Akkor egy kis "belsős információ" az elején: ccactusszal volt egy levélváltásom nemrég, melyben ezt a Schmitt ügyet tárgyaljuk, mármint, hogy érdemes-e beszállni ebbe az egészbe. Valóban, az összes blog ezzel foglalkozik, a sajtó is ezzel van tele, meg néhányunknak ama bizonyos testrésze is, hogy másról sem lehet olvasni. A közhangulat azért eléggé egyhangú: Schmitt másolt, takarodjon! Úgyhogy én előre elnézést kérek, hogy már megint "schmittpali", de ígérem, most ismét más szempontból közelítem meg a témát, blogunk első posztjában amúgy is ezt tűztük ki: nem baj, ha nem egységes a vélemény, és egyik posztban ezt olvasni, a másikban meg az ellenkezőjét, de hát ez a blog mégis csak egy fórum, ahol meg lehet vitatni a dolgokat.

Szóval érdekes, milyen gyomra van a közvéleménynek: Schmittet mindenki elítéli, mert másolt, míg mást ugyanezért ünnepel, sőt, celebnek nevezi ki! Most hozzak példákat? Itt vannak a zeneszámok, az Index írt erről egy kiváló cikket, szépen végig lehet nézni az összes videót, lesz meglepetés bőven :-) Jobb esetben az eredeti szerzőket ugyanúgy feltüntették, mint Schmitt az értekezés végén (még jobb esetben meg is kérdezték őket),  rosszabb esetben meg hallgattak, mint a sír, és legfeljebb "áthallásról" beszélnek. Mindenesetre mi, emberek, továbbra is szeretjük Zoránt, és nem követeljük, hogy Süsü mondjon le (pedig ő a kis királyfi jobbkeze)! Mindent meg lehet magyarázni, ezt is.

És ott vannak például a népszerű "celebkönyvek"! Nyílt titok, hogy némelyiknek köze sincs a fedőlapon feltüntetett szerzőhöz, hanem "munkatársak", meg "irodalmi négerek" írták őket, nevük fel is van tüntetve valamelyik oldalon, de hát ez van, sztárszerző kell, ezt veszik az emberek! Kedvencem, mikor olyan celebek könyveit adják ki, akik két értelmes mondatot nem tudtak még összehozni, de rögtön választékos, kiváló stílusban könyvet írnak, persze még a karrier csúcsán, nehogy öt perc múlva elfelejtse őket mindenki. Ezeket a könyveket kiadják (tudom, nem mi, valakik), megveszik (tudom, nem mi, valakik), utána elmennek ennek a celebnek a műsorára (tudom, nem mi, valakik), akik a jó isten tudja, mit adnak ott elő, de egy darabig megélnek belőle.

Ha valakit Magyarországon hazugságon kapnak, nem kell félnie: Frei Tamás például kávézókat nyitott, és könyvei megtalálhatók a sikerlistákon. Győzike is végighazudta a teljes bulvársajtót sztorijaival, mégis ünnepelt sztár volt (és lehet, ma is az lenne). A fociban a régi bundákról, megbeszélt bajnoki címekről ma már csak anekdotázgatnak, sőt, a szurkolók még büszkék is arra, hogy csapatuk X-szer volt bajnok - hogy ebből mennyi volt bunda, ma már nem érdekes. A politikai életből nem is hozok példákat, mert rengeteg politikus hazudott már, és mégis "ott van".

Schmitt esete kicsit más persze, mert ő köztársasági elnök, és tőle elvárná az ember, hogy ne másoljon, ne hazudjon. Szerintem a doktor úr - politikai karrierje szempontjából - nem ott követte el a hibát, hogy másolt (az abszolút megszokott jelenség a vásárolt diplomák és nyelvvizsgák országában, ha elvtársnak el kell intézni valamit, azt megoldják ügyesben), hanem hogy ezt nem ismerte el, és most is játsza a hülyét. Ott, januárban meg kellett volna mondania: "igen, másoltam, jóváhagyták" vagy elintézni egy laza "na és?"-sel, ma már a kutya nem emlékezne rá. Ehelyett mismásol, magyarázkodik, ami kínos. Példát vehetne a celebeinkről, azok megoldották ügyesben: na és, ha nem én írtam? Egy napig téma, aztán ismét lehet menni haknizni.   

