Érdekes fejlemények (és akkor finoman fogalmaztam) zajlanak mostanság a gazdaságpolitikában. Egy éve még minden szakértő úgy vélekedett, hogy milyen jót tett a Fidesznek és Orbán Viktornak a Bajnai-kormány, hiszen meghozta azokat a fájdalmas és népszerűtlen intézkedéseket, amelyekkel rendbe tették a költségvetést, így a Fidesznek már csak a babérokat kell learatnia.

Sokan (köztük én is) ezt az álláspontot tekintették etalonnak, éppen ezért derült égből villámcsapásként ért szinte mindenkit kormányunk elmúlt néhány havi ténykedése.

Pedig Orbán jó előre megmondta. Anno kint voltunk a Kossuth-téren a Nemzeti Együttműködés Napján (vagy valami ilyesmin) a választások környékén. Akkor elhangzott Orbán Viktor szájából, hogy élete legnagyobb kihívása előtt áll az ország következő négy évének kormányzásával. Akkor persze még mindenki happy volt, lobogtak a zászlók és szólt a Veled-Vagyunk-Viktor! De valószínű, hogy senki sem gondolta át, hogy mit jelenthetnek ezek a szavak.

Azután jött a 7%-os költségvetési hiány emlegetése, majd éles gazdaságpolitikai irányváltásról cikkeztek a gazdasági lapok. Pedig mai szemmel az tűnik valószínűnek Orbán fenti szavaiból, hogy bizony már akkor, 2010 áprilisában tudta, hogy milyen súlyos döntéseket kell majd kormányának meghoznia. A szükséges intézkedések már ott lehettek az asztalán.

Ma persze már más a helyzet. Mindenki Orbán ellenzékben mondott szavait citálja, megy a demokráciaféltés, a „nem erről volt szó”, és a visszamenőleges intézkedések gyalázása. Teljes joggal.

Orbán mondatából kiindulva azonban az elmúlt egy év nem szólt másról, mint arról, hogy „hogy adjuk be mindezt a népnek?”, hogy ne járjunk úgy, mint a Gyurcsány. Erre elment egy év, de az emberek meggyőzése végül is sikeresnek mondható.

Hiszen mi is történt? Átalakul a nyugdíjrendszer, ami jelen formájában mind a magánrendszerben maradóknak, mind a visszalépőknek egy tömény megszorítás, avagy igazodás a realitásokhoz.

Átalakul a felsőoktatási rendszer, csökken a hallgatók és az egyetemek száma. Megszorítások a tömegközlekedésben és a gyógyszerkasszánál. Súlyos szigorítások a munka világában: táppénz csökkentése, passzív táppénz megszüntetése, rokkantnyugdíjazás szigorítása, munkavállalói jogok megnyirbálása, fizetett szabadság csökkentése…stb. Egyszóval bevezetésre kerülnek azok a szabályozók, amelyek lehetővé teszik, hogy az ország működőképes maradjon olyan örökölt, és valószínűleg folytatódó demográfiai helyzetben is, amikor száz felnőttnek tartósan mindössze 65 utóda születik. A gyermekvállalás ösztönzése még középtávon is csak ront a helyzeten, hiszen az esetlegesen megszületendő „többletgyerekek” még jó ideig csak további terhet jelentenek, minimum 20 év, hogy azok termelni kezdjenek.

Ellenben egykulcsos adó bevezetése egy rendkívül alacsony kulccsal. (Persze nálunk ez is megszorításként csapódik le, holott sok EU-s országban irigykedni fognak rá.), Családi adókedvezmények bevezetése. Az örökölt problémák kezelése a lakáshitelezés területén, közmunkaprogram.

Összességében azt lehet mondani, hogy nagyot fordult a közgondolkodás az elmúlt egy évben. Bár már évek óta szállóigévé vált a fiatalabb generációk körében, hogy „én már úgysem kapok nyugdíjat”, valahogy mégsem gondolta ezt senki komolyan. Most azonban mintha mindenki rádöbbent volna, hogy bizony itt tenni kellene valamit a jövőnk biztosítása érdekében.

Szerintem már nincs ember az országban, aki ne látná be, hogy bizony a meghozott, vagy közeljövőben meghozandó szigorításokra szükség van (a módszerekben persze lehet vita, de az intézkedések szükségességében aligha). A kormány szinte naponta sokkol újabb és újabb, korábban elképzelhetetlennek tűnő bejelentésekkel. Az embernek az az érzése, hogy ezek a fideszesek megőrültek. Ilyen intézkedésekkel az utolsó szavazójukat is elveszítik pillanatok alatt. Úgy tűnik, a fiúk eltökélték magukat, hogy véghezviszik a reformokat, véghezviszik Magyarország újraszervezését, még ha beledöglenek/beledöglünk is. Persze a kormányt nagyon utálni fogjuk, de most az látszik, hogy ha akarunk, ha nem, pár év múlva ott leszünk a legversenyképesebb országok táborában.

