékozódni kellene tények alapján,mi az ami máshol működik,és mi az ami nem ,
De nem mindegy milyen eszközzel te balfasz. Vezess áramot a kilincsekbe a lakásodba,amikor elmész otthonról,meglátjuk ki fog megdögleni,a betörő,vagy te,és családod valamelyik tagja mert ostoba vagy és elfelejted kikapcsolni.A saját ostobaságodtól kell megvédeni,az áram nem válogat,de te fegyverrel a kezedben tudsz mérlegelni ,hogy lőni vagy nem.

Tíz:59 2011.03.23. 10:41:08

@JT164STL: A zárlatos hoszabító,leveri a kismegszakítót,azzal te nem fogsz füvet nyírni. Te elektromos ember! :DD

MrSzitka 2011.03.23. 10:53:04

A vitáról eszembe jutott, hallgassátok ti is szeretettel:
www.youtube.com/watch?v=m-62eWbKlgI

JT164STL 2011.03.23. 11:01:27

OFF
@Tíz:59: SP bácsi tetszik lenni? (hoszabító) :)
ON

KovA 2011.03.23. 14:51:14

@kasu:
"a szocializmus is megbukott"
:-)

1.) Ja. Tényleg a szocializmus volt ?
Tényleg a diktatúra a lényege a szocializmusnak meg a kommunizmusnak - avagy ez valami agymosás eredménye?

2.) Igen. És ebből az következik, hogy a kapitalizmus örök ?

3.) a francia forradalom is megbukott. Vagy mégsem egészen ?

4.) A római Birodalom is megbukott. Meg minden más is.

Mire tanít a történelem ?
Hát leginkább arra, hogy minden megbukik előbb-utóbb.
Csak az nem mindegy, hogy mekkorát és mit temet maga alá.
És ezért meg kell tanulni haladni, lehetőleg nem bombák, éhendöglések ostorcsapásaitól ösztökélve.
És meg kell tanulni tanulni.
Meg gondolkozni - szájba rágott áligazságok mantrázása helyett.

És nem a végsőkig kapaszkodni egy erkölcsileg és gazdaságilag is egyre nyilvánvalóbban bukott rendszarba.

Mert abból vannak az igazi nagy bukták és a nagy (maga alá) temetések.

A túlélés okán és a kényszerhelyzetünk okán éppen a mi sorsközösségünk kénytelen leginkább új utat keresni - a többiek még ellesznek egy darabig.

Nekünk kell megtalálni a közösségi együttműködés hatékonyságtartalékait - ha felzárkózni akarunk jobbnak kell lennünk azoknál akikhez felzárkózni akarunk - pusztán majmolni őket nem elég.
Nem az ő seggük ég, hanem a mienk - ez a mi túlélés/gazdasági problémánk és példátlan - ezért nincsen számunkra követhető példa.
Új közértékrendet kell építeni és azt a (sors)közösség minden tagján be is vasalni.
Ki kell találni, hogy mi az az értékrend, amitól egy gazdaság/társadalom hatékonyan működik - bizony !
Mert az nyilvánvaló, hogy az elmúlt 20 év be van bukva szégyenletesen.
Szégyen az, hogy épp a "kommunisták" elmondhatják, hogy bezzeg - eltekintve a közvetlen háború utáni időszaktól - nem volt gyerekéhínség, nem voltak hajléktalanok, nem fagytak meg emberek saját lakásukban, nem menekültek a nyugdíjasok a fűtött tömegközlekedési eszközökre a fűtetlen lakásukból alig akadt analfabéta mert olvasni mindenki megtanult volt kozbiztonság Borsod megyében is - és bezzeg most !
Ez teljesítmény ?!
A megötszörözött államadóssság teljesítmény ?!
Miközben nem kellett országot romjaiból felépíteni, se háborús jóvátéltelt fizetni, sőt privatizációs bevétel is volt ?
Ráadásul immár 20 esztendeje még szabadok is vagyunk - és épp eközben el kellett adnunk a lelkünket is eladósodás által, hogy túlélhessük a mindennapokat - holmi befektetőknek és hitelezőknek ? Mert ha nem akarsz kihalni, akkor vagy forradalmat kell csinálnod, vagy életre eladósodnod, hogy időben megteremthesd a biológiai reprodukció feltételeit. Hm ?
Ez a rendszer gazdasági és értékrendi szempontból is evolúciós zsákutca.
Ébresztő !

KovA 2011.03.23. 15:40:56

@Tíz:59: Attól függ hogy preparálod :-)

földelővezeték "véletlenül" megszakad kábel sérül és összeér a fázissal.

De igaz, körülményes...

De szőlő oszlopra szerelt mozgásérzékelős lámpa kábele kidörzsölődik és véletlenül a feszítődróthoz ér és pont a fázis.
ugyanez a padláson kifeszített 70 méternyi ruhaszárítódrótnál...

Affene se gondloná no.

