Lakhatási támogatást kapnának azok az álláskeresők, akiket a munkaügyi központ legalább három hónapja álláskeresőként tart nyilván, és akik olyan munkaviszonyt létesítenek, hogy az állandó lakóhelyük és munkavégzési helyük közötti távolság legalább 100 kilométer. Origo

Szeretném megkongatni a vészharangokat: ezen a téren nagyon nem jó irányba haladunk! Jó, értem én, a kormány fontosnak tartja a mobilitást, és ezzel a támogatással azt akarja elérni, hogy a "rossz helyen lakók" munkát tudjanak vállalni olyan helyen, ahol szükség van rájuk - de ezt nem tartom normálisnak. Azt is tudom, hogy ezzel erősen szembemegyek a közvélekedéssel, és kapni fogok hideget-meleget, de...

De! Hölgyeim és uraim, döntsük már akkor el, mi a cél: azért dolgozunk, hogy éljünk vagy azért élünk, hogy dolgozzunk? Az ember és a technika rengeteget fejlődött az elmúlt pár évezredben, sőt, elvileg a technikának lassan el kellene érnie azt a színvonalat, hogy az embernek nem is nagyon kellene dolgoznia - megcsinálja helyette a gép -, de nagyon nem ilyen irányba haladunk. Persze ez egy nagyon komplex probléma, mely magában foglalja a vagyonelosztás, egyszerűbben fogalmazva a "kié a gyár?" kérdéskört is, de ma ennek csak egy kis szeletét szeretném kiemelni: a mobilitásét. Mert a mai szemlélet azt mondja: a magyar ember begyöpösödött, nem mobil, letelepszik valahol, aztán nem hajlandó mozdulni. Még egy jobb munkáért sem, hogy a fene a pofáját! Bezzeg Amerikában, ott igen! És az milyen jó! Erre én azt mondom: egy fenét jó! De indítsunk egy kicsit messzebbről.

Az embernek, mint emberi lénynek szüksége van némi biztonságra. Ezen most ne a közbiztonságot értsétek, hanem a létbiztonságot, amibe sok dolog beletartozik: az ember például jobban érzi magát, ha tudja, hogy ma hol fogja álomra lehajtani fejét, mintha nem. És holnap. És holnapután. Az otthon, nemcsak mint építmény, hanem mint valami állandóságot képviselő jelkép, nagyon fontos az ember életében: biztonságot ad, védelmet ad, jelzi, hogy van hová menni, hogy az ember nem céltalanul teng-leng ebben a világban. Aki nem hisz ebben, az képzelje magát bele a következő szituációba: holnap kimegy külföldre, leszáll a gépről, és fogalma sincs, mi merre, és egyáltalán hova. Ugye, milyen rossz érzés? Vagy ugye, milyen rossz, ha nem tudod, holnap hová mész haza? Mert mondjuk nincs hová? Az otthonnak van egy tágabb értelmezése is: a szomszédok, a barátok, az ismerősök, azaz az emberek, akik körülvesznek, és többségükhöz bajban is hozzá tudsz fordulni. Például ha segítség kell, mert csöpög a csap, és nem értesz hozzá. Vagy mikor kóstolót ad egy ismerős. Vagy mikor egyszerűen csak átmész a szomszédba meginni egy kisfröccsöt. Az ember társas lény, és nemcsak a rokoni alapokon nyugvó családra van szüksége, hanem "tágabb családra", azaz ismerősökre is. Tudom, ez furcsán hangzik a mai csodatelefonok és a Facebook világában.

Mi történik, ha azt mondod egy ilyen embernek, hogy menjen arrébb száz kilométert, és éljen ott? Mint az átültetett paradicsompalántával - az elején igencsak rosszul fogja érezni magát, aztán persze később kivirul, ha jó földbe ülteted. Hiszen ott, a távolban is gyökeret ereszt, kiépíti kapcsolatait, otthont teremt - látszólag tehát minden rendben. Igen ám, csak ez a mai mobilitásmánia folyamatos mobilitást vár el, azaz nem enged, hogy letelepedj bárhol is, és gyökeret verj! Azt mondják, hogy egyik nap itt van rád szükség, a következőn ott, aztán meg amott! És újabban ez a kormány támogatásával megy! Túlzásnak tartjátok, amit írok? Mutassak álláshirdetéseket, kilenc megyére kiterjedő mobilitási feltétellel? Ez speciel az egyik nagy multi... Vagy olyan embereket, akik már fél Magyarországot bejárták, mert a munkáltatójuk erre utasította őket? Milyen életük lehet? Milyen lehet megmondani a gyereknek, hogy akkor másik iskola következik, tessék újra beilleszkedni? Vagy anyukának, hogy mostantól a barátnőzés legfeljebb telefonon lesz, majd talál új barátnőket az új helyen? És mindezt akár többször is? 

