Hol rontottuk el? A világ folyamatosan fejlődik, főleg technológiailag, egyre több munkát a gép végez el az ember helyett, de ennek csak egy nagyon szűk csoport a haszonélvezője, és nem az emberiség.

1890. május elseje nem véletlenül került be piros napként az emberiség történelmébe: az ember végre elérte azt, hogy ne pusztán munkaeszközként tekintsenek rá, hanem emberként is; ezt jól jelzi a Beatrice által is megénekelt szlogen: 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás (a történelmi hűség kedvéért tegyük hozzá, hogy ez eredetileg rekreáció volt, de ez rosszul hangzott volna a refrénben)! Ha ezt kombináljuk a heti 5 munkanappal, azaz a heti 40 munkaórával, akkor megkockáztathatjuk a következő kijelentést: ha egy ember a heti 168 órából 40-et dolgozik, akkor ezzel megtette a magáét, és jogosult arra, hogy kivegye a részesedését a megtermelt értékekből is, fizetése arányában. Hogy ez az arány mennyire igazságos, azaz pl. hogy miért keres egy szakmunkás jóval kevesebbet egy könyvelőnél, miközben az előbbi munka társadalmi haszna nem tűnik annyival értéktelenebbnek, az egy másik (de kétségkívül érdekes) kérdés. Most nézzük pusztán a tendenciát: a XX. század elején már eljutottunk oda, hogy a napi 8 óra munka elfogadottá vált, bevezették a szabadságot, és később olyan munkatörvényeket hoztak, mely egyre jobban a munkavállaló érdekeit védte (ezt különösen a munkaidőbeosztás szabályozására értem, például ebédszünet bevezetése, annak meghatározása, hogy mennyi időnek kell eltelnie két műszak felvétele között, vagy a pihenőnapok kiadásának szabályai). Jogosan várhatnánk, hogy a technológia és a gazdaság fejlődésével itt, Magyarországon is a szabályok inkább tovább lazulnának, és az alkalmazott egyre több pihenőidőt kapna, ugyanakkora fizetésért. Mert megteheti a cég.

De nem erre tartunk. Egyrészt itt a nagyon erős távol-keleti verseny: közhely, de egy kínai gyalázatos munkakörülmények és munkafeltételek mellett is hajlandó (kénytelen) dolgozni, és ezt végtelenségig kihasználja az a tőkés, aki az anyaországban hasonló dolgokért börtönbe kerülne. A globális verseny pedig olyan feltételeket teremt, hogy a kormányok a munkahelyek megtartásáért kénytelenek olyan törvényeket hozni, melyek csorbítják a munkások jogait, és hátrányosabb helyzetbe hozzák őket: most utalhatnék a magyar kormány előtt lévő munkatörvénykönyv-módosításra, de „megnyugtatnék mindenkit”, ez nemcsak hazai jelenség, például az ír kormány is hasonlókat fontolgat.

Pedig a magyar munkaerőpiac amúgy sem arról híres, hogy betartaná a szabályokat: a napi 8 óra munka sok helyen már csak papíron létezik, a fizetetlen túlóra lassan elvárt, a két pihenőnapból az egyiken „be kell menni”, sőt, olyat is hallottam már, hogy a szabadságon lévő is kénytelen bent tölteni az idejét a munkahelyén. Aki meg nem vállalja, mehet máshová, biztosan lesz, aki megcsinálja helyette – kényszerből, mert kell a munka. Nincs mit szépíteni, a fizetetlen, kényszerített munkát nyugodtan nevezhetjük rabszolgamunkának, és ezt elvileg már kinőtte az emberiség – mondom, elvileg. Az is egy „izgalmas” jelenség, hogy egyre kevesebb ember dolgozik egyre többet, miközben egyre többen szeretnének dolgozni, de nem tudnak, mert nincs annyi munkahely. Régebben kapun belüli munkanélküliségről beszéltünk, azaz hogy olyanokat foglalkoztattak, akiknek nem jutott már munka, de az akkori társadalmi-politikai viszonyok miatt mégis alkalmazták őket; ma ennek pont fordítottja van, sok helyre még bőven elférne a munkaerő, mert az ott dolgozók jelentősen túlterheltek, de a vállalatok itt takarítanak meg pénzt: ha mindenki csak 1 órát túlórázik fizetetlenül, az 8 ember esetén máris 1 ember bérének megspórolását jelenti. Az, meg hogy az a 8 ember a stressz miatt egészségileg rosszabb állapotba kerül, nem érdekli a céget – majd jön helyette más.

