Erdős Tibor akadémikus egy igen érdekes tanulmányt tett közzé a legfrissebb Közgazdasági Szemlében. A közel 30 oldalas írást nehéz összefoglalni néhány mondatban, de valami olyasmi a mondanivalója, hogy az egykulcsos jövedelemadótól nem igazán várható Magyarországon a gazdasági növekedés gyorsulása.

Néhányan azonban megpróbálkoztak meglehetősen egyoldalúan interpretálni professzor úr sorait. A napi.hu például Ezért mondott csődöt az egykulcsos SZJA Magyarországon címmel közölt írást Erdős Tiborra hivatkozva. Mindez azért is visszás egy kicsit, hiszen a Közgazdasági Szemle csak előfizetőinek enged hozzáférést a honlapján az írásokhoz, így első kézből nehéz ellenőriznie az egyszeri olvasónak, hogy valóban ez volt-e professzor úr mondanivalójának a lényege.

Megjegyzem elég furcsa a Közgazdasági Szemle internetes publikációs politikája, hiszen míg a saját honlapról csak előfizetők olvashatják az írást, addig például ezen a linken simán elérhető. Ezért talán nem követek el nagy hibát, ha az írásból idézve gondolatokat próbálom elősegíteni a tisztánlátást az ügyben.

Erdős publikációjában először a külföldi tapasztalatokat tekinti át:

Négy országot vizsgálunk; ezek Észtország, Lettország, Litvánia és Szlovákia. Az első háromban 1994-ben, illetve 1995-ben, Szlovákiában pedig 2004-ben vezették be az egykulcsos adót.

…

A három [balti] országra jellemző még, hogy az alacsony személyi jövedelmek nem adóznak egy évente megállapított szint alatt. Ez az alsó szint évenként nominálisan növekszik a gazdasági fejlődés és az infláció függvényében. E szint például Észtországban 1730 euróra [havi 42ezer Ft]. Kedvezmény jár az eltartott gyermekek után is – a második eltartott gyermektől kezdve – mindhárom országban.

Eddig tehát eléggé hasonló a kép, egykulcsos adó családi adókedvezménnyel. Kis különbség, hogy van egy nagyon alacsony jövedelmi sáv, ameddig nem kell az adót megfizetni. Azonban folytatva a cikket, van még egy lényeges momentum, mégpedig a bruttó bérek után fizetendő munkáltatói bérteher:

az összképet befolyásolja, hogy a társadalombiztosítási befizetések aránya elég magas, mindhárom országban 30 százalék felett van. Észtországban 33 százalék, amit teljes egészében a munkáltató fizet, Lettországban 33,09 százalék, Litvániában 34 százalék. az utóbbi kettőben a munkavállalót is terheli a járulékfizetés, de itt is nagyrészt a munkaadó kötelezett e százalékos terhek befizetésére.

Nálunk a munkáltató bérterhe alacsonyabb, 27%, és ugye sokan még ezt is magasnak és versenyképességünket rontó hatásúnak tartják, SZJA csökkentés helyett a munkáltatói bérterhek csökkentését favorizálnák. Hozzátartozik még a képhez, hogy Magyarországon a bruttó bérekből a munkavállaló TB elvonása is magas, 18,5%-os, Tehát az összes TB teher nálunk 45,5%, tehát messze magasabb a baltiak szintjénél.

Azt látjuk, hogy az egykulcsos adó bevezetését a három ország mindegyikében a GDP gyors és tartós növekedése követte. (Észtországban az átlagos évi növekedési ütem 1993-tól 2007-ig 6 százalék, Lettországban ugyanezen időközben 6,5 százalék, Litvániában pedig 1994-től 2007-ig 6 százalék.) Gyakran hivatkoznak erre mindazok, akik az egykulcsos adózás bevezetésétől erőteljes növekedésgyorsulást várnak.

Ez ugye nálunk is így van, Matolcsyék hivatkoznak a jó példára, míg az ellenzék az ellenkezőjét állítja. Kicsit mindkét oldalnak igaza van, ugyanakkor az írás további része mindkét oldalról lehúzza a vizes lepedőt:

Csakhogy a növekedés dinamikájára más tényezők is hatottak, mégpedig előnyösen. A gyors növekedést mindhármuknál a GDP nagymértékű zuhanása előzte meg, amit a Szovjetunió szétesése, a KGST felbomlásával együtt a korábbi piacok elvesztése, illetve a rendszerváltás váltott ki. Ugyanez történt Magyarországon a rendszerváltást követően. Az volt a különbség, hogy e három országban a GDP visszaesése Magyarországhoz képest sokkal nagyobb méretet öltött.

…

Minden visszaesést a gazdasági növekedés átmeneti gyorsulása követ, ami annál tartósabb és erőteljesebb lehet, minél nagyobb a visszaesés mértéke. Ezzel kapcsolatosan szokás helyreállítási periódusról beszélni.

…

A második világháborút követő visszaeséseket is helyreállítási periódus követte, főként a vesztes országokban. Az 1950-es évek első felében lezajló gazdasági növekedési folyamatot e nélkül nem is lehet megérteni. A helyreállítási periódusokban a viszonylag gyors és tartós növekedés könnyen érthető. A legfontosabb tényező, amely a termelési szintet meghatározza, az emberi tőke, vagyis a munkaképes lakosság szakmai képzettsége, termelési tapasztalata, munkához való hozzáállása, munkakultúrája. ez nem, vagy alig esik vissza a termelés nagyarányú esésekor.

…

Tehát a tartósan gyors növekedés magyarázatát nem feltétlenül kell az egykulcsos adóztatás pozitív hatásában keresni, ha van is egyáltalán ilyen pozitív növekedési hatás.

Tehát azt állítja a cikk, hogy a gyors növekedés a balti államokban nem feltétlenül az egykulcsos adó bevezetése miatt következett be még a kísérteties egybeesés ellenére sem, a gazdaság csupán a korábbi rendkívüli mértékű visszaesését dolgozta le abban az időben. Mindez azért igen érdekes, hiszen a rendszerváltás után 1990 és 1993 között nálunk is igen jelentős GDP visszaesés történt. Majd az 1995-ös Bokros csomag után nálunk is jó egy évtizedre viszonylag gyors növekedésbe kapcsolt a gazdaság.

Ezt kormányunk és ellenzéke megint másképp láttatja. A baloldal máig hangoztatja, hogy az 1997 és 2006 közötti gyors növekedést a Bokros-csomagnak köszönhetjük, hiszen reformjaival fenntartható pályára állította a gazdaságot. Az ellenzék viszont pont olyasmivel érvel, hogy a Bokros-féle megszorítások feleslegesek voltak, és csak késleltette a kilábalást a rendszerváltás utáni visszaesésből. Ebben lehet is valami, hiszen a ’95-ben bevezetett Bokros csomagot két év stagnálás követte, és csak ’97-ben indultak be a motorok. Ugyanakkor az általánosságban elfogadott képlet mégiscsak az, amit eleddig magam is vallottam, hogy a Bokros-csomag állította növekedési pályára Magyarországot, és jórészt még az első Orbán kormány is ebből táplálkozott. Erdős Tibor azonban egy igen érdekes szempontot vetett fel a „helyreállítási periódus” fogalmával, ami jelentősen árnyalja a képet.