Persze, van más választás is: az ingázás. Mert ott a kocsi, a vonat, a busz, ma már simán lehet száz kilométereket utazni egy napon belül, más kérdés, hogy az utazás órái és a munkaidő annyit elvesz a napból, hogy az ember csak aludni jár haza. És akkor ismét felteszem a kérdést: azért élünk, hogy dolgozzunk? És normális ez? És nekem ne jöjjön senki a nyugati példákkal! Az orbáni elképzelés szerint már a minimálbéres is ingázzon nyugodtan, annyi pénzért, amennyiért nyugati kollégája beintene a munkáltatójának, nemhogy még száz kilométert utazzon miatta! Konkrétan azt várják el, hogy a szabolcsi emberke hagyja ott a családját egy hétre, és menjen el mondjuk Győrbe robotolni. Normális? Mondjátok amúgy nyugodtan, hogy maradi vagyok, igen, ha ez az új világ azt jelenti, hogy emberek milliói fognak munkásszállóról-munkásszállóra meg albérletről-albérletre vándorolni, és ez lesz az a fene nagy haladás meg fejlődés, amit az ember pár százezer éves történelme során elért, akkor büszkén vállalom maradiságomat!

Jajj, és a poént még nem is mondtam: miközben sokan bólogatnak arra, hogy "igen, a magyar lakosság sajnos nem mobil", közben megy a sírás, hogy kihalnak a falvak, a fiatalok többsége Budapestre költözik, és az egész ország egy hatalmas vízfej. De bevallom, a munkaadókat sem tudom sajnálni: odatelepítik azt a nyamvadt telefonos ügyfélszolgálatot (bocsánat, customer helpdesk support-beport átport meg odaport, mert magyarul már nem tudunk) a méregdrága budapesti irodaházba, aztán meg sírnak, hogy "jaaaj, olyan nehéz munkaerőt kapni!" - miközben egy vidéki nagyvárosban ott lenne egy rakat diplomás fiatal, aki boldogan elvégezné ugyanazt a munkát, akár picit kevesebb pénzért is, ha városában maradhatna. De mesélhetnék az egymás hegyén-hátán lévő gyárakról is, ahol már szinte nincs is helyi dolgozó, hanem Kelet-Magyarországról hordják oda a munkásokat, mert a helyi röhögve átmegy a mellette lévő gyárba, ha nem tetszik neki valami. Persze, itt is megy a sírás, mekkora költséget jelent a munkásszálló, a busz, de nem baj, itt fognak bővíteni, eszükbe sem jut telephelyet létesíteni arra messze! Akkor egyék meg, amit főztek, de ez már megint egy másik, összetettebb téma.

Ez a "lakás vagy munkahely" kérdéskör nálunk is felmerült, mikor idén hazatelepültünk messzi külföldről. Ismerőseim-családtagjaim két pártra szakadtak: egyik tábor azt mondta, először keressek munkát, utána a munkahelyhez közel házat, a másik meg fordítva. A másik tábor győzött (pontosabban nem is kellett győznie, ez számomra nem volt kérdés): az ember életében várhatóan többször fog munkahelyet váltani, mint otthont. Hogy nézne már ki, hogy odaköltözöm egy munkahely mellé, nem kis költséggel, majd ha pár hónapon belül kiderül, hogy nem tetszik, akkor mi van? Költözzek újra? Mi vagyok én, költözőmadár? Na meg ki garantálja, hogy az asszony is ugyanott talál munkát? És akkor melyikünkéhez költözzünk közelebb? Így inkább házat kerestünk először, majd ahhoz munkahelyet - a közelben.

Kedves munkaadók, kedves kormány! Szeretném felhívni a tisztelt figyelmüket: emberek vagyunk, mint önök! Még egyszer leírom, csupa nagybetűvel: EMBEREK! Ha egy állatot elkezdenek összevissza hurcolászni, azonnal ott az összes állatvédő meg hatóság, hogy ezzel sértik az állat jogait meg biztonságérzetét! Ha egy embert akarnak hurcolászni, akkor meg jön a duma, hogy "mobilnak kell lenni", sőt, mint a poszt eleji idézetből kiderül, még támogatják is! NEM! Ne ezt tessék támogatni, hanem akkor már inkább azt, hogy ne legyen ilyen vízfejű az ország! A kedves kormány igencsak példát mutathatna, például mit keres a Vidékfejlesztési Minisztérium Budapesten? Nincs elég diplomás (agrár meg másmilyen is) mondjuk Debrecenben?