Hogy ezt a versenyképes országot ki fogja vezetni 2014-től, az egyre nagyobb homály. Egyre nő az esélye, hogy nem Orbán Viktor lesz az. De hogy az új kormányban nem lesz MSZP, Jobbik és LMP sem, az is egyre biztosabb. Meg az is, hogy ez az új kormány nem azzal fogja kezdeni, hogy visszaküldi nyugdíjba a 40-es tűzoltókat, visszaadja az arányos állami nyugdíjat a manyup-ban maradó felső százezernek, vagy éppen újra bevezeti az adójóváírást a minimálbér adómentessége érdekében.

A múlt heti érettségi szerintem nem volt annyira nehéz: a matekot egész korrektül meg tudtam volna csinálni, és az irodalom kérdésekből is ki tudtam volna hozni valamit. Sokan szerint ebben semmi csoda nincs, mert az érettségi évről-évre könnyebb lesz, mivel egyre kisebbek a követelmények - hogy ez igaz-e vagy sem, nem tisztem eldönteni, inkább mutatok egy kabaréjelenetet, melyben egy jövőben játszódó érettségit hallgathattok meg. A felvétel az 1998-as Humorfesztiválon hangzott el, a szerzője nem más, mint az akkor még zöldfülűnek számító Liktai Gergely, az előadó pedig Rudolf Péter és Benedek Tibor. Vajon kinek menne Petőfi és Arany KÜLSŐ összehasonlítása? :-)

Mit lehet kezdeni egy négyéves követeléssel? Ez a poszt egy kicsit "énposzt" jellegű lesz, mert velem történt meg, és a végén szeretném a kedves olvasó tanácsát kérni, mit érdemes tenni ilyen helyzetben. 

2006-2007-ben a régi albérletemben szerződésem volt a UPC-vel; mai szemmel nézve meglehetősen borsos áron, havi 9990 Ft-ért szolgáltattak nekem internetet. Később az élet máshogy alakult, a szerződést szépen felmondtam (a "hűségidőn" már túl voltam ekkor), az albérletből kiköltöztem, később jöttek is az UPC szerelők, leszerelték a netet, a dolog el lett intéztve. Gondoltam én. 

Ugyanis a minap a volt főbérlőm küldött (pontosabban továbbküldött) egy levelet, melyben egy faktoringcég 9337 Ft-ot követel tőlem, mert a levél szerint megvette a UPC-től a UPC velem szembeni követelését. Eleve, már az összeg is érdekes, ugyanis ez a 9337 Ft a mindenfajta díjakkal és kamatokkal értendő, és figyelembe véve, hogy a 9990-es havidíjat sárga csekkeken fizettem, és azt is, hogy lehetetlen kevesebb pénzzel kifizetni a 9990-es csekket, halvány lila gőzöm sincs róla, milyen tartozás lehet ez. Azt ne kérdezzétek, hol vannak a befizetést igazoló bizonylatok, a fene tudja így négy év után (én vagyok a hülye, tudom). Mindenesetre ha valami több tízezres izé lenne, akkor rá lehetne fogni arra, hogy elfelejtettem befizetni egy csekket, de pár ezres tartozásra mit lehet ráfogni? Pláne, hogy erről az állítólagos párezres tartozásról nem kaptam semmit.

Természetesen gyorsan utánanéztem a neten a témának, és több érdekes dolgot is találtam: sokan hivatkoznak arra, hogy az ilyen jellegű tartozások 1 év alatt elévülnek (tán' itt nem öt év az elévülési idő), persze csak akkor, ha az ember nem kap felszólító levelet. Nos, én nem kaptam, habár a helyzetet bonyolítja, hogy elköltöztem az albérletből, de a főbérlő rendes volt, a későbbiekben is továbbított minden levelet, mint ahogy ezt is, így négy év után. Szóval inkább fogalmazzunk úgy, hogy tudomásom és a főbérlő tudomása szerint semmilyen felszólítót nem kaptam az évek során. Tényleg, az ilyet hogyan lehet bizonyítani? Azt olvastam, hogy ezt az elévülést nekem jeleznem kell a faktorcég felé, és akkor rendben van (?). (Érdekesség: UPC ügyeket lehet neten is intézni, én anno megváltoztattam a lakcímemet, tehát elvileg ha valami bajuk van, akkor a jó lakcímre kellene küldeni a leveleket, nem a volt albérletembe!)