Meg a 200- szögekkel kivert házilag készült borona is pont ott feküdt a hátán ahol be szoktak ugrálni a látogatók. és a fene enné meg, hát nem ráhordta az avart a szél ?

Ja, a pöcegödröm teteje is beszakadt - ideiglenesen letakartam egy rossz szőnyeggel. Hát nem rálépett szerencsétlen ?

A csapóvassal meg patkányt akartam fogni. Ja, hogy arra nem is alkalmas ? ezt nem tudtam.

KovA 2011.03.23. 16:41:05

@kasu: "és feledd el a magántulajdon elleni "romantikát":-)"

A magántulajdon emberi fikció.
Addig van amíg elismerik és amig van ököl ami megvédje.
Ha erősebb az ököl ami elveszi - akkor volt-nincs :-)
És még igazsága is vagyon, ha az a magántulajdon a túlélésének útjában van és itt nem a bácsi uborkájáról és nem sima terménylopásról van szó!
És nem is irigység okán elvételről ahogy azt előszeretettel agymossák :-)
Hanem tömegek ellehetetlenítéséről egy nemelég hatékonyan működő korlátozatlan és önkényesen működtetett magántulajdononláson alapuló rendszar által.

velorex-vezető 2011.03.23. 17:04:49

@KovA: Valami igazad van, ha belegondolok, hogy a tehetségtelen, kellemetlen hangú, zsíros mosolyú Juszt László lassan egy fél megyét összeharácsolt magának. Az ilyen típusú magántulajdont nem szívesen tartom tiszteletben én sem. Vagy másik példa a Disznófő forrás területét valaki megszerezte és körbe zárta.

velorex-vezető 2011.03.23. 17:44:35

@KovA: Eszembe jutott még egy példa. Egykoron fenyő János (aki heveny ólommérgezésben pusztult el) évi 100 000,-Ft-ért bérelt egy területet a Normafával szemben a Pilisi Parkerdő Gazdaságtól és építtetett rá egy mediterrán típusú palotát. A közelben lakunk és arra sétálván megálltunk egy pillanatra a kapu előtt az utcán, hogy megnézzük ki lakik ott. Abban a pillanatban előugrott egy kis pisztolyos seggfej, hogy mit akarunk ott. Mintha megvették volna az utcát is.
Hát nem sirattam meg Fenyőt.

KovA 2011.03.23. 19:55:19

@velorex-vezető: Eegen - ez még csak a provokatív része a dolognak.
A közösségi túlélést veszélyeztető része akkor kezdődik, amikor nem csak mediterrán palotákról, meg természeti közkincs elmagántulajdonitásáról van szó, hanem amikor a megélhetés alapját képező erőforrásokat és az életteret magántulajdonlók semmi felelősséget nem vállalnak az erőforrásokból a gazdasági monopoly-játszmák veszteseivel szemben és azokat az erőforrásokat nem működtetik a közösség megélhetése szempontjából elég hatékonyan - merthogy a profitcél nem esik egybe azzal, hogy az emberek ne éhezzenek, vagy legyen hol lakniuk.
Nos akkor a vesztesek egy szép napon azt mondják - unjuk a monopolyt játszunk boxot sőt : bunkócskásat.
És akkor az addigi nyertesekből is lehetnek csúfos vesztesek.
Így szokott ez lenni.

szaktatar 2011.03.23. 20:39:39

@algi:
a hálózati 230V mióta törvénytelen eszköz?!
a krimiket pedig hanyagold. azokat írók írják, a kesznyéteni esetet pedig az élet...

szaktatar 2011.03.23. 20:47:37

@fejo:
"Lasd pl Del-afrikai Köztársaság..."

aha...
csak közben elfelejted, hogy az apartheid után hatalomra jutott kaffirok megszigorították a fegyvertartást, ami kizárólag a jogkövető állampolgárokat sújtotta.
a fegyveres bűncselekményeket szinte kizárólag illegális fegyverekkel követik el, amiket az évtizedek során csempésztek be az ANC-nek, ill. a rendszerváltás után is nem kevés kincstári fegyvernek kelt lába...

szaktatar 2011.03.23. 20:52:04

@Polemius:
a jogos védelem nem kényszerintézkedés. félreérted.

velorex-vezető 2011.03.23. 20:52:12

@szaktatar: Ha nem lenne a búroknak fegyverük, már egy sem élne közülük. Nők is kénytelenek fegyverrel járkálni, ha kedves az életük.

velorex-vezető 2011.03.23. 20:59:56

@szaktatar: Zimbabwe nemzeti lobogója van az avatarodban? Nagyon kifejező.

rushman 2011.03.23. 22:57:39

@okostojgli: Ha a kedves jószándékú látogató, aki nem a kaput kívánja igénybe venni természetesen a tulajdonos tudtával, hanem inkább áthámozza magát ezen: img.en.china.cn/0/0,0,207,67899,500,332,94a085da.jpg
majd ezen: amagnum.com/Picture%20no1.jpg
... még ha ez egy Pistike is, aki a labdáját keresi. Annak teljesen mindegy, hogy agyonvágja-e a 10 méterrel beljebb lévő veteményes kellős közepén a 220, vagy sem.