Ezek után nézzük, hogy mi a helyzet Szlovákiában, hiszen ott csak 2004-ben vezették be az egykulcsos adót, tehát a „helyreállítási periódus” nem torzítja el az egykulcsos adó után ott is vitathatatlanul felgyorsult növekedést:

Szlovákiában egykulcsos adóztatást csak 2004-től kezdve alkalmaznak, tízéves időbeli lemaradással a balti országokhoz képest. Itt viszont a személyi jövedelmeken kívül a társasági nyereségre és a forgalmi adóra is azonos (19 százalékos) kulcsú adót vetnek ki. Ez a forgalmi adózásban adónövelést, a társasági és személyi jövedelmek adóztatásánál adócsökkentést jelentett. Az egységes adókulcsot úgy választották meg, hogy az új adóztatási rendszer bevezetésekor ne kelljen tartani az adóbevételek csökkenésétől. És azt látjuk, hogy Szlovákiában látványosan felgyorsult a gazdasági növekedés dinamikája.

…

A 19 százalékos adó bevezetésével együtt a személyi jövedelmek adóztatásában szigorítás is történt, mert lényegében minden adókedvezményt megszüntettek. továbbá a természetbeni juttatás is adóalap. Ugyanakkor az alacsony jövedelmek nem adóznak (ez korábban is így volt), az adómentesség felső határa évenként változó, függően az inflációtól és a gazdasági növekedéstől.

Megint vannak hasonlóságok, és különbségek is a magyar rendszerrel. Hasonlóság, hogy az alacsonyabb jövedelműek nálunk is adóemelésként érzékelik az egykulcsos adó bevezetését, ugyanakkor Szlovákiában is megjelenik egy alacsony jövedelemhatárig az adómentesség. Közben pedig Szlovákiában is igen magas a bérekre rakódó járulékok mértéke, ennek ellenére indult be a gazdaság, egyszersmind némileg cáfolva azokat a hangokat, hogy Magyarországon SZJA csökkentés helyett a munkaadók bérterheit kellene csökkenteni a versenyképesség érdekében. Ugye akkoriban nálunk Gyurcsány volt a miniszterelnök, és akkor a szlovák modell valóságos szitokszó volt a baloldal részéről, mondván, hogy igaz, hogy a szlovák gazdaság ezerrel repeszt, de ennek nagy ára volt az alacsonyabb jövedelműek körében, ezért mi ezt nem vállaljuk fel – hangoztatta az MSZP.

Minek is volt akkor köszönhető a szlovák gazdasági csoda?

Maguk az idézett szlovák szerzők sem állítják, hogy mindez kizárólag a 2004-ben bevezetett egykulcsos adónak tudható be.

…

Ők, nagyon józanul, csupán azt mondják: van szerepe a felgyorsuló növekedésben az adóreformnak, de más tényezőkkel, mint például a viszonylag fejlett infrastruktúrával és a rendelkezésre álló munkaerő állománnyal együtt. És ezeknek volt nagyobb a szerepük. Igaz ugyan, hogy az egykulcsos adóztatással együtt a társasági adó százaléka is lényegesen csökkent, de a magas bérjárulékok költséghatása jóval nagyobb, mint ami a társasági adók csökkenéséből következő előny.

Amihez eddig eljutottunk: egyáltalán nem biztos, hogy az egykulcsos adónak tudható be a balti államok gyors gazdasági növekedése az 1990-es évek második harmadától kezdve. Ha számolhatunk is ilyen hatással, ez nem magyarázható egyedül egy tényezővel, hanem többel, egyebek közt a különböző okokból beáramló külföldi működő tőkével.

A balti államok és Szlovákia példájának tanulságait akkor általánosíthatjuk, ha kimutatjuk: miért, milyen áttételeken keresztül és mekkora mértékben ösztönözheti az egykulcsos adó (és a bevezetésével együtt járó adókulcs-csökkentés) a gazdasági növekedést. E kérdésekre akkor adhatunk választ, ha megértjük a növekedés üteme, az adózás és megtakarítás, valamint a beruházások alakulása közti tényleges belső összefüggéseket.

A cikk a továbbiakban az egykulcsos adó által generált különböző meginduló gazdasági mechanizmusokat elemzi részletekbe menően, de ez már meghaladja jelen poszt kereteit. Talán majd egy következőben, mert ott már tudnék vitatkozni néhány dologban professzor úrral, amellett, hogy a cikk további részeiben is rengeteg tanulságos, érdekes és elgondolkodtató, korábban általam nem hallott, a témáról folyó sekélyes belpolitikai vitákban pedig egyáltalán fel nem lelhető szempont hangzik el.

Aki a témában nem elégszik meg politikusaink „gondolatmankóival”, hogy Török Gábor kifejezését kölcsönözzem, annak mindenképpen érdemes rászánnia egy fél délutánt a hétvégén, hogy mélyebben beleássa magát az írásba.

A hangos belpolitika mellett viszonylag mérsékelten figyel oda manapság az ember a külpolitikai fejleményekre. Leginkább csak akkor, ha balhé van az Európa Parlamentben Magyarország körül, esetleg ha Szlovákiában eltörlik az egykulcsos adót, hogy aztán egy svédcsavarral gyorsan vissza is kanyarodhassunk a belföldi iszapbirkózásba, hogy 'Orbán már megint milyen hülye'.

Pedig hétvégén elnökválasztás volt Oroszországban. Nem olyan régen, még lélegzet visszafojtva figyeltük volna a híreket, előre latolgattuk volna az esélyeket, de ma már ez senkit sem érdekel. Az érdeklődő olvasók többségében csak két rövid infó ragadhatott meg: 1. Putyin nagy fölénnyel győzött, 2. A választásokon nagyszámú visszaélés történt.

Érdektelenné váltak az oroszok, már senki nem fél tőlük, pedig az atombombájuk ugyanúgy ott figyel, mint ahogy az olaj- és gázkészleteik is a legnagyobbak közé tartoznak. Inkább olyasmitől szokás ma itthon félni, hogy Viktor államosítja-e a bankszámlákat, odalesz-e a bírói kar függetlensége, és megszűnik-e az országban a médiaszabadság, meg ilyesmi. Esetleg még attól, hogy hogy fogunk majd megélni 47ezer forintból.

Az akadékoskodó külpolitikai szakértők, meg választási megfigyelők eközben olyan tök érdektelen dolgokon vannak lehidalva, hogy akkor most demokratikus volt-e az elnökválasztás a ruszkiknál, vagy sem? Csalással győzött-e Putyin, vagy sem? Voltak-e legrosszabb magyarországi időket idéző többszöri szavazások, vagy sem?

Nem is töltenék több időt ezzel, csupán egyetlen érdekességre hívnám fel a figyelmet a fenti kettő mellett, a futottak még kategóriára.

Szóval Putyin nyert 64%-kal, második lett a kommunisták örökös vezére Gennagyij Zjuganov 17%-kal, a harmadik egy milliárdos üzletember, mondhatni oligarcha, 8%-kal, a negyedik pedig a szélsőséges nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkij 6%-kal.

Tehát lehet azt mondani, hogy Putyin csalt és fúj, de azért nézzük meg, hogy kik voltak Putyin ellenfelei! Melyik lett volna jobb? Nyilvánvalóan egyik sem. Vagyis esetleg valami nyugatbarát liberális elnök lett volna az álma sok külföldinek, de ilyen még a fasorban sincs.

Érdekes párhuzam ez a mai magyar politikával. Ismerjük ugye, hogy sokan PusztaPutyinnak csúfolják Orbánt és az is ismerős, hogy a leghangosabb ellenzékiek mind utálják az ellenzéki pártokat is, mondván, hogy azokra sohasem szavaznának, (hazugság! valójában mind az Mszp-re szavaznának majd), és valamiféle megfoghatatlan, tiszta, szakértői, liberális, feltétlen nyugatbarát Bajnai-kormányban reménykednek. De hát ilyen sincs a fasorban sem, és ahogy látom, nem is lesz. Helyettesítsük csak be az orosz eredményeket 2014-re: Pusztaputyin kap 64%-ot, az Mszp 17-et, az LMP 8-at, a Jobbik pedig 6-ot…

Ki fogad velem, hogy ez lesz? (Na tessék! Én is elbelpolitikáztam itt magam.) Van az a hülye hasonlat, hogy a varsói gyors. Hát most szerintem a moszkvai gyors lesz inkább az irányadó. Persze összefüggés egyikkel sincs semmi, csak olyan jól hangzik.