Mindenesetre érdekes lenne, ha hirtelen az összes másolt értekezés-diplomamunka-könyv-dal-stb. napvilágra kerülne, szerintem néznénk nagyokat, hogy "Ő is? Ő is?, Pedig róla nem gondoltam volna!" Nem kell félni, nem lesz ilyen. Addig is lehet ezeket az embereket imádni, isteníteni, meg tőlük akármilyen megváltást várni. Schmitt lebukott, ez pech (neki). Az a baj, hogy rengeteg hazugságból épül fel a világunk, és mi, a "közvélemény" sokszor elnézőek vagyunk ezekkel szemben. Jó lenne, ha a Schmitt ügy ennek az ellenkezőjét bizonyítaná, de egyelőre nem úgy néz ki.

Annyira túltámadják Schmitt Pált és olyan - sokak számára - unszimpatikus módon, hogy az már sokakban szimpátiát fog kelteni a köztársasági elnök iránt.

Akárhogy is nézzük: Schmitt Pál olimpiai bajnok volt, valamint később hosszú éveken keresztül elnöke volt a Magyar Olimpiai Bizottságnak és tagja volt a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. Igaz, hogy – állítása ellenére jogosan – elvették tőle a kisdoktori címét a szakdolgozata miatt, azért valljuk be, némi fogalma azért csak van az olimpiákról, tehát arról a témáról, amelyről az értekezése szólt. Ezt talán nem vonja kétségbe senki.

Továbbá érdekes akció, hogy le kíván phd-zni 70 éves fejjel, a mai kor követelményeinek megfelelően. Hivatkozik itt sportolói habitusára, vagyis arra, hogy nem szokása feladni semmit. Gondolom ezzel is az a cél, hogy aktív módon is fordítson a közhangulaton.

A péntek esti interjújában azt is sugallta, hogy kicsit meredek egyenlőségjelet tenni a plagizálás és a lopás közé. Hiszen lopás az, amikor valaki például ellopja más kertjéből az uborkát, így az eredeti tulajdonost kár éri, hiszen neki annyival kevesebb uborkája lesz. Nos, a plagizálás az nem ilyen. Mert az igaz, hogy elvesz valamit ami nem az övé, de az eredeti tulajdonost mégsem éri közvetlen kár. Olyan ez, mint mikor a bliccelő felugrik jegy nélkül egy buszra. Ebből a BKV-nak nem származik közvetlen kára, hiszen a busz mindenképpen jár a menetrend szerint, tehát közetlen plusz költséggel a bliccelő elszállítása nem jár ahhoz képest, mintha gyalog ment volna az illető. Ugyanilyen a zeneszámok másolása, internetről való letöltése.

Szóval szerintem jó esélye van a köztársasági elnöknek, hogy kikecmeregjen a csávából.

Ki mit gondol erről? Felteszem a kérdést szavazásra:

Itt állunk a nagy bejelentés előtt, pénteken délután hatkor, és egyre csak olyan hírek jönnek, hogy Schmitt valószínűleg nem mond le. Megpróbál 1-2 nap alatt fordulatot hozni a megítélésében.

Pedig a helyzet igen egyszerű: lebukott, elvették doktori címét, kb. az egész ország elítéli (néhány nagyon elvakult kivételével), sakk-sakk-sakk-sakk, és csak pár lépésre a matt. Tudom, hogy Schmitt sportember, és soha nem adja fel, de van, ahol nincs értelme tovább küzdeni. Nem tudom, milyen fordulatot vár, az emberek meghatódnak a beszélgetés láttán, és kérlelni fogják, hogy maradjon? Az a baj, hogy nehéz lesz, mivel elég egyértelmű a dolog.

Ha Schmitt ma nem mond le, könnyen lehet, hogy magával húzza a Fideszt is. Hiába próbálja Orbán függetleníteni magát a köztársasági elnöktől, Schmitt az ő embere, a Fidesz embere, és emblematikus jobboldali politikus. Mellesleg az ellenzék Jolly Jokere, akit bármikor elő lehet húzni, hogy "lám, még ekkor sem távolították el". Sok mindennel lehet a kormányt támadni, és a támadások témáin jókat lehet vitatkozni, hogy kinek van igaza, de speciel ebben az esetben nincs min. Lebukott, elkúrta, ennyi.

... és ha holnap egy átlagos fideszes szavazó sétál a Parlament előtt, és látja az ott tüntetőket (mert lesznek tüntetők, az biztos), akkor mit fog szólni? Nagyon jól fogja tudni, hogy a tüntetőknek igaza van, Schmittnek valóban mennie kellene, tehát be kellene állnia közéjük. Másrészt azt is jól tudja, hogy ez egy Fidesz elleni tüntetés is egyben, tehát mégsem kellene beállni. Érdekes állapotban lesz tehát, oda is kéne menni meg nem is.