Megoldás lehetne az is, hogy nem foglalkozom velük, pláne, hogy azóta külföldön élek (igaz, haza szeretnék menni a közeljövőben), amúgy sincs min behajtani, vagy legalábbis körülményes lenne a külföldi fizetésemből letiltatni :-) De nem akarok "sunyigeci" lenni, mert legjobb tudomásom szerint nem én vagyok a hunyó, szeretném lezárni az ügyet. Az is megoldás lehet persze, hogy fizessem be ezt az összeget, nem olyan nagy, meg ez akár nőhet is, mert ha per lesz belőle, az ezzel kapcsolatos vesződség többe fog kerülni - akkor is, ha nekem lesz igazam. És persze az is megoldás lehet, hogy kifogásolom a tartozást, kérem, hogy mutassák meg, mi az, habár a gond ott van, hogy a fene tudja, hol vannak már a befizetést igazoló csekkek, szóval ez akár vissza is üthet.

Szóval szerintetek mit tegyek? Melyik megoldást érdemes választanom?

Bogáncs kolléga írt egy remek posztot a progresszív és az egykulcsos adózásról, melyben a példa szerint a 2000 forintos (10 üveg) sört a következőképpen fizették ki az italozók: bankvezér: 1300 Ft, informatikus: 500 Ft, mozdonyvezető: 120 Ft, gyári munkás: 50 Ft, 6 minimálbéres: 5-5 Ft. Bogáncs példájában a résztvevők összevesztek azon, hogy ez igazságos-e vagy sem (lefordítom: ott legalább volt társadalmi párbeszéd :-), én azonban továbbgondolom a történetet: jött a Fidesz a kocsmáros képében, és úgy döntött, hogy a NER keretein belül majd ő rendet tesz!

Ki is jelölte az irányt: nehogy már ennyire egyenlőtlenül fizessenek, legyen adócsökkentés, egykulcsos adó, NER, jólét, béke, szeretett, meg társadalmi gazságosság (ez a fránya i betű mindig lemarad az elejéről), és ezért a következőképpen osztotta ki a számlát: bankvezér: 600 Ft, informatikus: 300 Ft, mozdonyvezető: 120 Ft, gyári munkás: 60 Ft, 6 minimálbéres: 10 Ft. És boldog volt a kocsmáros, hiszen így mindenképpen igazságosabb a rendszer.

Viszont mikor kasszát csinált, rájött, hogy valami nem stimmel: az eddigi 2000 Ft helyett ugyanis mindössze 1140 Ft érkezett be a 20 sör után! Ebből ő nem tud megélni, tönkre fog menni, és kénytelen lesz a szomszéd kocsmároshoz átmenni kölcsönkérni, de azt amúgy is nagyon utálta, a nyáron is összeveszett vele, így ezt a lehetőséget gyorsan elvetette. Ezért egy másik megoldást választott: megmondta az italozó társaságnak, hogy sajnos ez így tarthatatlan, és kénytelen lesz mindenkitől elvenni ööö megvédeni a saját kabátját, amúgy is minek az, meleg idő van kint, plusz 20 fok. A társaság odaadta, habár nem voltak boldogok ettől. Közben persze a minimálbéresek sírtak, hogy nehezen tudják fizetni a sör árát, de ők így jártak.

A következő este ismét együtt ivott a tíz ember, a kocsmáros ismét kiosztotta a számlát, és ismét megdöbbenve tapasztalta, hogy mindössze 1140 Ft gyűlt össze. Titokban reménykedett, hogy a bankvezér majd esetleg több borravalót ad, vagy rendel még pár üveget a társaságnak, de nem, az már ivott eleget, nem fért bele több. A kocsmáros mivel látta, hogy mást már nem tud elvenni, kiállt a többiek elé, és közölte velük: sajnos nincs elég bevétele, ezért kénytelen lesz csökkenteni a rezsit, például mostantól rosszabb sört szerez be, télen nem lesz fűtés, stb. cserében viszont csökkenteni tudja a sör árát; na nem mintha a jelenlévőknek kevesebbet kellene majd fizetniük, de legalább a kocsma fenntartható lesz. Az asztaltársaság amúgy is be volt rúgva, úgyhogy rábólintott.

Majd eljött a tél, a kocsmában hideg volt, a sör is rossz volt, így a bankvezér és az informatikus úgy döntött, hogy a fene fog ezért ennyit fizetni, és átmentek a szomszéd kocsmába. Az ottmaradtak (mozdonyvezető, gyári munkás, 6 minimálbéres) viszont nem tudták a számlát kiegyenlíteni, így a kocsma szép csendben tönkre is ment a kocsmárossal együtt.
...
A kocsmáros meg egy fülkében húzódott meg, és azt kérdezte magától. vajon mit csinált rosszul?

A címben szereplő kérdést Gyucsány Ferenc tette fel elsősorban saját párttársainak, akik - állítása szerint - saját pozíciójukat féltve vonakodnak szervezeti és működési változásokat végrehajtani az MSZP-ben.

"Sokszor mosolygok magamban, hogy az ilyen-olyan reformokat (egykor?) támogató politikusok milyen elszántan érvelnek a változások ellen, ha saját világukról, pártjukról van szó. Nem időszerű a változás, meg oktalan feszültségeket teremt - mondják. Na és amikor át kellett alakítani az egészségügyi rendszert, vagy a felsőoktatást? Amikor másoknak kellett és kell alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? Vagy csak addig tart a reformpártiság, amíg mások életét teszi bonyolultabbá?" - írta Gyurcsány.

Nos, én általában nem szeretek a mindenkori ellenzékkel foglalkozni, de ezek a szavak eléggé bicskanyitogatóak. Mi történt? Gyurcsány ráébredt, hogy nem jó pártban ül? Úgy tűnik tényleg érik egy új ellenzéki párt létrejötte.

Kérdés, hogy ez lesz-e az az alakulat, amire a Fidesztől elpártolt(?) bizonytalanok várnak. Esetleg a Gyurcsánytól megtisztuló Mszp lesz majd számukra vonzó? Én most úgy látom, hogy egy ilyen lépés a most 20% körüli pártból csinál két 10%-osat. Ha nem két 5%-osat..

Játszunk el a gondolattal! Önnek melyik párt lenne a legszimpatikusabb egy ilyen felállásban?

Tíz jóbarát sörözik a kocsmában. Egy-egy kör, vagyis tíz üveg sör kétezer forintba kerül, a pénzt mindig rendelés előtt dobják össze. A jóbarátok az idők során meglehetősen eltérő karriert futottak be. Valakiből bankvezér lett, valaki viszont minimálbéres közmunkás. A pontos eloszlás így néz ki: 1 bankvezér, 1 informatikus, ők jóval az átlagbér fölött keresnek. 1 mozdonyvezető, ő pont az átlagbért keresi, 1 gyári munkás, ő átlagbér alatt, de minimálbér fölött keres, és 6-an vannak, akik minimálbéren tengetik a napjikat.

A nagyon eltérő jövedelmekből adódik, hogy valaki többet költhet szórakozásra, valaki viszont meg sem engedheti magának önerőből a sörözést. Hogy mégis összejöjjön a rendszeres találkozó, a barátok megegyeztek egy középkategóriás kocsmában, és a költségeket is úgy osztják meg egymás között, hogy a magasabb jövedelműek (progresszív módon) többel járulnak hozzá a sörözéshez, az alacsonyabb jövedelműek javára.

Mint említettem, a tíz üveg sör kétezer forintba kerül. Ezt úgy dobják össze, hogy:

a bankvezér fizet 1300 forintot,

Így összességében mindenki elégedett volt. A bankvezér és az informatikus ugyan egy jobb helyre szeretett volna menni, de tekintettel a kisebb pénzű társaikra megelégedtek a középkategóriás hellyel. Szolidaritásból pedig az arányosnál jóval többel járultak hozzá a költségekhez. Még így is megéri, mondván, hiszen a régi jó cimborákkal így fenntartható a kapcsolat. A minimálbéres barátoknak először ugyan furcsa volt, hogy módosabb barátaik fizetnek helyettük, de mivel önerőből nem telne minden héten a sörözésre, pláne nem egy középkategóriás helyen, viszont ők sem szerettek volna kimaradni a közösségi életből, így belementek, hogy csak jelképes összeget fizetnek.

Egy nap, egy ilyen békésnek tűnő sörözés alkalmával politizálni kezdtek, és hamar eljutottak az egykulcsos adó kérdéséhez. Természetesen a gazdag és a szegény barát egészen más állásponton volt, hogy mi is lenne az igazságos adórendszer, illetve igazságos-e az arányos adórendszer.

A vita gyorsan elfajult, hamarosan asztalcsapkodások, kiabálás hallatszott a kocsmában. Miután a minimálbéresek és a kisjövedelműek voltak többségben a társaságban, így az ő véleményük került többségbe, miszerint progresszív adórendszer kell, és adómentes minimálbér. A gazdagok meg elmehetnek a sunyiba a terepjáróikkal együtt. Tisztességesen különben sem lehet annyi pénzt megkeresni, biztosan loptak a becsületesen dolgozó kisemberektől.

Ez már sok volt a bankvezérnek, és az informatikusnak. Fogták magukat, kifizették a saját sörüket (két-kétszáz forintot, és távoztak).

Hirtelen gondban lettek a maradók, hiszen eddig ők együttesen csak 200 forintot szoktak bedobni a közösbe, most viszont 1800 forintra rúg a számla. Maradva a korábban meghatározott progresszív elveknél a következő megosztás jött volna ki a költségekben:

mozdonyvezető 1080 Ft,

Az új számokat látva minimálbéresek szívták a fogukat a költségek miatt, de legjobban a mozdonyvezető sápítozott, mondván, hogy igaz, hogy ő többet keres a minimálbérnél, de azért ő sem úszkál a javakban, 1080 Ft-ot nem tud kifizetni egy üveg sörre. Az asszony el is hagyná, ha ez kiderülne. A gyári munkás hasonlóan vélekedett. Ők is úgy döntöttek, hogy befejezik ezt a sörözősdit a jövőben. Így ért véget a mulatság.

Mi lett a végeredménye a vitának? A jómódúbbak csak a barátaikat veszítették el, eljártak máshová sörözni. A szegényeknek viszont a barátság mellett a heti rendes sörözésről is le kell mondaniuk a jövőben.

Valahol így van ez az adórendszerrel is. A jómódúak egyetértenek a társadalmi szolidaritással, és jövedelmi helyzetüknél fogva jóval többet dobnak be a közösbe. De nem lehet (sokszor nem is jogos) minden határon túl terhelni őket, ráadásul még emellett kígyót-békát is kiabálni rájuk. Egy bankvezérnek vagy egy informatikusnak jól csengő diplomája, nyelvismerete, versenyképes tudása van. Ha úgy érzik, hogy a társadalom, ahol élnek nem igazságos velük, akkor könnyen odébb tudnak állni egy másik országba, ahol megbecsülik őket. Ha pedig felbomlik a társadalmi szolidaritás, mindenki rosszul jár. Ki többet, ki kevesebbet veszít, de mindenki veszít.

Néhány megnyugtató és néhány nyugtalanító tanulságot levonhatunk az újabb alkotmánybírósági ítéletből, amely újfent elkaszálta a végkielégítésekre öt évre visszamenőlegesen kivetett különadót.

Megnyugtató, hogy minden ezzel ellentétes propaganda ellenére működik a magyar demokráciában a fékek és ellensúlyok rendszere.

Megnyugtató, hogy mégsem Orbán által kézivezérelt az Alkotmánybíróság, ahogy azt szintén sokan sugallták, hanem az ott ülő – bárki által is kinevezett – talárosok az esküjüknek megfelelően a hatályos alkotmány alapján és a legjobb tudásuk szerint hozzák meg döntéseiket. Azt hiszem, ez a legfontosabb.

Ugyanakkor nyugtalanító is a dolog, hiszen a döntés ellentétes az emberek igazságérzetével. A kisemberben joggal merülhet fel ismét a gyanú, hogy itt bizony csak a gazdagoknak, a milliós/tízmilliós végkielégítéseket felvevőknek vannak jogaik, miközben rajtuk újra és újra csak megszorítanak. Egy havi nettó százezerből, vagy akár kétszázezerből élőnek nehéz azt elmagyarázni, hogy miért jár valakinek egy-két év munka után tízmilliós végkielégítés.

Persze az alkotmánybíróság érzékelte, hogy kényes témában dönt, ezért nagyon korrekten próbálta minél érthetőbben elmagyarázni döntésének okait: Amikor öt évvel ezelőtt a delikvens felvette a végkielégítését, akkor azt az akkori törvények szerint jogosan tette. Joggal élt abban a hiszemben, hogy az a pénz az övé, azzal szabadon rendelkezhet, szabadon elköltheti. Márpedig ha már elköltötte, akkor ugye nem tudja azt visszafizetni, hiszen nem számíthatott arra, hogy egyszer azt majd visszaveszik tőle.

Persze józan paraszti ésszel ez érthető, ugyanakkor józan paraszti ésszel lehet ez ellen érvelni is, lásd feljebb.

Mai kérdésünk az alkotmánybíróság döntésével kapcsolatos:

A magyar politikai-gazdasági elitben számtalan "népmesei hőst" találunk; felnézünk rájuk, elismerjük őket, és sokszor, mint a mesében, a csodát is várjuk tőlük. A hazai népmesei hősök azonban inkább a rövid emlékezetnek köszönhetően váltak népmesei hőssé, és nem a tetteik, "csodáik" jogosították fel őket erre a titulusra. Ezt a rövid emlékezetet hangsúlyosan ki szeretném emelni,

Az első ilyen rendszerváltáskori népmesei hős talán Horn Gyula volt. Az egykori pufajkástól, és a szocialista rendszer hű kiszolgálójától sokan várták 1994-ben a háromhatvanas kenyeret meg a szociális biztonságot, aztán kaptak helyette egy kis Bokros csomagot, meg sok-sok privatizációt. Orbán is népmesei hősként indult 1998-ban, a "fiatal, romlatlan politikust" testesítette meg, aztán persze sokan csalódtak, mikor ezt a fiatal, romlatlan politikust elvitte az Ezüsthajó, így ez a várakozás sem végződött Happy End-del, illetve azzal végződött, csak másként. És nemsokára feltűntek a "csúnyább" népmesei hősök, akik nem éppen szegénylegények voltak, hanem olyan urak, akik a rendszerváltás környékén sikeresen halásztak a zavarosban, majd tíz év múlva már elismert, sikeres üzletemberek szerepében akartak tetszelegni. A nép persze be is kajálta a mesét, és sikerült megválasztani egy ilyet miniszterelnöknek, meg pár hasonlót miniszternek, csak az volt a probléma, hogy pont a butábbak kerültek hatalomra, az igazán "okos" hasonlószőrűek ugyanis nem rakták magukat kirakatba, inkább háttérben maradtak; a butábbja, aki meg kirakatba rakta magát, csodálkozott, hogy hogyan lepleződik le a múltja, és hogyan mászik rá (sajnos csak) időnként az igazságszolgáltatás is egykori kétes ügyeire. És nemsokára ismét jött Orbán, csak ő már nem mint népmesei hős, hanem egyenesen mint a Messiás, aztán most meg csodálkoznak a népek, hogy "látod, milyen agresszívan viselkedik Orbán"? És én legszívesebben visszakérdeznék: tessék mondani, hol tetszettek élni 1998 és 2002 között? Vagy ismét el tetszettek felejteni?

És most itt az új népmesei hős, Bajnai, akinek szavait csillogó szemmel hallgatják egyes ifjoncok, aki a SZAKÉRTŐ és a ROMLATLAN egyben, és akit sokan egyenesen Orbán következő kihívójának tekintenek. Persze Bajnai helyzete sem olyan egyszerű, imádásához ott is meg kell nyomni a "delete" gombot, ráadásul meglehetősen sok adatállományt törölni kell, nehogy kétségeink legyenek. A Hajdú Bét botrány például nagyon nem illik a képbe, persze meg lehet magyarázni, habár kétségeim vannak, mit szólnának a magyarázók, ha ez a dolog a saját munkahelyükön történik. Aztán nem árt törölni azt a tényt, hogy Bajnai ilyen-olyan kormánybiztos és miniszter volt az elkúrás idején, ahol kétségkívül nem kívülállóként tengette mindennapjait. És jön a harmadik nagy mítosz: a Bajnai csomag.

Arról nem érdemes vitát nyitni, szükség volt-e ezekre az intézkedésekre vagy nem; hazánk 2008-2009 környékén olyan helyzetbe került, mint az a rabló, akit sok-sok évi bűnös tevékenység után sarokba szorítanak a rendőrök, és közlik vele, hogy vagy leteszi a fegyvert, és azt teszi, amit mondanak neki, vagy lelövik. Erről szólt az IMF hitel: vagy azt tesszük, amit ők diktálnak, és akkor kapunk pénzt, vagy pedig ki lehet állni az ország elé, és bejelenteni, hogy pl. sajnos nincs pénz a következő havi nyugdíjakra (valahol ez az államcsőd). Ennek az ára pedig A CSOMAG volt, amit sokan Bajnai agyszüleményeként adnak el, pedig ő mint végrehajtó jeleskedett, miután nem volt más lehetőség. Emlékezzünk csak vissza: a 13. havi nyugdíj eltörlése, a kiadásvágás a költségvetési szférában, meg az egyéb finomságok nem érték újdonságként a népet, már Gyurcsány idején tudtuk, hogy végre lesz hajtva, csak éppen Ferink nem vállalta be (rossz nyelvek szerint nem akarta, hogy ezek az intézkedések a nevéhez kötődjenek, és ezzel is rombolja későbbi visszatérésének esélyeit). Feri lemondása után meg meglehetősen sok ember nem vállalta be, biztosan emlékeztek a 2009-es márciusi "miniszterelnököt keresünk" című össznépi játékra, ahol több ember neve felmerült, mint a magyar futballválogatott összeállítása kapcsán szokott. Tehát a klasszikus tyúk-tojás problematikáját itt könnyen eldönthetjük: előbb volt a program (írta: IMF), melyet meglehetősen nehezen sikerült rányomni Bajnaira, aki akkoriban amúgy sem gondolkodott nagyobb politikusi jövőképben.

