Zajlik a Sziget fesztivál, ezért ma zenés produkciót választottam kabarénak. A dalban az előadó (Laár András ( L'art pour l'art társulat) egy igen aktuális és széles társadalmi kört érintő kérdést feszeget. De nem akarom lelőni a poént. tessék meghallgatni! :-)

Do not jump into conclusions! Azaz 'Ne következtess elhamarkodottan!'

Mi magyarok rendszerint tudálékosak vagyunk. Mindig mindent jobban tudunk a másiknál, és elhanyagolható jelekből is messzemenő következtetéseket vonunk le. Az angolok például csak kellő mennyiségű adat birtokában következtetnek, és akkor is csak óvatosan. Az angolok mindig adnak esélyt arra, hogy létezik előttük ismeretlen tényező, és nem feltétlenül az a helyzet, ami első látásra nyilvánvalónak tűnik. Közel sem olyan magabiztosak, mint mi, és ebből következően sokkal ritkábban mennek fejjel a falnak, mint mi.

Forrás: Egy bölcs öregember aki sok mindent összehord itt a neten, de vannak köztük nagyon jó gondolatok is.

Korábbi szokásaimtól eltérően néhány hónapja munkám miatt aktívabban használom a MÁV agglomerációs járatait és a BKV-t, főként a metrókat. Általános tapasztalatom, hogy bár folyamatos az ellenőrök jelenléte, a jegyeket és bérleteket nem ellenőrzik, - tisztelet a kivételnek - gyakorlatilag csak alibiznek, elbliccelik a munkát. Bármilyen bérletnek vagy menetjegynek látszó tárggyal megengedik az utazást.

Nézzük először a MÁV-ot. Tisztességes magyar állampolgárként minden hónapban megveszem a teljes árú dolgozói bérletet, havi 16ezer forintért. Számomra úgy tűnik, hogy rajtam kívül ezt nagyon kevesen teszik meg. A többségnek nincs bérlete, hanem a vonaton vesz jegyet, ha jön az ellenőr. Természetesen nem onnantól, ahol felszállt, hanem az éppen elhagyott állomástól. Pár száz forintokat fizetnek ilyenkor, jóval kevesebbet, mint amennyit tényleges utazása alapján kellene. Namost a jegykiadás egy viszonylag lassú művelet, így az ellenőr csak lassan halad a zsúfolt vonaton. Rendszerint nem ér végig az egész szerelvényen, így sokan teljesen megússzák a jegyvásárlást.

A múlt hónapban végeztem egy kísérletet: Rendesen megvettem a bérletet, ki is töltöttem, ahogy kell. Azonban ha jött az ellenőr, nem azt mutattam fel neki, hanem az előző havi lejártat. Minden alkalommal elfogadták. Tetézzem: a Nyugati-pályaudvaron a peronoknál felépített kordonnál ki- és belépéskor is rendszeresen „ellenőrzik” a jegyek meglétét, de itt sem szúrták ki egyszer sem, hogy lejárt a bérletem. Sőt azt sem, hogy nem is a Nyugatiból szólt a felmutatott bérlet. Unott arccal támaszkodnak csupán, esetleg egymással beszélgetnek, jobb esetben megköszönik, hogy felmutattam az érvénytelen bérletet.

Még egy kis adalék: A havi MÁV bérlet ára pont annyi, amennyiből 19 menettérti jegy ára kijön. Tekintve, hogy egy hónapban 20-21 munkanap van, csak akkor éri meg megvenni, ha nem veszek ki szabadságot az adott hónapban, vagy ha a munkaadó részben visszafizeti az árát.

Ezek után érthető, hogy sokan a vonaton vásárolnak jegyet, olcsóbban kijönnek. Nem is értem, hogy mire fel tartják fenn a jegypénztárakat.

Ezúton kérdezném a MÁV illetékesét: Jó ez így?

Hasonló a helyzet a BKV-nál. A Széll Kálmán téren sokszor hat-nyolc ellenőr áll sorfalat a metró kijáratánál, mégsem vették soha észre, hogy a jegy amit felmutatattam nem érvényes. Se azt, hogy már másfél éve lett kilyukasztva, sem azt, ha egy három megállóra érvényes metró-szakaszjeggyel végigutaztam az egész metrón. (Természetesen az érvényes menetjegy is mindig ott volt a zsebemben, csak nem azt mutattam fel. :)

Kérdezném a BKV illetékesét. Jól van ez így? Minek vannak az ellenőrök, ha az utazók becsületességére bízzák a menetjegy érvényesítést?

Visszatérve a MÁV-hoz, a posztot tegnapi „élményeim” hatására írtam meg. Egyetlen úton három affér történt ugyanis: 1. Az egyik utasnak nem volt ráírva az igazolványszáma a bérletre, ergó érvénytelen volt. Ezt kiszúrta az ellenőr, szóvá is tette. Mire az utas annyit válaszolt, hogy rendben, majd ráírja. Az ellenőr büntetés helyett csak legyintett és továbbment. 2. A következő utasnak nem volt jegye, kért hát az ellenőrtől. Ő azonban szintén csak legyintett, és továbbment. Jegyet nem is adott. Biztos már unta. 3. Hamarosan megállt a vonat és egy diákcsoport leszállt. Már a peronon voltak, mikor egyikük felkiáltott boldogan: Nekem nem volt jegyem, és nektek? Nekem sem! Nekem sem! Visszhangzott a többiektől. A vagonban ülő utasok mindezt hallották a lehúzott ablakokon keresztül, és kisebb derültség alakult ki..

No comment.

Összességében úgy gondolom, hogy nem demagógia felvetni, hogy vannak még bevételi tartalékok a rendszerben. Jegyáremelés és állami támogatás mellett érdemes lenne megpiszkálni ezt a területet is.

Mostanában nagyon sokan foglalkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával. Ezen a héten egy rövid, kétrészes sorozatban szeretném megírni ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, erősen a gyakorlati dolgokra koncentrálva, a rizsát elhagyva. Az első posztban a külföldi munkavállalás sikerének négy alapelvét foglaltam össze, a mostaniban a '”hogyan kezdjünk hozzá?” témakör kerül terítékre.

Ha teljesítettük az előző posztban emlegetett négy feltételt, akkor feltehetjük a nagy kérdést: hogyan kezdjünk hozzá? Pár gyakorlati jótanács:

1. Határozzuk el, hogy elhagyjuk az országot! Hülyén hangzik, de nagyon fontos. Sokan csak beszélnek róla, de nem tesznek semmit érte, nézzetek csak körül a fórumokon! Beszélni mindenki tud, cselekedni már jóval kevesebben. Konkrétan, napra pontosan határozzuk meg, mikor indulunk!

2. Zárjuk le a magyar ügyeinket! Fel kell mondani a munkahelyen (figyelembe véve a felmondási időt), referenciát sem árt kérni, és meg kell várni a szükséges papírokat. Nem árt jelezni az önkormányzatnak és az OEP-nek az elmenetelt, hogy hogyan, ott konkrét tanácsot adnak. Fel kell mondani az albérletet, ha saját lakás van, gondoskodni kell annak további sorsáról is, a szolgáltatásokat (víz, gáz, stb.) le kell zárni. Be kell szerezni a szükséges okmányokat, pl. útlevél, végzettséget igazoló papírok (nem árt), munkavállaláshoz szükséges papírok (főleg EU-n kívül), stb. Esetleges hitelszerződéseink sorsát is rendezni kell. Amit javaslok, hogy ne égessünk fel mindent a hátunk mögött, egy esetleges kudarc esetén jól jöhet, ha jóban vagyunk az előző főnökünkkel, vagy ha megvan még a lakás. A repülőjegyet is meg kell venni, javaslom a visszaút megvételét is, felkészülve az esetleges sikertelenségre.

3. Tervezzük meg az első napokat! Mikor az ember leszáll a repülőgépről, felteszi a kérdést: és most hová? Majd rájön, hogy tökmindegy. Nagyon furcsa érzés ez, a születés lehet hasonló, amikor az ember a régi megszokottból egy vadonatúj világba csöppen. Mindenképpen javaslom, hogy előre írjuk meg, konkrétan mit fogunk csinálni: mikor leszállunk a gépről, melyik busszal megyünk be a városba, ott melyik szálláslehetőséget választjuk, oda hogyan jutunk el, hogyan jutunk el a hivatalokba (ahol ügyeinket intézni kell), melyik bankban nyitunk bankszámlát, hol veszünk mobiltelefont vagy SIM kártyát - egyáltalán, melyik nap mit intézünk el, mindezt napi bontásban, térképen bejelölve! Az ember hajlamos az első pár napot nyaralásként megélni, ilyenkor némi fegyelmet ad egy ilyen előre megírt eseménynaptár.

4. A "szentháromság": regisztrációs szám, bankszámla, mobil. Aki ezt végigjárta, tudja, nem véletlenül emelem ki :-) Kezdjük a mobillal, ez a legkönnyebb: ha van kártyafüggetlen telefonunk, csak SIM kártyát kell venni, ha nincs, akkor muszáj készüléket is vásárolni, szerencsére ma már számtalan helyen megtehetjük ezt, nem fog problémát okozni. A regisztrációs szám (TB, adószám, mindenhol máshogy nevezik) megszerzése már nehezebb: sok helyen állandó lakcímet kérnek, és nem biztos, hogy elfogadnak egy hostelt (ügyintézőfüggő). Bankszámlaszámnyitáshoz meg általában kérik ezt a regisztrációs számot, és időnként még a munkahelyi referenciát is. Ennek konkrétan utána kell nézni, hogy az adott országban hogyan működik ez, mert helyben nagyot lehet szívni vele!

5. Munkakeresés, lakáskeresés: Legyen ez a sorrend szerintem, nem árt, ha a munkahely közelébe tudunk költözni. A mobilitás miatt is fontos ez, lehet, hogy pont az ország másik végében kapunk jó munkát, ilyenkor nem szerencsés, ha már konkrétan letelepedtünk, és pl. ki van fizetve többhavi kaució. Az első időszak sajnos ilyen, képlékeny. A munkakeresésnél a munka jellegétől függ, mi a sikeres módszer: pl. egy informatikus alighanem könnyebben elhelyezkedik fejvadász segítségével, de aki a vendéglátásban, kereskedelemben keres valamit, az jobban jár, ha személyesen viszi be az önéletrajzot. A legtöbb esetben amúgy mobiltelefonon keresztül értesítik az embert az interjúról, tehát az mindig legyen nálunk!

A fenti pontok mutatják, hogy ez egy eléggé megerőltető és idegileg-lelkileg kikészítő folyamat; nagyon fontos, hogy legyen nálunk elegendő pénz, hogy ne kelljen az idővel is versenyt futni. Aki gyerekkel tervezi a kijövetelt, az hozzon nagyon-nagyon sok pénzt. Ha megengedtek egy jótanácsot: szerintem egy új, külföldi életkezdés előtt érdemes kimenni az célországba nyaralni. Közben meg tudjuk figyelni, hogyan állunk nyelvileg, mennyi álláslehetőség van, milyen az árszínvonal, egyáltalán, mennyire jön be az ország, esetleg meg lehet próbálkozni a fentiekkel is, kötöttségek nélkül. Tudom, sokmindenkinek nincs pénze erre, de még mindig olcsóbb ez a megoldás, mint mikor az ember felmond mindent, kimegy, majd rájön, hogy kevés ő ehhez, és kénytelen hazakullogni a semmibe, jelentős pénzösszeggel megrövidítve.

Mostanában nagyon sokan foglalkoznak a külföldi munkavállalás gondolatával. Ezen a héten egy rövid, kétrészes sorozatban szeretném megírni ezzel kapcsolatos tapasztalataimat, erősen a gyakorlati dolgokra koncentrálva, a rizsát elhagyva. Az első posztban a külföldi munkavállalás sikerének négy alapelvét foglalom össze, a másodikban pedig a '”hogyan kezdjünk hozzá?” témakör kerül terítékre.

„Vajon nekem sikerülhet-e?” - gondolom, mindenkinek megfordult már a kérdés a fejében. A tuti választ persze nem tudom megmondani, de van négy sarkalatos feltétel, melyeknek megléte nagyban meghatározza az esélyeket.

1. Nyelvtudás. A célország nyelvének ismerete elengedhetetlen, legalább középfokú szóbeli szinten (hívhatjuk társalgási szintnek is). Persze vannak történetek (de ezek többsége inkább „legenda”), hogy Sanyi bácsi kiment nyelvtudás nélkül, munkát kapott, és remekül megél belőle, de ezeket tessék fenntartásokkal fogadni, mert ha a legenda mögé nézünk, kiderül, hogy a) nem igaz, b) igaz, de Sanyi bácsi tíz éve ment ki, amikor nagyon ment a célországnak, nem most, a válság közepén, c) igaz, de Sanyi bácsi egyik rokona erősen segített, szó szerint bevitte egy munkahelyre, beszélt helyette, stb. Alapesetben a nyelvtudás hiánya egyenlő a biztos bukással: egyrészt a hivatalos papírok intézése sem megy enélkül, másrészt egy állásinterjún (amire legtöbbször telefonon hívják be a jelentkezőt!) a munkaadók többsége nem preferálja a mutogatást és a bábjátékot. Nyelvtudás nélkül rendkívül nehéz az élet egy idegen országban, aki nem hiszi, próbálja ki, hogy holnap befogott füllel és leragasztott szájjal megy dolgozni, és nézze meg, mi sül ki belőle. A nyelvtudás hiánya egy esetben nem akadályozó tényező: ha van kint rokon vagy ismerős, aki beprotezsál egy konkrét helyre; minden más esetben egy ilyen próbálkozás a lottó ötös „kísértésével” azonos, és az esélyek is kb. hasonlóak.

2. Pénz, pénz, pénz! Bizony, egy külföldi munkavállaláshoz rengeteg pénz kell. Eleve ott a repülőjegy, mely a fapadosoknak köszönhetően ma már nem akkora összeg, de míg munkát nem találunk, lakni, enni, utazni kell, és ezek külföldön meglehetősen drágák lehetnek. Érdemes tájékozódni, kb. mennyibe kerül egy hónap megélhetés szempontjából (az ott élő magyarok megmondják), és a helyi munkaerőpiaci helyzet figyelembe vételével lehet ezt tetszés szerint szorozni. Különösen a lakhatás nagyon drága: szobát nem feltétlenül adnak ki „menekültnek”, max. kaucióval, lakást úgyszintén (egy lakásbérlet havi díja amúgy 150.000-400.000 Ft lehet, helytől függően), fel lehet készülni, hogy az első időszak hostelezéssel fog eltelni, ami nem filléres mulatság, de olcsóbb, mint egy szálloda. Óvatos becslésem szerint minimum 1500-2000 euró/fő alatt nem szabad elindulni; legalább ennyi kell ahhoz, hogy az ember megéljen, ha hetekig-pár hónapig nem talál munkát. Persze akinek van kint ismerőse, aki megoldja ezt a problémát, arra ez nem vonatkozik – és érezze magát nagyon szerencsésnek is egyben.

3. Szakma. Akinek jó a szakmája, jobb eséllyel fog munkát kapni. Egy képzett mérnök vagy egy informatikus, asztalos, hegesztő, esetleg egy orvos lehet, hogy nem fog sokat kínlódni a munkakereséssel. A legtöbb magyar azonban egy-két nem reprezentatív felmérés szerint a vendéglátásban vagy kereskedelemben helyezkedett el, ebben benne van a mosogatástól kezdve a kasszázásig minden. Azt tudni kell, hogy ezekre a helyekre óriási a túljelentkezés, és a jelentkezőnek valami extrát kell nyújtania a helyi jelentkezővel szemben, hogy őt válasszák ki (pl. szakmai tapasztalat, referenciával alátámasztva). Vagy szerencsésen, jó időben kell beadni az önéletrajzot... A közhiedelemmel ellentétben ide is kell a jó angol nyelvtudás, különösen a kereskedelemben, de egy hotelben sem nézik jó szemmel, ha a dolgozó bambán bámul a tőle érdeklődő turistára.

4. A célország alapos ismerete. Ez tűnik a legkönnyebben teljesíthető dolognak, és valóban, a mai világban nem nehéz információt gyűjteni. A legfontosabb dolgok: a célország munkaerőpiacának alapos ismerete, konkrétan melyik szakmában mekkora a munkanélküliség, milyen álláshirdetések vannak az adott területen; a munkakereslet területi eloszlása: hol keresnek munkaerőt, fővárosban, vidéken, hol vannak a gyárak, hotelek, kereskedelmi egységek; a megélhetés költségei, lakás-rezsi-étel-ruhákodás-mindennapi élet tekintetében; a helyiek külföldiekkel való viszonya; az adott országban munkavégzéshez szükséges papírok, dokumentumok.

Aki a fenti négy feltételt (legalább középfokú nyelvtudás, legalább 1500-2000 euró/fő indulótőke, jó szakma referenciával, tisztában van a lehetőségekkel) teljesíti, az jó eséllyel vághat bele egy külföldi kalandba. Aki nem, annak azt tanácsolom, hogy először próbálja teljesíteni ezeket: tanulja a nyelvet, gyűjtsön pénzt, szerezzen munkatapasztalatot, tájékozódjon a célországról - hozzáteszem, ez rövid távon (max. egy év) alatt megoldható, ha komolyan veszi az ember.