Schmitt doktor, te lesz a felelős a lehetséges zavargásokért is! A készenléti rendőröket már berendelték, az emberek mérgesek, és Pali, ezek az emberek nem csak azért fognak tüntetni, hogy te lemondj. Pont te adod az indokot nekik a tüntetésre, te szolgáltatod az ürügyet a zavargásokra, nagyon fog neked örülni a főnököd. Ez olyan forró ügy lehet, mint az a bizonyos elkúrós ősz. Téged itt nem szeretni fognak, hanem utálni, és a mai esetleges maradós beszédeddel lerombolod azt a megmaradt kevés nimbuszodat is! Kell ez neked, pár plusz napért? Inkább mondj le! Ezt kéri tőled ez a "fideszes blog".

Frissítés: Nem mondott le.

Tegnap nyilvánosságra került a Schmitt Pál doktori disszertációját vizsgáló bizottság jelentése, és bár számos hibát feltárt, végkövetkeztetésében arra jutott, hogy az mindent egybevetve megfelelt az adott kor követelményének.

Tegnapi posztomban ezt a jelentést, illetve az erre adott ellenzéki reakciókat elemezgettem kicsit, letéve a garast amellett, hogy fogadjuk el a bizottság döntését.

Közben azonban kiderült, hogy a doktori cím jogosságáról nem ez a bizottság, hanem az egyetemi szenátus dönt majd, amely ezekben a percekben is ülésezik. Az ő szavuk lesz majd a perdöntő.

A tegnapi bizottsági döntés alapján bíráltam az ellenzéki pártok reakcióit, miszerint figyelmen kívül hagyva a jelentés végkövetkeztetését, kiragadott félmondatokat és a Schmitt Pálra nézve terhelő részeket emelték ki és szólították fel Schmitt Pált lemondásra. Szerintem pedig az igazi demokraták megvárják az arra illetékes hatóságok állásfoglalását és döntését, és azt elfogadják. És ez még akkor is igaz, ha a várható döntés eredménye egyre valószínűbb.  

A tegnapi posztra meglehetősen indulatos hozzászólásokat kaptam, jórészt jogosan, ugyanis a bizottsági döntést úgy értelmeztem, mint az ügy lezárását, utolsó stádiumot, nem volt tudomásom róla, hogy az ügynek további folyományai is vannak, és a döntő szót csak az éppen most ülésező szenátus mondja majd ki. Megjegyzem ezek után nem értem, miért kellett a vizsgáló bizottságnak következtetést kiadnia tegnap, miért nem szorítkozott csupán megállapításokra, amely alapján a szenátus ma dönthet? Na mindegy. Én mindenesetre elnézést kérek azoktól, akiket a tegnapi írásommal feleslegesen felhergeltem, felbőszítettem.

Álláspontom szerint az arra illetékes felkent szakértői grémium döntését minden fenntartás nélkül el kell fogadni, még ha az privát véleményemmel nem is egyezik.

A fő kérdés tehát továbbra is az, amit tegnap feszegettem, hogy elfogadja-e majd mindenki így látatlanban, előzetesen a mai döntést, függetlenül attól, hogy az az ő véleményével egyezik-e, vagy sem. Mennyire vagyunk érettek a demokráciára?

Erről szeretnék most egy szavazást indítani:

És persze elvárnám, hogy a döntésből Schmitt Pál is a megfelelő konzekvenciákat vonja le. Tehát amennyiben a szenátusi döntés szerint jogos a doktori cím akkor kérjünk elnézést az elnök úrtól az elmúlt hetek cirkuszáért, ha viszont jogtalannak bizonyul a címre, akkor bizony mondjon le, nincs mese!

Megfogalmaznék egy különvéleményt ccactus legutóbbi posztjával ellenében. (A fenét, most szólt le Viktor a pártközpontból, hogy most már lehet ekézni :-) Ígérem, rövid lesz.

Szóval anno sokat bíráltuk Gyurcsányt, mert nem mondott le, miután napvilágra került az a bizonyos beszéd. Azt is sokféleképpen magyarázták, hogy igazságbeszéd, meg hogy tulajdonképpen semmi különös nincs benne, csak a mindenkori politikai mocskot magyarázza, de abban megegyezhetünk, hogy elég sok terhelő dolgot mondott az MSZP-ről és az addigi kormányzásról. Ott, akkor, Gyurcsánynak le kellett volna mondania, jobban járt volna ő is, a párt is, az ország is, de nem tette, a végét látjuk, hogy mi lett: az MSZP gyakorlatilag marginális párttá vált, Gyurcsányt meg senki nem veszi igazán komolyan - megérte?