Szóval érdekes, milyen irányba tart a hazánk és a világ. Bevallom, én elfogadom a Fidesz-által erőltetett javaslatcsomagot, abban az esetben, ha még egy mondatot betesznek a Munka Törvénykönyvébe: amelyik munkáltató nem tartja be az egészet betűről-betűre, az köteles mondjuk 50 millió forintos kártérítést fizetni a (károsult) alkalmazottjának. Legalább ennyi gesztust tegyenek a munkavállalók felé, 121 évvel 1890 után.

Kinek ne jutna időnként eszébe, hogy milyen jó lenne önellátóvá válni. Elvonulni a világ zajától, és függetleníteni magunkat a külvilágtól, úgymint munka, iskola, főnök, stressz, nagyváros, zaj, por, rossz levegő, idegen emberek… stb. Élni boldogan egy kis faluban, egy jó nagy telken a családdal, és közben megtermelni a földből a mindennapi betevőt.

Vannak csoportok, akik komolyan gondolkodnak az ilyen elvonulásról, és már a lehetséges letelepedési helyszíneket keresik. Ezen a honlapon például attól tartanak, hogy a társadalmi rendszerünk hamarosan össze fog omlani, elfogy az olaj, és éveken belül kőkorszaki állapotok köszöntenek be, ahol csak az időben lépők és az okosok maradhatnak életben. Ők már több faluban is jártak, lerozzant viskókban képzelve el „boldog” és gondtalan jövőjüket.

Szerintem azonban az önellátás még optimális körülmények között is csak egy megvalósíthatatlan utópia lehet a civilizációhoz szokott embereknek.

De azért játszunk el egy kicsit a gondolattal, hogy hogyan is képzelhető el egy ilyen. Alapvetően két területen kell függetlenednünk ahhoz, hogy legalább középtávon működőképes legyen az önfenntartás: energiafüggetlenség és élelmiszerfüggetlenség.

Az előbbi legegyszerűbben egy passzívházban képzelhető el, ahol az épület nem igényel fűtést, ellenben el van látva rendesen hőszivattyúval, napkollektorokkal, szélkerékkel, esővízgyűjtővel, fúrott kúttal. Mindehhez persze jó sok pénz kell, egy 100 m2-es energiafüggetlen családi házhoz kb. 35-40 millió forint. Persze meg lehet oldani olcsóbban is, de akkor a háznak jelentős energiaigénye lesz, amiért pedig a közszolgáltatóknak fizetni kellene, pedig ugye nincs miből. Éppen lehetne élni komfort nélküli házban is a patak partján, de akkor még mindig jókora birtokra (erdőre) van szükség, hogy fából, vagyis tüzelőből önellátók lehessünk. Így vissza is jutottunk oda, hogy ehhez sok induló tőke kell. És hát egy komfort nélküli házban vezetékes víz és villany nélkül azért gyorsan meg lehet unni a „jót”. Arról nem is beszélve, hogy olyan dolgokról is le kellene mondani, mint internet, telefon, kábel tv, újság előfizetés, tehát az alapvető információs csatornák. És még le kellene mondanunk... inkább nem is sorolom mennyi mindenről, apróságokról, aminek a fenntartása havi fix jövedelem nélkül nemigen megy.

Ha tehát az energiafüggetlenség megvan, akkor még mindig ott van az élelmiszerfüggetlenség kérdése. Jókora területet kell minden évben felásnunk, megművelnünk, hogy egész évben legyen mit ennünk. Ott vannak még az állatok, amit szintén magunknak kellene nemcsak tartanunk, de szaporítanunk is. Meg persze levágnunk. Nem mondom, hogy mindez lehetetlen, de azért jó sok munkával telnének „boldog” hétköznapjaink és hétvégéink. És persze jókora földterületre van szükségünk megint, ami ugyancsak nem olcsó.

Persze ha ez a két dolog (élelmiszer- és energiafüggetlenség) már megvan, akkor még mindig csak max 4-5 évet lehetne kihúzni. Mert hát mi van, ha elkopik az utolsó cipő, eltörik a szemüveg, betörik egy ablak, elfogy az összes gyógyszer, és növényvédőszer, elromlik a mosógép… stb. Tehát olyan szakmunkákat és különleges technológiákat igénylő igényeink lépnek fel, amelyeket semmiképpen nem tudunk önerőből előteremteni. Pénz meg ugye nincs, hiszen már évek óta nincs fizető állás.