Bajnai tehát egy kétségkívül jó végrehajtó volt, szépen betartotta a leírtakat, más kérdés, hogy manapság ez is elég egy népmesei hőssé váláshoz. De neki sem nagyon volt jövőképe, pl. hogy hogyan fizessük vissza az IMF hitelt, meg eleve az összes többi hitelt (gondolom úgy volt vele, hogy majd megújítjuk, aztán meg kinőjük - ez utóbbiban meglehetősen egyetért a jobb- és baloldal, mikor kormányon van), ő sem kezdett bele semmilyen komolyabb reformba (szokták emlegetni az egészségügy-oktatás-államháztartás-nyugdíj négyest, és azt is mindenki tudja, mit kellene tenni) pedig neki aztán már tényleg mindegy volt. De szépen eloltotta a maga és barátai által (is) okozott tüzet, igaz a tűzoltókészüléket az IMF adta hozzá. Mindenesetre felénk ezért legfeljebb kevesebb verés jár, és nem fognak nosztalgiával gondolni az illetőre.

De hogy ne csak Bajnaival foglalkozzunk, engedjetek meg nekem egy jóslatot a 2018-ban ismét népmesei hőssé váló Orbán Viktorról: nem tudom, 2014-ben újraválasztják-e vagy sem, de szinte fogadni mernék, hogy 2018-ban már úgy emlegetik a haza hős vezérét, hogy ő volt az, aki szembeszállt az IMF-fel és az idegen hatalmakkal, és javított az ország helyzetén. A tervezett meglehetősen brutális megszorítások, a nyugdíjpénzek, meg az egyéb dolgok addigra már rég el lesznek felejtve, és ismét csak a szépre fog emlékezni a magyar nép, különösen, ha 2014 után esetleg ellenzékbe kényszerül a nagyúr. Az persze senkit sem fog zavarni, hogy gyakorlatilag Orbán is az IMF programját készül végrehajtani, nem véletlen, hogy annyira lelkesek mostanában. Legfeljebb majd kap egy "többszörös népmesei hős" díjat.

Addig persze még lesz pár másik népmesei hősünk is, akár még Gyurcsány is visszatérhet, vagy itt a legújabb "kedvencem", Tétényi Éva esztergomi polgármester, aki nem bír az esztergomi képviselőtestülettel, de sokak szerint majd pont ő fogja megoldani Magyarország problémáit. Aha. Először rohangálás helyett oldja meg azt a helyi problémát, legalább azzal bizonyítson valamit rátermettségéből. Tétényi amúgy pont fordított utat jár be, mint mondjuk Gyurcsány mert neki még nincs múltja, nem tett szinte semmit, de máris népmesei hős lett, és néhányan rögtön miniszterelnök-aspiránsnak kiáltották ki. De hogy valóban az lesz-e belőle, és mi lesz ennek a mesének a vége, azt majd a jövő dönti el.

Mára én is befejeztem a mesémet, álmodjon mindenki szép kommenteket!

Meglepően sok bejelentést olvashatunk mostanában a sajtóban, hogy különböző vállalkozók, papok, kormányzati tisztségviselők, vagy akár csak szimpla állampolgárok ennyi meg annyi millió forintot fizetnek be az államadósság csökkentő alapba.

Egy-egy ilyen bejelentéskor mindig gondolkodóba esem, hogy mi lehet az indíték? Vannak akik ennyire szívén viselik az ország ügyét, és önként áldoznak a közjóért? Esetleg csak egy jól szervezett propagandagépezetet látunk működni? Vagy esetleg ez is, meg az is?

Ugye többször hallhattuk, hogy az államadósság annyi, hogy minden egyes állampolgárra csecsemőtől a nyugdíjasig, romától az itt letelepedett afrikai menekültig, munkanélkülitől a vezérigazgatóig kétmillió Ft jut belőle.

Tegyük fel, hogy tényleg vannak olyan önzetlen emberek, akik fogják azt a kétmillió forintot, beszorozzák a családjuk létszámával, és a kapott összeget befizetik az alapba. Dicső tettet hajtottak végre? Olyan dolgot tettek amiért kihúzhatják magukat, és emelt fővel járhatnak-kelhetnek az utcán? Egy ismerősökkel folytatott politikai vita hevében fölényesen a vitapartner szemébe vághatja, hogy bizony az ő szava többet ér, mert ő már törlesztett?

Vagy simán csak lúzernek tekinthető az illető, hiszen hatalmas egyéni áldozatot hozott, ami azonban országos szinten gyakorlatilag nulla hatással bír? Épp ezért az a Jani, aki azt mondja, hogy dögöljenek meg, én ugyan be nem fizetek ezeknek egy fillért sem?