Ugyanez a véleményem Schmitt Pálról is. Lehet magyarázni, hogy most akkor mennyit másolt, csak pár oldalt, vagy egy egész értekezést, arról is, hogy ez mennyiben felelt meg az akkori követelményeknek, csak nem érdemes. Valószínű, hogy nem ő az egyetlen, ez az ország tele van kamu nyelvvizsgákkal és diplomamunkákkal, a köztársasági elnök nincs egyedül, csak megtestesíti ezt az "ügyeskedős" stílust, mely sajnos sok emberre jellemző. Szóval tudjuk, miről van szó, és ez méltatlan a köztársasági elnökre nézve. A zemberek ugyanolyan jogosan követelik Schmitt lemondását, mint anno Gyurcsány lemondását, más kérdés, hogy egy köztársasági elnöki pozíciónak itt csak formai jelentősége van, ebben a formában tulajdonképpen nyugodt szívvel meg lehetne szüntetni, de akkor is.

Úgyhogy legyünk következetesek, és monjonle!

A bizottság megtette a jelentését Schmitt Pál plágiumügyében. De kérdem én, minek?? Mi itt a Nívó blogon eleddig nem foglalkoztunk a plágiumüggyel, de most már nem tudom megállni.

Demokráciákban az a szokás, hogy ha alakul egy szakértői vizsgálóbizottság, egy olyan bizottság amelynek a tagjai köztiszteletben állnak, szakmájukban elértek valamit, véleményük mérvadó, akkor jelentésüknek tartalmát a demokraták fenntartás nélkül elfogadják, és tiszteletben tartják, még ha nem is értenek vele egyet. A demokraták ilyenkor lapoznak, lezárják az ügyet, és előre tekintve haladnak tovább útjukon.

Ez így működik egy demokráciában. De nálunk nem így működik. A bizottság jelentését csak az fogadja el, akinek az kedvez. Az ellenzéki pártok egytől egyig lemondásra szólították fel a köztársasági elnök urat mondván, hogy a bizottság jelentése egyértelműen megállapítja, hogy plágium történt.

Nos, én elolvastam a 3 oldalas jelentést, és ez alapján elég éles kijelentésnek, csúsztatásnak vélem az ellenzéki vádat. Csúsztatás, és messze nem objektív, nevezhetnénk féligazságnak, vagy hazugságnak is az állítást, mert kiragad a jelentésből egy mondatot, átfogalmazza, felerősíti jelentését és mindezt úgy tálalja, mint a bizottság vizsgálatának végeredményét, következtetését.

Pedig a következtetés nem ez! Itt van leírva feketén fehéren: Link Schmitt Pál kisdoktori értekezése tárgyában készült bizottsági jelentés összefoglalójához. – Remélem szabályosan hivatkoztam.

Ha valakinek igénye van egy objektív összefoglalóra, anélkül, hogy a jelentést elolvasná, mert nem akar rászánni az ügyre annyi időt, hát íme:

A jelentés felvázolja a kisdoktori cím adományozásának 1992-es szabályozási környezetét, hivatkozva a vonatkozó törvényekre, illetve a kisdoktori cím várományosának személyi feltételeire, melyek a következők: 1. egyetemi végzettség, 2. sikeres doktori szigorlat, 3. egy középfokú nyelvvizsga, és a legfontosabb: 4. a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés vagy a társadalom számára hasznos, új és a gyakorlatban hasznosított alkotás benyújtása, valamint 5. ezen értekezés megvédése.

Nyilvánvaló, hogy Schmitt Pál az első három pontnak és az ötödik pontnak megfelel, a kérdéses pont a 4-es, a jelentés a további részében leginkább pontosan ezt vizsgálja.

A továbbiakban olvasható, hogy a jelentkezés és a doktori értekezés megvédése között mindössze egy hónap telt el. Mindezt feltűnőnek, de nem szabálytalannak ítéli a testület.

A következő megállapítás egy formai szabálytalanság megállapítása, miszerint a doktori értekezést bíráló bizottság üléséről készült jegyzőkönyv nem lelhető fel, azonban a korabeli szokásoknak megfelelően a jegyzőkönyvi minimum adatok a kisdoktori anyakönyvben megtalálhatóak. – Mindez azonban nem Schmitt Pálnak róható fel, hanem az oktatási intézmény akkori felelőseinek.

Ezután a jelentés formai hibának és nem szabálytalanságnak aposztrofálja, hogy a dolgozatra általában jellemző a szakszerűtlen forrásmegjelölés, illetve a hivatkozásokra történő szakszerű utalások hiánya. Erre a jelentés szerint még a dolgozat leadása előtt a témavezetőnek, illetve az elő-opponensi véleményben a bírálóknak is fel kellett volna hívnia a figyelmet, még a felkészülési időszakban. - Itt tehát egy bírálói és/vagy témavezetői mulasztás is történhetett.