És a poszt eleji kérdést megválaszolva: nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk, hogy éljünk! Elvárom a kormánytól és az összes piaci szereplőtől, hogy ebbe az irányba vigye a dolgokat, és vegyék figyelembe a humán tényezőket is! Legfőképpen azért, mert ők is emberek...

Aki internetes blogokat, fórumokat olvas, az előtt nem újdonság, mekkora zsigeri Orbán-gyűlölet alakult ki itt a neten az utóbbi hónapokban, vagy inkább a kormányváltás óta. Kétségtelen, hogy a két éve tartó kormányzás alatt számtalan ellenséget szerzett magának a miniszterelnök. Sok érdeket sértett, sokaknak a tyúkszemére lépett, sokan csalódtak benne, mert nem arra számítottak, mint ami bekövetkezett, sokaknak csökkent, vagy legalábbis nem növekedett a reálbére, sokakban félelmet ébresztett az új alkotmányos környezet kialakítása, valamint a demokráciát garantálni hivatott intézmények átalakítása, vagy éppen a magánnyugdíjrendszer módszeres és tudatos elsorvasztása, a nyugdíjeinstand, ahogy itt a neten mondani szokás. Csak olaj volt a tűzre, hogy számtalan korrupciógyanús ügy is napvilágot látott mind ez idő alatt. Mindezekért többnyire jogosan  és alappal bírálható a miniszterelnök.

Fenti lista ráadásul korántsem teljes, de sok embernek ennek a fele is elegendő ahhoz, hogy éktelen haragra gerjedjen, és haragjának, dühének nap mint nap hangot adjon. Mások türelmesebbek, vagy támogatóbbak. Vagy azért, mert jól jártak az elmúlt időszakban, vagy mert őket nem érintették közvetlenül és azonnal negatív hatások. Megint mások nagyon is egyetértettek számos intézkedéssel, sok bili kiborogatásával, amelyeket az Orbán-kormány megtett. Mindenkinek szíve joga eldönteni, hogy mit tart legfontosabbnak, mit tart prioritásnak az életben, a politikában vagy éppen a gazdaságban, és ez alapján támogassa, vagy bírálja a kormányt.

Van azonban egy olyan jelenség, amely ellen egy igaz demokrata még akkor is fellép, ha a kormány legjobb meggyőződése szerint rendkívül rosszul végzi a munkáját. Ez pedig az igaztalan vád. Az ember legyen korrekt. A politika ne indulatokból, ne zsigerből jövő elvakult és alaptalan vádaskodásokból, hanem higgadt, nyugodt érvelésből, kulturált vitából kell, hogy álljon. Egy valódi demokrata, egy felelős ember ekként gondolkodik. Még akkor is, ha jogosan mondja bárki, hogy Orbánék is kritikán aluli módon bírálták a korábbi kormányokat.

Így tesz most a Nívó blog is. Fellépünk a hazugság, az alaptalan vádaskodás, az olcsó populizmus ellen. Hisszük, hogy nem szabad elfogadni azt a hozzáállást, hogy ha egy politikust nem szeretünk, akkor annak minden szava csakis hazugság lehet, bárki bármelyik mondatát gondolkodás nélkül nyugodt szívvel hazugságnak könyvelheti el. Legyen szó akár Orbánról, akár Gyurcsányról. Pedig erre a mentalitásra próbált ráerősíteni tegnap a Ténytár blog is, mely szinte egész nap előkelő helyen címlapon szerepelt feltehetően magas olvasottsággal ’Orbán Viktor levele: három mondat, három hazugság’ címmel.

A téma a legújabb Nemzeti Konzultációhoz csatolva kiküldött miniszterelnöki propagandalevél volt. Nyugodtan nevezhetjük így, hiszen a levél valóban a nehézségeket, a negatív tendenciákat és a kudarcokat elhallgatva, a pozitív tendenciákat, a meginduló kedvező folyamatokat és a sikereket emelte ki. A tájékoztatásnak ezt a módját – ha definíciószerűen nem is – de bizonyos értelemben hazugságnak is lehet nevezni, hiszen ha tisztán akar látni az ember, akkor a jó és a rossz dolgokat egyaránt mérlegelnie kell. Minderre önmagában a miniszterelnöki levél alapján senkinek sincs módja.