Van egy jó tesztem arra, hogy ki az, aki semmi esetre se vágjon bele önellátásba: Tegyük fel, hogy önellátó életünkben kéthetente szeretnénk borsólevest enni, tehát évente 26 alkalommal. Ehhez kb. 13 kg kifejtett borsót kell lefagyasztanunk. Végy tehát a piacon 10 vödör hüvelyes borsót, vidd haza, és fejtsd ki! Ha ezt megtetted, akkor eljutottál oda, hogy élelmiszer-független életedben megvan kéthetente 1x a leves egyik legfontosabb alapanyaga. Ha még ezután is jó ötletnek tartod az önellátást, akkor lehet, hogy van keresnivalód.

Az mindenesetre biztos, hogy az olyan kategóriák, mint a politika irreleváns dolgokká válnának új életünkben. De hogy gondtalan nem lenne ez az új életforma, az szinte biztos. Gyakorlatilag önként és előre bevállalnánk a kőkorszaki létet. Okos ember nem tesz ilyet.

Bödőcs Tibor fiatal kora ellenére az egyik legismertebb humorista, a stand up műfaj egyik állócsillaga. Mitől olyan sikeres ez a srác? Mikor hallgatom, mindig olyan érzésem van, mintha egy kocsmában ülnénk, ahol két sör jótékony hatása után ebből a szerénynek kinéző srácból ömlik a sztori, és időnként olyan asszociációkat hoz össze, hogy az valami félelmetes. Előadásmódja nagyban hasonlít a korai Fábry-féle "nagydumás", rádiókabarés stílusra, mert azért Fábry sem volt  mindig ilyen celeb-humorista. És mindig aktuális. Én is az leszek, ezért a legutóbbi, májusi rádiókabaréban előadott műsorát ajánlom a kedves olvasó-hallgató figyelmébe.

Most mondja azt valaki, hogy nem az! Valójában nem is értem azt a sok acsarkodót, akik itt a neten olvashatók.

De akkor nézzünk egy mérleget az elmúlt egy évről:

Negatívumok:

1. Magánnyugdíj rendszer átalakítása. Ez egyértelmű negatívum, ha az egyének szempontjából nézzük, hiszen teljesen világos, hogy akár az állami, akár a magánnyugdíjat választotta valaki, így is, úgy is rosszabbul járt a vegyes rendszerhez képest. Valójában én azt nem értem, aki ezen meglepődött. Gyakorlatilag a csapból is az folyik évek óta, hogy a mai fiatal generációnak már nem lesz nyugdíja, mert felborul az aktívak és az inaktívak aránya. Gyakorlatilag nem történt más az átalakítással, mint igazodás a realitásokhoz.

2. Adójóváírás kivezetése az SZJA rendszerből. Ez egy teljesen egyértelmű adóemelés az alacsony jövedelműek számára. Gyakorlatilag egyetlen menekülési lehetőség ennek elkerülésére a gyermekvállalás. Két gyerekkel családi szinten havi bruttó 158 ezer forintig, három gyermek mellett havi bruttó 492 ezer forintig adómentes a család jövedelme. Persze ez nem vigasz az 50-es korosztálynak, ahol a gyerekek már kirepültek, és a gyermekteleneknek sem.

3. Munka világában várható szigorítások. Itt még egyelőre jórészt csak tervezetekről van szó, de a várható irány egyértelmű: Ne az állam tartsa el segélyekkel és (korengedményes/rokkant)nyugdíjakkal azokat, akik egyébként képesek lennének önmagukról gondoskodni, mert egészségi állapotuk és koruk alapján munkaképesnek tekinthetők. Ez nyilván megint nagyon fáj annak akit érint, de közvetve másoknak is, hiszen majd mindenkinek a családjában előfordul valakinél ez az élethelyzet.

Itt általában a tűzoltót szokták példaként említeni, aki hova ugráljon még a tűzbe őszülő fejjel, meg egyébként is hosszú évek óta kockáztatta az életét rendkívül aránytalanul kevés fizetésért, megérdemli a korai nyugdíjat, hogy aztán még amellett egy kis mellékest tudjon keresni magának. Nehéz is ezzel vitatkozni. De nézzünk csak egy másik példát: Egy ismerősöm 56 éves és még 8 éve van a nyugdíjig, pedig 18 éves kora óta dolgozik szakmájában, eleinte állami vállalatnál, majd a rendszerváltás után a magánszektorban. Egy másik ismerősöm 57 éves, szintén 18 éves kora óta dolgozik ugyanabban a szakmában egy állami vállalatnál, két éve nyugdíjban van, korengedményes nyugdíjjal. Hogy is van ez? Oké, hogy az adott cégnél a kollektív szerződés szabályozza, hogy x évente y év korengedményes nyugdíjazásra jogosult mindenki, de azért ordító kontraszt van a két pálya között. És miért is? Gyakorlatilag ugyanazt csinálták egész életükben, mégis az egyikük 55 évesen, a másikuk meg csak 64 évesen mehet nyugdíjba.