Ideje lenne megtanulnod, hogy mi a különbség a jó és a rossz között. Akkor talán nem filozofálnál olyan hülyeségeken, hogy vajon az önvédelem rossz dolog-e. A tulajdon védelme rossz dolog-e.

Segítek: Embert ölni rossz, lopni rossz, kerítéseken átmászni rossz, még akkor is ha azt nem kombinálják vizesárokkal, szögesdróttal, mozgásérzékelős reflektorokkal, harci kutyákkal, taposóaknával.
Ha valakinek nehezére esik megtanítani a gyerekét arra, hogy mi egy kerítés funkciója, akkor azt csak sajnálni tudom... főleg a gyerekét.

Ez persze csak az én véleményem... kíváncsi vagyok, szerinted mire való egy kerítés. Hogy átmásszanak rajta? Mi célból? Ha már ilyen jól ki tudod sarkítani a dolgokat, erre is biztos van egy jó kis válaszod. Alig várom, hogy olvassam.

13öreg 2011.03.24. 08:38:13

@JT164STL: Ezt vették el amikor kivonták a az AB hatásköréből a magántulajdon védelmét.

13öreg 2011.03.24. 08:43:40

Milyen magán tulajdon szentségéről beszéltek? Az megszünt, még az alkotmány gányolás előtt!
Megvédi valaki a magántulajdonodat, ha egy fidesznyik igényt tart rá?
Kilakoltatási moratórium és közben árvereznek. Válasz a bankadóra!
AB-hoz fordulhatsz?
Naivak, ezt akartátok?

KovA 2011.03.24. 09:02:14

@13öreg: Ez nekem egy térjünk a tágyra - azaz: köpködjünk má' végre egy kicsit a fideszre szagú hozzászólás. :-)

JT164STL 2011.03.24. 12:18:27

@13öreg: Ne haragudj, de ezt nem értem. Milyen hatásköre volt az AB-nek a magántulajdon védelmére???

13öreg 2011.03.24. 12:38:06

@JT164STL: Fordulhattál(vagy a köztársasági elnök) az AB-hoz panasszal,ki írathattál népszavazást, ha a magántulajdonod sérelmére a mindenkori kormány hátrányos intézkedést, törvényt hozott. Mielőtt lenyúlták a Manyup pénzeket, megvonták a jogot, hogy az AB véleményezze. Ma már csak az emberi jogod megsértése címén fordulhatsz az AB-hoz.
Szerintem holnap azt is megkérdőjelezik! (sőt már ma is)
Ennyit a Viktor által meghirdetett jogállamról. Neki mindenhez van joga.

13öreg 2011.03.24. 12:39:40

@KovA: Fogalmazz(on) MAGYARUL

13öreg 2011.03.24. 12:46:34

@KovA: Szöveg értés one? -lőjem le azt a cigányt aki elrabolta(hatalmi szóval)a MAGÁNnyugdij megtakarításomat?
Szerintem a tárgynál vagyok. cigány -rabol- védekezek. Hol itt a köpködés?
Biztos Te is cigó, vagy, pártoló vagy!
Hajrá O.Viktor!

KovA 2011.03.24. 13:01:44

@13öreg:
A ManyuPról helyesen döntöttek, de hülyén kivitelezték.
Tollvonással kellett volna fölszámolni - avagy meghagyva a MaNyuPosoknak a döntés jogát, de rájukterhelve minden múltbeli és jövőbeli költségét a döntésüknek értsd:
minden befizetett összeg után egész a nyugdíjként való kifizetéséig az annak megfelelő többlet államadósság mindenkori terhét a MaNyuPtagnak kell viselnie.
Pár év múlva sírva könyörögnél, hogy visszaléphess államiba.
De ez a kérdés túl messze vezet a villamos uborkától - és hogy ezt emlegeted az is abbéli szándékodat mutatja, hogy egy kis kormánypocskondiázást kezdeményezz - mert (egyébként van rá elég ok) tele van a tököd a fityisszel.

MaNyuP ügyben azonban - alighanem többségben lévő véleménytársaiddal együtt - alighanem nem láttok tisztán - hogy az volt a nagy lenyúlás, hogy a MaNyuPosdit egyáltalán bevezették.

Az olyan szankciók, hogy a maradóknak ezután nem számítják be azt a 2/3 részt amit a munkáltatójuk utánuk az államnak fizet - viszont csakugyan baromságok - mint ahogy Selmeczi-kiflicsücske-Gabriella dumája is arról, hogy a többség visszatérést választott és ez micsoda győzelem is vérlázító demagógia.
Ezt elismerem. De ez más kérdés.
A MaNyuPot igenis célszerű volt felszámolni sőt soha nem lett volna szabad bevezetni. Szemét dolog volt, és nagyon megvizsgálnám kik és milyen érdekeltségek mentén hozták össze ezt a baromságot.