A Ténytár blog azonban nem ezt az útját választotta kritikájához. Bizonyos mondatokat ragadott ki, értelmezett szándékosan félre, és ez alapján vezette le, hogy ők bizony Orbán Viktort újabb hazugságokon érték, ahogy fogalmaztak: „A miniszterelnöki üzenet bár meglehetősen rövidke, mégis hemzseg a hazugságoktól.” A Ténytár cikke a továbbiakban idézi is ezeket a hazugságnak tartott mondatokat, rendre indokolva olykor elképesztő, bizonyos szemszögből nézve akár hazugnak is mondható módon, hogy melyik miért hazugság.

Nézzük sorban ezeket a Ténytár blog által idézett, hazugságnak titulált miniszterelnöki mondatokat:

„Az elmúlt két évben mi magyarok sikeresen szálltunk szembe az európai válsággal.”

„Európában egyedülálló módon kimentettük a devizahiteleseket…”

„...befagyasztottuk a rezsiköltségeket...”

„Ma már Európa is elismeri, hogy Magyarország jobban teljesít, mint a legtöbb európai állam.”

Csupa olyan mondatok, vagy félmondatok ezek, amelyeket így is lehet érteni, meg úgy is. Nyilván, ha érzelmi alapon közelítünk, akkor bármelyikre gyorsan rámondhatjuk, hogy hazugság. Ha objektívek akarunk maradni, akkor azért árnyaltabb a helyzet. Az eredeti írásra kattintva a kommentekben sokan ki is fejtették ezeket az ellenérveket, képet árnyaló gondolatokat.

Szövegkörnyezetükből kiragadott, többféleképpen is értelmezhető félmondatokat kiforgatni és sima egyszerűséggel rávágni, hogy Magyarország miniszterelnökét hazugságon érte… Nem európai, hanem Európától leszakadó politizálás ez. Úgy is mondhatnánk, hogy Nívón aluli.

Persze lehet azzal takarózni, hogy az csak egy blog, az csak egy vélemény volt, és a szólásszabadságba beleférnek ilyen sarkos kijelentések, vádak is. Mégis nagy tisztelettel azt javasoljuk a Ténytár blognak, hogy olyan dolgokért bírálják és kritizálják Orbán Viktort, amiért tényleg megérdemli. Nagyon sok ilyen dolog van.

Mert az senkinek sem esik jól, ha főcímlapon lehet olvasni róla, hogy hazudik! Ugye, kedves Ténytár blog?!

Pedig logikus lett volna, hogy a Fidesz egy centrumpárt, két oldalán a két szélsőséget jelentő Jobbikkal és MSZP-vel, csak sajnos egyelőre ezt nem sikerült megvalósítaniuk. Sőt, ki lehet jelenteni: ez a stratégia hibás volt, mégpedig két okból is.

1. hiba: A Fidesz nem számolt az LMP-vel

Az egyik ok, hogy nem számoltak az LMP-vel. A Fidesz által képzelt három osztat helyett ugyanis négy osztat van, ebből kettő a Fidesztől balra. (Jobbik-Fidesz-LMP-MSZP)

A legutóbbi közvélemény-kutatási adatok alapján az látszik, hogy ha az Mszp és az LMP szavazóinak számát összeadjuk, akkor ez az együttes tábor nagyságban ugyanakkora, egyes mérések szerint már egy kicsit nagyobb is, mint a Fidesz tábora. Mindez pedig kétségessé teszi azt a régóta fennálló állapotot, hogy a Fidesz abszolút esélyese a 2014-es választásoknak.

Megegyezhet egymással az Mszp és az LMP?

Kérdés, hogy össze lehet-e adni ilyen egyszerűen az Mszp-s és az LMP-s szavazatokat? Ehhez ugyanis szükség van arra, hogy az Mszp és az LMP harmonizálja programját, közös egyéni jelölteket, esetleg közös listát állítson, valamint megegyezzenek egy közös miniszterelnök jelöltben, majd pedig ha megszerezték a mandátumok többségét, akkor koalícióban kormányozzanak. Olyan koalícióban, ahol az Mszp dominál. (A közvélemény kutatók szerint az Mszp 16%-on, az LMP pedig 5%-on áll.)

Kísértetiesen hasonlítana ez a hajdani Mszp-Szdsz koalíciókra. Ebből következik, hogy ha az LMP 5%-os támogatottsággal kormányzati pozíciót vállal, azzal saját sírját ássa meg. A kapitány ugyanis a jóval nagyobb Mszp lenne, aki mellett az LMP csak nehezen tudná szándékaikat érvényesíteni.

De ez már egy másik történet. Lényeg, hogy egy esetleges választási szövetségben a népszerűségi adatok alapján eséllyel indulnának együtt. Kérdés, hogy akarja-e ezt az LMP? 2010-ben nem akarta, megváltozott azóta valami?