És én itt be is fejeztem a negatívumok listáját. Lehet, hogy kihagytam valamit, például az új alkotmányt, vagy a médiatörvényt, esetleg a kettős állampolgárságot, de ezek mind olyan gumicsontok, amin rengeteget lehet rágódni világnézeti alapon, de valójában SENKI anyagi helyzetét nem befolyásolják érdemben. Nem is csoda, hogy egy szűk ellenzéki hangadó rétegen túl a kutyát nem érdekelték. Arról nem is beszélve, hogy ezek megítélése rendkívül ellentmondásos. Valaki negatívumként ítéli meg, valaki üdvözli, de véleményem szerint a többség számára semleges döntések.

És akkor nézzük a pozitívumokat, szintén egy rövid listában:

1. Gyermekvállalás támogatása és családcentrikusság. Egyértelmű pozitívum. Aki gyermeket vállal annak azért, aki meg nem, annak meg közvetve azért mert ha tényleg növekedne a gyermekszám, akkor növekszik azon potenciális járulékfizetők száma, akik majd a mi nyugdíjunkat biztosítják.

2. Szociális háló átalakítása. Persze minden átalakítás azzal jár, hogy egyesek rosszabbul járnak, de azért ha a globál képet nézzük, akkor mi történt: Ha valaki három hónap elteltével nem talál munkát, nagyobb eséllyel kap közmunkát, ami persze nem egy nagy összeg, de mégiscsak ad valamekkora anyagi biztonságot. A napokban bejelentett lakáshiteleseknek nyújtandó védő mechanizmusok is növelik az ember biztonságérzetét. A 180 forintos árfolyamgáttal 15-20%-kal csökkennek a havi törlesztők. Nagy könnyebbség ez százezreknek. Persze a fanyalgók itt is mondják, hogy csak a problémák elodázásáról van szó, de azért mégiscsak van négy évük a lakáshiteleseknek, hogy ráncba szedjék anyagi helyzetüket. Ezalatt ki tudja, lehet, hogy a svájci frank is visszagyengül valamelyest. Ha meg nem, akkor még mindig ki lehet dolgozni egy következő programot.

3. Államháztartási reformok elindítása, államadósság csökkentése. Persze ez a legvitatottabb pont. Abban talán a nagy többség egyetért, hogy az államháztartás hiányát és az államadósság szintjét alacsonyan kell tartani, az eszközökben azonban már nagy viták vannak. Az azonban egyértelmű, hogy ha tényleg sikerül fenntartható pénzügyi egyensúlyt teremteni (akár a Széll Kálmán-csomaggal, akár mással) az minden állampolgárnak jó. Nyilván sokan lesznek, akiket a reformok eleinte negatívan érintenek, de azután akiknek sikerül alkalmazkodniuk az új helyzethez, azok utólag nem fognak majd panaszkodni.

És akkor ami még hátravan a szimpla anyagiakon és világnézeti dolgokon túl és a jövőben kezdeni kellene valamit: egészségügy javítása, tömegközlekedés javítása, közbiztonság javítása, oktatási rendszer javítása.

Egészségügy. Itt egyértelműen pénzre lenne szükség, ami ugye jelenleg nincs. Túl kellene már haladni azon, hogy ha az ember egy kórházba, vagy orvosi rendelőbe belép, akkor a ’60-as években érzi magát. Másik dolog pedig az egészségügyi dolgozók bérének emelése. Ehhez szintén pénz kell. És van még egy harmadik dolog, ami nem pénzkérdés, de mégis alapvetően az első két pont megoldása oldhatná meg ezt is: a szervezeti kultúra változása. Valami Vészhelyzet, vagy Klinika színvonalra legalább.

Tömegközlekedés. Szintén ’60-as évek fíling. Friss hír, hogy csökkentik az M1-M7 bevezető szakaszának áteresztő kapacitását az Erzsébet-híd felé buszsáv kialakítása miatt. HELYES! Tegyék ezt, minden más vonalon is. A belváros nem arra való, hogy azon ingázók tömegesen áthaladjanak, vagy parkoljanak. Tereljünk át minél több embert tömegközlekedésre, kerékpárra, stb. DE! Pont ezekkel az alternatívákkal van a baj. Még éppen csak május van, de a metrón és az elővárosi vonatokon már most meg lehet fulladni a hőségtől. A tömegről nem is beszélve, szerintem a reggeli és esti órákban kapacitásai határán működik a fővárosi tömegközlekedés. Legfontosabb lépésként biztosítani kellene, hogy a tömegközlekedési eszközökön ne legyen több 25-26 foknál. Ez persze pénzbe kerül, de szerintem hamarabb megtérülne, mint mondjuk a 4-es metró. Második lépésként a késéseket kellene kiküszöbölni, de legalábbis jelentősen csökkenteni. Igazából nem tudom, hogy technológiai, emberi, szervezési, vagy más okai vannak a késéseknek-kimaradásoknak, de bosszantó, hogy minimum kéthetente becsúszik egy minimum félórás késés az elővárosi vonatközlekedésben. Egy szakértő talán elmondja ezt nekem hozzászólásban, hogy mi hiányzik a rendszerből.