Egy érdekes álláshirdetésen akadt meg a minap a szemem. A BKV jegy- és bérletpénztárost keres, havi bruttó 110 ezer forintos fizetésért:

__________________________

Nem oly régen, a minimálbéres posztsorozatunk kapcsán rengeteg támadás érte blogunkat, mondván, hogy minimálbérből nem lehet megélni. Nos BKV jegypénztárosként ennél írd és mondd havi bruttó 17 ezer (nettó 11 100) forinttal többet lehet hazavinni. Kijelenthető, hogy nem fizeti túl a BKV a követelmények szerint érettségivel és egy vagy két nyelvvizsgával rendelkező, és még emellett számítógépes ismeretekkel (word, excel) és jó kommunikációs képességekkel, erkölcsi bizonyítvánnyal felvértezett alkalmazottait.

Az a bruttó 110 ezer forint ugyanis nettóban mindössze 72 050 forintot ér. Mert levonnak a fizetésből 11 550 forintot nyugdíjra, 8800 forintot egészségbiztosításra, és 17600 forintot személyi jövedelemadóra. Ezen felül a BKV még befizet további 30 250 forintot szociális hozzájárulási adóként (régi nyugdíjjárulék).

Megelőzvén, hogy sokan betámadjanak azzal, hogy az a gond, hogy magas az adóelvonás, le kell szögezni, hogy ez nincs így. A számokból világosan látszik. Hiszen a BKV jegypénztárosunk munkájából vajmi kevéssel járul hozzá az elvileg közteherviselésen alapuló államkasszához.

Emberünk ugyanis 11550+30250=41800 forinttal járul hozzá a nyugdíjkasszához, ami egy átlagnyugdíj alig felét teszi ki. 8800 forinttal járul hozzá az egészségügyi rendszerünkhöz, ami megint nem egy nagy összeg, és 17600 forint személyi jövedelemadóval minden egyébhez. Ehhez még hozzávehetjük, hogy ha havonta a teljes fizetését elkölti, akkor további 15300 forint üti az állam markát ÁFÁ-ból. Ebből a 17600+15300=32900 forintból kellene fedezni az állam összes többi kiadását. Kezdve például az államadósság ráeső 2millió forintos részének kamatait, nagyjából 8500 forintot. Ha azonban az államadósságot nem mind a 10 millió magyarra osztjuk, hanem csak a kicsit kevesebb, mint 4 millió dolgozóra, akkor már mindjárt 20500 forint az államadósság után fizetendő kamatteher és máris csak 12400 forint jut a tényleges állami működésre (rendőrség, tűzoltóság, oktatás, tömegközlekedés, segélyek… stb.)

És akkor még nem is beszéltünk, hogy a saját életviteléhez mennyi költség társul: lakhatás, élelmiszer, ruházkodás… stb. (Feltételezzük, hogy BKV alkalmazottként talán BKV bérletre nem kell költenie.) Be kell látnunk egyfelől, hogy emberünk eléggé szegényes életet tud csak élni érettségijével és nyelvvizsgáival, amennyiben jegypénztárosnak áll. Ugyanakkor az is világosan látszik, hogy mennyire beszorított az államháztartás helyzete, amennyiben ilyen kevés adóforintból kell fenntartania jelenlegi működését.

A fő gond tehát az alacsony bruttó bérrel van. Havi bruttó 110 ezer forintból sem a munkavállaló nem tud tisztességesen megélni, sem az állam nem tud annyi adóbevételhez jutni, hogy abból tisztességes állami szolgáltatásokat, nyugdíjat, egészségügyet, oktatást, szociális hálót tudjon fenntartani.

Egy múltkori posztunk közönségszavazása alapján megállapodtunk abban, hogy egy középosztálybeli lét családi szinten (családi adókedvezménnyel együtt) nagyjából havi nettó 300ezer forintnál kezdődik, ehhez tehát BKV-s emberünknek minimum 140 ezret kellene nettóban hazavinnie. Azt hiszem azt mindenki elfogadja, hogy egy érettségizett, nyelvvizsgával rendelkező tanult dolgozó ember igényt tarthat egy alsó-közposztálybeli státuszra. Nettó 140ezres bérhez azonban bruttóban 215 ezret kellene keresni, tehát pont egy magyarországi átlagbért. Ez azonban a jelenlegi 110ezernél 105 ezerrel több. Hozzászámolva a bérre rakódó közterheket, a BKV-nak 133ezerrel kellene jobban a zsebébe nyúlnia.

Miből tudna azonban az amúgy is veszteséges BKV magasabb béreket fizetni? Alapvetően magasabb jegy- és bérletárakból. (Most tekintsünk el attól a szokásos „először a korrupciót kellene megszüntetni, aztán esetleg én is hozzájárulok valamivel” című kifogastól, illetve tételezzük fel, hogy mindezt elértük, ám ez csak a BKV veszteségességének megszüntetésére elég, fizetésemelésre már nem.)

Havi 133 ezerre lenne tehát szüksége a BKV-nak, hogy egy érettségizett és nyelvtudással rendelkező jegypénztárosát felhozza a középosztály legalsó szintjére. Figyelemmel kell azonban lennünk, hogy nem szabad csak a jegypéntárosok bérrendezésével foglalkoznunk, hiszen az bérfeszültséghez vezetne a társaságon belül. Egységesen emelni kell mind a 12745 alkalmazott fizetését ezzel az összeggel. Mindez havi 1,7 milliárd forintba fog kerülni.

Ezzel szemben a BKV egy hónapban értékesít nagyjából 522ezer bérletet (kedvezményes és teljes árú együtt), valamint havi 2 millió 78 ezer darab vonaljegyet. Ahhoz, hogy a kívánt béremelést a BKV finanszírozni tudja, minden bérlet árát (kedvezményes és teljes árút is) havi 3700 forinttal, és a vonaljegyek árát pedig havi 120 forinttal meg kellene emelnie. Mindez a teljes árú bérletnél 37%-os, a kedvezményes bérletnél 100%-os, a vonaljegynél pedig szintén 37%-os drágulást jelent.

Bevállalnánk ezt a BKV bérrendezés érdekében? Tegyük hozzá, hogy a bliccelők aránya az utazóközönség 30-40%-át teszi ki a BKV becslései alapján, tehát ha senki sem bliccelne, az jelenlegi tarifák mellett is éppen lehetővé tenné a középosztálybeli BKV-s fizetések kifizetését.

Lehet, hogy az élet valamennyi területén igaz lehet az az állítás, hogy ha mindenki becsületes lenne, számlát kérne mindenről és mindenféle feketegazdasággal szakítana, akkor mindenkinek jobb lenne? Lehet, hogy ez a svédek, az osztrákok vagy éppen a németek titka? Így a cikk végén visszatérnék még egyszer a mindenfelől hallható kifogásra: "Először kezdje más a becsületességet, aztán majd talán én is…" Ez lenne az a jó magyar mentalitás, amivel utol szeretnénk érni a nyugatot?