A mai hiperes korszakban sokan el sem tudják képzelni, milyen volt az, amikor régen az ember elment abba a jó öreg szocialista, nem önkiszolgáló boltba. A kávét le kell darálni, az üvegvisszavétel sem olyan egyszerű, a tej zacskós, csomó minden hiánycikk, és bort sem lehet kapni kilenc előtt. Nem is annyira kabaré ez, hanem inkább korkép. És a mai kérdés: milyen híres színészeket ismertek fel a jelenetben?

Helyzet van, 250 Ft körül mozog a svájci frank, áll a bál. Mondhatják sokan, hogy „engem nem érint a dolog, nekem nincs frankhitelem”, de ez egyszerűen nem igaz, kivétel nélkül mindenki megszenvedi ezt a szituációt. Többen hivatkoznak arra, hogy a kiskereskedelmi forgalom (és a belső fogyasztás) azért nem tud magához térni, mert az egyre drágább devizahiteltörlesztés miatt egyre kevesebb marad az emberek zsebében – hogy ez konkrétan hogyan néz ki, ezt szeretném egy példával megvilágítani.

Ma kb. 1,25 millió devizahiteles van az országban, és ezek 90%-a svájci frank alapon vett fel hitelt. A példában az egyszerűség kedvéért számoljunk 1 millió svájci frankhitelessel – a kedves olvasó majd látja, hogy óvatosságból igyekszem alulbecsülni a hatásokat. Szóval egymillió frankhiteles szív most ezerrel a 250 Ft-os svájci frank miatt. Hogy konkrétan mennyivel szív? A hiteleket többségében 150-160 Ft-os árfolyamon vették fel, abban a hiszemben, hogy ha minden rosszul alakul, akkor 180 Ft-ra is drágulhat a frank, de a többség 200 Ft-ig még tudta fizetni, afelett kezdődtek a bajok igazán, itt léptük át a lélektani határt. Legyen ez a 200 Ft a bázisérték (azaz ennyinél a háztartások többsége még bír fizetni, és marad pénze költeni is), és vegyük úgy, hogy efelett kezdődnek a problémák, amikor már felvetődik a kérdés, hogy „törleszteni vagy enni?”. A jelenlegi 250-es árfolyam azt jelenti, hogy a törlesztőrészlet minden egyes frankja 50 Ft-ot von el a család fogyasztásából.

Na de mennyit törleszt egy átlagos frankhiteles havonta? Nehéz megmondani, mivel egyrészt egy frankhitelesnek nem feltétlenül csak egy hitele van, hanem több is, másrészt meg a hitelállományban benne van a nagyobb törlesztőjű lakáshitel ugyanúgy, mint a karácsonyra vett nem túl nagy értékű tévé hitele. Éppen ezért most hasamra ütök, és az óvatosság kedvéért igyekszem valami kis számot mondani: vegyük úgy, hogy egy átlagos frankhiteles havi 200 frankot törleszt vissza, ami kezdetekkor kb. 32.000 Ft-ot jelentett (160-as árfolyamon), viszont jelenleg már 50.000 Ft ez az összeg – havonta. (Már hallom, hogy sokan mondják, hogy „bárcsak ennyi lenne”, meg „a kamatok, kezelési költség, és a többi apróság is sokat dob a dolgon”, de ne felejtsük el, most pusztán az árfolyamváltozás hatásait vizsgáljuk). Ha idevesszük a már fent megállapított frankonkénti 50 Ft-os fogyasztáscsökkenést, akkor megállapíthatjuk, hogy egy devizahitelesnél havi 10.000 Ft-ot jelent ez – vagyis ennyit bukik a kereskedelem azon, hogy a frankhiteles nem költ annyit a nagybót'ban, mert drága a hiteltörleszrés. 1 millió frankhitelesnél ez havi 10.000.000.000 Ft-ot jelent, betűkkel is kiírom: tízmilliárd forintról beszélünk.

Mit is jelent tízmilliárd forint? Saját tapasztalat: egy meglehetősen nagyméretű böhöm hiperbolt egy havi forgalma kb. 2 milliárd forint. Ez, hangsúlyozom, egy böhöm nagy bolt, mint például a budaörsi Tesco vagy Auchan, ne a ceglédi Tescora tessék gondolni. A havi tízmilliárd forintból tehát még öt áruházat tudnánk eltartani (akár magyar tulajdonút is, nem feltétlenül külföldi multiról beszélünk). Egy ekkora áruházban kb. 500 ember dolgozik, többségük teljes munkaidőben, tehát 5 áruház esetén 2500 embert tudnánk foglalkoztatni – pluszban. Azt szokták mondani, hogy egy ilyen munkahely még egy munkahelyet generál – beszállítói kör, beszerzés, stb. - tehát úgy 5000 extra munkahelyről van szó. Aki ezt kevesli, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a győri Audi most kapott egy nagyobb adag kormányzati pénzt és „szeretetet”, mert teremtett kb. 1800-2100 munkahelyet.

És akkor még egyszer hangsúlyoznám: pusztán a frank árfolyamváltozását számoltam végig, és meglehetősen alulbecsült adatokkal, és csak azt a hatást vizsgáltam, hogy hány munkahely hiányzik emiatt a kereskedelemből. Igen, óvatos becslés szerint is 5000 munkahelyet bukunk azzal, hogy ennyire drága a frank. És azt a részt, hogy mennyit bukik ezen a kormány – kiesett áfa, adóbevételek, az ötezer embernek nem kell segély, stb. - ki sem merem számolni.

Durva, nem?

Mit keres az a rohadt télapó az áruházban októberben? Miért van az, hogy a medence már ki van rakva akkor is, amikor nincs 15 fok? Jó kérdés...

Az írás apropóját az szolgáltatta, hogy a hírek szerint július 28-án megkezdte a karácsonyi vásárt a brit Harrods áruház. Most egy kis személyes rész jön, amolyan "coming out": ez a lépés még engem is meglepett, pedig amióta az eszemet tudom (7-8 éve :-), a kereskedelemben dolgozom, ráadásul szezonális területen, (ezt hívják úgy, hogy halmozottan hátrányos helyzet), és láttam már sokmindent, de ilyet még nem. Az áruház nem sokat bíbelődik a magyarázkodással, hanem azzal indokol, hogy ilyenkor sok külföldi vásárlójuk van, akik nem jönnek vissza a karácsonyi szezonban (fene a pofájukat! - ja, ez nincs benne a közleményben), és ezért már most igyekeznek a legszélesebb választékot nyújtani nekik. Lefordítom: azt remélik, hogy Mustafa Agar meg Jonathan Mabu-babi megtiszteltetésnek érzi, hogy a Harrodsban vásárolhat (ahonnan jött, ott biztosan nincs nagybót'), ezért már most megveszi a karácsonyfát meg az égőket. Aztán meg hazaviszi repülőgépen. Hülye angolok, angol hülyék!

És higyjétek el, a fejlett nyugaton ez megy, és sehol sem vagyunk hozzájuk képest. Idegesít a sok előrehozott szezon, például, hogy már október végén integet a télapó? Hidd el, van, ahol már másfél hónapja integet ilyenkor! Az idei "vissza a suliba" (back to school) szezont például már június elején ki kellett raknunk (és nemcsak mi, az összes konkurencia hasonlóképpen cselekedett), amikor az ír gyerek még vidáman iskolába járt, de azért már nem volt messze a szünidő. Szóval bejött a gyerek, álmodozott a nyárról (pedig itt olyan nincs, hehehe), de már képébe toltuk, hogy milyen jó lesz neked szeptemberben, mars vissza a suliba! (Aki ezt nem tudja átérezni, képzelje el azt, hogy szabadsága előtt a főnöke azzal boldogítja, hogy milyen sok és kemény melója lesz, ha visszajön a szabadságáról.) És amint visszamegy az iskolába, szinte máris megkapja, hogy kezdődik a karácsony, ugyanis szeptember közepén-végén már áll a karácsonyi dekoráció, és csilingel a mikulás. Hol vagyunk mi, magyarok ettől a július közepi iskolakezdéssel és az október végi karácsonyi szezonkezdettel?

Pedig a korai szezonkezdetnek is megvannak az előnyei. Maradjunk a karácsonyi szezonnál, úgyis innen indultunk: október közepén-végén a hiperben elkezdik építeni a karácsonyi vásárt. Ilyenkor a vásárló még nem vásárol annyit, de már nézelődik. Kb. november elejéig van idő kijavítani a hibákat: berendelni a hiányzó termékeket, letisztázni az áruházi dekorációt, táblákat, árakat. Ez azért nagyon fontos, mert utána beindul a szezon, és ott minden nap késedelem súlyos pénzbe kerül (áruhiány miatti forgalomkiesés, nincs kint a jó ár - a vásárló nem veszi meg), ráadásul a karácsonyi szezon olyan, mint a balatoni nyár, rövid idő alatt kell eladni irdatlan mennyiségű árut; erre készülni kell. Attól függetlenül, hogy november elején-közepén még messze van karácsony, azért forgalomban már elég tekintélyesen "látszódik" az ünnep. Aki meg nem vásárol, az is nézelődik, tanulmányozza a választékot, az árakat, és bizony itt, az előszezonnak látszódó főszezonban dől el, hogy hol fogja elkölteni decemberben a maga kis rongyos pár tíz- vagy százezer forintját. Az előszezonnak tehát fontos jelentősége van: nagyon sok vásárló itt dönti el, hogy milyen főszezont ajándékoz az áruháznak. Aztán persze december első hétvégéjén beindul az őrület, de ezt gondolom, mindenki ismeri. Úgy kell ezt elképzelni, mint a kerti munkákat: ha az ember nyár elején termést akar, ahhoz sokszor már tél végén el kell szórni a magvakat.

Persze mindez nem menti fel a túl korai szezonkezdeteket, mint például a Harrods agymenését sem. A túl korai szezonkezdet azért káros, mert foglalja a helyet más, éppen szezonban lévő termék elől. Jó példa erre az, ami (volt) áruházamban történt: július közepén leszedették a strandbejáratot, és kirakták helyette a télikabátot (!) arra hivatkozva, hogy az emberek már most meg fogják venni. Nyaralás közepén persze... Hadd' ne mondjam az eredményt, sikerült eladni egy darab télikabátot a hatalmas bejáratról, miközben a strandcuccokat, meg kempingfelszerelést keresgélnie kellett a vevőknek, nem kis forgalomveszteséget okozva. A Harrods is lehet, hogy jobban járna azon a területen valami mással - például most, augusztusban hatalmasat lehet kaszálni egy bővebb választékú iskolakezdéssel, de hát ők tudják...

Ha valaki elmagyarázná, hogy ebben a formában mi értelme van az amerikai adósságplafonnak, megköszönném.

Értem én, jó dolog, ha van egy limit, ami felett nem adósodhat el az állam. Néha előfordul, hogy jön egy elmebeteg politikus, aki ígér mindent, alanyi jogon járó tejfeles csirkepörköltet uborkasalátával, meg ingyen hátúszást a 80 év feletti nyugdíjasoknak, ilyenkor igenis határt tud szabni egy jól megállapított adósságplafon, mely jelzi, hogy "eddig és ne tovább!". De jól jött volna nekünk egy ilyen az utóbbi tíz (húsz) évben!

De ebben a formában, mint jelenleg az USA-ban, tényleg nem látom értelmét. Mikor elérik, jön egy kis alkudozás, majd megemelik. És ettől most változni fog valami? Vagy majd legközelebb, ha ismét előáll ez a helyzet, legfeljebb megint emelik? Mert a hosszútávú megoldás - azaz a nagyösszegű megszorítás - ismét nem jön össze, sőt, most már ez az apró jogi kényszerítő sem működik, hiszen semmi gond, lehet még hitelt felvenni! Így viszont csak egyszerű színjátéknak tűnik ez az egész adósságplafonosdi - a politikusok ismét szerepelhettek egy kicsit, megkapták a publicitást, mely jól jöhet a választáskor, de alapjában véve minden maradt a régiben. Hurrá!

(Azt már csak zárójelben teszem hozzá, hogyha nem emelik meg az adósságplafont, mit léptek volna az amerikai hitelminősítők. Maradt volna a legjobb adós besorolás?)

Ezt a kabarészámot biztosan mindenki ismeri - talán ez a Markos-Nádas legnagyobb jelenete -, de pont azt szeretem benne, hogy a két humorista annyit rögtönöz, hogy sosem adták elő kétszer ugyanúgy. Az alant beágyazott videó is tele van az eredetihez képest "új" poénokkal :-) A mai kérdés: mit jelent a katonán a három csillag?