2. hiba: A Fidesz nem áll centrum pozícióban a Jobbik és az Mszp tábora között

A másik hiba a Fidesz centrális erő stratégiájában, hogy valójában nem is áll a két szélsőségnek nevezett Jobbik és Mszp között. Valójában a Fideszt megkerülve az Mszp és a Jobbik szavazói szépen vándorolgatnak a két ellenzéki párt között. Erős a gyanú, amit több elemzés is boncolgat, és a számok is azt mutatják, hogy a Jobbik szélesebb szavazótábora az Mszp-től pártolt át a radikális párthoz.

Ahogy a fenti táblázat is mutatja (Forrás: OVB), az Mszp 2006 és 2010 között 16%-nyi szavazót vesztett, pont annyit, mint amennyit a Fidesz (+7%) és a Jobbik (+9%) megnyert. Valószínűleg az Mszp-ben csalódott szavazók pártoltak át a Jobbikhoz és a Fideszhez.  A kis pártoknál pedig az Szdsz 4%-ról lenullázott 2010-re, miközben az LMP nulláról 5%-ra erősödött. Emlékezzünk, az Szdsz és az LMP is alapvetően budapesti bázisú párt. Kísérteties hasonlóság.

Tehát ha ezek a korábban az Mszp-től a Jobbikhoz csapódó választók azt látják, hogy két nagy pólus van kialakulóban, a Fidesz, és a Fidesz ellen szövetkezett Mszp-LMP páros, akkor bizony a Fideszt mindenképpen leváltani akaró jobbikos szavazók könnyen visszatáncolhatnak az Mszp-hez, semminthogy a Jobbikra adjanak egy elvesztett szavazatot. Az ugyanis már most látszik, hogy a Jobbik nem fog labdába rúgni 2014-ben. 2010 óta jottányit sem sikerült növelniük táborukat, sőt mostanában belső pártviták okoznak bizonytalanságot. Tiszaújváros, mint jobbikos mintaváros sem szárnyal valami magasan.

E jobbikos szavazatokkal pedig könnyen átfordulhat a mérleg nyelve az ellenzéki szövetség felé, de egyszersmind tovább csökkentené az LMP súlyát egy felálló, Mszp-LMP kormányban.

Van-e a Fidesznek tartaléka?

Fentiek alapján egyre inkább úgy tűnik, hogy a Fidesz mellett jelenleg kitartó szavazótábor könnyen kevésnek bizonyulhat a 2014-es választások megnyerésére. Ha pedig Orbán Viktor nem akarja azt mondani 2014-ben, hogy sokan voltunk, de már megint nem voltunk elegen, akkor szavazók és szövetségesek után kell néznie, illetve felül kell vizsgálnia a hibás centrális erőtér stratégiáját.

Vissza kell szerezni a 2010 óta elpártolt szavazókat

De mely szavazók jöhetnek szóba? Elsősorban az óriásira duzzadt bizonytalanok tábora, tehát a 2010 óta elvesztett szavazókat, vagy legalább azok egy részét kellene visszaszerezni. Bár az utóbbi időben születtek olyan írások, elemzések, amelyek ebből a Fideszből kiábrándult bizonytalan tömegből egy új pólus kialakulását vizionálták – ilyen például Csigó Péter Milla blogon megjelent posztsorozata - ezek a spekulációk azonban könnyen beláthatóan nem valósak, mint azt már a Nívó blog is kifejtette egy múlt heti írásában. Nincs harmadik pólus! Fidesz, Mszp, Jobbik és LMP van.

Ahogy a fenti ábrán is látszik (Forrás: OVB és 4 nagy közvélemény kutató legfrissebb adatai), 2010 és 2012 között egyetlen jelentősnek mondható választói preferenciaváltozás történt, a Fidesztől elpártolt 14%-nyi szavazó. Ebből a 14%-ből 4% visszatért az Mszp-hez, ahonnan érkeztek, a többi 10% viszont a bizonytalanok táborába került. Feltűnő, hogy a Jobbik, és az LMP egy jottányit sem erősödött, tehát jelenlegi politikájukat a kiábrándult Fidesz szavazók nem tekintik alternatívának a Fidesszel szemben.

A bizonytalanok tábora most jórészt olyanokból áll, akik vagy sosem szoktak szavazni a választásokon - miért pont most tennék -, vagy pedig Fideszből kiábránduló, de más pártot nem találó emberekről van szó. Kérdés, hogy vissza lehet-e csábítani a korábbi Fidesz-szavazókat a párthoz, és hogyan? Valószínűleg nem lesz könnyű. Jelentős gazdasági sikereket kellene végre elérni ehhez, amelyekből érezhető módon lehetne emelni az életszínvonalat. Be kell bizonyítani, hogy működik a Matolcsy-modell, érdemes volt meghúzni a nadrágszíjat a kormányzás elején.

