Csodás ünnepünk lesz ma is: nemzeti humoristáink ismét nagyot kívánnak alkotni, és úgy tűnik, most közönség is lesz ehhez. Lássuk a mai menüt:

13-14 órától Békemenet, némi sétával, a végén Orbán beszéddel. Kíváncsi leszek, ott lesz-e az Orbán rendszer összes haszonélvezője - tudjátok, azok az emberek, akik laponként milliókat kapnak, esetleg érdemeiktől függetlenül berakták valami kényelmes állami állásba, valamint elnyerik az összes közbeszerzést  -, de javaslom a menet részvevőinek, hogy ezeket az embereket zavarják el a francba. Ha ezt megteszik, ez jóval nagyobb tett lesz, mint maga 1956.De kétségem sincs, nem teszik, sőt, még tapsolnak is ezeknek.

Délután fél kettőkor hazudós Feri is beszédet mond; a meghívott vendégekről nincs információnk, de lehet, hogy itt is fellép Bajnai, Oszkó, és a többiek, ugyanúgy, mint nyáron Szanazugon. Hogy Feri miről fog beszélni, nem tudom, de lenne pár témajavaslatom: hogyan ünnepeltük 1956 ötvenéves évfordulóját, hogyan romboltam porig az ország gazdaságát 2004-2009 között, esetleg szavahihetőségem bizonyítékai a sajtóban.

Na és 15-kor jön a várva várt Milla demonstráció, "Fejezzük be a múltat!" hívószóval és Bajnai beszéddel. Bajnaival fejezzük be a múltat? Mondjuk nem tudhatom, lehet, hogy azért hívták meg a volt gazdasági főgurut és miniszterelnököt, hogy meglincseljék, esetleg látványosan kifütyüljék, és ezzel is jelezzék, komolyan gondolják hívószavukat, de van egy gyanúm, hogy nem ez lesz. Nem gyenge tudathasadás kell ahhoz, hogy valaki ehhez az egészhez őszintén asszisztáljon, de poénnak kétségkívül jó. További javaslataim a Millának: március 15-re hívják meg Haynau leszármazottait, esetleg lehetne egy kormányváltó nagygyűlést tartani Kövér Lászlóval.  

Lesz még egy Jobbikos demonstráció ezzel egyidőben; a beszédeket nem is érdemes meghallgatni, kb. ugyanaz lesz, mint minden ünnepen, lehet, hogy ezt is playbackről adják minden évben, mint az ikszfaktor némelyik dalát. De aki balhét akar, talán itt lesz a legnagyobb esélye rá.

Megyek hányni, aztán inkább munkálkodom a kertben, úgyis jó idő van.

A kormány újonnan bejelentett hét pontja semmilyen meglepetést nem tartogat: Matolcsyék továbbra is következetesen mennek tovább az általuk unortodoxnak gondolt, valójában Bokrost megszégyenítő megszorításokkal tarkított úton.

Jó hír, hogy a kormány mindenáron tartani akarja a 3%-os hiányt. Hát igen, ez - ismerve az "elmútnyócév" gazdaságpolitikáját -, mindenképpen dícséretes. Az elmúlt évtized elkúrása nagyban köszönhető annak, hogy a politika a gazdasági ésszerűség helyett inkább a hiányt növelte, mert azt nem látták az emberek: egy nyugdíjcsökkentést vagy egy közszféraleépítést népszerűségvesztés követett volna, míg az államháztartás hiányának alakulása maximum egy kishír volt, havonta egyszer, amit sokan el sem olvastak. Amiről meg nem tudunk, az ugyebár nincs. Persze a mostani "vaskéz" sem a kormány érdeme, hiszen ők a 2010-es választáskor még növelni is kívánták a deficitet, de ott kaptak egy elég egyértelmű utalást arra, hogy nem ezt mégsem kellene, és azóta megvilágosodtak.