Közbiztonság. No ez az a probléma, aminek megoldása legkevésbé pénzkérdés. Amíg nem hagyhatom lelakatolatlanul a városban a biciklimet, mint Hollandiában, vagy nem hagyhatom kerítés nélkül a házamat, mint Ausztriában, addig egymillió rendőr is kevés lenne. Kulturális kérdés ez, esetleg vallási? Nem tudom. NE LOPJ! Ez lenne a lényeg. Generációknak kell még kihalniuk, és felnőniük, hogy ebben valamilyen lassú változás bekövetkezzen.

Oktatás. No ez az a terület, ahol én nem igazán látok óriási problémákat. Leszámítva a ’60-as évek fílinget, de itt még ezt is betudhatjuk patinának. Szerintem akinek jó esze van, az akár most, akár 10, 20 vagy 40 évvel ezelőtt kitanulhatta az őt érdeklő tudományok minden csínnyát-bínját, amivel aztán sokra vihette az életben. Talán egy dolgon lehetne még mindig javítani, az esélyegyenlőségen. Bár szerintem itt is jelentős előrelépést jelentett annó a diákhitel bevezetése és a tandíj eltörlése.

No! Kb. így látom én. Mondom, itt most a világnézeti dolgokat és az elveken való rugózást félretettem, és pusztán praktikussági szempontból vizsgáltam az ország helyzetét. Ha elfogadjuk azt a tényt, hogy hosszú távon nem költhet az ország többet, mint amennyit megtermel, félretesszük világnézeteinket, magyarul túl tudunk lépni azon, hogy a Fidesz elvette a nyugdíjunkat és pusztán praktikussági szemszögből vizsgálódunk, akkor szerintem nehéz más következtetésre jutni.

Létrejön a Nemzeti Eszközkezelő Társaság, ez azoknak a 90 napon túli hitelhátralékosoknak nyújthat segítséget, akik a mesterséges árfolyamokon sem tudnak törleszteni, és fizetésképtelenségük miatt elveszítik a lakásukat. Az eszközkezelő megveszi a rossz adósok lakásait (a hitelszerződés szerinti forgalmi érték 55, 50 illetve 35 százalékán), majd bérbe adja az adósoknak.

Index.hu

...  és ereszteni kezdett az ereszcsatorna. A házban lakó Kovács János bérlő - mivel nem az övé a lakás, hanem az államé - levelet írt a Nemzeti Eszközkezelő Társaság helyi képviseletének, hogy ugyan, csinálják már meg az ereszcsatornát, mert a víz veri a falat, és az kezd vizesedni. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság helyi irodájában a levelet először Kiskutasiné Elvirácska levelezési főosztályvezető iktatta (havi bruttó 800.000 Ft-ot keres), majd harminc napon belül továbbította Kiskutasi József lakásügyi főosztályvezető  felé (havi bruttó 800.000 Ft-ot keres), aki harminc napon belül megállapította, hogy ez nem az ő területe, és ezért megkérte Kiskutasi Elemér bérleményügyi előadót (havi 800.000 forintot keres), hogy foglalkozzon az üggyel. Kiskutasi Elemér 30 napon belül levelet írt a bérlőnek, hogy az 2010/C/2/B, a 2009/49/3, a 2007/NDK/NSZK, és közben a huszár lép H4 és matt, valamint Orbán Viktor 2011.05.12-én kiadott irányelvei, miszerint "baszd meg, Gyuri, hogy nem tudjátok megoldani a devizahitelesek problémáit, hogy szakadjon rátok a liberális Isten május elsején!" alapján az ereszcsatorna javítása a Nemzeti Eszközkezelő Társaság feladata, ahhoz a bérlő nem nyúlhat, és a javítás időpontjáról hamarosan tájékoztatást adnak.

... fél év múlva Kovács János bérlő ismét levelet írt a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak, hogy a fal már nagyon nedvesedik, a vakolat pereg, ugyan, csináljanak már valamit, mert ez így nem mehet tovább! A levelet iktatta Kiskutasiné Jolán levelezési alosztályvezető (havi bruttó 800.000 Ft-ot keres), majd 30 napon belül továbbította Kiskutasi Béla mérnöki főfelügyelő felé (havi 800.000 Ft-ot keres). Kiskutasi Béla végre foglalkozott az üggyel, és a helyszíni szemle során megállapította, hogy az ereszcsatorna ereszteni kezdett, emiatt nedvesedik a fal, és lepereg a vakolat. sürgős intézkedésre (az ereszcsatorna cseréjére) van szükség. Kovács János bérlő felajánlotta, hogy elmegy a helyi barkácsboltba, megvásárolja tízezerért, az árát meg majd levonják a lakbérből, de Kiskutasi Béla csóválta a fejét: a 2004-es évi C törvény alapján erre közbeszerzést kell kiírni. A közbeszerzést a Kiskutasi Bt. nyerte félmillió forint értékben; igaz, a másik három pályázó bőven ezen ár alatt vállalta volna, de nem feleltek meg annak a feltételnek, hogy a cég nevének Kiskutasi Bt-nek kell lennie. A Kiskutasi Bt végül megvette az ereszcsatornát a helyi barkácsboltban tízezerért, de mikor kimentek a helyszínre felszerelni, megállapították, hogy a régi ereszcsatorna már annyira szétrohadt, hogy újra kell csinálni az egészet, amihez viszont további anyagra van szükségük. Ezt megírták levélben a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak, ahol Kiskutasiné Elvira a levelet iktatta, majd továbbította, majd...

... egyszer ott fent, a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak leszóltak a kormányból: túl sokat költenek, megszorításokra van szükség, és jó lenne, ha némileg tudnák a bevételeket is növelni, mert le kellene már cserélni a kétéves, elöregedett miniszteri Audikat! A hogyant persze nem írták meg, szabad kezet adtak az ott dolgozóknak. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság vezetője, Lázár-Kiskutasi Jenő (havi bruttó hárommilliót keres) ekkor bekérette a társaság gazdálkodásáról szóló jelentéseket - hároméves vezetősége során először -, elkezdte böngészni, és meglátta, hogy Kovács János bérleményére nagyon sokat kell költeni, nemrég például egy igen drága ereszcserét hajtottak ott végre! Lázár-Kiskutasi Jenő ekkor elővette a számológépet, és számolgatni kezdett: a házat anno tízmillióért vette meg az eszközkezelő, mivel Kovács János elúszott a devizahitellel, és azóta visszabérelteti vele; a bérleti díj azonban még a javításokat sem fedezte, nemhogy a Nemzeti Eszközkezelő Társaság működését! Ez a ház veszteséges a Társaságnak, ezért szabadulni kellene tőle - morfondírozott -, mit csináljunk, mit csináljunk... megvan, ajánljuk fel megvételre Kovács János bérlőnek mondjuk kétmillióért, annyit még tán ki tud fizetni, aztán meg szenvedjen vele ő! Így is lett, és mindenki boldogan élt, míg meg nem halt (különösen Lázár-Kiskutasi Jenő, a társaság vezetője a havi hárommilliós fizetésével és a későbbi magas nyugdíjával).

Természetesen a fenti írás csak a szerző fantáziájának szüleménye, a valósághoz semmi köze, a fenti események egyike sem történhetne meg kis hazánkban! :-)

Egy magyar politikai vitaműsor vagy egy parlamenti közvetítés már önmagában is kabaré, de a humoristák időközönként megpróbálják felülmúlni az életet, több-kevesebb sikerrel :-) Lujzavárosról azt kell tudni, hogy a humor fővárosa, sokminden történik ott, időnként pár szurkoló és Kern András balhézik, máskor meg két párt jelöltje harcol a szavazatokért. A lujzavárosi vitaműsor című jelenetet azért szeretem, mert kiválóan bemutatja azt a képmutatást, amit a politikusok előadnak a választások során. Előadja: Revickzy Gábor, Mikó István, és Rudolf Péter, szerzője pedig ha jól emlékszem, Tóth Tibor. 

Fluor Tomiról bizonyára sokan hallottatok már; ő az a srác, aki a Mizu című dalával tarolt a magyar popzenei piacon, különösen a tinik körében. Fluor bizony belépett a celebek közé, ma már minden nap legalább egy bulvárhír foglalkozik vele, hol Kiszel Tündének szólogat be egy videón, hol plágiummal vádolják, hol meg szüzessége elvesztéséről nyilatkozik. Most nem ezekről a pletykákról lesz szó, nem is arról, hogy jó-e Fluor Tomi vagy sem, hanem magáról a jelenségről, mely már évtizedek óta jelen van a popzenei életben, és melyet rágógumizenének nevezünk.