Fidesz – LMP koalíció?

A másik lehetőség a Fidesz számára a szövetségi politikájának a felülvizsgálata. A jelenlegi 2/3-ados kormányzás lehetővé tette az erőpolitizálást, ami az LMP-t a korábban a Fidesztől és Mszp-től egyenlő távolságról értelemszerűen az Mszp-hez lökte közelebb. De ettől még nem törvényszerű egy Mszp-LMP frigy. Kívánatos lenne, ha a Fidesz engedne bizonyos elveiből, ha a szükség úgy hozná. Főként szimbolikus ügyekre gondoljunk, olyanokra amit a választók döntő többségét hidegen hagyják, de az LMP-nek és az LMP szavazóinak nagyon fontosak. Ilyenek egyes szimbolikusnak mondható kérdések a demokratikus garanciákról, a médiaszabályozás, vagy az igazságszolgáltatás rendszerének felülvizsgálatáról, vagy esetleg alkotmánymódosító kompromiszumokat is lehetne kötni. Hangsúlyosabbá tehetné a Fidesz a környezetvédelmi programját is, ami az LMP-nek szintén kedves lehetne, nem mellesleg az ország is jól járna vele.

Ráadásul egy Fidesz-LMP felállás egy olyan új formáció lenne, amilyen még nem volt, ellentétben egy Mszp-Szdsz koalícióra emlékeztető Mszp-LMP házasság.

Összességében elmondható, hogy ha az LMP úgymond demokratizálná a Fideszt, és számos LMP-s programpont beépülhetne az új kormányprogramba, kidomboríthatná ott ökopárt jellegét, akkor az egy nagyon kívánatos és nyerő felállás lehetne a jövőre nézve.

Sajnos az elmúlt két év nem éppen erről a közeledésről szólt. A Fidesz eddig nem érezte szükségét egy ilyen szövetségnek, az LMP pedig inkább balra kezdett el húzni. Ennek legeklatánsabb jele a munka világával kapcsolatos szerencsétlen, mondhatni demagógiába hajló népszavazási kezdeményezés volt. A Nívó blognak sikerült bebizonyítania azonban, hogy ez egy zsákutca, mert demagóg programnál mindig akad még demagógabb. Az LMP népszavazásra szánt témáiról blogunkon online szavazást rendeztünk, ahol 16 ezer szavazat alapján az jött ki, hogy az LMP javaslatainál nemcsak a még annál is demagógabb javaslatokra, hanem a Fidesz által alkalmazott jelenlegi gyakorlatra is több szavazat érkezett.

A Fidesz-LMP lehetséges jövőbeli szövetségének realitását mutatja azonban, hogy Orbán Viktor gyakorlatilag csak az LMP-t tekinti szalonképesnek a jelenlegi országgyűlésben. Parlamenti közvetítéseket nézve egyértelműen megállapítható, hogy míg a kormányfő - a centrális erőtér stratégiáját követve - az Mszp-s politikusokhoz rendre fölényesen és lekezelően viszonyul, a Jobbikosokat meg tulajdonképpen hülyéknek és butáknak tartja, addig az LMP-s interpelláló képviselőkhöz a legnagyobb tisztelettel áll hozzá. Olybá tűnik, hogy bár az LMP keményen bírálja a kormányt, a Fidesz ennek ellenére sem akarja túl messzire eltaszítani magától a pártot.

Ráadásul előbb-utóbb az LMP-nek is felül kell vizsgálnia saját stratégiáját. A politikai baloldalt láthatóan nem sikerült elfoglalniuk, azt továbbra is az Mszp uralja. A kormány elleni korrupciós vádak sem hoztak áttörést, mint ahogy a demokráciáért aggódás sem hoz a jelenlegi LMP-seken kívül több szavazót lázba. Összességében a párt támogatottsága ugyanott áll, mint 2010-ben. Baloldali támogatókat nem sikerült szerezniük, esetleg megpróbálhatnának jobbról gyűjtögetni, mondjuk úgy, hogy a Fideszhez közeledve a kormánypártból kiábrándult, de még mindig Fideszhez húzó centrumpárti szavazókra hajt rá oly módon, hogy nem a Fidesz leváltását szorgalmazná, hanem vele koalícióban a hibák kijavítására törekedne az alapvető irány megtartása mellett. Ezek a szavazók ugyanis olyanok, akik láthatóan nem vevők a baloldali politikára, ellenben szimpatikus lehet nekik egy jobbközépen álló, egy esetleges Fidesz koalícióban a demokratikus garanciákért harcoló, markánsan környezetvédő, szalonképes stílusú és hiteles zöld párt.