KovA 2011.03.24. 13:50:57

@13öreg: "aki elrabolta(hatalmi szóval)a MAGÁNnyugdij megtakarításomat?"

Hogy jobban értsd (hátha) : neked a magányugdíjmegtakarításod mellé pontosan annyi állami nyugdíjjárulékhátralékod van, mint amennyit a magánnyugdíjpénztárba fizettél.
Arra államkölcsönt vettél fel.
A megtakarításodnak ugyan hozama van, az államkölcsönödnek viszont kamatai.
Ha te személyesen vállalod a befizetéseid utáni a kamatot meg lemondasz az állami nyugdíjjárandóságod 1/3-áról cserébe tied a magányugdíjmegtakarításod meg a hozama is - vagyis ami marad belőle.
Mert ez neked egy nagyon rossz bolt lenne. Na ezért kell felszámolni.
De - én (a kormánnyal ellentétben) meghagytam volna számodra a szabadságot hogy ezt így bevállald, hogy magadtól rájöjj.

De azt nem, hogy 30 évig a köz( másképp az állam és a szerencsétlen utókor) vállalja helyetted a félretakarékoskodott nyugdíjjárulékaid soha meg nem térülő többletállamkölcsönterhét.
Mára a teljes államadósság kb. 10%-a köszönhető a MaNyuPnak.

velorex-vezető 2011.03.24. 14:31:42

@KovA: Azt hiszem falra hányt borsó a próbálkozásod. Egy Orbán Viktort cigányozó trollt hiába próbálsz észérvekkel meggyőzni. Ő fújja, amit a ballib sajtóból hall. Nem emlékszem a hatalmas felzúdulásra, amikor kötelezővé tették a magán nyugdíj pénztári tagságot.
Azt nem élték meg diktatúraként, mert a Népszabi szépen elmagyarázta nekik, hogy milyen jól járnak majd.

KovA 2011.03.24. 14:38:03

@velorex-vezető: Hát lehet hogy igazad van. Az érzelmek korlátot szabnak annak mit képes az ember eszével elfogadni.
De sajnos én is javíthatatlan vagyok - nem állom meg, hogy meg ne próbáljam, hátha. :-)

rushman 2011.03.24. 20:03:40

@KovA:
1. Ha szerinted a társadalom folyamatos elöregedésére nem az öngondoskodás, hanem a felosztó-kiróvó a jó megoldás, akkor úgy gondolom, szűklátókörű vagy. De majd egyszer úgyis kiderül, hogy ki miért fog sírni.

2. Ki kényszerítette az államot arra, hogy hitelt vegyen fel egy meg nem térülő folytonos kiadás finanszírozására? Senki? Akkor ne a manyupba kötelező jelleggel belerángatott munkáson akard bevasalni az idióta politikusok idióta döntéseit. Egy normális gazdaság kitermeli azt a kis átcsoportosított pénzt. Persze ehhez olyan felelősök kellenek, akik képesek jó döntést hozni, hatékonyan irányítani az országot. Mutass nekem egyet!

Sajnos én sem tudok. És ez sem a manyup hibája.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.24. 20:18:02

@rushman:

A manyup mindenről szólt, csak nem az öngondoskodásról..

KovA 2011.03.25. 08:59:01

@rushman:
a.) A szűklátókörűség ott kezdődik, hogy gazdaságilag, társadalmi-érvényesülésileg olyan szabályokat alkot, amely az elviselhetőt meghaladó népességfogyáshoz vezető magatartásnak - evolúciós kihalásnak kedvez.

b.) Ha az öngondoskodássodnak hitelfelvétel a fedezete malyet az utódaidra hagysz semmivel nincs az utókor előbbre - főleg, hogy a hitelteher a kamataival együtt nagyobb mint amit te összeöngondoskodsz a hozamaiddal együtt.
De ha nem hiszed: vállald a többlethitel költségeit - és fedezd a manyup-hozamaidból - ahogy már írtam volt.
Ti bevetteétek a maszlagot, hogy a fogyatkozó népesség miatt tehermentesítitek az utókort - valójában egy nagyobb terhet varrnátok a nyakába.
Amit te MaNyuP címén öngondoskodsz - az a folyó járulékkötelezettséged elkanyarításából van fedezve. Magyaraán hitelt vetetsz fel az állammal több évtizedre hogy a pénzt amivel az öregjeidnek tartozol MaNyuPba dughasd - közben pedig nyereséges a természetbeni Nyugdíjbiztosításfedezet (értsd gyerek) elsummantása.