"Kimegyek külföldre mosogatni, és királyul fogok élni!" Úgy tűnik, hazánkat is elérte a "kivándorlási láz", azaz egyre többen fontolgatják, hogy külföldön keresik boldogulásukat kis országunk helyett. Ez a folyamat amúgy nem egyedi, pl. a lengyeleknél vagy a románoknál már régóta így van... De vajon kinek éri meg kivándorolni? Nem akarom feleslegesen húzni az időt, íme, itt egy általam összeállított, segítő táblázat, a legnépszerűbb EU-s országokkal:

Minden euró/hónapban értendő, a minimálbér bruttó, az átlagbér nettó!

A táblázat forrásai: minimálbér: a lehető legfrissebb adatok az Eurostat oldaláról; Átlagbér: Maxval Bircaman egyébként kiváló blogja, 2009-es adatok, albérletár: Numbeo, egy városközponton kívüli garzonlakás átlagos havi bérleti díja. Németországban szakmánkénti minimálbér van, és az sem működik olyan egyszerűen, ezért kb. az ír minimálbért vettem alapul. Ausztriában is hasonló a helyzet, de ott több forrás hivatkozik a havi 1000 eurós adatra, szerintem fogadjuk el. A minimálbér bruttó összeg, de az arányokat jól mutatja.

Mi derül ki a fenti táblázatból? Az, hogy aki Magyarországon minimálbért kap, jó nyelvtudással rendelkezik, van elegendő kezdőtőkéje (minimálbérből?) és szakmája is olyan, hogy el tud helyezkedni (tipikusan pincér vagy szakács, gyakorlattal, referenciával, kiváló nyelvtudással), annak megéri váltani! Értelemszerűen, akinek speciális szaktudása van, és nemzetközileg elismert szakember, annak is. De mi van a többiekkel, akik a kivándorolni vágyók kb. 95%-át teszik ki?

Nem véletlenül tettem oda a minimálbér-albérletár oszlopot, mert ez jól jelzi, hogy bár a fizetések jóval magasabbak a hazainál, bizony, az albérletárak is! (A megélhetés többi költsége - sajnos - kb. ugyanott van; nem "nekik" sajnos, hanem nekünk...) Még egy fontos dolog: az átlagbér mindenhol ugyanolyan torz, mint Magyarországon; valljuk be, a magyar átlagbér (213.000 Ft) jó fizetésnek számít, nagyon sokan nem is álmodhatnak ilyenről! A külföldi átlagbért nemigen fogja megkapni az "átlagmagyar", például Írországban aki megkap kb. havi 1800-2000 eurót, az már elmondhatja, hogy ír szemmel nézve is jó állása van (hiába 2740 euró az átlagbér). A külföldi átlagfizetés elérésére kb. annyi esélyünk van, mint a magyarul makogó pakisztáni vendégmunkásnak a 213.000 Ft-os fizetésre: lehetséges, de 95%-ban nem jellemző. 

Akkor térjünk vissza a maradék 95% problémájához: mikor érdemes külföldre vándorolni? Egyszemélyes modellt mutatok be, Írországra vonatkoztatva, amit aztán mindenki addig bonyolít, amíg akar (pl. gyerek, iskolaköltségek, betegbiztosítás, többkeresős modell stb, lehet ezt ragozni a végtelenségig). A leírt modell tipikus: "itthagyom Magyarországot, kimegyek Írországba mosogatni-takarítani, és milyen jó lesz az!"

Először is egy rossz hírrel kezdeném: ezek tipikusan minimálbéres munkák, és gyakran részmunkaidősek. Akinek szerencséje van, teljes munkaidőben dolgozhat, de nála is fennáll a veszély, hogy pl. télre bezár a hotel, aztán azt az időszakot megoldja, ahogy tudja. Mi most egy jó esetet feltételezünk: emberünket Írországban felvették minimálbéren, 39 órában, télen-nyáron nyitva a hotel, így havi 1499 eurós bruttó mellett, 605 eurós albérlettel számolva 894 euró marad minden másra. Tehát ha a 894 eurót meg tudja tartani emberünk Magyarországon is, akkor van nullán. Táblázatban összefoglalva, 290 Ft-os euróval számolva:

Mikor éri meg Írországban minimálbéres munkát vállalni?

Jól látható, a fordulópont kb. bruttó 307.000 forintnál van, kerekítsük ezt 300.000-re: aki e felett keres, az kifejezetten rosszul jár, ha írországi minimálbéres munkát keres; aki ez alatt keres, az viszont jobban járhat. Hasonló logikai modell alapján (a külföldi magasabb minimálbért korrigáljuk az albérletárak eltérésével) ez a fordulópont országonként (Magyarország: albérlet: 167 euró, euróárfolyam: 290 Ft):

Mekkora magyar keresetig érdemes kimenni külföldi minimálbéres munkára (kerekítve)?

Pár megjegyzés a fenti táblázathoz:

1. Nagyon vigyázni kell azzal a dologgal, hogy külföldön sokkal rugalmasabb a munkapiac, például sokkal gyakrabban foglalkoztatnak részmunkaidőben embereket! Igen, a "takarítok-mosogatok-krumplit sütök" tipikusan ilyen; lehet, hogy az ember talál munkát, de csak 5X4 órában. Ebben az esetben máris feleződnek a fenti összegek, pl. Nagy Britannia esetében bruttó 120.000 Ft-ra - ennyit meg azért Magyarországon is meg lehet keresni jó angol nyelvtudással, szakmai tapasztalattal, és némi utánjárással... Ugyanez igaz a "télen bezár a hotel" esetre is, amikor csak minimálóraszámban foglalkoztatják az alkalmazottakat; 3 hónapos leállás esetén a fenti összegek negyedét le lehet vonni.

2. Persze itt is kérdés, hogy mennyiben tér el a keresetünk a fentiektől. Pl. aki Magyarországon bruttó 250.000 Ft-ot keres, annak feltételezhetően irodai munkája van; érdemes-e az írországi plusz 50.000 forintért bevállalni azt, hogy emberünk külföldön, más után takarítja az összeszart vécét? Ez már attól függ, ki mennyire bevállalós típus.

3. Mennyit lehet félretenni minimálbérből? A fenti táblázatokból erre is választ kapunk: mivel az albérletáron kívül a többi költség kb. hasonlónak tekinthető,  ezért számolhatunk a bér-albérlet különbségekkel. Pl. aki Magyarországon bruttó 150.000 Ft-ot keresett, annak az albérlet levonása után maradt 100.000 Ft-ja (bruttó). Ha emberünk elmegy egy angol szállodába takarítani, kb. bruttó 190.000 Ft-ja marad az albérlet után, tehát hazai életszínvonal megtartása mellett félre tud tenni kb. bruttó 90.000 Ft-ot. Ez évente 1.080.000 Ft, ami nettósítva nincs egymillió forint - évente. És ebből még lejöhetnek az olyan nem tervezett költségek, mint a hazautazás, vagy egy váratlan betegség... (ír kolléganő nemrég torokgyulladással volt orvosnál, vizitdíjjal, gyógyszerrel, mindennel együtt 120 euró volt; a "magyar változata" ennél azért jóval olcsóbb). Szóval mennyit lehet félretenni? Keveset, jóval kevesebbet, mint otthon gondolják. Ezzel cáfolnám azon legendákat, hogy a külföldi magyarok multimilliomosok és még a bőrük alatt is pénz van; másrészt jól látható, hogy sok évnek kell eltelnie, hogy használható összeg összegyűljön,  bevallom, az egy-kétéves kijöveteleknek nem sok értelmét látom, az max. tapasztalatszerzés szempontjából jó.