Nos? Nagyon elvetemült ötlet egy Fidesz-LMP koalíció? Mint tudjuk, a politikában soha nincs olyan, hogy soha.

Mai szavazásaink ezeket a kérdéseket járják körbe:

Azok számára akik nem olvasták a Milla blogon Csigó Péter bejegyzéseit leírom, röviden arról szól az elemzés, hogy az elmúlt két évben alapvetően átrendeződött Magyarország politikai hangulata és a pártok népszerűsége. A hagyományos nagy pártok elvesztették erejüket, az Mszp már 2010-re, a Fideszt pedig a 2010 óta tartó kormányzása során elhagyta korábbi szavazóinak fele, mégpedig az európai gondolkodású fele, így a maradék tábor már gyakorlatilag egy halmazként kezelhető a Jobbikkal. A felduzzadó elégedetlen tömegekből pedig alapvetően baloldalon alakulóban van egy harmadik erő, ahogy Csigó Péter nevezi: harmadik pólus, amelyek alapvetően az LMP, a Milla és a 4K! körül szerveződnek és európai, liberális és zöld eszméket vallanak.

A történet álomszerű, az EURÓPAI, a ZÖLD és a LIBERÁLIS olyan hívószavak, amelyek megvalósulása tényleg ideális és kívánatos lenne. Mégis miért álomszerű? Mert gazdasági válság idején pont ezek a szempontok szoktak háttérbe szorulni. Ez nem a véletlen műve, egész egyszerűen válság idején spórolni kell, aminek elsők között szokott a környezetvédelem áldozatul esni. Válság idején a legtöbb közgazdasági iskola szerint erősebb állami szerepvállalásra van szükség a gödörből való kikerüléshez, ami a liberalizmust szorítja visszább. Valamint válság idején hajlamosabbak az államok a közös európai eszme helyett inkább a rövid távon eredményeket hozó protekcionista intézkedéseknek teret adni. Tehát ha pusztán elméleti alapon gondolkodunk kicsit, arra kell jutnunk, hogy eléggé valószínűtlen, hogy pont ilyen válságos körülmények között alakul ki nálunk az európai-liberális-zöld eszmerendszer széleskörű tömegbázisa.

Mindezeken túl sajnos a számok, a közvéleménykutatási eredmények sem ezt mutatják. Miközben a Milla blog alapvető politikai átrendeződésről, a pártnélküliek soha nem látott tömegéről beszél, a valóság egyáltalán nem ilyen drámai. A 2006 és 2010 közötti pártpreferencia változások nagyságrendjét meg sem közelíti a 2010 és 2012 közötti változás. A párt nélküliek száma ugyan tényleg magas most, de a növekedés szintén nem drámai mértékű. A Milla blog és Csigó Péter dolgozatát egy kis saját véleménnyel fűszerezett elemzéssel szeretnénk cáfolni.

Elemzésünkben 2006-ig nyúlunk vissza. Az első ábrán azt láthatjuk, hogy az országgyűlési választásokon milyen változások történtek 2006 és 2010 között a pártpreferenciákban. (Adatok forrása: Országos Választási Bizottság [OVB]) Aztán ennek ismeretében elemezzük a 2010 óta eltelt pártpreferencia változásokat, ugyanis a Nívó blog szerint inkább egy gyenge visszarendeződés tapasztalható jelenleg a 2006-os állapotok irányába, semmint egy új pólus kialakulása.

Az látszik, hogy 2006 és 2010 között tényleg alapvető változások történtek: Az Mszp támogatottsága 16%-kal (százalékponttal) csökkent, a Fideszé 7%-kal nőtt. Közben pedig létrejött két új párt, a Jobbik és az LMP. Felhívjuk még a figyelmet a táblázat legalsó sorára, ami a nem szavazókat, illetve az egyéb kis pártokat támogatókat összesíti. (Saját feltételezésünk szerint az történt, hogy az Mszp-től távozó 16%-ból 7% a Fideszhez, 9% pedig a Jobbikhoz pártolt. A megsemmisülő Szdsz szavazói pedig jórészt az LMP-hez vándoroltak. Ezt erősíti, hogy mind az Szdsz, mind az LMP budapesti bázisú. Összességében tehát a szavazókorúak 21%-a, a ténylegesen szavazóknak pedig kb. 33%-a váltott pártpreferenciát.) Mint látható nem csak ma, hanem 2006-ban és 2010-ben is a párt nélküli nem szavazó tábor volt relatíve a legnagyobb. Pedig aki nem szavaz, vagy törpe pártra szavaz, annak a szavazata elveszik. Aki nem szavaz, az gyakorlatilag elfogadja a többi szavazó véleményét, olyan, mintha a legerősebb pártra adna egy fél szavazatot! Ez választás-matematikai törvényszerűség. Részben ezért is történhetett, hogy 2006-ban az Mszp kormány 28%-os támogatottsággal további 4 évig folytathatta kormányzását, valamint hogy a Fidesz 2010-ben 34%-os támogatottsággal 2/3-ados többséget szerzett.