A kormány politikájának másik jellemzője, hogy sosem ők viszik el a balhét, inkább elvitetik másokkal: a bankokkal, a szolgáltatókkal, többnyire a multikkal. Nem közvetlenül vetik ki az adót, hanem megadóztatják a szolgáltatót, aki majd továbbhárítja a fogyasztóra, ezáltal a fogyasztó, aki választó is egyben, elsősorban a szolgáltatóra lesz mérges, és csak másodsorban a kormányra. A kormány számítása, azaz hogy a szolgáltató-bank nem a teljes adót, hanem maximum egy kis részét hárítja tovább a fogyasztóra, szintén bevállt, lásd például a 2 Ft-os telefonadót, amit nem minden szolgáltató számlázott tovább. 

Matolcsyék gazdaságpolitikájában még egy fontos elem található: a jövedelemtípusú adók helyett a fogyasztási típusúakat preferálja. Ha nem cigizel, nem érint a cigaretta jövedéki adójának emelése. Ha nem telefonálsz annyit, kevésbé érint a telekomadó. Persze, sejtjük, hogy a chipsadónak nem az az elsődleges célja, hogy a lakosság szokjon le az egészségtelen ételekről, de lehet egy ilyen járulékos hatása is.

Az igazság az, hogy azzal sem lehet vádolni a kormányt, hogy hosszútávú reformokba sem mertek belevágni: a közszféra "kihalásos alapon" történő létszámcsökkentéséről, az oktatási reformról vagy a jövő nyugdíjasainak "szívatásáról" (lásd nyugdíjkorhatár, nyugdíjmegállapítás szabályai, stb.) lehet vitatkozni, de alighanem az állam kiadásainak csökkentését hozzák maguk után.  

Nem kellene ide semmi más, csak egy kis kilábalás a gazdasági recesszióból, de ez nemcsak magyar, hanem világszinten is, és akkor talán működőképes is lehetne a magyar modell, de sajnos ennek jelei sincsenek, a magyar kormány lépései meg finoman szólva sem ebbe az irányba mutatnak. A ma bejelentett lépések is azt mutatják, hogy a problémák "kinövésében" már maga Matolcsy sem hisz, ez pedig baj, hiszen pont a mi Gyurink volt az a személy, aki ezt az elméletet minden fórumon hirdette. De legalább a következetesség kezd meglenni - ez is valami.

Az ír kormánynak még Matolcsy lázálmait is megszégyenítő ötlete támadt: mi lenne, ha a bankok elengednék az ügyfelek adósságának nagy részét? A szándék érthető: ezáltal az emberek felléleghezhetnének - pénzügyi értelemben -, az ingatlanpiac ismét működni kezdene, igaz, lenne egy apró bökkenő is - hogyan érintené mindez a hitelező bankokat?

Érdekes ötlet, annyi szent. Az ír kormány azzal érvel, hogy a bankoknak sem jó a jelenlegi helyzet, mivel a nyomott lakásárak miatt az árverésre váró ingatlanok értéke amúgy is kétséges - tehát a veszteséget így is, úgy is be kell nyelniük, de akkor legalább az embereknek legyen jobb. Az ír bankok meg amúgy is állami tulajdonban vannak (a válság során az állam tőkésítette fel a bankokat, ennek a tulajdonszerzés volt az egyik feltétele) - közvetve az adófizetők tulajdonában -, így társadalmilag is hasznos lenne ez a lépés.

Mi persze már tapasztaltabbak vagyunk a témában, mivel a hazai végtörlesztés kb. ugyanerről szólt, igaz, nem ekkora méretekben, és nem ilyen széles körben valósult meg. Egy biztos: a "mi bankjaink" korántsem lelkesedtek az ötletért, sőt, "befagyott" a hitelezés, ami a magyar gazdaság lefagyását is okozta. Viszont mi is meg tudnánk magyarázni egy, az írekéhez hasonló lépést: a rengeteg hiteladós pénze nagyon hiányzik a gazdaságból, és mindannyian jobban járnánk, ha például a devizahitelesek a pénzüket nem azonnal a banknak utalnák tovább, hanem a piacon költenék el, különböző termékeket és szolgáltatásokat vásárolva, ezáltal munkahelyeket és gazdasági fellendülést teremtve. Egy ilyen lépés tehát össztársadalmi érdek, és minden bizonnyal rengeteg jótékony hatása lenne. Másrészről ott a nagy kérdés, hogy miből írnák le a bankok a veszteségeket, illetve mi lenne a betétesek pénzével? Na és mit szólna a "Nyugat" ehhez az erősen unortodox lépéshez?

Persze Írországnak sem lesz annyira egyszerű ez: hiába vannak állami tulajdonban a bankok, a csekket ott is fizetni kell valakinek. Valószínűleg az államnak, közvetve az adófizetőknek, és figyelembe véve, hogy az ír állam adóssága igen csúnyán megnött a bankok feltőkésítése során, korántsem biztos, hogy olyan könnyű lesz forrásokat bevonni egy ilyen lépéshez. Az adósság ugyanis nem vész el, csak átalakul - a hitelfelvevők adóssága átalakul az állam, vagyis a teljes lakosság adósságává. A magyar végtörlesztés árát is több formában fizeti az összes magyar állampolgár, ez mindennek mondható, csak igazságosnak nem. Mindenesetre blogunk érdeklődéssel figyeli, hogy mire jutnak az írek a tervükkel, és milyen hatásai lesznek egy ilyen lépésnek - már ha meghozzák. Azt a kérdést, hogy mi, magyarok szeretnénk-e valami hasonlót, vitassák meg a kedves olvasók :-)

Ma egy klasszikussal készültem: Hacsek és Sajó.

Több blog is értetlenkedik, hogy miért lett ennyire sürgős a pénznyerő automaták betiltása; vajon a konzertatív-keresztény értékrend és a jó erkölcsök diktálják, hogy a kormány lemondjon 30 milliárd forintról és néhány száz (ezer) munkahelyről, esetleg magasabb szintű gazdasági és politikai érdekek is közrejátszanak? Egyes vélemények szerint ezzel pár cég kezére szeretnék átjátszani a szerencsejátékból származó bevételt, és távol álljon blogunktól, hogy újabb összeesküvés-elméletet kreáljunk, de egy igen érdekes résszel gyarapítanám a történetet.

A kulcsszó pedig nem más, mint a magyar futball. Nem is kell olyan messzire visszamenni.

Köztudott, hogy Orbán Viktor imádja a futballt, és régóta nagy szurkolója Székesfehérvár csapatának, a Videotonnak. Minden bizonnyal csak a véletlen műve, de Orbán miniszterelnökségével elkezdett ömleni a pénz a Videoton csapatába: hirtelen a magyar pénzügyi körök legbefolyásosabb vezetői rádöbbentek, hogy bizony ők is hatalmas Videoton szurkolók, ezért elkezdték a Vidit szponzorálni: MOL, OTP, na meg, mint blogunk régebben írta, itt szépen megfér egymás mellett a Strabag és a Közgép is. Magyar szinten óriási pénzek mennek a csapathoz, amelyek edzője a világhírű Paulo Sousa, és amelyik zsebből vásárolja ki-igazolja le nemcsak a hazai élmezőny színe-javát (Torghelle, Haraszti, Kovács), de sokszor még nemzetközileg is jegyzet neveket is (Caneira, Oliveira). Akárhogy is nézzük, a magyar bajnokságban jelenleg a Videoton messze a legtehetősebb csapat.

De hiába a sok pénz, a csapat csak részeredményeket tud felmutatni: a legnagyobb siker az idei EL csoportkörbe jutás, de ezen túl maximum csak egy igen érdekes körülmények között megnyert Szuperkupa-győzelmet tud a Videoton felmutatni, valamint egy bohóc-Ligakupa győzelmet, mást nem. A bajnokság és a kupagyőzelem továbbra sem övék, hanem a nagy riválisé, a Debrecené. Ráadásul az idei év sem úgy megy, ahogy kellene, a bajnokságban elég sok pontot bukik el a Videoton, pedig anyagi helyzetük alapján le kellene tarolniuk a hazai mezőnyt.

És itt kapcsolódik a történet a játékgépekhez: a fő rivális, a Debrecen csapatának legnagyobb tulajdonosa és egyben főszponzora, Szima Gábor játékgépekben utazik (micsoda véletlen egybeesés), és a játékgéptörvénnyel pont az ő lába alól húzzák ki a szőnyeget. Ha életbe lép a törvény, Szima elesik ettől a bevételi forrástól, és ebből kifolyólag a Debrecen csapatának sem tudna annyi pénzt juttatni, mint korábban, rosszabb esetben pedig pénzügyileg kénytelen lenne kiszállni a csapatból, és a Debrecen elvesztené legfőbb szponzorát. Ez gyakorlatban azt jelentené, hogy a Loki kénytelen lenne eladni piacképes játékosait, meggyengülne, és ezzel a Videoton leírhatna egyet a főbb ellenfelek közül (olyan túl sok ilyen nincs, maximum még a Győr).

Pusztán a képzelet szüleménye lenne a fenti történet? Elképzelhető, de aki ismeri a mai magyar politikát, simán el tudja képzelni, hogy ez is közrejátszik a dologban.

Mit tegyen az a jónevű orvos, aki egy félrelépésen teherbe ejtette szeretőjét, és az elkezdi zsarolni? Kevesen tudják, de Rejtő Jenő kiváló kabaréjeleneteket is írt, és ezek közül "A biztosíték" című ezt az érdekes kérdést boncolgatja. A helyzetet bonyolítja, hogy váratlanul feltűnik egy villanyfelszereléseket áruló ügynök, aki nem kevés félreértésre ad okot. Hát ezt kibogozni... ne is próbáljátok meg, inkább röhögjétek végig az egészet :-)

Az utóbbi napokban elég nagy hülyeségeket beszél a Fidesz a 2008-as IMF megállapodásról.

Persze érthető, hogy miért teszik, próbálják valahogy a várható kiadáscsökkentéseket (megszorításokat) eladni. Mik a fő fideszes üzenetek?

1. 2008-ban nyugdíjcsökkentés és közfszéra-bércsökkentés volt, na ilyen most nem lesz. Ezért az rossz meg állapodás volt, de ez majd jó megállapodás lesz.
2. 2008-ban a bankok miatt volt szükség IMF hitelre, amelyet a devizatartalékok feltöltésére, és ezen keresztül a bankok forrásellátására használtak. Tehát a bankok előnyöket élveztek, a lakosság meg hátrányokat. Na ilyen most nem lesz, most arra kell a megállapodás, hogy biztonsági hálót nyújtson. Ezért az rossz megállapodás volt, ez meg majd jó megállapodás lesz.
3. 2008-ban kemény megszorításokat és adóemeléseket hozott az IMF megállapodás, aminek az eredménye 7%-os gazdasági visszaesés lett. Na ilyen most nem lesz, csak olyan dolgokba megy bele a kormány, amely az embereket „közvetlenül” nem érinti, és célja a gazdasági növekedés serkentése. Ezért az rossz megállapodás volt, ez meg majd jó megállapodás lesz.

Nehéz ezt máshogy értelmezni, mint hogy a kormány próbálja eladni az embereknek az IMF megállapodást.

Ahogy a Nívó blog látja, 2008-ban azért volt szükség az IMF hitelre, mert a megelőző évek rossz gazdálkodása eladósította az országot, és az Amerikából kiinduló pénzügyi válság következtében felmerülő nemzetközi befektetői kockázatvállalási hajlandóság jelentősen visszaesett. A befektetők biztonságos helyen szerették volna tudni megtakarításaikat, és Magyarország nem számított biztonságos befektetésnek a magas államadósság és magas költségvetési hiány miatt.

A helyzet tehát az, hogy 2008-ban a piacon nem lehetett magyar állampapírokat eladni ezért kellett azonnali megállapodás. Egyrészt mert így pénzhez jutottunk, másrészt meg mert a megállapodás garantálta, hogy a költségvetés az egyensúlyi pálya felé mozdul el. Ez a két dolog kellett a befektetőknek, vissza is tért a bizalom az ország iránt. Más szempontok nem nagyon játszanak itt szerepet.

És mi történt a Fidesz kormányzása idején? A 2010-es év a válság enyhüléséről szólt. Javultak a nemzetközi gazdasági mutatók, növekedett a befektetői kockázatvállalás. Ebben a helyzetben kellett a Fidesznek szembenéznie azzal a helyzettel, hogy a Bajnaiék által megalkotott 2010-es költségvetés 3,8%-os hiányszáma nem tartható. Részben azért, mert a Bajaniék által tervezett ingatlanadót alkotmánybírósági határozat alapján nem sikerült bevezetni (módosított ingatlanadóval pedig sem Bajnaiék, sem később Orbánék nem álltak elő), részben pedig azért, mert Fidesz egyik első intézkedése a kisvállatok nyereségadójának csökkentése volt. Közben meg futott az IMF program, és az IMF a keletkező lyukat ortodox módszerekkel (értsd kiadáscsökkentés, megszorítás) szerette volna betömetni. Ezt pedig a Fidesz nem vállalta be, helyette tudjuk mi történt, jött az unortodox politika (ideiglenes, középtávon kivetett bankadók és válságadók), és az IMF-től való eltávolodás.

Ellenzéki oldalon általános volt akkoriban a vélekedés, hogy ezek az unortodox lépések megrendítették a bizalmat az ország iránt, de ez láthatóan nem így volt. A különadókkal sikerült stabilizálni a költségvetést, így a forint erős maradt.

A Fidesz nyilvánvalóan arra játszott, hogy fellendülő világgazdasági periódus fog következni 2011-től. De ez sajnos nem jött be, beindult az európai adósságválság, amelynek egyik ránk nézve tragikus mellékhatása az lett, hogy az Euró vészesen meggyengült a svájci frankkal szemben, amelyben ugye a magyar emberek, vállalkozások és önkormányzatok többsége eladósodott. A forint az euróhoz képest 10-15%-kal gyengült a válság előtti szinthez képest, a svájci frankhoz képest  viszont 50-60%-kal! Ahhoz, hogy ma újra 150 forint legyen egy svájci frank, 180 forintos euróra lenne szükség, ami ugye képtelenség. Téves tehát az az ellenzéki álláspont, miszerint egy bizalom- és forinterősítő gazdaságpolitika automatikusan megoldaná a devizahitel problémát. A mai helyzetben ugyanis az euróval szemben 250 forintra visszaerősödő hazai pénz még mindig 208 forintos svájci frank árfolyamot jelentene.

A svájci frank erősödése tehát egyaránt sújtotta a magyar gazdaság több szereplőjét is. Az önkormányzatokon keresztül jelentős államháztartási pluszterhet okozott, és a lakosság fogyasztásra fordítható pénze is jóval kevesebb lett a megnövekvő törlesztő részletek miatt.

A kormány válasza újabb unortodox lépés volt, mégpedig a végtörlesztés. Máig ez volt az egyetlen lépése a kormánynak, ami csökkentette a befektetők bizalmát. Gondoljunk csak bele! A kormány azt mondta, 100-zal tartozol ugyan, de ha 70-et visszafizetsz, akkor a többit a banknak el kell engednie. Mi volt ezzel a gond? Az, hogy bár a végtörlesztés lehetősége csak a lakáshitelekre élt, a befektetők joggal tehették fel a kérdést: Mi van, ha a kormány kitalálja ugyanezt a módit a önkormányzati  vagy a vállalati devizahitelekre, ne adj’ Isten a kormányzat devizaadósságára?? A befektetők menekíteni kezdték pénzüket. Forintjukért eurót vettek, és tűztek ki vele az országból, amíg lehet alapon. Ráadásul a probléma kettős volt. Ugyanis a felértékelődő svájci frank hitelállomány önmagában is kétségessé tette, hogy az ország vajon vissza tudja-e fizetni a 150 forinton felvett svájci frank hiteleket 250 forintos árfolyamon? Minél jobban erősödött a svájci frank az euróhoz képest (külső hatás), annál nagyobb lett a bizonytalanság a magyar adóssággal kapcsolatban.

Tehát míg 2008-ban azért menekült a tőke az országból, mert féltek, hogy az ország nem lesz képes visszafizetni az adósságait, addig 2011 végén, azért menekült, mert félő volt, hogy az ország csak diszkonttal hajlandó visszafizetni devizaadósságait, avagy az elszálló árfolyam miatt egyáltalán nem lesz képes rá. A bizalom újbóli visszatéréséhez az kellett, hogy a kormány becsszót adjon, hogy végtörlesztés típusú akciót többet nem csinál. Sőt, ez nem is volt elég, be kellett jelenteni, hogy újra az IMF-hez fordulunk biztonsági hálóért, így biztosítandó a megnövekedett devizaterhek visszafizetését, és végtörlesztés-típusú akciók ignorálását a gazdaságpolitikából.

Szóval a 2010-ben kedvezőre forduló világgazdasági klíma 2011-re újra elromlott, és rossz a mai napig. Az új válság gócpontja pedig pont Európa lett. Az elszálló svájci frank törlesztők csökkentették a lakosság fogyasztásra költhető jövedelmét, mindehhez társult, hogy a megszűnő devizahitelek helyét a magasabb kamatú forinthitelek nem tudták átvenni. Így a belföldi piac pangani kezdett, a megnövekedő lakáshitel kamatok pedig visszavetették az építőipart. Ha pedig nincs fogyasztás és nincs beruházás sem, az recesszióhoz vezet. A recesszió fő oka tehát igenis az európai adósságválság, mégpedig elsősorban azért, mert az egekbe repítette a svájci frank árfolyamát.

Gazdaságunk egyetlen húzóágazata jelenleg pontosan az exportszektor, tehát a külföldre termelő vállalatok termelésének növekedése. Nem igaz tehát az az állítás sem, a különadók visszavetik Magyarországon a gazdasági növekedést. Nem vetik vissza! A különadók olyan lakossági szolgáltatókat sújtanak, amelyek a belföldre szolgáltatnak leginkább monopol-, vagy oligopol helyzetben. És ily módon a belföldi szereplőkön érnek el extraprofitot. Nehezen kritizálható így az a kormányzati lépés, hogy a közszolgáltatásokat nonprofit alapra helyezze. Azt is könnyen belátható, hogy ezekre a lakossági szolgáltatókra nem igazán tekinthetünk úgy, mint a gazdasági növekedés forrására. A víz-, gáz-, villany-, telefon-, tv- … stb. szolgáltatások gyakorlatilag az egész országot behálózzák, további növekedésre kevés a tér. Épp ezért az is valószínűtlen, hogy ezen területeken bármiféle munkahelyteremtés bekövetkezhetne.

Ezzel szemben a termelő szektort a kormány nem bántja, sőt támogatja. Orbán Viktor naponta jár különböző gyáravató ünnepségekre, hangoztatva, hogy munka- és termelésalapú gazdaságra van szükség, az a sikeres jövő záloga. A termelő szektor pedig szépen növekszik is. Sajnos fent részletezett okok miatt egyelőre csak az exportra termelés növekszik, a belföldi értékesítés nem. Az exportalapú gazdaság kockázata azonban pontosan az, ha az exportpiacaink visszaesnek, márpedig 2012-ben pontosan ez következett be.