A népességfogyás azért mindenképp katasztrófa akár a járulékkötelezettség nő aránytalanul nagyra, akár az államadósság a megfogyatkozott utókor számára. És az előbbi a kisebbik rossz.
Jobban jár az az utókor, ha majd amikor megszorul a járulékfizetéssel vesz fel hitelt - addig is működési költség, tőkepiaci kockázat hókuszpókuszok - és az egyértelmű befektetéshozam-államadósságkamat pár negatív egyenlege nélkül. Pont.

"Ki kényszerítette az államot "
Te hagytad. Az állam te is vagy.
Amivel tartozik azzal te tartozol.
Amit vállal a te vállad nyomja.
Meg az is amit emberek ellopnak - mert nem az állam lop.
Ugyanis nem az állam nincs.
Emberek vannak, akik lopnak csalnak hazudnak - az államban.

KovA 2011.03.25. 10:22:02

@rushman:
No látszik a kapkodásom, bocs a hibákért.

A MaNyuP működésének lényege gyakorlatilag államhitel (MaNyuP) befektetésbe privatizálása.
Magyarán a köz vegyen fel kölcsönt amit te MaNyuPba fektetsz.
Ráadásul a befektetéseid hozama is nagyobbrészt a te nyakadba van varrva,
mert mit gondolsz az állampapírokba MaNyupbefektetésed hozamát ki fogja megtermelni ?
Annak bizony a te adód a fedezete, ha nem elég akkor a gyarapodó adósságod. És nagyjából ez lenne az államilag garantált kötelező rész a többivel
(a kiválasztottaknak el) lehet játszogatni - meg működési költséget vonni belőle... Hát nem zsenális szélhámosság ?

Olyan ez amikor van egy háztartásod és vannak folyó kiadási kötelezettségeid, és van rá bevétel fedezeted.
De jön valaki és azt mondja neked - ne add ki közvetlenül, hanem fektesd be nála, majd ő megfialtatja
(beh övön alul találóan szép kifejezés is ez a fogyatkozó népesség közepette) neked.
Szóval ad 100 Ft-odra 9-et
Ez persze tetszik neked. Odadod a pénzed.
De azt mondja neked az asszony, hogy hoppá, ez kellett volna a mai kajára.
Mire az a valaki azt mondja neked: sebaj, ad ő kölcsön neked. Persze kamatra.
100 Ft-ra csak 12-t kell fizetned. Csak most csak neked.
Ember észreveszed-e - saját pénzedet kaptad vissza kölcsön, a 9 Ft hozamát is veled termeltetik meg miközben zsebretesznek 3-at ?
Semmi sem kellett hozzá csak az, hogy a pénzforgalmadba beiktassa magát egy szemfüles ravasz fugger,
aki elhiteti veled, hogy az állam (a háztartásod) az egy tőled független harmadik.
Nem-nem-nem - ugyanúgy vagy része mint a háztartásodnak, a kiadásai a tied is, a tartozása a tied is.
Amúgy zseniális szélhámosság meg kell hagyni.

rushman 2011.03.25. 17:04:36

@KovA: Hú, köszi. Nem is számítottam ilyen tartalmas válaszra.

""Ki kényszerítette az államot "
Te hagytad. Az állam te is vagy.
Amivel tartozik azzal te tartozol."

A válasz második fele igaz (sajnos), viszont az első felével nem értek egyet. Én nem mondtam, hogy verje adósságba magát. Az meg, hogy hagytam, nonszensz.
De ha már itt tartunk... ezekszerint te tudod, hogy lehet nem engedni az államnak (bocsánat, az állam aktuális vezető apparátusának), hogy hülyeséget csináljon. Hát mondd el, nagyon kíváncsi vagyok rá. Mit tehetett volna az egyszeri halandó akár az ellen, hogy az állam hitelt vegyen fel, akár a manyup bevezetése ellen.

Tisztában vagyok a hitelezés működésével, magam is részese vagyok, de nehogymár az állampolgár hibája legyen, hogy az idióta vezetés idióta döntéseket hoz, adósságba veri magát, és aztán ráfogja a nyuszira. Most pl. a manyupra. De minden hülye döntésükhöz találnak majd egy bűnbakot.

A háztartásos logikád ott bukik meg, hogy nem lennék olyan barom, hogy a folyó kiadásaim finanszírozása helyett azt másra költsem, majd a keletkezett lyukat hitellel tömjem be.
Sajnos a vezetőink azok voltak, és úgy tűnik, ez az évek/évtizedek során nem igazán változott. És ne mondd azt, hogy én ezt hagyom, mert nem, de mit is tudok tenni ellene? Álldogáljak a Kossuth téren? Akkor ki fog az alatt az idő alatt dolgozni? Mi fog ennek hatására változni?
Mondd el, mi a titok, hogy lehet nem hagyni?

Érdekes, hogy önkéntes nyup meg úgy jó, ahogy van. Pedig ugyanazt csinálja, csak nincs kényszer. És persze ehhez nem kellett hitelt felvennie az államnak.
Még mindig tartom magam ahhoz, hogy nem a nyugdíjpénztár a rossz, hanem annak az elcseszett bevezetése, elcseszett fenntartása.