4. De ha már kint vagyunk, miért ne éljünk kicsit jobban, mint otthon? Nem mindenkinek nyerő a "szobát bérelek tíz indiaival" életmód, ezt Magyarországon is meg lehet tenni, igaz, általában ez elől menekülnek az emberek külföldre. (Egyszer olvastam valahol: érdekes, hogy külföldön a magyar fiatal simán elfogadja, hogy a ranglétra alján kezdi, hogy albérletben lakik, hogy nincs autója, otthon bezzeg azonnal saját lakás-kocsi-íróasztalos állás kell, és ha mindez nincs meg, akkor meg jön a "szemét, élhetetlen ország" duma ... - van benne valami)

5. Persze mindenre van megoldás: tessék olyan munkát keresni, mely jóval minimálbér felett fizet! Van ilyen is, nem kell nagy dolgokra gondolni, pl. egy szakképzett bolti eladó ennél jóval jobban kereshet, de itt már nem lehet kérdéses a folyékony nyelvtudás (mert a vevő elvárja, hogy gond nélkül megértsük, és szakszerűen kiszolgáljuk), vagy népszerűek még a telefonos ügyfélszolgálatos munkák, de hadd' ne kelljen ismét kifejtenem, ide megint nem elég a "makogok valamit", meg a "kézzel-lábbal magyarázok" - a szaktudásról nem is beszélve, mert hát konkrétan segítenünk kell...

5. És amit nem lehet elégszer hangsúlyozni, külföldi munkavállaláshoz elengedhetetlen a jó nyelvtudás, a megfelelő kezdőtőke (ami nem egyenlő kétszázezer forinttal...), na meg nem árt egy jó szakma. Mert a fentiek jól hangozhatnak egy kétkeresős modell esetén, de azt a két munkát meg is kell szerezni ezekben a válságos időkben...

Végül, még egyszer: ez a modell végtelenül leegyszerűsített, nem veszi figyelembe pl. az adót, a helyi sajátosságokat (pl. albérletár), az egyedi igényeket, és ez egy szimpla, egykeresős modell. Mindenki kiszámolhatja a maga esetét, saját igényeit figyelembevéve :-)

Talán ha egyszer vagy kétszer láttam összesen korábban ezt a felvételt a TV-ben, annak is már jó ideje, még gyerekkoromban. És mégis megragadt bennem, úgyhogy azt hiszem az ilyen kabaréjeleneteket lehet JÓnak nevezni. :)

Én egyébként valamiért úgy emlékeztem, hogy Sztankay Istvánnal játszódik a jelenet, de a youtube-on Márkus Lászlóval találtam meg, úgyhogy lehet, hogy rosszul emlékszem. Vagy valaki másnak is rémlik a sztankays verzió?

Elküldött ma a párom a Tescoba, hogy vegyek a gyerekeknek (többek között) konzerv paradicsompürét, mert nagyon szeretik a paradicsomos húsgombócot.

Szétnéztem a polcon, rengeteg féle volt: Leginkább fémdobozos vagy tetra pack csomagolásban, 150 és 380 forint között (500g-os esetében). Ahogy végigfutott a szemem rajtuk, megakadt a szemem egy tetra pack dobozoson, piros-fehér-zöld csík fut rajta végig. Alább a képen látható.

Na a magyar jó lesz, gondoltam, de ahogy megnéztem közelebbről, a származási helye bizony Olaszország volt. Megnéztem a többit is, mindegyik Olaszországból való! A 150 forintos is, és a 380 forintos is. Meg az összes többi is. Hogy az áron kívül mi alapján lehetne következtetni a termék minőségére, azt nem tudom, mert semmi különbséget nem találtam a dobozokon a néhány szavas magyar feliratszövegekben. Azon a mellékszálon most szemet hunynék, hogy picikét félrevezető a termék színvilága a származási helyet illetően.

No mindegy, nem mehettem haza paradicsompüré nélkül, hát megvettem a Happy fruchtot. Közben azóta is azon gondolkodom, hogy MIÉRT NINCS A BOLTBAN MAGYAR PARADICSOMPÜRÉ???

Megnéztem a szavatossági időt, amit ma vettem, az 2013 szeptemberéig szavatos. Tehát elvileg semmi akadálya nem lenne, hogy a nyáron megtermett magyar paradicsomot lepasszírozzuk, és eltegyük télire. A művelet sem túl bonyolult, jómagam is tettem már el többször paradicsomot: Felfőzzük, átpasszírozzuk és mehet is az üvegbe. Nem értem, hogy miért olcsóbb pont Olaszországból behozni, mikor elvileg a magyar klíma optimális a paradicsomnak, termőföldben és szakértelemben sincs hiány. Meg talán a magyar munkások bére is olcsóbb néhány euróval az olaszországinál.

Ki érti ezt? Én nem. Miért nem tudunk paradicsomból önellátóak lenni és gazdaságosan termelni? Esetleg az olasz gazda több EU-s támogatást kap? Vagy talán a Tescoban lenne a hiba, és más boltokban kapható magyar paradicsompüré? 150 forintból nem tudna a magyar mezőgazdaság előállítani 500g paradicsompürét, hogy versenyképes áron eladható legyen a boltokban?

Tudja valaki a választ a kérdéseimre? (Leginkább nem az indulatos/szélsőséges/demagóg/populista válaszokra lennék kíváncsi, hanem a reálisra és az objektívre.

Megjegyzem Gyurcsány Ferenc úgy másfél éve egyszer vásárolni volt, és akkor azt tapasztalta, hogy a magyar tej 240-be a szlovkák meg 120-ba került. De legalább volt magyar tej. Paradicsompüré fronton viszont rosszabb a helyzet, mert nincs magyar paradicsom!

A minap Simor András felajánlotta, hogy visszamenőleg lemond fizetéséről, ezzel is segítendő az IMF-fel való megegyezést. Méltán nevezhető ezért a második legnagyobb magyarnak Széchenyi István után, aki ugyebár egyévi jövedelmét (érdekességképpen akkori 60 ezer forintot) ajánlott fel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása céljából.

Mint ismert, a jegybankelnök korábbi 8 millió Ft-os fizetését az Orbán-kormány első intézkedései között vágta vissza 2 millió Ft-ra.

Szép gesztus, méltán gratulálhatunk Simornak ezért a felajánlásért. Remélem a kormány is értékelni fogja a dolgot, és végre pontot tesznek ennek az ügynek a végére.

Azért Simor javaslata sem tökéletes, én az alábbi kompromisszumot tekinteném optimálisnak:

Simor és a jegybank többi vezetője lemond a 2 millió forint feletti jövedelméről, azt a kétmilliót viszont igenis vigyék haza! Ingyenmunkából sosem születik jó dolog, a munka igenis legyen pénzzel elismerve. Nem mintha a felelőssége alapján nem érdemelné ki a 8 millió Ft-ot is, hiszen ne feledjük: Ausztriában például egy szimpla bankfiókvezető többet keres 2 millió forintnál, de ez végül is elmondható az összes szakmáról. Csakhát azok a fránya körülmények..

Az meg már részletkérdés, hogy a kétmillió feletti rész most jótékony célra megy, vagy marad az államkasszában.

Mindenesetre én már másfél éve javasoltam egy hasonló megállapodást itt, akkor az nem aratott osztatlan sikert.

Ki mit gondol? Szavazzunk egyet a jegybankelnök fizetéséről!

Miután jó 300 szavazat után érdekesen alakul az első szavazás állása, indítok egy második szavazást is:

Megjegyzés: Bajnai Gordont pedig nevezhetjük a harmadik legnagyobb magyarnak, hiszen ő is 1 forintért dolgozott miniszterelnöksége idején. :)

Újabb gumicsonton rágódik a magyar internetező közönség, amit ezúttal az EU-nak köszönhetünk. Mi magyarok le is csaptuk a magas labdát, azóta folynak a szócsaták, hogy ki kúrta el Orbán, Bajnai, Gyurcsány vagy Medgyessy?