A második ábrán a 2010 és 2012 közötti változásokat láthatjuk. (Adatok forrása: 2010-ben az OVB, 2012-ben a négy nagy közvélemény kutató legfrissebb kutatási eredményeinek az átlaga.)

Láthatjuk, hogy a változások nagyok, de messze nem olyan széleskörűek, mint az előző ciklusban. A kormánypárt támogatottsága 14%-kal csökkent, amiből 4% visszatért az Mszp-hez, 10% pedig nem választott új pártot magának. A két új párt, a Jobbik és az LMP támogatottsága gyakorlatilag változatlan, korábbi szavazóik kitartanak, de új támogatókat nem sikerült szerezniük az elmúlt két évben. A szavazókorúak 14%-a változtatott véleményt, valamennyien Fidesz szavazók. Saját feltételezésünk szerint a Fidesz 14%-os veszteségéből 7% volt az, akik 2006 és 2010 között az Mszp-től csatlakoztak a Fideszhez, ebből 4% már visszatért az Mszp-hez, 3% pedig a pártnélküliek közé lépett, de valószínűleg előbb utóbb ők is az Mszp-hez térnek vissza ha nem javul a helyzet. A másik 7% veszteség viszont már a Fidesz törzsszavazói közül került ki, ők is a bizonytalanok közé kerültek át. E 7%-nyi szavazóréteg preferenciáinak további alakulása a legnagyobb kérdés szerintünk, ők dönthetik el a következő választást. Miután Fidesz törzsközönségről van szó, nehezen tudjuk elképzelni, hogy az Mszp-hez csapódjanak.

Marad tehát két út, vagy egy jó kampánnyal és némi kormányzati eredménnyel, sikerekkel – ami nagyon ránk férne már - sikerül visszacsábítania őket a Fidesznek, ez esetben garantált a Fidesz 2014-es győzelme. Vagy pedig csatlakoznak az új baloldali LMP-4K!-Milla pólushoz. Azonban az a tény, hogy az LMP támogatottsága nem nőtt a választások óta, kétségessé teszi, hogy valóban ők lennének a kialakuló új pólus alapja, van-e átjárhatóság a Fidesz táborból az új pólus irányába. Láthatóan ugyanis egyelőre a kiábrándult Fidesz-szavazók közül senki, de senki nem csatlakozott hozzájuk.

Ugyanez a helyzet a Jobbikkal is. Szerencsére úgy tűnik, hogy a Fidesz táborban lévők többségétől távol áll a radikális szélsőjobbos politizálás, bármennyire is szeretné a két pártot és tábort összemosni Csigó Péter és a Milla. A Fidesz táborból nincs átjárás a Jobbik irányába. Jelenlegi szavazói is többségében a szocialistákból kiábrándult szavazókból kerül ki. Ez egyértelműen látszik az első táblázatból.

A képlet innentől nagyon egyszerű a Fidesz számára, ha a 2014-es választásokig tekintünk előre. Ha érzékelhető gazdasági sikerek jönnek a választásokig akkor a Fidesz visszacsábíthatja korábbi törzsszavazóit és nyerni fog, vagy pedig nem lesz sikeres a gazdaság, és akkor nem térnek vissza ezek a szavazók, sőt további lemorzsolódás várható egyszersmind kétségessé téve (teljesen jogosan), hogy a Fidesz folytathatja-e a kormányzást, vagy sem. Aki tehát ősbalos és mindenáron kormányváltást szeretne annak véleményünk szerint bizony a gazdaság további stagnálásában, visszaesésében kell reménykednie (amolyan hazaáruló módon :)), más esély a kormányváltásra a Nívó blog szerint nincs. Ugyanígy kis esélyét látjuk egy új pólus kialakulásának. A Fidesz eddigi veszteségeiből eddig csak az Mszp tudott profitálni, az LMP nem.

Mai szavazásaink: