És akkor ejtsünk szót a másik Bonbon díjas előadóról, Badár Sándorról is. Mi kell egy jó kabarészámhoz? Először is egy jó előadó, másodszor pedig egy jól megírt mondanivaló. Az elsőben Badár előnyben van a többiekhez képest, mivel ő színész is egyben, játszott jópár reklámban és filmben; a jól megírt mondanivaló viszont érdekesebb téma. Nekem úgy tűnik, mintha Badár nem írná meg előre mondandóját, hanem csak beállít a színpadra, előszedi a vasutas élményeit, és már dől is belőle a szöveg... ez minden bizonnyal nem így van, de lehetne akár így is :-) A következő számot idén márciusban adta elő, és szerintem minden benne van, ami Badár humorát jellemzi.

"A hogyan veszítsük el a népszerűségünket négy év alatt" című sorozat újabb állomásához (vagy álomásához?) érkeztünk: ma Pósán László fideszes képviselő mondta azt, hogy biza' az Alkotmány értelmében újra be kellene vezetni a sorkötelezettséget. Egészen pontosan, idézet az Index híréből (szándékosan szó szerinti): "Pósán úgy értelmezi az alktománytervezetben szereplő honvédelmi kötelezettséget, hogy annak ellátásához "minimális kiképzést vagy valamit muszáj lenne visszahozni". Logikus, igaza van Pósánnak, "olyan emberekkel, akik életükben nem láttak kézifegyvert, egy kézigránátot, egy gázálarcot, azokkal nem lehet megvalósítani a haza védelmét".

Van egy rossz hírem, László honvéd: én voltam sorkatona (igaz, már csak a fél éves "bohóckodáson" vettem részt), láttam kézifegyvert és gázálarcot, de velem sem lehetne megvalósítani a haza védelmét. Fegyver kétszer volt a kezemben, egyszer megmutatták, melyik az, egyszer meg meg kellett tisztítanom, a lövészetről viszont lemaradtam, mert mindkétszer alegységügyeletes voltam (így spóroltam az államnak 6 db lőszert, szerintem jobban járt az állam is, meg én is). Mondjuk aki volt lövészeten, szerintem abból sem lett mesterlövész, de mindegy. Kézigránátot nem is láttam, pedig az tényleg érdekelt volna; illetve kaptunk egy "műanyag utánzatot", és azt dobáltuk egyszer a gyakorlópályán, mint a kislabdát. A vegyvédelmi kiképzés viszont teljeskörűen megvolt: miután felvettük a vegyvédelmi ruhát, a kiképző elégedetten konstatálta, hogy ha most támadás van, minden bizonnyal mindannyian meghalunk, utána futottunk benne egy kicsit, majd levettük, és soha többet nem láttuk (mármint a ruhát). Most arról, hogy híradós honvédként (ez a kifejezés nem "Szellő Istvánt" jelent, hanem a csapatrészek közötti kapcsolattartásért felelős honvédet takarja) olyan rádió-adóvevőkkel dolgoztunk, amelyeket a Terror Házában is láttam, mint muzeális darabot, valamint hogy a hordozható rádiónk azt jelentette, hogy 15 kiló volt, és óránként három üzenetváltást bírt el az aksija, most hagyjuk. Azon túl persze volt bőven "külső és belső körlet", magyarul takarítás az épületen belül, és gyomlálás kívül, meg sok-sok unatkozás, és ennyi. Aki olyan nosztalgikus álmokat dédelget, hogy "ott legalább fegyelmet tanultak!", azt el kell keserítenem, de tény, nagyon sokat lehetett sztorizni a bent történtekről, és ez általában bejött a csajoknál :-)

Nem vagyok biztos benne, hogy ma másként menne egy ilyen kiképzés. Egyrészt nincs hozzá elég felszerelés, másrészt a kiképzők színvonalát inkább hagyjuk - aki volt katona, tudja, mire gondolok. Nem tudom, mit szólnának a munkaadók ahhoz, hogy "elvisszük Jóskát két hétre kiképzésre, nem baj?". Nem tudom, ki finanszírozná ezt és miből, miközben már akkoriban sem költöttek rá, amikor még komolyan vették. Szóval kell a fenének sorkötelezettség!

(Így utólag belegondolva: nem tudok lőni, nem tudok kézigránátot robbantani, vegyvédelmi támadás esetén meghalnék, de honvédelmi kötelezettségem az van - lehet, hogy alkotmányellenes vagyok?)

Az amerikai film, olyan mint a szex 15 év házasság után - sok újat már nem tud mutatni, de mégis azt mondja a végén az ember: ez jó volt! De mi jellemzi igazából ezeket a filmeket?

A főhős

Az amerikai filmben a főhős, aki általában egy fiatal szívdöglesztő férfi, egy bazinagy házban lakik egy farmon, vagy valahol a századik emelet környékén egy nagyon előkelő felhőkarcolóban. A fiatal szívdöglesztő férfit kevésbé fiatal, egykor szívdöglesztőnek számító színészek próbálják játszani, így lehet egy 30 körüli meglett emberből középiskolás, vagy 70 éves nyugdíjaskorúból szerelmes negyvenes. Vele él a lánya is, aki kb. 14 éves, és hősünk, mint egyedülálló szülő próbálja megoldani a kamasz lány nevelését. Hogy anyuci hol van, nem tudjuk, általában a film közepén derül ki, hogy már rég meghalt, és  ilyenkor apa-lánya rendez egy meghitt, egyperces, egymás vállán sírdogálást. (Másik variáció, hogy a szülők elváltak, és anyu már talált egy másik pasit, de ettől függetlenül összejárnak, és anyuci ex- és jelenlegi férje jóban vannak egymással - mint a való életben, nem?) A főhős munkahelye egy bank, vagy egy nagyobb multi, ahol a feladata az, hogy számítógépen pötyögjön, illetve olyan értekezletekre járjon, ahol a többi résztvevő átlagéletkora minimum duplája a mi titánunknak. Szartúrás, fizikai munka, bányász kizárva. A munkafegyelem amúgy elég laza, hősünk időnként kiugrik, hogy munkaidőben elintézzen ezt-azt, pl. pár hétre is el lehet tűnni feltűnés nélkül, de ez gondolom mindannyiunk munkahelyén így van. Az értekezleten mindig álmodozik egy kicsit (pl. régen látott már sunát, vagy ilyesmi), és amikor a kellős közepén van ennek, pont akkor kérdez tőle valamit a fővezér. Vagyoni helyzetére jellemző, hogy nem okoz problémát megvenni egy aznapra szóló repülőjegyet az első osztályra, már ha éppen nem a több tízmilliós kocsijával megy.

Kiosztották a hazai kabaré egyik legfontosabb elismerését, a Bonbon díjat, amit a Szomszédnéni produkció és Badár Sándor megosztva nyert el. A Szomszédnéninek különösen örülök, mert nagy kedvenceim közé tartozik a két székely parodista. A következő jelenetben egy "hivatalos ember" beszédét és annak köznyelvre fordítását dolgozzák fel egy fergeteges paródia keretében. 

Abszurd kereskedelmi egyperces.

Pár éve egy nagy-nagy multi áruházat építtetett Aprajafalván, a szokásos módszereknek megfelelően, az előre lekészített polctervek, fényképek, kinézeti sablonok alapján. Minden pontosan, centire meg volt tervezve, mi-erre-hány méter, milyen termék hová kerül, és így tovább. Az áruelrendezést egy NAGYKÖNYVBE összefűzték és otthagyták a dolgozók számára, hogy azt tartaniuk kell, mint a Szentírást.

Igen ám, de közben telt-múlt az idő, és a NAGYKÖNYV előírásai elavultnak bizonyultak. Az áruházi dolgozók többször is észrevették, hogy a NAGYKÖNYV által ajánlott termékek közül sok nem optimális helyen van, pl. sorvéges termékből alig vásároltak a vásárlók, míg néhány nagyon népszerű termék csak kis területen volt kihelyezve, ezért állandóan elfogyott. Az élet persze lassan alakította a dolgokat (a felsővezetés meg az eltúlzott forgalmi terveket), így a vezetőség megengedte, hogy pár esetben eltérjenek a NAGYKÖNYV előírásaitól, hogy javuljanak az eladások. Elvégre maga a pápa sem tartja be szó szerint Jézus tanításait.

Egyik nap azonban egy levél érkezett: három nap múlva jön a NAGYFŐNÖK, és megtekinti az áruházat! Mindenki nagyon megijedt: most mi lesz, mit csináljanak? Az igazgató elővette a NAGYKÖNYVET, és azt mondta, hogy a legjobb így visszaépíteni mindent, ebbe nem lehet belekötni, és az igaz, hogy a forgalom pár napig rossz lesz, de majd ha elmegy a NAGYFŐNÖK, utána visszaépítik a dolgokat, és minden megy majd tovább a maga útján. Ennek megfelelően kemény, megfeszített munkával visszaraktak mindent a helyére a NAGYKÖNYVNEK megfelelően.

Két dolog azonban nem hagyta nyugodni az igazgatót: az egyik az, hogy hogyan fogja megmagyarázni a rossz forgalmat (azt nem mondhatja, hogy a terv eltúlzott, bármennyire is igaza lett volna), a másik meg hogy hová teszi a bőröndöket? A bőröndök ugyanis a lépcső melletti holttérben voltak, ott elfért egy csomó, és nagyon sokat vásároltak belőle a vásárlók, míg a NAGYKÖNYV szerint egy polcon kellett volna lenniük, ahová kifért kb. 2 darab, azt meg gyorsan elvitték, ezért állandóan hiány volt. Végül az igazgató döntött: a NAGYKÖNYV előírásait kell követni, a bőrönd a polcon lesz, majd ha elmegy a NAGYFŐNÖK, szépen visszarakják oda, ahol eddig is volt.

És eljött a várva várt nap: minden tökéletesen rendbe lett rakva, még a sarokban árválkodó tűzoltókészülék is patyolattisztán csillogott, a dolgozók is új munkaruhát kaptak, és így várták a NAGYFŐNÖKÖT. Meg is érkezett ő nemsokára, alaposan körülnézett mindenhol, elégedettségét fejezte ki, hogy minden milyen tökéletes, mindenhol szépen betartják a NAGYKÖNYV előírásait, hát igen, kár, hogy a forgalom nem úgy alakul, mint ahogy kellene. Aztán egyszer csak a homlokára csapott, és felkiáltott:
- Megvan a megoldás! Nézzétek, ott a lépcső mellett van egy holttér; rakjátok oda a bőröndöket, így több kifér, és a vásárlók is többet fognak vásárolni belőle! - majd fölényes arccal kikacsintott a menedzsmentre - Látjátok, ezért vagyok én a NAGYFŐNÖK, mert ilyen remek ötleteim vannak, ami nektek nem jutott volna az eszetekbe!
... mindenki kínosan mosolygott, vagy próbálta elfojtani a röhögést, és az igazgató egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy ideje lenne már megvalósítani régi álmát, otthagyni azt a helyet, és keresni valami kellemes irodai munkát.

Hogy illik ez az „Orbán Viktátor” képbe? Bár a jegybanktörvény módosításakor még sokan újabb bizonyítékát látták/láttatták Orbán totális diktatúrára törekvő szándékainak, most, hogy megvannak a konkrét személyek, meglepően nagy a csend a blogoszférában, illetve az ellenzéki sajtóban is a témával kapcsolatban.

Nem is meglepő ez, hiszen gyakorlatilag ripityára tört a szorgos munkával, hetek-hónapok alatt vérrel és verítékkel felépített Orbán-diktatúra kép, amit korábbi írásaikkal sulykoltak az olvasókba.

Íme néhány megjelent cikk a témában:

Portfolio.hu: Elemzők az új jegybankárokról – Eltűnik egy kockázat a piacról (Elemzők hosszú sorát hozza a cikk, akik mind kedvezően fogadták az új tagokat.)

Portfolio.hu: Kivételes formában a forint – Mi állhat a háttérben? (A háttérben természetesen a cikk által megszólaltatott szakértők szerint szintén az új monetáris tanácstagok állnak.)

Index.hu: Handelsblatt – Jobb lett a vártnál az új monetáris tanács

Index.hu: Járai – Simorék a politikai kinevezettek

És akkor a slusszpoén, a Népszabadság a Járai féle magas labdába próbál belekötni.

Nol.hu: Politikai kinevezetteket lát Járai a jegybankban (Persze a jó öreg „népszabi” másként súlyozza a tényeket, de azt nem vitatja, hogy jó szakemberek az új tagok. Igaz nem kérdezte nemzetközi és hazai szakértők sorának véleményét, hanem Járai szájába adja az értékelést, - gondolom azért, hátha így hiteltelenebb lesz a törzsolvasók számára a dolog - de a lényeg ugyanaz.

Akkor most hogy is van ez? Bevallom én magam is tévedtem, mikor arról írtam, hogy vajon hogy fog majd kinézni a gazdaságpolitika, miután a Fidesz átveszi a hatalmat a jegybankban. Úgy tűnik győzött a józan ész, és a gazdasági racionalitás. Diktatúra egyenlőre elmarad, de legalábbis korlátozódik a jegybanki fizetések csökkenésére, és a közterületek önkényes átnevezgetésére.

Ezek után a Nívó blog már nem csak kívánja, - ahogy egy korábbi posztban leírtuk - hanem követeli a sajtó igazságát!

Jó, tudom, mostanában a sajtó szabadságáért divatos tüntetni, de egyre inkább a címbeli téma lesz aktuálisabb.

Persze, a SAJTÓ (így, nagybetűvel) is tévedhet, mondhatjuk, joguk van tévedni, és a téves cikkeket megírni, ez ugyanolyan alapjog, minthogy nekem is jogom van hülyének lenni (és ezt a jogomat gyakorlom is :-). Nem ezzel van a bajom. Sokkal nagyobb problémának tartom azt, hogy emberek, akik "AZÉRT" kapják a fizetésüket (magyarul: újságírók), hanyagságból, nemtörődömségből, ne adj' isten szándékosan, nem a valóságot írják meg. Ezzel nagyon szépen lehet manipulálni a közvéleményt, terelni a közhangulatot, elvégre a média a hatalom megszerzésének és megtartásának egyik legfontosabb eszköze, így nem véletlen, hogy akkora harc folyik érte mindig.

Hogy mire gondolok konkrétan? Két ügy jut most eszembe hirtelen a közelmúltból: a gyöngyöspatai kettőskereszt-égetés, valamint a Lázár beszéd. Mint tudjuk, Gyöngyöspatán nem égettek semmilyen keresztet, persze Szanyi elvtárs bevette Tomcat álhírét, hogy aztán világgá kürtölje, a sajtó egy része meg lelkesen átvette, és lehet, nem történt volna semmi, ha Tomcat nem fedi fel a titkot. Az oly lelkes és oknyomozó magyar sajtó, mely máskor még a vendégkönyveket is átnézi helyesírási hibákért (nagyon helyesen), képtelen volt letelefonálni Gyöngyöspatára, és megkérdezni, hogy igaz-e a hír, majd felhívni Szanyit, hogy Tibor, te egy hiszékeny szamár vagy. Valahogy ez kimaradt.

A Lázár-féle nagy visszhangot kiváltott beszéd is érdekes volt. Részemről Lázárt továbbra sem szeretném felmenteni, de valljuk be, az eredeti beszéd nem volt ilyen erős, és erősen manipulált anyagot adott közre a Kurucinfó, amit a hazai sajtó lelkesen át is vett, kritika nélkül. Persze ilyen alapon bármit össze lehet vágni, az öszödi beszédből húsvéti áldást, Orbán évértékelőiből futball taktikai értekezletet, (az Emiksz blog is csinált egy "mixet" :-), de hát ennél azért többet várnék el a hazai sajtótól. Szerintem a legtöbb magyar politikustól össze tudnánk vágni valami hasonlót, hogy aztán meg napokig csócsáljuk.

Nem örülök annak, hogy ezek az "ál- és félhírek" ennyire terjedőben vannak. Elég volt anno a nevezetes Teller-levél, mely valahol a magyar sajtó mélypontja volt eddig, nem kellene ennél alacsonyabbra süllyedni. De hát mit csináljunk, ha az akkori főszerkesztő, Eötvös Pál nemhogy nem tűnt el a média világából, hanem azóta a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke lett, és onnan osztja az észt?

Nem tudom, lehet, csak én vagyok túl érzékeny, de újabban eléggé kritikusan fogadok minden hírt. Igaz-e, nem hallgatnak-e el valamit, valami apró momentumot, mely egészen más értelmet ad a cikknek. Mindenesetre nem örülök ennek a jelenségnek, és ezért követelem a sajtó IGAZSÁGÁT!

Mégis lehet áramot vezetni egy telken belüli kerítésbe a termény megvédése céljából. Akár ilyen olvasata is lehet a tegnapi bírói ítéletnek a kesznyéteni gazda ügyében.

Nagyon helyes! Már az elsőfokú ítélet után is kinyílt a bicska a zsebemben, amikor is felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték az idős bácsit, de végül a józan ész felülkerekedett, miszerint nem lehet bűncselekménynek tekinteni azt, ha valaki jogos tulajdonát védi, és még táblával is figyelmezteti a tolvajt a lopás veszélyeire.

A megrovással, mint végső ítélettel is egyetértek. Arra azért vigyázni kell, hogy lehetőleg ne végződjön halállal egy lopási kísérlet, de ha mégis így történik, akkor az egyedül a tolvaj felelőssége és kész.

Valójában sosem értettem egyet azzal, hogy mindig csak arányos módon lehet védekezni. Tegyük fel, hogy betör hozzám éjszaka két marcona álarcos ember. Nincs lehetőségem mérlegelni, hogy vajon egy felszólítás is elég arra, hogy távozásra késztessem őket, vagy képesek akár erőszakra, sőt akár gyilkosságra is céljuk elérése érdekében. Megtörtént már ez utóbbi eset nem is egyszer, jól tudjuk.

Mit tegyek? A meglepetés erejével (mert csak így van esélyem ellenük) rájuk támadjak a sodrófával, akár halálos erejű ütéssel, vagy először csak álljak eléjük és szólítsam fel őket távozásra. Ez utóbbi esetben elpuskázom a lehetőséget a sikeres önvédelemre arra az esetre, ha mégsem kotródnának el a szép szóra. Vagy esetleg fogjam menekülőre a saját házamból, hadd raboljanak kedvükre, mert nincs jogom védekezni ellenük?

És ha van három kisunokám, meg egy idős-beteg családtag, akikkel lehetetlen csak úgy hipp-hopp kiosonni az éjszaka közepén a szakadó esőben?

Egy szó mint száz, én maximálisan támogatom a megszületett ítéletet. Sőt továbbmennék: Igenis legyen jogom elsőre fejbelőni a magántulajdonomat egyértelműen veszélyeztető illegális behatolókat, ha úgy érzem, hogy ez az egyetlen biztos módja testi épségem vagy tulajdonom megvédésének.

Ez egyértelmű üzenet lehet a betörők felé. Persze kérdés, hogy mire vezetne ez? Leállnának a bűnözéssel, vagy ők is eleve mindenre felkészülve, kommandós módszerekkel támadnának?

Ez már túl sok! Volt ugye a szolgálati autós botránya, majd a mozgássérülteknek fenntartott helyen parkolt, most pedig néhány olyan 2008-as mondata forog a neten és a médiában, amibe szinte bármit bele lehet magyarázni, és meg is teszik, akiknek ez érdekében áll.

Még ha el is hisszük, hogy ebben a „szegény nem ér semmit” dumában tényleg ártatlan, akkor is kijelenthető, hogy túl gyorsan jutott túl magasra, és közben fejébe szállt a dicsőség.

Most kell lemondania. Lázár János 35 éves. Még rengeteg ideje marad, hogy egy szinttel lejjebbről indulva, KEMÉNY MUNKÁVAL, tanulva hibáiból, alázatosabban, igazi államférfiként térhessen majd vissza egyszer.

Ez az én véleményem, de bocsássuk szavazásra:

Csak nekem tűnt fel, hogy a "Lázár és a Schmitt-ügy" nem a közelmúltban történt?

Előre leszögezem, nem mentem fel a két politikust, sőt, tegnap Lázár tőlem is megkapta a magáét, meg is érdemli. De két érdekes dolgot jeleznék:

Schmitt Pál 2010. szeptember 7-én beugrott egy kávéra a Paprika Csárdába, de annyira azért nem siethetett, mert ha már ott volt, megejtett egy bejegyzést a vendégkönyvbe, sőt, még egy fényképet is odaragasztott! Nem tudom, mennyire életszerű ez, ha az ember siet, nem áll neki fényképeket ragasztani, de ezt most hagyjuk, lehet, hogy nem sietett, és Schmitt ennyire alapos ember.

De akkor mégegyszer hangsúlyoznám a dátumot: 2010. szeptember hetedike! Több, mint fél év telt el azóta! Eddig senki nem vette észre ezt a meglehetősen kidekorált vendégkönyvi beírást, és a hibákat? Vagy a sajtó tartogatta ezt a képet egy belpolitikailag eseménytelen hétvégére?

A Lázár eset egyértelmű - ő mondta (pont ő...), "enyhén" nagyképűen nyilatkozott, stb, stb. de mikor? Kíváncsiságból utánanéztem, és a Hódmezővásárhely.hu szerint a legutóbbi közgyűlés 2011.03.03-án volt, azaz több, mint két hete, tehát vagy ekkor, vagy még ennél is korábban hangzott el a Lázár kijelentés. Nos, egy közgyűlésen nemcsak Lázár vesz részt, hanem vannak ott ellenzéki képviselők is, pl. az MSZP-től, a Jobbiktól, az LMP-től - akkor az nem tűnt fel nekik? Utána nem kiabálták tele a sajtót, hogy "ez a Lázár hogy beszél?" Vagy csak kerestek egy belpolitikailag csendes hétvégét, hogy igazán nagyot szóljon az ügy?

Még egyszer jelzem, a fenti két úr cselekménye elfogadhatatlan, nem méltó az általuk betöltött közjogi tisztséghez. De ugyanakkor remek példái annak, hogyan tudja a sajtó manipulálni a közvéleményt, és hogy egyes pártok hogyan tudják érdekeiknek megfelelően alakítani a közhangulatot - még akkor is, ha azon a hétvégén éppen nem történt semmi.

Frissítés: jóval korábban, 2008-ban hangzott el a Lázár monológ! Végül is 3 év után sikerült észrevenni, gondolom vannak emberek, akik ilyeneket hallgatnak szabadidejükben :-)

(Előre jelzem, az írásba nem kérek belemagyarázni semmit, ami nincs benne. Köszönöm.)