Ezután következnek a konkrét tartalmi megállapítások, melyeket szeretnék szó szerint idézni:

A dolgozat 34. oldalától 50. oldaláig teljes szövegazonosságot tartalmaz Klaus Heinemann … művének 312. oldalától 319. oldaláig tartó részével.

Ez a legsúlyosabb állítás. Ezután felsorol néhány diagramot és táblázatot, melyek teljesen, vagy kis formai módosítással megegyeznek Nikolaj Georgiev táblázataival és diagramjaival. Majd pedig jön a botrányt kirobbantó ominózus 180 oldalra vonatkozó megjegyzés:

A kisdoktori értekezés mintegy 180 további oldala részleges egyezést mutat a Georgijev művel. (A két dolgozatban az egyező részek rendkívül szétszórtan szerepelnek.) A Georgijev műhöz képest valamennyi részlegesen egyező rész kibővül a kisdoktoriban a szöuli olimpia adataival. Számos esetben a Georgijev műhöz képest kihagyások, összevonások pluszban hozzátett mondatok lelhetők föl. A Tényfeltáró Bizottság megjegyzi, hogy az azonosság több esetben indokolt, pl. sportági definíciók.

Ugye ez az a 180 oldal, amelyre Schmitt Pál is azt mondta, hogy tulajdonképpen összegyűjtött tényadatokról van szó. Ha tényleg ez a helyzet, akkor ha Schmitt a nulláról gyűjtötte volna az adatokat, akkor is ugyanoda jutott volna mint így. Ehhez jön még a szöuli adatokkal való kiegészítés, valamint a jelzett saját mondatok, mint valódi hozzáadott érték.

És ezután már csak a következtetés van hátra:

Következtetés:

A doktori eljárás – a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de – formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának. A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze. A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak.

Mindez az én értelmezésem szerint azt jelenti, hogy voltak ugyan hibák mind Schmitt Pál, mind az egyetem részéről, ám azok nem olyan jelentőségűek, ami a doktori cím elvételét indokolnák. Más művekből idézni egy doktori értekezésben szabad, még ha az „szokatlanul nagy terjedelmű” is, csak azt szakszerű hivatkozásokkal jelezni kellett volna. Mindazonáltal egyértelműnek tűnik a jelentésből az is, hogy Schmitt Pál a felhasznált forrásanyagokon kívül saját következtetéseket is levont.

Hogy mindebből ki milyen következtetéseket von le, azt ki-ki döntse el maga. Persze feltárhatták volna a témavezetők vagy az előbírálók a hiányosságokat, de a formai követelményekről ezen a szinten talán már Schmitt Pálnak is tisztában kellett volna lennie. Ezek után megnézném én egyébként a sima egyetemi szakdolgozatát is, hiszen ha a doktori értekezésénél nem tudta, hogy hivatkozásokat kell használni, akkor valószínűleg a diplomamunkájánál sem használt, ergó az is szabálytalan.

Továbbmegyek, a szentté avatáshoz ugye a delikvenseknek életükben két csodát kellett tenniük. Ha profán akarnék lenni, felvethetnénk mi kukacoskodó magyarok azt is, hogy ugyan vizsgáljuk már meg, hogy korábbi államfő-királyaink (például Szent István, Szent László királyok) ugyan milyen csodát tettek, nincs-e arra a csodára esetleg valamilyen tudományos magyarázat? Azt aztán vessük össze, hogy az adott kor követelményei, a tudomány akkori állása szerint mindaz tényleg csodának minősíthető-e, vagy szimpla csalás, hazugság, legenda….

Az ellenzéki pártok reakcióiról meg csak annyit, hogy a Nívó blog szerint nem minősíthető demokratának az a párt, amely utólag, a döntés ismeretében nem fogadja el, vonja kétségbe egy független szakértői testület állásfoglalását.

Schmitt Pál elnök úrtól meg én kérek elnézést az alább várható kommentfolyam tartalmáért.

Apró örömök az életben: hurrá, van már magyar Tesco klubkártyám! Magát a rendszert nem kellett bemutatni, ugyanis Írországban is volt egy, igaz, azt csak ott tudtam használni, de olyan túl sok különbség nem lehet a kettő között, elvégre ugyanaz a cég, ugyanaz a szisztéma, ugyanaz a termék - gondoltam. Hát, nem.

Tudom, sokan idegenkednek ezektől a "hűségprogramoktól", mint a klubkártya vagy a bizalomkártya, hiszen ehhez regisztráltatnunk kell magunkat az adott hipernél, aztán meg a kapott kártyát minden vásárlásnál el kell szkenneltetni, feltéve, ha pontokat szeretne gyűjteni az ember. Igen, a rendszerben benne van az, hogy a hiper napra pontosan tudja, melyik nap mit vásároltunk, feltérképezheti vásárlási szokásainkat, és ezeket az információkat felhasználhatja. Kinti tapasztalataim azt mutatják, hogy nem élnek vissza vele, nem teregetik ki, hogy "Droli imádja a csokit, höhöhö!", és az online és offline levelesládámat sem szórták tele spamnek számító dolgokkal. Szerintem nem lesz ez máshogy Magyarországon sem, egyrészt ismerem a hazai hiperek "fillérbaszó" szemléletét, nem fognak hatalmas pénzt költeni arra, hogy kielemezzék ezt a hatalmas adattömeget (sokkal fontosabb adattömegek kielemzésére sem költenek, el sem hinnétek, sokszor milyen hasraütésszerűen dőlnek el több milliós rendelések), és itt is ugyanolyan szerepe lesz a klubkártyának, mint kint: sima hűségprogram. Ha rendszeresen vásárolsz nálunk, és elérsz egy összeget, visszacsepegtetünk valamennyit vásárlási utalvány formájában, és ezek mellé még küldünk némi marketinganyagot. Ennyi.

Na de mennyit is? Megmondom őszintén, én 1%-ra tippeltem, ír tapasztalataim alapján. Ott ugyanis úgy néz ki a program, hogy minden elköltött 1 euró után 1 pontot írnak jóvá, 100 pont 1 eurót ér, és az elszámolási időszak végén 400 ponttól küldenek utalványt, 400 pontnál pont 4 eurót. Sima, könnyen kiszámolható dolog, 1%-ot viszakapsz, ami persze lehet több is, ha egy adott termékhez pluszpontokat is adnak. És hogyan néz ki a dolog Magyarországon? 200 Ft után írnak jóvá 1 pontot, itt 1 pont 1 forintot ér, és a pontgyűjtési időszak lezárása után 400 pont felett küldik az utalványt. Ez akárhogy is számolom, 0,5%-os visszatérítésnek felel meg (200 Ft vásárlás - 1 Ft visszatérítés), ami pont a fele az írnek. Összeállítottam egy egyszerű táblázatot erről; hogy belevegyem a fizetések közötti különbséget is, az utolsó sorban megnéztem egy minimálbéres költését, ahol azt feltételeztem, hogy a bruttó minimálbér ötödét a Tescoban vásárolja el az ember, és ezt váltottam át pontokra (magyar minimálbér: 93.000 Ft, ír minimálbér: kb. 450.000 Ft). 

Persze, tegyük hozzá, a Tesco magánkézben lévő cég, azt csinál, amit akar. De miért az amúgy is magasabb színvonalon élő ír vásárlónak ad vissza többet, és miért nem a szegényebben élő, az utalványokra jobban rászoruló magyar vásárlónak? Vagy legalább miért nem hozza ki ugyanakkora arányra a visszatérítést? 

A minap volt egy halovány kísérlet arra, hogy valamelyest csökkentsék annak a 85%-nak az arányát, akik kedvezményesen utazhatnak a MÁV-val. A próbálkozás hamvába halt, a kezdeményező parlamenti képviselő visszavonta azon javaslatát, hogy csökkentsék a vasutas dolgozók családtagjainak a kedvezményét.

Érdemes elolvasni például ezt a linket a témában (Mért fáj ennek a hülye Spaller Endrének hogy ugymond 100 utasbol 85 kedvezménnyel utazik?), az irigység rögtön előjön az emberekből a téma kapcsán. Mindazonáltal tény ami tény, a vonatos utazás kedvezmény nélkül tényleg nagyon drága. Csak találomra megnéztem egy Budapest-Győr viszonylatot, a 131 km-es távolságért oda-vissza kedvezmény nélkül 5 040 forintot kellene fizetni. Két főre már 10 080 forintot, miközben a benzinköltség ugyanerre a távolságra nagyjából 7 000 forint, még a mai benzinárakkal is.

Az persze egy jogos felvetés, hogy a kedvezménnyel utazók arányát a 85%-os szintről csökkenteni kellene, csak hát nehéz hol kezdeni.

Először tekintük át, hogy kik utazhatnak kedvezményesen. Az alábbi felsorolás csak a legjelentősebb, legtöbb embert érintő kedvezményeket tartalmazza, a teljes lista ennél jóval hosszabb, bonyolult feltételekkel fűszerezve:

100%-os kedvezmény jár a 6 éven aluliaknak és a 65 év felettieknek, a hadirokkantaknak és kísérőiknek, a hadiözvegyeknek és a menekülteknek, MÁV alkalmazottaiknak és családtagjaiknak. Ezek a csoportok tehát ingyen utazhatnak például Győrbe is, míg mások 5ezer forintot fizetnek ezért.

90%-os kedvezmény jár az állami gondozottaknak, diákoknak a lakóhely és a tanintézet között, a fogyatékkal élőknek, nagycsaládos szülőknek minimum 3 gyerekkel, képzésben részt vevő munkanélkülieknek lakóhely és képzés helye között, 65 év alatti nyugdíjasoknak évi két alkalommal. Ez a csoport 500 forintért megjárhatja Győrt, oda-vissza.

50%-os kedvezmény jár a gyermekeknek 6-14 éves kor között, diákoknak bármely viszonylatban, felnőtt csoportoknak 50 főtől, közszolgálati alkalmazottaknak évi 12 alkalommal, 65 év alatti nyugdíjasoknak évi 16 alkalommal (két 50%-os nyugdíjas kedvezmény összevonásával a kedvezmény 90%-os). Ennek a csoportnak 2500 forintba kerül egy győri retúr út.

33%-os kedvezmény jár felnőtt csoportoknak 20-49 főig, 26 év alatti fiataloknak péntektől vasárnapig, családos szülőknek 1 vagy 2 gyerekkel. Ők 3375 forintért kirándulhatnak Győrbe.

Érdemes még belegondolni abba is, hogy a MÁV fenntartása kerül amennyibe kerül. Nyilván lehet itt-ott spórolni a költségein, de alapvetően adottak a keretek, valójában inkább költeni kellene rá sokat, hiszen elégé lepusztultak nemcsak a vonatok, de az állomások is, sőt gyakorlatilag minden felé a MÁV-hoz tartozó területek, MÁV-os épületek. Sittkupacok és szemét, törmelékek mindenfelé a MÁV területein. Szóval ha nem az utasok fizetik a MÁV fenntartásának költségeit, akkor az adófizetőknek kell, tehát azoknak, akik nem is használják.

Ugyanakkor az is világos, hogy ha a kedvezményezett csoportoktól, például a nyugdíjasoktól megvonjuk a kedvezményeket, akkor valószínűleg jóval kevesebbet fognak utazni, tehát a MÁV bevételei nem feltétlenül nőnek majd, ugyanakkor sokat spórolni azzal sem lehet, hogy az így lecsökkent utasszám miatt egy-egy vagonnal kevesebbet kötnek a mozdonyok után, esetleg ritkítják a járatokat. Ráadásul ez utóbbi megoldás a megmaradó utasoknak is kellemetlenséggel jár. A Nívó blog javaslata tehát egyféle bevétel maximalizáló kedvezménypolitika, ahol az egyes célcsoportoknál meg kellene próbálni olyan kedvezmény mértéket kidolgozni, ahol az adott csoporttól a lehető legtöbb bevétel be tud folyni a MÁV kasszájába, ugyanakkor a kedvezményezett csoport még mindig jól járna. Elsősorban tehát 100%-os és a 90%-os kedvezménykategóriákon lehetne csökkenteni. Nehéz megtalálni az egyensúlyt, de talán egy kis szakértelemmel nem olyan lehetetlen. Sőt, szerintem ezek a számítások már régen ott fekszenek a döntéshozók asztalfiókjában, csak éppen a politikai akarat hiányzik a népszerűtlen (mások számára meg éppen népszerű) lépések meghozatalához.

Nos, Ön kitől vonná meg, vagy csökkentené ezek közül a kedvezményeket? Nehéz kérdés ugye? Fel is teszem szavazásra a kérdést a legjelentősebb számú kedvezményezett csoportokra. (Bár nyilvánvalóan nem lesz reprezentatív az eredménye, azért érdekes lehet, hogy ki hol spórolna.)

A miérteket, indokokat pedig a hozzászólások között lehet megtenni. Összesen 11 kérdés van, pedig ezek csak a legtöbbeket érintő kedvezmények, úgyhogy kitartás? :)

Mint azt lehetett olvasni hétfőn napközben, a benzinár literje újabb öt forinttal emelkedik szerdától.

