Mert hát ne legyenek illúzióink, azt a pénzt 99% el fogja költeni egy éven belül. A média fősodor persze arról harsog, hogy ezt nem szabad megtenni, meg hogy nyugdíjas megélhetésünket kockáztatjuk, de ez hülyeség. Egyesek befektetési tippeket is sorolnak, de ennek sincs sok értelme.

Teljesen nyilvánvaló, hogy ez az összeg semmiben sem befolyásolja öregkori életszínvonalunkat. Az átlagos reálhozam várhatóan 80ezer forint lesz, ami azt jelenti, hogy a többség 20-50ezer forint körüli összeget fog kapni, és egy szűkebb réteg pedig többszázezret.

Ez utóbbi emberek nyilván jól keresnek, és a reálhozamtól függetlenül rendelkeznek megtakarításokkal. Úgy is mondhatnánk, hogy nekik ez az összeg nem tétel. Nyugodtan vehetnek a pénzből egy plazmatévét vagy egy laptopot, esetleg elmehetnek belőle egy külföldi nyaralásra még augusztusban, és örülhetnek, hogy mindez ingyen volt. Nyugdíjas éveiket pedig nem kell félteniük.

Az előbbiek pedig - akik csak 20-50 ezret kapnak - valószínűleg átlag alatt keresnek, megtakarításaik nincsenek, gyakorlatilag egyik hónapról a másikra élnek, nem sok luxust engedhetnek meg maguknak. Persze dönthet úgy a kisember, hogy ő bizony ezt a 20 ezer forintot leköti a bankban és kamatoztatja nyugdíjas koráig. Mivel azonban egyéb megtakarításai nincsenek, valószínűleg hamar eljön az a pillanat, amikor egy váratlan kiadás merül fel. Például elromlik a régi mosógép, akkor pedig úgyis felhasználja az összeget, mert hát mosógép kell, öregkor ide vagy oda. Tegyük hozzá, kár is azt a kis pénzt tartogatni. A mai harmincezer forint évtizedes kamatos kamattal sem fog százezernél többet érni. És akkor ha eléri emberünk a 65-öt, mit kezd a pénzzel? Minden nyugdíjas évében elkölt belőle ötezret? Semmi értelme.

Ennek a pénznek akkor vesszük a legnagyobb hasznát, ha lelkiismeret-furdalás nélkül elköltjük még a nyáron. Lehet belőle egy kicsit lazábban nyaralni, elmehetünk néhányszor étterembe, vagy megveszzük azt a laptopot, esetleg a gyerekeknek játékot. Vagy éppen kifizetjük belőle egy korábbi áruhitelünket, hogy levegőhöz jussunk.

Senkinek ne legyen emiatt lelkiismeret furdalása!

Tovább rontott Görögország államadósi besorolásán a Standard & Poor's. Jelenleg Görögországé a leggyengébb államadósi besorolás az egész világon. - írja a Mandiner.

Pár kérdés azért felmerül bennem: ezek szerint semmiképpen ne vásároljak görög állampapírokat? Jó, eddig sem vásároltam, ezután sem fogok, de ha éppen olyanom lenne, hogy vásárolnék, akkor vegyem inkább Szomália, Csád, meg egyéb egzotikusan hangzó országok kötvényeit? Görögország ezek szerint a leggyengébb láncszem ebben a tekintetben, és minden mással jobban járnék, feltéve, ha a Standard & Poor's egyáltalán foglalkozik ezen országokkal...

Másrészt úgy érzem, a hitelminősítők átestek a ló túloldalára. Oké, Görögország bajban van, nem is kicsiben, viszont ott áll mögötte az EU, mely nyomja a pénzt a feneketlen zsákba, mintha kötelező lenne. Azért ez nem kis dolog, szerintem sok ország örülne, ha a nagytestvér nemcsak figyelné, hanem ilyen szinten melléállna. (Kérdés persze, hogy nem lenne-e jobb hagyni bedőlni az egész kócerájt, mert vannak ilyen vélemények is.) A múlt hétvégi döntés mindenesetre jelzésértékű: az EU nem hagyja bedőlni tagállamait (pláne, ha az euroövezet tagja is) - én ezt azért nem feltétlenül leminősítéssel jutalmaznám.