A portfolio.hu közölt egy nagyon jó grafikont a magyar államháztartás hiányának GDP arányos hiányáról 2000-ig visszamenőleg. Ezt próbálom most elemezni egy kicsit, csak hogy objektíven láthassuk, hogy miért is lépett a következő szakaszába a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit eljárás, miért fenyegetnek pont most minket azzal, hogy elveszíthetjük az EU-s támogatások egy részét?

Haladjunk tehát évenként sorban! (Évszám után zárójelben az aktuális kormányfő.)

2000 (Orbán Viktor): Boldog békeév, a nemzetközi konjuktúra hátán gyors, 4,2%-os GDP növekedéssel, alacsony, 3%-os hiánnyal, és csökkenő (56,1%) államadóssággal.

2001 (Orbán Viktor): A 2000-es rekordév után kissé lanyhul a nemzetközi és a hazai konjuktúra is, amin az Orbán-kormány (és Matolcsy gazdasági minisztere) különböző gazdaságélénkítő programokkal és állami beruházásokkal próbál élénkíteni. Ennek persze ára van, a hiány 4% körüli szintre emelkedik, miközben a gazdasági növekedést azért sikerül fenntartani (3,7%), így az államadósság is tovább csökkenhet (52,7%).

2002 (Orbán Viktor, Medgyessy Péter): Orbánék egyértelműen választási költségvetést készítettek. Volt is miből, hiszen továbbra is erős volt a gazdasági növekedés (4,5%), és alacsony államadósság (kormányváltáskor 53,6%). A költségvetés viszont elszállt, amire Medgyessy Péter a „megőrizzük-kibővítjük” kampányígéretei betartásával csak rátett még egy lapáttal. Végül a hiány közel 9%-os lett, az államadósság pedig határozott növekedésnek indult, év végére elérte az 55,9%-ot. Milyen jó lenne ez ma!

2003 (Medgyessy Péter): Ezt az időszakot szokták az elmaradt kiigazítás időszakának nevezni. Én még ehhez hozzáteszem, hogy ez az időszak a történelmi gazdaságpolitikai hiba időszaka. A költségvetést még itt, meg kellett volna fogni, nem lett volna szabad az eladósodás útjára lépni. Hogy mégis ez történt, az Medgyessy Péter megbocsáthatatlan hibája volt. Bár világosan látszott, hogy a költségvetési folyamatok tarthatatlanok, Medgyessy egyelőre nem vonta vissza sem a saját kampányban megígért jóléti intézkedéseit, sem az orbáni választási költségvetés hasonló elemeit. Leghamarabb az Orbánék bevezette lakástámogatási rendszerhez nyúltak hozzá valamikor a nyár folyamán, de ez vajmi keveset segített. A hiány újra nagyon magas lett (7,2%), ezzel párhuzamosan az államadósság tovább növekedett (58,6%), de legalább a növekedést sikerült fenntartani (3,9%). Megjegyzem 7%-os hiányú laza költségvetési politika mellett az a 3,9%-os növekedés nem is mondható olyan túl jónak.

2004 (Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc): A költségvetési lazaság tovább folytatódott, Medgyessy csak erőtlen próbálkozásokra volt képes a hiány lefaragása érdekében. Ám népszerűségét és párton belüli (valamint főként az SZDSZ-en belüli) támogatottságát ez is lenullázta. Közben május 1-jén beléptünk az EU-ba, ahol rögtön meg is indult ellenünk a túlzott deficit eljárás. Igen az, amelyik a mai napig tart. Konvergencia programok sora követte egymást, szinte minden évben egy új, mert hát sose sikerült betartani még az aktuális program első évét sem. Ekkorra már az MSZP népszerűsége a béka feneke alatt volt, jött hát a kormányfőváltás, nyáron Gyurcsány Ferenc vette át a kormányrudat. Az ország helyzete ekkor még mindig relatíve jó. Magas, 4,8%-os GDP növekedés, és még mindig viszonylag alacsony, 60%-os államadósság. A feladat a költségvetés (6,4%-os hiány jött össze év végére) rendbetétele lett volna, de ez nem történt meg. Gyurcsány ehelyett egy másik feladatra koncentrált, a 2006-os választások megnyerésére. Ahogy ő fogalmazott, a „szarból visszahozni a kormányzást a végére”.

2005 (Gyurcsány Ferenc): Gyurcsány még Medgyessy óvatos költségvetési korrekciós politikáját sem folytatta, ehelyett még tovább lazított a gyeplőn. A költségvetés hiánya 7,9%(!!!)-os magasságba emelkedett uniós tagságunk első teljes évében. Persze ennek megfelelően az államadósság is meglódult, 61,7%-ra nőtt az év végére. Hogy nem nőtt jobban, az kizárólag egy egyszeri tényezőnek köszönhető. Ekkor privatizálták a Ferihegy Airportot 500 milliárd forintért. (Visszautalnék az ennek ellenére 7,9%-os hiányra.) Ja ép persze a privatizációs szerződés apró betűit is manapság érezzük meg, amikoris a MALÉV leállása miatt sok százmilliárdos kötelezettsége keletkezhet az államnak (Gyakorlatilag visszafizethetjük a privatizációs bevétel egészét, és még a reptér is odavan.) Ekkoriban jelentek meg egyébként az első erőtlen hangok, amelyek az államadósság növekedését sérelmezték. Máig emlékszem Veres János szavaira, aki szerint semmi gond sincs, mert az államadósság 59,9%, tehát maastrichti kritériumon belüli. Persze ez csak valami pillanatnyi állapot lehetett, mert az adósság soha többet azóte sem látta alulról a 60%-ot. Újabb konvergenciaprogram már nem is született, az EU is belátta, hogy a választások előtt úgyis komolytalan lenne. Óh mily elnézők voltak akkoriban a kormányunkkal, pedig 500 milliárdos reptérprivatizációval együtt is 7,9%-os hiánnyal (enélkül jóval 10% felett!!!) pörögtünk. Ki érti ezt? Én nem! A gazdaság egyébként 4%-ot nőtt ebben az évben, ami a rendkívüli költségvetési lazasághoz képest megint nem túl acélos.

2006 (Gyurcsány Ferenc): Mindenesetre a szociknak megérte a dolog, Gyurcsányék hajszállal megnyerték a választásokat. Mondjuk Orbán is kitett magáért akkoriban, komolytalan ígéreteivel saját magát és hitelességét járatta le, hiszen pontosan tudnia kellett az ország helyzetéről. Mondjuk nehéz is volt jó kampánystratégiát kitalálni. Gyurcsányék jöttek a hitelből és privatizációból finanszírozott jóléti csomagokkal, 13. havi nyugdíjjal, és a győzelmük esetére további jólétemelkedést ígértek. Aki költségvetési hiánnyal, meg államadóssággal kritizált, azt leszólták akadékoskodásért. Nem is nagyon erőltette senki a témát, hogy nagyon erős kiigazítás kellene. Helyette mindenki belement a hazugságkampányba. Orbánék ráadásul megspékelték még ezt Mikola István és Kövér László előtérbe helyezésével. Választások után aztán tudjuk, hogy mi következett. Őszödi beszéd, majd még év közben durva adóemelések. A hiány így is tombolt, 9,3% lett, az államadósság már 66,3%, a gazdasági növekedés 3,9%.

2007 (Gyurcsány Ferenc): Megvan az újabb konvergenciaprogram, további drasztikus megszorítások, adóemelések. A növekedés persze azonnal leállt, mindössze 0,1% lett. Fényesen igazolta ezt, a korábbi növekedési évek fenntarthatatlanságát. A hiány csökkenésnek indult, de még mindig nagyon magas, 5%-os. Az államadósság tovább nő, már 67%. Az ígéret az, hogy nem lesz több megszorítás, a megtett intézkedések következtében a költségvetési hiány fokozatosan helyreáll, és a növekedés is hamarosan visszatér. Ki tudja, lehet hogy így is történt volna, ha nem üt be 2008-ban a világgazdasági válság.