Gyakran olvasni olyan megjegyzéseket, hogy a benzinár elszabadulásáért Orbán a hibás. Nos nekik szeretném bemutatni az alábbi grafikont, amelyet a portfolio.hu-n találtam:

Ugye szépen látszódik rajta, hogy 2008 decembere óta a benzinár nagyjából konstans ütemben növekszik, függetlenül az éppen aktuális kormányzattól. Ha demagóg módon szeretnék fogalmazni, úgy is mondhatnám, hogy: A nagy facebook-kedvenc Bajnai Gordon egy éves uralkodása alatt a benzinár 270 forintról 345 forintra nőtt, tehát 27,8%-kal, azóta viszont Orbán szűk két éve alatt 345 forintról csupán 440 forintra emelkedett, tehát mindössze 27,5%-os (a Bajnai időszakénál 0,3%-kal alacsonyabb) volt a növekedés.

Elmondható tehát, hogy a két legutóbbi miniszterelnök közül Orbán Viktor volt sikeresebb a nemzetközi hatások miatt égbeszökő benzinár megfékezésében, illetve az áremelkedés tompításában.

Az azonban kétségtelen, hogy a benzin ára kétségbeejtően magas szintekre kúszott fel. És bár a főbűnt az elmúltnyolcévben kell keresni, nincs mit tenni, ezt az ügyet is Orbán Viktornak kellene megoldania.

A Nívó blog szeretne is javasolni kormányunknak egy kissé unortodox, de talán a mai válságos időkben a többség számára elfogadható megoldást, a devizahitel árfolyamgát mintájára létrehozandó benzinárgátat.

A konstrukció lényege, hogy a benzin literjét 250 forintért lehetne beszerezni a benzinkutakon 2017 közepéig. A 250 forintos ár és a piaci ár különbözetét pedig fele-fele arányban állná a kormány és a benzinkutak. Végül is az elmúlt évek nagy olajáremelkedés fő haszonélvezői pontosan a nemzetközi olajtársaságok voltak, amelyek hatalmas nyereségeket halmoztak föl. Épp itt az ideje, hogy némileg hozzájáruljanak a közös kasszához.

Blogunk a benzinárgátat elsősorban a kisemberek védelmére találta ki, ezért a havonta 250 forintért beszerezhető benzinmennyiséget 1500 literben maximálnánk. Végleges megoldásként pedig javasoljuk a végtankolást, vagyis 250 forintos áron egyszerre 100ezer liter benzin megvásárlását, hogy az illetőnek több gondja már ne legyen a tankolással az életben. Ez a lehetőség azonban csak ezév április 1-éig lenne elérhető, és az olajtársaságok ebből fakadó veszteségük egyharmadát leírhatnák az energiacégekre kivetett különadóból.

Szaladjunk hát tankolni!

Végezetül szeretném még feleleveníteni blogunk egyik nagysikerű régi bejegyzését, amely Tabi László 1946-os írásának feldolgozása. Akkoriban hiperinfláció tombolt Magyarországon, a pengő a végóráit élte, az árak pedig óráról órára emelkedtek. Az eredeti poszt egy éve született és sajnos még ma is aktuális. Pedig akkor még "csak" 360 forint volt egy liter benzin, de már az is viccesen soknak tűnt:

Hétfőn, a déli órákban elterjedt a híre annak, hogy a benzin literje már 360 forintba kerül. Az a körülmény, hogy egy liter benzin 370 forint, élénken mutatja, hogy a fogyasztóközönség mennyire ki van szolgáltatva a világpiaci fejleményeknek és az államnak. Ki tud manapság 400 forintot adni egy liter benzinért? Mert nemcsak a benzin kerül 415 forintba, de a drágaság minden vonalon ijesztő. S ha meg is veszi valaki azt a 440 Ft-os benzint, pusztán benzinnel még nem lehet megélni. Lehetetlen állapot, hogy egy liter benzin 480 forint, a fizetések pedig nem emelkednek megfelelő arányban. 515 forintot csak az tud ma egy liter benzinért adni, aki mutyizik. Mert a kisember számára ez a 565 forint bizony nagy pénz. 610 forintos benzin mellett egy teli tankért sokat kell dolgozni, s míg valaki megkeresi azt a pénzt, hogy a 690 forintos benzinnel teletankolja autóját, ugyancsak elfárad. Valamikor 765 forintért, vagyis egy liter benzin áráért be lehetett fizetni egy Trabantra. Ma egy liter benzin áráért, 860 forintért már csak háromnegyed liter benzint lehet kapni.

Itt tenni kell valamit! A 940 forintos benzint csak az tudja megfizetni, akinek van annyi pénze, hogy egy liter benzinért 1020 forintot adjon. Mert bizony ma ennyibe kerül egy fél liter benzin.

[Forrás: Tabi László után szabadon.]