Érdekes kérdések ezek. Csináljunk egy szavazást! Ön mennyit tervez befizetni az államadósság csökkentő alapba?

Mit mondjak, meglehetősen nívótlanra sikerült a parlamentben a romákkal kapcsolatos eszmecsere. Nézzük, ki mondott bullshit-eket, és kinek van valamennyire reális képe a dologról:

Pintér Sándor, belügyminiszter:

„Gyöngyöspatán január 1. óta tizenkét kis értékű lopás történt. A Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület megjelenése óta 17 bűncselekményt követtek el Gyöngyöspatán.”

Vollner János, Jobbik:

„A cigányok valósággal letarolták Gyöngyöspatát.”

Schiffer András, LMP:

„A kormánynak nem az emberek a fontosak, hanem a nemzetközi sajtó véleménye.”

Harangozó Tamás, MSZP:

„Orbán maga ismerte be egy vasárnapi tévéinterjúban: arra várt, hogy vér folyjon, hogy végre cselekedhessen. Az új rendőrségi törvény alapján vegzálhatják az állományt.”

Lázár János, Fidesz:

„A Jobbik nyiltan megvédte a szélsőséges, neonáci Szebb Jövőért Egyesületet, amely odament legénykedni, majd amikor a helyiek megverték őket, a rendőrökre vártak megmentésért.” … „2006-ban a szocialista kormány tűrte, hogy neonácik masírozzanak Budapesten, miközben "magyar honfitársaink szemét lövették ki október 23-án."

A reakciók végén Kövér házelnök néhány másodperces technikai szünetet rendelt el, hogy a képviselők, "különösen Szűcs Erika", lehiggadhassanak. – No comment.

Eddig a bullshitek. Nézzük, ki volt az aki azért némi konstruktivitást is mutatott:

Schiffer András, LMP:

„Mi két évvel ezelőtt azért születtünk, hogy a politikai közösséget a XXI. században ne lehessen fasisztákra és antifasisztákra osztani. Ha ezt a felosztást nem lehet meghaladni, az az LMP-nek kudarc.” Schiffer jó cigányemberekkel példálózott, akiket a Jobbik megaláz, amikor csavargókról beszél.

Javasolta, állítsanak fel békehadtesteket az etnikai feszültségek oldására. Felhívta még a figyelmet arra, hogy nem pusztán etnikai, hanem szociális okai vannak a válságnak.

Pintér Sándor, belügyminiszter:

„Azon dolgozunk, hogy a közfoglalkoztatásban mindenkinek tudjunk kenyeret adni. A cigány gyerekek sok esetben azért lettek esélytelenek, mert a szülők nem megfelelően iskoláztatták őket, ezért is volt jó ötlet az iskolalátogatáshoz kötni a családtámogatásokat. Az önvédelem területén, az idős emberek területén is léptünk, mert a kormány megteremtette az önvédelem jogi körülményeit. Közfoglalkoztatási program pedig lesz, százezres nagyságrendben fogunk tudni munkát adni" – Lássuk!

Harrach Péter, KDNP:

„Deviáns életformát folytató családok fenyegetik a békés lakosságot, és ezzel ártanak a cigányság megítélésének is. Erre a problémára rossz választ adtak azok, akik viszontfélemlítéssel próbálkoztak. A Jobbik egyetemlegesen elítélő nyilatkozatot tesz egy népcsoportról."

Az idézőjelek jelen posztban nem szó szerinti idézetet jelölnek, az egyes megszólalók mondanivalóját az index.hu percről-percre cikkéből vettem át.

Összességében elmondható, hogy nívótlan vita folyt a cigányságról. Ezt a problémát így sohasem oldjuk meg! Olyan, mintha minden párt arra várna, hogy az eddigieknél sokkal több vér folyjon. Bár én személy szerint még akkor is kételkednék, hogy ezek valaha is megegyeznek a kérdésben, holott a dolog egyre sürgetőbb.

A Nívó blog javaslata: Ültessük be ezt a 386 embert vitatkozni Gyöngyöspatára az iskola tornatermébe, az udvarra pedig engedjünk be száz doronggal felfegyverzett romát, a Véderő, és a Szebb Jövőért Egyesület tagjait azzal, hogy ha 24 órán belül nem állnak elő egy kompromisszumos, minden párt által támogatott javaslattal, akkor bizony bármely érintett szabadon eltángálhatja őket. Alternatív javaslat: Aki nem hajlik a megegyezésre, azt vessük a ringbe Bob Sapp ellen. :)

Ha pedig megszületik a megállapodás, akkor annak ne legyen kegyelem, aki azt szabotálni próbálja.