"Ti bevetteétek a maszlagot, hogy a fogyatkozó népesség miatt tehermentesítitek az utókort - valójában egy nagyobb terhet varrnátok a nyakába."
Nem én. Mint említettem, soha sem hoztam olyan döntést, ami az ország eladósodottságát okozta volna. Nem kényszerítettem senkit arra, hogy ilyet tegyen, és nem is tudtam megakadályozni. Mert nekem nincs hatalmam. Pont. Innentől kezdve jöhetsz azzal, hogy az állam része vagyok, az idióták miatt egyre kevésbé érzem magam annak. És ezáltal a felelősséget sem érzem, mert az adósság felhalmozása ellen vagyok.

"Jobban jár az az utókor, ha majd amikor megszorul a járulékfizetéssel vesz fel hitelt"
Szerintem pedig nem. Akkor jár jobban, ha az állam nyerő passzban van, és hosszú távon stabilan képes törleszteni a felvett kölcsönt. Persze a legjobb az lenne, ha előbb maga spórolná össze a befektetései összegét, hogy ne legyen szükség hitelfelvételre.
De hogy a legszarabb helyzetben hitelt felvenni? Bár onnan már csak az államcsőd van, akkor meg úgyis mindegy.

13öreg 2011.03.25. 17:22:33

@KovA:Én is a módot emeltem ki. Azt írod "de hülyén kivitelezték"
Én is azt írtam csak indulatból durvábban rablásnak hívom. (Mert hülyén kivitelezni a lépcsőház nélküli emeletes házat lehet, van terv és el...szák. Láttál tervet, vagy csak erőt?). Miért nem szüntették meg az állami támogatást? Mert az összes befizetés kellett. Hány milliárd?
Mennyien vettek fel lakás hitelt, állami támogatással? És ezzel az erővel elvehetik a lakást, mert az állami támogatás finanszírozásához is hitelt kellett felvenni az államnak. És nem úgy veszik el, hogy felszólítanak, hanem aki nem regisztrál, és a munka helyén két példányban nem adja le a lakás igénylését automatikusan ki-íródik a tulajdonosok közül. Fizetheti tovább a részleteket de nem lakhat tovább ott. Nem lehet kilakoltatni de végrehajtót lehet küldeni. És nem vagyok troll csak nyitott szemmel járok. Én oda adtam 3 misit!(igaz egy része állami támogatás volt, de az meg miért az én hibám, ha kihasználom amit az állam ÖNKÉNT felajánlott. Az önkéntességet megerősítette az eső Orbán kormány is, a mostani meg meg is ígérte, hogy megvédi)
Mennyit adott imádott Vezéretek és a slepje?
A cigány, nem csak a bőrszíntől függ hanem a viselkedéstől is, sok duma, mindent megígér, oda húz ahol hasznot remél, ott csap be ahol tud.(cigánykodás) Na ez nekem a Viktor. (nem Órsósoztam)

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.25. 17:30:41

@KovA:

Hoppá! El sem hiszem, hogy végre akad valaki rajtam kívül, aki így gondolja. Nagyon igazad van.

@rushman:

Szerintem azt, hogy Te vagy az Állam, ne úgy értsd, hogy konkrétan te, hanem hogy mint a nép része egy tízmilliomod arányban.

"Érdekes, hogy önkéntes nyup meg úgy jó, ahogy van. Pedig ugyanazt csinálja, csak nincs kényszer."

Ez azért egy kicsit más. Az önkéntes nyup mögött valódi megtakarítás áll, hiszen azt te fizeted a fizetésedből, ergó azt a részt nem tudod elkölteni.

KovA szemléltető példái tök jók voltak, én még egy harmadik szempontból próbáltam rávilágítani ugyanarra:

nivo.blog.hu/2010/11/26/tenyleg_matolcsyt_kell_szidni_nyugdijugyben

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.25. 17:34:42

@rushman:

"nehogymár az állampolgár hibája legyen, hogy az idióta vezetés idióta döntéseket hoz, adósságba veri magát, és aztán ráfogja a nyuszira."

A manyup vagyon kb. 10%-át, 300 milliárd forintot kifizetnek majd reálhozamként. Kíváncsi leszek, hogy hányan választják azt az opciót, hogy berakják az önkéntes nyup-ba, és így még az állam kiegészíti +20%-kal?

Szerintem nagyon kevesen. A többség felveszi kp-ben, örül neki, és elkölti lcd TV-re, vagy valami más fogyasztási cikkre.

Persze lehet, hogy hibás a prekoncepcióm, de ha igazam lesz, akkor ennyit az állampolgár hibájáról, és a rossz döntésekről.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.25. 17:42:57

@13öreg:

Igazad van, a nyugdíjrendszer megváltoztatása valójában egy megszorítás volt. Mert igaz ugyan, hogy be kellett adni a manyup vagyont, de azért cserébe kaptál egy +25%-os állami nyugdíjat. (Ne gyere azzal, hogy az nem ér semmit, mert ez hülyeség.)