2008 (Gyurcsány Ferenc): A hiány tovább csökken, 3,7%-ra, azonban a gazdaság továbbra is áll, mindössze 0,9% a növekedés, az államadósság meg már 72,9%. És év végén pedig beüt a válság, ami persze az elsők között küldi padlóra Magyarországot. Jön az IMF, és a gigahitelek. Ekkor következett be a korábbi évek lakossági deviza eladósodása tetejébe az állam rendkívüli deviza eladósodása, és innentől datálhatjuk az államadósság jelentős ingadozását az euróárfolyam változása függvényében.

2009 (Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon): Mai szemmel hihetetlen, de Gyurcsány egészen idáig kihúzta az ország élén. Áprilisban adta át az országot Bajnai Gordonnak. Mégpedig romokban. Államadósság 83,4%, a GDP 6,8%-os visszaesésben, a költségvetés összeomlásban, a sokadik konvergencia programmal együtt. Bajnai aztán rögtön megszorításokkal kezdett, végleg megszűnt a 13. havi nyugdíj, 5% ponttal nőtt az áfa, csakhogy a két legjelentősebbet kiemeljem. Emellett további EU-IMF hitelfelvételek, és végül is 4,4%-os hiánnyal megfogott költségvetés. A W alakú válság felívelő szakaszában valamennyire normalizálódott a helyzet, a piaci bizalom is visszatérőben volt. Ehhez persze hozzájárult a 2010-re tervezett újabb adóemelések, például vagyonadó, ingatlanadó. Közben gyakorlatilag már Bajnaiék megkezdték az egykulcsos SZJA bevezetését, hiszen 2010-ben jelentősen (szuperbruttó 5 millió Ft-ra emelték az alsó sávhatárt, és törvénybe foglalták a 2011-es 15 milliós sávhatárt is, ami már kvázi egykulcsos adóként funkcionált volna)

2010 (Bajnai Gordon, Orván Viktor): Az ingatlanadót elkaszálta az alkotmánybíróság, így í 3,8%-osra tervezett hiány már a kezdéskor elszállt. Ennek korrekcióját Bajnaiék jópofán meghagyták az új kormánynak. Nézzük a kormányváltás mérlegét: 85,2%(!!!!!)-os államadósság mégpedig 265 Ft-os euróárfolyam mellett, 1,3%-os gazdasági növekedés, és 3,8%-os hiánycél, amit az EU immár kőkeményen követel, és ami csak sokszáz milliárdos korrekció árán valósítható meg, lévén 2010 második felében indul a W alakú válság második V-je, az európai adósságválság. És akkor megindul az unortodox gazdaságpolitika, amiből 2010-re leginkább csak a bank- és válságadók jutnak, tehát a kormány lakossági megszorítások helyett máig sokat támadott multiadókkal tömte be a jórészt örökölt, de azért kisvállalkozóknak (hazai KKV-knak) adott társasági adócsökkentéssel maga is megnövelt költségvetési lyukat. Év végére végül 4,2% lett a hiány, amit alapvetően az önkormányzatok évvégi túlköltekezése dobott túl a 3,8%-os célon. (Ezt a kiskaput aztán mára már be is zárta a kormány az önkormányzatok szigorúbb kontrolljával, és hitelfelvételeik állami kontrolljával.)

2011 (Orbán Viktor): Tovább tombol az unortodox gazdaságpolitika a magánnyugdíjrendszer államosításával (és a reálhozam kifizetésével!), devizahitelmentő akciókkal, és szimbolikusnak tekinthető visszamenőleges végkielégítési adókkal. Emellett megindult a 2/3-ados forradalom az állam átalakításában is: alkotmányozás, médiatörvény, jegybanktörvény, bírói törvény… stb. Vagyis csupa olyan dolgok amik a kisembert, és annak pénztárcáját nem nagyon érintik. Ellenben rengeteg érdeket sértett felsőbb körökben. A kisemberek számára egyetlen vitatható kérdés az egykulcsos adó bevezetése, és ezzel párhuzamosan az adójóváírás kivezetésének megkezdése (havi 15100-ról 12100 forintra csökkent) volt. Ezt a kiskeresetűekre kedvezőtlen jövedelemhatást azonban minimálbér emeléssel és béremelési megállapodásokkal jórészt sikerült csillapítani. Összességében pedig a nemrég kiadott adatok szerint 2011-ben jelentős reálbér növekedés következett be. Nem is csoda, hogy a kormány megőrizte magas támogatottságát (nagyon lassú csökkenés mellett). Illetve az ellenzéki oldalon azért sokan nagyon csodálkoznak ezen, ki is találták rá a magyarázatot: Aki a Fideszt támogatja, az szerintük „agyhalott és hithű fidesznyik”. Valamint további választékos jelzőkkel illetik még őket. Év végére aztán belső és külső hatások következtében a forintárfolyam jelentősen gyengült, ami a devizaadósság mértékét növelte. A manyup vagyon államosítása azonban így is meglátszott, az államadósság 80,3%-ra csökkent, vagyis 4,9%-kal alacsonyabban járunk, mint a kormányváltáskor. Közben az államháztartási hiány nyugdíjvagyon nélkül is 3% alá csökkent (igaz átmenetinek minősülő válságadókkal), és a gazdaság is nőtt 1,7%-kal. Erre lehet mondani, hogy nem túl jó, de a körülményekhez képest rossznak sem tekinthető.

2012 (Orbán Viktor): Az év eleji hazai és a görög/olasz/portugál/spanyol pénzpiaci hiszti után a kormány kénytelen volt mégis az IMF-hez fordulni, ezzel párhuzamosan pedig a korábbi harcias hangnemről békülékenyre váltott. Ennek köszönhetően a forint jelentősen erősödött, ami valószínűleg erőteljesen meg fog majd jelenni az első negyedéves államadósság statisztikákban is. Folytatódik az egykulcsos adó bevezetése, amely újabb jelentős minimálbér emeléssel és erőteljes béremelési ajánlással, valamint bérkompenzációval köt egybe a kormány. Kiadási oldalon jelentős vágás várható az idén, ezek azonban nem fűnyírelv szerű vágások lesznek, hanem speciális területeket fog érinteni. Azokat, amelyek a korábbi években jelentősen hozzájárultak a magas hiányhoz: gyógyszerkassza, oktatás, önkormányzatok, tömegközlekedés, rokkantnyugdíjak. Csupa olyan dolog, amelyek bár sok embernek fognak nehézséget okozni, de valahol mégis minden eddigi kedvezményezett tudja, hogy az eddigi helyzet egy fenntarthatatlan és igazságtalan kiváltság volt. Épp ezért továbbra sem számítok a Fidesz jelentős népszerűségvesztésére, sőt akár meg is fordulhat a folyamat. A januári közvéleménykutatások szerint már inkább nőtt a kormány támogatottsága. Gazdasági kérdésekbe az ellenzék sem nagyon tud belekötni, leginkább Schmitt Pál plágiumügyével voltak elfoglalva. A költségvetés hiánya jó eséllyel idén is 3% alatti lesz, és egy jó euróárfolyammal év végére 75% körüli, vagy akár az alatti államadósság szint alakulhat ki. Ami a legnagyobb kérdés, az az idei gazdasági növekedés, ami legnagyobb eséllyel – legalábbis az elemzők szerint – 0% körül lehet. Én azonban optimista vagyok és megteszem a tétemet: Reményeim szerint közelebb lesz a növekedés az 1%-hoz, mint a nullához, amit összevetve egy szintén recesszióközeli EU-val, és a jelentős kiadásoldali csökkenésekkel egy egész jó eredmény lenne. És már tényleg csak egy kicsit javuló nemzetközi konjuktúra kellene az "elrugaszkodáshoz" és a "gyarapodáshoz" a következő évekre.

Nos, ezért bízom én továbbra is a Fideszben. És továbbra is tartom, hogy ha annak idején 2002-ben Medgyessyék nem nyerik meg hajszállal a választást, hanem Orbánék folytathatják, akkor nem itt tartanánk. Sanszosabb, hogy már rég euróval fizetnénk, 50% alatt lenne az államadósságunk és gazdaságilag egy erős ország lennénk. De hát sajnos így jártunk. :(

És visszatérve a poszt címében feltett kérdésre: Jogos-e a 2013-as EU-s támogatások felfüggesztése? Igen jogos! Viszont sokkal népszerűbb lenne az EU a szememben, ha már 2005-ben döntöttek volna a 2006-os támogatások felfüggesztéséről és így megakadályozák a Medgyessy-Gyurcsány-féle eladósodást.

Ha azt a kérdést teszem fel, hogy melyik a fontosabb, a szétlopott BKV rendbetétele vagy a debreceni stadion, szerintem sokféle választ fogok kapni, attól függően, hogy vidéken vagy a fővárosban él a válaszadó. Maguk a szocialisták sem értettek ebben egyet, mert míg a fővárosi szocik (Szanyi Tibor, Lendvai Ildikó, Józsa István, Steiner Pál és Tóth Csaba) olyan javaslatot tettek, hogy az új debreceni stadionra szánt idei pénz egy részét vegyék el, és adják oda a BKV-nak, addig debreceni párttársaik pont ellenkező nyilatkozatot tettek; ahogy Szathmári Károly debreceni frakcióvezető nyilatkozott, „lassan mondom, a helyi MSZP támogatja a debreceni stadion építését, és ezt fontosabbnak tartja, mint a BKV-t.” A végső szót a parlament Számvevőszéki és költségvetési bizottsága mondta ki, akik elutasították a módosító javaslatot.

Érdekes kérdés ez: BKV vagy stadion? Alma vagy körte? A debreceni stadion kapcsán álljunk meg egy szóra: évek óta elhangzik az a vád, hogy “bezzeg erre van pénz, miközben sok másra meg nincs!” Hát, ki kell ábrándítanom minden “ellenszurkolót”, az új debreceni stadion továbbra is csak a közbeszédben és maketteken létezik, és ahhoz képest, hogy lassan már át kellene adni (az eredeti terv szerint), bizony, még egy kapavágás sem történt az ügyben! Abban is mindenki biztos lehet, hogy az idén erre szánt 3,5 milliárd forintot ugyanúgy elvonják, mint az előző évit; ennek ellenére a debreceniek mindig megkapják azt,hogy “nálatok bezzeg stadion épül!”

Az előbb leírt almát körtével hasonlat viszont talán annyira nem is rossz, mert rávilágít arra, hogy mekkora bajban van a BKV. Az új debreceni stadion a tervek szerint úgy 12 milliárd forintba kerülne (kérdés persze, melyik tervet nézzük). És mekkora a BKV adóssága? 2011-ben úgy 70 milliárd forint, majd 6 stadionnyi! Hogy jött ez össze? És a BKV adóssága egy dolog, mert attól ugyanúgy füstöl a metró és szétrohad a busz; ha ezeket is ki szeretnénk cserélni - magyarul használható állapotba akarjuk hozni a BKV-t -, ahhoz becslések szerint további százmilliárdok szükségesek (500 és 800 milliárdról is olvastam)! Hát ebből már hány stadiont lehetne felépíteni? Kb. minden megyeszékhelyre kettőt! És ismét kérdezem: hogyan jött össze ez a hatalmas összeg? Hogyan sikerült úgy lezülleszteni a céget, hogy a BKV külső-belső adósságából gond nélkül megrendezhetnénk mondjuk egy foci VB-t?

És bizony azt is láthatjuk, hogy mire lenne elég a fővárosi szocialisták által elvonni kívánt 3,5 milliárd forint: kb. semmire. Talán nem osztanának prémiumot belőle. Talán. 

A szerző (Droli) azt az elmebeteg ötletet találta ki, hogy emigrál - Magyarországra. Az erről szóló élményeit, tapasztalatait egy posztsorozatban írja meg, mindenki nagy örömére.

Nem tudom, van-e közületek olyan, aki mostanában állást keres - ha igen, akkor üdvözöllek, sorstárs :-) -, de aki nem keres, szerintem az is látott mostanában álláshirdetést. Már eleve, ezek az álláshirdetések: sokszor olyan cégek várják el, hogy add meg az összes létező személyes adatodat, akik még a nevüket sem tüntetik fel az álláshirdetésben, és a betöltendő pozícióról sem derül ki semmi a szokásos lózungokon kívül (fiatal csapat, versenyképes fizetés, és a többiek). Milyen jó lenne, ha létezne egy olyan fordítógép, mely lefordítja ezeket! A jelenlegi posztban egy ilyen “őszinte álláshirdetés fordítást” mutatok be, magyarul: vajon mire gondolt a kiíró, mikor ezeket a mondatokat írta? Vastag betűvel az eredeti szöveg, alatta dőlttel pedig a “fordítás”.

Regionális piacvezető cég
Merseváton, Celldömölk mellett mi vagyunk a legjobbak

junior marketing sales managert keres.
kéne valaki, aki eladja azt a sok szart, amit tavaly importáltunk

Feladatok:
A földrajzilag behatárolt területen lévő értékesítési pontok látogatása
Le fog rohadni a lábad a sok járkálástól

Partneri együttműködések létrehozása
Eladod az árut, aztán húzol el, mielőtt kipróbálja!

Piaci trendek követése, versenytársfigyelés
Ha meglátod a konkurencia ügynökét, leütöd!

Kiemelt merchandising tevékenység
Ezt nem tudjuk, mit jelent, de jól hangzik

Cég képviselete konferenciákon, kiállításokon
Szabadnapokon természetesen

Elvárások
felsőfokú szakirányú végzettség, többéves szakmai tapasztalat
Konkrétan olyan 20-25 év körüli férfiak jelentkezését várjuk, akiknek 3 diplomájuk, 10 éves szakmai gyakorlatuk, valamint 6 nyelvvizsgájuk van, és garantáltan nem szülnek.

angol nyelv középfokú ismerete,
A főnök kedvenc játéka a World of Warcraft, és néha segíteni kell neki fordítani

német nyelv középfokú ismerete,
A másik kedvenc játéka a Das Untrichbauhn, ami még nincs lefordítva magyarra
 
„B” kategóriás jogosítvány,
Ha a főnök berúg, akkor hajnalban te viszed haza

Amit kínálunk:
versenyképes jövedelem
ha meglátod, mennyi, úgy elmenekülsz, hogy Usain Boltot is megvered a száz méter síkfutás olimpiai döntőjében

egyéni bónuszok
ha jó a kedve a főnöknek, akkor talán időben megkapod a versenyképes fizetésedet

fiatal csapat
megdughatsz mindenkit, otthon úgysem lesz rá időd

kötetlen munkaidő
kötetlenül nem mehetsz haza munkaidő után

Amennyiben a hirdetésben leírtak felkeltették érdeklődését és megfelel az elvárásoknak,kérjük önéletrajzát juttassa el a BL-3010@gmail.hu e-mail címre.
Céges e-mailre vagy munkaközvetítőre nem telik.