Az sem igaz, hogy a magyar gazdaság a Fidesz kormányzás alatt került leszakadó pályára Európával szemben. A helyzet az, hogy a növekedési gondok már nagyon-nagyon régiek. 1997 és 2001 között (Horn- és első Orbán kormány ideje) egy fenntartható gyors növekedési pályán állt a gazdaságunk, amit 2002 és 2006 között a szocialisták csak eladósodás árán, tehát nem fenntartható módon tudtak fenntartani. A 2007-ben kezdődő gyurcsányi megszorításokkal kezdődött az a növekedési ütemvesztés, amely a mai napig tart. Ám a lenti ábrán látható az is, hogy ez a növekedési hátrány az EU-val szemben eltűnőben van.

 _______

És mi lehet a jövő? Egyfelől abban bízhatunk, hogy a 4 éve tartó válság lassan Európában is véget ér, tovább húzva ezzel exportunkat, esetleg némileg lejjebb szorítva az erős svájci frankot is. Másfelől pedig ne feledkezzünk meg arról, hogy az egykulcsos adó a lakosságnál hagy évi 500 milliárd forintot, ami jórészt megtakarításokban, mégpedig hazai megtakarításokban csapódik le. Ez a hazai megtakarítás pedig egyre nagyobb arányban átveszi az egyébként is csökkenő államadósság finanszírozásában a külföldiek helyét, ezzel is csökkentve külföldtől való függőségünket, másfelől pedig megteremti az alapját egy olyan magyarországi bankbetét állománynak, amellyel a belföldi forinthitelezés is megindulhat, immár szintén a külföldi tőkétől függetlenül, finanszírozva a hazai tulajdonú beruházásokat, új munkahelyeket teremtve.

Így alakulhat ki optimális esetben egy belső fogyasztáson és exporton egyaránt alapuló gazdasági növekedés Magyarországon.

De a jelen egyelőre nem rózsás. Most ott tartunk, hogy találni kellene még jövőre kb. 500 milliárd forintot a költségvetés számára. Mégpedig elsősorban kiadásoldalon. A kormány csak nagyon lassan adagolja számunkra az ötleteit, jórészt a 2008-as IMF megállapodás háta mögé bújva.

Amik eddig felmerültek: egy főre kifizethető segélyek maximálása valahol a közmunkabér alatt, leépítések, bürokráciacsökkentés a közszférában. Mindkét javaslat támogatható. Amit a Nívó blog még a kormány figyelmébe ajánlana: tömegközlekedési kedvezmények jelentős csökkentése, kedvezményezettek körének drasztikus csökkentése.

Olyan intézkedések ezek, amelyek nem érintik a társadalom széles rétegeit, és könnyű érvelni mellettük. Olyan intézkedések ezek, amelyek nem érintik a munkából megélni szándékozókat.

Meglátjuk mi következik. Egyelőre nem látszik az, hogy a fent vázolt egészséges növekedési víziót ne lehetne elérni. Elképzelhető, hogy tényleg az Orbán Viktor által emlegetett gazdasági és társadalmi siker küszöbén állunk?

Furcsa, hogy egyesek ezt mennyire másként látják. Sokan vannak akik mindenben csak a rosszat, semmi, de semmi jót nem látnak.

Nem kell mindig rájuk gondolni. Oly szép idő volt ma! Elhatároztam, hogy a napot a szabadban sétálgatva töltöm. Friss levegőn, távol a világ zajától. Felfedezve a szeptemberi természet szépségeit.

Azt terveztem, hogy közben kigondolom, hogyan írjam meg a Bajnai Gordon választási esélyeiről szóló régóta esedékes cikket, illetve összerakom fejben a mai jegybanki kamatdöntés pro és kontra érveit, a gazdaságra gyakorolt potenciális hatásait.

De aztán leragadtam a fényképezésnél és Petőfi híres versénél, amelynek bevallom, séta közben csak az első versszakát sikerült felidéznem, úgyhogy hazaérve muszáj volt elolvasnom az egészet. Íme az eredmény:

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.

Levetette szép ruháit,
Csendesen levetkezett;
Majd felöltözik, ha virrad
Reggele, a kikelet.