Mi is az a rágógumizene? A szakzsargon szerint ezek olyan popdalok, melyek ütemére lehet rágógumit rágni, tágabb értelemben olyan sablonos számok, melyek rendkívül fülbemászóak, könnyen dúdolhatóak és szövegük megértése semmilyen mértékben nem terhelik az agysejteket, Ismerkedjünk meg pár ilyennel!

Kezdjük szerintem a Sugar sugar című dallal, mely méltán eltűnt a süllyesztőben, míg a Sláger Rádió újra elő nem hozta, és melynek szerzőjéhez bizony guglizni kellett egy cseppet: szóval az Archies nevű zenekar követte el. a szám szövege végtelenül egyszerű, sugar, sugar, oh, honey, honey - hát, túl mély értelmet ne keressetek benne. De kétségkívül könnyen fogyasztható popzene.

A Beatles méltán lett a világ legnépszerűbb zenekara: nagyon sok műfajban sikerült maradandót alkotniuk, a világ legjobb zenekara kategóriában mindig benne vannak a legjobb ötben; ennek ellenére nekik is sikerült pár borzalmat összehozni, ezek közül az egyik az Ob-la-di ob-la-da című szám, ahol Molly és Desmond összejön, és jól elvannak egymással. Még a Padödö is feldolgozta ezt a roppant mély és érdekfeszítő történetet.

Ugorjunk egy cseppet az időben és a térben: kis hazánkban a 90-es években tombolt a rágógumizene, gagyi popslágerek tömkelege lepte el a hazai piacot, olyan együtteseket és előadókat játszottak a rádiók, melyekről pár év múlva már azt sem tudtuk, kicsodák, és max. az Activity című vetélkedőben tűntek fel egy félórára, persze miután elmagyarázták, hogy honnan is kellene ismernünk őket. (Esetleg az énekesnő később feltűnt egy pornófilmben, és akkor megjegyezték, hogy anno ő énekelt egy számot, de szerencsére azóta jobb dologra használja a száját.) Itt van például a 4F Club elnevezésű zenekar, mely tökéletes rágógumizenét mutat be a Balatoni láz című dalával: napfény járja át a szívem újra, a formás popsikon kis pillangó vigyorog, meg egyebek... kíváncsian várom, mikor dolgozzák fel újra.

... és akkor még sorolhatnánk napestig a rágógumizenéket, például az Aqua Barbie Girl című borzalma is a műfaj egyik kiemelkedő klasszikusává vált, na meg ta-ta-tanárúr ha tudja a választ, mondja miért fáraszt, oóo (Desperado - Tanár úr), ezeket mind-mind egy tinigeneráció dúdolgatta, mikor nem volt jobb dolga.

Fluor is beállt most ebbe a sorba, sebaj, nem kell aggódni, majd elmúlik. Legfeljebb később átáll a gyerekcsináló dalok gyártására - de erről majd egy másik posztban. :-)

Tegnap a legtöbb helyen vezető hír volt Farkas Flórián azon ötlete, mely szerint alanyi jogon lakáshoz juthatnának azon roma családok, ahol legalább egy szülő dolgozik, és a gyerek iskolába jár. A hírt persze azóta finomították, a kormány tán' nem is tudott róla, Farkas egyelőre kitart; a nyilatkozatnak valószínűleg meglehetősen terjedelmes utóélete lesz, és erről minden bizonnyal értesülni fog a híreket valamilyen szinten követő állampolgár.

De nem az Indexről. Az Index „romastratégiája” amúgy is meglehetősen érdekes: „bizonyos híreket, ami kellemetlen a téma szempontjából, elhallgatunk, néha adunk egy helyszíni riportot, illetve blogketrecbe teszünk a történeteket egyoldalúan bemutató, kommentelhetetlen blogokat, és ezzel is sokat teszünk a romák hazai integrációjáért” – gondolhatják ők. Remek példa volt erre Farkas Flórián nyilatkozata: míg szinte az összes hírügynökség vagy portál lehozta a nyilatkozatot, addig az Index hallgatott, mint a sír, és a főcímlapon a rengeteg életbe vágó hír mellett nem juttattak helyet ennek a csekélységnek. Sőt, az Index saját keresője valamint a Google szerint is egy sort sem írtak az ügyről (ez utóbbi állítást remélem, megcáfolják a kommentelők, de bevallom, én eddig nem találtam semmit, még a Belföld rovatban sem). Mi oka lehetett ennek? „Kereskedelmi” szempontból nagyon rossz döntést hoztak, mivel az Origo cikke szinte rögtön a legolvasottabbak közé küzdötte fel magát. Esetleg úgy gondolta az Index, hogy amiről ők nem írnak, az nincs? Elég nevetséges gondolkodásmód ez a „webkettes” világban, nem is tudom, hogyan jöhet ez szóba. Vagy úgy vélték, hogy ez egy jelentéktelen hír, szót sem érdemel – miközben pont az Index képes bármilyen hülyeségből címlapot csinálni? Komolyan mondom, érthetetlen, és a hazai újságírás egyik legnagyobb szégyene, amit az Index tegnap csinált.