A manyup vagyon egyébként mindig is korlátozott magántulajdon volt, ahhoz te soha az életben nem jutottál volna hozzá, csak egy örökjáradékhoz 65 éves korod után. Most meg, hogy beadtad a közösbe, +25% állami nyugdíj örökjáradékot fogsz kapni helyette. Ez valószínűleg kevesebb lesz, mint a manyup járadék lett volna, ez a megszorítás része a dolognak.

Viszont cserébe az államadósság (és annak kamatai) valamint a költségvetés egyenlege javul. Ez pedig azt jelenti, hogy az államnak kisebb lesz már idén a forrásigénye, amit szintén az állampolgároktól szedett volna be adók formájában. Ezt is megnyerted.

Ajánlom még neked ezt a bejegyzésemet a két rendszer összehasonlításáról:

nivo.blog.hu/2011/03/11/pluszok_es_minuszok

szaktatar 2011.03.25. 19:04:40

@velorex-vezető:
"Zimbabwe nemzeti lobogója van az avatarodban?"

nem. qrvára nem...
en.wikipedia.org/wiki/Flag_of_Zimbabwe

KovA 2011.03.25. 21:46:40

@rushman: Hagytam, hagytuk. Ugyanis én sem ácsorogtam annak idején a Kossuth téren. Ösztönösen nem tetszett amikor bevezették.
Nem tetszett, hogy pont azt a generácíót bíztatták kezdetekkor a teherviselő népességfogyás rémével fenyegetve (amikor még választani lehetett) a belépésre, akik legtöbbet tehettek (volna) a népességfogyás ellen.
Míg az idősebbeket eltanácsolták mondván nekik nem éri meg...
No persze legtovább a fiataloktól lehet pénzt begyűjteni - azoknál akiknél majd 30 év múlva válik esedékessé a kifizetés.
Nem tetszett. De egy fecske nem csinál nyarat és forradalmat se csinál csak úgy az ember - nem véletlenül - ösztönösen - a végsőkig próbálja elkerülni, mert nagy rombolás és (vér)áldozat.

Inkább bevállalja egy törleszthetetlen lakáshitel kockázatát csakhogy megteremtse a családalapítás feltételeit amikor annak ideje van az életösztön evolúciós parancsának engedve semmint forradalmat csináljon és a rendszar szemébe vágja, hogy ez egy evolúciós zsákutca mert nem biztosítja a mennyiségi és minőségi reprodukcó feltételeit, hanem egyre nagyobb népgyilkos adósságokat halmoz, ahelyett hogy hatékonyan működne.
És még bíztatják is erre - aki kölcsönad az nem akarja befektetését visszakapni pénzben, csak a baja lenne vele, keresni kéne hogy kinek adja újra kölcsön - a legjobb, ha kölcsön marad örökre - ez a játék lényege - az a befektetés lényege, hogy egy néppet mint adóerőforrást megvegyenek és fejhessék az ország adóbevételét az államkölcsöne után.
Miközben az ország szabad és felelős önmagáért immár 20 éve - keleten soha nem látott az éhezés, nő az analfabétizmus, az öregek tömegközlekedési eszközökre menekülnek hideg lakásaikból.
Több mint 100000 család csődben - kilakoltatás előtt.
Ez nagy szégyen. Még úgy is, ha egyesek bóvlira fölvett kölcsönök miatt vannak közülük kutyaszorítóban.
Ezzel a értékrendetlenséggel vagy inkább értékrendtelenséggel nem működik se a gazdaság se a társadalom elég hatékonyan.
Ideje beismerni, és gondolkodni kezdeni valami újról - inkább mind a keserű végik görcsösen ragaszkodni neoliberális globalista rögeszmékhez - ugyanis a mi adósságunk az nem globális, csak a mienk - és látható hogy csak az értékekért nyúlnak a határokon át, a problémáinkat meghagyják.
Ez a politika nem nekünk kedvez. Alkalmazkodnunk muszáj hozzá, de magunkévá tenni balgaság.
A húsz év alatt nagyjából megötszöröztük az ország tartozását.
Ez a rendszerünk gazdasági "teljesítménye".
Mit remélünk még ettől a rendszertől és ideológiától ?
Minden emberre legalább 2 millió jut az államadósságból - ami azt jelenti, hogy minden 4 tagú család azzal a lakással tartozik ami a feje fölött van - tehermentesen.
Jelen körülményeink között az nagyjából az életműve.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.27. 21:21:58

@KovA:

"Minden emberre legalább 2 millió jut az államadósságból - ami azt jelenti, hogy minden 4 tagú család azzal a lakással tartozik ami a feje fölött van"

Azért ne feledjük el, hogy ez nem mind külső államadósság. Az állam tekintélyes részben saját állampolgárainak tartozik, közvetlenül (pl. kincstári takarékjegy), vagy közvetve (pl. manyup).

KovA 2011.03.28. 21:31:19

@bogancs: Az mondjuk igaz - a belső az amivel saját magunknak tartozunk - vagyis magunkon hajthatjuk be. Lényegében olyan adósság ami nincs. Úgy lesz kifizetve, ha előbb befizetjük.

De a külső adósság is túl sok - utána kellene nézni, de úgy emléxem kb. a fele.
No akkor családonként csak a fele lakásunkkal tartozunk - fél "életművel".
Az is túl sok.

bogancs · http://nivo.blog.hu 2011.03.29. 22:41:31

@KovA:

Kicsit még így is sántít a hasonlatod, ugyanis az országnak nagyon jelentős devizatartalékai vannak. Közel 20 milliárd euró, de lehet, hogy több.

Jórészt egyébként az EU-IMF hitel is itt landolt.

Még ezt is érdemes levonni az adósságból, mielőtt a magánvagyonokhoz nyúlnánk. És persze még további állami tulajdonú eszközök is léteznek. Összességében nem hinném, hogy az államadósság mértéke nagyobb lenne az állami vagyon mértékénél. Sőt.

Tehát az államadósságot nem a magánvagyonokkal érdemes összevetni, hanem az állami vagyonnal.

barbie83 2011.03.29. 23:06:34

Ez a jóember csak akkor nem vonható felelősségre, ha meggyőződött arról, hogy a tolvajok tisztában voltak azzal, hogy áram van a veteményesben. Tehát ezt szóban kellet közölnie, másképp nem lehetett biztos benne. Nyílt teti fenyegetésnek pedig nem volt kitéve. Ez a paraszt aljas módon embert akart ölni, példát akart statuálni. Gyilkosságért kell felelnie, erre elengedik. Szégyen.

rushman 2011.03.31. 07:56:11

@barbie83: 1. Volt villanypásztor, mint olvastad. A tolvajok azt is ellopták. Mégis te a tolvaj helyében mit szűrnél le ebből? Azt, hogy gyere legközelebb is? Szerintem azt, hogy áram van a veteményesben.

2. Neked eddig összesen mennyi értékedet lopták el? Számold nyugodtan átlagos piaci áron. Én kb 5M HUF környékén járok, amit főleg egy autó dob meg.
Ha neked még semmit, akkor add meg bátran a címedet. Biztosan sok ártatlan, a megélhetés szélén álló embertársad meglátogatna.

És a fentiekkel kapcsolatban nem azt mondom, hogy egy emberélet 5M forintot ér, hanem azt, hogy kibaszottul frusztráló, amikor mások semmibe veszik (nemcsak a törvényt, hanem) az alapvető emberi elveket, amiért te dolgozol, azt folyamatosan elhordják, és semmit sem tehetsz. A hatóság semmit sem tesz.

Mégis milyen jogrendszer az, ahol a lopás nem jár következményekkel? Ha betartatták volna a törvényeket, nem fajult volna idáig a helyzet. Na ez a szégyen.

Bármennyire is pacifistnának tartom magamat, akkor is ez a természetes reakció: ha folyamatosan baszogatnak, és nem teszi helyre a helyzetet az, akinek a dolga lenne (igazságszolgáltatás), akkor az automatikus védekezést vált ki az emberből. De mondom, ha te nem ilyen vagy, akkor szólj, és mennek.

rushman 2011.03.31. 08:05:08

@barbie83: Még valami. A te logikád szerint Líbia lakossága mind bűnös. Kadhafi terrorizálja őket, ők meg fel mernek lázadni... hogy képzelik?!

Vagy amikor egy ember veri a kutyáját, az meg egyszer csak visszaharap. Felháborító!

Mégis milyen világban élsz?

Kiránduló · http://www.setafika.hu 2012.01.19. 12:42:02

Hehe! Én eddig sem gondolkodtam volna azon, hogy mennyire szabad megvédenem a saját vagy a családom életét. Törvény ide vagy oda, én vascsővel verem agyon, aki éjszaka behatol hozzánk hívatlanul, mert ugye nem tudhatom, milyen fegyver van nála. Ha a törvény engedi jó. Ha nem akkor nem jelentem be, hanem kiviszem a parkba és leültetem valamelyik padra, majd ha kitavaszodik észreveszik. :DD

Kiránduló · http://www.setafika.hu 2012.01.19. 12:45:27

@barbie83: Mi a lófaxot keresnek a kerítésen belül a kotorékok? Az áram NEM a kerítésbe volt vezetve, ahogy ezt sokan hangoztatják, hanem a kerítéstől úgy 5-8 méterre található veteményes köré húzott kábelba.

Ugye nem gondolod, hogy szegínyromákok segíteni akartak a bácsinak, ezért az éj leple alatt mentek be gyomlálgatni, kapálgatni.
süti beállítások módosítása