Szóval tényleg Görögország a legrosszabb adós a világon?

A norvég tömeggyilkos ügye nagy port vert fel a médiában, és sajnos azt kell hogy írjam, hogy ezzel egyidejűleg elértük a magyar internetes sajtó- és blogszféra mélypontját. (Habár mondják, hogy mindig van lejjebb, de vajon ennél is?)

Alighogy kiderült, hogy a gyilkos egy szőke jóvágású norvég, mindenki elkezdte keresni az indítékot: miért tette ezt? Megjelent róla, hogy ő olyan konzervatív liberális, aki erősen vallásos, utálja a muszlimokat, és kiáll Izrael mellett (meg még a jóisten tudja mi). Ezzel eddig semmi baj sincs, habár kicsit furcsa, hogy „emberünk” náci-cionista liberális értékrendet vall, de hát azt mindenki sejti, hogy aki ilyen szörnyűségre képes, az minimum elmebeteg.

De itt belépett a magyar internetes sajtó (újságírók, blogírók), és nekiálltak skatulyázni: volt, aki azt emelte ki, hogy a gyilkos konzervatív beállítottságú volt: fúj, Orbán! Volt, akinek a zsidóbarátság tűnt fel, és ezt beépítette rendkívül egyszerű világképébe: fúj, zsidók! Volt, akit a vallásosság ragadott meg, és ebből levonta a következtetést: fúj, egyház! Volt, aki meg a liberálist látta meg ebből, fúj, szabadelvű liberálisok! Szóval volt itt minden, és sok írás ügyelt arra, hogy véletlenül se sértse azt a segget, amelyet nyal.

Az egy dolog, hogy ezek a szavak mennyire mást jelentenek nyugaton, mint itt: Magyarországon előfordulhat, hogy egy jobboldali konzervatívnak nevezett kormány baloldali politikát csinál (vagy fordítva), a liberális szót meg az SZDSZ-nek sikerült megfelelően lejáratnia a korrupciós ügyeivel, szóval itt már minden ilyen kategóriának van egy mellékíze. De milyen az, hogy sokan ezekbe a meglehetősen félreértelmezett skatulyákba próbálják begyömöszölni a gyilkost, saját szájízűknek megfelelően?

Szóval ilyenkor az jut az eszembe, hogy nem biztos, hogy csak a norvég szörnyeteg beteg.

Az elmúlt napokban sokat lehetett hallani az érpataki modellről, és a közmunka rendszer felfuttatásáról. A felületes gondolkodó könnyen beleesik abba a hibába, hogy ezt jónak találja. Bevallom én is ezek közé tartoztam tegnapig.

Történt azonban velem tegnap valami, ami miatt most már egy kicsit másként látom. Valami jehovás szólított le az utcán. Én persze alapból legyintettem rá, de aztán csak a kezembe nyomott egy Őrtorony nevű szamizdatot azzal, hogy legalább olvassak bele, amíg a buszon ülök. Nos, takarva a kiadvány borítóját – nehogy valaki meglássa mit olvasok - én ezt megtettem, és tetszik nem-tetszik elgondolkodtatónak találtam.

Íme néhány szemelvény:

„Aki súlyos szegénységben él, annak veszélyben az élete. Nincs elegendő élelme, vize és tüzelője, nincs megfelelő lakhelye, nem részesül elégséges egészségügyi ellátásban és oktatásban.

….

Xy és felesége öt gyermekükkel élnek együtt. A feleségével együtt az a munkájuk, hogy kő- és homokzsákokat cipelnek. Az otthonuknak nincs ablaka. A vizet a rendőrségnél lévő kútból hozzák. Általában naponta egyszer esznek, de ha nincs munka, egyszer sem. Ilyenkor a férj inkább elmegy otthonról, mert képtelen hallgatni, ahogy a gyerekei ennivalóért sírnak.

Xy2 és felesége vidéken él négy gyermekkel. A házaspár földjükön csak három hónapra elegendő élelmet tud megtermelni. Sokszor még az is gond, hogy nem esik elég eső, vagy a tolvajok ellopják a termést. A házaspár azzal keres egy kis pénzt, hogy tűzifát gyűjtenek az erdőben, mely kétórányira van tőlük gyalog. Heti egy-egy kötegnyi fát hoznak a feleségével, az egyiket azért, hogy a héten főzni tudjanak, a másikat pedig eladják…”

Ennyit az esettanulmányokról. És akkor nézzük a poént, amiben bizony van valami:

„Törvény a szegénység megelőzésére

Jehova Isten egy törvénygyűjteményt adott az ókori Izrael nemzetének. Ha figyelembe vették, szinte egyáltalán nem voltak köztük szegények. A Törvény értelmében, a léviták papi törzsét kivéve, minden család földet kapott örökségül. A családi örökség biztosítva volt, mert a földet nem lehetett örökre eladni. A területeket minden 50. évben vissza kellett adni az eredeti tulajdonosuknak vagy azok családjának (3Mózes 25:10, 23). Ha valakinek el kellett adnia a földjét betegség, hanyagság, vagy valamilyen csapás miatt, a jubileumi évben visszakapta anélkül, hogy fizetnie kellett volna érte. Egyetlen család sem maradhatott nemzedékeken át szegény.

Továbbá, ha egy szegénynek kölcsön kellett kérnie, a Törvény megtiltotta, hogy az izraeliták egymásnak kamatot számítsanak fel. A Törvény azt is előírta, hogy ne arassák le a szántóföldjük szélét, hogy a szegények tallózhassanak. Így egyetlen izraelitának sem kellett koldulnia (5Mózes 15:1-14; 3Mózes 23:22).”

Nos? Jó nem? A mai korra adoptálva a módszert még akár működhetne is.

Hadházi László kapta idén a Karinthy díjat (majd egy hónapja, de pechjére ide már be volt tárazva két másik kabaré :-), ezúttal is gratulálunk neki. Hadházi szerepelt már nálunk, legutóbb megállapítottam róla, hogy majdnem olyan, mint Hofi, hát, a következő jelenet ezt megint nem fogja megcáfolni :-) Szóval Hadházi ezúttal azt mutatja be, hogy milyen fontos is a nyelvtudás; aki ezzel nem ért egyet, az nézze meg a "nyelvtudás haszontalan dolog" című posztot. És akkor a mai kérdés: melyik mai ország területén található Bájbájvan? :-)

"Ilyen ország nincs még egy!" - sok helyen olvastam már ilyen megállapítást, és bevallom, én ezeken csak mosolyogni szoktam. Dehogy nincs! Tessék csak körülnézni tőlünk keletebbre, nyugatabbra, járjatok egy kicsit nyitott szemmel, és mindenhol megtaláljátok a helyi Balázs Józsefet (tudjátok, aki a pénzt osztja Heves megyében), mindenhol megtaláljátok a völgyhidakat, a korrupt politikusokat, szinte mindent, amiről azt hisszük, hogy normális országban nem létezhet.

Nincs ez máshogy Írországban sem. A helyi négyes metrót itt a dublini reptér kettes termináljának hívják, mely 600 millió euróba került (olyan 160 milliárd forint), és az egy dolog, hogy eredetileg kb. felére saccolták ezt a költséget, de ennél sokkal nagyobb gond, hogy gyakorlatilag kihasználatlan (illetve úgy tudják csak kihasználni, hogy átpakoltak oda egy rakat légitársaságot, akik jól elvoltak az egyes terminálon is). A helyi völgyhidat a híres-neves limericki (folyó alatti, alagutas) elkerülőút képviseli, mely az itthon is híres PPP beruházással épült, és nagyon kevesen használják - persze az ír állam fizeti a különbözetet az üzemeltető társaságnak. Aki meg a jól fizető tanácsadói állásokat keresi, az nézze meg a helyi (magán)egészségügyi pénztárat, mely nemrég jelentősen emelte díjait, miközben kiderült, hogy több mint száz tanácsadót foglalkoztatnak, és közülük több mint harminc jobban keres, mint az USA elnöke...

De ez a fenti csak egy merítés az ír közéleti-politikai botrányok tengeréből; most egy olyat szeretnék bemutatni, mely valamilyen szinten mégis egyedülálló: ugyanis olyat, hogy egy politikus egy valóságshown bukjon meg, nos, olyat még nem hallottam.

... a történet 2007-ben kezdődött: Michael Healy-Rae, a neves Kerry megyei politikus egy vetélkedőben szerepelt, melynek címe "Celebrities goes wild", azaz celebek versenyeztek benne, a nézők meg emeltdíjas telefonhívással szavazhattak rájuk. Michael meg is nyerte a versenyt, és nem is volt ezzel semmi probléma a közelmúltig, amikor is kiderült, hogy a szavazatok egy része (egészen pontosan 3636) egy helyről érkezett. A Leinster House-ból, ami gyakorlatilag az ír parlament. És ennek költségét (2639 euro) az ír adófizetők fizették.

Természetesen az ír sajtó azonnal felkapta a botrányt: "Kórházakat zárnak be, de közben emeltdíjas telefonhívásokat fizetnek a közpénzből!" - ilyen, és ehhez hasonló címek jelentek meg az újságokban, és keresték a felelőst, akit Michael apjában, Jackie Healy-Rae-ban találtak meg. Való igaz, Jackie a show előtt írt egy levelet a képviselőtársaknak, melyben arra buzdította őket, hogy szavazzanak a fiára, de ezek szerint ez a "marketingpolitika" túlságosan is jól sikerült. Jackie végül kifizette a számlát ("Én vagyok az egyetlen Írországban, aki más telefonszámláját kifizeti!" - mondta), de ezzel sem tudta fiát megmenteni, akit rövid úton felmentettek tisztségéből.

Egy rövid kitérőt tennék: van szerencsém személyesen ismerni mindkét szereplőt, ugyanis Jackie és Michael is egyik (volt) közvetlen kollégám rokona, előbbivel többször beszéltem is. Jackie egy idős öregúr, aki igen lassú mozgású, úgy képzeljétek el, mint a L'art Poor L'art-os Besenyő Pista bácsit, számomra érthetetlen volt, hogy hogyan lehet egy ilyen öreg bácsika parlamenti képviselő. A fiát, Michaelt szó szerint ő vitte be a parlamentbe (rossz nyelvek szerint ez volt az ára annak, hogy mint független politikus megszavazza a költségvetést), persze Michael sem volt kezdő a politikai témában, mivel a helyi "megyei tanácsban" dolgozott már előtte is. A Healy-Rae család amúgy elég nagyhatalmú a megyében, eddig Jackie volt a "helyi Balázs József", nemrég meg a két fia vált azzá. Egy dologban  biztos vagyok: Jackie biztosan nem indított 3636 hívást, viszont felelőssége megkérdőjelezhetetlen a történetben.

Ennek ellenére ez a történet meseszerűen zárult: a nép visszakapta a pénzét, a "rossz" elnyerte méltó büntetését. Vajon miért nem zárulhat így minden történet?

A múltkori Gálvölgyi kabarénál természetesen ráakadtam a híres-neves "Van benne valami" paródiára. A fiatalok aligha emlékeznek erre a kiváló műsorra, ahol Vágó István barchobázott egy játékossal... Gálvölgyi meg természetesen ebből is paródiát csinált. Bizony, Gálvölgyi nem a Heti hetes miatt lett humorista, voltak neki kiváló kabaréi is. Ebben a paródiában is van minden: Vágó és a szemüvege, mikroprocesszor, Sipovicsné, a logopédus, öreg bácsi szemöldöke, de gondolom, a cím alapján mindenkit az érdekel, hogy hogyan került a nő az ablakba? :-)

A nyelvtanulás teljesen haszontalan, fáradtságos és költséges időtöltés. Gondoljunk csak bele: Ha évek alatt megtanulunk egy nyelvet, attól még nem értünk semmihez. Az az ember, akinek a nyelvét megtanuljuk sokkal okosabb lesz nálunk, hiszen amíg mi a főnevek nemével és nyelvtani kivételekkel szívunk, ők egy sor hasznos dolgot megtanulhatnak. Például, hogy hogyan kell helyesen a krumplit feltölteni, vagy hogy kell a tőzsdén milliomossá válni, meg ilyenek.

De ha nincs kedvük tanulni, akkor is nyugodtan lóghatnak vagy csajozhatnak, míg mi a könyv felett görnyedünk.

Van_akinek_hobbija_a_nyelvtanulás, az hadd csinálja. Okosabb nem lesz tőle, ahhoz, hogy megéljen valamiből még minimum az összes operát meg kell tanulnia lekottázni mellé. Így lehet esélye elnyerni például műveltségi vetélkedők műsorvezetését.

Persze azt sem értem, hogy miért akar valaki idegen nyelveket önszántából tanulni. Lám Orbán Viktor is milyen jól elboldogult az Európa Parlamentben magyar ékesszólásával. És milyen nevetséges volt Kohn-Bendit francia dzsanázása. Arról nem is beszélve, hogy a legtöbb idegen nyelvnek rendkívül mulatságos áthallásai vannak. Itt van például Fángli a kínai kőműves, vagy Mikor Sodródszki cseh autóversenyző. Nem is beszélve a Fartfull típusú ikeás bútorokról.

Egy szó mint száz, okos ember idegen nyelvet nem tanul. Hacsak valakinek nem kell egy bábeli torony.

Kedden sikerült pánikolni egy kicsit: az EU ismét "válságos állapotba" került, a frank erősödött ezerrel, és a "nagy nemzetközi piac" is megtalálta az új (régi) slágerét: Olaszország. Sokan országcsődöket, az euro megszűnését és az EU felbomlását vizionálják - itt lenne a világvége?

A 2008-as pénzügyi válság gyorsan leszivárgott a „reálgazdaságba” is, az államok meg elkezdték tenni a dolgukat: volt, ahol fenntartották a pénzügyi rendszert (megmentették a bankokat), volt, ahol a gazdaságba próbáltak meg életet lehelni, és volt, ahol egyszerűen csak sodródtak az árral, és próbálták kinyögni a megnövekedett segélyeket. Végülis ez is az állam feladatai közé tartozik ebben a fene nagy kapitalista világban: óvja az emberek pénzét, segélyt ad a munkanélkülieknek, letörli az árvák könnyeit, tehát próbálja tompítani a piaci farkastörvények hatásait. Ezzel nem is lenne baj alapesetben, csak hát néhány állam (néhány? rengeteg!) kicsit átértelmezte saját szerepét, és olyan dolgokat is bevállalt korábban, ami nem lett volna a feladata: tizensokadik havi fizetés az állami alkalmazottaknak, presztízsberuházások némi korrupcióval fűszerezve, költekezés ezerrel, akkor is, ha nincs meg a fedezete, hát, ezek az országok most nyakig benne vannak.

Ott van például Görögország: az államadósság az éves GDP 150%-a; ki az, aki elhiszi, hogy ezt valaha is visszafizetik? Bocsánat, könnyebbet kérdezek: ki az, aki elhiszi, hogy ezt a közeljövőben leszorítják mondjuk 80% alá? Ha évente sikerül ezen 3%-ot faragniuk, akár szárnyaló gazdasági fejlődéssel („kinövik”), akár folyamatos megszorító politikával, akkor is évtizedekbe telhet, és ez még mindig nem a kánaánt jelenti, hanem azt, hogy a reménytelen helyzetet sikerül leküzdeni nagyon súlyosra. Ennek ellenére finanszírozza őket az euróövezet, habár ezt nem finanszírozásnak, inkább csodavárásnak nevezném, „próbáljuk eltolni az összeomlást, hátha addig valami isteni csoda történik” - hatásosnak nem hatásos, de cserébe rengetegbe kerül. Pedig mint a fenti példa mutatja, Görögország helyzete nem fog olyan egyszerűen megoldódni, és ha esetleg valami véletlen folytán el is jönne az Unió aranykora, nagy gazdasági fellendüléssel, mannával, akkor is, ha elkiáltja magát egy piaci szereplő, hogy „Görögország”, máris vakarhatja a fejét a német-francia pénzügyminiszter, hogy hogyan fogja ezt ismét a parlament és az adófizetők torkán lenyomni.