(Persze a szexbotrányba keveredett magyar diplomatáról volt főcímlapos hír (nagyon helyesen), amit egy olyan képpel illusztráltak, amelyen éppen, khm, a dolog közepében voltak. Mármint a címlapon is ott volt a kép.)

Bizony, Farkas Flórián erről beszélt egy portálnak: saját jogán lakáshoz juthatna egy roma család, ha az egyik szülő dolgozik, és a gyerek iskolába jár.

Remek. Ha belegondolok, szegény Bogáncs kolléga még jópár évig (évtizedig?) nyögheti vissza devizahitelét, amit lakásvásárlásra vett fel. Van két tündéri gyermeke, egyik már ovis, ha jól tudom, Bogáncs rendes, bejelentett állásban dolgozik, nem kevés adót fizet, és társadalmunk megbecsült tagja. Azon emberek egyike, akik a vállunkon viszik az országot.

Neki nem jár ingyen lakás.

Jómagam pár év bejelentett állás után külföldre voltam kénytelen "diszidálni", mert az állam olyan szinten lehúzta a fizetésemet, hogy beláttam, normális esetben esélyem sincs saját lakásra (max. hitellel). Most már négy éve Írországban élek, nem szívesen, kényszerből, én nem vagyok olyan multikulti fajta, aki bárhol otthonosan tudja érezni magát. Spórolok ezerrel, nélkülözöm a családot, a barátokat, honvágyam van, de úgy vagyok vele, hogy kibírom, mert így talán hamarabb össze tudok hozni egy lakásra valót, és vissza tudok végre költözni Magyarországra. 

Mert nekem sem jár ingyen lakás.

Erre olvasom, hogy másnak pusztán bőrszín alapján, nevetséges feltételek mellett ez ALANYI JOGON JÁR. Diszkrimináció, rasszizmus? Az. Bogáncsot és engem diszkriminálnak, meg még pár millió embert rajtunk kívül, akiknek legfeljebb az adófizetés joga jár. Ha ebből a javaslatból tényleg lesz valami, abból nagyobb balhé lesz, mint a magánynyugdíjak "megvédéséből", ezt szerintem mindenki látja. Érdekes, hogy diszkriminációról, rasszizmusról beszélnek "ott, fent", de azt senki sem veszi észre, hogy a roma politikusok sokat tesznek azért, hogy ez a dolog jelen legyen a társadalomban, és valósággal szítják a tüzet az ehhez hasonló javaslataikkal. Mert ez az ötlet megint nem fogja elősegíteni a romák és magyarok békés együttélését, ellenkezőleg, a devizahiteleket nyögő, vagy kilakoltatás előtt álló lakosság gyűlölni fogja az alanyi jogon házat kapó roma családot!

Egyelőre abban reménykedem, hogy a döntéshozónak helyén lesz az esze, és az egész javaslatot a kukába vágja. Mert ha nem... abba jobb bele se gondolni.

Hadházi Lászlóról eddig is tudtuk, hogy nagyszerű humorista, de a májusi rádiókabaré nyitószámában valami egészen óriásit alkotott. Nem túlzás kijelenteni, ez a szám (főleg a disznóvágásos rész) akár Hofinak is becsületére vált volna, főleg az ő felejthetetlen előadásmódjában. Ez nem kisebbíti Hadházi érdemeit (épp ellenkezőleg), mindenesetre ha kicsit lassabbra vette volna a tempót, és időnként kiszól a közönségnek, akkor nyugodtan kijelenthetnénk, hogy megvan az új Hofink. De hát a mai kabaré olyan, mint modern világunk: felgyorsult, mindent egy szűk időkeretbe próbálunk bezsúfolni, így időnként nem tudjuk kiélvezni a pillanatot. És hogy még egy párhuzamot vonjak Hadházi László és Hofi Géza között: Hofi Debrecenben volt színész, Hadházi meg debreceni. :-) Mindenesetre már így májusban nyugodtan kijelenthetjük: a következő szám az év egyik legjobb kabarészáma.