Aludjál hát, szép természet,
Csak aludjál reggelig,
S álmodj olyakat, amikben
Legnagyobb kedved telik.

Én ujjam hegyével halkan
Lantomat megpenditem,
Altató dalod gyanánt zeng
Méla csendes énekem. –

Kedvesem, te űlj le mellém,
Űlj itt addig szótlanúl,
Míg dalom, mint tó fölött a
Suttogó szél, elvonúl.

Ha megcsókolsz, ajkaimra
Ajkadat szép lassan tedd,
Föl ne keltsük álmából a
Szendergő természetet.

Csak be kellene menni a bankba a pénzért, sokan mégsem teszik. Vajon miért?

Előre elnézést kérek a normálisan gondolkodó devizahitelesektől illetve mindazoktól, akik rendesen fizetik a hiteleiket, de nem tudok szó nélkül elmenni az ilyen-olyan devizahiteles pertársaságok mellett. A legtöbb ugyanis azt sem tudja mit akar, csak "történjen már valami!" alapon működik.

Olvasom az Origo cikkét, ahonnan megtudhatjuk, hogy a végső cél a devizahitelek megszüntetése. Oké, legyen semmis az egész! De akkor tessék kiköltözni a devizahitelből megvett lakásból, visszaadni az autót, azaz ne csak a devizahitel legyen semmis, hanem az összes ezzel összefüggő szerződés is! Vagy netán úgy képzelik el a szerződés semmisségét a kedves perelő devizahitelesek, hogy fizetni már nem kell semmit, de a lakás-autó meg minden más a tulajdonukban marad? Remélem, ilyet senki nem vár el, pláne nem olyat, hogy az állam cinkosan összekacsint a devizahitelesekkel, hogy "rendben, mostantól nem kell fizetni semmit", mert ez a forinthitelesek, meg az önerőből tulajdont szerzett emberek arculköpése lenne. Most azt a részt hagyjuk, hogy vajon a gyakorlatban hogyan nézne ki a semmissé tétel, ahogy erre a cikk is utal a végén.

Persze van más megoldás is, például a forintosítás. Ez így elsőre jól hangzik, de nem biztos, hogy a kedves ügyfél örülne neki, ha forintkamatokkal, mostani árfolyamon váltva forintosítanák hitelét. Lehet, sőt, érdemes lenne megpiszkálni az ilyen-olyan kezelési és egyéb mellékes költségek és az egyoldalú kamatmódosítások témakörét is, igaz, itt a bank jogosan érvelhetne azzal, hogy az ügyfél a szerződés aláírásakor tisztában volt ezekkel - ott van leírva, tessék csak megnézni!  

Aztán ott van az a témakör, hogy uzsorakamatot szednek-e a bankok vagy sem. Tipikus példa: "ötmilliót vettem fel, eddig visszafizettem négyet, és még most is tartozom néggyel, mi ez, ha nem uzsorakamat?" A Kiszámoló blognak van erre egy remek példája: ha felveszel 12 millió forintot 10%-os kamatra, akkor havonta mekkora pénzt fizetsz kamatra? Könnyen kiszámolható, éves szinten 1,2 milliót, havi szinten 100.000 forintot! A kamatos kamat meg egy ennél is csúnyább dolog... csak sajnos sokan nem tudják, bele sem gondolnak abba, hogy mit is jelent a kamat, és miért van az, hogy az ember már visszafizetett egy csomó pénzt, de még mindig rengeteggel tartozik. Szerintem a pertársaságok kezdhetnék ott, hogy elmagyarázzák tagjaiknak, mi is az az árfolyamkockázat, mit jelent gyakorlatban a kamat, és mit jelent az "addig nyújtózkódj, amíg a takaród ér" mondás a hitelek terén (nem, nem azt, hogy ne vegyél fel hitelt, hanem hogy ésszel vegyél fel hitelt!), ha már a szerződéskötés előtt nem sikerült.