És ez még hagyján, ha csak Görögországról lenne szó, még valahogy el lehetne tusolni az ügyet, csak éppen fél Európa benne van. Az írek 80 milliárdot kaptak eddig, és most négy év kőkemény megszorító politikájával, és csodával határos gazdasági várakozásokkal várják azt, hogy talán sikerül faragni 16 milliárdot a költségvetésen. Négy év alatt 16 milliárdos megszorítás – 80 milliárdos felvett hitel. Ennek eltüntetése sem pár éves feladat lesz, és az is csak akkor fog menni, ha tényleg minden stimmel. A portugálokat nemrég segítették ki, a spanyolok és olaszok kisegítésére meg nem is mer senki gondolni, mert annyi pénz nincs. Pontosabban van, csak azt már senki nem fogja odaadni.

Nem volt igaza annak, aki azt mondta, hogy a 2008-as válság hatásain már túlvagyunk. Habár az államok sokat tompítottak a negatív hatásokon, hiszen gyakorlatilag fizették a csekk nagy részét, ez viszont az államadósság megnövekedésével járt, és ez több helyen is átlépte a kritikus szintet. Az államadósságot meg bizony az igen tisztelt adófizetők fogják kifizetni, de míg a saját állam adósságát még csak-csak elfogadja az állampolgár, vajon mit szól ahhoz, ha ezután más állam adósságát is gyakorlatilag neki kell fizetnie? Ehhez lehet, hogy már kevés lesz a nagy kék zászló meg az Örömóda...

Éppen ezért kérdezem: és akkó' most mi lesz?

A héten újra előtérbe került a pénzpiacokon az adósságválság problematikája. Az eddigi kis államok (Görögország, Portugális, Írország) mellé azonban most igazi nagyágyúk csatlakoztak, jelesül Olaszország és az USA. Ezzel egyszersmind a százmilliárd dolláros problémás adóssághegyek egy nagyságrenddel, de lehet, hogy kettővel nagyobbak lettek.

De lépjünk még egyet előre: Ha összeadjuk a fejlett világ országainak (USA, Japán és a teljes EU) adósságát, akkor már dollárban is kifejezhetetlen összegek jönnek ki. Ez tehát a TARTOZIK oldal, amiről ordítóan féloldalasan oly sokat hallani a médiában, és a különböző szakértőktől.

Ritkában hallani azonban arról, hogy ki KÖVETEL? Magyarul ki adta kölcsön ezt az elképzelhetetlenül nagy összeget az egyes országoknak, és kinek a részére kellene visszafizetni azt? Képesek lesznek-e egyáltalán valaha is visszafizetni?

Egyre többször hangzik el az a vélemény, hogy bizony nem. Ezek az adósságok SOHA nem lesznek visszafizetve, legfeljebb egy újabb hitel felvétele árán, amit jórészt ugyanazon kör nyújt, mint aki a korábbi hiteleket nyújtotta. És ez nem csak a görögökre lehet igaz, hanem valamennyi államra.

Ha viszont a hitelek nem lesznek visszafizetve, akkor azt valaki nagyon bebukta, kicsit hasonlít ez a helyzet egy piramisjátékra. Sőt, szerintem még rosszabb. A hitelnyújtók ugyanis nem mások, mint a fejlett országok állampolgárai. Nem, nem Kína! Kína tartalékvagyona nagyságrendileg mindössze Olaszország adósságállományával egyezik meg, ami nem kevés, de Olaszország adóssága csak töredéke mondjuk az USÁ-énak, vagy Japánénak.

Az emberek szerte a fejlett világban bankbetétekben, nyugdíjkasszákban, állampapírokban és különböző befektetési alapokban tartják megtakarításaikat. És ezek a bankok, nyugdíjkasszák, befektetési alapok többek között éppen fejlett piaci állampapírokat vásároltak a náluk összegyűlt pénzekből. Ha pedig csőd miatt le kell írni egy vagy több ország százmilliárdos adósságát, akkor bizony ezeknek az alapoknak, kasszáknak, bankoknak a vagyona fog megcsappanni, magyarul semmivé válik az emberek nyugdíjra és egyéb célra félretett megtakarítása.

A bankok bedőlnek, hiszen ügyfeleik pénzét elveszítik, így nem tudják azt visszafizetni betéteseiknek. A nyugdíjkasszák és befektetési alapok átváltanak súlyosan negatív hozamokba, aki meg közvetlenül vásárolt a csődbe jutott állam állampapírjából, az pedig az elvileg kockázatmentes megtakarítását bukta el.

Mi a végkövetkeztetés? Nézzük egy olyan ország példáján keresztül, akinek óriási az adósságállománya, de ez az adósság nem külső adósság, hanem jórészt belső, tehát az állam saját állampolgárainak tartozik. Ekkor az állampapírokat közvetve, vagy közvetlenül az állampolgárok birtokolják, nyugdíjcélú és egyéb megtakarítási formákban. Tipikusan ilyen ország például Japán, és jórészt Olaszország is. Tegyük fel, hogy egy ilyen ország csődöt jelent, és le kell írni az adósságát. Mi történik? Az állam tiszta lappal indulhat, megszabadul adósságától, ellenben a megtakarító állampolgárai is elveszítik megtakarításaikat, hiszen a kezükben lévő állampapír innentől nem ér semmit, az állam nem fizet rá pénzt. Az a megtakarítás ugyanis valójában NEM IS LÉTEZIK. A megtakarítások jó része ugyanis nem termelőeszköz felhalmozásra fordítódik, hanem különböző csatornákon keresztül az államhoz kerül, akik jórészt fogyasztási célú transzfereket biztosítanak belőle állampolgáraiknak.

Még egyszerűbben: Az állampolgárok megtakarították fizetésük egy részét (értsd kevesebbet fogyasztottak, mint amennyit megtermeltek) és azt állampapírokba fektették. Az állam az így hozzájutó pénzeket pedig kifizeti ugyanazoknak az állampolgároknak családi pótlékra, munkanélküli segélyre, nyugdíjra, vagy éppen odaadja az államapparátus (rendőrség, oktatás, egészségügy… stb.) működtetésére. Akik aztán azt a pénzt szépen elfogyasztják. Tehát a megtakarítások egy jó része nem felhalmozásra, hanem fogyasztásra megy el.

Magyarul a magas államadósság szintek globálisan azt jelentik, hogy hiába működik több országban öngondoskodásra épülő nyugdíjrendszer, ugyanis a felhalmozódó nyugdíjvagyon jó része nem termelőeszköz-felhalmozásra fordítódik, amelyek aztán majd biztosítják a későbbi termelést öregkorukra, hanem az államhoz kerül, aki elkölti, cserébe pedig egy állampapírt ad, ami mögött semmiféle reáleszköz nincs, pusztán egy ígéret, hogy majd x év múlva kamatostul visszafizeti azt. Miből fizeti vissza? A következő generációk adójából. Nem hasonlít ez egy kicsit a jó öreg felosztó-kirovó nyugdíjrendszerre?

Nem éppen ez folyt Magyarországon is az elmúlt tízegynéhány évben? Szépen gyűlt az MNYP vagyon, vele párhuzamosan az államadósság is. Most pedig ezt nettósították Orbánék: Csökkentették az államadósságot, és vele párhuzamosan az emberek nyugdíjvagyonát is.

Persze erre szokás azt mondani, hogy törvénytelen volt, lopás történt, alkotmányt, emberi méltóságot sért. Közben pedig gyakorlatilag ugyanez történne (TÖRVÉNYES ÚTON !!!) egy görög államadósság leírással.

Tadadammdadamm… Az a baj, hogy a nők vagy csúnyák, vagy szépek és buták! … Ki érti ezt? Ki érti ezt? Én nem!